Anna könyvesbolt Könyv, kazetta, CD, videokazetta 2009. május 28. Közéleti hetilap VII. évfolyam 20. szám Pápa, Kossuth u. 5. Tel.: 89/311-290 Vajda lakótelepi napok Szülinapos játszótér Immár hat éve, hogy a volt Kilián lakótelepen felavatták az Aegon játszóteret, s az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy gyermeknap környékén nagyszabású rendezvénnyel köszöntik a környékbeli gyerekek kedvelt szórakozóhelyét. Idén második alkalommal rendezték meg a Vajda Péter lakótelepi napokat, melynek ezúttal a játszótér és a környéke adott otthont. A kétnapos rendezvényen a játéké és a szórakozásé volt a fõszerep. A programsorozatot péntek este ökumenikus istentisztelet elõzte meg, melyet a Szent Benedek Zenekar koncertje követett. A szórakoztató programok szombat délután kezdõdtek rendõrkutya-bemutatóval. A játszótéren Hétpróba címmel népi ügyességi játékokon is résztvehettek a gyerekek. Közben a színpadon is megélénkült az élet. Bõvebben a 4. oldalon Testületi ülés Fegyelmezett gazdálkodás volt Rendhagyó módon csütörtök délután tartotta májusi ülését városunk képviselõ-testülete. A programon a költségvetési kérdések mellett rendeleteket módosítottak, és a sportcsarnok vezetõje is tájékoztatót adott. 11 milliárd forint volt a város tavalyi költségvetése, ez az összeg közel másfél milliárd forinttal kevesebb, mint az elmúlt években. Az 1,7 milliárdos adóbevétel mellett 136 millió forint kedvezményt kaptak a városban mûködõ vállalkozások. Az intézmények szigorú gazdálkodással teljesítették az évet, legnehezebb helyzetben még mindig a kórház van. Részletek a 2. oldalon Nem volt ez másként az idei évben sem. A szombaton megtartott születésnapi rendezvényen elsõként a hagyományos labdarúgó tornát rendezték meg. Folytatás a 4. oldalon Megújul a Fõ tér. A beruházásra 1,6 milliárdos támogatást ad az Európai Unió. A látványterveket múlt csütörtökön tekinthették meg a pápaiak azon a közmeghallgatáson, amelyet a Fõ téren rendeztek meg. A tervekre nagyon sokan voltak kíváncsiak. A résztvevõk kérdéseket is feltehettek a megújuló városközponttal kapcsolatban. A Közép Dunántúli Operatív Program Keretében Új fõterünk lesz nyert támogatást az Európai Uniótól városunk, a közel 1,6 millió forintot belvárosi rekonstrukcióra, elsõsorban a Fõ tér felújítására költheti a pápai önkormányzat. Továbbiak a 2. oldalon
2 Pápa és Vidéke 2009. május 28. Testületi ülés Fegyelmezett gazdálkodás volt Új fõterünk lesz Folytatás az 1. oldalról - Fegyelmezett, ugyanakkor szegényes gazdálkodást folytattak tavaly a pápai önkormányzati intézmények, a mûködésben a rendkívül kedvezõtlen gazdasági körülmények miatt sok napi gond jelentkezett, de ezeket sikerült megoldaniuk mondta dr. Kovács Zoltán polgármester. Legutóbb az ESZI, a Gróf Esterházy Kórház, a Városgondnokság és a GAESZ gazdálkodását ellenõrizték, szabálytalanság nem történt egyik intézménynél sem, az ellenõrzési Támogatja az önkormányzat a Kékfestõ Múzeumot, mondta dr. Kovács Zoltán polgármester. beszámolót elfogadta a testület. Egységes rendeletbe foglalták a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló rendeletet, mely így átláthatóbb lett és a törvényekhez igazodik. Kiegészítették a közterület rendjérõl szóló rendeletet, melynek értelmében ezentúl Pápán a játszótereken tilos lesz a dohányzás. Ez mindenképpen jó lépés afelé, hogy a város dohányzásmentes településsé váljon. A polgármester hangsúlyozta, nem az az elsõdleges céljuk, hogy egybõl bírságot vessenek ki a szabályt megszegõk számára, ezért az elsõ idõben a figyelmeztetésben részesülnek a játszótereken dohányzók, késõbb azonban a háromezertõl húsz ezer forintig terjedõ helyszíni bírságot vetnek ki a közterület-felügyelõk. Mindezt természetesen a nemdohányzók, illetve a kisgyermekek érdekében teszik. Hasonló rendelet érvényben van hazánk néhány településén is, például Hódmezõvásárhelyen és Dunaújvárosban. Az ülésen a képviselõk döntöttek több pályázat benyújtásáról, többek között járdaépítésre, az Ötödik utca útfelújításának második ütemére, egészségügyi gép-mûszerbeszerzésre a kórház számára, a Weöresiskola akadálymentesítésére, valamint a Várkastély turisztikai felújítására. Törvényi módosításokat fogalmaztak bele az önkormányzati intézmények alapító okirataiba, majd a Városi Sportcsarnok vezetõje válaszolt a képviselõk kérdéseire. Ennél a napirendi pontnál elhangzott, erõsíteni kell a nõi sportokat Pápán. A tervek szerint a nõi kézilabda kapna nagyobb figyelmet, ugyanis ennek a sportágnak régi hagyományai vannak városunkban. Támogatást ad az önkormányzat a budapesti Textilmúzeum Alapítvány fenntartásában mûködõ Kékfestõ Múzeum számára, ugyanis a minisztériumi támogatás évrõl évre kevesebb. Idén annyira alacsony, hogy egyéb támogatások hiányában a múzeum mûködése is kétségessé válna. Ezért az önkormányzat A közterület-felügyelõk ellenõrzik majd a játszótéri dohányzást, mondta Radó István. 900 ezer forinttal támogatja a múzeumot a második félévre, ezen kívül a kékfestõ bemutatókhoz is biztosít 300 ezer forintot. - A múzeum olyan nagy hagyományt és értéket képvisel, hogy mindenképpen védeni kell. A pápai Kékfestõ Múzeumnak mûködnie kell, de nem szabad azt sem elfelejteni, hogy ennek a pápai intézménynek van egy fenntartója. Ebben a helyzetben felvetõdhet városi tulajdonba, fenntartásba való hozatala is fogalmazott dr. Áldozó Tamás alpolgármester. A megyei önkormányzattal való együttmûködés lehetõsége is felmerülhet, tette hozzá dr. Kontrát Károly. Alakulatzászlót adományoz a város a Bázisrepülõtérnek, városi delegáció utazik olaszországi partnervárosunkba, ismét csatlakozunk a szeptemberi autómentes naphoz, és hamarosan megkezdõdik a szeméttelep rekultivációja, többek között errõl döntöttek a vegyes ügyek tárgyalása során a képviselõk. vb Tájékoztató a 2009. június 7. napjára kitûzött Európai Parlament tagjainak választásáról Az a választópolgár, aki az Európai Parlament tagjainak választása napján - 2009. június 7. - lakcímétõl távol, de Magyarország területén tartózkodik és tartózkodási helyén kíván szavazni, a lakcíme szerint illetékes helyi választási iroda vezetõjétõl igazolást kérhet. Igazolást személyesen vagy meghatalmazott útján legkésõbb 2009. június 5-én 16,00 óráig, ajánlott levélben pedig úgy lehet kérni, hogy az legkésõbb 2009. június 2-ig megérkezzen a választási irodához. Igazolást legkésõbb 2009. június 5-én 16,00 óráig lehet kiadni. Az igazolással szavazó választópolgárok a több szavazókörrel rendelkezõ településeken a helyi választási iroda vezetõje által az igazolásban feltüntetett - kijelölt szavazókörben adhatják le szavazataikat. Pápa városban az igazolással szavazók számára kijelölt szavazókör: Türr István Gimnázium Pápa, Fõ u. 10. (2. sz. szavazókör). Szavazni csak eredeti a helyi választási iroda vezetõje által aláírt és lebélyegzett - igazolással lehet, a szavazatszámláló bizottság faxon, e-mailben megküldött vagy fénymásolt igazolást nem fogadhat el. Azok a választópolgárok, akiknek lakcíme csak az adott település megnevezését tartalmazza, Pápán a kijelölt szavazókörben (Türr