A KÖZÉPKORI LOVAGI NEVELTETÉS KIALAKULÁSA. Szabó Gergely Valentin

Hasonló dokumentumok
1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska

Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás)

Amohácsi vész utáni Magyarország három részre szakadt. A

Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 4. osztály

Pedagógiai alapfogalmak. Dr. Nyéki Lajos 2015

MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET

Isten nem személyválogató

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

A tudatosság és a fal

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.

2. Kérjük, szíveskedjen válaszolni az alábbi kérdésekre, + jelet téve a megfelelő rubrikába! Kérdések agyon Jónak Átlagos Gyenge

Ki és miért Ítélte Jézust halálra?

Pszichológus etika. Személy voltunk nem pusztán elvehetetlen adottság, hanem egyszersmind embert próbáló feladat is.

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

SZKA_209_22. Maszkok tánca

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Tematika. FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet)

Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára. A török kiűzése Magyarországról ( ) ESSZÉ. 120 perc.

AZ EMBER ÉS TÁRSADALOM A TÖRTÉNELEM KERETTANTERVEK. Kaposi József

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján

A fekete-piros versek költője Kányádi Sándorról

8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ

A biztonság és a légvédelmi rakétacsapatok

1-es csoport

GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész

Az erkölcsi nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2016

Az átlagember tanítvánnyá tétele

Orbán János Dénes. Irodalomra hívó szó

Szakolczai György Szabó Róbert KÉT KÍSÉRLET A PROLETÁRDIKTATÚRA ELHÁRÍTÁSÁRA

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Modern nevelés, modern iskola

ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban I. A koronázási jelvények A jogar A palást Országalma

BEVEZETŐ. A nők munkaerő piaci helyzetének alakulása a 90-es években 1

A rondell tőrök kialakulása és használata

Az osztályozóvizsga témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.

Kéményseprőt látok, szerencsét kiáltok!

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én

Szeretet volt minden kincsünk

MARY WARD ( )

IZSÁK LAJOS: A polgári ellenzék kiszorítása a politikai életből Magyarországon História, 1981/3. szám

A hun harc művésze Published on ( Még nincs értékelve

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen

Az Első Unitárius Népfőiskolai Tanfolyam Kolozsvárt.

1. Magyarországi reneszánsz Janusz Pannoniusz költészete. 2. Mikszáth Kálmán és a dzsentri

Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés)

A pedagógus önértékelő kérdőíve

Gyerő Dávid 1. Váltságdíj hitünkért: a csoda művelése

A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA ( század)

A KÖZÉPKOR KULTÚRÁJA

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

Színes iskolánk. Sporttevékenységek

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének!

Az ország fővárosa Tokió Honshu szigetén fekszik. Négyszer nagyobb, mint Budapest és lakosainak száma eléri a 13 milliót.

A tartalmi szabályozás változásai

Dr. CELLER Tibor A japán császárkultusz

Médiafigyelés. Könyvadomány

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

A reformáció megjelenése és térhódítása Magyarországon

Keresztes háborúk, lovagrendek

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016

JÉZUS SZÍVE IMAFÜZET

végzett munkánkkal, hozzáállásunkkal továbbra is méltók leszünk a sok kedves, bátorító, dicsérő szóra. Van hát mit ünnepelnünk, és igyekszünk is

Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév szeptember 16.

Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan

A BESZÉD, MINT MŰALKOTÁS

NTP-TM A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

A szenvede ly hatalma

ISKOLAI HÍRMONDÓ 2018/2019 es tanév. LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA Erzsébet utca 31.

Mindszenty bíborossal

Mindenkit Szeressetek

Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.

4 Tiszták, hősök, szentek NURSIAI SZENT BENEDEK SZENT DOMONKOS ASSISI SZENT FERENC LOYOLAI SZENT IGNÁC BOSCO SZENT JÁNOS

TURÁNYI GÁBOR A MESSZIRŐL JÖTT EMBER

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Világjátékok Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games The World Games 2009

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter október 18.

Kössünk békét! SZKA_210_11

Tematika. FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből)

BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a

Almási Andrea Kultúrtörténeti krónika 1910-ből

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam

Gárdonyi Géza: Egri csillagok

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

modul az erkölcstan tantárgy előzményének tekinthető. Emeljünk ki azonban, három lényeges eltérést.

