TUNÉZIA ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ KAPCSOLATA

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR Külgazdasági szak Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány TUNÉZIA ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ KAPCSOLATA Budapest, 2003 Készítette: PolgárAttila 2

Bevezetés... 5 1. Az Euro-Mediterrán Partnerség... 9 1.2. Veszélyek délről, avagy miért van szüksége az Uniónak a mediterrán politikára?... 9 1.2.1. Labilis gazdaság... 9 1.2.2. Gyorsan növekvő népesség és a következmények... 11 1.2.3. Iszlám fundamentalizmus... 13 1.2.4. Összegzés... 14 1.3. Az integrációs törekvések történeti áttekintése... 16 1.3.1. A kezdetek...16 1.3.2. A globális mediterrán politika... 17 1.3.3. A 70-es és 80-as évek... 18 1.3.4. A megújult mediterrán politika és követői Barcelonáig... 19 1.4. A barcelonai folyamat... 21 1.4.1. Barcelona... 21 1.4.2. Barcelona utóélete... 26 1.5. A Partnerség pénzügyi keretei... 28 1.5.1. A MEDA program... 28 1.5.2. Az Európai Befektetési Bank... 29 2. Tunézia... 30 2.1. Tunézia történelme - áttekintés... 31 2.1.1. A kezdetektől a 18. századig... 31 2.1.2. A 18.századtól a függetlenségig... 33 2.1.3. Gazdaság és történelem a függetlenség kezdetétől... 36 2.2. Gazdaság a jelenkorban... 43 2.2.1. Mezőgazdaság... 43 2.2.2. Ipar... 45 2.2.3. Szolgáltatások... 47 2.2.4. Kereskedelem... 48 2.2.5. Aktuális gazdasági betekintés... 49 3. Tunézia és a Közösség... 51 3.1. Az EK és Tunézia együttműködésének kezdetei... 51 3.2. Az együttműködés megújítása A barcelonai folyamat... 57 3.2.1. A Társulási Megállapodás (Association Agreement)... 57 3.2.2. Az együttműködés pénzügyi háttere... 59 3

3.2.3. További partnerek az együttműködésben... 63 3.3. Együttműködés a jelenben... 65 3.3.1. Strukturális átalakulás... 65 3.3.2. A magánszektor fejlesztése... 66 3.3.3. Korszerű képzés... 67 3.3.4. Vidékfejlesztés... 67 3.3.5. Civil szervezetek segítése... 68 3.4. Együttműködés a jövőben... 69 3.5. Nemzeti Fejlesztési Terv (2002-2004)... 72 3.6. Összegzés és kihívások... 74 Befejezés... 78 Táblázatok és ábrák jegyzéke... 82 Irodalomjegyzék... 83 Függelék... 86 4

Bevezetés Az Európai Unió fejlődésének irányát, gazdasági erejét, hatalmát, az Európai Szén- és Acélközösség megalapításának kezdete óta tulajdonképpen két tagállam, Németország és Franciaország határozza meg, ezt a két országot tekintették és tekintik az európai együttműködések motorjának. Igaz, hogy Nagy-Britannia csatlakozásával egy újabb, mind politikailag, mind gazdaságilag egyenrangú ország lépett be a Közösségbe, de úgy tűnik, hogy annak munkáját még mindig a francia-német viszony határozza meg. Franciaország hatalma, befolyása azonban a sorozatos bővülésekkel egyre csökkent (mint pl. a már említett brit belépéssel) az elmúlt évtizedekben, és ez még nagyobb mértékben érvényesülni fog 2004, a tíz új tagállam belépésének időpontja után. Az új tagok többségének Németország a legfontosabb gazdasági, kereskedelmi partnere, és az újonnan belépő országokban legtöbben nem a franciát beszélik második nyelvként, hanem vagy az angolt vagy a németet. Az Európai Unió bővítésének tehát Franciaország lehet az egyik vesztese, mivel valószínűleg a bővítés után nem tud majd annyira meghatározó szerepet játszani a Közösség életében sem gazdasági, sem kulturális vonatkozásban, mint eddig. Természetesen Franciaország továbbra is az Unió egyik nagyhatalma marad, és befolyásának csökkenését nyilván kompenzálni próbálja. Erre legkézenfekvőbb megoldás lehet számára a nem európai mediterrán országok 1 és az Unió közötti kapcsolatok minél szorosabbra fűzése, ezek az országok ugyanis (legalábbis az ún. Magreb-országok: Marokkó, Algéria, Tunézia) 2, főleg a gyarmati vonatkozások miatt, hagyományosan francia befolyási övezetnek számítanak. Az Unió és ezen mediterrán országok közötti gazdasági kapcsolatok élénkülése, valamint a barcelonai folyamat által kitűzött cél, a szabadkereskedelem megvalósítása javíthatja Franciaország meggyengült pozícióját, de természetesen hasznot hozhatnak az Unió egészének is, annak ellenére, hogy a mediterrán régió világgazdasági súlya egyelőre meglehetősen csekély. Az már tehát sejthető, hogy Franciaországnak miért éri meg a mediterrán országok bevonása az európai gazdasági térbe, de azt sem nehéz kitalálni, hogy az Unió egészének miért lehet fontos ez. Mint arról majd szó esik, a mediterrán térség országai, instabilitásuknál fogva 1 A dolgozatban ezentúl a mediterrán országok alatt a nem európai mediterrán államokat értem 5

meglehetősen nagy veszélyt jelentenek az Európai Unió biztonságára, és közvetve jólétére. Az Unió a veszély elhárítására a gazdasági kapcsolatok élénkítésével, a mediterrán országok felzárkóztatásával, a gazdaságok erősítésével kíván felelni. Azt, hogy vajon ez egy megfelelő válasz-e a problémára, nem tudom és nem is kívánom megítélni. Én csupán arra vállalkoztam, hogy igyekszem bemutatni azokat a módokat, eszközöket, amellyel az Unió mediterrán politikájának célkitűzéseit megvalósítani próbálja, mindezt egy ország, Tunézia példáján. Választásom azért erre az országra esett, mert Tunézia gazdaságilag az egyik legerősebb állam a térségben, valamint a Partnerség kiteljesítésében is élen jár. Ugyanakkor Tunéziát tartják a legeurópaibb mediterrán államnak, a többi térségbeli országot megelőző szociális intézkedések, a széles középosztály kialakítására tett sikeres erőfeszítések, a nők jogainak arab államokban egyedülálló fejlettségének, valamint az ország nyitottságának köszönhetően. Az emberi jogok, a demokrácia érvényesítésében a többi arab államoz képest szintén az élen járnak, ezen a téren azonban érték, érik kritikák az országot. Az Európai Unió és Tunézia kapcsolatának két fő elemét különböztethetjük meg. Az egyik az a keret, melybe ez a kapcsolat szervesen beleilleszkedik, azaz az Euro-Mediterrán partnerségi folyamat. Ez adja meg az Unió és a mediterrán államok kapcsolatainak alapját, ez adja a rendszert a kapcsolatok specifikus kiépítéséhez. A másik pedig értelemszerűen a kapcsolatok már csak Tunéziára érvényes elemeit jelenti. Ugyanakkor ezek jellegének megértéséhez elengedhetetlen, hogy közelebbről ismerjük Tunézia gazdasági adottságait, azokat a tényezőket, melyre az együttműködés fő összetevőit alapozni lehet. Ennek megfelelően a dolgozatom három fő részből áll. Az első részben az előbb említett intézményes keretet igyekszem megvizsgálni. Bevezetésképpen felteszem a kérdést arra vonatkozóan, hogy miért volt az Uniónak szüksége arra, hogy a mediterrán államokkal szorosabbra fonja kapcsolatait, melyek azok a gazdasági és politikai motiváló tényezők, amelyek a mediterrán politika elindítására késztették a Közösséget. Ezután kísérletet teszek annak felvázolására, milyen próbálkozások voltak a két térség együttműködésének javítására, melyek voltak azok a lépések, amelyek a barcelonai folyamatot megelőzték, illetve előkészítették. Ennek során igyekszem minden fontosabb kezdeményezést megemlíteni, figyelembe véve a gazdasági és a biztonságpolitikai indítékokat is. Az első rész harmadik nagyobb egysége a jelenlegi kapcsolatoknak alapot adó barcelonai folyamat. Ennek keretében bemutatásra kerül a folyamat három pillére, a politikai és 2 Az Arab Magreb Unió (Union Maghreb Arabe UMA) tagjai: Marokkó, Algéria, Tunézia, Líbia és Mauritánia. Magreb-országokon viszont általában a felsorolás első három tagját értik, a dolgozatban én is ebben az értelemben használom a Magreb-országok kifejezést. 6

