Tisztelt Képviselő Testület! 2015.04.16.-i találkozásunkkor megállapodtunk, hogy a megbeszélésünk pontjaiban felmerült problémáinkra visszatérünk az Önkormányzat és az Egyesület 2016. évi költségvetésének készítésekor. A célunk az, hogy közösen megtaláljuk a megoldást, a zökkenőmentes együttműködésre a Balatonkenese város és az Alsórét fejlődése érdekében. Az Alsórét szisztematikus fejlesztése szükségessé teszi, hogy minden évben, a Balatonkenese költségvetésébe kerüljön be arányosan alsóréti feladat is. Az alábbi gondolatok ehhez nyújtanak segítséget. Kapcsolat az Önkormányzattal, Polgármesteri hivatallal: Polgármester vagy a képviselő testület bármely tagja a nagy létszámú Alsóréti Üdülő Egyesület rendezvényein (pl.közgyűlés) az Elnök meghívására vegyen részt. Az Alsóréti üdülő tulajdonosokat is tekintsék balatonkenesei polgároknak. A Képviselő Testület ezen városrész fejlesztését a frekventált helyére tekintettel kezelje kiemelten. Többször ígéretet kaptunk (legutoljára 2015.04.16.), hogy tájékoztatás kapunk arról, hogy az Alsórét területéről lakók, üdülők, vállalkozások - az Önkormányzat évenként, mennyi bevételre tesz szert és ebből mennyit forgat a területre vissza. A közérdekű kérésre a mai napig nem kaptunk választ. A munka gyors elvégzésében szívesen nyújtunk segítséget. Visszatérő igény, hogy a költségvetés készítésekor az Alsórét területének fejlesztésére a képviselő testület külön összeget határozzon meg. Erre azért is van szükség, mert előre meghatározható lehetne a fejlesztésre kijelölt terület. Ebből az összegből lehetőséget kérünk arra, hogy ha bejelentünk elvégzendő munkát és a Városgondnokság nem végzi el, akkor mi elvégeztethessük. Néhány példa amely a mai napig se került végrehajtásra: 2013.04.23 Parti sétány 180 számmal szembeni területre kérem pótolni az ellopott, de az egyesület pénzén vásárolt 1db éles kanyar balra táblát oszloppal. Alsóréti strand, Március 15 tér játszóterek csúszda felfogatásának javítása. 2015.06.15 Tisztelt Városgondnokság! A szombati félfogadáskor többen jelezték, hogy a Kosztolányi úton, több helyen nagy lyuk található. A balesetveszély elkerülése érdekében kérik a lyukak murvával történő feltöltését. Választ kérek, mivel a 05.20-án elküldött bejelentésemre se történt reagálás és a javítás se történt meg. Az alábbiakra hívom fel még a figyelmüket: Az Alsóréti strand bejáratánál mély árok található. Az autóvezetők figyelmetlensége végett az elmúlt években már több autó beletolatott. Ez a jelenség most szombaton megismétlődött. A komolyabb baleset elkerülése érdekében kérem, szíveskedjenek az árok elé oszlopokat kihelyezni. Az Alsóréti strandon a játszótér homokozójába vigyenek homokot, mivel nagyon kevés van benne. Amennyiben nincs anyagi lehetőségük rá, akkor legalább ássák fel! Ennek a strandnak a rendezése is Önökhöz tartozik! Szeretném felhívni a figyelmüket ( már évek óta jelezzük), hogy a Vak Bottyán u végén levő Vak Bottyán strandra invitáló tábla hiányos, sérült. Ideje lenne kijavítani, vagy eltávolítani. Ez a tábla nem méltó Balatonkeneséhez. Felhívom a városgondnok úr figyelmét, hogy 2015.04.16-án egyesület- képviselő testület egyeztetető megbeszélésen megígérte az alpolgármester úrnak, hogy 06.15-ig a Telekom melletti ülepítő árkot kitisztítják. Ismételten érdeklődnék, mivel a kért munkálatokat se végezték el, hogy miért nem válaszolnak 05.20, 06.10 e-mailban leírtakra. 1
