Aktív betegellátó osztályok



Hasonló dokumentumok
Tárgy: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház intézményi összevonást követő szakmai struktúrája

53-106/2011. ikt. szám A határozati javaslat törvényes:

Felelős: dr. Kukla Mária, főosztályvezető az egészségügyi intézmények igazgatói Határidő: azonnal, illetve október 31. K. m. f.

Dombóvári Szent Lukács Egészségügyi Nonprofit Kft. D o m b ó v á r T E R V évre március 15.

66/1999. (XII. 25.) EüM rendelet. a szakorvos, szakfogorvos, szakgyógyszerész és klinikai szakpszichológus szakképesítés megszerzéséről

2012. évi Üzleti terve

Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit. Korlátolt Felelősségű Társaság ÜZLETI TERV év március 01.

Rendelıint október 14.

A évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása

Semmelweis Egyetem 2005 évi 5 millió Ft érték feletti szerződések. Szerződést kötő másik fél

JELENTÉS A KISPESTI EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL ÉS GAZDÁLKODÁSÁRÓL

A CSONGRÁD MEGYEI MELLKASI BETEGSÉGEK SZAKKÓRHÁZA STRATÉGIAI FEJLESZTÉSI TERVE

M E G H Í V Ó január 23-án 14 órakor kezdődő ülésére az Új Városháza Üléstermébe.

A hivatkozott jogszabály alapján a legfontosabb finanszírozást érintő módosítások az alábbiak:

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. diagnosztikai eszközök beszerzésére

Egészségügyi intézmények gazdálkodása

Dunavecse Város Önkormányzata Összevont Egészségügyi és Szociális Intézmény. Járóbeteg Szakrendelője

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Észak-Alföldi Operatív Program

A FIGU A közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok kezelésének rendje M01 Általános közzétételi lista I. Szervezeti, személyzeti adatok

1. MELLÉKLET: A MŰKÖDÉS FORRÁSAI ( /11) A Csepeli Egészségügyi Szolgálat saját bevételei


Szemészeti osztály - Misek Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház

Készítette: Dr. Kacsándi László intézményvezetı GYÓGYÍTÓ- MEGELİZİ INTÉZMÉNY BESZÁMOLÓJA ÉVI SZAKMAI MUNKÁJÁRÓL

Országos Idegtudományi Intézet (OITI) bemutatása, szakmai tevékenységének ismertetése május 06.

M E G H Í V Ó. Gyál Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2360 Gyál, Kőrösi u Szám: 6955/2016.

KENÉZY KÓRHÁZ Nonprofit Kft. CSOPORTOSÍTÁS ÉS KÖZBESZERZÉSI TERV a közbeszerzésekről szóló évi CXXIX. törvény alapján 2010-es évre

BESZÁMOLÓ A BUDAÖRSI EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT

27/2012. (IX. 18.) EMMI rendelet egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1

TÉRÍTÉSKÖTELES EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK TÉRÍTÉSI DÍJJEGYZÉKE

Tantárgyprogram. 1. Mintatantervi információk. 2. Tartalmi és félévi feldolgozásra vonatkozó információk

41/2014. (VI. 30.) EMMI rendelet egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1

Módosítás Sorszáma Dátuma A módosítás rövid leírása Aktualizálás

9. évfolyam 70 óra Alapápolás 70 óra Ápolástan-gondozástan gyakorlat Ápolástan-gondozástan gyakorlat (Bölcsőde) Az intézmény felépítése,

Értékelt szállítók/alvállalkozók listája év

Felhasználói elégedettség vizsgálata a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban

Szent Borbála Kórház Szakrendelések A-tól Z-ig. Rendelési idő

Szakmai beszámoló az egészségügyi részlegek évi munkájáról. dr. Pálvölgyi Gabriella

SZ04 TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZAT

SZÜLÉSZET-NŐGYÓGYÁSZAT

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 29-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

KECSKEMÉT* Az intézmény vezetőjének címe:

Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szt. Borbála Kórháza Fıigazgatója E L İ T E R J E S Z T É S

Csolnoky Ferenc Kórház A nettó 5 millió Ft-ot elérő, hatályos szerződések listája SZERZŐDÉSEK

bankkártyával, és mindhárom kibocsátó vendégeink részére minden szolgáltatásunk és belépőjegyünk ára VÁLTOZATLAN maradt!!!

