Forenom Hotel Az én munkahelyem a Forenom Hotel, amely a kollégiumtól nem messze, a vasútállomással szemben helyezkedik el. Ez egy 2 csillagos, 34 szobás hotel, azonban tartoznak hozzá 3 csillagos apartmanok is a város különböző pontjain. Fő feladatom a takarítás, de a recepción is töltöttem egy kis időt.a munkaidőm 9-től 15 óráig tart, ezért szerencsére nem kell korán kelnem, azonban eléggé feszített munkatempóban dolgozunk, ugyanis mindig van mit takarítani. A szobák felszereltsége elég jó, mindegyikben van mikrohullámú sütő, kávéfőző, hűtő, TV, illetve vízforraló. A 3 emeletes épületben a lift könnyíti meg a közlekedést. Az emberek, akikkel együtt dolgozok kedvesek, mindig ellátnak tanácsokkal és rendkívül jóindulatúak, ezért nagyon szeretek ott dolgozni. Myllytulli Unit Mi, Barbi és Ági az Oulu Vocational Collage Myllytulli Unitban töltjük az egy hónapos szakmai gyakorlatunkat. Ebben az iskolában a diákok többféle képzésben is részesülhetnek, például turizmus, szépségápolás vagy gasztronómia. Minden reggel 9 órára járunk dolgozni, szerencsére a Vällkylätől csupán 20 percnyire fekszik az épület, így minden reggel egy kis sétával kezdhetjük a napot. A feladataink: legtöbbször irodai munkát végzünk, órákra járunk és prezentációkat adunk elő Magyarországról, Egerről az osztályoknak. Minden nap kapunk 1 óra ebédszünetet, amit általában az iskola éttermében töltünk el, hiszen az intézmény minden napra biztosít nekünk ebédet. A munkaidőnk általában 6 óra, így 3 órakor véget ér a munkanapunk. A munkatársaink nagyon kedvesek köztük a kapcsolattartónk, Tuula is. A munka mellett mindig akad időnk szórakozásra is az iskolának köszönhetően, például gokartozás. Nagyon sok diákkal megismerkedtünk a minden napjaink során, akikkel reméljük, hogy a későbbiekben is tartani fogjuk a kapcsolatot. Nagyon örülünk, hogy ilyen kellemes helyen dolgozhatunk. Automaatiotie
Mi, Dorina és Anita Oulutól kb. 14 km-re, Oulunsalon dolgozunk egy irodaházban. Minden reggel busszal járunk ide, viszonylag korán kell kelnünk, de megéri mert nagyon jó munkahelyünk van. Az emberek nagyon kedvesek velünk, kávészünetben, ebéd közben mellénk ülnek, érdeklődnek, hogy érezzük magunkat és mivel töltjük szabadidőnket. Mindennapi teendőink közé tartozik a kávéfőzés, a borítékolás, e-mail küldés, fénymásolás, scennelés. Soha nem unatkozunk, mindig elegendő feladatot kapunk, de ha hamarabb végzünk az Oulu Vocational College finn facebook-os oldalra töltünk fel beszámolót a tapasztalatainkról, élményeinkről fényképekkel színesítve. Fél kilenctől fél háromig tart a munkaidőnk, amibe két kávészünet és egy ebédszünet is beletartozik. Az ételek nagyon ízletesek, általában többféle saláta, hal és húsétel közül választhatunk, de levest is mindig kapunk. Igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy egy ilyen nagyszerű közösségben és ilyen igényes környezetben tölthetjük a szakmai gyakorlatot. Hotel Cumulus
Mi ( Szabina, Tomi, Krisz) a Cumulus hotelban dolgozunk, ami egy három csillagos belvárosi szálloda. Szerencsénk van, mert a kollégiumunktól viszonylag nincs messze, körülbelül 10 perc gyalog, így nem kell korán indulnunk vagy buszoznunk. Mindhármunknak más a munkabeosztása, így sosem dolgozunk együtt, de ez nem nehézség, mert így megismerkedhetünk az ott dolgozó emberekkel is. Az első hetet Szabina takarítással, Krisztián a recepción, én pedig a konyhán kezdtem. Az elkövetkező hetekben mindannyian megismerkedhetünk a másik két munkaterülettel is. Szabina reggel 8:30-kor kezdte a munkát és általában 6 órát kellett dolgoznia. A feladatai közé tartozott az ágyazás, portörlés és porszívózás. Ha a feladatát hamarabb elvégezte, akkor kapott pár plusz feladatot vagy olyan is előfordult, hogy hamarabb eljöhetett. Krisztián a recepción kezdte meg a munkáját az esti műszakban. 6 órakor kezdett és éjfélig dolgozott. Természetesen fehér ingben, sötét nadrágban és kitűzőben kellet dolgoznia. A kései idő miatt a munkája nem volt túl mozgalmas, így megismerkedhetett a hotellel és a bonyolult számítógépes rendszerrel. Én reggel 6-ra mentem és délben végeztem. Nekem a reggeliztetésben kellet segítenem. Első nap körbevezettek és megmutatták mit hol találok. A konyha hatalmas és jól felszerelt, de minden könnyen megtalálható benne. Az én feladatom az asztalok leszedése, a mosogatás és a felszolgálás volt. Szerencsére nem kellet kézzel mosnom a tányérokat, mert egy óriás automata mosogatógép elvégezte a piszkos munkát. A munkaidő alatt számos kisebb pihenőt és kávészünetet tartottunk, így sosem tűnt a munka monotonnak. Örülünk, hogy itt dolgozhatunk és mind a hárman várjuk már, hogy megismerkedhessünk a többi munkaterülettel is. Hotel Restaurant Lasaretti Az én munkahelyem a Hotel Restaurant Lasaretti. Ez a szálloda az Oulu folyó partján fekszik, kb. 1 kmre a központtól. A klímának, a speciálisan berendezett és felszerelt szobáknak köszönhetően kimondottan ajánlott allergiás és asztmás vendégek számára. Az 50 szobás hotelben lehetőség nyílik meetingek megrendezésére is. Berendezése nagyon harmonikus, ízléses és ami még inkább különleges jelleget ad neki, hogy egy régi kórházból van kialakítva.ennek kevés nyomát látni, hiszen remekül fel van újítva. Az itt dolgozó személyzet nagyon kedves és szimpatikus, remek csapatmunkát végeznek. Öröm itt dolgozni.
Holiday Inn Ha már dolgozunk kell, legalább örökítsük meg, hogy hol és mit dolgozunk. Az én munkahelyem a Holiday Inn nevű hotel. A Holiday Inn egyébként egy hotellánc szerte a világban. A hotel négy csillagos, és gyönyörű szép. Szerencsémre nem kellett buszbérletet vennem, hogy eltudjak jutni a hotelbe, mert viszonylag elég közel van a szállásunkhoz, és szinte végig csak egyenesen kell mennem, és egy 15 perc alatt ott is vagyok. A hotel belseje olyan, mint egy mini park. Ezt egyszerűen nem lehet leírni, ezt látni kell, ezért töltöttem fel a hotel belsejéről ezt a képet: Hát igen :) A recepcióval szemben van egy foteles bár, és onnan nyílik ez a látvány. A szobák is eléggé komfortosak, az ágyat is kipróbáltam, nagyon kényelmes. A munkabeosztásom is viszonylag jó, a
munkatársak is segítőkészek és rendesek, úgyhogy azt kell hogy mondjam, örülök hogy dolgozhatok, és remélem a többiek is ilyen véleménnyel vannak az ő munkahelyeikről. :) itt