Felkészülés a napraforgó betegségek elleni védelmére Dr. Békési Pál ny. osztályvezető Szentendre Kissé talán meglepő, hogy ilyen korán, már a márciusi számban a napraforgó-betegségek elleni védelemre irányítjuk a figyelmet. Teszszük ezt azért, mert tudjuk, hogy nem lesz könnyű megismételni a tavalyi kiváló eredményt, a 2,7 t/ ha-os országos átlagtermést. Pedig bizonyára érünk majd el még jobb eredményeket is. Ehhez azonban sok minden más mellett igen nagyfokú tudatosság szükséges: a lehetséges védekezési módok teljes vertikumának megfontolt figyelembe vétele, a lehetőségek gondos mérlegelése. Genetikai védelem Valóban közhely és mert igaz, attól közhely, hogy a növény védelme a termeszteni kívánt fajta vagy hibrid megválasztásával kezdődik. A megfelelő genotípus (fajta vagy hibrid) kiválasztásánál elsődleges szempont, hogy minél jobb termőképességű és megfelelő minőségű termést remélhessünk a választott hibridtől. Ugyanakkor hasonló súlylyal esik latba, hogy milyen termésbiztonsággal folytathatjuk a termelést, és ez nagymértékben függ attól, hogy a választott hibrid miképpen viselkedik a legfontosabb betegségek előfordulásakor. Bizonyos betegségekkel szembeni ellenállóság már az állami minősítés során követelmény. Ilyen például a nagy potenciális veszélyt jelentő napraforgó-peronoszpóra (Plasmopara halstedii). A kórokozó Magyarországon előforduló 5 patotípusával szemben a hibridnek rezisztensnek kell lennie. Nyomatékosan hangsúlyozni kell, hogy nemcsak a teljes rezisztencia tekinthető értéknek, sőt az esetek nagyobb részében nem a rasszpecifikus (vertikális) rezisztenciát használjuk fel a védelemben, hanem kitüntetett szerepe van a nem-rasszspecifikus (ún. horizontális) ellenálló képességnek. Egyszerűen fogalmazva: igaz ugyan, hogy a szürkepenészes tányérrothadással (1. kép) szemben nem rendelkezünk rezisztencia-génforrással, de számottevő fogékonyság-különbség van a hibridek között, és egyáltalán nem mindegy pl., hogy egy járványos helyzetben a tányérok 20 vagy 80 %-a rothad meg. Márpedig ilyen mértékű különbségek vannak a hibridek között fogékonyságában. A napraforgónak meglehetősen sok 5-7 olyan kórokozója van, melyek számottevő kárt képesek okozni. Felmerül a kérdés, hogy mely kórokozó tekintetében igyekezzünk tájékozódni a termeszteni kívánt hibridről. Természetesen az volna az optimális, ha minden kórokozó vonatkozásában megtehetnénk ezt, de ennek vannak korlátai, például az, hogy kevesebb rezisztenciális információ keletkezik, mint korábban. Másrészről vannak olyan gazda parazita kapcsolatok, melyek esetében kisebbek a rezisztenciális szélsőségek, mint 1. kép Szürkepenészes tányérrothadás általában. Ez főleg azon kórokozók esetében igaz, ahol a betegséggel szembeni rezisztenciára történő tudatos nemesítés még nem szerepel, vagy nem régen szerepel a nemesítési programban. Úgy tűnik, hogy a két szárfoltosság a fómás és az alternáriás eredetű megbetegedés esetében nincsenek túlságosan nagy fogékonyságbeli különbségek. Ellenkező végletet képviselnek a napraforgó-peronoszpóra (Plasmopara halstedii), a fehérpenészes szár- és tányérrothadás (Sclerotinia sclerotiorum) (2. kép) és a hamuszürke szárkorhadás és hervadás (Macrophomina phaseolina). E kórokozók esetében feltétlenül érdemes tájékozódni arról, hogy a termeszteni kívánt hibrid ellenálló-e, illetve a fogékonysága milyen mértékű. Sőt, a fehérpenész esetében azt is jó lenne tudni, hogy az egyes testtájakra vonatkozóan milyen információk állnak rendelkezésre a hibridről, ugyanis a fogékonyság testtáj-specifikus. Ez azt jelenti, hogy 60
