I. A KÖRNYEZETHASZNÁLATRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ADATOK

Hasonló dokumentumok
KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

HULLADÉKKEZELÉSI TEVÉKENYSÉGRE VONATKOZÓ ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁS. - illetékességi területe az ügyben: Budapest Főváros, Pest megye

NO-05/KVO/63-22/2018.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

Szám: /1/2014.I. Tárgy: Levegőtisztaság- védelmi működési engedély határozat Ea: Törkenczi Arnold Melléklet: 1 pld.

Környezetvédelmi jogszabályok listája JELENLEG HATÁLYOS KÖRNYEZETVÉDELMI JOGSZABÁLYOK LISTÁJA TÉMAKÖR: 1 / 30

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

Jogszabályok listája

H A T Á R O Z A T. módosítja, és a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt egységes környezethasználati engedélyt

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

A veszélyes hulladékok kezelése

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI KÖTELEZÉSEK

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek

1. A közszolgáltatás tartalma. 2. A közszolgáltatással ellátott terület. 3. A közszolgáltató és az ártalmatlanító hely megnevezése

H A T Á R O Z A T. Házszám

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

H A T Á R O Z A T. a veszélyes tevékenység végzéséhez a katasztrófavédelmi engedélyt megadom.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

Melléklet: 1 pld. hirdetmény 1 pld. határozat

Hatáskörrel rendelkező szerv. Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Budapest, Mészáros u.

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

H A T Á R O Z A T. engedélyezem, hogy a Makó, Rákosi út 4. szám alatti telephelyén légszennyező pontforrást működtessen az alábbiak szerint:

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI KÖRNYEZETVÉDELMI TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint I. fokú hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

Makra Gábor - főosztályvezető

H A T Á R O Z A T. A Profiöntvények Kft. (6000 Kecskemét, Akácfa u. 10/A.) továbbiakban engedélyes részére. engedélyezem,

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI KÖRNYEZETVÉDELMI TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint I. fokú hatóság

17 / (X. 31) önkormányzati rendelet a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról

1. A zajforrás hatásterületén elhelyezkedő ingatlanok felsorolása és határértékek megállapítása: Székesfehérvár, Házszám

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének../2019.(..) rendelete a zaj elleni védelem helyi szabályairól

HATÁROZAT. 31. Nem veszélyes hulladék hulladékgazdálkodási engedély köteles gyűjtése, hasznosítása, ártalmatlanításakezelése, ártalmatlanítása

Melléklet: HATÁROZAT I.

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centrum Mezőgazdaságtudományi Kar. KE/32-01 Szabványok és környezetvédelmi jogszabályok felügyelete

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

H A T Á R O Z A T. engedélyezem,

H A T Á R O Z A T. engedélyezem,

VÍZILÉTESÍTMÉNYEK, KUTAK HATÁRIDŐ december 31. TÁJÉKOZTATÁS

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

Kaposvári Járási Hivatal

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

Módosította: a 18/2014.(IX.29.) önk. rendelet. (egységes szerkezetben)

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Részben szabadtéren

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Baromfinevelés Légtechnikai gépek Zárt térben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

KÉSZ ÉPÍTŐ ÉS SZERELŐ ZRT.

A hígtrágya tárolásának és kezelésének hatósági háttere

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

H A T Á R O Z A T. módosítom: I. Az engedély 2. oldalán a Fő tevékenység felsorolás az alábbira változik:

Útmutató a 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet szerinti szennyezés csökkentési ütemterv készítésére vonatkozó kötelezés végrehajtásához

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. /2013.( ) önkormányzati rendelete

Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2014.(VI.13.) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közszolgáltató és az ártalmatlanító hely megnevezése

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

KÖRNYEZETVÉDELMI SZABÁLYZAT

Kaposvári Járási Hivatal

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKROMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2014. (II.13.) önkormányzati rendelete

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT

A rendelet célja és hatálya

A rendelet hatálya. A közszolgáltatás ellátásának rendje

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

HATÁROZATOT. A Hivatal 4090/2016. számú határozata alapján víziközmű-szolgáltatói engedéllyel (a továbbiakban: Szolgáltatói engedély) rendelkező

/A 10/2018. (XII.14.) önkormányzati rendelettel módosított egységes szerkezetbe foglalt szöveg./

H A T Á R O Z A T. A zajkibocsátási A védendő épület határérték, db Építményjegyzék szerinti besorolása száma

Szám: /3/2013. Tárgy: A Magyar Telekom Távközlési Nyrt. (1541 Budapest) Nagykanizsa, Bartók B. u. 8. szám alatti ingatlanon lévő telefonközpont

1.. A rendelet hatálya

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó alapvető jogszabályok

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közszolgáltató és az ártalmatlanító hely megnevezése

Szám: 644-1/1/2014 II. Tárgy: Levegőtisztaság- védelmi működési engedély határozat Ea: Spiegler Mihály dr. Bodorkós Erzsébet

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

Átírás:

Ügyiratszám: NO-05/KVO/89-17/2020. Tárgy: Hanon Systems Auto Parts Hungary Kft. által a 2651 Rétság, Ipari Park 4. szám alatti telephelyén végzett tevékenységének egységes környezethasználati engedélye Ügyintéző: Csépe-Morvai Petra Szklenár Katalin Borda Erika Mellékletek: Te melléklet: Technológiai leírás BAT melléklet: A tevékenység során alkalmazott elérhető legjobb technika H melléklet: A telephelyen hasznosítható nem veszélyes hulladék L melléklet: Légszennyező pontforrások adatai A melléklet: Adatszolgáltatás Hazafi Dorottya Szalai Márk Sándor Simon István Krisztián Telefon: 06 32 795-188 E-mail: simon.istvan@nograd.gov.hu HATÁROZAT A Nógrád Megyei Kormányhivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztályának Környezetvédelmi Osztálya (a továbbiakban: Kormányhivatal) a Hanon Systems Auto Parts Hungary Kft. (2651 Rétság, Ipari Park 4.; a továbbiakban: Környezethasználó) részére, a Rétság, Ipari Park 4. szám alatti ingatlanon található telephelyén folytatott tevékenységére kiadott, NO-05/KVO/492-3/2019. számon módosított, NO-05/KVO/517-16/2017. számú egységes környezethasználati engedélyt (a továbbiakban: Engedély) a benyújtott dokumentáció (a továbbiakban: Dokumentáció) alapján módosítja, és a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalja az egységes környezethasználati engedélyt. Az engedélyezett tevékenység folytatásával kapcsolatban megállapított alábbi feltételek szerint. I. A KÖRNYEZETHASZNÁLATRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ADATOK 1. A telephely adatai Neve: Hanon Systems Auto Parts Hungary Kft. alumíniumöntő üzem Címe: 2651 Rétság, Ipari Park 4. Helyrajzi szám: 1008/1 Környezetvédelmi Területi Jel: 100 629 649

KTJ IPPC Létesítmény: 101 696 943 EOV koordináták: X: 285 652, Y: 655 142 2. A Környezethasználó adatai Neve: Hanon Systems Auto Parts Hungary Kft. Székhelye: 2651 Rétság, Ipari Park 4. Környezetvédelmi Ügyfél Jel: 100 380 026 Statisztikai számjel: 12622315-2753-113-12 Cégjegyzékszám: 12-09-004223 3. Az engedélyezett tevékenység Megnevezése: a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet] 2. számú mellékletének 2.5. b) pontja szerint: Nemvasfémek feldolgozása: nemvas fémek, ezen belül visszanyert (reciklikált) termékek olvasztása (beleértve az ötvözést is), valamint nemvasfémöntödék tevékenysége ólom és kadmium esetében 4 tonna/nap, egyéb nemvas fémek esetében 20 tonna/nap olvasztási kapacitás felett. A telephelyen folytatott tevékenység besorolása: TEÁOR szám Tevékenység megnevezése 2453 08 Könnyűfémöntés (főtevékenység) 2932 08 Közúti gépjármű, gépjárműmotor alkatrészeinek gyártása 4532 08 Gépjárműalkatrész-kereskedelem 4690 08 Egyéb nagykereskedelem 7490 08 Máshova nem sorolt, egyéb gazdasági szolgáltatás NOSE-P KÓD: Tevékenység megnevezése A fémgyártás és a fémtermékek előállításának jellegzetes 105.12 folyamatai A telephelyen végzett főtevékenység: Könnyűfémöntés A technológia ismertetése: Te melléklet Az elérhető legjobb technikának való megfelelés: BAT melléklet

