45. Kisajátítások az autópálya onalán. Szilágyság/45. www.hhrf.org/szilagysag/ Bozóttüz. ezés csúcstalálkozója. ezdemény. 2011. november 11.



Hasonló dokumentumok
A magyar tannyelvű oktatás és anyanyelvű művelődés helyzete a segesvári szórványban

Vállalkozások fejlesztési tervei

Nemzetpolitikai összefoglaló hét

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL

Nemzetpolitikai összefoglaló hét

(2) A Közszolgálati Díj odaítélésére a Képviselő-testület Ügyrendi és Nemzetiségi Bizottsága tesz javaslatot. Közművelődési Díj.

FUEN KONGRESSZUS 2017.

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék

Az EU gazdasági és politikai unió

EREDMÉNYLISTA 2. osztály

FUEN KONGRESSZUS Programtervezet

Fiatal gazdák ösztönzése

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás

Kárpát-medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedőjét,

5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes

A forrásbevonás politikai mintázata

JELENTÉS. Középiskolát végzett diákok helyzete

Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban

IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal

Reisinger Adrienn: Oktatás és egészségügy. 1. Bevezetés Problémafelvetés

Országos tudásverseny koordinátor pedagógus pályázat 2018.

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT

Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, OKTÓBER

XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny április 25. Budapest

Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27.

Eurobarométer gyorsfelmérés: Mozgásban az ifjúság

V. Mária Út Konferencia. Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó október

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél /1. szám

Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / / borzsony.duna@gmail.com /

IFJÚSÁGI SZAKTESTÜLET

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai

GYERE - Gyermekek Egészsége Program SZERENCS Fenntartó projekt első év Beszámoló

Tisztelt Jászkisériek!

* * * Fax: (36 1) Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos Budapest 1051 Nádor utca 22. Tisztelt Dr. Péterfalvi Attila Úr!

Választásoktól távolmaradók indokai:

2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS

A PROJEKTRŐL.

Szeretem, mert Vasból van

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV

Orbán Balázs Sátor Programjavaslatok - tervezet

Az Európai Unió kohéziós politikája. Pelle Anita Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Gyermekkori elhízás megelőzése, elhízott gyermekek életmódváltásának SAJTÓMAPPA. Pályázató azonosító: TÁMOP /

EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei. Iránytű Közéleti Barométer

A Székely Szabadság Napja március 10., Marosvásárhely

Vállalkozz itthon - fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása

A Világ Legnagyobb Tanórája. Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT)

A kultúra menedzselése

Nemzetpolitikai összefoglaló hét

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV. ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika május

A TÁMOP pályázat hírei, a megvalósítás eseményei, krónikája, dokumentumai. Kompetencia alapú oktatás a Szegvár- Mártély ÁMK Forray Máté

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága április 5-i üléséről.

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre

JELENTÉS. Medvekérdés és vadkárok Hargita megyében

A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója. Tanulmányi területek kódja, neve és leírása:

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság

Az ÉV PROJEKTMENEDZSERE díjpályázat kiírási rendszere

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

TANÍTÓK ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉSE AZ ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁRA CÍMŰ 30 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM

GINOP A szakképző intézmények átfogó megújítása az alapkészségek fejlesztése és a lemorzsolódás csökkentése érdekében BESZÁMOLÓ

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK NOVEMBER 30-AI ÜLÉSÉRE

Felhívás. A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint

TARTALOM DOKUMENTUMOK. A nemzetiségi anyaszervezet

A NYÍREGYHÁZI CIVIL FÓRUM STRATÉGIÁJA

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A

Lesz-e Tarlós-bringa Budapesten?

Továbbképzési tájékoztató 2018.

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

SEAP- Fenntartható Energetikai Akciótervek fontossága, szerepe a települési energiagazdálkodásban

Helyszín, időpont: A találkozót november ig rendezzük meg Szegeden a Dugonics András Piarista Gimnáziumban

Ennek kapcsán november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és

szka102_21 É N É S A V I L Á G Készítette: Nahalka István SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév

HURO/1001/065/ számú projekt keretében az Ember és a Természet címmel szervezett környezetvédelmi, környezeti nevelési vetélkedő

Átírás:

Szilágyság/45. 1. 45. Ára: 1,5 lej Elõfizetõknek 1,4 lej TÁMOGATÁSÁVAL Közérdekû 3. oldalon Bozóttüz zóttüzek Kisajátítások az autópálya nyomv omvonalán onalán A szabálysértõket 1.000 lejtõl 2.500 lejig terjedõ pénzbírsággal sújthatják. A polgármesteri hivatalok kijelölik a hét egy napját, amelyen a gazdaságokban el lehet égetni a száraz gallyakat, leveleket. Oktatás 4. oldalon Oktatási ügyek A hónap végén a Pedagógusok Napján fogják felavatni a tanfelügyelõség elõtti parkban az oktatók szobrát. A mintegy 3,5 méter magas szobor egy kapukeretben könyvet magasba emelõ nõalakot ábrázol. A szobor mintegy 15.000 lejbe került, amelyre a pénzt a nemrégen 25%-os fizetéselvonással büntetett pedagógusok kellett összeadják. Az Észak-erdélyi autósztráda már-már legendává válik, nem tudni beteljesül-e? Mindenesetre a kormány újabb összegeket különített el az autópálya nyomvonalán fekvõ területek kisajátítására Márkaszék és Ipp község területén, illetve még négy Bihar megyei helységben a november 4-i Hivatalos Közlöny szerint. Ipp községben még 144 telket sajátítanak ki mintegy 38.000 négyzetméternyi területen, Márkaszéken pedig még 50 telket 144.000 négyzetméternyi területen. Lakatos Sándor, a Szilágy Megyei Kataszteri és Ingatlannyilvántartó Hivatal igazgatója szerint az autópálya Szilágy megyei nyomvonalának mintegy 82 km szakaszából 27,3 km-nyi szakaszon tisztázottak a telkek tulajdonjogai, és készen vannak a kisajátítási dokumentumok elsõsorban Márkaszék, Ipp, Szilágynagyfalu, Kraszna, és részben Bagos község területén. Ezekre a területekre már 2007-2008-ban két kormányhatározat is született a kisajátításról. A kormány viszont a mai napig sem tudja, ki fogja megépíteni a Szilágy megyei szakaszt? A Bechtel céggel való szerzõdésbontás illetve megegyezés szerint ennek a szakasznak a megépítését újra meghirdetik versenytárgyalásra. Ez még nem történt meg, de az eddigi elõkészületek alapján kijelenthetjük, hogy most már nem hagyható ki ennek a szakasznak a megépítése. A Jelenleg a Bechtel cég feladata a megye területén mintegy 5 km-nyi autópálya-szakasz megépítése Porc falu mellett. Jelenleg ezen a szakaszon a cég 10 alkalmazottja dolgozik a domboldal megszilárdításán. Fekete Szabó András szenátor szerint a Szilágy megyei szakasz megépítésének nyílt versenytárgyalására hamarosan sor kerül. A 64 kilométernyi Berettyószéplak-Bors közötti szakaszt is átadják a forgalomnak legkésõbb a jövõ év novemberében. Egyelõre frissítik a Magyarnádas-Gyalu, illetve az Aranyosgyéres-Radnót közötti szakasz terveit, amelyek kivitelezési versenytárgyalását a jövõ év tavaszán hirdetik meg. A Bechtel céggel újratárgyalt szerzõdés szerint a cég az már megkezdett munkálatokat folytatja, a további hat szakaszt pedig újra versenytárgyalásra írják ki. Az általuk eddig megépített Barattyószéplak-Bors illetve Gyalu Aranyosgyéres szakasz összesen 118 km a tervezett 415 km-bõl. A megmaradt hat szakasz 297 km hosszú. Ezek megépítésére készül az új versenytárgyalás. J.L. Gazdaság 7. oldalon Vállakozói profil Azok, akik vállalkoznának, elsõsorban a jobb jövedelmi kilátásokat, a személyes függetlenséget jelölték meg motiváló tényezõként. A siker feltételeként a megkérdezettek elsõsorban az intelligenciát (33,8%) említették, a becsület, az õszinteség és az erkölcsösség a válaszadók 32,2%-a szerint elengedhetetlen. Értesítjük olvasóinkat, hogy részben rendezõdtek a DAMCO lapterjesztõvel keletkezett anyagi nézeteltéresek. A Szilágyságot egyelõre még megtalálják a cég újságárusainál. Közép-Európai Kez ezdemény deményezés ezés csúcstalálkozója 2011. november 4-én Borbély Károly államtitkár részt vett a Közép-Európai Kezdeményezés (KEK) csúcstalálkozóján, melynek a KEK soros elnökségét betöltõ Szerbia fõvárosa, Belgrád adott otthont. Az Emil Boc miniszterelnök által vezetett román delegáció kétoldalú tárgyalásokat is folytatott Mirko Cvetkovic szerb miniszterelnökkel, melynek alkalmával a két ország gazdasági együttmûködésérõl, a kétoldalú kapcsolatokról és a jövõbeni közös projektekrõl is tárgyaltak. A KEK csúcs fõ témái a globális gazdasági válság és annak hatásai a különbözõ régiókra, a KEK-zóna országainak együttmûködése és versenyképessége, regionális együttmûködés, valamint az EU-n kívüli országok integrációja. Az RMDSZ államtitkára kifejtette, hogy Románia számára rendkívül fontos a KEKtagság, kiemelve azt is, hogy hazánk 2009- ben töltötte be elõször a soros elnöki tisztséget 1996-os csatlakozása óta. A Közép-Európai Kezdeményezés mostanra a térség legnagyobb kiterjedésû és hosszú múltra visszatekintõ, 18 országot magában foglaló együttmûködési keretévé vált. Tagjai közül kilenc az Európai Uniónak is tagállama. A szervezet kinyilvánított feladata a nem EU-tag nyugat-balkáni, illetve kelet-európai KEK-tagállamok euroatlanti integrációjának elõsegítése, az integrációs tapasztalatok átadása számukra. A tanácskozáson a tagországok miniszterelnökei mellett részt vettnek az Európai Fejlesztési Bank, az Európai Bizottság, az Európai Befektetési Bank, a Világbank képviselõi, valamint a regionális szervezetek, az Adriai-Jón Kezdeményezés, a Fekete-tengeri Gazdasági Együttmûködés és a Regionális Együttmûködési Tanács küldöttei. A belgrádi csúcstalálkozó végén Ukrajna veszi át a soros elnökséget. (Tájékoztató)

2. Közérdekû Szilágyság/45. Me ghívó III. SzIT K upár a Meghívó Kupár upára A Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztetõ Tanács az egészséges életmódra való nevelés érdekében 2011. november 19-én, Sarmaságon és Szilágyperecsenben szervezi meg a III. SZIT Kupát, amelyen részt vehet minden olyan sportot kedvelõ ifjú, aki már betöltötte a 16-ik életévét, illetve aki még nem töltötte be a 36-ik életévét. A csapatok összetétele 5+1. A mérkõzések idõtartama 2 x 10 perc, kivételt képeznek az elõdöntõk és a döntõ, amelyek idõtartama 2 x 15 perc. Szilágyság Helyszín: Sarmasági Ipari Iskolacsoport tornaterme és a Szilágyperecseni Általános Iskola tornaterme. Jelentkezni kizárólag elektronikus formában lehetséges 2011. november 17., 16 óráig a www.szit.ro weboldalon. A sorsolásra aznap 17 órakor kerül sor az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének székházában. Benevezési díj: 30 lej csapatonként 20 lej személyenként, amely egyben tartalmazza az esti vacsorához való hozzájárulást is. Program: 08:00 08:30 Érkezés, regisztráció 08:30-09:00 Ünnepélyes megnyitó 09:00-19:00 Mérkõzések lebonyolítása 19:00-19:30 Eredményhirdetés, díjkiosztás (Szilágyperecseni Általános Iskola tornaterme) 19:30 Vacsora a szilágyperecseni Martini étteremben Szeretettel várunk minden focizni és szurkolni szeretõ barátunkat! A SZIT elnöksége Területi szerkesztõk: OLÁH MIKLÓS - Kraszna Szerkesztõség és kiadóhivatal: Kiadja a SZILÁGYSÁG KULTURÁLIS 450010 Zilah Kossuth u. 33. Telefon: 0260 661685 Nyomtatás: ColorPrint S.A. nyomda, EGYESÜLET 4700 Zalau 22 Decembrie nr. 66; tel/fax: 0260/661752. Felelõs vezetõ: MAJOR ISTVÁN Szerkesztõ: JÓZSA LÁSZLÓ igazgató. Fõmunkatársak és mûszaki szerkesztõk: Közéleti, közmûvelõdési hetilap E-mail: szilagysag1883@yahoo.com ISSN 1453-1461 MÁTÉ JÓZSEF és ANTAL CSILLA BEÁTA * A névvel vagy névjeggyel ellátott írásokért szerzõik felelnek, azok nem mindig tükrözik a szerkesztõség véleményét is Kéziratokat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza! A szerkesztõség (helyszûke miatt is) fenntartja a jogot a cikkek rövidített formában való közlésére, a szerkesztési alapelvekveknek megfelelõ átszerkesztésére, a cím megváltoztatására. Névtelen leveleket nem közlünk, ezekre nem válaszolunk. A borítékra kérjük felírni a feladó pontos nevét és címét. Pontos cím és név esetén jeligével ellátott írásokat is közlünk.