ben csökkent fellépésük mértéke. Ez elsősorban a diaportés szárfoltosság és -korhadás kórokozójára (Diaporthe helianthi) igaz, kevésbé a szürkepenészes szár- és tányérrothadáséra (Botrytis cinerea). Ez utóbbi 2008-ban kissé növekvő mértékben jelentkezett. Figyelmet érdemel a napraforgószádor (Orobanche cumana) is (3. kép), amely nem kórokozó, hanem egy virágos élősködő. Ez a károsító gyakran képez újabb és újabb rasszokat, ez idő szerint a legújabb, ún. E rassz jelent meg a déli országrészeken, ezért érdemes tájékozódni, hogy melyek azok a hibridek, melyek védettek kártételével szemben. Honnan szerezhetünk információt a termeszteni kívánt hibrid rezisztenciális tulajdonságairól? a szártőfertőzés iránt alig fogékony hibrid tányérfogékonysága közepesnél nagyobb lehet, esetleg fordítva. Szerencsés esetben persze valamennyi testtájon kismértékű lehet a genotípus fogékonysága. Átmeneti helyet képvisel két kórokozó, a Diaporthe helianthi és a Botrytis cinerea. Ezek kapcsán jó lenne tudni, hogy a választott hibridünk fogékony-e irántuk, mert igen nagy potenciális veszélyt képviselnek, korábban súlyos károk okozói voltak, ugyanakkor az utóbbi évek- 2. kép Fehérpenészes tányérrothadás 3. kép Napraforgószádor Sajnos összességében kevesebb információval rendelkezünk a rezisztenciális tulajdonságokról, mint korábban. Ennek ellenére többféle forrásból szerezhetünk megbízható adatokat és élnünk is kell ezekkel a lehetőségekkel. 1. Az első és legfontosabb forrás az MgSzH Központ Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatósága, ahol a rezisztencia vizsgálatával foglalkozó szakemberek adhatnak felvilágosítást a genotípusok kórtani tulajdonságairól. Az intézmény saját kiadványaiban és a szaksajtó útján is rendszeresen közreadja ilyen irányú információit. (Ajánlom az olvasók figyelmébe az Agrofórum februári számának 53-57. oldalán található ez irányú kísérletek eredményeit.) 2. A fajta/hibrid tulajdonosa/forgalmazója szintén elegendő információval rendelkezik termékének kórtani tulajdonságairól, és érdekelt is abban, hogy ezekről tájékoztassa a termelőt, különösen akkor, ha egy vagy több betegséggel szemben rezisztens vagy csak kis mértékben fogékony a forgalmazott terméke. Igen nagy érték, ha egy hibrid nemcsak egy kórokozó irányában mutat kedvező magatartást, hanem több, esetleg egy egész sor kórokozó iránt átlagosnál kisebb fogékonyságú. Ilyen esetben különböző időjárású években is jó termésbiztonság jellemzi a termelést. 3. Nagy jelentőséget kell tulajdonítanunk az integrátorok fejlesztő tevékenységének is, akik kísérleti tevékenységük során nemcsak technológiai fejlesztést végeznek, hanem rezisztenciális információkat is termelnek. Sajnos az integrátorok száma lényegesen kevesebb, mint például 25-35 évvel ezelőtt. (Tudjuk, hogy az integrátoroknak más pozitív tényezők mellett igen nagy szerepük volt abban, 61
4. hogy mezőgazdaságunk a világ élvonalába került.) Utoljára, de nem utolsó sorban, igen fontos az a rezisztenciális információ, amit a termesztő és a gyakorló növényvédő szakember a termesztés során felhalmoz. Nagyon lényeges, hogy az új genotípusok kórtani tulajdonságairól alaposan tájékozódjunk, mielőtt azok termesztéséről döntünk. Azoknak, akik nagyobb területen, több száz hektáron termelnek napraforgót, mindenképpen ajánlható, hogy ne egy, hanem két, akár három jó, de eltérő kórtani tulajdonságú hibridre alapozzák a termesztést, ezzel annak biztonsága nagymértékben fokozható. Annak ellenére, hogy a növény védelme kétségtelenül a fajta/hibrid megválasztásával kezdődik, mindenképpen szükség van további alapvető védelmi módokra. Egyet kell értenünk szakmánk egyetlen Nobel-díjasával, a