II. A TEVÉKENYSÉG HATÁSTERÜLETÉNEK MEGHATÁROZÁSA Megállapításra került, hogy a tevékenységből országhatáron átterjedő jelentős környezeti hatás nem várható. Levegőtisztaság-védelmi szempontból: A levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet] 2. 14. pontja alapján a P4, P5, P6, P7, P13, P34, P35, P36 jelű pontforrások súlypontja, mint középpont köré rajzolt, R=485 méter tervezett üzemállapot (jelenlegi üzemállapot szerint, R=470 m sugarú kör) által lehatárolt területtel jellemezhető. A számítások szerint 15 méterrel csökken a hatásterület a pontforrások összevonása miatt. Zajvédelmi szempontból: A létesítmény zajszempontú hatásterülete minden irányban túllépi a telephely telekhatárát, de a hatásterületen védendő létesítmény nem helyezkedik el. A legközelebbi védendő épületek a telephelytől ÉNy-i irányban kb. 700-1000 méter távolságra Tolmács község belterületén, valamint ÉK-i irányban Rétság belterületén és Pusztaszántón találhatóak, amelyek már kívül esnek a hatásterületen. III. A TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁNAK KÖRNYEZETVÉDELMI FELTÉTELEI 1. Általános előírások: 1.1. Minden olyan módosítás, amely a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet szerint változásnak, változtatásnak minősül, csak a Kormányhivatal által történt engedélyezést követően valósítható meg. 1.2. A Környezethasználó, vagy megbízottja a Kormányhivatalt azonnal köteles értesíteni, ha a környezetbe az engedélyezettől eltérő kibocsátások történnek, vagy a környezeti elemek veszélyeztetése, szennyezése következik be, és így sürgős beavatkozás válik szükségessé. A Környezethasználó ilyen esetekben is köteles megtenni a szükséges kárenyhítő intézkedéseket. 1.3. A Környezethasználó köteles betartani a telephelyi tevékenységekkel kapcsolatosan a tájékoztatásra, a nyilvántartásra, az adatszolgáltatásra, az együttműködésre, a szennyező anyagok kibocsátására, valamint a felelősségre vonatkozó mindenkori környezetvédelmi, jogszabályi és hatósági előírásokat, határértékeket.

1.4. A létesítmény működésével kapcsolatos minden panaszt nyilván kell tartani. A nyilvántartást a Környezethasználó köteles a tevékenység felhagyásáig megőrizni, ellenőrzés során a Kormányhivatal képviselője számára hozzáférhetővé tenni, valamint a lakosság számára méltányolható igény esetén megfelelő tájékoztatást adni. 1.5. A telephely létesítményeit és a technológiát a vonatkozó hatályos jogszabályokban, és a jelen egységes környezethasználati engedélyben foglaltaknak megfelelően kell működtetni. 2. Az elérhető legjobb technika (BAT) alkalmazására vonatkozó előírások: 2.1. A Környezethasználónak a környezetszennyezés megelőzése, illetőleg a környezet terhelésének csökkentése érdekében az elérhető legjobb technika alkalmazásával a tevékenységet úgy kell végeznie, a berendezéseket és a technológiákat úgy kell működtetnie, hogy a telephely kibocsátásai jelen határozat jogerőre emelkedésétől mindenben megfeleljenek jelen egységes környezethasználati engedélyben foglaltaknak. 2.2. A Környezethasználónak intézkednie kell különösen: - a tevékenység folytatásához szükséges, környezetterhelést okozó anyag felhasználásának fajlagos csökkentéséről; - a tevékenységhez szükséges anyag és energia hatékony felhasználásáról; - a kibocsátás megelőzéséről, illetve az elérhető legkisebb mértékűre történő csökkentéséről; - a hulladékképződés megelőzéséről, illetve a hulladékhierarchia elsőbbségi sorrendjének megfelelően a keletkező hulladék mennyiségének és veszélyességének csökkentéséről, a hulladék újrahasználatra való előkészítéséről, újrafeldolgozásáról, egyéb hasznosításáról, ártalmatlanításáról; - a környezeti hatással járó balesetek megelőzéséről, és ezek bekövetkezése esetén a környezeti következmények csökkentéséről; - a tevékenység felhagyása esetén a környezetszennyezés, illetve környezetkárosítás megakadályozásáról, valamint az esetlegesen károsodott környezet helyreállításáról. 3. Hulladékgazdálkodási szempontból: 3.1. Általános hulladékgazdálkodással kapcsolatos előírások: 3.1.1. A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény [a továbbiakban: Ht.] 4. -ában foglaltaknak megfelelően a tevékenységet úgy kell megtervezni és végezni, hogy az a környezetet a lehető legkisebb mértékben érintse, vagy a környezet terhelése és igénybevétele csökkenjen, ne okozzon környezetveszélyeztetést vagy környezetszennyezést, biztosítsa a hulladékképződés megelőzését, a képződő hulladék mennyiségének és veszélyességének csökkentését, a hulladék hasznosítását, továbbá környezetkímélő ártalmatlanítását. 3.1.2. A tevékenység során keletkező veszélyes és nem veszélyes hulladékokat a Ht. 63. -ában foglaltak alapján azonosító kód szerint be kell sorolni a hulladékjegyzékről szóló 72/2013.

(VIII. 27.) VM rendelet [a továbbiakban: 72/2013. (VIII. 27.) VM rendelet] 2. számú melléklete szerint és a környezet veszélyeztetését kizáró módon, a további kezelés, hasznosítás elősegítése érdekében szelektíven kell gyűjteni. 3.1.3.A telephelyen keletkező hulladékok dokumentálását, bejelentését a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 309/2014. (XII. 11.) Korm. rendelet előírásai szerint kell végezni. 3.1.4. A keletkező veszélyes hulladékok kezelésénél a veszélyes hulladékkal kapcsolatos egyes tevékenységek részletes szabályairól szóló 225/2015. (VIII. 7.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 225/2015. (VIII. 7.) Korm. rendelet] előírásait be kell tartani. 3.1.5. Veszélyes és nem veszélyes hulladékot további kezelésre csak az adott típusú hulladékra érvényes hulladékkezelési, hulladékgazdálkodási vagy egységes környezethasználati engedéllyel rendelkező szervezetnek lehet átadni. A kezelési engedély meglétéről a hulladék átadását megelőzően az átadónak meg kell győződni. 3.1.6. A keletkező hulladékok kezelése során a hasznosítást előnyben kell részesíteni az ártalmatlanítással szemben. Ártalmatlanításra csak az a hulladék kerülhet, amelynek anyagában történő hasznosításra vagy energiahordozóként való felhasználásra a műszaki, illetőleg gazdasági lehetőségek még nem adottak, vagy a hasznosítás költségei az ártalmatlanítás költségeihez viszonyítva aránytalanul magasak. Amennyiben az hulladéklerakóban kerül ártalmatlanításra, úgy vizsgálni kell a hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről szóló 20/2006. (IV.5.) KvVM rendeletben meghatározott alapjellemzési kötelezettségeket. 3.2. Veszélyes és nem veszélyes munkahelyi gyűjtőhelyek üzemeltetésére vonatkozó előírások: 3.2.1. A telephely és a munkahelyi gyűjtőhelyek műszaki kialakításának folyamatosan meg kell felelnie a mindenkor hatályos jogszabály, jelenleg az egyes hulladékgazdálkodási létesítmények kialakításának és üzemeltetésének szabályairól szóló 246/2014. (IX. 29.) Korm. rendeletben [a továbbiakban: 246/2014. (IX. 29.) Korm. rendelet] foglaltaknak, továbbá az üzemeltetésük során a 246/2014. (IX. 29.) Korm. rendelet 13. -ában foglaltakat mindenkor be kell tartani így különösen: 3.2.2. A munkahelyi gyűjtőhelyeket táblával kell jelezni. A táblán a munkahelyi gyűjtőhelyekre utaló feliratot úgy kell feltüntetni, hogy az mindenki számára jól látható és olvasható legyen. 3.2.3. A munkahelyi gyűjtőhelyeken a hulladékot, annak fajtája, típusa, jellege, mérete, mennyisége és tömege alapján kiválasztott gyűjtőedényben, helyiségben kell gyűjteni, a környezetszennyezést kizáró módon. konténerben, vagy

