Hivatali Tájékoztató. Tartalom. I. évfolyam 2011. évi 7. szám



Hasonló dokumentumok
A Földhivatal. Békés Megyei Kormányhivatal Földhivatala Zátonyi Richárd hivatalvezető 2014.

27 Tájékoztató a hivatali kapu regisztrációval kapcsolatos adatváltozások átvezetéséről 27

44 Európai Közszektor Díj Az aktív korúak ellátására jogosultak részére felajánlott munka megfelelősége 46

Bevezető. Bevezető. Tájékoztatót készítettünk az Mötv. módosításáról, valamint a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer működéséről.

Hivatali Tájékoztató. Tartalom. II. évfolyam évi 8. szám

Bírósági végrehajtás 2012

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013.

Szervezeti és Működési Szabályzata

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE - JEGYZŐJE

Hivatali Tájékoztató. Tartalom. III. évfolyam évi 2. szám

UTASÍTÁSA. az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv személyi állománya évi bankszámla-hozzájárulásáról.

1992. évi XXIII. törvény. a köztisztviselők jogállásáról

KATONA JÓZSEF GIMNÁZIUM. Szervezeti Működési Szabályzat

TÁJÉKOZTATÓ. Budapest, január 28. Kormányrendelet 1. -ának (1) bekezdése sorolja fel.

RÁKOSMENTI MÁKVIRÁG ÓVODA

1992. évi XXIII. törvény. a köztisztviselők jogállásáról. I. fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelete. a települési támogatásról

Szociális ellátások - Aktív korúak ellátása. Jogosultság megállapítása

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Határozati javaslat január 1-i hatállyal, határozatlan időtartamra az Egyesített Szociális Intézmény közös fenntartásában állapodnak meg.

AZ ÖNKORMÁNYZATI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

CECEI ÓVODA INTÉZMÉNYÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő- testületének. 20/2004. (XII.15.) rendelete. a helyi adókról és az alkalmazandó méltányossági eljárásról

Ménfőcsanaki Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK AZ SZMSZ célja, jogi alapjai, hatálya...

1. A köztisztviselôk jogállásáról szóló évi XXIII. törvény 43. -ának. -ának (1) bekezdésében foglalt illetményalap

TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 10-ei rendes, nyílt ülésére

19 A évi Éves Továbbképzési Terv végrehajtása és a évi tervezett képzések _ 19

Szervezeti és Működési Szabályzat

Ingatlannyilvántartás 8.

9.5. Az intézményvezető munkaideje Az intézményvezető akadályoztatása esetén érvényes helyettesítési rendje Az intézményvezető

SOKORÓPÁTKAI EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

OM azonosító: INTÉZMÉNYI SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Döntés a helyi nemzetiségi önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás felülvizsgálatáról

JELENTÉS. Gyöngyöspata Község Önkormányzata gazdálkodási rendszerének évi ellenőrzéséről (43/1) október

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS CÍMZETES FŐJEGYZŐJÉNEK /2010.XIII. számú u t a s í t á s a

ÁLTALÁNOS ÚTMUTATÓ. EMVA forrásból finanszírozásra kerülő pályázati felhívásokhoz. Verzió: 1.0


Személyi jövedelemadó

Töltéstavai Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata

T/4009/xxxx. Az Országgyűlés

146/2015. (VI. 12.) Korm. rendelet

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület június 27-i ülésére

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 162/2009. (XI. 02.) számú KÖZLEMÉNYE

OTP Lakáslízing Zrt. Hirdetmény. Az ingatlanlízing díj- és költségtételeiről

MHK adatbázis Jogszabály szöveg évi LI. törvény június január 1. Lekérdezés ideje: június 30.

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. A Miniszterelnökség személyügyi hírei 6926

(Egységes szerkezet) Általános rendelkezések 1.

OTP Ingatlanlízing Zrt. Hirdetmény

NYÍLT ÜLÉSE. 2. számú jegyzőkönyve (2014. MÁRCIUS 17.) Rendelet: 2/2014. (III. 20.) ÖR. Határozatok: 12/2014. /2014. Kt. hat.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2013 (I. 22.) számú KÖZLEMÉNYE

7/2011. (II. 3.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala Ügyrendjének jóváhagyása és hivatali létszámcsökkentés elrendelése

Iktatószám: 746/2013 IT: 24. ŐI: 10 év A KEMÉNY ZSIGMOND UTCAI ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

GYÁLI TULIPÁN ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

MEGÁLLAPODÁS. többcélú kistérségi társulás létrehozásáról

Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010.(IV.15.) számú rendelete

31-5/2015/231. Heves Megyei Közgyűlés. H e l y b e n

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

NYÁRLŐRINCI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Előterjesztő: polgármester. Tárgy: Megállapodás a Hajdúhadházi Járási Hivatal kialakításához. Melléklet: Feladatot jelent: polgármester, jegyző

Szervezeti és Működési Szabályzat

Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal

Tájékoztató. a szociális ellátásokról. Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Lakossági és Tájékoztatási Osztály

AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

T/4656. számú törvényjavaslat. Magyarország évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról

TARTALO M M U TATÓ. 1. Játékvár Óvoda Minőségirányítási programjának módosítása. 2. Kompetenciamérés eredménye.

K I V O N A T. Készült: Sényő Község Képviselőtestületének június 29-én tartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Készült: Sényő Község Képviselőtestületének április 21-én tartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.

Megelőlegezett családi otthonteremtési kedvezménye 2

AZ EGRESSY BÉNI VÁROSI KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

15/2011. (II. 22.) Kgy. határozat

SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 4-én tartandó ülésére

M E G H Í V Ó május 23-án 14 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza Üléstermébe.

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

MAGYAR KÖZLÖNY 93. szám

Általános rendelkezések

Döntés a polgármesteri hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról

Jogszabályok felülvizsgálata és jogszabályi keretek összefoglalása. a Szervezetfejlesztés és hatékonyságnövelés Miskolc MJV Önkormányzatánál

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013. (X.14.) önkormányzati rendelete a gazdaságélénkítésről

A képviselő-testület november 30-i ülésén hozott döntések: ZÁRT ülésen hozott döntések:

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 7/a. számú melléklete

Holdfény Utcai Óvoda. Szervezeti és Működési Szabályzat

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 13/2004. (IV.30.) rendelete

ZÖLD ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT BÁLYZATA

Szolnok Városi Óvodák

Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal

Kossuth Lajos Általános Iskola 3441 Mezőkeresztes Összekötő út 28 Telefon: , Fax:

ÁLTALÁNOS RÉSZ I. AZ INTÉZMÉNY JOGÁLLÁSA

2. A európai uniós népszavazás jogi szabályozási környezete

2003. évi XCII. törvény. az adózás rendjéről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. Alapelvek

ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt.

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kakucs község Önkormányzata Képviselő-testületének a január 17-én (kedden) órai kezdettel

I. FEJEZET Általános rendelkezések 1.

Átírás:

I. évfolyam Tartalom 6741 Szeged, Rákóczi tér 1. www.csmkh.hu vezeto@csmkh.hu Tel.: 62/562-662 Fax: 62/562-601 A kiadásért felelős: B. Nagy László kormánymegbízott Szerkeszti: Koordinációs és Szervezési Főosztály A szerkesztésben közreműködik: Dr. Lőrincsik Péter lorincsik.peter@csmkh.hu 62/562-656 Bevezető...2 Törvényességi Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztály tájékoztatói...3 Figyelemfelhívás az önkormányzatokat érintő soron következő határidős feladatokra...3 Önkormányzatokat érintő változások a közbeszerzésben, a számvevőszéki törvényben és a védelmi igazgatásban...6 Hatósági Főosztály tájékoztatói...8 A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium végrehajtási eljárásokkal kapcsolatos figyelemfelhívása a települési jegyzők részére...8 Földhivatal Online...9 Koordinációs és Szervezési Főosztály tájékoztatói...13 A 2012. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről... 13 Humánpolitikai Főosztály tájékoztatói...14 A Humánpolitikai Főosztály működéséről, tevékenységéről... 14 Szociális és Gyámhivatal tájékoztatói...16 Súlyos mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményei... 16 Földművelésügyi Igazgatóság tájékoztatói...17 Tájékoztató a szakigazgatási szerv működéséről... 17 Földhivatal tájékoztatói...21 Tájékoztató a szakigazgatási szerv működéséről... 21 Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv tájékoztatói...27 Biztosítási jogviszony időtartama annál a biztosítási kötelezettség feltételeinek egyébként megfelelő mezőgazdasági őstermelőnél, aki értékesítési betétlapját március 20-án érvényesíti... 27 Munkaügyi Központ tájékoztatói...29 Munkaerő-piaci helyzetkép (Csongrád megye 2011. szeptember)... 29 Pályaválasztási Napok... 32 Közlekedési Felügyelőség tájékoztatói...34 Beszámoló a Szuperbringa program -ról... 34 XV. Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció... 36