István Gimnázium, Fõ u. 10.) adhatják le szavazataikat. A mozgásukban gátolt választópolgárok a mozgóurnát írásban kérhetik a helyi választási iroda vezetõjétõl (a jegyzõtõl), illetõleg a szavazás napján a szavazatszámláló bizottságtól. A választópolgár írásbeli kérelmének eljuttatásához segítséget igénybe vehet, de arra nincs lehetõség, hogy igényét írásbeli kérelem nélkül más választópolgár jelentse be. A Helyi Választási Iroda elérhetõségei: Polgármesteri Hivatal, 8500 Pápa, Fõ u. 12.; tel.: 89/324-859, 89/515-060, e-mail: titkarsag@papa.hu. Pápa, 2009. május 25. Kanozsainé dr. Pék Mária, a HVI vezetõje Folytatás az 1. oldalról A beruházáshoz 524 millió forint önrészt kell biztosítani. A rekonstrukció keretében teljesen megújul a Fõ tér, és renoválják az önkormányzat B épületét is. A felújítás 2010 elsõ felében indul régészeti feltárásokkal, a pályázat értelmében pedig 2011 végére el is készülnének a renoválásokkal. - A város legfontosabb közösségi tere a Fõ tér, sokan is laknak itt, még többen közlekednek ezen a helyen. Sokan üzlettulajdonosok vagy - bérlõk itt. Ezért A Jobbik Magyarországért Mozgalom Pápai Szervezete és a Hit Pajzsa Nemzeti Egylet rendezvényei: 2009. május 30-án, szombaton 18 órakor Tavaszi hadjárat rendezvénysorozat az Eszterházy-kastély elõtti parkban. Vendég: Kiss Róbert, a Magyar Gárda fõkapitánya, Egressy László, a Magyar Gárda megyei kapitánya és Murányi Levente, a Jobbik alelnöke. Május 31-én, vasárnap 9.30 órakor trianoni kereszt alapkõletétel Csóton, a Hõsök Kertjében, a hadifogolytemetõben. Június 5-én, pénteken 17 órakor trianoni megemlékezés és gyásznap a pápai millenniumi emlékparkban. A rendezvény vezérszónoka: dr. Hegedüs Lóránt református püspök. fontos számunkra, hogy miként történik meg a tér megújítása. Szeretnénk kérni, hogy észrevételeiket, kérdéseiket, véleményüket írásban juttassák el hozzánk. Szeretnénk úgy kialakítani a város központi helyét, hogy a pápaiak többségének megfeleljen, és hosszú távon akár évszázadokon keresztül is - szolgálja a város lakosságát mondta a közmeghallgatáson dr. Kovács Zoltán polgármester. A fõ tér rekonstrukcióját régészeti feltáráson alapuló tervek alapján lehet megvalósítani, a térrendezésen kívül azonban megtörténik a teljes közmû-rekonstrukció is. A tér burkolása kis és nagy kockakõvel történik majd, és a keleti oldalon egy korábban átvezetõ út jelenik majd meg imitáltan. A Fõ téren a történelmi és mûemléki környezetbe illõ kandeláberes világítás lesz, és elhelyezik itt a régi képeslapokról jól ismert szökõkút mását is. Az új városközpontba a jármûvek nem mehetnek majd be, a forgalmat elterelik innen, Pápán a lakosság16 százaléka él a Belvárosban. A kiskereskedelmi egységek is ide koncentrálódnak, 53 százalékuk mûködik itt. Ez kiemelkedõen magas országos viszonylatban is. A banki szolgáltatások 90 százaléka található a város ezen részén. A turisztikai szolgáltatást végzõ szállodák és éttermek 55, illetve 26 százaléka mûködik a Belvárosban. mondták el a közmeghallgatáson. - Sokkal nyugodtabb, csendesebb lesz a Fõ tér, és szeretnénk, ha minél több cukrászda, kávézó nyílna itt kiülõs teraszokkal. Szeretnénk, ha színpadi elõadások, koncertek színesítenék a belvárosi életet. A most tapasztalható por, bûz, zaj és moraj megszûnik a Fõ téren - mondta dr. Kovács Zoltán polgármester. A Fõ tér rendbehozatalával együtt megtörténik a Városháza B épületének renoválása is. A városközpont rehabilitációjához az önkormányzat önrészként 524 millió forintot biztosít. A Fõ tér rekonstrukciójának terveit Mezei László és Németh Csaba építészek készítették. A közmeghallgatáson dr. Kovács Zoltán elmondta, a tavaly elvégzett közvélemény-kutatás szerint a pápaiak leginkább a Fõ tér és a Várkastély megújítását szeretnék, ezek után a Kossuth utcának és a Belváros többi részének renoválását kívánják, majd a még elmaradt járdák és utak javítását. A Várkastély pályázatáról a közmeghallgatás napján döntött a testület. A renoválás elsõ üteme 1,8 milliárd forintba kerül, ez például húszszorosa egy óvoda éves költségvetésének. Az összköltség 80 százalékára nyújthat be a város uniós pályázatot. Meghívó dr. Kövér László választási elõadására 2009. június 4. 18.30 Országzászló szobor, koszorúzás 19.00 Elõadás a színházban. Meghívó 2009. június 3-án, szerdán 17 órakor Pápán, a Pedagógus Mûvelõdési Házban (Pápa, Fõ u. 2.) lakossági fórumot rendez az MSZP Pápa és Környéke Szervezete. Gõgös Zoltán államtitkár, országgyûlési képviselõ vendége Pál Béla országgyûlési képviselõ, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke. A fórum témája: Európai parlamenti választások, európai uniós fejlesztési lehetõségek Pápán és térségében. Szeretettel várnak minden érdeklõdõt! Képviselõi fogadónapot tart Pápán 2009. május 29-én, pénteken 15-17 óráig az MSZP irodán (Korvin u. 3.) Gõgös Zoltán államtitkár, az MSZP országgyûlési képviselõje, valamint Kovács József és Pingiczer Sándor önkormányzati képviselõk.
2009. május 28. Pápa és Vidéke 3 Útfelújítás uniós támogatással Az elmúlt pénteken ünnepélyes keretek között adták át az Ötödik utca útfejlesztésének elsõ ütemét. A beruházás költségeinek 70 százalékát, mintegy 25 millió forintot európai uniós vissza nem térítendõ támogatásként pályázat útján nyerte el a város. Jól mûködik a pápai lobbi, kezdte köszöntõjét Pál Béla, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke. Mint mondta, Gõgös Zoltán államtitkár, országgyûlési képviselõ és dr. Kovács Zoltán polgármester, országgyûlési képviselõ együttmûködése nyomán Pápa város eredményesen fejlõdik az uniós források felhasználásával. Ha az elmúlt éveket tekintjük, elmondható, hogy a város közel 2,5 milliárd forintnyi vissza nem térítendõ támogatást kapott uniós forrásokból. Ebbõl az összegbõl olyan jelentõs A programra a meghirdetettel ellentétben az EP-lista elsõ helyén álló Szent-Iványi István helyett a tizedik helyen szereplõ Szalay András volt megyei elnök, és a kilencedik helyet elfoglaló John Emese érkezett Pápára. Szabadság, demokrácia, szolidaritás címmel a helyi kisebbségek képviselõit hívták fórumra, az érdeklõdés azonban csekély volt, csupán néhányan jöttek el a Pápai Cigány Kisebbségi Önkormányzattól. Ennek a kampánynak az egyik tétje az, hogy ki lesz Magyarország hangja Európában, és mi azt szeretnénk, ha a harmadik erõ egy olyan erõ és hang lenne, ami európai értékekrõl beszél. Azt gondoljuk, hogy az az irányvonal, melyet az fejlesztések valósulnak meg, mint a Munkácsy Mihály Általános Iskola vagy városi óvodák felújítása, vagy kerékpárút-építés. Pál Béla ennek kapcsán bejelentette, a Várkertfürdõ egészségügyi fejlesztésére 280 millió forintos támogatást nyert el az önkormányzat. Az Ötödik utca felújításának esetleges folytatásáról Pál Béla elmondta, 2009-ben ismét lehetõség nyílik belterületi utak fejlesztésére pályázni. Az elkövetkezõ két évben mintegy 70 milliárd forintnyi vissza nem térítendõ támogatást szánnak a régióban hasonló fejlesztések támogatására. A fejlesztési tanács az uniós fejlesztési források különbözõ ágazatokba történõ elosztásában mûködik