Ézs 48,1-11 Mi a különbség a vallásos és a hívő élet között? I.

Ézs 48,1-11 Mi a különbség a vallásos és a hívő élet között? I. Halljátok ezt Jákób háza, a kik Izráel nevéről neveztettek, és Júda forrásából származának, a kik az Úr nevére esküsznek, és Izráel Istenét emlegetik; de nem híven és nem igazán. Mert a szent várostól nevezik magokat, és Izráel Istenéhez támaszkodnak, a kinek neve seregeknek Ura! Mik eddig történtek, előre megjelentém, szám hirdeté és tudatá azokat, gyorsan véghez vivém, és bekövetkezének, Mert tudtam, hogy te kemény vagy, és vasinakból van nyakad és homlokod ércz: Tehát előre megjelentém néked, mielőtt bekövetkezett, tudtodra adtam, hogy ezt ne mondd: Faragott képem mívelé ezeket, bálványom és öntött képem parancsolá ezeket. Hallottad volt, és most lásd mindezt; avagy ti nem tesztek-é erről bizonyságot? Mostantól fogva újakat tudatok veled: titkoltakat, a melyeket nem tudtál; Mostan rendeltettek el és nem régen, és ezelőtt nem hallottál felőlök, hogy ezt ne mondd: Ímé, tudtam én azokat. Nem is hallottad, nem is tudtad, füled sem vala nyitva régen, mivel tudtam, hogy nagyon hűtelen vagy, és pártütőnek hívatál anyád méhétől fogva. Nevemért elhalasztom haragomat, és dicséretemért fékezem magamat veled szemben, hogy ki ne vágjalak. Ímé, megtisztítottalak, de nem úgy, mint ezüstöt, megpróbáltalak a nyomor kemenczéjében. Enmagamért, enmagamért cselekszem; mert hogyan szentségteleníttetnék meg nevem?! És dicsőségemet másnak nem adom. Bevezetés Ennek az Igének a történelmi hátteréről, meg prófétai jelentéséről nem nagyon akarok szólni, hiszen erről már többször beszéltünk. Inkább ezek alapján a személyes életünkre szóló üzenetet szeretném elmondani. Talán összefoglalva ezt a címet lehetne adni, hogy a vallásos és a hívő ember közötti különbség. Csaló, képmutató nép Az első két versben bemutatja az Ige az akkori Jeruzsálem népének a zsidó népnek a képmutatását. Isten úgy szólítja meg őket, hogy Jákób háza (1. vers), Jákób azt jelenti, hogy csaló. Így látja őket Isten, de azt is mondja, hogy Izráelről neveztetnek, így ismerik őket, hogy Izrael. Izrael azt jelenti, hogy Isten harcosa. Kétségtelen, hogy Jákóbnak, amikor Isten legyőzte őt, azt mondta Isten, hogy te győztél Jákób. Onnan lett Izrael a neve, Isten harcosa. Ilyen különös Istennek az útja: mikor Ő legyőz bennünket, akkor vagyunk győztesek. Aztán azt is mondja, hogy Júdától származnak, tudniillik a tíz törzs már az asszíriai fogságban volt. Jeruzsálemen kívül, már csak Júda törzse volt, meg a kicsiny Benjámin, és nagyon kevesen a Léviták közül. Érdekes, hogy nem Ábrahámot említi az Ige. Nem azt mondja, hogy Ábrahám a forrásotok, Ábrahámtól származtok. Nem a hit atyjától, hanem Júdától származtok. Azt mondja, hogy az Úr nevére esküsznek, és Izráel Istenét emlegetik, de nem híven és nem igazán. Mert a szent városról nevezik magukat [Jeruzsálemről nevezik] És Izráel Istenére támaszkodnak (1-2. vers). Isten pedig úgy nevezi magát itt, hogy a seregek Ura (2. vers). Ez a kép teljesen ráillik a megromlott és elvilágiasodott, vallásos keresztyénségre. Emlegetik Isten nevét, de nem hűek, és nem igazak. Egyetlen igaz van csak Isten előtt, Jézus Krisztus. Akkor vagyunk igazak, ha egyedül Jézus Krisztus a mi igazságunk. A vallásos embernek nem Jézus Krisztus egyedül az igazsága. Az mindig a maga igazát keresi, és igaznak tartja magát. A hívő ember senkiben, és semmi másban nem keres megigazulást, csak Jézus Krisztusban egyedül. A romlott keresztyénség azonban elpártolt az Úr Jézus Krisztustól, Jákóbbá, csalóvá

