SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

Hasonló dokumentumok
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

I. Pályázati és tervezési felhívások

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

NYUGAT-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖLTSÉGVETÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA JÚNIUS 15-I ÜLÉSÉRE

NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ ESETTANULMÁNY

BÉKÉS MEGYE KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ELNÖKE. Előterjesztés Békés Megye Képviselő-testülete december 16-i ülésére

Szám: 2-15/2013. K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése december 20-i ülésének jegyzőkönyvéből

A REGIONÁLIS OPERATÍV PROGRAMOK EREDMÉNYEI ÖSSZEÁLLÍTOTTA: ROP IRÁNYÍTÓ HATÓSÁG

EGYÜTTMŰKÖDÉS HATÁROK NÉLKÜL? Az együttműködések vizsgálata a Túrák határok nélkül elnevezésű, közös magyar szlovák projekt kapcsán

A minisztérium tervezési feladatkörébe tartozó EU-s társfinanszírozású projektek helyzete (kiemelt projektek, pályázatok)

Összegzés VAS MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE. Tájékoztató

5. SZER GYORSJELENTÉS

A ZALAKAROSI KISTÉRSÉG TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

1077, BUDAPEST, KÉTHLY ANNA TÉR 1. II. 31-ES TÁRGYALÓ JÚNIUS ÓRA A CSATOLT RÉSZVÉTELI LISTA ALAPJÁN

2010. februári hírek

Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. Az RFH csoport tagja

Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése c. konstrukciójához

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAM

E L Ő T E R J E S Z T É S

Sándorfalva-Szatymaz települési agglomeráció szennyvíztisztításának és szennyvízcsatornázásának kiépítése - Kivitelezési szakasz

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése április 30-i ülésére

Hajdú-Bihar megyei Területfejlesztési Program Stratégiai Programrész június 5.

1. Vezetői összefoglaló Terjedelme: legfeljebb 2 oldal. 1.1 A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia jövőképe 1.2 Főbb célkitűzések

TÁMOP Projekt. Javaslat Regionális Technológiatranszfer Hálózat Működési Rendszerére

GYŐR-MOSON-SOPRON. megye. Győr-Moson-Sopron Megyei Integrált Területi Program

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS MÁRCIUS 12-I ÜLÉSÉRŐL

A BESZERZÉSI MENEDZSER INDEX ÉS AZ IPARI TERMELÉSI VOLUMENINDEX IDŐSORAI KÖZÖTTI KAPCSOLATOK 2014/7

Akcióterv június Prioritás bemutatása Prioritás tartalma A prioritás célkitűzései. Kiinduló.

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

A REGIONÁLIS A OPERATÍV PROGRAMOK EREDMÉNYEI

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ. Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése. című pályázati kiíráshoz

ÜZlETI TERV A Budapest Film Zrt évi üzleti és mílszaki fejlesztési terve


Beszámoló az Európai Uniós projektek állásáról

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés november 28-ai ülésére

MAGYARORSZÁG ÉVI NEMZETI REFORM PROGRAMJA

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK MÁJUS 28-I ÜLÉSÉRE

Iktatószám: /2013. Ügyszám: /2013.

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ

FESTETICS HAJÓS KLASZTER TÁJÉKOZTATÓ november

Észak-Magyarországi Operatív Program. Akcióterv ( ) szeptember

KIEMELT PROJEKT FELHÍVÁS. a DÉL-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM. Komplex turisztikai termékcsomagok kialakítása c. komponenséhez

Átadás-átvételi Jegyzőkönyvhöz

7. napirend ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP. E-szám: 9/2016.

Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Az emagyarország program koncepcióhoz működési modell és pályázati dokumentáció kidolgozása

Pályázati hírek vállalkozások számára

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. a DÉL-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM. Termál- és gyógyfürdők és tematikus vonzerők fejlesztése

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a KÖZÉP -MAGYARORSZÁGI. OPERATÍV PROGRAM Fenntartható városfejlesztési programok előkészítése c. komponenséhez

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, március 15. (20.03) (OR. en) 7456/07

II. PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program. A szak- és felnőttképzés struktúrájának átalakítása konstrukció keretében

Gazdaságfejlesztés térségfejlesztés - eseménymarketing

H A T Á R O Z A T ot.

JELENTÉS AZ AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI M I NISZTÉRIUM

Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Témafelelős: Szigeti Miklós, Labádi-Fébert Andrea

Váry Éva DAOP DARFÜ Nonprofit Kft.

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL JÚLIUS

Előterjesztés a Balaton Fejlesztési Tanács részére biztosított évi fejlesztési forrás felhasználásáról

TELEPÜLÉSI TERVEK ÉRVÉNYESÜLÉSÉNEK ERŐSÍTÉSE

VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ

Alap felett rendelkező megnevezése: Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter Alapkezelő megnevezése: Szociális és Munkaügyi Minisztérium

Az ökoturisztikai létesítmények fejlesztési lehetőségei. Budapest, június 12. Bozzay Andrásné szakmai főtanácsadó

Celldömölki kistérség területfejlesztési koncepciója STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAM

A DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS ÉVI ÜLÉSEZÉSE

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 5-i rendkívüli ülésére

NAGYKÁTA INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

Pályázati figyelő július

VAS MEGYE GAZDASÁGFEJLESZTÉSI FÓKUSZÚ TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA

HAJDÚBÖSZÖRMÉNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI Város címere STRATÉGIÁJA. Projekt azonosító: ÉAOP /13/K

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK MÁRCIUS 16-I ÜLÉSÉRE

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTÖL Békéscsaba, Szent István tér 7. NYILVÁNOS ÜLÉS napirendje

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kódszám:

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés szeptember 24-ei ülésére

Beszámoló az MKIK évi szakmai tevékenységéről

ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG. B E S Z Á M O L Ó a polgárőrség évi tevékenységéről az OPSZ évi Közgyűlésére

szakmai fórum Állam-tudomány: Babos Tibor Kezdetben nem volt semmi, ami aztán felrobbant. Terry Pratchett

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Csanádpalota Város Önkormányzata

Tények, információk az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal szervezetérõl és annak évi tevékenységérõl

Térségi fejlesztési tanácsok

IKTATÓSZÁM: 08-8/1590/2011 TÁRGY: KÖZTEREK ÉS PARKOK ÚJJÁÉLESZTÉSE II. PÁLYÁZAT- HOZ KAPCSOLÓDÓ DÖNTÉSEK MEGHOZATALA (EKF) MELLÉKLET: 1 DB

Balaton-felvidéki Akciócsoport LEADER vidékfejlesztési közösség. Éltető Balaton-felvidék Helyi Fejlesztési Stratégia

Szabályzat. A Fővárosi Vízművek Zrt. Beszerzési szabályzata április 26.

I. Az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladékkezelési. Önkormányzati Társulás évi tevékenységéről

A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése október 22-én (kedd) órai kezdettel rendkívüli ülést tart.

A magyar Zöld Beruházási Rendszer Éves Jelentés Készítette: Energia Központ Nonprofit Kft. Vass Adriánné

IV. 6. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése november 28-i ülésének 9. számú napirendi pontja

Informatikai és irodatechnikai eszközök beszerzése

II. PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program. A szak- és felnőttképzés struktúrájának átalakítása konstrukció keretében

KAPUVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9330 KAPUVÁR, Fő tér 1. GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE : 96/ , Fax: 96/ polgarmester@kapuvar.

JELENTÉS. Kunszentmiklós Város Önkormányzata pénzügyi helyzetének ellenőrzéséről (43/4) április

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata

AKKREDITÁCIÓS FELHÍVÁS Tanácsadó szervezetek részére

IX. Helyi önkormányzatok támogatásai

B e s z á m o l ó a Heves Megyei Önkormányzati Hivatal évi tevékenységéről

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

Átírás:

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2014. évi munkájáról 2015. április 13.

TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS RÉSZ... 3 STRATÉGIAI IGAZGATÓSÁG... 6 Szakmai tervezési, fejlesztési és regionális koordinációs csoport... 6 Nemzetközi csoport... 7 PROGRAMVÉGREHAJTÁSI IGAZGATÓSÁG... 9 Nyugat-dunántúli Operatív Program Közreműködő Szervezet... 10 Hazai programvégrehajtás csoport... 39 GAZDASÁGI IGAZGATÓSÁG... 44 Gazdasági terület... 44 KSZ Marketing... 47 Informatika... 48 Humánpolitika... 50 Belső Ellenőrzés... 51 2

ÁLTALÁNOS RÉSZ A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. 2014. évben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által elfogadott üzleti terv alapján végezte munkáját. A Társaság 3 igazgatóval (stratégiai, programvégrehajtási, gazdasági) működik, akik munkáját 5 csoportvezető és 4 vezető munkatárs segíti. Az ügyvezető igazgató irányítása alatt lévő igazgatók és a belső ellenőrzés, szabálytalanság-felelős mellett a korábban igazgatók alá besorolt klasszikus általános funkciókat ellátó feladatok - mint a HR, Ügyfélszolgálat és titkárság, Marketing, Informatika - az ügyvezető igazgató alá tartoznak. Munkatársaink 5 irodában, a régió 5 megyei jogú városában dolgoztak. A hálózati működés elvét 2014-ben is megtartottuk, hiszen valljuk, hogy a régió fejlesztési szereplőihez minél közelebb kell lennünk. A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. a 2014. évben az alábbi szervezeti felépítés szerint működött: A 2014-es év különleges kihívásokat jelentett a szervezet számára. Tovább erősítettük a szakmai fejlődést, emellett előtérbe helyezve is a kiszámíthatóságot és a biztonságot, mellyel tovább javítottuk az elvégzett munka minőségét. A szervezeti és feladatorientált átalakításokkal a feladatokhoz igazítottuk az általános létszámot, növeltük a költséghatékonyságot. Ugyanakkor rugalmasan reagáltunk a szakpolitikai irányváltásokra. A vállalat-irányítási eszközrendszer továbbfejlesztésével, új pénzügyi rendszer bevezetésével, működésének korrekciójával (eljárások, informatikai megoldások) még hatékonyabbá tettük a társaság működését, és amellett, hogy felesleges adminisztrációval nem 3

terheltük a munkatársakat a belső kommunikációt, a nyomon követési folyamatokat még átláthatóbb, a munkatársak számára a feladatok még inkább egyértelművé váltak. A közreműködő szervezeti feladatok finanszírozását biztosító, a Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatósága és az NYDRFÜ Nkft között kötött, ún. SLA szerződés új elszámolási rendszerének bevezetésével együtt járó adminisztrációs és metodikai követelményeknek történő megfelelés 2014. évben is különös kihívást jelentett. Már a 2010. évi beszámolóban jeleztük a tulajdonos számára korábbi évek SLA forrásainak felhasználásából fakadó pénzügyi kötelezettségeket, és az új SLA elszámolás és az egyéb feladataink elszámolási anomáliáit, amelyek az ezt követő évek pénzügyi beszámolóiban is kézzelfoghatóan megjelentek. Szakmai szempontból mindenképp sikerként könyvelhető el, hogy az Ügynökség a 2014-es év kihívásai közepette is magas színvonalon menedzselte a korábban indított és megvalósítás alatt lévő nemzetközi -állományt. Ezzel együtt - mivel ezen ek finanszírozása utólag, viszonylag jelentős csúszással történik és az SLA elszámolás metodikájával sok esetben nem tudott harmonizálni - pénzügyi kockázatok is kerültek a működésbe. Az 1152/2014. (III.20.) Korm. határozat és a 96/2014. (III. 25.) Korm. rendelet értelmében a Nyugat-dunántúli Operatív Program 5. prioritásához (Helyi és térségi közszolgáltatások infrastrukturális fejlesztése) kapcsolódó közreműködő szervezeti feladatokat a MAG Zrt-től 2014. április 15-i határidővel az Ügynökség vette át. Így a korábban az Ügynökség által kezelt 1-4. prioritás keretében támogatásban részesült pályázatok megvalósítási feladatai mellett a 223 db átvett tel kapcsolatos teendőket is el kellett látnia a Közreműködő Szervezetnek. A 2014-es év végére a kezelt ek száma meghaladta a 960-at. Az év folyamán 1 pályázati és 3 kiemelt konstrukció keretében 120 db pályázat érkezett, és 45 pályázat támogatói döntése született meg 6,527 Mrd Ft támogatási értékben. A 2014-es évben 49 db támogatási szerződés megkötésére került sor, 6,956 Mrd Ft támogatási összegben. 2014. évben 900 db változás bejelentés került elfogadásra, valamint 568 db szerződésmódosítás lépett hatályba. 2014. év végéig a lezárt ek száma 784 db-ra emelkedett. A 2014-es évben a megkötött Támogatási Szerződések alapján a KSZ 116 db előlegigénylést hagyott jóvá 2,7 milliárd Ft értékben. Az előlegigényléseken felül 684 db számla alapú fizetési igény került kifizetésre 13,9 milliárd Ft értékben. Összesen tehát a 2014. évben 16,6 milliárd Ft került kifizetésre az NYDOP 1-5. prioritása keretében. Az előzőekben felsorolt feladatokat jó minőségben sikerült végrehajtani, amit az is mutat, hogy a 2014. évre vonatkozóan a tervszámok a kötelezettségvállalások esetében (közkiadási alapon) 193,3 %-os, a támogatási szerződések megkötése esetében 101,3 %-os és a kifizetések tekintetében 86,5 %-os arányban teljesültek az év végére. A 100% alatti kifizetési aránnyal is túlteljesítésre került a Magyarország Kormánya által 2014. évre az NYDOP esetében a kifizetésekre vonatkozó kitűzött célszám (15,7Mrd). (Ez abból következett, hogy az Irányító Hatóság a Kormány által magasabb célszámot határozott meg előzetesen, ugyanakkor az elszámoláskor elismerte az elmaradás indokait /kiemelt ek csúszása/ és ebből következően nem érvényesített levonást.) A Közreműködő Szervezetünk 2014. szeptemberétől a 1431/2014. (VII.31.) Korm. határozat alapján a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatóságának és a Miniszterelnökség felkérésére részt vesz az Államreform Operatív Program (ÁROP) közreműködő szervezeti feladatainak ellátásában, elsősorban a kifizetési kérelmek feldolgozásában. A 2014-es év során ezen feladat vonatkozásában elvégeztük 52 db változás bejelentés ügyintézését és 103 db kifizetési kérelem feldolgozását. A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács hatáskörébe utalt, 2003 és 2009 között döntéshozatallal érintett, decentralizált előirányzatok kereteinek terhére ek ellenőrzése tekintetében 2014-ben 847 et tartottunk nyilván. 4

Ennek a két területnek a következményeként az Ügynökség 2014-ben 1811 darab et menedzselt. Jelen beszámoló igazgatóságonként, csoportonként, tevékenységenként tartalmazza a szakmai munkában elért eredményeket. 5

STRATÉGIAI IGAZGATÓSÁG A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség szervezeti keretei között működő Stratégiai Igazgatóság abból a célból jött létre, hogy összefogja, koordinálja mindazon tevékenységeket, információkat, amelyek megalapozzák, előkészítésükben támogatják a régió optimális forráslekötésének megvalósulását, beleértve a Regionális Fejlesztési Ügynökség által pályázati úton felhasználható forrásokat is. Az Igazgatóság két csoportjában 2014. december 31-én összesen 7 fő dolgozott (beleértve a csak részben az Igazgatóság tevékenységeit ellátó munkatársakat is), az alábbi struktúra és tevékenységi körök szerint: Szakmai tervezési, fejlesztési és regionális koordinációs csoport Nemzetközi csoport SZAKMAI TERVEZÉSI, PROJEKTFEJLESZTÉSI ÉS REGIONÁLIS KOORDINÁCIÓS CSOPORT A Szakmai tervezési, fejlesztési és regionális koordinációs csoport fő feladatai a következők: A Nyugat-dunántúli Operatív Programmal kapcsolatos tervezői feladatok ellátása. Projektfejlesztés és szakmai tanácsadás. Állandó kapcsolattartás a megyékkel, megyei jogú városokkal, és egyéb régiós szereplőkkel. A tervezési csoport feladatainak súlypontja a 2014-es év folyamán a Nyugat-dunántúli Operatív Programhoz kötődő tervezési feladatokról egyre inkább a 2014-2020 közötti időszakra történő felkészülés feladataira, kiemelten a Terület-és Településfejlesztési Operatív Programmal kapcsolatos előkészítési feladatokra helyeződött át. Az NYDOP végrehajtásának ezen szakaszában az előrehaladás elemzési és értékelési folyamatai kerültek előtérbe, jelentések és prezentációk készítése, illetve a különböző tematikus és programszintű értékelésekben történő közreműködés útján. Az EU új, 2014-2020 közötti programperiódusára vonatkozó hazai, nemzeti szintű tervezési munkában az Ügynökség a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, valamint a 2013-ban útjára indított, az Államreform Operatív Program 2009 2010. évekre szóló akcióterve módosításáról szóló 1428/2013. (VII. 10.) Korm. határozat 5. pontja alapján ÁROP-1.2.11/A azonosító számmal nevesített konstrukció keretében vett részt, figyelemmel arra, hogy regionális fejlesztési ügynökség a Tftv-ben előírt feladatai folytán a megyei fejlesztési szükségletek beazonosítása tekintetében kiemelt szereppel bír. Közvetlen kapcsolatban áll ugyanis a 2007-2013-as regionális operatív programok kedvezményezettjeivel, ezáltal közvetlen információval rendelkezik a már megvalósult fejlesztések eredményeiről, a végrehajtásuk során felmerült problémákról. Ezáltal az RFÜ hatékonyan képes közreműködni a megyei önkormányzatok számára a következő programozási időszakban várható fejlesztési szükségletekeinek, igényeinek felmérésében, a felmerülő fejlesztési elképzelések rendszerezésében, továbbfejlesztési irányainak kimunkálásában. A tervezés, mint alapvetően szintetizáló, integráló jellegű folyamat, szükségessé teszi az Ügynökség bázisán meglévő tudás minél szélesebb körű bekapcsolását a szakmai munkába. A tervezési munkatársak a legélénkebb szakmai kapcsolatokat az RFÜ különböző szervezeti egységeit tekintve a Nemzetközi Csoport és a Közreműködő Szervezet kollégáival alakították ki, többirányú információáramlás és összehangolt, egymásra épülő munkafolyamatok útján. A csoport általános koordinációs feladatai közé tartozik a szakmai szervezetek képviselőivel való kapcsolattartás. Az Ügynökség az év során folyamatosan biztosította számukra az igényelt 6