közre mondta az avatáson dr. Kovács Zoltán. Az Ötödik utca felújításával kapcsolatban elsõként a környéken élõknek mondott köszönetet a türelemért. Egy a magyar Ezzel a címmel kampányol az európai parlamenti választásra a Szabad Demokraták Szövetsége. A párt most azért munkálkodik, hogy Magyarországnak Európában demokratikus hangja lehessen, mondta múlt csütörtök délután Pápán az egyik képviselõjelöltjük. SZDSZ az elmúlt öt évben az Európai Parlamentben képvisel, az folytatható és folytatandó fogalmazott John Emese. Ha az SZDSZ számára eredményesen zárul az európai parlamenti választás, képviselõjük, mint eddig is, a liberális frakcióba kerül. Egyenlõ jogok, egyenlõ esélyek elérése, a tolerancia megvalósulása, a rasszizmus, a megkülönböztetés elleni harc ez a célja a Szabad Demokraták Szövetségének, itthon is, Európában is, mondta John Emese, aki elárulta: racionálisan gondolkodnak, így azt szeretnék, ha az elõzõ idõszakhoz hasonlóan egy-két jelöltjük be tudna kerülni az Európai Parlamentbe. Varga Bea Hirdetmény Értesítem Pápa város lakosságát, hogy a 2009. június 7. napjára kitûzött Európai Parlament tagjainak választásán szavazásra jogosult választópolgárok módosított nyilvántartását (névjegyzék) a választási eljárásról szóló, többször módosított 1997. évi C. törvény 15. (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelõen közszemlére teszem. A módosított névjegyzék a Helyi Választási Irodában 2009. június 5-én 16.00 óráig tekinthetõ meg (Polgármesteri Hivatal Titkárság Pápa, Fõ u. 12. I. em. 37. sz. iroda.) Pápa, 2009. május 25. Kanozsainé dr. Pék Mária, a HVI vezetõje Mint mondta, a város egyik fontos összekötõ útja az Ötödik utca a keleti városrészben, de amennyiben a városnak lehetõsége lesz a következõ uniós ciklusban megvalósítani a keleti elkerülõ utat, csillapodik a forgalom ezen az útszakaszon is. Addig azonban élni és mûködni kell, ezért volt fontos az útszakasz megerõsítése. Dr. Kovács Zoltán kiemelte, a munkálatok során a buszmegállókhoz és a közeli orvosi rendelõhöz mozgássérült feljárók is épültek, majd köszönetet mondott mindenkinek, aki a beruházás megvalósításában közremûködött. Az ünnepség végén Pál Béla, dr. Kovács Zoltán és Mészáros István, a körzet önkormányzati képviselõje hordógurítással jelképesen is felavatták az utat. pe Mezõlak Avatóünnepség Megható pillanatoknak lehettek részesei azok a hozzátartozók, akik elkísérték Szkripka Jávorszki Anasztáziát magyar állampolgárrá avatására, melyet május 22-én tartottak a mezõlaki polgármesteri hivatalban. Szücs Péter Szilárdné anyakönyvvezetõ József Attila szavait idézve köszöntötte az ünnepeltet: Íme, Egyetem hát megleltem hazámat, a földet, ahol nevemet hibátlanul irják fölébem... Ezt követõen Szabó László polgármester elõtt Szkripka Jávorszki Anasztázia ünnepélyesen is megesküdött arra, hogy hû lesz a magyar hazához, erejéhez és képességeihez mérten erõsíti és védelmezi azt. A fogadalomtételt a hivatalos okmányok átvétele követte. Szabó László szeretettel üdvözölte a község új polgárát, majd egy virágcsokor kíséretében apró ajándékot adott át e jeles nap emlékére. Szkripka Jávorszki Anasztáziától megtudtuk, hogy 1999-ben érkezett Munkácsról hazánkba, miután felvételt nyert a Pázmány Péter Katolikus mûvészettörténet-esztétika szakára. Elsõsorban az vonzotta Magyarországra, hogy magyar nyelven tanulhasson. Idõközben megismerte párját, és ekkor döntöttek úgy, hogy itt szeretnének élni. Nagyon kedves ismerõsei laknak Mezõlakon, akik befogadták õt. Bár Budapesthez köti a munkája, tanulmányainak elvégzése után szeretne Pápa környékén letelepedni. Meleg Andrea Elsõ szakmai nap a levéltárban Szakmai találkozót szerveztek múlt szerdán a Veszprém Megyei Levéltár Pápai Fióklevéltárában. A programon a pápai közgyûjteményekben folyó tevékenységrõl és a közös munka lehetõségeirõl folytattak szakmai beszélgetést az intézmények vezetõi és képviselõi. A programra meghívták a Dunántúli Református Gyûjtemények Könyvtár és Levéltár, a Jókai Mór Városi Könyvtár, az Eszterházy Kastély- és Tájmúzeum és a Kékfestõ Múzeum igazgatóit és munkatársait, illetve a pápai helytörténeti kutatásokban jeleskedõket. A rendezvény szervezõi mindenkit vártak, akik a téma iránt érdeklõdtek. - A találkozót azért szerveztük, hogy demonstráljuk: valóban szerepe, értelme van az együttmûködésnek, de lehetõség is van rá, mégpedig bõven, hiszen a közös munkálkodás lehetõsége mindig az intézmények tervein és a pozitív hozzáállásán múlik. Mi vagyunk a legfiatalabb közgyûjtemény Pápán a megyei levéltár részlegeként, így számunkra az együttmûködés nagyon fontos. Lényeges az is, hogy felajánljuk részvételünket, segítségünket.bárazazigazság,hogy itt Pápán a közgyûjtemények között igazából komoly együttmûködés nem történt azóta, hogy megjelent a Tanulmányok Pápa város történetébõl címû, két kötetbõl álló kiadvány. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem csináltak semmit az intézmények, sõt nagyon is sokat tettek. De arra, hogy valamiféle együtt-tartása legyen a szándékoknak, szükség van az ilyenfajta megbeszélésekre. Egyébként a mai alkalmat egy kerekasztal-beszélgetésnek tekintem mondtasomfai Balázs levéltárvezetõ. A pápai levéltár alapfeladatán túl, illetve arra építve támogatni, segíteni kívánja a helyi tudományos és közmûvelõdési munkát, tette hozzá a levéltárvezetõ. A programon Hermann István, a Veszprém Megyei Levéltár igazgatója köszöntötte a megjelenteket, és hangsúlyozta, fontos ez a rendezvényük, hiszen ez intézményrészlegük elsõ szakmai napja. Dr. Áldozó Tamás alpolgármester a rendezvényen elmondta: reméli, hogy jó együttmûködés jön létre a pápai közintézmények között, mert ez is nagyban hozzájárulhat a helyi múlt megismeréséhez. A helytörténeti kutatásnak komoly feladatai lesznek a közeljövõben Pápán, hiszen a város készül arra, hogy újabb múltat bemutató intézmények nyíljanak meg a nagyközönség elõtt. Aktuális feladatként jelentkezik az Eszterházy Kastély kiállításainak összerendezése, ugyanis a múzeum két-három éven belül megnyitja kapuit. Köntös László köszönetét fejezte ki a Pápai Levéltár vezetõségének azért, hogy felvetették az együttmûködés gondolatát. A Dunántúli Református gyûjtemények igazgatója azt mondta: ez teljes egészében megegyezik saját törekvéseikkel, mert õk is minden erejükkel azon munkálkodnak, hogy a város kulturális hozzájá- gazdagodásához ruljanak. Varga Bea
