BALÁZS GÁBOR PEST MEGYE NEMZETISÉGI ÖSSZETÉTELÉNEK VÁLTOZÁSA AZ 1940-ES ÉVEKBEN 1 Történeti bevezető A XX. század hajnalán több mint nyolc és fél millió magyar anyanyelvű lakost számláltak meg Magyarországon, és mintegy hét millió román, szlovák és német anyanyelvű állampolgár élt az országban. Az egyéb nemzetiségek aránya ekkor együtt sem érte el a 10%-ot. Ide az összeírások készítői a szerbeket, a ruténokat, a horvátokat, vendeket és a cigányokat sorolták. 2 A századfordulón az egykori Pest-Pilis-Solt-Kiskun (PPSK) vármegye területén élő különböző nemzetiségek lakhelyének elhelyezkedése és a hatalmas terület természetrajzi képe alapvetően két fő részre tagolódott. Az ország települési viszonyainak megfelelően a vármegye hatalmas, alföldi síkjának lakossága tisztán magyar volt. A vármegye északi, hegyekben-völgyekben, helyenként alacsonyabb hegyláncokban gazdag részét ezzel szemben német, tót, szerb, illír stb. nemzetiségek lakták. Mindent egybevetve e hatalmas terület nemzetiségi szempontból egyértelműn magyar többségű volt, amit a korabeli statisztikai adatok mindennél egyértelműben bizonyítanak; a vármegye 883 591 főnyi lakosságából ugyanis 809 079 beszélte a többség nyelvét, a magyarul nem tudók aránya a vármegyében mindössze 8,5%-ot tett ki. Az anyanyelvet vizsgálva ettől természetesen némileg eltérő adatokat kapunk: a magyar anyanyelvűek 82%-os aránya azonban így is az egyik legmagasabb a korabeli Magyarország vármegyéi között. 3 Ezek a nemzetiségi arányok a hosszú évszázadok alatt lezajlott, különböző irányú történelmi folyamatok eredőjeként alakultak ki. A középkorban kikristályosodott területi eloszlást alapvetően felülírták a törökkor évtizedei. Ekkor a vármegye népe folyamatosan ki volt téve a török, a tatár és a német magyar hadaknak, ezért az itt élők tömegesen költöztek el a vármegye területéről. 1 Jelen tanulmány a Pest Megyei Levéltár 2011. november 24-ei konferenciáján elhangzott előadás szerkesztett változata. 2 Kollega Tarsoly István (főszerk.): Magyarország a XX. században. II. kötet. Szekszárd, 1997. 153. o. 3 Borovszky Samu (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye. Országos Monográfia Társaság. I II. Budapest, 1910. 1. o. 1
A törökkor után, a XVII. század első felében újratelepült a vármegye. Mindez részben a központi kormány intézkedéseinek, részben pedig a spontán népvándorlásnak volt köszönhető: a németek, a szlovákok, esetenként a szerbek és természetesen a más vármegyékből szabadon beköltöző magyarok ekkor alakították ki azokat az arányokat, amelyek még a huszadik század negyvenes éveinek elején is jellemezték Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyét. Ha az országos, átfogó jellegű folyamatokat vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy a század első négy évtizedében a mobilitás bár érzékelhető, de nem változtatta meg lényegében a hazánkon belüli arányokat. Ebben az időszakban a szlovák, a német és a vend anyanyelvűek száma csökkent, ami elsősorban a kivándorlásukra vezethető vissza. A magyar, a rutén és a szerb anyanyelvűek száma ellenben valamelyest, 5-15%-kal emelkedett. 4 Bár jelen dolgozat nem vizsgálhatja az évszázadok alatt végbement, a vármegye nemzetiségeit érintő, illetve befolyásoló társadalmi-gazdasági folyamatokat, azt mindenképpen le kell szögeznünk, hogy az itt élő népek a XX. század közepére jelentős mértékben átvették a magyarság mentalitását, szokásait, és amint már statisztikai adatokkal is jeleztük a nyelvét. Az egyegy nemzetiséghez való tartozás a negyvenes évek elején kevés kivételtől eltekintve már szinte csak a különböző családnevekben volt megragadható. Korszakunkban kivételt ez alól csupán a főváros környéki sváb települések jelentettek: ez a húsz-harminc község ugyanis még a XX. század első felében is elég nagy tömbben és egymással elég szoros kapcsolatban élt ahhoz, hogy nyelvét és szokásait szinte érintetlenül meg tudja őrizni. A magyarság néprajzi képe a századfordulóra egyre inkább veszített jellegéből. Az északi részt, mint említettük, elsősorban nemzetiségiek lakták, a Duna túlsó oldalán lévő megyerészt elsősorban németek. Az északi, hegyes tájon emellett szlovákokkal is találkozhattunk a századfordulón. A déli, alföldi síkon ellenben magyar volt a lakosság. Kiskőrös és Félegyháza vidékén a korábbi évszázadokban igen jelentős volt a szlovák telepítés, ami a századfordulóra már szinte kimutathatatlanná vált. 4 Kollega Tarsoly, 154. o. 2
