A kistérségi közigazgatás és a köz-szolgáltatás intézmény rendszere (részanyag)



Hasonló dokumentumok
398-30/2014. Tárgy: DAREH Társulás Társulási Megállapodás módosítása Mell.: egységes szerkezetbe foglalt Társulási megállapodás

KERTVÁROS" GYÁLI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA

SOPRON-FERTŐD KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA. 5. számú módosítással egységes szerkezetbe foglalt szöveg

Szervezeti és Működési Szabályzat

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata évi költségvetéséről (Biatorbágy Város Önkormányzata évi költségvetésének indokolása)

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JÚNIUS 27-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

Méhecske Óvoda. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Tárgyalja a képviselő-testület március 31-i ülésén

Katasztrófa elleni védelem

Kivonat. Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének július 01-én megtartott rendkívüli, nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

Beszámoló Pilis Város Önkormányzata év közötti idıszakra vonatkozó Gazdasági (Önkormányzati) Ciklusprogramja végrehajtásáról

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

MAGYAR VÉDŐNŐK EGYESÜLETE év március hó 28. napján a Küldött Közgyűlés által elfogadott módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt

10/2000.(IV.30.) önkormányzati rendelete. a közművelődésről.

Felelős Társaságirányítási Jelentés

E L Ő T E R J E S Z T É S

STEPP-SCIENCE, TECHNOLOGY AND EDUCATION PLATFORM FOR PHOTONICS, HUNGARY KLASZTER

SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR

2) A közbeszerzési eljárás fajtája (tárgyalásos és gyorsított eljárás esetén annak indokolása)

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Szekszárdi Önkormányzat 8/2006.(III.1.) rendelete a évi költségvetésrıl * a módosításokkal egységes szerkezetben

INTERCISA LAKÁSSZÖVETKEZET ALAPSZABÁLYA

Holdfény Utcai Óvoda. Szervezeti és Működési Szabályzat

Magyarország Kormánya

Tájékoztató. a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet évi el irányzatairól

1. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /259-4 / ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület május13 i rendkívüli nyilvános ülésére

Ikt. szám: / KTF. A XXI. FEJEZET Egészségügyi Minisztérium évi költségvetésének végrehajtása

SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Zalavári Óvoda

A Dunaharaszti Hétszínvirág Óvoda. Szervezeti és Működési Szabályzata

FELHÍVÁS. hátrányos helyzetű tanulók felzárkózását elősegítő program megvalósítására. A felhívás címe: Tanoda programok támogatása

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ december. Nemzeti Kapcsolattartó, a Támogatási forrást nyújtó alap: Pályázati kapcsolattartó, támogatásközvetítı szervezet:

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 15-én tartandó ülésére

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS

HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM MÁRCIUS 28.

Pusztaottlaka Községi Önkormányzat

2004. évi CXV. törvény. a lakásszövetkezetekrıl

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Tájékoztató

LÖVÉSZ UTCAI ÓVODA ÉS TAGÓVODÁI (FŰTŐHÁZ UTCAI ÓVODA ÉS SZÉP UTCAI ÓVODA) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata. Mátraterenye Község Önkormányzata

Püspökladányi Víziközmő Társulat. Alapszabálya. 1. A Társulat elnevezése és székhelye. 2. A Társulat célja

Kadarkút Város Önkormányzata Képviselı-testületének 16/2009.(VI. 26.) rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszerérıl

módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt

Szalkszentmárton Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2005.(III.1.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről

ALPOLGÁRMESTER. Javaslat. a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Lakóépület felújítási programja (2005) módosítására

Magonc Óvoda. Szervezeti és Működési Szabályzata

VARRÓ ISTVÁN SZAKISKOLA, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. Szervezeti és Működési Szabályzata

Szervezeti és Működési Szabályzata december 06. napján történt módosítással egységes szerkezetben*

Andocs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009 (III. 31.) rendelete. 1. A szociális ellátások helyi szabályozásáról I.

A KESZTHELYI VAJDA JÁNOS GIMNÁZIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Egervár Község Önkormányzata KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

HAMAROSAN MEGHIRDETÉSRE KERÜLİ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS: Mikro-kis és középvállalkozások technológiai fejlesztése, GOP /A

E L Ő T E R J E S Z T É S

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2012. (XI.30.) önkormányzati rendelete

1993. évi LXXVI. törvény. a szakképzésrıl ELSİ RÉSZ BEVEZETİ RENDELKEZÉSEK. A törvény hatálya

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: /2010.