3.2.4. A munkahelyi gyűjtőhelyeken csak olyan hulladék gyűjthető, amely a munkahelyi gyűjtőhellyekkel azonos telephelyen képződik. 3.2.5. A munkahelyi gyűjtőhelyeken a hulladékot hulladéktípusonként, hulladékfajtánként vagy a hulladék jellegének megfelelően elkülönítetten kell gyűjteni. 3.2.6. Ha a hulladékot gyűjtőedényben vagy konténerben gyűjtik, akkor a gyűjtőedényt, illetve a konténert a benne elhelyezhető hulladék fajtájára vagy típusára utaló megkülönböztethető jelzéssel, illetve felirattal kell ellátni. 3.2.7. Veszélyes hulladék gyűjtése esetén gyűjtőedényként, konténerként csak olyan műszaki védelemmel ellátott gyűjtőedény, konténer (így különösen ütésálló, bélelt vagy kettős falú zárható gyűjtőedény vagy zárható konténer) használható, amely a hulladék környezetbe történő kijutását megakadályozza, és megfelel a 225/2015. (VIII. 7.) Korm. rendeletben foglalt, a gyűjtésre vonatkozó követelményeknek. Ha a veszélyes hulladékot nem gyűjtőedényben vagy konténerben gyűjtik, a hulladék gyűjtését lehetővé tevő helyiséget vagy területet a hulladék fizikai és kémiai tulajdonságainak ellenálló, teherbíró, folyadékzáró és - szükség szerint - kármentő aljzattal kell kialakítani. 3.2.7.1. Munkahelyi gyűjtőhelyeken hulladék a hulladék képződésétől számított legfeljebb 6 hónapig gyűjthető. 3.2.7.2. A munkahelyi gyűjtőhelyeken egyidejűleg gyűjthető nem veszélyes hulladékok mennyisége legfeljebb 0,8 tonna. 3.2.7.3. A munkahelyi gyűjtőhelyeken egyidejűleg gyűjthető veszélyes hulladékok mennyisége legfeljebb 0,14 tonna. 3.3. A veszélyes üzemi gyűjtőhely üzemeltetésére vonatkozó előírások: 3.3.1. Az üzemi gyűjtőhelyet a környezet veszélyeztetését kizáró módon, a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően kell üzemeltetni. A tevékenység végzése során bekövetkező havária esetén a Kormányhivatalt haladéktalanul (távközlő hálózat útján 24 órán belül, írásban 48 órán belül) értesíteni kell, a kárelhárítási tevékenység azonnali megkezdése mellett. 3.3.2. A telephely és az üzemi gyűjtőhely műszaki kialakításának folyamatosan meg kell felelnie a mindenkor hatályos jogszabály, jelenleg a 246/2014. (IX. 29.) Korm. rendeletben foglaltaknak, továbbá az üzemeltetés során a 246/2014. (IX. 29.) Korm. rendelet 14., 15., 16. és 17. -aiban foglaltakat mindenkor be kell tartani így különösen: 3.3.2.1. Az üzemi gyűjtőhelyet táblával kell jelezni és a hulladék veszélyességére figyelmeztető táblát is el kell helyezni. Valamennyi táblán az üzemi gyűjtőhelyre utaló feliratot, jelzést úgy kell feltüntetni, hogy az mindenki számára jól látható és olvasható legyen.

3.3.2.2. Az üzemi gyűjtőhelyen a hulladékot hulladéktípusonként, hulladékfajtánként vagy a hulladék jellegének megfelelően elkülönítetten kell gyűjteni. Gondoskodni kell arról, hogy az egyes hulladéktípusok ne keveredhessenek egymással. 3.3.2.3. Az üzemi gyűjtőhelyen elhelyezett gyűjtőedényt, konténert a benne gyűjtött hulladéktípusra, hulladékjellegre vagy hulladékfajtára utaló megkülönböztető jelzéssel, illetve felirattal kell ellátni. 3.3.2.4. Az üzemi gyűjtőhelyet úgy kell üzemeltetni, hogy az üzemi gyűjtőhelyen elhelyezett gyűjtőedények, konténerek ne sérüljenek meg. A gyűjtés során használt gyűjtőedények, konténerek és gyűjtőterek (így különösen az út- és térburkolatok) állapotát rendszeresen ellenőrizni, tisztítani és szükség szerint javítani kell. 3.3.2.5. Üzemi gyűjtőhelyen a hulladék az üzemeltetési szabályzatban meghatározott ideig, de legfeljebb 1 évig gyűjthető. 3.3.2.6. Üzemi gyűjtőhelyen a telephely vagy a telephelyek területén belül képződő hulladékon, az üzemeltetéséhez szükséges eszközökön, berendezéseken kívül mást gyűjteni, elhelyezni vagy tárolni nem lehet. A gyűjtés során a hulladékhoz történő szabad és akadálymentes hozzáférést folyamatosan biztosítani kell. 3.3.2.7. Az üzemeltető gondoskodik az üzemi gyűjtőhely őrzéséről és az illetéktelen személyek behatolása elleni védelemről. 3.3.2.8. Az üzemi gyűjtőhely üzemeltetése során alkalmazott műszaki megoldásokkal biztosítani kell, hogy a gyűjtés időtartama alatt a veszélyes hulladék ne szennyezze a környezetet. 3.3.2.9. Veszélyes hulladék üzemi gyűjtőhelyen csak olyan műszaki védelemmel ellátott gyűjtőedényben, konténerben (így különösen ütésálló, bélelt vagy kettős falú zárható gyűjtőedényben vagy zárható konténerben) gyűjthető, amely a hulladék környezetbe történő kijutását megakadályozza, és megfelel a 225/2015. (VIII. 7.) Korm. rendeletben foglalt, a gyűjtésre vonatkozó követelményeknek. 3.3.2.10. Az üzemi gyűjtőhelyen a veszélyes hulladékkal érintkező és a veszélyes hulladék szállítására, gyűjtésére szolgáló felületekről származó csurgalék- és csapadékvizet össze kell gyűjteni, és gondoskodni kell a kezeléséről. 3.3.2.11. Az üzemi gyűjtőhelyen gyűjtött hulladékról naprakész módon üzemnaplót kell vezetni. Az üzemnaplót a 246/2014. (IX. 29.) Korm. rendelet 17. (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően kell vezetni. 3.3.2.12. Az üzemi gyűjtőhely üzemeltetése során legalább a következő műszaki felszereltséget kell biztosítani: tűzoltó készülékek;

