A magyar vadon páncélosa

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A magyar vadon páncélosa"

Átírás

1 Fotó: Molnár Péter Így van ez a Kárpát-medencében is, pedig még mintegy másfél évszázaddal ezelőtt a teknős oly gyakori volt Magyarországon, hogy száz szekérszám szállították Bécs piacaira is, hogy ízletes különlegességeket készíthessenek belőle. Régi idők csemegéje Hazánk egyetlen, őshonos páncélos hüllőfaja már a korábbi évszázadokban is nagy becsben állt az úri lakomákon. A Bornemisza Anna erdélyi fejedelemasszony által írt 1686-os szakácskönyv például a teknős kilencféle elkészítési módját tárgyalja. Eleink ismerték ha nem is így nevezték a fenntartható gazdálkodás fogalmát: egyes vidékeken teknőstavakat létesítettek, így a vadonban élő állomány is fennmaradhatott. A teknőstavak gondozása jobbágykötelesség volt. A 20. század elejére a mocsári teknős fogyasztásának a divatja ugyan feledésbe merült, a patakok és tavak partjainak kiépítése, a vizes területek lecsapolása következtében állományuk jelentősen csökkent. A leginkább azonban talán a tojásrakó helyeinek zavarása miatt fogyatkozott meg. 1. oldal (összes: 5)

2 Elterjedési területeinek északi részén elsősorban a sekélyebb, könnyebben felmelegedő állóvizeket kedveli a mocsári teknős, míg délebbre haladva egyre gyakrabban előfordul folyóvizeinkben is. Ha számukra kedvező élőhelyre lelnek, s tojásaikat a vízhez közel lerakhatják, a mocsári teknős egyedei akár egész életüket leélik méteres átmérőjű területen. De ez csak ritkán adatik meg számukra. Így legtöbbször 1-2 kilométeres körzetben mozognak, és nem ritkán eltávolodnak még a vizes élőhelytől is. Fontos, hogy olyan vizeket találjanak, ahol napozóhely is fellelhető ez legtöbbször vízbe dőlt fatörzs, kiálló kő, homokpad, ahonnan azonnal a vízbe vethetik magukat a legkisebb zavarás esetén is. Sok az ellensége Ahol még sohasem A Parkerdő természetesen elnevezésű program keretében 2008 és 2010 között a Pilisi Parkerdő Zrt. Visegrádi Erdészete a Visegrádi- hegység mintegy 20 erdei kistavának rekonstrukcióját végezte, amelynek során azok kétéltű- és hüllőfaunáját is felmérték. A program során javítottak a tavak időszakos jellegén, valamint megakadályozták a kedvezőtlen bomlási folyamatok felgyorsulását, azaz meggátolták, illetve csökkentették a feltöltődéseket. A beavatkozást követően számottevően nőtt a kétéltűek faj- és egyedszáma. A hüllők képviselői közül a mocsári teknősnek csak pontszerű előfordulása volt ismert, az is inkább a hegység peremterületein. Igazi meglepetésként érte tehát a szakembereket, hogy az idén több olyan erdei kis tóban is fölfedezték Magyarország egyetlen őshonos teknősfajának példányait, ahol eddig még nem fordultak elő. Így Ágas-hegynél is megfigyeltek egy tojásrakó nőstényt. Bíznak benne, hogy a közel 10 éve a vizes élőhelyek védelmében megkezdett intézkedések még sok fajnak kedveznek a jövőben. A szaporodási időszakban, rendszerint a telelés után a teknősöknek igen nagy a szexuális aktivitásuk. A hímek komoly küzdelmet vívnak egymással, majd a nyáron ez alábbhagy, de az ősz közeledtével újult erővel kezdődik a párosodás. A nőstények május végén, június elején rakják le első fészekaljukat, átlagosan hat fehér héjú tojással. A fészek helyét a nőstény nagy gonddal választja ki, a talaj nedvességtartalmának, tömörségének és a terület tájolásának, benapozottságának függvényében dönt. Mivel egy-egy területen jellemzően elég kevés a jó fészekrakó hely, előfordul, hogy több nőstény is ugyanoda ássa 8-10 centiméter mély és 6-8 centiméter széles fészekgödrét. A legfölső tojásokat mintegy 5 centiméter vastag földréteg borítja. Az, hogy a kisteknősök mennyi idő alatt kelnek ki a tojásokból, nagymértékben függ a talajhőmérséklettől. Megesik, hogy közel két hónap alatt előbújnak, hűvös nyár esetén azonban csak a következő év késő tavaszán. A tojásban, illetve a fészeküregben áttelelő kisteknősök közül azonban kevesen maradnak életben. 2. oldal (összes: 5)

3 Fotó: Bécsy László Az ideális fészekrakó helyeket nemcsak az ember zavarhatja, hanem a túlzottan elszaporodott varjúfélék, különösen a szürkevarjak és a szarkák is. Ezek a meglehetősen intelligens madarak hamar megtanulják, hol vannak a teknősök fészkelőhelyei, s a nőstény a hátsó lábaival még be sem temeti a tojásokat, ők már elkezdik a fészekalj pusztítását. Nagy vámszedője a teknősfészkeknek a sün is, ebben kifinomult szaglása segíti. Amikor a nőstény teknős a hátsó lábaival kiássa a fészeküreget, végbélzacskója tartalmával puhítja a talajt. Ezt a szagot a sünök már messziről megérzik, akár több hét után is. Emellett a vaddisznó, a róka, a borz és a nyest is zsákmányol tojásokat, növendék, sőt olykor-olykor kifejlett állatokat is. 3. oldal (összes: 5)

