A patkánysiklók élete a természetben. (Pantherophis obsoletus) Írta: Thurn Tamás Köszönet a képekért: http://www.herp-pix.org http://www.edu.ge.ch/co/renard/coursfacbio/welcome.htm Ez a csodálatos hüllő a terraristák körében a gabonasikló (Pantherophis guttatus) mellett a másik leggyakoribb kígyófaj. A törzsalak, a fekete patkánysikló (Pantherophis obsoletus obsoletus) ritka fogságban, annak ellenére, hogy az egyik legnagyobb elterjedési területttel rendelkezik. Ez az állat, szinte teljesen fekete, haspajzsai világosabb színűek, esetenként piszkos fehér is lehet. Némely példánynál esetleg meglátszódhat a fiatal kori mintázat. Elterjedési területe: Ontario, Mississippi, Kansas, Illinois, Missouri, Nebraska, és egyéb északi, északkeleti, és keleti államok, Észak- Amerika területén. Meglehetősen nagy elterjedési területe miatt igen sok féle növénytársulásban fordul elő. Például füves pusztákon, prérin, félsivatagokban, lombos, és tűlevelű erdőkben is előfordul. Itt szerzi a táplálékául szolgáló kisebb rágcsálókat, és madárfiókákat is. Nem különösebben rejtőzködő faj, de ha megzavarják, általában elmenekül a rejtekéül szolgáló kisebb sziklarepedésekbe, rágcsálók járataiba, valamint a fák ágai közé, de előfordul, hogy támadással védekezik. Ilyenkor támadó állásba helyezkedik "kettős S alakban" és vár, a megfelelő pillanatra, akkor odavág, majd gyorsan visszahúzódik a támadó állásba. Ezt esetenként akár többször is megismételheti. 25-28 fokon a legaktívabbak, ha a hőmérséklet ez alá süllyed, aktívitásuk csökken. Ha a hőmérséklet kb. 18 fok alá csökken elvonulnak telelni, majd amikor a hőmérséklet ismét emelkedni kezd, előjönnek telelésükből, és a tavaszi hónapokban (április,
május) párosodnak. Ezután kb. 60 nap után rakják le tojásaikat, amik augusztustól októberig kelnek ki. Az eddig talált legnagyobb példány ebből az alfajból 256 cm volt. Terráriumokban a leggyakoribb a sárga (négysávos) patkánysikló (Pantherophis obsoletus quadrivittatus). Elterjedési területe viszont a törzsalakéval ellentétben, elég kicsi. Pennsylvania, Virginia, Észak- és Dél- Kalorina, Georgia és Florida államokban fordul elő. A kifejlett állatok könnyen felismerhetőek sárgásbarna alapszínükről, és a rajtuk található négy csíkról. Fiatal korban nagyon hasonlít a többi alfajra. Szintén kedveli a füves pusztákat, és az erdei tisztásokat. A törzsalakhoz hasonlóan ő is szívesen tartozkodik a fák ágai között, zsákmányállatokra (pl. madárfiokákra) lesve, vagy pihenés, emésztés céljából. Éjszaka, és nappal egyaránt aktív lehet. A talajon kutatva leli meg fő táplálékát alkotó rágcsálókat. Előszeretettel tartozkodik ezek járataiban is. A nappali nagy hőségben, általában rejtekhelyén pihen, amely lehet sziklarepedés, fakéreg, és egyéb szűk, elbújásra alkalmas hely. Ide vonulnak vissza vedléskor is. Ilyenkor a többi kígyóhoz hasonlóan színük megfakul, szemük beopálosodik amely, aztán néhány nap múlva letisztul. Személyes tapasztalataim alapján, vedlés közben is elfogadják a táplálékot, amely viszonylag ritkának számít a kígyók körében. Szívesen sütkéreznek napfelkeltekor, valamint a lenyugvó nap fényénél. A hideg idő beálltával az ő aktívitásuk is csökken, és szintén elvonulnak telelni, körülbelül ugyanazon a hőmérsékleten, mint a törzsalak. Tavasszal felébredésük után, általában a hímeknek rögtön a párzáson "jár az eszük", táplálékot szinte alig vagy egyáltalán nem vesznek magukhoz. Ellentétben a nőstény egyedekkel, amelyek a telelés után rögtön intenzíven elkezdenek táplálkozni. A graviditás folyamán eltekintve az utolsó szakasztól, a nőstények meglehetősen sok táplálékot vesznek magukhoz, a tojások egészséges fejlődésének érdekében. A graviditás utolsó szakaszában és a tojásrakás előtt a nőstények már alig, vagy egyáltalán nem
