A remény emberei September 08.

Hasonló dokumentumok
Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása Január 30.

ORÖ: Több mint havi félmilliós fizetést indítványozott magának Hegedûs May 26.

A Magyarországi Református Egyház küldetése, követe legyen a mai magyar társadalomban, a. helyzetére való tekintet nélkül, újjáteremtő erejét.

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék

A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása november 27.

Felhívás - A cigányság helyzetével kapcsolatban kialakult helyzet orvoslására May 20.

Nem nézték jó szemmel, amikor bébiszittert fogadtam a gyerekek mellé December 08.

Szakpolitikai válaszok és a legutóbbi magyarországi reformok Október 13.

AKIKET NEM HORDOTT TENYERÉN A SORS. MAGYAR KULTÚRA ALAPÍTVÁNY CORVIN TEREM I. ker. Szentháromság tér 6. magyar- romani nyelven

Olvasási komptencia és társadalmi mobilizáció (Az iskolai könyvtárak szerepe a hátrányos helyzetű gyerekek szocializációjában)

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik

MediaGo Alapítvány MediaGo Alapítvány

A TELEPÜLÉSEK LAKOSSÁGMEGTARTÓ EREJÉT TÁMOGATÓ HUMÁN FEJLESZTÉSEK METZKER ERIKA FŐOSZTÁLYVEZETŐ

Magyarország és a fenntartható fejlődési célok- Javaslatok a hazai megvalósításhoz

AKIKET NEM HORDOTT TENYERÉN A SORS. MAGYAR KULTÚRA ALAPÍTVÁNY CORVIN TEREM I. ker. Szentháromság tér 6. VÉDNÖKÖK

2013. július 2., Szikszó. 25 July 2013

Kapcsolat a szülői házzal Velük vagy nélkülük velük vagy helyettük?

Ref # 1 A program neve: Kapacitásépítő támogatási program. Munkatársak Célcsoport száma 3 fő / ország Civil szervezetek és önkormányzat ok

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés

TÁMOP B.2-13/

Mozgósítás kommunikációja roma asszonyok között

A felsőoktatási lifelong learning társadalmi és gazdasági haszna: kutatás fejlesztés innováció

ELŐADÓI MÓDOSÍTÓ INDÍTVÁNYOK

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Generációk. Probléma v. erőforrás Mi az az ifjúsági munka? Por és hamu. Tervezési környezet éves éves éves éves.

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015

Máltai Óvoda és Általános Iskola. Mentori rendszer 2013/2014

A REFORMÁTUS MISSZIÓI IRODA ÉS A REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET AKKREDITÁLT KÉPZÉSEI

Beteszi a pénzét a bankba, és még ön fizet érte February 26.

KIBONTAKOZÓ TENDENCIÁK AZ IPARI PARKOK TERÉN

A CE misszió helyzete a nagyvilágban és itthon. CE csendesnap Kolozsvár, április 2 Adorján Kálmán lp., a CEVSz elnöke

REFORMÁTUS OKTATÁSI PROGRAM

Roma/cigány családok a gyermekorvosi ellátásban. Házi Gyermekorvosok XX. Konferencia november 14.

Elmélet és gyakorlat frissen végzett szakemberek munkaerő-piaci integrációs folyamatában. Készítette: Agócs Magdolna

Hit- és erkölcstanoktatás aktuális kérdései

POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA

Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM

Együttműködő partnerszervezetek

ÁROP KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E-TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA

HÁTTÉRANYAG KERESZTÉNY ROMA SZAKKOLLÉGIUMI HÁLÓZAT KONFERENCIÁJA. Esztergom, Szent Adalbert Központ (Cím: 2500 Esztergom, Szent István Tér 10.

Szociális segítő T 1/11

Az oktatás s szerepe a társadalmi felzárk

IPARI PARKOK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON

UGRÓDESZKA 2017 TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSFEJLESZTŐ PROGRAM

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: Ft.

A BAGázs-módszer A BAGázs Közhasznú Egyesület szakmai munkájának rövid bemutatása

Kézikönyv a cigányok közti szolgálathoz


Fricz Tamás:Az új rend az elitokrácia August 24.