Szilágyság/45. Közéletünk 3. Egyre gyakoribb a bozóttûz Szilágy megyében. Csak hétfõn alig pár óra alatt négy helyen is a tûzoltók kellett megfékezzék a száraz növényzet felgyújtása miatt keletkezett lángokat. Lucian Jacodi, a tûzoltóság szóvivõjének adatai szerint ebben az évben eddig háromszor több tûzesethez kellett kivonuljanak, mint a teljes tavalyi évben. Eddig 155 õrizetlenül hagyott tarló- vagy aljnövényzet-égetést kellett megfékezzenek, mert a lángok már lakott területeket, erdõket veszélyeztettek. A szóvivõ újból felhívja a lakosság figyelmét a tûzvédelmi szabályok betartására. A szabálysértõket 1.000 lejtõl 2.500 lejig terjedõ pénzbírsággal sújthatják. A polgármesteri hivatalok kijelölik a hét egy napját, amelyen a gazdaságokban el lehet égetni a száraz gallyakat, leveleket. Természetesen csak teljes szélcsendben és Erdélyben mind a vállalkozói szándék, mind pedig a vállalkozói aktivitás magasabb az országos átlagnál, a válsággal felerõsödõ tõkehiány, a növekvõ adóterhek és a jogrendszer ellentmondásossága azonban nagyban nehezíti a kis- és középvállalkozói szektor fejlõdését - ez derül ki abból a felmérésbõl, amelyet azintegrált vállalkozásfejlesztési modell három fejlesztési régió kisvárosaiban címû projekt keretében végeztek. A kutatással és a projekttel kapcsolatosan november 7-én, hétfõnt tartottak sajtótájékoztatót Sepsiszentgyörgyön. A Romániai Vállalkozásokért Egyesület (ROVE) az idei év elején indította el azt a kétéves futamidejû, stratégiai humánerõforrás-fejlesztési projektet, amelynek célja az észak-nyugati, központi és nyugati régiókban élõk vállalkozói készségeinek fejlesztése, a vállalkozói szellem ösztönzése. Mindezt egy újszerû, integrált vállalkozásfejlesztési modell gyakorlatba ültetésével képzelik el, oly módon, hogy a projekt nem csupán új vállalkozások indítására irányul, hanem olyan vállalkozókat is célba vesz, akik már útjára indították, és mûködtetik saját vállalkozásukat, de akiknek képzésre és/ vagy szakemberek által nyújtott támogatásra van szükségük ahhoz, hogy sikeresebbé, versenyképesebbé váljanak. (...) Klárik Attila, a Központi Regionális Fejlesztési Központ felelõse elmondta, olyan partnereket sikerült ebbe a projektbe bevonni, akik mind a szakmai hátteret, mind a gyakorlati tapasztalatot biztosítani tudják. Gyakorlatilag egész Erdélyt lefedõ projektrõl van szó, 104 kisváros vesz részt benne. Célunk, hogy 540 személy vegyen részt képzéseinken, illetve legalább 54 új vállalkozás beindítása. A kézdivásárhelyi székhelyû Központi Regionális Központ hivatalos elindítására november végén kerül sor számolt be Klárik Attila. A LAM Alapítvány, amely a Központi Fejlesztési Régiót képviseli a projektben, lassan két évtizedes tapasztalattal rendelkezik a képzések terén, tudtuk meg Klárik Attilától, aki azt is elmondta, hogy az alapítvány tevékenysége nyomán 7000 hallgató vett Bozóttüz zóttüzek ek a megfelelõ távolság betartásával lehet tüzet gyújtani, és a vízzel való teljes eloltásáig felügyelni kell a tüzet. részt különbözõ szakképzéseken, 30 millió dollár értékben folyósítottak mikrohiteleket és 280 új vállalkozás beindításához nyújtottak szakmai segítséget. Erdélyben ebben a témában, ilyen méretû és ilyen pontosságú felmérés még nem készült ismertette a két jelentés fontosságát Csata Zsombor szociológus, a kutatás vezetõje.a Potenciális vállalkozók lehetõségek és nehézségek és a Vállalkozók elvárások, lehetõségek és nehézségek címû kutatások fókuszcsoportos és kérdõíves vizsgálatok eredményeit dolgozzák fel, az adatfelvétel 2011 május-júniusában történt, a válaszadó nemzetiségének függvényében román és magyar nyelven. A terepmunka a három régió 101 kisvárosában zajlott, lebonyolítását az IRES Intézet munkatársai végezték, az EVK kutatóinak a tervei, szakmai irányítása és felügyelete mellett. Hátra van még egy kutatási fázis, amelynek során a visszajelzéseket is megvizsgálják tájékoztatott Csata Zsombor. A jelentések rámutatnak, hogy erdélyi viszonylatban továbbra is jelentõs hiány mutatkozik a professzionális szaktanácsadás és az intézményes vállalkozásfejlesztési programok tekintetében, ami az üzleti elképzelések esetlegességében, a stratégiai építkezés tudatosságát mellõzõ eseti megoldások alkalmazásában mutatkozik meg. Nemzetközi vizsgálatokkal történõ összehasonlításban szembeötlõ az üzleti együttmûködés társadalmi feltételeinek a hiánya a régióban: a személyközi és az intézményi bizalom szintje egyaránt rendkívül alacsony, a kooperációra való hajlam hiánya, az egyéni boldogulási stratégiákban kifejezõdõ útkeresés olyan komparatív hátrányt jelent, ami az egyre szélesedõ nemzetközi versenyben komolyan veszélyezteti a kis- és középvállalkozói szektor bõvülését és ezáltal a régió gazdaságának a fenntartható fejlõdését. Ennek orvoslásához egy olyan intézményi környezet megteremtésére és olyan programok ösztönzésére van szükség, amelyek hozzájárulnak a hálózati vagy klaszterszerû együttmûködésben rejlõ lehetõségek megfelelõ kiaknázásához Az a tény, hogy a tavalyihoz képest megháromszorozódott az ilyen tûzesetek száma, a lakosság nemtörõdömségére utal, amelyet az elkövetkezõ idõben szigorúan büntetni fog a tûzoltóság, ugyanakkor a helyi önkormányzatokat is fokozottan ellenõrzik a szabályok betartatásában. J.L. Kuta utatási tási jelentés az erdél délyi fejlesztési régiók kisvállalkozásainak helyz yzetérõl olvashatjuk ki a közvélemény-kutatás eredményeit ismertetõ jelentésekbõl. A projekt keretében sor kerül egy átfogó vállalkozói és menedzser felnõttképzésiprogramra, amely a fontosabb vállalkozói képzési igényeket hivatott kielégíteni és egy vállalkozás-fejlesztési tanácsadói programra, amely a fõbb vállalkozói szolgáltatási igényeket szeretné kielégíteni. A vállalkozásfejlesztési képzési és tanácsadói szolgáltatások kínálatának szakmai megalapozásához és felügyeletéhez egy átfogó szociológiai és közgazdaságtani vizsgálatra kerül sor, melyet az Etnikumközi Viszonyok Kutatóközpontjavégzett. Az elmúlt tíz hónapban az Etnikumközi Viszonyok Kutatóközpontja által irányított kutatássorozat mellett a projekt keretében megvalósult két innovatív képzési program(felnõttképzési menedzser és vállalkozásfejlesztési tanácsadó) adaptációs fejlesztése, ezek alapján folyamatban van egy-egy mintaképzés 18 potenciális vállalkozó részvételével. A tanácsadással párhuzamosan jelenleg a képzési komponens szakmai elõkészítése zajlik, melynek során a szakértõk három vállalkozásfejlesztési és három menedzsment képzési program fejlesztésén és akkreditálásán dolgoznak. A 2012-ben induló ingyenes képzésekre összesen 540 résztvevõt várnak a projektmegvalósítók. A projektet a Romániai Vállalkozásokért Egyesület (ROVE) valósítja meg az Etnikumközi Viszonyok Kutatóközpontjával (EVK), a LAM Alapítvánnyal, a Romániai Magyar Üzleti Egyesülettel, valamint a magyarországi Türr István Képzõ és Kutató Intézettel partneri együttmûködésben. A projektet az Európai Szociális Alap támogatja a Humánerõforrás-fejlesztési Operatív Programon keresztül. A projekt teljes költségvetése 8.825.981 lej, melybõl 8.649.461 lej vissza nem térítendõ támogatás. A két kutatás teljes anyagát letölthetik a www.vallalkozz.ro honlapról, ugyanitt a projektrõl részletes leírást, sajtóanyagokat és a várható eseményeket is elérhetik, valamint hírlevélre is feliratkozhatnak. (Tájékoztató) Pályáza yázati ti lehetõség November 28 és 2012. január 13 között lehet pályázni a fiatal gazdák indulását támogató 112-es mezõgazdasági intézkedésre, tájékoztat Tánczos Barna vidékfejlesztési államtitkár kabinetje. Az intézkedés jóváhagyott útmutatója a minisztérium honlapján is elérhetõ. A PNDR módosítása kapcsán, a minisztérium szeptember óta dolgozik a fiatal gazdákat érintõ 112-es intézkedés egyszerûsítésén, hatékonyabbá tételén. Az Európai Bizottság mezõgazdasági igazgatóságához is eljuttatott módosítások közül a legfontosabb a támogatási összegek növelése: a legkevesebb 6 UDE méretû gazdaságok esetén a gazdák 10 ezer euró helyett 12 ezret kapnak, míg az eddigi legtöbb 25 ezer euró helyett 40 ezer euróra is lehet pályázni magyarázta az államtitkár. Elmondta, a szaktárca a végzettségi fokozati szinten is könnyít, vagyis, a kedvezményezetteknek ezen túl nem kell kötelezõ módon középiskolai szintû mezõgazdasági végzettséggel rendelkezniük. A módosítás értelmében, a gazdasági méret meghatározásánál a gombák és virágfajták nem haladhatják meg a gazdaság 50%-át, a virágültetvények pedig ennek az 50%-nak legtöbb a felét képezhetik. (Tájékoztató) Brüssz üsszeli felülvizsgála elülvizsgálat November 9-10. között érkezik Romániába az Európai Számvevõszék a 2010-es területalapú támogatások kifizetéseinek ellenõrzése céljából, tájékoztat Tánczos Barna vidékfejlesztési államtitkár. A számvevõszék képviselõi helyszíni ellenõrzéseket tartanak majd, megyénként három-négy gazda földterületét látogatva meg. A terepen megtartott ellenõrzésekre olyan területeket választottak ki, amelyeket a Mezõgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) és az Országos Számvevõszék is elõzõleg már leellenõrzött tájékoztatott Tánczos Barna. Hozzátette, szigorú ellenõrzésekre kell számítani, rendellenességek esetén pedig a biztosok az APIA szabályzata alapján járnak el. Az Európai Számvevõszék képviselõi Hargita, Kovászna, Maros és Kolozs megyékben tartanak vizsgálatokat. Haschi András, a Hargita Megyei Mezõgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség igazgatója elmondta, ami õket illeti, biztosak abban, hogy a két évvel ezelõtti ellenõrzések során a hatályos jogszabályok szerint jártak el. Minden évben azt próbáljuk a gazdákkal megértetni, hogy a vizsgálatok során nem tudunk engedékenyek lenni, hisz rá két évre is lehet felülvizsgálatokra számítani, amelyek során, ha rendellenességek lépnek fel, a támogatásaik elvesztését kockáztatják fogalmazott Haschi. A brüsszeli számvevõszék évente hathét alkalommal tart hasonló ellenõrzéseket Romániában, 2007 óta elõször járnak a székelyföldi megyékben. (Tájékoztató)