kármentesítési anyagok; kéziszerszámok; egyéni védőfelszerelések; telefon. 3.3.3. Az üzemeltetési szabályzat egy példányát az üzemi gyűjtőhelyen, illetőleg a telephely irodaépületében kell tartani, amelyet hatósági ellenőrzés során az ellenőrzést végzőnek be kell mutatni. 3.3.4. Az üzemi gyűjtőhelyen egyidejűleg gyűjthető veszélyes hulladékok mennyisége legfeljebb 2.500 kilogramm. 3.3.5. Az üzemi gyűjtőhelyen összegyűjtött hulladékok elszállításáról, az üzemeltetési szabályzatban meghatározottak szerint éves szinten minimum három alkalommal kell gondoskodni. A Kormányhivatal a HANON Systems Auto Parts Hungary Kft. 2651 Rétság, Ipari Park 4. szám alatti telephelyén lévő veszélyes hulladékok gyűjtésére szolgáló üzemi gyűjtőhely üzemeltetési szabályzatát jóváhagyja, jelen döntés III. A TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁNAK KÖRNYEZETVÉDELMI FELTÉTELEI című fejezetének 3. Hulladékgazdálkodási szempontból című pontjának 3.3. A veszélyes üzemi gyűjtőhely üzemeltetésére vonatkozó előírások című alpontjában előírt feltételekkel. 4. Levegőtisztaság-védelmi szempontból: 4.1. A technológiákból származó légszennyező anyagok kibocsátási határértékeit a csatolt L melléklet tartalmazza, melynek betartását biztosítani kell. 4.2. A levegő terhelésének minimalizálása érdekében a levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendeletben [a továbbiakban: 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet] előírt levegővédelmi követelményeket az elérhető legjobb technika alkalmazásával kell teljesíteni. 4.3. A mellékletben rögzített légszennyező anyagokra a kibocsátási határértékek teljesülését a P4, P5, P6, P7, P7, P13, P34, P37, P38, P39, P40, P41, P48, P49, P50, P51, P52 és P53 jelű pontforrások esetében az üzemeltetőnek kétévente a P42, P43, P44, P45, P46 és P47 jelű pontforrások esetében ötévente akkreditált mérőszervezettel végeztetett szabványos emisszió méréssel kell meghatározni. A kibocsátások ellenőrzéséről készült vizsgálati jegyzőkönyvet az engedély időbeli hatályának lejártáig be kell nyújtani a Kormányhivatalhoz az alábbiak szerint: Pontforrás jele P4, P5, P6 Következő emisszió mérési jegyzőkönyv benyújtási határideje 2020. július 03. 2022. július 03.

2021. április 17. P7, P13, P34 2023. április 17. P37, P38, P39, P40, P41, P48, P49, P50, Az üzembe helyezést követő 60 napon P51, P52, P53 belül Az első mérést követő 2 éven belül P42, P43, P44, P45, P46, P47 Az üzembe helyezést követő 60 napon belül 4.4. Az emisszió méréssel kapcsolatban előzetes tájékoztatást kell benyújtani a Kormányhivatalhoz, melynek tartalmaznia kell a mérés pontos idejét, a mérést végző szervezet megnevezését, illetve akkreditációs számát. A tájékoztatást legkésőbb a mérés megkezdése előtt 2 héttel be kell nyújtani a Kormányhivatalhoz, egyúttal megadva az Engedélyes részéről a kapcsolattartó személy nevét és elérhetőségét. A Kormányhivatal felhívja az Engedélyes figyelmét amennyiben e kötelezettségének határidőn belül nem tesz eleget és ezzel akadályozza az eljáró hatóság munkáját a Kormányhivatal eljárási bírságot szabhat ki az Engedélyessel szemben. 4.5. A rendeltetésszerű üzemeléstől eltérő üzemállapotokat üzemnaplóban kell dokumentálni és hatósági ellenőrzés során bemutatni. 4.6. A rendkívüli, váratlan levegőszennyezés elkerülése érdekében a technológiai előírások betartását és a berendezések műszaki állapotát fokozottan és folyamatosan ellenőrizni kell. Rendkívüli, váratlan légszennyezés bekövetkezése esetén a légszennyező pontforrás üzemeltetését azonnal fel kell függeszteni. 4.7. Tilos a légszennyezés és a levegő lakosságot zavaró bűzzel való terhelése. 4.8. Engedélyes köteles az éves levegőtisztaság-védelmi jelentés benyújtására. 4.9. Engedélyes köteles betartani a levegővédelmi követelményeket. 4.10. Az engedély jogosultja a levegőtisztaság-védelmi alapbejelentésben bekövetkező változásokat beleértve a tevékenység megszűnését is a változás bekövetkezésétől számított 30 napon belül bejelenti a Kormányhivatal felé. 4.11. A légszennyező pontforrások üzemelését a környezet veszélyeztetését kizáró módon, a vonatkozó jogszabályokban előírtaknak megfelelően kell végezni. Az üzemeletetés során bekövetkező havária esetén a Kormányhivatalt haladéktalanul, a hivatal honlapján közzétett (jelenleg: 06-70/504-59-90-es) telefonszámon értesíteni kell 4.12. A pontforrások engedélye az alábbiak szerint hatályos: Pontforrás jele Időbeli hatály P4, P5, P6, P7, P13, P34, P37, P38, P39, P40, P41, P42, P43, P44, P45, P46, P47 P48, P49, 2022. június 30. P50, P51, P52, P53, 5. Zaj- és rezgésvédelmi szempontból:

5.1. A 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet 11. (5) bekezdés a) pontja alapján a zajforrások területén és hatásterületén tervezett vagy bekövetkezett minden olyan változást, amely határérték-túllépést okozhat, a változás bekövetkezését követő 30 napon belül a 93/2007. (XII. 18.) KvVM rendelet 3. számú mellékletében foglaltak szerint (bejelentő lapon) köteles bejelenteni a Kormányhivatalnak. 5.2. Amennyiben a telephelyen belül új technológia bevezetésére, korszerűsítésére, vagy berendezések és részegységek cseréjére és felújítására kerül sor, a tevékenységet akusztikai tervezés mellett, a létesítmény zajkibocsátásának csökkentését eredményez módon kell végezni. 5.3. A létesítmény zajkibocsátását befolyásoló felújítás vagy korszerűsítés, üzemi technológiai telepítés befejezését követen a környezeti zajkibocsátást műszeres mérésekkel kell ellenőrizni, a mérési eredményeket tartalmazó szakvéleményt a Kormányhivatalhoz meg kell küldeni. 5.4. Amennyiben az építési munka valamely fázisa során a zajterhelési határértékek túllépése számítható, akkor a környezetvédelmi hatóságtól megfelelő indoklás mellett felmentést kell kérni a határértékek betartása alól. 5.5. A kivitelező és üzemeltető a zaj- és rezgésvédelmi követelményeket az építőipari tevékenység, az üzemeltetés és a szállítás ideje alatt köteles betartani. 5.6. A szállítási, fuvarozási útvonalakat úgy kell megválasztani, hogy hatásterületük a lehető legkisebb legyen. 6. Táj- és természetvédelmi szempontból: 6.1. A munkálatokat a természeti értékek legnagyobb kíméletével kell végezni. 6.2. Környezetrendezés során termőhelyhonos és őshonos fa és cserjefajok alkalmazását kell előtérbe helyezni. 6.3. A munkálatok során és azokat követően az inváziós és allergén növényfajok megjelenését, megtelepedését, terjedését, meg kell akadályozni. 6.4. A tervezett építés során keletkező ideiglenesen nyitott gödrökbe és árkokba bekerült, csapdázódott védett állatokat (kisemlősök, kétéltűek, hüllők stb.) naponta és betemetés előtt ki kell menteni és megfelelő helyen szabadon kell engedni. 6.5. A tárgyi terület közelében lévő ökológiai hálózat ökológiai folyosó övezetének természetes és természetközeli élőhelyeinek fennmaradásának, valamint az ökológiai kapcsolatok zavartalan működésének érdekében az ökológiai hálózat ökológiai folyosó övezetének zavarása, károsítása tilos. 6.6. A beruházás üzemi fényszennyezéséből eredő, a környező élővilágra negatív befolyással levő hatások csökkentése érdekében, a telephely területén, kültéren elhelyezett mozgásérzékelős világító eszközök, időkapcsolós világító eszközök, valamint folyamatos fénykibocsátásra szánt világítóeszközök elhelyezését és kialakítását úgy kell kivitelezni, hogy a fényük a vízszintes sík fölé közvetlenül ne vetülhessen, ezzel is csökkentve a fényszennyezés élővilágra gyakorolt negatív hatását.

