QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2013. július 1.
Mi várható a héten? Marad az iránykeresés a börzéken Az előttünk álló héten tovább folytatódhat az iránykeresés a nemzetközi részvénypiacokon, a Fed kötvényvásárlási programjával kapcsolatos bizonytalanság kivárásra ösztönzi a befektetőket. Tovább nehezíti a helyzetet a jövő héten induló, második negyedéves tengerentúli jelentési szezon, és a csütörtöki amerikai szünnap miatti kisebb forgalom is. - Ugyan július 4-e a tengerentúlon ünnepnap lesz, Európában érdemes figyelni mind a brit jegybank, mind az EKB kamatdöntő üléseit, ahol változatlan monetáris politikával számolunk. - Pénteken is lesz miért izgulni a befektetőknek, a fontos amerikai munkaerőpiaci adatok iránymutatást adhatnak a Fed kötvényvásárlási programjának jövőjéről is. Az Egyesült Államokban a második negyedéves jelentési szezon a hagyományoknak megfelelően az Alcoa alumíniumgyártó-óriás gyorsjelentésével indul majd jövő hétfőn. Várhatóan a szokásosnál is nagyobb figyelem irányul a vállalati eredményekre, hisz a piac a jegybanki támogatás várható csökkenése miatt innen vár majd megerősítést. A jelenlegi előrejelzések alapján az S&P 500 indexet alkotó vállalatok összesített profitja 3%-kal bővülhet a második negyedévben, év/év alapon. A várakozások azonban folyamatos visszaesést mutattak, egy évvel korábban még 14,4%os bővülésről szóltak az előrejelzések. Maguk a vállalatok is meglehetősen pesszimisták, 87%-uk lefelé módosította a második negyedévre vonatkozó várakozásait, 2001 első negyedéve óta nem volt ilyen magas a negatív előrejelzések aránya. A túlzottan pesszimista várakozások azonban segíthetnek abban, hogy ismét a pozitív meglepetések domináljanak, hiszen az alacsony elvárásokat könnyebben teljesítik túl a vállalatok. Mindenesetre a Fed monetáris politikájával kapcsolatos bizonytalanság sokkal érzékenyebbé teszi a piaci szereplőket a vállalati eredményekkel kapcsolatban, mint azt az első negyedévben láthattuk. -2-
Várható piaci irányok Instrumentum DAX index (eqtrader: DAX.I) S&P500 index (CFD) (eqtrader: SP500.I) BUX index OTP MOL Richter EURHUF EURUSD USDHUF Nyersolaj (eqtrader: CLc1) Arany (eqtrader: XAUUSD) Heti várakozás Kommentár A 8 000 pontos, lélektanilag is meghatározó szintet érdemes figyelni a következő napokban, amennyiben sikerül felette zárnia a német indexnek, hamarosan megpróbálkozhat a pirossal jelzett, lefelé szélesedő alakzatból való kitöréssel. Az amerikai részvényindex esetében is egy lefelé szélesedő alakzatot láthatunk, elsőként az 50 napos mozgóátlagot kellene áttörni az emelkedéshez, majd a felső szár következhet 1 645 pont környékén, utóbbi azonban igen erős ellenállási szintként funkcionál. Amennyiben sikerül a 19 000 pontos szint fölé kapaszkodni, folytatódhat az emelkedés a hazai részvénypiacon is, ez esetben 19 270 pontnál húzódik a következő meghatározó ellenállási szint, mely negatív korrekciót okozhat a későbbiekben. Intenzív emelkedés indult a hazai bankpapír árfolyamában, miután a 4 500 Ft-os szint alá esett. A következő napokban a 4 800-4 850 Ft-os tartományt célszerű figyelni, amennyiben sikerül szignifikánsan áttörni, folytatódhat az emelkedés. Magas maradhat a volatilitás az