4. Oktatás Szilágyság/45. Oktatási tási ügyek ek Tanár-szobor A hónap végén a Pedagógusok Napján fogják felavatni a tanfelügyelõség elõtti parkban az oktatók szobrát. A mintegy 3,5 méter magas szobor egy kapukeretben könyvet magasba emelõ nõalakot ábrázol. A szobor mintegy 15.000 lejbe került, amelyre a pénzt a nemrégen 25%-os fizetéselvonással büntetett pedagógusok kellett összeadják. Ioan Abrudan fõtanfelügyelõ kijelentette, hogy az adományozás teljesen önkéntes alapon folyt, senkit nem kényszeríttetek arra, hogy pénzt adományozzon a szoborra. Egyesek szerint nemigen merték megtenni, hogy elutasítsák a felsõbb szervek önkéntes adományozásra vonatkozó felkérését. Számunkra kérdés marad, hogy a kezdõ tanár minimálbérébõl még 100-200 lejt adjon a szoborra, vagy ezt az összeget az iskola a szülõbizottság által rendezvényekre, felszerelésekre összeszedett pénzébõl fizesse ki. Biztosan a szimbolikus politizálásra kell költeni a pénzt ilyen szûkös, megszorításos években? Talán jobb helye lenne ott, ahol több hasznot hoz az oktatás színvonalában, mint egyesek presztízs számlájára. Mert az oktatás színvonala talán jobban függ az oktatók bérezési szintjétõl, mint az újabb sarcból épített szobortól. Díjazások A fõtanfelügyelõ felkérte a magáncégeket, hogy adományozzanak a megye kitûnõ eredményeket elért diákjainak díjazására. Az eredmények függvényében 100-300 lej lesz egy-egy diák borítékjában, aki a körzeti vagy országos tantárgyversenyeken kitûnõ eredményeket ért el. Nem ez az elsõ eset, hiszen a diákok díjazására a minisztérium vagy az önkormányzatok kereteibõl nemigen futja... A diákokat felkészítõ kitûnõ tanárok több hónapi, évi felkészítõ többletmunkáját még csak meg sem szokták köszönni. Igaz, fizetéselvonások és az ilyen önkéntes hozzájárulások után néhányan kaptak egy-egy kézfogást vagy egy papírt. Himlõjárvány Több mint 250 esetet diagnosztizálták a szilágysági iskolások körében, a himlõt. A mára már eltûntnek tekinthetõ betegség újra felütötte a fejét a diákok körében. Mihail Cheseli, az egészségügyi igazgatóság szóvivõje szerint nem beszélhetünk járványról. Mintegy tíz év alatt eddig összesen két esetet találtak. 2004-2005-ben kezdték a 12-15 hónapos gyerekek kötelezõ oltását. Jelenleg csak azok betegedtek meg, akiket szüleik akkoriban nem vittek el oltani, ez leginkább a halmozottan hátrányos közösségekre volt jellemzõ. A betegeket elszigetelték, a már beoltott gyerekek nem veszélyeztettek. J.L. Október 29-én immár 17 alkalommal került sor a Vörösmarty Mihály szavalóverseny helyi szakaszára. 46 gyerek vett részt a versenyen, öt korcsoportba sorolva. Az V-VIII osztályos diákok, a szabadon választott vers mellett egy kötelezõ verssel is elõ kellett lépjenek. Idén József Attila költeményeibõl válogathattak a gyerekek. A verseny moderátora, Nagy Ágnes tanítónõ, megemlékezett arról, hogy a XX. század legjelentõsebb költõjének tekintjük, költészete nemcsak saját korát, hanem az egész század alapkérdéseit felöleli. Élmény volt a fiatal nemzedék szavalatait hallgatni, akik derûs és szívbemarkoló elõadásmódjukkal elkápráztatták a nézõket, valamint az õket felkészítõ, zsûrízõ pedagógusokat: Nagy Ágnes, Romocea Judith tanítónõk, Pap Izabella magyarszakos tanárnõ, Molnár Ilona és Iacob Ildikó óvónõk. Köszönet mindazoknak a kollégáknak, akik részt vállaltak a tanulók felkészítésében és jelenlétükkel megtiszteltek bennünket, valamint a Versenykiírás Hiszem, hogy sok Szilágy megyei diák és pedagógus számára ismerõsen cseng már a Zrínyi Ilona Matematikaverseny neve, hiszen ebben a tanévben már negyedik alkalommal szervezzük meg. A verseny területi fordulóját 2012. február 17-én rendezzük a perecseni, illetve zoványi iskolákban. Azok számára, akik most elõször hallanak a versenyrõl, elmondanám, hogy a verseny kiírója, a kecskeméti székhelyû, a Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány. A Zrínyi Ilona kétfordulós (területi és országos) matematikaverseny, amelyet teszt formájában bonyolítanak le az alapítvány honlapján (www.mategye.hu) is olvasható szabályok szerint. A verseny célja a matematika népszerûsítése. Az összeállított feladatsorok elsõsorban a tanulók logikus gondolkodását mérik. Lehetõséget biztosítanak arra, hogy az iskolák 3-8. osztályos tanulói összemérhessék Szavalóv valóver erseny Zsibón Communitas Alapítvány, a Wesselényi Társaság és a helyi RMDSZ szervezeteinek, a verseny megszervezésében és lebonyolításában vállalt szerepükért. Komoly fejtörést okozott a versenyzõket megilletõ jutalmak odaítélése, melynek a költségeit a Communitas Alapítvány, az RMDSZ helyi szervezete és a Wesselényi Társaság fedezte. De ime a díjazottak névsora: Óvodások: I. díj - Mátyus Ingrid, Daróczi Eliza, Király Júlia II. díj - Kercsuly Erika, Bogdán Cynthia III. díj - Miklós Gergõ, Pop Brigitta Felkészítõ óvónõk: Molnár Ilona és Iacob Ildikó. I. II. osztályosok: I. díj - Molnár Zoltán-Tibor - felkészítõ Nagy Ágnes, Szekér Imola - felkészítõ Romocea Judith; II. díj - Rus Lorena - felkészítõ Nagy Ágnes, Molnár Anita - felkészítõ Romocea Judith, Talpos Tímea - felkészítõ Nagy Ágnes; III. díj - Szekér Kinga - felkészítõ Zrínyi Ilona Matema tematika tikaver erseny matematikai tudásukat. Egy iskolából tetszõleges számú versenyzõ indulhat. Nevezési díj: 8 lej (melyet minden regisztrált tanuló után ki kell fizetni, akkor is, ha valamilyen oknál fogva nem tud megjelenni a versenyen). Nevezési határidõ: 2011. november 25. ( A szerver túlterhelése miatt célszerû nem utolsó napra hagyni a nevezést.) Nevezési cím: www.mategye.hu Nevezni kizárólag az alapítvány számítógépes rendszerén keresztül lehet. Azok az iskolák, amelyek már részt vettek a versenyben az eddig is használt kóddal és jelszóval regisztrálhatnak. Az újonnan benevezõ iskolák pedig megkapják a saját kódjukat és jelszavukat. A versennyel kapcsolatos bármilyen kérdés, kérés esetén a kicsiandi@yahoo.com címen, illetve a 0744156564 telefonszámon vagyok elérhetõ. Versenyre fel! Várom a jelentkezõket! Vig-Szabó Andrea, a verseny Szilágy megyei szervezõje Romocea Judith, László Ingrid. Dícséretben részesültek: Boda Helga, Nagy Zoltán, Miklós Edina és Szekér Csongor. Különdíjat érdemelt Hochhauser Ronald Erik. III. IV. osztályosok: I. díj - Molnár Tímea - felkészítõ Romocea Judith, Molnár Rolland - felkészítõ Nagy Ágnes; II. díj - Bogdán Toni - felkészítõ Nagy Ágnes, Apai Norbert - felkészítõ Romocea Judith; III. díj - Antal Sebastian-David - felkészítõ Romocea Judith, Hunyadi Szilárd - felkészítõ Nagy Ágnes. V. VI. osztályosok: I. díj - Csatlós Sándor-Róbert - felkészítõ Pap Izabella; II. díj - Dobocan Erik - felkészítõ Pap Izabella; III. díj - Daróczi Róbert-Normen - felkészítõ Pap Izabella. VII. VIII. osztályosok: I. díj - Daróczi Klarissza - felkészítõ Pap Izabella; II: díj - Hunyadi Ivett - felkészítõ Pap Izabella; III. díj - Mátyus Csenge - felkészítõ Pap Izabella. Molnár Ilona Iskola olapénz A tanügyminisztérium honlapján nyilvánosságra hozták a líceumi támogatásra jogosult diákok jegyzékét. Szilágy megyébõl 1.207 diák igényelte és kapta meg a havi 180 lejes támogatást. A szociális segélyre azok a líceumi diákok jogosultak, akik esetében a család egy fõre esõ jövedelme kevesebb mint 150 lej. A támogatást a mintegy 1.200 diák visszamenõleg is meg fogja kapni azokra a hónapokra, amikor iskolába járt. Ugyanakkor a tavaly segélyben részesültek közül 123 diák elvesztette ezt a jogosultságát, mert túl sok igazolatlan hiányzást gyûjtött össze. A tavaly még 1.535 diák kapta meg a támogatást, számuk mára jelentõsen csökkent részint az igazolatlan hiányzások, részint pedig a feltételek szigorodása miatt. A megyében a legtöbb igénylés a szilágycsehi líceumból érkezett (121), 107 jogosult kérelmezte a somlyói I. Maniu iskolaközpontból, mintegy 100 a zsibói O.Goga iskolaközpontból, és 102 a zialhi V. Gelu iskolából. J.L.

Szilágyság/45. Mûvelõdés 5. Szilágysági tánccal Prágában Aznap este még belefért a programba a prágai Vencel-tér megtekintése, körbejárása, a sorsfordulós 68-as Prágai Tavasz valamint a 89-es Bársonyos Forradalom helyszíne. A fesztiválon 18 ország, 54 csoportja vett részt, mondhatni egész Európából. A színes népviseletek és a táncok sokszínûsége a nézõk és résztvevõk számára egy felséges kavalkád látványát keltették. Mi szerencsés helyzetben voltunk, ugyanis a három magyarországi csoporttal a sok, lassan unalmassá váló balkáni körtáncok után egy fergeteges részt mondhattunk magunkénak, mely a közönséget is feldobdta. Kraszna- Berettyómenti táncunkkal nemcsak hazánkat, hanem a Szilágyságot is képviseltük e rangos fesztiválon. Romániából rajtunk kívül az apahidai Someºul román együttes vett részt. A magyarországi csoportokat ismerõs oktatók vezették, Klárika és Szilveszter, akik a szilágycsehi táborokban is oktatnak. Ugyanazon szállodában voltunk elszállásolva így az esti bulik, a rögtönzött táncházak is remek hangulatban teltek. Ez az elsõ alkalom, amikor egy európai nagy rendezvényen vettünk részt és derekasan helytálltunk. Remélem a jövõben még több hasonló rendezvényen lesz alkalmunk résztvenni. A négy nap élménye fárasztó volt ugyan, de felejthetetlen marad mindannyiunk számára. Matyi István A Meseº Néptáncegyüttes magyar tagozata, a Terbete, november 3-6. között a prágai VII. Nemzetközi Néptánc Fesztiválon vett részt. A szervezõk jóvoltából bõven volt idõnk szabad programokra. Prágában heteket lehetne eltölteni, de még akkor is hiányérzettel marad az ember a rengeteg látnivaló miatt. Minden szabad idõt maximálisan kihasználva igyekeztünk minél többet beletömöríteni a négy napba. Helyi idegenvezetõ jóvoltából megtekinthettük Prága nevezetes, történelmi eseményekben gazdag városrészeit. Így a prágai vár, a St. Vitus gótikus katedrális, az óvár, az óváros csodálatos középkori utcái, épületei, a világhírû asztrológiai órástorony (Orloj) játéka, a Károly-híd és a rengeteg látnivló lenyûgözõ élményt nyújtott számunkra. Egy egész napos séta következett Karlowy Vary-ban, Európa egyik leghíresebb fürdõhelyén. Itt a tizenkét gyógyforrás vizeit ízlelgetve, a tizenhét méter magas fedett gejzírt, a festõi völgyet megcsodálva, melyben a település található, a csodálatos üdülõházak, fürdõházak, paloták, parkok, sétányok valamint a híres Becherovka gyógylikõr múzeuma jelentették a felejthetetlen élményt. A Bánffyk fyk MEGHÍVÓ A Báthory István Alapítvány szeretettel hív mindenkit 2011 november 18-án, pénteken 17 órára a Szilágysomlyói Polgármesteri Hivatal dísztermébe LISZT FERENC-re emlékezni születésének 200 évfordulóján. Elõadást tart dr. Angi István zeneesztéta, zenekonzervatóriumi tanár,,liszt Ferenc utóromantikája címmel. Zongorán közremûködik Szép András Az elõadás után bemutatásra kerül Benkõ Levente Szárazajta c. könyve. Helység: Szilágynagyfalu (Szilágy megye). A kastély neve: Báró Bánffy kastély. Bemutatkozó: Csapatunk neve A Bánffyk, s mind a tízen Szilágynagyfaluban élünk. A Szilágysomlyói Simion Bãrnuþiu Fõgimnázium tanulói vagyunk. Kiindulva abból a gondolatból, hogy Aki a múltat nem ismeri, az a jövõt nem érdemli, elhatároztuk, hogy nemcsak felkutatjuk a Bánffy kastély múltját, hanem a jövõjével is foglalkozunk. A csapatunk tagjai olyan XI-XII.-es diákok akik már több hagyományápoló és néptánc táborban vettek részt, s így már régóta kapcsolatba kerültünk népünk hagyományaival, múltjával. Mint szilágynagyfalui diákok, lelkesedve jelentkeztünk be egy versenyre, ami arról szól, hogy a községünkben lévõ Bánffy-kastélyt bemutatjuk több internetes vetélkedõn. Több csapat jelentkezett a versenyre, mivel bíztató nyeremények várnak ránk. Csapattagok (az életkor megjelölésével): Kiss Anna, csapattag, 17 Benedek Gabriella, csapattag, 17 Szilágyi Levente, csapattag, 18 Király Rebeka, csapattag, 17 Kabai Ágota, csapattag, 17 Nagy Anett, csapattag, 17 Fazakas Ágota, csapattag, 17 Balázs Beáta, csapattag, 17 Bara Erika, csapattag, 17 Szabó Csaba, csapattag, 20 Részletek a www.banffyk.tk oldalon!

