A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő június 10.
|
|
- Zsanett Borbély
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7 Piaci előretekintő
2 M i v á r h a t ó a h é t e n? E m e l k e d é s k o c k á z a t o k n é l k ü l? Makrogazdasági adatok terén nyugodt lesz a hét az Egyesült Államokban. A kiskereskedelmi eladások májusi alakulására vonatkozó csütörtöki adatközlést előzi meg a legnagyobb várakozás, de érdemes lesz figyelni az inflációs adatokra, valamint a fogyasztói bizalom alakulásáról szóló statisztikákra is. Viszonylag kevés adat érkezik a héten az eurózónából is, az elkövetkezendő napok kiemelt mutatója a valutaövezet ipari termelése lesz. Az eurót továbbra is eladói nyomás alatt tartják az EKB múlt heti lépései. A negatív betéti kamat június 11-től lép érvénybe. Szerdán fontos munkaerőpiaci adatok érkeznek az Egyesült Királyságból, csütörtökön éjfélkor pedig Mark Carney brit jegybankelnök beszéde lehet piacmozgató hatású. Péntek hajnalban tartja júniusi kamatdöntését a japán jegybank, de nem számítunk különösebb meglepetésre. Feltehetően nem változtat majd politikáján a monetáris tanács, így erősödhet is a jen. Kínában 4 havi csúcsra ugrott az infláció az élelmiszerek drágulása miatt. Pénteken kora reggel érkeznek a májusi kiskereskedelmi és ipari termelési adatok, amelyekre érdemes figyelni. A konszenzusnál jobb adatokat is kaphatunk. Szerdán hajnalban kiderül, hogy kimozdult-e júniusban az ausztrál fogyasztói hangulat a 2,5 éves mélypontról, miután májusban az ausztrál kormány megszorításokat jelentett be. Csütörtökön a figyelem már a májusi munkaerőpiaci jelentésre összpontosul. Stephen Poloz kanadai jegybankelnök csütörtökön 17:15-kor fog beszélni a pénzügyi stabilitásról. Kiderül, hogy a világ egyik legstabilabbnak vélt bankrendszerében tovább erősödtek-e a kockázatok, vagy sem. Szerdán késő este, a mi időnk szerint 23 órakor jelenti be kamatdöntését az új-zélandi jegybank (RBNZ). Arra számítunk, hogy 3,00%-ról 3,25%-ra emelkedik az alapkamat, de a kamatdöntési közleményben arra keressük a választ, hogy vajon folytatódhat-e a kamatemelési ciklus. Németországban a befektetők a 10 ezer pontos érték felé segítették a DAX indexet, hétfőn története során először tudott e fölött zárni a német részvényindex. Kérdéses azonban, hogy jelenleg van-e még tér a további emelkedésre, az Európai Központi Bank ugyanis bár bejelentett pár gazdaságösztönző célzatú intézkedést a múlt hét folyamán, a befektetők nem igazán azt kapták, amit vártak. További emelkedés csak akkor lenne egészséges, ha a gazdasági bővülés egy újabb emelkedő hulláma segítené ezt. Ezt megerősítheti, vagy épp cáfolhatja a csütörtökön megjelenő, feljebb már említett ipari termelési adat az eurózónára vonatkozóan. Fontosabb vállalati jelentőre továbbra sem kell számítani Európából. 2
3 V á r h a t ó p i a c i i r á n y o k Instrumentum DAX index (eqtrader: DAX.I) S&P500 index (CFD) (eqtrader: SP500.I) BUX index OTP MOL Richter EURHUF EURUSD USDHUF Nyersolaj (eqtrader: CLc1) Arany (eqtrader: XAUUSD) Heti várakozás Kommentár A pontos szint felett zárt a német részvényindex, az első kisebb technikai ellenállás pontnál található, majd a , és a pontos szint következik. Továbbra sincs fordulatra utaló jelzés, az emelkedés a következő napokban is folytatódhat. Megállíthatatlannak tűnik az amerikai részvényindex, hamarosan elérhető lehet a hosszú távú emelkedő trendcsatorna felső trendvonala, mely jelenleg pontnál húzódik. Ott már számíthatunk negatív korrekcióra, de fordulatra utaló jelzés itt sem látható. Megakadt a hazai részvényindex emelkedése, egy fej és vállak alakzat is kirajzolódhat, pontos nyakvonallal. Amennyiben a támasz letörik, korrekciós hullám jöhet, ez esetben az emelkedő trendvonalig ( pont környéke) eshet a mutató. A bankpapír árfolyama letört egy fontos trendvonalat, így a technikai kép semlegessé vált. A Ft-os szint letörése esetén jöhet a Ft-os támasz visszatesztelése, ahol már ismét kedvező vételi lehetőségek adódhatnak, hiszen ez egy korábbi kitörési szint. Az osztalékszelvény-vágás óta nem talál magára az olajtársaság árfolyama, Ft-nál fontos ellenállás húzódik, érdemi emelkedés csak a szint áttörése esetén várható, egyelőre azonban inkább sávozóoldalazó mozgás valószínű a következő napokban. A gyógyszergyártó árfolyama érintette a Ft-os szintet, majd pozitív korrekció indult. Amennyiben sikerülne áttörni a 200 napos mozgóátlagot (4 082 Ft), folytatódhat az emelkedés, és a Ft-os tartomány lehet megcélozható. Visszatesztelésre került egy csökkenő ék alakzat felső szára, majd onnan ismét emelkedés indult. 305-nél húzódik fontos ellenállási szint, amennyiben áttörésre kerül, további forintgyengülés jöhet, ez esetben akár a 308-as szint is képbe kerülhet. Beszűkült Bollinger-szalagok közül mozdult lefelé az euró-dollár árfolyama, így ez alkalommal már az 1,35-ös támasz is letörésre kerülhet. Ez esetben további jelentős dollárerősödés jöhet, a következő megálló 1,3350-nél lehet. A 222-es támasz tesztelését követően ismét felfelé indult az árfolyam, amennyiben ezúttal tartósan a 224-es érték felett marad a jegyzés, komoly emelkedő hullám jöhet. Ez esetben az első igazán fontos ellenállási szint a as tartományban található. Fontos ellenállási szinthez érkezett a nyersolaj árfolyam, hiszen egy emelkedő háromszög felső szára húzódik 105 dollárnál. Amennyiben sikerül szignifikánsan áttörni, az alakzati célárfolyam 112 dollárra mutat, így jelentős emelkedési potenciál lehet a nyersanyagban. A technikai kép alapján a következő napokban nem várható jelentős elmozdulás az arany árfolyamában, az dolláros szintet érdemes figyelni, amennyiben nem sérül meg tartósan, hamarosan óvatos emelkedés indulhat, de dollárnál már meghatározó ellenállási szint húzódik. 3
