Ikt. szám: Tárgy: GYEMSZI-HR/000627/2013. a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elveknek az egészségügyi dolgozók vonatkozásában történő érvényesítéséről és végrehajtásáról szóló 124/2013. (IV. 26.) Korm. rendelet eljárásrendje Tisztelt Intézményvezető Asszony/Úr! Bizonyára Ön előtt is ismert, a 124/2013. (IV. 26.) Korm. rendelet hatályba lépése és az abban foglalt feladatok. A korm. rendelet értelmében a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (továbbiakban: GYEMSZI) került kijelölésre a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elveknek az egészségügyi dolgozók vonatkozásában történő érvényesítésére és végrehajtására. A GYEMSZI a korm. rendelet megjelenését követően hatalmas erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a korm. rendeletben rögzített minden feladat ellátásához megfelelő gyakorlati végrehajtási eljárásrendet dolgozzon ki, illetve a feladatellátás támogatására egy új informatikai rendszert fejlesszen ki. A szűkös határidő ellenére célul tűztük ki, hogy a Munkáltatókat terhelő feladatok ellátását megkönnyítsük, amelynek elengedhetetlen feltétele, hogy a korm. rendelet végrehajtása érdekében valamennyi szereplő között szoros együttműködés legyen. Jelen levelemmel az alább részletezett, a közalkalmazotti vagy kormányzati szolgálati jogviszonyban álló egészségügyi dolgozók részére az öregségi nyugdíjuk, korhatár előtti ellátásuk, szolgálati járandóságuk, valamint más olyan ellátásuk, amelyet az öregségi nyugdíjkorhatár betöltésekor hivatalból öregségi nyugdíjként kell továbbfolyósítani (a továbbiakban együtt: pénzellátás) helyébe lépő jövedelemkiegészítés biztosítása érdekében a munkáltató egészségügyi szolgáltatók által igényelhető támogatás igénybevételének lehetőségéről és módjáról kívánom tájékoztatni. A jövedelemkiegészítés biztosítása érdekében támogatást csak a költségvetési szervként működő egészségügyi szolgáltató egészségügyi dolgozójára tekintettel igényelhet. Ennek érdekében minél szélesebb körben kívánjuk tájékoztatni az egészségügyi szolgáltatókat, mind az alapellátást, mind a járóbeteg- és fekvőbeteg-szakellátást nyújtó szolgáltatók esetében. Természetesen előfordulhat, hogy az Ön intézménye esetében jelenleg nem lesz érintett munkavállaló, azonban kérem, hogy az eljárásrendben foglaltaknak megfelelően a www.jkr.gyemszi.hu honlapon elérhető Jövedelemkiegészítés igénylő rendszerben (továbbiakban jkr.) történő regisztrációt ebben az esetben is végezze el (2013. május 27.-től elérhető).
Jogi háttér A pénzellátásnak a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (továbbiakban Tny. törvény) 83/C.-a, valamint a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló 2011. évi CLXVII. törvény (a továbbiakban: Keny. törvény) 11. (1) bekezdése alapján történő szüneteltetésére tekintettel biztosítható jövedelemkiegészítésről az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvénynek (a továbbiakban: Eütev.) a Jövedelemkiegészítés közalkalmazotti vagy kormányzati szolgálati jogviszonyban álló egészségügyi dolgozók illetményének és pénzellátásának együttfolyósítási tilalmára tekintettel című fejezete (16/A-16/D. ) rendelkezik. Az Eütev.16/D. (1) bekezdésében foglaltak alapján, az Eütev. 