6. Közérdekû Szilágyság/45. A hiúság vására Visszaigény isszaigényelhetjük az egyházi levéltár véltáraka akat t rendsz endszer erezésük ezésük elõtt Amikor az EMNT úgy döntött, hogy létrehozza az Erdélyi Magyar Nemzeti Mozgalmat, amelynek csupán vezetõ szerve marad errõl ugyebár mostanában már egyáltalán nem beszélünk, majd késõbb a bejegyzett szervezettel sem elégedtek meg, hanem megalakították az Erdélyi Magyar Néppártot, három fontos érvet állítottak az új párt mögé. Az elsõ: az EMNP képes lesz a választásokon azokat az erdélyi magyarokat is mozgósítani, akik az eltelt években lemorzsolódtak az RMDSZ szavazóbázisáról, és akik száma százezres nagyságrendekkel mérhetõ. A második: a romániai politikai élet magyar pártjai között jöhet létre az az új egység, amely felül`r minden eddigi széthúzást, és így születnek meg az eddig soha nem látott sikerek. A harmadik: az új párt példát mutat nyitottságból, demokratizmusból, átláthatóságból, a központosítás lebontásából, a vélemények sokszínûségébõl, azaz mindabból, aminek hiányával az RMDSZ-t az évek során megfontoltabb vagy indulatosabb szavakkal vádolták. A demokratizmus, a központosítás lebontása, a véleménykülönbségek elismerése, a nyílt eszmecsere végsõ soron azt jelenti, hogy nem egyetlen központból zuhognak alá a parancsszavak, hogy mikor mit ildomos cselekedni, hanem a sokat hangoztatott európai szubszidiarítás jegyében is a helyi szervezetek saját kezükbe vehetik a helyi kérdések kezelését. Márpedig Marosvásárhelyen ezt tette az EMNT helyi szervezete az EMNP helyi pártszervezeteinek a megalakulására ugyanis még nem került sor, amikor úgy döntött, hogy a helyi RMDSZ-szel közösen ugyanazt a jelöltet támogatják az alighanem csak jövõ év végén sorra kerülõ polgármesterválasztáson. A két marosvásárhelyi szervezetben tevékenykedõk megértették az idõk szavát: ahhoz, hogy a marosvásárhelyi magyar jelöltet már indulásból ne fosszák meg esélyeitõl azzal a valószínûleg újra induló Dorin Floreával szemben, aki nem akármilyen politikai ellenfélnek számít, össze kell fogni. Annál is inkább, mert hónapok óta errõl beszél az erdélyi közvélemény, sõt az EMNT és EMNP magyarországi támogatóinak a részérõl is hasonló sugallatok érkeztek. Csakhogy kiderült: a helyi kérdésekben mégsem a helyi szervezetek döntenek, hanem például az EMNT-központ, amely úgy tûnik hiúsági kérdést csinál abból, hogy a döntés kicsúszott a kezei közül, és valakik képesek a józan eszükre és saját demokratikus szabályaikra is hallgatni. Nagyvárad és Marosvásárhely között így elindultak az EMNT-közlemények: az elõzõ harsányabb, az utóbbi finomkodó és rendkívül diplomatikus hangvételû. De még így is elõször történik meg az EMNT életében, hogy valakik ellene mertek mondani a fentrõl jövõ utasításoknak. Következésképpen mindaz, ami a marosvásárhelyi polgármester-jelöltállítás körül zajlik, az EMNT és EMNP szempontjából ugyancsak érdekes: a demokráciáról csupán beszélnek, vagy gyakorolják is? (Székedi Ferenc, ÚMSZ) A ferencesek több mint 160 doboznyi gyûjteményüket kaphatják vissza. A kommunizmus idején elkobzott egyházi levéltárak visszaszolgáltatására, bizonyos feltételek mellett magánlevéltárak létrehozására kínál lehetõséget a 16/1996- os számú levéltári törvény módosítása, amelyet a képviselõház is elfogadott tájékoztatta lapunkat Máté András Levente. A törvény egyházi, levéltári anyagok visszaszolgáltatását is szabályozza a jogcím nélkül elkobzott levéltári anyagokat püspökségenként visszaigényelhetik az egyházak, a puszta jogot harminc napon belül megkapva. A természetbeli visszaszolgáltatás olyan arányban történik, amennyire a jogos visszaigénylõk biztosítani tudják a megfelelõ tárolást, karbantartást és hozzáférhetõséget. A módosítási javaslatot az RMDSZ képviselõházi frakciójának vezetõje, Kerekes Károly és Márton Árpád RMDSZ-es képviselõtársaival együtt kezdeményezte. Ha az ellenzék nem támadja meg a törvényt az Alkotmánybíróságon, és Traian Bãsescu államfõ kihirdeti, akkor az érvényesnek tekinthetõ. A törvény elõírásai szerint olyan magánlevéltárakat lehet létrehozni, amelyek a munkaviszonnyal kapcsolatos levéltári anyagokat kezelnek. Ezekhez azok a személyek fordulhatnak, akik a fizetésükkel, munkaviszonyukkal kapcsolatosan akarnak információkat és bizonylatokat megszerezni, egyebek mellett például annak érdekében, hogy kiszámítsák a nyugdíjukat. Arra voltunk kíváncsiak, a levéltárak Ha igazak a népszámlálásról nyilvánosságra hozott ideiglenes adatok (s amint különben a kolozsvári kisebbségkutató intézet becslései már korábban jelezték), akkor pár százalékkal kevésbé fogytunk, mint a többségiek, ami akár félszázezer plusz magyart is jelenthet. Mármint akkor, ha ugyanolyan mértékben (tíz százalék körül) fogyunk, mint az összlakosság. Ha azt is tudjuk, hogy a Vajdaságban és Felvidéken, ahol szintén számlálást tartottak ezekben a hetekben, a szerb és a szlovák többséghez viszonyítva inkább a magyarság nagyobb fogyásáról jönnek a hírek, akkor nincs okunk nagy szégyenkezésre. Legalábbis olyanra semmiképpen nem, mint amilyet a mostani pesti kormány magatartása tükröz felénk. Mármint azt, hogy Erdélyben (akár jelentõs anyaországi közpénzek támogatásával, amit egyszer majd számon kérnek a szavazó polgárok) sürgõsen egy Fidesz-függõ új párt kellett, mert az RMDSZ úgymond elrontotta a dolgokat, lepaktált a románokkal meg minden. Milyen jól tudják a pesti dunántúli urak, akik soha nem éltek Erdélyben és a Székelyföldre ma is jobbára csak kürtõskalácsot enni, köménymagost inni és zászlót lengetni járnak. Pedig ott nem annyira több zászlóra és himnuszra, hanem munkahelyteremtõ tõkére lenne szükség. A valóság és benne a népszámlálási adatok inkább azt bizonyítják, hogy a visszaszolgáltatását lehetõvé tevõ törvénymódosítás hírét hogyan fogadják az egyházak, amelyek régóta várnak erre a jogorvoslásra. Orbán Szabolcs, az erdélyi ferences rendtartomány vezetõje (minister provincialis) lapunknak elmondta: bár a törvény tartalmát még pontosan nem ismeri, de korábbi információi szerint a levéltári anyagok visszaszolgáltatása csak a feldolgozásukat követõen történhet meg. Az államosításkor a kolozsvári ferences kolostor középkori okiratokat is tartalmazó gyûjteményét, levéltárát elkobozták, egy része a Szekuritáté szûrõjében maradt, másik része pedig a Kolozsvári Állami Levéltárba került, és mindmáig nincs kutatható állapotban. (...) Flóra Ágnes történész, levéltáros, az Állami Levéltár kolozsvári fiókjának munkatársa, úgy tudja, a ferences kolostor gyûjteménye már töredékeiben, feldúlva, a Szekuritátétól való átmentés nyomán került az intézménybe. A 23 folyóméternyi, teljesen rendszertelen anyag (7 doboz körülbelül egy méter) feldolgozását tavaly kezdte el, de a munka nehézkessége miatt csekély részét sikerült csak rendeznie. Mint mondta, a törvény tartalmát még nem ismeri, de logikusnak tûnik, hogy visszaszolgáltatásuk elõtt a levéltári anyagokat azonosítsák. Máté András úgy tájékoztatott, a levéltári anyagok visszaszolgáltatásának nem feltétele azok rendszerezése. Ez a folyamat egyébként tovább tolhatná a visszaszolgáltatás idõpontját, hiszen a munka mennyisége és a szakemberek kis Csiklandós! tizennyolc évi Markó-uralom és vele a kormányzásban való részvétel inkább jobb együttmûködést és viszonylagos nyugalmat hozott az itteni magyarságnak, s ennek is köszönhetõ, hogy 90 márciusa óta nem voltak olyan durvaságok, amelyek tömeges kivándorlásra ösztönöztek volna. Ezért is vagyunk többen, mint reméltük. Az erdélyi magyarság kezdi megérteni, hogy csak akkor tudunk hatni a román parlamentre és a kormányra, s érhetünk el némi eredményt, ha ott vagyunk. Ha nem vagyunk ott, morzsát is alig kapunk. Nem mozdul Európa, pláne, hogy a román kormánynak nagyobb a nemzetközi tekintélye, mint a magyarnak! S Románia elsõ emberét Obama elnök is fogadja, a magyart egyelõre közelében sem akarja. Persze az új tanügyi törvény (hogy frissebb példát említsünk), Európa e részének leginkább kisebbségbarát jogszabálya, bár az autonómia számos elemét tartalmazza, még nem maga a területi autonómia. Ezt majd Szász Jenõ és Toró T. Tibor vívja ki. Õk mindenkinél jobban ismerik a receptet. Ha nem õk, akkor a fiaik és unokáik. Már ha bejutnak a román parlamentbe, ahol országnak-világnak megmutatják, hogyan lehet öt-hat százalékkal gyõzni kilencvenöt ellenében, s miként csiklandozza meg a szúnyog az elefánt talpát. Ezt a csiklandozást még megvárjuk. (Sike Lajos, ÚMSZ) létszáma miatt az alapos rendszerezés akár több évet is igényelne. Nagy László, az Erdélyi Unitárius Egyház fõjegyzõje szerint mindenképp üdvözlendõnek tartják a törvényt, amennyiben azt az erdélyi magyar történelmi egyházak igényeinek megfelelõen és javaslatainak figyelembevételével fogadták el. A jogszabály kedvezõ alkalmazása nagy lépés lehet a történelmi igazságszolgáltatások sorában nyilatkozta a fõjegyzõ. (...) Örvendünk, hogy mostanra körvonalazódik ennek az ügynek is a megoldása. Amikor 1996-ban Emil Constantinescu frissen megválasztott államfõ találkozott az egyházak képviselõivel, felvetettük neki az egyházaknak a visszaszolgáltatásra vonatkozó kérését. Erre az államfõ azt mondta, hogy amit 1948-ban egy tollvonással elvettek, azt most nehéz lesz visszaszereznünk. Az egyházi ingatlanok ügyében történt némi elõrehaladás, ám a levéltári anyagokra vonatkozólag nem. Az egyházaktól elkobzott dokumentumok többsége az egyház sajátos életvitelével kapcsolatos, azaz kimondottan egyházi dokumentumok. Az, hogy ezek több évszázadon át fennmaradtak, mind létezésünk bizonyítéka. Ezek a dokumentumok már nemzeti kincsekké váltak. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség már képes biztosítani a legkorszerûbb tárolási és kezelési követelményeket összegzett Potyó Ferenc pápai káplán. (Szabadság) A gyûlölet mint áru Elsikkadt az a hír az erdélyi magyar sajtóban, amely az egyik országos magyarországi napilapban volt olvasható a múlt héten, és amely szerint az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének és doktori iskolájának kutatócsoportja reprezentatív kutatást végzett a határon túli magyarok körében. Pedig a felmérés riasztó eredményt produkált: eszerint már nem is Orbán Viktor, hanem Vona Gábor lenne a külhoni magyarok kedvence egy olyan, ma szervezett magyarországi választáson, amelyen újdonsült magyar állampolgárokként az erdélyi, felvidéki, vajdasági stb. magyarok is részt vennének. (...) Kénytelen-kelletlen tudomásul kellett azt is venni, hogy a magyarországi szélsõjobboldali pártnak az Európai Parlamentbe bejutott alakulatként jogában áll EP-képviselõi irodákat nyitni Erdélyben, miközben katonai szárnya, a Magyar Gárda is külképviseletet hozhat létre itt, Székely Gárda névvel. A felmérés szerint már csak idõ kérdése tehát, hogy az erdélyi magyar szélsõjobb legitim képviseletet is szerezzen magának akár a magyar, akár a román parlamentben, akár mindkettõben. Hiszen ha valamire van vevõ, akkor hamarosan árus is kerül a politikai piactéren. Hogy ez az árus a Jobbikkal már egy jó ideje közös terveket szövögetõ Magyar Polgári Párt, az Árpád-sávos címerû Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az EMNT köpönyege alól kibújó, szárnyait javában bontogató Erdélyi Magyar Néppárt vagy másvalaki lesz záros határidõn belül erre a kérdésre is választ kapunk. (Salamon Márton László, ÚMSZ)