lett. Nem méltó a keresztyén névre, mint ahogy nem volt méltó abban az időben a zsidó nép az Izrael névre. Nem méltó azóta sem a történelem folyamán. Akkor lesz majd méltó, amikor helyreállítja őket az Úr az ezeréves királyságban. A megromlott keresztyénség is különböző dolgokról nevezi magát. Mint itt azt mondja: ti Jeruzsálemről nevezitek magatokat. Hát nagyra voltak Jeruzsálemmel, és nagyra voltak a templommal. Közvetlenül a babiloni fogság előtt Jeremiás próféta beszél arról, hogy ti azt mondjátok, hogy ez az Úr temploma, az Úr temploma, ezért ide nem jön be a babiloni király. Az Úr temploma volt, csak nem látták azt, amit Ezékiel próféta látott, hogy az Úr már kiment a templomból. Az már nem volt akkor az Úr temploma, amikor jött a babiloni király, és lerombolta. A templomhoz ragaszkodtak, nem Istenhez. Jeruzsálemhez, de nem Istenhez igazából. A megromlott keresztyénség is különböző dolgokról nevezi magát, mint a vallásos emberek. Ezért van olyan sok fajta felekezet meg vallás. Ahogy Jeruzsálem is végeredményben közel volt Istenhez, mert Isten választotta szent városnak, ugyanígy van a keresztyénségben is. A Bibliából, Isten dolgaiból valamit kiemelnek, és akkor ahhoz ragaszkodnak. Azért nevezik magukat egyik így, a másik úgy. Most nem akarok példákat mondani, mindenki tudja. Aki viszont az Úré, hívő ember, az nem akarja magát megkülönböztetni senki mástól, egy névhez ragaszkodik, Istenhez és Jézus Krisztushoz, hogy róla neveztessen. Senki más és semmi más nem számít. Istenre támaszkodik-e a szívünk? Azt is olvastuk, hogy Izráel Istenére támaszkodnak (2. vers). Hogyan támaszkodnak Izrael Istenére, akik emlegetik az Ő nevét, de nem hűek, és nem igazak? Hogy támaszkodnak így Izrael Istenére? Elolvasom, hogyan támaszkodtak Rá. Ez is nagyon jellemző, nemcsak a zsidó népre, hanem most is a vallásos világra. Ez a zsoltár Izrael történelmi múltjáról szól, ez a rész, amit fölolvasok arról, amikor a pusztában vándoroltak: Ha ölte őket [Isten] hozzá fordultak, megtértek és Istent keresék. És eszökbe vevék, hogy Isten az ő sziklájok, és a felséges Isten az ő megváltójok. És hízelkedének néki szájokkal, nyelvökkel pedig hazudozának néki. De szívök nem volt tökéletes iránta, és nem voltak hűségesek az ő szövetségéhez (Zsolt 78,34-37). Pontosan ilyen a vallásos ember is. Ha baj van, ha úgy érzi, hogy most Isten ellene fordult, mert öli őket, akkor Isten felé fordulnak. Egyébként járják a maguk útját, a saját maguk kívánságai szerint. Ahogy ők jónak látják, azt teszik, és nem szabják magukat Isten gondolatához és az Igéhez. Azután, ha ennek jönnek a következményei, ha jön a baj, akkor Istenre támaszkodnak így, hogy: jaj, Istenem, segíts rajtam. Sok mindent mondanak akkor, megfogadnak dolgokat, fogadkoznak. Ez, ahogy olvastuk csak hazudozás a szájukkal, és hízelgés van a nyelvükön (Zsolt 78,36). Hízelegnek és hazudoznak. Különös, Isten a zsidó népet még így is megsegítette. Most olvasom tovább: És hízelkedének néki szájokkal, nyelvökkel pedig hazudozának néki. De szívök nem volt tökéletes [ ] Ő azonban irgalmas és bűnbocsátó, nem semmisít meg, sőt sokszor elfordítja haragját, és nem önti ki teljes búsulását. Azért eszébe vevé, hogy test ők, és olyanok, mint az ellebbenő szél, a mely nem tér vissza. Hányszor keserítették őt a pusztában, hányszor illeték fájdalommal a kietlenben?! És újra kísértették az Istent, és ingerelték Izráel szentjét. Nem emlékeztek meg az ő kezéről, sem a napról, a melyen megváltotta őket a nyomorgatótól (Zsolt 78,36-42). Isten megsegítette őket. Nem semmisítette meg, pedig sokszor megtehette volna. Ott volt, amikor az aranyborjút megöntötték, Isten azt mondta Mózesnek, hagyd. Ne imádkozz értük, ne járj közben, egy szempillantásban eltörlöm ezt az egész népet. Mózes imádkozott, hogy Uram, a Te nevedért. Hát mit mondanak? Kihoztad őket, és nem tudod bevinni arra a földre. Elmulasztotta, tűrt Isten nekik, nem haragudott, elmúlt a haragja. Megkegyelmezett nekik, de azért megmondta, hogy egy sem megy be az ígéret földjére, akik lázongtak ellene. Ott hullottak el a pusztában, csak a fiaik mentek be. Elfeledkeztek arról,

