2Móz 32,1-6; Az aranyborjú

Átírás

1 - 1-2Móz 32,1-6; Az aranyborjú Mikor látá a nép, hogy Mózes késik a hegyről leszállani, egybegyűle a nép Áron ellen és mondá néki: Kelj fel, csinálj nékünk isteneket, kik előttünk járjanak; mert nem tudjuk mint lőn dolga ama férfiúnak Mózesnek, a ki minket Égyiptom földéből kihozott. És monda nékik Áron: Szedjétek le az aranyfüggőket, a melyek feleségeitek, fiaitok és leányaitok fülein vannak, és hozzátok én hozzám. Leszedé azért mind az egész nép az aranyfüggőket füleiről, és elvivék Áronhoz. És elvevé kezökből, és alakítá azt vésővel; így csinála abból öntött borjút. És szóltak: Ezek a te isteneid Izráel, a kik kihoztak téged Égyiptom földéről. Mikor látta ezt Áron, oltárt építe az előtt, és kiálta Áron, mondván: Holnap az Úrnak innepe lesz! Felkelvén azért másnapon jó reggel, áldozának égőáldozattal és hálaáldozattal is; azután leüle a nép enni és inni; azután felkelének játszani. És monda Mózes Áronnak: Mit tett néked e nép, hogy ilyen nagy bűnbe keverted? Felele Áron: Ne gerjedjen fel uram haragja: ismered e népet, hogy gonosz. Mert azt mondák nékem: Csinálj nékünk isteneket, a kik előttünk járjanak; mert ama férfiúnak Mózesnek, ki minket Égyiptom földéről kihozott, nem tudjuk mint lőn dolga. Én pedig felelék: Kinek van aranya? Szedjétek le; és nékem ide adák, én pedig a tűzbe vetettem, és e borjú formáltaték. Bevezetés Az előző részekhez képest nagyon megváltozott Izráel. Megváltozott az egész kép, amiről Isten Igéje eddig beszélt. Mostanáig arról volt szó, hogy Isten hogyan akart gondoskodni az Ő népéről. Közöttük akart lakni, mert vágyakozott utánuk. El is rendelte a szent sátor építését (2Móz 25,8). Aközben, míg Isten mindent pontosan megmutatott Mózesnek, Izráel a hegy lábánál nem győzött várakozni, és bálványimádó lett (1. v.). Az aranyborjú előtt ettek, ittak, táncoltak, énekeltek és áldoztak (6. v.). Azt mondták, hogy ez az isten hozta ki őket Egyiptom földjéről (4. v.). Amit most látunk, az mind a hitetlenségnek a következménye. Az Ige alapján arról szólnék, hogy a hitetlenségnek milyen jellemvonásai vannak, és hol és miben láthatjuk meg azokat Izráel népe életében? Azt olvassuk, hogy ezek megírattak a mi tanulságunkra (1Kor 10,11) azért, mert ezekből minden megtalálható a mi életünkben is. 1.) A hitetlen ember nem tud tűrni és várni Amikor a nép elkészült az aranyborjúval, másnap már kihirdették, hogy ünnepe lesz az Úrnak (4-5. v.). Az ünnep még be sem fejeződött, és Mózes megjelent. Józsuéval jöttek lefelé a hegyről, és Józsué azt mondta, hogy valami harci kiáltást hall (17. v.). Mózes erre azt válaszolta, hogy: Nem diadalmasoknak, sem legyőzötteknek kiáltása ez, éneklés hangját hallom én (18. v.). Amikor megérkezett, a nép énekelt és táncolt (19. v.). Egy kicsit kellett volna várniuk. Csupán egy napot, mert addigra visszatért Mózes. Ők pedig azt mondták, hogy: nem tudjuk, mint lőn dolga ama férfiúnak Mózesnek... (1. v.) A hitetlenség nem tud várni. Amikor a várakozás nehezére esik, a nehézségeket sem tudja eltűrni. Ugyanígy van a mi életünkben egyénileg és az egész világ folyása során is. Amikor nehézségben vagyunk, ha hiszünk az Úrban, akkor türelmesek vagyunk, van kitartásunk ahhoz, hogy kivárjuk, amíg Isten elrendezi a dolgokat. A hitetlenség mindig elbukik, mert azt a kicsi időt képtelen kivárni. Most is úgy néz ki a világban, mintha késne az Úr. Nem tudjuk, hogy mi van. Az Ige beszél is erről, hogy a hitetlen ember azt mondja, hogy: Hol van az Ő eljövetelének ígérete? Mert a mióta az atyák elhunytak, minden azonképpen marad a teremtés kezdetétől fogva (2Pt 3,4). A Sátán ha lehet, szeretné elhitetni a választottakat is (Mt 24,24;

