QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2012. július 23.
Mi várható a héten? Fennmaradhat a kockázatkerülés a héten, pénteken amerikai GDP adat jön A kockázatkerülés erősödött a múlt hét végén, amint a spanyol kormány jelezte, hogy nemcsak idén, hanem jövőre is recesszió elé néz a spanyol gazdaság, új csúcsra emelkedhet a munkanélküliség és az ország kamatkiadásai megugranak. Fokozta a feszültséget az a tény is, hogy a spanyol bankmentés szeptemberig elhúzódhat, illetve, hogy a spanyol tartományok közül legalább 6 állami mentőövre szorulhat, amelyből kettő már hivatalosan is a spanyol állam támogatását kérte. A 10 éves spanyol hozamok új rekord magasságba szöktek, a befektetők a biztonságos eszközöket kezdték keresni a piacon. A spanyol problémák mellett a görög dráma is újabb színhez érkezett. Az Európai Központi Bank (EKB) pénteken bejelentette, hogy a görög bankok kifogytak azokból a pénzeszközökből, amelyeket hitelnyújtás fedezeteként elfogad, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pedig jelezte, hogy egyre elégedetlenebb a görög drámával kapcsolatosan, hiszen a trojka (IMF-EU-EKB) által megfogalmazott fiskális reformok mintegy 70%-a máig nem teljesült. Ami a gazdasági adatok naptárát illeti, pénteken ismerhetjük meg a második negyedéves amerikai GDP-adat első becslését, előtte csütörtökön a tartós cikk megrendelések és heti munkanélküliségi adatok lehetnek piacmozgató hatásúak. Nyugat-Európában kedden a feldolgozóipar teljesítmény-indexei, szerdán a német üzleti bizalmi index (IFO) és brit GDP-adat emelhető ki, míg idehaza kedden tartja soron következő kamatdöntő ülését az MNB, ahol az alapkamat szinten tartásával számolunk. Ismét nagy nevek jelentenek a héten a tengerentúlon, nagy várakozás előzi meg az Apple és a Ford vállalati gyorsjelentéseit, s a Facebook tőzsdei bevezetés utáni első jelentése is a héten esedékes. Az S&P500 indexet alkotó vállalatok 35%-a és a DJIA 30 papírjának egyharmada ezen a héten jön ki friss számokkal. A befektetők leginkább a gazdasági növekedéssel kapcsolatban várnak új információkat a vállalat-vezetőktől is. Az eddig publikált 104 amerikai vállalati gyorsjelentés 74%-a múlta felül a várakozásokat, azonban csak 45%-uk tudott növekvő árbevételről beszámolni, amiben szerepet játszhat az erősebb dollár is. Utóbbi arány 2009 első negyedéve óta a legalacsonyabb a FactSet adatai szerint. Az ipari és az egészségügyi ágazatban maradtak el leginkább a bevételek, míg a technológiai szektor mutatott kiemelkedő teljesítményt, itt az Apple szerepe meghatározó. Ugyanakkor az S&P500 index szektorai közül a technológiainak van a legnagyobb európai kitettsége, mintegy 25%. Vállalati eredmények terén az Egyesült Államokban hétfőn zárás után a Texas Instruments, kedden az Apple, a United Parcel Service, az AT&T, a Netflix, szerdán a Boeing, a Caterpillar, a Ford Motor, a PepsiCo, a ConocoPhillips, a Visa, csütörtökön a Facebook, a United Technologies, az Exxon Mobil, a Colgate-Palmolive, a Starbucks, a 3M, valamint pénteken a Merck és a Chevron emelhetők ki. Nyugat-Európában is nagyobb sebességre kapcsol a jelentési időszak: kedden az SAP, szerdán az ArcelorMittal, a Daimler, az Iberdrola, csütörtökön a Telefonica, a Banco Santander, a BASF, a Siemens, az Unilever, a France Telecom, a Volkswagen, míg pénteken a Danone jelentését érdemes figyelni. -2-
Kereskedési stratégiák, tippek Instrumentum DAX index (eqtrader: DAX.I) S&P500 index (CFD) (eqtrader: SP500.I) BUX index OTP MOL Richter EURHUF EURUSD USDHUF Nyersolaj (eqtrader: CLc1) Arany (eqtrader: XAUUSD) Heti várakozás Kommentár Jelentős eséssel indult a hét, egy igen komoly rés alakult ki (6572-6621), amennyiben a következő néhány napban nem kerül visszatöltésre, erős ellenállás lesz. Ha letörésre kerül a 6500 pontos szint, a következő fontosabb támasz 6440, majd 6400 pontnál. Az emelkedő ék alakzatot készül letörni az amerikai részvényindex, a nagyon valószínű letörés esetén 1350, majd 1340 pontnál találunk meghatározó támaszokat. A hazai részvényindex is letört egy emelkedő trendvonalat, azonban még számos támasz húzódik a közelben. Komolyabb visszaesésre az 50 napos mozgóátlag (16950) letörése esetén kell számítani. A Bollinger-szalagok mozgása alapján nagyobb elmozdulás jöhet hamarosan! Amennyiben 3400 Ft alatt zár a bankpapír árfolyama, folytatódhat a negatív korrekció, a következő elérhető szint 3300 Ft-nál található. Itt is nagyobb elmozdulásra lehet számítani a közeljövőben. Kétesélyes