Bevezető Bevezető Tisztelt Jegyző Asszony! Tisztelt Jegyző Úr! Bízom benne, hogy Hivatalunk Tájékoztatójának korábbi számaiban megjelent szakmai anyagok hasznos segítséget nyújtottak munkája során. A Tájékoztató jelen számában továbbra is kiemelt témákat, jogszabályváltozásokat emeltünk ki, illetve fel kívánjuk hívni a figyelmet az aktuális feladatokra, határidőkre. Felhívjuk a figyelmet az önkormányzatokat érintő soron következő határidős feladatokra, és tájékoztatót teszünk közzé az önkormányzatokat érintő fontosabb szabályokról. Folytatjuk azon sorozatunkat melyben bemutatjuk a Kormányhivatal törzshivatalának egy belső szervezeti egységét, valamint két szakigazgatási szervét. Jelen számunkban a Humánpolitikai Főosztály, valamint a Földhivatal és a Földművelésügyi Igazgatóság mutatkozik be. Közzétesszük a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium végrehajtási eljárásokkal kapcsolatos figyelemfelhívását. Bemutatjuk a Földhivatal Online rendszert. Ismertetjük a 2012. évi munkaszüneti napok körüli munkarendet. Felhívjuk a figyelmet a súlyos mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményeinek elbírálásával kapcsolatos határidőkre. Tájékoztatót készítettünk a mezőgazdasági őstermelő biztosítási jogviszonyára vonatkozó szabályokról. Bemutatjuk Csongrád megyére vonatkozóan a munkaerő-piac 2011. szeptember havi fontosabb adatait. Képes beszámolót készítettünk a Pályaválasztási Kiállítás és Vásárról. Beszámolunk a Szuperbringa program -ról, valamint a XV. Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció keretében lefolytatott ellenőrzések tapasztalatairól. Remélem, hogy a Tájékoztató témakörei felkeltik érdeklődését és segítik tevékenységét. Szeged, 2011. október 28. B. Nagy László kormánymegbízott 2

Törvényességi Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztály tájékoztatói Törvényességi Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztály tájékoztatói FIGYELEMFELHÍVÁS AZ ÖNKORMÁNYZATOKAT ÉRINTŐ SORON KÖVETKEZŐ HATÁRIDŐS FELADATOKRA Készítette: Dr. Emhő Zsuzsanna Az alábbi összeállítással az önkormányzatok előtt álló 2011. évi határidős feladatokra hívjuk fel a figyelmet azzal a szándékkal, hogy a döntés előkészítés munkáját megkönnyítsük és ahhoz segítséget nyújtsunk. A tájékoztatóban az egyéb, jogszabályi előírásokban rögzített felülvizsgálati és rendszeres időközönként végrehajtandó feladatokat is felsoroltuk. Végezetül a kisebbségi önkormányzatok előtt álló fontosabb teendőket vettük számba. Határidős feladatok: November 15.: A helyi önkormányzatra vonatkozó éves belső ellenőrzési tervet a képviselő-testület az előző év november 15-éig hagyja jóvá. (Ötv. 92. (6) bekezdés) November 30.: A jegyző, főjegyző, körjegyző, megyei főjegyző által elkészített, a következő évre vonatkozó költségvetési koncepciót a polgármesternek, főpolgármesternek, a megyei közgyűlés elnökének november 30-ig be kell nyújtania a képviselő-testületnek, megyei közgyűlésnek. (Áht. 70. ) Költségvetési koncepcióval egyidejűleg: A polgármester a helyi önkormányzat gazdálkodásának háromnegyed éves helyzetéről a költségvetési koncepciójához kapcsolódóan tájékoztatja a képviselő-testületet. (Áht. 79. (1) bekezdés) Egyéb feladatok: Helyi adó felhasználásáról tájékoztató: Az önkormányzat a beszedett adó összegéről évenként köteles a költségvetési beszámoló részeként a település lakosságát tájékoztatni. (Htv. 8. (2) bekezdés) Hulladékgazdálkodási tervről beszámoló: A hulladékgazdálkodási terveket kidolgozói hat évre készítik el és 3 évente beszámolót állítanak össze az abban foglaltak végrehajtásáról. (Hgt. 37. (1) bekezdés) Jegyző teljesítményértékelése: A jegyző, főjegyző esetében évente a polgármester állapítja meg a teljesítménykövetelményeket, értékeli teljesítményüket, és az értékelésről tájékoztatja a képviselő-testületet. (Ktv. 34. (6) bekezdés) Körjegyzőségi beszámoló: A körjegyző évente beszámol minden a körjegyzőségben résztvevő képviselő-testületnek a körjegyzőség munkájáról. (Ötv. 40. (4) bekezdés) 3

Törvényességi Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztály tájékoztatói Környezet állapotáról tájékoztatás: A települési önkormányzat elemzi, értékeli a környezet állapotát illetékességi területén, és arról szükség szerint, de legalább évente egyszer tájékoztatja a lakosságot. (Környezetvédelmi tv. 46. (1) bekezdés e) pont, 51. (3) bekezdés) Közmeghallgatás: A képviselő-testületnek évente legalább egyszer, előre meghirdetett közmeghallgatás kell tartania. (Ötv. 13. ) Közoktatási intézkedési terv felülvizsgálata: A helyi önkormányzat a helyi intézkedési terv végrehajtását legalább kétévenként értékeli és szükség szerint felülvizsgálja. (Közoktv. 85. (4) bekezdés) Rendőrségi beszámoló: A rendőrkapitány vagy kijelölt helyettese évente beszámol a rendőrkapitányság illetékességi területén működő települési önkormányzat képviselőtestületének a település közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról. A megyei (fővárosi) önkormányzat felkérésére évente a rendőrfőkapitány vagy kijelölt helyettese számol be. (Rendőrségi tv. 8. (4) bekezdés) Szociális intézményben folyó szakmai munka értékelése: A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény fenntartója ellenőrzi és évente egy alkalommal értékeli a szakmai munka eredményességét (Sztv. 92/B. (1) bekezdés d) pont) Szociális szolgáltatástervezési koncepció felülvizsgálata: A legalább kétezer lakosú települési önkormányzat, illetve a megyei önkormányzat a településen, illetve a megyében, fővárosban élő szociálisan rászorult személyek részére biztosítandó szolgáltatási feladatok meghatározása érdekében szolgáltatástervezési koncepciót készít. Amennyiben a települések egyes szociális feladataikat társulás keretében látják el, e szolgáltatások tekintetében a szolgáltatástervezési koncepciót a társulás készíti el. A szolgáltatástervezési koncepció tartalmát a helyi önkormányzat, illetve a társulás kétévente felülvizsgálja és aktualizálja. (Sztv. 92. (3) bekezdés) Teljesítménykövetelmények alapját képező célok megállapítása: A helyi önkormányzat esetében a teljesítménykövetelmények alapját képező célokról évente a képviselő-testület dönt. (Ktv. 34. (3) bekezdés) Temetői díjak felülvizsgálata: A köztemetőkre vonatkozó díjak mértékét az önkormányzatnak évente felül kell vizsgálni. (Temetőtv. 40. (3) bekezdés) Társulások, fejlesztési tanácsok munkájáról beszámoló: Többcélú kistérségi társulási beszámoló: A társulási tanács tagjai évente legalább két alkalommal beszámolnak képviselő-testületeiknek a társulási tanácsban végzett tevékenységükről. (Tkt. 6. (3) bekezdés) Társulási beszámoló: A polgármester a megállapodásban meghatározottak szerint, de legalább évente egyszer beszámol a képviselő-testületének a társulás tevékenységéről, pénzügyi helyzetéről, a társulási cél megvalósulásáról. (Ttv. 6. (4) bekezdés) 4