információkat a tervezési folyamatokhoz és a megjelenő pályázati felhívásokhoz kapcsolódóan. Elmondható, hogy a régió területfejlesztési szereplőivel történő kapcsolattartás a területfejlesztési törvény 2011. év végén lezajlott módosításával összefüggésben különös hangsúlyt kapott. A törvénymódosítás révén a területfejlesztési feladataiban megerősített megyei önkormányzatokkal fennálló együttműködés napi rendszerességűvé vált, emellett a 2014-2020. közötti periódus keretében induló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program tervezési sajátosságainak megfelelően a megyei jogú városok irányába is elmélyültek a munkakapcsolatok. A tervezési csoport 2014. évben vállalkozói feladatokban is részt vett, többek között alvállalkozóként elvégezte a Zala Megyei Önkormányzat Stratégiai és Operatív Programjának Stratégiai Környezeti Vizsgálatát, illetve közreműködött a kőszegi KRAFT program előkészítésében. A fejlesztési tevékenység az Ügynökség szervezeti keretein belüli tevékenységként, nem pedig külön szervezeti egységként jelent meg, kifejezetten és kizárólag fejlesztési tevékenység folytatására az előző évekhez hasonlóan - 2014-ban sem állt rendelkezésre önálló kapacitás. NEMZETKÖZI CSOPORT A Nyugat-dunántúli Régióban földrajzi elhelyezkedéséből adódóan kiemelkedő szerepet játszanak a határon átnyúló bilaterális és az európai szintű együttműködések. A RFÜ alapvető érdeke, hogy a nemzetközi kapcsolatokban rejlő lehetőségeket kihasználja. A Csoport fő célja a nemzetközi kapcsolatok, valamint a gazdaságfejlesztésben tevékenykedő és tudáshordozó szervezetek közötti kapcsolatépítést, koordinációt és az információáramlást biztosító tevékenységek erősítése. Ennek keretében az RFÜ részt vesz nemzetközi ekben, amelyek eredményei pozitív hatást gyakorolnak a régió gazdaságára. Az RFÜ nemzetközi szerepvállalása és jei az RFT által elfogadott Külkapcsolati stratégia (2010-2020) bázisán nyugszanak (15/2010 (III.12.) NYDRFT határozat). A Csoport tagjai 2014-ben is részt vettek a Nyugat-Dunántúli által érintett bilaterális Európai Területi Együttműködési (ETE) Programok (HU-SK / AT-HU / SLO-HU / HU-CRO) monitoring bizottságainak munkájában, ill. felkérés alapján Vas megye képviseletében 2014. év utolsó harmadában az AT-HU 2014-2020 Program Programozó Csoportjában A Csoport felelősségi körébe tartozik az Ügynökség részvételével folytatott nemzetközi ek menedzsmentje. E ek célja a régió tekintetében új gyakorlatok és módszertanok megismerése, valamint azok meghonosítása, a régiós szakemberek külföldi továbbképzése, továbbá a nemzetközi szakmai és üzleti kapcsolatrendszer bővítése. Ezekbe a ekbe a régió adott tématerületeken érintett szakmai szervezeteit rendre bevonjuk, ami biztosítja az ismeretek közvetlen átadását, a szervezetek számára a nemzetközi kapcsolatépítést. 7

Az ügynökség számos nemzetközi partnerségben vesz részt. A ek megvalósítása, és azokkal kapcsolatos kötelezettségek szerződésszerű teljesítése alapvető szervezeti célként jelentkezik. A lenti táblázat tartalmazza azokat a eket, amelyekben a NYDRFÜ partnerként vett részt 2014-ben, és amelyek megvalósítása a csoport feladatkörébe esik: Projekt neve Pénznem Teljes költségvetés Ebből NYDRFÜ RECOM HU-AT 2014 EUR 2 094 248 307.189 5 % NATURKULINARIUM EUR 1 244 913 98.080 5% Önerő Támogató program Osztrák-Magyar ETE Osztrák-Magyar ETE EURIS EUR 4 130 511 535.000 5 % INTERREG IV C SETA EUR 2 835 414 160.665 5% SEE GRENZBAHN EUR 678.738,40 225.145,40 5% Osztrák-Magyar ETE A 2014-es év fenti pályázatok megvalósításáról szólt, melynek során alapvető szempontként jelentkezik, a régiós szereplők minél erőteljesebb bevonása, annak érdekében, hogy az számukra akár a tudástranszfer, akár más szempontok vonatkozásában előnyt hordozzon. A szakmai munkák teljesítésének folyamatába aktívan bevonjuk az ügynökségi kollégák tágabb körét is, így hasznosítjuk egyaránt a meglevő szakmai tudást, a rendelkezésre álló humán kapacitást, és a munkatársak kapcsolati tőkéjét. Más esetekben a Csoportban dolgozó kollégák segítenek szakmai feladatok ellátásában (KSZ számára adott szakmai inputok, vagy ROP pályázatértékelő biztosítása a KSZ számára). Ezt a sikeres belső integráló és együttműködő szemléletünket és tevékenységünket a jövőben is fenn kívánjuk tartani. A Csoport folyamatos kapcsolattartást valósít meg a régió gazdasági szereplőivel, egyes esetekben stratégiai partnerként szorosabb módon is bevonva őket egy-egy tevékenységeinek megvalósításába. Jó példa erre a térség kiemelt közlekedési szolgáltatója, a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasúttársaság támogatása a GrenzBahn vonatkozásában. Ez a tevékenység egyidejűleg több szálon valósul meg, hiszen a regionális tervezés és a regionális fejlesztési dokumentumok elkészítése, a nemzetközi jeink végrehajtása, továbbá kiemelten a Nyugat-dunántúli Operatív Program 2007-2013., illetve az egyéb régiós gazdaságfejlesztési programok tervezése és végrehajtása elképzelhetetlen a gazdaságfejlesztéssel érintett politikusok, fejlesztő szervezetek, intézmények, és vállalkozások bevonása, illetve a velük folytatott intenzív szakmai párbeszéd és együttműködés nélkül. 8

PROGRAMVÉGREHAJTÁSI IGAZGATÓSÁG A Programvégrehajtási Igazgatóság látja és koordinálja a régiós hatáskörű európai uniós támogatási programokhoz, a decentralizált hazai támogatási forrásokhoz kapcsolódó megvalósítási és végrehajtási feladatokat. Az Igazgatóság legfőbb célja a Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. közreműködésével megvalósuló uniós és hazai támogatási programok sikeres megvalósítása a döntéselőkészítési feladatok hatékony lebonyolításával és a lekötött támogatási források eredményes felhasználásának elősegítésével. A Programvégrehajtási Igazgatóság sikeres évet tudhat maga mögött az uniós támogatási források kezelésében elért eredményei alapján, mivel az NGM RFP Irányító Hatósága felé vállalt kötelezettségvállalási tervét 193,3%-os, a támogatási szerződések megkötésére vonatkozó tervét 101,3%-os és a kifizetésekre vállalt tervét az év végére 86,5%-os arányban teljesítette. A 100% alatti kifizetési aránnyal is túlteljesítésre került a Magyarország Kormánya által 2014. évre az NYDOP esetében a kifizetésekre vonatkozó kitűzött célszám. Az elmúlt év legfontosabb feladata az 1152/2014. (III.20.) Korm. határozat és a 96/2014. (III. 25.) Korm. rendeletet értelmében a Nyugat-dunántúli Operatív Program 5. prioritásához (Helyi és térségi közszolgáltatások infrastrukturális fejlesztése) kapcsolódó közreműködő szervezeti feladatoknak a MAG Zrt-től 2014. április 15-i határidővel történő átvétele volt, melyet gyorsan és gördülékenyen tudtunk lefolytatni, így a változás a kedvezményezettek számára semmilyen fennakadással nem járt. Az 2014-ben 1 pályázati és 4 kiemelt felhívás keretében 120 db pályázat érkezett be és 45 db támogatói döntés született, 49 db támogatási szerződés került megkötésre és az év végéig a lezárt ek száma 784 db-ra emelkedett, az Ügynökség 16,6 Mrd Ft támogatás kifizetésében működött közre, és 2014-ben 964 db et menedzselt az NYDOP keretében. A Közreműködő Szervezetünk 2014. szeptemberétől a 1431/2014. (VII.31.) Korm. határozat alapján a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatóságának és a Miniszterelnökség felkérésére részt vesz az Államreform Operatív Program (ÁROP) közreműködő szervezeti feladatainak ellátásában, elsősorban a kifizetési kérelmek feldolgozásában. A 2014-es év során ezen feladat vonatkozásában elvégeztük 52 db változás bejelentés ügyintézését és 103 db kifizetési kérelem feldolgozását. A Programvégrehajtási Igazgatóság az alábbi két szervezeti egységben végzi tevékenységeit: Nyugat-dunántúli Operatív Program Közreműködő Szervezet Hazai programvégrehajtás csoport 9