GYÓGYÍR XI. NONPROFIT Kft Budapest, Fehérvári út 12. Központ: titkárság: fax:

XIII. KERÜLETI EGÉSZSÉGÜGYISZOLGÁLAT KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ

Il. RÉSZ Törvények, országgyűlési határozatok, kormányrendeletek és -határozatok. V. RÉSZ Közlemények

Költség, haszon a magánellátásban

E L İ T E R J E S Z T É S

Az OVSz által évben megkötött a nettó 5 millió Ft-ot elérı vagy meghaladó értékő szerzıdések

Központi telefonszám: /

SZOLGÁLTATÁSI SZABÁLYZATA

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés december 20. napján tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből:

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában

Gastroenterológia, nephrológia, diabetológia, hypertonológia profilú belgyógyászat, szakambulanciákkal és kapcsolódó Dialízis Központtal

J E L E N T É S A KÉPVISELŐTESTÜLET LEJÁRT HATÁRIDEJŰ HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL

Módosítás 2. - Orvostechnikai eszközök és gépek beszerzése (TIOP /1B ) Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/110

Az alábbi jogcímeken módosítottuk éves költségvetésünk fı összegeit:

ELŐTERJESZTÉS. a megyei közgyűlésnek

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE

Térségi Diagnosztikai Szűrőcentrum - Misek Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete április 28-i ülésére

VESZPRÉM MEGYEI CSOLNOKY FERENC Kórház-Rendelőintézet 8200 Veszprém, Kórház u. 1. Tel: 88/ Fax: 88/

SZABÁLYZAT. Albert Schweitzer Kórház- Készítette:... Dr. Stankovics Éva. ... Dr. Stankovics Éva. Jóváhagyta: Dr. Deczky Zoltán térségi igazgató

Tájékoztató Nógrád Megye Közgyőlése számára. Nógrád megye egészségi helyzetérıl

IV. Pillér ZÁRÓTANULMÁNY. Készítette:

TIOP projekt, eszközbeszerzés, 2.számú módosítása. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/73

Egyszerűsített éves beszámoló

avagy DR. TÓTH ILDIKÓ FŐIGAZGATÓ CSESZKÓ GÉZA EGÉSZSÉGÜGYI SZAKMENEDZSER Msc05 / Msc12-A

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ

EGÉSZSÉGSZERVEZÉS FEJLESZTÉSEI A GYAKORLATI TAPASZTALATOK TÜKRÉBEN KONFERENCIA EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT PROJEKT

Haladó sebészeti technikával operált beteg otthoni gondozása

Infekciókontroll tevékenység a XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálatánál a BELLA standardok tükrében

VIII. Gazdálkodásunk eredményei a évben

Beszámoló az egészségügyi integrációról

Orvosi műszerek beszerzése - korrigendum. Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/115

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT TÜDŐGYÓGYINTÉZETÉNEK RÖVID-,KÖZÉP-, ÉS HOSSZÚTÁVÚ SZAKMAI KONCEPCIÓJA

/B 1/B DR DÁVID

A gyógyászati részleg dr. Drescher Editnek, a Csolnoky kórház főorvosának a vezetésével kezdte meg működését.

Szabályzat. a Keszthelyi Városi Kórházban térítés ellenében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásokról. Érvényes: 2007.