Törvényességi Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztály tájékoztatói Kistérségi fejlesztési tanács munkájáról beszámoló: A kistérségi fejlesztési tanács munkájáról és a képviselt álláspontjáról a települési önkormányzat polgármestere az önkormányzat képviselő testületének rendszeresen, de évente legalább egyszer köteles beszámolni. (Tft. 10/F. (4) bekezdés) Regionális fejlesztési tanács munkájáról beszámoló: A regionális fejlesztési tanács munkájáról és a képviselt álláspontjáról a megyei jogú városok polgármesterei a megyei jogú város közgyűlésének, a főpolgármester a Fővárosi Közgyűlésnek rendszeresen, de évente legalább egyszer kötelesek beszámolni. (Ttf. 17. (14) bek. b) pont) Kisebbségi önkormányzatok hatásköri feladatai: Költségvetési koncepció: A helyi kisebbségi önkormányzat a helyi önkormányzat költségvetési koncepciójának tervezetét és költségvetési rendeletének tervezetét a helyi kisebbségi közügyeket érintő ügyekben véleményezi, az erről szóló határozatát a helyi kisebbségi önkormányzat költségvetési koncepciójával és költségvetési határozatával egyidejűleg küldi meg a jegyzőnek. A kisebbségi önkormányzatnak a költségvetési koncepcióját november 30. napja előtt kell elfogadnia a helyi önkormányzattal kötött megállapodás szerint. (Ámr. 37. (4) bekezdés f) pont) Költségvetési koncepcióval egyidejűleg: A helyi kisebbségi önkormányzat elnöke a helyi kisebbségi önkormányzat költségvetési határozatának időarányos teljesítéséről a költségvetési koncepciójához kapcsolódóan november 30. napja előtt a helyi önkormányzattal kötött megállapodás szerint tájékoztatja a helyi kisebbségi önkormányzat képviselő-testületét. (Áht. 79. (3) bekezdés) Január 15.: Az érintett helyi önkormányzatok és helyi kisebbségi önkormányzatok az Áht. 68. (3) bekezdés alapján megkötött, és az Ámr. 37. (4) bekezdés szerinti megállapodást január 15-éig kötik meg, és azt minden évben eddig az időpontig módosíthatják. (Ámr. 37. (5) bekezdés) A tájékoztatóban használt rövidítések: Áht.: Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény Ámr.: Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet Hgt.: A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény Htv.: A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény Környezetvédelmi tv.: A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény Közoktv.: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény Ktv.: A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 5

Törvényességi Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztály tájékoztatói Ötv.: A helyi önkormányzatokról szó 1990. évi LXV. törvény Rendőrségi tv.: A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény Sztv.: A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény Temetőtv.: A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény Tft.: A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény Tkt.: A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény Ttv.: A helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény ÖNKORMÁNYZATOKAT ÉRINTŐ VÁLTOZÁSOK A KÖZBESZERZÉSBEN, A SZÁMVEVŐSZÉKI TÖRVÉNYBEN ÉS A VÉDELMI IGAZGATÁSBAN Készítette: Dr. Semperger Zsolt Az utóbbi hónapok jogszabály-változásaival kapcsolatban három, részben az önkormányzatokat is érintő változásra a közbeszerzési törvény egy módosítására, valamint az Állami Számvevőszéket, a katasztrófavédelmet és honvédelmet szabályozó új törvényekre szeretnénk felhívni a figyelmet. A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény 251. -ának módosításait az idén október 8. után megkezdett egyszerű eljárások esetében kell alkalmazni (lényegében a jövőre életbe lépő új Kbt. egy elemének előrehozásával). A hirdetményt helyettesítő legalább három ajánlattevőnek közvetlenül megküldendő felhívás felső értékhatára ugyanis építési beruházás esetében 80-ról 150 millió forintra emelkedett. Fontos továbbá, hogy az ajánlattételi felhívást mostantól (árubeszerzés, szolgáltatás és építés esetében egyaránt) mikro-, kis- vagy középvállalkozásoknak kell megküldeni (a teljesítésre való alkalmasság követelményének betartásával). Az új közbeszerzési törvény az eljárások egyszerűsítése és a kkv-k megrendeléshez juttatása céljából januártól egyébként is bevezetné a fenti szabályozást. A régi törvénybe történő beépítést és a már októberi hatálybaléptetést az árvízvédelmi munkák, a jövő évi áradásokra való felkészülés felgyorsításának igénye tette szükségessé. Az Állami Számvevőszékről szóló júliusban hatályba lépett 2011. évi LXVI. törvény a korábbiakhoz hasonlóan szabályozza a szervezet ellenőrzési tevékenységét. Az egyértelműség érdekében azonban az eddigieknél több helyen nevesíti az ellenőrzés tárgyaként külön is az önkormányzatokat, azok vagyonát, gazdálkodását, valamint a (rész)tulajdonukban levő gazdálkodó szervezeteket. Lényeges változás továbbá, hogy 6

Törvényességi Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztály tájékoztatói az 5. (8) bekezdése alapján az önkormányzatoknak már nem csak az adóztatási, hanem ezen kívüli egyéb bevételszerző tevékenysége is a számvevőszéki ellenőrzés körébe tartozik. Miután az új törvény teljes körűen szabályozza a helyi és a kisebbségi önkormányzatok, társulásaik és a területfejlesztési tanácsok ÁSZ-ellenőrzését, egyúttal hatályon kívül helyezte az önkormányzati, a többcélú társulási, a kisebbségi és a területfejlesztési törvények erre vonatkozó külön rendelkezéseit. Az ellenőrzés nyilvánosságát erősítő szabály, hogy az önkormányzat polgármesterének, illetve a megyei közgyűlés elnökének és a kisebbségi önkormányzat elnökének ismertetnie kell az önkormányzatra vonatkozó jelentést a képviselő-testülettel, illetve közgyűléssel. A katasztrófavédelem rendszere 2012. január 1-jével megváltozik. A védelmi igazgatás új, egységes alapjogszabálya, a 2011. évi CXXVIII. törvény az önkormányzatok és a polgármesterek számára is jó néhány kötelezettséget ír elő, mindezek ellátásának megszervezésére pedig az önkormányzatok a jövő évtől külön jogszabályban foglaltak szerint közbiztonsági referenst foglalkoztatnak. A megyei védelmi bizottság is átalakul, a honvédelmet szabályozó új, 2011. évi CXIII. törvény 25. (3) bekezdése alapján (a közgyűlés elnöke helyett) azt a kormánymegbízott fogja vezetni. A pontos részletszabályokat az év végéig megszülető végrehajtási rendeletek állapítják meg. 7