4 Hazai és régiós adatok, események A hét közepén érdemes lesz odafigyelnünk a Magyar Nemzeti Bank májusi kamatdöntő üléséről szóló jegyzőkönyv publikációjára. A döntés végeredménye ugyan már mindenki számára ismert, mely szerint újabb 10 bázisponttal, 2,50%-ról 2,40%-ra csökkentette irányadó rátájának mértékét, a jegyzőkönyv azonban tartogathat meglepetéseket. A májusi közlemény már nem tartalmazta azt a kijelentést, mely szerint az alapkamat érdemben megközelítette azt a szintet, amely megfelelő mértékben ösztönzi a reálgazdaságot és biztosítja az inflációs cél elérését, hanem e helyett a Monetáris Tanács közölte, hogy a kamatvágási ciklus folytatása a beérkező gazdasági mutatóktól, a kockázati megítélésünk alakulásától és a júniusi inflációs jelentésben felvázolt inflációs alappályától fog függeni elsősorban. Megítélésünk szerint mindebből az következik, hogy a kamatvágási sorozat folytatódhat (szeptemberre elérheti akár a 2,00%-ot is), hacsak nem jön "éles (főleg negatív) fordulat az eddigi gazdasági-pénzügyi folyamatokban. Mindezt alátámaszthatja a jegyzőkönyv. A hét folyamán régiónkban a májusi inflációs adatok kerülnek a figyelem középpontjába. Csehországban már tegnap megjelent az adatsor. Régiós partnerünk esetében a várakozásoknak megfelelően évi 0,4%-os növekedéssel, 5 havi csúcsra emelkedtek a fogyasztói árak. A hét közepén érkezik az MNB májusi jegyzőkönyve A hét statisztikája: a fogyasztói árindex A hét közepén (szerdán) megtudhatjuk, ismét csökkentek-e az árak hazánkban. A piaci várakozások szerint, már nem csupán éves alapon, hanem havi szinten visszaesést tapasztalhattunk a fogyasztói árakban. Becslések szerint újabb 0,1%-os átlagos árcsökkenést mutathat ki a KSH, ezúttal havi szinten is, ugyanakkor a gázárcsökkentés hatására nem kizárt ennél nagyobb mértékű visszaesés sem. Lengyelország esetében 0,3%-ról 0,5%-ra emelkedhetett az inflációs mutató, az adatsorokat pénteken teszi közzé a lengyel statisztikai hivatal. Csütörtökön kiderül, hogy miért mutatott erőteljes emelkedést az ipari termelés hazánkban áprilisban, ugyanis ekkor teszi közzé a KSH a részletes adatsorokat. Az előzetes mutató alapján az ipari termelés volumene 10,1%-kal növekedett az előző év azonos időszakához képest. A járműgyártás húzza az ipari termelést? 4
5 Egyesült Államok Makrogazdasági adatok terén nyugodt lesz a hét az Egyesült Államokban. A kiskereskedelmi eladások májusi alakulására vonatkozó csütörtöki adatközlést előzi meg a legnagyobb várakozás, de érdemes lesz figyelni az inflációs adatokra, valamint a fogyasztói bizalom alakulásáról szóló statisztikákra is. Az elemzői előrejelzések szerint a csalódást keltő április után élénkülhetett a kiskereskedelmi forgalom májusban, ennek motorja elsősorban az autók iránti erős kereslet lehetett. Az üzletláncok jó hónapot zártak, a tavalyi szinthez képest 4,5-5%- kal emelkedett az eladási szint az egyes cégek jelentései szerint. Az autóeladások éves szinten 16,7 millió darabra emelkedtek májusban, ez 4,6%-os növekedést jelent. A konszenzus szerint a kiskereskedelmi eladások főindexének értéke havi alapon 0,6%-os emelkedést mutathat, míg az autóeladásokat kiszűrve 0,4%-os növekedés várható. Az autóeladások növelhették a kiskereskedelmi forgalmat Inflációs adatok is érkeznek a tengerentúlról, pénteken teszik közzé a termelői árak májusi alakulására vonatkozó statisztikákat. Érdemi inflációs nyomásról továbbra sem kell tartani az Egyesült Államokban, ezen várhatóan a mostani adatközlés sem fog változtatni még annak ellenére sem, hogy havi alapon tovább enyhülhetett az áremelkedés mértéke, ugyanis az előző év azonos időszakához képest tovább drágulhattak a termékek. A főindex értéke havi alapon az árpilisi 0,6% után 0,1%-os, míg éves szinten 2,1% után 2,4%-os emelkedést mutathat májusban. Tovább nőhetett az amerikai lakosság gazdasági növekedésbe vetett bizalma, köszönhetően a foglalkoztatási helyzet javulásának és a részvénypiacok szárnyalásának. A Michigani Egyetem pénteken teszi közzé előzetes júniusi bizalmi indexét, mely a májusi 81,9 pontról a várakozások szerint 83,0 pontra emelkedhet. A nyári vezetési szezon közeledtével a kereslet növekedése ellenére sem emelkedtek a benzinárak, ez is javíthatja a fogyasztók hangulatát. Tovább javulhatott a fogyasztói hangulat 5
6 Eurózóna Viszonylag kevés adat érkezik a héten az eurózónából, az elkövetkezendő napok kiemelt mutatója a valutaövezet ipari termelése lesz. Az eurót továbbra is eladói nyomás alatt tartják az EKB múlt héten bejelentett intézkedései. A negatív betéti kamat június 11-től lép érvénybe. Csütörtökön teszi közzé az Európai Központi Bank szokásos, havi rendszerességgel megjelenő jelentését. A kiadvány rendszerint a központi bank kamatdöntő ülését követő héten jelenik meg, amelyben már kommentálják az EKB kamatdöntését, illetve részletes információkkal és elemzésekkel szolgál a valutaövezet aktuális gazdasági helyzetét illetően. Az Európai Központi Bank legutóbbi kamatdöntő ülésén 0,25%-ról 0,15%-ra vágta az irányadó kamatszintet, továbbá a kamatfolyosó alsó sávját negatív tartományba módosította. A kamatvágás mellett azonban elmaradt a várt mennyiségi lazítás (QE) bevezetése. Mario Draghi jegybankelnök szerint a deflációs környezet kialakulásáig nem szükséges az eszközvásárlások beindítása, azt egyelőre csak előkészítik. A hitelezés fellendítése érdekében viszont elindul szeptemberben és decemberben két milliárd eurós ún. célzott hitelprogram (TLTRO). Az olcsó jegybanki hiteleket két év után azonban vissza kell fizetniük azoknak a bankoknak, akik nem tudták beforgatni az EKB-tól igényelt hiteleket a reálgazdaságba. Draghi elmondta, hogy a júniusi intézkedésekkel nem a deflációs veszélyre, hanem a tartósan alacsony infláció kockázatára reagáltak elsősorban, hiszen nincsenek arra utaló jelek, hogy a háztartások elhalasztanák vásárlásaikat, de ha ebben gyökeres változás lesz (negatív értelemben véve), akkor azonnal lépni fognak. Az EKB jelentését követően érkezik az eurózóna ipari termelésének áprilisi adata. A márciusi 0,3%-os