BESZÁMOLÓ. az intézmény től ig folytatott gazdálkodásáról

Tartalom BEVEZETÉS I. rész MAKROKÖRNYEZET, TERÜLETI ELLÁTÁSI KÖTELEZETTSÉG... 4

a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés június 30-ai ülésére

Vizitdíj - Kérdések és válaszok

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Dr. Rácz Jenő november 4. Balatonfüred


JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság október 15-ei munkaterv szerinti nyílt üléséről

DDOP-2.1.1/H azonosítószámú pályázatának keretében: eszközszállítás - korrigendum. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/26

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. az egészségügyi szolgáltatóról és az általa foglalkoztatott egészségügyi dolgozókról szóló adatszolgáltatáshoz

Sárospatak Város Polgármesterétől

Közhasznúsági Jelentés 2003

EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352)

Szent György Kórház TIOP 224 eszközbeszerzés

Budapest Fıváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Egészségügyi és Szociális Intézménye BESZÁMOLÓ. Egészségügyi és Szociális Intézménye

362/2013. (X. 11.) Korm. rendelet

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE

81/2008. (VI. 26.) Kgy. határozat

MaMMa ZRT. 20. JUBILEUMI KONFERENCIÁJA

Orvosi eszköz - Korrigendum 2. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/85

Átírás:

Fekvıbeteg szakellátás struktúrája Szervezeti ágyszám Aktív betegellátó osztályok Egység kód 2009 2010 változás 1101 10107 II. Belgyógyászat Kardiológiai osztály 46 46 1101 14001 II. Bel. Koronária örzı intenzív részlege 12 12 1101 12801 Haematológiai részleg 17 20 3 1101 13701 III. Bel. Nephrológia, Diabetológia, Bırgyógyászati 32 32 1101 13101 I. Belgyógyászat Gasztroenterológiai osztály 29 29 1101 10201 Sebészeti és Érsebészeti osztály 57 57 1101 13401 Idegsebészeti osztály 21 21 1101 10301 Ortopédiai és Traumatológiai osztály 62 62 1101 10401 Szülészet-nıgyógyászati osztály 45 45 1101 10501 Csecsemı és gyermekgyógyászati osztály 40 40 1101 13601 Csecsemı és gyermekgyógy. o. PIC és Intenzív részlege 22 22 1101 10601 Fül-orr-gégészeti osztály 21 21 1101 10701 Szemészeti osztály 20 20 1101 10901 Ideggyógyászati és Stroke osztály 46 46 1101 11101 Urológiai osztály 20 20 1101 11201 Onkológiai osztály 20 20 1101 11501 Anaesthesiológiai és Intenzív Therápiás osztály 15 15 1101 11801 Pszichiátriai osztály 70 67-3 1101 11902 II. Tüdıgyógyászati osztály 33 33 Aktív ágyak összesen: 628 628 Szervezeti ágyszám Krónikus betegellátó osztályok Egység kód 2009 2010 változás 1101 C0301 Krónikus Traumatológiai osztály 15 15 1101 C0901 Krónikus Neurológiai osztály 15 15 1101 C1801 Krónikus Pszichiátriai osztály 63 63 1101 C1901 I. Tüdıgyógyászati osztály 65 65 1101 A2301 Ápolási osztály 17 17 Krónikus ágyak összesen 175 175 1. sz. melléklet

Intézményi Járóbeteg struktúra változás 2010-ben Heti óraszám Szervezeti egység kód Szervezeti egység megnevezése 2009 2010 Változás 110123701 Belgyógyászat Nephrológia, Hipertónia 20 22 2 11012A301 Kézsebészeti szakrendelés 2 4 2 110124101 Gyermekpszichiátriai szakrendelı 4 0-4 110124002 Kardiológiai szakambulancia 40 48 8 Változás összesen 2010-ben: 8 1101G1201 Onkológiai gondozás I. 30 18-12 1101G1202 Onkológiai gondozás II. 30 24-6 1101G1801 Pszichiátriai gondozás 30 40 10 Változás összesen 2010-ben: Változás mindösszesen: -8 0 Összes szakrendelési óraszám: 2315 2315 0 2. sz. melléklet