biztonsági, a gazdasági és pénzügyi, valamint a szociális és kulturális együttműködés, ezen kívül a tervek megvalósításának pénzügyi eszközei, közelebbről a folyamat finanszírozására létrehozott program, a MEDA is. A második rész már közvetlenül a választott országot, Tunéziát veszi szemügyre. Az első nagyobb egység ebben a részben történelmi áttekintést ad arról, milyen szerepe volt az országnak a mediterrán térségben az ókortól kezdve, melyek voltak azok a hatások, amelyek a történelem folyamán Tunéziára, illetve az Európával való kapcsolatra hatást gyakoroltak. Az áttekintés során szó esik arról is, hogyan alakult ki az ország mai gazdasági, valamint politikai szerkezete. Az ezután következő egységben kísérletet teszek Tunézia jelenlegi gazdasági helyzetének megvilágítására, a gazdaság fő termelő ágazatainak bemutatására, valamint ejtek néhány szót a közelmúlt, azaz a 2002-es év gazdaságra gyakorolt hatásáról, valamint a 2003- as kilátásokról is. A harmadik nagyobb egységben bemutatom az Unió és Tunézia együttműködését, kezdve az Európai Gazdasági Közösség megalakulásától, majd a későbbiekben aláírt megállapodásokon, pénzügyi jegyzőkönyveken át egészen a barcelonai folyamat keretében aláírt szabadkereskedelmi megállapodásig. Eközben részletes képet próbálok adni arról, hogy az együttműködés a gazdasági élet mely területeire terjedt ki, mekkora összeget szántak az együttműködési programokra, mely programok, projektek valósultak meg a pénzekből stb. A barcelonai folyamat kapcsán szó lesz a szabadkereskedelem megvalósításának lépcsőfokairól, a vámok leépítésének rendjéről, a MEDA programból az ország rendelkezésére álló, illetve lehívott összegéről, az ebből megvalósult programokról, valamint az európai és Európán kívüli államok, illetve pénzügyi szervezetek közreműködéséről is. A programok során a vizsgálat tárgya lesz, hogy azoknak megvalósulásától miért várják a gazdasági körülmények javulását, illetve, hogy a valóságban ez elvárható-e az elindított programoktól. Szintén a vizsgálat tárgyát fogja képezni az együttműködés jelene és jövője, ezen belül az együttműködés irányvonalait kijelölő, 2002 és 2004 közötti időre szóló Nemzeti Fejlesztési Terv, és végül ezek alapján megkísérlem levonni a tanulságokat, valamint elemezni a két fél együttműködésére vonatkozó kilátásokat. A dolgozatom befejezése a már levont következtetéseket az egész mediterrán térségre megpróbálja kiterjeszteni, és a felek, azaz a mediterrán országok és az Európai Unió, valamint ezek együttműködésének főbb jellegzetességeit összegezni, illetve az ezekből eredő kérdéseket megfogalmazni. A választ a témában nálam jártasabb szakemberek, illetve az idő fogja csak megadni. 7

Az Európai Unió Földközi-tenger melletti országokkal való kapcsolatait a térséget egységként kezelve folytatta szinte megalakulásától kezdve, 1995-től, azaz a barcelonai folyamat megindításától pedig ez fokozottan érvényes. Ezért az EU-Tunézia kapcsolat bemutatása során a kapcsolat két részét külön kell kezelni. Az egyik rész az intézményes jelleg, mely az egész mediterrán térségre vonatkozik, a másik rész az egyes országokra (ez esetben Tunéziára) vonatkozó sajátosságok a kapcsolati rendszerben. 8

1. Az Euro-Mediterrán Partnerség 1.2. Veszélyek délről, avagy miért van szüksége az Uniónak a mediterrán politikára? 2003-ban egy uniós felmérés során többek között megkérdezték az EU polgárait, mely országban vagy régióban látják a világ biztonságát leginkább fenyegető tényezőt. Az eredmény sokakat meglepett, bár bizonyos szempontból egyáltalán nem meglepő. A felmérés ugyanis Izraelt jelölte meg a világbékét leginkább veszélyeztető országként 3. Túl az eredményt kísérő politikai visszhangon 4 egy dolgot biztosan megállapíthatunk: ha nem is ebből az országból, de mindenképpen ebből a térségből érkezik az Európára leginkább veszélyes kihívás a következő évtizedekben. Szigetvári szerint a régiót a világgazdasági marginalizálódás veszélye fenyegeti, amennyiben nem képes átfogó és hatékony belső reformokat végrehajtani 5. Ezért belátható, hogy az Euro-Mediterrán Partnerség megindítása sokféle okból következett be, de ezek közül messze kiemelkedik az, hogy szeretnék ezzel az eszközzel megelőzni azokat a problémákat, amelyekkel az öreg kontinensnek a mediterrán térség közvetlen szomszédjaként szembe kellene néznie. Ezen problémák megismerése nélkül kevéssé érthetők meg a Partnerség létrehozásának mozgatórugói is. 1.2.1. Labilis gazdaság 3 Forrás: Kínos adatokat hallgat el az EU? Index, http://index.hu/eu/census1031/, letöltés dátuma: 2003.11.04. 10:22 4 Sokan ebben ugyanis az európai antiszemitizmus előretörését, feléledését látták. 5 Szigetvári Tamás [2002]: Euro-Mediterrán Partnerség: Az Európai Unió és a mediterrán országok kapcsolatrendszerének elemzése és értékelése (Ph. D. értekezés) Budapest, 41.old. 9