Hatósági Főosztály tájékoztatói Hatósági Főosztály tájékoztatói A KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM VÉGREHAJTÁSI ELJÁRÁSOKKAL KAPCSOLATOS FIGYELEMFELHÍVÁSA A TELEPÜLÉSI JEGYZŐK RÉSZÉRE Dr. Tóth László, a Belügyminisztérium Gazdasági és Informatikai Helyettes Államtitkára arról tájékoztatta Dr. Szabó Erika Asszonyt, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Területi Közigazgatásért és Választásokért Felelős Államtitkárát, hogy a rendőrség mintegy 5,5 milliárd forint követelésállományt tart nyilván a korábbi években kiszabott, közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegésekhez kapcsolódóan. Tekintettel a rendőrség gazdasági helyzetére, a korábbiaknál is fontosabbá vált a be nem fizetett bírságok behajtása. A rendőrség tájékoztatása szerint a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések köréről, az e tevékenységekre vonatkozó rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, felhasználásának rendjéről és az ellenőrzésben történő közreműködés feltételeiről szóló 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelet 9. (2) bekezdés a) pontja értelmében 2010. március 1-jétől az objektív felelősség hatálya alá tartozó szabályszegések elkövetése esetén az első fokú eljárás lefolytatására országos illetékességgel a Vas Megyei Rendőr-főkapitány jogosult. Ezen szabályszegések esetében az ügyfeleknek a bírságot kiszabó határozat jogerőre emelkedését követően 30 nap áll rendelkezésre az önkéntes teljesítésre. A teljesítési határidő eredménytelen elteltét követően természetes személy ügyfél esetén a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Közigazgatási Hatósági Szolgálat Végrehajtási Osztálya kezdeményezi az illetékes önkormányzati adóhatóságnál a követelés adók módjára történő behajtását. 2010. március és 2011. augusztus 25. közötti időintervallumban természetes személlyel szemben indult és végrehajtási szakaszban lévő eljárásokat vizsgálva megállapítható, hogy a természetes személyek által be nem fizetett bírság összege 3.611 millió Ft, míg ugyanebben az időszakban a velük szemben folytatott végrehajtási eljárások során behajtott bírság összege megközelítőleg 416,8 millió Ft. A fentiekre tekintettel Dr. Szabó Erika Államtitkár Asszony arra kéri a települési önkormányzatok jegyzőit, hogy a rendelkezésükre álló valamennyi eszközzel tegyék a végrehajtási eljárásokat hatékonyabbá, különös tekintettel arra, hogy a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény 40. (4) bekezdése szerint a 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelet alapján kiszabott közigazgatási bírságból származó bevétel 30 %-a az önkormányzatot illeti meg. Kéri továbbá, hogy az önkormányzatok a hozzájuk befolyt bírságbevétel fennmaradó 70 %-át az adózás rendjéről szóló törvény vonatkozó rendelkezésének megfelelően haladéktalanul utalják tovább az Országos Rendőr-főkapitányság Magyar Államkincstárnál vezetett 10023002-01451715-30000003 számú célelszámolási számlájára. 8

Hatósági Főosztály tájékoztatói FÖLDHIVATAL ONLINE Készítette: Siposné Szabó Anikó A földhivatali adatok hozzáférhetősége a számítógépes rendszer kiépülését megelőzően mind időben, mind térben meglehetősen korlátozott volt, hiszen csak személyes vagy meghatalmazotti megjelenéssel és csak a hivatali nyitvatartási időben tudtak az ügyfelek földhivatali dokumentumokhoz hozzáférni. Ennek megoldására dolgozták ki azt a rendszert, mely a TAKARNET 24 projekt eredményeként ma már elektronikusan és a nap 24 órájában hozzáférhetővé teszi az adatbázisokban található információkat. A leggyakrabban igényelt földügyi szolgáltatások széles körben történő elérhetőségét a Földhivatal Online rendszere biztosítja, mely internetkapcsolat és ügyfélkapus hozzáférés megléte esetén akár otthonról is lehetővé teszi a felhasználóknak tulajdoni lap és térképmásolat lekérését. A korábban csak regisztrált felhasználók (közjegyzők, bíróságok, nyomozó hatóságok, közigazgatási intézmények, önkormányzatok, bankok, ingatlanforgalmazó cégek) számára elérhető TakarNet rendszerrel szemben az új projektnek nem csak az az előnye, hogy éves regisztrációs díj befizetése nélkül is igénybe vehető, hanem hogy 0-24 órában üzemel és többféle ingatlankeresési lehetőség is rendelkezésre áll. Az Ügyfélkapun keresztül belépő felhasználók számára egy új, felhasználóbarát felület készült, ahol a belépők azonosítása után a rendszer többféle ingatlan keresési lehetőséget kínál, és a kérdéses ingatlant megtalálva az adatszolgáltatás típusa (különböző tulajdoni lap másolat, térképmásolat stb.) is egyszerűen szűkíthető. A szolgáltatott dokumentum letöltése előtt az ügyfél a fizetést az OTP fizetési rendszerén keresztül tudja lebonyolítani, amelyhez az ügyfélnek arra alkalmas bankkártyával kell rendelkeznie. A 2011-es év második felében a szolgáltatások várhatóan tovább bővülnek egy ingyenesen igénybe vehető térképi keresővel, és a rendszeren keresztül például szerződést is lehet majd kötni a rendszer változásfigyelő szolgáltatásának igénybevétele céljából. A földhivatali rendszer modernizálásának menete A földügyi infrastruktúra fejlődésében az elektronikus adatszolgáltatás bevezetése mérföldkőnek számított, az új rendszer, mely a Földhivatal Online nevet kapta, az ehhez való hozzáférést szélesebb körre terjesztette ki. A számítógépes adatbázisok felállítását és adatokkal történő feltöltését tulajdonképpen a rendszerváltás után magántulajdonba kerülő földek, lakások és egyéb ingatlanok megnövekedett száma tette szükségessé. A következő lépcsőfok a TAKAROS (Térképen Alapuló KAtaszteri Rendszer Országos Számítógépesítése) volt, mely révén az összes tulajdoni lap adat számítógépre került. 2000 júniusa óta a TAKAROS rendszer az ország összes körzeti földhivatalában üzemel, lehetővé téve azt, hogy az ügyiratkezelés és az adatok karbantartása számítógéppel történjen. Mindeközben 1997-ben kiépült a TakarNet hálózat, mely elektronikusan köti össze a földhivatalokat, és az ingatlan-adatok távoli elérését biztosítja az előfizető jogosultak számára. Az e-közigazgatás valóra váltása érdekében a földügyi igazgatás az elmúlt években kidolgozta a Digitális Földhivatal elnevezésű hosszú távú fejlesztési programot, amelynek kettős stratégiai célja van: egyrészt ügyfél-orientáltabb ügyintézés biztosítása, a szolgáltatások minőségének javítása; másrészt az EU Kataszteri Bizottság alapelveivel összhangban nemzeti téradat-infrastruktúra alapjainak kidolgozása és a benne szereplő adatok biztosítása egyéb célra történő felhasználáshoz. A Földhivatal Online rendszere az 9

Hatósági Főosztály tájékoztatói első stratégiai cél megvalósítására jött létre, a rendszer erre tökéletesen alkalmas is - elérhetősége és könnyen kezelhetősége révén. Az üzemeltetéshez szükséges adatfeldolgozás során pedig korszerűsítésre került az ingatlan- és térképnyilvántartás is, kijavították a korábbi hibás adatokat, és egységes kódrendszert dolgoztak ki, mely közvetetten a későbbi feldolgozást és az adatok egyéb célra való felhasználását is elősegíti, megfelelve a másik központi célnak is. A Digitális Földhivatal koncepció első lépéseként tehát megvalósult a földhivatali adatok non-stop szolgáltatása a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által meghirdetett Elektronikus Közigazgatás Operatív Programja (EKOP) keretében. A Földhivatal Online előzményei A földügyi szakigazgatás célja az ingatlanforgalom mindenki számára biztonságossá, egységessé, elérhetővé és egyszerűbbé tétele. A Földhivatali Adatok Elektronikus Nonstop Szolgáltató Rendszere Ügyfélkapun Keresztül elnevezésű projekt (rövid neve: TakarNet24) révén a körzeti földhivatali adatbázisok szerepét egy központilag kialakított adatbázis vette át, de az ügyintézés továbbra is a körzeti földhivatali adatbázisokon történik. A TakarNet 24 projekt keretében a földhivatali adatok szélesebb körű, elektronikus elérhetőségét tűzték ki célul, az elnevezésben szereplő 24 pedig arra utal, hogy az adatokat az állampolgárok interneten keresztül 0-24 órában közvetlenül is elérhetik. A projekt végeredménye egy új elektronikus adatszolgáltatási rendszer, mely a FÖLDHIVATAL ONLINE nevet viseli, és a földhivatalok központi honlapjáról (www.foldhivatal.hu) bármikor elérhető. A rendszer használatával az ügyfelek a Kormányzati Portál Központi Ügyfélkapuján, pontosabban ügyfélkapu regisztrációval bármikor, bárhonnan közhiteles információt kaphatnak az ingatlanok nyilvántartási adatairól, az adatokban bekövetkezett változásokról. A szolgáltatásról részletesen A Földhivatal Online már elérhető az interneten keresztül, akár otthonról is, ahogyan már említettük, a szolgáltatások igénybevételéhez mindössze Ügyfélkapu regisztráció és online fizetésre alkalmas bankkártya szükséges. Aki már rendelkezik Ügyfélkapu regisztrációval, a Földhivatali Portálról (www.foldhivatal.hu) belépve automatikusan igénybe veheti a Földhivatal Online szolgáltatásait. Ehhez nincs szükség újabb regisztrációra vagy díj megfizetésére, csupán belépés után a személyes és a számlázási adatok kitöltésére. Aki még nem rendelkezik Ügyfélkapu regisztrációval, annak először regisztrálnia kell, ezt díjmentesen, személyesen megteheti a munkanapokon 8-20 óráig nyitva tartó Kormányablakokban. A Kormányablakoknál már korábban is, 2011. január 17-e óta igénybe vehették a szolgáltatást, természetesen szintén ügyfélkapu regisztrációval. A számítógépes földhivatali-nyilvántartási rendszerből jelenleg a következő szolgáltatások vehetők igénybe: a. Tulajdoni lap I. rész ingyenes havonta 20 letöltési lehetőséggel b. Elektronikus dokumentumként szolgáltatott nem hiteles tulajdoni lap 1000 Ft/ingatlan Az elektronikus formában szolgáltatott nem hiteles tulajdonilap-másolat, valamint az erről készített papír alapú másolat bizonyító erővel nem rendelkezik. 10