2010 évi betegforgalmi kimutatás Osztály Felvett összes Kiírtak Meghalt súlyszám Átl.áp Idı Ágykih % I.Bel.Gastroenterológia 29 1 100 1 110 120 856 7,1 74,2 II. Bel. Kardiológia 46 1 678 1 689 61 1 141 7,7 77,5 Koronária ırzı intenzív részleg 12 580 583 55 437 5,8 76,7 Haematológia 17 739 737 36 691 8,4 100,2 III.Nephrológia,Diabetológia, 32 1 126 1 130 85 839 7,7 81,5 Bırgyógyászat Sebészet és érseb. 57 2 521 2 513 49 2 609 6,3 76,4 Idegsebészet 21 777 778 4 837 5,8 59,2 Traumatológia (Kastélypark 62 2 670 2 652 9 3 394 4,4 51,3 nélkül) Szülészet - nıgyógy. 45 3 588 3 588 0 1 791 4,2 91,4 Csecsemı és gyermek 40 2 532 2 507 1 1 282 3,8 65,6 Gyermek int., PIC 22 511 510 5 927 11,9 75,5 Fül-orr-gégészet 21 1 320 1 325 8 634 3,3 56,7 Szemészet 20 2 081 2 083 0 1 357 1,6 45,0 Ideggyógyászat 46 2 722 2 715 111 1 817 4,3 69,6 Urológia 20 1 067 1 067 8 828 4,8 70,3 Onkológia 20 2 548 2 549 83 3 186 3,9 135,4 Intenzív therápia 15 538 541 126 1 609 5,4 53,1 I. Psychiátria 70 1 637 1 639 16 1 449 12,1 77,4 Tüdıgyógyászat II. 33 1 421 1 404 83 1 249 7,2 84,0 Aktív fekvıbeteg ellátás újszülött nélkül 628 31 156 31 120 860 26 933 5,5 74,3 Újszülött ellátás 40 1 200 1 196 2 377 4,0 32,4 Osztály Felvett összes Kiírtak Meghalt súlyozott kr. napok Átl.áp Idı Ágykih % Krónikus Neurológia 15 206 207 33 2 133 7,0 26,4 Krón. Traumatológia 15 45 45 1 645 9,0 7,4 Krónikus Psychiátria 63 543 541 26 28 706 25,7 60,5 Krón.Tüdıgyógyászat 65 590 590 189 29 778 25,3 62,9 Ápolás 17 79 82 27 7 410 49,7 65,6 Krón. fekvıbeteg ell. 175 1 463 1 465 276 68 673 23,7 54,4 Összesen 803 32 619 32 585 1 136-6,3 70,0 3. sz. melléklet