Magyar Ném et Szlovák Szerb 1. ábra Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye (PPSK vm.) nemzetiségeinek megoszlása a századfordulón. Ha a diagram mögötti számokat nézzük, megállapíthatjuk, hogy a vármegye 825 779 lakosából 681 680 magyar, 96 364 német, 33 325 szlovák volt, és végül 3451 fő tartozott a szerb nemzetiséghez. A vármegyében így a lakosság magyar többségű (60%) volt. Mindössze két jelentősebb lélekszámú kisebbség élt ezen a területen: a németek (11%) és a szlovákok (7%). A szerbek jelenléte már alig kimutatható (0,5%). A nemzetiségiek egy tömbben éltek, ezért tudták megőrizni identitásukat. Németek a Biai, a Monori, a Pomázi, a Ráckevei, a Váci és a Szentendrei járásokban éltek. A szlovákok a Gödöllői, a Monori és a Pomázi, illetve a Váci járásban telepedtek le. A szerbek velük és a németekkel vegyesen éltek a Pomázi, a Ráckevei és a Szentendrei járásokban. Ezen nemzetiségek által sűrűn lakott hat járáson kívüli nyolc járás, tehát a területileg nagyobb kiterjedésűek, tisztán magyar jellegűek voltak. Érdekes, hogy az északi, hegyes és nemzetiségiek lakta vidékeken a településhálózat sűrűbb volt, és elsősorban apróbb községekből állt. Ezzel élesen szemben állnak az alföldi rész települései, ahol többnyire nagyobb lélekszámú községeket találunk. 5 A kitelepítés alapja: az 1941-es népszámlálás A negyvenes években az országosan és ezzel összefüggésben a vármegyében végbement etnikai változások elsősorban a németek kitelepítésére, illetve a csehszlovák magyar lakosságcserére vezethetőek vissza. 6 5 Borovszky, 3. o. 6 1945. december 29.: rendelet a német nemzetiségű lakosság kitelepítéséről. 1946. február 27.: aláírták a csehszlovák magyar lakosságcsere egyezményt Budapesten. 3
Az áttelepítési gyakorlati végrehajtására az állam számára kizárólag a német anyanyelvű vagy német nemzetiségű személyekről az 1941-es népszámlálás során községenként készített, név szerinti kimutatások szolgáltak. 7 Ez a kezdetektől fogva konfliktus forrása volt a KSH és a kormányzat között, mivel a hivatal a háború alatt elvégzett népszámlálás adatait nem tartotta alkalmasnak erre a célra. Ezt a véleményt többször ki is fejezték a hivatal vezetői. Egy bűnügy kapcsán kiadott szakvélemény például nyomatékosan leszögezte, hogy az anyanyelvi vagy a nemzetiségi kérdésről az érdekeltek kérésére kiadott egyéni igazolványokat nem szabad más jellegű eljárásban alapul venni. 8 A KSH egy másik szakvéleménye szintén egyértelműen leszögezte, hogy az áttelepítésnél kizárólag az 1941-es népszámlálás adataira támaszkodni célszerűtlen és aggályos. Ebben a tájékoztató feljegyzésben az 1941-es népszámlálás módszertanával is megismerkedhetünk. Fontos újítása volt például ennek a felmérésnek, hogy az anyanyelvi és a nemzetiségi hovatartozást firtató kérdéseket különválasztották a felmérés készítői. A módszertani újítás mögött Teleki Pál azon elgondolása állt, hogy mivel a terjeszkedő Német Birodalom propagandája a kelet-európai németek arányát túlbecsülte, ez ellen pedig a magyar kormányzat csak hiteles adatok birtokában védekezhet. 9 Az második Teleki-kormány emellett azért költött hatalmas összegeket az adatgyűjtésekre, mert a majdani béketárgyalásokon bizonyító erejű anyaggal akart rendelkezni a visszacsatolt területekkel, illetve az esetleges telepítésekkel kapcsolatban. 10 Teleki ennek érdekében a KSH-nak küldött titkos utasításában minden esetleges csalást vagy nyomásgyakorlást szigorúan megtiltott. 11 A népszámlálás végül, ahogy várható volt, inkább a magyar becsléseket igazolta, mintsem a németekét. A statisztikai hivatal azonban az 1941-es népszámlálás adataival kapcsolatban egyéb fenntartásait is megfogalmazta. Az érvelés ezúttal abból indult ki, hogy amennyiben a hatalom ezeket az adatokat veszi alapul a kitelepítéseknél, számolni kell azzal, hogy megrendül a bizalom 7 Az 1941-es népszámlálás irányítója, Thirring Lajos vérbeli statisztikus volt. Nagyapja alapította a KSH-t, apja nemzetközi hírnévre tett szert ebben a tudományágban. Sikernek könyvelhette el, hogy viszonylag fiatalon bízták meg ezzel a feladattal. 8 A Magyar Központi Statisztikai Hivatal szakvéleménye az Abaffy Lajos és társai elleni bűnügyben a budapesti államügyészség által 23 769/1946. á. ü. 11 121/1946. alatt kiadott vádirat és a budapesti büntetőtörvényszék vádtanácsa által B.IV.2 593/1946/30. sz. alatt hozott vádhatározat egyes pontjaihoz. KSH Thirring Lajos hagyaték. In: Bank Barbara Őze Sándor: A német ügy 1945 1953. A Volksbundtól Tiszalökig. Magyarországi Németek Országos Szövetsége. Budapest München Backnang, 2005. 109. o. 9 Bank Őze, 127. o. 10 Bank Őze, 13. o. 11 Bank Őze, 14. o. 4