4 Pápa és Vidéke 2009. május 28. Szülinapos játszótér Folytatás az 1. oldalról A gyerekek mezõnyében a Munkácsy Mihály Általános Iskola csapata végzett az élen az Erkel Ferenc Általános Iskola és a Weöres Sándor Általános Iskola csapata elõtt. A felnõttek tornáját a Polgármesteri Hivatal csapatát és a Kilián FC-t maga mögé utasítva az AB-Aegon csapata nyerte. A délutáni hivatalos megnyitón Pápa Város Fúvószenekara toborzója és a Szivárvány Óvoda mûsora után dr. Kovács Zoltán polgármester, országgyûlési képviselõ, a körzet önkormányzati képviselõje köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta, a program szervezésekor elsõdleges szempont volt, hogy gyermeknap közeledtével minden korosztály számára kínáljanak kikapcsolódási lehetõséget. S ez valóban így volt. A kézmûves játszóház és a szabadtéri ügyességi játékok mellett nagy sikerük Nyugdíjas majális Hagyományteremtõ szándékkal rendezte meg elsõ majálisát a Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-Érdekképviseleti Egyesülete május 13-án, szombaton a Tarczy Lajos Általános Iskola udvarán. volt a népi játékoknak is. Az érdeklõdõ gyerekek megismerkedhettek egy tûzoltóautóval, és nagy volt az érdeklõdés a rendõrkutyás bemutatón is. A Pegazus Színház mûvészei a Csillagszemû juhász címû bábelõadással szórakoztatták a gyerekeket, a felnõttek pedig Oszvald Marika és Peller Károly operett mûsorán szórakozhattak. Mindezek után színpadra lépett a Vadvirág Néptáncegyüttes és a Pápai Musical Stúdió is. A rendezvényt a Tandem Együttes utcabálja zárta. pe Vajda lakótelepi napok Folytatás az 1. oldalról A Pápai Musical Stúdiósok mûsora után a Tánc-Lánc társastánc tagozatának elõadása ejtette ámulatba a nézõket. Oszvald Marika és Peller Károly operett mûsorával tetõfokára hágott a hangulat. A Törpe HRT vidám összeállításával pedig gondoskodott arról, hogy ne illanjon el a jókedv. A nap utcabállal zárul, ahol a Swingers együttes szolgáltatta a talpalávalót. Vasárnap pörköltfõzõverseny vette kezdetét, melyen 14 csapat mutatta be gasztronómiai tudását. A kissé álmos kuktáknak és a késõn kelõknek Pápa Város Fúvószenekara fújt ébresztõt. Míg a felnõttek a bográcsok mellett tüsténkedtek, addig a kisebbek kézmûves-foglalkozásokon és a játszóházban múlatták az idõt. A Munkácsy-iskola pedagógusainak és a Fenyveserdõ Bölcsõde dolgozóinak segédletével szebbnél szebb dolgok kerültek ki az apró kezek alól. A vajdai ovi Rozmaring csoportja német nemzetiségi mûsorral lépett a színpadra, míg a Napsugár csoport vásáros játékokat adott elõ. Õket a Megafon Zenei Egyesület, majd a Garabonciás Együttes gyermekmûsora követte. Az ebédidõben a szanyi Greznár cigányzenekar nótázott. Egész nap somlói bor, sült kolbász, pogácsa és zsíros kenyér várta az éhes vendégeket. A fõzõverseny eredményhirdetésére két órakor került sor. A szakértõ zsûri csak hosszas tanakodás után tudta eldöntetni, kik készítették a legízletesebb pörköltet. Idén a Fenyves utcai fõzõbrigád bizonyult a legjobbnak. Dr. Áldozó Tamás alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselõje adta át a díjakat. Egyik csapat sem távozott üres kézzel. A fakanálforgatók versengésébõl befolyt pénzt a Vajda Péter Lakótelepi Gyermekekért Alapítvány kapta. A körzet képviselõje a rendezvényt követõen elégedetten összegezte a két nap történéseit, biztosítva arról az ott élõket, hogy jövõre újra lesz Vajda Péter lakótelepi napok. Mi a véleménye a megszorító intézkedésekrõl? Baán Éva, az egyesület elnöke köszöntötte azt a közel 250 nyugdíjast, aki elfogadta a meghívást. A rendezvényen az édesanyákat, valamint a születésnapjukat és névnapjukat ünneplõket is felköszöntötték. Az ebédet követõen amatõr mûvészeti csoportok gondoskodtak a jó szórakozásról. Fellépett a Black Bunny Rock and Roll Klub, a JMK Vadvirág Néptáncegyüttes, valamint a Nyugdíjas Énekkar és Tánckar. A nap fénypontja Oszvald Marika és Peller Károly operett mûvészek mûsora volt. Baán Évától megtudtuk, hogy az idei munkaterv készítésénél döntött úgy a vezetõség, hogy éves programjukba ezentúl felveszik a majálist is. Egy tartalmas, élményekben gazdag, szép délutánt szeretnének szerezni azoknak a nyugdíjas társaiknak, akik eljöttek. A hangsúly a közösen eltöltött idõn van. Természetesen ezt a programjukat nem tudták volna megrendezni, ha Pápa város önkormányzatától nem kapnak anyagi támogatást erre az évre, hiszen ebbõl a pénzbõl finanszírozták a mai rendezvényüket. A beérkezett tombolatárgyakért is nagyon hálásak - tette hozzá az egyesület elnöke. A rendezvényen részt vett Deák Tibor, a Nyugdíjasok Megyei Szövetségének titkára és felesége is. Meleg Andrea Haverock Weekend Szinte napra pontosan egy évvel ezelõtt került megrendezésre az elsõ Haverock Weekend elnevezésû zenésztalálkozó Pápán, akkor a Várkastély udvarán tartották a koncerteket. Ebben az évben új helyszínen, az Edvy Malom Fogadóban várták a rockzene kedvelõit a szervezõk. A május 23-i programon fellépett a bakonybéli Retro, az ajkai Noctis, valamint a pápai Backstage Sexmachine. A weekend késõ éjszaka ért véget. Polgár Sz. Megszüntetnék 2010-tõl a közszférában a 13. havi fizetést, a nyugdíjasoknak már idén nem fizetnék ki a 13. havi nyugdíj második felét, 2 évre befagyasztanák a családi pótlékot, július elsejétõl felfüggesztenék a lakástámogatásokat, köztük a szocpolt. Ilyen és ehhez hasonló tervek szerepelnek abban a politikai nyilatkozatban, mely jelenleg aláírásra vár. Vajon mi errõl azoknak a véleménye, akiket a legjobban érintenek a várható intézkedések? - ennek jártunk utána körkérdésünkben. Molnárné Varga Annamária - Sajnos a szocpol eltörlése nagyon érzékenyen érint bennünket, ugyanis most kaptuk meg a nagyszüleim házát, amit szerettünk volna felújítani. A lakástámogatás nélkül azonban nem lesz belõle semmi. Jelenleg gyesen vagyok, két kisgyermekem van. A gyest három évig megkapom, de a családi pótlék befagyasztásának nem örülök. Eddig sem futotta sokra. Õszintén szólva a gyesbõl és a családi pótlékból fizettük a biztosításokat, valamint a törlesztésünket. A táppénz csökkentésének a férjem látja kárát, mivel sok probléma van a térdével, több alkalommal is mûtötték. Krasnyánszky Gábor - Nem szerencsés dolog ilyen megszorításokat tenni, ami fõleg a kis nyugdíjból élõket érinti. Véleményem szerint az egész nyugdíjas koncepció rossz. A feleségem nyugdíja havi 34 ezer forint, míg másnak 200 ezer. Egy 10 százalékos emelés már ebben az esetben is lényeges különbségekkel járt, és nem a kisnyugdíjasok javára. Most pedig a 13. havit is elveszik. A többi megszorítást sem így kellene kezdeni. Elsõsorban a miniszterek és képviselõk fizetését kellene normalizálni. A táppénz csökkentésének véleményem szerint van realitása, sok a lógós az országban. Számos olyan embert ismerek, aki kiíratja magát táppénzre, és lemegy nyáron a Balatonra dolgozni. Természetesen kivételek vannak. Tóthné Horváth Kornélia - Nagyon negatívan érintenek a várható intézkedések, mivel közalkalmazott vagyok. Több éve már nem emelték a bérünket, csak a háromévenként járó soros emelést kaptuk. A fizetés nem változott, a napi megélhetés és a rezsi meg egyre csak növekedett. A nyugdíjkorhatár emelésével sem értek egyet, hisz senkinek sincs biztos állása a mai világban. Nem beszélve az emberek mai egészségügyi állapotáról. Kit tudja, mire elég, és mire jutunk vele 62 éves korunkig. A táppénz csökkentése mindenkit keményen érint. Eddig is sokan meggondolták, elmenjenek-e betegen orvoshoz, és igénybe vegyék-e. Ha pedig mindenképp muszáj, igencsak kevés marad a borítékban a fizetésbõl. Meleg Andrea
