Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014

Hasonló dokumentumok
mővelésében. tükrében között.

Prof. Dr. Patyi András Patyi András. elnök, Nemzeti Választási Bizottság rektor, egyetemi tanár

elnök, Nemzeti Választási Bizottság Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 1083 Budapest, Ludovika tér 2.

Szakmai önéletrajz 2015 (Bartha Ildikó)

Horváth M. Tamás (szerk.): Külön utak Közfeladatok megoldásai (Budapest Pécs: Dialóg Campus 2014) 375.

06-52/ /77304 Születési dátum: 08/08/1986. Állampolgárság: magyar

Repertórium 2014/40-ig

HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TEMATIKA ÁLLAMTUDOMÁNYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI KAR SZAKIGAZGATÁSI ÉS SZAKPOLITIKAI INTÉZET. (tárgykód: KKS7B17)

Közigazgatási jogérvényesítési és jogvédelmi ismeretek

ÁROP KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA

Jegyzetboltb an kapható? Egedy-Gellén-Horváth-Pál- Szentpéteri Nagy Kari jegyzet 2013 igen, 1500 Ft

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Regionális gazdaságtan

Településhálózati kapcsolatrendszerek

KÖZSZOLGÁLATI ALAPSZAK ÖNKORMÁNYZATI SZAKIRÁNY KOMPLEX ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK A. TÉTELEK

Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke

A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: február 27. dr. Xantus Judit jegyző

A versenyképesség és a vállalkozói környezet kérdései Szlovákiában

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

A helyi erőforrások mobilizálásának eszközei és intézményei a piacgazdaságokban

2016/2017. tanév I. (őszi) félév. Neptun kódja: JK 10201M (régi KÖZIGAZGATÁSI JOG 1.

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz

A helyi önkormányzati rendszer megújításának kényszerei és alternatívái Magyarországon

Civil szektor Közép-Kelet Európában

FÖDERALIZMUS ÉS DECENTRALIZÁCIÓ

4400 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 43. szám. Kormányrendeletek

Nemzedékek találkozása. I. Regionális Tudományi Posztdoktori Konferencia

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS )

2. oldal dr. Farkas Helga salgótarjáni járási és nyomozó ügyészségi fogalmazót a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészséghez, valamint a Pásztói Járás

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

Önéletrajz Dr. Bányai Orsolya.

ÖNÉLETRAJZ Ruprecht-Karls Universität, Heidelberg (Németország) KAAD ösztöndíjas vendégkutató

PÉCS, NOVEMBER 8-9. Előzetes PROGRAM A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA:

A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök

4032 Debrecen, Böszörményi út 138., 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens Tanszék

A Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola tantárgyai

Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból. LEVELEZŐ MUNKAREND részére tavaszi szemeszter

alpolgármester Iktatószám: 01/5370-1/2011.

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYI ADATOK: Név: dr. Nagy Marianna Szül. idő: június 1. Szül. hely: Kisvárda. Munkahelyek:

Közlekedésföldrajz és térszervezés egy baranyai esettanulmány. KISS BALÁZS PTE-TTK Földtudományok Doktori Iskola PhD-hallgató, I. évf.

munkaerőpiaci tükör 2006

A FEBRUÁRBAN INDULÓ KÉPZÉSEKRE VONATKOZIK

A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA. Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann. Tagok:

SORSZÁM (NYILV.SZÁM) Esztergomi Járásbíróság. Bíróság Székesfehérvári Járásbíróság. Kerületi Bíróság. dr. Gremspergerné Drippey Mária Anna (alapító)

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

../2016. (I...) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e

2017 évi tevékenységi beszámoló

A testületi ülések ideje és napirendje: Január 17.

A törvényességi felügyeleti tevékenység tapasztalatai Hajdú-Bihar megyében (2012. január március 31.)