Alsóréti strand: A nagy zsúfoltság elkerülése és a túlterheltség csökkentése érdekében az Alsóréti strandot fizetővé kell tenni. ( Kivéve az egyesületi tagok és családtagjai.) A fizetővé tétel esetén a költségek levonása után, a fent maradó összegből tovább lehetne a strandot fejleszteni (lámpa, padok, szemetesek, tereprendezés, füvesítés stb.) Az Önkormányzat a stranddal kapcsolatos szerződések szerint járjon el, még akkor is, hogyha bírósági ügy lesz belőle. (Ez valószínűleg elkerülhetetlen.) Amennyiben ez nem megoldható, akkor a strand területének teherbíró képességének megfelelően kell a beengedhető létszámot meghatározni. A vízbejutás a nádas sávjának keskenysége miatt az egyesület által kihelyezett stégen oldható meg. A stég nem nagy tömegű igénybevételre készült, emiatt baleseti kockázat áll fenn. Megoldásra várnak: 1, A stég napozó részét is műanyag lapokkal kell lefedni, mivel a deszkák korhadtak. 2, A játszótéri homokozóba homokot kell vinni. 3, A csúszdát szükséges cserélni, mert el van repedve. 4, A hinta alá az egyik tagunk által felajánlott ütéscsillapító lapokat szakszerüen le kell rakni. 5, A strand bejáratánál jobbra mély árok van. Minden évben egy-egy autó belemegy. Javasoljuk az árok lefedését, vagy oszlop állítását. 6, A strandon szükséges felügyelő személyzetet alkalmazni. Az 1-es pont költségét az egyesület állja. Szörf lejáró: A Képviselő Testület részéről, évről évre probléma forrása a parti sétányon levő szörflejáró kérdése. Ennek megszüntetésével nagy pénzbevételi lehetőséget látnak. Ezen szörf lejáró használatára az alsóréti és a kenesei embereknek van lehetősége. Ezek az emberek nem használják a strandot, mivel csak itt van lehetőségük a vízi eszközök levitelére. A probléma végleges megszüntetése érdekébe a területet bérbe kívánjuk venni az Önkormányzattól. Ezzel a megoldással a területet (Parti sétány 1 bedőlt fűzfáig) bejárati ajtóval, átlátható kerítéssel bekerítenénk. Így az évente nagy összegű károkozások megszűnnének. A területen tereprendezést végeznénk, padokat, szemeteseket helyeznénk ki. A megvalósítás és a karbantartás az Egyesület költségén történik. Továbbiakban ez a terület is úgy működne, mint a parti ingatlanok. A fenti megoldással elejét lehetne venni a területen a napozó ernyővel kitelepülő strandolóknak. Kérdésként merül fel, hogy mi legyen a kerékpárosokkal, mivel itt gyakran pihennek meg, fürödnek, fogyasztanak a közeli vendéglátó egységekben. Rövid pihenő után tovább mennek. Belépés a Vak Bottyán strandra: A helyi lakosok több előnybe részesülnek (építményadó kedvezmény, ingyenes strand belépő) mint Balatonkenesén ingatlannal rendelkező üdülő tulajdonosok. Több tagunk jelezte, hogy szívesebben mennének strandolni a Vak Bottyán strandra, mint a túlzsúfolt Alsóréti strandra, ha mint egyesületi tag kedvezményesen juthatnának be. Ezek az emberek tagdíjuk révén már eddig is gyarapították Balatonkenese vagyonát, mivel az egyesület ezekből a befolyó pénzekből fejlesztett a területen. Javasoljuk, hogy tagjaink kapjanak a mindenkori felnőtt belépő jegy árából minimum 50% kedvezményt. A gyerekek a Balatonkenesei gyerekekhez hasonlóan ingyenesen juthassanak a 2