a hivatal jóhiszeműségével szemben, ami óriási károkat okozhat hosszú távon. Az elvi aggályok mellett jogi problémákat is felvetett a szakvélemény, mindenekelőtt azt, hogy a számlálólapok nem okmányok foglalatai. Sok esetben azokat nem is az érintett írta alá, hanem távollétében valamelyik, sokszor nem kellően tájékozott családtagja. Ebből egyenesen következik, hogy esetleg nem azt jegyezték be a nemzetiségével és anyanyelvével kapcsolatos kérdésekre, mint amit maga az adott illető válaszolt volna. 12 Érthető a KSH elutasító magatartása, hiszen a személyes adatok kérdése már a negyvenes években is alapvető probléma volt. A hivatal a korábban kialakult gyakorlatot követve egyéni adatokat nem szolgáltatott ki senkinek, legfeljebb magának az adatszolgáltatónak. Ezzel kapcsolatban arról tájékoztatták a miniszterelnököt, hogy az adatgyűjtés titkossága miatt korábban rendszerint még bűnügyi nyomozónak sem bocsátottak rendelkezésre egyéni jellegű adatokat. Zsidókra vonatkozó adatok kiszolgáltatására például egyetlen esetben sem került sor, de az anyanyelvvel és a nemzetiségi hovatartozással kapcsolatos információk átadására sem. A sváb kérdés azonban összetett feladatot jelentett. Korábban a KSH főleg technikai okokból lehetőleg elzárkózott azoknak a szórványos kéréseknek a teljesítésétől is, hogy igazolja az 1941. évi népszámlálás alkalmával tett, az anyanyelvi és a nemzetiségi hovatartozást firtató kérdésekre adott válaszokat. Később, amikor a technikai akadályok jórészt elhárultak, a népszámlálási anyag döntő része hozzáférhetővé vált. Mivel az 1929. évi XIX. tc. az egyéni adatoknak az adatszolgáltató saját részére történő kiadását nem tiltotta, a hivatal elnöke valamelyest engedett merev álláspontjából. Hozzájárul ahhoz, és ezt a miniszterelnöknek is bejelentette, hogy szigorúan családi alapon, illetve ügyvédi meghatalmazással az anyanyelvi és nemzetiségi adatvallomás -ról igazolást lehessen kiadni. Mindez azonban az új gyakorlat szerint is csak akkor történhetett meg, ha az anyag hozzáférhető volt, és a számlálólap kikeresése nem okozott aránytalan nehézséget vagy időveszteséget a KSH-nak. A hivatal elnöke az igénylők körét is meghatározta; adatokat így csak az adatszolgáltató házastársa, fel- és lemenői, testvérei, apósa, anyósa, veje, menye és végül meghatalmazással rendelkező ügyvéd igényelhetett. A személyazonosság igazolását a hivatal természetesen minden esetben megkövetelte. A hatóságok kérései elől a KSH azonban a már említett 1929. évi XIX. tc. tiltó rendelkezéseire támaszkodva továbbra is szigorúan elzárkózott. A politikai rendőrség kérésével kapcsolatban a 12 Bank Őze, 128. o. 5
4184/1945. sz. miniszterelnökségi ügyiratban megadott engedély alapján később a bizalmas kezelés tilalma alatt hatóságoknak is kiadott a KSH egyéni (anyanyelvi és nemzetiségi) adatokat névjegyzékszerűen, vagy akár az egyes egyénekről külön is. A KSH azonban aláhúzta, hogy ez természetesen csak a miniszterelnöknek történő jelentéstétel mellett történt meg. Az említett, adatokat kérelmező hatóságok a világháború utáni legelső időkben elsősorban az igazolóbizottságok, a nemzeti bizottságok, a földigénylő bizottságok, a községi elöljáróságok, a Népgondozó Hivatal és különböző rendőrparancsnokságok voltak. 13 A politikai hatalom tehát eldöntötte, hogy a KSH népszámlálási adatait veszik alapul a németek kitelepítéséhez. 1945. április 18-án délben a KSH II. osztályán megjelent a politikai rendőrség két kiküldöttje, egy bizonyos Szepes csoportvezető aláírásával ellátott levél alapján, és igazolványaik bemutatása után kikérték a Pest vármegyei németek által lakott városok és községek népszámlálási lapjait. Három nap alatt szerették volna a szükséges névjegyzéket elkészíteni. Az elnök azonban utalt a törvényi akadályra, és a gyakorlati megvalósítás nehézségeire is felhívta a figyelmet. Amikor a hivatalvezetőt néhány nappal később, április 21-én a miniszterelnökhöz hívták kihallgatásra, személyesen értesülhetett arról, hogy a kormányfő sem járul hozzá a munka elvégzéséhez. 