táplálkoznak. Egy fészekaljba 8-30 tojást raknak (a rekord 40 db volt), amelyek 3-6 1.5-2 cm -esek és 50-60 nap alatt kelnek ki. Hosszuk ilyenkor általában 20-25 cm. Az Everglades patkánysikló (Pantherophis obsoletus rossalleni) a másik csíkos mintázatú alfaj, de kifejlett korára a quadrivittatusénál halvánnyabbak a sávok, viszont sokkal élénkebb, narancssárgás, esetenként, vöröses alapszinezetű. A quadrivittatustól, vöröses nyelve, valamint haspajzsaik száma különbözteti meg. Az elterjedési területe az öt alfaj közül a legkisebb, Florida déli "csücskében", az Everglades mocsárnál él. (Főleg az Everglades Nemzeti Park területén él, bár az alfaj nem védett.) Az obsoletákra jellemző módon, ő is szeret a fák ágai között tartózkodni. Táplálékát madárfiókák, és rágcsálók alkotják. A természetben eléggé vad is lehet, általában védekezésként elsiklik, de ha tovább piszkálják, támad. Szaporodása hasonló a többi alfajhoz, az ősz beálltával, a táplálék és a hőmérséklet csökkenésével, ők is nyugalmi időt tartanak. Ébredés után párosodnak, majd a nőstények lerakják 3-20 tojásukat korhadó növényi részek közé, amelyekből kb két hónap elteltével kelnek ki a kicsiny kígyók. A texasi patkánysikló (Pantherophis obsoletus lindheimeri), nevéből adódóan Texasban, és környékén él. Ebből következik, hogy szereti a száraz félsivatagos, sziklás területeket. Rejtőzködésében foltos mintázata is segíti. Alapszíne barnásszürkés, sötétbarna foltokkal, a foltok szabálytalanok. Előszeretettel tartózkodik a sziklás, bozótos területeken. Táplálékát szintén kisebb rágcsálók, egerek, fiatal "süldő" patkányok, pockok alkotják. Búvóhelyéül gyakran a sziklák közti repedések szolgálnak. Viselkedése általában nyugodt, de ha fenyegetve érzi magát, búvóhelyére vonul vissza. Szaporodása, a többi alfajhoz hasonlóan, telelés után történik meg.
A fogságban talán a legritkább, de élőhelyén elég gyakorinak számít (a második legnagyobb elterjedési területtel rendelkezik) a szürke patkánysikló (Pantherophis obsoletus spiloides), mely a lindheimerihez hasonlóan foltos marad, ám alapszínezete világos szürke, a mintázat pedig sötét szürke. Elterjedési területe a Mississippi - völgyének déli részétől keretre Georgiáig és Floridáig húzódik. Tápláléka szintén kisebb rágcsálókból, valamint a talajon fészkelő madarakból áll. A hideg idő beálltával, telelni "kényszerülnek", és szaporodásuk ezután következik be. Viselkedésük is általában megegyezik a többi alfajjal, persze kivételek mindig vannak.
Nem tartozik a védett állatok kategóriájába. Régebben szintén patkánysikló alfaj volt, de mára külön fajnak tekintik a Pantherophis bairdi-t. A williamsi, deckerti, paralella "alfajok" a tiszta alfajok keresztezéséből jöttek létre. A fiatal állatok színe, és mintázata a jobb rejtozködés érdekében, megeggyezik, ezért még a szakértő szemek számára is nehézséget okoz beazonosításuk.