Felkészült érdekvédelem



Hasonló dokumentumok
Tudás és Szakértelem. Tájékoztató füzet

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ)

MSZOSZ. A HVDSZ 2000 (Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete) a Hajdú-Bihar megyei Régió támogatója. Norway Grants

Kormányzati CSR Prioritások és Cselekvési Terv Magyarországon Amit mérünk javulni fog MAF Konferencia, október 02.

A projekt folytatási lehetőségei

Történeti betekintés

A MUNKÁÉRT PROJEKT TÁMOP C-13/

Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP projekt keretében)

Víziközmű Alágazati Párbeszéd Bizottság /VÁPB/ Szervezeti és Működési Szabályzata március

A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség évi munkaterve

VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM évi munkaterve

Szovátai Ajánlás. Az RMDSZ és a romániai magyar ifjúsági szervezetek közötti kapcsolat a rendszerváltás után több keretben, többféle formában alakult.

Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái.

A világ, amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye, Aki tanul, de nem gondolkodik, elveszett ember. nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk

Jogsegélyszolgálatok koordinációja a legális foglalkoztatás elősegítése érdekében

Felelősen, egészségesen, biztonságosan. Nemzeti Munkaügyi Hivatal 1089 Budapest, Kálvária tér

A VÁLLALKOZÓK ÉS MUNKÁLTATÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (VOSZ)

A VÁLLALKOZÓK ÉS MUNKÁLTATÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (VOSZ)

A Nonprofit Szövetség szerepe a gazdaságfejlesztésben

A VÁLLALKOZÓK ÉS MUNKÁLTATÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (VOSZ)

A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015.

A MUNKÁÉRT PROJEKT TÁMOP C-13/

ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK AUGUSZTUS 31-EI ÜLÉSÉRE

TÁMOP / Munka és tanulás Munkahelyi képzések támogatása a Közép-dunántúli Régió mikro- és kisvállalkozásainál

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, augusztus 25.

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete november 21-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Bemutató megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról és az együttműködés előnyeiről a területen június

TÁMOP A-13/

Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan

Szerepünk a szociális gazdaságban. Kisbér, március 4.

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 04-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

2010. Munkavállalói és munkáltatói érdekképviseleti szervezetek tagjainak képzése

JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT EGYÜTTMŰKÖDÉSI BESZÁMOLÓ

BROADINVEST ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Gépbeszerzés a Broadinvest Kft-nél

MTVSZ, Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása

Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap

Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP

EURÓPAI BIZOTTSÁG III. MELLÉKLET ÚTMUTATÓ A PARTNERSÉGI MEGÁLLAPODÁSHOZ

2010. Érdekképviseleti szervezetek kapacitásainak fejlesztése

TÁMOP-TIOP szak- és felnőttképzési projektjei ben dr. Tóthné Schléger Mária HEP IH szakterületi koordinátor Nyíregyháza

az EVDSZ IV. kongresszusának 2. számú határozata alapján létrehozott pénzügyi alapról év

Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat. Formális és nem-formális képzési lehetőségek az ifjúsági munkában

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012.

A foglalkoztatás fejlesztési feladatai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Hírlevél 3. Munkahelyi kockázatok és azok megelőzése, a Munkavédelmi Érdekképviselet feladata

Tájékoztató a programról

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak között

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

NONPROFIT ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK FEJLESZTÉSE

E L Ő T E R J E S Z T É S

Civil szervezetek együttműködési lehetőségei. Egészségügyi Szakdolgozók Együttműködési Fórum Alapítás 2001

Vállalkozz itthon - fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása

MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE

5. sz. HÍRLEVÉL. Érdekvédelem, érdekképviselet a munkavédelmi területen (Mvt )

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

A térségfejlesztés modellje

Általános rendelkezések

MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK. Dr. Fodor T. Gábor ügyvéd Budapest, szeptember 25.

Szociális szövetkezet, mint innovatív vállalkozási forma. Orfű, május 9.

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács

TÁMOP /A RÉV projekt

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program. Érdekképviseleti szervezetek kapacitásainak fejlesztése c. pályázati felhívásához

Országos KID Egyesület

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről

A STRATOSZ közhasznú társadalmi szervezet évi közhasznúsági jelentése

A Postás Szakszervezet Női Tagozatának Szervezeti és Működési Szabályzata

AJÁNLAT IV. negyedévében a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében

Tájékoztató az Érdekegyeztető Tanács december 20-i üléséről

Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program

SZERVEZETFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK BÁCS- KISKUN MEGYÉBEN AZ MTDMSZ TEREPGYAKORLATÁNAK TÜKRÉBEN

2013. NOVEMBER Gundel Étterem, BUDAPEST. A projektesemény az Európai Bizottság társfinanszírozásában valósul meg.

Az EVDSZ évi munkaprogramja

VETUSFORG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Építés a Vetusforg Kft-nél

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 05-ig!

