1956 - a forradalom napjai - 1956 az évszázados magyar gyökerű kárpátaljai képzőművészek szemével www.innoartegyesulet.hu/1956 RUSZKIK HAZA! Aki magyar velünk van!
- ELOSZÓ - Elmeséljük a múltat, erőt merítünk belőle, és ez segít megismerni a jövőt is! 1956. október 23. történései ugyanis a jövőnek szóltak, a pesti srácok értünk, Magyarország, a magyarság jövőjéért harcoltak. 1956 hőseinek emléke nem arra kötelez minket, hogy tananyag szerűen ismerjük az 56-os események menetét. Éljük úgy életünket, hogy ezáltal továbbadjuk a hitet, és azt az egységet, amellyel népünk, a magyarok jövőjéért áldozták életüket. Elmondhatjuk, hogy a magyar szabadság ünnepe október 23.! Itt nem voltak altábornagyok, itt nem volt stratégia és taktika, itt csak halálba menő tizennégy-húszéves gyerekek voltak, lányok is, akik betelvén egy istentelenség szörnyű ürességével, a jelszavak csatornalevesével, a hazugság emészthetetlen maszlagával, és nekimentek felborítani a hegyet, megfordítani a történelmet, eszméletlen céltudatossággal élni vagy meghalni. És felborították a hegyet, és megfordították a történelmet, és győztesen élve maradtak. Élve maradtak elsősorban azok, akiknek a testük meghalt, mert örökké élnek az örökkévalóban és a nemzet szívében, és élve maradnak a többiek, akik talán csak most eszmélnek ájult boldogságban a kitárult messzeség, a testi és lelki szabadság, a végtelenség szemléletében. Fekete István: Levél Bécsbe, 1956. november 4, Új Ember-cikk
A forradalom A Kezdetek és a harcok Az 1956-os forradalom (a szovjet katonai intervenció korabeli megnevezése Forgószél-hadművelet volt) Magyarország népének a sztálinista terror elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákoknak az egyetemekről kiinduló békés tüntetésével kezdődött. 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be Csepelen november 11-én. A szovjet tankokkal eltaposott és vérbe fojtott magyar forradalom és szabadságharc eseményeit a Kádár-korszakban ellenforradalomnak minősítették a korabeli történészek és kommunista politikusok. Az október 23-i budapesti tömegtüntetés a kommunista pártvezetés ellenséges reakciója és a
A forradalom fegyvertelen tömegre leadott véres sortűz következtében még aznap éjjel fegyveres felkeléssé nőtt. Ez a kormány bukásához, a szovjet csapatok visszavonulásához, majd a többpártrendszer visszaállításához és az ország demokratikus átalakulásának megkezdéséhez vezetett. November első napjaiban az új kormány megkezdte a tárgyalásokat a Szovjetunióval a szovjet csapatok teljes kivonásáról, a Varsói Szerződésből való kilépésről és az ország semlegességéről. A szovjet politikai vezetés azonban a kezdeti hajlandóság után meggondolta magát, és miután számíthatott arra, hogy a nyugati nagyhatalmak nem nyújtanak a magyar kormánynak segítséget, november 4-én a szovjet csapatok hadüzenet nélküli háborút indítottak Magyarország ellen. Az aránytalan túlerővel szemben egyedül maradt ország több napon át folytatott hősi forradalma így végül elbukott. A harcokban a titkosítás alól 1993-ban feloldott statisztikai adatok szerint 2652 magyar és 720 szovjet állampolgár esett el. A forradalom következményeként hozzávetőleg 176 ezer, más adatok alapján mintegy 200 ezer magyar hagyta el az országot, túlnyomó többségük Ausztria felé menekülve.