2009. május 28. Pápa és Vidéke 5 A békéért Május 9-e a béke napja, Európa nemzeti ünnepe. Emléke annak, hogy a második világháború európai hadszínterén elhallgattak a fegyverek. Kinek gyõzelmet, kinek vereséget jelentett ez a nap, de az biztos, hogy az öreg kontinens békét nyert. Ennek emlékére április vége óta 45 millió kis szalagot osztott és küldött szét a világban a RIA Novosztyi hírügynökség. A kis darabka szövet, a György-szalag, a híres bikolor, a cári Szent György-érdemrend kellékének mintájára készült. Az egyik legnagyobb tiszteletnek örvendõ sorkatonai kitüntetés, a dicsõség attribútuma lett. A szalag két színe - a fekete és a narancssárga - a füst és láng szimbólumaként a személyes katonai harci hõsi magatartás jelképévé vált, és emlékezteti a ma élõket arra, hogy milyen szörnyû bajt jelentenek a háborúk. Ugyanakkor emlékeztet azoknak az egyszerû embereknek erejére és hõsiességére, akik a jövõ nemzedékek érdekében életük árán képesek voltak ellenállni az agresszornak. A világ 160 országába több ezer szalagot küldött az orosz rádió is, partnereként a Ria Novosztyi hírügynökségnek. Ebbõl jutott idén Pápára is; a Pápa és Vidéke Honvéd Kulturális Egyesület elnöke, az idei pápai béke-napi megemlékezés szónoka, Kerecsényi Zoltán kapott Szent György-szalagot, aki a kis jelképet a városi könyvtár helyismereti gyûjteményének adja ajándékul, tudta meg szerkesztõségünk. Országos második lett Ekanem Bálint Sokoldalú és tehetséges Második alkalommal került megrendezésre Szegeden az Országos Varga László Zeneiskolai Énekverseny, amelyen indult Ekanem Bálint, a Türr István Gimnázium diákja. Az április 18-i versengésen a Király Kõnig Zeneiskolában Bálint két mûvet énekelt, Kodály Zoltán El kéne indulni, valamint Csajkovszkij Egy szót sem kérlek címû dalát adta elõ, amellyel a rendkívül erõs mezõnyben országos második helyezést ért el. - Az Erkel Ferenc Ének- Zenei Általános Iskola kórusában kezdtem énekelni mesélte jókedvûen újságunknak Ekanem Bálint, Kálmán Frigyes tanított bennünket. Ott nagyon megszerettem az éneket. Három éve a Hangszínstúdióba járok ma már Megafonnak hívnak bennünket -, ahol Horváth Kinga vezetésével táncdalokat, musicaleket adunk elõ. 2007-tõl Horváthné Eisenbeck Ágota tanárnõnél hangképzést és klasszikus éneket tanulok. Jövõre érettségizek, a továbbiakban énekkel szeretnék foglalkozni. A Zeneakadémia operaénekes szakára vagy a Színmûvészeti Egyetem énekes-színész karára jelentkezek. A szegedi országos énekversenyre már év közben elkezdtünk felkészülni, a dalokat közösen választottuk ki Ági nénivel. A zsûri tagjai a Zeneakadémia professzorai voltak, erõs versenyen sikerült a második helyet megszereznem. - Mindenféle énekstílusnak az alapja a klasszikus hangképzés vette át a szót Horváthné Eisenbeck Ágota, akinek másik növendéke, Göncz Renáta különdíjat kapott a szegedi versenyen. Bálint nagyon sokoldalú, gyönyörû hanganyaggal rendelkezik, amit ajánlatos még csiszolnia. Nagyon jó hallása van, érdemes lenne a klasszikus énekkel komolyabban foglalkoznia. Két éve jár hozzám, titokban számítottam erre a kiemelkedõ eredményre. Nagyon elégedett voltam a szereplésével. Ekanem Bálint énekesként többször szerepelt már a Pápai Musical Stúdióban és tagja a JMK Tánckarának is. Zenei elfoglaltságai mellett kosárlabdázott, néptáncot tanult, csellózott, jelenleg pedig a Türrben szertornázik. A közelmúltban pedig megnyerte a Szent József Kápolnában meghirdetett istenes versmondó versenyt is. Mindemellett az áprilisban Pápán megrendezett Zenés Színpadok Országos Fesztiválján, azaz a Scherzón a legjobb férfi elõadónak választották. Ott egy duettet és egy szóló dalt énekelt, utóbbi Az operaház fantomjából az Éj zenéje volt. A zsûri elnöke dr. Miklós Tibor szövegíró, rendezõ is felfigyelt Bálintra. A neves színházi szakember felkarolta a tehetséges pápai türrös diákot. - Évek óta a Scherzón dr. Miklós Tibor a zsûri elnöke jegyezte meg Bálint. Nagyon komoly feladatot kaptam tõle, hiszen nyáron Szomor Györggyel és Nagy Anikóval Freddy Mercury-emlékkoncertet szerveznek Egy bohém rapszódiája címmel, amelyben én is szerepet kaptam. Így augusztus 14-15-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon többek között Tóth Verával, Tóth Gabival, Puskás Péterrel, Varga Miklóssal együtt léphetek színpadra. A koncert zenei anyagából lemezfelvétel is készül majd mondta lapunknak Ekanem Bálint. Polgár Szilárd Programajánló Május 28-án, csütörtökön 19 órakor kezdõdik a JMK Kamarazenekar évadzáró hangversenye a színházteremben. Május 29-én, pénteken 13-18 óráig Ezeréves megye történelmi játszóház az Erzsébet ligetben, esõ esetén a színházépületben. A belépés díjtalan. Május 29-én, pénteken 16-20 óráig asztali jéghoki körmérkõzéses bajnokság Orsós Károly rendõr százados vezetésével a Kópé-Várban. A belépés díjtalan. Május 30-án, szombaton 9 órától tartja következõ foglalkozását a 12-es színkör a Somogyi József Galériában. Május 30-án, szombaton 15 órától pünkösdi játszóház a borsosgyõri mûvelõdési házban. Május 30-án, szombaton 19 órától hõsök napi megemlékezést rendeznek a pápateszéri mûvelõdési házban. Május 30-tól június 1-jéig búcsúi rendezvény Nemesszalókon az Egyetértés SE szervezésében. Szombat este disco Dj. Dugóval, vasárnap és hétfõn Tandem bál. Június 2-án, kedden 9-11 óráig ingyenes tanácsadás, vérnyomás és testzsírmérés, BMI-számítás a nemdohányzó világnap alkalmából az ÁNTSZ és a JMK szervezésébenazáruházelõtt. A Petõfi moziban május 29-31-ig 17 órától a Dragonball: Evolúció 19 órától a Halálos iram,június 2-án és 3-án 19 órától a Boszorkány-hegy címû filmet vetítik. A pápai iskola kapta a verseny fõdíját Döntõs bartókosok A VIII. Országos Zongora Négykezes és Kétzongorás Verseny területi válogatóját tartották még márciusban a pápai zeneiskolában. Az öt megyébõl érkezett huszonegy páros között induló bartókos tanulók közül mindenki kvalifikálta magát az országos döntõbe, amelyet április 24-26-e között rendeztek Balassagyarmaton. A döntõbe jutott négy pápai páros három korcsoportban indult. IV. korcsoportban Fodor Brigitta - Szabady Ildikó duettjét oklevéllel jutalmazták, Kaufmann Zsófia - Vései Viktor párosa II. díjat kapott. Az V. korcsoportban Tuska Dániel - Takács Ákos III. helyezést ért el, míg a VI. korcsoportban Gergely Eszter - Simon Anna duójának III. díjat adományoztak, valamint a XX. századi zenemû elõadásáért különdíjjal jutalmazták õket. Mind a négy páros felkészítõ tanára Falakiné Piltman Erika,a Bartók Béla Zeneiskola zongora tanszakának vezetõje volt. A növendékek eredményein kívül a pápai Bartók Béla Zeneiskolának ítélték idén a legmagasabb, 150 000 Ft-os fõdíjat is, amit a Budapesti Zongoraszalon ajánlott fel. Polgár Sz. Mozdulj ránk! A kihívás napja alkalmából két napra megnyitotta kapuit a Várkertfürdõ strandja a múlt hétvégén. Szombaton egész napos sportprogramok várták a kilátogató vendégeket. A koránkelõket Bognár Péter, Pápa Város Fúvószenekarának tagja köszöntötte katonai ébresztõvel. Aki még ezután sem érezte magát eléggé tettre késznek, azt az uszoda bejárata elõtti reggeli torna végleg felrázta az álmosságból. Közel húszféle sportágban, játékos mozgásformában, rövid edzésekbe kapcsolódhattak be a vendégek. Sokan éltek is a lehetõséggel, ugyanis az idõjárás nem