csökkenést követően várhatóan 0,5%-kal emelkedett a valutaövezet termelése. Az időjáráshoz köthető kora tavaszi visszaesés után áprilisban erősödhetett a szektor, ugyanakkor a húzógazdaságok ipari termelési szintjei eltérő képet mutattak. Havi bázison számítva a német ipar csupán 0,2%-kal bővült (1,8% év/év), míg Spanyolország ipari termelése éves bázison számítva minden várakozást meghaladó mértékben emelkedett (4,3%). A piaci várakozások szerint kismértékben ugyan, de nőhetett a szektor kibocsátása Olaszországban és Franciaországban is áprilisban. Fókuszban az ipari termelés Érkezik az EKB havi jelentése Éledezhet az eurózóna ipari termelése Nem várunk módosítást a német fogyasztói árindex végleges, májusi adatközlését illetően. Az előzetes értékek szerint a német infláció évek óta nem látott mélypontra, 0,9%-ra lassult éves bázison számítva. A havi alapon vett index minden várakozást alulmúlva deflációs értéket mutatott (-0,1%) a tavaszi időszak utolsó hónapjában. Megtörhetett az eurózóna külkereskedelmi többletének növekedése áprilisban. A márciusi 17,1 milliárd eurós szufficit után 16,3 milliárd euróra mérséklődhetett a valutaövezet külkereskedelmi aktívuma. Az övezeten kívüli kereskedelmi partnereket tekintve csökkent a Japánnal való kereskedelem, továbbá az Oroszország irányába is visszaeshetett az export az orosz-ukrán geopolitikai konfliktus miatt. 6
7 Egyesült Királyság Szerdán fontos munkaerőpiaci adatok érkeznek az Egyesült Királyságból. A várakozások szerint 6,8%-ról 6,7%-ra csökkenhetett a munkanélküliség áprilisban, a munkanélküliek száma pedig 25 ezer fővel mérséklődhetett májusban. Negyedéves szinten a foglalkoztatottság így 270 ezer fővel is bővülhetett. A friss adatokból lehet következtetni a belső kereslet alakulására, továbbá eloszlathatják a gazdaságban rejlő felesleges kapacitásokkal kapcsolatos aggodalmakat. A font alulmaradt az amerikai dollárral szemben a múlt héten, de erősödni tudott az euróval szemben. Nagy valószínűséggel ebben nem lesz változás ezen a héten sem. Csütörtökön éjfélkor beszédet tart Mark Carney brit jegybankelnök egy neves állami rendezvényen, amelyre érdemes lesz figyelni. Szerdán friss adatok érkeznek a brit munkaerőpiacról Japán Pénteken hajnalban tartja júniusi kamatdöntő ülését a japán jegybank (BoJ), de nem számítunk különösebb meglepetésre, vagyis maradhat 0,00-0,10%-os sávban az irányadó ráta és vélhetően nem fognak változtatni az éves ezer milliárd jenes eszközvásárlási programon sem. A befektetők júniusban újabb gazdaságélénkítő lépéseket várnak a japán kormánytól. A tervek között szerepel többek között a kiemelkedően magas társasági nyereségadó csökkentése, a munkaerőpiac rugalmasabbá tétele, valamint a két éve csökkenő alapbérek emelése. Miután a jegybank minden tőle telhetőt megtett, most a kormányon van a sor. Az idei első negyedévben 3 éve nem látott ütemben nőtt a szigetország gazdasága, de az áprilisi áfa-emelés után több mint 3%-kal eshet vissza. A központi bank egyelőre tétlenül nézi a fokozatosan romló gazdasági mutatókat, s bízik abban, hogy a gazdaság az év második felében kiheveri a sokkot. A monetáris tanács elégedett, az infláció 2 évtizedes csúcsra ugrott, ezért az újabb pénznyomtatás legkorábban ősszel érkezhet, addig viszont még erősödhet is a jen. Pénteken hajnalban japán kamatdöntés Kína 4 havi csúcsra ugrott májusban a kínai infláció. 1,8%-ról hirtelen 2,5%-ra gyorsult a pénzromlás éves üteme a múlt hónapban, ami felülmúlta a 2,4%-os konszenzust. A termelői árak ezzel szemben már 27 hónapja zuhannak, igaz, ezúttal már csak 1,4%- kal csökkentek tavalyhoz képest a korábbi 2% után. Az inflációs mutatót elsősorban a magasabb élelmiszerárak húzták felfelé, de még mindig elmarad a kormány 3,5%-os éves célértékétől. Az inflációs nyomás továbbra is gyengének mondható, így a kínai jegybank minden további nélkül csökkentheti a kereskedelmi bankok kötelező tartalékolási rátáját. Az élelmiszerek májusban 4,1%-kal drágultak, míg a fogyasztói kosárban lévő egyéb tételekért csak átlagosan 1,4%-kal kellett többet fizetni. Pénteken kora reggel érkeznek a májusi kiskereskedelmi és ipari termelési adatok, amelyekre fokozottan kell figyelni. Az áprilisi adatokban csalódtak a befektetők, hiszen a gazdaság lassulásáról szóltak a statisztikák, így nem csoda, hogy a várakozások ezúttal is kissé pesszimisták. Ezzel szemben nem tartjuk kizártnak, hogy pénteken a konszenzusnál kedvezőbb híreket kapunk, hiszen a beszerzési indexek pozitív fordulatra utaltak. A nyersanyagdevizák erősödhetnek, ha jó híreket kapunk pénteken a világ második legnagyobb gazdaságából. Pénteken reggel fontos adatok érkeznek 7
8 Ausztrália Szerdán hajnalban kiderül, hogy kimozdult-e júniusban a fogyasztói hangulat a 2,5 éves mélypontról, miután májusban az ausztrál kormány megszorításokat jelentett be. A fogyasztók nem örülnek az adóterhek emelkedésének, s többen bizonytalannak látják a munkaerőpiaci helyzetet is. A kormány vélhetően csökkenteni fogja a szociális juttatásokat. A Wetpac Banking Corp. és a Melbourne Institute felmérése szerint a lakosság vélhetően visszafogja majd fogyasztását az év második felében, amely lefelé húzza majd a fontosabb gazdasági mutatókat (infláció, GDPnövekedés). Csütörtökön a figyelem már a májusi munkaerőpiaci jelentésre összpontosul. A várakozások szerint a foglalkoztatottak száma kb. 10 ezer fővel emelkedhetett, de a munkanélküliségi ráta a növekvő aktivitás nyomán 5,8%-ról 5,9%- ra emelkedhetett az elmúlt hónapban. Vannak biztató jelek a munkaerőpiacon, mivel az üzleti bizalom az év eleje óta erősödött, s a vállalatvezetők többsége közölte, hogy tervezi a foglalkoztatottak számának növelését, de a jegybank egyelőre óvatos, nem vár jelentős javulást, sőt a munkanélküliség emelkedésével számol. Mi mérsékelt optimizmussal várjuk az e heti ausztrál adatokat, hiszen a legfontosabb exportpiacokról megnyugtató híreket kaptunk és a