Ε munkámat szeretettel és tisztelettel ajánlom feleségemnek Steinheil Emmának

Ε munkámat szeretettel és tisztelettel ajánlom feleségemnek Steinheil Emmának

A NEMI KÉRDÉS Természettudományi, lélektani és egészségtani tanulmány a jövendő fontos szociális feladatainak megoldási kísérleteivel Írta: dr. FOREL ÁGOSTON az orvostudomány, jogtudomány és bölcsészet doktora, egyetemi tanár, a zürichi elmegyógyintézet v. igazgatója A világháború tapasztalatai alapján bővített 1923. évi legújabb kiadás után fordította: dr. FÜLÖP ZSIGMOND MÁSODIK KIADÁS

Ez a könyv NOVA IRODALM INTÉZET kiadásában (Budapest, VI, Andrássy út 32) 1926, évben jelent meg. Jogosított magyar kiadás. * Nyomtatta az Újságüzem Könyvkiadó és Nyomda Részvénytársaság. ből a könyvből 100 példány készül merített papíron amatőrök részére a szerző sajátkezű aláírásával

Szerző előszava könyvének magyar kiadásához. A nemi kérdés című munkámat 21 évvel ezelőtt írtam és most jelenik meg a Nova Irodalmi Intézet kiadásában magyar nyelven az 1923. évben megjelent, erősen átdolgozott 13-ik német kiadás után. 1923 óta nem igen változtak a viszonyok. Mikor 16 éves leányom elolvasta könyvemnek azt a francia kiadását, melyhez az első kiadó ezt az alcímet tette oda: pour adultes cultivés (művelt felnőttek számára) és aztán a könyvet odaadta egy hasonlókorú barátnőjének, hogy olvassa el, ez azt mondotta neki: Ugyan, minek ez a buta alcím, hiszen éppen a fiatal leányoknak van szükségük ilyen könyvre. Később a leányom is és ez a barátnője is kitűnő férfiakat választottak férjül maguknak. Erre aztán én is rávettem könyvemnek a mostani francia kiadóját, hogy a további francia kiadásoknál fagyja el ezt a buta alcímet. És valóban a könyv megjelenése (1905) óta számtalan hálálkodó és tanácsotkérő levelet kaptam, melyek többnyire ebben a fölkiáltásban csúcsosodtak ki: Hiszen csak előbb tudtam volna! Igen, igen, a modern háború és az alkohol nemi dolgokban is a leggonoszabb ellenségei az emberiségnek, mert meggyilkolják, vagy legalább is elkorcsosítják a legjobbakat. Mind a kettőnek az útja a prostitúcióhoz és a nemi betegségekhez vezet Ebből következik a tanítás: Gyűlöld az alkoholt, légy pacifista és légy elsősorban ember! Végül pedig a túloldalon közlöm Kraszewskinek egy megnyilatkozását egy levélből, melynek az írója ismeretlen kíván maradni. 1926 március 23. dr. Forel Ágoston.

Kraszewskinek Erkölcsös és Erkölcstelen Művészet című munkájából: Hyeresben történt. À tanítómesterem és én az ő villájának a kertjében egy padon ültünk. Körülöttünk ibolyák és rózsák illatoztak, a magas résein aranysárga narancsok csillogtak át. Jobbról hegyek emelkedtek, balról pedig szürkészöld olajfaligetek mögött a tenger kékje csillogott. Előttünk az asztalion olasz műalkotásoknak egy fényképgyűjteménye hevert kinyitva. Az öreg úr kikereste a kapitóliumi Vénusz képét és ideadta. Előbb engedte, hogy egy darabig elmerüljek ennek a szobornak klasszikus szépségében, majd odatolt egy kepét Lédáról a hattyúval és várakozásteljesen kérdezte, hogy tetszik-e ez nekem. Egyáltalán nem válaszoltam én elgondolkodva Nem is tudom miért... Álszemérem volna? Nem, nem kiáltott ő buzgón. Az álszemérem tud, ön pedig nem tud. Az álszemérem elvet minden meztelenséget, szemérmesen lesüti a szemét, mert azt akarja, hogy erényesnek tartsák. Az álszemérem; nem tesz különbséget erkölcsös és erkölcstelen meztelenség, erkölcsös üs erkölcstelen művészet között, ön azonban ösztönszerűen is megérezte a különböző hatást, ön alázattal szemlélte a fenséges kapitóliumi Vénuszt és ellenszenvvel utasította el az erkölcstelen Lédát. Az az eltérő hatás, melyet erkölcsös és erkölcstelen hatások kiváltanak, nem a szemlélőnek nemes hajlamából ered, hanem kizárólag annak a szelleméből, aki az ecsetet vagy a vésőt vezette. Ha művésznek szűzies gondolatai voltak az alkotásnál, ha szép formákat tiszta szépségben adott vissza, akkori az alkotása is szűzies, tisztító és nemesítő hatású lesz; de ha a művésznek tisztátalan gondolatai voltak munkaközben, ha arra az érzéki élvezetre gondolt, amit a szépség nyújthat,, vagy ha éppenséggel a szemlélőben is az érzékiséget akarta felébreszteni, akkor a hatása tisztátalan, nem kellemes és romboló, ön most ebben az órában meghazudtolta azt a híres állítást, hogy a tiszta ember mindent tisztának lát. Ön bizonyítékkal szolgált arra, hogy a tiszta ember ösztönszerűleg elítéli azt, ami tisztátalan.