NYUGAT-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZET A 2014. év során a Közreműködő Szervezet teljes körűen ellátta a Nyugat-dunántúli Operatív Program négy prioritásának (1. Regionális gazdaságfejlesztés, 2. Turizmusfejlesztés - Pannon örökség megújítása, 3. Városfejlesztés, 4. Környezetvédelmi és közlekedési infrastruktúra) keretében megvalósuló konstrukciók pályáztatásával, értékelésével, megvalósításával, monitoringjával és kommunikációjával kapcsolatos feladatokat. A fentieken felül jelentős változást jelentett az elmúlt évben, hogy az 1152/2014. (III.20.) Korm. határozat és a 96/2014. (III. 25.) Korm. rendeletet értelmében a Nyugat-dunántúli Operatív Program 5. prioritásához (Helyi és térségi közszolgáltatások infrastrukturális fejlesztése) kapcsolódó közreműködő szervezeti feladatokat a MAG Zrt. helyett szintén az NYDRFÜ Közhasznú Nonprofit Kft. látja el 2014. április 15-től kezdődően. A humán-kapacitás, továbbá az ellátandó feladatok átadás-átvétele a 2014-es év második negyedévében zökkenőmentesen lezajlott. A Nyugat-dunántúli Operatív Program pályázati forrásainak felhasználása három ún. akcióterv keretében valósul meg. A 2007-2008. évi Akciótervére vonatkozóan 2007-ben nagyrészt pályázatok meghirdetése történt meg, a pályázatok beadása és a döntés-előkészítési feladatok azonban 2008-ban valósultak meg. 2009-ben a korábbi Akcióterv keretében ek megvalósítási feladatai mellett az új Akcióterv pályáztatási feladatait látta el a Közreműködő Szervezet, a hangsúly a kiválasztási feladatokról a megvalósítási feladatok felé tolódott el, ez a tendencia volt jellemző a 2010-2013-es évekre is.. A 2011-13. akcióterv keretében 2012-ig nagyrészt megjelentek a tervezett pályázati felhívások, már csak hat felhívás jelent meg 2013-ban és kettő 2014-ben. 2013-tól a csökkenő döntés-előkészítési feladatok helyét a megnövekedő megvalósítás időszak végi zárási és a fenntartási időszakban lévő ek monitoring feladatai és a fenntartási időszakot követő végleges zárások vették át. A Nyugat-dunántúli Operatív Program első négy prioritásának közreműködő szervezeti feladatait a kezdetek óta a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség látta el, míg az ötödik prioritása esetében 2014. április 15-ig ez a feladat a MAG Zrt kompetenciájába tartozott, azonban ezt követően a fent ismertetett jogszabályi környezet változása miatt teljes körűen az Ügynökség a felelős az Operatív Program megvalósításáért. Az egyes támogatási konstrukciókra vonatkozó pályázati kiírások elkészítése, a pályázatok döntés-előkészítési, -megvalósítási, monitoring feladatai az adott prioritáshoz tartozó közreműködő szervezet feladata. Az intézményrendszeri átalakulás nem befolyásolta a döntés-előkészítési feladatok ellátását, mivel 2014. április 15. után további pályázati felhívások már nem jelentek meg az 5-ös prioritást érintően az Operatív Programban, a megvalósítási és monitoring feladatok átvétele pedig minimális határidőn belül lezajlott, így a Kedvezményezettek a napi feladatok szintjén nem tapasztaltak semmilyen fennakadást az érintett időszakban. A Közreműködő Szervezet 2014-ben mindhárom akcióterv konstrukcióit és pályázatait is kezeli: - 2008-ban 11 pályázati és 4 kiemelt konstrukció keretében 271 db pályázat érkezett be, melyek közül 137 db támogatásban részesült 33,23 milliárd Ft értékben. Az év során 34 db támogatási szerződés megkötésre kerül és közreműködött a KSZ több mint 500 millió Ft támogatás kifizetésében is. - 2009-ben 15 pályázati és 3 kiemelt konstrukció keretében 292 db pályázat érkezett be, melyek közül 92 db támogatásban részesült, 11,98 milliárd Ft értékben. Az év során 99 db támogatási szerződés megkötésre került és közreműködött a KSZ több mint 8,9 milliárd Ft támogatás kifizetésében is. 10

- 2010-ben 6 pályázati konstrukció és 1 kiemelt konstrukció keretében 203 db pályázat érkezett 29,82 Mrd Ft támogatási igénnyel, melyek közül 191 pályázat támogatói döntése született meg 31,983 milliárd Ft támogatási értékben. A 2010-es évben 173 db támogatási szerződés megkötésére került sor, 27,45 milliárd Ft támogatási összegben (melyek közül a 2010 során hatályba lépett szerződések lekötött támogatási igénye 26 milliárd Ft). 2010. év végéig 557 db változás bejelentés került elfogadásra, valamint 154 db szerződésmódosítás lépett hatályba. 2010. év végéig 56 zárult le 6,01 milliárd Ft támogatási összeggel, 9,1 milliárd Ft összköltséggel. A 2010-es évben a megkötött Támogatási Szerződések alapján a KSZ 194 db előlegigénylést hagyott jóvá 4,6 milliárd Ft értékben. Az előlegigényléseken felül 328 db számla alapú fizetési igény került kifizetésre 9,5 milliárd Ft értékben. Összesen tehát a 2010. évben 14,1 milliárd Ft került kifizetésre az NYDOP 1-4. prioritása keretében. - 2011-ben 14 pályázati és 2 kiemelt konstrukció keretében 330 db pályázat érkezett 29,041 Mrd Ft támogatási igénnyel, melyek közül 178 pályázat támogatói döntése született meg 17,494 milliárd Ft támogatási értékben. A 2011-es évben 142 db támogatási szerződés megkötésére került sor, 17,728 milliárd Ft támogatási összegben (melyek közül a 2011 során hatályba lépett szerződések lekötött támogatási igénye 17,068 milliárd Ft). 2011. év végéig 559 db változás bejelentés került elfogadásra, valamint 466 db szerződésmódosítás lépett hatályba. 2011. év végéig 180 zárult le 22,514 milliárd Ft támogatási összeggel, 39,079 milliárd Ft összköltséggel. A 2011-es évben a megkötött Támogatási Szerződések alapján a KSZ 114 db előlegigénylést hagyott jóvá 2,3 milliárd Ft értékben. Az előlegigényléseken felül 616 db számla alapú fizetési igény került kifizetésre 17,9 milliárd Ft értékben. Összesen tehát a 2011. évben 20,25 milliárd Ft került kifizetésre az NYDOP 1-4. prioritása keretében. - 2012-ben 11 pályázati és 1 kiemelt konstrukció keretében 204 db pályázat érkezett 50,333 Milliárd Ft támogatási igénnyel, melyek közül 132 pályázat támogatói döntése született meg 25,584 milliárd Ft támogatási értékben. A 2012-es évben 188 db támogatási szerződés megkötésére került sor, 24,336 milliárd Ft támogatási összegben (melyek között található 5 db, 2011-es évben leszerződött, de 2012-ben hatályba lépett, 719,6 millió Ft támogatási összeggel). 2012. évben 1201 db változás bejelentés került elfogadásra, valamint 346 db szerződésmódosítás lépett hatályba. 2012. év végéig 291 zárult le 37,531 milliárd Ft támogatási összeggel, 62,437 milliárd Ft összköltséggel. A 2012-es évben a megkötött Támogatási Szerződések alapján a KSZ 135 db előlegigénylést hagyott jóvá 3,6 milliárd Ft értékben. Az előlegigényléseken felül 652 db számla alapú fizetési igény került kifizetésre 17,8 milliárd Ft értékben. Összesen tehát a 2012. évben 21,4 milliárd Ft került kifizetésre az NYDOP 1-4. prioritása keretében. - 2013-ban 3 pályázati és 3 kiemelt felhívás jelent meg, melynek keretében 137 db pályázat érkezett 16 727,5 millió Ft támogatási igénnyel. 2013. évben 68 pályázat támogatói döntése született meg 11,699 milliárd Ft támogatási értékben. A 2013-as évben 118 db támogatási szerződés megkötésére került sor, 18,846 milliárd Ft támogatási összegben. 2013. évben 930 db változás bejelentés került elfogadásra, valamint 368 db szerződésmódosítás lépett hatályba. 2013. év végéig 421 zárult le 56,827 milliárd Ft támogatási összeggel, 93,504 milliárd Ft összköltséggel. 2013-ban 14 db fenntartási időszaka fejeződött be, mely ek végleg zárhatóak voltak. A 2013-as évben a megkötött Támogatási Szerződések alapján a KSZ 162 db előlegigénylést hagyott jóvá 4,74 milliárd Ft értékben. Az előlegigényléseken felül 707 db számla alapú fizetési igény került kifizetésre 16,02 milliárd Ft értékben. Összesen 2013. évben 20,759 milliárd Ft került kifizetésre az NYDOP 1-4. prioritása keretében. - 2014-ben a NYDOP-ban 1 kiemelt felhívás jelent meg, melynek keretében 1 db pályázat érkezett 1017,3 millió Ft támogatási igénnyel. A 2013. év végén megjelent 1 pályázati és 2 kiemelt felhívásra 119 pályázat érkezett be. A beérkezett pályázatokból 45 db került támogatásra 6,527 milliárd Ft értékben. A 2014-es évben 49 db támogatási 11