2 - 2 - Mk 13,22). az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön? (Lk 18,8). Akinek van hite, az tud várni és tűrni. Akinek nincs, arról nyilvánvalóvá válik, mert nem tudott mindvégig megállni. Azt olvassuk: Ne dobjátok el hát bizodalmatokat, melynek nagy jutalma van. Mert békességes tűrésre van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén, elnyerjétek az ígéretet. Mert még vajmi kevés idő, és a ki eljövendő, eljő és nem késik. Az igaz pedig hitből él. És a ki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem. De mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elveszszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk (Zsid 10,35-39). 2.) A hitetlen ember hamar felejt A hitetlenség következetlen és hamar felejt. Miben nyilvánult ez meg? Olvashatunk arról, amikor Isten leszállt a Sínai-hegyre: Az egész nép pedig látja vala a mennydörgéseket, a villámlásokat, a kürt zengését és a hegy füstölgését. És látja vala a nép, és megrémüle, és hátrább álla. És mondának Mózesnek: Te beszélj velünk, és mi hallgatunk; de az Isten ne beszéljen velünk, hogy meg ne haljunk. Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek; mert azért jött az Isten, hogy titeket megkísértsen, és hogy az ő félelme legyen előttetek, hogy ne vétkezzetek. Távol álla azért a nép, Mózes pedig közelebb méne a felhőhöz, melyben az Isten vala. És monda az Úr Mózesnek: Ezt mondd az Izráel fiainak: Magatok láttátok, hogy az égből beszéltem veletek. Ne csináljatok én mellém ezüst isteneket, és arany isteneket se csináljatok magatoknak. Földből csinálj nékem oltárt, és azon áldozd a te égő- és hálaáldozatodat, juhaidat és ökreidet. Valamely helyen akarom, hogy az én nevemről megemlékezzetek, elmegyek tehozzád és megáldalak téged. Ha pedig kövekből csinálsz nékem oltárt, ne építsd azt faragott kőből: mert a mint faragó vasadat rávetetted, megfertőztetted azt (2Móz 20,18-25). Két dolgot hadd emeljek ki. Az egyik az, hogy a nép látta a villámlást és a füstöt. Hallotta Istennek a hangját, és félt is az Úrtól (2Móz 20,18). Amit az Úr legelőször mondott nekik a felhőből, az az volt, hogy ezüst és arany isteneket ne csináljanak (2Móz 20,23). Mózes miután felment a hegyre, mindezt negyven nap alatt elfelejtették (2Móz 24,18) - pedig akkor féltek. A hitetlenség félhet, sok mindent meg is fogadhat, de azt hamar el is felejti. A másik, amit kiemelnék: Isten azt mondta, hogy Izráel fiai még oltárt se csináljanak faragott kőből, mert a mint faragó vasadat rávetetted, megfertőztetted azt (2Móz 20,25). Emlékszünk, hogyan csinálta Áron a borjút? alakítá azt vésővel (4. v.). Az egész megfertőzött lett, nem csak az oltár, hanem az egész borjú is, mert vésővel készítette. Pontosan hogyan volt nem tudjuk, de azt mondta Áron: tűzbe vetettem, és e borjú formáltaték (24. v.). Valószínűleg az arany függőket egy tömbbé olvasztották, és abból formálta ki vésővel. Vannak, akik azt mondják, hogy egy öntő formát, negatívot vésett ki, és abba öntötte bele a megolvasztott aranyat. Mindegy, de a véső ott volt, és az aranyborjú megfertőzött lett. Látszik, hogy milyen következetlen és feledékeny a hitetlen nép, mert azt olvassuk: Azután felméne Mózes és Áron, Nádáb és Abihu, és az Izráel vénei közűl hetvenen. [Isten hívta őket, hogy menjenek föl a hegyre.] És láták az Izráel Istenét, és annak lábai alatt valami zafírfényű tárgy vala, és olyan tiszta, mint maga az ég. És Izráel fiainak e választottjaira nem bocsátá kezét; jóllehet látták