Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21.

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21.

Utassy József Általános Iskola Az előkészületek Iskolánkban nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy a,,határtalanul pályázat keretében a hetedik osztályos tanulók egy négy napos erdélyi kiránduláson vehetnek részt. Tanév közben szüleinket is tájékoztatták a programról, akik beleegyezésüket adták az úthoz. Évközben szakköri foglakozások és felkészítő órák keretében végeztük az előkészületi feladatokat. Az utazás előtt két héttel Témahetet szerveztünk. Ködmön Beáta tanárnő vezetésével részt vettünk egy rendhagyó irodalomórán, ahol erdélyi magyar írók, költők életével, műveivel ismerkedtünk.

Tari Georgina tanárnő rendhagyó földrajz óra keretében ismertetett meg bennünket Erdély földrajzi elhelyezkedésével, természeti értékeivel, növény-, és állatvilágával. Bakos Tamás tanár úr rendhagyó történelem órát tartott a hetedikeseknek Erdély történelmi múltjáról.

A Témahét zárasaként vetélkedőt tartottunk. A vetélkedő témáját az előzőleg megadott témakörökből állítottuk össze: címerek készítése, erdélyi mondák megismerése, majd azokhoz illusztráció készítése, híres személyek, földrajzi, történelmi vonatkozású helyek felismerése, versek memorizálása. Mindez nagyon jó hangulatban zajlott, az első három helyezett csapat még jutalomban is részesült. Persze azért egy kis csokit, üdítőt mindannyian kaptunk.

Közvetlenül az utazás előtti héten három előkészületi órán vehettünk részt. Ezeknek az óráknak is volt történelmi, földrajzi és irodalmi vonatkozása is. Elsőként Zagyva Pál tanár úr irányításával beszélgettünk a trianoni békediktátum következményeiről, és főleg arról, hogy ez milyen hatással volt a magyarság sorsára. A Teleki térkép segítségével megnéztük a magyarság elhelyezkedését a Kárpát-medencében, majd projektoros vetítéssel ismerkedtünk Erdély történelmi és földrajzi nevezetességeivel. Az előzőleg egyénileg és csoport munkában elkészített kielőadásokat elmondtuk, ki-ki a választott témakörben. Végül Nyergesné Utassy Edit és Ködmön Beáta tanárnő ismertette velünk a kirándulás részletes programját, felhívva figyelmünket néhány alapvető viselkedési szabályra is. Az elkövetkező napokban Nagyné Tóth Marianna igazgatóhelyettes asszony még összehívta a szüleinket, és utoljára összegezte az utazás részleteit. Pénzt váltottunk, bepakoltunk és végre indulás!

Csodaföldön járva Eljött a várva-várt nap, utazunk! Április 18-án, hajnal fél négykor, hatalmas ásítozások közepette gyülekeztünk a suli előtt. Persze ahogy felszálltunk a buszra, rögtön megjött a kedvünk. Ártándnál léptük át a határt, egy szigorú tekintetű határőr nézte át az iratainkat. Minden rendben volt, így a következő megállónknál, Nagyváradon már az idegenvezetőnk, Koppány is csatlakozott hozzánk. Néhány kedves szóval köszöntött bennünket, és már utaztunk is tovább Erdélybe, átkelve a Király-hágón. Itt egy kis megállót azért tartottunk, gyönyörködve a kilátásban. Bánffyhunyad volt a következő állomás, Kalotaszeg fővárosa, ahol a református templomban hallgattuk meg az ottani idegenvezető gondolatait, majd megkoszorúztuk a Magyar Hősök emlékkövét. Ahogy visszaszálltunk a buszba, Koppány tartott nekünk egy rövid történelem órát Kolozsvárról, és híres szülöttjéről. Hamarosan a saját szemünkkel is láthattuk Mátyás király szobrát, Fadrusz János alkotásást, majd a szülőházát, végül menéztük a híres Szent Mihály templomot.