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A

Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről

A LÉLEK GYÜMÖLCSEI 6. A LÉLEK GYÜMÖLCSE PEDIG: MÉRTÉKLETESSÉG (GALATA 5, 23)

Legénytoll a láthatáron II.

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

Átírás:

A KÖZÉPKORI LOVAGI NEVELTETÉS KIALAKULÁSA Szabó Gergely Valentin 2014 1

A KÖZÉPKORI LOVAGI NEVELTETÉS KIALAKULÁSA A letűnt római kor után, Európa lassan sötétségbe borult. A császári, királyi trónokon zsarnokok ülnek, az embereknek már nincs semmijük, amiben bízhatnának. A hit is szinte teljesen elveszett, csak a hitetlen csüggedés élt, s még Isten választott népére, a zsidóságra is ólomsúly nehezedik. Ekkor lassan elkezd valami vágy lopódzni a lelkekbe: egy új eszme vágya, ami megvált a szenvedésektől. Eljött az idő az emberiség hitének feltámadására. A múlt örökségét fel kellett váltania valaminek, ami mindenki számára érthető és mégis egyszerűségében hatalmas; aminek nincs szüksége a tudomány eredményeire és vitáira ahhoz, hogy győzzön és hódítson. Új eszményre van szükség, hogy az emberek lelkük nyugalmát ismét megtalálják, s itt jelenik meg a kereszténység csillaga, a hit, remény és szeretet szózata, mely enyhülést hoz az emberiségre, s a tökéletesedésnek új lehetőségeit teremti meg. A görög és római ember élni akart, legfőbb törekvése a földi boldogság elérése volt. Mivel nagyon megbecsüli az életet, nagyon fél a haláltól. A szellemi és testi élvezetek iránt fogékony, tudását műveli, s testét is erősíti, fejleszti. Politikai hatalomra vágyik, hódításra, nagyra tartja a hírnevet és a dicsőséget. A keresztény ember azonban mindezeknek az ellenkezője. Nem ez az élet az igazi élete, hanem a földöntúli. Arra törekszik, hogy elölje tehetségét s azt ami benne múlandó, tünékeny, s ami akadályozhatná halhatatlan lelkének tökéletesedését és megtisztulását. A keresztény ember testét és értelmét nem becsüli sokra. Minden másnál becsesebb számára a szív egyszerűsége és a lélek tisztasága. Az erkölcs forrása a hit és a szeretet, nem pedig a tudás. Az igazhitű keresztényt földi hatalom el nem kábíthatja. Megbecsüli ugyan a családi élet szentségét, s lerója tartozását az államnak, de Isten országa számára mindezek fölött áll. A keresztény ember dolga a béketűrés, a szenvedések és sérelmek alázatos elviselése, a szeretet, az önfeláldozás, az önzetlenség, a nyugalom, a béke, a szegénység, az alázatosság. Nyugat-Európában a kolostori kultúra lett minden műveltség középpontja, s ezzel megváltozott a szerzetesi életmód is. A monostorok lakói még mindig pontosan végzik az ájtatosságot, s még mindig erős fegyelem alatt állnak; de idővel nagyobb kényelem jelentkezik a mindennapokban. A durvább munkát most már a kolostori uradalmak alattvalói végzik. A celláik még mindig nagyon egyszerűek, de a kolostor templomát a művészet remekei díszítik. A scriptoriumban könyvek százai készülnek megrendelésre. Mindenütt az Urat dicsérő tudatos műveltség és csiszolt ízlés, mely talán az elvilágiasodás veszedelmével járt, de az egyetlen hatásos ösztönzője volt a magasabbrendű szellemi életnek és haladásnak. A kolostori élet pezsgőbbé, mozgalmasabbá vált, s mintha nem tartotta volna már annyira be a kereszténység szigorú szabályait. A középkori kolostorok nagy számáról ma már alig alkothatunk magunknak fogalmat. Bajorország mai területén 900 előtt 96 bencés kolostor állt. Minden kolostorban folyt valamelyes oktatás, de a nagyobbakban (az ún. anyakolostorokban) rendes iskolát szerveztek. A fegyelmezés eszközei nagyon szigorúak voltak. A testi fenyítéket rendszeresen (sokszor igen csekély vétségek vagy hibák felmerülésekor) alkalmazták A középkori tanító legtöbb esetben jóhiszeműen járt el Salamon mondását idézve, mely szerint: aki gyermekét szereti, megveri. Meg volt arról győződve, hogy a gyermeket már korán hozzá kell szoktatni szenvedések elviseléséhez, ennek legalkalmasabb módja pedig a test megfenyítése. A kor 2