Szilágyság/45. Gazdaság 7. A lakosság 19%-a dolgozni sem akar 114 erdélyi kisváros lakossága körében készült felmérés a vállalkozás beindítására vonatkozó hajlandóságról. Kiderült: a válaszadók 81,9%-a nem akar vállalkozást indítani. Erdélyben mind a vállalkozói szándék, mind pedig a vállalkozói aktivitás magasabb az országos átlagnál, a válsággal felerõsödõ tõkehiány, a növekvõ adóterhek és a jogrendszer ellentmondásossága azonban nagyban nehezíti a kis- és középvállalkozói szektor fejlõdését - ez derül ki abból a felmérésbõl, amelyet az Integrált vállalkozásfejlesztési modell három fejlesztési régió kisvárosaiban címû projekt keretében végeztek. A Potenciális vállalkozók - lehetõségek és nehézségek és a Vállalkozók - elvárások, lehetõségek és nehézségek címû kutatások fókuszcsoportos és kérdõíves vizsgálatok eredményeit dolgozzák fel, az adatfelvétel 2011. május-júniusában történt, a válaszadó nemzetiségének függvényében román és magyar nyelven. Csata Zsombor szociológus, a kutatás vezetõje, a kolozsvári Etnikumközi Viszonyok kutatóközpontjának igazgatója, illetve Pásztor Gyöngyi és Péter László szociológusok, az EVK munkatársai csütörtöki sajtótájékoztatón mutatták be a két jelentést. A projekt célkitûzéseit, eddigi eredményeit a Nagy Gábor Romániai Vállalkozásokért Egyesület elnöke, projektmenedzser ismertette. A vizsgálat során 114 erdélyi kisvárosban mérték fel az ott lakók vállalkozói hajlamát és a vállalkozások sûrûségét: kiderült, Erdélyben 27 vállalkozás jut ezer fõre. A kutatások eredményei szerint az erdélyi kisvárosokban Végérvényesen jóváhagyták az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei keddi brüsszeli találkozójukon azt a hat új jogszabályt, amelynek köszönhetõen az unión belül a korábbinál jóval szorosabbá válik a gazdasági koordináció és együttmûködés, illetve várhatóan nõ a tagországokban a költségvetési fegyelem is. A hat jogszabály közül kettõ az EU stabilitási és növekedési paktumának reformját tartalmazza, egy harmadik pedig a költségvetési eljárások szankcióit. Két további jogszabály a túlzott deficiteljárás mintájára felállít egy túlzott egyensúlytalansági eljárást, amelynek keretében az érintett ország akár szankciókkal is sújtható. A csomag hatodik eleme elsõsorban azt biztosítja, hogy az átláthatóságot és ellenõrizhetõséget tartalmazó szabályozás megjelenjen a nemzeti jogrendszerekben. A jogszabályok megerõsítik a belsõ államadósság GDP-hez viszonyítottan 60%- os felsõ küszöbét és az államháztartási hiány 3%-os maximumát. A középtávú adósságés deficitcélokat elérni nem tudó euróövezeti országok a GDP 0,2%-át elérõ letét elhelyezésével sújthatók, a szankciók ráadásul csaknem automatikusak lesznek. Vállalkozói profil lakó személyeknek mindössze 4,6%-a gyakorló vállalkozó, a potenciális vállalkozók számaránya 13,5%-ra tehetõ. A megkérdezettek 81,9%-a nem óhajt saját vállalkozást alapítani. A kutatás szerint a felnõtt népesség egyharmada inkább alkalmazottként, 13%- a vállalkozóként, 26%-a pedig önfoglalkoztatóként dolgozna. Jelentõs azoknak az aránya, akik kivonulnának a munkapiacról: 19%, vagyis a megkérdezettek egyötöde nem kíván foglalkoztatottként részt venni a munkapiacon. A Gallup Intézet 2009-es felmérésében utóbbi csoport aránya 6%-s volt. Azok, akik vállalkoznának, elsõsorban a jobb jövedelmi kilátásokat, a személyes függetlenséget jelölték meg motiváló tényezõként. A siker feltételeként a megkérdezettek elsõsorban az intelligenciát (33,8%) említették, a becsület, az õszinteség és az erkölcsösség a válaszadók 32,2%-a szerint elengedhetetlen. A vízió, az elõre nem látható helyzetekben való boldogulás és a közösség támogatása a sikeres vállalkozáshoz szükséges feltételek, tulajdonságok listájának az aljára szorultak. Általános jelenség a bizalom hiánya, noha a tömbben élõ magyarság esetében magasabb a bizalom és a kooperációra való hajlam, mint azokon a településeken, ahol a magyarság kisebbségben, románokkal együtt él. A vállalkozók robotképe: középkorú, magasan képzett, házas férfi, aki átlag fölötti jövedelemmel rendelkezik. A potenciális vállalkozó fiatal, egyedülálló, magasan képzett férfi. A vállalkozói hajlam nagyobb a kisvárosi magyarok körében, mint a románok között. Olaszországot már az új szabályozás alá vonják A hatos csomagot hatékony eszköznek tekintik a jövõbeni államadósság-válságok megelõzésére. Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi felelõse (képünkön) a héten jelezte, hogy a végrehajtó testület,,az elsõ naptól kezdve alkalmazni fogja az új jogszabályok adta lehetõségeket, amint azok hatályba lépnek. A keddi találkozót lezáró Elhangzott, a nõk esetében statisztikailag alacsonyabb a vállalkozási szándék, azonban egyre magasabb a magasan képzett nõk aránya, akik a potenciális vállalkozók egyik csoportját alkotják. Õk általában fiatalok - 25 év körüliek - és egyedülállók, a profitszerzés és az önmegvalósítás miatt gondolkodnak egy vállalkozás beindításán. A potenciális vállalkozók körét bõvíti az elégedetlen állami alkalmazottak csoportja is, õk a negyvenes korcsoportba tartoznak, zömében tanárok vagy köztisztviselõk. Továbbá létezik egy olyan csoport is, amelynek tagjai egy ideig külföldön vállaltak munkát, és az ott szerzett tapasztalataikat egy saját vállalkozáson belül szeretnék hasznosítani. A kiterjedt kapcsolathálóval rendelkezõ korai nyugdíjazottak között is nagy számban akadnak olyanok, aki egy vállalkozás alapítását fontolgatják. Kritikus tömeget képeznek azok a személyek is, akik valamikor vállalkozók voltak, de belebuktak vállalkozásukba, ám foglalkoztatja õket egy új cég beindításának lehetõsége, elsõsorban a vállalkozói státus visszanyerése miatt. Õk azonban meglepõen alacsony arányban mutatnak hajlandóságot arra, hogy képzéseken vegyenek részt. A nagyvárosok ösztönzõ hatással bírnak a környezõ településeken észlelhetõ vállalkozási kedvre. A megyeszékhelyeken is nagyobb mértékû a vállalkozás: Csíkszeredában 54, Gyulafehérváron 50 vállalkozás jut ezer fõre. A turisztikai potenciállal rendelkezõ települések esetében, például Herkulesfürdõn, Tusnádfürdõn, Borszéken is megfigyelhetõ egy nagyobb mértékû vállalkozási kedv. (Részlet Kertész Melinda írásából) Szigorúbb gazdasági kor ormányzást alkalmaznak az EU-ban sajtótájékoztatón a finn biztos azt is bejelentette, hogy az életbe lépés december közepén várható. Rehn úgy értékelte, hogy az új szabályozás kulcsfontosságú a piac és a nagyközönség bizalmának visszaszerzéséhez. Mint mondta, az Európai Bizottság Olaszországban most kezdõdõ ellenõrzõ tevékenységét már a jogszabálycsomag próbájának tekinti. (mti) Piac és gazdaság az EU-ban Winkler Gyula európai parlamenti képviselõ szerint kötelezõ szabályozásokat kell bevezetni a tagállamok számára annak érdekében, hogy az egységes uniós belsõ piac megerõsödjön és kiegyensúlyozottá váljon. Az EP-képviselõ hétfõn Brüsszelben részt vett az Európai Néppárt gazdasági és szociális politikákkal foglalkozó munkacsoportjának megbeszélésén, amelyen az Egységes Belsõ Piaci Intézkedés-csomagról (Single Market Act) tárgyaltak. A gazdasági krízis és a szuverén (tagállami) adósságok nyomán kialakult válság leküzdésére megoldást hozhat, ha az Európai Unió a saját erõforrásait használja fel és ennek legjobb eszköze az egységes belsõ piac mutatott rá Winkler Gyula a találkozón. Az RMDSZ EP-képviselõje üdvözölte a 12 kezdeményezésbõl álló, az Európai Bizottság által kidolgozott Egységes Belsõ Piaci Intézkedéscsomagot, kiemelve azonban, hogy a kezdeményezést konkrét és kötelezõ érvényû intézkedések kell hogy kövessék annak érdekében, hogy elkerüljék az egységes piac belülrõl induló széttöredezettségét. Winkler Gyula szerint már az a belsõ piac megerõsödéséhez vezetne, ha az Európai kisvállalkozói intézkedéscsomag (Small Business Act) kezdeményezéseinek egy része kötelezõ érvényû lenne a tagállamok számára. Az EP-képviselõ ennek kapcsán elmondta, jelenleg a belsõ piac kiteljesedését többek között a fiskális, az adózási területen tapasztalható akadályok korlátozzák, de ugyanúgy gondot jelentenek a különbözõ szabványok és szabadalmazási eljárások is, általában a legkülönbözõbb területre vonatkozó szabályozások sokszínûsége jellemzõ az uniós tagállamokban. Ennek a legeklatánsabb példája, hogy 11 tagállam még mindig különbözõ korlátozásokat alkalmaz a romániai állampolgárok mobilitása kapcsán. A válság hatására ismét felfedeztük az egységes uniós piacban rejlõ lehetõségeket, de legtöbbször ezeket a tagállamok protekcionista eszközként alkalmazzák. Az Európai Unió csak akkor teljes, ha mind a 27 tagállam szolidáris egymással. ( ) A belsõ piac megerõsítésére vonatkozó politikai akarat azonnali kinyilatkoztatására van szükség, elérkezett az idõ a korlátok lebontására, különösen, hogy ezek az akadályok leginkább az új tagállamok kis- és középvállalkozóit sújtják, amikor a belsõ piacra lépnének magyarázta Winkler Gyula. Az Európai Néppárt munkacsoportjának hétfõi megbeszélésen EP-képviselõk és az Európai Bizottság képviselõi vettek részt. A gazdasági és szociális politikákkal foglalkozó munkacsoport annak kapcsán ült össze, hogy Brüsszelben november 7-8. között zajlik az Európai Néppárt Politikai Közgyûlése. A kétnapos rendezvényen többek között az EPP Franciaországban, decemberben megtartandó kongresszusát, a párt alapszabályzatának módosításait tárgyalják meg, de tárgyalnak a romániai Nemzeti Kereszténydemokrata Parasztpárt (PNTCD) néppárti tagságának megvonására vonatkozó javaslatáról. Az Európai Néppárt Politikai Közgyûlésén az RMDSZ-t Winkler Gyula EPképviselõ és Vincze Lóránt, a Szövetség külügyi titkára képviseli. (Tájékoztató)