A PÁPAI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETFEJLESZTÉSE (ÁROP-1.A.2/A )

Előterjesztés. - a Közgyűléshez

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

MÉRLEGEN A KORMÁNYZATI CSR CSELEKVÉSI TERV

Együttműködés az ÉReTT hálózatában

A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A PROJEKTBEN

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30


Az Európai Szociális Párbeszéd legutóbbi eredményei

MUNKAADÓK ÉS GYÁRIPAROSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE. Confederation of Hungarian Employers and Industrialists

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK NOVEMBER 30-AI ÜLÉSÉRE

Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában

ÉRDEKKÉPVISELETI SZERVEZETEK ÉS KAMARÁK LEHETŐSÉGTÁRA

Az ÓBUDAI EGYETEM ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCSÁNAK SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Generációk. Probléma v. erőforrás Mi az az ifjúsági munka? Por és hamu. Tervezési környezet éves éves éves éves.

Család és munka Papon

A Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

T/ számú. törvényjavaslat. a Gazdasági és Szociális Tanácsról

valamint AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI ÜGYNÖKSÉGE

FÜGGETLEN GAZDASÁGI, MUNKAADÓI SZÖVETSÉG POLITIKAILAG PÉNZÜGYILEG JOGILAG ÖNKÉNTES TAGSÁG

Csenger Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és folyamatvizsgálata

Salva Vita Alapítvány 1081 Bp. Népszínház u

"A PÁRBESZÉDNEK NINCS ALTERNATÍVÁJA."

Átírás:

Tájékoztató füzet Felkészült érdekvédelem az ÁFEOSZ-COOP Szövetség kapacitásfejlesztése a Dél-alföldi régióban című TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0018 projekt keretében végzett tevékenységről 1

Tartalom 3 ELŐSZÓ 4 A PROJEKT INDOKOLTSÁGA, CÉLJA 5 A PROJEKT FELADATAI 6 ÉRDEKVÉDELEM Készítette: Pauker Holding Kft. Felelős vezető: Varga Szilárd Budapest, 2014 3

tanácsadással és vállalkozói, munkajogi ismeretbővítéssel. ELŐSZÓ Felkészült Érdekvédelem projekt - Bemutatkozás Tisztelt Olvasó! Az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetségének (ÁFEOSZ-COOP Szövetség) elnökeként tisztelettel köszöntöm. A kiadvány elkészítése az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával, a Projekt révén valósult meg. A Társadalmi Megújulás Operatív Programban a Gazdasági és társadalmi együttműködés erősítése és a társadalmi partnerek kapacitásfejlesztése céljából indult meg a program. Jelen projekt gazdája az ÁFEOSZ-COOP Szövetség mint országos munkáltatói érdekképviseleti szervezet aktív szerepet vállal az érdekvédelmi kapacitások és szakértelem fejlesztésében, növelésében, országos és területi szinten egyaránt. Bízunk abban, hogy ezt a kiadványt hasznosnak tartja, és segíteni tudja majd az ön eligazodását, mind a projekt céljai és feladatai kérdéseiben, mind az érdekképviselet világában. Jelen kiadvány célja a Felkészült Érdekvédelem projekt (továbbiakban: projekt) célkitűzéseinek és feladatainak bemutatása, az érdekképviseleti tevékenység ismertetése és fejlesztése. A projekt címe: Felkészült Érdekvédelem, ami kifejezi az ÁFEOSZ-COOP Szövetség célkitűzéseit az érdekképviseleti munkánk során. A szociális párbeszéd legfontosabb szereplői az érdekvédelmi szervek, amelyek segítik és képviselik tagságukat a munkaerő-piaci és munka világát érintő területeken. A munkáltatók részéről a jogkövető magatartás folyamatos alkalmazkodási kényszert jelent, amely elképzelhetetlen jól működő érdekképviseleti tevékenység nélkül. Dr. Zs. Szőke Zoltán az ÁFEOSZ-COOP Szövetség elnöke Ezáltal a projekt alapvető célja, hogy érdekképviseleteknek segítsen a humán kapacitások megerősítésében, a tudás fejlesztésében, szervezetfejlesztéssel járuljon hozzá a hatékony működés kialakításához és a szociális párbeszéd fejlesztéséhez. További cél, hogy támogatást nyújtsunk a gazdaság kiszámítható működéséhez, a munkajogi ismeretek bővítéséhez, a kollektív szerződések megkötéséhez és egy jogtudatos, versenyképes hatékony munkastruktúra kialakításához; 4 5