erkölcsei is nyersebbek voltak s az akkori nemzedékek fizikuma is ellenállóbb volt. A verésben a középkori tanuló gyermekek nem is láttak kegyetlenséget. A kolostori iskolák növendékeinek napirendje a szerzetesekéhez alkalmazkodott; különösen a zsolozsmához. A kolostori iskolának legfontosabb tantárgya a latin nyelv. Csak aki elsajátította, vehetett részt magasabb szellemi életben. Értékes ismeretet csak latin nyelven írt könyvekből lehetett meríteni, mert a nemzeti nyelvek fejletlenek voltak. Nemzeti nyelven írt tudományos könyvet igen keveset találunk a középkorban. Mihelyt elvontabb gondolatot kellett kifejezni, a nép nyelve elégtelennek bizonyult a feladatra. Emellett a latin nyelv a római egyház nyelve, a Szentírás nyelve, a törvényhozás és közigazgatás nyelve is volt. A középkorban tehát a papság volt a tudomány hivatott művelője; világi ember csak kivételesen foglalkozott vele. Tudós ember és pap majdnem azonos fogalmak voltak.a rendiség nemcsak jogi tekintetben tagolta a társadalmat, hanem minden rendnek megszabta a maga sajátos foglalkozását is. Az oktatásnak az egyházi nevelés mellett egy másik, teljesen különböző világi típusa fejlődött ki, mely háromféle alakban jelentkezett: egyik a lovagi nevelés, a második a céhekben, s a harmadik a városi iskolákban volt. E három nevelési forma közül a lovagi nevelést szeretném most részletesebben tárgyalni. Lovagi nevelés a XII. század elejétől kezdve volt, amikor megindultak a keresztes háborúk s a lovagi rend intézményes alakot öltött. Különösen a francia hatások azok, melyek a lovagi kor költészetében, művészetében, köz- és magánéletében mindenütt felismerhetők, valamint ama nagyszerű életeszményekben is, melyek e kort jellemzik s a lovagi nevelésnek is megadják szellemét és tartalmát. Ez a nevelés merőben különbözött attól, melyet ebben a korban az egyház adott. Míg a kolostori iskolák elméleti képzésben részesítették növendékeiket, tehát ismereteket nyújtottak könyvtanulmány alapján, addig a leendő lovagnak rendszerint készségekre és ügyességekre kellett szert tennie, melyekhez a könyveknek semmi közük sem volt. A hét szabad művészetnek megfelelő hét lovagi készséget (septem probitates) kellett elsajátítaniuk, melyek a lovagi életre és társaságra alkalmassá tették. Ezek a készségek: a lovaglás (equitare), az úszás (natare), a nyilazás (sagittare), a vívás (cestis certare), a vadászás (aucupare), az ostáblázás vagy sakkozás (scacis ludere) és a verselés (versificare). E készségekre minden tanulatlan lovagi sarjadék szert tehetett. Az egyházi nevelésben a test ápolása és gyakorlása kevés figyelemben részesült, mert minden törekvés a lélek megtisztulására, a testiség kötelékei alól való feloldozására irányult. A lovagi nevelésben éppen ellenkezőleg a test edzése, erőssé tétele volt fontosabb, mert a lovagok azt tekintették feladatuknak, hogy harcban és háborúban viaskodva, életüket kockára téve védelmezzék meg a lelki javakat: a vallást, hitet, erkölcsöt, becsületet. Az egyházi nevelés elfordult a való élettől, a lovagi nevelés az élet küzdelmeire készített elő; amannak eszménye kizárólag vallási, ennek vallás-erkölcsi, cselekvő értelemben. Az egyház emberében a vallásosság a hitbölcseletnek, a lovagban a gyakorlati erényeknek alakját ölti. Az egyik szemlélődik vagy vitatkozik; a másik cselekszik, küzd és harcol. Az egyházi nevelés szigorúan elválasztotta egymástól a két nemet s veszedelmet látott abban, ha az ifjú nőkkel társalog vagy nőre gondol; a lovagi nevelés egyik legjellemzőbb vonása a nő hódoló tisztelete, a női ideál megbecsülése. A kolostori iskolákban a tanítás és társalgás nyelve a latin, mint a tudós műveltség eszköze; a lovagok, ha idegen nyelvet tanultak, az a modern nyelvek egyike volt, például német földön a francia. A kolostor neveltje a társaságban gyakran félszeg, világi illemre nem tanították, külső modorára nagy súlyt nem helyeztek nevelői; mindez a kolostor falai közt hiúságnak tetszett. A lovagtól elvárták, hogy társaságban udvari ember módjára viselkedjék, külső megjelenésével is hódítson. 3