8. Baba-mama Szilágyság/45. Miért gyanús, ha a gyerek fejfájásra panaszkodik? Nem mindig jelentkeznek a tünetek: fejfájás, gyomorfájás, fáradtság. Ám fõleg a hétköznapokon mutatkoznak meg, és leginkább iskolába induláskor - lehet, hogy a gyermeke utálja a sulit? A pszichológusok iskolakerülésnek nevezik azt a jelenséget, amikor a gyermek - elsõsorban hétköznap és iskolába indulás elõtt - fejfájásra, gyomorfájásra, kimerültségre panaszkodik. Ez a dolog más és más formát ölthet, attól függõen, hogy milyen idõs. Pontos számokat persze nem lehet mondani, hány csemete tapasztalhatja ezt. Ám az,,iskolakerülés, azaz gondolatban erre vágyás ettõl még komoly probléma marad. A New Yorki Maimonides egészségügyi központ pszichológia professzora, Alan Hilfer elmondta: ma már egyértelmûen köthetünk lelki okokat a különbözõ panaszok kialakulásához, és ezt az,,iskolakerülõ jelenséget is így szemlélhetjük. Az iskolai elvárások is több türelmet igényelnek manapság, és sokan nehezen viselik a követelményeket - a gyermekek, akik szeretnék elkerülni az iskolába menetelt, a nyomásra reagálnak ilyen módon.,,számukra nagy elvárások ezek: a tudás, a megjelenés, a fizikai aktivitás - mondja Mark Goldstein chicagói gyermekpszichológus. - Sok esetben a gyermekek túlterheltek is. S ha a gyermek már eleve aggódósabb, idegeskedõbb típus, illetve erre van genetikiai hajlama, igen nagy az esélye annak, hogy fizikai tünetekben jelentkezõ szorongás alakuljon ki nála. Hogy kiderüljön, errõl van-e szó, a tünetek folyamatosságát érdemes figyelni. Nem az a gond, ha a gyerek az iskola kezdésekor érez aggodalmat, tapasztal fej-és gyomorfájást, fáradtságot, ha elõször megy suliba, vagy új iskolába kerül, ez érthetõ. De nem mindegy, milyen hosszú ideig állnak fenn a tünetek. 7 dolog, amit a felnõtteknek kell tanulniuk a gyerekektõl! Bizony, egy idõ után éppenséggel megfordul a helyzet, nem a szülõnek van mit tanítania a gyermeknek, hanem fordítva. A felnõttek ugyanis gyakran elveszítik képességüket dolgokra, melyek teljesen természetesek lennének... Ugye ismerõs? Sokszor gondolunk bele, milyen jó is volt gyereknek lenni. Annyi mindennek tudtunk örülni! Hát éppen ez az. A felnõttek gyakran elfelejtenek örülni kis dolgoknak, kimutatni az érzéseiket, és mindent túlbonyolítanak. Mit kellene megtanulniuk a gyermekektõl? 1. Érints meg másokat! Amint felnövünk, már nem vagyunk annyira képesek másokat megérinteni, megölelni. A gyermekek nem találnak ebben semmi kivetnivalót. Sõt, kiabálnak, integetnek, kifejezik, ha örülnek. Miért félünk megtenni? 2. Mutassuk ki, ha valaminek örülünk, ha valami izgalomba hoz bennünket! Természetesen nem azt mondjuk, hogy Az iskola is kiválthatja tja a csemete panaszait Amennyiben állandósul a dolog, az is lehet, hogy szociális fóbiával küzd, ez jóval komolyabb gond, és egyértelmû oka lehet, hogy a gyermek megtagadja az iskolába menést. Vannak gyerekek, akiket mások kiszúrnak és piszkálódással, zaklatással keserítik meg mindennapjaikat. Olyanok is vannak, akik bizonyos eseményektõl rettegnek az iskolában: például a testnevelés órától és az elõtte kötelezõ átöltözéstõl. Máskor nagyon egyszerû az ok, például nem készült fel igazán egy dolgozatra, és hirtelen nem akar iskolába menni... Számos tanulmány mutatta ki a jelenséget, amely jelentõsen megugrik a középiskolás évek folyamán, illetve annak kezdetekor. A kisebb gyerekeknél érthetõ, hogy kezdetben idegenkednek az új szituációktól: elhagyni az otthont, a szülõt, más gyermekekkel kapcsolatba kerülni, idegenek utasításait betartani - mondja Melissa Robinson-Brown, professzor asszisztens a New Yorki Mount Sinai serdülõkori egészségközpont munkatársa. Fontos azonban, hogy az anya, az apa kiderítse: miért magunkon kívül ugrálni kezdjünk, ha a testvérünktõl megkapjuk a mozijegyet egy filmre, amit régóta meg szeretnénk nézni. De van arany középút! 3. Jutalmazzuk meg magunkat! Ezt is gyakran elfelejtjük. Ha valamit sikerült elintéznünk, valami fontosnak a végére jártunk, megoldottunk egy nehezebb munkát, miért ne kapcsolnánk ki egy kicsit - egy sétával a kedvenc boltunkba, egy kis édességgel vagy bármivel, ami örömet okoz? 4. Kérdezzünk! A gyermekek kérdései még naivak, de õk sokszor fel mernek tenni kérdéseket, amelyeket mi már nem...nem félnek kérdezni. Ha valami nem világos, vagy nem értjük, miért kell így legyen, kérdezzünk, ne csak üljünk, és bosszankodjunk. 5. Legyünk õszinték. Igen: a gyerekek sokszor túlzottan is azok. Ugye eszünkbe jutnak a zavarba hozó kérdéseik, megnyilvánulásaik? De nincs rejtegetnivalójuk. Ha mindenki õszinte lenne egymással, a félreértések 90 százalékát el lehetne kerülni. gondolja az iskolát rettegésre okot adó helynek a csemete? Tanácsos a gyermekkel elbeszélgetni ahhoz, hogy a szülõ rájöjjön, mi a panaszok valós oka. Meg kell tudni különböztetni, vajon az iskola miatt vannak fájdalmai, vagy talán valóban valami gond van. Érdemes egy szakember tanácsát is kikérnie, mivel ha nem iskolakerülési vágyról van szó, lehetséges, hogy a gyakori fejfájást, gyomorpanaszt, kimerültséget valamilyen betegség okozza. Olyan problémákat is megelõzhetünk ezzel, mint például a tanulási nehézségek. Az iskola utálata ugyanis könnyen vezethet ide. Fel kell fedezni és kezelni kell a gondot, mielõtt a gyermek még kellemetlenebbül érezné magát a suliban. Ahhoz is segítséget kell nyújtani a gyermeknek, hogy valahogyan le tudja nyugtatni magát. Segíthet a meditáció megtanulása, a relaxáció, hipnoterápia, a kognitív viselkedés terápia (CBT) - véli Goldstein. Utóbbi a negatív gondolatokat segít pozitívakká változtatni. Elfelejtünk örülni, lelkesedni esedni és bocsánatot kérni 6. Kérjünk bocsánatot, ha valamiben hibáztunk! A csemetéknek még nincs akkora egójuk, hogy csak azért se alapon ne akarjanak elnézést kérni. Csupán igyekeznek helyrehozni egy elrontott dolgot. Tehetnénk mi is így. 7. Mindig legyünk jelen a pillanatban! A felnõttekre jellemzõ, hogy több dolgot csinálnak egyszerre, ezért semmire sem figyelnek száz százalékosan. Pedig jó lenne... Horoszkóp oszkóp KOS Legyen engedékenyebb! A héten még a szokásosnál is akaratosabb lesz, pedig a környezetének most épp arra lenne szüksége, hogy elnézõbb legyen velük szemben. Szerelem: Akivel a legutóbb megismerkedett úgy tûnik, hogy mindenben összeillenek. BIKA Próbáljon meg hatékonyabban dolgozni! Ki ne ismerné Önt szorgalmáról és kitartásáról? Mégis, ha jobban belegondol, valahogy soha nem sikerül a dolgai végére érni. Családi élete nyugalmas mederben halad, alkalmas az idõ karrierépítésre! Szerelem: Ha kételyek gyötrik érzelmileg, képes magába zárkózni és nem beszél az aggályairól. IKREK Térjen vissza a felhõk közül! Nem éppen a józan megfontolás lesz Önre jellemzõ a héten. A következõ napokra egyfajta bódultság vesz erõt Önön, mintha mindent rózsaszín szemüvegen keresztül nézne és nem venné észre a száraz tényeket. Szerelem: Az eheti bolygóállások jelzik, hogy a szerelmi életét illetõen megváltozhat a szemlélete. RÁK Tegyen a vágyaiért! Azzal semmit sem ér el, ha csak otthon ücsörög és álmodozik. A héten számtalan lehetõség adódik az Ön számára, hogy társadalmi életet éljen, amivel nagyban elõre lendíthetné karrierjét. Szerelem: Ezen a héten megbizonyosodhat a sikerérõl a másik nem lépviselõi elõtt. OROSZLÁN Összpontosítsa erõit! A hét kiválóan alkalmas vállalkozása építésére vagy magasabb pozíció betöltésére. Kezdje azzal, hogy az íróasztalán kallódó névjegykártyákat összerendezi, és régi, kihûlt ismerõseit, munkakapcsolatait felkeresi. Szerelem: Az eheti bolygóállások egy felfokozott potenciált kölcsönöznek Önnek. SZÛZ Az eheti bolygóátvonulások felbátorítják arra, hogy véget vessen egy kritikus állapotnak, ami egy ideje hol élesebben, hol csendben a háttérben meghúzódva frusztrálta Önt. MÉRLEG Legyen merészebb! Ez a hét kiválóan alkalmas a tervezgetésre, nagy dolgok elõkészítésére. Szerelem: Az eheti bolygóállások arra kérnek, hogy mindent beszéljenek meg párjával a részletekig menõen. SKORPIÓ Engedje el a múltat az egészsége érdekében is. Önt nem a duzzogás jellemzi, inkább egyfajta belsõ fájdalom, mintha rágná a múlt a lelkét. Szerelem: Idõnként felmerülhet Önben a kérdés a hét során, hogy miért van az, hogy az Önhöz érkezõ impulzusok eltérõek a kinyilvánított magatartástól. NYILAS Idõszerû a munkahelyváltás. Lehetséges, hogy a héten úgy érzi, semmi nem akar úgy összejönni, ahogy elképzelte, és az álláskeresés is kilátástalan mederben halad. BAK Bûvölje el környezetét! Lehet, hogy nem mindig tölti el örömmel a tudat, de az Ön szakmai elõmenetelében sokszor többet jelent a személyes báj, mint a szaktudás. Vízöntõ Használd ki a lehetõséget, hiszen minden információnak, tanulmánynak örülsz, és úgy érzed, hogy a megszerzett tudás hasznodra van. Halak Érdeklõdõ hangulatban leszel, és ez alkalmat ad arra is, hogy tanulj. A munkahelyeden elleshetsz a tapasztaltabb munkatársaidtól módszereket, melyek jelentõsen megkönnyítik a mindennapjaidat, sokkal hatékonyabbá tehetnek.

Szilágyság/45. Kaleidoszkóp Kik irányították idén a világot? 9. A Forbes ismét összeállította a hetven legbefolyásosabb ember listáját: Mark Zuckerberg köztük a legfiatalabb, a kínai elnök idén csak a harmadik. De ki az elsõ? A Forbes gazdasági magazin közzétette a hetven a legbefolyásosabb ember listáját, amelyen egyáltalán nem meglepõ módon egyetlen romániai vagy magyarországi politikus sincs. Viszont olyanok szerepelnek rajta, mint John Boehner, az amerikai alsóház elnöke vagy a The New York Times fõszerkesztõje, Jill Abramson. Az idei év legnagyobb vesztesei közé tartozik a szexbotrányba keveredett és a Nemzetközi Valutaalap élérõl távozó Dominique Strauss-Kahn, aki már nincs a listán. A kitüntetettek közül a legfiatalabb Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója. Íme, a tíz legbefolyásosabb ember: 10. David Cameron, az Egyesült Királyság miniszterelnöke Margaret Thatcher második eljöveteleként üdvözölték a brit konzervatív pártiak Cameron megválasztását. De egyelõre sem a liberálisokkal kötött koalíciója, sem az EUhoz fûzõdõ viszonya nem zökkenõmentes. Ez egy jó alkalom lett volna arra, hogy hallgass mondta Nicolas Sarkozy francia elnök nemrégiben gúnyosan Cameronnak, amikor az ragaszkodott hozzá, hogy részt vegyen az euró-válság találkozón. Kritizál bennünket és megmondja, mit tegyünk. Azt állítja, utálja az eurót, most mégis részt akar venni a találkozón. Az idei mélypont számára mégis a News of the World telefonlehallgatási botrány körüli nyilatkozatai voltak, amelyek szintén gyengítették befolyásosságát. 9. Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója Ami a CIA-nak 60 év alatt sem sikerült, az Zuckerbergnek mindössze hét év alatt összejött. A világ lakosságának több mint 10%-át, 800 millió embert tud nyomon követni az általa alapított közösségi oldalon: tudja hol élnek, mit szeretnek, milyen zenét hallgatnak és mit esznek. Egy amerikai felhasználó átlagosan 6,3 órát tölt egy hónapban a Facebookon, és ezzel az oldal minden mást megelõz. Zukerberg jelenleg Amerika 14. leggazdagabb embere. Az idei népszerûségét az életérõl forgatott, 3 Oscar-díjjal kitüntetett The Social Network c. film is jelentõsen növelte. 8. Ben Bernanke, a Federal Reserve (az Egyesült Államok központi banki rendszere) Kormányzótanácsának elnöke Kétszeri kvantitatív könnyítés után, harmadszor is mintegy 600 milliárd dolláros tõkeinjekcióval növelte az amerikai gazdaságot, nem zárva ki egy negyedik kört sem. Legutóbb Bernake azt a cselt kezdeményezte, amely azt kísérli meg, hogy az hosszú távú kamatlábak alacsonyan tartásával manipulálja az amerikai államadósságot. 7. XVI. Benedek pápa Õ a világ népessége egy-hatodának a spirituális vezetõje. Olyan kérdésekben döntõ a véleménye, mint az abortusz, a melegek házassága, nõi papok vagy cölibátus. Sõt, októberben a Vatikán a gazdaságban is a nemzetek feletti felügyeletet kért, azzal indokolva tettét, hogy ahoz, hogy megfelelõen mûködjön, a gazdaságnak is emberközpontú etikára van szüksége. A megítélését azonban továbbra is negatívan befolyásolja, hogy nem lép fel elég határozottan a katolikus papok szexuális visszaéléseivel szemben. 6. Abdallah bin Abdel-Azíz, Szaúd- Arábia királya Abdallah bin Abdel-Azíz Egyike a még hatalmon maradt abszolutista uralkodónak, bár a mérsékelt reformjai folyamatosan napirenden vannak a sivatagi királyságban, amely a világ kõolaj-tartalékainak a 20%-át birtokolja. A közelmúltban adott szavazati jogot a nõknek és következetesen vonja ki az egyház ellenõrzése alól az ország oktatási rendszerét. Idei mélypontja, hogy ellenezte az,,arab tavasz eseményeit, és elfojt minden szaúdi demokratikus mozgalmat. 5. Bill Gates, a világ második leggazdagabb embere A Microsoft alapítója és volt vezetõje a világ második leggazdagabb embere, aki vagyonának jelentõs részét fordítja egészségügyi projektekre és oltóanyag fejlesztésre. Az ötödik helyet is ezzel érdemelte ki. Õ támogatta a közelmúltban elfogadott maláriaellenes vakcina kulcsfontosságú klinikai vizsgálatait, és ezzel közvetetten több millió ember életét mentette meg. 4. Angela Merkel, Németország kancellárja A világ legbefolyásosabb nõje Európa legélénkebb gazdaságának a vezetõje és gyakorlatilag az EU-ban is az egyik legfõbb döntéshozó. Friss franciaországi közvélemény-kutatások szerint a franciák jobban bíznak benne (46%), mint a saját elnökükben, Nicolas Sarkozyben (33%). Az idei megítélését negatívan befolyásolta, hogy nem lépett fel elég erélyesen az eurózóna adósságválságának a megoldásában, és nem támogatta a NATO légicsapásokat Líbiában. 3. Hu Csin-tao, a Kínai Népköztársaság elnöke Pillanatnyilag a három legfontosabb hivatalt õ tölti be Kínában: a Kommunista Párt fõtitkára, az ország elnöke és a hadsereg fõparancsnoka is egyben. Azonban a 68 éves politikus fokozatosan készül a visszavonulásra. Tervei szerint jövõre a legfontosabb pártfõtitkári pozícióval kezdi, majd egy évvel késõbb az elnökséget is feladja. Ennek az elõre megtervezett politikai térvesztésnek a következménye, hogy a tavalyi elsõ helyrõl visszacsúszott az idei harmadikra. 2. Vlagyimir Putyin, Oroszország miniszterelnöke Dimitrij Medvegyev a közelmúltban jelentette be, hogy nem indul a következõ elnökválasztáson, így Putyin elõtt ismét ott a lehetõség, hogy Oroszország elnöke legyen, amely funkciót egyes vélemények szerint soha nem is adott fel. Az egyre autokratikusabb Putyin feltételezhetõen 2024-ig még hivatalban marad. Politikai befolyásának erõsödése mellett az is hozzájárult a második hely megszerzéséhez, hogy idén erõfeszítéseket tett az új eurázsiai gazdasági unió létrehozására, Oroszország és néhány volt Szovjet köztársaság, köztük Kazahsztán, Fehéroroszország és Ukrajna részvételével. Ugyanakkor Medvegyev orosz elnök csak az 59. a listán. 1. Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnöke Bár az amerikai adósságplafon-emelés körüli tárgyalásokkor erõsen zuhant a népszerûsége az Egyesült Államokban, ami akár az újraválasztását is veszélyeztetheti, azért mégis õ a világ legbefolyásosabb embere. Vitathatatlanul az USA a világ legerõsebb országa, neki van a legnagyobb, illetve leginnovatívabb gazdasága és a legütõképesebb hadserege. Az idei elsõ helyezéshez az is hozzájárult, hogy idén májusban az amerikai hadsereg sikeres akciót hajtott végre Osama bin Laden ellen, és megölték õt. A Forbes a világ legbefolyásosabb személyiségeinek kiválasztásakor négy tényezõt vesz figyelembe: az emberek számát, akiknek az életére az illetõ hatással van, az ellenõrzése alatt álló pénzügyi forrásokat, vizsgálják azt is, hogy hatásköre több területre terjed-e ki, továbbá azt, hogy miként használja fel a kezében lévõ hatalmat a világ megváltoztatására. Hódít a kartonk tonkopor oporsó Franciaor anciaországban Van új a nap alatt a gyászban is. A temetkezési újdonságok számba vételére Franciaországban évenként megtartott szemlén (a franciák kereken salon de la mort - a halál szalonja - néven emlegetik a kereskedelmi rendezvényt) a kartonkoporsók jelentették a szenzációt. Mint arról a párizsi Le Figaro beszámolt, a skandináv országokban már mintegy harminc éve alkalmazott típus egyre kelendõbbé válik a gallok földjén is. Noha egyes temetkezési vállalatok továbbra is vonakodnak ettõl az újítástól, az idei gyászszalonon sokan elragadtatással fogadták a bemutatót. Az egyik látogató, akit elképesztett a kartonok változatossága és az, hogy milyen könnyen lehet személyre szabni ezeket a kellékeket, ironikus-komolyan így kiáltott fel:,,ez olyan szép, hogy szinte kedvet támaszt a halálra!. Míg 2009-ben alig 600-an választották ezt a modellt hozzátartozójuk utolsó útjához, 2011-ben már a 1500-an voltak - számította ki Jessie Westenholz, a temetkezési szalon szervezõje. Brigitte Sabatier, az AB crémation cég vezetõje egyike azon keveseknek, akik Franciaországban forgalmazzák a kartonkoporsókat. 2007-ben támadt ez az ötlete, amikor növelni akarta cége választékát, ezért bejárta a szomszéd országok sírkertjeit és temetkezési vállalkozásait. Azt tapasztalta, hogy például Nagy-Britanniában sokkal változatosabb lehetõségek közül válogathatnak a gyászolók. Ott találkozott a kartonkoporsóval is, amely, mint fogalmazott,,,ökologikus, gazdaságos és személyre igazítható - különös tekintettel arra, hogy a hamvasztásos temetési mód terjedése következtében a koporsó igen sok esetben kérészéletû,,szállítási termékké vált. A kartonkoporsó egyébként nem közönséges kartonból készül. Reciklált papír, amelybe természetes rostokat és kukoricakeményítõt injekcióznak, hogy megszilárdítsák. Egy-egy darab általában hét kilót nyom és 250 kilós terhelést is kibír. A gyár barna színben adja át, az AB crémation ezután környezetbarát papírral borítja, amelyre az ügyfél óhaja szerint az elhunyt képét vagy más fotót, dekorációt nyomtatnak.,,csak virágfotóból 3500 változat áll rendelkezésre, a családok számára óriási a választék. Nem kell szokásos fakoporsót rendelniük, helyette szinte egyedi darabot választhatnak - sorolta az elõnyöket Brigitte Sabatier. Noha az AB crémation 90 százalékban kartonkoporsót ad el, országos szinten ez még egyáltalán nem jellemzõ. A belügyminisztérium ugyan engedélyezte a típust, ám a temetkezési cégek jó része ellenérzéssel fogadta az újítást, s a 96 francia anyaországi megye közül 44- ben nem is fogadják be a krematóriumok. Ez a helyzet Párizsban is, ahol a város temetkezési hatósága szerint ez a típus,,túl gyorsan kap lángra.,,ha valami közbejön, akár kockázatos is lehet az alkalmazása - jelentette ki Francois Michaud Nérard, a párizsi szervezet vezetõje. Szerinte az új termék ökológiai és gazdasági értéke is vitatható. Egy 2007-ben elvégzett vizsgálat is ezt támasztja alá.,,ahhoz, hogy a kartonkoporsó teljesen elégjen, több gázt kell beinjekciózni, a fakoporsónál erre nincs szükség. Ami az árat illeti, átlag 400 euróba kerül (mintegy 120 ezer forint), míg a legolcsóbb fakoporsó ára 420 euró - hangoztatta Nérard. Így annak ellenére, hogy a hamvasztásos temetések aránya az 1980. évi egy százalékról mára 30 százalékra nõtt, a fakoporsóra még nagy jövõ vár Franciaországban - írta a Le Figaro.