Mintha egy kicsit már fáradna mindenki, de azért lelkesen vártuk a földalatti kirándulást Tordán. Több mint száz méter mélységbe ereszkedtünk le sóbányában, ahol egy csodálatos világ tárult elénk. Talán legérdekesebb a visszhang játék volt, amit többször is kipróbáltunk, és ha már itt vagyunk, kaparásztunk egy kis sót is, kóstolás gyanánt. Fölvonszoltuk magunkat a visszavezető lépcsősoron, majd a felszínre érve megkönnyebbülve hallottuk, hogy lassan, de biztosan már a szálláshelyünk következik. Előtte még megálltunk Farkaslakán, Tamási Áron sírjánál koszorút helyeztünk el. Érdekes volt látni a két, sírt körbeölelő,cserefát, amit a tanult Áprily Lajos vers is említ. Beszélgettünk még egy kicsit az Ábel trilógiáról, de egyvalami miatt mindez rövidre sikerült. Nem győztük kergetni magunk körül a cserebogarakat, amik hatalmas mennyiségben rajzottak szegény cserfákon.

Még néhány km, és Székelyszentléleken voltunk, a Becsali panzió előtt. Micsoda fogadtatásban volt részünk! Friss, még meleg kelt kaláccsal, tanárainkat házi pálinkával köszöntötte Marika néni, a panzió tulajdonosa. Róla tényleg csak a legjobbakat tudjuk mondani, négy napon keresztül minden kívánságunkat teljesítette. Ő lehet a megtestesítője a híres székely vendéglátásnak! Finom vacsora várt ránk, majd szobafoglalás, egy kis rendezkedés, tisztálkodás, és végre pihenés. Persze rögtön nem nyomott el bennünket az álom, de éjfél körül már teljes csend honolt a szállásunkon. A második nap kissé hűvös, borúsabb időre ébredtünk. Ezt a napot teljes egészében a Sóvidéken töltöttük, megismerkedve a só különleges előfordulásaival, élettani hatásaival. Reggeli után indultunk is Szovátára, ebbe a gyönyörű üdülőfaluba, amely a sós tavairól és a sószikláiról híres. Legnagyobb tava a Medve-tó, amely nevét onnan kapta, hogy alakja egy kiterített medvebőrre hasonlít. Vizét a Nap melege és az alján lévő só melegíti fel. Jó lett volna fürödni benne, de még nincs nyitva a fürdőzők előtt. Így csak körbesétáltuk a tavat, és hogy egy kicsit felmelegedjünk, Zagyva tanár úr egy rögtönzött futóverseny rendezett nekünk.

Ezután Parajdra utaztunk, ahol busszal vittek le bennünket a föld gyomrába. A parajdi egy még ma is működő sóbánya, érdekes volt látni a bányászokat, akiket szintén busszal vittek le dolgozni. Egy rövid tájékoztató után szabadon sétálhattunk az óriási sóteremben. Volt itt minden, ami a gyógyulni és nézelődni vágyók szórakozását szolgálja. Kis kápolna, játszótér, éttermek, ajándékboltok. Volt, aki közös gimnasztikán vett részt, mások labdáztak, kártyáztak, görkoriztak, beszélgettek. Hangulatos földalatti világ! Visszatértünk a mélyből és megkóstoltuk a híres erdélyi kürtős kalácsot. Hatalmas mennyiségeket pusztítottunk el, ki-ki ízlése szerint! Korond volt kirándulásunk következő állomása, ahol vásároltunk a helyi kézművesek termékeiből: házi áfonya lekvárt, különböző égetett kerámia tárgyakat, szőtteseket, és kevésbé helyi portékákat is. (Kell egy kis bolondozás is )

Ezután egy kicsit hosszabb út következett, mire Csíksomlyóra értünk. Sokat hallottunk már erről a helyről, mondhatjuk, hogy Közép-Európa legtöbbek által ismert Mária kegyhelye és búcsúhelye. Elsőként a ferences rendi kolostorba mentünk be, megcsodálva a Napba öltözött asszonyt, Szűz Máriát, a kisded Jézussal a karján. Meghatódva mentünk fel a szoborhoz, hogy megsimogatva köntösét imádkozzunk hozzá. Ezután a zarándokhelyhez vezető úton megkóstolhattuk a híres borvíz forrás vizét. Még a nap is kisütött mire elindultunk a zarándokhelyhez, úgyhogy egy jót sétáltunk a csodálatos környezetben, elképzelve, hogy Pünkösd alkalmával mennyi ember érkezik ide a világ minden tájáról. A dombtetőn lévő szárnyas oltár előtt elénekeltük a székely himnuszt.