Gazdasági szempontból a mediterrán térség a világ egyik leggyengébben teljesítő régiója. Részesedése a világ gazdaságából rendkívül alacsony, egy főre jutó GDP-je alig haladja meg az 1500 dollárt. A térség országainak gazdasága szinte kivétel nélkül gyenge lábakon áll, aminek több oka is van. Az egyik, hogy az országok többségének fő exportcikke a kőolaj, amely az országok többségénél az export 50-90%-át jelenti. Ez pedig azt jelenti, hogy a gazdaságok szerkezete nem eléggé diverzifikált, teljesítménye nagyrészt a kőolajtól függ, így a világpiaci árak gyors változása alapvető hatással bír az országok gazdaságára. Többek között ennek is köszönhető a gazdasági növekedés bizonytalansága. Némelyik évben, amikor a kőolaj világpiaci ára az egekben volt, a világgazdasági növekedést meghaladó ütemben nőtt ezen országok teljesítménye, rá egy-két évre, az olajárak esésekor, pedig erőteljes visszaesés volt tapasztalható. Hasonló függőség érvényesül az olyan országok esetében, melyeknél a mezőgazdasági termelés szintén meghatározó szereppel bír a gazdaság teljesítményének alakulására. Tunéziában például az elmúlt évtizedekben jó néhány olyan év volt, amikor az időjárás szeszélye miatt a mezőgazdasági teljesítmény elmaradt a várttól, ez pedig a GDP-ben is éreztette hatását. Az ingadozó mezőgazdasági termelést jól érzékelteti a 12.ábra, illetve a 15.ábra, ahol a mezőgazdasági termelést néhány fontosabb termék esetében vizsgáltuk. Az előző évihez képest 11%-os visszaeséssel jelentős köze volt a mezőgazdaságnak ahhoz, hogy a tunéziai gazdaság 2002-ben csak mintegy 1,7%-os növekedést produkált, jóval elmaradva a korábbi évek átlagától. A gazdasági bizonytalanság további oka lehet a bel- és külpolitikai rendezetlenség. Algériában például a polgárháborús helyzet közepette a fegyveres erők egyszerűen nem tudták biztosítani a népesség biztonságát, legfeljebb a nagyobb városokban, a bizonytalanság pedig a gazdasági tevékenység visszaeséséhez vezetett. Egy másik állam, Líbia esetében pedig a különféle nemzetközi embargók eleve behatárolták a gazdaság mozgásterét, és sok más egyéb tényező mellett ez is korlátozta a fejlődést. A terrortámadások visszavethetik a beruházásokat is. Többek között így fordulhat elő, hogy az egész mediterrán térségbe áramlott működőtőke mennyisége a 90-es években alig haladta meg Magyarországét 6. A gazdasági gyengélkedést azonban még tovább súlyosbíthatja az a tényező, amelyről egyes mediterrán országokban a vezetés nem hajlandó tudomást venni, ez pedig a demográfiai tényekben gyökerezik. 6 Szigetvári Tamás [2002]: Euro-Mediterrán Partnerség: Az Európai Unió és a mediterrán országok kapcsolatrendszerének elemzése és értékelése (Ph. D. értekezés) Budapest, 38.old. 10

1.2.2. Gyorsan növekvő népesség és a következmények A gazdaság mellett még nagyobb jelentőségű, fontosabb következményekkel járó probléma érkezik demográfiai oldalról, ez pedig nem más, mint a túlnépesedés. 1950-ben a mediterrán népesség 2/3-a a tenger északi partján élt, 2020-ra ez az arány megfordul. Európában ugyanis évente átlagosan 0,2 %-kal, míg a Mediterráneumban 2%-kal növekszik a népesség. 2000-ben a Földközi-tenger északi partjának népessége Ciprus és Málta lakosságával együtt körülbelül 205 millió fő volt, ugyanakkor a déli parton 234 millióan éltek. Egyes becslések szerint 2050- re az északi part lakossága kevesebb lesz 180 milliónál, ezzel szemben az összes déli mediterrán államot figyelembe véve (tehát Szíriával, Törökországgal együtt) több mint 413 millióan fognak élni a déli parton 7. Ez pedig egyre valószínűtlenebbé teszi a térség életszínvonalának jelentős emelkedését, hiszen a fejlődést háttérbe szorítják az arra irányuló próbálkozások, hogy az egyre növekvő népességnek megélhetési lehetőséget, munkát adjanak, hogy a szociális ellátás (oktatás, egészségügyi intézmények stb.) hatásfoka ne csökkenjen, magyarul, az esetleges növekedés csak ahhoz lesz elegendő, hogy az országok szinten tartsák magukat. Ugyanakkor a növekvő népesség növekvő élelmezési feladatokat is jelent. Egyes országok (Algéria, Egyiptom stb.) importjában már most jelentős helyet foglalnak el az élelmiszerek, később ez méginkább érvényes lehet. Ez persze a fontos devizabevételek kiesését, elköltését, költségvetési- és pénzügyi gondokat is jelenthet az országnak. Másrészt a fogyasztás növekedésével az amúgy is korlátozott észak-afrikai vízkészletek is veszélybe kerülhetnek. Logikusan következik a fent elmondottakból az is, hogy amíg az európai népesség elöregszik, addig a Földközi-tenger déli partvidékén egyre nagyobb arányban lesznek a fiatalok, így a mediterrán országok népességének mintegy fele 15 évesnél fiatalabb. Mindez azt jelenti, hogy a növekedés lassítása már nem igazán lehetséges, hiszen a növekedésért felelős korcsoport már megszületett, azaz a szükséges intézkedések már 15-20 éve késnek. Hatékony korlátozó intézkedések bevezetésének a valószínűségét csökkenti, hogy a térségben jónéhány kormány nem hajlandó a problémát valódiként felfogni, gyakran a népesség növekedésében a politikai súly növekedését látva. 7 ENSZ becslés, Forrás: Brauch, Hans Günter [1998]: Urbanization and Natural Disasters in the Mediterranean: Population Growth and Climate Change in the 21st Century, http://www.proventionconsortium.org/files/conference_papers/brauch.pdf, letöltés: 2003.11.20. 11:02 11