jegybanktól egyelőre a befektetők nem várnak újabb kamatvágást egy éven belül. Az ausztrál dollárt érdemes lehet vásárolni a héten a legtöbb devizával szemben. A fogyasztói hangulat és a májusi munkaerőpiaci jelentés támogathatja az ausztrál dollárt Kanada Stephen Poloz kanadai jegybankelnök csütörtökön 17:15-kor fog beszélni a pénzügyi stabilitásról. A világ egyik legstabilabbnak vélt bankrendszerében is vannak kockázatok, amelyek értelemszerűen a gazdasági teljesítménnyel szoros kapcsolatban állnak. Decemberben a jegybank (BoC) elsősorban a lakosság eladósodottságát tartotta a gazdasági növekedést leginkább veszélyeztető tényezőnek, ám most a tartósan alacsony infláció is felkerülhet a listára. Tavaly év végén még többen tartottak attól, hogy a lakáspiacon komoly korrekció jöhet, de májusban például több mint 8%-kal nőttek az ingatlanárak átlagosan, így a lakáspiaci aggodalmak enyhültek. A kanadai jegybank alapkamata már 30 hónapja áll 1,00%-on, s feltehetően itt is marad még idén. Kamatemelésre csak 2015 második felében kerülhet sor várakozásunk szerint. A munkanélküliség májusban váratlanul 6,9%-ról 7,0%-ra nőtt, de a foglalkoztatottak száma közel 26 ezer fővel emelkedett, miután a részmunkaidős állások száma közel 55 ezerrel bővült, a teljes munkaidőben dolgozóké pedig több mint 29 ezerrel zuhant. Az elmúlt egy évet figyelve ez nem meglepő, hiszen főként a részmunkaidős álláshelyek bővülése miatt nőtt legtöbbször várakozások feletti ütemben a foglalkoztatottság. Az aktivitási ráta sajnos továbbra is évtizedes mélyponton, 66,1%-on áll. A kanadai jegybank az infláció felpattanását az elmúlt két hónapban csak átmenetinek tartotta, ill. a stáb elemzése szerint még legalább 2 év kell ahhoz, hogy a felesleges kapacitások teljesen eltűnjenek a gazdaságból. A kanadai jegybankelnök csütörtöki beszédére kell figyelni! 8
9 Új-Zéland Szerdán késő este, a mi időnk szerint 23 órakor jelenti be kamatdöntését az újzélandi jegybank (RBNZ). Arra számítunk, hogy 3,00%-ról 3,25%-ra emelkedik az alapkamat, de a kamatdöntési közleményben arra keressük a választ, hogy vajon folytatódhat-e a kamatemelési ciklus, vagy sem. Ha a jegybankelnök kijelentené azt, hogy a kamatemelési sorozat júniustól szünetelhet, akkor az új-zélandi dollár le is dolgozhatja a kamatemelés bejelentése utáni nyereségeit, de ha nem lesz ilyen utalás, akkor a hét nyertese is lehet. A befektetők az elmúlt hetekben kételkedni kezdtek abban, hogy Graeme Wheeler és kollégái idén még 3-szor emelhetnek kamatot, miután a jegybankelnök közölte, hogy az erősebb devizaárfolyam nem fenntartható és növeli az esetleges intervenció esélyét. A központi bank nem elégedett az inflációs folyamatokkal, hiszen a gazdaság számára kulcsfontosságú exportcikkek ára esésnek indult. Megítélésünk szerint a belső kereslet élénkülésében és az infláció erősödésében még bízhatunk, miután a foglalkoztatottak száma az idei első negyedévben 3,7%-kal (84 ezer fővel) nőtt tavalyhoz képest, amire 1986 óta nem volt példa, az aktivitási ráta pedig rekordot ért el, ugyanis 69,3%-ra ugrott. Az év végére a jelenlegi 6%-ról 5%-ra is csökkenhet a munkanélküliség, a gazdaság pedig idén és jövőre is bő 3% feletti ütemben nőhet. A piac egy évre előre összesen 95 bázispontnyi kamatemelést áraz. Kamatot emelhet ismét az új-zélandi jegybank, de vajon lesz-e folytatás? 9
10 H e t i m a k r o t á b l a, e s e m é n y - é s r é s z v é n y p i a c i n a p t á r Dátum Ország Időpont Esemény, makroadat Periódus Előző Várt Fontosság (K) (Sze) (Cs) (P) /Aktuális CN 03:30 Fogyasztói árindex (CPI, év/év) máj. 1,80% 2,40% +++ CN 03:30 Termelői árindex (PPI, év/év) máj. -2,00% -1,50% +++ AU 03:30 NAB üzleti bizalmi index máj. 6 pont CH 07:45 Munkanélküliségi ráta máj. 3,20% 3,10% + GB 10:30 Ipari termelés (hó/hó) ápr. -0,10% 0,40% +++ GB 10:30 Ipari termelés (év/év) ápr. 2,30% 2,80% +++ GB 10:30 Feldolgozóipari termelés (hó/hó) ápr. 0,50% 0,40% +++ GB 10:30 Feldolgozóipari termelés (év/év) ápr. 3,30% 4,00% +++ US 16:00 Nagykereskedelmi raktárkészletek (hó/hó) ápr. 1,10% 0,50% + AU 02:30 Westpac fogyasztói hangulatindex jún. -6,80% HU 09:00 Fogyasztói árindex (CPI, év/év) máj. -0,10% -0,10% +++ GB 10:30 ILO munkanélküliségi ráta (háromhavi) ápr. 6,80% 6,70% +++ GB 10:30 Munkanélküliek számának változása máj. -25,1 ezer fő -25 ezer fő ,43 mln -1,5 mln US 16:00 Kőolajtartalékok változása jún. 6. hordó hordó mrd US 20:00 Szövetségi költségvetési egyenleg máj. -- USD + NZ 23:00 Új-zélandi kamatdöntés jún ,00% 3,25% +++ Vállalati jelentők Európa Vállalati jelentők Egyesült Államok Inditex SA 0,65 EUR H&R Block Inc 3,23 USD JP 01:50 Gépek megrendelési szintje (hó/hó) ápr. 19,10% -10,80% ++ JP 01:50 Gépek megrendelési szintje (év/év) ápr. 16,10% 13,30% ++ AU 03:30 Munkanélküliségi ráta máj. 5,80% 5,80% ++ AU 03:30 Foglalkoztatottak számának változása máj. 14,2 ezer fő 10 ezer fő ++ HU 09:00 Ipari termelés (végleges, hó/hó) ápr. 2,40% HU 09:00 Ipari termelés (végleges, év/év) ápr. 10,10% EZ 10:00 EKB havi jelentésének publikálása EZ 11:00 Ipari termelés (hó/hó) ápr. -0,30% 0,50% +++ EZ 11:00 Ipari termelés (év/év) ápr. -0,10% 0,90% +++ US 14:30 Kiskereskedelmi eladások (hó/hó) máj. 0,10% 0,60% +++ US 14:30 Kiskereskedelmi eladások autóeladások nélkül (hó/hó) máj. 0,00% 0,40% +++ US 14:30 Heti friss munkanélküliek száma jún ezer fő 310 ezer fő +++ JP -- Japán kamatdöntés jún ,00-0,10% 0,00-0,10% mrd mrd JP -- Eszközvásárlási program éves mérete jún. 13. JPY JPY +++ JP 06:30 Ipari termelés (végleges, hó/hó) ápr. -2,50% JP 06:30 Ipari termelés (végleges, év/év) ápr. 4,10% CN 07:30 Kiskereskedelmi eladások (év/év) máj. 11,90% 12,10% +++ CN 07:30 Ipari termelés (év/év) máj. 8,70% 8,80% +++ EZ 08:00 Német fogyasztói árindex (CPI, végleges, hó/hó) máj. -0,10% -0,10% +++ EZ 08:00 Német fogyasztói árindex (CPI, végleges, év/év) máj. 0,90% 0,90% ,1 mrd 16,3 mrd EZ 11:00 Külkereskedelmi mérleg ápr. EUR EUR ++ US 14:30 Termelői árindex (PPI, hó/hó) máj. 0,60% 0,10% ++ US 14:30 Termelői árindex (PPI, év/év) máj. 2,10% 2,40% ++ US 15:55 Michigani Egyetem előzetes fogyasztói hangulatindexe jún. 81,9 pont 83,0 pont +++ Gerry Weber International AG Vállalati jelentők Európa 0,48 EUR Vállalati jelentők Egyesült Államok EPSbecslés EPSbecslés EPSbecslés EPSbecslés 10