mozgás alakult ki az olajtársaság grafikonján, hiszen a korábbi emelkedő háromszögből kitört felfelé az árfolyam, azonban a hangulat jelentős romlása miatt visszaesett a felső szár alá. Így kirajzolódhat egy emelkedő ék alakzat, amely azonban már lefelé mutat. A 17000 Ft-os szint a vízválasztó, felette optimista, míg alatta pesszimista képet mutat az ármozgás. Továbbra hatalmas feszültség látszik a nagyobbik gyógyszergyártó grafikonján, az emelkedő trendvonal sértetlen, azonban a csökkenő trendcsatorna felső trendvonalát még nem sikerült áttörni. Erre 37200 Ft feletti zárás esetén kerülne sor. Az enyhén csökkenő trendcsatorna alsó trendvonaláról (284) fordult az árfolyam, és már a 21 napos mozgóátlagot is áttörte. A felső trendvonal 290-nél húzódik, ez a szint hamarosan elérhető lehet. Újabb határozott löketet kapott az euró lefelé, így hamarosan elérhető lehet az 1,20-as szint, ahol jelentős technikai és lélektani támaszt találunk. Ott mindenképpen számítani lehet egy pozitív korrekcióra, azonban a középtávú trend továbbra is lefelé mutat. A 238-as ellenállási szint szignifikáns áttörése esetén újabb tér nyílhat meg az emelkedés előtt, ez esetben a 240-245-ös tartomány felé veheti az irányt a dollár-forint árfolyam. Az emelkedő trendvonal letörésre került, a negatív korrekció első körben a 87 dolláros szintig tarthat, ahol több közepesen erős technikai támasz várja a kurzust. Továbbra is a szimmetrikus háromszög alakzatban mozog az arany árfolyama, a 21, és az 50 napos mozgóátlagok által alkotott ellenállást többszöri próbálkozás után sem sikerült áttörni a múlt héten. A háromszög alakzat alsó szára jelenleg 1565 dollárnál húzódik, így ott lelhet támaszra rövid távon. -3-
Hazai és régiós adatok Kedden tartja soron következő kamatdöntő ülését az MNB monetáris tanácsa, nem számítunk a már 7 hónapja 7%-on álló alapkamat változtatására. Ugyan két hete felmerült egy esetleges júliusi kamatcsökkentés lehetősége, a monetáris tanács két külső tagja is elképzelhetőnek vélte ezt, egy nappal később az MNB alelnöke, Király Júlia óvatosságra intett, és hangsúlyozta, kamatcsökkentés csak akkor merülhet fel, ha az infláció és az országkockázati felárak tartósan csökkenést mutatnak, az esetleges idő előtti kamatcsökkentés a jegybank hitelességét is alááshatja. Megítélésünk szerint az IMF/EU tárgyalások lezárása adhat okot majd a kamatszint csökkentésére, mindez legkorábban októberben valósulhat meg, addig még igen sok a bizonytalanság, így a köztes időben nem számítunk a kamatszint változtatására. A KSH a kiskereskedelmi forgalom májusi alakulását kedd reggel ismerteti, ismét a lakossági kereslet csökkenéséről közölhetnek adatokat. Lengyelországban csütörtökön szintén a kiskereskedelmi forgalom és a munkanélküliség júniusi alakulását publikálják. Egyesült Államok Az amerikai gazdaság 1,4%-kal bővülhetett a második negyedévben, amely elmarad mind az első negyedévben látott 1,9%-os, mind a tavalyi utolsó negyedéves 3%-os bővülési ütemtől. Utoljára a tavalyi év közepén láthattunk hasonló növekedési ütemet. A visszafogott növekedés mellett a magas munkanélküliség sem tud érdemben csökkeni a 8%-os szint alá. Európában nem oldódtak meg az adósságproblémák és a kínai gazdaság is a mérséklődés jeleit mutatja, s ezek éreztetik hatásukat az amerikai exportban is. A vállalatok emellett aggódnak az amerikai költségvetést érintő s életbe lépő szabályok miatt, az év elején adóemelések jöhetnek, így kivárnak a beruházásokkal. Ebben a környezetben a lakosság gazdasággal kapcsolatos megítélése is gyengülhet, így visszaeshet a fogyasztás is. Ennek jele, hogy a kiskereskedelmi forgalom már három egymást követő hónapban csökkent, először a recesszió óta. A lakossági fogyasztás adja a GDP mintegy kétharmadát. Enyhíti valamelyest a helyzetet, hogy a benzinárak csökkentek az elmúlt időszakban, s a lakáspiacon is láthatók már javulásra utaló jelek. Szerdán az újlakás-eladások szerény emelkedését közölhetik júniusra, az értékesítések már 23%-kal haladják meg az egy évvel korábbi szinteket, de ezzel együtt is elmaradnak a többéves átlagtól. Csütörtökön a folyamatban lévő lakás-eladások és a tartós cikkek júniusi megrendeléseinek is kisebb javulását közölhetik, a heti friss munkanélküliek száma is kedvező irányba mozdulhat el. -4-