IPARTESTÜLETEK REGIONÁLIS SZÖVETSÉGE. ALAPSZABÁLY módosításokkal

Tájékoztató a közigazgatási szakvizsga követelményrendszeréről

II. modul Civil szervezetek gazdálkodása, könyvvezetési, beszámolási és adózási szabályok

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tájékozódási Futásért Egyesület TÁJFUTE

A SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (SZMSZ) CÉLJA, JOGI ALAPJA és HATÁLYA

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének április 25-i ülése 23. számú napirendi pontja

IDŐSEK KLUBJA SZAKMAI PROGRAMJA. Jóváhagyva: Kálmán Béla polgármester

1996. évi XXXI. törvény. a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE

Leopold Mozart Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Szervezeti és Működési Szabályzata. Lezárva: szeptember 1-jén

KÉRELEM. NYILATKOZAT A) Személyi adatok

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

25/2000. (XII. 18.) Dunaharaszti Önkormányzati rendelet. a helyi közművelődésről

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 16-i ülésére

Sárospatak Város Jegyzıjétıl

MEGÁLLAPODÁS. a Zempléni Szakképzés-szervezési Társulás létrehozására és működtetésére

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai ( )

Minıségirányítási Program

... Készítette: Nagyné Filimon Csilla igazgató

DÉVAVÁNYAI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Társulási megállapodás. Preambulum

A L A P S Z A B Á L Y. I. fejezet Az egyesület neve, székhelye, jogállása

PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA

1. A évi költségvetés előirányzatai

HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM MÁRCIUS 31. Hatályos: szeptember 1-jétől

MEGÁLLAPODÁS A BÉKÉSI KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS LÉTREHOZÁSÁRÓL

A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége Közös Jogkezelő Egyesület. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA (SZMSZ) módosításokkal egységes szerkezetben

Nógrád megye szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata (elsı forduló)

Ellend Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015.(II.27.) rendelete A szociális ellátások helyi szabályozásáról

Közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terv. Répcelak Város Önkormányzat

Salgótarján Megyei Jogú Város alpolgármesterétől

1997. évi XXXI. törvény. a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról ELSŐ RÉSZ ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet. Általános rendelkezések

ULTRAFUTÓK MAGYARORSZÁGI SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLY

ABA INTELLIGENS VÁROSSÁ VÁLÁSÁNAK STRATÉGIÁJA ÉS OPERATÍV PROGRAMJA (első változat)

Átfogó értékelés Balatonkenese Város Önkormányzatának gyermekjólét és gyermekvédelmi feladatainak évi ellátásáról

A KÖZÖS FENNTARTÁSÚ NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA BORZAVÁR-PORVA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015.(IV.23.) önkormányzati rendelete (H1) a közművelődési tevékenység helyi feladatairól

Sárospatak Város Jegyzıjétıl

[Egységes szerkezet] 1 Módosította a 18/2015. (V. 08.) önkormányzati rendelete

Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola

Fejér Megyei Önkormányzat évekre szóló. Megújított. Gazdasági Programja és Fejlesztési Elképzelései

Dévaványa Város Közfoglalkoztatási terve

2014. évi C. törvény. Magyarország évi központi költségvetéséről

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete február 28-i ülésére

118/2009.(VI.29.) Képviselı-testületi határozat

Átírás:

Dr. Németh Jenő A kistérségi közigazgatás és a köz-szolgáltatás intézmény rendszere (részanyag) A kistérségi közigazgatási alrendszer szervezeti és intézmény rendszerének kialakítását három alapvető funkciónak ellátása határozza meg, történetesen; a közszolgáltatás, a területfejlesztés, illetve az államigazgatás. A kialakítandó alrendszer nem képez általános közigazgatási szintet, hanem elsősorban az érintett települési önkormányzatok és szerveik, továbbá az államigazgatási szervek feladat- és hatáskörére támaszkodva központi szabályozással, illetve társulással teremti meg az eddigieknél koordináltabb, hatékonyabb és eredményesebb szervezeti és intézményi rendszert. I. 1. A kistérségi közigazgatási alrendszer legfontosabb és a legátfogóbb szerve a polgármesterek tanácsa. A polgármesterek tanácsa a kistérség önkormányzatainak képviseletét ellátó, a választópolgárok által közvetlenül választott tisztségviselők (polgármesterek) közössége. A közjogi szervezeti formáját a kistérségek önkormányzatai, illetve képviselő testületei társulással hozzák létre. A társulás általános célja a kistérségi lakosság kiegyensúlyozott életfeltételeit elősegítő fejlesztési, közszolgáltatási és igazgatási feladatok eredményes ellátásának képviselete, támogatása, illetve biztosítása.

