Az állat környezetének jellemzői, az istálló mikroklímája. Novotniné Dr. Dankó Gabriella Debreceni Egyetem MÉK

Az állat környezetének jellemzői, az istálló mikroklímája Novotniné Dr. Dankó Gabriella Debreceni Egyetem MÉK

Az élő szervezet, így a gazdasági állat szervezetének működését, fennmaradását, fejlődését meghatározó tényezők összességét nevezzük környezetnek. Az állat és környezete között kölcsönhatások rendszere áll fenn. A környezetben jelen vannak a legfontosabb tényezők, mint a víz, táplálék, levegő, klimatikus elemek, napfény, növények, állatok és az ember, de egyúttal maga az állat is környezet-átalakító tényező.

Korábban az állatok környezete főleg természeti hatásoktól függött, míg napjainkban inkább a mesterséges környezeti tényezőktől. Az intenzív kultúrfajták a mesterséges technológia alkotta környezettel (épület,különböző berendezések, gépek, mesterséges klíma és padozatok, takarmányok, stb.) kerülnek rendszeres kölcsönhatásba, melyek igényeiket jobban kiszolgálják, miközben ellenálló képességük csökkent, de gazdasági értéküket jelentő termelőképességük viszont megnőtt.

Attól függően, hogy milyen típusú környezeti tényezők vannak túlsúlyban benne, az adott állattenyésztési technológia lehet - külterjes (extenzív, pl. az ökológiai állattartás, szabadtartás), - félintenzív, (pl. az ún. hagyományos állattartás) és - intenzív, mint (pl. az iparszerű állattartás). Egyéb környezeti tényezők mellet mindegyik állattartási rendszerben mégis a legmeghatározóbb az ember tevékenysége.

Környezeti tényezők

Az állat életterét meghatározó élettelen, külső környezeti tényezők a légkör, a talaj és a víz. A légköri változások folyamatosak, melyhez az állat tartósan képes alkalmazkodni (akklimatizáció) és a hirtelen változásokhoz is (akkomodáció). A léghőmérséklet és annak ingadozása, nagyobb szélső értékei jelentősen igénybe veszik az állatok ellenálló képességét, ezekre termeléscsökkenéssel reagálnak, de ezek a klimatikus tényezők összefüggésben vannak egyes légző- és mozgásszervi betegségek, vagy fertőző betegségek kialakulásával és terjedésével is.

A levegő páratartalma a hőmérséklettől függ. A levegő nagy relatív páratartalma a magas hőmérséklet káros hatásait fokozza, alacsony hőmérséklet esetén nő a szervezet hőleadása. Ez meghűléshez, izületi betegséghez vezethet. A napsugárzás az istállók mikroklímáját is befolyásolja, és hatással van a szellőztetés rendszerének hatékonyságára is.

Az időjárás elemei között a szél irányát és erősségét az állattartó épületek tervezésénél figyelembe kell venni és szerepe van az istállók szigetelésének és szellőzésének kialakításában is. Az éghajlati elemek között a frontok változásainak is hatása van az állatok szervezetére.

A talaj, mint környezeti tényező összetételével, termékenységével, kötöttségével, hő-gazdálkodásával részben közvetlenül, részben a termesztett takarmányokon, legelőkön keresztül van jelentős hatással az állat szervezetére. Állathigiéniai szempontból a nedves talajokon kevésbé célszerű kifutós istállót létesíteni és ezeken a parazitás fertőzések gyakorisága is nagyobb. A talaj kémiai összetétele, makro- és mikroelemtartalmának hiányai a takarmányok etetése útján hiánybetegségeket, mérgezéseket okozhatnak, ezért a takarmányok vizsgálata alapján pótlólag kell a szükséges adalék anyagokat bejuttatni a takarmányadagokba.

A víz az élet egyik alapeleme a környezetben, mely a talajban, annak felszínén és a légkörben állandó mozgásban van. Az állatok számára alkalmas ivóvíz jó ízű, színtelen, szagtalan, hőfoka 8-12 C, nem túl kemény a benne oldott sók miatt, míg a lágy esővizet csak szükségből fogyasztják. A felszíni talajvíz mintegy 6-8 m mélységből nyerhető és csak rendszeres ellenőrzéssel alkalmas itatásra. A jobb minőségű víz az ún. artézi kutakból nyerhető.