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Regionális gazdaságtan

A REGIONÁLIS TUDOMÁNY SZEREPE A TERÜLETI EGYENLŐTLENSÉGEK FELTÁRÁSÁBAN ÉS MÉRSÉKLÉSÉBEN KELET- ÉS KÖZÉP-EURÓPÁBAN. Horváth Gyula

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VIII. VÁNDORGYŐLÉSE. A tudás szerepe a regionális fejlıdésben. Debrecen, november

AJÁNLOTT TANTERV - IGAZGATÁSSZERVEZİ ALAPKÉPZÉSI SZAK TELJES IDEJŐ (NAPPALI TAGOZATOS) KÉPZÉS

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT

Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK

Kérdések, javaslatok, együttműködés

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz

ÖNÉLETRAJZ. Személyi adatok. Név: Nyüsti Szilvia Születési hely, idő: Nyíregyháza,

Prof. Dr. habil. Szabó Imre Ph.D. egyetemi tanár

MAGYAR JOGÁSZ EGYLET. NEGYVENEGYedik PROGRAMFÜZET. 41_jogaszvandorgyules.indd :56:46

A MAGYAR PRIVATIZÁCIÓ ENCIKLOPÉDIÁJA

POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁMOSPÉRCS

Tárgy: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés bizottságai elnökeinek és tagjainak megválasztása

A szolgáltató szektor regionális különbségei Közép- és Kelet-Európa régióiban. Kovács Sándor Zsolt

Önéletrajz. Személyi adatok: Szakmai tapasztalat: Tanulmányok: Egyéni készségek és kompetenciák: Szakmai vizsgák: Jogi szakvizsga 1996.

HADTUDOMÁNY. 2013/1. elektronikus lapszám A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA HADTUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA FOLYÓIRATA

MELLearN Konferencia Szegeden

A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN

KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, Március 20. Partnerség és fenntarthatóság

Olimpiai táv Év kategória szerinti eredménylista

Buda András szakmai életrajza

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK KÖNYV-FEJEZETEK, JEGYZETEK, FELSŐOKTATÁSI TANKÖNYVEK:

E L Ő T E R J E S Z T É S Medgyesegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 26-ai ülésére

Magyar joganyagok - - alapító okirata 2. oldal Az képzési, területi felzárkózási koordinációs feladatokat ellátó, a társadalmi felzárkózás politika es

Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy-terme.

Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán

dr. Verebics János publikációs jegyzéke szeptember Az elektronikus gazdasági kapcsolatok joga, HVG-Orac, Budapest, 2001.

Név Város Iskola Felkészítő tanár összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter

ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK. Politikatudományok BA szak. Miskolci Egyetem BTK Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete I. Bevezetés a politikatudományba

I. Általános információk az előadásokról és szemináriumokról. Tantárgy neve: REGIONÁLIS GAZDASÁGTAN ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI POLITIKÁK (választható)

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Visszatérítendő támogatások rendszere

AZ ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KÉPZÉSI PROGRAMJA A 2018/2019. tanév tavaszi szemeszterében

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

ELŐTERJESZTÉS. Berhida Város Önkormányzata napi ülésére

Horváth M. Tamás és Bartha Ildikó (szerk.)

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend január. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I.

A GYERMEKVÉDELMI JELZŐRENDSZER KAPCSOLAT-HÁLÓZATI SZEMPONTÚ. Bertalan Imre 1. II. évfolyam, 2016/1. szám. DOI /KjK/

AZ ÁTALAKULÁS ÖNKORMÁNYZATI GAZDÁLKODÁSA

A MAGYARORSZÁGI NAGYVÁROSTÉRSÉGEK TÁRSADALMI VERSENYKÉPESSÉGE

SZAKMAI ADATLAP. I. Személyi adatok:

Oktatói önéletrajz Dr. Szabó Zsolt Roland

20. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/570-1/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület november 25-i nyilvános ülésére

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV

Budapest klímastratégiájának szemléletformálási célkitűzései

FEJLESZTÉSI FORRÁSOK ÁLLAMI KÉZBŐL. Ilenczfalvi-Szász Gábor vezérigazgató

Programok, intézmények, képzési szintek: az iskolaszerkezet kérdései

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉKE ( )

3. Mercedes-Benz Csillagtúra - Végeredmény

Átírás:

Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014 1. Az MTA-DE Kutatócsoport munkájának keretében 2014-ben megjelent tanulmánykötetek tanulmányai: 1. Külön utak című kötet tanulmányai [Horváth M. Tamás (szerk.): Külön utak, Budapest Pécs, 2014, Dialóg Campus] 1. Hegedüs József- Tönkő Andrea A víz- és csatornaszolgáltatás alternatív strukturális modelljei és ezek változási irányi Pécs, Dialóg Campus 11-32.o. 2. Pump Judit Közszolgáltatási modellek az energiaszektorban Pécs, Dialóg Campus 33-50.o. 3. Péteri Gábor Területi közszolgáltatások szabályozási modelljei: a közoktatás Pécs, Dialóg Campus 51-82.o. 4. Hoffman István A területi közszolgáltatások főbb európai szabályozási modelljei a szociális szolgáltatások Pécs, Dialóg Campus 83-112.o. biztosításában 5. Linder Viktória A területi humánszolgáltatások foglalkoztatási viszonyai- nemzetközi kitekintés Pécs, Dialóg Campus 113-144.o. 6. Bartha Ildikó Az egyetemek, mint a helyi és regionális közpolitikai szereplői Pécs, Dialóg Campus 147-160.o. 7. Varju Márton A közszolgáltatási piacon történő állami szerepvállalás keretei az Európai Unió jogában Pécs, Dialóg Campus 161-184.o. 8. Horváth M. Tamás Fordulat a közszolgáltatásokkal kapcsolatos uniós politikában Pécs, Dialóg Campus 185-202.o. 9. Tosics Iván A nagyvárosi térségeken belüli területi kooperáció. Dilemmák és nemzetközi fejlődési trendek Pécs, Dialóg Campus 203-228.o. 10. Nagy Zoltán Az adópolitika szabályozási eszközei az energia szektorban szolgáltatási szempontból 11. Szigeti Ernő Újra járás. Járási szinten szervezett hatósági szolgáltatások 1 Pécs, Dialóg Campus 229-252.o. Pécs, Dialóg Campus 255-290.o.

12. Szilágyi Bernadett Az egyház-finanszírozás nemzetközi modelljei Pécs, Dialóg Campus 291-306. o. 13. Fónai Mihály Empirikus szociológiai felmérések a területi közszolgáltatások témakörében Pécs, Dialóg Campus 307-330.o. 14. Horváth M. Tamás-Péteri Gábor-Vécsei Pál Iskolapélda a pénzügyi decentralizációról. A magyarországi helyi forrásszabályozási rendszer (1990-2012) esete Pécs, Dialóg Campus 331-354.o. 2. Gyűrűk és sugarak című kötet tanulmányai [ Mit nyújt egy magyar város? Budapest Pécs, 2014, Dialóg Campus] 1. Lévai Antal "Önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok térnyerése a közszolgáltatások biztosításában 2. Horváth M. Tamás Közvállalati és közintézményi pályák az egységesítés útján 3. Nagy Emilia Kettős kötés. Kulturális közfeladatok szervezésének alakulása 17-36.o. 2 37-54.o. 55-74.o. 4. Fónai Mihály Az egészségügyi ellátás szervezése 75-90.o. 5. Péteri Gábor Helyi költségvetés: élni a lehetőségekkel 91-106.o 6. Mező Barna Szegregációs problémák és kezelési eszközök elemzése 115-136.o. 7. Barta Attila Intézményi szociális szolgáltatások 137-152.o.

8. Péteri Gábor Köznevelés: együttműködésre ítélve 153-178.o. 9. Bartha Ildikó Egyetemi kar szerepe a helyi feladatok ellátásában 179-210.o. 10. Veszprémi Bernadett Hatósági szolgáltatások változása 211-228.o. 11. Bordás Péter Feladatellátás a testületi működésen keresztül 12. Szilágyi Bernadett Az egyházak közszolgáltatásokban betöltött szerepe 13. Lévai Antal A köztemetők üzemeltetése és fenntartása, a kegyeletei közszolgáltatási feladatok 229-246.o. 253-266.o. 267-280.o. 14. Madai Sándor A rendészeti közszolgáltatások helyzete 281-294.o. 15. Bartha Ildikó Civilek a pályán 295-320.o. 16. Bertalan Imre A gyermekvédelem lokális rendszerének kapcsolat-hálózati szempontú megközelítése 321-340.o. 3