2 Az e célra alakult kistérségi társulás döntően olyan feladatot lát el, amely meghaladja a települések és szomszédsági társulások teljesítőképességét és biztosítja az alapellátási rendszer teljességét, szakmai eredményességét. A társulás általános kistérségi szövetségként működik; a) Demokratikus módon jogszabályok szerint biztosít képviseletet a kistérségi területfejlesztési tanácsba. b) Létrehozza és működteti a kistérségi közszolgáltatás átruházott és önkormányzati feladat- és hatáskörének megfelelő szolgáltató szervezeteit és intézményeit. c) Elősegíti, támogatja a kistérségi államigazgatás feladatainak eredményes ellátását. A polgármesterek tanácsának további feladata az, hogy a fenti szervezetrendszerben, illetve azon keresztül segítse elő és biztosítsa; - A települési önkormányzatok eredményes együttműködését a kistérségi érdekek és célok megfogalmazását és képviseletét. - Segítse elő a kistérséget érintő tervezési, fejlesztési programok és tervek kidolgozását, végrehajtását. - A célszerűségnek, a kölcsönös érdeknek megfelelően támogassa a kistérségben megvalósítható térségi jellegű önkormányzati kötelező és szabadon választott feladatok eredményes megvalósítását. - Segítse elő a EU által nyújtott lehetőségek jobb kihasználását, továbbá az információs társadalom kistérségi megvalósulását. - Az igényeknek megfelelően támogatja a kistérség civil és kisebbségi szerveződéseit, a települések közötti érdek konfliktusok feloldását.

3 2. A polgármesterek tanácsának mint önkormányzati társulásnak feladat- és hatáskörét egyrészt a kistérségi települési önkormányzatok képviselő testületei a társulási megállapodásban; másrészt törvény a kistérséget érintő feladatrendszert érintően határozza meg. Települési önkormányzatok képviselő testületei feladataik hatékony és célszerű megoldására szabadok társulhatnak. A társulásnak az Ötvben megfogalmazottakon kívül más formái is lehetnek. A központi költségvetés pénzügyi kedvezményekkel ösztönözheti társulás létesítését és működését (Ötv. 4.. (1) bek.). A helyi önkormányzatok társulásáról és együttműködéséről szóló törvény kibővítette az önkormányzatok e területen megvalósítható lehetőségeit és a helyi önkormányzatok együttműködésének bővítése közös érdekű feladatainak célszerűbb, gazdaságosabb és hatékonyabb megvalósítása, a polgároknak nyújtott közszolgáltatásainak javítása, a térségi kapcsolatok elmélyítése, a társulások általánossá és tartóssá tétele érdekében biztosított jogszabályi feltételt. Társulási megállapodás helyi önkormányzati feladat és hatáskör, valamint a polgármester, a jegyző a képviselő testület hivatala, ügyintézője államigazgatási feladat és hatáskör ellátására köthető. A képviselő testületek megállapodhatnak jogi személyiséggel rendelkező társulás létrehozásában, ha a feladat, szolgáltatás közös ellátása intézmény vagy más szervezet közös alapítása, fenntartása szükségessé teszi, hogy a társulás önállóan vállaljon kötelezettséget és rendelkezzen vagyoni jogokkal.

