A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉKSZABÁLYOK BEMUTATÁSA

MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR ÁLLAMTUDOMÁNYI INTÉZET PÉNZÜGYI JOGI TANSZÉK A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉKSZABÁLYOK BEMUTATÁSA (SZAKDOLGOZAT) KONZULENS: Dr. Varga Zoltán Adjunktus KÉSZÍTETTE: Horváthné Révai Ilona Munkaügyi- és Társadalombiztosítási Igazgatási Szak 2013.

Tartalomjegyzék 1. Bevezetés 3 2. A társadalombiztosítás kialakulása.4 2.1. A társadalombiztosítás kezdete... 6 2.2. Társadalombiztosítás a II. világháború előtt... 8 2. 3. Társadalombiztosítás a II. világháború után... 11 2. 4. A rendszerváltást követő változások... 15 3. A társadalombiztosítási jogviszony sajátossága, jellemzői, a járulékok levonására vonatkozó szabályok bemutatása az 1997. évi LXXX. törvény alapján.18 3.1. A társadalombiztosítási jogviszony sajátossága, finanszírozása, alanyai, tartalma és tárgya... 19 3. 2. A járulékok fajtái... 27 3. 3. A biztosítottakat, a társadalombiztosítás egyes ellátásaira jogosultakat terhelő járulékok... 30 3.4. A foglalkoztatót terhelő járulékok és a társadalombiztosítási járulék 2012. január 1-jétől bevezetett változásai... 52 3.5. Az EHO, az EKHO és a KATA... 59 3.6. A járulékfizetési kötelezettség teljesítése... 63 4. A járulékok és a társadalombiztosítási ellátások kapcsolata...66 5. Az 1975. évi II. törvény és az 1997. évi LXXX., 1997. évi LXXXIII. törvény jelentősebb eltérései...72 6. A jelenlegi egészségbiztosítási és nyugdíjbiztosítási rendszer fenntarthatósága (összegzés)... 83 Irodalomjegyzék..88 2

1. Bevezetés A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Szakigazgatási Szervének Ügyfélszolgálati Osztályánál, Ózdon dolgozom 2002 szeptemberétől ügyfélszolgálati ügyintézőként. Korábbi és jelenlegi munkahelyemen is társadalombiztosítási ügyintézéssel, járulékfizetéssel és az ellátások igénylésével kapcsolatos feladatokat látok el. Mindezek elvégzéséhez szükséges a hatályos jogszabályok ismerete, a gyors és pontos munkavégzés. Az ügyfélszolgálati munka megköveteli a maradéktalan jogszabályismeretet, a pontos és érthető felvilágosítást is. Az Európai Unióhoz történő csatlakozás után mindezt bővíteni kellet az EGT tagállamokban végzett munkavégzéssel kapcsolatos biztosítási kötelezettségek megállapításának, a pénzbeli ellátások és egészségügyi szolgáltatások igénybevételével összefüggő szabályozás megismerésével. Ez nagy kihívást és sok-sok új jogszabály, rendelet, belső utasítások feldolgozását, megértését tette szükségessé. Mivel minden ellátás (ideértve a pénzbeli és természetbeni ellátást is) valamilyen formában biztosítási vagy járulékfizetési kötelezettséghez kapcsolódik, a járulékfizetéssel kapcsolatos törvényi szabályozás figyelemmel kísérése feladataim elvégzéséhez elengedhetetlenül szükséges. A társadalmi, gazdasági változások kétségtelenül kihatnak a járulékfizetés, valamint az ehhez kapcsolódó pénzbeli ellátások megállapításának szabályozásra is. A jogszabályi változások figyelemmel kísérése nem kis feladatot jelent napjainkban. Én mindezek ellenére nagyon szeretem a munkámat és igyekszem a társadalombiztosítási rendszert szabályozó jogszabályokat átfogóan és részleteiben is megismerni, a feladataimat elvégezni olyan formában, hogy maradéktalanul megfeleljek mind a munkáltatóm, mind a hozzám forduló ügyfelek, biztosítottak elvárásainak. A társadalombiztosítás rendszerében szinte valamennyi szolgáltatás a biztosítási jogviszonyhoz, a járulékfizetéshez kapcsolódik, hiszen az kötelező minden biztosított és munkáltató számára. Minden ellátás megállapítása a biztosítási jogviszony vizsgálatával kezdődik és járulékfizetési kötelezettség megállapításához kötődik. Ezért választottam szakdolgozatom témájául a járulékfizetéssel kapcsolatos szabályozási rendszer kialakulását. 3

2. A társadalombiztosítás kialakulása Az emberi egészséget védő, a betegségeket megelőző, a károsodásokat helyreállító és a betegség időben történő orvosi kezelését garantáló, ebben az időben táppénzt és a szükségnek megfelelően kórházi ellátást, rokkantság és megfelelő életkor után nyugdíjat biztosító szerződést nevezzük társadalombiztosításnak, amelyet állami garanciák mellett biztosítópénztárak intéznek. 1 A társadalombiztosítás leegyszerűsített megfogalmazása: az ember létfenntartásához szükséges javak megszerzése, azok összegyűjtése és elosztása. Ezért mondhatjuk el, hogy a társadalombiztosítás az emberi lét megjelenéséhez kötődik. Az ember mindig törekedett arra, hogy biztosítani tudja saját maga és családja megélhetését akkor is, amikor már betegsége vagy kora miatt nem képes a szükséges javakat megszerezni. A család által felhalmozott javak biztosították azt a lehetőséget, hogy az élethez szükséges feltételek rendelkezésre álljanak saját maguk és eltartottaik számára. Így oldották meg a még nem dolgozó vagy már dolgozni nem képes családtagjaik ellátását is. A társadalmi változásokra a családok gyorsan válaszoltak: sok gyermek született akkor, amikor az egészségügyi és szociális körülmények a felnőtté válást nehezítették ezt mutatja a fejlődő világ szegényeinek családtípusa, és kevés gyermek akkor, amikor a jövő biztonságának megteremtésében nagy szerep jutott az anyagi javaknak ( egyke családtípus ). A biztonság megteremtését nagymértékben befolyásolta azonban, ha a munkaképes családtagok megbetegedtek, esetleg megrokkantak. Mindez veszélyeztette a családtagok megélhetését is, védelmet ez ellen nem lehetett nyújtani. Szintén a biztonságot gyengítette az a tény, hogy a család a modern társadalmakban a fogyasztói egységet töltötte be. Szerepük csak a kiadások racionalizálásában és a megtakarításokban vált meghatározóvá. A család fontosságát hangsúlyozva megállapítható, hogy az a társadalmi biztonság egyik legfontosabb alanya ugyan, de nem minősül elsődlegesnek. 2 A család az egyéni és a kollektív védelmi rendszerek közötti átmenetnek tekinthető. A családi gondoskodáson túl a lakóhelyi közösségek érdeke is az volt, hogy a településen a termelés, a megélhetés feltételei biztosítva legyenek. Ha egy adott 1 Gecse Istvánné - Jakab Nóra - Menyhárt Szabolcs - Prugberger Tamás - Tóth Hilda - Varga Zoltán: Szociális jog II. Novotni Kiadó, Miskolc 2010. 39. o. 2 Balogh Gábor - Szűcs László: Társadalom biztosítás nélkül Magvető Kiadó, 1990. 16-21. o. 4