A betegforgalom és a teljesítmény alakulása a fekvıbeteg szakellátásban Intézményi betegforgalom a fekvıbeteg ellátásban 2009-2010 években Megnevezés Inakt. Áp. Nap Felvett összes Kiírtak Ápolási napok Mők. Eltávozott Áthelyezve Meghalt Ágyforgó Ágykih % Átl.áp Idı Halál. % 2009 év 803 0 803 33 645 29 025 3 404 1 181 33 610 211 133 41.9 71.8 6.3 3.5 2010 év 803 0 803 32 619 28 565 2 884 1 136 32 585 205 064 40.6 70.0 6.3 3.5 Eltérés az elızı évhez 0 0 0-1 026-460 -520-45 -1 025-6 069-1.3-1.9 0.0 0.0 %-os eltérés az elızı évhez 100.00 100.00 96.95 98.42 84.72 96.19 96.95 97.13 96.95 97.39 100.18 99.22 Aktív osztályok betegforgalma 2009-2010 években Megnevezés Inakt. Áp. Nap Felvett összes Kiírtak Ápolási napok Mők. Eltávozott Áthelyezve Meghalt Ágyforgó Ágykih % Átl.áp Idı Halál. % 2009 év 628 0 628 32 068 28 027 3 148 841 32 016 171 972 51.0 74.8 5.4 2.6 2010 év 628 0 628 31 156 27 560 2 700 860 31 120 170 299 49.6 74.3 5.5 2.8 Eltérés az elızı évhez 0 0 0-912 -467-448 19-896 -1 673-1.4-0.5 0.1 0.1 %-os eltérés az elızı évhez 100.00 100.00 97.16 98.33 85.77 102.26 97.20 99.03 97.20 99.30 101.88 105.20 Krónikus osztályok betegforgalma 2009-2010 években Megnevezés Inakt. Áp. Nap Felvett összes Kiírtak Ápolási napok Mők. Eltávozott Áthelyezve Meghalt Ágyforgó Ágykih % Átl.áp Idı Halál. % 2009 év 175 0 175 1 577 998 256 340 1 594 39 161 9.1 61.1 24.6 21.3 2010 év 175 0 175 1 463 1 005 184 276 1 465 34 765 8.4 54.4 23.7 18.8 Eltérés az elızı évhez 0 0 0-114 7-72 -64-129 -4 396-0.7-6.7-0.8-2.5 %-os eltérés az elızı évhez 100.00 100.00 92.77 100.70 71.88 81.18 91.91 88.77 91.91 89.02 96.59 88.32 4. sz. melléklet

Fekvıbeteg ellátás TVK Finanszírozási évre vonatkozó adatok visszaigazolt súlyszám 2009 2010 különbség többlet teljesítés többlet teljesítés TVK (súlyszám) 24 213 30 190 5 978 25% 25 259 27 667 2 408 9,5% finanszírozása Ft/súlyszám 148 000 Ft 123 282-24 718 Ft -17% 146 000 Ft 133 291 Ft -12 709-8,7% TVK visszaigazolt súlyszám különbség Járóbeteg ellátás + Gondozó + CT TVK jelentett német pont 2009 2010 különbség többlet teljesítés többlet teljesítés TVK 628 146 473 884 750 325 256 603 852 41% 579 118 107 893 302 855 314 184 748 54% TVK Miniszteri tartalékkal - - - - 626 527 253 893 302 855 266 775 602 43% finanszírozása Ft/német pont 1,60 Ft 1,08 Ft -0,52 Ft -33% 1,60 Ft 1,04 Ft -0,56 Ft -35% TV K jelentett német pont különbség Labor ellátás TVK jelentett német pont 2009 2010 különbség többlet teljesítés többlet teljesítés TVK 46 456 524 140 702 753 94 246 229 203% 48 576 984 141 649 132 93 072 148 192% finanszírozása Ft/német pont 1,60 Ft 0,70 Ft -0,90 Ft -56% 1,60 Ft 0,70 Ft -0,90 Ft -56% TV K jelentett német pont különbség 5. számú melléklet