szerződés megkötésére került sor, 6,965 milliárd Ft támogatási összegben. 2014. évben 900 db változás bejelentés került elfogadásra, valamint 568 db szerződésmódosítás lépett hatályba. 2014. év végéig a lezárt ek száma 784 db-ra emelkedett 94,85 milliárd Ft támogatási összegben. 2014 év végéig összesen 32 db fenntartási időszaka fejeződött be, mely ek végleg zárhatóak voltak. - A 2014-es évben a megkötött Támogatási Szerződések alapján a KSZ 116 db előlegigénylést hagyott jóvá 2,7 milliárd Ft értékben. Az előlegigényléseken felül 684 db számla alapú fizetési igény került kifizetésre 13,9 milliárd Ft értékben. 2014. évben 16,6 milliárd Ft került kifizetésre az NYDOP 1-5. prioritása keretében - 2007 és 2014. között 123,46 milliárd Ft támogatás került kifizetésre a Nyugatdunántúli Operatív Program 1-5. prioritása keretében, melyből 4076 db számla alapú fizetési igény 98,97 milliárd Ft értékben, és 1068 db előlegigény 24,49 milliárd Ft értékben. - A Közreműködő Szervezet a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatósága felé vállalt 2014. évi terveit az alábbiak szerint teljesítette: Kötelezettségvállalás: Terv: 6,404 Mrd Ft - Tény: 12,381 Mrd Ft (Teljesülés: 193,3 %) Szerződéskötés: Terv: 6,876 Mrd Ft - Tény: 6,965 Mrd Ft (Teljesülés: 101,29 %) Kifizetés: Terv: 19,202 Mrd Ft - Tény: 16,6 Mrd Ft (Teljesülés: 86,5%) 12

A 2007-08.ÉVI AKCIÓTERV KERETÉBEN KEZELT PÁLYÁZATI KONSTRUKCIÓK AZ ALÁBBIAK: Pályázati felhívás címe Keretösszeg Beadási határidő Beadott pályázat ok száma Formailag megfelelt pályázatok Száma támogatá si igénye Bíráló Bizottság NYDOP-1.1.1/A Regionális jelentőségű klaszterek közös beruházásainak támogatása, szolgáltatásainak kialakítása és fejlesztése 814 M Ft 2008.08.29., illetve 2008.10.31. 13 illetve 14 10 illetve 13 268 M Ft illetve 357 11 db NYDOP-1.3.1 A befektetési környezet fejlesztése ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása NYDOP-2.2.1/A-C A régió történelmi és kulturális örökségének fenntartható hasznosítása és természeti értékeken alapuló aktív turisztikai programok fejlesztése NYDOP-2.2.1/D A balatoni térség turisztikai vonzerejének növelése NYDOP-2.3.1/A-B Kereskedelmi szálláshelyek és szolgáltatások fejlesztése NYDOP-2007-2.4.1/A A Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezetek támogatása NYDOP-2007-2.4.1/B A Balatoni Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezetek támogatása NYDOP-3.1.1/A Városközpontok funkcióbővítő megújítása a nem megyei jogú városokban NYDOP-3.1.1/D Kisléptékű, pontszerű kisvárosi fejlesztések NYDOP-3.2.1/B Közösségi közlekedési infrastrukturális fejlesztések NYDOP-4.1.1/A-B Helyi környezetvédelmi infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése 2,969 Mrd Ft 2008.01.25. 14 12 3,2 Mrd Ft 3,380 Mrd Ft 2008.02.01. 50 41 9,2 Mrd Ft 160 M Ft 2008.02.15. 4 3 545 M Ft 1,510 Mrd Ft 2008.03.07. 37 31 4,1 Mrd Ft 180 MFt 2009.09.30 3 3 150 M Ft 169 M Ft 2009.06.22. 3 3 169 M Ft 3,7 Mrd Ft 2008.06.16. 18 17 7,9 Mrd Ft 350 M Ft 2008.05.13. 12 12 502 M Ft 1,6 Mrd Ft 2008.03.14. 19 19 3,1 Mrd Ft 3,051 Mrd Ft 2008.03.28. 65 45 4,6 Mrd Ft 11 db 14 db 1 db 18 db 1 db 3 db 13 db 9 db 11 db 20 db 13

Pályázati felhívás címe Keretösszeg Beadási határidő Beadott pályázat ok száma Formailag megfelelt pályázatok Száma támogatá si igénye Bíráló Bizottság NYDOP-4.1.1/2 Helyi és kistérségi szintű rekultivációs programok elvégzése NYDOP-4.3.1/B Kerékpárúthálózat fejlesztése forgalmas útszakaszok mentén 600 M Ft 2008.03.28. 10 10 677 M Ft 700 M Ft 2007.11.16. 18 12 1,04 Mrd Ft 10 db 9 db A NYDOP-1.1.1/A Regionális jelentőségű klaszterek közös beruházásainak támogatása, szolgáltatásainak kialakítása és fejlesztése c. pályázati konstrukcióra a 2008.08.29., illetve 2008.10.31-i beadási határidőig 13, illetve 14 db pályázat érkezett be, amelyek közül 4 db a formai kritériumok nem teljesítése miatt lett elutasítva. A pályázati felhívásban meghirdetett 814 M Ft forrásra a formailag befogadott pályázatok támogatásigénye közel 625 M Ft. A pályázatok szakmai értékelése megtörtént, az első körben beadott és befogadott pályázatokról a BB döntés 2008. december 5-én megtörtént. A BB hét db pályázatot részesített támogatásban. A második körben beadott pályázatok BB döntése 2009. február 16.-án történt meg. A két Bíráló Bizottsági ülésen támogatásra érdemesnek ítélt 11 db pályázat Támogatási Szerződésének aláírására 2009. február és június között került sor. 2012 első félévéig valamennyi megvalósítási időszaka lezárult, a ek fenntartási időszakba léptek. 2014-ben 1 fenntartási időszaka is lezárult, végleg lezárt. A NYDOP-2007-1.3.1 A befektetési környezet fejlesztése-ipari parkok, ipari területek és inkubátorházak támogatására c. pályázati konstrukcióra a 2008. január 25-i beadási határidőig 14 db pályázat érkezett be, amelyek közül 2 db a benyújtási kritériumok nem teljesítése miatt lett elutasítva. A pályázati felhívásban meghirdetett 2,969 Mrd Ft forrásra a formailag befogadott pályázatok támogatásigénye közel 3,2 Mrd Ft. A pályázatok szakmai értékelése után a Regionális Fejlesztési Tanácshoz a szakmai minimumot elért pályázatok kerültek véleményezésre, melyről a Tanács 2008. április 10.-i rendkívüli ülésén döntött. A BB ülése 2008. április 18-án került megrendezésre Győrben. A BB 11 pályázatot. A döntéskiértesítés után kezdődött kétfordulós eljárásrend miatt a maximum egy éves fejlesztési szakasz, melyet a KSZ megvalósítási menedzsere, pénzügyi menedzsere a döntés-előkészítési pályázati menedzser, mint minőségbiztosító folytat le a al együttműködve. A gazdasági világválság ezen intézkedésben éreztette egyik legnagyobb mértékben a megvalósítást. A fejlesztési időszak során 3 lépett vissza a támogatástól. A 8 db, második fordulóban is támogathatónak ítélt tel a Támogatási Szerződések megkötésre kerültek. A ek közül 4 db 2010., további 3 db 2011., 1 db 2012. első félévében lezárult. A NYDOP-2007-2.2.1/2F A régió történelmi és kulturális örökségének fenntartható hasznosítása és természeti értékeken alapuló aktív turisztikai programok fejlesztése c. pályázati konstrukcióra a 2008. február 1-i beadási határidőig 50 db pályázat érkezett be, amelyek közül 9 db a benyújtási kritériumok nem teljesítése miatt lett elutasítva. A pályázati felhívásban meghirdetett 3,380 Mrd Ft forrásra a formai értékelés alatt álló pályázatok támogatásigénye 9,2 Mrd Ft. A pályázatok szakmai értékelése után a Regionális Fejlesztési Tanácshoz a szakmai minimumot elért pályázatok kerültek véleményezésre, melyről a Tanács 2008. április 10.-i rendkívüli ülésén döntött. A BB ülése 2008. június 10-én került megrendezésre Budapesten. A BB 14 pályázatot. A pályázati konstrukció eljárásrendje kétfordulós. A támogatási döntéskiértesítés után kezdődött el a maximum egy éves fejlesztési szakasz, melyet a korábban felsorolt munkatársak és a közösen folytat le. A második fordulós BB ülések 2009. évben megtörténtek. A fejlesztési folyamat során 1 db visszalépésére került sor. Az első 14