vízhez. Elképzelhető bérlet kibocsátása a nyári hónapokra, amely lehetőséget ad arra, hogy akkor is bevételhez jut a strand, amikor rossz az idő. Zöldhulladék és Kommunális hulladékszállítás: A kommunális hulladék szállításának időpontját 04.15-10.15- re kérjük változtatni. A tavaszi zöldhulladék elszállítása május hónapban történjen meg. Tárgyalás útján egyezséget kell kötni a Siókom Nonprofit Kft. - vel, hogy a fenti hulladékszállítás időpontjában heti rendszerességgel indítson zöld járatot. Ennek a költségét az el nem végzett munka összegéből kigazdálkodhatja. Véleményünk szerint a hathónapos hulladékszállítás ideje alatt csak három hónapig dolgozik teljes kihasználtsággal. Amennyiben a tárgyalás nem vezet eredményre, akkor a tavaszi zöldhulladék elszállítása május hónapban történjen meg. A nyári hónapokban Egyesületünk vállalná, hogy a füvet és az összekötözött fa nyesedéket az általa értékesített Alsóréti zsákban elszállíttatja. Alsóréten az illegális hulladék lerakására megfigyelésünk szerint két hely van - Kosztolányi Vasút út találkozása, valamint Alteleki út (gyermeküdülő). Oka az, hogy a közterületet a városgondnokság nem tartja megfelelően karba, azaz a füvet magasra engedi nőni. Utak: Az utak állapota katasztrofális. A rendbetételüket meg kell kezdeni. Szükséges évente legalább egy út teljes rendbetétele. A Vak Bottyán út szélesítését ígéret szerint kérjük megcsináltatni. A többi utat murvával szükséges javítani, hogy a gödrök megszűnjenek. Itt azt javasoljuk, amit máshol is csinálnak, hogy az utat gépi gyaluzással kiigazítják, kaviccsal (murvával) megszórják, szurokkal leöntik, amit lehengereznek. Ez nem hosszú életű, de jobb megoldás, mint az egyszerű murvázás és esztétikusabb is (ebben természetesen a polgármesteri hivatala megfelelő végzettségű szakembereinek szakvéleménye az irányadó). Közvilágítás: A rossz közvilágítás vonzza a tolvajokat. Szükséges lenne minden oszlopra lámpatestet tenni. Lakossági hozzájárulással ezt fel lehetne gyorsítani. Biztosan lennének olyanok, akik áldoznának erre a célra. Főleg azok, akik előtt nincs lámpatest. Javasoljuk, hogy aki akarja, hogy előtte lámpa égjen fizesse ki a lámpatest értékét a többi az Önkormányzat költsége legyen. Több kisebb közben nincs utcai világítás ( Vak Bottyán Parti sétány közötti kis köz, Nyárfa sor - Fűzfa u. közötti köz, Zápor Csók I. közötti köz stb.) ide napkollektorral üzemelő lámpákat lenne célszerű kihelyezni. Szezonnyitó: A Kultúra Háza és az Alsóréti Üdülő Egyesület közös rendezvénye. Kerüljön vissza helyszínként az Alsóréti strandra. Program javaslat: Ezen a napon rendezzünk gasztronómia ételek napját a testvérvárosok bevonásával. Az étkek mellett az együtteseik is bemutatkozhatnának. Átadandó eszközök: Egyesületünk megalakulása óta több mindent megvalósított illetve meg fog még valósítani, amellyel Balatonkenese vagyonát gyarapította, gyarapítja. Ezen építményeket (játszótér, járda, stég stb.) műszaki gépeket, berendezéseket, felszereléseket (hirdetőtábla, sebességcsökkentő küszöb, kerítés, kamera rendszer stb.) további működtetésre át kívánja adni. 3
Egyéb felvetések: - A Parti sétány közpark és a Széchenyi park sötét, miközben a Vak Bottyán strand villanyfényben úszik. Ezeket a frekventált helyeket a közbiztonság és a kellemes üdülőhelyi környezet érdekében megfelelő világítással kell ellátni. - A sétálók előtt esténként, a strand bezárása után meg kell nyitni az átjárást a strandon keresztül a Parti sétány és a Széchenyi park, hajókikötő között. Ez a strand bezárásától 23,00- ig tarthatna. Zárás után az egyirányú forgóvillás kijáraton lehet távozni. - A strand térnél, a parti sétány közparknál problémát jelent az éjszakai WC hiánya. A meglévő esetében hosszabb nyitva tartásra lenne szükség. - Az Alsórét területén a közlekedés rendjének áttekintése. Különös tekintettel a nagy gyalogos forgalmat bonyolító Parti sétányra. A gépkocsi forgalom megszűntetése érdekében vissza kell helyezni a nyári időszakban a Parti sétány elejére a behajtást megakadályozó eszközt. - A környezetvédelem érdekében szükséges a Telekom üdülő melletti ülepítő árok tavaszi és nyári tisztítása. - Közterületi hulladékkosár több helyre történő kihelyezése. ( Egyesületünk is szándékozik vásárolni) 2015.09.08.