A PROJEKT INDOKOLTSÁGA, CÉLJA A Projekt közvetlen és közvetett céljainak bemutatása A szociális párbeszéd és konzultáció ágazati és makroszintű fórumaiban, így a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsban (NGTT), a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumában (VKF) aktívan résztvevő országos érdekképviseletként elsődleges célunk, kapacitásunk megerősítése és fejlesztése, továbbá az együttműködések elősegítése. A projekt elősegíti, hogy hatékonyan és felkészülten képviseljük tagjainkat, megfelelően integráljuk véleményüket, javaslataikat a munkaügyi és szakpolitika alkotás folyamatába, döntéshozatali eljárásokba, segítve a helyes gyakorlatok terjedését. Cél a versenyképesség, áttételesen az egész ország termelékenységének növekedése. A pályázat közvetlen célja a munkáltatók, munkavállalók és vállalkozók alkalmazkodóképességének és a jogtudatosságának elősegítése, ehhez az út az új munkajogi szabályozás alkalmazásának vizsgálatán, munkavállalói és vállalkozói ismeretek bővítésén, naprakész tudás és gyakorlati minták, iratok elérhetővé tételén és vállalkozói körben elengedhetetlen konzultációk, tanácsadások megszervezésén keresztül vezet. A dél-alföldi régióban célunk, hogy az országos szervezeti központtól távolabbi, felzárkóztatásra szoruló területeken is megerősítsük tagszervezeteink humán erőforrását, bővítsük taglétszámunkat, és a tagság kompetenciáinak fejlesztése megvalósuljon. A Dél-Alföldi JOGPONT+ és JOGPONT+ Mini projektek révén a régiót kiválóan ismerő és nagy tapasztalattal rendelkező szervezetként gyakorlattal és helyismerettel tudjuk fejleszteni az érdekképviseleti munkát a régióban. Az érdekképviseleti szervezetek, legyen szó szociális vagy civil alapon szerveződő társadalmi szervezetről, a hazai szociális párbeszéd legfontosabb szereplői. Ezek eltérő mértékben, de küzdenek az általános kapacitáshiánnyal. Ezért szükséges a hatékony érdekképviselet támogatása és a területen működő szervezetek fejlesztése. Az érdekvédelem akkor tud hatékonyan működni, ha a szervezeteknek nem kell foglalkozniuk a napi képzetlenségből és forráshiányból adódó gondokkal. Jelen projekt célja, hogy az ÁFEOSZ-COOP Szövetség mint országos munkaadói érdekképviselet fejlesztését a Dél-alföldi régióban megteremtsük, és kialakítsuk más érdekképviseleti szervekkel a hálózatszerű informális együttműködést, közös szakértői bázist fejlesszünk. A jövő a magas fokú szakmai felkészültséggel rendelkező érdekképviseleteké, amelyek képesek önálló kezdeményezésekre is. Ehhez speciális szakértelemre van szükség, amely sokoldalú elméleti és gyakorlati ismereteket követel, ezt szolgálják a megvalósuló képzések, fejlesztések és felmérések. A fejlődés irányát abban látjuk, hogy szervezetileg, kommunikációs eszközökben, tapasztalatcserére és együttműködésre alapozó érdekképviseleti kapcsolatok tekintetében frissüljünk, hogy a jövőben tevékenységünket a hatékonyabb érdekképviselet jegyében lássuk el. Célunk az, hogy a projekt révén hatékonyabbá tegyük saját és tagjaink (munkáltatók és vállalkozók) működését, kiemelten a dél-alföldi régióban. Ágazat-szakmai stratégiai terv kidolgozásával és a kollektív szerződések hatályosulásának elősegítésével hozzájáruljunk a munkaerőpiac és gazdaság erősítéséhez, tagjaink és együttműködő partnereink tagjainak sikeréhez, mintákkal és tanácsadással segítsük a kollektív szerződések terjedését és az új Mt. ismertetését. A projekt céljaként rövid távon a szervezet működési hatékonyságának növekedését és egy jól képzett és szervezett munkaközösség kialakítását tűztük ki. A hatékonyabb érdekképviselet, tagjaink versenyképesebb tudása gazdaságosabbá és szervezettebbé teszi a működést. A projekt közvetlen célja továbbá, hogy tagjaink és partnereink meglévő erőit öszszefogja, a hiányzó erőforrásokat pótolja, így konferenciák, tapasztalatcserék és workshopok szervezésével segítse a tagságot, a fejlődést, együttműködés kialakítását. A célok közé tartozik a rendezvények és az ágazati-szakmai stratégiai terv révén a kollektív szerződések modernizálása, tagjaink piaci pozíciójának javulása és versenyképességének erősödése. 6 7