4 Ne fogjuk be! Fotó: Andrési Pál A mocsári teknős hazánkban az 1970-es évektől védelem alatt áll, így magánszemélyek nem tarthatják fogságban. Oly sokféle külhoni és igen tetszetős külsejű teknősfajt lehet alacsony áron megvásárolni, hogy a mocsári teknős nem is igazán vonzó a terraristák számára. A szárazföldön kóborló, legtöbbször a fészkelőhelyet kereső nőstényeket azonban még ma is gyakran befogják, amelynek akár tojásvisszamaradás is lehet a következménye, mely későbbiekben az állat pusztulásához vezethet. De a teknősállomány számára legalább ilyen nagy veszély, ha a megtalálója magával viszi az állatot, majd több tíz kilométerrel távolabb elengedi. A teknősök állománya ugyanis meglehetősen gazdag génkészlettel rendelkezik, s a természet adta genetikai sokszínűség sérül az idegen állományból származó egyedek behurcolásával. Nagy kárt okozott például a keletnémetországi teknősállományban, hogy a hajdan nálunk nyaraló NDK-s turisták előszeretettel vittek magukkal élő szuvenírként magyar mocsári teknősöket, majd otthon szabadon engedték őket. Nálunk leginkább a behurcolt vörösfülű ékszerteknősök veszélyeztetik a fajt, melyek párzás idején erősebb állatok lévén uralmuk alá kerítik a mocsári nőstényeket, párosodnak velük, így azok terméketlen tojásokat tojnak. A mocsári teknősről hosszú évtizedekig úgy tartották, hogy rettenthetetlen vízi ragadozó, mára azonban bebizonyosodott, hogy a kifejlett egyedek nagy mennyiségben fogyasztanak növényeket. Nemcsak békalencse és hínárok szerepelnek étlapjukon, hanem a gyermekláncfű is. Étrendjük zömét különféle férgek, puhatestűek és ízeltlábúak teszik ki, s csak olykor-olykor kapnak el egy-egy békát, gőtét, halat. Halból leginkább a beteg, gyenge példányokat zsákmányolják, de ha tehetik, a dögre is rájárnak. Innen eredhet, hogy halpusztítónak gondolván, hajdanán sok helyen ferde szemmel néztek rájuk a halászok, horgászok. Szerző: Tóth Zsigmond Közzététel ideje: , kedd, 15:43 4. oldal (összes: 5)

5 A forrás webcíme: 5. oldal (összes: 5)

Szalamandrák és gőték

Szalamandrák és gőték Fotó: Németh Bálint A szalamandrák és a gőték alkotják a farkos kétéltűek rendjét: hosszú, megnyúlt testük, két pár hasonló formájú végtagjuk, hosszú farkuk révén könnyen megkülönböztethetők a farkatlan

Részletesebben

A patkánysiklók élete a természetben. (Pantherophis obsoletus)

A patkánysiklók élete a természetben. (Pantherophis obsoletus) A patkánysiklók élete a természetben. (Pantherophis obsoletus) Írta: Thurn Tamás Köszönet a képekért: http://www.herp-pix.org http://www.edu.ge.ch/co/renard/coursfacbio/welcome.htm Ez a csodálatos hüllő

Részletesebben

Távoli vidékek éjjeli ragadozói Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Távoli vidékek éjjeli ragadozói Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( Bagolymustra Kaposvárott Nyugat-Európában az elmúlt egy-másfél évtizedben igen nagy népszerűségnek örvend a felelős állattartók körében az egzotikus baglyok tartása, s a nagyobb testű fajokkal még hasznot

Részletesebben

ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK

ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK Csány-Szendrey Általános Iskola Rezi Tagintézménye 2017 Foltos szalamandra Szín: fekete alapon sárga foltok Testalkat: kb.: 20 cm hosszú Élőhely: Lomberdőben

Részletesebben

1986 óta a természet szolgálatában

1986 óta a természet szolgálatában 2012 1986 óta a természet szolgálatában Január Foltos szalamandra/salamandra salamandra lárva (Fotó: Pfliegler Walter) Kérjük, adja adója 1%-át a Varangy Akciócsoport Egyesületnek. Támogatását 100%-ban

Részletesebben

10/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan II.

10/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan II. 10/b tétel GERINCES RENDSZERTAN II. KÉTÉLTŰEK TÖRZS: GERINCESEK (VERTEBRATA) ALTÖRZS: ÁLLKAPCSOSAK (GNATHOSTOMATA) OSZTÁLY: KÉTÉLTŰEK (AMPHIBIA) REND: FARKOS KÉTÉLTŰEK» CSALÁD: SZALAMANDRAFÉLÉK Testük

Részletesebben

2012 év madara - az egerészölyv

2012 év madara - az egerészölyv 2012 év madara - az egerészölyv Az egerészölyv a leggyakoribb ragadozó madarunk, sík- és hegyvidéken egyaránt előfordul, így a laikusok által úton-útfélen látott sasok általában ennek a fajnak a képviselői.

Részletesebben

Hírek a nagyvilágból

Hírek a nagyvilágból 8. szám 2014. augusztus szeptember MÓRAHALMI CSAHOLÓ Hírek a nagyvilágból Párt kapott a vörös panda A Szegedi Vadaspark hím vörös pandája párt kapott maga mellé. Összeszoktatásuk után augusztus 26 tól

Részletesebben

Természetvédelem. Természetvédelmi értékcsoportok 2. A vadon élő állatfajok és állattársulások védelme

Természetvédelem. Természetvédelmi értékcsoportok 2. A vadon élő állatfajok és állattársulások védelme Természetvédelem Természetvédelmi értékcsoportok 2. A vadon élő állatfajok és állattársulások védelme Magyarország állatvilága - Magyarországon kb. 32 000 állatfaj ismert - Vélhetően a teljes faunát 40-42

Részletesebben

Az állatok természetes élőhelyükön magányosan vagy csoportokban élnek. A csoportok rendkívül sokfélék lehetnek. Családot alkotnak a szülők és

Az állatok természetes élőhelyükön magányosan vagy csoportokban élnek. A csoportok rendkívül sokfélék lehetnek. Családot alkotnak a szülők és TÁRSAS VISELKEDÉS Az állatok természetes élőhelyükön magányosan vagy csoportokban élnek. A csoportok rendkívül sokfélék lehetnek. Családot alkotnak a szülők és utódaik, kolóniát a nagy telepekben élő családok,

Részletesebben

KEDVES OLVASÓ! Győri Komplex Biológiai Monitorozó Rendszer Hírlevele. AKTUÁLIS HÍREINK Kardozók. www.biomonitoring.komszol.hu