10. Sportvilág - Humor Szilágyság/45. Több b ezren en búcsúztatták tták el Albert t Flóriánt Több ezren búcsúztatták a róla elnevezett Üllõi úti Stadionban a vasárnap éjjel elhunyt Albert Flóriánt, a Ferencváros legendás futballistáját, az egyetlen magyar aranylabdást. A Császár búcsúztatása 9 órakor kezdõdött meg, a koporsót a Springer-szobor elõtt, egy hatalmas kegyhelyen állították fel, s magyar nemzeti lobogóval, illetve Fradizászlóval takarták le, mellette pedig díszõrség állt. A kegyhely elõtt Albert Aranylabdája volt látható, amelyet 1967-ben, mint a legjobb európai futballista nyert el. A 70 évesen elhunyt legendás játékos búcsúztatásán óránként körülbelül 600 szurkoló rótta le kegyeletét, köztük Schmitt Pál köztársasági elnök és Czene Attila, a Nemzeti Erõforrás Minisztérium sportért felelõs államtitkára is. Mellettük számos korábbi és jelenlegi válogatott sportoló, a Ferencváros labdarúgócsapatának teljes stábja, valamint színészek és zenészek, és persze a szurkolók is tisztelegtek az egykori kiváló játékos elõtt. A helyszínre érkezõk késõbb egy vendégkönyvbe írhatták bele utolsó üzenetüket Albertnek, ezt követõen pedig mindannyian emléklapot vehettek át. A koporsó mellett folyamatos díszõrséget álltak Albert munkatársai, játékostársai és a hozzá közel állók. Az MLSZ-hez eljuttatott levelében részvétét nyilvánította Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke is. Platini szerint szerint Albert Flórián halálával,,a Ferencváros egy rendkívül népszerû alakját veszítette el, egy olyan embert, aki történelmet írt a labdarúgásban.,,elkötelezett személyiség volt, imádta a futballt, kiváló csatárként és nagyszerû emberként fogunk rá emlékezni - idéz az mlsz.hu Platini levelébõl. Az UEFA elnöke azt írta még:,,a végrehajtó bizottság, az UEFA adminisztráció és a teljes európai futballtársadalom nevében szeretném kifejezni legmélyebb együttérzésemet a Magyar Labdarúgó Szövetségnek, és õszinte részvétemet nyilvánítani Albert Flórián családjának. Albert - akit a klubja, a Magyar Labdarúgó Szövetség, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Nemzeti Erõforrás Minisztérium is a saját halottjának tekint - 1959 és 1974 között 351 bajnoki mérkõzésen 256 gólt szerzett a Ferencváros színeiben, a nemzeti csapatban 31-szer volt eredményes. Az 1960-ban olimpiai, 1964-ben Európabajnoki bronzérmes Albert Flórián 2004 óta volt a Nemzet Sportolója. Albert Flóriánt vasárnap délben, az Óbudai temetõben helyezik végsõ nyugalomra. Piþurcã meglepõ ker erete ete A szõke nõ a repülõn Repülõn a légikisasszony berohan a pilótához, és kétségbeesve mondja:,,uram, az elsõ osztályon van egy szõke nõ, akinek a jegye a turista osztályra szól, de nem hajlandó hátra menni. Erre a pilóta hátramegy, és valamit a szõke nõ fülébe súg, mire az fogja magát, és hátramegy a helyére. Kérdezik a pilótát, hogy mit mondott a nõnek? - Megmondtam neki, hogy az elsõ osztály nem száll le New Yorkban. Szõke nõ a szervizben Egy szõke nõ behorpasztja az autója oldalát. Elviszi a szervizbe, ahol a karosszériás (mivel látja, hogy egy szõkével van dolga) poénból azt mondja neki, hogy jó erõsen fújjon bele a kipufogóba, és így a horpadás ki fog egyenesedni, akár egy összegyûrt zacskó esetében. Ha nem sikerülne, akkor jöjjön vissza. A szõke hazamegy, megvárja míg kihûl a kipufogó, majd elkezdi fújni. Meglátja ezt egy barátnõje - Hát te meg mit csinálsz? - kérdezi meglepetten. - A szervizben azt mondták, ha jó erõsen megfújom, akkor kiegyengethetem a horpadást! - Te teljesen hülye vagy? Így sosem fog sikerülni a dolog! Elõbb húzd fel az ablakokat, mert ott kimegy a levegõ! Miért? Mièrt nyùl a nyùl??? Friss rèpáèrt! Apás-mamás játék - Anyu, vegyünk nekem biciklit- - Nem kisfiam. - Jó, akkor játsszál velem papás-mamást!- - Na jó, hogy kell azt játszani?- - Hát fürödj meg, aztán öltözz hálóingbe (anyuka megteszi)... - Most bújj be az ágyba, és várjál rám! (anyuka ezt is megteszi). A gyerek felöltözik apja ruhájába, fogja apja táskáját, benyit a hálószobáb a és odaszól anyukának:- - Hé, asszony, öltözzél! Megyünk biciklit venni a gyereknek! Öreg anyós - Szerinted hány éves lehet a mamám? - kérdi a feleség a férjtõl. - Drágám, én zenetanár vagyok, nem régész. Ugat és uszik - Mi az? Reggel ugat, este úszik? -??? - Az anyós mûfogsora. Egyírányú utca Megállítja a rendõr az autóst. - Meg kell önt büntetnem, mert ez egyirányú utca. - Rendben van, kifizetem a büntetést, aztán megfordulok. - Itt nem lehet megfordulni. - Akkor tolatok majd. - Tolatni sem szabad. - Akkor itt hagyom a kocsit. - Csakhogy itt tilos a parkolás. - Rendben van, akkor beszéljük meg, mennyit ad a kocsimért... Öngyilkosság Szalad a skót feldúltan az utcán. Megkérdi a szomszédja: - Hová rohansz ilyen kétségbeesetten? - Elegem van. Megyek a folyóhoz, és a vízbe ölöm magam! - Megõrültél? Ebben a szép új ruhában? Balesetmentesen Egy autós elgázol egy gyalogost, aki súlyosan megsérül. Pár hónap múlva a bíróságon, az áldozat által indított kártérítési perben találkoznak. - Tisztelt bíróság - kezdi az autós védõügyvédje. - Kérem vegyék figyelembe, hogy ügyfelem harminc éve vezet balesetmentesen! Erre feláll a felperes ügyvédje: - Tisztelt bíróság! Ha ennyit számít a gyakorlat, kérem vegyék figyelembe, hogy ügyfelem már ötven éve gyalogol balesetmentesen! Részegesek beszélgetnek Három részeg fekszik az árokban. Az egyik szellent egy hatalmasat, mire a mellette fekvõ: - Egészségedre! Kinyitja erre a harmadik is a szemét: - Töltsetek nekem is! Victor Piþurcã keretet hirdetett a november 11-i, Belgium elleni barátságos mérkõzésre. A szövetségi kapitány választásai fõleg a csatársorban meglepõek, ahonnan hiányzik a Liga-1 pillanatnyi gólkirálya, Marius Niculae, viszont jelen van három olyan idegenlégiós, aki együtt szerzett annyi gólt (12-t), mint a dinamós, Daniel Niculae, Ionuþ Mazilu és Bogdan Stancu. Az nem lep meg senkit, hogy Adrian Mutu, Ciprian Marica és Cristian Sãpunaru már nem élvezi a kapitány bizalmát. A meglepetésemberek? A 21 éves Marian Pleaºcã, valamint az egy esztendõvel idõsebb Alexandru Chipciu és Ionuþ Neagu, akiknek jelenléte fiatalítást, megújhodást jelez. Az is érdekes, hogy az élvonal õszi bajnoki címéért reális esélyekkel küzdõ kolozsvári csapatokból senki sem kapott behívót. A Liege-i Maurice Dufresne Stadionban, pénteken 21.45 órakor pályára lépõ román kezdõtizenegy tehát Ciprian Tãtãruºanu (Steaua), Silviu Lung (Astra Ploieºti) és Cristian Bãlgrãdean (Dinamo kapusok, Srdjan Luchin (Dinamo), Marian Pleaºcã (Pandurii Târgu Jiu), Dorin Goian (Glasgow Rangers, Valericã Gãman (Astra), Vlad Chiricheº (Pandurii), Paul Papp (FC Vaslui), Rãzvan Raþ (Sahtar Donyeck) és ªtefan Radu (SS Lazio Róma) hátvédek, Gabriel Torje (Udinese), Dacian Varga (Kuban Krasznodar), Doru Pintilii (Pandurii), Ionuþ Neagu (Galaci Oþelul), Rãzvan Cociº (FC Rosztov), Alexandru Bourceanu (Steaua), Costin Lazãr (PAOK Szaloniki) és Cristian Tãnase (Steaua) középpályások, Daniel Niculae (AS Nancy- Lorraine), Alexandru Chipciu (Brassói FC), Ionuþ Mazilu (Arsenal Kijev) és Bogdan Stancu (Orduspor Külübü) csatárok közül kerül ki. November 15-én a görögökkel játszanak a románok, mégpedig Ausztriában. Albach azért lett helyszín, mert a németek biztonsági okokbó nem vállalták a házigazda szerepét, a hellének pedig csak határaikon túl voltak hajlandók pályára lépni. (maszol.ro)