11 D A X i n d e x T e c h n i k a i e l e m z é s e k A pontos szint felett zárt a német részvényindex, az első kisebb technikai ellenállás pontnál található, majd a , és a pontos szint következik. Továbbra sincs fordulatra utaló jelzés, az emelkedés a következő napokban is folytatódhat. S & P i n d e x Megállíthatatlannak tűnik az amerikai részvényindex, hamarosan elérhető lehet a hosszú távú emelkedő trendcsatorna felső trendvonala, mely jelenleg pontnál húzódik. Ott már számíthatunk negatív korrekcióra, de fordulatra utaló jelzés itt sem látható. 11
12 B U X i n d e x Megakadt a hazai részvényindex emelkedése, egy fej és vállak alakzat is kirajzolódhat, pontos nyakvonallal. Amennyiben a támasz letörik, korrekciós hullám jöhet, ez esetben az emelkedő trendvonalig ( pont környéke) eshet a mutató. O T P A bankpapír árfolyama letört egy fontos trendvonalat, így a technikai kép semlegessé vált. A Ftos szint letörése esetén jöhet a Ft-os támasz visszatesztelése, ahol már ismét kedvező vételi lehetőségek adódhatnak, hiszen ez egy korábbi kitörési szint. 12
13 M O L Az osztalékszelvény-vágás óta nem talál magára az olajtársaság árfolyama, Ft-nál fontos ellenállás húzódik, érdemi emelkedés csak a szint áttörése esetén várható, egyelőre azonban inkább sávozó-oldalazó mozgás valószínű a következő napokban. R i c h t e r A gyógyszergyártó árfolyama érintette a Ft-os szintet, majd pozitív korrekció indult. Amennyiben sikerülne áttörni a 200 napos mozgóátlagot (4 082 Ft), folytatódhat az emelkedés, és a Ftos tartomány lehet megcélozható. 13
14 E U R H U F Visszatesztelésre került egy csökkenő ék alakzat felső szára, majd onnan ismét emelkedés indult nél húzódik fontos ellenállási szint, amennyiben áttörésre kerül, további forintgyengülés jöhet, ez esetben akár a 308-as szint is képbe kerülhet. EURUSD Beszűkült Bollinger-szalagok közül mozdult lefelé az euró-dollár árfolyama, így ez alkalommal már az 1,35-ös támasz is letörésre kerülhet. Ez esetben további jelentős dollárerősödés jöhet, a következő megálló 1,3350-nél lehet. 14
15 U SDHUF A 222-es támasz tesztelését követően ismét felfelé indult az árfolyam, amennyiben ezúttal tartósan a 224-es érték felett marad a jegyzés, komoly emelkedő hullám jöhet. Ez esetben az első igazán fontos ellenállási szint a as tartományban található. N y e r s o l a j ( e Q T R A D E R : C L c 1 ) Fontos ellenállási szinthez érkezett a nyersolaj árfolyam, hiszen egy emelkedő háromszög felső szára húzódik 105 dollárnál. Amennyiben sikerül szignifikánsan áttörni, az alakzati célárfolyam 112 dollárra mutat, így jelentős emelkedési potenciál lehet a nyersanyagban. 15
16 A r a n y ( e Q T R A D E R : X A U U S D ) A technikai kép alapján a következő napokban nem várható jelentős elmozdulás az arany árfolyamában, az dolláros szintet érdemes figyelni, amennyiben nem sérül meg tartósan, hamarosan óvatos emelkedés indulhat, de dollárnál már meghatározó ellenállási szint húzódik. Háda Bálint Varga Zoltán Mester Péter Lazsán Éva Mucsi Péter Kovács Bálint Vezető elemző Elemző Elemző Junior elemző Junior elemző Junior elemző tel: /2211 tel: /7198 tel: /7092 tel: /7255 tel: /2204 tel: / QUAESTOR pontok Az adatok forrása, ha másként nincs jelölve: Vállalati beszámolók, Reuters, Bloomberg, QUAESTOR számítások. Ez a kiadvány kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, következésképpen a QUAESTOR Pénzügyi Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaságnak (székhely: 1132 Budapest, Váci út 30.; cégjegyzékszám: Cg ; a céget nyilvántartó cégbíróság: Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság) (a továbbiakban QUAESTOR Zrt.) semmilyen kötelezettsége nem keletkezik a kiadvánnyal vagy az abban foglaltakkal összefüggésben. A fenti információk illetve adatok általunk megbízhatónak tartott forrásokon alapulnak, de sem garanciát, sem felelősséget nem tudunk vállalni pontosságukért vagy teljességükért. Az árak és az egyéb piaci jellegű információk csak időleges tájékoztatást nyújtanak, és a piaci viszonyokkal megváltozhatnak. A kiadványt csak a QUAESTOR Zrt. előzetes engedélyével szabad sokszorosítani illetve terjeszteni. A kiadványban említett értékpapírok nem mindenki számára jelentenek megfelelő befektetést. A befektetőknek tájékozódniuk kell a befektetésekkel kapcsolatos esetleges problémákról, különös tekintettel a befektetések kockázatának nagyságára. A befektetőknek csak olyan értékpapírokat érdemes vásárolniuk, amelyek összhangban vannak kockázatvállalási képességükkel. A befektetőknek javasoljuk, hogy az értékpapír-tranzakciókkal kapcsolatos adóügyekben kérjék ki hivatásos adótanácsadó véleményét. A QUAESTOR Csoport bármely tagja, a társaságok bármely alkalmazottja, vezetője, illetve azok családtagjai (a jogszabályokban megszabott kereteken belül) szabadon vásárolhatják, illetve adhatják el a kiadványban szereplő értékpapírok bármelyikét illetve szabadon foglalhatnak el bármilyen pozíciót az értékpapír- és pénzpiacokon. Bármely itt közölt vélemény a szerző személyes megítélése és nem a QUAESTOR Értékpapír Nyrt. hivatalos álláspontja, amely nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült és nem vonatkoznak rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalmak. 16
QUAESTOR 7 Piaci előretekintő
QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2013. június 10. Mi várható a héten? Ismét erőre kaphatnak a piacok Az előttünk álló héten kitarthat a kedvező hangulat a nemzetközi részvénypiacokon. A múlt pénteki átfogó
A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2014. szeptember 8.