2. Az MTA-DE Kutatócsoport munkatársainak a kutatócsoportra hivatkozással 2014-ben megjelent tanulmányai: 1. Horváth M. Tamás Városi holdingok szerepeinek változása Jegyző és Közigazgatás 2014. (XVI. évfolyam) 2 szám. 5-8. o. 2. Horváth M. Tamás Átváltozás (Az önkormányzatok Új Magyar Közigazgatás 2014. (VII. évf.) 3. szám 30-34. o. kétharmados törvényi szabályozása, 2010-2014) 3. Horváth M. Tamás Helyi sarok. Sarkalatos átalakulások A kétharmados törvények változásai 2010 2014: Az önkormányzatokra vonatkozó szabályozás átalakulása MTA LAW Working Papers, 2014/4 http://jog.tk.mta.hu/uploads/files/mtalwp/2014_04_horvath.pdf 4. Horváth M. Tamás Vállalati részesedések igazgatása köztulajdoni körben 5. Horváth M. Tamás - Péteri Gábor - Vécsei Pál A helyi forrásszabályozási rendszer magyarországi példája, 1990-2012. Patyi András- Lapsánszky András (szerk.): Rendszerváltás, demokrácia és államreform az elmúlt 25 évben. Ünnepi kötet Verebélyi Imre 70. születésnapja tiszteletére 221-229. o. Közgazdasági Szemle 2014. (LXI. évf.) 2.szám, 121-147. o. 6. Szilágyi Bernadett Egyházi egy százalék (ok) Pro Futuro, 2014. (IV. évf.) 1. szám 62-79.o. 7. Szilágyi Bernadett A saját bevételek szerepe az egyházak Közjogi Szemle, 2014. (VII. évf.) 2. szám 47-53. o. finanszírozásában 8. Szilágyi Bernadett Közoktatási változók Jegyző és Közigazgatás 2014. (XVI.évf.) 3. szám 26-28. o. 9. Szilágyi Bernadett Egyházfinanszírozás Magyarországon Doktori értekezés, 2014. Debrecen, DE Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola 10. Bartha Ildikó Hungary s international agreements in the light of its EU membership Márton Varju and Ernő Várnay (eds.): The Law of European Union in Hungary: Institutions, process and the law, HVG Orac 11. Bartha Ildikó Az Európai Bíróság ítélete az Európai Unió kishatárforgalmi szabályozásáról. A határ menti lakosok tartózkodási jogának értelmezése Budapest, 2014. 320-360. o. Jogesetek Magyarázata, 2014. (V. évf.) 2. szám 73-84. o. 12. Péteri Gábor Újraközpontosítás a közoktatásban Educatio (XXIII. évf.) 1. szám /Mérleg 2010-2014/ 13-25. o. 4

3. Az MTA-DE Kutatócsoporttal nem munkaviszony keretében együttműködő kutatók kutatócsoportra hivatkozással 2014-ben megjelent tanulmányai: 1. Bordás Péter Közigazgatás-szervezési változások vizsgálata a hajdúk fővárosában Jegyző és Közigazgatás 2014. (XVI. évf.) 4. szám 30-31. o. 2. Hoffman Az Európai Unió és a területi (szinten ellátott) István szociális közszolgáltatások szervezése Európai jog 2014. (XIV. évf.) 3. szám 35-43. o. 3. Hoffman Gondolatok a helyi-területi szociális István szolgáltatások igazgatása változásainak főbb Jegyző és Közigazgatás 2014. (XVI. évf.) 1. szám 5-8. o. 4. Hoffman István irányairól Gondolatok a helyi-területi egészségügyi szolgáltatások igazgatása változásainak főbb irányairól 5. Nagy Zoltán Fizetési kötelezettségekkel kapcsolatos problémák a városüzemeltetési szolgáltatásoknál 6. Szilágyi Közfeladatok megoldásai: Csak jogállami út Emese lehetséges 7. Varga Judit 3P és a magyar helyi önkormányzatok Egy jogintézmény alkalmazásának defektusai Jegyző és Közigazgatás 2014. (XVI. évf.) 4. szám 5-7. o. Miskolci Jogi Szemle 2014. (IX. évf.) 1. szám 57-72. o. Jegyző és Közigazgatás 2014. (XVI. évf.) 5. szám 19-20. o. Pro Futuro, 2014. (IV. évf.) 1. szám 80-96.o. 5