olajtársaság piacán, fontos ellenállási szintek 17 000, majd 17 500 Ft-nál találhatóak. Meghatározó támasz az 50 napos mozgóátlag 16 500 Ft alatt. A grafikon technikai képe jelenleg semleges, mindkét irány mellett lehet érveket felsorakoztatni. Lefelé szélesedő alakzatban mozog a nagyobbik gyógyszerpapír árfolyama, azonban konkrét fordulatra utaló jelzés még nem látszik, így folytatódhat a bizonytalan mozgás, lecsorgás. Elsőként a magenta színnel jelzett csökkenő trendvonalat kellene áttörni, 34 000 Ft-nál. Fontos támaszvonalat tesztel az árfolyam, mely egy emelkedő ék alakzat alsó szára is egyben. Amennyiben 294 alatti zárásokat látunk, folytatódhat a hazai fizetőeszköz erősödése, ellenkező esetben a 294-298-as tartományban mozoghat a héten. Az 1,30-as támasz egyelőre tartja az árfolyamot, letörése esetén 1,29-ig eshet vissza a jegyzés. Felül több fontos ellenállási szint húzódik, a 61,8%-os Fiboszint 1,3060-nál, majd a 200, és az 50 napos mozgóátlag 1,3060-1,3080 között, így nem lesz könnyű dolga az euró-vevőknek. Az 50 napos mozgóátlag közelében toporog a dollár-forint árfolyama, miután kilépett egy csökkenő trendcsatornából felfelé. Amennyiben a 225-ös szint nem esik el a következő napokban, hamarosan emelkedés indulhat, ez esetben 228,25-nél találjuk a következő meghatározó ellenállási szintet. Emelkedő ék alakzatban mozog a nyersolaj árfolyama, miután sikerült szignifikánsan áttörni a hosszú távú csökkenő trendvonalat. Az ék alakzat alsó szára jelenleg 95,70, míg a felső szára 99,50 dollárnál húzódik. Utóbbi szintig tarthat a jelenlegi emelkedő hullám, addig nincs semmilyen fontosabb ellenállási szint. A korábbi csökkenő hullámra mért Fibo-szintek 161,8%-os értékéről fordult az arany árfolyama, és a 138,2%-os szintig korrigált vissza. Amennyiben sikerül az 1 247 dolláros ellenállás áttörése, a korábbi letörési szint visszatesztelése jöhet, 1 335 dollárnál. -3-
Egyesült Államok A július 4-i amerikai ünnepnap miatt rövidebb héten is lesz miért izgulni a befektetőknek. A legnagyobb várakozás a pénteki munkaerőpiaci adatokra összpontosul. A friss adatközlések szerint júniusban 4 éves mélypontról hirtelen 3 havi csúcsra emelkedett az amerikai feldolgozóipar teljesítményét mérő ISM index. A várt 50,5 helyett 49-ről, 50,9 pontra ugrott a mutató értéke. Mivel az index ismét átlépte az 50 pontos szimbolikus határértéket, ezt úgy értelmezhetjük, hogy ismét növekedésnek indult Amerika feldolgozóipara. A vállalatok optimizmusa nőtt, amint a gazdaság könnyűszerrel átvészelte eddig a márciustól életbe lépő megszorításokat, a lakosság bizalma magas szinten maradt, a részvénypiacok kisebb korrekció után ismét talpra álltak, továbbá amint az eurozóna recessziója enyhült. Az amerikai feldolgozóipar teljesítményét júniusban a lakásárak emelkedése és a bővülő autóértékesítések is nagymértékben támogatták. Várakozások felett nőttek az új megrendelések, az export, az árak, a készletek, de meglepetésre a foglalkoztatás részindexe váratlanul 2009 szeptembere óta nem látott mélypontra zuhant. Szerdán megismerhetjük a szolgáltatóipar teljesítményét jelző ISM indexet is, ami azért is fontos, mert a szolgáltatóipar adja az amerikai gazdaság mintegy 90%-át. Ugyan a Fed igen