A csodálatos környezet és a zarándokhely szellemisége igazi testi-leki feltöltődés volt számunkra. A hosszú séta után jól esett megpihenni a buszon. A nap végére érve a szálláson finom vendégváró sütivel, vacsorával várt minket Marika néni. Egy kis ping-pong, beszélgetés, zenehallgatás, és alvás! Az utolsó előtti napon már hét órakor megreggeliztünk, hiszen a kirándulások előtt még egy iskolalátogatás is várt ránk. Néhány méterre a szálláshelyünktől van Székelyszentléleken a helyi iskola, ahol meglátogattuk a hetedik osztályos tanulókat. Az iskola igazgatónője néhány szóban bemutatta az iskolát, mi pedig rövid műsorral, névadónk verseivel köszöntöttük a helyieket. Nem mentünk üres kézzel, labdát, csokit, Utassy József verseskötetet kaptak tőlünk székely diáktársaink.

Az iskolalátogatás után Székelyudvarhelyre utaztunk, ahol a Történelmi Emlékparkban szintén elhelyeztük az emlékezés koszorúját. Sajnos nagyon hidegre és esősre fordult az idő, úgyhogy fázósan folytattuk utunkat Gyergyószentmiklós felé. Városnézés keretében hallgattuk meg idegenvezetőnket Szent Miklós szobra előtt, majd az örmény teplomot néztük meg.

Innen a Gyilkos-tóhoz vezetett utunk, amit már mindannyian nagyon vártunk. Még otthon olvastuk a tó mondáját, kíváncsiak voltunk a vízből kiálló 150 éves fenyőrönkökre. Egyre nagyobb pelyhekben kezdett esni a hó, lassan fehérré változott a táj. Gyönyörű volt, azok a hatalmas fenyőfák felejthetetlen élményt nyújtottak! Nem győztünk fotózni a buszból! Persze egy kicsit azért megviselt bennünket, ahogy a kora nyárból átmentünk a havas, igazi télbe, így aztán fázósan bújtunk össze az ernyőink alatt. Buszunk vitt tovább bennünket a Békás-szoroshoz, és ezzel be is léptünk egy igazi holdbéli tájba. Átsétáltunk a Pokol-kapuján, megálltunk az Oltárkő előtt. Lesétáltunk egész a szoros aljáig, volt, aki többször is oda-vissza, be nem telve az egymásra magasodó sziklák látványától. Vízesések, gyors hegyi patakok színesítették a tájat. Úgy gondolom, a fagyoskodás ellenére itt készítettük a legtöbb fotót.

Mielőtt buszra szálltunk még jól belakmároztunk, egy kis hazai kolbászból, amit az egyik osztálytársunk anyukája készített az útra nekünk. Jól telt ez a nap is, indultunk vissza Székelyszentlélekre! Csodaföldön töltött utolsó napunk következett. Még előző este összepakoltuk a holminkat, hogy másnap reggel korán tudjunk indulni, hiszen hosszú út állt még előttünk. Elköszöntünk kedves vendéglátónktól, Marika nénitől, apró ajándékkal viszonoztuk a szívélyes vendéglátást. Egy közös fotó őrzi a Becsali panzióban töltött napok emlékét. A negyedik nap első megállója Szejkefürdő volt, amit az előző esős, saras napról tettünk át mára, hiszen Orbán Balázs sírját egy dombtetőn találjuk, 16 székelykapu vezet hozzá. Itt is megkoszorúztuk az emlékművet, felelevenítve a legnagyobb székely életútját, 6 kötetes Erdélyről íródott könyvét.visszafelé újból megtöltöttük üvegjeinket egy kis borvízzel, megegyezve abban, hogy a víz szaga igen csak a nálunk ismert Parádi kénes gyógyvízre emlékeztet. Lehet, hogy nem lesz a kedvencünk?