amit olvastunk is: Nem emlékeztek az Ő kezéről, sem a napról, amelyen megváltotta őket a nyomorgatótól (Zsolt 78,42). Izráelt megváltotta a nyomorgatótól Egyiptomban, ott volt a bárány vére, ott volt Isten keze. Most Istennek a keze Jézus Krisztus. Ő a Megváltó is, az Ő vére árán váltott meg bennünket. A vallásos ember erre nem tud emlékezni, mert neki nincsen ilyen Megváltója, legfeljebb szavakban. Csak a hívő ember tud erre emlékezni. Ő érti, hogy mit jelent az, hogy megváltott, mert halálra vagyok méltó. Nincs bennem jó, de megváltott a halálból. Drága árat fizetett értem. Azért kellett drága árat fizetnie, mert máskülönben el kellett volna vesznem. Azonban a vallásos emberre, és az egész vallásos világra jellemző az, ami ennek az életnek a következménye, amit így olvasunk: Azért hiábavalóságban töltette el napjaikat, éveiket pedig rettegésben (Zsolt 78,33). A vallásos élet egy hiábavaló, rettegéssel teli élet. Nem érdemes vallásos életet élni. Az a legrosszabb. Vagy legyetek jó fák, és teremjetek jó gyümölcsöt, vagy legyetek romlott fák, és teremjetek romlott gyümölcsöt. Képmutatóskodni, mint hogyha Krisztuséi lennénk, és szeretnénk Istent, közben a szívünk távol van tőle, nem érdemes. Ha csak akkor fordulunk Hozzá, amikor már nagy bajban vagyunk, de akkor is csak hízelkedve, hazudozva, ez a legnyomorúságosabb élet. Hiábavaló élet. Hiábavalóságban töltette napjaikat, éveiket pedig rettegésben (Zsolt 78,33). Nem érdemes ilyen életet élni. Azonban a hívő embernek a szíve igazán támaszkodik Istenre. Másféle a viszonyulása Istenhez, mint a vallásos embernek. Azt olvassuk: Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Te benned bízik [...] Kicsoda ez [itt a lányról van szó, a menyasszonyról] a ki feljő a pusztából, a ki az ő szerelmeséhez támaszkodik? (Ézs 26,3; Én 8,5). Igen, ilyen a hívő ember, mint ez a menyasszony. A szerelmeséhez, a vőlegényhez, Jézus Krisztusra támaszkodik. Őbenne bízik, és rábízza az ügyét. Miért mondja azt, hogy a pusztából jön? Ki az, aki feljő a pusztából? Ez az Ige ír róla: csalogatom őt, és elviszem őt a pusztába, és szívére beszélek (Hós 2,13). A puszták a próbákat, a kilátástalan helyzeteket jelenti. Ezek hozzák felszínre, hogy mi van igazán a szívünkben. Ha valaki vallásos, akkor a próbákban, a nehézségekben jajgat, fogadkozik, hazudozik, vagy hízelkedik Istennek. A hívő ember pedig megalázkodik, és tud hozzá Isten szólni. A hívő emberek életében is van pusztaság, de ott tud Isten hozzá szólni. Szívére beszél, ahogy Hóseásnál olvastuk. Elviszem őt a pusztába, és a szívére beszélek (Hós 2,13). A szívünkre beszél, és megerősödünk abban, hogy nincs más utunk, csak ha rátámaszkodunk. Amikor ezt megtanultuk a szívünkben, a pusztában, akkor felhoz Isten a pusztából. Ki ez, aki feljő a pusztából, és az ő szerelmesére támaszkodik (Én 8,5)? Akkor megtanuljuk, hogy Őrá támaszkodjunk, igazán, ne csak szavakban. Tehát nyilvánvalóvá teszi többek között azt, hogy hívők vagyunk, vagy csak vallásoskodunk. Ha hívők vagyunk, akkor jobban rá fogunk támaszkodni. Ha vallásoskodunk, akkor csak jajgatunk, és mikor elmúlik a nehézség, akkor el is feledkezünk tovább Istenről, és megint járjuk a magunk útját. Bízhatunk a Seregek Urában! Érdekes, hogy, hogy mutatkozik be viszont Isten: kinek neve seregek Ura (2. vers). Nem azt mondja, hogy Izráel Istene, mert akkor erre a névre méltatlanok voltak, hanem azt mondja, hogy a seregek Ura. Láttuk, többször volt már erről szó, hogy megszámlálhatatlan serege van Istennek. Ő mindenekfelett Úr, a látható és láthatatlan seregek mind az Övé. Ez a seregek Ura szól, és erre a seregek Urára támaszkodhatunk. Krisztusra, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön. Isten felhasználhat embereket is támaszul. Például a kisgyereknek támaszul adta a szülőket, mert egyedül nem tudnak még létezni sem, különösen a kisbabák. Az időseknek is szükségük van támaszra, nekik meg a fiatalokat adta támaszul. Ezek mögött mindig Istent kell látni. Ne emberekben bízzunk, hanem az emberek mögött lévő Istenben! Akinek a szíve emberekre támaszkodik, az csalódni fog. Csak Istenben nem csalódik az ember.