optimista GDP-prognózist közölt a júniusi kamatdöntő ülésen, a foglalkoztatottak száma csak lassan élénkül és továbbra sem éri el még a havi 200-250 ezres szintet. Az idei évben eddig átlagosan 190 ezer fővel javult a foglalkoztatottság, ami csak a munkanélküliség lassú csökkenését eredményezte. Júniusban a munkanélküliség újabb 0,1 százalékponttal, 7,5%-ra mérséklődhet, de kérdéses, hogy emögött nem a kiábrándultak számának emelkedése áll-e ismételten. A foglalkoztatási adatok is iránymutatók lehetnek a befektetők számára, a Fed jövőbeli monetáris politikáját illetően is. 11 % Amerikai munkaerőpiaci környezet alakulása 600 000 fő 9 % 400 000 fő 7 % 5 % 3 % 1 % Nem mezőgazdaságban újonnan foglalkoztatottak száma (fő, jobb tengely) Munkanélküliségi ráta (%) FED irányadó ráta 200 000 fő 0 fő -200 000 fő -400 000 fő -600 000 fő -1 % -800 000 fő 2008-01 2008-05 2008-09 2009-01 2009-05 2009-09 2010-01 2010-05 2010-09 2011-01 2011-05 2011-09 2012-01 2012-05 2012-09 2013-01 2013-05 Forrás: Bloomberg A pénteki adatközlés előtt érdemes figyelni a többi foglalkoztatási mutatót is, szerdán a magánszektorban foglalkoztatottak számának (ADP) emelkedését közölhetik, a csütörtöki ünnepnap miatt már szerdán ismertetik a heti munkanélküliségi adatot, emellett a szintén szerdai szolgáltatóipari BMI foglalkoztatási részadata is figyelmet érdemel. Szerdán az amerikai külkereskedelmi mérleg májusi alakulását közlik, a várakozások szerint a külker hiány nem változott érdemben május óta. -4-
Eurozóna Csütörtökön tartja júliusi kamatdöntő ülését az Európai Központi Bank, ahol nem számítunk az irányadó ráta változtatására és egyéb bejelentésre sem a közös jegybank részéről, miután az elmúlt egy hónapban már valamelyest javuló makroadatok láttak napvilágot az eurozónából. Az ülést követő sajtótájékoztatón Mario Draghi, az EKB elnöke maximum szóban alakíthatja az árfolyamokat, megerősítheti, hogy a monetáris politika alkalmazkodó marad a következő hónapokban is, így egyelőre korai lehet még bármilyen kilépési stratégiát felvázolni. A korábbiakkal ellentétben most a befektetők arra kereshetik a választ, hogy vajon az EKB aggódik-e a hozamok emelkedése miatt? Vajon tart-e attól, hogy a hosszú lejáratú kamatlábak emelkedése recesszióban tartja, netán tovább süllyeszti le Európát? Draghinak lehetősége lesz reflektálni a Fed politikájára is az e heti ülésen. Ha úgy ítéli meg az EKB stábja, hogy a hozamok globális szintű (de főleg az euroövezeten belüli) emelkedése káros, akkor az EKB egyértelmű támogatásáról kell meggyőznie Draghinak a piacot, s ez az euró gyengülésével járna, ha viszont természetesnek vélik a hosszú hozamok emelkedését, akkor erőre kaphat a közös fizetőeszköz. Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy az egyes uniós tagállamok kockázati mutatóiban nem tapasztalhattunk érdemi eltéréseket, a kötvényhozamok általános emelkedése volt a jellemző, nem nőtt a pénzpiac töredezettsége. Hétfő délelőtt fontos eurozóna adatok jelentek meg. A felülvizsgált feldolgozóipari mutató a vártnál kisebb mértékben csökkent júniusban, az infláció, ugyan emelkedett júniusban, de ezzel is az EKB árstabilitási célja, 2% alatt maradt, a munkanélküliség új csúcsra emelkedett májusban, miután