A fordító előszava a magyar kiadáshoz. Forel Ágostont, könyvünk szerzőjét alig kell bemutatnunk az intelligens magyar; olvasónak. Ez a már közel nyolcvanéves aggastyán korunk egyik legnagyobb és legsokoldalúbb tudósa. A sokoldalúsága egyenesen Bámulatos s ezen a téren valóban egyedül áll a világon. Mint a zürichi egyetemen az ideg- és elmegyógyászat tanára, korszakos lépésekkel viszi előre az orvostudománynak ezt az ágát. Sokat foglalkozott az agyvelő bonctanával s 1885-ben ő fedezte föl a hallóideg eredetét az agyvelőben. A francia Charcot mellett ő az első nagy kutatója a hipnöjtizmusnak, melyről vaskos könyvet is írt. Egyik legalaposabb kutatója és ismerője a hangyák életének, de az egész állatlélektannak is. A hangyákról pályakoszorúzott nagy munkát írt s hangyagyűjteménye legnagyobb a világon; kedvéért csaknem az egész földet beutazta. Már ezekben is hatalmas lépésekkel vitte előre az emberi haladás ügyét, de élete második felének a munkásságát teljesen a nagy társadalmi problémáknak szenteli: Az egész világ antialkoholista tábora őt ismeri el vezéréül s az emberiség e pusztító fekélyének kiirtására senki sem tett annyit, mint ő. De csakhamar fölismeri, hogy az emberi társadalomnak van egy nem kevésbé fontos és nem kevésbé súlyos másik betegsége is: az, hogy nem ismerik és nem méltányolják eléggé a nemi kérdés nagy fontosságát. Forel az első, aki ezt meglátja s páratlan lángelméjének egész energiájával fog hozzá a probléma megoldásához, miután ő előtte alig foglalkoztak vele. Egy évtizedig tartó kutatásnak és nagyszerű elmemunkának a terméke a nemi kérdés című tekintélyes kötet, melyet most a magyar közönség elé viszünk. Ez a munka felöleli az ember nemi életének egész problémáját a természetes gyökeréig s megvilágítja az egyéni és társadalmi életre gyakorolt rendkívül sokféle hatását. Ilyen munkára jgsak egy Forel hivatott, aki a modern orvos, természettudós és jogász hatalmas tudásával fölszerelve, meleg szívvel az egyetemes népjólét iránt, tiszta és előítéletnélküli pillantással tekinti át és szedi részeire az egész hatalmas problémát. Mások is írtak más erről a nagy kérdésről, a magyag irodalöinban is találhatók ilyenféle munkák, de értékben még csaklnég sem közelítik a Forelét. Ezek ugyanis vagy kisebb szellemi képességű és tudású embereknek a sekélyes fejtegetései, vagy egyoldalúak, vagy pedig és a legtöbbre ez áll csupán azért íródtak, hogy az olvasók erotikus ösztöneit megbizsergessék. A Forel munkája egészen más. Egy lángélméjű tudósnak és nagy emberbarátnak a műve. ö is keresetlenül és szabadon beszél α nemi ösztönnel kapcsolatos mindenféle dolgokról, de nem azért, hogy as olvasó érzékeit megbizsergesse, hanem azért, hogy felvilágostson, tanítson, javítson.