az Istent, mindazáltal ettek és ittak is. És szóla az Úr Mózesnek: Jőjj fel én hozzám a hegyre és maradj ott. És átadom néked a kőtáblákat, és a törvényt és a parancsolatot, a melyeket írtam, hogy azokra megtaníttassanak. Felkele azért Mózes és az ő szolgája Józsué, és felméne Mózes az Isten hegyére. A véneknek pedig monda: Várjatok itt reánk, míg visszatérünk hozzátok: Ímé Áron és Húr veletek vannak; a kinek valami ügye van, ő hozzájok menjen (2Móz 24,9-14). Isten azt mondta Mózesnek, hogy menjen fel a hegyre, és átadja neki a parancsolatokat, a kőtáblákat, hogy tanítsa meg arra a népet (2Móz 24,12). Áron, a két fia Nádáb és Abihu, valamint Húr is ott voltak a hetven vén között, és Isten

3 - 3 - mindenkinek a füle hallatára szólt. Mózes mondta: Várjatok itt reánk, míg visszatérünk hozzátok... (2Móz 24,14). Mózes is kijelentette, hogy vissza fog térni. Ennek ellenére a nép negyven nap múltán azt mondta, hogy: nem tudjuk mint lőn dolga ama férfiúnak Mózesnek (1. v.). Már biztosan nem tér vissza, hiába mondta. Valahogy így van az ember, amikor hitetlen, nem tud tűrni és várni, különösen akkor, amikor nehézségek jönnek az életébe. Az Úr megmondta, hogy: én ti veletek vagyok minden napon (Mt 28,20). Az ember úgy gondolja, hogy Isten már nincs velünk, nem is tudjuk, hogy mi lesz. Azt is megmondta, hogy elmegy, de visszajön (Jn 14,3; Lk 21,27). A hitetlenség úgy gondolkozik, hogy már vissza kellett volna jönnie, már késik (2Pt 3,4), és nem tudjuk, hogy mi van (1. v.). A hit tudja, hogy amit Isten mondott, az úgy lesz még akkor is, ha úgy látjuk, hogy késik. Ebből a mi számunkra az a tanulság, hogy: igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, a melyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel a szívetekben (2Pt 1,19). Tehát, ne felejtsük el, hogy Isten mit mondott az Ő Igéjében. Ne az érzelmeinkre hallgassunk, és ne arra, hogy milyen nehéz már, mert még mindig nem jön az Úr. Ne a hitetlenségünknek a szavára és kérdéseire, hanem a prófétai beszédre hallgassunk! Ha visszagondolt volna valaki arra, hogy azt mondta Isten, hogy Mózes visszatér, és hozza a törvényt (2Móz 24,12), és arra, hogy Mózes is azt mondta: várjatok itt reánk, míg visszatérünk hozzátok (2Móz 24,14), akkor nem merült volna fel bennük, hogy mi lehet Mózessel (1. v.). Nagyon sok tévelygés, nyomorúság azért van, mert az emberekben nem biztos az Ige, a prófétai beszéd (2Pt 1,19). Csak körülbelül ismerik, vagy még úgysem, ezért előtérbe kerül a látás. Az Ige pedig azt mondja: Hitben járunk, nem látásban (2Kor 5,7). Timótheusnak azt üzeni Pál apostol, hogy: gyermekségedtől fogva tudod a szent írásokat, melyek téged bölcscsé tehetnek (2Tim 3,15). Istennek Igéje, a Szentírás tesz bölccsé, nem más. Akármilyen okos dolgok születhetnek, beszélhetnek emberek bármilyen magas pozícióban, az nem tesz bölccsé. Az mind csak azt eredményezi, hogy türelmetlenebb és hitetlenebb lesz az ember. Bölccsé csak Isten Igéje tesz, melynek hallásából fakad a hit (Róm 10,17). Ha Jézus Krisztus azt mondta, hogy visszatér (Jn 14,3), akkor nem késik el (Zsid 10,37), és vissza fog jönni - a maga idejében. Habakuk prófétánál olvasunk egy Igét: ha késik is, bízzál benne; mert eljön, el fog jőni, és nem marad el! (Hab 2,3). Csak mi gondoljuk úgy, hogy késik. Bízzunk, mert eljön! 