16/A. c) pontja szerinti munkáltató a jövedelemkiegészítésre jogosult egészségügyi dolgozójára tekintettel támogatást igényelhet a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elveknek az egészségügyi dolgozók vonatkozásában történő érvényesítéséről és végrehajtásáról szóló 124/2013. (IV. 26.) Korm. rendeletben (továbbiakban Korm. rendelet) foglaltak szerint, melynek gyakorlati lépéseiről és részleteiről az alábbi eljárásrendben. A szabályozás és az eljárás célja A szabályozás célja a közalkalmazotti jogviszonyban vagy kormányzati szolgálati jogviszonyban álló, már megállapított pénzellátással rendelkező egészségügyi dolgozók jövedelmének kiegészítése egy új típusú juttatás bevezetésével, tekintettel arra, hogy 2013. július 1-jétől a pénzellátások a Tny. törvény 83/C. -a, valamint a Keny. törvény 11. (1) bekezdése alapján szüneteltetésre kerülnek, amennyiben a foglalkoztatott továbbra is jogviszonyban áll. A szabályozás további célja ezen juttatás fedezetének az érintett Munkáltatók a költségvetési szervként működő egészségügyi szolgáltatók költségvetésében történő biztosítása. 2
Az igénylés feltételei szerint két csoport különböztethető meg: 1. csoport Azon foglalkoztatottak, akik továbbfoglalkoztatására vonatkozóan a Kormány támogató véleménye rendelkezésre áll. E körbe tartoznak a továbbfoglalkoztatási eljárásban szerepelt és a Kormány támogató véleménye alapján továbbfoglalkoztatására kerülők, azaz az 1700/2012. (XII. 29.) Korm. határozatszerint érintettegészségügyi dolgozók, akik - az egészségügyért felelős miniszter, a honvédelemért felelős miniszter, valamint a rendészetért felelős miniszter irányítása vagy felügyelete alá tartozó egészségügyi szolgáltatóval közalkalmazotti vagy kormányzati szolgálati jogviszonyban állnak, és - az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötték és az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel rendelkeznek. Ebben az esetben a jövedelemkiegészítésre való jogosultság az egészségügyi dolgozót automatikusan megilleti. 2. csoport - A továbbfoglalkoztatási eljárásban nem érintett egészségügyi dolgozók E személyi körbe a következők tartoznak: a) b) - az öregségi nyugdíjkorhatárt be nem töltött (vagy az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel nem rendelkező), - pénzellátásban részesülő (ilyen az öregségi nyugdíj, a korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, valamint minden más olyan ellátás, amelyet az öregségi nyugdíjkorhatár betöltésekor hivatalból öregségi nyugdíjként kell továbbfolyósítani), - egészségügyi dolgozó az Eütev. törvényben foglalt meghatározás szerint, - akit a pénzellátás szüneteltetése érint 2013. július 1-től, és - a miniszter a jogosultságát jóváhagyta (e feltétel jelen eljárás során kerül megállapításra). - az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött, öregségi nyugdíjban részesülő, - nem az egészségügyért felelős miniszter, a honvédelemért felelős miniszter, valamint a rendészetért felelős miniszter irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv egészségügyi szolgáltatóval (pl. önkormányzat) közalkalmazotti vagy kormányzati szolgálati jogviszonyban álló, - egészségügyi dolgozó az Eütev. törvényben foglalt meghatározás szerint. Ezekben az esetekben a jövedelemkiegészítésre való jogosultsághoz az egészségügyért felelős miniszter döntése szükséges. 3