Olvastuk annak idején, hogy Asszíria királya megtámadta Jeruzsálemet. Így szól: És mondá nékik Rabsaké: [ez volt az asszíriai seregnek egyik vezére] Mondjátok meg kérlek Ezékiásnak, így szól a nagy király, Assiria királya: Micsoda bizodalom ez, melyre támaszkodol? Azt mondom, hogy csak szóbeszéd az, hogy ész és erő van nálatok a háborúhoz; no hát kiben bízol, hogy ellenem feltámadál? Ímé te e megtört nádszálban bízok, Égyiptomban, melyre a ki támaszkodik, tenyerébe megy és átfúrja azt; ilyen a Faraó, Égyiptomnak királya, minden benne bízóknak (Ézs 36,4-6). Igazat mondott Rabsaké. Ha Egyiptomra támaszkodtak volna, nemcsak, hogy hiábavaló lett volna Asszíriával szemben, hanem tényleg úgy jártak volna, hogy átszúrta volna tenyerüket. Még nagyobb sebet és fájdalmat ütött volna rajta, mint amikor valaki rátámaszkodik egy nádszálra, és eltörik, és belemegy a tenyerébe. Ilyen az emberekben való bizalom. Az ember gyenge. A másik ember is. Eltörik bizonyos teher után. Megsebzi az embert, fájdalmat okoz. Hiába támaszkodott rá, nem volt erős támasz. Azt mondja utána Rabsaké: És ha azt mondod nékem: az Úrban, a mi Istenünkben bízunk (Ézs 36,7). Gyalázta Istent, hogy Benne sem bízhatnak. Ezért maga az Úr ölte meg ezt az egész sereget, mert gyalázta Istent, hogy Benne sem lehet bízni. Megdicsőítette magát az Úr, hogy Ezékiás király bízott Benne. A hatalmas túlerővel szemben megvédte őt Isten, egy éjszaka alatt az egész sereget legyilkolta az Úr angyala, száznyolcvanötezer embert. Benne lehet bízni, de az emberek, csak megtört nád, ami átszúrja a tenyerünket. A hívő ember rátámaszkodik Istenre. A vallásos ember először szalad fűhöz-fához, mindenkihez. Azután végső kétségbeesésében aztán megy Istenhez, de nem igazán. Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel tebenned bízik. Az Úr előre kijelent dolgokat A 3. verstől a 6. vers elejéig arról beszél az Ige, hogy Isten előre kijelentette mindazokat, amik addig történtek. Valóban, Isten kijelentette Izraelnek. Sok lenne felsorolni, hogy mi mindent jelentett ki Isten. Csak említek röviden néhány példát. Megmondta Ábrahámnak, hogy az ő utódai lemennek Egyiptomba, ott megsokasodnak, de rosszul fognak velük bánni, nyomorgatják őket, de majd az Úr kihozza őket. Az időt is megmondta, mennyi ideig lesznek ott, hányadik nemzedék tér vissza. Az okot is megmondta, hogy még nem viheti be őket arra a földre, amit ígért nekik, mert még nem telt be annak a föld népének a gonoszsága. Akkorra betelik, és akkor kihozza őket. És így történt. Kihozta őket Isten, pontosan a megígért időben. A Fáraónak is megmondta előre, hogy ha nem engedi el a népet, melyik lesz az a tíz csapás. Úgy történt, ahogy megmondta Isten. Egy nagyot ugorva a történelemben, megmondta azt is Isten, hogy először az északi tíz törzset viszi el Asszíria fogságba, mert ők romlottak el jobban. Ők lettek istentelenebbek, nem a Jeruzsálemben lakó Júdabeliek. Úgy is történt. Asszíria fogságba vitte az északi tíz törzset. Így van megírva: Mert semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak (Ám 3,7). Mindent kijelent Isten, ami fontos. Lássuk meg, hogy mi az Ő célja, mit akar. Ha napjainkból tekintünk vissza, ugyanezt látjuk, hogy Isten előre kijelentette a szellemvilág és a látható történelmi eseményeket is. Csak néhány példa: elmondta Isten, hogyan követik egymást a látható világban a világbirodalmak. Babilon, médperzsa, görög, római, aztán az új római birodalom, ami most van kialakulóban a szemünk láttára. Ezt elmondta Isten előre. Azt is, mik a szellemvilágnak a legfontosabb eseményei. Ezek közül a legeslegfontosabb, amit Isten előre kijelentett, hogy eljön az Ő Fia erre a világra, az Úr Jézus Krisztus. Nem fogja az Ő népe befogadni. Meg fogják ölni. Az Ő halála váltsághalál lesz az egész világ bűnéért. Fel fog támadni, és Isten megdicsőíti Őt. Pontosan így történt, ahogy Isten előre kijelentette.