3.) A hitetlenség csak azt értékeli, amit lát A hitetlenség Istennel és az Ő ígéreteivel - akit és amit nem lát - nem tud mit kezdeni, mert azok csak a hit előtt kedvesek. A hitetlenség előtt csak az érték, amit a két fizikai szemével lát és megfog. Azt mondták, hogy: Kelj fel, csinálj nékünk Isteneket, kik előttünk járjanak; mert nem tudjuk mint lőn dolga ama férfiúnak, Mózesnek (1. v.). Istent már nem látták (2Móz 24,10). A Sínai-hegy már nem rengett, nem füstölt, nem villámlott (2Móz 20,18). Mózest sem látták negyven napja (2Móz 24,18), tehát kellett valami, amit látnak, és megfoghatnak, még ha az annyira nyilvánvaló butaság is, mint egy borjú. Miért éppen borjút készített nekik Áron? Egyiptomban, ahonnan jöttek, a borjút imádták. Ezt hozták magukkal, és a szívük még ott volt. Fizikailag kijöttek, de amikor Isten leszállt, hiába látták a füstölgő Sínai-hegyet, a szívük nem sokat változott (2Móz 20,18; 24,16). Most is előfordul, hogy a régi életünkből, a világból hozunk magunkkal valamit. Amikor Isten megvárakoztat, próbára tesz, akkor kezdünk úgy gondolkozni, mint régen, amikor még a világban, Egyiptomban voltunk. Kezdünk olyan dolgokban bízni, amikben a világ bízik, és bíztunk mi is, amikor még abban jártunk. Mi ennek a világnak a fő bálványa, a fő aranyborjúja? A pénz! Az Úr Jézus meg is mondta, hogy Istennel szemben a legfőbb ellenség a mammon, a pénz. Senki sem szolgálhat

4 - 4 - két úrnak [...] nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak (Mt 6,24). Amióta a rendszerváltás után ez a világ ránk köszöntött, mi is jobban érezzük a saját bőrünkön, hogy mit jelent az, amikor a pénz az isten, és mindent ennek rendelnek alá. Nem számít a könyörület, az egészség, az öregség. Semmi sem számít, csak a pénz, ez a bálvány, a mammon (Lk 16,13). A hívő embert is megkísérti, ugyanis ezt látja maga körül, hogy az Úr késik talán (2Pt 3,4), hallgat? Akkor mi lesz velünk? Kezdünk bízni a pénzben. A pénzben bízni ugyan olyan butaság, mint bízni egy ember által készített, vésővel alakított valamiben (4. v.), szemben azzal az élő Istennel, Aki megjelent, és Akitől félt Izráel népe (2Móz 20,18). Mondja is az Írás, hogy: Azoknak, a kik gazdagok e világon mondd meg, hogy [ ] ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, a ki bőségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra (1Tim 6,17). Az ember ugyanúgy meghajlik ma is a pénz előtt, mint ahogy akkor Izráel népe meghajolt, hajlongott és körültáncolta az aranyborjút (6. v.). A világban annak van tekintélye, akinek pénze van. A hitnek, és annak az embernek, akinek a szívében az élő Isten van, a világban nincs tekintélye. Ott ez megfoghatatlan, túlmegy az érzékein. Csak ami megfogható, amit lát, az az érték. Ez a veszély fenyeget minket is, hogy a világ, Egyiptomnak a befolyása valahogyan beszivároghat a szívünkbe, és az életünkbe. 4.) A hitetlen ember áldozatot hoz a bálványaiért A hitetlenségre az is jellemző, hogy a bálványáért nagy áldozatokra képes. Az aranyborjú úgy készült, hogy: monda nékik Áron: Szedjétek le az aranyfüggőket, a melyek feleségeitek, fiaitok és leányaitok fülein vannak, és hozzátok én hozzám (2. v.). Abból öntötte meg az aranyborjút (4. v.). Nem tudom, hogy mennyire nőtt a nép szívéhez a fülönfüggő. Az biztos, hogy - különösen a keleti népeknél - az arany ékszer ékességnek számított (amit a nyakukba, a fülükre, a kezükre, a lábukra tettek), melyekhez ragaszkodtak, hiszen sokuknak az volt az összes vagyona. Mégis, amikor Áron azt mondta nekik, hogy vigyék hozzá, megtették ezt az áldozatot. Levették magukról, odavitték, csak hogy megöntse a bálványt (3-4. v.). Most is a nagy bálványért, a pénzért nagy áldozatokra képes az ember. Van, aki mindenét odaadja egy jó üzletért. Ezt abban a reményben teszi, hogy nem fog csalódni. Azt gondolja, ha száz másik embert becsaptak is, ő nem