4 A társulásra az önkormányzatok törvény szerint feladat- és hatásköröket nem csak azok gyakorlását átruházhatják. 4. A kistérségi társulás döntéshozó szerve a polgármesterek tanácsa, melynek valamennyi önkormányzat polgármestere tagja. A polgármesterek a településük költségvetési hozzájárulásának, vagy lélekszámának arányában rendelkeznek szavazati joggal. Egyik társulási tag sem rendelkezhet a szavazatok több mint felével. Szavazni csak személyesen, vagy a társulás tagja által írásban meghatalmazott helyettes képviselő által lehet. A tanács tagjai képviselő testületeiknek beszámolnak a tanácsban végzett tevékenységükről. A tanács dönt a társulási megállapodásban meghatározott és a társulás tagjai által átruházott önkormányzati feladat- és hatáskörökben. A tanács tagjai sorából elnököt választ és elnökhelyettest, helyetteseket választhat. Az elnök képviseli a tanácsot. A tanács döntését ülésén határozattal hozza. A tanács ülését az elnök, távollétében az elnökhelyettes, vagy a tanács által felhatalmazott képviselő hívja össze. Nagy létszámú tanács esetén elnökség választható a feladatok és hatáskörök folyamatos előkészítése érdekében. Az elnökség megválasztásának és működésének rendjét a tanács szervezeti és működési szabályzatában kell rögzíteni.

5 A tanács ülését össze kell hívni: a) Szükség szerint, de évente legalább két alkalommal b) A társulási megállapodásban, vagy szervezeti szabályzatban meghatározottak szerint. c) A tanács bármelyik tagjának napirendet tartalmazó indítványában. d) A fővárosi, megyei közigazgatási hivatal vezetőjének kezdeményezésére. A tanács üléséről jegyzőkönyvet kell készíteni, melyre a képviselő testület üléséről készített jegyzőkönyvre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a jegyzőkönyvet az elnök és a tanács által meghatározott személy írja alá. A jegyzőkönyvet 15 napon belül meg kell küldeni a fővárosi, megyei közigazgatási hivatal vezetőjének. A tanács akkor határozatképes, ha üléséről a megállapodásokban meghatározott számú, de legalább a szavazatok több mint felével rendelkező polgármester (meghatalmazott képviselő) jelen van. A javaslatok elfogadásához a megállapodásban meghatározott számú, de legalább annyi polgármester (meghatalmazott képviselő) igen szavazata szükséges, amely meghaladja a jelenlévő polgármesterek (meghatalmazott képviselők) szavazatainak több mint felét. A tanács részletes működési szabályait megállapodásban meghatározott keretek között maga állapítja meg. A tanács működésével a települési önkormányzatokkal kapcsolatos ügyviteli szervezési feladatokat az általa létrehozott titkárság látja el.

6 5./ A jogi személyiséggel rendelkező tanács saját vagyonával rendelkezhet. A tanács által létrehozandó intézmény, vagy más szervezet alapítására, illetve az alapítói jogok gyakorlására vonatkozó lehetőségekről a társulási megállapodásban kell rendelkezni, továbbá itt kell meghatározni a tanács költségvetési, felügyeleti rendjéről, az ezzel kapcsolatos jogok gyakorlásáról, továbbá az egyéb gazdálkodási és vagyoni jogokat érintő kérdésekről. A fentiekből adódóan a tanács a települési önkormányzatok átruházott feladat- és hatáskörének ellátására a kistérséget kiszolgáló: - közszolgáltató szervezeteket - intézményeket hozhat létre - alapít, vagy részt vesz elsősorban non-profit jellegű vállalkozásokban. 6./ A magyar település szerkezet sajátosságai miatt a kistérségi közigazgatási rendszer kialakításánál, illetve működtetésénél eltérő megoldásokat kell alkalmazni a nagy-, nagyobb városok és egyes térségek területén. Ez esetben polgármesterek tanácsa a sajátosságoknak megfelelően a kistérségen belüli alrendszereket alakít ki és az itt érintett polgármesterek bizottságként is dolgoznak a tanács szervezeti és működési szabályzatának megfelelően. Az ilyen sajátosságokkal rendelkező kistérségek esetén külön kell vizsgálni a kistérségi területfejlesztési tanács, illetve az államigazgatási szervezeti rendszerre vonatkozó racionális hatásokat, sajátosságokat.