14 A politikai nyomás azonban túl nagy volt, és a miniszterelnök végül engedett. A politikai rendőrség kérésére 1945 áprilisában és májusában a KSH Népszámlálási Osztályán a miniszterelnöktől Zöld Sándor államtitkár révén érkezett szóbeli engedély alapján néhány hivatali alkalmazott segítségével ugyanis a politikai rendőrség végrehajtotta eredeti elképzelését: a Pest megyei községek 1941. évi anyanyelvi, illetve nemzetiségi alapon magukat németnek valló lakosairól névjegyzéket készített. A munka végeztével a jegyzéket a politikai rendőrségre vitték. Ezután a hivatal a kettős munka elkerülése érdekében a Pest megyei kéréseket a Belügyminisztériumhoz (BM) tette át elbírálásra, a nem Pest megyei kérések esetében pedig a hivatal később a miniszterelnökhöz fordult döntésért. A miniszterelnökség 4184/1945. szám alatt engedélyezte ezeknek az adatoknak a hatóságok részére történő kiadását. A miniszterelnököt természetesen ilyen esetekben továbbra is tájékoztatni kellett. A nyilvántartások körüli politikai harc azonban tovább folyt. A 20 146/1945. I. B.M. sz. átirat úgy rendelkezett, hogy az anyanyelvi és a nemzetiségi adatokat belügyminiszteri engedély nélkül sem magánszemélyeknek, sem pedig hatóságoknak ne szolgáltasson ki a KSH. A rendelkezést 13 Bank Őze, 117. o. 14 Bank Őze, 114. o. 6
Bibó István miniszteri tanácsos írta alá. Ekkor tehát a minisztériumban folyó belső harcok is napfényre kerültek egy pillanatra. A levél ugyanis utalt arra, hogy az adatok kiszolgáltatásának korábbi engedélyezése bizonyára az időközben eltávozott Zöld államtitkár személyes befolyására történt. Ő azonban, Bibó kritikája szerint, nem vette figyelembe, hogy ez országos statisztikai érdekeket sért, és egyúttal a későbbi bármilyen adatfelvételek őszinteségét veszélyeztetheti. 15 Végül a különböző fórumok után a miniszterelnök hozzájárult ahhoz, hogy az eredetileg három napra tervezett munka 1945. május 22-én befejeződjön. A Pest megyei német települések anyagát a kiküldöttek átlapozták és feldolgozták. 16 A népszámlálás gyakorlati végrehajtásával kapcsolatban 1945. október 24-én értekezletet tartottak a miniszterelnökségen, amelyben részt vett a Miniszterelnökség, a BM, az Igazságügyminisztérium (IM), és a KSH. Itt ismét az az állásfoglalás született, hogy a törvény rendelkezéseitől eltérően a német nemzetiségűek névjegyzéke kiadható, de kizárólag olyan hatóságoknak, ahol nem forog fenn a visszaélés, rosszhiszemű vagy téves felhasználás (egyéni érdek, egyoldalú pártszempontok stb. érvényesítése), vagy éppen a hivatalra történő hivatkozással a publikálás veszélye. A megállapodás értelmében ilyen névjegyzékeket helyi hatóságoknak nem volt szabad kiadni, mivel itt tág tere nyílt volna a nem megfelelő felhasználásnak. 17 Hogy a névjegyzékek milyen keretekben szolgáltathatók ki a normális polgári berendezkedés szabályait követve, a BM volt hivatott eldönteni. Az értekezlet után Szekeres államtitkár azt kérte, hogy a német nemzetiségűekről minél előbb készüljön egy országos névjegyzék. A hivatal az értekezlet után azonnal hozzáfogott a német nemzetiségűek 1941. évi számlálólapjainak elkülönítéséhez és névjegyzékbe foglalásához. A munka jelentős részének elvégzése után jött Szekeres államtitkár következő kérése: a nemzetiségi jegyzék mellé készüljön egy nyilvántartás a német anyanyelvű személyekről. 18 Végül 1945 decemberének végén megjelentek a Központi Statisztikai Hivatalban a Népgondozó Hivatal kiküldöttei, akik leszögezték, hogy a BM-nek és a Népgondozó Hivatalnak a kérdéses névjegyzékekre a kitelepítések gyakorlati végrehajtásánál van szüksége. Ilyen gyakorlati előkészítő lépések után jelent meg 1945. december 29-én a 12 330/1945. M.E. sz. rendelet a magyarországi német lakosság Németországba történő telepítéséről. 19 15 Bank Őze, 118 119. o. 16 Bank Őze, 116. o. 17 Bank Őze, 126. o. 18 Bank Őze, 127. o. 19 Bank Őze, 127. o. 7
A német telepítések Az 1945 nyarán megkötött potsdami egyezményekhez kapcsolódott a nemzetiszocialistákkal együttműködő németek felelősségre vonása és kitelepítése Kelet-Európából. A magyar népbíróság mint háborús bűnöst halálra ítélte és 1946 áprilisában kivégezte a Volksbund vezérét, Basch Ferencet. 20 A kitelepítés kérdéséről élénk vita folyt a koalíciós pártok között. A Nemzeti Parasztpárt heves nacionalista agitációt folytatott. A Magyar Kommunista Párt (MKP) lapja, a Szabad Nép arról írt, hogy a magyarországi németek több mint 90%-a hazaáruló. Ennek ismeretében a német nemzetiségű emberek nagyarányú beözönlése a népi demokrácia pártjaiba ezekben az években egyfajta védelemkeresés volt. 21 A Dálnoki Miklós Béla által 1945. február 20-án kiadott 302/1945. M.E. számú rendelet a Moszkvában 1945. január 20-án aláírt fegyverszüneti egyezményre hivatkozott. A megállapodás ugyanis arról intézkedett, hogy az ország területén tartózkodó valamennyi német állampolgárt Németország zsidó állampolgárait kivéve rendőrhatósági felügyelet alá kell helyezni. 