A forradalom A forradalom gyozelme A fegyveres felkelés sikere és gyors terjedése, valamint Gerő és Hegedüs bukása meglepte és először összezavarta a politikai vezetés tagjait. Az egyetlen politikus, aki a közvélemény és a szovjet vezetés szemében is hiteles maradt, Nagy Imre volt. Nagy Imre és támogatóinak csoportja végül hosszas mérlegelés után arra az álláspontra jutottak, hogy nem ellenforradalomról, hanem a szocializmus mellett álló népfelkelésről van szó. Október 27-én délelőtt Nagy Imre új kormányt alakított, amelyben az MDP reformkommunista tagjai mellett helyet kapott a Kisgazdapárt két volt vezetője, Tildy Zoltán és Kovács Béla is. Az új kormány azonnali tűzszünetet és a nép követeléseinek megfelelő gyökeres politikai irányváltást határozott el. Éjszaka Nagy és Kádár
A forradalom a szovjet nagykövetségen hosszan tárgyalt Mikojannal és Szuszlovval arról, hogy a tűzszünet érdekében vonják ki a szovjet harckocsikat a fővárosból. Nagy Imre erőteljes fellépése nyomán végül az MDP politikai bizottságának ülése is jóváhagyta a kormány döntéseit a tűzszünetről, az események forradalomként való értelmezéséről és a felkelők követeléseinek részleges elfogadásáról. Október 28-án reggel a szovjetek az éjszakai megállapodás ellenére támadást indítottak a Corvin köznél. A Kilián laktanyában lévő Maléter Pál ezredes és katonái, valamint a Kossuth Tüzér Tiszti Iskola odavezényelt százada viszont megtagadták a részvételt a felkelők elleni támadásban. A felkelők sorra semmisítették meg a szovjet harckocsikat. Kemény ellenállásuk miatt végül a felkelők elleni utolsó nagy szovjet támadás is kudarcba fulladt, és a támadók visszavonultak. Délben a kormány kihirdette a tűzszünetet és a felkelés követeléseinek elfogadását. A Parlamentben megalakult és ülést tartott az új kormány.
--------------------------------------------------------- MUvészTábor --------------------------------------------------------- A Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület kárpátaljai alkotóművészei 2016. őszén eltöltöttek egy hetet, ahol elkészítették képzőművészeti feldolgozásaikat az 1956-os forradalom és szabadságharc témakörben. A művek vándorkiállításon és online felületeken is megtekinthetőek egész évben. A festményekkel, grafikákkal kapcsolatos részletes információ, és a témával kapcsolatos sok-sok érdekesség elérhető a honlapon. Látogasd meg itt: (www.innoartegyesulet.hu/1956) MUvészEK ------------------------------ Kerecsánin Péter Kopriva Attila Lakatos Szergej Temető István ------------------------------
Művészeti alkotások még több alkotás itt: www.innoartegyesulet.hu/1956 -----------------------------------------------------------------
Művészeti alkotások még több alkotás itt: www.innoartegyesulet.hu/1956 -------------------------------------------------------------------
Művészeti alkotások még több alkotás itt: www.innoartegyesulet.hu/1956 -----------------------------------------------------------------
Művészeti alkotások még több alkotás itt: www.innoartegyesulet.hu/1956 -----------------------------------------------------------------
NA GY RE IM - H ÁV - A se ki me c SS KE k no la at at th lá -B ÉGE ÓL K 56 19 DE ÉR