közösségben sok olyan ember élt, aki nem rendelkezett a megélhetéséhez szükséges jövedelemmel vagy tartalékkal, az a lakóhelyi közösség kiegyensúlyozott életét megzavarhatta. Ezért ezek a lakóhelyi közösségek önmaguktól is kialakíthattak valamilyen szociális segélyrendszert. Feltétlen említést érdemel az egri norma, mely a XX. század elején alakult ki hazánkban. Eger városához kötődik. Eredetileg egyházi szervezésben működött, 1927-től azonban már a város lakói is bekapcsolódtak a szegénygondozásba. A várost kerületekre osztották, társadalmi munkások keresték fel a polgárokat és jegyzéket készítettek az adományokról. A tényleges gondozást szegénygondozó testvérek látták el, helyszínen felkeresve a szegényeket, betegeket, öregeket és gondozásukban segítséget nyújtottak. 1936-ban a belügyminiszter elrendelte, hogy ezt az ellátási formát főszolgabíró engedélyével minden városban illetve nagyobb községben vezessék be. Az egri norma így magyar norma elnevezést kapott. 3 A családi és a lakóhelyi közösségek mellett megjelentek a munkavégző közösségek is. Ennek elsődleges célja az volt, hogy az ott dolgozó munkások saját maguk munkájával teremtsék elő a megélhetésükhöz szükséges anyagi javakat, amely természetesen nem zárta ki azt, hogy maga a közösség együttesen is segítse tagjait akkor, amikor azok nem tudtak munkát végezni. Jelentős szerepe volt a közösségi és állami szegénysegélyezésnek is. Ebbe a körbe a legrászorultabbak kerültek. Általános felfogásként uralkodott, hogy a szegénység az élet velejárója lehet, éppen ezért csak akkor léptek fel ellene, ha a nyomor már a gazdasági, politikai rendszer stabilitását veszélyeztette. A szegénysegélyezés alamizsnaosztásból, ispotály működtetéséből állt. Forrásai a községi, illetve állami bevételek, adók voltak. A társládák, valamint a segélyegyletek a munkával rendelkező emberek munkaképességük elvesztése esetén történő megsegítésére alakultak, míg a szegénysegélyezés rendszerint a munkával, anyagi javakkal nem rendelkező polgárok minimális szinten történő megélhetését tette lehetővé. Nem megoldást nyújtottak a szegénység megszüntetésére, hanem korlátok közé szorították azt. 4 A kollektív védőrendszerek között a segélyegyleteknek, bányatársládáknak, valamint az állami-közösségi segélyezésnek jutott kiemelkedő szerep. 3 Czúz Ottó: Szociális jog I. UNIÓ Lap- és Könyvkiadó Kereskedelmi Kft. Budapest 2003. 17. o. 4 Balogh Gábor - Szűcs László: Társadalom biztosítás nélkül Magvető kiadó 1990. 20. o. 5

2.1. A társadalombiztosítás kezdete A közösségi több embert és családot is érintő segélyezések a XIII. századig nyúlnak vissza, mely az egyik legveszélyesebb és kölcsönös odafigyelést igénylő munkaterülethez, a bányászathoz kapcsolódik. Az első kórház megalapítása mely a bányászok gyógyítását segítette elő 1224-ben Selmec városához kötődik, ahol közkórházban történt a gyógykezelés. Ugyancsak a bányászati tevékenységhez kapcsolódik az önsegélyező szervezetek megalakulása. Az első társláda 1496-ban Thurzó János bányájában alakult ki 5 A bányatársládák már olyan közösségi kezdeményezések voltak, melyben a segélyezésre szánt összeget a munkavállalók és munkáltatók együttesen biztosították és ebből nyújtottak segítséget a rászorulók részére. A XVI. századra a bányatársládák létrehozását az 1854. évi osztrák bányatörvény kötelezővé tette, melynek keretében betegség esetén pénz- és orvosi gyógykezelés, gyógyszersegély, munkaképtelenség esetén nyugbér, özvegyi- és árvaellátás, valamint temetési segély illette meg a bányászt vagy túlélő hozzátartozóját. A bányatársládák megalakulását a kereskedelmi és ipari munkások körében létrejött segélyegyletek követték, melyek segítséget nyújtottak a megélhetéssel küszködő dolgozók számára. A munkássegélyező egyleteket azonos foglalkozást űző munkavállalók hozták létre. A segélyezések szervezeti formái határozták meg azokat az eseteket, amelyek a váratlan esemény bekövetkeztekor ellátás biztosítását tették lehetővé. A segélyegyletek betegség, baleset esetén nyújtottak ellátást, ettől eltérően többletjuttatást adtak a társládák, mivel ezek a hátramaradottak ellátásáról is gondoskodtak. 6 A kiegyezés után az ipari munkások száma ugrásszerűen megnőtt, mely lehetővé tette, hogy saját érdekeik védelmében közösen lépjenek fel. A munkások betegség esetére szóló biztosításáról Magyarországon az 1884. évi XVII. ipartörvény rendelkezett, amely felkérte az ipartestületeket segélypénztárak létesítésére. A segélypénztárak létrehozása nem volt kötelező, a biztosítás csupán önkéntes elhatározáson alapult, így a szabályozás nem volt elég hatékony. 7 5 www.oep.hu(2012.07.09.) 6 Balogh Gábor - Szűcs László: Társadalom biztosítás nélkül Magvető Kiadó Budapest 1990., 18-19. o. 7 Balogh Gábor: Bevezetés a társadalombiztosítás gazdaságtanába Osiris Kiadó Budapest 1999., 14-15. o. 6

el. 8 A törvény tehát nem tette kötelezővé a pénztárak létrehozását, az csak akkor Az ipartörvény az ipartestületek részére lehetőséget biztosított segélypénztárak létesítésére, mely fontos lépést jelentett a kötelező biztosítás kialakítása felé: Addig is, mig általában a segédek és gyármunkások segélyezési ügye külön törvény által rendeztetik, a testülethez tartozó iparágak segédeinek segélypénztárai tekintetében a következő határozatok irányadók. Segélypénztárnak létesitését a békéltető bizottság segédtagjainak választására összehivott ülésen (141. ) a segédek többsége határozza alakulhatott meg, ha a segédek többsége ahhoz hozzájárult. Ahol azonban megalakult, ott kötelező volt tagnak lenni. A járulékok és az ellátások mértékét alapszabályban határozták meg. A segédek esetében a heti bér 3%-áig lehetett járulékot levonni, a munkáltató a bér 1%-át fizette be a betegsegélyező pénztárba. Az iparosok és a segédek a pénztárak kezelését egyenlő arányban végezték. Az ipartestületek nagy része nem szívesen alakított pénztárat, mivel az ipartestület tagjait is terhelte befizetési kötelezettség és az igazgatással járó feladatokat is ők látták el. Több nagyvállalat hozott létre közös segélypénztárt, mely a munkások betegsége esetén biztosított ellátást. Ekkor 4-6%-os járulékot vontak le a munkásoktól, de a munkáltatói támogatás is jelentős volt. Sok esetben mivel a törvény nem tette kötelezővé a betegsegélyezési pénztárak létrehozását pénztár nélkül oldották meg a segélyezést. Előfordult, hogy más segélypénztárnál biztosították dolgozóikat. A kisebb vidéki gyárakban azonban betegség esetén semmiféle ellátást nem kapott a munkavállaló. Az 1800-as évek végére a kis taglétszámú pénztárak tönkrementek, képtelenek voltak a szükséges szolgáltatások kifizetésére éppen akkor, amikor a legnagyobb szükség lett volna erre. Az ipartörvény tartalmazza azokat a munkaköröket és munkáltatókat is, melyekre nézve nem volt kötelező a betegsegélyezés bevezetése. Mindezek miatt szükségessé vált egy minden dolgozóra kiterjedő, ellenőrizhető, egységes biztosítási rendszer kialakítására. 9 Az ipari munkások körében 1870-ben elsőként alakult meg az Általános Munkás Betegsegélyező és Rokkantpénztár. Önsegély elvén alapult, tagsági díjakból nyújtottak 8 1884. évi XVII. törvénycikk az ipartörvény 142. 9 https://btk.ppke.hu/dr/igazne.pdf(2012.12.21.) 7