Hatósági Főosztály tájékoztatói c. Elektronikus dokumentumként szolgáltatott e-hiteles tulajdoni lap 3600 Ft/ingatlan Az elektronikus formában szolgáltatott hiteles másolat a hosszú távú érvényesítés feltételeit biztosító minősített elektronikus aláírással van ellátva. Az ilyen módon hitelesített tulajdoni lap kizárólag elektronikus formában rendelkezik bizonyító erővel. d. Elektronikus dokumentumként szolgáltatott térképmásolat 2400 Ft/ingatlan Az elektronikus formában szolgáltatott térképmásolat valamint az erről készített papír alapú másolat bizonyító erővel nem rendelkezik. Az E-hiteles, vagyis elektronikusan hiteles tulajdoni lap másolat olyan elektronikus okirat, amelyen szerepel a szolgáltató hitelesítő záradéka, a szolgáltató fokozott biztonságú elektronikus aláírásával hitelesíti és elhelyezi rajta időbélyegzőjét. Ez tanúsítja, hogy az időbélyegzőben feltüntetett időpontban az e-hiteles okirat létezett, az ingatlannyilvántartási adatbázisból származik, és tartalma az időbélyegző által jelzett időpontban megegyezett az ingatlan-nyilvántartási adatbázisban elektronikus formában rögzített hatályos adatokkal. Az e-hiteles okirat bizonyító erejű, az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény szerint megfelel az írásba foglalás követelményeinek, de nem minősül közokiratnak. Az e-hiteles okirat kizárólag az e-szignó programmal ellenőrizve és elektronikusan a számítógép képernyőjén megtekintve bizonyító erejű. Kinyomtatva, papír formátumban nem minősül hiteles, bizonyító erejű dokumentumnak. Csak elektronikus formában ellenőrizhető a hitelessége, csak ekkor bír bizonyító erővel. Az e- hiteles tulajdoni lap szolgáltatás igénybevételéhez a felhasználónak rendelkeznie kell az e- Szignó program használatára való jogosultsággal. Az e-szignó kereskedelmi termék, az elektronikus aláírások ellenőrzéséhez azonban ingyenesen használható, letölthető közvetlenül készítőjétől. A szolgáltatás igénybevételének menete: 1. Személyes adatok módosítása: először belépve a Földhivatal Online rendszerébe szükséges az alapvető azonosító adatok és a számlázási információk módosítása. A néhány percig tartó művelet eredményét a rendszer megőrzi, a továbbiakban nem kell újra megadnunk őket. 2. Szolgáltatás indítása: első lépésként a keresett ingatlan azonosítását kell elvégeznünk, melynek teljesítésére többféle lehetőség áll a felhasználók rendelkezésére: történhet helyrajzi szám alapján, ez a leggyorsabb azonosítási mód, de az ingatlan címe szerinti keresés is lehetséges. A cím alapján történő keresés esetleg több ingatlanra is eredményes lehet, különös tekintettel a társasházak vagy más, több lakást magukba foglaló címek esetén, ilyenkor ezek a képernyőn listázásra kerülnek, és az ügyfélnek kell kiválasztani pontosan a keresett ingatlant. 3. Az ingatlanhoz kérhető szolgáltatások a. Tulajdoni lap első része b. E-hiteles tulajdoni lap másolat c. Nem hiteles tulajdoni lap másolat d. Térképmásolat (nem hitelesített) 11

Hatósági Főosztály tájékoztatói 4. Fizetés az OTP rendszerén: bankkártya adatainak (kártyaszám, lejárati dátum, érvényesítési/cvc kód, kibocsátó neve, pénzintézet neve, a kártyatulajdonos neve) megadása a fizetőfelületen 5. Hozzáférés a lekérdezett dokumentumhoz: lehetséges a megjelenő lap kinyomtatása, vagy ha később van rá szükség, bizonyos ideig hozzáférés lehetséges a Lekérdezett dokumentumok között (PDF megjelenítő és szükség esetén E-Szignó program telepített verziója szükséges) 6. A díjköteles lekérdezésekről készült "Elektronikus Bizonylat" a szolgáltatást követő naptól megtalálható a Lekérdezett dokumentumok között. Távlati célok, jövőbeli tervek A földügyi szakterület szempontjából az e-kormányzás koncepciója hozza a legnagyobb változást azzal kapcsolatban, hogy a központi és helyi szervezetek hogyan nyújtják szolgáltatásaikat és hogyan kommunikálnak egymással, illetve felhasználóikkal. A földügyi szolgáltatások jelenleg is összhangban vannak az e-kormányzati elképzelésekkel, a fejlesztési elképzelések hajtóereje ezért nem elsősorban a technológia, hanem a szolgáltatási kapcsolatok szélesebb körűvé és hatékonyabbá tétele. Ennek valóra váltása érdekében dolgozta ki a földügyi igazgatás az elmúlt években a Digitális Földhivatal elnevezésű hosszú távú fejlesztési programot, amelynek kettős stratégiai célja van: egyrészt az elektronikus földhivatali nyilvántartás továbbfejlesztésével az ingatlannyilvántartás hatékonyságának növelése, vagyis ügyfél-orientáltabb ügyintézés biztosítása, a szolgáltatások minőségének javítása; másrészt a nemzeti téradat-infrastruktúra felügyelt alapjainak kidolgozása és ezen téradat- infrastruktúra biztosítása egyéb célra történő felhasználáshoz. A Digitális Földhivatal hosszú távú fejlesztési terv átfutási idejét a rendelkezésre álló erőforrások és társadalmi elvárások függvényében 5 8 évre tervezték. A többlépcsős fejlesztés eredményeképpen megvalósul a földhivatali ügyvitel teljes folyamatának korszerűsítése, egészen a teljesen elektronikus ügyintézésig és szolgáltatásig. Bővülnek a földhivatalok elektronikus szolgáltatásai, javul a szolgáltatások színvonala, javul az adatok minősége, lehetőség nyílik más államigazgatási adatbázisokból adatellenőrzések végzésére, ami az ingatlan-nyilvántartás által nyújtott jogbiztonságot erősíti. Természetesen ez a megközelítés kizárólag technikai szempontú, ezzel párhuzamosan a jogi szabályozás kérdéseivel is folyamatosan foglalkozni kell. Felhasznált irodalom: Horváth Gábor (főosztályvezető, Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium): A TakarNet24 szerepe a földügyi infrastruktúra fejlődésében www.foldhivatal.hu 12

Koordinációs és Szervezési Főosztály tájékoztatói Koordinációs és Szervezési Főosztály tájékoztatói A 2012. ÉVI MUNKASZÜNETI NAPOK KÖRÜLI MUNKARENDRŐL Készítette: Dr. Orbán Tamás A Magyar Közlöny 2011. évi 119. számában került kihirdetésre a nemzetgazdasági miniszter 39/2011. (X. 14.) NGM rendelete a 2012. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről. A rendelet hatálya kiterjed minden munkáltatóra és az általuk foglalkoztatottakra, viszont nem terjed ki a megszakítás nélkül üzemelő és a rendeltetése folytán a munkaszüneti napokon is működő munkáltatónál, illetve az ilyen jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállalók munkarendjére. A 2012. évi munkaszüneti napok körüli a naptár szerinti munkarendtől való eltéréssel járó munkarend a következő: kapcsolódó ünnep munkanap pihenőnap Március 15., csütörtök március 24., szombat március 16., péntek Május 1., kedd április 21., szombat április 30., hétfő Október 23., kedd október 27., szombat október 22., hétfő November 1., csütörtök november 10., szombat november 2., péntek December 25-26., keddszerda december 15., szombat december 24., hétfő 13

