Impresszum A kiadvány az Átjárható határokat a nagyragadozóknak! program keretében készült szlovák és magyar nyelven. SZERKESZTŐK: Gadó György Pál (WWF Magyarország) és Samuel Pačenovský (Sosna Egyesület) CÍMLAPFOTÓK: WWF-Canon / Chris Martin BAHR (farkasok) és WWF-Canon / Roger LEGUEN (hiúz) KIADTA: WWF Magyarország 1124 Budapest, Németvölgyi út 78/B Tel.: (36-1-) 214-5554, fax: (36-1) 212-9353 e-mail: panda@wwf.hu www.wwf.hu Adószám: 18226814-2-43 Számlaszám: ERSTE Bank: 116490001-07903500-49000003 NYOMDAI ELŐKÉSZÍTÉS: PRO Vision Stúdió Budapest, 2003. november A PROGRAMOT ÉS A KIADVÁNY MEGJELENÉSÉT TÁMOGATTÁK:
ELŐSZÓ Gadó György Pál és Samuel Pačenovský A szlovák-magyar együttműködés a farkas- és hiúzvédelemben nem elméleti lehetőség, hanem valóság. Az elmúlt télen nem egyszer előfordult, hogy Szabó Ádám a nyomolvasáshoz kedvező hótakarót kihasználva az Aggteleki-karszton addig követte a farkasnyomokat, míg el nem érte az országhatárt. Ekkor, hogy fáradsága kárba ne vesszen, felhívta a határ szlovák oldalán Juraj Popovicsot aki örömmel veszi, ha magyar barátai Popovics Gyurinak hívják és megkérte, hogy nézze meg, mi lett az Alsó-hegy vagy a Szilicei-fennsík irányába távozó határsértő farkasokkal. Mikor ezt a kiadványt összeállítottuk, gyakran gondoltunk Ádámra és Jurajra. Munkánk akkor lesz eredményes, ha ők ketten adatokat, ötleteket és támogatást kapnak gyakorlati természetvédelmi munkájukhoz, és ha a határ két oldalán több, az övékhez hasonló szakmai kapcsolat formálódik. Szlovákiának több farkasos és hiúzos szomszédja van, a nagyragadozók jönnek-mennek a szlovák-ukrán és szlovák-lengyel határon, és ahogy az utószóban arról beszámolunk, a szlovák-cseh határon már története van a közös nagyragadozó-védelmi munkának. Magyarországnak csak egy igazi nagyragadozós szomszéd adatott, meg kell hát becsülnie. Ahogy Márkus Márta és Szemethy László áttekintéséből megtudjuk, farkasok néha Szerbia és Horvátország felől is érkeznek Magyarországra, de nincs lehetőségük a megtelepedésre. Romániában farkasok, hiúzok és medvék is nagy számban élnek, de nem a magyar határ közelében. Marad hát Szlovákia. Firmánszky Gábor cikkéből kitűnik, hogy a magyarországi hiúz és farkas állományok helyzete nagyrészt azon múlik, hogy mi történik a két fajjal Szlovákiában. Csak reménykedhetünk benne, hogy a XXI. században olyan stabil farkas- és hiúzpopuláció alakul ki a magyar Északiközéphegységben, hogy a szlovák kollegák is örülni fognak neki. De vajon örülni fognak-e? Jana Strnádová nem nagyvonalú általánosságban beszél arról, hogy a nagyragadozóknak pozitív szerepük van az egészséges szarvas, őz és vaddisznó állomány fenntartásában, hanem adatokkal támasztja alá, hogy a sertéspestis terjedését leggazdaságosabban a farkasok segítségével akadályozhatjuk meg. Robin Rigg, fiatal brit kutató példák sorával bizonyítja, hogy ha a nyájakat juhászkutyákkal védik, az állattartóknak sem kell tartaniuk a farkasoktól. Ám a tudományos érvek önmagukban nem elegendőek. A 6. fejezetben összefoglalt közvéleménykutatások azt mutatják, hogy Szlovákiában és Magyarországon is a nagyragadozókat (különösen a farkasokat) erős előítéletek fogadják. Diplomatatáskákból előhúzott iratok címlapján gyakran olvashatjuk: Munkaanyag. Ez a kifejezés a mi kiadványunkra is ráillik, munkaanyagot tart kezében a kedves olvasó. Szép kivitelű, képes kiadványt, hogy hangsúlyozzuk a téma fontosságát. Az, hogy munkaanyag, elsősorban abból látszik,
Előszó hogy egymás mellett egymással ütköző véleményeket tartalmaz. Pavel Hell professzor aki rendkívüli alapossággal dolgozta fel az irodalmi adatokat és a vadászati statisztikákat másképp gondolkozik a nagyragadozók állományszabályozásáról (engedélyezett vadászatáról), mint mondjuk Robin Rigg. Ám ahogy az utószóban részletesebben beszámolunk róla kiadványunk céja, hogy a kérdések tisztázásához közöljünk jól megfogalmazott érveket és adatokat, ezért a szerkesztők hibát követnének el, ha állást foglalnának a sorok között megbúvó vitában. Egy példán azért szeretnénk bemutatni, hogy észrevettük az ellentmondásokat. Hány farkas és hány hiúz él Szlovákiában? Erre a fontos kérdésre szerzőink más-más választ adnak. A 4. fejezetben Michal Adamec, az Országos Természetvédelmi Központ zoológusa foglalja öszsze, hogy milyen a farkas és a hiúz jelenlegi elterjedése, állománynagysága és védelmi állapota Szlovákiában. A 2001-es hivatalos adatokról melyek a vadászati statisztikákon alapulnak a szerző is azt mondja, hogy kb. 30 %-kal túlbecsült értékek. Ha a hivatalosan közölt 1113 farkasból és 968 hiúzból levonjuk a 30 %-ot, azt kapjuk, hogy 2001-ben 779 farkas és 678 hiúz élt Szlovákiában. Ám ha a vadászati statisztikákon alapuló országos számadatokat összevetjük a terepi felmérésekkel, még jelentősebb eltéréseket kapunk. Szerzőink két terepi állományfelmérésről is beszámolnak. Michal Adamec és Robin Rigg is említi a Polyána-hegységben 2001-ben végzett számlálást, Stefan Pčola pedig az Északkeleti- Kárpátok szlovákiai részén több száz terepi megfigyelés alapján térképezte fel a farkasfalkák elterjedését. Ezek a pontos felmérések csak egyegy kisebb területre vonatkoznak, ám a számadatokat átszámíthatjuk a két nagyragadozó ismert szlovákiai elterjedési területére. Mindkét felmérésre 80 000 hektáros területen került sor. A Keleti Kárpátokban Pčola és munkatársai a 80 000 hektáron 25-30 farkas előfordulását észlelték, míg a Polyánán ugyanekkora területen mindössze 7 farkast találtak. Hogyha ezeket az átlagos számokat átszámítjuk a farkas teljes, kb. 15 000 km2 -es szlovákiai elterjedési területére, akkor a jelenlegi szlovákiai farkasállományt mindössze 275 300 egyedre becsülhetjük. Ez nincs nagy ellentmondásban a Turček (1949) által becsült 100 egyeddel, vagy Feriancová (1955) által becsült 106-128 egyeddel. Nem állítjuk, hogy ezzel a rögtönzött számítással pontos értékeket kaptunk, ahhoz sokkal több terepi felmérésre lenne szükség. Ám két dolgot nagy valószínűséggel megállapíthatunk. Egyrészt, hogy a tényleges felmérések eredményei és a vadászati statisztikák értékei között feltűnő különbségek vannak (előbbi kb. negyedrésze az utóbbinak), másrészt, hogy a korrigált értékek alapján is biztosra vehető, hogy az elmúlt 40 50 évben jelentősen megnövekedett a szlovákiai farkasállomány. Az Átjárható határokat a nagyragadozóknak! program a farkasok és hiúzok érdekében indult, de természetesen nem csak az állatokkal foglalkozik. Szeretnénk, elérni, hogy tudományosan helytálló adatokról, valós problémákról nyugodt hangú véleménycsere induljon. A 6. fejezetben öszszefoglalt közvéleménykutatások alapján tudjuk, hogy a hiúzokat és különösen a farkasokat erőteljes előítéletek sújtják. A juhászok a farkasokat még mindig sokfelé ellenségüknek tekintik. A természetvédők és vadászok közötti ellentétek nem elhanyagolhatóak. A tények leírása önmagában nem elegendő. Ám a konfliktusok megoldása akkor kezdődhet el, ha előtte reális képet kapunk a jelenlegi helyzetről. Kiadványunk ehhez kíván hozzájárulni. Fogadják jó szívvel!
Tartalom TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS 1. A farkas történelmi elterjedése és állománysűrűsége Szlovákiában...... 7 Pavel Hell 2. A hiúz története Szlovákiában.................................. 16 Pavel Hell 3. A farkas és hiúz magyarországi előfordulásának történeti áttekintése... 23 Márkus Márta és Szemethy László JELENLEGI ADATOK 4. A farkas és a hiúz elterjedése, jelenlegi helyzete és védelme Szlovákiában..... 30 Michal Adamec 5. A nagyragadozók jelenlegi magyarországi előfordulásával kapcsolatos adatok és összefüggések......................................... 35 Márkus Márta és Szemethy László A NAGYRAGADOZÓK ELFOGADOTTSÁGA 6. A nagyragadozók megítéléséről szóló közvélemény-kutatások Szlovákiában és Magyarországon............................................. 38 7. Néhány gondolat a nagyragadozók magyarországi elfogadottságáról Márkus Márta és Szemethy László................................ 41 TEREPI TAPASZTALATOK A HATÁR KÉT OLDALÁN 8. A farkas és a hiúz az Északkeleti-Kárpátok szlovákiai területén....... 42 Štefan Pčola 9. A farkasok és a hiúzok megtelepedése a Zempléni-hegységben........ 51 Firmánszky Gábor 10. Milyen hatással van a potenciális zsákmányállatok egészségi állapotára a farkas (Canis lupus L.)hiánya?.................................. 55 Jana Strnádová MIT TEHETÜNK A NAGYRAGADOZÓK ÉRDEKÉBEN? 11. A juhászkutyák és a farkasvédelem kapcsolata Szlovákiában......... 62 Robin Rigg 12. Hogy válhat stabillá a magyarországi hiúz és farkas populáció?...... 71 Márkus Márta és Szemethy László UTÓSZÓ..................................................... 74 Gadó György Pál és Samuel Pačenovský
TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS 1. A farkas történelmi elterjedése és állománysűrűsége Szlovákiában Pavel Hell A farkas elterjedése 1945 előtt A farkas a régmúltban valószínűleg a mai Szlovákia egész területén előfordult, ezt sok földrajzi név is bizonyítja. Feltételezhetjük, hogy Dél-Szlovákia alföldi tájain kevesebb farkas élt, ezen a vidéken legalább részben a kisebb termetű aranysakál helyettesítette, melyet nádifarkasként is emlegetnek. Persze a táj folyamatos művelésével és a települések terjedésével az emberek a farkasokat egyre intenzívebben pusztították, úgyhogy a múlt század végén számuk erősen megfogyatkozott, elterjedési területük jelentősen csökkent. Feriancova (1955) szerint a XIX. század közepéig tartott az az időszak, amíg a farkas Szlovákia területén általánosan elterjedt faj volt. Több területről összegyűjtötte az utolsó farkaskilövések időpontját, például az utolsó közép-szlovákiai farkast Zólyom mellett 1900- ban lőtte le magaslesről egy juhász. Liptó megyében intenzíven üldözték a farkasokat, erről Žuffa cikke is tanúskodik, amely szerint itt a nép főleg hálók segítségével vadászta őket. Említi, hogy a farkasbőrökért kifizettett pénzért az evangélikus egyház Szmrecsán (Smrečany) községben harangokat vásárolt. Matlekovits (1897) szerint a XIX. század végén egész Magyarország területén évente 406 farkast ejtettek el, az ekkor a Magyar Királysághoz tartozó Horvátországot is figyelembe véve pedig 557 egyedet. Paszlavszki (1918) hasonló számokat ad közre: Magyarország 26 megyéjében ekkor 413 farkas esett áldozatul, a legtöbb, 92 példány Máramaros megyében, 41 Háromszék megyében, 36 Bihar megyében, 35 Hunyad megyében, további 34 farkas pedig Horvátországban. Ehhez képest a mai Szlovákia területén a farkasok száma igencsak alacsony volt. A XIX. század végi adatokhoz visszatérve 1885 és 1894 között Szlovákia területén évente kb. 27 farkast ejtettek el, ebből a legtöbb, 8 egyed Ung megyében (amelynek kb. kétharmada esik a mai Szlovákia területére) került puskavégre, 7 Zemplén megyében (3/4 része ma Szlovákia), 5 Sáros megyében, 2 Abaúj-Torna megyében (kb. fele ma Szlovákia) és Nyitra megyében, 1 Szepes megyében, Zólyom megyében és Nógrád megyében (az utóbbinak kb. fele esik ma Szlovákia területére). További 10 szlovákiai megyében egyetlen farkast sem ejtettek el. Vodička (1935) szerint a volt Csehszlovákiában (Kárpátalját beleértve) 1928- ban 21 farkast ejtettek el. Ennél jóval alacsonyabb számról tud Farský (1935), aki 7
TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS szerint Szlovákiában 1927 és 1929 között évente már csak 4 farkast ejtettek el. Jurán (1958) szerint az utolsó farkast a Lőcseihegységben 1879-ben ejtették el. A Poprád folyó bal partján a farkasok 30 év múlva, 1910-ben újra megjelentek, amikor valószínűleg Lengyelországból 3 egyed került a Magas- Tátrába. Kettőt közülük még ugyanabban az évben lelőttek, a harmadikat csak 3 évvel később. Ezután 10-15 évenként feltűnt néhány farkas a Lőcsei-hegység környékén, de tartósan nem tudtak megtelepedni. 1939-ben is egy falka tartózkodott itt négy kölyökkel. 1940-ben aztán a farkasok a Lőcsei-hegységből eltűntek. További inváziókról a második világháború idejéből nincsenek híreink. A XIX. század végén a farkasok olykor Kelet- Szlovákia területén is előfordultak. Nevicky szerint 1900-1906 között ismét gyakrabban fordultak elő, főként Szinna (Snina), Mezőlaborc (Medzilaborce), Felsővízköz (Svidník) és Bártfa (Bardejov) környékén. A másik nagyobb inváziót csak az első világháború után, 1923-1924-ben észlelték. Russay szerint a farkas a Vihorlát keleti részén csak ritkán és alkalmilag fordult elő. Remetehámorban (Remetské Hámre), ahol eredményes vadvédelem folyt, 1920 és 1939 között csak egyszer, 1935-ben láttak farkast. 1939-től aztán egyre több farkas előfordulásról tudunk. A Vihorlát keleti részében farkast zsákmányoltak pl. 1927-ben, 1940-ben, 1942-ben, 1943-ban és 1944-ben. 1914-ben egy farkas eljutott Pozsonytól (Bratislava) északnyugatra a Stomfai vadaskertig (Stupava), amely akkor Károlyi gróf tulajdonában volt, és ezen (a kb. 6000 hektáros) területen tartózkodott egészen 1917-ig. Ebben az időben itt sok nagyvadat ölt le, becslések szerint kb. 300-350 egyedet. Feltételezzük, hogy ezt a távoli migrációt a Keleti-Kárpátokban zajló harcok idézték elő. Majdnem 30 évvel később, 1943-ban egy újabb farkas hatolt be a vadaskertbe, de ezt rövid időn belül sikerült lelőni. Árva megyében a farkas gyakoribb volt, mint a hiúz. Vodička szerint 1864-1878 között az Árvaváraljai nagybirtokon (Oravský Podzámok) 44 farkast ejtettek el, és csak 1 hiúzt. A farkasok elég sokáig meg is maradtak Árvában. Duba szerint 1869-1894 között itt 6 farkast lőttek le és további 19 farkast mérgeztek meg. A farkast állandó előfordulásának a XIX. század végi sztrichnines irtás vetett véget. Később farkasok csak a téli inváziók idején jelentek meg, rendszerint 5-6 egyedből álló falkákban. A második világháború idején nemcsak Árvában, hanem a Nyitra (Nitra) és Privigye (Prievidza) közötti erdőkben is megfigyeltek farkasokat. Árva vára (Fotó: Dobos Dávid)
A farkas történelmi elterjedése és állománysűrűsége Szlovákiában 1945-ben nagyobb számú farkas jelent meg a Gömör-Szepesi-érchegységben. Az eddigi adatokból is kitűnik, hogy az első világháború, aztán különösen a második világháború során Szlovákia területén a farkas elterjedési területe jelentősen megváltozott, nyugati és délnyugati irányba eltolódott. Talán ellentmondásnak tűnik, de tény, hogy a háború nem ellensége a farkasoknak. Sőt. A történelmi időkre is igaz, hogy a farkasok a legnagyobb üldözésnek békeidőben, a civilizáció terjedése idején voltak kitéve, ilyenkor állományaik rendszerint megcsappantak. A háborúk, felkelések, éhínségek idején viszont számuk megnövekedett, mert az embereknek nem maradt idejük a vadászatra, ráadásul a sok tetem miatt a farkasok mindenütt terített asztalt találtak. Ez az oka, hogy a farkasfalkák a hadjáratok idején gyakran követték a harcoló törzseket és hadseregeket. A farkas elterjedése 1945 és 1967 között A háború után Szlovákiában a farkasállomány jelentősen megnövekedett, és ez együtt járt elterjedési területük növekedésével is. Erről a jelenségről Jurán nagyon sok adatot gyűjtött össze Észak- és Kelet-Szlovákiából. A Lőcseihegységben különösen jól dokumentálható a gyarapodás. Jellemzőnek tekinthető, hogy 1948 novemberében megfigyeltek egy 11 tagú falkát, amint a Poprád folyón
TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS átkelt Lengyelországból Szlovákiába. 1949-ben ezek a farkasok nagy károkat okoztak a juh- és marhaállományban. 1952-ben megint megfigyelték, hogy egy 8 tagú falka rendszeresen mozog Szlovákia és Lengyelország között. A különlegesen zord tél 1956 februárjában és márciusán a farkasokat hosszú vándorlásokra késztette. Nagyobb számban jelentek meg Szlovákiában is, főleg az ország keleti és északi részében. Több egyedet öltek meg Eperjes (Prešov) és Bártfa (Bardejov) környékén, Szinnán (Snina) pedig egy lótetem mellett sztrichnin segítségével egyszerre 8 farkast mérgeztek meg. A Magas Tátrában 1959 tavaszán egy farkasfalka széttépett egy anyamedvét és a medvebocsát. 1956 és 1966 között a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) 68 000 hektáros területén 43 farkast ejtettek el, ebből 37-et, vagyis az összes megölt állat 86%-át télen, december 15. és március 31. között. Ugyanabban az időben a TANAP 120 000 hektáros védelmi zónájában a Liptószentmiklósi (Liptovský Mikuláš) és Alsókubini (Dolný Kubín) járásokban a TANAP feljegyzései szerint 5 farkast ejtettek el. 1967 óta a TANAP területén egyetlen farkast sem lőttek le, a faj jelenleg a nemzeti park területén teljes védelem alatt áll. A Kelet-Szlovákiába vándorolt farkasok nagy része tartósan megtelepedett, ezért intenzív módon vadászták és mérgezték őket A Vihorláthegység nyugati részén a farkasok a második világháború előtt gyakorlatilag nem fordultak
A farkas történelmi elterjedése és állománysűrűsége Szlovákiában elő, csak 1945-ben jelentek meg. 1953-ban viszont egy remetehámori (Remetske Hámre) vadász egymaga 8 farkast lőtt. Innen északra, a lengyel határ közelében van Mezőlaborc (Medzilaborce), ahol egy Žolna nevű vadászról tudjuk, hogy 1963-ban 20 farkast lőtt. Az 50-es évek végén Közép- Szlovákiában a Polyánahegységben is éltek farkasok, de néhány évvel később teljesen eltűntek innen. 1958-ban Zólyom mellett ejtettek el egy farkast. Nyugat- Szlovákiában is újra megjelent a faj, 1962-ben egy farkast Pozsony tőszomszédságában, Dévényújfalu (Devínska Nová Ves) mellett ejtettek el. Ezek az adatok is jól mutatják, hogy a negyvenes évek vége és a hatvanas évek eleje között a farkasok száma jelentősen megnőtt, elterjedési területük pedig Szlovákiának majdnem 50 %-ára kiterjedt. Turček 1949-ben kb. 100 példányra becsülte számukat, Feriancová pedig 1955-ben kb. 106-128 példányra. Feriancová a farkas szlovákiai elterjedését három egymástól különálló területtel jellemezte. Az egyik Szlovákia északkeleti részén terül el és nyugaton kb. a Szobránc (Sobrance) Homonna (Humenné) Sztropkó (Stropkov) vonalig húzódik. A másik folt Rozsnyótól délre, a Szilicei-fennsíkon van, a harmadik pedig a Polyánán. Feriancová is említi, hogy átmenetileg a farkasok más területekre is eljutottak, főleg a téli évszakban, mikor táplálékkereső utakra indultak. Az elejtett farkasok számáról hozzávetőleges adataink vannak. A vadászszövetség az 1954 1962 közötti időszakban összesen 156 farkasért fizetett lődíjat. Hell adatai szerint Szlovákiában 1951-ben 12, 1954-ben 43, 1956- ban 46 és 1961-ben 33 farkast lőttek, ebből 2 egyedet Közép-Szlovákiában. Turček viszont az 1955-1959 években 64, 70, 68, 19 és 54 farkas elejtéséről tud. Az 1945 és 1967 közötti időszakban megnőtt a veszett farkasokról szóló híradások száma. Ennek azért van jelentősége, mert a veszett állatok nemcsak a háziállatokra jelentenek veszélyt, de több alkalommal emberre is támadtak, ezzel rontották a farkasok általános megítélését. A legnagyobb pusztítást talán az a farkas okozta, amely 1960. augusztus 20-tól 23-ig 6 község határán ment át és megharapott 51 szarvasmarhát, 3 lovat, 2 kecskét, sok kutyát és 2 embert, közülük egy 6 éves kislányt, aki meghalt. A Tátrai Nemzeti Parkban ma már nem lőnek farkasokat (Fotó: Dobos Dávid) 11
TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS A farkas elterjedése 1968 és 1979 között Az 1968-1972 közötti években elejtett farkasokról pontos áttekintésünk van, mert a vadásztársaságok minden egyes elejtett farkasért lődíjat fizettek. Ebben az 5 évben Szlovákiában 144 farkast ejtettek el, ebből 71 volt hím, 73 pedig nőstény, tehát az ivarok aránya kb. 1:1 volt. Az elejtett farkasok évi átlaga 28,8, ami több, mint a XIX. század végén volt, még a farkasállomány jelentős csökkenése előtt. Ugynakkor, ez a szám kb. egyharmada fele azoknak az 1950-es évek végére és a 60-as évek elejére jellemző kilövési adatoknak. A legtöbb állatot a Homonnai (Humenné) (62), Felsővizközi (Svidník) (27), Bártfai (Bardejov) (15), Iglói (Spišska Nová Ves) (10) és Eperjesi (Prešov) (9) járásokban ejtették el. Az említett 5 év alatt a legtöbb farkast, 36-ot 1970-ben ölték meg, a legkevesebbet, 27-et pedig 1971-ben. Utóbbiban biztosan szerepet játszik, hogy az 1971-72-es tél meglehetősen enyhe volt, emiatt kevés állat vándorolt Lengyelországból és a volt Szovjetunió területéről Szlovákiába. elején körülbelül akkora volt, mint a XIX. század utolsó negyedének elején. Az igaz, hogy 1955-höz képest Közép- Szlovákiában a farkas helyzete romlott, de így is megállapíthatjuk, hogy a XX. század utolsó harmadának elején a farkas elterjedési területe sokkal nagyobb volt, mint az első vagy a második világháború előtt, amikor Szlovákiában csak a Lengyelország felől érkező periodikus invázió idején, átmenetileg tartózkodtak farkasok. A faj 1975-ben életbe lépett részleges védelmén kívül az egyedszám és az elterjedési terület változásában az is lényeges tényező volt, hogy 1973. január 1-én a farkas lelövéséért járó lődíjat 300 Kč-re csökkentették, ezáltal a farkas üldözésének ösztönzése mérséklődött. E két tényezőnek döntő szerepe volt abban, hogy a XX. század utolsó negyedében a farkasok egyedszáma rendkívüli mértékben megnőtt. A fenti öt évben az Alsókubini, a Pozsonyi és a Nagyszombati járásokban is lelőttek egy-egy farkast. Az első ritka, de nem meglepő eset, a két délnyugat-szlovákiai megjelenés viszont mindenképpen érdekes. A Nagyszombati járásban lévő Ottóvölgy (Solirov-Doľany) község mellett 1971-ben elejtett farkas koponyáját személyesen is láttam. Ezt az állatot októberben lőtték meg, 37 kg volt a súlya és kizárt, hogy (német juhász) kutya lett volna. A faj a hetvenes évek elején a Közép- Szlovákiában nem fordult elő, viszont Kelet- Szlovákiában jelentősen megnőtt elterjedési területe. Előre lehetett látni, hogy előbb-utóbb vissza fog térni Közép-Szlovákiába. 1975 után ennek esélye tovább növekedett, hiszen ebben az évben vezették be Szlovákiában a farkas részleges védelmét, amely jelentősen hozzájárult a farkas populációjának számottevő növekedéséhez. Állíthatjuk, hogy a farkas elterjedési területe Szlovákiában a hetvenes évek A Gömör-Tornai-karszt leglátványosabb képződménye a Szádelői-völgy. (Fotó: Dobos Dávid) 12
A farkas történelmi elterjedése és állománysűrűsége Szlovákiában Hell és Ďurička (1991) azt állítják, hogy az 1968-1979 években az elejtett farkasok 95,6%-a az akkori Kelet-Szlovákiai megye területén esett áldozatul. Közép-Szlovákiában ejtették el a farkasok 1,5 %-át, a Nyugat-Szlovákiai megyében meglepő módon ennél jóval többet, az összes farkas 2,9 %-át. Három kelet-szlovákiai járásban lőtték meg az ország összes farkas zsákmányának 73,6 %-át: A Homonnai járásban 34,6 %-ot, a Felsővízközi járásban 28,7 %-ot, a Bártfai járásban pedig 10,3 %-ot. A farkas ebben az időben összesen 38 járás közül 15-ben fordult elő, 10 kelet-szlovákiai, 2 közép-szlovákiai és 3 nyugat-szlovákiai járásban. A Kelet-Szlovákiai megyében egyedül a Tőketerebesi (Trebišov) járásban nem volt farkas. Úgy tűnik, hogy Nyugat-Szlovákiában a farkasoknak van egy fontos, hagyományos vándorlási útvonaluk a Fehér-Kárpátokon és tovább, a Kis-Kárpátokon át. A gondot csak az jelenti, hogy a vándorló egyedek és falkák az erőteljes urbanizáció miatt Pozsonytól északra kénytelenek útjukat megszakítani, itt aztán a vadászok általában rövid időn belül le is lövik őket. 1968 és 1979 között Magyarországon, a Zempléni-hegységben is elejtettek kb. 15 farkast. Ezek az egyedek valószínűleg a Gömör-Tornai (Szlovák)-karszton vagy a Szalánci-hegységen át vándoroltak Magyarországra. Ezekből a térségekből a határ innenső (szlovák) oldalán is vannak adataink elejtett farkasokról. Magyarországon a zempléni mikropopuláció csak akkor lehet életképes, ha rendszeresen feltöltődhet a Szlovákiából ide migráló állatokkal, és ha szomszédainknál nem lesz illegális vadászat. Néhány előfordulási adat a magyar határ közeléből: A Kassai járásban Apátka (Opátka), Sárosfalu (Opina), Stósz (Štós), Ájfalucska (Hačava) és Nagyszalánc (Slančík) községek külterületén fordultak elő farkasok, a Nagymihályi járásban Jósza (Jovsa) környékén.
TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS Járás Elejtett farkasok száma 1970 1979 1980 1989 (db) (%) (db) (%) Növekedési index 1970 1989 között összesen (db) (%) Pozsony (Bratislava vidiek) 2 1,5 5 0,9 2,5 7 1,0 Szenice (Senica) 2 0,3 2 0,3 Trencsén (Trenčín) 1 0,7 1 0,15 Nagyszombat (Trnava) 1 0,7 1 0,15 Nyugat-szlovákiai megye összesen 4 2,9 7 1,2 1,4 11 1,6 Besztercebánya (B. Bystrica) 1 0,7 22 3,9 22,0 23 3,3 Zólyom (Zvolen) 1 0,8 1 0,2 1,0 2 0,3 Csaca (Čadca) 7 1,2 7 1,0 Alsókubin (Dolny Kubín) 44 7,7 44 6,2 Liptósztmiklós (L. Mikuláš) 34 6,0 34 4,8 Turócsztmárton (Martin) 4 0,7 4 0,6 Rimaszombat (Rim. Sobota) 2 0,3 2 0,2 Közép-szlovákiai megye összesen 2 1,5 114 20,0 57,0 116 16,4 Bártfa (Bardejov) 14 10,3 57 10,0 4,1 71 10,0 Homonna (Humenné) 47 34,6 90 15,8 1,9 137 19,4 Kassa (Košice vidiek 19 3,3 19 2,7 Nagymihály (Michalovce) 5 3,7 3 0,6 0,6 8 1,1 Poprád (Poprad) 4 2,9 63 11,1 15,8 67 9,5 Eperjes (Prešov) 2 1,5 15 2,6 7,5 17 2,4 Rozsnyó (Rožňava) 4 2,9 30 5,3 7,5 34 4,8 Igló (Spiš. Nová Ves) 7 5,1 74 13,0 10,6 81 11,5 Ólubló (Stara Ľubovňa) 6 4,4 15 2,6 2,5 21 3,0 Felsővízköz (Svidník) 39 28,7 56 9,8 1,4 95 13,5 Varannó (Vranov) 2 1,5 27 4,7 13,5 29 4,1 Kelet-szlovákiai megye összesen 130 95,6 449 78,8 3,5 579 82 Szlovákia össz. 136 100,0 570 100,0 4,2 706 100,0 1. táblázat: Az 1970 1989 közötti időszakban elejtett farkasok száma Szlovákiában (az akkori) megyék és járások szerinti bontásban az Erdészeti Kutatóintézet és a Szlovák Vadászszövetség, valamint az állami vadászkiállítások katalógusai alapján 14
A farkas történelmi elterjedése és állománysűrűsége Szlovákiában A farkas elterjedése 1980 és1989 között Ebben az időszakban egész Szlovákiában jelentősen (4,2-szeresre) növekedett a farkasok elejtésének száma, ezen belül Közép-Szlovákia megyében a növekedés 57-szeres volt, és a megye már 20 %-kal szerepelt az elejtett farkasok listáján. Kelet-Szlovákia megye 78,8 %-kal részesedett az elejtett farkasokból. A farkas ebben az időszakban 20 járásban fordult elő, de a Pozsonyi és a Szenicei (Senica) járásokban csak véletlenszerűen és átmenetileg. Egyértelmű, hogy a farkaspopuláció ugrásszerű növekedése 1981-ben kezdődött el, és Kelet- Szlovákiai megyéből indult. Azt tapasztaljuk, hogy a farkas Kelet-Szlovákia nyugati részén ebben az időszakban főként a Gömör-Szepesi-érchegységet, a Gömör-Tornaikarsztot, az Alacsony-Tátrát, a Lőcsei-hegységet (ismert elterjedési terület már a két háború közötti időszakban is), a TANAP területét és a Szepesi-Magurát hódította meg. A rozsnyói járásban a legtöbb farkast az Andrási (Pača), Kisveszverés (Gemerská Poloma), Dobsina (Dobšina), Krsznahorkaváralja (Krásnohorské Podhradie), Rozsnyó (Rožňava, Lucska (Lúčka), Jablonica (Silická Jablonica) települések külterületein vadászták. Már a második világháborút követő időszakból ismertek a Murány környéki, Szlovák-karszt-beli és a Szilicei-fennsíki farkas előfordulások. Közép Szlovákiában ebben az időszakban a legtöbb lelőtt példány az Alsókubini (Dolný Kubín) járásból származott (az országos lelövés 7,7 %-a). Egy új populációról van szó, amely a Nyugati-Beszkidek keleti részében telepedett le, a Babia Góra hegyen, Oravice környékén és a Nyugati-Tátrában. A Rimaszombati járásból csak két farkas elejtése ismert Klenóc (Klenovec) és Ratkó (Ratková) községek külterületei) a Szlovák-érchegységből, tehát valószínűleg csak kivételes és véletlenszerű előfordulásokról lehetett szó, eltévedt, vagy idevándorolt példányokról. Elemzésünk legfőbb alapját a hivatalos vadászati statisztikák jelentették. Meg kell említenünk, hogy az elejtett farkasok száma a hivatalos statisztikák szerint magasabb volt, mint az a szám, amelyet a koponyák és a lődíjat igénylő kérdőívek alapján kaptunk. Ennek oka egyrészt az lehet, hogy lelőtt állatként beszámítottak meglőtt, megsebzett farkasokat is, másrészt nem minden farkast lelövő vadász igényelt lődíjat. A valós szám szerintünk valahol a két érték között van, tehát nagyobb a lődíj igénylések számánál, de valamivel kisebb a hivatalos vadászstatisztika adatainál. Statisztikai elemzésünk 1989-ig tartott. Jelenleg az a helyzet, hogy az elejtett farkasok koponyáit bizonyítékként már nem kell benyújtani. Mivel a vadászok tartanak attól, hogy konfliktusba kerülnek a természetvédőkkel, inkább be sem jelentik a farkas lelövését, így aztán az elejtett farkasokról tulajdonképpen semmit sem tudunk. Abban biztosak lehetünk, hogy több farkast lőnek le, mint amennyi a hivatalos vadászati statisztikákban szerepel. Kérdéses, hogy a vadászati tilalom segít-e abban, hogy ezt a lenyűgöző ragadozót sikerüljön megőrizni a Szlovák-Kárpátokban. Krasznahorka vára (Fotó: Dobos Dávid)
2. A hiúz története Szlovákiában Fotó: WWF-Canon / Roger LeGUEN Pavel Hell A kezdetektől a második világháborúig A hiúz a kárpáti fauna őshonos fajai közé tartozik. Joggal feltételezhetjük, hogy a régmúltban a mai Szlovákia egész területén előfordult, az alföldi területeken is, ahol ma már nem él. Ezt igazolja, hogy Dr. Cyril Ambros, a Szlovák Tudományos Akadémia Nyitrai Régészeti Intézetének egykori munkatársa Délnyugat-Szlovákiában, az Érsekújvári járásban Kisvárad (Nitriansky Hrádok) község területén egy bronzkori település hulladékgödrében két hiúz maradványaira talált. Valószínűleg Szlovákia területén gyakori faj lehetett, de a régészek csak kevés hiúzcsontleletet tártak fel. Az első világháborút megelőző évtizedekben Szlovákia területén a hiúz még mindig nem számított ritkaságnak, de egyedszáma valószínűleg már sokkal kisebb volt, hiszen a feljegyzések szerint 1892 és 1909 között évenként csak 15 32 példányt ejtettek el. Ebben bizonyára az is szerepet játszott, hogy akkoriban a hiúz fő táplálékát jelentő növényevő vadak egyedszáma is alacsony volt. Az emberek a hiúzt üldözték, mert vérengző fenevadnak tartották, amely sokkal több állatot öl meg, mint amennyit elfogyaszt. A vadászok hangoztatták, hogy a hiúz pusztítja az őzeket, szarvasokat és zergéket, ezáltal számukra megengedhetetlen konkurenciát 16
A hiúz története Szlovákiában jelent. A juhászok a nyájaikban okozott károk miatt panaszkodtak. A korabeli vadászok és vadőrök feladatul kapták, hogy ha hiúzzal találkoznak, lőjék le. Ismert vadbiológusunk, Bethlenfalvy Ernő a Magas Tátra Élővilága (1937) című könyvében érzékletesen írja le, hogy ahányszor csak belép a javorinai vadászkastély előcsarnokába, minden alkalommal megdöbbenti a kereszt alakban kifeszített hiúzbőrök látványa. Részben éppen Bethlenfalvynak köszönhetjük, hogy a Magas- Tátra példáján jól be tudjuk mutatni a hiúzállomány változásának fő irányát. A hegységből a hiúz 1918. után majdnem teljesen eltűnt, csak Javorinán maradtak hiúzok. Itt Bethlenfalvy szerint 50 év alatt 42 hiúzt ejtettek el, ebből 38-at vascsapdákkal. 1934-ben a Magas- Tátra vadászai javasolták a hiúz védelmét, ez később meg is valósult. A hiúzok a Magas- Tátrában csak az 1940-es években terjedtek el ismét, 1940-41 telén 20 őzet, 6 szarvast és 2 zergét zsákmányoltak. 1960-ban a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) területén állítólag már 20 hiúz élt. De lássuk, hogy Szlovákia teljes területén hogyan változott a hiúzok helyzete! Az első világháborút követő években a korábbinál kevesebb hiúzt öltek meg, 1924 és 29 között évente átlagosan csak 18- at, az elejtett egyedek száma az időszakon belül is csökkenő tendenciát mutatott. Az egyedek többségét csapdával ejtették el. A hiúz 1930 34 között több hegységből el is tűnt, de 1934 után populációja újra növekedésnek indult. Az 1934-es évből származó adatok szerint hiúzokat ejtettek el az Alacsony-Tátrában, a Magas-Fátrában és Besztercebánya környékén is, továbbá a Fekete- Vág völgyében, a Felső-Garam völgyében, a Murányi-fennsíkon, Gömörben Óvíz (Stará voda) mellett és Rózsahegytől (Ružomberok) nem messze Fenyőházán (Ľubochna) is. A ködös Liptói-medence, háttérben a Kis-Fátra (Fotó: Dobos Dávid)
TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS A hiúzpopuláció 1936. után egyértelműen gyarapodni kezdett, ami bizonyosan nemcsak a faj természetes ciklikus egyedszám ingadozásával és a zsákmányállatok számának emelkedésével magyarázható, hanem a védelmi intézkedésekkel is. Az Alacsony-Tátra keleti szélén, Király-hegyen 1936-ban egy öttagú hiúzcsoportot figyeltek meg.1936-ban Dobsina (Dobšina), Sajóréde (Rejdová) és Körmöcbánya (Kremnica) környékéről is jelezték, hogy a hiúzok súlyos veszteségeket okoztak az őzállományban. Királyhegyalja (Šumiac) környékén ekkortájt állítólag 8 hiúz élt. Rozsnyó (Rožňava) környékén is sok őz esett zsákmányul, úgy becsülték, hogy 14 hiúz él a környező területen, de ez minden bizonnyal túlzás volt. A következő évben, 1937-ben is sok őz és muflon esett el. A 30-as évek végén sok hiúzt jelentettek Fenyőháza (Ľubochňa) és Liptószentmiklós (Liptovský Mikuláš) környékéről is. A hiúz újra felbukkant a Lőcsei-hegységben és a Liptói-havasokban. 1941-ben a hiúzok elterjedtek a Murányifennsíkon, majd a következő két-három évben a Magas- és Alacsony-Tátrában, a Kis-Fátrában és a Liptói-havasokban is. Nemsokára a hiúz már Zólyom (Zvolen) környékén is felbukkant. A második világháború és az azt követő évek A közelmúltban a hiúzpopuláció legnagyobb gyarapodása a második világháború alatt és után következett be. Turček 1946-ban a 91 szlovákiai járás közül 13-ban tud a hiúz előfordulásáról. 1949-ben már 15 járást sorol fel a következő hegységekből: Magas-Beszkidek, Árvai-Magura, Nagy-Fátra, Liptói-havasok, Magas-Tátra, Alacsony-Tátra, Szepesi-Magura, Lőcsei-hegység, Vihorlát és a Gömör-Szepesi-érchegység. Ekkor a bejelentések alapján Szlovákiában 60 hiúz élt. Turček becslése szerint viszont egyedszámuk a 300-at is elérhette. 18
A hiúz története Szlovákiában Feriancová 1955-ben Szlovákia északkeleti részén Bártfától (Bardejov) nem meszsze a Csergő-hegységben és a Morovicai-dombságon is tud hiúzokról. A faj elterjedésének déli határaként a Gömör-Szepesi-érchegységet, a Gömör-Tornai Karsztot, és Kelet-Szlovákiában a Zempléni-sík és az Ungi-sík északi szélét jelöli meg. Az elterjedési terület északnyugati határát Szlovákiában egészen a Csaca (Čadca)-Zsolna (Žilina)-Rajec (Rajec) vonalig tolja. Valójában a hiúz ekkor nyugati irányban még tovább terjedt, és elég gyakran feltűnt Morvaország északkeleti részén és a Morva-Sziléziai-Beszkidekben is. Lengyelországból is vándorolhattak hiúzok erre a területre, de a többség minden bizonnyal Szlovákiából származott. Az 1955 1972 közötti időszak 1960-ban a járási vadásztársaságok becslései 300 hiúzt tartottak számon, ebből a legtöbb, 100 egyed Zsolna megyében élt, Kassa megyében 66, Eperjes megyében 64, Besztercebánya megyében 50, Nyitra megyében 13, Pozsony megyében 2 egyedre becsülték az állomány nagyságát. Az akkori 91 járásból állandóan 36-ban, átmeneti jelleggel pedig 15-ben fordultak elő hiúzok. Pozsony megyében 1958-59 telén a hiúz feltűnt Vágújhely (Nové Mesto nad Váhom) és Pöstyén (Piešťany) környékén is. Valószínűleg a Kis Kárpátokon át jutott el Ausztriába az az egyed, amelyet 1965-ben Pozsonytól északnyugatra elejtettek. Egyértelmű, hogy az 1950-es években a hiúz Szlovákiában jelentősen elszaporodott, és jelentősen növelte elterjedési területét főleg nyugati és déli irányban. A hiúzok megjelentek Csehországban Karlovy Vary mellett, feltűntek Ausztriában Hardegg környékén, sőt eljutottak a Német Szövetségi Köztársaságig, majd 1959-ben Svájcig is. Ma már nehéz megmondani, hogy ezek a példányok mind Szlovákia területéről vándoroltak-e át, vagy részben Lengyelországból, esetleg lehettek-e köztük hivatalosan vagy titokban fogságból kiengedett példányok is. A faj erőteljes és feltűnő terjeszkedése arról tanúskodik, hogy a populáció elterjedési központjában, a mi Kárpátjainkban túlszaporodás következett be, és a populációs nyomás főként a fiatal állatokat elvándorlásra késztette, hogy új, hiúzok által még lakatlan területekre találjanak. Így gyakran elkerültek számukra nem megfelelő (szuboptimális) régiókba is. Bejutottak falvakba, parkok és udvarok területére, sokat közülük autók és vonatok ütöttek el, vagy emberek ütöttek agyon, előfordult, hogy botokkal estek a hiúznak. Sokan azt a nézetet vallották, hogy ezek az egyedek betegségük miatt veszítették el az embertől való természetes félelmüket, de ez nem bizonyosodott be. Csak 1962-ben egy Rózsahegy mellett talált egyedről és 1964-ben a Zsolna melletti Nagybiccse (Bytča) környékén 3 egyedről derült ki, hogy veszettek voltak. Többször előfordult, hogy hiúzkölykök betévedtek községek belterületére, talán azért, mert elvesztették anyjukat és éhesek voltak. Se szeri se száma a színes történeteknek, amelyek a településekre tévedt hiúzokról szólnak. Álljon itt ízelítőül két példa: 1958-ban lelőttek egy fiatal hiúzt, amely tyúkokat kergetett Tornalján. 1961- ben botokkal öltek meg baromfira vadászó fiatal hiúzokat Bellus (Beluša), Trencsénteplic (Trenčianske Teplice) és Bercsény (Svinná) községekben. Több történet, sőt a Trencséni Múzeumban egy koponya és egy bőr is bizonyítja, hogy a hiúzok nyugat felé terjeszkedve egészen Trencsénig eljutottak, ahol addig hiúz előfordulására a legöregebb emberek sem emlékeztek. Azt, hogy a hiúz Szlovákián belül keletről nyugat felé terjeszkedett, az is mutatja, hogy míg 1955 és 1957 között az összes elejtett hiúznak több mint a fele az akkori Eperjes és Kassa megyékből származott, 1958-tól már a lelőtt hiúzok több mint 50 százaléka az akkori Zsolna, Besztercebánya és Nyitra megyékből került elő. 1964-ben a hiúz szlovákiai elterjedési területe kb. 1,37 millió ha erdős területet foglalt magába, a faj egyedszámát Hell 500-ra, vagy ennél kicsivel kevesebbre becsülte. 19
TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS 1969 óta a hiúzpopuláció enyhe csökkenését lehet megfigyelni Szlovákiában. 1972-ben az erdőgazdaságok 482 egyedet jelentettek (tehát sokkal kevesebbet, mint a hivatalos vadászstatiztikák), ebből a legtöbb (215) Kelet- Szlovákiára esett, 171 Észak- és Északnyugat- Szlovákiára, 91 Közép-Szlovákiára és 2 egyed Délnyugat-Szlovákiára. Délnyugat-Szlovákiában a hiúznak nemcsak az egyedszáma, de elterjedési területe is megcsappant, északnyugaton viszont egyedszáma megnőtt. Az 1955 és 1971 közötti időszakban Szlovákiában legkevesebb 1 227 hiúzt ejtettek el, ami évente átlagosan 72 egyedet jelent. Az 1972 utáni időszak és a jelenlegi állapot A hiúzvadászat 1971-ben volt a csúcson, ekkor 108 példányt lőttek. Ezután meredek csökkenés következett, a legkevesebb hiúzt (49 egyedet)
A hiúz története Szlovákiában 1976-ban és 1978-ban ejtették el. Elterjedési területe tovább csökkent, délnyugati határa északkelet felé tolódott. 1975-ben a hiúz vadászatát a szeptember 15-től március 1-ig tartó időszakra korlátozták, a tavasz és a nyár tiltott időszak volt. Hell rámutatott, hogy december, sőt január 1. előtt helytelen elkezdeni a hiúzvadászatot, mert a hiúzkölykök ekkor még rászorulnak az anyjuk által elejtett prédára. Ez azt jelenti, hogy ha az anyaállatot novemberben vagy decemberben lelövik, a kölykök sem maradnak életben. Hell (1983) azt is követelte, hogy a hiúz vadászatát két évre teljesen szüntessék be, hogy állománya regenerálódni tudjon. Sajnos akkor egyik javaslatát sem fogadták el. A hiúz állománya 1978. után ennek ellenére lassú növekedésnek indult, amire az elejtett hiúzok számának növekedéséből következtethetünk. Az elejtett hiúzok száma a XX. század nyolcvanas és kilencvenes éveinek fordulóján tetőzött, az évi átlag meghaladta a 110 egyedet. Azután viszont az elejtett állatok átlagszáma ismét hirtelen csökkent, ami biztosan szoros összefüggésben volt a Szlovákia területén élő hiúzállomány egyedszámának csökkenésével. Kérdés, hogy mi is okozta a hiúzállomány ilyen jelentős csökkenését Szlovákiában. Igaz ugyan, hogy a hiúz fő zsákmányállatának, az őznek egyedszáma is csökkent, de nem olyan mértékben, amely ezt a változást önmagában megmagyarázhatná. Minden bizonnyal több tényező együttes hatásával állunk szemben. Az intenzív vadászaton kívül számolni kell a hiúz egyedszámának természetes ciklikus változásával, és bár konkrét adatok nem bizonyítják a macskaféle ragadozóknál időnként előforduló betegségek hatását sem lehet teljesen kizárni. A hiúz állományméretére eddig főleg az elejtett állatok számából következtettünk, hiszen nagyragadozó-számlálás korábban nem történt, a vadgazdálkodási statisztikákban szereplő számadatok pedig jelentősen túlbecsült értékek. Ennek fő oka, hogy a hiúz territóriuma rendkívül nagy, ezért ugyanazt az egyedet gyakran több vadásztársaság területén is megfigyelik és bejelentik. 1999 óta a hiúzzal kapcsolatos vadászati statisztikák jelentősen megváltoztak. 1999-ben a Környezetvédelmi Minisztérium a hiúz vadászatát egy rendeletben betiltotta, és bár a Mezőgazdasági Minisztérium hatáskörébe tartozó vadászati szabályozás erről nem vett tudomást, a vadászok azért elbizonytalanodtak. 2001-ben azután a Mezőgazdaságai Minisztérium jogszabályai is betiltották a hiúz vadászatát. Tehát 1999. óta a vadászok a 21 Trencsén vára (Fotó: Dobos Dávid)
TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS hiúzokat vagy nem lövik le, vagy ha mégis, akkor a kilövéseket nem jelentik be, így azok nem szerepelnek a statisztikákban. 2001-ben Szlovákia területén vadásztársaságok jelentései alapján hivatalosan 968 hiúzt tartottak számon, ezek szerint 0,49 példány esik 1000 ha erdős területre, és 0,22 példány esik 1000 ha összes vadászterületre. Valójában a hiúz elterjedési területe Szlovákiának csak egy részére terjed ki, kb. 1,5 millió hektárra, amiből 1 millió hektár erdőterület. Hogyha a hiúzok bejelentett számát csak erre a területre számítanánk át, 1000 hektár erdős területre 1 hiúz esne, 1000 hektár összes vadászterületre pedig 0,66 hiúz. Ez az egyedsűrűség biológiai szempontból teljesen kizárható, hiszen egy hiúz táplálékát évente kb. 65 patás vad teszi ki, márpedig ténylegesen ekkora területen sokkal kevesebb patás vad található. A Polyána-hegységben nagy területen folytatott szisztematikus nagyragadozó-felmérés eredményeként megállapították, hogy a hiúzok tényleges száma kb. 70%-kal alacsonyabb volt, mint a vadgazdálkodási statisztikákban szereplő adatok. Hogyha ezt a megállapítást persze tisztán elméletileg egész Szlovákia területére kiterjesztenénk, akkor az ország teljes területén az egyedszám 290 lenne, ami 1 000 ha erdős területre vetítve 0,15 egyedet jelentene (6 667 ha erdőre esne egy hiúz). 1000 hektár összes vadászterületre vetítve 0,07 egyedet kapnánk (14 286 ha vadászterületre esne egy hiúz). Persze, ha ezt a hiúz valódi elterjedési területére számítjuk át, akkor az állománysűrűség sokkal nagyobb lesz, 1000 ha erdős területre 0,3 hiúz esik, 1000 ha összes vadászterületre pedig 0,2 hiúz jut. Az ismertetett átszámítás szerint a hiúzpopuláció sűrűsége jelenleg Zsolna megyében a legnagyobb (0,23 példány esik 1000 ha erdőre), itt él a szlovákiai populáció 31,2%-a. Ezután következik Eperjes megye (0,18 egyed / 1000 ha erdő és 26,2 %), de majdnem ugyanekkora az állománysűrűség Besztercebánya megyében (0,17 egyed / 1000 ha erdő és 25,7 %). Pozsony megyében, Nagyszombat megyében és Nyitra megyében jelenleg nem élnek hiúzok. Ha a járásokat is megvizsgáljuk, a fenti számítás szerint azt kapjuk, hogy az Alsókubini járásban a legnagyobb az állomány (0,59 egyed / 1000 ha erdőterületre, ami még mindig elég nehezen hihető). A második Ólublói járásban (0,37 egyed / 1000 ha erdőterület), és Lőcsei járásban (0,34 egyed / 1000 ha erdő ) sokkal kisebb értékeket kapunk. Az említett három megye (Pozsony, Nagyszombat, Nyitra) járásain kívül egyetlen hiúzt sem jelentettek 3 Trencsén megyei járásból, a magyar határ középső és keleti szakaszához közel pedig a Nagykürtösi járás, a Kassa I-IV városi kerületek és a Tőketerebesi járás területéről. A jelenlegi helyzet összefoglalása és előretekintés Ezekből az adatokból kitűnik, hogy Szlovákiában a hiúz jelenlegi elterjedési területe valamivel kisebb, mint a múltban volt, és hogy az elterjedési területének délnyugati határa északkelet felé tolódott. Az is vitathatatlan, hogy a hiúz állománynagysága jelenleg kisebb, mint a múltban volt. Ám ha a fajt néhány évig nem fogják vadászni, példányszáma annyira megemelkedhet, hogy komoly problémákat okozhat főként az őz- és zergeállományban. Ha ez bekövetkezik, szükség lesz a teljes védelem alá helyezés átértékelésére. Természetesen arra is sor kerülhet, hogy a hiúz illegális vadászata tovább növekszik, ahogy az Csehországban, Svájcban és Franciaországban történt. Ezek a példák arról tanúskodnak, hogy a valós helyzet ismerete nélkül hozott bürokratikus tilalmak a védeni kívánt állatfaj szempontjából eredménytelenek, sőt ellentétes hatásúak lehetnek. A külföldi tapasztalatokból tanulnunk kellene. 22