6.7. A tárgyi beruházás élőhelyek megszűnését vonja maga után, ezt kompenzálandó az építményeken, a területet korábban használt és a későbbiek során használni vélt, védett madárfajok költésére alkalmas 3 db C-típusú és 2 db B-típusú mesterséges madárodú helyezendő ki. Az odvak kihelyezéséről fotódokumentációt legkésőbb 2021. április 15-ig kell elküldeni a Hivatal részére. 7. Kármentesítési szempontból: 7.1. A telephelyen folytatott tevékenység végzése során a mindenkor hatályos üzemi vízminőségi kárelhárítási terv előírásait be kell tartani. 7.2 Rendkívüli környezetszennyezés esetén a kárelhárítást a jóváhagyott kárelhárítási tervnek megfelelően kell végezni, és az abban rögzített kárelhárítási anyagok, felszerelések pótlásáról folyamatosan gondoskodni kell. 7.3 A telephelyen folytatott tevékenységre vonatkozóan be kell nyújtani a Kormányhivatal részére a környezetkárosodás megelőzésének és elhárításának rendjéről szóló 90/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 90/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet] 1. számú mellékletében foglaltak szerint összeállított üzemi kárelhárítási tervet jóváhagyásra. Benyújtási határidő: 2020. május 15. 8. Népegészségügyi szempontból: 8.1. A tevékenység folytatásának közegészségügyi szempontból akadálya nincs. 9. Kulturális örökség védelme szempontjából: 9.1. A környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III. 30.) Kormányrendelet 28. (1) bekezdése és 5. számú melléklet 1. táblázat 4. pontjában megjelölt szakkérdés tekintetében a tárgyi ügyben Hivatal tájékoztatja kérelmezőt, hogy amennyiben tárgyi beruházás Kötv. 7. 20. pontja értelmében nagyberuházásnak számít, akkor előzetes régészeti dokumentációt (továbbiakban: ERD) kell készíteni, amit a földmunkával járó tevékenység engedélyezésére vagy a földterület megszerzésére irányuló azon első hatósági eljárás megindítására irányuló kérelemhez kell mellékelni, amelyben a hatóság eljár vagy szakhatóságként vagy a szakkérdés vizsgálatával közreműködik. Ez esetben a szükséges régészeti feladatellátást az ERD ismeretében lehet vizsgálni. 10. A monitoringra és adatszolgáltatásra vonatkozó általános előírások:

10.1. A Környezethasználónak rendszeres és alkalmi jelentéstételi kötelezettsége van, melynek tartalmi követelményeit az A melléklet tartalmazza. A bejelentési és adatszolgáltatási kötelezettségeket a hatályos jogszabályoknak megfelelően kell teljesíteni. 10.2. A monitoring rendszerben a minták vételezése, kiértékelése és a vizsgálatok pontosságának meghatározása csak a mindenkor hatályos jogszabályi előírásokon alapulhat, az ennek való megfelelést igazolni kell. 10.3. A Környezethasználó köteles biztosítani a biztonságos és folyamatos hozzáférést a megfigyelési/mérési/mintavételi pontokhoz a Kormányhivatal munkatársai számára. 11. Az eltérő üzemállapotra vonatkozó előírások: 11.1. A Környezethasználónak haladéktalanul értesítenie kell a Kormányhivatal ügyeleti szolgálatát (tel: 70/5045-990) az alábbiak esetén: bármely szennyező anyag jelen engedélyben meghatározott határértékeket túllépő kibocsátása, bármely szennyező anyag olyan kibocsátása, amely környezetszennyezést okoz vagy okozhat, bármely technológia, vagy berendezés működési zavara, meghibásodása, amely környezetszennyezést okoz vagy okozhat, olyan baleset, mely környezetszennyezést okoz vagy okozhat, határérték túllépést okozó, rendkívüli váratlan légszennyezést okozó, rendeltetésszerű üzemeléstől eltérő (nem megfelelő működés) üzemállapot. 11.2. A fenti bejelentéseket 48 órán belül írásos formában is be kell nyújtani a Kormányhivatalhoz, melyben ismertetni kell az esemény okát, a megtett intézkedéseket és azok eredményességét. 11.3. Az üzemi kárelhárítási tervet folyamatosan karban kell tartani, az újonnan engedélyezett változtatások figyelembevételével. Az üzemi kárelhárítási tervben foglaltakról a dolgozóknak oktatást kell szervezni, és gondoskodni arról, hogy a telepen mindkét műszakban tartózkodjon a kárelhárítás vezetésére alkalmas személy. 11.4. A tevékenység során bekövetkező havária esetén a kárelhárítási tevékenységet - a környezetszennyezést megelőző intézkedéseket, illetve szennyezés bekövetkezésekor a kármentesítést - a Kormányhivatal által jóváhagyott tervnek megfelelően haladéktalanul meg kell kezdeni. 11.5. A rendeltetésszerű üzemeléstől eltérő üzemállapotokat üzemnaplóban kell dokumentálni és a hatósági ellenőrzés alkalmával bemutatni. 11.6. A Környezethasználó köteles feljegyzést készíteni bármely üzem, technológia vagy berendezés működési zavaráról, meghibásodásáról, évi rendszeres leállásáról vagy karbantartás miatti leállásáról a külön erre a célra rendszeresített naplóban. 11.7. A Környezethasználó köteles a Kormányhivatalt írásban a rendkívüli eseményektől eltekintve előre értesíteni az alábbi esetekben: a létesítmény tartós, teljes vagy részleges leállása; a létesítmény teljes vagy részleges újraindítása leállás után.

12. Értesítési (bejelentési) kötelezettségek: A Környezethasználó köteles a Kormányhivatalnak 15 napon belül írásban bejelenteni: az engedélyben alapul vett körülmények jelentős megváltozását, illetve tervezett jelentős megváltoztatását, továbbá a tulajdonosváltozást, a cég adataiban bekövetkezett változásokat. 13. A tevékenység felhagyására vonatkozó előírások: 13.1. A tevékenység felhagyása csak a mindenkor hatályos jelenleg a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvényben (a továbbiakban: Kvtv.), illetve a környezetvédelmi felülvizsgálat végzéséhez szükséges szakmai feltételekről és a feljogosítás módjáról, valamint a felülvizsgálat dokumentációjának tartalmi követelményeiről szóló 12/1996. (VII. 4.) KTM rendeletben megfogalmazott előírásoknak megfelelő felülvizsgálat lefolytatása után megszerzett, jogerős engedély birtokában történhet. Valamely, az engedélyezett tevékenységgel összefüggő felhagyásához szükséges környezetvédelmi feltételről a Kormányhivatal előzetes állásfoglalását kell kérni. 13.2. A felülvizsgálati dokumentációnak a fenti jogszabályok előírásain túl kiemelten kell foglalkoznia a tevékenység befejezése után: - visszamaradt környezeti állapot teljes körű feltárásával; - a környezet eredeti állapotának visszaállításához szükségesnek ítélt intézkedésekkel; - a tervezett utóhasznosítással, vagy amennyiben az üzem végleges felszámolására kerül sor: a felhalmozódott hulladékok újrahasznosítási, illetve ártalmatlanítási lehetőségeivel; a leszerelésre került gépek, berendezések újrahasznosítási lehetőségeivel, illetve szétszerelt állapotukban való hasznosításukkal; az elszennyeződött berendezések kezelésével; az épületek bontásából keletkező hulladékok újrahasznosítási, illetve ártalmatlanítási lehetőségeivel; az összes költség elemzésével és pénzügyi fedezetének biztosításával. 13.3. A tevékenység felhagyása után a telephely egészének vagy részének értékesítése csak a felhagyásra vonatkozó engedély jogerőre emelkedése után, a vevő környezetvédelmi követelményekről való tájékoztatása mellett történhet. IV. SZAKHATÓSÁGI ÁLLÁSFOGLALÁS A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató-helyettesi Szervezet Katasztrófavédelmi Hatósági Osztálya 35100/2580-2/2020 számú szakhatósági állásfoglalásában a Környezethasználó által folytatott tevékenységhez az alábbi előírásokkal járult hozzá:

A Hanon Systems Auto Parts Hungary Kft. (2651 Rétság, Ipari park 4.., a továbbiakban: Kérelmező) üzemeltetésében lévő, tárgyi ingatlanon található telephelyre vonatkozó egységes környezethasználati engedélyének módosításához vízügyi és vízvédelmi szakhatóságként az alábbi kikötésekkel hozzájárulok: 1. A tevékenységet a környezet szennyezését és károsítását kizáró módon úgy kell végezni, hogy a földtani közeg, valamint a felszín alatti víz ne szennyeződjön, a felszín alatti víz, földtani közeg állapotában a tevékenység ne okozzon a földtani közeg és a felszín alatti víz szennyezéssel szembeni védelméhez szükséges határértékekről és a szennyezések méréséről szóló 6/2009. (IV. 14.) KvVM-EüM-FVM együttes rendelet mellékleteiben megállapított (B) szennyezettségi határértékeket meghaladó minőségromlást. 2. A tevékenység során be kell tartani a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet) és a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló 220/2004. (VII. 21.) Korm. Rendelet [a továbbiakban: 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet] előírásait, továbbá fokozott figyelmet kell fordítani arra, hogy a felszíni- és felszín alatti vizek ne szennyeződhessenek. 3. A munkálatok során csak kifogástalan műszaki állapotú, karbantartott munkagépek használhatóak. A munkagépek rendszeres karbantartásáról arra alkalmas telephelyen kell gondoskodni. 4. A munkaterületen esetlegesen elfolyó szennyezőanyagot haladéktalanul fel kell itatni, összegyűjteni és veszélyes hulladékként, arra alkalmas gyűjtőedényben gyűjteni az elszállításig. 5. A tervezett tevékenység nem okozhatja a térség felszín alatti víz viszonyainak káros megváltozását. 6. A tevékenység során felhasznált töltőanyag talajmechanikai tulajdonságai mellett azok szennyezettségét is meg kell vizsgálni. A tevékenység során csak olyan hulladéknak nem minősülő inert anyagok használhatóak fel, amelyek a földtani közeget, illetve a felszín alatti vizeket nem károsítják. 7. Havária esemény esetén, a kárelhárítást a környezetkárosodás megelőzésének és elhárításának rendjéről szóló 90/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet és a 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet előírásait követve kell elvégezni. A havária eseményt telefonon azonnal, írásban legkésőbb a következő napon be kell jelenteni a vízügyi hatóságra. 8. Amennyiben a kivitelezési munkálatok során olyan viszonyokra derül fény, melyek az előzetes vizsgálatokból nem voltak előre láthatók, abban az esetben a tényleges viszonyok meghatározására ismételt vizsgálatok végrehajtása szükséges. 9. A vizilétesítményeket a mindenkor érvényes üzemeltetési engedélyben foglaltaknak megfelelően kell üzemeltetni.

10. A közcsatornába bocsátott szennyvíz minőségének meg kell felelnie a vízszennyező anyagok kibocsátásaira vonatkozó határértékekről és alkalmazásuk egyes szabályairól szóló 28/2004. (XII. 25.) KvVM rendeletben foglalt küszöbértékeknek. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 55.. (4) bekezdése alapján a szakhatóság döntése az eljárást befejező döntés elleni jogorvoslat keretében támadható meg. V. EGYÉB ELŐÍRÁSOK Jelen engedély véglegessé válását követően 2027. december 31-ig érvényes. 1. Jelen engedély véglegessé válásával egyidejűleg az NO-05/KVO492-3/2019. és az NO-05/KVO/517-16/2017. számú határozatok, mint szerkezetileg önálló határozatok hatályukat vesztik. 2. Jelen engedélyben rögzített követelményeket és előírásokat legalább 5 évente a környezeti felülvizsgálatra vonatkozó szabályok szerint felül kell vizsgálni és a teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálati dokumentációt 2022. június 30. napjáig a Kormányhivatalhoz be kell nyújtani. 3. Új egységes környezethasználati engedély csak jelen engedély érvényességének lejárta előtt 6 hónappal a Kormányhivatalhoz benyújtott, a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelő tartalmú, teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálati dokumentáció elbírálása után szerezhető. 4. A környezetvédelmi felülvizsgálatot akkor is kell végezni, ha: ezt hatályos jogszabály előírja; a kibocsátások mennyiségi vagy minőségi változása miatt új kibocsátási határértékek megállapítása szükséges; a Környezethasználó tevékenységében a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 2. (3) bekezdésének d) pontja szerinti jelentős változtatást kíván végrehajtani, vagy az egységes környezethasználati engedélyhez képest a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 2. (3) bekezdésének e) pontja szerinti jelentős változás történt; az elérhető legjobb technikában bekövetkezett jelentős változás következtében új kibocsátási határértékek, követelmények előírása szükséges; a környezetvédelmi szempontból biztonságos működés új technika alkalmazását igényli; a létesítmény olyan jelentős környezetterhelést okoz, hogy az a korábbi engedélyben rögzített határértékek felülvizsgálatát indokolja; az elérhető legjobb technika használata nem biztosítja tovább a környezet célállapota által megkövetelt valamely igénybevételi vagy szennyezettségi határérték betartását; a tevékenység során jelentős szennyeződés következik be.

5. Amennyiben a jogszabályi és/vagy hatósági előírásokat, illetve az általános és/vagy speciális környezetvédelmi érdekek érvényesülését szolgáló intézkedéseket határidőre nem hajtják végre, vagy a Környezethasználó úgy nyilatkozik, hogy nem kíván élni jogosultságával, továbbá az engedélyezéskor fennálló feltételek jelentős megváltozása esetén, a Kormányhivatal az engedélyt visszavonja. 6. Az egységes környezethasználati engedély módosítására, visszavonására a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 20/A. (10) bekezdése megfelelően irányadó. A módosítás történhet hivatalból vagy kérelemre, ha az engedélyezéskor fennálló feltételek megváltozása az engedély visszavonását nem teszi szükségessé. 7. A Kormányhivatal a Környezethasználó tárgyi telephely vonatkozásában benyújtott nem veszélyes hulladéktároló hely üzemeltetési szabályzatát jóváhagyja. VI. JOGKÖVETKEZMÉNYEK 1. Amennyiben a Környezethasználó környezetveszélyeztetést vagy -szennyezést okoz, vagy a jelen határozatban foglaltaknak nem tesz eleget, a Kormányhivatal a tevékenységet a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 26. -a alapján - korlátozhatja, - felfüggesztheti, - megtilthatja, vagy - az egységes környezethasználati engedélyt visszavonhatja; és a környezethasználót határozatban kötelezi 50 000 100 000 Ft/nap bírság megfizetésére. 2. Jelen engedély előírásaitól eltérően folytatott tevékenység esetén a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 26. (4) bekezdése szerint a Kormányhivatal határozatában kötelezi a környezethasználót 200 000 500 000 Ft bírság megfizetésére, az engedélyben rögzített feltételek betartására, valamint legfeljebb hat hónapos határidővel intézkedési terv készítésére, vagy a 20/A. (8) bekezdés a) pontja esetén környezetvédelmi felülvizsgálat elvégzésére. 3. Fenti előírások határidőre történő önkéntes teljesítésének elmaradása az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 133. -ban és 134. esetén - ban foglaltak alkalmazásának van helye. 4. Jelen engedélytől és a hatályos jogszabályoktól eltérően folytatott tevékenység esetén vízvédelmi, levegővédelmi, hulladékgazdálkodási, zajvédelmi, valamint természetvédelmi bírság is kiszabható. 5. Az egységes környezethasználati engedély más jogszabályokban előírt egyéb hatósági engedélyek, hozzájárulások megszerzése alól nem mentesít. * A Kormányhivatal megállapítja, hogy az eljárás igazgatási szolgáltatási díja 525 000 Ft, melynek viselésére a Környezethasználó köteles. Az igazgatási szolgáltatási díj megfizetésre került.