A régióban már most elég magas a munkanélküliek aránya, Tunéziában például a lakosság 14,5%-ának nincs munkája 8. A megjelenő nagyszámú fiatalra az oktatási intézmények sem készültek fel, így ennek a rétegnek a képzése oktatási reformok híján akadályokba ütközhet, ami mind a hazai, mind a nemzetközi munkapiacon alacsony versenyképességhez vezethet, és ezáltal tovább csökkenti az amúgy sem magas munkához jutási esélyeket. Tömegesen jelenhetnek meg tehát a nagyrészt fiatal, az elvárásokhoz viszonyítva képzetlen munkanélküliek a gazdaságban, akiknek szinte esélyük sem lesz a munkavállalásra. A munkanélküliség hatására bekövetkező belföldi migráció már eddig is nagy méreteket öltött, ez pedig tovább fokozódhat. A városokba költözők jobb esélyeket remélnek a megélhetéshez, megjelenésük azonban további szociális gondokat eredményezhet, például a hajléktalanok, a városi szegények számának emelkedését, környezetszennyezést stb. Külföldre is jelentős számban áramlottak, főleg Törökországból, illetve a Magrebországokból, ez pedig már közvetlenül érintette Európát. Az ezredfordulón az EU-ban több mint 10 millió, a Mediterráneumból érkezett bevándorló élt, ezek nagy része Franciaországban és Németországban. A mediterrán népesség növekedése tovább fokozhatja a migrációs nyomást, Európa pedig nincs felkészülve nagyszámú, nagyrészt alacsonyan képzett munkavállaló fogadására. A remigrációra, azaz a bevándorlók hazatelepülésére pedig kevés az esély és a példa. Voltaképpen ez érthető is, hiszen ha a bevándorlónak nem is sikerült meggazdagodnia, és esetleg a nyugati mércével még szegénynek számít, általában még mindig jobban él, mint ahonnan jött. Másrészt könnyen lehetséges, hogy a visszavándorlót otthon sem fogadják olyan szívesen, mivel időközben esetleg olyan értékeket tehet magáévá és vihet haza, amire a hazai társadalom nem nyitott 9. Az EU és a mediterrán partnerek kapcsolatának többek között a migrációs kérdés szabályozása jelenti majd az egyik fő kihívást, mivel az Uniónak máig nem sikerült közös bevándorlási politikát kialakítania. Az eddig elhangzottakból következik, hogy a túlnépesedés a gazdasági problémák mellett, vagy azokból következően előbb-utóbb biztonsági problémákat is előhoz, melyek főleg a megnövekedett népesség eltartására képtelen gazdaság instabilitásából következnek. Biztonságpolitikai szempontból ezen közvetett veszélyek mellett van egy másik, közvetlenül jelentkező fenyegetés is. 8 2002-es adat. Forrás: Európa szerver, The EU s relations with Tunisia Basic Data, http://europa.eu.int/comm/external_relations/tunisia/intro/index.htm, letöltés dátuma: 2003.06.11. 15:33 12

1.2.3. Iszlám fundamentalizmus Említettük a munkapiacon megjelenő nagy számú viszonylag képzetlen fiatalt, akiknek éppen nagy számuk, és alacsony képzettségük miatt kevés esélyük lesz arra, hogy munkát kapjanak. Ezzel kapcsolatban nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a munka-, illetve bármilyen értékelhető perspektíva nélküli fiatal tömegek a radikális mozgalmak, így az iszlám fundamentalizmus, közvetve pedig a terrorizmus legjobb utánpótlási bázisát képezik. Történelmileg az iszlám fundamentalizmus egyidős magával az iszlámmal, korunkban azonban a technikailag fejlettebb nyugati kultúra megjelenésére adott egyfajta válaszlehetőségnek tekinthető, reform-irányzatnak, mely a reform fő eszközeként nem a nyugati eredmények átvételét, hanem a valláshoz való visszatérést választotta. Kialakulásának és erősödésének fő oka a gazdasági, politikai és társadalmi rendezetlenségben keresendő, egyaránt hozzájárult a nyomor, a korrupció, az elit elnyugatiasodása, valamint a nyugati értékek, termékek korlátlan terjedése is. Az iszlám fundamentalizmus a nyugatot teszi felelőssé a közösségek széthullásáért, a kábítószer-fogyasztásért, a bűnözésért, valamint a hagyományos iszlám értékek háttérbe szorulásáért, elértéktelenedéséért. A mediterrán államokban egyelőre nincs kiforrott koncepció arra, hogy miként viszonyuljanak a politikai szerepvállalásra aspiráló szélsőséges iszlám mozgalmakhoz. Több országban egyelőre a teljes háttérbe, illegalitásba szorítás figyelhető meg, máshol (pl. Tunézia, Marokkó, Egyiptom) kísérleteket tettek a politikai rendszer ezirányú liberalizációjára, azonban szigorú állami kontrollal (például a döntéshozó testületekben a megszerezhető helyek maximalizálásával). Vannak olyan államok, ahol a hadsereg állandó jelenléte biztosítja az iszlám erők háttérben maradását, ilyen például Algéria, ahol a mai napig szinte polgárháborús helyzet van, illetve Líbia, ahol szintén a hadsereg biztosítja a rendszer fennmaradását. Máshol pedig (pl. Libanon, Palesztina) a hazai fundamentalisták harca nem a hazai, hanem az idegen hatalom (Izrael) ellen folyik. Az iszlám fundamentalizmus a konkrét veszélyei közé sorolhatjuk magát a terrorizmust, amely a humanista szempontokon és a biztonságpolitikai megfontolásokon felül gazdasági és társadalmi szempontból is jelentős károkat okozhat (idegenforgalom csökkenése, személyi-, szabadságjogok korlátozása, arabellenesség a nyugati világban stb.), ezen kívül könnyen átterjedhet az európai kontinensre is. 9 Balogh István [1997]: Az EU mediterrán politikája és Magyarország érintettsége (In: Lukács György, Szafír György, Balogh István [1997]: A Balkán, a közel-kelet és a déli mediterráneum, Budapest ISM) 13

Egy fundamentalista erő hatalomra kerülésekor szintén kiszámíthatatlan következményei lehetnek az eddigi vezetők eltávolítása után keletkező hatalmi vákuumnak, és valószínűleg a gazdasági kapcsolatok jelentős hanyatlására is lehetne számítani. Az is elképzelhető, hogy egy ilyen hatalomváltáskor a térség többi állama a hadsereg megerősítésében látná a garanciát arra, hogy ez ne történhessen meg a saját területén, ez pedig fegyverkezéshez vezethet, ami nem csupán elvonja az erőforrásokat a gazdasági fejlődéstől, hanem veszélyeztetheti az egész térség viszonylagos békéjét. 1.2.4. Összegzés Európának a mediterrán térséggel Balogh István szerint 10 három fő kapcsolatiránya, oszlopa van. Az első a marokkói irány, mely magába foglalja Marokkót, Mauritániát és a problémás nyugat-szaharai térséget. A második oszlop az Algériát, Mauritániát, Csádot, illetve Tunéziát tömörítő csoport, a harmadik pedig a Mediterráneum keleti részét (főleg Egyiptom, Líbia, Szudán, Izrael, Palesztina, Jordánia) tartalmazó földrajzi térség. A szakértők vélekedése szerint, ha az egyik oszlop valamilyen probléma folytán kidől, meggyengül, az a többi oszlopot is instabillá teszi. Eszerint a Mediterráneumban megjelenő válság nem csak egy országra, hanem akár az egész térségre negatív hatással lehet. Láthatjuk tehát, mennyire sokrétű és gazdasági, társadalmi, valamint biztonsági szempontból mennyire egybefonódó az a problémakör, amellyel a mediterrán térségnek és Európának is szembe kell néznie. Adott egy térség az öreg kontinens közvetlen szomszédságában, sebezhető gazdasági és társadalmi berendezkedéssel, alacsony jövedelemmel, növekvő népességgel. Ráadásképpen a térség a helyszíne a világpolitika egyik legkényesebb, egy idő óta már-már megoldhatatlannak tűnő konfliktusának, az arab-izraeli szembenállásnak. Ez utóbbi kérdés pedig gyakran nehezíti a többi országgal való párbeszédet is 11. Tudjuk, hogy a mediterrán országok részesedése az EU kereskedelmében alacsony, 5% körüli, ennélfogva az együttműködés révén remélhető gazdasági előnyök bizonyos szempontból korlátozottak. A kereskedelem egyharmadát az energiahordozók teszik ki, az Unió számára tehát tulajdonképpen ezen az egyetlen területen van gazdasági érdekeltsége a mediterrán országokban. Elmondható tehát, hogy az Uniónak elsősorban nem gazdasági érdekei vannak a Mediterráneummal szemben, megállapíthatjuk, hogy a Partnerség közösségi 10 Balogh István [1997]: Az EU mediterrán politikája és Magyarország érintettsége (In: Lukács György, Szafír György, Balogh István [1997]: A Balkán, a közel-kelet és a déli mediterráneum, Budapest ISM) 11 Lásd a barcelonai folyamat folytatásaként működő konferenciák eseményeit 14