szolgáltatást. Az egyesület orvosa ingyenes ellátást biztosított, gyógyszert, gyógykezelést, kórházi ápolásra táppénzt, szüléskor segélyt kaptak a tagok. 10 2.2. Társadalombiztosítás a II. világháború előtt Az ipartörvényt követően mely csak lehetőséget biztosított segélyegyletek létrehozására, döntő változást hozott a társadalombiztosítási rendszer kialakulásában az 1891. évi XIV. tv, mely az első kötelező munkásbiztosítás volt Magyarországon; a világban a harmadikként létrehozott szabályozást jelentette. Ez a törvény rakta le a társadalombiztosítás alapjait. Baleset és betegség esetén garantálta a pénzbeli és természetbeni ellátásokat: a táppénzt, terhességi gyermekágyi segélyt, temetési segélyt, ingyenes orvosi ellátást, gyógyszer- és gyógyászati segédeszközök biztosítását. 11 A pénzügyi fedezetet jelentő források egyharmadát a munkáltatók, kétharmadát a biztosítottak fizették. A pénztár tagjai 20 hétig ingyenes orvosi kezelésben részesülhettek, táppénzt, gyermekágyi és temetési segélyt kaphattak, ingyenes gyógyszer és gyógyászati segédeszköz igénylésére váltak jogosulttá. A járulékokat a tagok segélyezésére, tartalékalap képzésére és fenntartásra, kezelési költségek fedezetére lehetett felhasználni. A törvénycikk meghatározta azoknak a körét, akikre a betegsegélyezésnek ki kellett terjednie: nemre, korra, állampolgárságra való tekintet nélkül a magyar korona országai területén : 12 az ipartörvény hatálya alá tartoznak, bányákban, kohókban vagy bányatermékeket feldolgozó üzemekben, nagyobb építkezéseken, vasúti üzemekben, ezek gyáraiban, műhelyeiben, postánál, távbeszélőknél, hajózásnál, hajóépítésnél, fuvarozásnál, raktárakban, pincészeten dolgoznak és egy munkanapra eső bérük négy forintnál nem magasabb, és akiket nyolc napnál hosszabb időtartamra alkalmaznak. 13 10 Fabók András - Prugberger Tamás: Társadalombiztosítási jog Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója Budapest 2009. 38. o. 11 Balogh Gábor: Bevezetés a társadalombiztosítás gazdaságtanába Osiris kiadó 1999., 15-16. o. 12 1891. évi XIV. törvénycikk az ipari és gyári alkalmazottak betegség esetén való segélyezéséről 2. 8

Az állam a pénztárak működését nem támogatta. A törvény hatálya nem terjedt ki az állami alkalmazottakra, állami vállalatok dolgozóira és a mezőgazdasági munkásokra. Önkéntesen bárki biztosíthatta magát. A pénztárakat önkormányzati szervek irányították, a székhely szerinti iparhatóság gyakorolta a felügyeletet és az ellenőrzést. A belkereskedelem-ügyi miniszter felügyelete alatt álltak. 14 A törvény által biztosított jogok igénybevételének nagy hátránya volt azonban, hogy mindezt hatféle pénztáron keresztül valósult meg, melyet a jogosult választhatott ki. A széttagolt betegbiztosítást az 1907. évi XIX. törvénycikk 15 módosította és alakította ki az egységes betegbiztosítást. Tovább bővítette a biztosítottak körét, kiterjedt az ipartörvény alá nem tartozó, de ipari-, vállalkozásszerű foglalkozást folytató munkásokra és a kereskedelmi alkalmazottakra is. Kiemelkedő szerepe volt, mivel létrehozta a balesetbiztosítást is. A mai magyar társadalombiztosítás rendszerében négy fontos elemet határozott meg: 1. a biztosítás kötelező, 2. a biztosítás szervezete országosan központosított, 3. a biztosítást ellátó szervek önkormányzati alapon működnek, 4. a pénztárak vezetése a munkaadók és munkások egyenlő részvételével történik. 16 Az 1912. évi LXV. törvény az állami alkalmazottak, valamint azok özvegyeinek és árváinak ellátásáról külön rendelkezett. Hosszú ideig ez a jogszabály biztosította a legkedvezőbb biztosítási feltételeket, ezzel igyekezve vonzóvá tenni ezt a pályát. 9 és fél év szolgálati idővel és a nyugdíjkorhatár elérésével már nyugdíjjogosultságot lehetett szerezni, a közszolga 60. életéve betöltése esetén kérhette nyugdíjazását. Hivatalból nyugdíjazták azokat, akik a 65. életévüket betöltötték. Mindezért a köztisztviselők 1-2% járulékot fizettek, nyugdíjuk a költségvetést terhelte. Újabb fejlődést hozott az 1927. évi XXI. törvény a betegségi és baleseti kötelező biztosításról, mely a foglalkozási megbetegedésben szenvedők ellátását is szabályozás alá vonta. Hatálya kiterjedt az ipartörvény és a bányatörvény alá eső vállalatokra, 13 1891. évi XIV. tvc. 2 -a 14 Fabók András - Prugberger Tamás: Társadalombiztosítási jog Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója Budapest 2009., 38. o. 15 1907. évi törvénycikk az ipari és kereskedelmi alkalmazottak betegség és baleset esetére való biztosításáról 16 Balogh Gábor: Bevezetés a Társadalombiztosítás Gazdaságtanába, Budapest 1999. Osiris kiadó, 15. o. 9