Hét-nyolc esztendős koráig a család körében növekedett fel a lovag fia. Ekkor kiadták a házból, idegen lovagi udvarba, ahol csekélyebb volt a kényeztetés veszedelme és nagyobb a következetes szigorúság biztosítéka. Hetedik évétől a tizennegyedik életévig - mint apród, valet, garzun, bube, page - engedelmességet, illemet és jó erkölcsöt kellett tanulnia. Mindezt pedig akként sajátította el, hogy az egész hét esztendő alatt a lovagi udvar úrnőjét szolgálta: apróbb megbízásait teljesítette, üzeneteit elvitte, útjaiban elkísérte. Az apródok kiképzésében kezdetben csak alárendelt szerep jutott a lovagi fegyverek forgatásának. Az ifjú először a lovagság ábécéjét tanulta meg, a lovaglást, az úszást, a nyíllövést (vadászat céljából), az ökölvívást és a madárkelepcék készítését. A gyakorlás hosszú ideje alatt mindig egy tapasztalt férfi, az apród apja, bátyja, vagy egy felfogadott nevelő foglalkozott a szorgalmas tanulóval. Szellemi nevelése rendszerint arra szorítkozott, hogy emlékezetébe véste a hit tételeit, s hogy megismerte a régi idők hőseinek vitézi tetteit és kalandjait: Nagy Károly esetét a roncevalesi völgyben; a dicső Sigfriedet és a nemes Krimhildát, Nagy Sándor világraszóló hőstetteit, a mindentudó Merlint, Artur király lovagjait, az utolérhetetlenül vitéz Lancelot-ot és a nemes Tristant; és azt a számtalan hősi kalandot, melyeket a középkori képzelet ismert. Az olvasást és írást az ifjúnak nem kellett szükségképp megtanulnia; ismerünk a lovagi rendből való középkori költőket, akik mindent tollba mondtak, mert írni nem tudtak. A lovagi nevelés következő szakasza akkor kezdődött, amikor a tizennégy éves apród elhagyta a szülői házat, hogy egy másik lovag szolgálatában fegyvernöki (knappe, junkhérre, armiger, scutifer, écuyer, damoiseau) kiképzést kapjon. Az ifjú fegyvernököt elsősorban a fejedelmi udvarok vonzották, mivel ott nemcsak a katonai kiképzés és a sportélet volt magas színvonalú, de jóval nagyobb volt a gyors karrier lehetősége is. A reményteljes ifjú mindent megtett, hogy magára vonja a nagyurak figyelmét. A fegyvernöki kiképzés céljául a tökéletes lovag kikovácsolását tűzték ki. A tanulás fő feladata így természetesen a különféle hazai technikák elsajátítása volt. A napirend legelején a lándzsás rohamozás, a biztos célzás begyakorlása szerepelt. Ezt követte a kardforgatás, a csatabárdos és buzogányos közelharc elemeinek megtanulása. Az oktatók különösen ügyeltek arra, hogy az ifjú harcos a bal kezével is éppen olyan ügyesen tudjon küzdeni, mint a jobbal. Az ifjúnak persze nemcsak a harcművészetek elsajátítására kellett törekednie. Az udvar ugyanis elvárta, hogy finom úriemberként viselkedjen. A jólnevelt fegyvernök " tudjon táncolni és gálánsan udvarolni, ismerje a társas játékokat, s mindama dolgokat, melyek egy ifjú ember javára válnak!" A krónikák tanúsága szerint nem kevés olyan fegyvernök akadt, aki számára komoly gondot jelentett, hogy ura asztalánál ülve ne úgy egyen, mint egy disznó. Egy korabeli illemszabály-gyűjtemény keményen megrótta azt, aki más kanalát használta, böfögött, a terítőbe fújta az orrát, vagy aki a megrágott kenyeret és a csontokat visszadobálta a közös fazékba. A könyvecske a következő, sokat eláruló intelemmel fejeződik be: "Aki éppen tele szájjal eszik, az ne akarjon úgy inni, mint a barom!" A fegyvernöki pályafutás nemegyszer ért hirtelen, tragikus véget. Az ifjú harcos ugyan még nem számított igazi lovagnak, de kötelessége volt a többiekkel együtt hadba vonulni. Ura közeléből még a legvéresebb csata kavargó poklában sem távozhatott, és bátran szembe kellett néznie a halálos veszedelmekkel. A vazallusi hűséget rendkívül komolyan vették, emiatt nem egy fegyvernök neve került fel a hősi halottak hosszú listájára. Ez a második hét esztendő az erkölcsi nevelés szempontjából is nagyon fontos volt. Az apród állandóan lovagokkal érintkezvén, tőlük, az ő élő példájukból tanulta meg a lovagi erényeket. Első a keresztény hitnek és egyháznak feltétlen védelme mindenkivel, de főleg a hitetlenekkel szemben. A második a fejedelem, illetőleg a hűbérúr iránt való törhetetlen hűség minden körülmények közt. A harmadik a gyengébbek oltalmazása, legyenek azok fegyvertelen férfiak vagy védtelen nők, vagy árvák, vagy gyermekek. A negyedik az adott szó szentsége; hűség és becsületesség a kötelesség teljesítésében, távol minden önzéstől, csalfaságtól, hazugságtól, nemtelenségtől. Mindezek az erények teszik együttvéve a lovagi becsületet, melynek tisztának 4