Eurozóna Az eurozóna pénzügyminiszterei pénteken megállapodtak abban, hogy a spanyol bankok 100 milliárd euró körüli mentőövet kaphatnak, de a pontos összeg még nem derült ki. A bankok az uniós segítséget a kormányon keresztül kapják, s megnöveli az államadósságot. A spanyol bankszektorban újabb stressz tesztet is végeznek majd, amely szeptember második felére lehet kész, ill. a spanyol bankmentéssel kapcsolatos újabb részletekre akár szeptemberig is várni kell. Az idei évben kimutatott spanyol banki stressz teszt alapján a bankszektornak több mint 60 milliárd eurós pótlólagos tőkére van szüksége. A spanyol bankszektor a pénzeket az Európai Pénzügyi Stabilitási Alapból (EFSF-ből) kapja majd, amely nem rendelkezik elsőrangú hitelezői státusszal. A kölcsönöket pedig a spanyol bankmentő alapon keresztül (FOBR) folyósítják majd. Az EFSF-ből 30 milliárd euró már most a spanyol bankok rendelkezésére áll, amelyet sürgős esetben felhasználhatnak, de ez még önmagában kevés. A múlt héten a német és finn parlament is zöld utat adott a spanyol bankmentő csomagnak, de ez nem okozott különösebb meglepetést, mivel a befektetők erre számítottak. Az viszont, hogy az első hitelrészlet után mekkora lehet a következő hitelrészlet, s hogy arra pontosan mikor lesz szükség, ill. mekkora lehet a bankmentés végleges konkrét összege, még nem ismert. Szeptember végére derül csak ki, hogy a spanyol bankszektorban milyen súlyosak a problémák és ez az időhúzás a piaci szereplőket idegessé teheti. A kockázatkerülés jelentősen felerősödött, amint pénteken a spanyol kormány közölte, hogy 2013-ban fél százalékos gazdasági visszaeséssel számolnak már az áprilisban előre jelzett 0,2%-os növekedéssel szemben. A munkanélküliség új csúcsra szökhet fel, megközelítheti majd a 25%-ot is. A spanyol kamatkiadások 2013-ban így meghaladhatják majd a 9 milliárd eurót is. Az idei évben 1,5%-kal eshet vissza a spanyol éves GDP, így zsinórban 2 év recesszió szinte garantált, s ez ellehetetleníti a fiskális célok teljesülését. Pénteken Valencia tartomány pénzügyi segítséget kért a kormánytól. Ma reggelre pedig már egy újabb spanyol régió, Murcia is segítségért kiáltott. A 17 spanyol autonóm tartományból legalább 6 szorul kormányzati mentőövre (Katalónia, Kasztíila La Mancha, a Baleár-szigetek, Murcia, a Kanári-szigetek és Andalúzia), így lényegében megnőtt annak az esélye, hogy az egész spanyol állam uniós mentőövet kérhet. A spanyol kormány idén 8 tartományt intett arra, hogy próbáljon meg többet megtakarítani és a kiadásokat lefaragni, de ez nem sikerült. Számítások szerint az idei évben a spanyol GDP-arányos államháztartási hiánycélt 1,5%-kal elvéthetik. Hiába jelentette be a kormány nemrég a mintegy 65 milliárd eurós újabb megszorító csomagot amely ellen egyébiránt ezrek tüntettek Madrid utcáin a spanyol tartományok és régiók felelőtlen gazdálkodása miatt, idén kb. 20 milliárd euróval megnőtt az ország finanszírozási igénye. A spanyol kormány 18 milliárd eurót már vésztartalékként elkülönített, így mondhatni számolt ezzel a pesszimista forgatókönyvvel, de úgy tűnik ez az összeg sem lesz elegendő a bajok orvoslására. A Moody's hitelminősítő intézetnél már csak egyetlen fokozatra van a spanyol adóskockázati besorolás a befektetésre nem javasolt, ún. bóvli osztályzattól. A hitelminősítéshez rendelt kilátások negatívak, amely jelzi, hogy bármikor megérkezhet a leminősítés, amely tovább rontaná a befektetői morált. A spanyol 5 éves csődkockázati felárak (CDS) újabb rekordot döntöttek, 634 bázispontra emelkedtek. Az 5 éves államkötvény hozamok már pénteken elérték minden idők rekordját, a tőzsde közel 6%-kal zuhant, a 10 éves spanyol papírok hozama pedig 7,5% fölé szökött ma reggelre. A 10 éves olasz hozamok 6,35%-ra ugrottak, az euró-dollár árfolyam 1,21 alá esett, s fokozatosan közelíti a 2010. májusi mélypontot (1,1870). Az euró a jennel szemben több mint 11 éves mélypontra zuhant. A forint gyengülésnek indult. A bankszektor Európa-szerte mélyrepülésbe kezdett, a spanyol bankpapírok közel 4, a Bankia részvényei több mint 9, az olasz bankok közel 5%-os mínuszban vannak. A német és francia bankok részvényei is átlagosan több mint 3,5%-os mínuszban indították a hetet, a belga KBC viszont kiemelkedően nagyot, több mint 7%-ot esett. Ez is jól tükrözi, hogy a pénzügyi szektor kockázata milyen szoros kötelékben van az országkockázattal. Az ázsiai indexek átlagosan 2,5%-os mínuszban tartózkodtak a reggeli kereskedési órákban. -5-