A határozat a közléssel véglegessé válik, ellene közigazgatási úton fellebbezésnek nincs helye. A végleges döntés ellen Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon közigazgatási per kezdeményezhető. A keresetlevélben meg kell jelölni a perben eljárásra illetékes bíróságot, a felperes és alperes azonosítására alkalmas adatokat, a vitatott közigazgatási tevékenység és az arról való tudomásszerzés módjának és idejének azonosítására alkalmas adatokat, a bíróság hatáskörének és illetékességének megállapítására alkalmas adatokat, a közigazgatási cselekménnyel okozott jogsérelmet, az annak alapjául szolgáló tények és bizonyítékok előadásával, továbbá a bíróság döntésére irányuló határozott kérelmet. A keresetlevelet a közléstől számított harminc napon belül lehet előterjeszteni a Nógrád Megyei Kormányhivatal a (3100 Salgótarján, Múzeum tér 1.) részére. A jogi képviselővel eljáró fél és a belföldi székhellyel rendelkező gazdálkodó szervezet ha nem ügyvédi képviselővel jár el a keresetlevelet kizárólag elektronikus úton nyújthatja be a kormányhivatal honlapján elérhető iform elektronikus nyomtatványkitöltő alkalmazással (https://ekormanyablak.kh.gov.hu), vagy hivatali kapun keresztül. A jogi képviselő nélkül eljáró felperes a keresetlevelet választása szerint elektronikus úton (https://epapir.gov.hu), vagy a bíróság honlapjáról letölthető formanyomtatványon vagy a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény 37. ában előírt kötelező tartalommal ajánlott küldeményként postai úton is előterjesztheti. A keresetlevél benyújtásának a közigazgatási cselekmény végrehajtására halasztó hatálya nincs, a felperes azonban részletes indokolással és azt alátámasztó dokumentumok csatolásával azonnali jogvédelmet kérhet (amennyiben az ügyben alkalmazandó ágazati jogszabály azt nem zárja ki, vagy feltételhez nem köti). A bíróság a pert tárgyaláson kívül bírálja el, a felek bármelyikének kérelmére azonban tárgyalást tart. Tárgyalás tartását az ügyfél a keresetlevélben kérheti, ennek elmulasztása miatt igazolási kérelemnek nincs helye. A peres eljárás illetéke 30.000- Ft, azonban a per tárgyára tekintettel a bírósági eljárásban a feleket tárgyi illetékfeljegyzési jog illeti meg, melynek alapján mentesül az illeték előzetes megfizetése alól. Ilyen esetben az fizeti az illetéket, akit a bíróság erre kötelez. INDOKOLÁS A Hanon Systems Auto Parts Hungary Kft. (2651 Rétság, Ipari Park 4.; a továbbiakban: Környezethasználó) a Rétság, Ipari Park 4. szám alatti ingatlanon található telephelyén folytatott tevékenységére vonatkozóan egységes környezethasználati engedéllyel rendelkezik. A Környezethasználó a jelentős módosításokra való tekintettel kérte az engedélyének módosítását.

A 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet szerinti eljárást a Nógrád Megyei Kormányhivatal Salgótarjáni Járási Hivatala Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya (a továbbiakban: Járási Hivatal) 2020. január 11. napján megindította. Az eljáró hatóság megnevezése 2020. március 1-jétől szervezeti átalakítás miatt Nógrád Megyei Kormányhivatal ra (a továbbiakban: Kormányhivatal) módosult. A Környezethasználó az 525 000 Ft igazgatási szolgáltatási díjat megfizette. A Kormányhivatal 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 21. (2) bekezdésére - a hivatalában és a honlapján közzétette az eljárás megindításáról szóló hirdetményt, továbbá a vonatkozó iratokat közhírré tétel céljából megküldte a létesítmény helye Rétság Város Önkormányzati Hivatal Jegyzője részére Rétság Város Önkormányzat Jegyzője RET/249-4/2020. számú levelében tájékoztatta a Kormányhivatalt arról, hogy az eljárás megindításáról szóló hirdetmény kifüggesztése megtörtént, illetve a közhírré tétel időpontjáról, helyéről, valamint a vonatkozó iratokba való betekintési lehetőség módjáról. A Kormányhivatal a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 21. (3) bekezdésében megjelölt időponton belül az érintett nyilvánosság részéről észrevétel nem érkezett. Tárgyi eljárás során ügyféli jogállás megállapítására irányuló kérelem nem került benyújtásra. A Kormányhivatal figyelemmel az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 55-56. -ában foglaltakra, valamint az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. számú mellékletének 9. táblázatának 10-11. pontjára - megkereste a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet] 28. (3) bekezdése és 5. mellékletének II./3. pontja szerinti, jelen eljárásban érintett szakhatóságot. Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató-helyettesi Szervezet Katasztrófavédelmi Hatósági Osztály 35100/8531-1/2017. számú szakhatósági állásfoglalását az alábbiakkal indokolta: Tárgyi telephelyen nyomásos aluminiumöntési tevékenységet végeznek, melynek során elsősorban autóipari alkatrészeket gyártanak, többnyire légkondicionáló berendezések kompresszor alkatrészeit. A gyártás során öntvényeket állítanak elő. A telephely bővítését tervezik egy új gyáregység építésével. A tervezett bővítés során a megmunkálás (forgácsolás) tevékenység és a hozzákapcsolódó késztermékmosás megszűnik, ezért az ebből származó szennyvíz sem keletkezik. A telephelyen jelenleg az emberi tartózkodásból háztartási jellegű szennyvíz keletkezik, amelynek befogadója az Ipari Park elválasztott rendszerű szennyvízcsatorna rendszere; illetve olajos technológiai

szennyvíz keletkezik, amely folyékony hulladékként elszállításra kerül. Az Ipari Park szennyvízcsatornájára folyó kommunális szennyvíz mennyiség a jelenlegi 1.663 m/év mennyiségről 2.160 mo/év szennyvíz mennyiségre nő. A telephely bővítés utáni ivóvízfogyasztása 13860 m3/év. A telephely szenny-, és csapadékvíz elvezetésére vonatkozóan Engedélyes 35100-6014/2019.ált, 351008014-16/2017.ált., KTVF: 32556-5/2012 számokon módosított KTVF: 1380-2/2007. számú, 2022. július 31-ig érvényes vízjogi üzemeltetési engedéllyel rendelkezik. A feltöltött tervek érdemi vizsgálatát követően az FKI-KHO az illetékessége és hatáskörébe tartozó kérdések vonatkozásában szakhatósági állásfoglalását megadta, és a rendelkező részben foglalt előírásokat tette. Fentiek alapján elmondható, hogy tárgyi tevékenységnek - a rendelkező részben foglalt előírások betartása mellett vízügyi és vízvédelmi szempontból jelentős környezeti hatása nincs. Vízbázisvédelmi szempontból megállapításra került, hogy tárgyi terület a vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről szóló 123/1997. (VII. 18.) Korm. rendelet szerint kijelölt vízbázis védőterületet nem érint. A 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet 7. (4) bekezdésében meghatározott 1:100 000 méretarányú országos érzékenységi térkép és a 2. számú melléklete alapján a terület szennyeződés érzékenysége: érzékeny. Tárgyi terület a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 1. számú melléklet 12. a) pontja alapján meghatározott nagyvizi medret, valamint a nagyvízi meder, a parti sáv, a vízjárta és a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról, hasznosításáról, valamint a folyók esetében a nagyvízi mederkezelési terv készítésének rendjére és tartalmára vonatkozó szabályokról szóló 83/2014. (III. 14.) Korm. rendelet 1. 11. pontja alapján meghatározott parti sávot nem érint. A szakhatósági állásfoglalás elleni önálló fellebbezés lehetőségét az Ákr. 55. (4) bekezdése zárja ki. Jelen szakhatósági állásfoglalást az Akr. 55. és 56. figyelembe vételével adtam ki. Az FKI-KHO feladat- és hatáskörét a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet 1. (1) bekezdése, a 223/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 10. $ (1) bekezdés 2 pontja, valamint illetékességét a 223/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 2. számú mellékletének 2. pontja szabályozza. Rétság Város Önkormányzati Hivatal Jegyzőjének RET/249-3/2020. számú a Környezetvédelmi Osztály NO-05/KVO/89-5/2020. számú megkeresésére adott válasza: Ezúton tájékoztatom, hogy fenti tárgyú megkeresése tekintetében, hivatkozással az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 25.9. (1) bekezdésének b) pontjára - tervezett