Nagy Imre (Kaposvár, 1896. június 7. Budapest, - Kőbánya, 1958. június 16.) magyar kommunista politikus, gazdaságpolitikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 1953 és 1955 között valamint az 1956-os forradalom alatt a Minisztertanács elnöke. Október 23-án délelőtt Nagy Imre Losonczy Géza lakásán ült össze legszűkebb baráti körével tárgyalni, akikkel az MDP vezetésében nemsokára bekövetkező változás esetén folytatandó politikát, valamint a szükséges személyi változásokat vitatta meg. Másnap, október 24-én hajnalban a PB tagjának és egyúttal kormányfőnek választotta az MDP jelölőbizottsága, mely eseményről a rádió is tájékoztatást adott. Statáriumot hirdettek a kormány nevében. Dél után nem sokkal (12 óra 10 perckor) Nagy Imre rádióbeszédet mondott, s benne ígéretet tett arra, hogy a fegyvert letevők a statárium alól mentesülnek. A statárium közvetlenül a forradalmárok ellen irányult, ennek okán Nagy Imre vesztett népszerűségéből. A kisgazdapárt és a MEFESZ ettől kezdve nem ismerte el, helyette Kovács Bélát jelölték volna. Anasztasz Mikojan és Mihail Szuszlov délután érkeztek meg a pártközpontba. Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével. Nagy Imre, 1956. november 4. 5 óra 20 perc
Nagy Imrének nem volt szerepe a szovjet csapatok első (október 24-ei) behívásában. Hallgatólagosan tudomásul vette ezt, hiszen a döntést erről egyébként is a szovjetek hozták. A Szovjetunió baklövésének tartotta a szovjet intervenciót. Ekkor úgy gondolta, hogy párhuzamosan zajlik egy kommunista antisztálinista forradalom és egy ellenforradalom, az intervenció pedig a kommunista forradalmárok lába alól húzta ki a talajt, tolta át a forradalmárokat az ellenforradalmi oldalra, amivel elvesztették a kommunista vezetés esélyét. Ellenforradalminak minősítették a rendszer elleni követeléseket (vagyis a polgári, többpártrendszeri átalakulást) és forradalminak a demokratikus szocializmus követeléseit. Az ezt követő napokban a kormányfő lényegében el volt vágva a külvilágtól. Ennek ellenére fokozatosan elfogadta a felkelők követeléseit, elsősorban Donáth Ferenc és Losonczy Géza érveinek hatására. Október 25-én délelőtt Gerő Ernőt leváltotta a PB, az MDP első titkárának Kádár Jánost választották. Nagy Imre rádióbeszédet mondott, melyben közölte, hogy a rend helyreállítását követően megkezdik tárgyalásaikat a szovjet csapatok kivonásáról. Nagy Imre
ÚGY ÉRZEM, NEM VAGYOK BŰNÖS SEMMIBEN, EL AKAROM MONDANI TEVÉKENYSÉGEMET. 1957. március 27-29-én Moszkvában Kádár János megállapodott az SZKP vezetőivel abban, hogy Nagy Imrét bíróság elé állítják. Április 9-én Kádár javaslatának megfelelően az MSZMP IIB elfogadta azt a határozatot, mely Nagy Imre és társai őrizetbe vételéről, valamint büntetőeljárás megindításáról szólt. Április 14-én letartóztatták Nagyot, és Budapestre vitték társaival együtt. 1957. április 16-ai kihallgatása során Nagy Imre a válaszadást megtagadta, s ezentúl a jegyzőkönyveket sem írta alá. 1958. február 5-én vette kezdetét a titkos per, melyet a katonai bíróság Fő utcai tárgyalótermében tartottak. A Nagy Imre-per vádlottainak ügyének tárgyalása a Legfőbb Bíróság dr. Radó Zoltán által vezetett Népbírósági Tanácsa előtt ment végbe. A vádat legfőbb ügyész első helyettese, dr. Szalai József képviselte. Miután fény derült arra, hogy Radó Zoltán érdemben nem tud vitát folytatni a vádlottakkal, másnap elnapolták a tárgyalást, betegségre hivatkozva. Négy hónappal később fejezték csak be, ekkor már egy másik tanácselnök, Vida Ferenc vezette azt. Nagy Imre az utolsó szó jogán a következőket mondotta: Igen tisztelt népbíróság! Igen tisztelt elnök úr! Az ügyész úr vádbeszédében reám a legsúlyosabb, tehát halálbüntetés kiszabását javasolta. Többek között azzal indokolta, hogy a nemzet nem tud elfogadni olyan ítéletet, amely könyörületes lenne. Sorsomat a nemzet kezébe teszem. Védelmemre semmit felhozni nem kívánok, kegyelmet nem kérek. Védője hivatalból adódóan kegyelmi kérvénnyel élt, így a formának megfelelően még ugyanezen a napon összeült a testület, mely az ítéletet is meghozta, és kegyelmi tanácsként működtek. Elnöke, Vida Ferenc indokolás nélkül elutasította a kegyelmi kérvényeket, ezáltal az ítélet a kihirdetés pillanatában rögtön jogerőre emelkedett.