az áprilisi adatot lefelé módosították, utóbbi adat a kormányokra is nyomást helyez további gazdaságélénkítő lépések bevezetésével kapcsolatban. Egyesült Királyság Csütörtökön délután tartja kamatdöntését az angol központi bank (BoE), amelyet most már az új elnök, Mark Carney, a kanadai jegybank korábbi elnöke fog vezetni. Carney debütálása Londonban valamennyi befektetőt kíváncsisággal tölt el, főleg, hogy ő az első olyan brit jegybankelnök, akit külföldről invitáltak a jegybank élére. Nem számítunk sem az irányadó 0,50%-os alapkamat, sem pedig a 375 milliárd fontos kötvényvásárlási program módosítására, de kérdéses, hogy vajon ad-e ki a monetáris tanács közleményt, vagy az eddig megszokott módon csak hetek múlva, a július 17-i kamatdöntési jegyzőkönyvben ismerhetjük meg az új felállású monetáris tanács tényleges álláspontját? Annyi bizonyos, hogy nincs szükség rendkívüli jegybanki lépésre a jelenlegi helyzetben, hiszen a brit gazdaság megúszta az újabb recessziót és úgy tűnik, hogy már nemcsak az infláció, hanem a gazdasági teljesítmény is újfent emelkedő pályára állt. Mervyn King korábbi jegybankelnök tehát egy lassan élénkülő gazdaságot adott át Mark Carney-nak, akitől sokan azt remélik, hogy új színt visz majd a brit monetáris politikába. Kreatív megoldásokat és a kamatpolitikára való utalásokat várnak tőle többek között a befektetők. Az első kamatdöntő ülésen még a háttérben maradhat Carney. Ami biztos, hogy a brit jegybankárok többsége ellenzi az újabb pénznyomtatást, s azzal, hogy Mervyn King leköszönt a Bank of England éléről, tovább csökkent a pénznyomda támogatottsága. -5-
Szerdán még érdemes lesz figyelni a júniusi szolgáltatóipari indexet is, hiszen 3 éve nem látott ütemben nőttek az új megrendelések idén májusban, amelynek hatására a beszerzési index egy éve nem látott mértékben ugrott meg, az áprilisi 52,9 pontról 54,9 pontra kúszott fel. A vállalatok már 5. hónapja növelik a foglalkoztatottak létszámát, s optimistán tekintenek a jövőbe. A beszerzési árak ugyan éves mélypontra estek, de az adatok többnyire a tercier szektor stabil teljesítményére és a brit gazdaság várható további élénkülésére utalnak. Az időjárás várhatóan nem hátráltatta az egyes üzletágak teljesítményét júniusban sem. Chris Williamson, a Markit közgazdásza szerint, ha a pozitív tendencia júniusban is kitartott, akkor az idei második negyedévre legalább 0,5%-os gazdasági növekedést lehet jósolni a szigetországban. Japán Az elmúlt két évben nem voltak annyira optimisták a japán vállalatok, mint most legalább is ez derül ki a második negyedéves japán üzleti hangulatot fémjelző ún. Tankan felmérésből. Úgy tűnik, hogy a japán vállalatok a kezdeti bizonytalanság ellenére bíznak a kormány deflációellenes, gazdaságélénkítő politikájában. A múlt héten kiderült, hogy az ipari termelés 2011 decembere óta nem látott mértékben bővült, a fogyasztói árak fél éve tartó folyamatos csökkenése megállt, a kiskereskedelmi forgalom pedig ismét élénkült. A legtöbb japán cégvezető felfelé módosíthatja profitvárakozását és beütemezhetnek új beruházási terveket is a gazdaság állapotának javulása láttán. A kormány adóreformmal és munkaerőpiaci reformmal támogathatja ezeket az elképzeléseket. A