fog úgy járni. Eljutott hozzánk egy hír, ami nagyon felborzolta az Erdélyben élő emberek békességét. Volt egy szervezet, Caritas-nak hívták. Azt ígérte, hogy ha az emberek befizetik a pénzüket, rövid időn belül háromszor, négyszer, tízszer annyit kapnak vissza. Hittek is, vitték a pénzt, és dőlt is - az elején. Egy-két hónapig fizették is néhányaknak az ötszörösét, tízszeresét. Elment a híre, és még többen vitték a pénzt. Volt olyan ember, aki eladta mindenét, a házát, sőt a jószágait is. Mindenét pénzzé tette, és bevitte a Caritas-ba. Utána várt, és nem kapott semmit. Mekkora áldozatokat hoztak! Magyarországon is hallunk hasonlót: Lánchíd 2000 és egyebek. Azok, akik ezen meggazdagodtak, vajon nyertek vele? Ők is nagy áldozatot hoztak, de elveszítették a békességüket, jó lelkiismeretüket és a szabadságukat. Azt is tudjuk, hogy hányszor leszámolnak egymással a gazdagok és a maffiák. Rettegésben élnek. Ez a bálványisten, a pénz, nagyon komisz és kegyetlen isten. Nem olyan, mint a mi Istenünk. A mi Istenünk azt mondja, hogy: Békességet hagyok néktek, az én békességemet adom néktek (Jn 14,27). A pénz nem ígéri, hogy békességet ad. A mi Istenünk azt mondja, hogy megtisztít bennünket (Zsolt 66,10; Ef 5,26). A pénz nem ígéri ezt sem. A pénz világában az emberre rárakódik az erőszak, a bűn, a gyűlölködés és az ezekhez hasonlók. Mondja is az Ige, hogy: A kik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe és sok esztelen, és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal (1Tim 6,9-10).

5 - 5 - Azután vannak másfajta bálványok is. Aki a részegeskedés vagy a kábítószer bálványának áldozik, az is sokat áldozik. Feláldozza az egész életét, egészségét, családját, becsületét, jó lelkiismeretét, mindent és rabja lesz a bálványnak. Azután van, aki a paráznaság bálványának áldozik. Arra is mindent rá kell tenni, annak az oltárán is mindent el kell égetni. A hívő ember az Úrnak, az Úr oltárára áldozza az életét. Aki odateszi, az megnyeri, Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt (Mk 8,35). 5.) A vezetők felelőssége Újabb dolgokat szeretnék elmondani a hitetlenségről. A továbbiakat abból a szempontból nézzük meg, hogy mi a vezetők felelőssége. Áron volt az, aki végül is megöntötte az aranyborjút (4. v.). Amikor Mózes lejött a hegyről, legelőször őt vette elő. Mit tett [követett el] néked e nép, hogy ilyen nagy bűnbe keverted [hogy így kellett vele cselekedned]? (21. v.). (1) Mi történt Húrral? Először az a kérdés, hogy hol volt Húr? Azt mondta Mózes, mielőtt felment a hegyre, hogy: Áron és Húr veletek vannak; a kinek valami ügye van, ő hozzájok menjen (2Móz 24,14). A népnek most ez volt az ügyes-bajos dolga, hogy bálványt akartak (1. v.). Hol volt Húr? Nem nagyon olvasunk Húrról később sem. Amikor Mózes kezét tartották (Húr és Áron), az korábban volt (2Móz 17,12). Nem tudom mi az igazság, az Ige később nem ír Húrról. Van azonban egy zsidó hagyomány. Nem az Ige mondja, de elgondolkoztató. Akkor, amikor a nép Áronhoz ment, hogy aranyborjút öntsön, Húr ellenállt. Azt mondta a népnek, hogy: nem! Ekkor a nép megölte. Nem tudom, hogy így volt-e. De egy biztos, hogy amikor egy nép akar valamit, és annak valaki ellenáll, azt nem veszik szívesen. Ha nagyon fel van dühödve a tömeg, arra is képes, hogy öljön. Itt jön a vezetőknek a nagy felelőssége, akiknek Istent kell képviselniük. (2) Áron alkudozott és taktikázott? Áron nem volt elvetemült ember, de mégis azt látjuk az Igében, hogy a népnek nem tudott ellenállni. Nagyon jól tudta milyenek. Felele Áron: Ne gerjedjen fel uram haragja: ismered e