Eljárásrend I. A kérelmezés menete 1. A Munkáltató az érintett dolgozókat tájékoztatja A Munkáltató a jelen levélhez mellékelt 1. számú Kérelem mellékletet az érintett egészségügyi dolgozók rendelkezésére bocsátja. Érintett egészségügyi dolgozó az, aki pénzellátásban részesül, melynek szüneteltetésére a Tny. törvény 83/C. -a vagy a Keny. törvény 11. (1) bekezdése alapján 2013. július 1-től kerül sor. 2. A dolgozó a kérelmet kitölti, leadja A Kérelem mellékletet a dolgozó a Munkáltatónak kitöltve aláírásával ellátva leadja, megküldi. 3. A Munkáltató regisztrációja 2013. 05. 27.-től www.jkr.gyemszi. hu A Munkáltató (költségvetési szerv) regisztrál (munkáltatói adatok megadásával) a www.jkr.gyemszi. hu honlapon 2013. május 27-től. (A rendszer leírása elérhető lesz a rendszerbe belépve) 4. A Munkáltató rögzíti a kérelmezői adatokat 2013. 05. 29. től - a jkr. rendszerben 2013. május 29-től a Kérelemben (1. számú melléklet) szereplő adatokat rögzíti, a jkr. rendszerbe történő belépéssel elérhető rendszerben a további szükséges információk megadásával Az 1. csoportba tartozó személyekkel való kérelmezési teendők itt lezárulnak ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 5. Munkáltató indokolása kizárólag a 2. csoport esetében A 2. csoportba tartozó személyek esetében a kérelemmel érintett egészségügyi dolgozó abban az esetben lehet jogosult a jövedelemkiegészítésre, ha az adott munkáltatónál történő további egészségügyi tevékenység végzését a munkáltató különösen fontos érdeke vagy költségvetési szerv alaptevékenysége indokolja. Ezen tényt a Munkáltatónak kell bemutatnia, ezt az indoklást a rendszerben szükséges rögzíteni (2013. június 5-ig) - (papír alapon is szükséges elkészíteni az 5. számú melléklet - Indoklásba foglalt formátum szerint, és a Munkáltató aláírásával szkennelt formában a rendszerbe feltölteni). A fenti öt pont teljesülése esetén tekinthető a Munkáltató részéről a Korm. rendeletben foglalt 2013. június 05. napjáig történő adattovábbítása Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet részére teljesítettnek, azon egészségügyi dolgozókra vonatkozóan, akik esetében a pénzellátás szüneteltetésére 2013. július 1-jétől kerül sor. 6. Irányító szerv miniszterének támogató véleménye kizárólag a 2. csoport esetébencsak honvédelmi és rendészeti érintettség esetén A 2. csoport szerint érintett azon dolgozók esetében, akik a honvédelemért, valamint a rendészetért felelős miniszter irányítása, vagy felügyelete alá tartozó egészségügyi szolgáltatónál állnak jogviszonyban,az érintett irányító szerv miniszteri támogató véleményének kikérése is szükséges a Munkáltató részéről, a kérelem (1. számú melléklet) és indoklás (5. számú melléklet) dokumentumok használatával. A támogató vélemény meglétét szükséges a rendszerben jelezni. 7. A GYEMSZI vizsgálata kizárólag a 2. csoport esetében A GYEMSZI a 2. csoport szerinti személyek esetén megvizsgálja a jogszabályban foglalt feltételek teljesülését, és az egészségügyi humánerőforrás területi, illetve szakma szerinti megoszlásának figyelembevételével kialakított javaslatával ellátva továbbítja azokat az Egészségügyért Felelős Miniszter részére a jogosultság jóváhagyása érdekében. 4
8. Az egészségügyért felelős Miniszter jóváhagyása- kizárólag a 2. csoport esetében A 2. csoport esetében a GYEMSZI az intézményenként összesített kérelmeket (indoklással az érintett miniszter támogatásának meglétének igazolásával) jóváhagyásra felterjeszti az egészségügyért felelős miniszternek. Szükséges teendők és adatok, amelyeket az intézményektől kérünk ehhez a fenti pontok alapján: - kérelmek adattartalmának rögzítése a rendszerben és a szkennelt dokumentum feltöltése - a további kötelezően megadásra jelölt adatok rögzítése a rendszerben - indoklás rögzítése a rendszerben és a szkennelt dokumentum feltöltése - az irányító szerv minisztere támogató véleménye meglétének bejelölése a rendszerben (rendészeti és honvédelmi területről) II. A Nyugdíjfolyósítótól történő adatkérés tájékoztatás a következő lépés kapcsán GYEMSZI feladat A