legtöbben azzal számolnak, hogy a gazdaság élénkülése 2014 első feléig különösebb akadályok nélkül tovább folytatódhat, ekkor ugyanis életbe lép a korábban beharangozott áfa-emelés, amely visszafoghatja majd a gazdasági tempót és megemelheti nagyobb mértékben az inflációt. A vállalatok örülnek a magasabb részvényáraknak és a jen gyengülésének továbbra is. Az elmúlt hetekben megtapasztalt részvénypiaci korrekció nem törte le a cégek optimizmusát. Hosszabb távon most már a legtöbben fényesebbnek látják a jövőt. Azok, akik bizonytalanabbak, a részvény- és kötvényárak hektikussága, az emelkedő üzemanyagárak és a kormány gazdaságpolitikájának eddig fel nem tárt részletei miatt aggódnak elsősorban. Kedden hajnalban kiderül, milyen ütemben bővülhetett éves alapon a szűkebb értelemben vett japán pénzkínálat, a monetáris bázis. Májusban még 31,6%-os növekedést regisztráltak, most több mint 41%-kal számolhatunk a japán jegybank korlátlan pénznyomtatásának hatására. A monetáris bázis a korábbi 159,2 ezer milliárd jenről tovább emelkedhetett az elmúlt hónapban. Csütörtök hajnalban érdemes lesz még figyelni Haruhiko Kuroda japán jegybankelnök beszédére is, amelyben értékelheti a jegybank politikájának hatékonyságát, de különösen érdemes arra figyelni, hogyan vélekedik a hosszú lejáratú hozamok emelkedéséről és mit mond majd a kockázatokról. Kína A kínai államfő ma hajnalban azt mondta, hogy egy kormány nem attól lesz sikeres, hogy mennyire tudja felpörgetni a gazdasági növekedést, vagyis arra utalt, hogy a strukturális átalakítást fontosabbnak tartja és ennek alárendelik a GDP-növekedést, továbbra is tolerálják a lassulást. A lakosság életkörülményeinek javítása, az életszínvonal emelése, a szociális fejlődés, a környezetvédelem és a technológiai innováció most a fő prioritások a kínai gazdaságpolitikában és nem a korábbi exportorientált, elsősorban a feldolgozóiparra építő modell. Jelenleg 30% esélyt adnak a befektetők annak, hogy Kína növekedése 7% alá fog mérséklődni az év második felében. A kínai bankfelügyelet (CBRC) továbbra is nyugtatja a piacot. A legutóbbi hivatalos közlemény szerint elegendő készpénztartalékkal rendelkeznek a kínai bankok, kb. 244,4 milliárd dollárral (1500 milliárd jüannal), amely kétszerese az átlagos tartalékolási igénynek. A kínai feldolgozóipar teljesítménye 4 havi mélypontra zuhant júniusban. A szolgáltatóipar ez idáig stabilabb teljesítményt mutatott fel, a tercier szektor beszerzési indexe 54,3 ponton állt májusban. Szerda hajnalban kiderül, vajon maradt-e továbbra is stabil szinten, bőven a gazdasági növekedést jelző 50 pontos határérték felett az index, vagy sem. Mi a májusinál gyengébb adatra számítunk. -6-
Ausztrália Az ausztrál dollár az utoljára 2010 szeptemberében látott gyenge szintekről kezdett erősödni az amerikai dollárral szemben ma hajnalban, miután erősödtek azon várakozások, hogy a keddi kamatdöntő ülésen nem fog a 2,75%- os kamatszinthez nyúlni a döntéshozó testület (RBA). Az idei második negyedévben az ausztrál dollár 5 éve nem látott gyenge teljesítményt mutatott, amiben szerepet játszottak a kínai növekedéssel kapcsolatos félelmek és a Fed monetáris politikájának meglebegtetett változtatása is. Az ausztrál központi