KEDVES OLVASÓ! Győri Komplex Biológiai Monitorozó Rendszer Hírlevele. AKTUÁLIS HÍREINK Kardozók. www.biomonitoring.komszol.hu GYŐR-SZOL Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt. - Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 7. Győri Komplex Biológiai Monitorozó Rendszer Hírlevele www.biomonitoring.komszol.hu

Részletesebben

Az egek ura: a rétisas

Az egek ura: a rétisas Rétisaslesért a fővárosból sem kell messzire kiruccannunk, hiszen a Pilisi Parkerdő területén, Nagymaros körzetében akár költő párral is találkozhatunk. Sőt, még a Gellért-hegy környékén is láthatunk rétisast,

Részletesebben

Magyarországi vadak etológiája

Magyarországi vadak etológiája Magyarországi vadak etológiája VI. Előadás Menyétfélék és a borz Menyétféle ragadozók (Mustelidae) Világszerte elterjedt, fajokban gazdag csoport. Rövid lábú, talponjáró, hosszú testű ragadozók. Erős szagú

Részletesebben

Az ökoszisztémát érintő károk. Készítette: Fekete-Kertész Ildikó Ujaczki Éva

Az ökoszisztémát érintő károk. Készítette: Fekete-Kertész Ildikó Ujaczki Éva Az ökoszisztémát érintő károk Készítette: Fekete-Kertész Ildikó Ujaczki Éva A fajeloszlás változása A fajeloszlás a változó klíma, vagy a környezetszennyezés következtében változik, az ellenálló fajok

Részletesebben

Természetvédelem. 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok

Természetvédelem. 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok Természetvédelem 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok Amiről a mai gyakorlaton szó lesz: Természetvédelmi értékcsoportok 1. Természetvédelmi értékcsoportok 1. Földtani értékek 2. Víztani értékek

Részletesebben

Cím: Krokodil Forrás: Programcsomag

Cím: Krokodil Forrás: Programcsomag Cím: Krokodil Forrás: Programcsomag Szöveg típusa: magyarázó Szöveg olvashatósága: könnyű Kérdések nehézsége: könnyű, közepesen nehéz, nehéz Javasolt felhasználás: 3 4. évfolyam. A folyópartok réme Szerencsére

Részletesebben

KÖRNYEZETISMERET. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 4. osztályos tanulók részére. Élô és élettelen természet. Tompáné Balogh Mária. ...

KÖRNYEZETISMERET. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 4. osztályos tanulók részére. Élô és élettelen természet. Tompáné Balogh Mária. ... Tompáné Balogh Mária KÖRNYEZETISMERET Élô és élettelen természet TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK. osztályos tanulók részére............. a tanuló neve pauz westermann AZ ÉLÔ ÉS ÉLETTELEN TERMÉSZET ALAPISMERETEI.

Részletesebben

A vándorló fajokat nem érinti a szabályozás

A vándorló fajokat nem érinti a szabályozás A Földművelésügyi Minisztérium Természetmegőrzési Főosztályának ökológiai referenseit, Bata Kingát és Váczi Olivért kérdeztük meg, hogy mire számíthatnak az állat- és növénybarátok a következő időszakban,

Részletesebben

V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 3. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve: Címe : Felkészítő tanár neve:...

V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 3. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve: Címe : Felkészítő tanár neve:... Fekete István Általános Iskola 13 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-9-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu V. TOLLFORGATÓ 1. forduló V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 3. OSZTÁLY

Részletesebben

VEZETŐFÜZET. a Kalanderdő tanösvényeihez. általános iskolások részére

VEZETŐFÜZET. a Kalanderdő tanösvényeihez. általános iskolások részére VEZETŐFÜZET a Kalanderdő tanösvényeihez általános iskolások részére Kedves Olvasó! A Kalanderdő kitűnő terep a játékra, ügyességed próbára tételére, és egyúttal lehetőség a természet megismerésére is.

Részletesebben

Fajfenntartó viselkedés

Fajfenntartó viselkedés Fajfenntartó viselkedés Az állatok viselkedésének egyik alapvető megnyilvánulása a szaporodással kapcsolatos viselkedés. Ez az ivarérettséget elért egyedekre jellemző és a legtöbb fajnál meghatározott

Részletesebben

Tájékozódási futás és természetvédelem. Vajda Zoltán Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság biológus osztályvezető

Tájékozódási futás és természetvédelem. Vajda Zoltán Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság biológus osztályvezető Tájékozódási futás és természetvédelem Vajda Zoltán Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság biológus osztályvezető Miért van szükség védett területekre? Élőhelyek pusztulása Klímaváltozás Lecsapolás Beruházások

Részletesebben

Kosborok az erdőkben Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Kosborok az erdőkben Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( A trópusokon fák ágain és kérgén megtelepedő és talajlakó fajaik egyaránt vannak, a mérsékelt övben csak utóbbiak. A legtöbb faj élőhelyigénye igen jellegzetes. A különböző gyepeknek, lápoknak is megvannak

Részletesebben

Természetvédelmi jellegű problémák, megoldási lehetőségek

Természetvédelmi jellegű problémák, megoldási lehetőségek Természetvédelmi jellegű problémák, megoldási lehetőségek Madárfauna Halfogyasztás Madárfauna Sebzés Kárókatona Phalacrocorax carbo (Linnaeus, 1758) Rokon fajok Kis kárókatona (Phalacrocorax pygmaeus)

Részletesebben

J_ 02.. számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

J_ 02.. számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló J_ 02.. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Felsőrákosi-rétek helyi jelentőségű természetvédelmi területének

Részletesebben

Kivilágosodó erdők. Elhelyezkedése, éghajlata, növényei. A csimpánz és a nílusi krokodil

Kivilágosodó erdők. Elhelyezkedése, éghajlata, növényei. A csimpánz és a nílusi krokodil Kivilágosodó erdők Elhelyezkedése, éghajlata, növényei. A csimpánz és a nílusi krokodil 10-20. szélességi fokok között. Afrika > Ausztrália > India > Dél-Amerika Az esőerdők és a szavanna közötti átmenet:

Részletesebben

Fenntartható Otthon Zrt. 1091 Budapest, Üllői út 45. II./220. Telefonszám: +36-1-219-36-06 info@feop.hu www.feop.hu Jelen dokumentum, illetve a

Fenntartható Otthon Zrt. 1091 Budapest, Üllői út 45. II./220. Telefonszám: +36-1-219-36-06 info@feop.hu www.feop.hu Jelen dokumentum, illetve a Fenntartható Otthon Zrt. 1091 Budapest, Üllői út 45. II./220. Telefonszám: +36-1-219-36-06 info@feop.hu www.feop.hu Fenntartható Otthon Zrt. 1091 Budapest, Üllői út 45. II./220. Telefonszám: +36-1-219-36-06

Részletesebben

Az idei év madarát rendhagyóan nem a közönség választotta szavazataik alapján, hanem az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei,

Az idei év madarát rendhagyóan nem a közönség választotta szavazataik alapján, hanem az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei, Az idei év madarát rendhagyóan nem a közönség választotta szavazataik alapján, hanem az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei, tekintettel arra, hogy az egyesület 2014-ben ünnepli

Részletesebben

TÚZOK TUSA II. FORDULÓ

TÚZOK TUSA II. FORDULÓ TÚZOK TUSA II. FORDULÓ 1. Képzeljétek el, hogy a cserebökényi pusztán vagytok. Kora tavasz van, a pusztai vízállásoknál madarak tömegei időznek. Van, aki nemrég érkezett haza a telelőterületről, van, aki

Részletesebben

A raftingoló béka. Védett fajok 26.3.2010. Demeter László

A raftingoló béka. Védett fajok 26.3.2010. Demeter László Védett fajok 26.3.2010 A raftingoló béka A gyepi békát az ország hegyvidékein sok helyen rendszeresen, nagy mennyiségben és ellenőrizetlenül gyűjtik a combjáért a szaporodási időszakban. Az eljárás brutális:

Részletesebben

Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2011. (XII.01.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2011. (XII.01.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2011. (XII.01.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánításról Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Egy élőhelyen azok a populációk élhetnek egymás mellett, amelyeknek hasonlóak a környezeti igényeik. A populációk elterjedését alapvetően az

Egy élőhelyen azok a populációk élhetnek egymás mellett, amelyeknek hasonlóak a környezeti igényeik. A populációk elterjedését alapvetően az Társulás fogalma Egy adott helyen egy időben létező, együtt élő és összehangoltan működő növény- és állatpopulációk együttese. Az életközösségek többféle növény- és többféle állatpopulációból állnak. A

Részletesebben

FÜLEMÜLE. Luscinia megarhynchos

FÜLEMÜLE. Luscinia megarhynchos FÜLEMÜLE Luscinia megarhynchos Ezt a nyári vendéget inkább hallani fogod, mint látni. Nappali énekét sötétedéskor is folytatja. És micsoda dal ez! A legszebb és legbonyolultabb melódiákat este énekli,

Részletesebben

Készítette: Babiak Sabina, Bugyi Ágnes, Pálovics Nikoletta Tanár: Győriné Benedek Kata Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda Csicsó Kattintásra vált

Készítette: Babiak Sabina, Bugyi Ágnes, Pálovics Nikoletta Tanár: Győriné Benedek Kata Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda Csicsó Kattintásra vált Készítette: Babiak Sabina, Bugyi Ágnes, Pálovics Nikoletta Tanár: Győriné Benedek Kata Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda Csicsó Kattintásra vált 2. leghosszabb folyó Európában, hossza: 2850 km Fekete-erdőből

Részletesebben

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

FELHÍVÁS. Békés megye természeti értékei címmel. 5-6. osztályos diákok számára.

FELHÍVÁS. Békés megye természeti értékei címmel. 5-6. osztályos diákok számára. 1/9. oldal FELHÍVÁS A Békés Megyei IBSEN Nonprofit Kft. Kulturális Irodája és a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága természetismereti és kulturális vetélkedőt hirdet Békés megye természeti értékei címmel

Részletesebben

A víz kincs n no a -C F W y / W a llow o t H a C

A víz kincs n no a -C F W y / W a llow o t H a C Cat Holloway / WWF-Canon kincs A földi Élet egyik alapvető feltétele folyamatosan mozgásban van folyások alakítják a felszínt Hogyan? folyások alakítják a felszínt A patakok mélyítik a völgyeket - a hordalék

Részletesebben

Háztűznéző a bogaraknál

Háztűznéző a bogaraknál Háztűznéző a bogaraknál A tücsök A tücsök A mezei tücsök (Gryllus campestris) az ízeltlábúak törzsének, a rovarok osztályának és az egyenesszárnyúak rendjének egyik faja. 2016-ban elnyerte az "Év rovara"

Részletesebben

A megtelepedés okai. Városi vadgazdálkodás. A megtelepedés okai. A megtelepedés okai. A városokban előforduló fajok csoportosítása

A megtelepedés okai. Városi vadgazdálkodás. A megtelepedés okai. A megtelepedés okai. A városokban előforduló fajok csoportosítása A megtelepedés okai Városi vadgazdálkodás IV. előadás: A városi területeken előforduló fajok Alkalmazkodás az emberi civilizáció egyébként zavaró, káros körülményeihez Az urbanizálódás szelekciós tényező

Részletesebben

Megnyílt a horgászok és vadászok paradicsoma, a FeHoVa

Megnyílt a horgászok és vadászok paradicsoma, a FeHoVa Az elmúlt negyed évszázadban bár fejlődött a FeHoVa, sokan épphogy az állandósága miatt szerették meg beszélt a siker kulcsáról Ganczer Gábor, a kiállítás helyszínéül szolgáló HUNGEXPO vezérigazgatója,

Részletesebben

Tanmenet a Mándics-Molnár: Biológia 9. Emelt szintű tankönyvhöz

Tanmenet a Mándics-Molnár: Biológia 9. Emelt szintű tankönyvhöz Tanmenet a Mándics-Molnár: Biológia 9. Emelt szintű tankönyvhöz Óraszám Cím 1. Áttekintés Megjegyzés 2. Az élet természete rendezettség, szerveződés szintek 3. Az élet természete anyagcsere, szaporodás,