kiváló nemesítővel, Borlaugh-gal, aki szerint: Nincs tökéletes fajta. Ebből következik, hogy a további alapvető védelmi módoknak ugyanúgy kitüntetett figyelmet kell szentelnünk, mint a genetikai védelemnek. Agrotechnikai védelem Agrotechnikai védelem alatt azt értjük, hogy az agrotechnika minden egyes elemét úgy választjuk meg, hogy azok minél inkább a haszonnövény egészséges állapotban tartását segítsék elő. Az agrotechnika minden egyes eleme hat a növények egészségi állapotára, természetesen nem azonos mértékben. A következőkben a teljesség igénye nélkül azokat az agrotechnikai tényezőket vesszük sorra, melyek leginkább befolyásolják a napraforgó növény-egészségügyi helyzetét. Növényi sorrend A napraforgónak több olyan kórokozója is van, melyek áttelelő képletei akár 4-6 évig is életképesek maradnak a talajban, ezért az volna a kívánatos, hogy a napraforgó minél később kövesse önmagát a növényi sorrendben. Általában azt szoktuk mondani, hogy a napraforgó lehetőleg 5 évig ne kerüljön önmaga után. Ennek az elvárásnak mivel a napraforgó vetésterülete évek óta 500 ezer hektár felett stabilizálódott eleve nem lehet eleget tenni. Nagymértékben nehezíti a helyzetet, hogy a napraforgó kórokozói közül több is rendkívül polifág. Így például a Macro phominaphaseolina a kalászosokon kívül szinte minden szántóföldi kultúránkat képes megtámadni, de gazdaköréhez tartozik számos kertészeti növény is. A fehérés a szürkepenész kórokozóinak is igen sok gazdanövénye van, többek között az őszi káposztarepce is. Már önmagában ezért is úgy kell fogalmaznunk, hogy a biológia törvényei szerint az lenne a kívánatos, hogy sem a napraforgó, sem a repce 4-5 évig ne kövesse önmagát, sem egymást. Ez nyilvánvalóan lehetetlen. Különösen most, amikor a repce vetésterülete is kb. 250 ezer ha-ra növekedett. Tekintve, hogy a vetésszerkezetet piaci tényezők szabályozzák, kénytelenek vagyunk megalkudni ezzel a helyzettel, ugyanakkor állandóan szem előtt kell tartanunk az ebből fakadó nagymértékű veszélyeztetést. A növényi sorrendben lehetőleg gabona után vessük a napraforgót, a kalászosokat egyébként pedig jó utónövénynek tekintjük. Tápanyag-visszapótlás A napraforgó rendkívül élelmes, mélyen gyökerező növény, ezért nem igényli a makroelemek nagy mennyiségben történő visszapótlását. Különösen a túlzott N-trágyázás bosszulja meg magát, ugyanis több betegség nagyobb mértékben lép fel ilyen esetben (különösen szembetűnő a fehérpenész-fertőzés jelentős növekedése). A mezo- és mikroelemek pótlására viszont gyakran nem szentelünk elegendő figyelmet, a kalciumon kívül a Zn, a Cu, Mo és a B is a pótlandók közé tartozik, de gyakori a S hiánya is. Vetésidő Az utóbbi években nagymértékben elterjedt a túl korai vetés, ami azért hátrányos, mert ennek nyomán gyakori a vontatott, egyenetlen kelés. A vontatott kelés során a szürke- és a fehérpenész csírázáskori fertőzése sokkal gyakoribb, a kialakuló tőhiányok eleve veszteséget okoznak és fokozzák az állomány heterogenitását. A nemesítők sokat fáradoznak azért, hogy minél kiegyenlítettebb állományú hibrideket állítsanak elő, mert jól tudják, hogy ez nem esztétikai kérdés; testmagasságban és fenológiai állapotban minél kiegyenlítettebb egy állomány, annál kisebb lesz a betakarítási veszteség. Tehát a túl korai vetés egyenetlen keléshez, heterogén állomány kialakulásához, nagyobb betakarítási veszteséghez vezethet. Helyesnek kell tekintenünk azt a régi tapasztalatot, hogy akkor kell megkezdeni a vetést, amikor a vetés mélységében a talaj hőmérséklete elérte a 10 C fokot és a megkezdett vetést minél előbb be kell fejezni. Állománysűrűség