Az élő környezeti tényezők közé tartoznak a növények, melyek a takarmányozás útján az állatok életfenntartásának és termelésének tápanyagszükségletét biztosítják. Ezek nemcsak tápláló-, hanem mérgező anyagokat (pl. toxinokat) is tartalmaznak. Az állatok is jelentős környezeti tényezők a különböző mikroorganizmusoktól kezdve a rovarokon, vagy madarakon át a kis- és nagyemlősökig, melyek állataink környezetében és szervezetében részt vesznek a termelési folyamatban pozitív és negatív hatásaikkal.

A takarmány élettani és gazdasági szempontból különösen fontos tényező a gazdasági állatok hasznosításában. A takarmányozás legtermészetesebb formája a legeltetés, de intenzív állattartás nem képzelhető el intenzív takarmányozás nélkül, mely során az egyes fajták termelési tápanyagszükségleteit optimális összetételben és adagolással kell az állat számára biztosítani.

Az ember, mint környezeti tényező, aki az állatok hasznosítását irányítja, és felelős bánásmódjával befolyásolja. Az ember ellenőrzése alatt tarthatja a környezeti tényezők jelentős részét és az állatok igényeinek, valamint a termelési szükségleteknek megfelelően alakíthatja, módosíthatja azokat.

Az istálló mikroklímája Mikroklímán az istállók levegőjének fizikai, kémiai és mikrobiológiai állapotát és ezen tényezők folyamatos változóját értjük. A mikroklíma tényezői közül - a hőmérséklet, - a páratartalom, - a légmozgás, - a levegő összetétele: por és mikrobiológiai állapota - a megvilágítás - a zajterhelés bír legnagyobb befolyással az állatok életfolyamatára, egészségi állapotára.

A hőmérséklet A hőmérséklet, melynek optimális szintje és tűréshatárt jelentő szélső értékei fajtól, fajtától, életkortól, termelési állapottól, hasznosítástól függően változók lehetnek. Törekedni kell a szükséges belső istállóhőmérséklet fenntartására, ami az épület szigetelésével, a megfelelő nyílászárók használatával, a lehetséges állatlétszám fenntartásával, almozással, szükség esetén terem-, vagy helyi fűtéssel lehetséges. A baromfi és az újszülött, fiatal állatok különösen érzékenyek az alacsony és túlzottan magas hőmérsékletre, mert hőszabályozásuk még kialakulatlan. A hidegben az állatok több mozgást és takarmány kiegészítést igényelnek. A túlzott meleg az állatok többségét még jobban megviseli, jelentős lehet termeléscsökkenésük, ezért árnyékolásról, esetenként szellőztetéses, vízpárás hűtésükről is gondoskodni kell.

A páratartalom A páratartalom kívánatos értéke általában 60-80 %. Összefüggésben van a léghőmérséklettel, mert 20 C és 75% még kedvező lehet, de ugyanez a páratartalom 30 C-on már fülledt levegőt okoz. A nagy nedvességtartalom mind a magas, mind az alacsony hőmérséklet káros hatásait fokozza.

A légmozgás A légmozgás optimális értéke a semleges hőmérsékleti zónában általában 0,05-0,3 m/s. A megnövekedett légáramlás a magas hőmérsékleten kedvező, általában azonban az állatok a huzat hatásait nehezen viselik el, ezért ezt kerülni kell.

A levegő összetétele A levegő összetétele és szennyezettsége szempontjából a megengedettnél több szén-dioxid, ammónia-, kénhidrogén-, por- és csíraszennyezettség káros hatású. Az elfogadható felső értékek szén-dioxid esetén 0,2-0,3 tf %, ammónia esetén 0,01-0,025 tf %, kénhidrogén esetén 0,01tf %, a porszennyezettség esetén 100-200 porszem/ml. A csíraszennyezettség forrása lehet az állat, sőt az ember is, de a takarmánypor is lehet csírahordozó, különösen a padozat, az alom és a berendezési eszközök felületein. A baktérium- és gombacsíra mennyisége, összetétele változó, a megfelelő tisztaság fenntartása, a szellőztetés és fertőtlenítés jelentősen csökkenti a levegő csíraszámát.