foglalkozásokra, építkezésekre, szállításra és közlekedésre, hivatali alkalmazottakra, háztartási munkásokra és tanoncokra is. Az öregségi és rokkantsági nyugellátással kapcsolatos törvényi szabályozás hosszas előkészítés után az 1928. évi XL. törvénycikk az öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló kötelező biztosításról szóló jogszabály hatályba léptetésével történt meg. A biztosítás a fizikai dolgozók mellett az alkalmazottakra csak akkor vált kötelezővé, ha 500 pengőnél alacsonyabb jövedelemmel rendelkeztek. Így a társadalom nem képezett egységes kockázatközösséget, mivel a tehetősebbek nem voltak biztosítottak, őket a rendszer arra kényszerítette, hogy idős koruk vagy betegségük esetére maguk gondoskodjanak saját ellátásukról. A mezőgazdasági alkalmazottak még ekkor sem voltak biztosítottak. 17 Ellátásként öregségi járadékra, rokkantsági járadékra, özvegyi járadékra és árvasági járadékra való jogosultságot szerezhettek. Az ellátás folyósításának három együttes feltétele volt: a biztosítási esemény, a várakozási idő megléte, illetve a váromány épsége. Ez azt jelentette, hogy amelyik évben 13 hétnél rövidebb ideig történt járulékfizetés, a biztosított várománya megszűnt. A nyugdíjkorhatár 65 év volt, a várakozási idő az öregségi nyugdíjhoz 400, a többi ellátáshoz 200 járulékfizetésre kötelezett hét volt. Két részből tevődött össze: alapellátásból (járadéktörzs, amely minden biztosítottat megilletett), valamint a fokozódó járadékból (a fizetett járulék 24%-a) állt. Pénzügyi fedezetét a napibér 3,5-4,3%-a jelentette. 1928-ban határozat született a mezőgazdasági biztosítás kialakítására is, ez azonban csak 1945. után valósult meg. A társadalombiztosítás rendszerét a mezőgazdasági dolgozókra vonatkozóan minden országban jóval később alakították ki, mint az ipari munkásokét, melyben jelentős szerepet játszott, hogy létszámuk lényegesen kevesebb, nem képeztek homogén réteget, nem nagy szervezetekben dolgoztak, ezért a biztosítással járó adminisztratív feladatok megszervezése nehézkesebb volt. A legnagyobb biztosító az Országos Társadalombiztosítási Igazgatóság (OTI) volt, e mellett a második legjelentősebb a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete (MABI). Fontos szerepet töltöttek be vállalati magánnyugdíjpénztárként a Magyar Államvasutak (MÁV), és a Magyar Királyi Posta (MKP) Takarékpénztárai. 1939-ben 16 bányatárspénztár és 88 elismert vállalati nyugdíjpénztár is működött. A két világháború közötti társadalombiztosítási rendszerre jellemző, hogy különböző pozíciókban lévő 17 Fabók András - Prugberger Tamás: Társadalombiztosítási jog Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója Budapest 2009., 38. o. 10

munkavállalókra eltérő szabályok vonatkoztak, külön biztosítók nyújtottak szolgáltatásokat, ezáltal a rendszer összetett és szinte átláthatatlan volt. 1939-ben az aktív dolgozók mintegy 50%-a volt csak biztosított. Az 1938. évi XXXVI. törvénycikk 18 tette lehetővé a gyermeknevelési pótlék folyósítását Magyarországon, olyan foglalkoztatottak számára, akik 14 éven aluli gyermeket nevelnek. 19 Az 1940. évi XXIII. törvénycikk hozta létre az Országos Nép- és Családvédelmi Alapot (ONCSA), melynek célja a sokgyermekes családok védelme, elsősorban a mezőgazdasággal foglalkozók megélhetésének elősegítése, földhöz jutása, házépítési támogatása kölcsönfolyósítással történő elősegítése volt. 20 2. 3. Társadalombiztosítás a II. világháború után A II. világháború szétzilálta a társadalombiztosítás korábbi rendszerét. Elsősorban az intézményi rendszerek, a kórházak, orvosi rendelők mentek tönkre, berendezéseiket elhurcolták vagy azok megsemmisültek. A nyugdíjalapok csődbe mentek az infláció és a hitelek miatt. Mivel a társadalmi, gazdasági és anyagi helyzet nem tette lehetővé a társadalombiztosítás azonnali vagy gyors helyreállítását, ezért 1945-től megkezdődött annak fokozatos újjáépítése. 1945. január 1-jétől a felügyeleti főhatóság szerepét a Népjóléti Minisztérium látta el, az ideiglenes kormány határozata alapján. A kormány nem változtatott a társadalombiztosítás felépítésén, rendszerén, elismerte az önkormányzatok működését. A 2300/1945. M.E sz. rendelet értelmében valamennyi társadalombiztosítási intézetet önkormányzattal ruházta fel. A Népjóléti Minisztérium felettük csak elvi felügyeletet gyakorolt. 1948-ban kezdődött meg az Országos Társadalombiztosítási Intézeten kívüli biztosítótársaságok államosítása (megszűnt a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete, a Magyar Hajózási Betegségi Biztosító Intézet, a Nem Állami Tanszemélyzet Országos Nyugdíjintézete, az Országos Tisztviselő Betegsegélyező Alap, a Székesfővárosi Alkalmazottak Segítő Alapja, a Magyar Dohányjövedék Betegségi Biztosító Intézete és 18 1938. évi XXXVI. törvénycikk az iparban (kereskedelemben), valamint a bányászatban és a kohászatban alkalmazott munkások gyermeknevelési pótlékáról 19 Balogh Gábor: Bevezetés a társadalombiztosítás gazdaságtanába Osiris kiadó 1999., 15-16.o. 20 Fabók András - Prugberger Tamás: Társadalombiztosítási jog Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója Budapest 2009., 38. o. 11

a Magyar Posta Betegségi Biztosító Intézete, valamint az Országos Bánya-társpénztár is). Kivételt a MÁV Betegségi Biztosító Intézet jelentett. Vagyonukat az OTI kezelésébe adták, intézményi rendszerük beolvadt az állami egészségügybe. Ez garanciát jelentett a szociális biztonság állam általi megteremtésére, megszűntek a szintkülönbségek a betegbiztosítás területén. 21 OTI székház - Budapest 22 1950 szeptemberében a társadalombiztosítási feladatot ellátó intézmények: az OTI mellett, a MÁV társadalombiztosítási szervei, az ONYI és az Újságírók Szanatóriumi Egyesülete volt. 23 1951-ben fontos lépésként megtörtént a teljes centralizálás, mely kiterjedt az intézményrendszerre és a finanszírozásra is. A társadalombiztosítás irányítása a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) irányítása alá került, az OTI feladatait a Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központ (SZTK) vette át. 1950. november 1-jétől a gyógyüdülők működtetése a Gyógyüdültető Nemzeti Vállalat vezetése alá került. Az új szervezeti forma keretében minden munkavállaló keresetének 3%-át fizette biztosításként, melyért betegségi-, baleseti-, kórházi-, szanatóriumi ellátásban részesülhetett, valamint meghatározott járulékfizetési idő után nyugellátást, rokkantság esetén járadékot igényelhetett. 1949-től a mezőgazdasági szövetkezeti dolgozók számára is lehetővé vált a társadalombiztosítás olyan formában, hogy a termelőszövetkezeti tagok valamennyi tagjára vonatkozó kollektív szerződési formát biztosítottak. 1957-től a szövetkezeti tagok a szövetkezeti csoporttól függetlenül is biztosításban részesültek. 21 Gecse Istvánné - Jakab Nóra - Menyhárt Szabolcs - Prugberger Tamás - Tóth Hilda - Varga Zoltán: Szociális jog II. Novotni kiadó Miskolc 2010., 47-49. o. 22 http://egykor.hu/budapest-viii--kerulet/oti-szekhaz-fiumei-ut/969 (2012.08.20.) 23 Gecse Istvánné-Jakab Nóra-Menyhárt Szabolcs-Prugberger Tamás-Tóth Hilda-Varga Zoltán: Szociális jog II. Társadalombiztosítási Jog Novotni Alapítvány a Magánjog Fejlesztéséért Miskolc 2010. 49.o. 12