szempontból nagyrészt egyfajta önvédelem, melynek a mediterrán államok gazdasági fejlesztésében való részvétellel a fejlődés hiányában fellépő problémák kivédése a célja. Másrészt a mediterrán népesség növekedése a felvázolt problémákon túl még hasznot is hajthat az EU-nak, hiszen ha sikerül a térség gazdaságainak stabilizálása, (a már említett mértékű népességnövekedéssel) az Unió a világ egyik legnagyobb piacú szabadkereskedelmi térsége révén erősítheti pozícióját a világgazdaságban. Nem is beszélve arról, hogy a mediterrán országok egy százalékpontos GDP növekedése becslések szerint mintegy 400 millió dollárral emelheti az EU exportját a térségbe 12. Ahogy a fentiekből kitűnik, a kizárólag európai integrációs törekvésekre is alapvető hatással vannak a Földközi-tenger déli partján elterülő államok. Ebből a szempontból Európának elsősorban biztonsági kérdésekkel kell tehát számolnia, hiszen az ezekben az államokban felmerülő problémák, már csak a földrajzi közelség miatt, de amiatt is, hogy a dél-európai államok szoros kapcsolatban állnak ezekkel az országokkal, könnyen átterjedhetnek. A biztonsági szempont mellett azonban a gazdasági sem elhanyagolható, hiszen ahogy láttuk, egy gazdaságilag instabil ország szintén nemcsak saját magára, hanem az egész térségre veszélyes lehet mind politikai, mind gazdasági szempontból. Így könnyen belátható, hogy Európa jóléte is szoros kapcsolatban áll a mediterrán térség problémáival, tehát az Uniónak is érdeke, hogy egy jól fejlett mediterrán térséggel tudjon kereskedni. 12 Szigetvári Tamás [2002]: Euro-Mediterrán Partnerség: Az Európai Unió és a mediterrán országok kapcsolatrendszerének elemzése és értékelése (Ph. D. értekezés) Budapest, 78.old. 15

1.3. Az integrációs törekvések történeti áttekintése 1.3.1. A kezdetek Marokkó, Algéria és Tunézia, azaz a volt észak-afrikai francia fennhatóságú területek Európához fűződő kapcsolatait tulajdonképpen már a Római Szerződés is szabályozta. Tunézia és Marokkó szempontjából ez annyit jelentett, hogy Franciaország korábbi protektorátusai lévén különleges elbánásban részesültek, ami annyit tett, hogy Franciaországnak nem kellett azonnal leépítenie a velük szemben életben lévő vámkedvezményeit. Algéria ekkor még Franciaországhoz tartozott, így a Magreb-országok közül egyedüliként rá teljes mértékben kiterjedt a Szerződés hatálya. 1963-ban Marokkó és Tunézia tárgyalásokat kezdett a Közösséggel, melynek eredményeként 1969-ben 5 évre szóló részleges társulási szerződést írtak alá. A szerződés ipari vámmentességet irányzott elő, részben a mezőgazdaságban is, cserébe a közösségi termékek importját bizonyos mértékig liberalizálták, ezen kívül a szerződés már ekkor előirányozta egy szabadkereskedelmi övezetlétrehozását. A 70-es évekre a Közösség már 13 további mediterrán országgal kötött hasonló megállapodást. A bilaterális megállapodások azonban hamarosan viták forrásaivá váltak. Az egyes mediterrán országok az EK egyes tagállamainak érdekei szerint más és más megítélés alá estek, más elbánásban részesültek. Ezen kívül problémát jelentett a mezőgazdaság terén lévő CAP szabályozás, illetve a más országoknak (gazdaságilag elmaradottak, valamint a Brit Nemzetközösség tagjai Nagy-Britannia készülő csatlakozásával) nyújtott kedvezmények jelentősen csökkentették a megállapodások jelentőségét. Újfajta megközelítésre volt tehát szükség, amit az is indokolt, hogy a közel-keleti országok immár önállóan döntöttek a kőolaj kitermeléséről, amivel természetesen szabályozni tudták a kitermelt mennyiséget és a kőolaj világpiaci árát, lényegesen erősebb tárgyalási pozícióhoz jutva ezzel. 16

1.3.2. A globális mediterrán politika 1972-ben született meg a Globális Mediterrán Politika (GMP), amely célul tűzte ki az egyenlőtlenségek megszüntetését. Ezen belül a Közösség indítványozta az ipari áruk szabadkereskedelmének megteremtését az egyes országok fejlettségi fokához mérten, kedvezményes elbánást ígért a mediterrán mezőgazdasági export 80%-ára, valamint pénzügyi segítséget és a vendégmunkás-kérdés rendezését ajánlotta. Importkvótákat állapított meg a kőolajszármazékokra, a gyapotra, a foszfáttartalmú műtrágyákra, valamint a mediterrán országok számára közép- illetve hosszútávú átmeneti időszakot biztosított. Elismerte annak a lehetőségét, hogy ha valamely szektorban valamilyen probléma illetve hanyatlás jelentkezne, az érintett fél azon a területen defenzív intézkedéseket vezethessen be. A megállapodás végrehajtását a felek által felállított Társulási- illetve Együttműködési Tanács ellenőrizte volna. A megállapodás után pénzügyi konstrukciókat tartalmazó jegyzőkönyvek aláírására került sor, ezek egy része közvetlen pénzügyi segítséget, a másik része az Európai Befektetési Bank kedvezményes kondícióit tartalmazta. A GMP tervezete a mediterrán országok körében azonban nem aratott sikert. Kritizálták a Közösséget, mivel a szabadkereskedelem mellett a kooperáció és az agrárügyek kevesebb figyelmet kaptak. Másrészt úgy vélték, ellentmondás mutatkozik a mediterrán országok Közösségbe irányuló exportjának növelése és az EK tervezett piacvédelmi intézkedései között, főleg a ruházati- illetve az agrártermékek esetében. A GMP megvalósítása a Közösségen belül is különféle érdekekbe ütközött: Olaszország és Franciaország túlzott konkurenciát látott a mezőgazdaság terén a mediterrán államokban, Nagy-Britannia pedig inkább a Brit Nemzetközösség tagjaira fordított nagyobb figyelmet. A Globális Mediterrán Politika kudarcát végül is a világpolitika eseményei tették teljessé. A Jom Kippur háborút követően az Izraelt támogató országok viszonya az arab államokkal jelentősen megromlott. Az arab olajexportáló országok pedig az olajat használták fő fegyverként a nyugati államokkal szemben. Az olaj világpiaci árának robbanása világgazdasági válságot idézett elő, mely károsan hatott a Közösség gazdaságára is. A fennálló válság miatt kevés figyelmet tudtak a GMP-re fordítani, és a válság következtében a támogatásokhoz és az együttműködési programokhoz előirányzott pénzösszegek sem álltak már rendelkezésre. 17