Elsőrendű fontosságú a munkaadói érdekképviseleti szervezetek számára a tagokkal folytatott párbeszéd, kommunikáció. A projekt révén segítjük a vállalkozó ismeretek terjedését, az új munkajogi szabályozás ismertetését. Tanácsadással és munkaügyi felméréssel segítjük a tagszervezeteink versenyképességét, az új szabályokhoz való alkalmazkodást, és a kereskedelmi ágazat hazai fejlesztését. A projekt közvetett célja: tagvállalataink foglalkoztató képességének növelése, a vállalkozások helyzetelemzése, tagjaink ismeretbővítése konferenciákkal, munkajogi, vállalkozói ismeretbővítés a lakosság körében, kiemelten Dél-Alföldön. A projekt közvetlen célja, hogy tagjaink és partnereink meglévő erőit összefogja, a hiányzó erőforrásokat pótolja, így tanácsadások (munkahelyi, csoportos, az új Mt.-hez való alkalmazkodás tárgykörében) és workshopok szervezésével segítse a tagtoborzást és a kollektív szerződések népszerűsítését, ágazati kollektív szerződések terjesztését, szakértői bázis fejlesztését, szervezetfejlesztést. Várható eredmények: - szervezetfejlesztési terv készítése és szervezeti integráció - munkaügyi témájú felmérés - a kereskedelmi ágazatban - kompetenciafejlesztés és képzés a munkajogi változások és az alkalmazás területén - konferenciák szervezése az új munkajogi szabályozáshoz való munkáltatói alkalmazkodás segítése érdekében - szakértői tudástár létrehozása - szakértők által kidolgozott minták - munkajogi, kollektív szerződések, ágazati kollektív szerződések kidolgozása, megosztása, hozzáférhetővé tétele - csoportos és munkahelyi tanácsadás a kollektív szerződések megkötése és minták egyedi szervezetre értelmezése, új Mt.-hez való elkalmazkodá, munkajogi problémák kezelése érdekében - kiadványok készítése, a munkajogi, kollektív szerződési, vállalkozási - érdekvédelmi ismeretek terjesztésére A PROJEKT FELADATAI A projekt a szociális párbeszédben való hatékony részvétel és a gazdasági-társadalmi együttműködés érdekében megvalósuló komplex fejlesztést jelent, amely több modulon keresztül, több tevékenység felhasználása által valósul meg. Ennek körében a projekt kitér: Szervezetfejlesztési terv kidolgozása Tevékenység: a szervezetfejlesztés során megtörténik a szervezet átvilágítása, a szervezet jelenlegi kapacitásainak felmérése, a fejlesztés irányainak meghatározása, önértékelés és stratégia kidolgozása a dél-alföldi régióban való fejlődés érdekében. Hatása: szervezetünk kapacitásainak megerősítése a hatékony érdekképviselet érdekében. Ágazati-szakmai érdekképviseleti tevékenységét feltérképező munkaügyi hazai kutatás és ágazati-szakmai munkaügyi stratégiai terv kidolgozása Tevékenység: munkaügyi témájú felmérés megvalósítása és az eredmények ingyenes hozzáférhetővé tétele az interneten. A kereskedelmi ágazatban, kitérve az ágazat helyzetére és az érdekvédelem ágazati szerepére, a kollektív szerződések alkalmazására, a foglalkoztatással járó munkaügyi kérdésekre. A szakmai problémák elemzése, fejlesztési program kidolgozása és nyomon követése, egy felmérés eredményeként. Hatása: ágazati kollektív szerződések helyzetének felmérése, megismerhetővé válnak a legtöbb problémát okozó munkaügyi kérdések és létrejöhetnek a szükséges ágazat-specifikus válaszok a kereskedelemben, majd tudástár fejlesztése. Képzés és kompetenciafejlesztés Elengedhetetlen a tagok ismereteinek fejlesztése. Tevékenység: az Mt. változásai, munkahelyvédelmi és munkahelyteremtő ked- 8 9

