Janus Pannonius életmű 1434-1472
Életrajz Csezmicén született (Szlavónia), valószínűleg horvát anyanyelvű (Csezmicei János) A magyar irodalom első név szerint ismert költője Vitéz János (váradi püspök, majd esztergomi érsek és királyi kancellár, Mátyás fő bizalmasa) Ferrarába kerül, a híres magániskolába Latinul ír verseket Jogász és egyházjogász lett (Padova) Felvett név jelentése: Magyarországi János Hazatérése után pappá, pécsi püspökké lesz Később Mátyás bizalma megrendült iránta, kegyvesztett lett (Mátyás elleni összeesküvés) Itáliába menekülne, de Medvevárig jutott (Zágráb mellett) Mátyás évekig nem engedte eltemettetni a pécsi székesegyházban Sokáig nem tudták, hol van eltemetve 1991-ben bukkantak rá a sírjára. Földi maradványaiból az arcképét is rekonstruálták
Identitásteremtés Humanista költői név NÉVVÁLTOZTATÁSÁRÓL János volt a nevem, s Janus, ki e verseket írta! Megmondom, ha netán, tudni kivánod okát. Nem buta gőgből hagytam cserben a régi nevem, nem! Tudna-e bárki különb s szebb nevet adni nekem? Ezt hittem magam is s lásd, Janus lettem, amint a Múzsa magához emelt s megkoszorúzta fejem.
Janus Pannonius koponya-rekonstrukció
Életművének felosztása: ELSŐ IDŐSZAK ITÁLIAI EPIGRAMMÁK (1447 1458) MÁSODIK IDŐSZAK - MAGYARORSZÁGI EPIGRAMMÁK ÉS ELÉGIÁK (1458 1464) Epigramma: lírai műfaj. Eredetileg sírfelirat: rövid, tömör. Két szerkezeti rész: először egy tényt vázol fel, majd hozzáfűz egy megállapítást. Léteznek magasztos hangvételű, dicsőítő, valamint csipkelődő, szellemes hangnemben megírt epigrammák. Elégia: időmértékes versformában íródott, ókori görög eredetű műfaj. Az újkor óta elégia alatt a melankolikus hangulatú, emlékező jellegű, bánatot, fáradt beletörődést sugárzó lírai költeményt értjük.
Itáliai korszak Korai epigrammái (iskolai gyakorlatok, rögtönzések) Szellemes, csipkelődő hangnem, erotikus Irónia: a művelt ember szellemi fölényét hirdeti a tudatlansággal, kicsinyességgel szemben Humanizmus szelleme, távol áll költészete a vallástól Dicsőítő énekek: pl.: Guarinóhoz mesteréhez írja, bölcsként, jeles nevelőként beszél róla A dicsőítő ének a reneszánsz költészet egyik legnagyobb tekintélyű, antik mintákat követő lírai műfaja, alkalmas egy eszményi személy bemutatására. GUARINÓHOZ Így szóltál, Guarino, olvasgatva a könyvem: nem tanitottam ilyet. Íme, bevallom, igaz, mesterem erre nem tanitottál, ám, amiből ez sarjadt kérdezem én nem te vetetted-e azt? (Takáts Gyula fordítása)
Magyarországi költészete Költői helyzetét, életének kérdései A szellemi hontalanság (megértő közönség hiánya, visszavágyódás Itáliába, a barátokhoz) Alkotói büszkeségének kimondása (Pannónia dicsérete): a középkori névtelenséggel szemben, az ő művészi teljesítménye a pannon vidék kultúrájának hírét is növeli Epigramma A legfontosabb a szellemi dicsőség (korábban a katonai volt) Pannónia dicsérete Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek, S most Pannónia is ontja a szép dalokat. Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám, Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld! (Berezeli Anzelm Károly fordítása)