A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7 Piaci előretekintő M i v á r h a t ó a h é t e n? Csendes hét elé nézünk Kevés piacbefolyásoló makroadat várható ezen a héten. Szerdán
QUAESTOR Pénzügyek február 19.
QUAESTOR Pénzügyek 2015. február 19. www.q25.hu Dow Jones Industrial Average index Egyesült Államok Támasz: 17 600, 17 678 (MA 50), 17 800 Ellenállás: 18 103 (ATH), 18 200 ATH: 18 103 (2014. december 26.)
A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2015. január 5.
A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7 Piaci előretekintő M i v á r h a t ó a h é t e n? Erősödhetnek a deflációs félelmek az eurózónában a héten A héten kiderül, hogy van-e
A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2014. szeptember 15.
A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7 Piaci előretekintő M i v á r h a t ó a h é t e n? Aki fontban utazik, leizzadhat a héten Van miért izgulni a héten, különösen azoknak,
QUAESTOR 7 Piaci előretekintő
QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2012. december 10. Mi várható a héten? A Fed-re figyelnek a befektetők A Fed idei utolsó kamatdöntő ülését nagy várakozás előzi meg, de az amerikai költségvetési tárgyalásokkal
QUAESTOR 7 Piaci előretekintő
QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2013. január 7. Reflektorfényben a vállalati eredmények Mi várható a héten? Az előttünk álló héten megkezdődik a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban,
csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam
csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2014. április 24. Vezetői összefoglaló Tegnap a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is negatív tartományban zártak a többségében kedvező makroadatok ellenére. Szerdán a forint
csütörtök, május 28. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. május 28. Vezetői összefoglaló Szerdán pozitív tartományban zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és a svájci frankkal szemben.
QUAESTOR 7 Piaci előretekintő
QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2012. november 26. Egyre közelebb a költségvetési szakadék Mi várható a héten? Az előttünk álló héten továbbra is az amerikai költségvetési tárgyalások, és az Európából érkező
csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább
péntek, április 24. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. április 24. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai indexek, az Egyesült Államokban jó kereskedési hangulat uralkodott. A 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam
szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló A tegnap megjelent kedvező makrogazdasági adatok következtében pozitív hangulatú volt a kereskedés tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. A forint árfolyama
hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek enyhén pozitív tartományban, fél százalék körüli nyereséggel zártak. Ma reggelre a forint
szerda, június 25. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. június 25. Vezetői összefoglaló Amerikában nagyobb, Nyugat-Európában kisebb kereskedési hajlandóság mellett vegyesen teljesítettek a vezető nemzetközi részvényindexek. Gyengült a forint a
QUAESTOR 7 Piaci előretekintő. www.q25.hu
www.q25.hu M i v á r h a t ó a h é t e n? Az EKB fűti a nyugat-európai részvénypiacokat is Az EKB elindította a kötvényvásárlásokat. A hozamokat tekintve -0,2% az alsó határ, eddig hajlandóak lemenni,
hétfő, június 23. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2014. június 23. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai indexek vegyesen teljesítettek pénteken, az amerikai tőzsdék viszont pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. Pénteken a kisebb
csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2014. október 16. Vezetői összefoglaló A szerdai kereskedési napon rendkívül rossz hangulat uralkodott a nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a 307-es szint fölé emelkedett az euró/forint kurzus; a
szerda, június 11. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. június 11. Vezetői összefoglaló Alacsony kereskedési hajlandóság mellett pozitív tartományban zárt a vezető nemzetközi tőzsdék többsége. A kedvező nemzetközi piaci hangulat nem ragadt át
hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. augusztus 3. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai indexek mínuszban zártak pénteken. A hazai fizetőeszköz erősödött a hétvége folyamán. A BUX alacsony
kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló
kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló A hétfőn megjelent kedvezőtlen makroadatokra a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek is eséssel reagáltak. Hétfőn a 313-as szint körül ragadt az
hétfő, november 10. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2014. november 10. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak pénteken a vezető nemzetközi részvényindexek. A múlt héten a forint gyengült a vezető devizákkal szemben, azonban a hétvégén a devizahiteles
QUAESTOR Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások. Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások. 2015. február 5. www.q25.
Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások 2015. február 5. www.q25.hu Áttekintés Továbbra is úgy látjuk, ugyan inflációs oldalról adódna tér az MNB számára a kamatcsökkentésre, de sok a kockázat,
péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint
péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló Csütörtökön az európai tőzsdemutatók emelkedtek és háromhavi rekordot döntöttek. Az amerikai tőzsdék a hálaadás ünnepe miatt zárva tartottak. Péntek reggel
Vezetői összefoglaló december 14.
2017. december 14. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró, a svájci frank és a dollár ellenében is gyengült. A BUX 9,5 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,55
Vezetői összefoglaló június 15.
2017. június 15. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben kismértékben gyengült, a dollár ellenében enyhén erősödött. A BUX 21,5 milliárd forintos,
A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő június 2.