Szilágyság/45. Hirdetés 11. Hasznos telefonszámok Zilahi rendõrség 0260-661285 Zilahi közösségi rendõrség 0260-610178 Romtelecom tájékoztató 0260-931 Romtelecom hiba bejelentõ 0260-921 Gázelosztó 0260-928 Electrica diszpécser 0260-929 EON Gaz diszpécser non stop 0265-200928; 0800-800928 Zilahi megyei kórház 0260-616920 Prefektúra 0260-661270 Megyei tanács 0260-662035 Fogyasztóvédelmi hivatal 0260-612832 Autóbusz állomás 0260-611056 Atlassib autóbusz állomás 0260-611600 RMDSZ Szilágy megyei szervezete Zilah, Kossuth L. utca 33. szám tel: 0260-661685 Seres Dénes, elnök, parlamenti képviselõ pénteken 9.00-13.00 óra között Szilágyi Róbert, ügyvezetõ elnök hétfõtõl csütörtök 8.00-16.00 óráig Az RMDSZ zilahi szervezete Naponta 13.00-14.00 óra között Hétfõ, Lakatos Sándor, elnök földügyek Kedd, Szilágyi Sándor, városi tanácsos Szerda, Májer Gabriella, közjegyzõ Csütörtök, Demjén Attila, ügyvéd Péntek, Bogdán Zsolt, városi tanácsos A városi iroda nyitvatartásának idõpontja naponta: 12.00-16.00 óra.(pénteken: 12.00-15.00 óra) Elérhetõségek: Lakatos Sándor, elnök: 0731-606453 Serban Krisztina, titkárnõ 0753540806 www.rmdsz-zilah.ro Szilágycsehben Az érdekvédelmi szervezet székháza munkanapokon 8.00-14.00 óra között várja az érdeklõdõket. Szilágysomlyón Fekete Szabó András szenátor minden pénteken 10.00-12.00 óra között fogadja az érdeklõdõket. Az RMDSZ helyi szervezetének székháza munkanapokon 8.00-16.00 óra között mûködik, pénteken viszont csak 13.00 óráig van nyitva. A város magyar tanácsosai minden csütörtökön 15.00-17.00 óra között az RMDSZ székházában fogadják a lakosságot. Fogadóórák (elõzetes bejelentkezés alapján) Ne feledjük el felköszönteni szeretteinket, rokonainkat, ismerõseinket névnapjukon! november 11., péntek: Márton, martin november 12., szombat: Jónás, Emilia, Renáta november 13., vasárnap: Szilvia november 14., hétfõ: Alíz, Klementina, Huba november 15., kedd: Lipót november 16., szerda: Ödön november 17., csütörtök: Hortenzia, Salomé, Gergõ Eladó Szilágyfõkeresztúron az országút mellett egy ház kereskedelmi egységgel és gazdasági épületekkel egy 2300 négyzetméteres telken. Érdeklõdni a 0264 546520-as vagy a 0747 381561-es telefonszámokon. Intézmények Prefektúra Végh Sándor prefektus csütörtökön 10 órától Onorica Abrudan alprefektus szerdán 10.00 órától Szilágy Megye Tanácsa Marc Tiberiu elnök pénteken 10.00 órától Csóka Tibor alelnök kedden 12.00 órától Ionescu Cristian alelnök hétfõn 10.00 órától Vlaicu Radu titkár szerdán 10.00 órától Zilah Polgármesteri Hivatala Radu Cãpîlnasiu polgármester csütörtökön 10.00 órától Sojka Attila alpolgármester szerdán 10.00 órától Dana Cota alpolgármester kedden 10.00 órától Szilágycseh Polgármesteri Hivatala Varga András polgármester Csütörtök 8.00-12.00 Bulgãrean Emil alpolgármester kedd 8.00-12.00 Cordea Dan Titus titkár szerda 8.00 12.00 Zsibói Polgármesteri Hivatal ÁBãlãnean Eugen polgármester kedden 8.00-10.00 óra között Sárközi Pál alpolgármester csütörtökön 8.00-10.00 óra között Opris Maria titkár szerdán 8.00-10.00 óra között. * Idõs házaspárok vagy egyedül élõ idõs személyek ápolását vagy házvezetõi munkát keresek itthon, vagy külföldön egyaránt. Komolyságot kérek! Érdeklõdni a 0748104429-es teelfonszámon lehet. * Háromszobás kertes ház eladó Szilágysomlyón a Székely-telepen (Pandurilor utca 16). Érdeklõdni a 0260674367-es telefonszámon lehet. * Úszásoktatást válllalok a szilágybagosi termálfürdõ területén. Érdeklõdni a 0740 851268-as telefonszámon lehet. (www.nagyuszas.webs.com) * Informatika, matematika, kémia korrepetálást vállalok Szilágysomlyón és környékén. Érdeklõdni a 0724570633-as telefonszámon lehet. * Eladó Szilágysomlyón egy felújított kétszobás kertes ház. Víz bevezetve. Érdeklõdni a 0726 375589, 0722194179 és 0356445269-es telefonszámokon lehet. * Eladó Gateway nv53 márkájú laptop (notebook), 4Gb RAM, 500Gb HDD, Amd Athlon x2 m300 típusú processzor, beépített webkamera, mikrofon. További érdeklõdésért vagy egyeztetésért hívja a 0735500663-as telefonszámot! * Elemi iskolások korrepetálását vállalom. Érdeklõdni a 0748822038-as telefonszámon lehet. * Számítástechnikai mérnök munkát keres. Érdeklõdni a 0745334739-es telefonszámon lehet. * Szilágybagoson eladó kis kertes ház nyaralónak. Érdeklõdni a 0264534435-ös telefonszámon lehet. * Szilágysomlyón eladó konyhabútor, kanapé, varrógép, butélia, hordó. Érdeklõdni a 0260674112-es telefonszámon. * Eladó orvosi rendelõ Zilahon. Érdeklõdni a 0747272705-ös telefonszámon lehet. * Arctic hûtõszekrény eladó Zilahon. Érdeklõdni lehet a 0260633319-es telefonszámon. * Kisgyermekek felügyeletét vállalom. Érdeklõdni a 0743862272-es telefonszámon lehet. * Elemi és általános iskolásoknak angol órát tartok Zilahon. Érdeklõdni a 0743 862272-es telefonszámon lehet. * Eladó Zilahon 16 ár terület a Kraszna utca végén, a gyümölcsösben, az országút mellett. Érdeklõdni a 0260 611562-es, a 0723 671943-as és 0744 459007-es telefonszámokon lehet. * 59 éves özvegy férfi vagyok, és szeretnék megismerkedni egy 55-60 év közötti nõvel barátság vagy házastárs céljából. Érdeklõdni a 0757 421987-es számon lehet este 19 óra után. * Eladó Sztánán 25 ár telekkönyvezett gyümölcsös. Irányár 18.000 lej. Érdeklõdni a 0744-251249-es tele-fonszámon lehet. * Eladó jó állapotban levõ kétnyílós és egy bejárati vaskapu. (Kossuth L. 31). Érdeklõdni a 0260-633217-es telefonszámon lehet. Köszönjük mindazoknak, akik velünk együtt kísérték utolsó útjára drága édesanyámat és osztoztak családunk fájdalmában. Varga András, Szilágycseh polgármestere Köszönjük mindazoknak, akik drága halottunk, özv. Takács Jenõné, született Reszler Margit temetésén részt vettek. A gyászoló család. Eladó egy 1996-os évjáratú MAZDA 323 1.7 TDI Intercooler típusú személygépjármû, 5 literes átlagfogyasztással, euró 2-es. Felszereltség: ABS, 4 elektromos ablakemelõ, elektromos tükör, légkondi, centrálzár, dupla légzsák, stb. Az autó ideiglenesen Magyarországon van beírva, ezért átiratás elõtt ki lehet venni háromszor a piros román rendszámot. Irányár: 999 euró. Tel: 0756422612

12. Reklám Szilágyság/45. Alkossa meg g álmai ker ertjét! Díszcserjék gazdag választéka, tuják, borókák és hamisciprusok kaphatók Szilagyballán magánszemélyek, illetve kis- és nagykereskedõk számára is kedvezõ áron. Az apró palánták Hollandiából érkeztek, és a helyi klímához, talajhoz alkalmazkodva növekedtek, amely nagyobb esélyt ad arra, hogy az ön kertjét is sokáig díszítse. Hívjon minket a következõ telefonszámokon: 0756-927-941 0744-963-835 Costea P.. Dorel I.I. Zilahon, a Stadion utca 38. szám alatt készít dróthálókat cinkelt drótból. Termelési áron elad: - szögesdrótot - rábichálót - keretezett hálókat - szeget - hegesztett hálót - betonvasat - és minden hasonló terméket. Kitûnõ áraink vannak! Érdeklõdjenek a 0260-617700 vagy 0746198882-es telefonszámon PIROTEHNIC COM KFT. EGYEDÜLÁLLÓ TÛZIJÁTÉKMEGOLDÁSOK, GYÖNYÖRÛ EFFEKTEK. PONTOS, PRECÍZ KIVITELEZÉS! KEDVEZÕ ÁRAK, ABSZOLUT MINÕSÉG! Cégünk a tûzijáték tökeletes kivitelezéséhez ötleteivel és szakembereinek tapasztalatával áll rendelkezésre, szem elõtt tartva mindenek elõtt a biztonságot, az igényeket és azt a célt, hogy az ünnepség résztvevõi felejthetetlen élményben részesüljenek. Ennek bizonyítéka a többszáz balesetmentes tûzijátek! RENDELJEN TÛZIJÁTÉKOT ESKÜVÕRE, CSALÁDI ÜNNEPEKRE, VÁROS-, FALUNAPRA! ELÉRHETÕSÉGEINK: MARI SÁNDOR Tel. 0740 054 740 Tel./Fax. 0260 636 320 Székhely: Magyarkecel, hsz. 154 www.pirotehnic-com.ro Eladó egy 1996-os évjáratú MAZDA 323 1.7 TDI Intercooler típusú személygépjármû, 5 literes átlagfogyasztással, euró 2-es. Felszereltség: ABS, 4 elektromos ablakemelõ, elektromos tükör, légkondi, centrálzár, dupla légzsák, stb. Az autó ideiglenesen Magyarországon van beírva, ezért átiratás elõtt ki lehet venni háromszor a piros román rendszámot. Irányár: 999 euró. Tel: 0756422612 Állásajánlat Számítógépes ismeretekkel rendelkezõ, komoly, megbízható, kreatív gondolkodású személy jelentkezését várjuk irodai munkakör betöltésére Szilágycsehen. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal lehet a következõ e-mail címen: infograph.copycenter@gmail.com. (Az önéletrajzban jelölje meg konkrétan, milyen számítógépes szöveg- és/vagy képszerkesztõ, kézi- és/vagy számítógépes grafikusi ismeretekkel rendelkezik.) Állásajánlat Bukaresti raktárral rendelkezõ, autószervízek számára SZERSZÁMKERESKEDÉSSEL FOGLALKOZÓ CÉG fiatal, dinamikus területi képviselõt keres az egész országban történõ munkavégzésre. Javadalmazás: 1500 lej + pótlékok. Elvárások: - középfokú vagy felsõfokú végzettség - B kategóriás jogosítvány - mûszaki ismeretek (autóvillamosság, autószerelõ) - jó román nyelvtudás. www.lincos.ro Tel.. 0751 299375 Szilágycseh északi részén fekvõ szõlõskertek fölött, zöldellõ legelõk és sûrû erdõk mellett várja vendégeit a Panoráma Panzió és Étterem. Nálunk kellemesen vakációzhat, baráti vagy akár üzleti találkozókat, konferenciákat rendezhet; megszervezzük születésnapját, névnapját, lakodalmát vagy gyermeke keresztelõjét. Igényesen berendezett 10 szobánk mindenike mûholdas TV-vel és drótnélküli internetes csatlakozással felszerelt. A konferenciatermünk 50 fõ befogadására alkalmas. A 150 fõs éttermünk és a két 40 személyes fedett teraszunk minden igényt kielégítõ ínyencségekkel várja vendégeit! Elérhetõségeink: Szilágycseh, Május 1. utca 73 szám Mobil 0751-129.912, 0749-193.865 www.pensiune-panorama.ro FOCIZZON NÁLUNK! Zilahtól pár km-re, Szilágygörcsön nevezetû faluban az 1/i szám alatt található, a Három Fenyõ panzió mellett,cigányi és Szilágycseh között, kedvezményes árakkal várjuk kedves vendégeinket. Mûfüves (villanyfényes) focipályával,gyönyörû új öltözõvel várunk focicsapatokat, focizni vágyókat. A pálya paraméterei: - 20 40-es vonalazott új mûfüves pálya, kézilabda kapukkal. - 20 40-es natúr füves pálya. - öltözõ zuhanyzókkal. - konferencia terem. - bár, terasszal. Szezon és alkalmi kedvezmények! Bérlet és nagy lekötés esetén egyedi árak! Pályafoglalás: 0740 160 046 Email: ottomaior@gmail.com Web: www.ottosport.freewb.ro Ingyenes apróhirdetési szelvény 15 szóig Feladó neve és címe Telefonszáma Szöveg 45./2011. A szelvényt személyesen is be lehet hozni a szerkesztõségbe vagy postai úton lehet továbbítani. Kérjük nyomtatott betûvel töltsék ki a hírdetõ szelvényt, ne feledjék feltüntetni nevüket, lakcímüket, telefonszámukat. Adataikat bizalmasan kezeljük, szeretnénk elkerülni a kellemetlen meglepetéseket! Kizárólag a kitöltött szelvényt fogadjuk el, és csak magánszemélyektõl..