Innen Fehéregyházára vezetett utunk, ahol felkerestük a segesvári csata emlékművét, és megkoszorúztuk Petőfi szobrát. Elgondolkodtunk azon, vajon tényleg itt nyugszik a fiatalon elhunyt költő vagy azoknak van igaza, akik úgy vélik hosszú életű volt, és valahol Barguzinban halt meg? Hát ez valószínűleg örök rejtély marad! Segesvárra utaztunk, egy belvárosi séta keretében néztük meg az óratornyot, a Vlad Dracul házat, a várnegyedet. Gyönyörködtünk a régi szász házakban, felsétáltunk a diáklépcsőn, és egy jót fagyiztunk, amíg tanáraink egy kávézó teraszán elkortyolták kávéjukat.

Hazafelé tartva Marosvásárhelyre utaztunk, ami a mai székelység fővárosa. Nem sokat emelkedett sajnos a hőmérséklet, kissé már türelmetlenül hallgattuk az idegenvezetőnket, felkeresve a Rózsák terét, a Kulturpalotát, a Teleki Tékát. Persze hamar felmelegedtünk, amikor ráakadtunk egy helyre, ahol pizzát, hamburgert, finom péksütit tudtunk venni. Hiába no, nagy úr az éhség (a sok szellemi táplálék mellett )! Így tehát kirándulásunk utolsó állomásán még egy jót falatoztunk, volt aki még ajándékot vásárolt, majd buszra szálltunk, és irány haza! Nagyváradon köszöntünk el Koppánytól, az idegenvezetőnktől, egy hatalmas tapssal, és egy kis ajándékkal köszöntük meg a munkáját. Tényleg szívvel-lélekkel tárta elénk Erdély történelmét, földrajzát, mutatta be híres személyeit, épületeit. Sokat tanultunk tőle! Hazafelé kezdtünk már egy kicsit türelmetlenkedni, ezerszer megkérdeztük: sok van még hátra? Nagyon hosszúnak tűnt az út, vagy csak mi voltunk már nagyon fáradtak? Végre aztán egykét kisebb megállót beiktatva, éjfél körül megérkeztünk Tarnaleleszre, az iskolánk elé, ahol már midannyiunkat vártak a szülei. Nagy volt a viszontlátás öröme, de az élménybeszámolót mindenki másnapra hagyta. Köszönjük ezt az élménydús négy napos kirándulást, tényleg Csodaföldön jártunk! Jöttünk, láttunk, visszamennénk!

Végül az utómunkák Itthon néhány nappal hazaérkezésünk után élménybeszámolót tartottunk a hatodikosoknak. Bemutattuk az elkészített tablókat, gondolat térképeket, öröm-bánat térképet, fényképeket, videót, színesítve ezzel a mondandónkat. Egy másik alkalommal a kiránduláson részt vett hetedikesek jöttek össze. Rendezgettük az előhívott fényképeket, felelevenítettük az élményeinket, megnéztük a videó anyagot, fényképeket. Jól éreztük magunkat, nagyokat nevettünk! És mi vár még ránk? Lesz még egy Témanapunk, ahol irodalmi összeállítást hallgatunk meg a nemzeti összetartozás jegyében, székely táncot és népdalokat tanulunk, iskolán minden tanulójának tartunk egy kis beszámolót, úti filmet vetítünk a határon túli magyar területekről, végül bemutatunk egy dramatizált székely népmesét, melynek címe: A székely menyecske meg az ördög. Már a próbákon is megszakadtunk a nevetéstől! Reméljük tetszeni fog mindenkinek! Végül a helyi lapban, ami a mi környékünkön a Heves Megyei Hírlap, röviden beszámolunk a kirándulásunkról. Reméljük másoknak is kedvet csinálunk ennek a csodálatos vidéknek a megismeréséhez!