A fény A megvilágítás kedvező az állatok életfolyamataira, különösen a természetes fény Az állatfajok többsége legalább 8 órás világosságot igényel. Kedvező, ha az istálló falfelületének legalább 8-10 %-a az ablakfelület. Különböző fajok istállóiban általában a 40-60 lux fényerősség a megfelelő, a megvilágítás hossza a tartásmód és hasznosítás függvénye.

A zaj Az istállótér zajterhelése változó, ami az üzemelő gépektől és az állatoktól is származhat. Az alkalmanként elfogadható, mérsékelt zajszint 30-65 decibel, amit pl. a takarmányozás 5-20 decibellel is növelhet rövid ideig. Ezt a zajterhelést az állatok idegrendszeri károsodások nélkül tartósabban már nem viselik el és nyugtalansággal, termeléscsökkenéssel reagálnak.

Az istálló szellőztetése Az istálló szellőztetésére a belső léghőmérséklet fenntartása, a fölösleges pára és káros gázok, valamint a káros por- és csíratartalom eltávolítása miatt van szükség. A szellőztetés lehet természetes a nyílászárók, tetőszellőzők kialakítása segítségével, és mesterséges a légcserét biztosító ventilátorok és szellőzőcsatornák beépítésével. A ventilátorok használata során követelmény, hogy az istálló minden részében egyformán cseréljék a levegőt, gazdaságosak legyenek és ne legyenek túl zajosak. A szellőztetés rendszerei lehetnek elszívásosak és túlnyomásosak. A szükséges mennyiségű légcserét a levegő hőmérséklete, pára- és gáztartalma alapján határozzák meg a betelepített állatok igényeinek megfelelően.

Az istállók mikroklíma állapota befolyásolja az ott tartott állatok termelését, valamint nagy hatással van az előállított állati termék minőségére is. A mikroklíma tényezői nem csak külön-külön, hanem egymás hatását előnyösen vagy hátrányosan befolyásolva fejtik ki hatásukat a termelő állatok szervezetére és azok termelési eredményeire. Törekedni kell olyan technológiai megoldások használatára, gyakorlati alkalmazására, hogy az istállóklíma paraméterei /kor és hasznosítási iránynak megfelelően/ olyanok legyenek, hogy minimális eltéréssel közelítsenek a komfort vagy úgynevezett optimális termelési zóna értékeihez.

A globális felmelegedés hatására az időjárási szélsőségek miatt megnövekedett figyelem irányul az istállók hőmérsékleti paramétereinek biztosítására. Az istállók hűtése-fűtése egyre nagyobb jelentőséggel bír, de elsősorban a hűtésre kell nagy figyelmet fordítani. Napjainkban szinte csak 20-30 hideg nap van egy évben, míg 90-100 hőségnap tapasztalható, melyből a hőstressz viseli meg legjobban a sertéseket. A komfortzóna biztosítása minden korcsoport esetében fontos, kiemelten a fiaztatás, vemhesítés valamint malac utónevelés fázisaiban. A sertéstartás ajánlott mikroklíma paraméterei

A környezetvédelem jelentősége Egy földrajzi térségben az állattartás kölcsönhatásban van a környezetével. Optimális esetben az állati termék előállítás a környezetével tartósan összhangba kerülhet. A környezetvédelem jelentősége az állattartásban úgy összegezhető, hogy az ember az állatitermék-előállítás környezeti feltételeit tartósan igyekszik fenntartani, beleértve a természeti és emberi környezetet is, és úgy gazdálkodik ezekkel az erőforrásokkal, hogy közben óvja is azokat, nemcsak mint az élelmiszertermelés lehetőségeit, hanem mint az ember életlehetőségeit és kulturális örökségét is. A mai állattartás valójában növekvő mértékben koncentrált termék előállítást jelent, amely többé-kevésbé terheli a környezetét. Az állattartásból származó légszennyezés, ha nem is túl jelentős, a szén-dioxid, ammónia, kénhidrogén, por és csíra kibocsátásból adódik, mely a megfelelő állatlétszámmal, állathigiéniai intézkedésekkel, szűrő rendszerekkel és a klimatikus viszonyok figyelembe vételével tartható alacsony szinten.