A napraforgó optimális állománysűrűsége hibridtől függően 50-55 ezer tő/ha-ra tehető. A fehérpenész szkleróciumai néhány napos csapadékos időjárást követően ivaros úton csíráznak, valamint tömegesen hozzák létre és lövik ki aszkospóráikat. Ez az ivaros csírázás annál gyakoribb, minél fényszegényebb körülmények vannak. Ily módon a túl sűrű állományokban sokszorosan több fertőzőanyag képződik, mint az optimális sűrűségű vegetációban, többszörösére nő a fertőzés valószínűsége. Gyomirtás Az állomány minél gyommentesebben tartásának növénykórtani szempontból kitüntetett szerepe van. Egyrészről a gyom árnyékoló hatása miatt ugyanúgy fokozza a fehérpenész aszkospóra termelését, mint a túl sűrű vetés. Másrészről számos gyomfaj gazdanövénye is a napraforgó több parazitájának. Példának említhetjük a peronoszpóra kórokozóját (P. halstedii), ami képes megfertőzni a szerbtövist és a parlagfüvet is. A parlagfüvet megfertőzi a fehérpenész is, rajta bőségesen képződnek a kórokozó áttelelését szolgáló szkleróciumok. A hamuszürke szárkorhadás okozójának (M. phaseolina) több mint 700 gazdanövénye között szép számmal akadnak gyomnövények is. A gyomirtás fogalomkörébe tartozik az árvakelések irtása is, hiszen az árvakelések a nem napraforgót 62
termelő években is szaporítják annak parazitáit. Vegyszeres állományszárítás A biológiailag érett, de még sok nedvességet tartalmazó napraforgó vegyszeres állományszárítása is fontos eleme a védelem agrotechnikai módozatainak. Különösen hasznos ez, ha több-kevesebb tányérrothadás van az állományban, hiszen ilyenkor az érésgyorsítás korlátozza a rothadásos folyamat károsításának mértékét, továbbá lerövidíti a kórokozók rendelkezésére álló időt. Több évtizeddel ezelőtt Reglonenal végeztünk kísérleteket: arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen következménye van a különböző kaszatnedvesség mellett végrehajtott állományszárításnak. Körülbelül 42 % nedvességtartalom volt a legnagyobb nedvesség, amikor az első vegyszeres kezelést végrehajtottuk, majd kétnaponként újabb és újabb gépaljnyi növényt kezeltünk. Végül a betakarítást követően minden kezelésből mintát vettünk és megvizsgáltuk a minták minőségi paramétereit, elvégeztük továbbá a kaszatok kórtani vizsgálatát. A rejtjeles minták egy részén igen nagy szaprofita gombapopulációt találtunk. Az óriási penészgomba-fertőzöttséget mutató minták igen magas esetenként a 40-et is meghaladó savszámot mutattak, tehát minőségükben károsodtak, olajuk avasodott. Amikor dekódoltuk a mintákat, kiderült, hogy minél nagyobb nedvességtartalom mellett alkalmazták a Reglone kezelést, annál nagyobb volt a penészgomba fertőzöttség és annál magasabb a savszám. A kísérlet bebizonyította, hogy 30 % nedvességtartalom felett nem szabad állományszárítást alkalmazni. A már 30 % nedvességtartalomra csökkent kaszatnedvességű állomány kezelését káros következmények nélkül megkezdhetjük, majd a 20 % alá csökkent nedvességtartalomnál következhet a betakarítás. (A még így is nagy nedvességtartalom miatt a kaszatok utókezelést igényelnek a biztonságos, 10 % körüli nedvességen való tárolás érdekében.) Biológiai védekezés A biológiai védekezést a magam részéről nem tekintem alapvető védekezési módnak, mivel ez idő szerint a gazda parazita kapcsolatoknak viszonylag kis számában alkalmazható, ugyanakkor rendkívül jelentősnek tartom. Nyilvánvaló, hogy ezek a hiperparazitizmuson alapuló, környezetkímélő védekezési módok mind nagyobb számban állnak majd rendelkezésünkre. Magyarországon már jó néhány éve alkalmazzák a Coniothyrium minitans gombát a fehérpenész szkleróciumainak gyérítésére. A