1967-től a népességcsökkenés megakadályozása érdekében bevezették a gyermekgondozási segélyt, mely a gyermek 3 éves koráig illette meg az anyát vagy gyermekét egyedül nevelő apát. 1972-től az egészségügyi törvény kimondta a betegellátás alanyi jogon történő biztosítását. A többszöri törvénymódosításokat az 1975. évi II. törvény egyesítette. Ez a törvény alapos és hosszú előkészítő munka után került kihirdetésre és 22 évig maradt hatályban. Ez volt a II. világháború után az első egységes törvényi szintű szabályozás, amely átfogta egész társadalmi rendszerünk minden ágazatát. 24 Szabályozta a járulékfizetés mértékét (a munkáltatók 30%-os társadalombiztosítási, a biztosítottak pedig 3%-os nyugdíjjárulékot, 1990-től 7%-ot fizettek jövedelmük után), meghatározta az ellátások feltételeit, összegeit. 25 A társadalombiztosításnak, mint az állam által működtetett szociális ellátás rendszerének több modelljét különböztethetjük meg a XX. század közepéig. Az egyik legjelentősebb a biztosításon alapuló (bismarcki típusú), a másik a szolidaritáson alapuló (skandináv-angolszász típusú) rendszer. A bismarcki típusú rendszer alapja, hogy a kockázatok terheit a közösségbe tartozóknak kell viselniük, a teherviselés mértéke határozza meg az ellátás, kártérítés nagyságát. Bismarck az önsegélyező pénztárakhoz hasonlóan vezette be a társadalombiztosítási rendszert. 26 Fő jellemzője: kifejezetten erre a célra vontak le járulékot, az ipari munkásoknak csak bizonyos tagjai tartoztak védelem alá (jövedelemfüggő volt, a magas jövedelemmel rendelkezők nem fizethettek járulékot) a munkáltató is kötelezett volt járulékfizetésre, a pénzügyi alapok az állami költségvetéstől elkülönítetten, önkormányzati alapon működtek, az állam garanciát vállalt a juttatások kifizetésére. Ez a rendszer csak a politikai hatalomra is veszélyt jelentő munkásosztály számára nyújtott védelmet, a szociális újraelosztás még nem volt jelen. Ebben a típusú társadalombiztosításban a befizetések nagysága megfelelt a kifizetéseknek, mindenki azt kapta vissza, amit a szervezet segítségével összegyűjtött. 24 Czúz Ottó: Szociális jog I.UNIÓ Lap-és Könyvkiadó Kereskedelmi Kft Budapest 2003., 92. o. 25 Gecse Istvánné - Jakab Nóra - Menyhárt Szabolcs - Prugberger Tamás - Tóth Hilda - Varga Zoltán: Szociális jog II. Novotni kiadó Miskolc 2010., 47-52. o. 26 Fabók András - Prugberger Tamás: Társadalombiztosítási jog Szent István Társulat az Apostoli Szentszék könyvkiadója Budapest 2009., 32-33.o. 13

Az új-zélandi modellt az 1930-as években alakították ki. Célja az összes állampolgárra kiterjedő szociális védelem volt. Kialakításában az Új-Zélandi sajátosságok jelentettek fontos szerepet, mivel ott távol eső farmokon többnyire mezőgazdasági termelés folyt, így a nyugat-európai országokban kialakított rendszert nem lehetett alkalmazni (az alapvetően a munkásosztály járulékfizetésén alapult). Alapját a mindenkire kiterjedő adófizetés jelentette. Az ellátásokat önkormányzatok folyósították, az ellátás mértéke a családok által elért jövedelem és a jogszabályban meghatározott létminimum különbözete volt. Hosszú ideig működött, így bizonyítva azt, hogy a szociális biztonság segélyezési rendszerrel is működtethető. A társadalombiztosítás modelljei között meg kell említeni a Beveridge-tervet, mint a vegyes rendszerek típusát. 1942-ben dolgozták ki, melynek során lényeges szempont volt, hogy a szociális problémákat meg kell oldani, törekedni kell a nyomor megszüntetésére. A terv főbb javaslatai: teljes foglalkoztatás megoldása, ingyenes orvosi ellátás és gyógykezelés, családi terhek kiegyenlítése. A szociális védelem terjedjen ki az aktív korú népességre. A Beveridge-tervet Angliában sem sikerült maradéktalanul megvalósítani, nemzetközi hatása azonban még napainkban is jelentkezik. Több nemzetközi dokumentum kidolgozása során vették figyelembe (pl.: ILO 102. sz. egyezménye). A svéd-jóléti modell 1950-től az 1990-es évek elejéig tartott. Ez a modell magas jövedelemhelyettesítést biztosított szinte mindenki számára. A biztosítottaknak rászorultságtól függetlenül alanyi jogon nyújtott ellátást. A pénzbeli ellátások mellett a közfinanszírozású természetbeni ellátásoknak is jelentős szerep jutott. 27 Ez a rendszer mindenki számára biztosítani szerette volna a megélhetéshez szükséges javakat, melyet adókból teremtettek elő. Az adózás progresszív volt, amely méltányosabb teherviselést jelentett. A XX. század második felének idejére azonban mind a bismarcki, mind pedig a svéd-jóléti modell rendszerében az egyik legfontosabb tényező a biztosításnak a gazdasághoz való viszonya lett. A gazdasági és a szociális szféra közti ellentét feloldására kell törekedni, és egy új biztonsági intézményt kell létrehozni. Elvileg ez elképzelhető a tőketulajdon teljes kisajátításával, részleges társadalmasításával vagy a működése okozta költségek, hátrányok utólagos kiegyenlítésével. Mindhárom út megoldás lehet, de egyik sem biztosítja automatikusan a sikert. 28 27 Fabók András - Prugberger Tamás: Társadalombiztosítási jog Szent István Társulat az Apostoli Szentszék könyvkiadója Budapest 2009., 33-35. o. 28 Balogh Gábor - Szűcs László: Társadalom biztosítás nélkül Magvető kiadó Budapest 1990., 32-33. o. 14

A társadalombiztosítási rendszerek alapjaiban biztosítási típusú rendszerek, amelyben egy korlátozott mértékű személyek közötti újraelosztás is történik a szolidaritás alapján a biztosítási elv csökkentésének mértéke, és a szolidaritás súlyának növelése mindig az adott politikai hatalom értékrendszerétől függ. 29 2. 4. A rendszerváltást követő változások Az 1990-es évek elején a társadalombiztosítás területén alapvető változások következtek be: visszaállították a társadalombiztosítás önkormányzati rendszerét, megszüntették a betegellátás alanyi jogon történő biztosítását, ami érintette az anyasággal kapcsolatos és a gyermeknevelést segítő segélyezési rendszereket. 30 Az önkormányzati alapon működő rendszer keretében létrejött a Nyugdíj-biztosítási és Egészségbiztosítási Önkormányzat. Mivel ezek az önkormányzatok nem rendelkeztek akkora vagyonnal, hogy a társadalombiztosítás rendszerének működését zavartalanul biztosítsák ehhez hozzájárult a be nem fizetett és behajthatatlan járulékok nagysága is, megszigorították az egészségügyet és a betegellátást igénybe vevők körét. Új ellátásként azonban bevezették a közgyógyellátást, mely azokat illette meg, akik nem rendelkeztek társadalombiztosítással, vagy nagyon alacsony volt a jövedelmük, de krónikus betegségük szükségessé tette a rendszeres gyógyszeres kezelést. 1992-ben a társadalombiztosítás szervei az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) és Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF). A járulékbevételeket a kiadásaik arányában osztották meg: 24,5% a nyugdíj, 19,5% az egészségbiztosítás alapot képezte. A munkavállalók 6% nyugdíjjárulékot, és 4% egészségbiztosítási járulékot fizettek. Létrejött a nyugdíjjárulék-fizetés felső határa 1992. március 1. napjától kezdődően, melynek napi (illetve évi) összegét az adott évi költségvetési törvény határozza meg, a tárgyév január 1. napjától december 31. napjáig tartó időszak biztosításban töltött naptári napjaira vonatkozóan kellett figyelembe venni. Bevezetésre került a megállapodás, melyet társadalombiztosítás pénzbeli ellátásainak megszerzése 29 Fabók András - Brugberger Tamás: Társadalombiztosítási jog 50. o. 30 Gecse Istvánné - Jakab Nóra - Menyhárt Szabolcs - Prugberger Tamás - Tóth Hilda - Varga Zoltán: Szociális jog II. Novotni kiadó Miskolc 2010., 52. o. 15