bank jelezte, hogy lát még teret a kamatszint csökkentésére és a korrekció ellenére is még mindig túlértékeltnek tartja a hazai fizetőeszközt. A jegybank laza politikája elsősorban az ország dél-keleti részének gazdasági teljesítményét szeretné élénkíteni, mivel észak-nyugaton a bányaipar még mindig jól teljesít, noha az idei évben a legtöbb befektető arra számít, hogy a fellendülés már eléri a csúcspontját, amely után következhet a konjunktúra lehűlése. A jegybank stábja átlag alatti világgazdasági növekedéssel számol idén, s csak jövőre várnak élénkülést. A héten mi is a kamattartásnak adunk nagyobb esélyt, de ha erősödne az ausztrál dollár a jelenlegi gyenge szintekről a főbb devizákkal szemben, azt érdemes lehet eladásra kihasználni azoknak, akik hosszabb távon gondolkodnak. Kanada Pénteken délután fél háromkor Kanadában is átfogó, júniusra vonatkozó munkaerőpiaci adatokat közölnek. A piaci konszenzus szerint 7,1%-on stagnálhatott a munkanélküliség, a foglalkoztatottak létszáma viszont a májusi váratlan 95 ezer fős emelkedés után 10-12 ezer fővel eshetett vissza. Májusban egy évtizede nem látott mértékben nőtt a kanadai foglalkoztatottság, különösen a teljes munkaidős állások száma (több mint 76 ezerrel), így a munkanélküliség 7,2%-ról 7,1%-ra csökkent. A kiugróan jó májusi adatok után mi is korrekcióra számítunk, sőt, ha a szomszédos Egyesült Államokban viszont kedvező munkaerőpiaci statisztikákat közölnek, akkor minden esély meg van rá, hogy a kanadai dollár gyengülése tovább folytatódjon. -7-
Heti makrotábla, esemény- és részvénypiaci naptár Dátum Ország Időpont Esemény, makroadat Periódus Előző Várt Fontosság 2013-07-01 (H) /Aktuális 2013-07-02 (K) 2013-07-03 (Sze) 2013-07-04 (Cs) 2013-07-05 (P) US 16:00 Építőipari kiadások(hó/hó) máj. 0,4% 0,6% + US 16:00 ISM feldolgozóipari BMI jún. 49,0 pont 50,5 pont 50,9 AU 06:30 Ausztrál kamatdöntés júl. 2,75% 2,75% +++ HU 9:00 Külkereskedelmi mérleg (végleges) ápr. 700,5 mln EUR -- + GB 10:30 Építőipari BMI jún. 50,8 pont 51,2 pont ++ EZ 11:00 Eurozóna termelői árindex (PPI, hó/hó) máj. -0,6% -0,2% + 11:30 GB után 10 éves brit államkötvények aukciója -- -- -- + US 16:00 Gyáripari megrendelések máj. 1,0% 2,0% ++ US 18:30 A Fed-től Dudley tart beszédet -- -- -- + US 23:00 Gépjármű eladások jún. 15,2 m db 15,45 m db ++ US 23:45 A Fed-től Powell tart beszédet -- -- -- + Vállalati jelentők Európa USA piacok: rövidített kereskedés Vállalati jelentők Egyesült Államok Constellation Brands Inc EPSbecslés EPSbecslés 0,40 USD CN 03:00 Szolgáltatóipari BMI jún. 54,3 pont -- +++ CN 03:45 HSBC szolgáltatóipari BMI jún. 51,2 pont -- ++ HU 09:00 Kiskereskedelmi forgalom (év/év) máj. 3,4% 1,6% + EZ 9:55 Német szolgáltatóipari BMI (végleges) jún. 51,3 pont 51,3 pont ++ EZ 10:00 Eurozóna szolgáltatóipari BMI (végleges) jún. 48,6 pont 48,6 pont ++ GB 10:30 Brit szolgáltatóipari BMI jún. 54,9 pont 54,5 pont ++ EZ 11:00 Eurozóna kiskereskedelmi eladások (hó/hó) máj. -0,50% 0,30% ++ PL 11:30 után Lengyel kamatdöntés bejelentése júl. 2,75% 2,50% ++ US 14:15 ADP foglalkoztatottak számának változása jún. 135 ezer fő 160 ezer fő +++ US 14:30 Külkereskedelmi mérleg máj. -40,3 mrd USD -40,2 mrd USD +++ US 14:30 Heti friss munkanélküliek