1.3.3. A 70-es és 80-as évek A 73-as olajválság kapcsán európai kezdeményezésre egy úgynevezett euro-arab párbeszédet hívtak össze 1974-ben, melynek résztvevői az EK tagállamai illetve az Arab Liga országai voltak. Munkacsoportokat állítottak fel többek között az iparosítás, infrastruktúra, kereskedelem, pénzügyi-, műszaki- illetve tudományos együttműködés, kultúra, társadalmi problémák, munkaerő és mezőgazdaság kérdéseiben. A palesztin kérdésben azonban ez a fórum sem tudott előbbrelépni, így a tárgyalások nem vezettek eredményre. Így végül a Közösség lemondott eredeti terveiről, és ismét külön-külön kötött az egyes államokkal megállapodást. Tunézia 1976-ban került sorra. Az átfogó mediterrán politika megalkotására ezután is történtek próbálkozások, melynek fő szorgalmazói a Közösségen belül főként a déli államok voltak. 1983-ban Francois Mitterand francia elnök marokkói látogatása során sürgette a mediterrán országok párbeszédét, mindhiába. Szintén nem aratott osztatlan sikert három évvel később Craxi olasz miniszterelnök hasonló tartalmú kezdeményezése sem. Ugyanígy járt a közös jugoszlávalgériai felhívás is. A mediterrán államok közül 1981-ben Görögország, 1986-ban Spanyolország és Portugália is a Közösség tagjaivá váltak, ami egyértelműen hátrányosan érintette a többieket, mivel termékeiket a görög, spanyol és portugál árucikkek kiszorították. Később kaptak ugyan kompenzációt, de a kedvezmény csak az 1980 és 1984 közötti átlagos exportnak megfelelő mennyiségre volt érvényes. Így nem volt lehetséges sem az exportbővítés, sem a termékskála kiszélesítése. A 80-as évek végén és a 90-es évek elején ismételt kísérletek történtek a mediterrán politika megújítása érdekében. Ennek keretében alakították meg a Nyugat-Mediterrán Kooperációs Hálózatot, melynek az egyik oldalról Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Portugália, majd egy évvel később Málta, másik oldalról pedig Algéria, Líbia, Marokkó, Mauritánia illetve Tunézia voltak a tagjai. Az 5+5-ök együttműködésének fő koncepciója az volt, hogy a képviselők évente összeülnek és gazdasági, politikai, kulturális, ökológiai kérdésekben folytatnak párbeszédet, így próbálva mélyíteni az adott területen való együttműködést. A fő kérdés tehát a kooperáció elősegítése volt, a mélyebb párbeszédre irányuló kísérlet azonban nem járt sikerrel. A felek között jelentős nézetkülönbségek alakultak ki, az északi ötök a déliek egymás közötti együttműködését hiányolták, a déliek pedig az európai felek szemére vetették, hogy túlzott figyelmet fordítanak a volt szocialista kelet-európai országokra. 18

A tárgyalások megakadásában szintén jelentős szerepet játszottak az azóta sem teljesen tisztázott Lockerbie-ügy líbiai vonatkozásai. Az 5+5 kezdeményezés tehát nem volt sikeres, ahogy az Arab Magreb Unió által létrehozott Védelmi Tanács sem, mivel még a kérdések érdemi felvetéséig sem jutott el. Ugyancsak terv szintjén létezett a Mediterrán Biztonsági és Együttműködési Értekezlet, mely az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlethez (EBEÉ) hasonló feladatokat látott volna el. A tervezet olasz-spanyol kezdeményezésre került napirendre az 1990. szeptemberi külügyminiszteri találkozón Palma de Mallorcán. Szándékaik szerint két- illetve többoldalú keretek között folyt volna a párbeszéd. Az Értekezlet alapja az ún. Mediterrán Akta lett volna, mely tartalmazta volna az ENSZ Alapokmányának, a Helsinki Zárónyilatkozatnak valamint az EBEÉ-nek princípiumait illetve a regionális sajátosságokat. Közben azonban kitört az Öböl-háború, ez pedig eleve kudarca ítélt mindenfajta általános párbeszédre irányuló próbálkozást. Ezen kívül az Egyesült Államok nemtetszését is kiváltotta a tervezett együttműködés, mivel az értekezlet egyik fő vitatémája a Földközi-tengeren állomásozó VI. amerikai flotta jelenléte lett volna. A hab a tortán a Közösség északi szárnyának érdektelensége volt, mellyel az egész kezdeményezést végigkísérte. A tervezet azonban kudarca ellenére is használhatónak bizonyult a későbbi együttműködési kezdeményezésekben: megállapította a tennivalókat valamint az együttműködés kereteit, és ezzel jelentős mértékben hozzájárult a barcelonai folyamat struktúrájához. 1.3.4. A megújult mediterrán politika és követői Barcelonáig 1992-ben kiterjesztették az eddigi együttműködés kereteit. Új területeket vontak be az együttműködésbe, és új programokat indítottak. A legfontosabb területek a regionális együttműködés, a beruházás-ösztönzés, a kultúrák közti párbeszéd, demográfiai problémák, valamint a környezetvédelem voltak. A fontosabb új programok: Med-Invest: a magánberuházások ösztönzésére Med-Urbs: a városfejlesztések céljaira Med-Campus: a térség felsőoktatásán belüli együttműködésre Med-Avicenna: a kutatóintézetek támogatására Med-Media: a sajtó, az egyes rádiós és televíziós együttműködések javítására jöttek létre. 19