Hogy A nemi kérdés olvasása milyen nemesítő és fölvilágosító hatással van az olvasóra, annak bizonyítására azon kívül, amit a szerző mond az előszavában idézzük egy fiatal leánynak Foxelhez intézett levelét: Ön azt kérdezi, hogy milyen hatással volt rám a könyve, hogy Ön jól ítélte-e meg a fiatal lányok érzéseit? Előre kell bocsátanom, hogy még nagyon fiatal vagyok, de sokat olvastam. Anyám nagyon szabadon nevelt s így az előítéletnélküli leányokhoz számíthatom magam. Mégis valami belső aggodalom, vagy talán hamis szeméremérzet megakadályozott abban, hogy beszéljek azokról a doîgokroî, melyekről az ön könyvében szó van. Amit tudtam, azt könyvökből vettem vagy ösztönszerűleg megéreztem és bár tudtam azt is, hogy anyám szívesen válaszolna a kérdéseimre, mégsem kérdeztem semmit. Meg kell vallanom, hogy az utóbbi időben valami űr támadt bennem, valami kínzó aggodalom fogott el aziránt, amit nem tudtam, de meg kellene tudnom. Ezért mikor egyik barátnőm elhozta az ön könyvét, örömmel kaptam utána, mert végre világosságot akartam. Az első fejezetek olvasása nagy nehézséget okozott, nem mintha nem értettem volna meg őket, hanem mert egy egész idegen világ nyílt meg előttem. De nem sajnáltam a fáradságot és tovább olvastam. Az első benyomásom volt egy nagy undor az emberek iránt és bizalmatlanság mindennel szemben. Azonban örömmel állapítom meg a könyvből, hogy teljesen normális leány vagyok és így hamar elmúlt ez a hangulatom. Többé nem izgatott föl olyan nagyon az, amit hallottam, sőt inkább nagy örömet éreztem azon, hogy jégre akadt valaki, aki bennünket, lányokat helyesen megértett. Amint mondottam normális lány vagyok, aki érzékileg sem hidegen, sem perverzen nem érez és könyvének olvasása közben mindig örültem annak, hogy ön, igen tisztelt Tanár úr, milyen helyesen írja le a mi nemi érzéseinket. Csak nevetni tudok azon a hölgyön, aki azt hiszi, hogy a mi nemi érzéseink hasonlítanak a férfiakéhoz. Ε munka, magyar nyelvre való átültetésénél legfőbb gondom volt az eredetiben használt rendkívüli sok idegen szakkifejezés elmagyarosítása. Azt hiszem, hogy ez sikerült s így az olvasó kellemes és könnyen megérthető olvasmányt kap a kezébe. Dr. F. Zs.

BEVEZETÉS A nemi kérdés kezelésénél nagyon sok kisiklás fordulhat elő. A természeténél fogva ingerli az emberi szenvedélyeket, valamint az emberi kíváncsiságokat és a tárgya mindenféle visszaélésekre ad alkalmat. Összeszövődik a vallással, morállal, művészettel, politikával, joggal, orvostudománnyal vagy a kereskedelem és nyereségvágy vesznek erőt rajta, úgyhogy egyoldalúan és irányzatosan tárgyalják, így például a következő módon szokták kezelni a kérdést: 1. Erotikusan és pornografikusan, hogy az emberek egy természetes ösztönének állandó ingerlésével pénzt keressenek. Lánykereskedelem, kerítés, prostitúció és pornográf irodalom ennek a nyereségvágynak a következményei. 2. Hogy a saját erotizmusukat juttassák kifejezésre és így bizonyos mértékig ki is elégítsék. Ez a két motívum azonban gyakran egybeolvad tárgyunk kezelésének a következő módjaival: 3. A vallásos-metafizikai mód, a misztikának, majd extátikus erotikus, majd aszkétai formájában. 4. A politikai-társadalmi mód, mely kifejezésre juttatja, hogyan érvényesült a történelem folyamán az erősebb joga, vagyis a férfié a nővel szemben s hogy ennek cinikus hajtóerői a nyereségvágy és az erotizmus voltak. Szerencsére azonban lassankint már kezdik a nő egyenlő jogait elismerni. 5. A speciálisan jogászi mód törvényparagrafusok alakjában jelenik meg, melyeknek az a céljuk, hogy a két nemnek és sarjedi kaiknak a jogait a nemi érintkezés következményei tekintetében szabályozzák. Ε törvényeken azonban többé-kevésbé mindenütt meglátszik, hogy az erősebb jogából fakadnak, továbbá misztikus és barbár szokásokból. 6. A nemi kérdésnek orvosi szempontból való tárgyalása föl-