A RETTEGETT ÁVH Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) a magyarországi kommunista pártállami diktatúra részben titkosan tevékenykedő államvédelmi szervezete volt 1948 és 1956 között. Feladata hivatalosan a rendszer ellenfeleinek üldözése, a rendszer és vezetőinek védelme volt. A ténylegesen Rákosi Mátyás pártfőtitkár által mozgatott szervezet az állampárton (Magyar Dolgozók Pártja, MDP) belüli hatalmi küzdelmek részese, a politikai leszámolások fő eszköze és végrehajtója is volt. Az ÁVH egyik legfontosabb elődszervezete az állami rendőrség, illetve a Belügyminisztérium szervezeti egységeként működő Politikai Rendészeti Osztály (PRO, 1945-1946), majd Államvédelmi Osztály (ÁVO, 1946-1948) volt. Működése során egyre szélesebb feladat- és hatásköröket kapott, ezzel összefüggésben magába olvasztott több korábban önálló állami szervet, illetve más szervezetek egyes egységeit is. Az ÁVH formálisan kezdetben a Belügyminisztérium, majd közvetlenül a Minisztertanács alárendeltségébe tartozott, ténylegesen azonban mindvégig az MDP legszűkebb vezetése, főképp Rákosi Mátyás főtitkár határozta meg a tevékenységét. Az 1946 októberében kiadott, 533.900/1946. BM. sz. rendelet önállósította a budapesti politikai rendőrséget a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya (ÁVO) néven. A rendelet értelmében a belügyminiszter hatáskörébe került az új állambiztonsági szerv irányítása, felügyelete és ellenőrzése. A Péter Gábor irányította egységes, központi szervezetbe beolvasztották a Vidéki Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályát. Az 1946. decemberi 535.059/1946. BM sz. rendelet szabályozta az Államvédelmi Osztály szervezetét, feladatát és ügykörét. Az ÁVO feladatkörébe tartozott: A demokratikus államrend és közbiztonság védelméről szóló 1946. évi VII. tc-be ütköző cselekmények nyomozása és feljelentése A népbíráskodásról szóló és az 1945. évi VII. tc-be iktatott bűncselekmények nyomozása és feljelentése Egyesületek keletkezésének és működésének figyelemmel kísérése Politikai vonatkozású röpiratok szerzőinek és terjesztőinek nyomozása és be - jelentése, bejelentett és tudomásul vett gyűlések lefolyásának megfigyelése
Államrendészeti vonatkozású bel- és külföldi adatok gyűjtése és nyilvántartása Javaslattétel az illetékes rendőrhatóság vezetője számára az állambiztonság vagy közbiztonság szempontjából káros személyek kitiltására, internálására Titkos rádióállomások felderítése Eljárni mindazokban az államrendészeti ügyekben, melyek nem voltak fenn tartva a Budapesti Főkapitányság, illetve a kapitányság vezetője részére. Az ÁVO-n ezeket a feladatokat 16 alosztály látta el. Ekkor kezdtek kiépülni az államvédelmi osztályok a vármegye-székhelyeken működő kapitányságokon és az egyes nagyobb forgalmú kapitányságokon. Habár az ÁVO rendeletileg előírt feladatköre elsősorban a demokratikus államrend védelméről szóló 1946. évi VII. tc-be ütköző, valamint a háborús és népellenes bűncselekmények felderítése, továbbá az államrendészeti vonatkozású bel- és külföldi adatok gyűjtése és nyilvántartása volt, a szerv működésének kezdete óta adatokat gyűjtött a koalíciós pártok vezető politikusaira, lehallgatta a kommunisták politikai ellenfeleinek telefonját stb.