Humánpolitikai Főosztály tájékoztatói Humánpolitikai Főosztály tájékoztatói A HUMÁNPOLITIKAI FŐOSZTÁLY MŰKÖDÉSÉRŐL, TEVÉKENYSÉGÉRŐL Készítette: Dr. Kiss Zsuzsanna A kormányhivatalok megalakulását követően a humánpolitika a Koordinációs és Szervezési Főosztály keretében működött. A Csongrád Megyei Kormányhivatal Szervezeti és Működési szabályzatáról szóló 21/2011.(III. 4.) KIM utasítás óta beszélhetünk önálló szervezeti egységként működő Humánpolitikai Főosztályról a Kormányhivatalban. Tevékenységét elsősorban a többször módosított, a kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény és a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény alapján látja el. A Főosztály feladatai közé tartoznak a teljesség igénye nélkül a következők: A/ ellátja: a Kormányhivatallal kormánytisztviselői jogviszonyban és munkaviszonyban álló kormánytisztviselők és munkavállalók tekintetében a személyzeti, munkaügyi, fegyelmi, humánpolitikai, szociális és kegyeleti döntésekkel, valamint a kitüntetési, elismerési javaslatok felterjesztésével összefüggő feladatokat; a kormánytisztviselői és közszolgálati jogviszonyra vonatkozó jogszabályok végrehajtásának ellenőrzését, a közszolgálati nyilvántartás vezetésével és működtetésével kapcsolatos feladatokat; a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos munkáltatói intézkedések szakmai előkészítését, az ezzel kapcsolatos iratok és nyilvántartások kezelését a címzetes főjegyzői cím véleményezésével és felterjesztésével kapcsolatos feladatokat; a tartalékállományba helyezéssel kapcsolatos feladatokat; a munkavédelemmel és tűzvédelemmel kapcsolatos kormányhivatali teendőket, a munka- és tűzvédelmi oktatások megszervezését, a munka- és tűzvédelemmel kapcsolatos jelentések, beszámolók, statisztikák készítésére vonatkozó feladatokat; B/ gondoskodik: az alkalmazásban álló kormánytisztviselők és munkavállalók előzetes és időszakos munka-egészségügyi alkalmassági vizsgálatáról; a jogszabályban meghatározott személyek vonatkozásában a nemzetbiztonsági ellenőrzéssel összefüggő feladatok elvégzéséről; 14

Humánpolitikai Főosztály tájékoztatói az éves teljesítménykövetelmények kitűzésének szakmai előkészítéséről, a kormányhivatali egységek által készített egyéni teljesítményértékelési javaslatok felterjesztéséről; C/ figyelemmel kíséri az esélyegyenlőségi terv megvalósulását, arról évente beszámolót készít; A Főosztály létszáma 12 fő, mely kormánytisztviselők a törzshivatal és 16 szakigazgatási szerv tekintetében látják el a fent felsorolt feladatokat. 15

Szociális és Gyámhivatal tájékoztatói Szociális és Gyámhivatal tájékoztatói SÚLYOS MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK KÖZLEKEDÉSI KEDVEZMÉNYEI Készítette: Treplán Anikó Tájékoztatni szeretnénk azon ügyfeleinket, akik kérelmet nyújtottak be a súlyos mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményei kapcsán gépjárműszerzési illetve átalakítási támogatás iránt, hogy a Hivatal az általa létrehozott bizottság véleményének kikérésével és a keretszám figyelembevételével előre láthatóan 2011. november 15-én dönt a tárgyévi jogosultságokról. A bizottság tagjai: a) a MEOSZ elnöke által meghatalmazott képviselő b) a szakértői szerv által meghatalmazott képviselő c) a Hivatal által felkért személy A közlekedési kedvezményt megállapító, illetve elutasító határozatok postára adásának időpontja: 2011. november 30. Azon kérelmezők számára, akik keretszám hiányában elutasító döntést kapnak, tájékoztatásul közöljük, hogy 2012. január 1. és március 31. között ismételten beadhatják kérelmüket. Amennyiben a jogszabály a következő évi beadási határidőig nem módosul, annak, aki az ez évi kérelemhez minden szükséges dokumentumot becsatolt, kizárólag a kérelmét kell megújítania. Ha a jogszabály változna a jövő évre vonatkozóan, tájékoztatást teszünk közzé a Kormányhivatal honlapján, és minden változásra felhívjuk ügyfeleink figyelmét. 16

Földművelésügyi Igazgatóság tájékoztatói Földművelésügyi Igazgatóság tájékoztatói TÁJÉKOZTATÓ A SZAKIGAZGATÁSI SZERV MŰKÖDÉSÉRŐL A Földművelésügyi Igazgatóság jogelőd hivatala 1991-ben jött létre. Az évek során kialakult egy olyan szervezet, amely az utóbbi 8-10 évben rendszeresen évi 80.000 ügyfél-hivatal találkozással dolgozik. Természetesen ebbe beleértendő az ez évben, a társ igazgatóság állományába tartozó, de általunk irányított falugazdász hálózat is. Jelenlegi létszámunk: 14 fő, plusz 2 fő kihelyezett munkatárs és 30 fő falugazdász. A feladatokat ezzel a 46 fős létszámmal egységesen végezzük, a 2010. év végén végrehajtott szétválasztás ellenére egységes csapatként kell dolgoznunk, mert az elvégzendő feladatok nem választhatóak szét. A földműveléshez kapcsolódó ügyek körébe soroljuk a területi szintű agrárpolitikai stratégiák, koncepciók, programok és tervek kidolgozását, a szőlő-, gyümölcstelepítéssel, valamint növénytermesztéssel és állattenyésztéssel kapcsolatos szakigazgatási feladatokat, valamint a mezőőri/hegyőri szolgálat működtetésével, a halászati és vadászati tevékenységgel kapcsolatos igazgatási munkákat. Ide tartozik a földkiadással és földárveréssel kapcsolatos feladatok ellátása is. Alapvető feladat az uniós támogatási kérelmek benyújtásának, kezelésének segítése. A teljesség igénye nélkül a fontosabb feladatok: Halászati hatósági ügyek: A Földművelési Igazgatóság elsőfokú halászati hatósági ügyeket intéz. Évi 10 millió Ft bevétel horgászjegy értékesítésből és kb. 4 millió Ft bírságból. Vadászati hatósági ügyek (első fok): A Földművelésügyi Igazgatóság elsőfokú vadászati hatósági ügyeket intéz. Trófea bírálat ebben az évben eddig 2707 db őzbak, 8 gímszarvas és 2 dám bika, valamint 70 db vaddisznó. Vízgazdálkodás: A Földművelésügyi Igazgatóság ellátja a mezőgazdasági célú vízgazdálkodáshoz kapcsolódó feladatokat, és véleményezi a fejlesztési koncepciókat. Az év eleji 70 ezer ha belvízborítás és a 25 ezer ha öntözésre berendezett terület a meghatározó. Részarány földkiadás: A Földművelésügyi Igazgatóság lefolytatja a földkiadási eljárásokat, kártalanítási határozatokat hoz, valamint átadja a maradványként mutatkozó védett természeti területeket a Magyar Állam tulajdonába és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vagyonkezelésébe. Év végén még megmarad 2 szövetkezet sorsolásra előkészíteni és kisorsolni. 17