Részletesebben

KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ

KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ 2017 Feladatlap Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntünk benneteket az idei - már 14. - Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedő

Részletesebben

Egy terület, két világrekord. Írta: Hírszerkesztő 2009. február 06. péntek, 07:45

Egy terület, két világrekord. Írta: Hírszerkesztő 2009. február 06. péntek, 07:45 Aki a Nyírerdő Zrt. Guthi Erdészetének telephelyét megilletődöttség nélkül végig tudja járni, az igencsak elvetemült aszfaltkoptató lehet! Merthogy van itt istálló, tucatnyi gyönyörű, sárga gidránnal és

Részletesebben

Szülői viselkedés evolúciója. Emeltszintű etológia Pongrácz Péter

Szülői viselkedés evolúciója. Emeltszintű etológia Pongrácz Péter Szülői viselkedés evolúciója Emeltszintű etológia Pongrácz Péter Apa vagy anya gondoz? Evolúciós magyarázatok Belső megtermékenyítés anya gondoz Külső megtermékenyítés apa gondoz DE MIÉRT? 1. hipotézis:

Részletesebben

Természetismeret 4. osztály - 3. forduló -

Természetismeret 4. osztály - 3. forduló - MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS

Részletesebben

2. forduló megoldások

2. forduló megoldások BIOLÓGIA 7. évfolyamos tanulók számára 2. forduló megoldások 1, Egészítsd ki a táblázat hiányzó részeit! A táblázat utáni feladatok által felkínált lehetőségek közül válassz! A kiválasztott betűt jelöld

Részletesebben

Nagy érték rejlik a vizeink felszíne alatt

Nagy érték rejlik a vizeink felszíne alatt Négy esztendővel ezelőtt, a Magyar Haltani Társaság egyik ülésén felvetődött egy gondolat: legyen egy olyan nap az évben, amikor minden a halak körül forog. Az elnökség közös egyetértésben adott zöld utat

Részletesebben

Horgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés)

Horgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés) Horgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés) Hegyi Árpád Szent István Egyetem MKK, KTI Halgazdálkodási Tanszék 1. óra Alapfogalmak, vizeink jellemzése és csoportosítása Vizeink csoportosítása

Részletesebben

VESZÉLYEZTETŐ TÉNYEZŐK Áramütés A kerecsensólyom gyakran ül fel a villanyoszlopokra. A kereszttartóra történő beülés

VESZÉLYEZTETŐ TÉNYEZŐK Áramütés A kerecsensólyom gyakran ül fel a villanyoszlopokra. A kereszttartóra történő beülés A kerecsensólyom az egyetlen olyan ragadozómadarunk, amely fontos szerepet játszik a magyarság hitvilágában (Emese álma). Az eurázsiai sztyeppzóna karakterfaja, amelynek Kárpát-medencei populációja az

Részletesebben

Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt. ELŐTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. júniusi 28-i ülésére

Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt. ELŐTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. júniusi 28-i ülésére Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt. ELŐTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. júniusi 28-i ülésére Tárgy: Tájékoztató az erdőterületek állapotáról, az erdőterületek fejlesztéséről, fenntartásáról,

Részletesebben

Fenntartható természetvédelem megalapozása a magyarországi Natura 2000 területeken

Fenntartható természetvédelem megalapozása a magyarországi Natura 2000 területeken Fenntartható természetvédelem megalapozása a magyarországi Natura 2000 területeken Tóth Péter programvezető Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Projekt nyitókonferencia Gödöllő, 2012. október

Részletesebben

A Miklós-deák-völgyi tavak rehabilitációja

A Miklós-deák-völgyi tavak rehabilitációja TERMÉSZETVÉDELMI FEJLESZTÉSEK A PILISI PARKERDŐBEN Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 231 857 742 Ft KEOP-3.1.2/09-11 2012. 06. 01. - 2015. 05. 30. Nemzeti Fejlesztési

Részletesebben

Élőhelyvédelem. Gyepek védelme

Élőhelyvédelem. Gyepek védelme Élőhelyvédelem Gyepek védelme A gyeptársulások helye a magyarországi vegetációban legszárazabb gyeptársulások üde gyeptársulások természetes gyepek antropogén eredetű gyepek legnedvesebb gyeptársulások

Részletesebben

Dr. Palatitz Péter MME Kékvércse-védelmi Munkacsoport

Dr. Palatitz Péter MME Kékvércse-védelmi Munkacsoport A kék vércse védelme a Pannon régióban LIFE05/NAT/H/000122 (2006-2009) A kék vércse védelme a Kárpát-medencében LIFE11/NAT/HU/000926 (2012-2018) Dr. Palatitz Péter MME Kékvércse-védelmi Munkacsoport Meennyiiii?*

Részletesebben

MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY. területi forduló MEGOLDÓKULCS

MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY. területi forduló MEGOLDÓKULCS MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY 2018 területi forduló MEGOLDÓKULCS I.: A 2018-as év madara: a vándorsólyom I./1.: Kérdezz-felelek Feladat: Egyetlen szóval válaszolj az alábbi feladványokra: 1. Az

Részletesebben

Rekolonizáció az állatvilágban, különös tekintettel Magyarországra

Rekolonizáció az állatvilágban, különös tekintettel Magyarországra Rekolonizáció az állatvilágban, különös tekintettel Magyarországra Csurgai Bence (DQBWSB) ELTE TTK Környezettan szak 2014.01.29 Konzulens: Dr. Farkas János Bevezetés Fajok eltűnése/kihalása Miért? Példafajok

Részletesebben

A TANÁCS 1992. május 21-i 92/43/EGK IRÁNYELVE. a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről 1

A TANÁCS 1992. május 21-i 92/43/EGK IRÁNYELVE. a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről 1 1. oldal A TANÁCS 1992. május 21-i 92/43/EGK IRÁNYELVE a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről 1 AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK TANÁCSA, tekintettel az Európai Gazdasági Közösséget

Részletesebben

2014. évre tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek a X. kerületben:

2014. évre tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek a X. kerületben: 2014. évre tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek a X. kerületben: Fahasználat módja Községhatár Tag Részlet Teljes terület (ha) TRV Budapest X. 4 F 5,14 TI Budapest X. 4 E 4,92 TI Budapest X. 4 K 1,65

Részletesebben

11/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan III.