népet, hogy gonosz. Mert azt mondták nékem: Csinálj nékünk isteneket ( v.). Áron is nagyon jól tudta, hogy ez gonoszság. Nem a maga jószántából öntötte meg a bálványt. Szinte kényszerítette rá a nép, de ő nem volt képes ellenállni, hanem engedett akaratuknak. Hogyan gondolkozhatott Áron? Ő is megpróbált tenni valamit. Azt mondta, hogy szedjék ki a feleségeik, fiaik, lányaik füléből a fülönfüggőket, és vigyék azokat hozzá, hogy abból istent öntsön (2. v.). Akik azonban ismerik a zsidó gondolkodást, azok azt mondják, hogy Áron arra gondolhatott, hogy úgysem fogják megtenni. Taktikázott egy kicsit, de azzal nem tudott célt érni. Odaadták a fülönfüggőket. Amikor elkészült a bálvány, azt mondta: Holnap az Úrnak innepe lesz! (5. v.). Nem azt mondta, hogy a bálványnak, hanem az Úrnak lesz ünnepe, és holnap, nem ma. Itt is megpróbálta az időt húzni, hogy majd holnap. Ezzel sem ért célt. Egy izráeli kommentár azt mondja, hogy Áron nem akarta megosztani a népet azzal, hogy ellenálljon nekik. Maga mellé tudta volna állítani egy részüket, hiszen Mózes is, amikor lejött a hegyről, azt mondta: A ki az Úré, ide hozzám! és gyűlének ő hozzá mind a Lévi fiai (2Móz 32,26). Mózes ezzel megosztotta őket, ugyanis Lévi fiai mellé álltak. Azt mondják, hogy Áron békeszerető ember volt. Nem akarta megosztani a nép egyik részét a másik ellenében. Nem akart vérfürdőt rendezni. Lehet így taktikázni, de az Úr ügyében ezzel semmire nem lehet menni. Ha hisz valaki, akkor rááll Istennek a beszédére. Ezt mondta az Úr. Magatok láttátok, hogy az égből beszéltem veletek [ezt mondta Isten a tűzből, amikor megijedtek]. Ne csináljatok én mellém ezüst

6 - 6 - isteneket, és arany isteneket se csináljatok magatoknak (2Móz 24,22-23). Az lett volna az egyenes út, ha semmiféle bálványt vagy idegen istent nem imádnak. Lehet, hogy Húr ezt követte, és ez az életébe került. Lehet, hogy Áron pedig e miatt nem merte ezt az utat követni. Taktikázással, politikusi hozzáállással semmire nem lehet menni az Úr ügyében, de a békeszeretetemmel sem. Ott egyenesség kell. A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató (Jak 3,17). A hit is ugyanúgy, mint az isteni bölcsesség, először tiszta. Nem köt kompromisszumot ott, ahol Isten Igéje világos utat mutat. Lehet kötni ott, ahol Isten Igéje engedi, hogy egy dolog így is történhet, vagy úgy is. Én így látom, te úgy látod, és megegyezünk. Amikor Isten Igéje világos utat mutat, ott nincs kompromisszum. A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető (Jak 3,17). Áronnál mindez nem így volt, és ezzel rosszat tett. Csak ha az életünket hittel Isten Igéjéhez szabjuk, akkor jutunk előre az Úrnak az útján. (3) Áron mentegetőzése Amikor Mózes felelősségre vonta Áront, akkor az is nagyon tanulságos, hogy milyen mentségeket hozott fel. Nem én vagyok az oka, hanem a nép Ne gerjedjen fel uram haragja: ismered e népet, hogy gonosz. Mert azt mondták nékem: Csinálj nékünk isteneket, a kik előttünk járjanak; mert ama férfiúnak Mózesnek, ki minket Égyiptom földéről kihozott, nem tudjuk mint lőn dolga ( v.). Tehát, nem én voltam a hibás Mózes, hanem a nép. Ők kényszerítettek rá. A hitetlenség mindig ilyen. Rosszul sültek el a dolgok, de nem én vagyok az oka, hanem a másik. Egy vezetőnek ez nem lehet kifogás. Azért lett odaállítva, hogy ne a népre, hanem Istenre hallgasson. Ha valaki nem vezető, akkor is ez a dolga. A melléfogásainkat, bűneinket, engedetlenségeinket, hitetlenségeinket nem kenhetjük senkire. Így alakultak a dolgok A másik kifogása Áronnak az volt, hogy: nékem ide adák [az aranyakat], én