Üzemgazdasági bevételek alakulása intézeti szinten 2009-2010 évben eft 2009 2010 Megosz- MegoszeFt lása % lása % Változás eft - ban Aktív fekvı összesen 4 086 811 68,4 4 268 735 65,8 181 924 4,5 Ápolási osztály 28 502 0,5 25 102 0,4-3 400-11,9 Krónikus fekvı 201 658 3,4 205 565 3,2 3 907 1,9 Fekvıbeteg ellátás össesen 4 316 971 72,2 4 499 402 69,4 182 431 4,2 Járó 981 085 16,4 1 175 225 18,1 194 140 19,8 Járó labor 105 156 1,8 117 438 1,8 12 281 11,7 Fogászat 16 938 0,3 25 328 0,4 8 390 49,5 CT 76 848 1,3 107 994 1,7 31 145 40,5 Járóbeteg összesen 1 180 028 19,7 1 425 985 22,0 245 957 20,8 Betegszállítás OEP 20 440 0,3 23 726 0,4 3 286 16,1 Egyéb OEP összesen 20 440 0,3 23 726 0,4 3 286 16,1 OEP összesen 5 517 438 92,3 5 949 113 91,7 431 674 7,8 Egyéb bevétel nem OEP 339 880 5,7 417 825 6,4 77 945 22,9 Fizetı EÜ szolgáltatás 97 409 1,6 103 656 1,6 6 247 6,4 Dolgozói térítés 9 336 0,2 9 923 0,2 587 6,3 Saját bevételek összesen 446 625 7,5 531 405 8,2 84 780 19,0 Pályázatok, támogatások 13 239 0,2 7 020 0,1-6 219-47,0 Összes árbevétel 5 977 302 100,00 6 487 537 100,0 510 235 8,5 Összes költség 6 514 761 6 775 435 260 674 4,0 Eredmény -537 459-287 897 249 561 Változás % 6. számú melléklet

A kórház közbeszerzései 2010. I. Árubeszerzés A közbeszerzés tárgya A becsült érték (nettó)ft Idıbeli ütemezés Eredmény Szerzıdéses összeg (nettó)ft Szerz.kötés ideje, lejárata Altatógáz II. 15 000 000,- I. negyedév Hungaropharma 15 220 800,- 2010.06.03-2012.06.03. Implantátumok 10 000 000,- I. negyedév Medimetal Kft. Sanatmetal Kft. Synthes Medical Kft. 5 523 590,- 2 566 730,- 1 199 900,- 2010.04.16-2011.04.16. Labor reagensek 450 000 000,- I. negyedév Szemészeti pakk 16 200 000,- II. negyedév Melegétkezési utalvány 18 000 000,- II. negyedév Diagnosticum Zrt Diagon Kft. Roche Kft. Premed Pharma Kft. Le Chèque Déjeuner Kft. 140 851 000,- 44 300 000,- 306 144 100,- 2010.09.24-2015.09.24. 14 067 200,- 2010.09.24-2012.09.24. 14 124 000,- 2010.08.05-2010.08.13. Infúziók 35 000 000,- II. negyedév Fertıtlenítıszerek 10 000 000,- III. negyedév Labor reagensek II. 90 000 000,- III. negyedév Melegétkezési utalvány 24 000 000,- IV. negyedév B. Braun Kft. Fresenius Kabi Hungária Kft. B. Braun Kft. Ecolab Hygiéne CPP Budapest Kft. Pannon Diagnosztika Diagnosticum Zrt Le Chèque Déjeuner Kft. 3 540 000,- 29 723 280,- 911 600,- 7 732 440,- 1 116 800,- 99 454 750,- 7 798 520,- 2010.11.16-2012.11.16. 2010.11.08-2012.11.08. 2010.12.03-2015.12.03. 24 120 000,- 2010.11.29-2011.11.30. Összesen 668.200.000,- 718.394.710,- II. Építési beruházások -------- A közbeszerzés tárgya A becsült érték (nettó)ft III. Szolgáltatások megrendelése Idıbeli ütemezés Eredmény Szerzıdéses összeg (nettó)ft Szerz.kötés ideje, lejárata Teljes körő vagyonbiztosítás és szakmai felelısségbiztosítás 30 000 000,- III. negyedév Groupama Garancia Biztosító Zrt. 21 839 210,- 2010.12.01-2012.11.30. 7/a.. számú melléklet