A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7 Piaci előretekintő M i v á r h a t ó a h é t e n? T ö r t é n e l m i d ö n t é s r e k é s z ü l a z E K B! Nagy várakozás előzi meg
hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,
Vezetői összefoglaló március 2.
2017. március 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben közel változatlan maradt, míg a dollárhoz képest gyengült. A BUX 11,9 milliárd forintos,
A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2014. augusztus 18.
A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7 Piaci előretekintő M i v á r h a t ó a h é t e n? Ezen a héten Jackson Hole az Univerzum közepe A pénteki állítólagos ukrán támadás
szerda, június 18. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. június 18. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek pozitív tartományban zárták a keddi kereskedési napot. A forint továbbra sem indult erősödésnek, az euró/forint árfolyam
péntek, március 6. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. március 6. Vezetői összefoglaló Pluszban zártak a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek tegnap. Csütörtökön a 305-ös szint alját közelítette az euró/forint árfolyam. A BUX 0,4
hétfő, november 3. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2014. november 3. Vezetői összefoglaló Nagyon jó hangulatban zajlott a kereskedés pénteken a vezető nemzetközi tőzsdéken, elsősorban a Bank of Japan bejelentésének köszönhetően. Pénteken erősödni
hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. október 5. Vezetői összefoglaló Mind az európai, mind az amerikai indexek pozitív tartományban zártak pénteken a megjelenő amerikai munkaerőpiaci adatok hatására. A 312-es szint alá erősödött
A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2014. december 8.
A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7 Piaci előretekintő M i v á r h a t ó a h é t e n? A svájci jegybankra és az EKB tenderére figyelünk a héten A hét két legfontosabb eseménye
Vezetői összefoglaló február 2.
2017. február 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró és a svájci frank ellenében kis mértékben gyengült, a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 7,7 milliárd forintos,
A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2014. március 11.
A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7 Piaci előretekintő M i v á r h a t ó a h é t e n? A múlt hét pénteki munkaerő-piaci adatok nemcsak, hogy enyhítették az Egyesült Államok
szerda, november 26. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. november 26. Vezetői összefoglaló Nyugat-Európa pluszban zárt, vegyes nap az amerikai tőzsdéken. A forint tegnapi gyengülése ellenére továbbra is erős szinten tartózkodik a vezető devizákkal
hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2014. február 3. Vezetői összefoglaló A csütörtöki pozitív nap után pénteken folytatódott az eladási hullám a nemzetközi tőzsdéken. Péntek délután a forint elrugaszkodott a délelőtti mélypontokról;
A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő május 12.
A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7 Piaci előretekintő M i v á r h a t ó a h é t e n? A b e f e k t e tők csak a jó hírekre figy e l n e k Úgy tűnik, hogy a befektetők
szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására
csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. április 30. Vezetői összefoglaló Szerdán negatív tartományban zártak a nemzetközi részvényindexek. Elérte a 302-es szintet a forint ma reggel az euróval szemben. Átlag feletti forgalom
szerda, augusztus 27. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. augusztus 27. Vezetői összefoglaló A világ vezető tőzsdéin jó hangulatú kereskedés folyt, így a részvényindexek pluszban zártak. Kedden a forint a 313-as szint közelében mozgott az euróval
48. Hét 2009. November 26. Csütörtök
Napii Ellemzéss 48. Hét 2009. November 26. Csütörtök Összegzés Nagyságrendileg az előző napi enyhe esést kompenzálták a piacok és számottevő mozgást a héten már nem is várunk a nagy indexektől, mivel a
szerda, április 8. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. április 8. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai részvényindexek pluszban, az amerikai börzék mínuszban zártak. Erősödni tudott a forint az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX
szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak az amerikai és a vezető nyugat-európai részvényindexek kedden. A 310-es szint alatt tartózkodott a forint az euróval szemben a 6 órás adatok
Vezetői összefoglaló február 9.
2017. február 9. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető deviza ellenében gyengült. A BUX 7,5 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,17 százalékos emelkedéssel
hétfő, május 26. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2014. május 26. Vezetői összefoglaló Pénteken vegyes makrogazdasági hírek jelentek meg, a vezető nemzetközi tőzsdék többsége erősödéssel reagált. Négyhavi csúcson a forint: az euró/forint árfolyam
hétfő, szeptember 7. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. szeptember 7. Vezetői összefoglaló Jelentős eséssel zárták a múlt hetet a vezető nyugat-európai és az amerikai tőzsdék is, a megjelent csalódást keltő német ipari megrendelési adatok és az
péntek, március 27. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. március 27. Vezetői összefoglaló Negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is. Az elmúlt napok forinterősödése után csütörtökön a hazai
péntek, október 9. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. október 9. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek pozitív tartományban zártak, a Fed kamatszintet tartó döntése hatására. A forint jelentősen felértékelődött
hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2013. augusztus 5. Vezetői összefoglaló Vegyes amerikai makroadatok jelentek meg, a munkanélküliségi ráta ötéves mélypontján tartózkodik, ugyanakkor a foglalkoztatottság bővülése elmaradt az elemzői
szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései
A certifikátok mögöttes termékei
A certifikátok mögöttes termékei Erste Befektetési Zrt. Dr. Miró József Budapest, 2011 április 5. 2011.04.06. 1 S&P500 Emelkedő trend Áttörte a rövidtávú trendvonalat ha áttöri az 1 340-es szintet irány
csütörtök, július 3. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2014. július 3. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai indexek vegyes teljesítményt nyújtottak, Amerikában viszont a kedvező munkaerő-piaci adatnak köszönhetően kedvező befektetői hangulat uralkodott.
QUAESTOR 7 Piaci előretekintő
QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2013. december 3. Mi várható a héten? Hová tart a gazdaság? A figyelem középpontjába az EKB decemberi kamatdöntő ülése kerül a héten. November elején csúnyán elintézték az
péntek, október 3. Vezetői összefoglaló
péntek, 2014. október 3. Vezetői összefoglaló Az európai részvényindexek jelentős veszteséggel zártak. Csütörtökön a forint nem mutatott jelentős elmozdulást a főbb devizákkal szemben. A BUX 8,7 milliárd
péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló
péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárta a tegnapi kereskedést. Csütörtökön a forint tovább folytatta esését. A BUX 8,2 milliárd forintos
Vezetői összefoglaló október 17.