A programokra és az együttműködés többi területére a pénzügyi jegyzőkönyvek és a horizontális pénzügyi együttműködés eszközei biztosítottak mintegy 4,4 milliárd ECU-t. 1994-ben Alexandriában egy külügyminiszteri találkozó keretében, melyen Algéria, Egyiptom, Görögország, Olaszország, Marokkó, Portugália, Spanyolország, Tunézia és Törökország képviseltette magát, három munkacsoportot hoztak létre, melyek a társadalmigazdasági kapcsolatokkal, a kultúrák közti párbeszéd erősítésének lehetőségével, illetve a politikai párbeszéddel foglalkoztak. A Mediterrán Párbeszéd és Együttműködés Fóruma fő célja az volt, hogy a mediterrán államok és az európaiak között gyakorlati és rugalmas kapcsolatot kezdeményezzenek, melynek révén könnyebbé válhatna a közös kül- és biztonságpolitikában való együttműködés. A munkacsoportok olyan érzékeny kérdések megtárgyalásának fórumává váltak, amelyeket multilaterális szinten általában lehetetlen volt sikeresen felvetni (így pl. a terrorizmus, a tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos problémák stb.), másrészt nem vált jelentős kezdeményezéssé, amit az is jelez, hogy az EU nem képviseltette magát a fórumon. Az Európai Tanács júniusi ülésén spanyol-olasz javaslatra elrendelték az Unió globális mediterrán politikájának kidolgozását. Ekkor kértek javaslatokat is a kezdeményezésekre vonatkozóan. Szintén ebben az évben az EBEÉ/EBESZ keretein belül az EU meghatározta a mediterrán térséggel való együttműködés legfontosabb területeit. Ezek: politikai párbeszéd, szabadkereskedelmi övezet, tudományos-, társadalmi-, kulturális- és pénzügyi együttműködés, az emberi jogok védelme, valamint a demokrácia terjesztése, erősítése. Később olasz, spanyol és francia közös javaslatra kísérletet tettek egy nem hivatalos biztonságpolitikai európai-mediterrán összekötő csoport létrehozására, azonban miután az arab-izraeli békefolyamat egyik multilaterális tárgyalócsoportja, az ACRS (Arms Control and Regional Security working group Fegyverzetkorlátozási és regionális biztonsági csoport) átvette az EBESZ tevékenységi körébe tartozó feladatok egy részét, a felállítandó szervezet számára nem maradt túl sok mozgástér, így tevékenysége elsősorban szakértői tapasztalatok és információ átadására szorítkozott. Az Unió Tanácsának decemberi esseni találkozója a mediterrán térséget már prioritást élvező térségként kezelte, és 1995 novemberére Euro-Mediterrán Miniszteri Konferenciát hívott össze Barcelonába. Az ott képviselt uniós álláspontot, illetve a mediterrán politika részletes tervét az 1995. júniusi cannes-i csúcstalálkozó záródokumentumában fogalmazták meg. 20

1.4. A barcelonai folyamat 1.4.1. Barcelona 1995. november 27-28.-án lezajlott a barcelonai konferencia, melyen az EU tagállamai mellett 11 mediterrán ország 13, valamint a Palesztin Önkormányzat vett részt. A konferencia zárónyilatkozataként kiadott dokumentum a kapcsolatokat három fő irányvonal mentén kívánta rendezni. 1.4.1.1. Politikai és biztonsági együttműködés Az együttműködés célja az emberi jogok tiszteletén és a demokrácián alapuló euro-mediterrán térség létrehozása, mely garantálja a békét és stabilitást. A dokumentum nagy hangsúlyt fektet az alapvető szabadságjogok (szólás-, tudati-, vallás- stb.) biztosítására, a bármilyen alapon történő diszkrimináció megszüntetésére, a pluralizmusra, a nemzetközi jog tiszteletben tartására stb. Kiemeli a felek készségét az együttműködésre a terrorizmus, valamint a szervezett bűnözés, és a drogprobléma megelőzésében és leküzdésében, valamint a térségben lévő fegyverzet csökkentésében, illetve a tömegpusztító-, nukleáris-, vegyi- és biológiai fegyverek korlátozásában oly módon, hogy az érvényben lévő nemzetközi egyezményekhez csatlakoznak. Ezen kívül lehetőséget nyit a dokumentum minden olyan tevékenység, intézkedés előtt, mely a béke és stabilitás térségének megvalósítását elősegíti, beleértve hosszútávon egy Euro- Mediterrán Paktum megkötését. 1.4.1.2. Gazdasági és pénzügyi együttműködés 21

Az együttműködés célul tűzte ki a jólét térségének kialakítását. Ennek érdekében a következő hosszútávú célok elérése szükséges: A fenntartható társadalmi-gazdasági fejlődés ütemének felgyorsítása A lakosság életkörülményeinek javítása, a foglalkoztatottság növelése, és a térségben lévő fejlettségbeli különbségek csökkentése. A regionális együttműködés és integrációs törekvések ösztönzése A célok eléréséhez előirányzott tevékenységek: a) Szabadkereskedelmi övezet fokozatos létrehozása Az övezet az euro-mediterrán megállapodások és különböző szabadkereskedelmi megállapodások alapján jön létre. Az övezet létrehozásának végső időpontját 2010-re határozták meg, de természetesen adódhatnak különbségek, így például Tunézia esetében a szabadkereskedelem valószínűleg már 2008-ra megvalósul. Az ipari termékek vámjait, illetve vámjellegű korlátait fokozatosan, a későbbi tárgyalások során kialakított időterv alapján bontják le, a mezőgazdaság terén szintén a fokozatosság a jellemző, mely a viszonosság elvén alapul. Hasonló a helyzet a szolgáltatásoknál is. A szabadkereskedelmi övezet létrehozását megkönnyítendő, a felek különféle intézkedéseket hagytak jóvá. Ilyenek: Eredetigazolások kérdésének rendezése, szellemi- és ipari tulajdon védelme, verseny A piacgazdaság elvein nyugvó olyan politikák kialakítása, melyek figyelembe veszik a szükségleteket és az egyes gazdaságok fejlettségi szintjét A gazdasági és szociális struktúra modernizációja, mely ösztönzi a magánszektort, fejleszti a sikerágazatokat, létrehozza és fejleszti a piacgazdaság intézményi kereteit, és mérsékli a változásból adódó szociális hátrányokat. 13 Marokkó, Algéria, Tunézia, Egyiptom, Izrael, Jordánia, Libanon, Szíria, Törökország, Ciprus és Málta 22

b) Gazdasági együttműködés és közös akció A dokumentum számos területet felsorol, így pl.: - befektetésbarát környezet megteremtése - vállalatközi együttműködés - a környezetszennyezés és az elsivatagosodás leküzdése - a nők szerepének, és részvételének növelése - halászat - a vízkészletek hosszútávú menedzselése - infrastruktúra fejlesztése - stb. c) Pénzügyi együttműködés A felek egyetértettek abban, hogy az Euro-Mediterrán Partnerség sikere és egy szabadkereskedelmi övezet létrehozása a pénzügyi eszközök lényeges növelését követeli meg. Ezért: Az Unió cannes-i tanácskozásán mintegy 4,685 millió ECU-s keretet hozott létre, melyet kiegészítettek az Európai Befektetési Bank (EBB) által biztosított hitellehetőségek és az egyes tagországok pénzügyi hozzájárulásai is. Döntöttek a pénzügyi együttműködés hatékonyságának javításáról is. Megegyeztek a gazdaságpolitikákat érintő folyamatos párbeszédben. 1.4.1.3. Szociális és kulturális együttműködés A felek megegyeztek abban, hogy a folytonos párbeszéd a kultúra és a tudomány minden szintjén lényeges szerepet játszik abban, hogy a térség lakóit közelebb hozza egymáshoz és segítse a társadalmi párbeszédet. Ezért: Elismerték, hogy a párbeszéd illetve egymás kultúrájának, vallásának kölcsönös tisztelete közelebb hozza egymáshoz az embereket. 23