A Kórház nagyértékő beszerzései Gép neve Osztály Teljes ára Kórházi rész Alapítvány, pályázat Donor, ajándék lélegeztetıgép (I. félév részletei) GyITO 5 641 020 Ft 2 237 220 Ft ING A Gyermekegészségügyért Alapítvány 3 403 800 Ft videobronchoscop (II. félév részletei) videobronchoscop (I. félév részletei) terheléses EKG rendszer (I. félév részletei) terheléses EKG rendszer (II. félév részletei) UH fej (5 részlet a 6-ból) nagyfrekvenciás vágó 2 db CTG + 1 db ırzımonitor (5 részlet a 6-ból) II. Bel II. Bel Szülészet Bronchológia Szülészet 2 838 938 Ft 2 838 938 Ft 2 838 937 Ft 2 838 937 Ft 2 656 250 Ft 1 656 250 Ft 2 656 250 Ft 2 656 250 Ft 2 291 668 Ft 2 291 668 Ft 2 256 250 Ft 456 250 Ft 2 212 500 Ft 2 212 500 Ft mikroszkóp (2 db) Pathológia 2 199 966 Ft 2 199 966 Ft lélegeztetıgép (II. félév részletei) GyITO 1 851 850 Ft 1 851 850 Ft 3 db defibrillátor + képzés 30 fıre Ápolási, Gızfürdı, Belszakr. 1 612 500 Ft 612 500 Ft 2 db ırzımonitor Ideggyógy. 1 595 000 Ft 95 000 Ft Bronchológia Bronchológia Kardiometabolikus Alapítvány 1 000 000 Ft JESZ II. pályázat 1 000 000 Ft Tatabánya Város Az Egészségügyi Ellátásért Közalapítvány 1 500 000 Ft B & D 1 800 000 Ft az ırzımonitor ajándék nf. vágó (2009-rıl átnyúló részletek) Endoscop 1 356 989 Ft 1 356 989 Ft

Gép neve Osztály Teljes ára fogászati kezelıegység (4 részlet a 12-bıl) 4 rekeszes galván (I. félév részletei) Fogszab. Gızfürdı Kórházi rész 1 200 000 Ft 1 200 000 Ft 1 072 800 Ft 1 072 800 Ft defibrillátor Kardiológia 792 500 Ft 792 500 Ft fotométer Kp. labor 725 000 Ft 725 000 Ft szemészeti kézi eszköz Kp. mőtı 705 650 Ft 705 650 Ft szemészeti kézi eszköz Kp. mőtı 664 863 Ft 664 863 Ft nıvérhívó Bal. seb. 625 335 Ft 625 335 Ft nıvérhívó Bal. seb. 625 335 Ft 625 335 Ft nıvérhívó Sebészet 625 335 Ft 625 335 Ft kézi darabok Szájseb. 623 995 Ft 623 995 Ft mobil szívó Ideggyógy 620 000 Ft 0 Ft laryngoscopok Anaesth. 553 500 Ft 553 500 Ft vizsgáló ágy Izotóp l. 543 750 Ft 543 750 Ft rtg kazetta KLD 508 013 Ft 508 013 Ft tartozékok nf. vágóhoz Bronchológia 483 292 Ft 483 292 Ft 4 rekeszes galván (II. félév részletei) Gızfürdı 357 600 Ft 357 600 Ft kézi fej Kp. mőtı 300 000 Ft 300 000 Ft nıvérhívó Sebészet 625 335 Ft 625 335 Ft nıvérhívó Urológia 497 731 Ft 497 731 Ft koponyamaró feltét Kp. mőtı 383 625 Ft 383 625 Ft Alapítvány, pályázat Tatabánya Város Az Egészségügyi Ellátásért Közalapítvány 620 000 Ft Donor, ajándék összesen: 44 541 777 Ft 35 217 977 Ft 7 523 800 Ft 1 800 000 Ft 7/b. számú melléklet