7 II. 1./ A kistérség fejlesztésének összehangolását, programozását, tervezését, forrás szerzését, forrásainak elosztását a kistérségi területfejlesztési tanács végzi. A kistérségi területfejlesztési tanácsot a területfejlesztésről és rendezésről szóló törvény hozta létre és állapítja meg működésének alapvető feladatait. Kistérségi területfejlesztési tanács összetétele a partnerség elvének megfelelően alakul ki, melyben a települési önkormányzatok dominanciája érvényesül a polgármesterek tagsága révén. Történetesen; a tanács tagjainak többsége polgármester. A megfelelő számú polgármesteri képviseletet a kistérségi polgármesterek tanácsa biztosítja: A partnerség elvének biztosítása érdekében a kistérségi területfejlesztési tanács tagságánál célszerű figyelembe venni és delegálást biztosítani; - civil szervezetek képviseletét, - a kistérség gazdasági szereplőinek képviseletét, - a munkavállalói képviseletet, - a kisebbségek képviseletét. 3. A kistérségi tanács tevékenységéhez célszerű kapcsolni, illetve megfelelő tartalmú szakmai koordinációt biztosítani a kistérséget érintő kihelyezett, vagy más módon foglalkoztatott köztisztviselők, szakértők irányában. Pl: - kistérségi megbízott - vidékfejlesztési megbízott,

8 - falugazda, - társulási menedzser - EKKÖ ösztöndíjasok - egyedi megbízások 4. A kistérségi területfejlesztési tanács tevékenységével és döntéseivel elősegíti; - a kistérségi települési rendszer harmonikus fejlődését, - a kistérségben a fenntartható fejlődés feltételeinek megteremtését, - a térségi innováció elősegítését, - a helyi közösségek fejlesztési kezdeményezésének összehangolását, - a kistérségi fejlesztési koncepciók, programok, tervek kidolgozását, - a kistérségi adottságok feltárását, értékelését, - a települések összehangolt fejlesztését, - a kistérségi fejlesztést szolgáló közös pénzalapok létrehozását, - részt vesz a jogszabályok alapján a kistérséget érintő pénzügyi alapok elosztásában, felhasználásának ellenőrzésében. III. 1./ A kistérségi közigazgatás harmadik funkciója, az államigazgatási funkció. E funkció ellátásában kistérségi szinten is több típusú szervezet vesz részt, megfelelő koordinálás és együttműködés nélkül. A mai körülményeket vizsgálva az nem lehet vitás, hogy e közigazgatási területen is létrejött a változtatás igénye. A kistérség államigazgatási szervezeti rendszerét érintő változtatásokat nem

9 elsősorban politikai konszenzus hiánya fogja lassítani, akadályozni, hanem pl; - A nagyobb mértékű integrációval járó gazdasági feltételek problémája, hiánya, pl. a szükséges tulajdon, használat biztosítása, létszám átcsoportosítással járó viták, mert az önkormányzatok a legtöbb esetben az új feladat- és hatáskörök telepítésekor a feltételek egy részét kapták csak meg a központi költségvetésből Ebből adódóan valószínűsíthető - igényelik az átcsoportosítással járó különbözet visszatérítését. - a másik kérdéskör az, hogy az államigazgatási típusú feladat- és hatáskörök esetében mire terjed ki az integráció. Pl: - az önkormányzati szerveknél lévő kistérségi feladatokra. - lényegében minden államigazgatási feladatra, - a területi dekoncentrált szervek egyes feladataira, vagy azok egészére. E téren már komoly szakmai gondok lehetnek, melyre itt nem térek ki. 2./ A kistérségi államigazgatási szervezeti integrációval, átláthatósággal kapcsolatosan egyik megoldásként az alábbi szerkezet alakítható ki: a) A regionális közigazgatási hivatal kistérségi irodája A kialakítandó szervezet feladat- és hatásköre lényegében kistérségi, körzeti jellegűek legyenek. (Más nagyságrendű a megyei székhelyen kialakítandó iroda, amely egyrészt kistérségi, másrészt egyes ügycsoportokban a jelenlegi megyei térséget láthatná el. Ez esetben eldöntendő az, hogy a Megyei Közigazgatási Hivatal megmarad-e, mint a regionális közigazgatási hivatal területi kirendeltsége, vagy a