tevékenység Rétság Város Önkormányzatának helyi környezetvédelméről szóló 7/2003 (III. 21) számú rendeletének 28. VIII. fejezet, a környezetvédelmi hatástanulmányról szóló továbbá Rétság Város Önkormányzatának helyi építési szabályzatáról szóló 13/2003. (VI. 30.) számú rendeletének 55-61. S, az épített és természeti környezet védelmére vonatkozó rendelkezéseivel összhangban van. A Kormányhivatal az eljárás során közreműködő szakhatóság állásfoglalását és annak indokolását az Ákr. 81. -a alapján foglalta a határozatba. A szakhatóság állásfoglalása ellen az Ákr. 112. -a alapján önálló jogorvoslatnak nincs helye, az a határozat elleni jogorvoslat keretében támadható meg. * A Dokumentáció és annak kiegészítései alapján a Kormányhivatal a tevékenység környezeti hatásaira vonatkozóan - a rendelkező részben előírásként rögzítetteken túl - az alábbi megállapításokat, értékeléseket teszi. Hulladékgazdálkodási szempontból: A Környezethasználó a telephelyén, az autóiparban használatos öntvények gyártásával foglalkozik és ezen tevékenységének a gyártástechnológia kapacitását kívánja bővíteni, emiatt kérte az Engedélyének a módosítását a Kormányhivataltól. A Kormányhivatal a Pro-Mees Mérnöki Tanácsadó Kft. által készített a Hanon Systems Auto Parts Hungary Kft. 2651 Rétság, Ipari Park 4. Hrsz. 1008/1 Telephelybővítés Egységes Környezethasználati Engedély Módosítási Kérelem című dokumentáció (a továbbiakban: Engedélykérelmi dokumentáció), valamint a rendelkezésére álló iratok alapján megállapította, hogy: az Engedély H mellékletében szereplő A telephelyen hasznosítható nem veszélyes hulladékok esetében sem a típusukban, sem a mennyiségükben nincs változás, a tervezett kapacitás bővítés után a keletkező hulladékok mennyisége 25 %-kal megnövekszik, azok típusában nincs változás, a már meglévő és a jelenleg hatályos jogszabályoknak is megfelelő veszélyes hulladékok gyűjtésére szolgáló üzemi gyűjtőhelyként funkcionáló konténerépület, áthelyezésre kerül, a folyékony veszélyes anyag/hulladék (friss használt olajos emulzió, üres IBC konténerek) tárolására/gyűjtésére, új tároló terület létesül épületen kívül, fedett, három oldalon fallal, kármentővel, zsomppal ellátva, burkolt padozatú építményként. A Környezethasználó az Engedélykérelmi dokumentációhoz csatolta a nem veszélyes hulladékok gyűjtésére szolgáló üzemi gyűjtőhely üzemeltetési szabályzatát jóváhagyásra. A Kormányhivatal a rendelkezésére álló dokumentumok alapján megállapította, hogy a 2651 Rétság, Ipari Park 4. sz. alatti telephelyen keletkező veszélyes hulladékok gyűjtésére szolgáló üzemi gyűjtőhelynek van jóváhagyott üzemeltetési szabályzata, mely a Környezethasználó jogelődje részére, a

GIBBS Hungary Die Casting Kft-nek (székhely, telephely: 2651 Rétság, Ipari Park 4.; KÜJ szám: 100 380 026; KTJ szám: 101 696 943) NO-05/KVO/821-2/2017. számon került kiadásra. A 246/2014. (IX. 29.) Korm. rendelet 15. (6) bekezdése alapján Ha az üzemi gyűjtőhelyen gyűjtött hulladék olyan tevékenységből származik, amely a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló kormányrendelet szerinti egységes környezethasználati engedély birtokában végezhető, az üzemi gyűjtőhelyen egy időben gyűjthető hulladék maximális mennyiségét, elszállításának gyakoriságát és az elszállítás egyéb feltételeit a környezetvédelmi hatóság az egységes környezethasználati engedélyben írja elő. A 246/2014. (IX. 29.) Korm. rendelet 153 (9) bekezdése szerint Ha a munkahelyi gyűjtőhelyen gyűjtött hulladék olyan tevékenységből származik, amely a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló kormányrendelet szerinti egységes környezethasználati engedély birtokában végezhető, a munkahelyi gyűjtőhelyen egy időben gyűjthető hulladék maximális mennyiségét, elszállításának gyakoriságát és az elszállítás egyéb feltételeit a környezetvédelmi hatóság az egységes környezethasználati engedélyben írja elő. Fentiek alapján a Kormányhivatal a rendelkező részben foglaltak szerint határozott és az Engedélykérelmi dokumentációhoz csatolt nem veszélyes hulladékok gyűjtésére szolgáló üzemi gyűjtőhely üzemeltetési szabályzatát jóváhagyta, egyben a Környezethasználó jogelődje részére, a GIBBS Hungary Die Casting Kft-nek (székhely, telephely: 2651 Rétság, Ipari Park 4.; KÜJ szám: 100 380 026; KTJ szám: 101 696 943) NO-05/KVO/821-2/2017. számon kiadott döntését hatályon kívül helyezte. Hulladékgazdálkodási szempontból a rendelkező részben foglalt kikötésekkel az Engedély módosításának nincs akadálya. A Kormányhivatal a hulladékgazdálkodási szempontú véleményét a 2012. évi CLXXXV. törvény, a 309/2014. (XII. 11.) Korm. rendelet, a 225/2015. (VIII. 7.) Korm. rendelet, a 246/2014. (IX. 29.) Korm. rendelet, valamint a 72/2013. (VIII. 27.) VM rendelet figyelembevételével adta meg. Levegőtisztaság-védelmi szempontból: Tárgyi ügyben a Hanon Systems Auto Parts kérelmet nyújtott be a Kormányhivatalhoz a tárgyi telephelyén alkalmazott technológiákhoz tartozó P37, P38, P39, P40, P41, P42, P43, P44, P45, P46, P47 P48, P49, P50, P51, P52 és P53 jelű légszennyező pontforrások működési engedélyeztetéséhez. A kérelem benyújtásakor Engedélyes a P4, P5, P6, P7, P13, P34, P35 és P36 jelű légszennyező pontforrások üzemeltetésére vonatkozóan 2022. június 30. napjáig rendelkezik hatályos egységes környezethasználati engedéllyel (NO-05/KVO/517-16/2017). A P37, P38, P39, P40, P41, P42, P43, P44, P45, P46, P47 P48, P49, P50, P51, P52 és P53 jelű pontforrások a telephelyen újonnan kerülnek kialakításra. A P35 és P36 jelű pontforrást Engedélyes időközben a nyilvántartásból törölte, valamint