Események, rendezvények sajtómegjelenései, lakosságot érintı közlemények Események Újszülött baba-mama köszöntı 24 óra 3. szám; ING Pályázat nyerteseként lélegeztetı-gépet kapott a kórház gyermekosztálya 24 óra 69. szám, Forrás Rádió; Hármasikrek születtek kórházunkban 24 óra 89. szám, KEM Hírlap 90. szám, Forrás Rádió; Dr. Fain András orvos-igazgató minisztériumi kitüntetése 24 óra 252. szám Mőszerátadó (Beckton Dickinson Hungary KFT. adománya) 24 óra 288 szám, Rendezvények Egészséges táplálkozás: a Dietetikai Szolgálat rendezvénye 24 óra 2010 12. szám, Forrás Rádió; TKTV; Egészségügyi Dolgozók Bálja; 24 óra március 1. 50. szám Ápolók Nemzetközi napja 24 óra 110. szám, KEM Hírlap 110. szám; Kórházi juniális-sportnap 24 óra 137. szám Semmelweis Nap 24 óra július 3., TKTV Vértes Expo 24 óra melléklet augusztus 26. Szoboravató 24 óra 204. szám, 207. szám Nıgyógyász konferencia KEMMA.hu november 4.; Megyei Orvosnap 24 óra 264. szám, 270. szám, KEM Hírlap 264. szám, 265. szám; Szakdolgozói Tudományos Nap KEM hírlap 279. szám Onkológiai betegek karácsonya 24 óra 281. szám Kórház mőködésérıl, és egyéb lakosságot érintı tájékoztatók A kórház évértékelıje, és tervek 2010-re nyilatkozó személy: dr. Kovács József fıigazgató Forrás Rádió; Fogszabályozás újra indulása 24 óra 51. szám; Betegfelvételi rendszerünk korszerősítése 24 óra 72. szám, Forrás Rádió; Tüdıgondozó költözése a Szanatóriumba 24 óra 90 szám, KEM Hírlap 89 szám; Új helyen a tüdıgondozó 24 óra 98. szám, Forrás Rádió, Kék Duna Rádió; Kórházfejlesztés (pályázati beruházások) KEM Hírlap 100. szám, 24 óra 100. szám, Forrás Rádió; Megyei kézen a Gızfürdı 24 óra 100. szám; Allergia szakrendelés bemutatása 24 óra 102. szám; Egynapos sebészet 24 óra 107. szám; A gyermekkori allergia 24 óra 123. szám nyilatkozó személy: dr. Halász Ilona; Könnyfakasztó pollenfelhık nyilatkozó személy: dr. Maródi Márta 24 óra 168. szám; Emlıvizsgálat Dunaalmáson 24 óra 174. szám; Anyatej világnapja 24 óra 178. szám nyilatkozó személy: Major Beáta védını; Öngyilkossági kísérletekrıl nyilatkozó személy: Dr. Labancz Klára fıorvos, 24 óra 196. szám; Pályázat kiemelt megyei beruházás 24 óra 210. szám; Elıjegyzés a tüdıszőrésre 24 óra 211. szám; Új orvos-igazgató a Szanatóriumban, Onkohematológia munkája 24 óra 224. szám; Bócsó Rozália tárlat megnyitó december 3.; Dr. Sárosi Katalin 40 éve gyógyít 24 óra 268. szám; Cukorbetegség világnapja 24 óra 271. szám; Adomány a kórháznak 24 óra 288. szám; Szakrendelések szüneteltetés 24 óra 288. szám; Kórházi évértékelı 24 óra 295. szám, 303 szám. 8. számú melléklet

Kórházismertetı 9. számú melléklet

Leaszfaltozott Szanatóriumi buszforduló Manuális Pavilon automata fıbejárata endoscop készülék Manuális Pavilon mentıbejárata Felújított vizsgáló ágy a Gyógyfürdıben lifetherm Gyerekosztály részére VIP Szoba Felújított lépcsı a Gyógyfürdı medenceterében Felújított vizesblokk a Manuális pavilonban Felújított éjjeliszekrény Toshiba ultrahang Kardiológia Ambulancia részére Új Szauna a Gyógyfürdıben nagyfrekvenciás vágó Tüdıgyógyászati Osztálynak 10. sz. melléklet