Keménynyakú a vallásos ember Most az a kérdés, hogy miért jelent ki Isten előre dolgokat, miért mond meg mindent a prófétáknak, és az Ő szentjeinek? Miért van leírva a Bibliában? Az van itt, így olvastuk, hogy: Mert tudtam, hogy te kemény vagy, és vasinakból van nyakad, és homlokod ércz. Tehát előre megjelentém néked, mielőbb bekövetkezett, tudtodra adtam, hogy ezt ne mondd: Faragott képem mívelé ezeket, bálványom és öntött képem parancsolá ezeket (4-5. vers). Isten azért jelentette ki, mert az ember kemény, makacs, és azt gondolja, hogy ő irányítja a történelmet. Azt gondolja, hogy az ő bálványistenei viszik véghez azokat a dolgokat, amik történnek a világban. Mik az emberiség bálványai? A pénz, a hatalom, a gazdagság, a tudomány, a varázslás. Azt gondolja nagyon sok ember, hogy ezek alakítják a világtörténelmet. Nem ezek alakítják. Isten kijelenti előre, hogy az ember eszméljen, hogy úgy alakult minden, ahogy Ő mondta. Nem úgy, ahogy az emberek gondolják, hogy ők irányítják, vagy az ő bálványaik. Eszméljen az ember, hogy Isten az Úr mindenekfelett. Ő uralkodik. Ő szabta meg előre, hogy mi lesz. Ő vitte véghez. Visszatekintve láthatjuk, hogy úgy is lett. Az ember ennek ellenére kemény. A nyaka vasinakból van, a homloka érc, réz (4. vers). A nyaka nem hajlik meg Isten előtt, keménynyakú. A legkeményebb nyakúak a vallásos emberek. Debrecenben nagyon jól ismerik ezt a mondást, hogy keménynyakú kálvinista. Kemény nyak. Nem hajlik meg Isten előtt, nem Isten szerint gondolkozik, érc a homloka. Nem csak a kálvinisták kemények. Minden vallásos ember nyaka vasinakból van. Nem számít, hogy Isten mit mond, az számít, hogy ő mit gondol. Istent csak arra szeretné használni, hogy az ő gondolatát vigye véghez, befogni az ő szekerébe, hogy azt csinálja Isten, amit ő mond, amit ő parancsol neki. Ez egy fordított gondolkozás. Egy átkozott gondolkozás. Az érc sokszor ennek az átoknak a jelképe. Homlokod érc. Istenről, az Ő Igéjéről nem is akarnak hallani hanem, hogy ők mit csinálnak, ők mit akarnak, azt szeretnék hallani, és tenni. Azt mondja itt az Ige: Hallottad volt, és most lásd mindezt; avagy ti nem tesztek-é erről bizonyságot? (6. vers). Isten előre mindent kijelentett, és minden úgy történt. Nem tesztek erről bizonyságot? A vallásos ember erről nem tud bizonyságot tenni. A vallásos ember arról beszél, amit ő maga tett, vagy szándékozik tenni. Figyeljük meg, a vallásos világban most is úgy van. Mit számít az, hogy az Igében mi van leírva? Ez csak olyan díszlet. Hanem elkezdenek szervezkedni, hogy javítsuk meg a világot, milyen jókat tegyünk, mit hozzunk létre, mindenben most mi akarunk valamit tenni. Nem arról tesznek bizonyságot, hogy mit tett Isten, mit végzett el Ő. A hívő ember erről tesz bizonyságot. A hívő embernek Isten a fontos, Isten munkája, Isten gondolata, a krisztusi élet, és erről bizonyságot tud tenni. Azért tud bizonyságot tenni, mert megtapasztalta ezt az életet. Megváltott élete van. A kőszív helyett Istentől új szívet kapott. A vasinakból való nyak helyett kapott egy olyan nyakat, amelyik megtanult meghajolni Isten előtt. Megtanulta, hogy az a jó, amit Isten akar, nem az, amit én akarok. Az érchomlok, a keménység, a makacsság helyett, nem csak ilyen új, megtört szívet kapott, hanem a gondolkozása is megváltozott. Másképpen gondolkozik mindenről. Isten szempontjából látja a dolgokat. Tudja, hogy valamit az Isten cselekszik, az lesz örökké. Nem amit én cselekszek. Amit Isten cselekszik, ahhoz nincs mit tenni, és abból nincs mit elvenni, az tökéletes úgy, ahogy van. Miért jelent ki Isten előre titkokat? Arról olvastunk, hogy Mostantól fogva újakat tudatok veled: titkoltakat, a melyeket nem tudtál. Mostan rendeltettek el és nem régen és ezelőtt nem hallottál felőlök, hogy ezt ne mondd: Ímé, tudtam én azokat. Nem is hallottad, nem is tudtad, füled sem vala nyitva régen, mivel tudtam, hogy nagyon hűtelen vagy, és pártütőnek hívatál anyád méhétől fogva (6-8. vers). Új titkok. Akkor, abban az időben Ézsaiás által kijelentett új titok az volt, hogy

Jeruzsálemet Babilon kezébe adja. Ez nagyon feltűnő dolog volt, mert Asszíria volt akkor a világbirodalom. Asszíria fenyegette Jeruzsálemet, Babilónia sehol nem volt még akkor. Babilónia akkor még az Asszír birodalomnak egy kicsi tartománya volt valahol. Ez egy feltűnő dolog, hogy Isten azt mondja, hogy mégis Babilónia lesz a világbirodalom. Ő fogja Jeruzsálemet fogságba vinni. Babilónia akkor még Izraellel szövetséges volt. Ezékiáshoz a babilóniai király küldöttei jöttek el, mikor felgyógyult a betegségből. Babilónia le akarta már akkor rázni magáról az asszír uralmat. Úgy gondolta, hogy Izraellel szövetséges lehet, mert Izraelt, Jeruzsálemet is Asszíria fenyegeti. Ez volt a látszat, ez emberi gondolat. Isten azt mondta Ézsaiás által: Babilónia kezébe adlak. Babilónia rombolja le Jeruzsálemet, a templomot. Babilóniába viszik el fogságba a népet. Azt is megmondta az Úr, hogy vége lesz