vezmények, pályázati lehetőségek, továbbá a munkahelyi, munkaügyi konfliktus kezelésének eszközei és a hatékony érdekképviseleti tárgyalások témakörében, akkreditált program keretében. kialakításához. Az új Mt. jelentősége kiemelkedő, szabályai viszont alkalmazkodási kényszert jelentenek a munkahelyek számára és jelentős az információhiány a munkajogi területeken. Hatása: a szociális párbeszédben és konzultációban résztvevő szervezetek HR kapacitásainak megerősítése hatékony érdekképviselet érdekében. Konferenciák szervezése, amely elősegíti a célok végrehajtását és versenyképes tudással, ismeretekkel szolgálhat, hozzájárulva közös programok, együttműködések kialakításához Tevékenység: két konferencia szervezése a kollektív szerződések és a munkajog témáiban való ismeretek bővítése érdekében. Hatása: hatékonyabb együttműködés elősegítése a konzultációban résztvevő más szervezetekkel, a kollektív tárgyalások és kollektív szerződéskötések elősegítése, az új Mt. terjesztése ismeretbővítéssel, hálózatszerű működés és anyagok tudástárba való feltöltése. Közös tudástár Tevékenység: közös szakértői workshopok keretében kollektív, munkajogi, szakmai, ágazati minták és útmutatók kidolgozása. Hatása: a kollektív tárgyalások és kollektív szerződéskötések elősegítése, új munkajogi szabályozáshoz való hozzájárulás, foglalkoztató vállalkozói ismeretbővítés. Ismeretbővítés a munka világában Tevékenység: munkaügyi kiadványok munkáltatóknak és munkavállalóknak: 1. munkajog és kollektív szerződések 2. vállalkozási ismeretek, 3. érdekképviseletek és a rugalmas foglalkozás témaköreiben. Hatályos ismeretek célcsoport részére, azaz munkavállalóknak, vállalkozóknak közérthetően, munkáltatóknak, foglalkoztatóknak szakszerűen. Hatása: a szociális partnerek újfajta szerepvállalásának erősítése, munkajogi, vállalkozói ismeretbővítés, közvetlen kapcsolat célcsoporttal. A projekt tevékenységei összekapcsolódnak, koncepcionálisan felépített rendszert képeznek, amely hozzájárul az érdekképviseleti tevékenység és a kapacitások komplex fejlesztéséhez. A projekt eredményeit a honlapon közzé tesszük, frissítjük, elősegítve az ismeretek elmélyítését és a disszeminációt. Hatása: a kollektív tárgyalások és kollektív szerződéskötések elősegítése, ágazati kollektív szerződések terjedése, közös tudástár, munkajogi iratminta-tár, hálózatszerű működés elősegítése. Munkahelyi és csoportos tanácsadások: a tagszervezetek részére a kollektív szerződések gyakorlatban történő alkalmazása témakörében, munkaügyi problémák kezelésére Tevékenység: konkrét tanácsadás a munkahelyi problémák feltérképezésével. A kollektív szerződések kiemelt jelentőséggel bírnak a kereskedelmi ágazatban. Tanulmányozásuk, szakértői tanácsadással történő értelmezésük és alkalmazásuk szükséges a hatékony párbeszéd és a társadalmilag felelős megoldások A projekt célcsoportja A projekt célcsoportja az ÁFEOSZ-COOP Szövetséghez tartozó vezető tisztségviselők, illetve a programok megvalósításában közreműködő tagok, alkalmazottaik, partnereink. Az ÁFEOSZ-COOP hangsúlyt fektet az emberi erőforrások képzésére. Számos akkreditált szakmai képzés nyomán látta el megfelelő ismeretekkel tisztségviselőit, alkalmazottait, tagszervezeti munkavállalóit. A szervezet személyi állományának fejlesztése azért fontos tényező, mert célunk, hogy frissüljön a szakmai színvonal, hiszen a tagvállalatokat rajtuk keresztül érjük el. A projektben résztvevő személyek mindegyike a gazdasági érdekérvényesítés 10 11