2016. október 17. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárral szemben kis mértékben erősödött. A BUX 4,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom
szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zártak a vezető amerikai és nyugat-európai börzék. Ma reggel a 310-es szinten tartózkodott az euró/forint keresztárfolyam. A BUX 0,2 százalékot
szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló Kedden mind a tengerentúli, mind az európai tőzsdék pirosba fordultak, zárásra valamennyi mutató esetében esést regisztráltak. Amerikában a cégek harmadik
szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló
szerda, 2013. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zárt az összes vezető tengerentúli és európai részvényindex a keddi kereskedési napon a kedvező makrogazdasági adatok hatására. Kedden
péntek, március 14. Vezetői összefoglaló
péntek, 2014. március 14. Vezetői összefoglaló A Kínából érkező kedvezőtlen makrogazdasági adatok és a továbbra is feszült ukrajnai helyzet következtében a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek
Vezetői összefoglaló január 6.
2017. január 6. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama kis mértékben gyengült az euróhoz és a dollárhoz képest, míg a svájci frankkal szemben stagnált. A BUX 13,2 milliárd forintos, átlag
csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Többségében pozitívan zártak a nemzetközi részvényindexek. Szerdán a forint erősödni tudott az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX 4,7 milliárd
péntek, augusztus 14. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Csütörtökön vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Mindhárom vezető devizával szemben erősödött a forint árfolyama. A BUX 1,3 százalékos emelkedéssel
péntek, július 4. Vezetői összefoglaló
péntek, 2014. július 4. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek is pozitív tartományban fejezték be a kereskedési napot. Az euró/forint árfolyam csütörtökön kora estére
kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló
kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló A világ vezető tőzsdéi a hétfői napon is mínuszban zártak: Amerikában a Fed programjával és a költségvetéssel kapcsolatos aggodalmak, Európában a német kormánykoalíciós
péntek, február 21. Vezetői összefoglaló
péntek, 2014. február 21. Vezetői összefoglaló Vegyes hírek mozgatták a nemzetközi részvényindexeket: az amerikai tőzsdék pozitív tartományban zártak, Európában a párizsi és a londoni index erősödött.
péntek, február 6. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. február 6. Vezetői összefoglaló A vezető amerikai és európai részvényindexek pozitív zárását az emelkedő olajár segítette. Tegnap másfél havi csúcsra ért a forint az euróval szemben; ma reggel
Vezetői összefoglaló október 27.
2017. október 27. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, míg a svájci frankhoz képest nem változott. A BUX 10,2 milliárd forintos, átlag feletti
csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. szeptember 10. Vezetői összefoglaló Szerdán a vezető európai részvényindexek nyereséggel zártak a két Ázsiából érkező kedvező piaci hír hatására, míg az amerikai börzék 1,5 százalék körüli
Vezetői összefoglaló február 28.
2017. február 28. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben egyaránt erősödött. A BUX 10,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett
szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló A vezető tengerentúli és nyugat-európai részvényindexek kivétel nélkül mínuszban zárták a keddi kereskedést. Gyengült a forint a vezető devizákkal szemben,
szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek negatív tartományban zárták a keddi napot. Az euró/forint kurzus ma reggel megközelítette a 312-es szintet. A BUX 0,3 százalékkal
QUAESTOR 7 Piaci előretekintő
QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2013. április 2. Mi várható a héten? Megerősítésre vár a piac Az előttünk álló héten továbbra is a korábbi rekordszintjeik közelében mozoghatnak a nemzetközi részvényindexek,
Vezetői összefoglaló november 30.
2017. november 30. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben erősödött. A BUX 10,2 milliárd forintos, jóval átlag feletti
Vezetői összefoglaló május 4.
2017. május 4. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama a dollárral és a svájci frankkal szemben erősödött, az euróhoz képest gyengült. A BUX 17,3 milliárd forintos, átlag feletti forgalom
Vezetői összefoglaló május 15.
2017. május 15. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollár viszonylatában erősödött. A BUX 17,7 milliárd forintos, átlag feletti forgalom
hétfő, április 14. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2014. április 14. Vezetői összefoglaló A hét utolsó kereskedési napján mind a nyugat-európai, mind az amerikai részvényindexek komoly veszteséggel zártak. Pénteken 307,5-nél egyhetes mélypontra
Vezetői összefoglaló november 24.
2016. november 24. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama stagnált az euróhoz és a svájci frankhoz képest, a dollár ellenében pedig gyengült. A BUX 9,7 milliárd forintos, átlag feletti
kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló
kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.
péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló Csütörtökön Amerikában és Európában is mínuszban zártak a tőzsdeindexek, az európai börzéken különösen nagy volt a visszaesés. Gyengült a forint az euróhoz
Vezetői összefoglaló április 6.
2017. április 6. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárhoz képest viszont erősödött. A BUX 17,9 milliárd forintos, átlag feletti
Vezetői összefoglaló szeptember 18.
2017. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 15,5 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,22 százalékos emelkedéssel
Vezetői összefoglaló február 13.
2017. február 13. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, a svájci frankkal szemben pedig erősödött. A BUX 10,9 milliárd forintos, átlag feletti
szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló Többségében emelkedéssel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek tegnap. Kedden gyengülést mutatott a hazai fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben. A BUX
szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló Fontosabb makroadatok hiányában az enyhülni látszó geopolitikai hírek határozták meg a nemzetközi tőzsdei kereskedést, így komoly emelkedést könyveltek el
A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő július 7.
A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7 Piaci előretekintő ő M i v á r h a t ó a h é t e n? Újabb jelentési szezon, újabb remények Fontosabb makroadatok hiányábann minden bizonnyal
hétfő, január 12. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. január 12. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak pénteken a vezető nyugat-európai és amerikai tőzsdék. Pénteken az euró/forint kurzus 316-318 között mozgott, ma reggel az euró jegyzései
Vezetői összefoglaló március 19.
2018. március 19. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frank ellenében pedig erősödött. A BUX 25 milliárd forintos, jóval átlag feletti
szerda, július 30. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. július 30. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai részvényindexek pozitív tartományban zárták a kereskedést, míg az amerikai tőzsdék veszteséggel fejezték be a napot. Rossz napot zárt
A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2014. április 7.
A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7 Piaci előretekintő M a r a d a b i z o n y t a l a n s á g M i v á r h a t ó a h é t e n? Pénteken felröppent az a piaci pletyka, mely
csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai részvényindexek vegyesen zártak, a tengerentúli börzék azonban pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. Az euró/forint
A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2014. november 17.
A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7 Piaci előretekintő M i v á r h a t ó a h é t e n? A végéhez közelít a gyorsjelentési szezon Közeleg az ünnepi időszak, a múlt pénteki
péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, a Fed kamatemeléssel kapcsolatos nyilatkozatai hatására. Az euróval
szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló
szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló Kedden jelentős veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek, a napvilágot látott negatív kínai makro-indikátorok hatására. Szerda reggel kismértékben
kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló
kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló Hétfőn a tengerentúlon estek a tőzsdék, míg a vezető nyugat-európai börzék vegyes teljesítményt mutattak. Kedden reggel a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval