Daniel Goleman. A meditáció ősi művészete

Daniel Goleman A meditáció ősi művészete

Daniel Goleman A meditáció ősi művészete Nyitott Könyvműhely Budapest, 2008

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: The Meditative Mind. The Varieties of Meditative Experience Daniel Goleman, 1988 Hungarian translation 2008 by Király Hajnal Hungarian edition 2008 by Nyitott Könyvműhely Minden jog fenntartva Fordította Király Hajnal Kiadja a Nyitott Könyvműhely www.nyitottkonyv.hu Felelős kiadó: Halmos Ádám Felelős szerkesztő: Kovács Balázs Olvasószerkesztő: Macskássy Zsuzsanna Borítóterv: Cser Petra Nyomdai előkészítés: Rozgonyi Zsófia Nyomdai munkák: Séd Nyomda Felelős vezető: Katona Szilvia ISBN 978-963-9725-51-5

Neemkaroli Babának, Sayadaw U Panditának Tarának, Govinddasnak és Hanumánnak

Tartalom Előhang 8 Előszó 16 Bevezetés 19 I. VISUDDHIMAGGA: 23 TÉRKÉP A BELSŐ TÉRHEZ 1. Felkészülés a meditációra 25 2. Az koncentráció ösvénye 32 3. Az önismeret ösvénye 42 II. MEDITÁCIÓS ÖSVÉNYEK: ÁTTEKINTÉS 60 4. A hindu bhakti 63 5. Zsidó meditáció 70 6. Keresztény meditáció 75 7. Szúfizmus 81 8. Transzcendentális meditáció 88 9. Patandzsali astanga jógája 93 10. Indiai tantra és kundalini jóga 98 11. A tibeti buddhizmus 103 12. A zen 108 13. Gurdjieff negyedik útja 113 14. Krishnamurti választás nélküli tudatossága 118

III. A MEDITÁCIÓS ÖSVÉNYEK 122 ALAPVETŐ EGYSÉGE 15. Felkészülés a meditációra 124 16. Figyelem 127 17. Látni azt, amiben hiszel 130 18. Módosult tudatállapotok a meditációban 132 IV. A MEDITÁCIÓ PSZICHOLÓGIÁJA 136 19. Abhidhamma: egy keleti pszichológia 138 20. Keleti és nyugati pszichológia 162 21. Meditáció: kutatás és gyakorlati alkalmazások 183 Bibliográfia 211 Tárgymutató 220

Előhang Hirtelen fölébredt és körémterült a béke és a tudás, mely a föld minden érvénél többet ér, És tudom, hogy Isten keze a magaménak ígérete, És tudom, hogy Isten szelleme a magaméval testvér... Walt Whitman: Ének magamról, 5. rész, Gáspár Endre fordítása Én jártam, hova legtöbb hull a lángból s láttam, mit sem tud, sem bir elbeszélni, ki visszatér e magasabb világból. Mert mikor vágyát közelítve kémli, oly mélységekbe száll az emberelme, hogy az emlék nem képes utolérni. Mégis amennyit kincsekkel betellve a szent országból szellemem megőrzött, azt ma dalomnak előtárni terve. Dante: Isteni színjáték, Paradicsom, Első Ének. Babits Mihály fordítása

Noha legtöbbünknek nem adatik meg az az eleven és lenyűgöző tapasztalat, amiről Whitman és Dante beszámol, mégis mindannyian részesei vagyunk olyan pillanatoknak, amikor térbeli és időbeli tájékozódási képességünket elveszítjük, úgy tűnik, hogy egy másik létállapot küszöbén állunk, saját nézőpontunkat banálisnak érezzük, és ösztönösen érzékeljük a világegyetem valahogy egyetemesebb harmóniáját. Előfordul, hogy az efféle tapasztalatainkat egy lenyűgöző filmbe, könyvbe, művészeti alkotásba, zenébe vagy egy misébe való belefeledkezésünk váltja ki. Esetleg az olyan alkalmak, amikor ábrándozásba merülünk egy forrás, egy hegy mellett vagy az óceán partján. Előidézheti magas láz, traumatikus esemény, drogok vagy egy szülés. A csillagos ég látványa vagy a szerelem. Ezek a pillanatok azáltal válnak kihívássá, hogy miközben híján vagyunk a személyes kontrollnak, mindent harmonikusnak és helyénvalónak érzékelünk. Noha általában képtelenek vagyunk őket szavakba önteni, e tapasztalatokban valamiképpen életünk mélyebb értelmét véljük felfedezni. E tapasztalatok sine qua nonja épp az, hogy nem az értelem közvetíti őket. Mégis, mihelyt tovatűnnek, gyakran visszatérünk analitikus elménkhez, és megpróbáljuk megnevezni azt, ami történt. És itt kezdődik a probléma. Már volt rá példa, hogy az elnevezésekről és kategóriákról szóló viták hihetetlen emberi félreértésekhez vezettek, amelyek akár vallásháborúkba is torkolltak. Mihelyt beskatulyáztuk ezeket a tapasztalatokat, a címkék a mély pillanatokkal való asszociációjuk folytán önálló hatalomra tesznek szert, emellett pedig énünket eltöltik annak biztonságérzetével, hogy tudjuk, mi micsoda, és urai vagyunk a helyzetnek. Némely megnevezés e tapasztalatokat pszichológiai jelenségként kezeli: magamon kívül voltam", hallucináció", elidegenedett állapot", a tudatalatti felszínre törése", hisztéria", érzéki csalódás". Más, a tartalomra összpontosító megfogalmazások misztikus vagy spirituális eseményt feltételeznek: Isten szólt hozzám", eltöltött a lélek", Krisztus je

lenlétét éreztem", a lélek vezérelt", megértettem a taót", a dharmát" vagy az isteni törvényt". 1961-ben magam is belekeveredtem egy névragasztó vitába. Addigi életem legmélyebb élményében volt részem pszilocibin hatására. A kontextus vallásos-misztikus volt, így a spirituális bélyeg találónak tűnt. Akkoriban, a Harvard társadalomtudomány-professzoraként meglehetősen fogékony voltam olyan nézetekre, amelyek a szert pszichotomimetikusnak bélyegezték, amitől megbolondul az ember. Ha a szertől nem is bolondultam meg, gyanítottam, hogy a névragasztó konfliktus (ami leggyakrabban bennem zajlott) előbb-utóbb őrületbe kerget. Carl Jung például Richard Wilhelm, a ]i Csing fordítójának elmezavarát úgy írja le, mint azon törekvésének eredményét, hogy két különálló kultúrát szimultán módon saját énjébe beépítsen. A csata látszólag a kis pszilocibin gomba körül zajlott. A mexikói curanderosok teonanacatlnak - az istenek húsának" - nevezték, és profetikus, valamint misztikus élmények kiváltására használták. Humphry Osmond ezt a megnevezést a nyugati értelem számára kissé hozzáférhetőbbé tette a pszichedelikus szó létrehozásával, amelynek jelentése elmét megnyilvánító". A pszichiátriai közösség a pszichotomimetikus triptamin származék címkével látta el ugyanezt a gombát, amely csupán pszeudoskizofrén állapotok kísérleti kiváltásában keltett érdeklődést. Egyik osztályozási rendszer a Mózes, Mohamed, Krisztus és a Buddha által megismert misztikus birodalmakat tárta fel előttünk, míg a másik átkozott bolondoknak, magunkat őrületbe hajszoloknak tartott bennünket. A spirituális metaforák használatának is megvolt a maga intuitív érvényessége. Ezeket az értelmezéseket a pszichedelikus szerek által kiváltott közvetlen élmények és a misztikus irodalom közötti egyértelmű párhuzamok is alátámasztották. A szinte elviselhetetlen disszonanciát úgy küszöböltem ki, hogy a spirituális értelmezés útját választottam. Öt éven át próbáltunk olyan címkéket találni, amelyek az említett élmények értékét

optimalizálnák az emberiség számára. Az egész ügynek jelentős hozadéka volt az emberi tudat politikájának tekintetében is. Az egyik metaforakészlet szerint minden, a racionális, normális, éber tudatossággal nem megegyező tudatállapotok deviánsakként, azaz a szabályozás hiányának tükröződéseiként kezelendők. A másik metaforacsoport a módosult tudatállapotokat az emberiség olyan ritka és értékes lehetőségeinek tekinti, amelyek tudata lehetséges határainak kitágítását teszik lehetővé. Éppen ezért ezeket az élményeket nem visszaszorítani, hanem ápolni kell, még akkor is, ha a létező szociális intézmények számára fenyegetést jelentenek. E problémafelvetéssel tulajdonképpen William James nyomdokain jártunk, aki 1902-ben a The Varieties of Religious Experience (A vallásos tapasztalat változatai) című könyvében így ír a módosult tudatállapotokról: A világegyetem egészének semmiféle felfogása nem lehet végleges, ezért is van az, hogy ezek a másmilyen tudatformák meglehetősen kevés figyelemben részesülnek. A kérdés az tehát, hogyan tekintsük őket, lévén, hogy annyira eltérnek a normális tudatosságtól. És mégis, meghatározhatnak álláspontokat, noha nem szolgálnak formulákkal, és feltárhatnak területeket, noha nem sikerül egy térképet nyújtaniuk. Végső soron valóságfelfogásunk elhamarkodott lezárását akadályozzák meg." Megtanultuk értékelni a módosult tudatállapotok keleti terminológiájának kifinomultságát és érzékenységét. A keleti vallások immár megközelítőleg 4000 éve munkálkodnak a benső feltárásához szükséges térképeken és diagramokon. Néhányukat képesek voltunk megérteni, míg mások túl idegen kulturális vonatkozásokon alapultak ahhoz, hogy számunkra hasznosak legyenek. 1967-ben ezek a térképek Indiába vonzottak engem, ugyanis meg akartam találni azt az utat - esetleg tanítót -, aki révén a térképeket majd hatékonyabban használhatom. Akkoriban abban reménykedtem, hogy majd sikerül stabilizál-

nom ezeket a módosult tudatállapotokat és beépítenem azokat a mindennapi életbe. A pszichedelikus szerek ezt egyikünk számára sem tették lehetővé. Indiában találkoztam Neemkaroli Babával, aki minden reményemet messze fölülmúlta. A sahaj szamádinak nevezett állapotban élt, amelyben a módosult tudatállapotok élete szerves részét képezték. Jelenlétében az embert a határtalanság és időtlenség érzete, valamint szeretet és együttérzés töltötte el. Maharaji, ahogyan mi neveztük, egy alkalommal óriási adag pszichedelikus szert vett magához, és legnagyobb elképedésemre semmi sem történt. Lévén, hogy tudata nem korlátozódott semmiféle helyre, ezért nem is volt hová mennie, mert már ott volt, minden lehetőség birtokában. Valakit valamilyennek látni és valakinek lenni két különböző dolog - én sokkal inkább voltam valaki, mint valakit valamilyennek látó. A kérdés az volt, hogyan valósítsam meg az átalakulást, hogy abból, akinek gondoltam magam azzá váljak, aki Maharaji volt vagy épp nem volt. Éppen ezért mindent, ami Maharaji száját elhagyta, különleges utasításként kezeltem, noha képtelen voltam mindegyiket követni. De aztán bonyolódott a dolog, mert egymásnak ellentmondó utasításokat adott. Akkor jöttem rá, hogy egy olyan tanítóval van dolgom, aki, akár egy zen kóan, nem volt hatással olyasvalakire, aki a racionalitás fogságában maradt. Akkori állapotomban, racionális, becsületes, analitikus elmém által megbéklyózva képtelen voltam eljutni oda, ahová igyekezni véltem. Mi volt hát a teendő? Maharaji jelenlétében szívem kitárult, és a szeretet addig nem tapasztalt hullámai áradtak szét bennem. Talán ez volt az út - elmerülni a szeretetben. De elmém nem nyughatott. Az a bizonyos bennem élő szkeptikus társadalomtudós nem hagyta magát harc nélkül elmerülni. Egész énem ellenállt, minden lehetséges eszközt bevetve, beleértve az érzéki vágyat és értelmet, valamint a bűn- és kötelességtudatot. így például, a templomokban, ahol Maharaji tartózkodott, Hanumán, egy

majomisten szobrai álltak, aki minden hatalmát Isten iránti odaadásának köszönhette. Hanumán mély tiszteletnek és szeretetnek örvend Maharaji hívei körében. Ott álltam egy majom nyolclábnyi, pirosra festett cementszobra előtt, énekeltem neki és meditáltam rajta. Minduntalan ott volt a hang: Aha, szóval itt ülsz és egy cement majombálványt imádsz. Ez már tényleg több a soknál." Ez volt az a bizonyos belső küzdelem, amelynek metaforája a Bhagavad-gíta. Buddhista barátaim szerint az egész az elmének egy bizonyos fegyelmezettségén múlik, és amikor rákérdeztem, Maharaji megerősítette, hogy Isten megismerésének feltétele az elme egyetlen pontra való koncentrációja. így hát elkezdtem tisztességesen meditálni. Az áhítat ösvénye túl sok kalandozásra adott alkalmat, ezért kíméletlennek kellett lennem magammal szemben. 1971-ben kezdtem el a komoly meditációt Bódh Gajában, ahol a Buddha megvilágosult. Egy tíznapos kurzus folyamán száz nyugatival együtt nyertem figyelmes bevezetést a théraváda buddhista meditációs technikákba - a gyakorlatok legegyszerűbbikébe. Ebben az időszakban kerültem kapcsolatba Anagarika Munindrával, egy théraváda tanítóval, akinek egész, majdnem áttetsző lénye mintha épp azt a figyelmes, nyugodt derűt tükrözte volna, amiről maga a módszer szólt. Az új, mély nyugalomba való belekóstolás valósággal felüdített. Többet akartam tanulni, és ő bevezetett a Visuddhimaggába, ami a buddhizmus elméleti hagyományának része. Végezetül én, a nyugati pszichológus, megéltem az igazi intellektuális alázatot. Ugyanis megértettem, mit is jelent a psyche logos valójában. Ez az egyetlen kötet egyszerre tartalmazta a szellemi állapotok jól körülhatárolt és átfogó kategóriarendszerét és annak filozófiáját, hogyan szabadíthatjuk fel tudatunkat értelmünk zsarnoksága alól. Itt volt végre az az értelmezési tartomány, amit már 1961 óta kerestem. Mindenfajta értékítélettől mentes volt, és mint ilyen, a módosult tudatállapotokra vonatkozó eltérő metafori

kus rendszerek összehasonlítását tette lehetővé. Drága italként szívtam magamba a könyv minden szavát. Miközben értelmemet teljesen rabul ejtette a gyakorlat mögött meghúzódó rendszer, észrevettem, hogy egyre érzéketlenebbé és ellenállóbbá váltam magával a meditációval szemben. Hibásan alkalmaztam volna a módszert, vagy egyszerűen annak jele volt, hogy ez a fajta spirituális gyakorlat nem nekem való? Készséggel hagytam el Bódh Gaját, hogy eleget tegyek egy bhakti ünnepélyen való részvétel ígéretének, és hogy találkozzam Maharajival, a gurummal. Joggal merül fel a kérdés, hogy ha Maharaji, egy hindu volt a mesterem, miért mentem buddhista meditációt tanulni ahelyett, hogy vele maradtam volna. Nos, egyszerűen arról volt szó, hogy nem hagyta, hogy vele maradjak, miközben folyamatosan azt hajtogatta, Sub Ek" (minden egy). Hosszasan beszélt Krisztusról és Buddháról, aztán kidobott. Éppen ezért nem tűnt következetlenségnek egyéb hagyományok követése távollétem alatt. Ugyanis a Guru módszerében minden egyéb módszer a megtisztulás folyamatát szolgálta, amely a szeretett Maharajimmal való egyesülést elősegíthette. Ez az összeolvadás volt a végső cél. Bódh Gajából való távozásomkor úgy intéztem, hogy a nyarat Munindrával tölthessem Kosaniban, egy kis himalájai faluban. Utolsó percben lemondta az utazást, így hát Dán Golemannal és vagy 20 másik társunkkal együtt azt a nyarat buddhista, hindu és keresztény módszerek gyűjtésével töltöttem. Ennek során, Dannel beszélgetve kiderült, hogy sok a közös bennünk. Mindketten képzett pszichológusok voltunk, közünk volt a Harvardhoz, ugyanaz volt a gurunk, és mindketten elismeréssel beszéltünk a buddhista meditáció elméletéről és gyakorlatáról. Akárcsak nekem, neki is nehezére esett ezeket az eltérő részeket a mindennapjaiba beépítenie. Ugyanakkor lényeges eltérések is voltak közöttünk. Többek közt az, hogy neki szándékában állt minden lehetséges ott szerzett tapasztalatot és gyakorlatot hazavinni és megosztani a tu

dós közösséggel. Ezzel szemben én már régen felhagytam az akadémiai élettel. Dan alkalmas volt az integráció intellektuális feladatának elvégzésére: biztosította a különböző spirituális utak és az általuk bejárt tudatállapotok szükséges összefoglalását. Amint azt a jelen könyv bizonyítja, ezt meg is tette. Ez a munka csupán a kezdete a spirituális utazás egyetemes voltát értékelő szisztematikus alapozásnak, valami hasonló ahhoz, amelynek filozófiai alapjait Aldous Huxley Perennial Philosophy című munkájában tette le. És nyilván, miután felismertük a közös vonásokat, tisztelni fogjuk a különbségeket is. Ram Dass Barre, Massachusetts

Előszó E könyv első részét egy aprócska himalájai faluban írtam, ahol 1971-ben éltem a monszun időszakban. Az előző jó néhány hónapban indiai jógiktól és szvámiktól, tibeti lámáktól, valamint déli buddhista laikusoktól és szerzetesektől tanultam. Furcsa terminusokkal és fogalmakkal ostromoltak: szamádi", jána", turija", nirvána" és tömérdek más olyan fogalom is elhangzott, amelyeket e tanítók spirituális ösvényük leírására használtak. Az ösvények lényegüket tekintve nem különböztek, viszont mindegyik másképp közelítette meg a rajta való haladás módját és a várható mérföldköveket. Össze voltam zavarodva. A dolgok aztán Joseph Goldsteinnek, Bódh Gaja önismereti meditáció tanárának megállapítása nyomán kezdtek értelmet nyerni. Egyszerű matematika az egész - mondta: Minden meditációs rendszer az Egyre vagy Nullára törekszik - Istennel való egyesülésre vagy a semmire. Az Egyhez vezető ösvény a Rá való koncentráció révén valósul meg, a Nullához vezető út pedig nem más, mint értelmünk semmisségének felismerése. Ez jelentette az első irányelvet számomra a meditációs technikák megértéséhez. Egy-két hónappal később már a monszun esőzései közepén találtam magam abban a magaslati faluban. Öten azért érkeztünk ide, hogy egy bizonyos meditációt tanuljunk egy oktatóval az esős időszak alatt. Az oktató nem jelent meg. Helyette folyamatosan áramlottak a Gurum, Neemkaroli Baba által küldött nyugatiak. A monszun időszak végére harminc-negyven nyugati zarándok verődött össze. E tanulók révén elvileg minden nagy spirituális hagyomány képviseltette magát: az indiai jógák változatai, a tibeti buddhizmus, a szúfizmus, a keresztény

kontempláció, a zen, Gurdjieff, Krishnamurti és számtalan más szvámi, guru, jógi és baba különböző szektái. Mindegyikük magával hozta a maga kis, kedvenc könyvekből álló kincsét és személyes anekdotagyűjteményét. Ezekből az irodalmi és személyes forrásokból szűrtem le magamnak e meditációs ösvények hasonlóságait és különbségeit. Az írások, amelyek végül e könyvvé fejlődtek, eredetileg önmagam számára adott magyarázatok voltak. Térképekre volt szükségem, és e hagyományok mindegyike nyújtott valamit e tekintetben. Mindegyik térkép eltérő alkalmakkor segített megtalálnom a helyes utat a meditációban, vagy abban, hogy biztonságban érezzem magam valamely ismeretlen területen. Önmagában egyikük sem teljes, lévén, hogy egyikük sem képes lefedni minden meditáló tapasztalatának valamennyi aspektusát. Mindegyikünk saját egyéni utat követ, noha időnként jól ismert ösvényeken haladunk. A következőkben ismertetett utak a legbejártabbak közül valók. Népszerű útirányok, de semmiképpen sem vonatkoztathatók az egész területre. E birodalom nagy része feltérképezetlen, és ilyen értelemben mindegyikünk feltáróként jár benne. E könyv megírásában a legtöbb hálával Neemkaroli Babának tartozom, aki arra ösztönzött, hogy saját ösvényemhez komolyan viszonyuljak. Az összefüggések megértésében sokat köszönhetek olyan emberekkel való találkozásoknak és beszélgetéseknek, mint Sayadaw U Pandita, Ram Dass, Anagarika Munindra, Csögyam Trungpa, Bhagavan Das, Ananda Mayee Ma, Kunu Rinpocse, Krishnamurti, S. N, Goenka, Szvámi Muktananda, Nyanaponika Mahathera, Bhikku Nyanajivako, Joseph Goldstein, Herbert Guenther, K. K. Sah, Father Theophane, Yogi Ramagyadas, Charles Reeder és másoknak, akik aktívan járják ezeket az ösvényeket. A Journal of Transpersonal Pcyhology szerkesztői arra biztattak, hogy munkámat cikkekben közöljem, amelyek rövidített változatai e könyv különböző részei. Ázsiai utazásaimat a Harvard doktori előkészítő programjának di

ákjaként, majd a Társadalomtudományi Kutató Tanács kutató gyakornokaként tettem. A meditáció ősi művészete az Ázsiából való visszatérésemet követő évtized munkájának lényeges részét tartalmazza. Olyan tanulmányrészekre alapoz, amelyek először olyan kötetekben és folyóiratokban jelentek meg, mint a Theories of Personality (Wiley, Calvin Hall és Gardner Lindzey szerkesztésében), Re- Vision, Psychology Today, The American Journal of Psychotherapy, The Journal oftranspersonal Psychology, valamint egy a Noétikus Tudományok Intézetének írt beszámolóban. Mindezen írásaimat számos beszélgetés befolyásolta, olyanokkal, akiknek érdeklődési körük hasonló, köztük Richard Davidsonnal, Gary Schwartzcal, Dávid McClellanddel, Dávid Shapiróval, Herbert Bensonnal, Dániel Brownnal, Jack Englerrel, Mark Epsteinnel, Jón Kabat-Zinnel, Kathleen Speethszel, Csíkszentmihályi Mihállyal, Gerald Fogellal, Roger Walshsal és főként feleségemmel, Tara Bennett-Golemannal. Köszönettel tartozom mindazoknak, akik munkámban segítettek.

Bevezetés Úgy tizenöt évvel ezelőtt, e könyv első három részét képező The Varieties of the Meditative Experience megírásakor a meditáció újdonságnak számított a nyugati világban. Olyan tanítók, mint Yogananda és D. T. Suzuki sokkal korábban eljutottak Amerikába, itt-ott híveket szerezve maguknak. De az 1960-as évek végén és a 70-es évek elején a meditáció iránti érdeklődés a nyugati világban addig nem ismert méreteket öltött. Ezen általános érdeklődéstől megérintve kezdtem el meditálni a főiskolán, majd pszichológiát végzett hallgatóként Ázsiába utaztam, hogy a meditációs hagyományokat eredeti környezetükben tanulmányozzam. Valamennyien, akik a keleti meditációs tanítások bűvkörébe kerültünk, a technikák, iskolák, hagyományok és leszármazások sokaságával szembesültünk. Aztán váratlanul szó esett a furcsa tudatállapotokról és izgalmas létformákról is - a szamádiról", és szatoriról", a bódhiszattváról és tulkusról. Ez számunkra új és szokatlan terület volt. A szellem e topográfiájához egy útikönyvre volt szükségünk. A Varieties, ami aztán oly sok lelkes hívet szerzett magának, ilyen útmutatónak készült, a legnagyobb meditációs hagyományok áttekintéseként. A célom az volt, hogy az egzotikusát elérhetőbbé tegyem, és e hagyományok mögött rejlő azonosságokat felmutassam, úgy, hogy különbségeiket tiszteletben tartom. Mostanra, immár több mint egy évtized múltán a dolgok megváltoztak. A meditáció beszivárgott a kultúránkba. Amerikaiak milliói kipróbálták és sokan már be is építették rohanó életükbe. A meditációt immár bevett eszközként használják az orvostudományban, pszichológiában, nevelésben és önképzésben.

Emellett pedig sokan vannak olyanok, akik meditációs tapasztalatuknak immár jócskán a második évtizedében járnak. Midőn e múlttal bíró meditálok elfoglalták helyüket az üzletemberek, szakemberek körében és az akadémiai berkekben, egyben a meditációt a kultúra szerves részévé is tették. Ma már az emberek a munkahelyen meditálnak, hogy hatékonyságukat fokozzák; a pszichoterapeuták megtanítják pácienseiknek; végzős diákok pedig szakdolgozatot írnak róla. Jelen kötet a meditációt a feltűnésétől a nyugati főáramba való kerüléséig követi nyomon. Emlékszem, hogy a néhai tibeti tanító Csögyam Trungpa már 1974-ben azt mondta nekem, a buddhizmus pszichológiaként fog eljönni a nyugati világba". Az a felfogás, hogy a buddhizmusnak - miként a világ más nagy spirituális hagyományainak bármi köze is lehet a pszichológiához, teljesen új volt számomra. Az évek során azonban a keleti és nyugati pszichológiák bimbózó kapcsolata írásaim fő témája lett. A Varieties megírását követő években egy sor, a nyugati kultúra és a keleti meditációs hagyományok találkozásáról szóló tanulmányt jelentettem meg. A témák között szerepelt a keleti pszichológiák leírása, a nyugati pszichológusok fogékonysága, illetve ellenállása e keleti megközelítésekkel szemben, valamint a meditáció szerepe a pszichoterápiában, orvostudományban és tudatkutatásban. Ezek közül számos tanulmányt beépítettem könyvem negyedik részébe. Felhívom az olvasó figyelmét arra, hogy a hangvételbeli különbségek az eltérő fórumoknak tudhatok be, ahol ezek először megjelentek. Emellett pedig a negyedik rész formátuma női példákat is tartalmaz. Az Abhidhammáról szóló rész eredetileg egy főiskolai személyiségelmélet-szöveggyűjteménybe készült. A legtöbb pszichológus alapképzéséből kimarad, hogy a keleti meditációs technikák tulajdonképpen az ősi pszichológiai elméletek gya

korlati ágát képezik, és hogy e régi elméletek éppoly helytállók, mint a modern idők elméletei. Ez a fejezet e hiány pótlására szolgál. A meditációról és stresszről szóló fejezet egy, a Psychology Today-nek írt tanulmányból származik, és tartalmaz egy rövid útmutatást is a meditáció módjára vonatkozóan. A meditációra és pszichoterápiára vonatkozó egyik közlemény eredetileg egy pszichoterápiával foglalkozó folyóiratában is megjelent. A tudatosság politikájának tárgyalása a Journal of Transpersonal Psychologyban való megjelenésre szánt tanulmány átirata. A tudatosság és meditáció kutatására irányuló gondolataim pedig egy alapítványnak írt helyzetfelmérésként fogalmazódtak meg. Ezek az új fejezetek biztosítják a könyv alapvető egyensúlyát. A Varieties számos, viszonylag ritka meditatív állapotot írt le; e kiadás kiegészítő anyaga inkább a meditáció mindennapi használatát és implikációit tárgyalja - hogyan segít a stressz kezelésében, illetve az életminőség javításában általában. Mégis, gyakorlati alkalmazásai ellenére, a meditáció igazi közege a spirituális élet. A klasszikus forrásokban leírt tudatállapotok legemelkedettebb formájukban képesek kiemelni a mindennapi foglalatosságok kicsinyességéből, valamint átalakíthatják az átlagos tudatosságot. A spirituális élet az ehhez hasonló transzcendentális állapotokban gyökerezik, amelyeket minden világvallás alapítói és korai hívei megtapasztaltak. Mózes, amikor átvette a tízparancsolatot, Jézus negyvennapos magánya a pusztában, Allah sivatagi víziói és a Buddha megvilágosodása a Bo Fa alatt mindmind rendkívüli tudatállapotokról árulkodnak. A vallásos intézmények és teológiák leggyakrabban túlélik az őket létrehozó eredeti transzcendentális állapotokat. Ezen élő tapasztalatok nélkül a vallás intézményei alaptalanokká, teológiájuk kiüresedetté válik. Nézetem szerint a nagy múltú vallások modern krízisét e transzcendentális állapotok - min-

den vallás alapját képező élő lélek - személyes megtapasztalásának megritkulása okozza. Ez a lélek egységesíti a változatos meditativ formákat. Ahogyan azt egy régi zen mondás tartja: Kezdetben nem két ösvény volt. Minden érkező ugyanazt az utat járta."

I. rész VISUDDHIMAGGA: TÉRKÉP A BELSŐ TÉRHEZ

A klasszikus buddhista abhidhamma valószínűleg a legátfogóbb és legrészletesebb hagyományos pszichológiája a tudatállapotoknak. Az 5. században Buddhagósa szerzetes az abhidhamma meditációról szóló részét a Visuddhimaggában, azaz a Megtisztulás útjában (Nanamoli, 1976)' foglalta össze. A Visuddhimagga évszázadokon át a buddhista filozófia és pszichológia orális szöveggyűjteményeként működött, amelyet a szerzetestanoncok szóról szóra memorizáltak. Lévén ennyire részletes és teljes, a Visuddhimagga a meditáció egyetlen megközelítéséről nyújt átfogó képet. így megfelelő összehasonlítási alapként szolgál a meditáció egyéb módjainak megértéséhez, amelyeket a második rész tárgyal. A Visuddhimagga a meditáció legmegfelelőbb környezetére és attitűdjére vonatkozó tanáccsal kezdődik, majd kitér azokra a specifikus eljárásokra, amelyekkel a meditáló figyelmét edzi, valamint azokra a határkövekre, amelyeken a nirvánikus állapothoz vezető meditációs ösvényen járva áthalad. Végezetül pedig a nirvána tapasztalatának pszichológiai következményeivel zárul." A Visuddhimagga a meditáció hagyományos receptkönyve, azonban nem feltétlenül tartalmaz a kortárs théraváda buddhisták módszereire vonatkozó útmutatást. Egy ideális folyamatot ír le, és mint ilyen, nem alkalmazkodik bármely személy tapasztalataihoz. De a tapasztalt meditáló minden bizonnyal számos ismerős mozzanatra bukkan benne. * A szövegben hivatkozott könyvek adatai a Bibliográfiában találhatók meg. ** Az eredeti Pali Nanamoli Thera általi kitűnő fordítása (1976) mellett még a következő kortárs Visuddhimagga-kommentárok említhetők meg: Bhikku Soma (1949), E. Conze (1956), Kalu Rinpoche (1974), Kashyap (1954), Lama Govinda (1969), Ledi Sayadaw (1965), Mahasi Sayadaw (1965, 1970), Narada Thera (1956), Nyanaponika Thera (1949, 1962, 1968), Nyanatiloka (1952a és b, 1972), P. V. Mahathera (1962).

1. fejezet Felkészülés a meditációra A gyakorlat első lépése a sila (erény, azaz erkölcsi tisztaság). Az erényes gondolat, szó és cselekedet rendszeres művelése a meditáló erőfeszítéseit a meditációbeli tudatállapot-változásra irányítja. Az erkölcstelen gondolatok", mint a szexuális fantáziák vagy a harag, szórakozottá teszik a meditálót, csak idő- és energiapocsékolást jelentenek számára. A lelki megtisztulás az elterelő gondolatok kizárását jelenti. A megtisztulási folyamat a buddhista modell szerinti képzés három nagy mozzanatának egyike, a szamádi (medi tatív koncentráció) és a punnya (önismeret). Az önismeret itt a dolgokat úgy látni, ahogy vannak" különleges jelentésében szerepel. Megtisztulás, koncentráció és önismeret szorosan összetartoznak. Az elme megtisztítására irányuló erőfeszítés megkönnyíti az előzetes koncentrációt, amely aztán lehetővé teszi a tartós megértést. Mind a koncentráció, mind pedig az önismeret fejlesztésével a tisztaság megszűnik akarati tevékenységnek lenni, ehelyett természetessé és könnyen elérhetővé válik a meditáló számára. Az önismeret megerősíti a tisztaságot, miközben segíti a koncentrációt; az erőteljes koncentráció eredményezheti az önismeretet és tisztaságot egyaránt. A kölcsönhatás nem lineáris: bármelyik fejlődése megkönnyíti a másik kettőt. A meditáció ösvényén nem feltétlenül előrehaladásról, sokkal inkább e három szimultán spiráljáról van szó. Noha e bemutatás szükségképpen lineáris, a tisztaság, koncentráció és önismeret meditáló általi fejlesztése komplex kapcsolatrendszert mutat. Ezek egyetlen folyamat három arculatát jelentik.

A Visuddhimagga hagyományában az aktív megtisztulás a világiakra, a novíciusokra, illetve az elhivatott szerzetesekre vonatkozó fegyelmi kódok betartásával kezdődik. A világiakra összesen öt szabály vonatkozik: tartózkodás a gyilkosságtól, a lopástól, a törvénytelen szexuális kapcsolattól, a hazugságtól és a mérgező anyagoktól. A novíciusok esetében a lista már tízre bővül, míg az első öt egyre szigorúbbá válik. A szerzeteseket már 227 tiltás és előírás köti, amelyek a mindennapi kolostori élet minden részletét szabályozzák. Noha a tisztaság gyakorlása életmód szerint változik, a célja ugyanaz: a meditációra való szükséges előkészület. Mindezek egyrészt a megfelelő szociális viselkedés alapjai is, amelyek fontossága azonban másodrendű a megfelelő viselkedés által előrevetített motivált tisztasághoz képest. A tisztaság itt nem csupán az illendőség külső jelentésében értendő, hanem olyan szellemi attitűdként, amelyből az illendő beszéd, tett és gondolat ered. így például a Visuddhimagga arra ösztönzi a meditálót, hogy amennyiben buja gondolatai támadnak, ezeket a gondolatokat a test undorító voltáról való elmélkedéssel hárítsa el. A cél: megszabadítani a meditálót a lelkifurdalás, a bűntudat, a szégyen gondolatától, valamint a testi vágytól. A viselkedés ilyen kontrolljára azért van szükség, mert az elmére hat: a tisztaság törvényei egy nyugodt és alázatos elmét hivatottak teremteni. Az erkölcsi tisztaság egyetlen célja az elme megtisztítása. Lévén a tisztaság célja a fegyelmezett elme, az érzékektől való elzárkózás a megtisztulás része. Ennek eszköze a szati (belső figyelem). A belső figyelem azáltal lesz úrrá az érzékeken, hogy az érzéki benyomásokat csupán észreveszi, de nem engedi, hogy azok az elmét láncreakciókra késztessék. A belső figyelem az érzéki benyomásokra való felületes figyelés attitűdje. A vipasszána (a dolgokat a maguk valójában látni) gyakorlatává fejlesztve a belső figyelem a nirvánikus állapothoz vezető sugárúttá válik. A mindennapi gyakorlatban a belső figyelem a