22 A német nemzetiségű községekben már a földreform végrehajtásának kezdetén sajátos helyzet állt elő. A törvény nem tett különbséget nemzetiségi hovatartozás szerint az igénylők között, így természetesen a svábok is helyet kaphattak a földigénylő bizottságokban. Ezt azonban az Országos Földbirtokrendező Tanács saját hatáskörében igyekezett megakadályozni. A bizottságok sok helyen épp csak megkezdték a földhözjuttatási tervek elkészítését, amikor 1945. május 11-én a megyei földbirtokrendező tanácsok utasítást kaptak az Országos Földbirtokrendező Tanácstól. Ebben a megyei tanácsokat arról tájékoztatták, hogy az ország más településeihez hasonlóan Pest megyében Budajenő, Budakeszi, Perbál, Telki, Torbágy, Zsámbék, Budaörs, Nagykovácsi, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Solymár, Törökbálint, Dunaharaszti, Üröm, Harta, Hajós, Nemesnádudvar, Soroksár, Ceglédbercel, Budakalász, Csobánka, Dunabogdány, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigetszentmárton, Szigetujfalu, Taksony, Pesthidegkút, Békásmegyer községek bizottságainak működését 1231/1945. számú határozattal felfüggesztik. Az Országos Földbirtokrendező Tanács arra is figyelmeztetett, ügyelni kell arra, hogy ezekben a községekben minél több magyar család települjön le, és foglalja el a Volksbund-tagok helyét. 23 20 Bellér Béla: A magyarországi németek rövid története. Magvető Kiadó, Budapest, 1981. 188. o. 21 Tilkovszky Loránt: Hét évtized a magyarországi németek történetéből 1919 1989. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1989. 170. o. 22 Bank Őze, 22. o. 23 Tóth Ágnes: Telepítések Magyarországon 1945 1948 között. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, Kecskemét, 1993. 54. o. 8
A németek által lakott községekben a földigénylő bizottságok működésének felfüggesztése nemcsak azt a célt szolgálta, hogy az egyébként jogosult, ám német nemzetiségű családokat a juttatásból kizárják. A döntés mögött politikai szándék húzódott. A kommunista párt arra törekedett, hogy a tiszántúli agrárproletár családokat az Alföldön, illetve a Dunántúlon telepítse le. Ezzel az eljárással elsősorban a szavazók számát akarták növelni az őszi választásokra készülve. Ezt támasztja alá a kiválasztás módja, hisz a telepítés egyedüli kritériuma a jelentkezők pártpolitikai megbízhatósága volt. Nagy számmal jelentkeztek olyanok is, akik a földhöz nem értettek, korábban soha ilyen jellegű tevékenységet nem folytattak, és sok esetben néhány hónap elteltével, a sváb vagyonok felélése után, vissza is költöztek eredeti lakóhelyükre. Az önkéntes telepítésre jelentkezettek a földigénylő bizottságokban igyekeztek túlsúlyba kerülni. Ez főként a vegyes lakosságú községekben az őslakosság és a betelepülők között feszültséget okozott. 24 A földreform végrehajtásánál a volksbundisták vagyonának elkobzásánál nagyon összekuszálódtak az események. A felszabadulást közvetlenül megelőző időszakban a Volksbund helyi és országos vezetői részben megsemmisítették a Volksbund-listákat. A világháború folyamán már 1942 második felétől megindult a Volksbundból a tömeges kilépések sorozata. A helyi vezetők, az országos központ azonban nem törölte a kilépőket, mert a létszámcsökkenés miatt a németek elmarasztalták volna őket. Aki tehát egyszer belépett, az már eleve hazaárulónak számított a földreform során, idő sem volt esetleges kilépési nyilatkozatok felkutatására. Arra csak néhány példát látunk az országban, hogy a Volksbund-listákat a hatóságok differenciáltan és kritikával kezelték. 25 Az első hónapokban sok bizonytalanságot okozott a rendelet országon belüli telepítést lehetővé tevő paragrafusa. A gyakorlati végrehajtás szabályozatlansága miatt teljesen szervezetlenül, különböző hatóságok, politikai pártok segítségével, illetve egyéni tervek szerint indult meg a munka. Az önkormányzatok, a járások vezetői tehetetlenül álltak például az önkényes föld- és házfoglalókkal szemben. Ez Pest megyében is előfordult a sváb településeken. Méltóztassék írja a Monori járás főjegyzője hivatali felettesének a járás területén lévő német községek (Vecsés és Ceglédbercel) betelepítési kérdését nyitva hagyni. Ugyanis a járás területén több népes magyar ajkú község van, és egy községben sem nyert a földigénylés igényelhető birtok híján teljes kiegyenlítést. Tegnap az történt, hogy a gyömrői járás területén lévő Péteri községből néhány honfoglaló az ottani község rendőrsége és a kommunista párt vezetőségének kíséretében 24 Tóth, 55. o. 25 Fehér István: A magyarországi németek kitelepítése 1945 1950. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988. 28. o. 9