és szennytelennek kell lennie, mint a kristálynak és szilárdnak, mint a kősziklának. A hiedelem az volt, hogy az apród 20-21 éves korában megértette és átérezte ennek a lovagi becsületnek a mivoltát, s hogy testi ereje és ügyessége, melyre szert tett, már megengedik neki ebben az életkorban a lovagi erények sikeres gyakorlását. Ekkor jött el életük legnagyobb pillanata, a felövezés ceremóniájának napja. A karddal való felövezés kezdetben csupán azt jelentette, hogy a fegyvernök megkapja a lovagi fegyvereket. Az átadó lehetett a saját apja, a gyámja, egy tekintélyes rokon vagy egy barát is. Az idők során azután kifejlődött egy vallásos jellegű szertartás, amely hűen tükrözte a keresztény lovagok sajátos önérzetét. A lovagi élet legfontosabb szertartása már az ünnepség előtti napon megkezdődött. A fegyvernök rituális fürdőt vett, eleget téve ezzel a bűnök lemosását, a megtisztulást követő ősi hagyománynak. A keresztény lovagot körülölelő, örökké tartó, paradicsomi békesség ígéretét jelentette a megtisztult ifjú hófehér ágya. Az ünneplők ezután lassú menetben a templomig kísérték a fegyvernököt, aki sötét ruhába öltözve, csuklyával a fején az oltár előtt imádkozva töltötte az éjszakát. A szerzetesi élet mintájára átvirrasztott éjszakára azután a hajnalban megtartott szentmise tette fel a koronát. A tulajdonképpeni ünnepség a felöltöztetés szertartásával vette kezdetét. A vörös színű ruha arra figyelmeztette az ifjút, hogy kötelessége az egyházért harcolva vérét ontania. A fekete harisnya a halálra emlékeztetett, a fehér öv pedig a testi önmegtartóztatást jelképezte. Az ily módon felruházott fegyvernököt átvezették a lovagterembe, ahol sor kerülhetett végre a hőn áhított felövezésre is. A legrangosabb jelenlevő lovag nyújtotta át neki a fegyvereket és a sarkantyút. Ezután mindannyian átvonultak a templomba, ahol a pap megáldotta az oltáron fekvő kardot és az ifjú lovagot. A szertartást mindig óriási mulatság követte. A vigadalom fénypontját a lovagi torna jelentette, hiszen ez volt az első alkalom arra, hogy az újdonsült lovag a nagyközönség előtt, kemény ellenfelekkel szemben mutassa be bátorságát és tudását. A fejedelmi udvarban tanuló fegyvernökök egy másik úton is bejuthattak a lovagság soraiba. A XIII. században, Franciaországból kiindulva terjedt el a lovaggá ütés szokása. A lovaggá ütésnek két eltérő formáját ismerjük. Az ősibb szokás szerint a fegyvernököt kézéllel megütötték a tarkóján, míg a viszonylag új keletű szertartás szerint az avató lovag