száma előző hét 346 ezer fő 345 ezer fő +++ US 16:00 ISM szolgáltatóipari BMI jún. 53,7 pont 54 pont +++ US 16:00 A pénzügyminiszter Lew tart beszédet -- -- -- + US 16:30 EIA kőolajkészletek változása előző hét +18 ezer hordó -- ++ Szünnap: Egyesült Államok GB 13:00 BoE kamatdöntés júl. 0,5% 0,5% +++ EZ 13:45 EKB kamatdöntés júl. 0,5% 0,5% +++ EZ 14:30 Sajtótájékoztató az EKB kamatdöntéséről -- -- -- +++ JP 07:00 Leading Indicators máj. 99 pont 101,2 pont + HU 9:00 Ipari termelés (előzetes, év/év) máj. 2,90% -0,20% ++ CH 9:00 Külföldi devizakészletek jún. 444,1 mrd CHF -- ++ CH 9:15 Fogyasztói árindex (CPI, hó/hó) jún. 0,10% -0,20% ++ EZ 11:45 Az EKB-tól Coeure tart beszédet -- -- -- + EZ 12:00 Német gyáripari megrendelések (hó/hó) máj. -2,30% 1,20% +++ CA 14:30 Munkanélküliségi ráta jún. 7,10% 7,10% ++ Mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak US 14:30 számának változása jún. 175 ezer fő 165 ezer fő +++ US 14:30 Munkanélküliségi ráta jún. 7,60% 7,50% +++ CA 16:00 Ivey beszerzési menedzser index jún. 63,1 pont 58,3 pont ++ -8-
DAX index Technikai elemzések A 8 000 pontos, lélektanilag is meghatározó szintet érdemes figyelni a következő napokban, amennyiben sikerül felette zárnia a német indexnek, hamarosan megpróbálkozhat a pirossal jelzett, lefelé szélesedő alakzatból való kitöréssel. S&P500 index Az amerikai részvényindex esetében is egy lefelé szélesedő alakzatot láthatunk, elsőként az 50 napos mozgóátlagot kellene áttörni az emelkedéshez, majd a felső szár következhet 1 645 pont környékén, utóbbi azonban igen erős ellenállási szintként funkcionál. -9-
BUX index Amennyiben sikerül a 19 000 pontos szint fölé kapaszkodni, folytatódhat az emelkedés a hazai részvénypiacon is, ez esetben 19 270 pontnál húzódik a következő meghatározó ellenállási szint, mely negatív korrekciót okozhat a későbbiekben. OTP Intenzív emelkedés indult a hazai bankpapír árfolyamában, miután a 4 500 Ft-os szint alá esett. A következő napokban a 4 800-4 850 Ft-os tartományt célszerű figyelni, amennyiben sikerül szignifikánsan áttörni, folytatódhat az emelkedés. -10-
MOL Magas maradhat a volatilitás az olajtársaság piacán, fontos ellenállási szintek 17 000, majd 17 500 Ft-nál találhatóak. Meghatározó támasz az 50 napos mozgóátlag 16 500 Ft alatt. A grafikon technikai képe jelenleg semleges, mindkét irány mellett lehet érveket felsorakoztatni. Richter Lefelé szélesedő alakzatban mozog a nagyobbik gyógyszerpapír árfolyama, azonban konkrét fordulatra utaló jelzés még nem látszik, így folytatódhat a bizonytalan mozgás, lecsorgás. Elsőként a magenta színnel jelzett csökkenő trendvonalat kellene áttörni, 34 000 Ft-nál. -11-
EURHUF Fontos támaszvonalat tesztel az árfolyam, mely egy emelkedő ék alakzat alsó szára is egyben. Amennyiben 294 alatti zárásokat látunk, folytatódhat a hazai fizetőeszköz erősödése, ellenkező esetben a 294-298-as tartományban mozoghat a héten. EURUSD Az 1,30-as támasz egyelőre tartja az árfolyamot, letörése esetén 1,29-ig eshet vissza a jegyzés. Felül több fontos ellenállási szint húzódik, a 61,8%-os Fibo-szint 1,3060-nál, majd a 200, és az 50 napos mozgóátlag 1,3060-1,3080 között, így nem lesz könnyű dolga az euró-vevőknek. -12-