folyamatában, a vállalkozások versenyképességének javításában közvetve vagy közvetlenül jelen vannak, így az új jogszabályok anyagi ismeretén túl, az egyes hivatali eljárásokig, naprakész ismeretekkel kell rendelkezniük. A projekt tervezésekor saját tagságunknál nagyobb célcsoportot határoztunk meg, illetve a projekt megvalósítása szélesebb társadalmi hatással jár. Tagjaink körében végzett felméréseink és közel 20 éves érdekképviseleti tapasztalatunk alapján megkülönböztetés nélkül, az esélyegyenlőségi szempontok figyelembe vételével definiáltuk a célcsoportot, amelynek képviselői részt vettek a tartalom összeállításában. Ezek alapján alakítottuk ki a projekt részletes szakmai tartalmát. Közvetlen haszonélvezői a projektnek a tagok, akik közvetlenül részesülnek a szervezetfejlesztés és szervezeti integráció eredményeiből, akiknek érdeke hatékony képviselete megvalósul. Az ágazati érdekképviseletek, akik részesülnek a kommunikációs fejlesztés, kiadványok és konferenciák előnyeiből, a tanácsadás révén fejleszthetik, kialakíthatják kollektív szerződéseik, mintáik. Közvetlen célcsoport körébe tartoznak az ágazatban és azon kívül, de érdekképviseletei tevékenységet ellátó szervezetek, akikkel az együttműködés kialakítás kölcsönös eredményekkel jár, közös tudásbázis és hálózatszerű együttműködés fejlődik. A pályázat célcsoportját a nem szervezett munkáltatók is alkotják (tagtoborzás). A pályázat célcsoportját alkotják a Dél-alföldi régióban tagvállalatok képviselői, munkavállalói és áttételesen minden munkavállaló (480.000) és lakos, mivel az információs kampány, tájékoztatók, konferenciák és kiadványok révén széles kört tudunk megszólítani és bevonni az új munkajogi szabályozás megismerésébe, a kollektív szerződések elterjedésébe és az érdekképviseleti munka megismertetésébe. ÉRDEKVÉDELEM A szociális párbeszédet az Európai Unió jogrendszere a szociálpolitika részeként értelmezi. A szociális párbeszéd célja a döntés előkészítésben való hatékony a társadalmat és gazdaságot segítő bekapcsolódás, valamint az ágazatokon belüli bipartit (két oldalú munkáltatói és munkavállalói) megegyezések elősegítése. Az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége a hazai szociális párbeszéd kiemelkedő szereplője, és aktívan közreműködik az érdekképviseleti fórumokon a jogi szabályozók fejlesztésében, projektjei révén a társadalmi felelősségvállalásban. Az ÁFEOSZ- COOP Szövetség tevékenysége során a kereskedelmi társaságok érdekeit védi, képviseli a kormányzat, hatóságok előtt. Tevékenysége döntően a gazdasági érdekképviselet területére terjed ki, a munka világával összefüggő kérdéseket gondoz, részt vesz az NGTT és a VKF munkájában, hozzájárulva a gazdasági szabályozók adójogi, cégjogi, munkajogi és más vállalkozásokat érintő jogszabályok, pályázatok és a minimálbér kialakításához. Emellett szolgáltatásokat nyújt, melyek hozzájárulnak a tagok versenyképességének javításához, a munkaerő-piac fejlődéséhez, a foglalkozatás elősegítéséhez. Ezek körébe tartozik tárasági és szövetkezeti jogi, adózási, munkajogi, pályázati tanácsadás és segítségnyújtás. Az ÁFEOSZ-COOP Szövetség jogi útmutatókkal és tanácsadással segíti tagjait, részletes információkat nyújtva a nemzetgazdasági folyamatokról, munkaerő-piaci és foglalkoztatási kérdésekről. Évenként áttekintő kiadványt készít a gazdasági szabályozók változásáról. A hatóságokkal való rendszeres kapcsolat révén segíti a tagszervezeteket a napi gazdasági problémák megoldásában, a jogkövető magatartás kialakításában. A szövetség igyekszik minél több területen a társadalmi felelősségvállalásban a szerepet magára vállalni, hiszen képes tagjain keresztül a vidéki lakosság szé- 12 13