fordulóban nyertes ek közül 5 db-bal került sor a Támogatási Szerződés megkötésére 2009-ben, a sikeres második fordulós Bíráló Bizottsági ülés után. A 2010-es évben a támogatói döntést nyert ek közül további 2 visszalépett a támogatástól, a maradék 6 tel megkötésre kerültek a Támogatási Szerződések, a ek megvalósítása megkezdődött. Ebben a prioritásban különösen jellemző a konzorciumi formában megvalósuló, ezért erősebb koordinációt igénylő. A ek közül 2012. év végéig 6 db, 2013. év végéig 3 db, 2014. év végéig további 1 db megvalósítása befejeződött, fenntartási időszakba lépett. A NYDOP-2007-2.2.1/D A balatoni térség turisztikai vonzerejének növelése c. pályázati konstrukcióra a 2008. február 15-i beadási határidőig 4 db pályázat érkezett be, amelyek formai értékelése jelenleg zajlik. A pályázati felhívásban meghirdetett 160 M Ft forrásra a formai értékelés alatt álló pályázatok támogatásigénye 545 M Ft. A pályázatok szakmai értékelése után a Regionális Fejlesztési Tanácshoz a szakmai minimumot elért pályázatok kerültek véleményezésre, melyről a Tanács 2008. április 30.-i ülésén döntött. A BB ülése 2008. június 10-én került megrendezésre Budapesten. A BB egy pályázatot. A pályázati konstrukció eljárásrendje kétfordulós. A második fordulós Bíráló Bizottsági ülése megtörtént, melyen a BB a elutasítását javasolta, így támogatási szerződéskötés nem történt. A NYDOP-2007-2.3.1 Kereskedelmi szálláshelyek kapacitásainak bővítése és szolgáltatásainak fejlesztése c. pályázati konstrukcióra a 2008. március 7-i beadási határidőig 37 db pályázat érkezett be, amelyek közül 6 db a benyújtási kritériumok nem teljesítése miatt lett elutasítva. A pályázati felhívásban meghirdetett 1,51 Mrd Ft forrásra a formai értékelés alatt álló pályázatok támogatásigénye 4,018 Mrd Ft. A pályázatok szakmai értékelése után a Regionális Fejlesztési Tanácshoz a szakmai minimumot elért pályázatok kerültek véleményezésre, melyről a Tanács 2008. június 25.-i ülésén döntött. A BB ülése 2008. szeptember 26-án került megrendezésre Budapesten. A Regionális Fejlesztési Tanács a 2008. szeptember 24.-i ülésén határozatott hozott arról, hogy ezen pályázati konstrukció meghirdetett forráskeretét bővítse, a 2009-10. évi akciótervben a NYDOP 2.3.1 Kereskedelmi szálláshelyek kapacitásainak bővítése és szolgáltatásainak fejlesztése pályázati konstrukción lévő forráskeretről 1,2 Mrd Ft forrást átcsoportosítson. A BB 11 pályázatot részesített támogatásban, míg 6 pályázatot tartaléklistára helyezett, 1 pályázatot pedig újraértékelésre bocsátott. A Kormány a forrás-előrehozást támogatta és a ROP IH főigazgatójának 2008.11.13-i döntése alapján a KSZ a tartaléklistás pályázókat a támogatási döntésről kiértesítette. Az újraértékelésre bocsátott pályázat eleget tett a BB által meghatározott feltételeknek, a pályázat szakmai újraértékelése után a BB - a KSZ írásbeli előterjesztése után- írásban támogatásban részesítette a et, így ebben a konstrukcióban 18 db van, a pályázati konstrukció eljárásrendje egyfordulós. 2008. évben a ek közül két pályázóval sikerült Támogatási Szerződést kötni december 20-án. A szerződések támogatástartalma 190.150.326,- Ft. A jelenlegi gazdasági válság hatásai ennél a pályázati konstrukciónál is érezhetőek, a kedvezményezettek köre miatt talán az egyik leginkább érintett terület. A gazdák nagy többsége a ek önerő tartalmát a megvalósítás során részben vagy egészben hitelből kívánták biztosítani. Azonban a jelenlegi gazdasági helyzetben a bankok felülvizsgálják az előzetesen a pályázat benyújtásához adott hitelígérvényeiket, több esetben visszavonták azokat. A 18 nyertes ből 2009-ben 15 db-bal került sor szerződéskötésre, 6 darab visszalépés történt, 1 még szerződéskötés előtt, a többi szerződéskötés után kényszerült lemondani a támogatásról, legnagyobb részben az önerő előteremtésének problémája következtében. 1 sikeresen lezárult. 2010-ben további 4 nyertes lépett vissza a támogatástól, hasonlóan a korábbi visszalépettekhez, általában az önerő megszerzésének problémája miatt. 2012. év végéig valamennyi megvalósult, a ek fenntartási időszakba léptek. NYDOP-2007-2.4.1/A A Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezetek támogatása c. pályázati konstrukcióra a 2009. szeptember 30-i beadási határidőig 3 db pályázat érkezett be, amelyek befogadása megtörtént. A pályázati felhívásban meghirdetett 180 M Ft forrásra a szakmai értékelés alatt álló pályázatok támogatásigénye 166 M Ft. A szakmai minimumot elért pályázatok véleményezésére a 16/2006. (XII. 28.) MeHVM-PM együttes rendelet 9/A -a értelmében van lehetősége a Regionális Fejlesztési Tanácsnak. Az RFT véleménynyilvánítása után kerültek a pályázatok a Bíráló Bizottság elé 2009. december 7-én. A BB egy 15