10 jelenlegi megyei székhely kistérségi irodája sajátos felállásban látja el a szükséges feladat- és hatásköröket.) A kistérségi iroda kialakításánál figyelembe vehető feladatcsoportok az alábbiak lehetnek. Pl: - a jelenlegi közigazgatási hivataltól leadandó feladat- és hatáskörök. - okmányirodai feladatok - építésügyi igazgatási feladatok, - szociális igazgatás feladatai, - szabálysértési feladatok, - gyámügyi feladatok, - az igazgatás végrehajtásának feladatai, - vizsgálandó, hogy a területi dekoncentrált szervektől milyen feladatok és hatáskörök csoportosíthatók át. Az iroda vezetője célszerű, ha ellát a kistérségben a regionális kormányhivatal megbízásából az államigazgatási feladatokat ellátó szervek irányában koordinációt. b/ A kistérségi államigazgatás szervezetei közt valószínűsíthető, hogy önállóan megmaradnak olyan feladat- és hatáskörök, amelyek az ágazati rendszerből következnek. Pl: - rendőrség, - Földhivatal, - munkaügyi szervezet - tisztiorvosi szolgálat - az APEH kihelyezett szerve

11 c/ Különböző okok miatt jelen időszakban a települési önkormányzatok szerveitől átcsoportosítani nagymértékben nem lehet nem körzeti jellegű államigazgatási feladatokat. Ezért várhatóan nem változik Pl: - polgármester katasztrófavédelmi, honvédelmi feladatai, - jegyző saját településére vonatkozó feladat- és hatásköreinek nagy része, - ügyintéző anyakönyvi feladatai A kistérségi alrendszer államigazgatási szerkezetének és feladatrendszerének a fentieknél nagyobb változása az egész közigazgatási funkció feladat- és hatáskör rendszer átrendeződésével kerülhet végrehajtása. Ez a központi igazgatástól a helyi igazgatásig egy egységes, átfogó új igazgatás korszerűsítési filozófiát igényel, nagy politikai konszenzussal. IV. 1) A térségfejlesztésnek, gazdaság- és közigazgatás szervezésének vannak olyan területei, melyek sajátos szervezeti formát igényelnek. E szervezeti formán keresztül biztosítható leghatékonyabban. Pl: a programozás, a tervezés-szervezés, szakértés, pályáztatási és forrásszerzési lehetőségek kihasználása. A korszerűen szervezett államok közigazgatási térségeiben jól és eredményesen működő ügynökségek Kht-k dolgoznak.

12 A fentieket is figyelembe véve fontos kistérségi szervezet lehet a Fejlesztő és Közszolgáltatást Szervező Ügynökség Kht. Az ügynökség- Kht profi szervezet, amely megrendelésre, illetve szerződéses kapcsolat alapján végez tevékenységet a kistérségi területfejlesztési tanács, a polgármesterek tanácsa által létrehozott szervezeteknek, illetve intézmények részére, de szakértői tevékenységgel, információs szolgáltatással közreműködhet az államigazgatási szervezetek irányába is. 2) Az ügynökség- Kht. feladata lehet többek között: - a kistérség tervezésének, programozásának szervezése, - gazdaságfejlesztési programok szervezése, - projekt készítés, szervezés, megvalósítás, - rendezvényszervezés - szolgáltatási igények felmérése, tervezése, szervezése, - az EU tagság és a kistérség kapcsolódásából adódó feladatok - az információs társadalomból adódó feladatok, - szakértői tanácsadói feladatok, - monitoringóztatási feladatok, - kommunikációs szervezés, kiállítás szervezés, - kapcsolat ápolás annak előkészítése, szervezése, - vállalkozás támogatás, képzés. Az itt felvázolt kistérségi szervezeti rendszer kialakítása egyrészt a jelenlegi jogszabályok keretei közt, másrészt 2/3-os többséget nem igénylő törvényalkotással megvalósítható. Pl: területfejlesztési, társulási törvény módosításával.

13 Az időbeni ütemezést tekintve a jogszabályi háttér 2003. szeptember végéig megteremthető. Ez azt jelentheti, hogy egyes szerkezeti intézmény elemek 2004. január 1-vel működtethetőek. Pl: kistérségi polgármesterek tanácsa, kistérségi területfejlesztési tanács valamennyi térségben. Megyénként viszont egy kistérség komplex szervezeti rendszerének működtetése ez időtől fogva kívánatos lenne azokban a térségekben, ahol az önkormányzatok vállalják. Ezen szakmai megközelítés a szakértői folyamat kezdeti részét képezi. A közös munka során bizonyára ezentúl új alternatívák fogalmazódnak meg.