A spanyol problémák mellett a görög dráma is újabb színhez érkezett. Az állami vagyonkezelő elnöke a múlt héten lemondott posztjáról. A görög kormány jelentős bevételeket várt a privatizációból, amely meglehetősen döcögősen halad. Az Európai Központi Bank (EKB) pénteken bejelentette, hogy a görög bankok kifogytak azokból a pénzeszközökből, amelyeket hitelnyújtás fedezeteként elfogad, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pedig jelezte, hogy egyre elégedetlenebb a görög pénzügyi helyzettel kapcsolatosan, hiszen a trojka (IMF-EU-EKB) által megfogalmazott fiskális reformok mintegy 70%-át nem teljesítették. Az Európai Bizottság (EB), az IMF és az EKB, az ún. trojka szakértői a héten Görögországba és Ciprusra látogatnak. Görögországba bő egy hónappal a választások után érkeznek, és áttekintik Athén vállalásait, azok haladását is. A Der Spiegel német napilap arról írt, hogy Görögországtól könnyen megvonhatják az újabb hitelrészletet, amely akár az eurozóna tagság végét is jelentheti a hellén állam számára (újra felerősödött a Grexit spekuláció). A német kormánykoalíció egyik fele már el tudná képzelni Görögország távozását, de minden második német állampolgár egyetértene Görögország euroövezeti tagságának megszüntetésével. Érdekességként említendő, hogy a német kereszténydemokraták már felszólították a görög kormányt, hogy a közalkalmazottak kifizetését kezdjék el drachmában. A Der Spiegel arról is írt, hogy az IMF magas rangú tisztviselői arról tájékoztatták az Uniót, hogy a Valutaalap nem kíván részt venni Görögország további megsegítésében, mivel a legutóbbi vizsgálatok szerint nem fog teljesülni Athén vállalása, hogy 2020-ig a GDP arányában mérve 120%-a alá csökkentse az államadósságot. A feltételek teljesüléséhez még 10-50 milliárd euróra lehet szükség. Amennyiben az IMF nem hajlandó együttműködni Brüsszellel a görög adósságválság kezelésében, akkor szeptemberre kiürülhet a görög államkassza. Finnország és Hollandia korábban azzal a feltétellel járultak hozzá Görögország finanszírozásához, hogy ha az IMF is közreműködik abban. Az IMF távozása komoly pénzügyi csapást jelentene az eurozónának és újabb pofont adna az eurónak. Az is kedvezőtlen hír, hogy a görög bankok finanszírozási igénye júniusban 73,7 milliárd euróra nőtt, a görög jegybank rendkívüli hitelnyújtási programját pedig egyre több bank veszi igénybe. A hitelkereslet itt elérte a 61,9 milliárd eurót. -6-
Az előttünk álló héten érdemes lesz figyelni a Németországból érkező makrogazdasági adatokra is. Kedden délelőtt júliusra vonatkozó előzetes feldolgozó, ill. szolgáltatóipari indexeket közölnek. Júniushoz mérten minimális javulásra számítanak a befektetők, de mindkét index jelzi, hogy az eurozóna elhúzódó adósságválsága a gazdaságilag stabilabb centrum országokra is erősen negatív hatással van. Szerdán délelőtt közli a német Ifo gazdaságkutató intézet a közismert üzleti hangulat indexét. Júniusban több mint kétéves mélypontra zuhant a mutató értéke. A kilátásokat elsősorban a pénzpiaci bizonytalanság, az elhúzódó euróválság okozta pesszimizmus rontotta. Már májusban is visszaesést regisztráltak az Ifo-indexben. Ezúttal is a mutató további lemorzsolódását várják a befektetők 105,3 pontról 104,5-104,8 pontra. Pénteken délután érdemes lesz figyelni az előzetes júliusi német inflációs adatokra is. A konszenzus szerint a harmonizált éves fogyasztói árindex 2,0%-ról 1,9%-ra csökkenhetett, a hagyományos módszertan szerint számítva pedig 1,7%-on stagnált a német infláció. Amennyiben a várakozásokat alulmúlná az inflációs adat, úgy erősödhetnek az euró piacán a kamatcsökkentési várakozások, amely tovább fokozná a rá nehezedő eladói nyomást. Japán Tsuyoshi Nakamura, a japán jegybank (BoJ) szóvivője a múlt héten közölte, hogy eltörlik a rövidlejáratú kötvények vásárlása során alkalmazott alsó 0,1%-os hozamkorlátot, magyarul a jegybank hajlandó lesz japán rövidlejáratú papírokat a jövőben akkor is vásárolni, ha azok hozama akár a negatív tartományba kerül. Ezzel a lépéssel lényegében megnyitotta a jegybank a kaput a negatív hozamok előtt. A japán jegybank rövidlejáratú kötvényvásárlásai az utóbbi hetekben szinte kudarcba fulladtak, ezért az új lépés értelmezhető úgy is, hogy a jegybank minden áron megpróbálja végrehajtani a likviditásnövelő programjait. Úgy tűnik, hogy a jegybankok hajlandóak a zérókamat politikán is túllőni azzal, hogy már negatív kamatlábakat is "eltűrnek", csakhogy ne következzen be egy újabb gazdasági mélypont. -7-