10 oszlik egyrészt a nemi élettan és kórtan tudományos kutatására, másrészt a nemi rendellenességek és betegségek gyógyítására, továbbá a nemi élet egészségtanára. A nemi kórtan tanulmányozásánál azonban nagy baj az orvosok hiányos élettani ismeretei, továbbá az, hogy nagy engedményeket tesznek a jogászoknak, a teológusoknak és a hagyománynak. A kérdés helyes orvosi kezelésének csakis lélektani, élettani, bonctani és kórtani szempontokat szabadna figyelembe venni. Éhez járulna még a magzati fejlődésnek (embriológiának) s a nemi ösztön és a nemi szervek fejlődésének a tanulmányozása. 7. A néprajzi és történelmi mód nagyon tanulságos, mert nemcsak a világtörténelem valóban normális nemi viszonyait írja le, hanem a számtalan emberi eltévelyedést is. Ez a mód azonban nem mindig tárgyilagos, sőt néha nagyon is felületes, amellett az előbb nevezett tényezők is erősen befolyásolják. De szép haladást mutat föl. 8. A nemi kérdés művészi kezelése igényli a legnagyobb terjedelmet, mert a nemi érzések és szenvedélyek a művészet valamennyi területén a legnagyobb szerepet játszották. Ugyanez áll a szépirodalomra. Mind a kettőt átszövi az erotika, azonban ennek a csúnya kinövései és a haszonlesés, sajnos, sokszor eléktelenítik őket. Mind a kettő jóban, rosszban hatalmasan reagál a nemi kérdésnek egész emberi fölfogására. 9. Megemlítem még a kezelésnek etikai és morális módját. Sajnos, ez gyakran elfajul morálprédikációkká vagy képmutató misztikus önsanyargatássá, esetleg az etikának egyenesen ellentmondó reakcióvá. A kérdésnek nagyon lényeges oldala ez, melynek össze kell esnie a társadalmi-egészségtani oldallal. Tiszteletreméltó etikai törekvések sokszor a céljaikat kockáztatják a túlságos szigorúságukkal. És ez a nehéz terület mégis alapvető fontosságú. 10. Végül a pedagógiában játszik nagyon fontos szerepet a nemi kérdés, de gyakran nagyon fonákul fogják föl. A nemi kérdésnek mindezekben a kezelési módjaiban a szerzőnek személyes, többnyire erotikus érzése igen nagy szerepet játszik, amit sohasem tagadhat meg teljesen, bár a tudományos önkritika kötelessége volna, hogy ezt egészen kiirtsa, semleges és tárgyilagos maradjon. Pedig milyen fontos a nemi kérdés az emberiség életében, hiszen jövendő boldogsága és jóléte nagyrészt ennek a legjobb meg-

11 oldásától függ! Amikor itt megpróbálom ezt a kényes tárgyat ismertetni, becsületesen igyekezni fogok, hogy úgy a szűkkeblűségnek mint az erotikának a zátonyait lehetőleg kikerüljem, de arra is, hogy bele ne essem a bonyodalmakba és a nehézkes tudományos, kifejezésekbe. Az én nézeteim a tudomány különböző területein végzett kutatásokon alapulnak, másrészt bőséges személyes tapasztalatokon, melyeket úgy beteg, mint egészséges embereknél szereztem. Csupán a néprajz volt számomra idegen terület, de itt a Westermarck alapvető munkájára támaszkodom. A nemi kérdés olyan rendkívül bonyolult, hogy itt szó sem lehet olyan egyszerű megoldásról, mint az alkoholizmusnál: Le az alkohollal! Vagy a rabszolgaságnál: Le a rabszolgasággal! Az alkoholfogyasztás, a rabszolgaság, a kínpad az emberi nemnek mesterségesen létrehozott fekélyei, melyeket egyszerűen ki kell vágni. Ezeknek a teljes kiirtása csak előnyös lehet, mert nem tartoznak hozzá az emberi természethez. Ellenben a nemi kérdés magának az életnek a gyökerét érinti; a legbensőbben össze van szövődve az emberiséggel és ezért tökéletesen más kezelést kíván meg. De sokszor hamis, veszedelmes és kártékony utakra terelték. Ezért sürgős szükség van arra, hogy a kérdést helyes irányba tereljük. A nemi kérdés alapvető tétele a következő: Az embernél épúgy, mint minden élőlénynél minden nemi működésnek, tehát a nemi szerelemnek is benső célja a faj föntartása. Ezért a kérdést elsősorban természettudományi, lélektani-élettani és társadalmi szempontból kell kezelni. Ez ugyan sokszor megtörtént már, de vagy nagyon egyoldalú módon vagy nagyon is tudós értekezésekben. Az éppen mondottak értelmében az emberiségnek a saját boldogsága érdekében azt kell kívánnia, hogy a szaporodás olyan módon történjék, mely valamennyi testi és szellemi tulajdonságának, kedélyének, értelmének, akaratának, teremtő fantáziájának, optimista munkaszeretetének, életkedvének, társadalmi szolidaritási érzésének folytonos fejlődését mozdítja elő. így a nemi kérdés minden megoldási kísérletének a jövőre és az utódaink boldogságára kell irányulnia. A nemi kérdés körüli munkálkodás nagyfokú egyéni önzetlenséget kíván meg. Miután azonban az emberi természet rendkívül gyenge és rövidlátó, ha nem akarunk utópisztikus törekvések áldo-

12 zatául esni, a nevezett alapelvet a lehetőségig az emberi természet gyengeségeihez kell alkalmaznunk. Ez a törekvés teszi nehézzé a probléma megoldását és megköveteli, hogy szakítsunk minden előítélettel, hagyománnyal és szeméremmel. Ezt akarjuk megpróbálni. Magasabb szempontból tekintve, a nemi kérdés éppen olyan szép, mint jó. Szégyenletes csupán az a piszok és alávalóság, amiket brutális önző szenvedélyek és erotikus kíváncsisággal párosult butaság, tudatlanság és képmutatás kevertek belé.