Földművelésügyi Igazgatóság tájékoztatói Hegyközségek törvényességi felügyelete: Ellenőrzésre kerül, hogy a hegyközségek alapszabálya és más szabályzata megfelel-e a jogszabályoknak, továbbá, hogy a hegyközségi szervezetek határozatai nem ütköznek-e ezek valamelyikébe. Családi gazdaságok nyilvántartásba vétele és a nyilvántartások vezetése: A Földművelésügyi Igazgatóság kérelem alapján nyilvántartásba veszi a családi gazdaságokat, azok földterületét, valamint vezeti a gazdaságban történő változásokat, módosításokat. Jelenleg 1.250 családi gazdaság működik a megyében. Várhatóan az általuk igénybe vehető kedvezmények kiterjesztése a számuk növekedését eredményezi. Integrátorok nyilvántartása: A Földművelésügyi Igazgatóság nyilvántartja, illetve visszavonhatja az integrátori határozatokat. Külön elrendelés alapján beszámoltathatja az integrátorokat, a beszámolókat összesíti, véleményezi, majd felterjeszti a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalba (MGSZH). Vis maior eseményekkel kapcsolatos szakhatósági feladatok: A mezőgazdasággal kapcsolatos vis maior eseményeket (belvíz, fagykár, aszály, vihar, jégkár stb.) a Földművelésügyi Igazgatóság felé kell bejelenteni, ami ez után ellenőrzi, hogy a kár valóban bekövetkezett-e, majd erről igazolást ad ki a termelőknek (hatósági bizonyítvány). A 2010. évben 4.000 termelő vis maior jelentését kellett elkészíteni, ellenőrizni és továbbítani. A tagállami állampolgárok termőföld-tulajdonszerzési képességének ellenőrzése: A Földművelésügyi Igazgatóság a falugazdász közreműködésével környezettanulmányt készít, és igazolja a törvényi feltételek meglétét. A nemzeti forrásból finanszírozott támogatások felhasználásának ellenőrzése: A Földművelésügyi Igazgatóság fogadja a nemzeti forrásból biztosított támogatási kérelmeket, ezeket nyilvántartja, ellenőrzi, végül elbírálja őket. Külön jogszabályok alapján ellenőrzi a juttatás felhasználását. Statisztikai adatgyűjtés az agrárágazat területi szintű működéséről: A Földművelésügyi Igazgatóság elemzi a megye mezőgazdasági statisztikai adatait, és jelentést készít a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal és az Agrárgazdasági Kutató Intézet Gazdaságelemzési Igazgatósága számára. Agrárkörnyezet-gazdálkodási Információs Rendszer (AIR) működtetése: Az Agrárkörnyezet-gazdálkodási Információs Rendszerben termelői megkeresésre segítséget nyújtunk a nitrát adatszolgáltatási, illetve AKG-s területek használóinak Gazdanapló adatainak feltöltésében. A nemzeti támogatási rendszer működtetése: A Földművelésügyi Igazgatóság ellenőrzi a 2004. év előtti nemzeti támogatásokhoz kapcsolódó működtetési kötelezettség teljesítését, vezeti a bekövetkezett változásokat, illetve engedélyezi vagy elutasítja a szerződésmódosításokat, és dönt a jogosulatlanul igénybevett támogatásokról. Szükség esetén engedélyezi az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett kötelezettségek törlését. 18

Földművelésügyi Igazgatóság tájékoztatói Elemi károkkal és azok biztosításával kapcsolatos állami támogatások működtetésével összefüggő feladatok: A mezőgazdasági biztosítások állami támogatása esetén feladatunk a kárnemek területi igazolása, kár mértékének megállapítása, és a támogatás jogosultságának igazolása. Ebben az évben 246 termelő jelentkezett be kártérítésre azok közül akik befizették a területegységre megállapított díjtételt. Ezeket a beadványokat tételesen át kell számolni és az idei eredményt össze kell vetni az elmúlt évekből három nem károsodott év átlagával. A településrendezési tervek és a helyi építési szabályok véleményezése: A Földművelésügyi Igazgatóság vizsgálja a településrendezési tervek és a helyi építési szabályzatok módosításainak mezőgazdasági területekre vonatkozó érintettségét, és véleményezi ezeket. Falugazdászok szakmai koordinációja: A Földművelésügyi Igazgatóság elkészíti a falugazdász hálózat ügyfélfogadási rendjét, és betartatja azt. Közli a Vidékfejlesztési Minisztériumból, az MGSZH-ból, valamint a Kormányhivataltól érkező utasításokat a hálózattal. Az Igazgatóság alakítja ki, koordinálja és ellenőrzi a napi munkavégzést, valamint végrehajtja az ügyrenddel kapcsolatos feladatvégzést. Őstermelői igazolványok érvényesítése, nyilvántartások vezetése: A Földművelésügyi Igazgatóság őstermelői igazolványokat ad ki, újít meg és szüntet meg, ezen kívül egyéb igazolásokat is kibocsát a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságnak és a NAV-nak. További feladatai közé tartozik az őstermelői tevékenység ellenőrzése, valamint a nyilvántartott őstermelőkről havi jelentést készít az MGSZH központnak. Ebben az évben 24.000 őstermelő érvényesítette igazolványát. A nyilvántartott igazolványok száma meghaladja a 60 ezret. A jelenlegi szabályozást jellemzi, hogy külön megállapodást kellett kötnünk az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósággal, hogy Szegeden a központi állományba tartozó falugazdászok is jogszerűen kezelhessék az őstermelői igazolványokat. Gázolaj jövedéki adó visszaigénylés jogosultságának igazolása: A Földművelésügyi Igazgatóság adja ki a visszaigényléshez szükséges nyomtatványokat, ezeket ellenőrzi (összehasonlítja a földhasználati lapokkal), majd záradékolja, a záradékolt igényléseket pedig visszaküldi a termelők részére. További feladatai közé tartozik a statisztika elkészítése és a nyilvántartás vezetése, illetve napi kapcsolatot tart a megyei NAVval. A 2011. évben meghaladjuk a 6.000 db-ot a záradékolással. A birtok-összevonási célú földvásárlási támogatás intézése (első fok): A Földművelésügyi Igazgatóság fogadja a beérkező pályázatokat, véleményezi őket, és meghozza a döntést a támogatás odaítéléséről. Kezeli a korábbi jelzálog bejegyzéseket. Mezőőri/hegyőri szolgálat működtetésével kapcsolatos hatósági és igazgatási feladatok: Ezek a feladatok a következők: őrszolgálatok nyilvántartásba vétele; döntés az állami hozzájárulásról; intézkedés a hozzájárulás kifizetéséről; ellenőrzés, intézkedés hozzájárulás visszafizetéséről; illetve mezőőri tanfolyam és vizsga, továbbképzés szervezése, mezőőrök és hegyőrök nyilvántartásba vétele, mezőőrök tevékenységének ellenőrzése. 19

Földművelésügyi Igazgatóság tájékoztatói Egységes (területalapú) támogatási kérelmek beadása: A falugazdász, illetve egyéb erre a munkára beosztott ügyintéző számítógépen feldolgozza a termelő adatait. Berajzolja a különböző növényekkel hasznosított területeket és a saját ügyfélkapuján keresztül benyújtja a termelő támogatási igényét. Az idén 21 támogatási jogcímre 8.000 termelő igényét továbbították a falugazdászok és más igazgatósági dolgozók ügyfélkapuján keresztül Csongrád megyében. 20