Táborozom költő létemre, s nem remegek ha Gyors paripán száguld, és nyilat ont a pogány; Más rémít: ártalmas láz fene lángja emészt el, Kardnál metszőbb tűz marja, fogyasztja tüdőm. Hogyha talán élsz még, hosszan kínlódj, Prometheus, Sírban mázsás kő nyomja a csontjaidat, Mert te vagy emberi fajtánk legfőbb bajkeverője, Vétked lett valahány rút nyavalyánknak oka. Nem sorvasztották azelőtt járványok Dvbb a testet, Nem volt sápkór és fojtogató köhögés; Mily bűn hozta, könyörtelen istenek, árva fejemre Bosszutokat? Mi lehet bennem a gyűlöletes? Bűntessétek a bűnt, hadd vesszen a gyilkos, a rabló S templomfosztogató, hisz van ilyen sok ezer. Phoebus papja vagyok, s dalaim még szárnyra se keltek, Óvjátok legalább addig az életemet. Sok versem van, amely végső csiszolásra szorul még, Sok versem töredék lesz, ha be nem fejezem. Méltó lennék élni, tudom, csak hatna reátok Ész és ifjúság, kellemes orca s alak. Elkövetett büneim soha nem tagadom, de ha még oly Bűnösen éltem is én, becstelenül sohasem. Mentsetek engem fel, bármit cselekedtem, a bűnös Bánata egyszersmind bűne bocsánata is. Mikor a táborban megbetegedett (részletek) Gyorsan az írótáblámat, mert úgy akarom, hogy Lelkem legvégső óhaja álljon azon. Drága barátaim, ott ássátok nékem a sírt, hol Harmatgyöngyöktől csillog a zöld s buja fű, Dús lombú erdők, s a kies rónák közepette, Hol nimfák járják ünnepi táncaikat, Ott, hol a lágy szellőfuvalom csupa balzsamos illat, És a dalosmadarak bús dala zeng epedőn. S hogy ne boruljon mély feledés rám néma siromban, Azt akarom, hogy e vers álljon a sírkövemen: Itt nyugszik Janus, kivel ősi Dunánkhoz először Jöttek a szent Helikon zöldkoszorús szüzei. Ezt a dicsőséget, ó, hagyd meg a holtnak, Irígység, Rosszakarat, kíméld hült porait legalább!
Mikor a táborban megbetegedett (részletek) Elégia Versindítás: költő és katona szembeállítása mely személyes élményből fakad Betegsége büntetés, s ennek okait keresi: Megszólítja az isteneket Érvel, hogy miért akar élni A betegség realisztikus leírása a középkorral szemben áll A vers zárása: a reneszánsz művészi öntudat. A gyenge test a művelt szellemmel áll ellentétben A hatvanas évektől elszigeteltség és betegség (tüdőbaj): elégikus hangvétel (Mikor a táborban megbetegedett, Saját lelkéhez)
Verseinek utóélete Mátyás összegyűjtette verseit, könyvtárába helyeztette el A nemzeti nyelvű irodalom terjedésével hírneve elhomályosult évszázadokra A 19. század végén 3 hosszabb költeménye jelent meg magyar fordításban Az életmű magyarra fordítása az 1930-as években kezdődött Weöres Sándor, Vas István, Csorba Győző, Nemes Nagy Ágnes
Rövid élete ellenére is kiteljesedett életműve a humanizmus szellemében. Reneszánsz tematika: az egyén, testi és lelki problémáival, a családi összetartozás (édesanyja iránti szeretete), a közösség, a hazai táj és a természet szeretete. Igazi humanista: legfőbb élménye és ihletforrása a kultúra, a tudomány, a művészet, de főleg a költészet.
Köszönöm a figyelmet! Írt-e Janus akár egyetlen magyar verset is? Egyáltalán: tudott-e magyarul? Máig bizonytalan. De ha tudott is, képes lett volna-e a fejlődés akkori fokán álló magyar költői nyelven úgy kifejezni gondolatait, érzéseit, mint a reneszánsz végletekig csiszolt latinján? (Csorba Győző, XX. századi költő)