készítmény Koni WG néven kerül forgalomba. Kezdeti, de kedvező tapasztalatokról számolnak be a tarlómaradványok lebontására szolgáló baktériumpreparátumok alkalmazásáról, ugyancsak a fehérpenész elleni védekezésben. A szürkepenész elleni védekezésben külföldön a Trichoderma-fajok és a különböző baktériumok felhasználását találták eredményesnek. Magyarországon eddig a szürkepenész ellen az ilyen irányú kezdeményezések még nem érték el a gyakorlati termesztést. Tekintettel arra, hogy a biológiai védekezés témakörében nem, illetve kevés alkalmam volt kísérletezni, személyes tapasztalat hiányában részletesen nem kívánok ezzel a témával foglalkozni, ismét hangsúlyozva, hogy fontosnak tartom és ennek a védekezési módnak a számottevő terjedésével a jövőben számolnunk kell. Vegyszeres védekezés A napraforgó csávázása a védekezés jól megoldott területe, ami a gyakorló termesztőnek már azért sem okoz gondot, mert a hibrid forgalmazójától a vetőmagot megfelelően csávázott formában vásárolhatja meg. A gyakorlati termesztő a betegségek elleni állománykezelés kérdésében kényszerül döntésre. Felmerül a kérdés, egy- vagy kétszeri gombaölő szeres kezelést tervezünk-e? Nézzük meg, hogy az első kezelést mikor és mi ellen kell végrehajtanunk. Ennek időpontját a kijuttatási mód határozza meg. Amennyiben földi gépes kijuttatást tervezünk, úgy a védekezés időpontját az erőgép hasmagassága határozza meg, az állomány 56-57 63
cm-nél nem lehet magasabb. Ez a védekezés elsősorban a szárfoltosság okozók (D. helinthi, P. macdonaldii, Alternaria spp.) ellen irányul. Ugyanakkor ez a kezelés korlátozza az esetleges korai botritisz fertőzést és a szeptóriás levélfoltosságot is. Viszont a fehérpenész szártőbetegség formáját valószínűleg alig tudja befolyásolni, ugyanis a betegségnek ezen a testtájon való megjelenését vegyszeres úton nem tudjuk megbízhatóan korlátozni. Mivel a kezelés idejét a földi géppel járható állapothoz kötjük, ez az elsősorban szárfoltosság okozók elleni védekezés nem a biológiai optimumban kerül végrehajtásra, így hatékonysága általában 50-60 % közötti. Ennek ellenére gyakorlati tapasztalatok igazolják, hogy öt esetből csak egyszer nem térül meg a védekezés költsége. Szerencsésebb az eset, ha nagy hasmagasságú géppel vagy légi úton tervezhetjük a védekezést. Ilyenkor ugyanis adott a biológiai optimumban történő kijuttatás lehetősége, ami általában a korai bimbózás kezdeti stádiuma és a bimbós állapot vége közé esik. Ez az állapot kb. 2,5-3 hétig tart. Az ilyenkor végzett állománykezelés nagyon jó hatékonyságú, különösen akkor, ha az említett időintervallumon belül előrejelzés segíti a legkedvezőbb időpont kiválasztását. Az ily módon végrehajtott állománykezelés igen jó védelmet ad az aszkospórás eredetű, levélen keresztül fertőző fehérpenészes szárközép-megbetegedés ellen. Egyes évjáratokban a fehér- és a szürkepenész egyaránt fertőzi a bimbót ez a védekezés még ezt is korlátozza valamilyen mértékben. A második védekezés célszervezetei elsősorban a tányérbetegségek kórokozói: a B. cinerea, a S. sclerotiorum és a Rhizopus-fajok. Ugyanakkor ez a védekezés melynek időpontja a virágzás kezdete elfogadható mértékben csökkentheti a szárfoltosság okozók későbbi fertőzését és a fehérpenész szárközép-megbetegedést is. Meg kell említenünk, hogy két betegség ellen még a két állománykezelés sem ad megfelelő védelmet; ezek a szürke- és a fehérpenész. Ennek oka az, hogy kórokozóik a teljes vegetációs időben képesek a fertőzésre. Különösen a fehérpenész az, ami minden több napos csapadékos időjárás után újabb és újabb fertőzési hullámot indíthat el. Tekintettel