ennek a fogságnak, és kiszabadítja a zsidó népet. Még azt is megmondta, hogy ki által fogja ezt Isten véghezvinni. Név szerint megmondta. Emlékszünk még? Czírus lesz az én eszközöm. Czírus perzsa király fog benneteket kihozni Babilonból. Ezek az újak, amiket Isten előre megmondott. Miért jelent ki Isten előre titkokat? Miért jelentette ki Izraelnek is, vagy Júdának Ézsaiás idejében ezeket? Azért jelentette ki Isten, mert szeret bennünket, szereti az embert, szerette az Ő engedetlen és makacs népét is. Azért van ebben Istennek a szeretete, mert ha valaki komolyan veszi Isten szavát, amit előre megmond, akkor kikerülheti a veszedelmet, vagy előnyösen a maga javára fordíthatja. Mondok rá két példát. Mózes második könyvében olvasunk a tíz csapás közül a jégesőnek a csapásáról. Isten kihirdette Mózes által: jégeső fog jönni, sőt, még hozzátette Isten, hogy hajtsa be a marháját mindenki, meg az állatait a mezőről, meg az emberek is jöjjenek be, mert akit a mezőn talál a jégeső, azt agyonveri. Akkor azt olvassuk: A ki a Faraó szolgái közül az Úr beszédétől megfélemedék, szolgáit és barmait házakba futtatá. A ki pedig nem törődék az Úr beszédével, szolgáit és barmát a mezőn hagyá (2Móz 9,20-21). Így van most is. Ki van jelentve, mi következik ránk. Aki komolyan veszi, elkerülhet sok minden veszedelmes dolgot. Aki nem veszi komolyan, kárát vallja. Isten kijelenti előre a jövőt. Ott van például Ninive. Jónást elküldte az Úr: negyven nap, és elpusztul Ninive. Még azt sem üzente az Úr, hogy aki megtér, az nem pusztul el. A niniveiek úgy gondolkoztak: Isten elől úgysem tudunk elmenekülni. Nincs, hova szaladjunk Isten elől. Nagyon jól tudták, ami a zsoltárban le van írva: hová fussak előled? Mindenütt ott vagy. Utolér a kezed, bárhová megyünk. Hát itt csak egy megoldás van: alázkodjunk meg, és térjünk meg! Ki tudja, hátha az Isten ránk tekint, és nem pusztít el. Így volt. Megalázkodtak, és rájuk tekintett, és nem pusztultak el. Tehát amikor Isten kijelent valamit előre, szeretetből teszi, hogy az ember alázkodjon meg előtte. Térjen meg. Ő a megtérőknek megbocsát. Meg akarja nyitni a fülünket Itt azt olvastuk: Nem is hallottad, nem is tudtad, füled sem vala nyitva régen, mivel tudtam, hogy nagyon hűtelen vagy, és pártütőnek hívatál anyád méhétől fogva (8. vers). Ilyen volt akkor a zsidó népnek a füle. Ilyen a mai ember is. A vallásos ember is, meg a világi ember is. A mai ember mindenre figyel. A jövőt nézi, mi lesz. Hallgatja a rádiót, nézi a TV-t, figyeli, mit mondanak a politikusok, mit mondanak a tudósok, mit írnak az újságok. Egyes elemzők hogyan látják, hogy mi lesz itt. Mit mondanak a jósok? Csak egyet nem akar meghallani, ami pedig biztos, hogy mit mondott Isten az Ő Igéjében. Ezt nem. Miért nem? Amit itt olvastunk: füled sem volt nyitva, nagyon hűtlen vagy, pártütő, anyád méhétől fogva. Ilyen az ember, ilyennek születik. Isten ellenségének születik. Minden kell neki, csak Isten nem. Csak a hitetlen ember annyiban különbözik a vallásostól, hogy a vallásos úgy csinál, mintha kellene neki Isten. valójában neki sem kell. Csak a hívő ember az egyedül, aki hallja, amit Isten mond. Neki Isten már felnyitotta a fülét, mert átment az újonnan születésen. Már Krisztus

élete van benne, ezért hallja Istennek a szavát. Mindenekfelett Isten szava érdekli. Nem az érdekli, hogy mit mondanak a világban. Azt olvassuk: boldog, aki olvassa, és akik hallgatják és megtartják e prófétálásnak beszédeit (Jel 1,3). Boldog. Azt olvastuk még, hogy régen sem volt nyitva a füled. Isten már Mózesnél kijelentette Izráelnek a jövőjét. Tulajdonképpen még a babiloni fogság is benne volt, de csak rejtetten, nem olyan nyíltan, ahogy Ézsaiásnál kijelentette az Úr. Hadd olvassak el ebből, néhány igeverset. Itt arról beszél az Ige, hogyha Izráel hűtlen lesz Istenhez: Titeket pedig elszélesztelek a pogány népek közé, és kivont fegyverrel űzetlek titeket, és pusztasággá lesz a ti földetek, városaitok pedig sivataggá. Akkor örül a föld az ő szombatjainak az ő pusztaságának egész ideje alatt, ti pedig a ti ellenségeitek földjén lesztek; akkor nyugodni fog a föld és örül az ő szombatjainak. [Mondtuk annak idején, hogy azért tartott éppen hetven évig a babiloni fogság, mert hetven szombat-évet nem ültek meg. Isten azt mondta, hogy behajtom rajtatok. Isten nevéből nem lehet gúnyt űzni. Akkor egyszerre megülte a föld a szombatjait.] Pusztaságának egész ideje alatt nyugodni