Lényeges hangsúlyt fektetnek az emberi erőforrások fejlesztésére, legyen szó az oktatás, illetve a kultúra bármely területéről Nyomatékosították az egészségügyi szektornak a fenntartható fejlődésben játszott lényeges szerepét. Egyetértettek abban, hogy a társadalmi fejlődésnek a gazdasági fejlődéssel egyidőben kell végbemennie. Kiemelt szerepet szántak a civil társadalom megteremtésének. Olyan törvényi eszközök bevezetésében egyeztek meg, melyek erősítik az együttműködést. Kifejezték szándékukat a fiatalok közötti kapcsolatok erősítésének ösztönzésére, valamint a demokratikus intézmények támogatására. Elismerték a migráció kérdésének fontosságát, és vállalták, hogy képzési programokkal, munkahelyteremtésre irányuló erőfeszítésekkel megpróbálják csökkenteni a migrációs nyomást. Szorosabb együttműködést kívántak folytatni az illegális bevándorlók kérdésében. Megismételték szándékukat a megerősített együttműködésre a terrorizmus, a drogkereskedelem, a nemzetközi bűnözés illetve a korrupció területén, valamint a rasszizmus és az idegengyűlölet elleni intézkedésekre. 1.4.1.4. Az együttműködés további lényeges elemei A barcelonai konferencián a megállapodások szellemében munkaprogramokat fogadtak el. Ezen belül megállapodtak, hogy a külügyminiszterek meghatározott időközönként találkoznak, hogy a nyilatkozat megvalósításáról tárgyaljanak, illetve olyan intézkedéseket határozzanak meg, melyek a Partnerség programjába illenek. A külügyminiszterek találkozóját az EU trojka és az egyes mediterrán országok képviselőinek tárgyalásai készítik elő. Ugyancsak szorosabb együttműködést határoztak meg a Partnerséggel kapcsolatban egyéb szakminiszterek, szakértők, parlamentek, regionális- illetve helyi önkormányzatok részvételével. Az együttműködési programok során a gazdaság területén kiemelten kezelik az alábbiakat: Szabadkereskedelmi övezet Befektetések 24

Ipar Mezőgazdaság Közlekedés Energia Telekommunikáció és információs technológiák Regionális tervezés Turizmus Környezetvédelem Tudomány és technológia Vízgazdálkodás Halászat A mediterrán országok egy részével még 1995-ben sikerült az Uniónak lezárni a tárgyalásokat. Tunéziával 1995 júliusában írták alá a megállapodást, mely a mediterrán országok közül elsőként, 1998 márciusában életbe is lépett. A megállapodások alapjában véve ugyanazokat az elemeket tartalmazzák, de természetesen kisebb eltérések léteznek közöttük. Az Európai Unió intézményei közül a Bizottság Külső Kapcsolatok Főbiztossága (External Relations Directorate General) felelős a mediterrán politika menedzseléséért. Fő feladatai: kapcsolattartás a barcelonai folyamatban résztvevő országokkal az Euro-Mediterrán Partnerség program végrehajtása az euro-mediterrán szabadkereskedelmi övezet létrehozása a Közösség képviselete, illetve az uniós támogatás irányítása a közel-keleti békefolyamat (Middle-East Peace Process - MEPP) során a Közösség közreműködésének előkészítése a közös kül- és biztonságpolitikát érintő ügyekben (MEPP, Nyugat-Szahara, Algéria, Líbia stb.) segítségnyújtás a térségben működő bizottsági delegációk számára a MEDA program végrehajtása, ellenőrzése Az Unió Tanácsa globális döntéshozóként felügyeli a történéseket, politikai ösztönzést biztosít, a Parlament tevékenysége pedig leginkább a dialógus elősegítésére, a közös értékek terjesztésére szorítkozik. A Tanács és a Parlament közösen határoz a MEDA és egyéb regionális programok közös költségvetésből történő támogatásáról. 25

1.4.2. Barcelona utóélete 1997. április 15-16-án, Máltán rendezték meg a 2. Euro-Mediterrán Konferenciát. A konferencia fő célja az volt, hogy felsorakoztassa az eddigi intézkedéseket a barcelonai folyamat által vázolt területeken, másrészt pedig irányt mutasson az elkövetkező időszakra. A találkozó azonban leginkább a közel-keleti helyzettel, illetve az izraeli-palesztin találkozóval foglalkozott, a Partnerség kérdésében kevés előrelépés történt. Javaslatokat fogalmaztak meg a kulturális együttműködés, illetve a fiatalok közti együttműködés témakörében. 1998. június 3-4-én, Palermo-ban ad hoc jellegű informális találkozót tartottak, melynek fő célja az eddig elért eredmények összegzése és a következő konferencia előkészítése volt. Az egyik fő téma itt is a Közel-Kelet volt, ezen kívül megbeszéléseket folytattak az együttműködés gazdasági és kulturális területein is. 1999. április 15-16-án, Stuttgartban tartották a 3. Euro-Mediterrán külügyminiszteri találkozót, melynek során a régión belüli együttműködés lehetőségei kaptak nagy szerepet, külön tekintettel a dél-dél irányú szabadkereskedelem megvalósítására. Megbeszéléseket folytattak a pénzügyi és gazdasági együttműködésről, valamint szintén nagyobb figyelmet fordítottak a regionális együttműködés egyes programjaira (pl. EUMEDIS). 2000. november 15-16-a, Marseille volt a 4. Euro-Mediterrán Konferencia időpontja és helyszíne. A találkozó egyik fő irányvonala, immár menetrendszerűen, a közel-keleti helyzet megvitatása volt. A kérdésben a felek nem jutottak közös nevezőre, így nem született közös állásfoglalás. Egyetértés alakult ki a politikai és biztonsági együttműködés kapcsán, miszerint az együttműködés lényeges újdonságot nem hozott ugyan, de bővítette a párbeszéd lehetőségeit a terrorizmus, a migráció és az embercsempészet témaköreiben. A gazdasági együttműködéssel kapcsolatban a résztvevők felvetették a MEDA szabályozásának javítását, a pénzügyi segítség folyamatának felgyorsítása érdekében. Szóba került az agrárliberalizáció, valamint a szabadkereskedelemmel összefüggő eredetigazolások kérdése. 2001. november 5-6-án Brüsszelben találkoztak a Partnerség külügyminiszterei, a fő témák ezúttal a szeptember 11-i terrortámadás, illetve ennek gazdasági vonzatai, valamint a közelkeleti békefolyamat voltak. 26

2002. április 22-23-án tartották a barcelonai folyamat 5. hivatalos konferenciáját Valenciában. Ismét a közel-keleti békefolyamat volt napirenden, emellett a miniszterek akciótervet fogadtak el, mely biztosította a politikai párbeszéd folytonosságát. Az akcióterv utalt többek között a déli partnerek közti együttműködésre, illetve a térségbe történő befektetések fokozására, valamint felmerült egy euro-mediterrán bank megalapításának az ötlete is. Ezen kívül erősíteni kívánta az együttműködést bel- és igazságügyi területen, illetve a kultúrák közötti párbeszéd elmélyítésében. 2003. május 26-27-én Krétán egy úgynevezett Középtávú Találkozót rendeztek a Partnerség résztvevői számára. Egyrészt a Partnerség eddigi eredményeit, másrészt annak jövőjét vitatták meg az Unió kibővítésének tükrében, melynek hatására a Partnerség tagjainak száma 27-ről 35-re emelkedik. A találkozó a Valenciában elfogadott akcióterv eddigi eredményeivel is foglalkozott. 2003. december 2-3-án Nápoly adja a következő hivatalos konferencia (Barcelona VI) helyszínét. 27