Egyesült Királyság A Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelezte, hogy az Egyesült Királyság jelentős kihívásokkal szembesül, s előfordulhat, hogy a megszorításokból vissza kell vennie a brit kormánynak ahhoz, hogy a gazdasági növekedést egy sokkal fenntarthatóbb pályára terelje. 2013 elején szükség lehet bizonyos fiskális intézkedések újragondolására, amennyiben az alacsony brit kamatszint és a jegybanki likviditásnövelések nem hozzák meg a várva várt sikert jövőre. Az IMF javaslata szerint adócsökkentések és az infrastruktúra fejlesztése lehetnek a hangsúlyos pontok. A jegybank a jövőben akár újabb kötvényvásárlási programokat is indíthat, de nem kizárt az irányadó ráta további csökkentése sem. A brit monetáris tanács amint az a júliusi kamatdöntési jegyzőkönyvből kiderült 7:2 arányban voksolt a likviditásnövelő program 50 milliárd fonttal történő kibővítésére. Spencer Dale és Ben Broadbent nem támogatták az újabb kötvényvásárlásokat. Az irányadó ráta 0,50%-on tartását viszont valamennyi monetáris tanácstag támogatta. A jegybanki kommunikációba új elem is ékelődött, mivel a jegyzőkönyv tartalmazta azt a kijelentést, hogy az alapkamat hónapokon át a jelenlegi rekord alacsony szinten, 0,50%-on maradhat. Korábban nem utalt a BoE monetáris tanácsa a jövőben várható kamatpályára. Az irányadó ráta esetleges csökkentése november végéig úgy tűnik kevésbé valószínű, mivel akkorra fut ki a kötvényvásárlási program, de nem kizárt akkor, ha a brit gazdaságnak nem sikerül kikecmeregnie a recesszióból. Az előttünk álló héten kiemelten figyelnek az angol fonttal kereskedők a szerda délelőtt megjelenő, második negyedéves, előzetes brit GDP-adatra. A piaci konszenzus szerint az első negyedévben mért 0,3%-os gazdasági visszaesés után újabb, ám valamivel mérsékeltebb, 0,2%-os GDP-csökkenés következhetett be. Az előző év azonos időszakához mérten az első negyedében regisztrált 0,2%-os GDP-csökkenést viszont most 0,3%-os követhette. A várakozások szerint továbbra is recesszióban van a szigetország gazdasága. Amennyiben a várakozásokat is alulmúlja az előzetes becslés, úgy a font további veszteségeket könyvelhet el az amerikai dollárral és a japán jennel szemben. -8-
Ausztrália, Új-Zéland, Kanada Kedden hajnalban érdemes lesz figyeli az ausztrál jegybank elnökének, Glenn Stevens szavait, aki egy konferencián beszél majd a gazdaságról. Az ausztrál jegybank (RBA) legutóbbi ülésén két és féléves mélyponton, 3,50%-on tartotta az irányadó rátát, mellyel a kamatvágási ciklusban szünet következett be. A júniusi kamatdöntési jegyzőkönyvből kiderült, hogy az ausztrál gazdaság viszonylag jól tűri a világgazdaság növekedésének lendületvesztését. Az ausztrál gazdaság az idei első negyedévben a várakozások felett nőtt, a bányaiparban úgy néz ki, kitart az emelkedés, a belső kereslet és a bizalmi indexek erősödtek, ám a munkaerőpiaci adatok legutóbb már kedvezőtlenül alakultak. Philipp Lowe, az ausztrál jegybank (RBA) alelnöke szerint, az irányadó ráta jelenleg alacsonyabb szinten van, mint azt a gazdaság valódi állapota indokolná, mégis az ingatlanpiaci helyzet megkívánta a kamatvágásokat. A jelzálogkamatok és az alapkamat közötti differencia továbbra is nagy, amely a bankok finanszírozási igényének emelkedésével is magyarázható részben. Az ausztrál dollár iránti relatíve erős bizalom segíti féken tartani az inflációt, ezért a kamatemelés egyelőre nincs napirenden. E tekintetben érdemes lesz figyelni a szerdán hajnalban megjelenő ausztrál inflációs adatokra. A várakozások szerint, az idei második negyedévben 1,6%-ról 1,3%-ra mérséklődhetett az éves inflációs ráta. Az első negyedévhez képest viszont a korábbi 0,1% után 0,6%-os áremelkedést mérhettek. Szerdán este, magyar idő szerint 23:00-kor dönt az új-zélandi központi bank (RBNZ) az irányadó rátáról. A legutóbbi kamatmeghatározó ülésen az alapkamat 2,50%-on történő tartása mellett döntött a monetáris tanács, sőt utaltak rá, hogy akár újabb egy évig is rekord alacsony szinten maradhat az irányadó kamatszint. Nem számítunk arra, hogy a jegybank változtatna a kamatszinten, de kíváncsiak vagyunk arra, hogy mennyire erősek az euróválság és a világgazdaság lassulásából eredő aggodalmak a monetáris tanácsban. Az első negyedévben 5 éve nem látott ütemben nőtt a gazdaság, de a külső-belső kereslet mérséklődése miatt ez a növekedés nem biztos, hogy fenntartható. Az éves infláció 1%-ra zuhant, amelyre 1999 első negyedéve óta nem volt példa, s amely visszafogta a kamatemelési várakozásokat. A kanadai jegybank (BoC) monetáris politikai jelentéséből kiderült, hogy az idei évben 2,1, jövőre 2,3, 2014-ben pedig 2,5%-os GDP-növekedéssel kalkulál a jegybank stábja. A várakozások szerint 2013 második