ELSŐ FEJEZET Az élőlények szaporodása. (Osztódás, megtermékenyítés nélküli fejlődés, párosodás, fejlődés, nemi különbségek, herélés, kétivarúság, átöröklés, Steinach kísérletei.) A szerves élet általános törvénye, hogy az egyén élete a halállal befejeződik, vagyis az egyéni élőlény, testének túlnyomó része elpusztul, ismét élettelen anyaggá esik szét. Csak a testnek parányi részei, a csirasejtek, folytatják bizonyos föltételek között az életet. Az életnyilvánulásokra képes legegyszerűbb elem a mikroszkópi kicsinységű sejt.* Az ismert legalsóbbrendű lények egyetlen ilyen sejtből állanak. Kétségtelen, hogy már a sejt is bonyolultabb szervezet. Végtelenül kicsiny, különféle alakú és értékű elemekből áll, melyek az úgynevezett protoplazmát teszik. Ezeket a végtelenül parányi elemeket azonban még nem ismerjük. Pedig ezekben kell keresni az átmenetet az élettelen anyag és az élet között, amit régebben magában a protoplazmában kerestek. Evvel a megoldatlan kérdéssel azonban itt nem foglalkozunk. A már meglévő életnek a sejt az állandó alaki eleme. Ez áll a sejt-protoplazmából és az ebbe beágyazott magból. Ez a mag a legfontosabb rész«a sejtnek, mert ez szabályozza a sejt életét. A legalsóbbrendű egysejtű lények osztódással szaporodnak, mint a magasabbrendű soksejtű lények egyes sejtjei. Minden sejt egy másik sejtből származik. A sejt a magjával együtt a közepén * Az élő lény abban különbözik az élettelen anyagtól, hogy növekedik, táplálkozik, szaporodik, lassankint határozott szerkezetet vesz föl és a külvilág ingereit a maga céljainak megfelelően dolgozza föl. A kolloid anyagokra és a folyékony kristályokra vonatkozólag végzett legújabb vizsgálatok bizonyos reményeket ébresztettek, hogy közeledünk annak a problémának a megoldásához, hogyan keletkezett az élet az élettelen anyagból. Egyelőre azonban nagyon távol vagyunk még a megoldástól, mert az élet gyökerei bizonyára olyan parányi elemekben keresendők, hogy ezekhez még az ultramikroszkóp eem elég, s hozzájuk képest még az egysejtű lények is óriási és bonyolult szörnyetegek.

14 befűződik és így két sejtre oszlik, melyek tápanyag fölvételével megnövekednek. Az egyes sejtnek a halála természetesen az egész lénynek a halálát jelenti. De már itt is megtaláljuk a párosodásnak sajátszerű tényét, vagyis azt a jelenséget, hogy olykor az egyik sejt behatol egy másikba s a kettőnek az egybeolvadásából erőteljesebb új sejt keletkezik, mint az oszlásból. A párosodásnak ebből a tényéből, melyet valamennyi élőlénynél, az embernél is, megtalálunk, következik, hogy az élet csakis akkor folytatódhatik, ha olykor két elem olvad össze, melyek eltérő hatásoknak voltak kitéve. Ha ezt megakadályozzuk és bizonyos élőlényeket folytonosan csak osztódás sal vagy sarjadzással engedünk szaporodni, akkor lassankint elkorcsosulás és elgyengülés áll be, míg végül az egész faj kihal. Szükséges, hogy itt a sejtosztódásra vonatkozó tudományos kutatásokat legalább nagyjában megismerjük, mert ezek nagyon közeli kapcsolatban vannak a megtermékenyítési folyamattal is. Egy közönséges sejtnek a magja többé-kevésbé kerek hólyagocska a sejt belsejében. Finom festési módszerek megmutatták, hogy a magban több kerek magtestecske van és hogy a mag hártyája összefüggésben van egy finom hálózattal, mely a mag egész tartalmát átjárja. Ez a magfonalzat bizonyos festékekkel nagyon jól festhető és ezért kromatin-állománynak nevezték el. Az ilyen magot tartalmazó sejtek osztódási folyamatát fonalas osztódásnak (mitózis) nevezték el. A folyamat a magnál kezdődik. Az első tábla 1. ábrája mutatja a nyugvó, még nem osztódó sejtet, melyben látjuk a nagy hálózatos magot (b). Fölötte van egy kis testecske, melyet központi testecskének (centrosoma) (c) neveznek. Mikor a sejt osztódásra készül, a magfonalzat összehúzódik, tömörül, a központi testecske pedig két részre oszlik (2). A következő szakaszban a magfonalzat már kevésszámú (az ábrán 4) TJ vagy V alakú rudacskává húzódott össze, melyeket kromosomáknak neveznek, melyeknek száma äz egyes élőlényeknél különböző, de ugyanazon állat- vagy növényfaj minden fajtájú sejtjénél mindig egyenlő. Ugyanekkor a két központi testecske a sejtnek két ellenkező végébe húzódik, a kromosomák pedig megrövidülnek és megvastagodnak, a sejtmag, mint ilyen, terjesen föloldódik, a hártyája eltűnik, a tartalma pedig összekeverődik a sejt plazmájával (4.). Ezután a kromosomák sorakoznak a sejt egyenlítője táján, míg a központi testecskék egymástól minél távolawb húzódnak (5. ábra), mint már a 3. és 4. ábránál látható, a központi