arra, hogy az ipari célra termesztett napraforgó kettőnél több kezelést annak költségei miatt nem visel el, csak kétszer javasoljuk a védekezést, az említett időpontokban és módon. Szükség van-e a kétszeri védekezésre, egyáltalán; lehet-e gombaölő állománykezelés nélkül napraforgót termeszteni? Természetesen lehet. A kérdés csak az, hogy mekkora kockázattal. Úgy gondolom, hogy szinte alig fordul elő annyira száraz, kórokozóknak kedvezőtlen esztendő, amikor állománykezelés nélkül is biztonságosan termeszthetünk napraforgót. Minden eddigi tapasztalatom azt bizonyítja, hogy a napraforgó első állománykezelésének elmulasztása rendkívül kockázatos, ezt a kezelést érdemes végrehajtani. Mi a helyzet a második kezeléssel? Amennyiben a virágzó állományt tartósan csapadékos időjárás éri, úgy a második fungicid-kezelésre is feltétlenül szükség van. Ugyanakkor, ha a virágzás kezdetétől száraz meleg időjárás uralkodik, halogathatjuk a védekezés megkezdését. Egy jól kiegyenlített (!) tábla 2,5-3 hét alatt elvirágzik és ha nem jön csapadék, úgy a kezelés elmulasztásával számottevő költséget takaríthatunk meg. Azonban ennek is megvannak a feltételei. A 72 órás meteorológiai előrejelzések meglehetősen pontosak, hosszabb időre egyre bizonytalanabbak. Ezért annak feltételeit kell biztosítani, hogy tartós vagy nagyobb csapadék prognózisa esetén két, de legkésőbb két és fél napon belül az állomány védelmét be tudjuk fejezni. Ugyanis kísérleti úton igazoltuk, hogy a fertőzést megelőzően végrehajtott védekezés kétszer hatékonyabb, mint amikor a már megfertőzött növényt védjük. Márpedig a kórokozók behatolása az alatt az idő alatt történik meg, amíg a növények felülete nedves, de legalábbis a levegő relatív páratartalma 90-95 % feletti. Minél hosszabb ez a periódus, annál nagyobb lesz a fertőzöttség %-os gyakorisága. Az elvirágzott állomány későbbi fertőződésére minden nappal kisebb a valószínűség, az egyre keményebbé váló tányérszövetekbe a kórokozók egyre kevésbé tudnak behatolni. Ilyenkor már újabb fertőződések tehát alig következnek be, ugyanakkor a már korábban, rendszerint a virágzás alatt megfertőzött, de még tünetet nem mutató növényeken a betegség tünetei és a károsodás ezután fejlődik ki. A virágzás során jön létre a fertőzések túlnyomó többsége, bár a tünetek később fejlődnek ki, így a virágzás utáni csapadékos időjárás nem a fertőzés gyakoriságát növeli, hanem a rothadás, károsodás mértékét fokozza. Ez persze azt is jelenti, hogy ha a virágzás alatt sikerül megakadályozzuk a kórokozók behatolását, úgy az érés során érkező esők már nem növelik számottevően a fertőzés mértékét. A második védekezés kérdésében természetesen nemcsak növénykórtani, hanem más megfontolásoknak is érvényesülnie kell. Így például az állomány terméskilátásai nagymértékben mérlegelendők, szerényebb terméskilátásoknál kevésbé indokolt a második védekezés végrehajtása. A gombaölő szer megválasztásában nemcsak az engedélyezett növényvédő szerek jegyzéke nyújt segítséget, hanem a gombaölőszer-gyártók és -forgalmazók is bőségesen ellátják a termesztőt információval, akinek a készítmény hatékonysága és a kezelés vegyszerköltsége alapján kell dönteni arról, hogy melyik fungicidet kívánja alkalmazni. * A napraforgó betegségei elleni védekezés első lépése a lehetséges védelmi módok alapos végiggondolása, melynek során figyelembe kell vennünk, hogy milyen szintű produktivitást céloztunk meg. A kórokozók biológiájának ismerte, az alapvető összefüggések felismerése sokat segít a védelem lehetőségeinek helyes felismerésben és a minél eredményesebb védekezési gyakorlat megvalósításában. 64