MAGYARORSZÁG CIGÁNY LAKOSSÁGÁNAK FOGAZATI ÁLLAPOTA

Gyakornoki képzési program

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA

Vezetőképzés tréning. Szakkollégiumi napok

2010. Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet

Mérlegen a vidék: társadalmi felzárkózás vagy leszakadás?

KIDIN Projekt: Kisebbségek identitása és integrációja művészeti eszközökkel - Konferencia- és fesztiválsorozat a jó gyakorlatok bemutatására

2. Az Állandó Képviselők Bizottsága megállapodott arról, hogy a következtetéstervezetet elfogadás céljából továbbítja az EPSCO Tanácsnak.

TÁRSADALMI BEFOGADÁS A TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSOKBAN MAGYARORSZÁGON KISS JULIANNA PRIMECZ HENRIETT TOARNICZKY ANDREA

Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap

Az utolsó padban SZKA_207_33

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

Angyal fény Közhasznú Alapítvány 1153 Budapest, Eötvös u. 9. ½ évi Közhasznúsági jelentése

Váci püspök: Együtt kell élni a gazdasági bevándorlókkal is January 21.

Roma terhesek gondozásának speciális szempontjai

Tananyagok. = Feladatsorok. Hogyan készült? Adaptált tartalom Interdiszciplinaritás

A rákkutató, akire mindenki büszke a cigánysoron November 08.

REFORMÁTUS OKTATÁSI PROGRAM

Szimpózium az Automotive Hungary szakkiállításon: KAPACITÁSFEJELSZTÉS A JÖVŐ MEGTEREMTÉSE A CEE RÉGIÓBAN. Szervezők:

PREAMBULUM. 2. A Fórum feladatai. 3. A Fórum kapcsolatai

Szakkollégiumok Magyarországon

Biztos alapok az innovációhoz. DR. PALKOVICS LÁSZLÓ felsőoktatásért felelős államtitkár

Pozitív intézményi légkör

EFOP

CIVIL EGYÜTTMŰKÖDÉSI HÁLÓZAT KIALAKÍTÁSA A KULTURÁLIS ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS ÉRDEKÉBEN A KÖZÉPKORI TEMPLOMOK ÚTJA MENTÉN

Magyar joganyagok /2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 2. oldal 3. felkéri az érdekelt szervezeteket, hogy működjenek köz

A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése

A nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium felvételt hirdet egyetemre, főiskolára jelentkező, illetve már ott tanuló hallgatók számára.

KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf

Caramel: Tûrnöm kell June 24.

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 77/2015. Kedves Kolléga!

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM

A közművelődési munka a fejlesztési források tükrében. Beke Márton HROD Közösségi Társadalomfejlesztési Központ

Ópályi a társadalomfejlődés új útjain

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület

SZOLIDARITÁS ÉS SZERKEZETVÁLTÁS: Az informális intézmények szerepe a roma gyerekek. oktatásában

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA

A KÖZOKTATÁS MEGÚJÍTÁSA MAGYARORSZÁGON

Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton...

MITŐL KERESZTYÉN EGY ISKOLA?

A külföldi munkavállalás lehetősége a magyar felsőoktatásban tanulók terveiben

Cím: 2600 Vác, Rákóczi út 36. weboldal: telefon:

TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL A KONVERGENCIA RÉGIÓBAN ÁROP - 1.A MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalmának Szervezeti és Működési Szabályzata KÜLDETÉSNYILATKOZAT

HBLF ROMASTER. Esélyprogram a Jövô Roma Vezetôiért

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER

Nemzetközi Tudományos Konferencia. Szervezők: Partium Keresztény Egyetem (Nagyvárad), Társadalomtudományi Tanszék

ÉLETFA SEGÍTŐ SZOLGÁLAT EGYESÜLET

Átírás:

A remény emberei 2015. September 08. Regionális roma vezetõképzõt tartott a Wáli István Református Cigány Szakkollégium szeptember 3. és 5. között Beregdarócon. A résztvevõk többségében szakkollégisták a cigányság generációról generációra öröklõdõ" problémáiról, valamint az állam, az egyházak és a roma értelmiség felelõsségérõl hallhattak. A konferencián bemutatták a WISZ innovációs díjra jelölt gyakornoki programját, s az is kiderült, hogy az állam a következõ három évben 1,5 milliárd forinttal támogatja a roma szakkollégiumokat. Magyarországon körülbelül hétszázötven-ezren vallják magukat romának, bár nem beszélhetünk egységes népcsoportról, hisz vannak közöttük beások, romungók, kárpáti, vend, oláh- és gáborcigányok is. Életkörülményeik sem egyformák: vannak közöttük értelmiségiek, muzsikus családok, kereskedõk, hetven százalékuk azonban a szegénységi küszöb alatt él. Csak tizenhat százalékuknak van munkája, s a roma gyerekek fele halmozottan hátrányos helyzetû régióban él. A riasztó számok nem új keletûek, évtizedek óta tart ez az ördögi kör mondta Szabóné Kármán Judit. A romológus szerint ebbõl a rossz minta, valamint a segítõ kezek és kapaszkodók hiánya miatt nem tudnak kitörni. Gyökerek és szárnyak kellenek A mélyszegénységért az elhibázott állami hozzáállás is felelõs. A kommunizmus idején ugyan munkát adtak a cigányoknak, de szegregálták, alacsony oktatási szinten tartották õket. A rendszerváltáskor képzetlenül, felkészületlenül kerültek a munkaerõpiacra, a változás igen rosszul érintette ezt a réteget. Az iskolázatlanság és a szakképesítés hiányából fakadó munkanélküliség nemcsak szegénységhez, hanem egészségügyi és szociális problémákhoz is vezet. Ha pedig hiányzik otthon az írásbeliség, ha rossz mintákat lát a gyermek a környezetében, akkor rendszerint nem tudja leküzdeni ezeket az akadályokat állítja a szakember. Önök a kivételek, a csodálatos példa, a remény emberei szólította meg az elõadó a szakkollégistákat. Ezek után sok roma fiatal érzi származását isteni csapásnak. Nem rosszabbul, csak másra és másképp szocializál a cigány kultúra mondta Szabóné Kármán Judit. A végtelen szabadság, a szoros, túlóvó szeretet és a hullámzó érzelmi élet egy boldogabb életre nevel, csak nem segít beilleszkedni a többségi társadalomba. Eddig ezt a pedagógia kompenzálandó deficitként kezelte, de eredménytelenül. Paradigmaváltásra van szükség. Nem a gyermekanyaggal, hanem az oktatással van baj. Gyökereket és szárnyakat kell adni ezeknek a fiataloknak véli a romológus.

Langerné Victor Katalin, társadalmi felzárkóztatásért felelõs helyettes államtitkár a kormány egymásra épülõ felzárkóztatási oktatási és szociális programjait ismertette a Biztos kezdet kismamaházaktól kezdve a felsõoktatási roma szakkollégiumokig, melyeket a következõ három évben 1,5 milliárd forinttal tervezik támogatni. Célunk az, hogy minél több és hitelesebb roma értelmiségi legyen mondta a szakpolitikus. A cigányság életmódjában felhalmozódott deficitet nem lehet csak kormányzati eszközökkel megoldani. Felelõsségünk van abban, változik-e az életünk a reménytelenségrõl és a kitörési lehetõségekrõl mesélt Káli-Horváth Kálmán, aki évekig élt egy cigánytelepen. Ha választhattok, a reménység felõl, ne a kétségbeesés felõl közelítsétek meg a helyzetet bátorította a roma festõmûvész hallgatóságát. A legkisebb lehetõséget is meg kell becsülni, azokból kell építkezni. Ha már van munkám, be tudom osztani a pénzemet, van becsületem a gyerekem elõtt, elvárhatom tõle, hogy tanuljon. Egyház és cigányság szövetségesek A magyarországi cigányság jelenlegi problémahalmazának megoldása nem képzelhetõ el össztársadalmi közös akarat és együttes vállalás nélkül errõl Derencsényi István beszélt. A tiszántúli lelkészi fõjegyzõ szerint az elõítéletek leküzdésében és a közösségvállalásban az egyházaknak a megbékélés eszközeiként különleges szerepük van. A cél nem a békés egymás mellett élés elérése, hanem az egymásért élés megvalósulása fogalmazott. A cigányságnak fel kell ismernie természetes szövetségesét az egyházban mondta, emlékeztetve arra, hogy Isten nem személyválogató, a feltámadott Jézus Krisztus minden néphez küldi tanítványait amennyiben tehát az egyház hûséges akar maradni Urához, nem tehet mást, mint felelõsséget vállal a roma kisebbségért. A Magyarországi Református Egyház (MRE) cigánymissziós stratégiáját, s az azzal összhangban folyó munkát