érdekében lehetett megkötni az igazgatási szervekkel. 2005 novemberétől már egészségbiztosítási ellátás megszerzésére nem lehet megállapodást kötni. Már az 1980-as évek elején felmerült a nyugdíjreform gondolata, mivel egyértelművé vált, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer nem fenntartható. Mindez bár hivatalosan nem került kimondásra, visszavezethető az 1975. évi II. törvény egyes elemeinek eltúlzott voltához. A Pénzügyminisztérium és a Népjóléti Minisztérium 1996-ban együttesen dolgozza ki a nyugdíjreform felosztó-kirovó rendszerének módosítását 7 változat szerint, valamint 6 változatban a vegyes finanszírozású rendszert mutatja be. Mindkét forma lényege, hogy az időskori anyagi biztonságot csak akkor lehet biztosítani, ha a nyugdíjszolgáltatás arányban áll a befizetett járulékokkal és a fizetés időtartamával. A Világbank már ekkor felhívta Magyarország figyelmét a chilei modellre. 1994-ben kezdődött el a nyugdíjrendszer megreformálását célzó munka. 31 A Kormány által létrehozott államháztartási bizottság független szakértők, a Népjóléti Minisztérium és Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat bevonásával dolgozott a felosztó-kirovó rendszer megváltoztatásán. Elsődleges célnak az idősek anyagi biztonságát tekintették, fontosnak ítélték azonban az átláthatóságot, az egyéni befizetések nyomon követhetőségét. A szakértői és az önkormányzati ellenvetéseket figyelmen kívül hagyva a Kormány benyújtotta a törvényjavaslatokat. A vitát követően az Országgyűlés öt törvényt fogadott el: 1997.évi LXXX. tv. a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezeteiről, 1997.évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról, 1997. évi LXXXII. törvény a magánnyugdíjról és a magán-nyugdíjpénztárakról, 1997.évi LXXXIII. törvény a kötelező egészségbiztosításról és a szociális törvény (1193. évi III. törvény a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról) módosításáról. A törvények 1998. január 1. napjával léptek hatályba. Az életbe léptetett törvények a nyugdíjrendszert érintették a legnagyobb mértékben: a teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő 10 évről 20 évre emelkedett (2009-ig a növekedés fokozatos), a felsőoktatásban szerzett nappali tagozatos idő nem minősül szolgálati időnek (megvásárolhatók), a nyugdíjak indexelése megváltozott (a reálbérek követése helyett a nominálbérek és az árak indexének átlagával módosítja a nyugdíjakat). A magánpénztárakba történő belépés és tagdíjfizetés lehetőséget 31 Prugberger Tamás - Tóth Hilda: Szociális jog II. Novotni Kiadó Miskolc 2010. 52-54. o. 16

biztosított a nyugdíjkorhatár elérésekor életjáradékra (a tag halála esetén örökölhető). A pályakezdők számára kötelezővé vált a magán-nyugdíjpénztári tagság. Rokkantság bekövetkeztekor a tagdíj átkerült a társadalombiztosításba, mivel ez nem fért bele a magánrendszerbe. A törvény a Világban javaslatainak nagy részét megvalósította. A bevezetett változások azonban nem hozták meg a várt eredményeket. A magán-nyugdíjpénztári rendszerből az állami rendszerbe 2011-ben túlnyomórészt visszaléptek a biztosítottak, a pályakezdők részére mára már nem kötelező a belépés, a tagdíjat ha magánnyugdíjpénztári tag maradt a biztosított saját maga fizeti meg nettó béréből a pénztár által meghatározott összegben. 32 Az társadalombiztosítási önkormányzatokat 1998-ban feloszlatták. Az Egészségbiztosítási és Nyugdíjbiztosítási Alapok felügyeletét közvetlenül a Kormány végzi, az OEP és az ONYF irányítását 2010 májusától a nemzeti erőforrás miniszter útján látja el. 33 A járulékok beszedése az NAV (Nemzeti Adó és Vámhivatal), korábban az APEH (Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal) kezébe kerül. Az egészségbiztosítási és nyugdíjbiztosítási feladatokat 2009. január 1-jétől a Regionális Pénztárak, majd ezek megszüntetését követően jelenleg is 2011. január 1-jétől a Megyei Kormányhivatalok Szakigazgatási Szervei végzik. Mindezek mellett külön feladatkörrel rendelkeznek az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Területi Hivatalai, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, Központi Nyugdíjnyilvántartó és Informatikai Igazgatóság. Az OEP és az ONYF szakmai irányítást, felügyeletet, fellebbezéssel kapcsolatos hatósági ügyeket lát el az egészségbiztosítási és a nyugdíjbiztosítási szervek által hozott határozatok tekintetében. 2012. július 1. napjától kezdődően a megváltozott munkaképességű személyek ellátásával kapcsolatos rehabilitációs ellátás, rokkantsági ellátás tekintetében nemcsak a folyósítással, hanem a szüneteltetéssel, megszüntetéssel, illetve meghosszabbítással kapcsolatos feladatkörök a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság hatáskörébe kerültek. 32 Prugberger Tamás - Tóth Hilda: Szociális jog II. Novotni Kiadó Miskolc 2010., 54-59. o. 33 www.oep.hu (2012.08.20.), www.onyf.hu (2012.08.20.) 17

3. A társadalombiztosítási jogviszony sajátossága, jellemzői, a járulékok levonására vonatkozó szabályok bemutatása az 1997. évi LXXX. törvény alapján A mai magyar társadalombiztosításhoz való jogot az Alaptörvény szabályozza: XIX. cikk (1) Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárnak szociális biztonságot nyújtson. Anyaság, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult. (2) Magyarország a szociális biztonságot az (1) bekezdés szerinti rászorulók esetében a szociális intézmények és intézkedések rendszerével valósítja meg. (3) Törvény a szociális intézkedések jellegét és mértékét a szociális intézkedést igénybe vevő személynek a közösség számára hasznos tevékenységhez igazodóan is megállapíthatja. (4) Magyarország az időskori megélhetés biztosítását a társadalmi szolidaritáson alapuló egységes állami nyugdíjrendszer fenntartásával és önkéntesen létrehozott társadalmi intézmények működésének lehetővé tételével segíti elő. Törvény az állami nyugdíjra való jogosultság feltételeit a nők fokozott védelmének követelményére tekintettel is megállapíthatja. XXX. cikk (1) Teherbíró képességének, illetve a gazdaságban való részvételének megfelelően mindenki hozzájárul a közös szükségletek fedezéséhez. 34 34 Magyarország Alaptörvénye 18