les rétegét megszólítani. Alapítója a Bartólák Mihály Fiatalokkal a Jövőért Alapítványnak, amely tehetséges és szociálisan rászorult hallgatóknak nyújt ösztöndíjat, szakközép iskolát tart fenn. Az ÁFEOSZ-COOP Szövetség alapvető célja a kereskedelmi tevékenységet végző tagszervezetei érdekeinek képviselete, érvényesítése, védelme az állami, kormányzati, hatósági, valamint egyéb szervezetek előtt; gazdasági tevékenységük közös anyagi eszközökkel történő előmozdítása, a hazai és nemzetközi piacon a gazdasági együttműködés eszközeivel, továbbá hatékony módszerek és lehetőségek feltárásával. 1. Az érdekképviseleti tevékenység bemutatása A társadalmi párbeszéd intézményrendszere a XX. században gyökeredzik, és egy olyan intézményrendszert takar az elnevezés, melynek keretében a társadalom és gazdaság szereplőinek lehetőségük nyílik érdekeik egyeztetésére egymással, illetve a kormányzattal. Az érdekképviseletek a tagságuk körében végzett belső munkájukon túlmenően, mely munka információk nyújtására, tanácsadásra, kapcsolatépítésre, illetve egyéb tevékenységekre tagolódik legfontosabb feladatuknak tagjaik alapvető érdekeinek érvényesítését tekintik, azaz az olyan fellépést, amellyel a tagság érdekeit érintő jogi, gazdasági, szabályozási döntéseket befolyásolni tudják. Az érdekképviseletek működésének lényege a csoportérdek nyílt, aktív képviselete. Az érdekképviselet három fő résztevékenységből áll: érdekegyeztetés érdekérvényesítés, érdekvédelem. Az érdekegyeztetés az érdekek felismeréséből, a részérdekek ismertetéséből, az együttműködő felek közötti egyeztetésből és a közösen elfogadott érdekek rendszerbe foglalásából áll. A szövetségi tisztségviselők fontos feladata, hogy a napi eseményeket figyelemmel kísérve felismerjék a céljaik elérését segítő, vagy a célok elérését akadályozó jelenségeket, és ezekkel kapcsolatban megfogalmazzák a szövetség képviselendő érdekeit. Gyakran előfordulhat, hogy a tagszövetségek és tagvállalatok érdekei bizonyos mértékben eltérnek egymástól, ezért előzetes egyeztetésre van szükség, hogy a szövetség közös érdekei megfelelően kerülhessenek megfogalmazásra. Az érdekérvényesítés az érdekképviselet legfontosabb része, amely lényegében az érdekek elismertetéséből áll, ehhez rendszerint több módszert is igénybe kell venni, többek között valamilyen lobby-tevékenységet is. Az érdek elismertetése igen szakszerű, gondosan előkészített munkát igényel. A munkaadói szövetségek többnyire először egy érdekegyeztetési folyamat eredményeként, más szövetségekkel együtt elfogadható érdekeket alakítanak ki, ezután következik annak elismertetése egy harmadik féllel, igen gyakran a kormánnyal, vagy más hatóságokkal, szövetségekkel. Érdekvédelem, azaz az érdekérvényesítési folyamat során az érdekelismertetés lényegében a szakmai/politikai nyomásgyakorlás egy sajátságos formája, amit lobbizásnak is szokás nevezni. A lobbizás amennyiben nem valósít meg bűncselekményt kaz érdekképviseletnek egy sajátos megnyilvánulása, ahol a képviseletet ellátó arra vállalkozik, hogy a lehetőségére álló eszközökkel megpróbálja a megbízó érdekeit érvényre juttatni. Az EU-ban a lobbi fogalom jelentéstartománya megnőtt, bizonyos problémákat megvilágító munkát is értenek rajta. Ennek keretében a lobbista a döntésre jogosult intézmények tisztségviselői elé tárja a problémát, s elemzéseken, részletes szakmai anyagokon keresztül mutatja be, hogy annak orvoslása miért fontos, illetve, hogy álláspontjának figyelmen kívül hagyása, mely más szereplők helyzetét nehezítené meg. A lobbi tehát felfogható úgy is, mint érdekek közvetítése, továbbítása a törvényhozáshoz illetve kormányzati szervekhez. 2. Az érdekképviseleti tevékenység fórumai 2011-ben a kormány létrehozta a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsot (NGTT), azzal a céllal, hogy átvegye a megszüntetett három érdekegyeztető szervezet az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), a Gazdasági és Szociális Tanács, valamint a Gazdasági Érdekegyeztető Fórum (GEF) szerepét. Az NGTT-vel a korábbi háromoldalú érdekegyeztetés munkaadók, munkavállalók, kormány ötoldalúra bővült gazdasági élet, munkavállalók, civilek, tudomány, egyházak úgy, hogy a kabinet kimaradt belőle, és csak mint meghívott van nevesítve. 14 15