közalkalmazotti, kormányzati szolgálati jogviszony fennállása miatt történő szüneteltetésre tekintettel az egészségügyi dolgozót egyébként megillető pénzellátás havi összegének megismerése érdekében a GYEMSZI a szükséges adatok megküldésével megkeresi a Nyugdíjfolyósító szervet, amely a megkeresést követő öt munkanapon belül teljesíti az adatszolgáltatást. A GYEMSZI a Nyugdíjfolyósító szerv által megadott adatokat (a pénzellátás jelenlegi összege) a rendszerben elérhetővé teszi a munkáltatók számára. III. A jövedelemkiegészítés összegének munkáltató általi meghatározása- Munkáltatói feladat Az Eütev. 16/B. (1) szerint a munkáltató az általa meghatározott mértékű jövedelemkiegészítésben részesítheti az egészségügyi dolgozót. A jövedelemkiegészítés kifizetést terhelő adók és járulékok nélkül számított - mértéke nem lehet magasabb, az egészségügyi dolgozót - a közalkalmazotti, kormányzati szolgálati jogviszony fennállása miatt történő - szüneteltetés hiányában egyébként megillető pénzellátás havi összegénél. A munkáltató döntésének megfelelő nettó összeg rögzítése személyenként szükséges a rendszerben. IV. A munkáltatói támogatás igénylésének menete Munkáltatói feladat A Munkáltató a fenti eljárási lépéseket követően az egészségügyi dolgozó részére juttatható jövedelemkiegészítés biztosítása érdekében a Korm. rendeletben meghatározottak szerint támogatást igényelhet. 1. A Munkáltató a Korm. rendelet és jelen eljárásrend 2. számú mellékletét képező igénylőlapot a támogatás igénybevételéről elektronikusan a jkr. rendszerben rögzíti, az aláírt szkenelt igénylőlapot feltölti 2013. június 18.-ig, így bocsátja GYEMSZI rendelkezésre, valamint papíralapon - postai úton - is szükséges eljuttatni a GYEMSZI részére. Tájékoztatás: Az igényelhető támogatás havi mértéke a munkáltató alkalmazásában álló és jóváhagyott kérelemmel vagy a Kormány támogatásával bíró egészségügyi dolgozókat a pénzellátás szüneteltetése hiányában egyébként megillető ellátási összegnek (nyugdíj) a munkaadót és a munkavállalót terhelő adókkal és járulékokkal (a jövedelemkiegészítés nem nyugdíjjárulék köteles) megnövelt együttes havi összege. A bruttósítást a rendszer elvégzi, ahogyan a munkáltatói járulékok összege is megjelenik személyenként, majd összesítve is. 5
Az igénylőlapot minden hónapban vonatkozási hónapot megelőző hónap 18. napjáig (tehát augusztusra vonatkozóan július 18.-ig) a rendszerben rögzíteni, aláírással ellátva elektronikusan feltölteni, valamint papíralapon is szükséges megküldeni a GYEMSZI részére. Tájékoztatás a további lépésekről: GYEMSZI feladat: A GYEMSZI a Támogatás igénylőlap (2. számú melléklet) adattartalma alapján, az Eütev. 16/D. (2) bekezdése szerint havonta utalványozandó támogatási összegekre vonatkozó adatokat szolgáltatónkénti bontásban továbbítja az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (a továbbiakban: OEP) részére. OEP feladat: Az igénylésnek megfelelő támogatási összeget a GYEMSZI adatszolgáltatása alapján az OEP havonta utalványozza a munkáltatónak, első alkalommal 2013. július 20-ig. 2. A munkáltató az így rendelkezésre bocsátott támogatási összeget - a munkáltató által személyenként megállapított összeg szerint személyenként, egyedileg a jövedelemkiegészítés jogcímén számfejti. V. A támogatással történő elszámolás Munkáltatói feladat A támogatás kizárólag jövedelemkiegészítésre használható fel, a támogatás fel nem használt részével a munkáltató Korm. rendeletben foglaltak szerint elszámol, és azt visszafizeti. 1. Időszakos elszámolás A Munkáltató időszakos (évi két alkalommal) elszámolása a Korm. rendelet 3. (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a Korm. rendelet, valamint az eljárásrend 3. számú mellékletét képező Elszámolás nyomtatvány használatával, első évben ez alábbi ütemezésben történik: I. Elszámolási határidő: 2014. április 15. Időszak: 2013. október 2014. március II. Elszámolási határidő: 2014. október 15. Időszak: 2014. április 2014. szeptember A Munkáltató által fel nem használt támogatási összegek az elszámolási határidőket követő hónapban esedékes támogatási összegből a GYEMSZI adatszolgáltatása alapján az OEP levonja. 2. Havi elszámolás A Korm. rendelet 4. (1) bekezdésében a GYEMSZI-hez rendelt adatbekérési jogával élve, a támogatás felhasználásának folyamatos ellenőrzési kötelezettségére való tekintettel, egy erre rendszeresített nyomtatványon a GYEMSZI havi rendszerességgel mely jelen eljárásrend 4. számú mellékletét képező Havi elszámoló lap kéri a támogatás felhasználásnak bevallását, az alábbi ütemezés szerint a Munkáltatótól: Július hónap tekintetében: 2013. július 20.-tól áll rendelkezésre a finanszírozás a Munkáltatónál 2013. augusztus 15.-ig szükséges a 4. sz. melléklet havi elszámoló lapon benyújtani. Augusztus hónap tekintetében:2013. augusztus 21.-től áll rendelkezésre a finanszírozás 2013. szeptember 16.-ig szükséges a havi elszámoló lapon benyújtani. Szeptember hónap tekintetében:2013. szeptember 20.-tól áll rendelkezésre a finanszírozás 2013. október 15.-ig szükséges a havi elszámoló lapon benyújtani. 6
Abban az esetben, ha a GYEMSZI ellenőrzése során megállapítja, hogy a munkáltató jogosulatlanul vett igénybe, vagy használt fel támogatást, az OEP a jogosulatlanul igénybe vett vagy felhasznált támogatást a GYEMSZI döntése alapján - amennyiben az értesítés az adott hónap 20-áig beérkezik az OEP-hez, a tárgyhónapot követő hónapban, - amennyiben az értesítés az adott hónap 20-át követően érkezik be az OEP-hez, a tárgyhónapot követő második hónapban esedékes, a jövedelem-kiegészítéssel összefüggő támogatási összegből levonja. VI. Változások követés A GYEMSZI a támogatás iránti igényt - az igénylés adattartalmát is ide értve - valamint a támogatás felhasználását folyamatosan ellenőrzi, amelynek eredményéről tájékoztatja, az ellenőrzéseinek megállapításait, valamint a támogatási összeg tekintetében fennálló változásokat összesítve, küldi meg az OEP részére. A GYEMSZI az ellenőrzés keretében az igénylés adattartalmát érintően kiegészítő adatokat kérhet a munkáltatótól az alábbi változás adatok tekintetében is. Munkavállaló változás követési kötelezettségei: A jövedelemkiegészítésben részesülő egészségügyi dolgozó tizenöt napon belül köteles bejelenteni a munkáltatójának minden olyan tényt, adatot, körülményt, amely a jövedelemkiegészítésre való jogosultságát vagy a jövedelemkiegészítés folyósítását érinti. - a Tny. törvény 83/B. -a szerinti éves keretösszeg elérését is, mert - a törvényben foglaltakkal összhangban -, ebben az esetben a nyugdíj és nyugellátás alatt jövedelemkiegészítést kell érteni. A keretösszeg elérésének figyelésekor a nyugdíjalapot nem képező jövedelemkiegészítés jogcímén kifizetett összeget nem kell figyelembe venni. - amennyiben az egészségügyi dolgozó további jogviszonyára való tekintettel nyugdíjnövelésben részesül, ennek tényéről a jogerős határozat kézhezvételét követő 15 napon belül tájékoztatni köteles a Munkáltatót. Munkáltatóváltozás követési kötelezettségei: A Korm. Rendelet 2. (5) bekezdése szerint a munkáltató kötelezettsége az általa foglalkoztatott egészségügyi dolgozó jövedelemkiegészítésre való jogosultságában bekövetkezett változásokról az érintett egészségügyi dolgozók megjelölésével havonta összesített tájékoztatás nyújtása a GYEMSZI-nek (minden hónap 10.