felére a kapacitások kihasználtsága eléri majd a 100%-ot. A fogyasztás és a vállalati beruházások lehetnek a növekedés hajtóerői. Mivel a külső piaci környezetben sok a bizonytalansági tényező, ezért 2013 második negyedéve előtt nem valószínű, hogy a kanadai jegybank megemeli az 1,00%-os irányadó rátát, ugyanakkor a kamatcsökkentéshez a makrogazdasági fundamentumok drámai romlására lenne szükség. Ez a megállapítás a kanadai dollárnak támaszt ad. Mark Carney jegybankelnök kihangsúlyozta, hogy a monetáris politika bár alkalmazkodni fog a mindenkori piaci helyzethez, a kamatszint megfelelő, s továbbra is úgy véli, hogy a korábban eszközölt likviditásnövelések bizonyos része visszavonható a gazdaságból. -9-
Heti makrotábla, esemény- és részvénypiaci naptár Dátum Ország Időpont Esemény, makroadat Periódus Előző Várt Fontosság 2012.07.23 (H) /Aktuális 2012.07.24 (K) AU 03:30 Termelői árak (PPI, év/év) 2Q 1,40% 1,00% ++ Unibail-Rodamco SE 4,69 EUR Coca-Cola Enterprises Inc 0,728 Eaton Corp 1,085 Texas Instruments Inc 0,341 Zions Bancorporation 0,347 Hasbro Inc 0,238 Halliburton Co 0,747 US 01:00 Fed-től Raskin tart beszédet -- -- -- ++ CN 04:30 HSBC Feldolgozóipari BMI júl. 48,2 pont -- ++ AU 05:05 RBA-tól Stevens tart beszédet -- -- -- +++ CZ 09:00 Fogyasztói bizalmi index júl. -29,3 pont -- + HU 09:00 Kiskereskedelmi eladások év/év) máj. -2,70% -2,20% + EZ 09:30 Német szolgáltatóipari BMI júl. 49,9 pont 50,0 pont ++ EZ 09:30 Német feldolgozóipari BMI júl. 45,0 pont 45,1 pont ++ EZ 10:00 Szolgáltatóipari BMI júl. 47,1 pont 47,1 pont +++ EZ 10:00 Feldolgozóipari BMI júl. 45,1 pont 45,2 pont +++ HU 14:00 MNB kamatdöntés bejelentése júl. 24 7,00% 7,00% +++ CA 14:30 Kiskereskedelmi eladások (hó/hó) máj. -0,50% 0,50% ++ US 14:45 Fed-től Bernanke tart beszédet -- -- -- ++ Simor András MNB-elnök HU 15:00 satótájékoztatót tart -- -- -- +++ EZ 16:00 Eurozóna fogyasztói bizalom júl. -19,8 pont -20,0 pont + Vállalati jelentések Vállalati jelentések Európa EPSbecslébecslés EPS- Egyesült Államok Koninklijke Philips Electronics NV 0,215 EUR McDonald's Corp 1,377 US 16:00 Lakásárindex (hó/hó) máj. 0,80% 0,50% + Vállalati jelentések Vállalati jelentések Európa EPSbecslés EPSbecslés Egyesült Államok SAP AG 0,69 EUR Simon Property Group Inc 1,812 EI du Pont de Nemours & Co 1,46 Ryder System Inc 0,928 Lexmark International Inc 0,947 Air Products & Chemicals Inc 1,407 Lockheed Martin Corp 1,914 Reynolds American Inc 0,765 Biogen Idec Inc 1,561 Whirlpool Corp 1,688 Altria Group Inc 0,572 Western Union Co/The 0,429 EMC Corp/MA 0,394 Rockwell Collins Inc 1,151 United Parcel Service Inc - AT&T Inc 0,626 Illinois Tool Works Inc 1,098 Avery Dennison Corp 0,537-10-
2012.07.25 (Sz) Edwards Lifesciences Corp 0,653 Total System Services Inc 0,317 Robert Half International Inc 0,351 Netflix Inc 0,05 CH Robinson Worldwide Inc 0,712 Altera Corp 0,391 FMC Technologies Inc 0,479 TripAdvisor Inc 0,415 Nabors Industries Ltd 0,389 Juniper Networks Inc 0,164 Cabot Oil & Gas Corp 0,069 Linear Technology Corp 0,45 Newfield Exploration Co 0,657 Broadcom Corp 0,668 Aflac Inc 1,609 Range Resources Corp 0,096 Norfolk Southern Corp 1,529 Apple Inc 10,402 International Game Technology 0,284 Peabody Energy Corp 0,528 Coach Inc 0,849 Regions Financial Corp 0,139 Sigma-Aldrich Corp 0,972 Waters Corp 1,159 PACCAR Inc 0,815 NZ 00:45 Külkereskedelmi mérleg, millió NZD jún. 2,00 301,00 ++ AU 03:30 Fogyasztói árak (n.év/n.év) Q2 0,10% 0,60% +++ EZ 10:00 Német IFO üzleti hangulat-index júl. 105,3 pont 104,5 pont +++ GB 10:30 GDP (n.év/n.év) Q2-0,30% -0,20% +++ US 16:00 Újlakás-eladások jún. 369 ezer db 370 ezer db +++ US 16:30 Olajtartalékok változása, millió hordó előző hét -0,8 - ++ NZ 23:00 Új-zélandi kamatdöntés bejelentése júl. 26. 2,50% 2,50% +++ Vállalati jelentések Vállalati jelentések Európa EPSbecslés EPSbecslés Egyesült Államok Daimler AG 1,27 EUR Rockwell Automation Inc 1,307 ArcelorMittal 0,303 USD Airgas Inc 1,152 Iberdrola SA 0,245 EUR Wyndham Worldwide Corp 0,843 TE Connectivity Ltd 0,783 General Dynamics Corp 1,741 Northrop Grumman Corp 1,607 Cooper Industries PLC 1,119 Eli Lilly & Co 0,759 Corning Inc 0,311 MeadWestvaco Corp 0,386 Alexion Pharmaceuticals Inc 0,364 Praxair Inc 1,423 WellPoint Inc 2,079 Motorola Solutions Inc 0,686 PepsiCo Inc 1,095 Ford Motor Co 0,285 NASDAQ OMX Group Inc/The 0,603 Boeing Co/The 1,117-11-