pályázat támogatását javasolta 54,8 M Ft értékben. A nyertes tel 2010-ben Támogatási Szerződést kötött a Közreműködő Szervezet, 2012. év végéig a megvalósult, fenntartási időszakba lépett. A NYDOP-2007-2.4.1/B A Balatoni Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezetek támogatása c. pályázati konstrukcióra a 2009. június 22-i beadási határidőig 3 db pályázat érkezett be, mindhárom befogadásra került. A pályázati felhívásban meghirdetett 68 M Ft forrásra a három pályázat támogatásigénye 170,564 M Ft. E pályázatoknál a BB ülése 2009.október 2-án volt, melyen egy pályázat támogatást kapott (59 283 564 Ft támogatással), míg a másik kettő tartaléklistán van. Az első tartaléklistás pályázatnál tisztázó kérdés feltételére volt szükség, melynek megválaszolása után újra BB elé kerül a pályázat. Az Irányító Hatóság a két tartaléklistás pályázatot támogatta forrásátcsoportosítás után (126 M Ft támogatás). A nyertes ek közül 1 db-al 2009. decemberében, a másik kettővel 2010-ben került sor a szerződéskötésre. 2012. év végéig valamennyi megvalósítási időszaka lezárult, fenntartási időszakba léptek. A NYDOP-3.1.1/A Városközpontok funkcióbővítő megújítása a nem megyei jogú városokban c. pályázati konstrukcióra a 2008. június 16-i beadási határidőig 18 db pályázat érkezett be, amelyek közül 1 db a formai kritériumok nem teljesítése miatt lett elutasítva. A pályázati felhívásban meghirdetett 3,7 Mrd Ft forrásra a formai értékelés alatt álló pályázatok támogatásigénye 7,9 Mrd Ft. A pályázatok szakmai értékelése után a Regionális Fejlesztési Tanácshoz a szakmai minimumot elért pályázatok kerültek véleményezésre, melyről a Tanács 2008. augusztus 29.-i ülésén döntött. A BB ülése 2008. október 30-án került megrendezésre Budapesten. A Regionális Fejlesztési Tanács a 2008. szeptember 24.-i ülésén határozatott hozott arról, hogy ezen pályázati konstrukció meghirdetett forráskeretét bővítse, a NYDOP Városközpontok funkcióbővítő megújítása a nem megyei jogú városokban pályázati konstrukción lévő forráskeretről 2,4 Mrd Ft forrást átcsoportosítson. A BB 9 pályázatot részesített támogatásban, míg 5 pályázatot tartaléklistára helyezett. A Kormány a forrás-előrehozást támogatta, azonban csak a tartaléklista első négy pályázatára elegendő forrással. A 13 pályázónál a kétfordulós eljárásrend alapján megkezdődött a fejlesztési tevékenység útvonaltervének kidolgozása, jóváhagyása, mely a 2009.év feladatát képezte. A fejlesztés befejezése után a KSZ előterjesztette a eket 2. fordulós BB ülésre, melynek időpontja 2010. április 15. volt. A BB-n mind a 13 támogatást kapott. A nyertes ekkel 2010- ben megtörtént a szerződések megkötése, 5,37 Mrd Ft támogatási összeggel., 2011-ben egy, 2012- ben 5, 2013-ban 3, 2014-ben szintén 3 megvalósítási időszaka zárult le. A maradék egy fizikailag megvalósult 2014-ben, pénzügyi zárása folyamatban van.. A NYDOP-3.1.1/D Kisléptékű, pontszerű kisvárosi fejlesztések c. pályázati konstrukcióra a 2008. május 13-i beadási határidőig 12 db pályázat érkezett be, amelyek közül mindegyik formai befogadása megtörtént. A pályázati felhívásban meghirdetett 350 M Ft forrásra a befogadott pályázatok támogatásigénye 502 M Ft. A pályázatok szakmai értékelése után a Regionális Fejlesztési Tanácshoz a szakmai minimumot elért pályázatok kerültek véleményezésre, melyről a Tanács 2008. augusztus 29.-i ülésén döntött. A BB ülése 2008. szeptember 18-án került megrendezésre Budapesten. Ebben a konstrukcióban 9 db van, a pályázati konstrukció eljárásrendje egyfordulós. A Bíráló Bizottság által támogatásra érdemesnek ítélt 9 db közül Szentgotthárd Város Önkormányzata jelezte, hogy a bizottság által szabott feltételekkel nem kívánja megvalósítani a jét, a támogatástól 2008. november 7-én visszalépett. 5 db tel sikerült megkötni a Támogatási Szerződést 249.954.052,- Ft támogatási összeggel. 2009-ben 3 db esetében került sor a szerződéskötésre, 118.969.739 Ft támogatási összeggel. 1 2009 év végéig lezárult, a többi fizikai és pénzügyi zárása 2010-ben megtörtént. A NYDOP-3.2.1/B Közösségi közlekedési infrastrukturális fejlesztések c. pályázati konstrukcióra a 2008. március 14-i beadási határidőig 19 db pályázat érkezett be, amelyek közül mindegyik formai befogadása megtörtént. A pályázati felhívásban meghirdetett 1,6 Mrd Ft forrásra a befogadott pályázatok támogatásigénye 3,1 Mrd Ft. A pályázatok szakmai értékelése után a Regionális Fejlesztési Tanácshoz a szakmai minimumot elért pályázatok kerültek véleményezésre, melyről a Tanács 2008. június 25.-i ülésén döntött. A BB ülése 2008. július 15-én és 2008. augusztus 28-án került megrendezésre Budapesten. Ebben a konstrukcióban 11 db van, a pályázati konstrukció eljárásrendje egyfordulós. 16

A Bíráló Bizottság által támogatásra érdemesnek ítélt ek közül 6 pályázóval sikerült megkötni 2008- ban a Támogatási Szerződéseket, melyek támogatástartalma 1.209.934.905,- Ft. 2009-ben 5 db Támogatási Szerződést kötöttünk, 515.760.014 Ft támogatási összeggel. 2011 év végéig 5, 2012. év végéig további 5, 2013. évben a maradék egy is sikeresen lezárult, valamennyi így fenntartási időszakba lépett. A NYDOP-4.1.1/A-B Helyi környezetvédelmi infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése c. pályázati konstrukcióra a 2008. március 28-i beadási határidőig 65 db pályázat érkezett be, amelyek közül 1 db a benyújtási kritériumok nem teljesítése miatt lett elutasítva. A 64 db formai értékelésre bocsátott pályázat közül 19 pályázat nem felelt meg a formai kritériumoknak. A pályázati felhívásban meghirdetett 3,051 Mrd Ft forrásra a formailag befogadott pályázatok támogatásigénye 4,6 Mrd Ft. A pályázatok szakmai értékelése után a Regionális Fejlesztési Tanácshoz a szakmai minimumot elért pályázatok kerültek véleményezésre, melyről a Tanács 2008. július 15.-i ülésén döntött. A BB ülése 2008. október 14-én került megrendezésre Szombathelyen. A BB 19 pályázatot részesített támogatásban, míg 3 pályázatot pedig újraértékelésre bocsátott. Az újraértékelésre bocsátott pályázatok eleget tettek a BB által meghatározott feltételeknek, a pályázatok szakmai újraértékelése után a BB - a KSZ írásbeli előterjesztése után- írásban egy pályázatot támogatásban részesített, míg két pályázatot elutasított, így ebben a konstrukcióban 20 db van, a pályázati konstrukció eljárásrendje kétfordulós. A támogatási döntéskiértesítés után kezdődött el a maximum egy éves fejlesztési szakasz, melyet a korábban felsorolt munkatársak és a közösen folytat le. A második fordulós BB ülések 2009. évben három kivételével megtörténtek. 2010. januárban Barlahida Község Önkormányzat je a BB ülésen támogatást kapott. Február hónapban Eszteregnye Község Önkormányzat je a 2. fordulós BB ülésen kapott támogató döntést, míg márciusban Dötk Község Önkormányzat je a 2. fordulós BB ülésen elutasító döntést kapott. 2009-ben 12 db második fordulóban is sikeres tel került sor a Támogatási Szerződések megkötésére, 1.350.714.653 Ft támogatási összeggel. A további 6 szerződés megkötésére 2010-ben került sor, további 623 millió Ft támogatási összeg lekötésével. 2012. év végéig 15, 2013. év végéig további 2 fizikailag és pénzügyileg is lezárult, 1 zárása folyamatban van. A NYDOP-4.1.1/2 Helyi és kistérségi szintű rekultivációs programok elvégzése c. pályázati konstrukcióra a 2008. március 28-i beadási határidőig 10 db pályázat érkezett be, amelyek közül mindegyik formai befogadása megtörtént. A pályázati felhívásban meghirdetett 600 M Ft forrásra a befogadott pályázatok támogatásigénye 677 M Ft. A pályázatok szakmai értékelése után a Regionális Fejlesztési Tanácshoz a szakmai minimumot elért pályázatok kerültek véleményezésre, melyről a Tanács 2008. július 15.-i ülésén döntött. A BB ülése 2008. október 6-án került megrendezésre Budapesten. Ebben a konstrukcióban 10 db van, a pályázati konstrukció eljárásrendje egyfordulós. A Bíráló Bizottság által támogatásra érdemesnek ítélt ek közül Sárvár Város Önkormányzatával sikerült megkötni 2008-ban a Támogatási Szerződést, melyek támogatástartalma 158.304.000,- Ft. A fennmaradó 9 db szerződéskötésére 2009. március elejéig sor került, 425.742.687 Ft támogatási összeggel. A ek közül 2009 év végéig 4 db fizikai és pénzügyi zárása valósult meg. 2010-ben egy visszalépett a támogatási szerződéstől, a többi mind fizikailag, mind pénzügyileg lezárult az év folyamán, megkezdődött a fenntartási időszakuk. A NYDOP-2007-4.3.1/B komponens Kerékpárút-hálózat fejlesztése forgalmas útszakaszok mentén c. pályázati felhívásra a 2007. november 16-i beadási határidőig 18 db pályázat érkezett be, amelyek közül 5 db a benyújtási kritériumok nem teljesítése miatt lett elutasítva. A fennmaradó 13 db pályázatnál formai hiánypótlás történt, ebből 12 pályázat formai befogadása megtörtént, egy pályázat a teljességi követelményeknek nem tett eleget. A befogadott 12 pályázat támogatásigénye 1043 M Ft a pályázati felhívásban meghirdetett 700 M Ft forrással szemben. A BB ülése 2008. február 1-jén került megrendezésre Sopronban. Ebben a konstrukcióban 9 db van, a pályázati konstrukció eljárásrendje egyfordulós. Valamennyi a Bíráló Bizottság által támogatásra érdemesnek ítélt esetében sikerült megkötni a Támogatási Szerződéseket (támogatástartalom: 683.601.638,- Ft). A 9 db közül 2009-ben pénzügyileg és fizikailag egyaránt megvalósult 6, a további ek zárása 2010-ben megtörtént. 2011. év végéig valamennyi fizikailag és pénzügyileg lezárult. 17