igazán kedvezett a fürdõzésnek. Azok, akik részt vettek a programokban, zsetonokat kaptak. Tíz zsetonért pedig egy ingyenes belépõ volt a jutalom. A hölgyek a sodrófahajításban, a hullahopp-karikázásban és az ugrókötelezésben jeleskedtek. A férfiak elsõsorban a labdajátékokat - lábtengó, strandfoci, strandröplabda - részesítették elõnyben. Aki pedig elég erõsnek érezte magát, az megpróbálkozott a traktorkerék-görgetéssel. A gyerekek is szorgalmasan gyûjtögették a zsetonokat; tornáztak, úszóversenyen, vízi aerobikon vettek részt. Az idõsek tornája és a labdás gyógytorna elsõsorban az unokáikat kísérõ nagymamákat és nagypapákat vonzotta. A legnépszerûbb sportágnak pedig a kangoo bizonyult. A kangoo aerobikon egy speciálisan kiképzett cipõben - talpán rugalmas hajlított lemezekkel - végezték a gyakorlatokat a bátrabbak. Több, mint 1000 strandolót mozgattak meg ezen a napon a Várkertfürdõ munkatársai. A strand május 29-tõl, péntektõl folyamatosan üzemel. Az ünnepélyes megnyitóra május 31-én, vasárnap kerül sor, ahol szezonnyitó gyereknapi buli gondoskodik majd a jó hangulatról. Meleg Andrea
6 Pápa és Vidéke 2009. május 28. Demokratúra Ezzel a címmel tartott elõadást dr. Kontrát Károly országgyûlési képviselõ a KÉSZ pápai csoportjának májusi összejövetelén. A politikus szól az európai parlamenti választás jelentõségérõl, hazánk jelenlegi helyzetérõl, valamint a Fidesz programjáról. Május 10-én földindulás volt Pécsen. Olyan mértékû gyõzelmet aratott Páva Zsolt, a Fidesz jelöltje, ami alapján méltán mondhatjuk, Pécs a remény városa lett - hangsúlyozta bevezetõjében az országgyûlési képviselõ. Ezt támasztja alá, hogy közel 18 ezer szavazattal kapott többet Páva Zsolt az MSZP legnépszerûbb politikusánál, Szili Katalinnál. Az MSZP-szavazók jelentõs része is a Fidesz jelöltjére adta voksát, ami annak tudható be, hogy elegük lett az elmúlt 7 esztendõbõl. A politikus kifejtette, hogy erõs kormányzatra, egységes jobboldalra van szükség a gyökeres változásokhoz. Minél többen szavaznak a Fidesz listájára, annál nagyobb az esély, hogy 2010 elõtt bekövetkezhessen a változás. Kiemelte, sokan és sokszor vádolják õket azzal, hogy nincs programjuk. Ezt megcáfolandó az a 280 oldalas kiadvány, melynek címe Igen, Magyarország többre képes. Programjuk lényege, hogy tíz év alatt egy millió legális munkahelyet teremtsenek, visszaállítsák a közbiztonságot, eltöröljék az ingatlanadót. Egy élhetõ országot szeretnének létrehozni, ahol az emberek újra érzik, van esélyük, érdemes célokat kitûzni és összefogni, mondta a politikus. Meleg Andrea Véget ért a helytörténeti tanfolyam Városi gyermeknap A napsütéses idõ és a remek programok sok érdeklõdõt vonzottak vasárnap délután a színházépület környékén megrendezett városi gyermeknapra. Rengeteg érdekes és szórakoztató program várt kicsiket és nagyokat egyaránt. Volt kézmûves tanoda, aszfaltrajzverseny, a gyerekek régi korok játékaival is ismerkedhettek, vagy a Haribo gyermekszigeten szórakozhattak. Azokat, akik elfáradtak a sok játékban, a színpadi produkciók szórakoztatták. -p- Anyakönyvi hírek Házasság: Gõgös Krisztián Zoltán Bakos Adél, Mezei Balázs Bakos Katalin, Kádár Tamás János Domján Eszter, Bolla Ernõ Mezõ Edina, Gaál Imre Tóth Edina, Farkas Tibor Eisler Viktória. Születés: Végh Zoltán Böröczky Katalin: Zsófia Katalin, Kovács Vince Böröczki Mária: Iringó, MolnárJózsef NyulasiÁgnes: Ágnes és Cintia, Nagy Attila Musztács Alexandra: Andrea, Nagy András Nagy Katalin: Gréta, Somlai Csaba Strudringer Mária: Bereniké, Szauber Ervin Wittmann Ágnes Szilvia: Benedek, Horváth Attila Kolompár Anita: Martin, Császár László Mezõ Csilla: Zsombor, Nagy Károly Lankovits Erzsébet: Kristóf, Tóth László Pikó Judit: Gergely. Halálozás: Ölbei Sándor, Tóth Lajosné sz. Albrecht Irén, Fejes Mihályné sz. Zámbó Ida, Majlik Károlyné sz. Varga Ilona, Cseh Lõrincné sz. Rédling Veronika, Váczi Istvánné sz. Babics Bernadett, Németh Károlyné sz. Németh Rozália, Benke Ferencné sz. Nagy Margit, Vass Zoltán, Csomor Lászlóné sz. Verebéli Krisztina. Szûkebb pátriánk A Jókai Mór Mûvelõdési Központ szervezésében sikeresen lezajlott a Szûkebb pátriánk ifjúsági helytörténeti tanfolyam, amelyen tíz elõadást hallhattak a diákok a reneszánsz év és az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulója alkalmából. A honismereti rendezvényt Huszár János, a helytörténeti tanfolyam létrehozója által összeállított teszt kitöltése zárta, amelyen az alábbi tanulók érték el a legjobb eredményeket. Általános iskola: Mankó Julianna, Borsó Boglárka - Weöres S. Ált. Isk., Kovács Nikolett, Farkas Máté, Kasza Barbara - Szent István Római Katolikus Ált. Isk. Középiskola: Albert Péter - Acsády Ignác SZKI, Böröczky Dezsõ - Pápai Református Gimnázium Kollégiuma, Cibere Zsófia, Mits Barbara, Horváth Csaba - Pápai Gazdasági SZKI és Kollégium. Polgár Sz. Pápai Gazdasági Szakképzõ Iskola és Kollégium a 2009/2010. tanévben is magas szintû, piacképes szakképzéssel várja a közgazdasági, kereskedelmi, logisztikai, vendéglátóipari, élelmiszeripari és mezõgazdasági szakirányban továbbtanulni szándékozó pályaválasztás elõtt álló tanulókat. I. Érettségi vizsgára épülõ iskolarendszerû, nappali tagozatos szakképzés (13-14. évfolyam) 1. Közgazdasági képzések: - Középszintû képzések: pénzügyi-számviteli ügyintézõ (1 tanév); vállalkozási ügyintézõ (1 tanév); statisztikai és gazdasági ügyintézõ (1 tanév); vám- és jövedéki ügyintézõ (1 tanév) - Emelt szintû képzések: logisztikai ügyintézõ (1 tanév); külkereskedelmi üzletkötõ (1 tanév) 2. Ügyviteli képzések: irodai asszisztens (1 tanév) 3. Kereskedelmi képzések: kereskedõ (2 tanév) 4. Vendéglátóipari képzések: vendéglõs (2 tanév) 5. Mezõgazdasági képzések: - Középszintû képzések: mezõgazdasági technikus (2 tanév); agrár környezetgazda (2 tanév) - Emelt szintû képzések: erdész-technikus (2 tanév); növénytermesztési, kertészeti, növényvédelmi technikus (2 tanév); vadgazdálkodási technikus (2 tanév) II. Szakiskolai szakképzés (11-13. évfolyam) 1. Kereskedelmi képzések: élelmiszer és vegyi áru eladó (2 tanév); ruházati eladó (2 tanév) 2. Vendéglátóipari képzések: pincér (3 tanév); szakács (3 tanév); panziós, falusi vendéglátó (2 tanév) 3. Élelmiszeripari képzések: pék-cukrász (3 tanév); pék (2 tanév); húsipari termékgyártó (2 tanév) 4. Mezõgazdasági képzések: gazda (2 tanév); lótartó és tenyésztõ (2 tanév); gyümölcstermesztõ (2 tanév); zöldségtermesztõ (2 tanév); szõlõtermesztõ (2 tanév); állattenyésztõ (szarvasmarha, sertés) (2 tanév); erdészeti szakmunkás (2 tanév) Részletes információk a közgazdasági és ügyviteli képzésekkel kapcsolatban a 89-324-900-as, a kereskedelmi, vendéglátóipari, élelmiszeripari és mezõgazdasági képzésekkel kapcsolatban a 89/313-155 telefonszámon, illetve Interneten a www.papaiszakkepzo.hu weboldalon. Közlemény Értesítjük a dr. Sütõ Tamás és dr. Molnár Dániel háziorvos körzetébe bejelentkezett pácienseket, hogy 2009. május 25-én elkezdõdött az Aradi utcai háziorvosi rendelõ felújítása. A munkálatok mintegy másfél-két hónapot vesznek igénybe. Ez idõ alatt a két háziorvos rendelése a központi ügyelet Anna tér 11. sz. alatti rendelõjében történik. A rendelési idõk nem jelentõs mértékben megváltoznak: Dr. Sütõ Tamás hétfõ, szerda, péntek 8.00-11.30, kedd, csütörtök 12.00-15.30 Dr. Molnár Dániel hétfõ, szerda péntek 12.00-15.30, kedd, csütörtök 8.00-11.30. Telefon: 89/324-614 Kérjük a kedves betegek szíves türelmét és megértését. Egészségügyi Alapellátási Intézet Értesítjük Pápa város lakosságát, hogy az alábbi napokon a felsorolt utcákban kéményseprõink megjelennek a 2008. évben esedékes kéményseprési munkák elvégzése céljából. Kérjük, hogy a kémények tisztítását, illetve gázüzemû kémények használata esetén azok évenkénti felülvizsgálatát, szükség szerinti tisztítását tegyék lehetõvé kéményseprõinknek. A munka elvégzését a sormunkakönyvben aláírásukkal igazolni és az éves díjat megfizetni szíveskedjenek. 