2012.07.26 (Cs) Caterpillar Inc 2,287 Southern Co/The 0,677 ConocoPhillips 1,274 Thermo Fisher Scientific Inc 1,161 Symantec Corp 0,376 Crown Castle International Corp 0,173 AvalonBay Communities Inc 1,342 Cliffs Natural Resources Inc 1,766 Equity Residential 0,675 Assurant Inc 1,411 LSI Corp 0,174 Owens-Illinois Inc 0,758 Western Digital Corp 2,448 Visa Inc 1,451 Torchmark Corp 1,304 Citrix Systems Inc 0,595 Whole Foods Market Inc 0,606 Equifax Inc 0,715 CR Bard Inc 1,639 Varian Medical Systems Inc 0,934 Akamai Technologies Inc 0,371 Lorillard Inc 2,318 T Rowe Price Group Inc 0,806 ACE Ltd 1,912 Stericycle Inc 0,798 Bristol-Myers Squibb Co 0,49 Lam Research Corp 0,655 Hess Corp 1,394 Allegheny Technologies Inc 0,548 EZ 08:00 Német GfK fogyasztói bizalmi index aug. 5,8 pont 5,8 pont ++ Eurozóna M3 pénzkínálat, 3 havi EZ 10:00 mozgóátlag jún. 2,80% 2,70% ++ PL 10:00 Kiskereskedelmi eladások (hó/hó) jún. 0,90% 2,50% + PL 10:00 Munkanélküliségi ráta jún. 12,60% 12,20% + US 14:30 Tartóscikkek megrendelései jún. 1,10% 0,40% +++ US 14:30 Heti friss munkanélküliek száma előző hét 386 ezer fő 380 ezer fő +++ US 16:00 Folyamatban lévő lakáseladások (hó/hó) jún. 5,90% 0,90% ++ US 16:00 Geithner amerikai pénzügyminiszter tart beszédet -- -- -- ++ Vállalati jelentések Vállalati jelentések Európa EPSbecslés EPSbecslés Egyesült Államok Telefonica SA - Teradyne Inc 0,578 Repsol SA - O'Reilly Automotive Inc 1,144 Banco Santander SA - Mylan Inc/PA 0,549 BASF SE 1,49 EUR Vulcan Materials Co 0,058 Watson Pharmaceuticals Sanofi 1,39 EUR Inc 1,381 France Telecom SA - Kimberly-Clark Corp 1,278 Dr Pepper Snapple Group Unilever NV 0,77 EUR Inc 0,818 Cie de St-Gobain 1,6 EUR CME Group Inc 4,123 LVMH Moet Hennessy Louis Vuitton SA 3,27 EUR NextEra Energy Inc 1,149 Siemens AG 1,54 EUR United Technologies Corp 1,417 Volkswagen AG 5,64 EUR Precision Castparts Corp 2,361 Covidien PLC 1,059 National Oilwell Varco Inc 1,398-12-
2012.07.27 (P) Ball Corp 0,869 Starwood Hotels & Resorts Worldwide Inc 0,615 Ventas Inc 0,916 Iron Mountain Inc 0,311 EQT Corp 0,312 Waste Management Inc 0,528 Mead Johnson Nutrition Co 0,768 Bemis Co Inc 0,523 Exxon Mobil Corp 1,973 Hershey Co/The 0,611 PulteGroup Inc 0,057 Boston Scientific Corp 0,114 Moody's Corp 0,708 AmerisourceBergen Corp 0,694 Colgate-Palmolive Co 1,335 Dow Chemical Co/The 0,636 L-3 Communications Holdings Inc 1,984 Raytheon Co 1,225 Zimmer Holdings Inc 1,316 Sprint Nextel Corp -0,408 CONSOL Energy Inc 0,322 McGraw-Hill Cos Inc/The 0,76 FLIR Systems Inc 0,31 Invesco Ltd 0,431 Cameron International Corp 0,726 McKesson Corp 1,481 VeriSign Inc 0,451 CA Inc 0,604 Cincinnati Financial Corp 0,109 Chubb Corp/The 1,145 Federated Investors Inc 0,395 Amazon.com Inc 0,035 Starbucks Corp 0,454 Expedia Inc 0,723 Cerner Corp 0,544 Leggett & Platt Inc 0,362 Amgen Inc 1,547 Principal Financial Group Inc 0,739 CMS Energy Corp 0,346 BorgWarner Inc 1,369 Gilead Sciences Inc 0,956 3M Co 1,652 Ameriprise Financial Inc 1,351 International Paper Co 0,459 Prologis Inc 0,416 MetroPCS Communications Inc 0,222 Celgene Corp 1,183 Interpublic Group of Cos Inc/The 0,206 Noble Energy Inc 1,013 Occidental Petroleum Corp 1,678 Republic Services Inc 0,49 JP 01:30 Fogyasztói árak (CPI), év/év) jún. 0,20% 0,00% ++ JP 01:50 Kiskereskedelmi eladások (hó/hó) jún. 0,70% 0,20% ++ CH 09:00 KOF svájci konjunktúraindex júl. 1,16 pont 1,10 pont ++ -13-
EZ 14:00 Német fogyasztói árindex, előzetes (CPI, év/év) júl. 1.7% 1.7% ++ US 14:30 GDP (negyedéves évesített, %) Q2 1,90% 1,40% +++ US 15:55 Michigani egyetem fogyasztói hangulatindex, végleges júl. 72,0 pont 72,0 pont ++ Vállalati jelentések Vállalati jelentések Európa EPSbecslés EPSbecslés Egyesült Államok Danone SA 1,5 EUR KLA-Tencor Corp 1,315 Total SA - Aon PLC 1,016 Merck & Co Inc 1,013 DTE Energy Co 0,67 Newmont Mining Corp 0,967 Weyerhaeuser Co 0,1 Newell Rubbermaid Inc 0,451 DR Horton Inc 0,195 Legg Mason Inc 0,182 Chevron Corp 3,208 Coventry Health Care Inc 0,638 CBRE Group Inc 0,264 Helmerich & Payne Inc 1,152-14-
Technikai elemzések DAX index Jelentős eséssel indult a hét, egy igen komoly rés alakult ki (6572-6621), amennyiben a következő néhány napban nem kerül visszatöltésre, erős ellenállás lesz. Ha letörésre kerül a 6500 pontos szint, a következő fontosabb támasz 6440, majd 6400 pontnál. S&P500 index Az emelkedő ék alakzatot készül letörni az amerikai részvényindex, a nagyon valószínű letörés esetén 1350, majd 1340 pontnál találunk meghatározó támaszokat. -15-