máris elindult Ceglédbercelre, hogy ott az uratlanul maradt volksbundista birtokokat és házas ingatlanokat elfoglalják. 26 A megtorlások eredményeként 1945. április közepétől június végéig a német gazdaságok 35%- át kobozták el, és a német lakosság 42%-át űzték el otthonából. A telepítések idejére a svábok (magyar) és német állampolgárok jelentős részét internálták a Tolna megyei Lengyel községben felállított internáló táborba, továbbá a szekszárdi, a tolnai, a pécsi, kecskeméti, buda-déli internáló táborokba. 27 1946 januárjában kezdődött meg és júniusig tartott, majd egy rövid augusztusi megszakítással egészen az év végéig folytatódott a hazai németek kitelepítése Németország amerikai övezetébe. Ezt 1947 augusztusában újabb kitelepítési hullám követte, ezúttal Németország szovjet övezetébe. 28 Ide még 1948 folyamán is érkezett néhány szállítmány. A kitelepítés névleges leállítása és az itthon maradt német nemzetiségű lakosság állampolgári egyenjogúságának visszaállítása csak az 1950. március 25-i kormányrendelettel történt meg. Eddig az időpontig az NSZK-ba mintegy 170 000, az NDK-ba 54 000, Ausztriába 15 000 magyarországi német került. Ha hozzászámítjuk a 11 000 főnyi háborús veszteséget, a magyarországi németség teljes veszteségét 250 000 főre lehet tenni. Ha egybevetjük ezt a számot az 1941. évi magyar népszámlálás német anyanyelvű lakosságára vonatkozó adatával (477 057), arra az eredményre jutunk, hogy Magyarországon 230 000 német maradt. 29 A Magyarországról kitelepítendő németek száma 303 419 fő volt, amely a következőképpen tevődött össze: 12 é ven aluliak 13-60 é v közöttie k 60 é v felettiek Földbirtokos M unk ás Hivatalnok Érte lm isé gi Ke res kedő Eltartott 26 Pest Megyei Levéltár (PML) XXI. 4-a. Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye alispánjának iratai. Elnöki iratok. 1945 1950. 121/1945. 27 Bank Őze, 22. o. 28 Bellér, 188. o. 29 Bellér, 189. o. 10
Gyáros, kereskedő Gazda, 20 hold feletti birtokkal Gazda, 5-20 hold birtokkal Munkás Hivatalnok Ha a kor szerinti megoszlást nézzük, akkor azt látjuk, hogy 12 éven aluli 60 562, 13 60 év közötti 205 766, 60 éven felüli 37 091 személy hagyta el az országot (147 572 férfi és 155 847 nő). Foglalkozásukat tekintve 59 404 földbirtokos, 61 333 munkás, 4781 hivatalnok, 2776 értelmiségi, 2257 kereskedő és 172 868 eltartott volt köztük. Végül vagyoni helyzet szerint is nézzük meg ezeket az embereket. Azt látjuk, hogy 2257 gyáros-kereskedő, 4220 volt a 20 holdnál nagyobb birtokkal rendelkező gazda, illetve 16 117 volt az 5 10 hold birtokkal bíró gazda, továbbá 61 333 munkás, 4781 hivatalnok, 2776 értelmiségi és szabadgondokodású és végül 39 067 olyan gazda tartozott ide, aki 4 holdnál kevesebbel bírt. 30 Láthatjuk tehát, hogy az országot egy döntően gazdasági szempontból aktív (és emellett közismerten magasszintű munkakultúrával rendelkező) réteg hagyta el. A szlovák telepítések Röviden tekintsük át a rendelkezésünkre álló statisztikák alapján, hogyan alakult a Pest vármegyei szlovákság száma, illetve relatív aránya a huszadik század első évtizedeiben. 30 Fehér, 67 68. o. 11
200 000 150 000 100 000 50 000 PPSK vm. Alföld Országos 0 Anyanyelv (1910) Anyanyelv (1920) Anyanyelv (1930) Anyanyelv (1941) Nemzetiség (1941) 2. ábra A Pest megyei szlovákok arányának változása 31 Trianonon átnyúló folyamat volt a magyarországi szlovákok beolvadása a többségi magyar társadalomba. Ez azonos sebességgel zajlott 1910-től 1941-ig. A Pest megyei beolvadás az országos tendenciákat követte. Ez azt jelenti, hogy a vármegyei szlovákság hozzávetőlegesen az országos aránynak megfelelően részesedett az Alföldön élő szlovákság teljes létszámából. A Pest megyei asszimiláció tehát az országos tendenciákat szinte maradéktalanul leképezte. A lakosságcsere-egyezményt csehszlovák részről a kormány által meghatalmazott külügyi államtitkár, magyar részről pedig Gyöngyösi János külügyminiszter írta alá 1946. február 27-én Budapesten. Az egyezmény 16 cikkelyben foglalja össze a reciprocitás elve alapján megfogalmazott lakosságcserét, illetve a jelentkezők kiválasztásának alapelveit. 