(evangelizáció, közösségfejlesztés, oktatás) Dani Eszter ismertette. A személyes és a közösségi megújulás egyháza szeretnénk lenni, ahol a cigányok is találkozhatnak az evangélium befogadó, gyógyító és újjáteremtõ erejével mondta a Zsinati Missziói Iroda vezetõje. A megbékélést szeretnénk szolgálni Istennel, önmagunkkal, felebarátainkkal és a teremtett világgal. Dani Eszter a misszió holisztikus egész emberre tekintõ voltát hangsúlyozta: ne csak a cigányok lelkét akarjuk megmenteni, hanem lássuk meg az éhezõ, fázó, beteg testet is. Az evangelizáció mellett oktatásra, munkahelyteremtésre van szükség hangsúlyozta Derencsényi István is, aki szerint a meglévõ problémahalmazból a roma értelmiségi réteg erõsítése látszik kiútnak, ezt szolgálja a roma szakkollégiumi hálózat. Gyakornoki program segíti az elhelyezkedést A konferencián arról is szó volt, hogyan segíti a WISZ gyakornoki programja a hátrányos helyzetû fiatalok elhelyezkedését a munkaerõpiacon. Errõl Nagy Krisztina, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának cigánymissziós munkatársa beszélt: Igyekeztünk olyan gyakorlati helyet találni a diákoknak, ahol valódi munkát végezhetnek, valódi tapasztalatokra tehetnek szert. A július elején indult, TÁMOP-pályázatból finanszírozott programba elsõsorban a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat jelenlegi vagy idén diplomázott hallgatói jelentkezhettek. Egyházi intézményeknél, civil szervezeteknél és magáncégeknél helyezték el õket, ebben a Passion 4 Work cégcsoport is segítette a WISZ-t. A gyakornokok között van laborasszisztens, segédlelkész, újságíró gyakornok és pénzügyi adminisztrátor is. A program csak szeptember végén zárul le, de már négy cég jelezte, hogy szeretné az ott dolgozó hallgatókat a jövõben is tovább foglalkoztatni. A sikeres programot HR innovátor díjra jelölték Szervezeti és társadalmi értékteremtés kategóriában. A program iránti érdeklõdést látva már tervezik a folytatást. Az elképzelések szerint a mostani három hónapról hat hónapra növelik a gyakorlat maximális hosszát, hogy a jelentkezõknek több ideje legyen elsajátítani a megfelelõ kompetenciákat, ezzel egyidejûleg pedig több idejük legyen hasznosítani a megszerzett tudást is.

A találkozón a résztvevõk ízelítõt kaptak abból is, milyen egyházi és állami kezdeményezésekhez csatlakozhatnak, ha segíteni szeretnék a magyarországi cigányságot problémái megoldásában. A C-PRESS fórum oldalon megjelenõ vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztõség álláspontját. A szerkesztõség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkeket, a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap online változatában. Kérjük, hogy kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek! Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a C-PRESS Hírügynökség facebook oldalát, a követke...zõ címen: http://www.facebook.com/hirugynokseg - Kérjük, hogy a cikkhez itt szóljon hozzá!

- Nekünk minden "lájk számít, mert az is segíti a szerkesztõségünk mûködését és munkáját! Köszönettel és barátsággal! C-PRESS - REFORMATUS.HU