Földhivatal tájékoztatói Földhivatal tájékoztatói TÁJÉKOZTATÓ A SZAKIGAZGATÁSI SZERV MŰKÖDÉSÉRŐL A föld, mint termelőeszköz minden társadalom életében fontos szerepet töltött és tölt be. A föld birtoklása társadalmi rangot jelentett, az abból származó gazdasági előnyök pedig módot nyújtottak a jövedelemszerzésre, vagyonfelhalmozásra és a tőkebefektetésre. A földekkel és ingatlanokkal, ezeken belül is a termőföldekkel, azok tulajdonával, használatával, ha nem is teljes körűen, de a jelenlegi időkben is a legtöbb magyar állampolgár kapcsolatba kerül. A földügyi szakigazgatási feladatokat ha jogszabály kivételt nem tesz elsőfokon a körzeti földhivatal, másodfokon a megyei földhivatal látja el. A földügyi szakigazgatás központi szakmai irányítását a Vidékfejlesztési Minisztérium Földügyi Főosztálya végzi. 1./ Földügyi Osztály A Földügyi Osztály feladat- és hatásköre 2 fő részre tagolódik: a földvédelemre és a földhasználatra. Segíti, irányítja és ellenőrzi a körzeti földhivatalok szakmai munkáját, egységes jogalkalmazói gyakorlatot alakít ki. A feladatok közvetlen ellátása zömében a körzeti földhivataloknál dolgozó munkatársakra hárul. A talajtan, talajvédelem még ma is élő kiválósága, Dr. Stefanovits Pál professzor hétköznapi nyelven megfogalmazott fontos gondolata Ne foglalj el a természettől több és jobb földet, mint amennyi okvetlenül szükséges lehetne az Osztály mottója, illetve a jog nyelvezetére lefordítva, feladatkörének egyik alappillére. Több más hatóság is engedélyezheti termőföldekre különböző létesítmények megvalósítását, tevékenységeket, azonban a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény kimondja az elsődlegességet, miszerint Ingatlanügyi hatósági (Földügyi Osztály) engedéllyel lehet termőföldet más célra hasznosítani. Más hatóságok a termőföldet érintő engedélyezési eljárásuk során kötelesek meggyőződni arról, hogy rendelkezésre áll-e a termőföld más célú hasznosításának engedélyezéséről szóló ingatlanügyi hatósági határozat. Termőföld más célú hasznosításának engedélyezéséről szóló ingatlanügyi hatósági határozat hiánya esetén a hatóságnak az eljárást fel kell függesztenie. Az osztály másik legjelentősebb feladatkört kijelölő jogszabálya a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvénynek a földhasználati nyilvántartással kapcsolatos rendelkezései. A mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozók számára több uniós és a hazai támogatási jogszabály előírja támogatási feltételként a körzeti földhivatalok által vezetett és nyilvántartásba vett termőföldhasználat meglétét. A fentebb felsorolt kiemelten fontos földvédelmi (főként mennyiségi), földhasználati nyilvántartás vezetése mellett a szakvonal ellátja továbbá: a termőföldek és a külterületi kivett (pl.: a csatorna, dűlő utak) megnevezésű ingatlanok rendeltetésszerű hasznosításának folyamatos ellenőrzését, a települések külterületein a parlagfű mentesítéssel kapcsolatos hatósági felderítési feladatokat, 21

Földhivatal tájékoztatói a földminősítés feladatkör végzése során az ingatlan-nyilvántartásban megjelenő művelési ág vizsgálatát, a helyszíni osztályba sorozások során a termőföldterületek minőségi osztályának megállapítását, a nyilvántartáshoz kapcsolódó községi és járási mintaterek karbantartását, valamint a termőföldterületeket érintő más hatósági eljárásokban szakhatóságként való közreműködést. A szakvonalnak a mindennapos munkavégzés mellett 2011. évben két kiemelt feladata volt: A szakmai főhatóság döntése alapján a különböző szakterületekre országosan egységes eljárásrend kidolgozását írta elő, és ennek keretében megbízást kaptunk a földvédelmi eljárásrend kidolgozására, mely munka várhatóan 2011. novemberében befejeződik. A Vidékfejlesztési Minisztérium parlagfű elleni védekezés stratégiája megnevezésű és elfogadott munkaanyagában a parlagfű elleni védekezés hatékonyságának növelése érdekében elrendelte a légi (helikopteres) felderítés tesztelését. Ennek keretében a megye parlagfűvel leginkább fertőzött, a Tisza folyótól nyugatra eső része került ellenőrzésre, mintegy 136.000 ha. Az eredmények kiértékelése, összegzése ezt követően történik. A feladatinkat tekintve az ingatlanügyi hatóságon belül ez a szakvonal az, mely közvetlenül tudja befolyásolni az ingatlanok tulajdonosait, használóit több esetben szankcionálással annak érdekében, hogy minél jobb állapotban megőrizhessük, lehetőség szerint javíthassuk országunk egyik legfontosabb feltételesen megújuló természeti erőforrását, a termőföldet. 2./ Földmérési Osztály A földhivatalok hatósági földmérési feladatait a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 1996. évi LXXVI. törvény és a végrehajtására kiadott 16/1997. (III. 5.) FM rendelet szabályozza. A földhivatalok hatósági földmérési feladatait három jól elkülöníthető részfeladatra lehet bontani. 1. Ingatlan-nyilvántartás földmérési feladatai: változásvezetés Az ingatlan-nyilvántartás tartalmában bekövetkezett változások egyes típusai, a nyilvántartási térkép változtatását is eredményezik. Ilyen jellegű változások például az épületek építése és lebontása, az ingatlanok megosztása és egyesítése, vagy határvonaluk módosítása. Ezen esetekben a jogszabály a változás átvezetéséhez az okiraton túl az okirat kötelező mellékleteként változási vázrajz elkészítését is előírja. A Földhivatal ilyen jellegű változási vázrajzokat hatósági feladatai keretében nem készít az állampolgárok részére, viszont a hozzá benyújtott változási vázrajzokat megvizsgálja, ellenőrzi és záradékkal tanúsítja, hogy megfelel a szakmai előírásoknak és átvezetésre alkalmas. 2. Adatszolgáltatás A körzeti földhivatalok adat és térképtárában találhatók az állami alapadatok és az ezek előállításával kapcsolatos térképek és munkarészek, valamint az ingatlan-nyilvántartási 22

Földhivatal tájékoztatói térképek, földmérési alappontok, korábbi változási vázrajzok irattári példányai. Ezekből az adatokból lakossági célra az egyes államigazgatási eljárásokhoz kötelező érvénnyel felhasználandó másolatokat, valamint újabb változások létrehozásához földmérési munkák adatait szolgáltatják a földhivatalok adatszolgáltatási díjak ellenében. 3. Felszólalások kivizsgálása A nyilvántartási térkép készítése, valamint az abban bekövetkezett változások vezetése során előfordulhatnak felmérési, térképezési vagy területszámítási hibák. Ezek a hibák általában rejtve maradnak sokszor évtizedekig, míg az ingatlanok adataira, vagy a vele szomszédos ingatlanokkal kapcsolatosan olyan változás nem történik melynek mérése során arra fény nem derül. Ezeknek a hibáknak a hivatalból, illetve kérelemre történő kivizsgálása a hatósági földmérés feladata. A földrészletek határvonalának kitűzése, valamint a természetbeni eltérő birtoklásból adódó határviták rendezése nem tartozik a hatósági feladatai közé a földhivatalnak. Körzeti földhivataloknál intézhető földmérési ügyek: A földmérési és térképészeti állami alapadatok kezelése és szolgáltatása. Az állami alapadatok nyilvántartása, és az azokban bekövetkezett változások folyamatos vezetése. A földmérési tárgyú beadványokkal kapcsolatos ügyek intézése. A sajátos célú földmérési munkák vizsgálata és záradékolása. A felmérési, térképezési és területszámítási hibák kijavítása. A felmérési és térképezési hiba kijavításánál a jogi szabályozás értelmében a meglévő birtoklási viszonyokat a földhivatal nem változtathatja meg. Vitás esetben a jogerős bírósági végzésben rögzített határvonal kerül a földhivatali nyilvántartásba. Az állami alapadatokban bekövetkezett hivatalból észlelt változásokkal kapcsolatos feladatok végzése. A földrészlet határok megjelölésével és megállapításával kapcsolatosan ráháruló feladatok ellátása. Az ingatlan-nyilvántartás tartalmát nem érintő térképi változásokkal összefüggő bejelentési kötelezettség betartásának ellenőrzése. Telekalakítási engedélyezési eljárás, egyesített telekalakítási eljárás. Megyei földhivataloknál intézhető földmérési ügyek: Állami alapadatok kezelése és szolgáltatása. Másodfokú eljárás lefolytatása az első fokon a körzeti földhivatal hatáskörébe tartozó földmérési és térképészeti ügyekben. Földmérési és térképészeti szakfelügyelet ellátása. A vízszintes és magassági alappont-hálózatok pontjainak megjelölésére szolgáló földmérési jelek helyszínelése, karbantartása és védelme. A földmérési jelek által elfoglalt területre vonatkozó használati joggal kapcsolatos ügyekben való eljárás. Az állami alapmunkákkal kapcsolatban a Megyei Földhivatalra háruló hatósági feladatok ellátása. 23