fog, mivelhogy nem nyugodott a ti szombatjaitokon, mikor rajta laktatok. [ ] Bizony én is ellenökre járok, és beviszem őket az ő ellenségeik földjére; akkor talán megalázódik az ő körűlmetéletlen szívök, és akkor az ő bűnöknek büntetését békével szenvedik. Én pedig megemlékezem Jákóbbal kötött szövetségemről, és Izsákkal kötött szövetségemről is, Ábrahámmal kötött szövetségemről is megemlékezem, és e földről is megemlékezem. A föld tehát pusztán hagyatik tőlük, és örül az ő szombatjainak, a míg pusztán marad tőlük, ők pedig békével szenvedik bűnöknek büntetését azért, mert megvetették az én ítéleteimet, és megútálta lelkök az én rendeléseimet. De mindamellett is, ha az ő ellenségeik földén lesznek is, akkor sem vetem meg őket, és nem útálom meg őket annyira, hogy mindenestől elveszítsem őket, felbontván velök való szövetségemet, mert én, az Úr, az ő Istenök vagyok. Sőt megemlékezem érettök az elődökkel kötött szövetségről, a kiket kihoztam Égyiptom földéről, a pogány népek láttára, hogy Istenök legyek nékik. Én vagyok az Úr (3Móz 26,33-35.41-45). Ebben benne volt a fogság, és benne volt a fogságból való szabadulás is. Hogy elvethetné őket, de az Ő nevéért, ahogy itt olvastuk, nem pusztítja ki teljesen őket. Emberi fül Isten felé megnyílhat a nyomorúságban. Például Jób könyvében is olvashatunk erről: Tudtokra adja cselekedetöket, és vétkeiket, hogyha elhatalmaztok rajtok. Megnyitja füleiket a feddőzésnek és megparancsolja, hogy a vétekből megtérjenek [...] szorongattatással megnyitja fülöket (Jób 36,9-10.15). Tehát jó alkalom a szorongattatás, megnyílhat a fül, de meg is keményedhet a szív. Mind a kettő lehetséges, de jó alkalom arra, hogy szólhasson az emberhez Isten. A hívő ember füle azonban mindig nyitva van Isten szavára. Jó sorában is, meg ha rosszul megy a dolga, akkor is. Örökre felnyitotta az Úr a fülünket. Olvassuk, hogy füleimet felnyitottad (Zsolt 40). Egyszer meghallottuk Istennek a szavát, és akkor megnyitotta a fülünket. Isten tűr az Ő nevéért Arról olvasunk, hogy Isten mindezt az Ő nevéért teszi. Nevemért elhalasztom haragomat, és dicséretemért fékezem magamat veled szemben, hogy ki ne vágjalak (9. vers). Vagyis, Isten hosszan tűrt ennek a népnek, mert a szeretet hosszútűrő. Mennyit tűr Isten ma is ennek a világnak! Hányszor mondja a hitetlen ember, hogy: ha Isten lenne, hogy tűrhetné el ezeket a gonoszságokat, amik vannak? Isten tűr, hosszan tűr. Gondoljunk magunkra, nekünk mennyit tűr. Ha nekünk se tűrne, mi lenne akkor? Ha Isten nem tűrne, mindenkit eltörölhetne. De hosszan tűr, mert szeret. Ebben a türelmében, azt mondja, fékezi magát, mert jóságos. Fékezi magát, hogy el ne pusztítson, ki ne vágjon, meg ne öljön bennünket. Azt mondja az Ige, hogy nem tudod, hogy Istennek a jósága téged megtérésre indít? (Róm 2,4). Sok ember Istennek ebben a hosszútűrő jóságában vérszemet kap. Annál inkább csinálja a bűnt, és lázad Isten ellen. Visszaél a kegyelemmel. Pedig a kegyelem azért van, hogy megtérésre indítson minden embert.

Lejár egyszer a hosszú türelem ideje is. Nem végtelen türelem, hanem hosszú türelem. Akármilyen hosszú, egyszer vége lesz. Isten fékezi magát. Krisztusra nézve teszi, aki mindenkiért meghalt. Csak Őérette nem töröli ki az emberiséget. Éppen ezért komoly az Ige, hogy mi módon menekedünk meg mi, vagy egyetlen ember is hogy menekedhet meg, ha nem törődik Jézus Krisztussal, ezzel a nagy kegyelemmel? Akiért fékezi Isten magát, hogy el ne pusztítson. Isten jogos haragjában fékezi magát. Az ember bizonyos mértékben fékezheti magát, de igazából nem tudja magát fékezni. A hívő embernek is ott van a régi természete, és mi úgy gondoljuk sokszor, hogy a mi haragunk is jogos, pedig nekünk nincs jogos haragunk. Nincs. Akkor sem, ha jogosnak véljük. A megromlott természetünkből jön ez a harag. Minket is csak Isten tud megfékezni. Minket is Isten, mert a nyelvről is azt mondja, Jakabnál olvastuk, hogy fékezhetetlen gonosz az. Isten tudja csak fékezni. Ezért van az, hogy a test a Szellem ellen törekszik, a Szellem meg a test ellen. Tehát ezeket csak a Szellem által győzhetjük le. Ezért mondja, hogy minden mérgesség, fölgerjedés, harag, lárma kivettessék közületek (Ef 4,31). Vagyis fékezzük magunkat, de nem a magunk erejéből tudjuk, hanem az Úr Szelleme, ha ott van. Ezért igazából csak a hívő ember tudja megfékezni magát, mert nem magunk erejéből tesszük, hanem az Úr erejéből. Megtisztít az Úr Azt