-i Képviselő testületnek irt levél megismétlése, mivel nem került megtárgyalásra. A horgászszezon megkezdésétől tapasztalható, hogy az éjszakai illemhely hiánya miatt, a Vak Bottyán u. 9-11 házak között levő közt valamint a közparkot az éjszakai horgászok WC-nek használják. A nyári szezon befejezésével a parti sétány közparkját várhatólag a horgászok ismételten birtokba veszik. Nagyon fontos lenne, hogy a fentiek miatt meg legyen oldva az éjszakai illemhely kérdése. Javaslatunk: - toy-toy WC elhelyezése - közpark valamint a fent említett köz megvilágítása - a lejáró éjszakai lezárása Problémaként jeleznénk, a Vak Bottyán strand bejárata és a Széchenyi park előtt húzódó járdán a kerékpárút kijelölését. A kerékpárút elveszi a gyalogosok elől a járdát. Rossz nézni, ahogy a kerékpárosok keverednek a nagy tömegben megjelenő gyalogosokkal. Javasoljuk: hogy a szezonban a kerékpárút az egyirányú úton legyen kijelölve. Komlósi János Alkotmány u. 32. szám alatti lakos jelezte, hogy - július 20 án a Polgármester úrnak bejelentette a következő problémát: Az Alteleki u.- Alkotmány u. találkozásánál van kettő darab 40-es vízcső vezeték. Az út megsüllyedése miatt a tolózár megsérülhet. A sérülés végett ismételten bekövetkezhet a néhány éve már megtörtént csőtörés. Akkor az egész Alkotmány utca elúszott. Polgármester úr megígérte az út sürgős javítását. Ígérete ellenére az út javítása nem történt meg, a gödröt a városgondnokság murvával töltötte fel. Ez nem megoldás, mert az autók a murvát a gödörből nagyon gyorsan kiverik, ezért a cső törésének lehetősége továbbra is fenn áll. A bejelentő az Egyesületen keresztül kéri a képviselő testületet a probléma megoldására. Javaslat: A jelzett helyen aszfalt burkolattal, vagy betonozással megvédeni a tolózárakat. Az egyik tagunk jelezte, hogy a polgármesteri hívatat épülete a Rosenthal családé volt. Itt működött az üzletük is. A háborúban a család tagjait is elhurcolták és a haláltáborból nem jöttek vissza. 4
Javasoljuk, hogy a család emlékére, a Városháza falára emléktábla kerüljön. Befejezésképpen tájékoztatni szeretnénk a Képviselő Testületet, hogy 2015 évben milyen összegek kerültek a fejlesztésre illetve a meg lévők fenntartására: Bevétel: Tagdíj (4.000Ft/év) Szja 1% 2.200.000Ft 1.256.608Ft 3.456.608Ft Kiadás: Mederhasználati engedélyek (Alsóréti strand, szörf lejáró) Stégbejáró javítása, csere müa. burkolatra (Alsóréti strand) Homok a Balaton partra (Alsóréti strand) Stégrendszer berakás, kiszedés (Alsóréti strand) Kerékpár állvány készítése (Alsóréti strand) Szörflejáró berakás, kiszedés Szörflejáró javítása Kamera rendszer internet használat Zöldhulladék elszállítása Szezonnyitó Polgárőrség ( Alsórét területének ellenőrzése) 42.332Ft 939.217Ft 114.300Ft 225.000Ft 137.601Ft 55.000Ft 13.957Ft 346.320Ft 294.322Ft 256.746Ft 500.000Ft 2.924.795Ft 2015.október 14. Üdvözlettel: Az egyesület vezetőségének nevébe Horváth József elnök 5