A 2009-10. ÉVI AKCIÓTERV KERETÉBEN KEZELT PÁLYÁZATI KONSTRUKCIÓK AZ ALÁBBIAK: Pályázati felhívás címe Keretösszeg Beadási határidő Beadott pályázatok száma Formailag megfelelt pályázatok Száma támogatá si igénye Bíráló Bizottság Támogatási összeg NYDOP-2010-1.1.1/A Regionális kulcságazatok és vállalati együttműködési hálózatok fejlesztése 0,6 Mrd Ft felfüggesztve (2010.06.28.) NYDOP-2010-1.1.1/B Regionális képzési, foglalkoztatási hálózati együttműködések fejlesztése 0,2 Mrd Ft 2010.09.23 9 7 280,4 M Ft 2010.12.17 2 db 62,1 M Ft NYDOP-2009-1.2.1/A Vállalati tanácsadás 0,69 Mrd Ft 2010. 01.25. 1 1 690 M Ft 2010.03.22, pályázat elutasítva 0 NYDOP-2010-1.2.1/A Vállalati tanácsadás 0,69 Mrd Ft 2010. 11.15. 3 3 2,070 Mrd Ft 2011.05.05 690 M Ft NYDOP-2009-1.3.1 A befektetési környezet fejlesztése ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása 3,53 Mrd Ft 2009.11.30. 2010.04.12 21 15 1,904 Mrd Ft 2010. 02.12.; 2010.08.11; 13 db 1,299 Mrd Ft NYDOP-2009-1.3.1/D Telephelyfejlesztés 3,02 Mrd Ft 2009.06.30. 104 92 4,465 Mrd Ft 2009.10.12.; 68 db 2,979 Mrd Ft 2010. 10.21 NYDOP-2010-1.3.1/D Telephelyfejlesztés 2,5 Mrd Ft 2010.07.30 88 76 4,003 Mrd Ft 64 db 3,294 Mrd Ft NYDOP-2009-1.3.1/E Egyedi Regionális Ipartelepítés 3,0 Mrd Ft 2009.12.31. 4 4 716 M Ft 2009.11.19., 2009.12.19., 2010.02.24.; 4 db ; 670,1 M Ft NYDOP-2010-1.3.1/E Egyedi Regionális Ipartelepítés 1 Mrd Ft 2010.12.31. 8 8 1,327 Mrd Ft 2010. 8 db 1,309 Mrd Ft NYDOP-2010-1.3.1/F Regionális Tőkebefektetési Alap 2 Mrd Ft 2 Mrd Ft NYDOP-2009-2.1.1/CDE A régió történelmi és kulturális 5,46 Mrd Ft 2009.11.20. 42 24 6,175 Mrd Ft 2010.02.23., 2010.04.23. 18

Pályázati felhívás címe Keretösszeg Beadási határidő Beadott pályázatok száma Formailag megfelelt pályázatok Száma támogatá si igénye Bíráló Bizottság Támogatási összeg örökségének fenntartható hasznosítása, valamint a természeti értékeken alapuló aktív turisztikai programok 2010.09.22. 12 db 3,452 Mrd Ft NYDOP-2009-2.1.1/F A balatoni térség turisztikai vonzerejének növelése 1,33 Mrd Ft 2009.10.12. 2010.05.24 20 13 1,429 Mrd Ft 2010.01.11., 2010.08.10. 2010.09.14 7 db 869 M Ft 2010.03.23. NYDOP-2009-2.2.1/A-B Kereskedelmi szálláshelyek kapacitásainak bővítése és szolgáltatásainak fejlesztése 1,39 Mrd Ft 2010.01.08. 28 17 1,683 Mrd Ft 2010.06.04. 2010.10.13. 13 db 1,584 Mrd Ft NYDOP-2009-3.1.1/A Városközpontok funkcióbővítő megújítása a nem megyei jogú városokban 2,67 Mrd Ft 2009.10.30. 2010.01.08 10 10 4,730 Mrd Ft 2010.02.11.; 2010.03.22.; 2010.05.19. 6 db 2,824 Mrd Ft NYDOP-2009-3.1.1/C Kisléptékű, pontszerű kisvárosi fejlesztések 381 M Ft 2009.10.02. 17 16 761 M Ft 2009.12.07. 12 db 581,4 M Ft 2010.02.16 NYDOP-2009-3.2.1/B Közösségi közlekedési infrastrukturális beruházások 1,54 Mrd Ft 2009.11.09. 2010.04.08. 17 16 6,287 Mrd Ft 2010.07.15 2010.10.25 4 db 1,956 Mrd Ft NYDOP-2009-4.1.1/A Kistelepülések szennyvízkezelése 2,48 Mrd Ft 2009.09.25. 43 30 6,496 Mrd Ft 2010.01.22. 12 db 3,522 Mrd Ft 2010.01.26. NYDOP-2009-4.1.1/B Belterületi vízrendezés 1,07 Mrd Ft 2009.10.09. 28 23 2,382 Mrd M Ft 15 db 1,365 Mrd Ft NYDOP-2009-4.1.1/C Települési hulladéklerakók 450 M Ft 2010.04.06 5 4 425 M Ft 2010.08.24. 19

Pályázati felhívás címe Keretösszeg Beadási határidő Beadott pályázatok száma Formailag megfelelt pályázatok Száma támogatá si igénye Bíráló Bizottság Támogatási összeg rekultivációja 4 db 355,3 M Ft NYDOP-2009-4.3.1/B Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése 710 M Ft 2009.07.20. 12 9 761 M Ft 2009.10.08. 9 db 732,3 M Ft 2009.11.27. NYDOP-2009-4.3.1/C Belterületi utak fejlesztése 1,51 Mrd Ft 2009.09.11 14 8 850 M Ft 5 db 572,3 M Ft 2010.07.13. NYDOP-2009-4.3.1/C2 Belterületi utak fejlesztése 915 M Ft 2010.04.12. 14 13 1,709 Mrd Ft 10 db 1,302 Mrd Ft NYDOP-2010-1.1.1/B Regionális képzési, foglalkoztatási hálózati együttműködések fejlesztése c. pályázati felhívás fő célja, hogy a régió versenyképességének megőrzése szempontjából kiemelt fontossággal bíró együttműködések erősítése a gazdaság és felsőoktatás szereplői között, ezáltal biztosítva a piacorientált és a régióban felhasználható szakmai tudást. Ennek fontos elemei a közös humánerőforrás fejlesztés, valamint az innovációt és magas hozzáadott értékű gazdasági tevékenységet elősegítő szolgáltatások elindítása. A pályázatok benyújtása 2010. április 30-tól- 2010. szeptember 23-ig volt lehetséges. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 200 M Ft. A beadási határidőig 9 db pályázat érkezett be, a beérkezett pályázatok támogatásigénye 324 M Ft. A pályázatok Bíráló Bizottság elé december 17-én kerültek. A BB az ülésen két pályázatot 62.808.000 Ft támogatási összeggel. 2011-ben mindkét nyertes tel megtörtént a szerződéskötés, 2012-ben az egyik, 2013-ban a másik megvalósítási időszaka lezárult, fenntartási időszakba lépett. NYDOP-2009-1.2.1/A Vállalati tanácsadás c. pályázati felhívás fő célja, hogy a régióban működő mikro-, kis- és középvállalkozások sikeres működéséhez szükséges vállalkozói ismereteket fejlessze, a vállalkozások irányításához, hatékonyabb működtetéséhez szükséges tudás széles körű elérhetőségének javításával a szakma-specifikus tanácsadás igénybevételén keresztül. A pályázatok benyújtása 2009. december 15-től 2010. január 25-ig lehetséges. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 690 M Ft. A beadási határidőig 1 db pályázat érkezett be, melyet a BB a 2010. március 22-i ülésén elutasított. NYDOP-2010-1.2.1/A Vállalati tanácsadás c. pályázati felhívás újra meghirdetésre került. A konstrukció célja azonos volt a korábbi meghirdetéssel. A pályázatok benyújtása 2010. október 15- től, 2010. november 15-ig volt lehetséges. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 690 M Ft. A beadási határidőig 3 db pályázat érkezett be, melyek befogadásra kerültek. A KSZ BB ülésre előterjesztette a pályázatokat a Bizottság 2011. május 5-én tartotta ülését, melyen egy pályázat kapott támogatást (a pályázati kiírás szerint csak egy pályázat részesülhet támogatásban, ő lesz a közvetítő szervezet). A nyertes tel a szerződéskötés megtörtént 2011-ben, a megvalósítás folyamatban van. 20