A talajszennyezés súlyosabb és tartósabb környezeti károsodást jelenthet, melynek oka lehet, ha a területen zsúfolt az állomány elhelyezése, a legelők használata, vagy a megengedhetőnél több szerves trágya,műtrágya és hígtrágya kerül a talajba, ami a talajok nitrátosodását, elsavanyodását okozhatja, vagy az üzemeltetés során mosó- és fertőtlenítő anyagok, üzemanyag kerül a talaj rétegeibe. Ezek az idegen anyagok nemcsak a talajéletet és a talaj termőképességét rontják sokszor hosszú évtizedekre, hanem a növények részben fel is veszik ezeknek az anyagoknak a koncentrált bomlástermékeit, és a takarmányok útján visszakerülhetnek az állatok szervezetébe és megjelenhetnek az állati eredetű élelmiszerekben is. Az ökológiai állattartás kiemelt célja ennek a folyamatnak a megakadályozása.

A környezet vízkészleteinek szennyezése elsősorban a felszíni talajvizeket, folyó- és állóvizeket szennyezheti, ha a trágyakezelés gondatlansága miatt sok nitrát tartalmú szerves anyag kerül a környező vizekbe, vagy a technológiai mosó- fertőtlenítő víz tisztítatlanul kerül a talajvízbe, vagy egyéb élővizekbe. A talajvíz szennyezése különösen az itatásra használt kutakat veszélyezteti, mert ilyenkor az állatok egészségén keresztül a fogyasztó egészsége is veszélybe kerülhet.

A trágyakezelés módszerei

Az almos trágya kezelése A különböző gazdasági állatok tartása során az istállókban és a kifutókban jelentős mennyiségű almos trágya keletkezik. Alomanyagként a szalmafélék a legjobbak a nagyállatok tartásánál, de alomként, főleg a kisállatok tartásában fűrészport, szalmaszecskát, faforgácsot, vagy ezek keverékét és homokot is használnak, melyek már nehezebben kezelhetők és szerves trágya értékük is kevesebb. A trágyával szennyezett almot rendszerint naponta cserélni kell és friss alomanyaggal pótolni. Nagyállatok tartásánál ez a művelet részben kézi úton végezhető,részben jól gépesíthető.

Az istállóból összegyűjtött almos trágyát gyakran az istállók végében lévő ideiglenes tárolókban tárolják rövid ideig, majd beton padozatú és oldalfalú, oldalról is zárt, esetleg áthajtós rendszerű tárolókba rakják, ahol fóliás fedését is biztosítani lehet. Az így tárolt almos trágya csurgalékvizét megfelelő csatornával külön aknába lehet vezetni, ahonnét azt kiszivattyúzva időszakosan üríteni lehet. Ilyen módon az almos trágya a környezeti levegőt, talajt és vizet nem terheli káros módon. Az így tárolt trágyában olyan mértékű önmelegedés következik be, amely szinte valamennyi fertőző betegség kórokozóját elpusztítja. A szántóföldre alkalmas időben kiszállítható és a bizonyos mértékig összeérett trágya szórógéppel kijuttatható, és gyorsan talajba forgatható. Fontos, hogy az almos trágya az istálló és a tárolók közvetlen környezetét se szennyezhesse és a rakodások szóródás mentesen történjenek

A mélyalmos tartásmódokban naponta kell az elhasznált, szennyezett almot frissíteni, száraz, tiszta alomanyaggal felszórva vékony rétegben a régit. Az így kezelt mélyalom a termelési szakasz befejeztével, vagy időszakonként trágyatárolóba, vagy közvetlen kiszórásra kerülhet. Hasonlóan kezelik a rácspadozatos tartásban keletkezett alom nélküli trágyát is. Fontos követelmény, hogy az almos trágya közé nem kerülhetnek egyéb anyagok, mint állati hullák, gyógyszerek, vegyszerek, növényvédő szerek, vagy műanyagok és egyéb veszélyes hulladéknak minősülő anyagok, tárgyak sem. Nem engedhető meg az almos trágya szabad területen, gödörben, árokban való tárolása, mert az szennyezi a környezetet.