AZ ÁVH MŰKÖDÉSE Két év alatt az eredetileg kis létszámú, szedett-vedett, belső rivalizálástól gyötört Politikai Rendészeti Osztály a kommunista párt félelmetes terrorszervezetévé alakult át. Olyan önálló hatalommal bíró intézménnyé, amelytől joggal tarthatott a párt vezetőinek egy része is. Az ÁVH titkosszolgálati módszerekkel szerzett információkra alapozódó tevékenysége már 1946-1947 folyamán kiterjedt a kommunista pártra is. A szervezet közvetlen irányítását és felügyeletét Rákosi Mátyás, illetve a pártvezetés legszűkebb köréhez tartozók látták el, noha létrehozásakor az MDP KV Titkárságának ülésén státusát még úgy határozták meg, hogy az ÁVH egy speciális szerv, a KV szerve. Az ÁVH 1948-tól végezte - szovjet példát követve és a szovjet tanácsadók hathatós támogatása közepette - a különböző koncepciós perek megszervezését és megrendezését. 1950-től kezdte kiépíteni az ÁVH az internáló táborok új rendjét, átvette az ország börtöneit, intézte a kitelepítést, őrizte a határokat és kifejlesztette a társadalom minden életmegnyilvánulását ellenőrizni igyekvő működési rendjét, a kommunista párt totális diktatúráját. Az ÁVH működése igen költséges volt, s a háború okozta károk és a gazdasági voluntarista diktatúra dilettantizmusa miatt előállt hiánygazdaság a működés fedezetét igen bizonytalanná tette (csak az ún. konspiratív célú lakások fenntartása is tetemes összegeket emésztett fel). A belügyminisztérium működtetésére adott költségvetési támogatás melynek az ÁVH jelentékeny részét kapta semmiképp nem volt elegendő a szervezet fenntartásához. Ezért tagjai (sokszor saját zsebre is) különféle gazdasági melléktevékenységekbe fogtak, mint például a zsarolás. A kivándorolni szándékozó nagytőkéseknek például útlevelet állítottak ki, cserébe viszont lefoglalták ingó értékeiket (festmény, bútor, technikai eszközök). Ezek az összegek Szücs Ernő (Péter Gábor helyettese) páncélszekrényébe kerültek, míg a házkutatások során kizsarolt hasonló javak felett Csapó Andor őrnagy (a gazdasági ügyek vezetője) rendelkezett. Az így befolyt összegeknek azon része, melyről az ÁVH precíz elszámolást vezetett, névértékben 13 millió 160 ezer forintra rúgott.
Az ÁVH megszüntetése Az ÁVH megszüntetése a desztalinizáció egyik legfontosabb feladata volt a mindenkori kommunista reformereknek. Az ÁVH elleni első fellépés azonban még az állambiztonsági, illetve pártvezetésen belüli hatalmi harc eredménye volt. 1953. január-február folyamán Péter Gábor és társai egy szovjet mintára készülő cionista per gyanúsítottjaiként kerültek letartóztatásba. A vádpontok között éppúgy megtalálható volt a társadalmi tulajdon elleni bűntett, sikkasztás, a külföldre szökés elősegítése, mint az államtitok megsértése, a szolgálati hatalommal való visszaélés, de a népellenes bűntett is. A Sztálin 1953. március 5-i halála után a szovjet kommunista párton belül hatalmi harc tört ki. Ennek eredményeként Magyarországon Nagy Imre lett az új miniszterelnök, akinek kormánya elkezdte a korábbi évek elnyomó politikájának felszámolását.[j Mindeközben Rákosi igyekezett az új moszkvai irányvonalhoz alkalmazkodva hatalmát megőrizni. Amikor Beriját a Szovjetunióban letartóztatták és bebörtönözték, Rákosi számára lehetőség adódott, hogy a törvénytelenségekért a fő felelősséget Péter Gáborra, a magyar Berijára és ÁVH-s beosztottjaira hárítsa.[j Rákosi személyes felelősségre vonása helyett szovjet nyomásra csak a párt általában vett felelősségét emlegették a nyilatkozatokban, amiért elmulasztotta jobban ellenőrizni az ÁVH-t.