32 A magyarok és a szlovákok között a politikai súrlódások mellett az is feszültséget okozott, hogy a két fél eltérő statisztikai módszereket alkalmazott. A Csehszlovák Áttelepítési Bizottság (CSÁB) sajátos módszerrel állapította meg a magyarországi szlovákok számát. Daniel Okáli 33 31 PPSK vm. és Kecskemét törvényhatósági jogú (thj.) város összesen: 26 758 (1910, anyanyelv), 27 792 (1920, anyanyelv), 18 849 (1930, anyanyelv), 9858 (1941, anyanyelv), 1431 (1941, nemzetiség). Alföld (Bács-Bodrog vm., Baja thj. város, Békés vm., Bihar vm., Csanád vm., Csongrád vm., Hódmezővásárhely thj. város, Szeged thj. város., Hajdú vm., Debrecen thj. város., Jász-Nagykun, Szolnok vm., PPSK vm., Budapest székesfőváros, Kecskemét thj. város, Szabolcs vm., Szatmár-Bereg vm.) összesen: 128 663 (1910, anyanyelv), 109 280 (1920, anyanyelv), 84 102 (1930, anyanyelv), 62 249 (1941, anyanyelv), 14 366 (1941, nemzetiség). Országos (Dunántúl, Alföld, Észak): 165 273 (1910, anyanyelv), 141 918 (1920, anyanyelv), 104 817 (1930, anyanyelv), 75 920 (1941, anyanyelv), 16 689 (1941, nemzetiség). Ehhez kapcsolódik még az úgynevezett országos index is (Dunántúl, Alföld, Észak): 100 (1910, anyanyelv), 859 (1920, anyanyelv), 634 (1930, anyanyelv), 459 (1941, anyanyelv, 1941, nemzetiség). 32 Vadkerty Katalin: A belső telepítések és a lakosságcsere. Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 1999. 95. o. 33 A csehszlovák kormány a szlovákiai magyar kisebbségi kérdés megoldására, valamint a Csehszlovákia és Magyarország közötti lakosságcserével kapcsolatban elsősorban szlovák szakértőket kért fel. A Magyarországgal folytatott tárgyalásokon Csehszlovákiát a szlovák Clementis képviselte, a csehszlovák magyar vegyes bizottság vezetésével és a lakosságcsere tényleges irányításával Daniel Okálit bízták meg. Már a lakosságcsere-egyezmény aláírása előtt, 1946. február 19-én létrehozták a Csehszlovák Áttelepítési Bizottságot (CSÁB), amely a Magyarországról érkezők fogadására készült fel. A bizottság élén szintén Daniel Okáli állt. 12
parancsára a bizottság munkatársai házról házra jártak, ám a szlovákok számát mégis a községekben bizalmiaknak kinevezett helyi lakosoktól tudták meg. A nemzetiség meghatározásának alapja a nyelvtudás volt. Erre az összeírásra, felmérésre hivatkozva beszélt Okáli 477 000, illetve 450 000 magyarországi szlovákról. A szlovák nyelv ismerete azonban nyilvánvalóan nem jelentette automatikusan azt, hogy a kérdéses személyek magukat szlovák nemzetiségűnek is tartották. Az első világháborút követően, 1919 1924 között például 106 841 magyar nemzetiségű személy menekült át Magyarországra Csehszlovákiából, akik többsége addig az államigazgatásban dolgozott, és aránylag jól tudott szlovákul. Az 1941-es magyarországi felmérés 270 495 szlovákul beszélő magyarországi személyt mutatott ki. A csehszlovák hivatalokban általában a Csehszlovák Áttelepítési Bizottság 1946. májusi felmérését használták, ami a következőket mutatta: 500 000 PPSK vm. 0 1930 1941 CSÁB 1946. m ájusi felm érése PPSK vm. Össze sen Összes en 3. ábra Szlovákok aránya a lakosságon belül PPSK vm-ben és országosan 34 A Szlovák Statisztikai Hivatal ezzel szemben 300 000 főre becsülte a magyarországi szlovákok számát, és a repatriálásra felszólított romániai és jugoszláviai szlovákokkal együtt 465 000 személlyel számolt. A Belügyi Megbízotti Hivatal (BMH) a valóságtól messze elrugaszkodó adatok, valamint Daniel Okáli jelentése alapján mintegy 150-200 ezer magyarországi szlovák áttelepítését helyezte kilátásba. 1945. november 25-én ennek alapján kérte a csehszlovák fél a kiszállítási terv kidolgozását. Ez a szám azonban folyamatosan csökkent, és 1946 januárjában már mindössze 130-150 ezer, március végén pedig 100 ezer főről beszéltek. Erre abból következtethetünk, hogy a BMH ennyi személy számára tárolt ruhaneműt és egyéb ellátmányt a Csehszlovákiának küldött UNRRA-segélyből. A magyarországi szlovákok számát az áttelepítésre jelentkezettek kimutatásai tükrözik többé-kevésbé pontosan; ezek egyébként nem sokkal haladták meg a hivatalos magyar adatokat. A csehszlovák politikusok és történészek viszont ezeket az adatokat nem voltak hajlandóak elismerni. 35 34 A diagram alapjául szolgáló adatok: PPSK vm. 1930: 26 613, 1941: 13 334, CSÁB 1946. májusi felmérése: 183 816. Összesen: 1930: 104 819, 1941: 75 920, CSÁB 1946. májusi felmérése: 452 954. Vadkerty, 114. o. 35 Vadkerty, 115. o. 13