11/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan III. 11/b tétel GERINCES RENDSZERTAN III. HÜLLŐK TÖRZS: GERINCESEK (VERTEBRATA) ALTÖRZS: ÁLLKAPCSOSAK (GNATHOSTOMATA) OSZTÁLY: HÜLLŐK (REPTILIA) REND: TEKNŐSÖK» CSALÁD: MOCSÁRITEKNŐS-FÉLÉK Ujjaik között az

Részletesebben

"Madarak és Fák Napja" XXII. Országos Tanulmányi Verseny Országos döntő 2015.

Madarak és Fák Napja XXII. Országos Tanulmányi Verseny Országos döntő 2015. "Madarak és Fák Napja" XXII. Országos Tanulmányi Verseny Országos döntő 2015. Jelige, csapat: Elérhető pontszám: 125 pont Elért pontszám: Helyezés: I. feladat: 10 pont/ Madárhangok Minden helyes megoldás

Részletesebben

A madárvédelmi irányelv végrehajtása a közoktatási intézmények bevonása az irányelv magyarországi alkalmazásába

A madárvédelmi irányelv végrehajtása a közoktatási intézmények bevonása az irányelv magyarországi alkalmazásába A madárvédelmi irányelv végrehajtása a közoktatási intézmények bevonása az irányelv magyarországi alkalmazásába Készítette: Gombos Erzsébet V. éves biológia környezettan szakos hallgató Témavezető: Schmidt

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ETOLÓGIA. Alkalmazkodás ellenséges környezethez avagy élet a fagyban. Pongrácz Péter

EMELT SZINTŰ ETOLÓGIA. Alkalmazkodás ellenséges környezethez avagy élet a fagyban. Pongrácz Péter EMELT SZINTŰ ETOLÓGIA Alkalmazkodás ellenséges környezethez avagy élet a fagyban Pongrácz Péter Ellenséges környezet (relatív fogalom) Minden környezet minden időpontban tartalmaz potenciálisan ártalmas

Részletesebben

Magyarországi vadak etológiája. A vadmacska és a hiúz

Magyarországi vadak etológiája. A vadmacska és a hiúz Magyarországi vadak etológiája A vadmacska és a hiúz Macskaféle ragadozók (Felidae) Csak a korai oligocénben váltak el legközelebbi rokoinaiktól, a cibetmacskaféléktől. Rajtuk kívül még a hiénafélékkel

Részletesebben

1. 2. 3.. 4... 5.. 6.. 7... 8...

1. 2. 3.. 4... 5.. 6.. 7... 8... Környezetismeret-környezetvédelem csapatverseny 2014/2015. 1.a.) Mit láttok a képeken? Írjátok alá a nevüket! 2. évfolyam I. forduló 1. 2. 3.. 4.... 5.. 6.. 7... 8... b.) Alkossatok két csoportot a képekből,

Részletesebben

Az élőlény és környezete. TK: 100. oldal

Az élőlény és környezete. TK: 100. oldal Az élőlény és környezete TK: 100. oldal Élettelen környezeti tényezők: víziben: fény, hő, nyomás, sókoncentráció, oxigén és szén-dioxid tartalom szárazföldön: napfény, hő, csapadék, levegő összetétel,

Részletesebben

Bármennyire hihetetlen: a rovarvilág legjobb repülõi a vízhez kötõdnek. Általában. Élõ helikopterek HÁROMSZÁZMILLIÓ ÉV ÓTA REPÜLNEK

Bármennyire hihetetlen: a rovarvilág legjobb repülõi a vízhez kötõdnek. Általában. Élõ helikopterek HÁROMSZÁZMILLIÓ ÉV ÓTA REPÜLNEK 01-EloHeli.qxd 10/3/2007 4:34 PM Page 1 HÁROMSZÁZMILLIÓ ÉV ÓTA REPÜLNEK Élõ helikopterek A nagyszitakötők szárnyainak töve és tori kapcsolódásuk bonyolult, fantasztikus röpképességüket lehetővé tevő architektúrája

Részletesebben

Katasztrófához vezethet a természeti sokféleség ilyen mértékű csökkenése

Katasztrófához vezethet a természeti sokféleség ilyen mértékű csökkenése Katasztrófához vezethet a természeti sokféleség ilyen mértékű csökkenése Az Európai Unió LIFE programjának támogatásával, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és nemzetközi szervezete,

Részletesebben

Nagy kócsag A Wikipédiából, a szabad lexikonból. Nagy kócsag Státusz: nem veszélyeztetett Magyarországon fokozottan védett! Eszmei értéke: 100 000 Ft

Nagy kócsag A Wikipédiából, a szabad lexikonból. Nagy kócsag Státusz: nem veszélyeztetett Magyarországon fokozottan védett! Eszmei értéke: 100 000 Ft Nagy kócsag A Wikipédiából, a szabad lexikonból. Nagy kócsag Státusz: nem veszélyeztetett Magyarországon fokozottan védett! Eszmei értéke: 100 000 Ft Rendszertan Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Gerinchúrosok

Részletesebben

2016. Október 27., Gödöllő

2016. Október 27., Gödöllő A Fenntartható természetvédelem magyarországi Natura 2000 területeken projekt, MME biotikai felmérések Nagy Dénes, Nagy Zsolt, Halpern Bálint, Boldogh Sándor Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület

Részletesebben

SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY TOLLFORGATÓ V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve:......

SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY TOLLFORGATÓ V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve:...... Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY TOLLFORGATÓ V. TOLLFORGATÓ 1. forduló V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ

Részletesebben

Természetvédelmi biológia

Természetvédelmi biológia Természetvédelmi biológia 8. Populáció- és fajszintő védelem: a kis populációk problémái. A populációvédelem elméleti és gyakorlati alapjai. A kis populációk problémái A populáció definíciója: azonos élıhelyen

Részletesebben

TETRA PAK VETÉLKEDŐ KÉRDÉSEK 1. forduló. 2. Hol található hazánk és Európa egyik utolsó homoki tölgyese?

TETRA PAK VETÉLKEDŐ KÉRDÉSEK 1. forduló. 2. Hol található hazánk és Európa egyik utolsó homoki tölgyese? TETRA PAK VETÉLKEDŐ KÉRDÉSEK 1. forduló 1. Hol található a világ legnagyobb trópusi erdőterülete? a. A Kongó-medencében. b. Amazóniában. c. Pápua-Új Guineán. 2. Hol található hazánk és Európa egyik utolsó

Részletesebben

Mit tennék a vizek védelmében

Mit tennék a vizek védelmében Mit tennék a vizek védelmében Marcal folyó Készítette: Bálint Brigitta Magyargencsi Sportegyesület Bevezető Bizonyára sokan hallottak már a Dunántúl szívében emelkedő Somló-hegyről és bortermő vidékéről,

Részletesebben

Sárgafülű ékszerteknős. Tudományos neve:pseudemys Scripta scripta

Sárgafülű ékszerteknős. Tudományos neve:pseudemys Scripta scripta Sárgafülű ékszerteknős Tudományos neve:pseudemys Scripta scripta Rendszertani besorolása: hüllők(reptilia) osztályába, a teknősök(tesdunides) rendjébe és a mocsáriteknős-félék(emydidae) családjába tartozó

Részletesebben

5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség)

5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség) 5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség) Immár 5. éve tart a Citibank Ültessünk fákat a jövőért programja, amelynek keretében 2008 óta 111 000 csemete került

Részletesebben

A XX. Kerületi Újtelepi Parkerdő (Kiserdő) és az Erzsébet-ér élővilága

A XX. Kerületi Újtelepi Parkerdő (Kiserdő) és az Erzsébet-ér élővilága A XX. Kerületi Újtelepi Parkerdő (Kiserdő) és az Erzsébet-ér élővilága A XX. kerület csekély erdőterülettel rendelkezik az Erzsébet-ér mellett, valamint a Jahn Ferenc Kórháztól Észak-Keletre (Soroksár-Újtelepi

Részletesebben

Természetismeret 3. osztály - 3. forduló -

Természetismeret 3. osztály - 3. forduló - MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk

Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2011. Természetes élőhelyek A változatos növényzetű környezet egész

Részletesebben

Magyar joganyagok - 33/1997. (II. 20.) Korm. rendelet - a természetvédelmi bírság ki 2. oldal d)1 barlang jogellenes veszélyeztetése, károsítása eseté

Magyar joganyagok - 33/1997. (II. 20.) Korm. rendelet - a természetvédelmi bírság ki 2. oldal d)1 barlang jogellenes veszélyeztetése, károsítása eseté Magyar joganyagok - 33/1997. (II. 20.) Korm. rendelet - a természetvédelmi bírság ki 1. oldal 33/1997. (II. 20.) Korm. rendelet a természetvédelmi bírság kiszabásával kapcsolatos szabályokról A természet

Részletesebben

A parlagfű Magyarországon

A parlagfű Magyarországon Előadás a Környezetvédelmi Világnap alkalmából Csongrád, 2012. június 5. A parlagfű Magyarországon Szerzők: Dr. Juhászné Halász Judit Exner Tamás Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület A parlagfű bemutatása

Részletesebben

Versenyző adatlap. Név: Osztály: Születési hely, idő: Általános iskola neve, címe: A versenyző otthoni címe: Telefonszáma: e-mail címe:

Versenyző adatlap. Név: Osztály: Születési hely, idő: Általános iskola neve, címe: A versenyző otthoni címe: Telefonszáma: e-mail címe: Versenyző adatlap Név: Osztály: Születési hely, idő: Általános iskola neve, címe: A versenyző otthoni címe: Telefonszáma: e-mail címe: Vizeink védelme I. forduló 1, Az alábbi keresztrejtvény egy, a vízgazdálkodásban

Részletesebben

Magnitudó (átlag) <=2.0;?

Magnitudó (átlag) <=2.0;? 2. Epicentrum Egy földrengés keletkezési helyének földfelszíni vetületét nevezzük a rengés epicentrumának, melynek meghatározása történhet műszeres észlelés ill. makroszeizmikus adatok alapján. Utóbbi

Részletesebben

VÍZGAZDÁLKODÁS ÉS SZENNYVIZEK

VÍZGAZDÁLKODÁS ÉS SZENNYVIZEK VÍZGAZDÁLKODÁS ÉS SZENNYVIZEK 3.1 3.3 A csapadékvíz elvezetése Tárgyszavak: csapadékvíz; elvezetés; műszaki megoldások; teknők; csövek; árkok; elszivárgás. Víz nélkül nincs élet a Földön. Világméretekben

Részletesebben

Éti csiga. Fekete csupaszcsiga

Éti csiga. Fekete csupaszcsiga Kedves Olvasó! Újságunk segítségével nem csak a Vadak Ura kártyajáték kedvelőinek szeretnénk további segítséget, tanácsokat adni, hanem szeretnénk információkat adni ahhoz a természettudományi versenyhez,

Részletesebben

Gördülő Tanösvény témakör-modulok

Gördülő Tanösvény témakör-modulok Gördülő Tanösvény témakör-modulok E: Élőhelyek és életközösségeik E.1. Lombhullató erdők és élőviláguk tölgyesek bükkösök E.2. Tűlevelű erdők és élőviláguk E.3. E.4. E.5. E.6. lucfenyvesek Patakvölgyi,

Részletesebben

Íme, a 2019-es év fajai!