3.1. A társadalombiztosítási jogviszony sajátossága, finanszírozása, alanyai, tartalma és tárgya A társadalombiztosítási jogviszony sajátosságai A társadalombiztosítási jog azokat a társadalmi viszonyokat szabályozza, amelyekben a társadalombiztosítási szerv a biztosítottaknak (egyes esetekben: hozzátartozóknak, továbbá más, egyes ellátásra jogosult személyeknek) meghatározott jövőbeli körülmények bekövetkezte esetén jogszabályban rögzített mértékű ellátásokat nyújt, s amelyek keretében a társadalombiztosítási szerv a biztosítottól és munkáltatójától, valamint egyéb személyektől és szervektől bizonyos szolgáltatásokat kap. 35 A társadalombiztosítási jogviszony közigazgatási jogviszony, melynek jellemző meghatározója egy másik jogviszony alapjogviszony, amelynek létrejöttével keletkezik a törvény erejénél fogva. Az alapjogviszony lehet: munkaviszony, közszolgálati jogviszony, bedolgozói jogviszony, megbízási jogviszony, szövetkezeti tagsági jogviszony, egyéni- vagy társas vállalkozói jogviszony, egyéb munkavégzésre irányuló jogviszony. Éppen ezért, hogy megállapítható legyen az, hogy valaki társadalombiztosítási jogviszonyban áll-e az adott időpontban, elsősorban azt kell megállapítani, hogy egy másik törvény az 1997. évi LXXX. törvény 36 (Tbj.) szabályozása szerinti biztosítási jogviszonnyal rendelkezik-e vagy sem. A társadalombiztosítási jogviszony szerkezetileg magába foglalja: a jogviszony alanyait, ezek: a biztosítottak, a foglalkoztatók és a társadalombiztosítási szervek, a jogviszonyban a feleket alanyi jogok illetik meg, melyek nem függenek az alanyok akaratától (a hatóság nem mérlegelhet), egyes ellátások vonatkozásában az első alapjogviszony létrejöttétől kezdve függetlenül attól, hogy a jogviszony időközben hányszor és milyen formában módosult a biztosított haláláig fennáll, a társadalombiztosítási jogviszonyban a foglalkoztató rendszerint kötelezett, míg a biztosított kötelezett és kedvezményezett is, 35 Czúcz Ottó: Szociális Jog I. Unió Lap-és Könyvkiadó Kft Budapest 2003., 99-100. o. 36 1997. évi LXXX törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről 19

az ellátásra való jogosultságnak anyagi és alaki feltételei is vannak (anyagi feltétel: a biztosítási eset bekövetkezte, meghatározott szolgálati idő megszerzése, alaki feltétele: az igény általában jogszabályban meghatározott formanyomtatványon nyújtható be), a munkáltatót a járulékfizetés mellett egyéb ügyviteli, bejelentési, nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettség is terheli, a foglalkoztatottak létszáma szerint esetlegesen kifizetőhelyet is köteles működtetni. 37 A társadalombiztosítás finanszírozása Mivel a társadalombiztosítási jogviszony kötelezettséget és jogosultságot is takar, fontos meghatározni azt, hogy a jogosultságok (ellátások) finanszírozása milyen formában történik. A finanszírozás azt mutatja meg, hogy a társadalombiztosítás az ellátások folyósításához szükséges forrásokat milyen formában és módon teremti meg. A szakirodalom a finanszírozás több formáját és csoportosítását határozta már meg. E szerint a finanszírozás történhet: 1. adófinanszírozás útján: melyben a társadalombiztosítást közjószágnak tekintik azért, mert a magángazdaság nem tud megfelelő megoldást nyújtani. Az adótörvény által meghatározott adóalanyok által befizetett adókból történik az ellátás finanszírozása, 2. kötelező járulékfizetés: a társadalombiztosítás meritorikus jószág, amelyben a piaci körülmények nem teszik lehetővé, hogy a társadalombiztosítást magánjószágként lehessen kezelni vagy nem elégséges a szolgáltatás kínálata. A kötelező járulékfinanszírozás esetében a járulékfizetés és az igénybevétel között szoros kapcsolat áll fenn. A járulékköteles jövedelemből levont járulékból vagy fix összegű járulékból történik a finanszírozás. 3. Önkéntesen vállalt járulékfizetés (biztosítási díj): kizárólag magánjószágnak tekinthető a társadalombiztosítás, a befizetett díjakból történik a finanszírozás. 38 A finanszírozás fajtájától eltér a finanszírozás módja, amely a fedezetteremtés eszközeként jelenik meg. A módja szerint kéttípusú rendszer van: ellátás-meghatározású és a járulék-meghatározású. Magyarország társadalombiztosítási 37 Fabók András - Prugberger Tamás: Társadalombiztosítási jog Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója Budapest 2009., 56. o. 38 Balogh Gábor: Bevezetés a Társadalombiztosítás gazdaságtanába Osiris Kiadó Budapest 1990., 173-180. o. 20

rendszerének fő finanszírozási módja az ellátás-meghatározású, melynek fő jellemzője, hogy a törvényben rögzített ellátásokhoz határozzák meg a fedezetet. A közgazdaságtudomány ezen a rendszeren belül is három típusú eljárást különböztet meg. 39 1. Kirovó-felosztó eljárásban alapvető követelmény, hogy az adott évi kiadásokat az adott évi bevételekből teremtsék elő. A rendszer működését a biztosítottak kötelező járulékfizetése segíti elő. Mindig az aktív korúak finanszírozzák. Elsősorban az egészségbiztosítási ágazatban megfelelő a működése, mivel annak kiadásait lehet rövidtávra, előre jelezni. Ez a forma az állam által működtetett társadalombiztosítási rendszerekre jellemző. 2. Tőkefedezeti eljárásban előzetes vagyonfelhalmozást végeznek a későbbi kifizetések biztosítására. Ebben a rendszerben minden biztosított igényeit külön tartalékok fedezik, melynek jelentős része lehet a felhalmozási időszakban elért kamat és a befektetés hozadéka. A tőkefedezeti eljárás előnye a nyugdíjalapok vonatkozásában mutatkoznának meg igazán, a terhek megosztása is igazságosabb lenne. Ez az eljárás kevésbé érzékeny a demográfiai változásokra, mint a felosztó-kirovó eljárás, mivel az elöregedő társadalmunkban, ahol a járulékot fizetők és az igénybevevők aránya kedvezőtlen, nem mindegy, hogy milyen számú járulékfizető adott évi befizetéseiből fedezik a kiadást. A tőkefedezeti eljárás esetén a nyugdíjas korábbi befizetéseit kapja vissza annak hozamával együtt. 40 3. Várományfedezeti eljárás, mely a tőkefedezeti rendszer hosszú távú tőkésített változata. Az eljárás az ember életútját egy zárt ciklusnak vélelmezi és törvényszerűségek alapján meghatározott időszakokra meghatározott várományhoz rendeli a fedezethez szükséges pénzeszközöket. A finanszírozást hosszú távú gondolkodás jellemzi. Nélkülözhetetlen eleme a tőkefelhalmozás, a vagyongazdálkodás. A nyugdíjbiztosítási rendszer finanszírozása célszerű ebben a formában. 41 39 Tóth Hilda: A táppénzről Ph.D. értekezés, Miskolci Egyetem ÁJK, Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, Miskolc 2010., 90-91. o. 40 Fabók András - Prugberger Tamás: Társadalombiztosítási jog Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója Budapest 2009., 51. o. 41 Balogh Gábor: Bevezetés a társadalombiztosítás gazdaságtanába Osiris Kiadó Budapest 1999., 183-184. o. 21