-ig, először 2013. július 10.). - Az egészségügyi dolgozó jövedelemkiegészítésre való jogosultságát megszünteti a jövedelemkiegészítés megállapításának alapjául szolgáló közalkalmazotti, kormányzati szolgálati jogviszony megszűnése. - A munkáltató a Tny. törvény 83/B. -ában foglalt éves keretösszeg elérésekor a munkavállalói bejelentési kötelezettség elmulasztása esetén is érvényesíti a jövedelemkiegészítés szüneteltetését, ha az ehhez szükséges adatok rendelkezésére állnak (pl. a minimálbér 18-szorosát meghaladó járulékalapot képező jövedelmet a munkáltató fizette ki). - Az egészségügyi dolgozó nem jogosult jövedelemkiegészítésre a fizetés nélküli szabadság, valamint az egész napos igazolatlan távollét időtartamára. A jövedelemkiegészítés emiatt kieső összegét a tárgyhónapban kieső munkanapok számának a továbbfoglalkoztatott ( jövedelemkiegészítésben részesülő ) munkarendje szerinti, a tárgyhónap egészére megállapított munkanapok számához viszonyított arányában, 100 forintra kerekítve kell megállapítani. 7
- Nem jár jövedelemkiegészítés a felmentési időnek arra a részére, amely időtartam vonatkozásában az egészségügyi dolgozót a munkavégzési kötelezettség alól mentesítették. A jövedelemkiegészítés szüneteltetésének időtartamára a támogatás a szüneteltetéssel érintett egészségügyi dolgozóra tekintettel nem vehető igénybe. GYEMSZI változáskövetési kötelezettsége: GYEMSZI a nyugdíjfolyósító szervvel havi rendszerességgel adategyeztetést végez - a szüneteltetésre tekintettel - az egészségügyi dolgozót megillető szünetelő pénzellátás összegének megállapítására. (Lehetséges változások például: kiegészítő nyugdíj emelés, Tny. törvény83/b. (1) bekezdésében foglalt szüneteltetés, Tny. 22/A. szerinti nyugdíjnövelés, további szolgálati idő igazolása miatti pénzellátás emelkedés) Ezen esetleges változásokról az adatokat rendelkezésre állását követően, 5 munkanapon belül elérhetővé teszi a Jövedelemkiegészítés igénylő rendszerben a Munkáltató részére. VII. Jövedelemkiegészítés jogcímének sajátosságai A jövedelemkiegészítés a foglalkoztatottat a közalkalmazotti, kormányzati szolgálati jogviszonyára irányadó törvényben foglalt illetményrendszeren kívül illeti meg, különösen az alábbiakra tekintettel: - a távolléti díj, a jubileumi jutalom, az illetménypótlékok, az illetményen alapuló egyéb bérelemek, valamint az ügyeleti díj és a készenléti díj számítása szempontjából figyelmen kívül kell hagyni, - a minimálbér és a garantált bérminimum biztosítása, valamint az egészségügyi ágazati előmeneteli rendszer alkalmazása szempontjából nem kell az illetmény részének tekinteni, és - nem kell figyelembe venni az adó- és járulékváltozások ellentételezésére szolgáló, a foglalkoztatottat megillető, kormányrendeletben meghatározott kompenzációra való jogosultság és a kompenzáció összegének számítása tekintetében. - Az egészségügyi dolgozó a jövedelemkiegészítés után nem fizet nyugdíjjárulékot. Kérdés esetén állunk szíves rendelkezésükre az ny.jovedelemkieg@gyemszi.hu elektronikus levélcímen. Bízva a sikeres együttműködésben. Budapest, 2013. május 22. Tisztelettel: Mellékletek: 1. számú melléklet Kérelem 2. számú melléklet Támogatás igénylő lap 3. számú melléklet Elszámolás 4. számú melléklet Havi elszámoló lap 5. számú melléklet Munkáltatói indoklás Dr. Török Krisztina főigazgató 8