2012-ben megalakult a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF). A versenyszféra országos munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervei és szövetségei, valamint a kormány a gazdasági növekedés elősegítése, a versenyképesség javítása, az üzleti környezeti fejlesztése, valamint a társadalmi párbeszéd versenyszférán belüli erősítése érdekében hozta létre a konzultációs fórumot. A VKF tagjai munkaadói oldalról az ÁFEOSZ- COOP Szövetség, az MGYOSZ és a VOSZ, munkavállalói oldalról pedig a LIGA, a Munkástanácsok és az MSZOSZ. A VKF egy olyan egyeztető, szervezői fórum, ahol 3 oldal képviselteti magát, a kormány, a munkáltatói érdekképviseletek, mint az ÁFEOSZ-COOP Szövetség és a munkavállalói érdekképviseletek, azaz a szakszervezetek. Lényege, hogy biztosítsa a 3 oldal folyamatos konzultációját, szándékainak egyeztetését, amelynek eredményeként javaslatok megvitatása, és előkészítése, megállapodások megkötése történik. Ez nem érinti az NGTT működését, mivel az nem csak gazdasági fórum. Legfőbb fóruma a testületi ülés, amit minimum félévente egyszer, de ha kell többször is megtartanak. A testületi ülés napirendre felvett kérdéseket tárgyal, véleményt nyilvánít, ajánlásokat tesz, ülése azonban zárt. A VKF konzultációs témái közé tartozik például: vállalatokat terhelő adók, munkáltatói és béreket terhelő adók, járulékok, a munkavállalók bérezését érintő kérdések minimálbér-megállapodás, a munkajogi szabályozások, az egyéb, a munkavégzéshez kapcsolódó kiegészítő kérdések (GYED, nyugdíj), a vállalkozások alapítását, működését és megszűnését érintő jogszabályok. 3. A kollektív szerződések szerepe A piacgazdaságokban alapvető elvként érvényesül az a nézet, miszerint a munkáltatói és a munkavállalói oldal között a munkajogviszony jellege miatt kialakuló gazdasági, illetőleg szociális érdekekkel kapcsolatos kérdéseket, amelyek a későbbiek során problémák forrásává válhatnának, tárgyalásos úton kell rendezni, ezzel teremtve meg a munkabékét, illetve a konfliktusos helyzetek munkaharccal történő megoldásának elkerülését. Ennek a sajátos vitamegelőzésnek az egyik eszköze a kollektív alku, amely sikeres kimenet esetén a felek által kötendő kollektív szerződésben testesül meg. A kollektív szerződések munkajogban elfoglalt helyének megértéséhez elsőként annak fogalmi meghatározása szükséges. A kollektív szerződés az egyik oldalról az egyes munkáltató, több munkáltató vagy a munkáltatói érdekvédelmi szervezetek, illetve a másik oldalról a munkavállalói érdekképviseleti szervezetek között létrejövő szerződés, amelyben a munkaviszony tartalmának - a felek által lényegesnek tartott - jogi illetőleg szociális, gazdasági kérdéseit - ide értve a munkáltató és a munkavállaló egymással szemben fennálló jogait és kötelezettségeit - a helyi sajátosságoknak megfelelően megállapítják. A kollektív szerződés a munkaviszonyban szereplő két fél, a munkáltató és a munkavállaló közötti békés viszony megteremtésére szolgáló jogintézmény, amelynek a felek kapcsolatrendszerében meghatározó szerep jut. Magyarországon az alku legfontosabb szintje a vállalati kollektív szerződéskötés, miközben az ágazati szerződések szerepe másodlagos. Ezzel együtt a társadalmi partnerek szerveződése is más, mint az Európai Unió országainak többségében. A kollektív alkuval kapcsolatos szakszervezeti működés jelentős részben a vállalaton belülre került, a munkáltatóktól független ágazati szakszervezeti központok szerepe másodlagos. A piacgazdaságnak megfelelő szabályozás szerint az állami tulajdon erőteljes csökkenésével az állami jogi beavatkozás visszaszorult, így a jogi szabályozás inkább a munkaviszony garanciális elemeire munkaidő, túlmunka, szabadság mértéke vonatkozik. A kollektív szerződések legfontosabb célja a munkabéke 16 17

fenntartása olyan módon, hogy a szerződést kötő felek a szakszervezet és a munkáltató egyetértésben szabályozzák viszonyukat és rögzítsék a munkavállalókra vonatkozó kedvezőbb feltételeket. 18

Főkedvezményezett: Az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége /ÁFEOSZ-COOP Szövetség/ H-1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 11/C Telefon: 1/4555445 Fax:1/3110066 www.afeosz.hu Felkészült Érdekvédelem - az ÁFEOSZ-COOP Szövetség kapacitásfejlesztése a Dél-alföldi régióban című TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0018 projekt Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujszechenyiterv.gov.hu 06 40 638 638 A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.