15 testecskéket sugarak veszik körül. Ezek közül néhány egészen a kromosomákig húzódik, melyek mindegyike közben két párhuzamos félre oszlott (6. ábra). Ezek a sugarak odatapadnak a kromosomákhoz és a megfelelő központi testecske felé húzzák Őket (7. ábra). Ilyen módon minden központi testecske közelében annyi kromosoma gyűlik össze, mint amennyi eredetileg képződött az anyasejtben (8. ábra). Ugyanakkor a sejt megnyúlik s az előbbi egyenlítő mentén kezd befűződni. Majd minden kromosoma-csoport körül magfolyadék gyűlik össze, a sugarak eltűnnek és a sejt kettéoszlik (9. ábra), mert a két új mag között válaszfal képződött. Most aztán a kromosomák megint az eredeti magfonalzatba oszlanak föl s előttünk áll két egészen új sejt, mindegyikben egy mag és egy központi testecske. Körülbelül így megy a dolog az állat- és növényvilág valamennyi sejtszaporodásánál. Az ismert legegyszerűbb egysejtű lényeknél ez a szaporodásnak az egyetlen módja (azonban egyes sejteknél, mint például a baktériumoknál az egyes belső folyamatokat még nem ismerjük). De a magasabbrendű állatoknak és növényeknek az egyes sejtjei teljesen ezen a módon szaporodnak, hogy szervek legyenek belőlük. Ez a tény elég világosan mutatja, hogy valamennyi jéjőlény közeli rokonságban van egymással. A legföltűnőbb az egész folyamatban a kromosomáknak szinte matematikailag pontos oszlása kétkét egyenlő félre. Ennek egyrészt az a célja, hogy a kromosomaanyag az egész szervezetben egyenletesen oszoljék meg, másrészt az, hogy ezek a kromosomák viszik át az öröklékeny tulaidonságokat az elődről az utódra. Erre még majd visszatérünk. Tudjuk, hogy az állat- és növényvilág fölfelé haladó sorozatában az egyes lények mind bonyolultabbak lesznek, mert mind nagyobbszámú sejtekből állanak, mely sejtek megint más alakúak és vegyi szerkezetűek lesznek aszerint, hogy milyen munkát végeznek, így a növényeknél levelek, virágok, rügyek, ágak, törzsek, kéreg stb. képződnek, az állatoknál bőr, bél, mirigyek, vér, idegek, agyvelő, érzékszervek stb. De még a bonyolultabb szervezeteknél is sokszor megtaláljuk a képességet, hogy osztódással vagy inkább sarjadzással szaporodjanak. Egyes állatoknál meg növényeknél bizonyos sejtcsoportok egyszerűen leválnak az anyatestről s új lénnyé fejlődnek ki. Növényeknek indával vagy dugványozás útján való szaporítása ezen alapul. Továbbá a meg nem termékenyített hangyák és méhek képesek petéket rakni, melyekből úgynevezett szűznemzéssel, vagyis

16 megtermékenyítés nélküli fejlődéssel, teljesen ép és egészséges példányok lesznek. De ezek elfajulnak és tönkremennek, ha a megtermékenyítés nélküli szaporodás több nemzedéken át ismétlődik. A magasabbrendű állatoknál azonban, így például a gerinceseknél, tehát az embernél is, nincs párosodás nélküli nemzés. Eddigi kutatásaink alapján mindenütt azt látjuk, hogy a nemi szaporodás vagy párosodás előfeltétele az élet tartós folytatásának. Már most miben áll a párosodási Először is azt kell tudnunk, hogy akármilyen bonyolult legyen is az ivarosán szaporodó lény, mindig van egy különleges szerve, melynek sejtjei a szaporodást szolgálják. Ezt a szervet ivar- vagy nemi mirigynek nevezik s ennek a sejtjeiből fejlődnek ki a szülőkhöz hasonló utódok. Filozófiai szempontból Weismannal együtt föl tehetjük, hogy ezeknek a sejteknek a révén közvetlenül folytatódik a szülők élete, tehát a halál voltaképpen a testnek, az egyénnek csak egy részét öli meg, azt a részét, amelyik csupán az egyén céljait szolgálta. De minden egyén tovább él az utódaiban. Mielőtt a nemi- vagy csirasejtből többsejtű egyén válnék, előbb sok ú. n. embrionális sejtre oszlik, melyek a különféle testszerveknek a kezdeteit alkotják. A csírasejtnek a kész egyénig megtett útját nevezik magzati szakasznak. Ennek folyamán minden lény a legcsodálatosabb átalakulásokon megy át. Bizonyos esetekben pedig látszólag készélőlény jön létre, saját alakkal és életmóddal, mely néha évekig él, de végül mégis csak a végleges ivari alakká fejlődik át. így a lepkének a petéjéből először hernyó lesz, azután báb és csak végül lepke. A hernyó és a báb a magzati szakaszhoz tartoznak. Ebben a magzati szakaszban minden állat megrövidítve olyan átalakulásokon megy át, amilyeneken az ősei is átmentek: a hernyó például a féreghez hasonlít, a rovarok őséhez (a Haeckel biogenetikai alaptörvénye). De mivel itt mi nem állattannal foglalkozunk, megelégszem evvel a célzással. Nézzük most a párosodási Egyes állatoknál ugyanabban az egyéni testben, de a legtöbb esetben két különböző egyénnél különböző nemi mirigyekben fejlődnek ki a hím és a női szaporodási sejtek. Ha mind a kétféle csiramirigy ugyanabban a testben található, akkor az állatot kétneműnek, hímnősök, hermafroditának mondják. De ha a kétféle csiramirigy két különböző egyénen található, akkor váltivarúságról beszélünk. Hermafroditák például a csigák, vagyis