BUX index A hazai részvényindex is letört egy emelkedő trendvonalat, azonban még számos támasz húzódik a közelben. Komolyabb visszaesésre az 50 napos mozgóátlag (16950) letörése esetén kell számítani. A Bollinger-szalagok mozgása alapján nagyobb elmozdulás jöhet hamarosan! OTP Amennyiben 3400 Ft alatt zár a bankpapír árfolyama, folytatódhat a negatív korrekció, a következő elérhető szint 3300 Ft-nál található. Itt is nagyobb elmozdulásra lehet számítani a közeljövőben. -16-
MOL Kétesélyes mozgás alakult ki az olajtársaság grafikonján, hiszen a korábbi emelkedő háromszögből kitört felfelé az árfolyam, azonban a hangulat jelentős romlása miatt visszaesett a felső szár alá. Így kirajzolódhat egy emelkedő ék alakzat, amely azonbann már lefelé mutat. A 17000 Ft-os szint a vízválasztó, felette optimista, míg alatta pesszimista képet mutat az ármozgás. Richter Továbbra hatalmas feszültség látszik a nagyobbik gyógyszergyártó grafikonján, az emelkedő trendvonal sértetlen, azonban a csökkenő trendcsatorna felső trendvonalát még nem sikerült áttörni. Erre 37200 Ft feletti zárás esetén kerülne sor. -17-
EURHUF Az enyhén csökkenő trendcsatornaa alsó trendvonaláról (284) fordult az árfolyam, és már a 21 napos mozgóátlagot is áttörte. A felső trendvonal 290-nél húzódik, ez a szint hamarosan elérhető lehet. EURUSD Újabb határozott löketet kapott az euró lefelé, így hamarosan elérhető lehet az 1,20-as szint, ahol jelentős technikai és lélektani támaszt találunk. Ott mindenképpen számítani lehet egy pozitív korrekcióra, azonban a középtávú trend továbbra is lefelé mutat. -18-
USDHUF A 238-as ellenállási szint szignifikánss áttörése esetén újabb tér nyílhat meg az emelkedés előtt, ez esetben a 240-245-ös tartomány felé veheti az irányt a dollár-forint árfolyam. Nyersolaj eqtrader: CLc1 Az emelkedő trendvonal letörésre került, a negatív korrekció első körben a 87 dolláros szintig tarthat, ahol több közepesen erős technikai támasz várja a kurzust. -19-
Arany eqtrader: XAUUSD Továbbra is a szimmetrikus háromszög alakzatban mozog az arany árfolyama, a 21, és az 50 napos mozgóátlagok által alkotott ellenállást többszöri próbálkozás után sem sikerült áttörni a múlt héten. A háromszög alakzat alsó szára jelenleg 1565 dollárnál húzódik, így ott lelhet támaszra rövid távon. Háda Bálint Vezető elemző tel:2999-999/2211 Balog-Béki Márta Elemző tel:2999-999/2204 Bánhalmi Gábor Elemző tel:2999-999/2241 Mester Péter Elemző tel:2999-999/7092 Varga Zoltán Elemző tel:2999-999/7198 06 40 222 111 www.quaestor.hu QUAESTOR pontok Az adatok forrása, ha másként nincs jelölve: Vállalati beszámolók, Reuters, Bloomberg, QUAESTOR számítások. Ez a kiadvány kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, következésképpen a QUAESTOR Pénzügyi Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaságnak (székhely: 1132 Budapest, Váci út 30.; cégjegyzékszám: Cg. 01-10-042155; a céget nyilvántartó cégbíróság: Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság) (a továbbiakban QUAESTOR Zrt.) semmilyen kötelezettsége nem keletkezik a kiadvánnyal vagy az abban foglaltakkal összefüggésben. A fenti információk illetve adatok általunk megbízhatónak tartott forrásokon alapulnak, de sem garanciát, sem felelősséget nem tudunk vállalni pontosságukért vagy teljességükért. Az árak és az egyéb piaci jellegű információk csak időleges tájékoztatást nyújtanak, és a piaci viszonyokkal megváltozhatnak. A kiadványt csak a QUAESTOR Zrt. előzetes engedélyével szabad sokszorosítani illetve terjeszteni. A kiadványban említett értékpapírok nem mindenki számára jelentenek megfelelő befektetést. A befektetőknek tájékozódniuk kell a befektetésekkel kapcsolatos esetleges problémákról, különös tekintettel a befektetések kockázatának nagyságára. A befektetőknek csak olyan értékpapírokat érdemes vásárolniuk, amelyek összhangban vannak kockázatvállalási képességükkel. A befektetőknek javasoljuk, hogy az értékpapírtranzakciókkal kapcsolatos adóügyekben kérjék ki hivatásos adótanácsadó véleményét. A QUAESTOR Csoport bármely tagja, a társaságok bármely alkalmazottja, vezetője, illetve azok családtagjai (a jogszabályokban megszabott kereteken belül) szabadon vásárolhatják, illetve adhatják el a kiadványban szereplő értékpapírok bármelyikét illetve szabadon foglalhatnak el bármilyen pozíciót az értékpapír- és pénzpiacokon. Bármely itt közölt vélemény a szerző személyes megítélése és nem a QUAESTOR Értékpapír Nyrt. hivatalos álláspontja, amely nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült és nem vonatkoznak rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalmak. -20-