USDHUF Az 50 napos mozgóátlag közelében toporog a dollár-forint árfolyama, miután kilépett egy csökkenő trendcsatornából felfelé. Amennyiben a 225-ös szint nem esik el a következő napokban, hamarosan emelkedés indulhat, ez esetben 228,25-nél találjuk a következő meghatározó ellenállási szintet. Nyersolaj (eqtrader: CLc1) Emelkedő ék alakzatban mozog a nyersolaj árfolyama, miután sikerült szignifikánsan áttörni a hosszú távú csökkenő trendvonalat. Az ék alakzat alsó szára jelenleg 95,70, míg a felső szára 99,50 dollárnál húzódik. Utóbbi szintig tarthat a jelenlegi emelkedő hullám, addig nincs semmilyen fontosabb ellenállási szint. -13-
Arany (eqtrader: XAUUSD) A korábbi csökkenő hullámra mért Fibo-szintek 161,8%-os értékéről fordult az arany árfolyama, és a 138,2%-os szintig korrigált vissza. Amennyiben sikerül az 1 247 dolláros ellenállás áttörése, a korábbi letörési szint visszatesztelése jöhet, 1 335 dollárnál. Háda Bálint Vezető elemző tel:2999-999/2211 Balog-Béki Márta Elemző tel:2999-999/2204 Bánhalmi Gábor Elemző tel:2999-999/2241 Mester Péter Elemző tel:2999-999/7092 Varga Zoltán Elemző tel:2999-999/7198 06 40 222 111 www.quaestor.hu QUAESTOR pontok Az adatok forrása, ha másként nincs jelölve: Vállalati beszámolók, Reuters, Bloomberg, QUAESTOR számítások. Ez a kiadvány kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, következésképpen a QUAESTOR Pénzügyi Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaságnak (székhely: 1132 Budapest, Váci út 30.; cégjegyzékszám: Cg. 01-10-042155; a céget nyilvántartó cégbíróság: Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság) (a továbbiakban QUAESTOR Zrt.) semmilyen kötelezettsége nem keletkezik a kiadvánnyal vagy az abban foglaltakkal összefüggésben. A fenti információk illetve adatok általunk megbízhatónak tartott forrásokon alapulnak, de sem garanciát, sem felelősséget nem tudunk vállalni pontosságukért vagy teljességükért. Az árak és az egyéb piaci jellegű információk csak időleges tájékoztatást nyújtanak, és a piaci viszonyokkal megváltozhatnak. A kiadványt csak a QUAESTOR Zrt. előzetes engedélyével szabad sokszorosítani illetve terjeszteni. A kiadványban említett értékpapírok nem mindenki számára jelentenek megfelelő befektetést. A befektetőknek tájékozódniuk kell a befektetésekkel kapcsolatos esetleges problémákról, különös tekintettel a befektetések kockázatának nagyságára. A befektetőknek csak olyan értékpapírokat érdemes vásárolniuk, amelyek összhangban vannak kockázatvállalási képességükkel. A befektetőknek javasoljuk, hogy az értékpapír-tranzakciókkal kapcsolatos adóügyekben kérjék ki hivatásos adótanácsadó véleményét. A QUAESTOR Csoport bármely tagja, a társaságok bármely alkalmazottja, vezetője, illetve azok családtagjai (a jogszabályokban megszabott kereteken belül) szabadon vásárolhatják, illetve adhatják el a kiadványban szereplő értékpapírok bármelyikét illetve szabadon foglalhatnak el bármilyen pozíciót az értékpapír- és pénzpiacokon. Bármely itt közölt vélemény a szerző személyes megítélése és nem a QUAESTOR Értékpapír Nyrt. hivatalos álláspontja, amely nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült és nem vonatkoznak rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalmak. -14-