2009. június 2-5. Döbröntei G. utca, Attila utca, Kisfaludy utca, Achim A. utca, Árpád utca, Hunyadi utca, Kölcsey F. utca, Arany J. utca, Bakonyér utca, Vörösmarty utca, Tizenegyedik utca, Balázs B. utca, Tizedik utca, Kilencedik utca, Nyolcadik utca, Hetedik utca páros oldal. 2009. június 8-12. Esterházy utca, Vasút utca, Gyár utca, Buzavirág utca, Hess A. utca, Huszár P. utca, Csillag utca, Hatodik utca páratlan oldal, Ötödik utca, Lövölde utca, Negyedik utca, Harmadik utca. Együttmûködésüket elõre is köszönjük. a Közszolg Kft. kéményseprõ részlege
2009. május 28. Pápa és Vidéke 7 Triatlon Futottak, úsztak, kerékpároztak Mindent eldöntõ forduló Nehéz, de nem reménytelen helyzetben van a Bakonyerdõ Elmax VSE. A férfi kézilabda NB I/B zárófordulója elõtt a csapat az utolsó elõtti helyen áll a bajnokságban. A kiesõ zóna jelenleg így néz ki: 11. helyezett a HORT SE 13 ponttal, 12. a Bakonyedõ Elmax VSE 12 ponttal és az utolsó, 13. helyen van az Ercsi SE ugyancsak 12 ponttal. A pápaiak számára nincs veszve minden, az utolsó megmérettetéssel még kiharcolhatják a bentmaradást. Ha hazai pályán Szentendre ellen nyer a BEVSE, a HORT SE pedig idegenben kikap a Rinyamenti KC-tõl, a két csapat helyet cserél a tabellán és a pápaiakról továbbra is NB I/B-s csapatként beszélhetnénk. Az esélyek? A Bakonyerdõ a hétvégi fordulóban Pápán 10 gólos vereséget szenvedett az ercsiektõl, a következõ ellenfél, a Szentendre KC a 8. jelenleg a bajnokságban. A kiesés ellen küzdõ vetélytárs, a HORT SE a bajnoki aspiráns Rinyamenti KC-hez utazik. A nagyatádiak jelenleg 2 pont hátrányban másodikak a Pécs mögött, így várhatóan teljes lendülettel vetik bele magukat a bajnoki cím szempontjából számukra (is) létfontosságú találkozóba. Több kimenetele lehet tehát a férfi kézilabda NB I/B zárófordulójának, a Bakonyerdõ Elmax VSE ha veszít, biztosan kiesik. Az Ercs elleni fiaskó (24-34) nem a legjobb elõjel... Pápán rendezték a Triatlon Diákolimpia városi és - egyben - megyei döntõjét valamint a Veszprém Megyei Duatlon versenyt. A Várkertfürdõben és környékén lebonyolított megmérettetés egyes korosztályok versenyében elsöprõ hazai sikert hozott. Az eredmények: lányok, I. korcsoport: 1. Nagy Zsófia (Szent István Római Katolikus Általános Iskola, Pápa), 2. Sztupák Laura (Munkácsy Mihály Általános Iskola, Pápa), 3.Répás Dorottya (Szent István Római Katolikus Általános Iskola, Pápa), II. korcsoport: 1. Nagy Rebeka (Szent István Római Katolikus Általános Iskola, Pápa), 2. Koncz Lilla (Munkácsy Mihály Általános Iskola, Pápa), 3. Kocsis Eszter (Szent István Római Katolikus Általános Iskola, Pápa), III. korcsoport: 1. Kertész Réka (Munkácsy Mihály Általános Iskola, Pápa), 2. Szedlák Fanni (Szent István Római Katolikus Általános Iskola, Pápa), 3. Kopf Alíz (Szent István Római Katolikus Általános Iskola, Pápa), IV. korcsoport: 1. Kopf Angela (Szent István Római Katolikus Általános Iskola, Pápa), 2. Bella Lúcia (Szent István Római Katolikus Általános Iskola, Pápa), 3. Szedlák Dóra (Szent István Római Katolikus Általános Iskola, Pápa), V. korcsoport: 1. Bachstadt Ildikó (Ipari Szakközépiskola, Veszprém), VI. korcsoport: 1. Sztupák Regina (Türr István Gimnázium, Pápa). Fiúk, 1. korcsoport: 1. Simon Mátyás (Balatonfûzfõ), 2. Angyal Krisztofer (Balatonfûzfõ), 3. Bendicsek Bálint (Balatonfûzfõ), II. korcsoport: 1. Horváth Gábor (Pápakovácsi Általános Iskola), 2. Korbély Dominik (Ihász Gábor Általános Iskola, Vaszar), 3. Szakáll Róbert (Szent István Római Katolikus Általános Iskola, Pápa), III. korcsoport: 1. Tóth Máté (Balatonfüred) 2. Martin Ozorák (Szlovákia), 3. Pászti Donát (Rózsa utcai Általános Iskola, Veszprém), IV. korcsoport: 1. Rüll Ádám (Petõfi Gimnázium, Pápa), 2. Rüll Máté (Tarczy Lajos Általános Iskola, Pápa), 3. Soós László (Munkácsy Mihály Általános Iskola, Pápa), V. korcsoport: 1. Nigicser Ádám (Gazdasági SZKI, Pápa), 2. Kertész Dávid (Türr István Gimnázium, Pápa), 3. Sztyehlik Zsombor (Türr István Gimnázium, Pápa). A Duatlon Veszprém Megyei Verseny gyõztesei: felnõttek, nõk: Tamási Ivett (Zirc), férfiak: Kurinyec Imre (Budapest), seniorok, nõk: Balogh Mária (Gyõr), férfiak: Miloslav Ozorak (Szlovákia). Minõsítõ íjászverseny Döbröntén rendezték május 16-án és 17-én az V. Török Miklósné Emlékversenyt, a terepíjászok minõsítõ versenyét. A házigazda Pápai Delta Íjászegyesület nehéz pályát alakított ki. A versenyen 68-an indultak, s a nagy szintkülönbségek, az eltérõ fényviszonyok és a néhol elvadult növényzetû erdõ próbára tette a résztvevõket. A nehéz terepviszonyok ellenére két sportoló, Ondrik Tibor (Szent László Íjász Egyesület, Mogyoród) és Kuti Balázs (Bakony Íjász Egyesület, Veszprém) új országos csúcsot állított fel. Elõbbi csigás íj férfi kategóriában jelöletlen távon 405 pontot ért el, utóbbi barew bow íj gyermek kategóriában jelöletlen távon 291, jelölt távon 323 pontot szerzett. Kuti Balázs teljesítménye külön-külön és összesítésben is országos rekord. A rendezõ egyesület sportolói is kitûnõ eredményeket értekel.anõknélcsigásíjkategóriában Gyenge Zsófia elsõ, ugyanebben a kategóriában a gyerekek közt Nagy Attila szintén elsõ, Katona Dávid pedig második helyezést ért el. Olimpiai íj versenyszámban a gyerekeknél Preiner András elsõ, Csonka Áron második, kadett korosztályban Preiner Róbert elsõ, Oláh Hunor második lett. A bare bow íjászok közt gyermek csoportban Nyilas Gyöngyvér a harmadik helyet szerezte meg, az ifjúságiaknál - szintén ebben a versenyszámban - Schaffer Ákos az elsõ helyre küzdötte fel magát. A tradicionális íj felnõtt kategóriában Hajdú József harmadik, gyermek kategóriában Schaffer Tibor második lett, az ifjúsági Kemenczki Gábor a dobogó második fokára állhatott fel. A vadászreflex íjjal versenyzõk kadett korosztályában Szûcs András második, gyermek kategóriában Mizsei Mihály elsõ helyezéssel zárta a versenyt. A Delta Íjász Egyesület versenyzõinek teljesítménye két elsõosztályú, öt másodosztályú és három harmadosztályú minõsítést jelent. A verseny vándorkupáját a veszprémi Kuti Géza nyerte el, õ a legtöbb pontot elérõ barew bow-versenyzõ volt (648 pont). A pápai történelmi-hagyományõrzõ íjászok és a sportíjászok nagyobb nyilvánosság elõtt legközelebb az idei Játékfesztiválon (június 