A hígtrágya kezelése A hígtrágya az almozás nélküli tartásban keletkező folyékony halmazállapotú melléktermék, amely az állatok bélsarából és vizeletéből, technológiai vízből és elcsurgó ivóvízből áll. A hígtrágya jelentős felmelegedése elmarad (téli hőmérséklete 7-8 C, a nyári pedig 17-20 C közötti). A trágyában lévő kórokozók ilyen körülmények között hosszú ideig fertőzőképesek maradnak. A hígtrágya mindazokat a kórokozókat tartalmazza, melyekkel az adott állatállomány fertőzött volt. Ezek közül az egyik legáltalánosabb a szalmonella. A keletkezett hígtrágya összetétele állatfajonként eltérő.

A hígtrágyakezelés annak istállóban való gyűjtését, eltávolítását, hasznosításra való előkészítését és hasznosítását jelenti. A rácspadozatok alatt összegyűlt hígtrágya folyamatosan és szakaszosan, gravitációsan, vagy vízöblítéssel távolítható el az istállóból, ahonnét tároló medencébe kerül. A szakaszos eltávolításnál a trágyában túlsúlyba kerülnek az anaerob baktériumok és az ilyen módon tárolt trágya az istálló levegőjét is jobban szennyezi. A hígtrágya további kezelése történhet - homogenizálással, azaz levegőztető keveréssel és szűréses fázisbontással, azaz a szilárd és híg rész szétválasztásával, - valamint biológiai kezeléssel, azaz anaerob, vagy aerob bakteriális kezeléssel és derítéssel, semlegesítéssel. A trágyában lévő esetleges nehézfém-, toxin- és fertőzőanyag-tartalom, valamint a többféle bűzös vegyület miatt a hígtrágyát ajánlatos legalább 1 hétig tartó kezelés és tárolás után kijuttatni a felhasználás területére. Legelőre juttatva a legeltetést csak 2 hónap után ajánlatos kezdeni.

Hullák és hulladékok ártalmatlanná tétele Az állattartásból keletkezett hullák, hulladékok ártalmatlanná tehetők: nagynyomású gőzzel, főzéssel, vagy vegyszeres kezeléssel, hulladéktemetőben, hullaemésztő veremben, állathulla égetőben. Állathullát, állati eredetű hulladékot feldolgozni csak az Állatifehérje Takarmányokat Előállító Vállalat, hatósági engedéllyel bíró vegyipari vállalat jogosult. Az állattartó helyen elhullott állatot azonnal el kell szállítani és konténerben tárolni további szállításáig. Az elhullás okát állatorvos állapítja meg. A helyét fertőtleníteni kell. Az ilyen állattetem csak hatóságilag engedélyezett helyen és módon helyezhető el és tehető ártalmatlanná.

Kártevők elleni védekezés A kártevők elleni védekezés alatt elsősorban rovarok és rágcsálók irtását értjük. Ezek az élősködők nyugtalanítják az állatokat, sérüléseket, fertőzéseket, különféle betegségeket okozhatnak és a takarmányok minőségét is rontják. Rovarirtásra csak olyan szerek használhatók, melyek nem károsítják az állatok egészségét és az állati eredetű élelmiszerekben nem jelennek meg. Használatosak a mechanikai, kémiai és biológiai irtási módszerek. A rágcsálók irtása megelőző és mentesítő jellegű lehet. A legelterjedtebbek a különböző mechanikai és vegyszeres módszerek. Bevált gyakorlat a csalétkek speciális dobozokban való kihelyezése. Rendszeresen ellenőrizni kell a kihelyezett csalétkek mennyiségét és az irtás eredményességét is meg kell ítélni.

KÖSZÖNÖM A FIGYELMET