olvastuk: Ímé, megtisztítottalak, de nem úgy, mint ezüstöt, megpróbáltalak a nyomor kemenczéjében (10. vers). Isten önmagáért teszi azt is, hogy a nyomor kemencéjében megpróbál, de nem éget el, hanem megtisztít. Úgy olvastuk itt, és nem minden fordításban így van, de én úgy gondolom, hogy ez a helyes. Nem úgy, mint az ezüstöt. Azt mondja, nem úgy tisztít meg, mint az ezüstöt, hanem megolvasztalak a nyomor kemencéjében. Megmondom, hogy miért tartom ezt így helyesnek. A következőt olvassuk: Embernek fia! Izráel háza salakká lett nékem; egészen réz és ón és vas és ólom a kemencze közepette; ezüstsalakká lettek (Ez 22,18). Vagyis, Isten rátekintett Izráelre, azt mondja, egy sincs itt ezüst, nincs bennük egy szem ezüst sem. Ha beleteszem a kohóba, és otthagyom nagyon sokáig, akkor nemcsak megolvadnak, hanem elég az egész. Az ezüsttisztításnak az a lényege, hogy kiég belőle a salak, és csak az ezüst marad. A réz, ón, vas, ólom, ez mind kiég, eloxidálódik. Leül az aljára, mint hitvány salak. Azt mondja, ha így tisztítanálak meg, mint az ezüstöt, akkor egy ember sem menekedne meg. Egyetlen egy sem. Azt mondja, megtisztítalak, de nem úgy, mint az ezüstöt. Csak megolvasztalak a nyomor kemencéjében. Eljön majd az idő, amikor úgy lehet megtisztítani, mint az ezüstöt. Mondja is ezt, olvasom: De kicsoda szenvedheti el az ő eljövetelének napját? És kicsoda áll meg az ő megjelenésekor? Hiszen olyan ő, mint az ötvösnek tüze, és a ruhamosóknak lúgja! És ül mint ötvös vagy ezüst-tisztogató és megtisztítja Lévi fiait és fényessé teszi őket, mint az aranyat és ezüstöt (Mal 3,2-3). Ez a csoda a hívő emberek életében már megtörtént. Ki szenvedheti el, amikor jön, és így tisztít meg, hogy égjen ki minden salak és csak az ezüst maradjon? Nem szenvedheti el senki. Egy szenvedte csak el, Jézus Krisztus. Őbenne csak ezüst volt, Benne nem volt salak. Ő elszenvedte. Csak az Úr Jézus kereszthalálában történhetett meg az a csoda, hogy Isten beletette Őt az Ő kohójába, teljesen ezüstnek mutatkozott. Ha mi Krisztusban hiszünk és bízunk, és Vele eggyé lett az életünk, azt mondja az Ige, hogy Krisztussal együtt megfeszíttettünk. Mi lett az eredmény? Kiderült, hogy nincs bennünk ezüst egy csepp sem. Nem lakik énbennem, azaz, az én testemben jó. Teljesen ezüst salakká lettünk, elégtünk. Ekkor Isten egy nagy csodát tett: nekünk ajándékozta Jézus Krisztus életét. Azt az életet, amelyik teljesen ezüstnek bizonyult a tűzben, és nem volt benne semmi salak. Ott ajándékozta nekünk, mikor Vele együtt megfeszíttettünk. Amikor feltámadt, akkor már feltámadtunk vele együtt. Ez a hívő élet. Ebből értsük meg azt, hogy a hívő élet nem megjavított élet, még csak nem is megtisztított élet. Hanem a hívő élet kicserélt élet: Krisztusra cserélt élet. Nem lehet

megjavítani, mert salak, elég a tűzben. Isten kicserélte Jézus Krisztus életére. Ezért mondja Pál: nekem az élet Krisztus. Befejezés Végül: Enmagamért, enmagamért cselekszem; mert hogyan szentségteleníttetnék meg nevem?! És dicsőségemet másnak nem adom (11. vers). Isten önmagáért tette ezt, és a saját dicsőségéért. Azért tartotta meg Izrael népét, mert Ő ígéretet tett, és hű, a szavát megtartja. Nagy biztatás ez nekünk is, hogy Isten Önmagáért cselekszik velünk is irgalmasságot. Ígéretet tett az Ő Fiának, az Úr Jézus Krisztusnak, hogy ad neki egy népet, egy Testet, amely az Ő Teste lesz. kiválasztott Ő benne világ teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Ő előtte szeretet által, Eleve elhatározván, hogy a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratának jó kedve szerint, hogy legyünk kegyelme dicsőségének a magasztalására, amellyel megajándékozott ama Szeretettben (Ef 1,4-6). Ha majd ott leszünk Nála, amikor befejezte bennünk a munkát, letesszük ezt a testet, ami még a régi, és már nem lesz rajtunk szeplő, vagy sömörgőzés, vagy efféle. Akkor ez a befejezett csodálatos mű Őt dicsőíti, mert Ő végezte el. A dicsőségét másnak nem adja. Még a legkomolyabb és legjobb hívőnek sem. Pontosan a legkomolyabb és legjobb hívők tudják azt, hogy nem érdem, hanem minden kegyelem. Az Ő munkája ez. Ezért értjük meg, ami Pál imájában így fejeződik be: Annak pedig, a ki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk a mi bennünk munkálkodó erő szerint, Annak légyen dicsőség az egyházban a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre örökkön örökké (Ef 3,20-21). Ámen. Debrecen, 2007. augusztus 12.