Íme, a 2019-es év fajai! Íme, a 2019-es év fajai! Az év madara: a gólyatöcs A fekete-fehér tollazatú gólyatöcs, népies nevén székigólya, egy vonuló madárfaj, amely március-áprilisban érkezik hazánkba, majd a hideg idő beállta

Részletesebben

Hajtásos növények gyökér hajtás szár levélre

Hajtásos növények gyökér hajtás szár levélre Hajtásos növények A hajtásos, szövetestes testfelépítése a legfejlettebb testszerveződés a növények országában. A hajtásos növények testében a különféle alakú és működésű sejtek szöveteket alkotnak, a

Részletesebben

Rendszertan - Összefoglalás -

Rendszertan - Összefoglalás - Rendszertan - Összefoglalás - Az első tudományos rendszertant Carl Linné alkotta meg. Munkásságát hazánkban Kitaibel Pál, a magyar Linné folytatta. A mai tudományos rendszertan testfelépítés és hasonlóság,

Részletesebben

V. évf. 2. szám 2014. június (Megjelenik negyedévente) Hírek a Zöld szigetről

V. évf. 2. szám 2014. június (Megjelenik negyedévente) Hírek a Zöld szigetről GYÕRI KOMPLEX BIOLÓGIAI MONITOROZÓ RENDSZER 15 Győri Komplex Biológiai Monitorozó Rendszer Hírlevele www.biomonitoring.komszol.hu V. évf. 2. szám 2014. június (Megjelenik negyedévente) Hírek a Zöld szigetről

Részletesebben

BEVEZETÉS A NEMZETI BIODIVERZITÁS-MONITOROZÓ RENDSZER

BEVEZETÉS A NEMZETI BIODIVERZITÁS-MONITOROZÓ RENDSZER Nemzeti Biodiverzitásmonitorozó Rendszer 1998-2001 Környezetvédelmi Minisztérium Természetvédelmi Hivatal BEVEZETÉS A NEMZETI BIODIVERZITÁS-MONITOROZÓ RENDSZER A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer

Részletesebben

vulpes) Vörösróka A róka lábnyoma és hullatéka (Lloyd, 1981) Vörösróka Vörösróka

vulpes) Vörösróka A róka lábnyoma és hullatéka (Lloyd, 1981) Vörösróka Vörösróka Vörösróka A vörösróka A róka (Vulpes (Vulpes vulpes) vulpes) o az egész Északi féltekén, a mediterrán zónáig - Afrika északi partjaival bezárólag - és Ausztrália nagy részén; o két jégkorszakot is átvészelt

Részletesebben

Lassan 17 éve Szolnokon élek a Széchenyi lakótelepen, így bőven volt alkalmam kiismerni a lakhelyemhez közeli területeket.

Lassan 17 éve Szolnokon élek a Széchenyi lakótelepen, így bőven volt alkalmam kiismerni a lakhelyemhez közeli területeket. Lassan 17 éve Szolnokon élek a Széchenyi lakótelepen, így bőven volt alkalmam kiismerni a lakhelyemhez közeli területeket. A lakóteleptől északra helyezkedik el a Széchenyi Parkerdő, ami a köztudatban

Részletesebben

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA I. forduló FELADATLAP

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA I. forduló FELADATLAP Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA 2016 I. forduló FELADATLAP Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntünk benneteket az idei Túzok Tusa I. fordulójában, mely hagyománnyá vált verseny elnevezését

Részletesebben

A vasalt utak és a természetvédelem. Bódis Pál civil természetvédő, hegymászó oktató

A vasalt utak és a természetvédelem. Bódis Pál civil természetvédő, hegymászó oktató A vasalt utak és a természetvédelem Bódis Pál civil természetvédő, hegymászó oktató 2019.05.24 Fotó: Varga Mária A természetvédelem célja A földi létközösségek állapotának, működőképességének, biológiai

Részletesebben

Kedves Tanárok! 1. rész: Prológus

Kedves Tanárok! 1. rész: Prológus Kedves Tanárok! Az alábbi kisfilmek a természettel, környezetvédelemmel foglalkozó emberek, szervezetek munkáját mutatják be. Az egyes fejezetek után kérdéseket teszünk fel a filmekben elhangzott kérdésekkel

Részletesebben

Tolnai erdők ölelésében

Tolnai erdők ölelésében Tolnai erdők ölelésében Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. ökoturisztikai kínálata Hű nevelőim, dunántúli dombok, ti úgy karoltok, hogy nem korlátoltok, nem fogtok rabul, amikor öleltek, ti úgy öveztek,

Részletesebben

Az anorexia kifejezést először az ókorban használták, eredetileg hiányzó vágyat jelentett,

Az anorexia kifejezést először az ókorban használták, eredetileg hiányzó vágyat jelentett, Az anorexia kifejezést először az ókorban használták, eredetileg hiányzó vágyat jelentett, később már csak kizárólag az étvágy hiányát jelentette. Kialakulásának magyarázatában kezdetben vallásos elképzelések

Részletesebben

Látvány elemek koncepció terve

Látvány elemek koncepció terve Látvány elemek koncepció terve A A Modern Városok Program keretében megvalósuló Pangea Ökocentrum (Sóstói Többfunkciós Oktatási Központ) Építési Kivitelezési Tervdokumentációjához Építtető: Nyíregyházi

Részletesebben

IDEGENHONOS INVÁZIÓS FAJOK ELLENI FELLÉPÉS ÉS SZABÁLYOZÁSUK SZAKMAI NAP

IDEGENHONOS INVÁZIÓS FAJOK ELLENI FELLÉPÉS ÉS SZABÁLYOZÁSUK SZAKMAI NAP Bokor Veronika, Marczin Örs Természetmegőrzési Főosztály IDEGENHONOS INVÁZIÓS FAJOK ELLENI FELLÉPÉS ÉS SZABÁLYOZÁSUK SZAKMAI NAP Földművelésügyi Minisztérium 2017. január 25. ---------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

1. feladat: Állattartás, háziállatok

1. feladat: Állattartás, háziállatok 1 12/1.oldal 1. feladat: Állattartás, háziállatok Melyik háziállatfajhoz kapcsolhatók az alábbi kifejezések? A szarvasmarhához, a juhhoz, esetleg a lóhoz? Csoportosítsátok őket a megadott ábra szerint!

Részletesebben