A finanszírozási típusok közti alapvető különbség az, hogy tőkegyűjtés történik-e, és azok generációk közötti átcsoportosítására van-e lehetőség, illetve ez megtörténik vagy nem. Magyarországon ma a társadalombiztosítás felosztó-kirovó rendszerű, míg a magánnyugdíj-pénztárak tőkefedezeti elven működnek. Az önkéntes nyugdíj- és egészségbiztosító pénztárak esetében mind a felosztó-kirovó, mind pedig tőkefedezeti elv érvényesülhet. A társadalombiztosítási jog kapcsolata más jogágakkal A társadalombiztosítási jog alapvetően az Alaptörvénnyel áll kapcsolatban, mivel az rendelkezik a szociális biztonságról, anyaság, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság, munkanélküliség esetén a megélhetéshez szükséges anyagi javak biztosításáról. Az Alaptörvény rögzíti azt is, hogy mindezek ellátásához az állam a szükséges intézményrendszer létrehozását és működését biztosítja. Az Alaptörvény által szabályozott: tulajdonjog védelme, élethez és emberi méltósághoz való jog, hátrányos megkülönböztetés tilalma, a testi és lelki egészséghez való jog biztosítása az állam feladata, melyet a munkavédelem, orvosi ellátás, egészségügyi intézmények megszervezésével és működtetésével lát el. A munkajoggal való kapcsolata alapvetően a biztosítási jogviszonyok megállapításához kapcsolódik, mivel a munkaviszony vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létrejötte társadalombiztosítási jogviszonyt keletkeztet. 42 A polgári jog által szabályozott szerződéstípusok pl. megbízási, vállalkozási szerződés, szerzői jog szintén keletkeztetnek társadalombiztosítási jogosultságot és kötelezettséget is. 42 Fabók András-Prugberger Tamás: Társadalombiztosítási jog Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója Budapest 2009. 51-52. o. 22

A közigazgatási joghoz való viszonyának meghatározása A társadalombiztosítási jogviszony jogszabály által létrehozott jogviszony, amelynek tartalmát (tárgyát és a felek kapcsolatát) is jogszabály határozza meg. 43 Ezért a társadalombiztosítási jogviszonyok közigazgatási jellegű jogviszonyok, eljárási szabályaik vonatkozásában fő vagy mögöttes jogszabályként a 2004. évi CXL. törvényt 44 (Ket.) kell alkalmazni. 45 A másik közigazgatási szabály, mely szintén alkalmazandó a társadalombiztosítási eljárások során, a 2003. évi XCII. törvény az adózás rendjéről. Az adójoggal fennálló kapcsolata a társadalombiztosításnak az is, hogy a járulékok bevallása, befizetése, nyilvántartása, ellenőrzése és behajtása 1999. január 1-jétől az adóhatóság (NAV) feladatkörébe került. A biztosítottak bejelentése szintén az adóhatóság részére történik. A járulékfizetés alapját meghatározó jövedelem megállapítása során a társadalombiztosítási jogszabályok a személyi jövedelemadóról szóló törvényre hivatkoznak. A társadalombiztosítási jog kapcsolatban áll az államháztartási törvénnyel is (2011. évi CXCV törvény az államháztartásról), mely szerint: Az elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetési bevételeit és költségvetési kiadásait az azokat szabályozó törvény által meghatározott jogcímek szerinti bontásban kell meghatározni. 46 Az Országgyűlés és a Kormány felelőssége a társadalombiztosítási alapok működtetése, tervezése, a jogszabályi háttér megalkotása. Társadalombiztosítási eljárások során közigazgatási határozatok készülnek, amelyek ellen jogorvoslati eljárásként bírósághoz lehet fordulni. Ezek eljárásaira az 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról szabályai az irányadóak, és az adott ügyben hatáskörrel rendelkező munkaügyi bíróságok járnak el 47 (2013. január 1-jétől Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságok). 43 Fabók András-Prugberger Tamás: Társadalombiztosítási jog Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója Budapest 2009. 55. o. 44 2004. évi CXL törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 45 Fabók András - Prugberger Tamás Társadalombiztosítási Jog Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója Budapest 2009. 51-55. o. 46 2011. évi CXCV törvény 6. (5) bekezdés 47 Fabók András - Prugberger Tamás: Társadalombiztosítási jog Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója Budapest 2009. 55-56. o. 23

A társadalombiztosítás alanyai A társadalombiztosítási jogban más jogágtól eltérően általában három alany szerepel: 1. a biztosított 2. a foglalkoztató, 3. a társadalombiztosítási szerv. A biztosítottak a társadalombiztosítás valamennyi ellátására jogosultságot szerezhetnek. A biztosítottak körét az 1997. évi LXXX. törvény (Tbj.) 5. -a határozza meg. Hazánkban a rászorultakról történő gondoskodás két formában jelenik meg: a társadalombiztosítás rendszerén belül, valamint a szociális ellátórendszer keretében. A két ellátórendszer közti alapvető különbség, hogy a társadalombiztosítás keretében az kaphat ellátást, aki bekapcsolódik a társadalmi munkamegosztásba. A szociális ellátásra azok tarthatnak igényt, akik társadalombiztosítási ellátásra nem szereztek jogosultságot és megélhetésük más forrásból sem biztosított. 48 A szociális ellátások a helyi önkormányzati szervek, valamint a 2013. január 1-jétől megalakult járási hivatalok hatáskörébe tartoznak. A biztosítottakon túl a társadalombiztosítás egyes ellátásaira jogosultak a biztosítottak hozzátartozói, a nyugellátás megszerzésére megállapodást kötött, illetve a NAV-al egészségügyi szolgáltatás megszerzésére megállapodást kötött személyek is. A foglalkoztatók körét a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvény határozza meg. 49 Foglalkoztatónak minősül bármely jogi vagy természetes személy, egyéni vállalkozó, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, egyéb szervezet vagy költségvetés alapján gazdálkodó szerv, személyi egyesülés abban az esetben, ha biztosítottat foglalkoztat. A foglalkoztatók különleges eseteit is tartalmazza a törvényi szabályozás: a tanulószerződés alapján szakképző iskolai tanulmányokat folytató esetében a foglalkoztatásra szerződést kötő gazdálkodó szervezet vagy egyéni vállalkozó, társas vállalkozó esetében foglalkoztatónak a társas vállalkozás minősül. Az álláskeresési támogatásban részesülők foglalkoztató a folyósító szerv. Ugyancsak foglalkoztatónak minősül a gyermekgondozási díjat, gyermekgondozási segélyt, ápolási 48 Czúcz Ottó: Szociális jog I. Unió Lap-és Könyvkiadó Kft Budapest 2003., 112-113. o. 49 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről 4 a) pontja 24