Befejezés, összefoglaló statisztikai elemzés A statisztikák készítésénél alapelv volt, hogy bár sok esetben külön vették PPSK vármegye és Kecskemét törvényhatósági jogú város adatait a földrajzi egység miatt összesítve kezeltük. Hasonlóan ehhez a Budapest környéki településeket is a vármegye teljes értékű részének tekintettük. Mind a szlovák, mind a német telepítések esetében enélkül csak igen torz adatokkal tudnánk számolni. 100% 80% 60% 40% 20% 0% 1920 1941 1949 (mai Pest m.) Egyéb Szlovák Német 4. ábra PPSK vm. nem magyar nemzetiségeinek aránya 1920 1949 36 A rendelkezésünkre álló adatokból azt állapíthatjuk meg, hogy a németek megyén belüli számaránya a Harmadik Birodalom felemelkedésével párhuzamosan folyamatosan növekedett az 1941. 36 A diagram alapjául szolgáló adatok: A népesség anyanyelve. 1920. PPSK vm. magyar: 1 011 928 (87,8%), német: 100 625 (8,7%), tót: 27 671 (2,4%), Egyéb (oláh, horvát, szerb ): 12 371. 1930. 1 243 629 (91,1%), német: 93 875 (6,9%), tót: 18 802 (1,4%). Egyéb (oláh, horvát, szerb ): 9783. 1941. Anyanyelv. Mindösszesen (PPSK vm. és Kecskemét thj. város): 1507 170 (magyar), 94 291 (német), 9858 (szlovák), egyéb: 11 814 (szerző). A népesség anyanyelv szerint (PPSK vm.). A népesség száma: 1 258 274, magyar: 1 249 385, szlovák: 1604, német: 1139. Egyéb: 6146 (szerző). A népesség anyanyelv szerint (Pest megye). A népesség száma: 334 957, magyar 331 971, szlovák: 1024, német: 273. Egyéb: 1689 (szerző). (Az 1930. évi népszámlálás. I. rész. Demográfiai adatok községek és külterületi lakóhelyek szerint. Magyar Statisztika Közlemények. Új sorozat. 83. kötet. Szerkesztette és kiadta: Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 1932.) (Az 1941. évi népszámlálás. Demográfiai adatok. Községek szerint. Budapest, 1947. Központi Statisztikai Hivatal. 588 589. o.) (1949. évi népszámlálás. 9. demográfiai eredmények. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 1950. 27. o.) 14
évi népszámlálásig. A kitelepítés után azonban e nemzetiség reprezentációja drasztikusan csökkent, a kitelepítés után az itthon maradt németek száma mind abszolút értelemben, mind a többi, magát nem magyarnak valló lakossághoz viszonyítva is visszaesett. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és az 1950-ben kialakított mai Pest megyei arányai sem fedik egymást. A nemzetiségiek között a németek további térvesztése megítélésem szerint elsősorban a Pest környéki települések egy részének fővároshoz kerülésével elveszett. Arányokat módosító tényező lehet az is, hogy 1949-ben azok sem vallották be feltétlenül német nemzetiségüket, aki egyébként belül annak tartották magukat. Ha 1949-ben Pest megye nemzetiségi adatait az országos adatokkal hasonlítjuk össze, akkor azt látjuk, hogy a szlovákok aránya (0,3%) pontosan megegyezik e kisebbség országos arányával. Ami a németeket illeti, azt mondhatjuk, hogy a Pest megyei arányuk (a lakosság 0,08%-a vallotta magát németnek) kevesebb mint fele volt az országos arányuknak. Mindent egybevetve tehát azt látjuk, hogy a vármegye nemzetiségei közül az egykor Pest környéki településeken élő és monolit tömböt alkotó németek száma csökkent a legdrámaibb mértékben. 37 37 1949. A népesség anyanyelv szerint (országos). Összesen: 9 204 799, magyar: 9 076 041 (98,6%), szlovák: 25 988 (0,3%), német: 22 455 (0,2%). (1949. évi népszámlálás. 9. demográfiai eredmények. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 1950. 12. o.) 15
Levéltári források PEST MEGYEI LEVÉLTÁR (PML) XXI. 4-a. Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye alispánjának iratai. Elnöki iratok. 1945 1950. Egyéb források 1945. december 29-ei rendelet a német nemzetiségű lakosság kitelepítéséről. Az 1930. évi népszámlálás. I. rész. Demográfiai adatok községek és külterületi lakóhelyek szerint. Magyar Statisztika Közlemények. Új sorozat. 83. kötet. Szerkesztette és kiadta: Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest, 1932. Az 1941. évi népszámlálás. Demográfiai adatok. Községek szerint. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest, 1947. 1949. évi népszámlálás. 9. demográfiai eredmények. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 1950. Felhasznált irodalom KOLLEGA TARSOLY ISTVÁN (főszerk.): Magyarország a XX. században. II. kötet. Szekszárd, 1997. BOROVSZKY SAMU (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye. Országos Monográfia Társaság. I II. Budapest, 1910. BANK BARBARA ŐZE SÁNDOR: A német ügy 1945 1953. A Volksbundtól Tiszalökig. Magyarországi Németek Országos Szövetsége, Budapest München Backnang, 2005. TÓTH ÁGNES: Telepítések Magyarországon 1945 1948 között. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, Kecskemét, 1993. BELLÉR BÉLA: A magyarországi németek rövid története. Magvető Kiadó, Budapest, 1981. TILKOVSZKY LORÁNT: Hét évtized a magyarországi németek történetéből 1919 1989. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1989. 16
FEHÉR ISTVÁN: A magyarországi németek kitelepítése 1945 1950. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988. VADKERTY KATALIN: A belső telepítések és a lakosságcsere. Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 1999. 17