17 minden egyén hím is meg nőstény is egyszerre. De vannak alsórendű többsejtű állatok is, melyek rendesen sarjadzással szaporodnak s a párosodás csak alkalmi eset náluk. Ezekkel nem foglalkozunk, mert az embertől nagyon messzire esnek. Valamennyi magasabbrendű lénynél a hím csirasejteket jellemzi a mozgékonyságuk. Az alakjuk rendkívül változatos. Az embernél és az emlősállatoknál olyanok, mint a nagyon parányi békaporontyok s a farki részük is éppen olyan mozgékony, mint a békaporontyok farka. A női csirasejt rendesen mozdulatlan és sokkal nagyobb, mint a hím csírasejt. A párosodás mármost abban áll, hogy valami mechanikai úton a természetben végtelen változatosságot találunk ebben a tekintetben a hím csirasejt az ondószál, a mozgásai közvetítésével behatol a női csirasejtbe, melyet petének neveznek. Amint ez a behatolás megtörtént, a pete fölületén abban a pillanatban hártya képződik, amelyik megakadályozza, hogy további ondószálak is behatolhassanak.. Úgy a pete- mint az ondószál sejtek, tehát ők is plazmából és magból állanak. De míg az ondósejtnek csak kicsiny magja és nagyon kevés plazmája van, a petesejtben sokkal nagyobb a mag és végtelenszer több a plazma. Egyes állatoknál ez a pete-protoplazma roppant tömeg, mint például a madarak tojásainál (fehérje és sárgája), mert egy hosszú magzatéletnek ez az egyetlen táplálékkészlete. A párosodás (konjugáció) folyamata már az egysejtűeknél is megtalálható. Itt azonban nem esik egybe a szaporodással, csak az egyes egyének megifjodását szolgálja. A folyamat az egyes esetekben eltérően megy végbe. Néha az egysejtű állatka egyszerűen odatapad a másikhoz s a plazmák és magvak egy része kicserélődik, mire a két egyén megint elválik egymástól és folytatja az osztódás útján történő szaporodást. Máskor meg a két egyén teljesen egybeolvad s azután válik szét két új egyénné. Azonban minden magasabbrendű állatnál, ahol petesejtek és ondósejtek vannak, másképpen folyik le a párosodás. Ezeknél az állatoknál csak kivételes eset, hogy a petéből megtermékenyítés nélkül fejlődjék új lény. A megtermékenyítés a következőképpen folyik le: Már mondottuk, hogy abban a pillanatban, amikor az ondószál behatol a petesejtbe, ennek a felületén hártya képződik, ami megakadályozza, hogy még egy ondószál.behatolhasson. (Lásd a II. táblán a 11. ábrát.)