13-14.) lesznek láthatók. Labdarúgás Körzeti bajnokság Megyei III/A Kéttornyúlak Nyárád 4-3 (1-2) G.: Mészáros Á. (2), Pátkai G., Strommer T. öngól ill. Talabér A., Nagy Gy., Töreki Á. Tartalék: 5-2 (1-1) Marcalgergelyi B.tamási 5-3 (1-1) G.: Kiss G. (4), Kovács Gy. ill. Pekker B., Szelencsik P., Varga T. Tartalék: 5-2 (1-0) Adásztevel Mezõlak 2-4 (0-1) G.: Somogyi D., Tóth P. ill. Bónai R., Tóth G., Libis Z., Tóth N. Tartalék: 4-2 (3-0) Vaszar Gic 3-6 (0-3) G.: Papp P., Horváth B., Orbán G. ill. Zámbó B. (2), Szórádi N. (2), Jónás Gy., Szabó T. Tartalék: 1-4 (1-3) Nagyacsád K.szentpéter 3-0 (3-0) G.: Baksa F., Lampért Z., Pomher Á. TartalékÍ: 1-5 (0-1) N.görzsöny Tapolcafõ 5-3 (1-2) G.: Potyondi M. (3), Búzás K., Pus Cs. ill. Kiss B. (3) Tartalék: 7-1 (4-1) A megyei III/A. felnõtt bajnokság állása a 20. forduló után 1. Nemesgörzsöny 17 1 2 76-21 52 2.Mezõlak 12 3 5 45-33 39 3. Kéttornyúlak 12 2 6 61-37 38 4. Nyárád 12 1 7 57-40 37 5. K.szentpéter 9 4 7 47-34 31 6. Nagyacsád 9 3 8 45-40 30 7. Bakonytamási 9 1 10 46-51 28 8. Adásztevel 7 3 10 36-48 24 9.Marcalgergelyi 7 0 13 49-68 21 10. Tapolcafõ 5 3 12 40-62 18 11. Gic 5 3 12 55-81 18 12. Vaszar* 3 2 15 28-70 10 Megyei III/B Külsõvat Homokbödöge 11-0 (4-0) G.: Németh P. (3), Szabó Sz. (3), Gyürüsi Zs., Gyenge D., Szép B., Elek L., Mórócz T. Tartalék: 1-3 (0-2) Takácsi Vanyola 4-2 (3-1) G.: Gyõri G. (2), Tóth T., Bertalan T. ill. Bariska T., Preiczer K. Tartalék: 1-3 Keszõi SE Lovászpatona 0-5 (0-2) G.: Krajczár G. (2), Losonczi ín., Vadas N. (2). Tartalék: 1-3 (0-3) Nagytevel Magyargencs 10-0 (3-0) G.: Becsei I. (6), Szabó B. (2), Varga N. (2). Tartalék: 5-0 (3-0) Pápateszér Marcaltõ 6-2 (2-0) G.: Tóth A. (3), Ilkó S. (2), Gombás Zs. öngól ill. Németh B., Szabó Zs. Tartalék: 2-2 (0-1) A megyei III/B. o. felnõtt bajnokság állása a 17. forduló után 1. Takácsi 12 1 4 66-31 37 2.Nagytevel 11 2 4 58-15 35 3. Külsõvat 10 5 2 74-18 35 4. Pápateszér 10 2 5 60-33 32 5. Lovászpatona 8 5 4 56-28 29 6. Marcaltõ 8 4 5 45-31 28 7. Vanyola 5 5 7 46-60 20 8. Homokbödöge** 3 3 11 44-71 8 9.Magyargencs 1 1 15 12-111 4 10. Keszõi SE** 2 2 13 15-66 1 **7 pont levonva Megyei IV. Pápai T. FC B.gyõri ISE 0-6 (0-3) G.: Tóth Á. (2), Tóth Z., Süle A., Varga Z., Nagy N. öngól Gecse Dáka 4-1 (1-1) G.: Tóth Z. (2), Istenes Gy., Becsei P. ill. Király Á. B.gyõri SE Bakonyjákó 4-6 (2-4) G.: Orbán B. (2), Nagy G., Márczis P. ill. Dudás P. (2), Gönczi Sz., Takács A., Gulyás Á., Gulyás D. A megyei IV. o. felnõtt bajnokság állása a 19. forduló után Rájátszás az 1-4. helyért 1. B.gyõri ISE 13 3 1 53-13 42 2.Gecse 13 1 3 54-14 40 3. Pápai Termál FC9 1 7 37-33 28 4. Dáka 5 1 11 25-36 16 Rájátszás az 5-7. helyért 5. Ganna-D.*** 5 2 8 33-37 14 6. Borsosgyõri SE 3 1 12 37-74 10 7. Bakonyjákó**** 4 1 10 37-69 9 ***3 pont levonva **** 4 pont levonva
8 Pápa és Vidéke 2009. május 28. Szerdától lehet jegyet venni Az év mérkõzése következik A szombati Pécs elleni rangadóval kapcsolatos technikai tudnivalókról Szemán György, a Lombard Pápa klubigazgatója tájékoztatta újságunkat. - A nagy érdeklõdésre való tekintettel a stadionba való beléptetés és a helyek elfoglalása kicsit szigorodik. Segítjük a szurkolóinkat abban, hogy szerdán, csütörtökön és pénteken 10-17 óráig elõvételben megválthassák belépõiket a stadion jegypénztáránál, a mérkõzés napján pedig 9-12-ig illetve a találkozó kezdetéig lehet belépõt vásárolni. A 14 év alatti gyermekeket változatlanul ingyen engedjük be a stadionba, õk a kapu mögötti állórészen nézhetik meg a mérkõzést. A lelátóra csak megvásárolt jeggyel vagy érvényes bérlettel lehet felmenni. Kérjük drukkereinket, hogy idõben vásárolják meg a jegyeiket és foglalják el a helyüket, hogy a találkozó kezdetére mindenki a stadionban legyen. Egyéb szigorítás nem szükséges, mert sportszerû szurkolótáborunk van. Pécsrõl várhatóan mintegy kétszáz drukker érkezik, így várhatóan telt ház elõtt játszhatjuk le a feljutásról döntõ rangadót. Az MLSZ hivatalos híre szerint a licence-adó bizottság másodfokon is elutasította a Gyirmót licence-kérelmét, fellebbezésre nincs már lehetõség. Így felértékelõdött a szombati összecsapás, hiszen ha gyõzünk, akkor NB I-esek lehetünk fogalmazott Szemán György. Polgár Sz. A labdarúgó NB II elmúlt fordulójában vasárnap a Kaposvölgye otthonába látogatott a Lombard Pápa. Mivel a riválisok, így a Pécs és a Gyirmót is begyûjtötték a három bajnoki pontot, így Véber György tanítványainak is csak a gyõzelem volt elfogadható eredmény Nagyberkiben. Az idegenbeli találkozón Bali Péter két gólja és Farkas Attila tizenegyesbõl szerzett találata alakította ki a 3-0-ás végeredményt, ami azt jelenti hogy a Pápa továbbra is harcban van a feljutásért. A Kaposvölgye elleni mérkõzésrõl, valamint a soron következõ Pécs elleni rangadóról Véber György vezetõedzõ nyilatkozott újságunknak. - Ez volt az a találkozó, ahol a csapat bebizonyította, hogy komoly feladatok megoldására is képes mondta Véber György. A vasárnapi mérkõzés lélektani pillanat volt. Ha nem nyerünk, az egész tavaszi menetelésünk veszett volna el. A terhet az együttes nagyszerûen vette, nagyon jó találkozót játszottunk, a mérkõzésen végig a mi akartatunk érvényesült. - A végeredményt látva sima meccsnek tûnik a nagyberki találkozó. - A 3-0 valóban simának tûnhet, ám nehéz mérkõzést játszottunk a Kaposvölgye ellen. Nagyon motivált ellenféllel találkoztunk, akik le akartak gyõzni bennünket. - Gondolom, sokat segített a gyõzelemben, hogy sok Lombard szurkoló kísérte el a csapatot az idegenbeli találkozóra. - Igen, szép számmal voltak Pápáról drukkerek, akik nagyszerû hangulatot teremtettek. Nagyon örülünk neki, hogy ennyien eljöttek, ez visszajelzés a részükrõl, hogy sokaknak tetszik, amit az együttes tavasszal produkál. - A hétvégén a riválisok is nyertek, így a feljutásról is dönthet a Pécs elleni rangadó, amelyre szombaton kerül sor a Perutz Stadionban. - Nekünk most egy dolgunk van: a szombati mérkõzést megnyerni, és akkor a Pécs elé kerülünk. Ezen kívül még két forduló van hátra a bajnokságból. A késõbbi találkozókat azonban most kizárjuk, és csak a szombati rangadóval foglalkozunk. - Valamilyen különleges taktikát kidolgoztál a rangadóra, vagy marad az eddigi játékrendszer? - Semmin sem változtatunk, ami a heti felkészülésünkkel és a szombati mérkõzéssel kapcsolatos. Szeretnénk a látványos támadófutballunkat játszani. Azért fociznak a játékosok, hogy ilyen találkozók legyenek, bár minden héten játszanánk hasonló mérkõzéseket. Ez volt a vágyunk. A tehernek a legkisebb nyomát sem akarom látni egy játékoson sem, nagyon könnyed, felszabadult futballt akarunk bemutatni. Pápa és Vidéke Közéleti hetilap Megjelenik csütörtökönként. Kiadja: Pápa és Vidéke Lapkiadó, Hirdetésszervezõ Kft. Megbízott fõszerkesztõ: Németh Zsolt. Felelõs kiadó: Pápa és Vidéke Lapkiadó, Hirdetésszervezõ Kft. Nyomdai munkák: Antók Nyomdaipari Kft., Celldömölk A szerkesztõség címe: 8500 Pápa, Fõ u. 5. Pf. 171. Telefon/fax: 89/324-557 e-mail: papailap@mail.globonet.hu web: www.papa.hu ISSN 1589-8288 Kéziratot nem õrzünk meg és nem küldünk vissza!