kardjának lapjával megérinti az előtte térdelő harcos bal vállát. A karddal történő lovaggá avatás kifejezetten harcias jellegű, és legtöbbször valóban kint, a harcmezőn került rá sor. A szertartás felszította a harcosok bátorságát a csata előtt, és dicsőséges jutalmat jelentett a győzelem után. A lovaggá ütött ifjú számára létfontosságú volt, hogy mihez kezd az ünnepség után. A népszerű hősi énekek és lovagregények csábításának engedve sokan felkerekedtek, hogy az egész világ megismerje erényeiket, bátorságukat és erejüket. Az utazás előtt összekaparták minden vagyonukat, és attól kezdve a "kóbor lovagok" életét élték. Óriási volt az ifjúkori álmok ereje, ám a vándorló lovag három, nagyon világosan megfogalmazott célt tűzött ki maga elé: elsőként a nagyurak udvarában megtartott lovagi viadalokon akart győzelmeket elérni. Másodsorban bátorságát és úriemberhez méltó magatartását akarta mindenkinek megmutatni. Ha ki tudta vívni egy fejedelem elismerését, jó esélye volt arra, hogy tisztes fizetség ellenében a nagyúr szolgálatába álljon. Harmadszor pedig minden lovag arról álmodott, hogy nemes jellemét megmutatva elnyeli egy gazdag örökösnő vagy özvegyasszony szívét. Egy vagyont hozó házasság azután lehetővé tette, hogy attól kezdve a lovag a tekintélyes és tiszteletreméltó férfiak életmódját folytassa. Valójában csak kevés lovag tudta megvalósítani ezeket a merész célkitűzéseket. Sok vitéz hoppon maradt, és csak keservesen élt, máról holnapra. Az ínséget szenvedő lovagok is igyekeztek úgy tenni, mintha ők is a szabad és nagyvonalú urak soraiba tartoznának. Fényűző életük azonban a hitelek és az adósságok ingoványára épült, és számtalan alkalommal ért dicstelen véget a csatamezők véráztatta sarában. 5

Mindkét életforma - a kolostori és a lovagi is - egy-egy életeszményt testesítenek meg. Mindegyik egy eszményképet, egy szívet melengető álmot jelentett. Az igazi nemes jellem szerencsére még ma sem halt ki, még él az eszményi ember iránti rajongó vágyakozás. Felhasznált irodalom Finánczy Ernő: A középkori nevelés története; Egyetemes Neveléstörténet II.; Vezérfonal egyetemi előadásokhoz Mi Micsoda: Lovagok; Tesloff és Babilon Kiadó, Budapest, 1994 Benedek István: A tudás útja; Magyar Könyvklub, Budapest, 1994 Hegedüs Géza: Korona és kard; Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1970 Gunst Péter: Európa története; Csokonai Kiadó Kft., Debrecen, 1996 Thierri Dutour: Lovagvárak és gótikus katedrálisok; Új képes történelem, Larousse-Officina Nova, 1994 6