18 Itt látjuk a petesejtet (A), körülötte ezt a védőhártyát, belül a pihenő magot (c), b a pete profoplazmája, α a védőburok, d az éppen behatolt ondószál, melynek a farka leválik és kint marad, hiszen már eljátszotta a szerepét, ami annyiból állott, hogy csapkodásával odamozogjou a petéhez, e, f és g-nél látszik egy elkésett ondószál (g a farok), amelyik persze már nem hatolhat be. Most a behatolt ondószál feje mellett (12. ábra) megjelenik az a kis központi tes-, tecske, melyet kevéske plazmájával együtt ő maga hozott be s körülötte ugyanúgy megjelennek a sugarak, mint a sejtosztódásnál. A petesejt magja egyelőre változatlan marad. Ellenben az ondószál magja rohamosan elkezd nőni. Először is kromosomákra oszlik föl, de csak félannyira, mint amennyi az illető állatfaj sejtjeire jellemző. Eleven szövete a peteszik rovására megnövekszik, közben a központi testeeske kettéoszlik s a két fél lassan a pete kerülete felé vándorol, ugyanúgy, mint a sejtosztódásnál láttuk. Ugyanakkor az ondószál kromosomái hálózatot alkotnak, míg a mag mindjobban megnagyobbodik (13. és 14. ábra). Az ondósejtmag mindaddig növekszik, míg egyenlő nem lesz a pete magjával, mint ezt a 15. ábrán látjuk. Közben a két központi testecske a sarkokon helyezkedett el. Most kezd el a petemag is dolgozni. Megelőzőleg már eltávolította magából a kromosomáknak a felét, úgyhogy most mindkét magban csak félannyi kromosoma van, mint amennyi az illető állatfaj sejtjeire jellemző (16. ábra). Ezek most ugyanúgy rendeződnek el az egyenlítő mentén, mint a sejtosztódásnál, mindegyik kromosoma kettéoszlik és a sugárfonalkák megint a központi testecskék felé húzzák őket. Látható, hogy a II. tábla 17. ábrája pontosan megfelel az I. tábla 6. ábrájának. Most a petének és az ondósejtnek a kromosomái teljesen egyenlő rangúak (íme a két nem társadalmi egyenjogúságának a szimbóluma). A dolognak a mélyebb értelme az, hogy most, amikor a megtermékenyített pete két sejtre oszlik (ugyanúgy mint az I. táblán a 8-11. ábrák mutatják), akkor mindkét fél körülbelül egyenlő mennyiségű apai és anyai alkatrészt tartalmaz. Azért nem mondjuk, hogy teljesen egyenlő mennyiségűt, mert hiszen az apai és anyai tulajdonságok sem egyformán érvényesülnek az utódokban. Ebben a leírt folyamatban van elrejtve az átöröklés titka. Az átörökített energiák megtartják egész ősi erejüket és minőségüket a növekedő és osztódó kromosomákban, míg az ondószálnak és petének többi anyagai mind elvesztik az eredeti tulajdonságaikat, mint

19 ahogyan az általunk elfogyasztott tápanyagok is teljesen átalakulnak bennünk. Így például akármennyi beefsteaket fogyasszunk is, azért nem vesszük föl az ökör tulajdonságait. Az átörökítést tehát a kromosomák közvetítik s egy gyermekben átlagosan éppen annyi apai mint anyai tulajdonság van. A terhes nők úgynevezett rácsodálása nem egyéb, mint babona. A csirasejtek magállományában vannak tehát képviselve az összes átörökítendő tulajdonságok. Itt nincs szükség arra, hogy a megtermékenyített petesejt további fokozatos fejlődését figyelemmel kísérjük mindaddig, míg kialakul belőle a kész ember. Evvel az embriológia vagy a magzati fejlődéstan foglalkozik s a III. fejezetben úgyis visszatérünk erre. Elegendő, ha pár szóval utalunk az általános tényekre. A nő petefészkeiben nagyobb számú (bár a herék által termeit ondószálakhoz képest elenyészően kevés) pete van, melyek közül időnkint egynéhány megnagyobbodik (1. a 18. ábrát) és világos udvar veszi körül (hólyag folyékony tartalommal). Ezt a kis hólyagot a fölfedezője után Graaf-féle tüszőnek nevezik. Vagy az egyik vagy a másik petefészeknek a Graaf-féle tüszőiben a havi tisztulás idején rendesen egy, de olykor két pete érik meg s kilökődnek a petefészekből. Ezt a folyamatot nevezik ovulációnak vagy peteérésnek. A kiürült Graaf-féle tüsző aztán beheged a petefészekben és sárga testnek nevezik. A kilökött pete (18. ábra, vándorló pete) rendesen bejut a méhkürt trombitaalakú szájába (18. ábra, méhkürt), mely a hasüregbe torkollik. Egyes tudósok úgy vélik, hogy ez a kürtszerű kitágulás odatapad a petefészekhez, aktív izommozgásokkal mintegy magához szívja a petét, míg mások azt hiszik, hogy a méhkürt felületén lévő csillangószőrök mozgása is elég arra, hogy a petét a méhkürtbe behajtsa. A 18. ábrán jól látható ez a folyamat. Ha a pete már belekerült a méhkürtbe, akkor lassan tovább vándorol ennek nagyon szűk csatornájában és végül bejut a méh üregébe. A megtermékenyítés valószínűleg többnyire a méhkürtnek a hasüreg felőli részében történik, sőt sokszor talán csak a méhüregben; Hiszen erre «lég alkalmat ad az, hogy a pete lefelé, az ondószál meg fölfelé vándorol. Utóbbit igen gyakran találták már a méhkürtben, ennek a hasüreg felőli részén is. A megtermékenyített pete aztán megtelepszik a méh nyálkahártyájában (18. ábra), amelyik erősen megduzzad, majd leválik és körülburkolja a petét. A növekedni kezdő pete