pedig a tűzbe vetettem, és e borjú formáltaték (24. v.). Figyeljük, hogyan mondta Áron? Mintha ő csak belevetette volna, és úgy véletlenül éppen borjú lett belőle. Szokott a hitetlenség is így beszélni, hogy én nem is akartam, de a körülmények, a sors, a véletlen így hozta, hogy pontosan így alakultak a dolgok. Nem. Mi tudjuk, hogy nincsenek véletlenek, hanem minden úgy alakul, ahogyan Isten akarja. Isten pedig úgy alakítja a dolgokat, ahogyan mi Őhozzá viszonyulunk. Ha hiszünk benne, akkor úgy, ha hitetlenül, akkor úgy. Ne mondjunk ilyeneket, hogy véletlenül így történt, vagy, hogy más valaki az oka. Ha már rosszul csináltunk valamit, akkor ismerjük el az Úr előtt. Isten nem fogadta el Áronnak a védekezését: Áronra is igen megharagudt vala az Úr, és el akará őt is pusztítani; de ugyanakkor imádkozám Áronért is. A ti bűnötöket pedig, a borjút, a melyet készítettetek, megragadám, és megégetém azt tűzzel; és összetörém azt, jól megőrölvén, mígnem porrá morzsolódék, azután bevetém annak porát a patakba, a mely a hegyről foly vala alá (5Móz 9,20-21). Tehát ekkor az aranyborjú miatt Isten nemcsak az egész népet, hanem Áront is el akarta pusztítani. Őt is meg akarta ölni, csak Mózes közbenjárásáért fordult el haragja. Végeredményben azonban Krisztusért kegyelmezett meg nekik: az én látogatásom napján ezt az ő bűnöket is meglátogatom (2Móz 32,34).

7 - 7 - Befejezés A következő igeszakaszt a hitetlenségre vonatkozóan emelem ki. Pál apostol által, a zsidó nép példáján keresztül figyelmeztet bennünket az Úr. Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok, Atyámfiai, hogy a mi atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek által; És mindnyájan Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengerben; És mindnyájan egy lelki [szellemi] eledelt ettek; És mindnyájan egy lelki [szellemi] italt ittak, mert ittak a lelki [szellemi] kősziklából, a mely követi vala őket: e kőszikla pedig a Krisztus volt. De azoknak többségét nem kedvelé az Isten, mert elhullának a pusztában. Ezek pedig példáink lőnek, hogy mi ne kívánjunk gonosz dolgokat, a miképen azok kívántak. Se bálványimádók ne legyetek, mint azok közűl némelyek, a mint meg van írva: Leüle a nép enni és inni, és felkelének játszani [...] Mindezek pedig példaképpen estek rajtok; megírattak pedig a mi tanulságunkra, a kikhez az időknek vége elérkezett. Azért a ki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék (1Kor 10, ). Láthattuk, hogy a hitetlenség nem tud várni, nem tud tűrni. Hamar elfelejti Istennek a dolgait, és csak azt értékeli, amit lát. Lehet, hogy mi úgy gondoljuk, hogy erősen állunk a hitben. De azt mondja nekünk Isten: Mindezek pedig példaképen estek rajtok, megírattak pedig a mi tanulságunkra [ ] Azért a ki azt hiszi, hogy áll, meglássa [vigyázzon], hogy el ne essék (1Kor 10,11-12). Nehéz idők jönnek. Nekünk is várni kell, és úgy néz ki, mintha késne az Úr. Sokszor nem tudjuk mi lesz, és hogyan lesz. Miénk az Ige, a Szent Szellem és imádkozhatunk. Ha elővesszük az Igét, és a szívünkben és életünkben jelen van a Szent Szellem, és őszintén az Úr elé jövünk, biztos, hogy eligazít bennünket minden dologban. Nem kell, hogy a hitetlenségnek ugyanabba a példájába essünk. Járhatunk abban a hűségben, ahogy Mózes, Józsué, Káleb és az a kicsiny csapat járt, akik hittek az Úrban. Akik minden körülmény, minden látszat ellenére Őhozzá ragaszkodtak. Ők is példáink. De azoknak többségét nem kedvelé az Isten (1Kor 10,5), ezért a ki azt hiszi, hogy áll, meglássa [vigyázzon], hogy el ne essék (1Kor 10,12)! Ámen. Debrecen, február 25.