A MECSEKI LÁTHATATLANOK A mecseki láthatatlanok fegyveres szabadságharcos csoport volt, mely az 1956-os forradalom leverése után még hetekig (sőt egyes felkelők még hónapokig) ellenállt a Mecsek hegyeiben rejtőzve. A láthatatlanok vezetője a Gazda volt. November 3-án, illetve a szovjet csapatok november 4-i bevonulásával kezdődő napokban a komlói börtönből kiszabadított rabok megtelepedtek a hegyekben. Kisebb csoportokra oszlottak és a hatalmas túlerővel szemben azért tarthattak ki sokáig, mert jó terepismerettel rendelkeztek. A szovjeteknek azonban akadtak helyi vezetőik, akiknek segítségével végül felszámolták a csoportokat. Emlékezetes akcióik közt volt a pécsi szovjet katonai parancsnok megölése és a pécsváradi rendőrkapitányság elleni támadás (1956. november 14-én), mely során egy fiatal rendőrt megöltek, és ahol a szabadságharcos Málics Ottó is az életét vesztette. A visszaemlékezések szerint a láthatatlanok azt akarták megmutatni, hogy létezik még ellenállás az országban, holott a hivatalos propaganda már röviddel a november 4-i szovjet roham után a rend helyreállásáról beszélt. A mecseki összecsapásokban részt vevő dr. Domján Mihály beszámolója szerint irtózatos harcok folytak a Mecsekben és a megtorlás is borzasztó volt:
...az irtózatos tankágyúk tűzcsapását nem tudom elfelejteni. Nem tudom elfelejteni a gyertyánfa ágain fityegő felcsavarodott emberi beleket, ruhafoszlányokat, közöttük a véres melltartót is. Nem tudom elfelejteni azt a puhát, amire ráléptem a Misinatető alatti erdő avarjába göngyölve, egy emberi kézfej volt, annak ujján karikagyűrű. Dr. Beőthy Konrád orvosprofesszor bonctermében fekvő fiatalemberek hulláit megcsonkítva, s az egyiknek a kezét dróttal összekötözve, amint az a húsba vágott. CSOPORTOK Számos ellenálló csoport ismert, amelyeket azokról a helyekről neveztek el, ahol rövidebb-hosszabb ideig meghúzták magukat. Volt például Csigalépcső, Üdülő Szálló, Tettye, Kőbánya, Perem csoport. Az egyes csoportok még kisebb külön mozgó szakaszokba szerveződtek, hogy még nehezebb legyen követni őket, ilyen volt például az Ottó szakasz, amelyet Málics Ottó vezetett. (Ő november 14-én fejlövést kapott a pécsváradi rendőrőrs megtámadásakor, és belehalt sebébe.) De volt Laci szakasz (vezetője Sima László), Jozsó szakasz, Sándor szakasz, Béla szakasz is. Egy-egy szakasz mintegy 35 főből állt és három rajra tagolódott. A rajokat is a vezető keresztneve alapján különböztették meg egymástól. Kubicza János, A Béla-szakasz vezetője
AZ ESKÜ A november 4-i és november 7-i harcok után már csak mintegy 600-800 ellenálló maradt a hegyekben. A legnagyobb csoport a Gazda vezetésével november 7. és 14. között Vágotpusztán rejtőzött. A később elfogott láthatatlanok periratainak visszatérő, emlékezetes momentuma a Vágot pusztai eskü. A Gazda megeskette a ellenállókat, hogy utolsó csepp vérükig harcolnak a megszállók ellen. Ugyanakkor az iratok szerint kihirdették, hogy a szökést halállal büntetik, vésztörvényszéket állítottak fel és öt embert, akik szökést kíséreltek meg, halálra is ítéltek. De a hozott ítéletet arra hivatkozással nem hajtották végre, hogy a szökést még az eskü letétele előtt kísérelték meg áll a Nagy József sofőr és társai ellen 1957. február 5-én Pécsett hozott ítélet indoklásában. VISSZAVONULÁS Innen Kisújbánya és Óbánya felé kellett elvonulniuk a közeledő szovjet csapatok elől. Rosszabb lett az időjárás, az ellenállók közül egyre többen betegedtek meg és egyre többen szakadtak le, hazamentek, Jugoszláviába vagy a somogyi erdőkbe menekültek tovább. A szovjetek, majd a magyar rendőrség lassan felszámolta a még harcoló csoportokat, és 1957 januárjában és februárjában az ellenállók kihallgatásai és tárgyalásai is megkezdődtek. Februárban és márciusban a láthatatlanok maradéka újra gyülekezni kezdett Márciusban Újra Kezdjük (MUK) jelszóval, de nem kezdhették újra, mert a csoport tagjait március 14- én letartóztatták. Tárgyalásuk során az elsőrendű vádlottat, Petrus Józsefet halálra ítélték, a többi elfogott láthatatlan jó része pedig hosszú börtönbüntetéseket kapott. Művészeti alkotások, érdekességek, további információk olvashatóak itt: www.innoartegyesulet.hu/1956
A kiadványt készítette: InnoArt Egyesület Támogató: Az 1956 az évszázados magyar gyökerű kárpátaljai festőművészek szemével szakmai program megvalósítását 2016. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta. Forrás: https://hu.wikipedia.org/ www.magyarforradalom1956.hu Nyíregyháza 2016.
www.innoartegyesulet.hu/1956