Az erdőfeltárás tervezésének helyzete és továbbfejlesztésének kérdései CORNIDES GYÖRGY Az erdőfeltárás az erdőgazdálkodás központi kérdése világszerte. A gépek forradalma az erdészetre is befolyással van, s az erdőfeltárás jelentőségének nagymérvű megnövekedése elsősorban ennek tulajdonítható. Erdőfeltárást sürget a termelékenység fokozása, a fogaterő zsugorodása, a kézimunkaerőhelyzet, á munkakörülmények megjavítását célzó törekvések és az Európa-szerte jelentkező faanyaghiány is. Együttes hatásuk kötelezően írja elő az erdőfeltárás mielőbbi és átfogó megoldását. Magyarországon ennek érdekében 1957 óta részletes erdőfeltárási alaptervek készülnek. Az eddig feldolgozott 14 tájegységbe tartozó 470 000 ha erdőterületen a tervezők mintegy 7000 km új feltáró út nyomvonalát rögzítették, meghatározták közel 1000 km meglevő feltáró út, 350 km erdei vasút és 120 MÁV feladóállomási rakodó jövőbeni feltárási szerepét, megtervezték az 1975-ig várhatóan kitermelésre kerülő faanyag álalános gravitációját felvevőhelyenként és választékok szerint, valamint részletes gravitációját kb. 7000 útszakaszra vonatkoztatva. Az eddigi munkát eélszerű most áttekinteni, összefoglalni a szerzett tapasztalatokat s meghatározni a továbbfejlesztés útját, egybevetve a külföldi tapasztalatokkal. A tervezés általános szempontjaként a domb- és hegyvidéki erdeink feltárását az erdőgazdálkodás egészét szolgáló, tehergépkocsik közlekedésére alkalmas úthálózattal tervezzük megoldani. Ez az alapelv Európa-szerte elfogadott. Az úthálózat tervezését két főrészre bontjuk. Az első lépés a feltáró hálózat megtervezése az erdő egész területére, függetlenül a jelenlegi korosztály és vágásérettségi viszonyoktól, ez a távlati terv. A második lépés a közeljövőre szóló építési terv összeállítása, egyes útvonalaknak a teljes hálózatból való kiemelésével, elsősorban a vágásérettségi viszonyok alapján. Ez a módszer biztosítja azt. hogy az évenként épülő egyes feltáró útvonalak fokozatosan előre átgondolt, összefüggő hálózattá fonódjanak össze. majd az épí A feltáró hálózat tervezése során először a térbeli elrendezést, tendő úttípusokat határozzuk meg. A hálózat térbeli elrendezését a közforgalmú út-vasúthálózat, a faanyagfelvevőhelyek födrajzi fekvése, a domborzati adottságok, a termőhelyi viszonyok és üzemi-kezelési szempontok alapján döntjük el. Feltáró hálózatainkkal csatlakozni kell a meglevő közforgalmú úthálózathoz és biztosítanunk kell a vasút faanyagfelrakodásra alkalmas állomásainak legrövidebb úton való elérését. A közforgalmú úthálózathoz való csatlakozás lehetősége nagy erdőkomplexumóknál általában eléggé határozott és döntő mértékben erdészeti feladat. mezőgazdasági földekkel körülvett szétszórt dombvidéki erdőterületeink esetében azonban sok helyen több megoldás kínálkozik s a döntéshez nagyon hasznos lenne, ha a mezőgazdaság is rendelkeznék átfogó útépítési tervekkel. mezőgazdaság ilyenvonalú lemaradása azonban általában nem teszi lehetővé az egyeztetést s ez sajnos megakadályozza azt, hogy a két szektor erőforrásainak felhasználását a leggazdaságosabban tervezzük meg. A felvevőhelyek közül különös gonddal vizsgáljuk meg a MÁV feladóállomásokat, távlati és közeijövőbeni leterhelésüket, a fenntartásuk, továbbfejlesztésük vagy éppen megszüntetésük feletti helyes döntés érdekében. A A A célszerű áruirányítás megtervezésén és a műszaki adottságok értékelésén túlmenően ezt a kérdést a MÁV-nak sajnos egyelőre még csak.általánosságban megfogalmazott az a törekvése is befolyásolja, mely szerint a rakodást a jövőben csak bizo-
nyos állomásokon fogja engedélyezni. A későbbiekben esetleg ebből származó nehézségeket úgy igyekszünk előre kiküszöbölni, hogy a gravitációs területek között fő Összé'kötő vonalakat, a közforgalmú hálózat felé pedig több irányú bekötést tervezünk. A tervezés során faipari távlati tervek hiányában ez ideig nem tudtunk számolni az új faipari üzemek gravitációjával és faanyagszükség-^ létével. A faipar távlati fejlesztésére megindult tervezési munka ezért ebből a szempontból is jelentős. A meglevő erdőgazdasági feltáró vonalakat, amennyiben műszaki jellemzőiket tekintve beleillenek a feltáró hálózat egészébe, további tervezéseink egyik kiinduló alapjának fogadjuk el. A meglevő erdei vasutakat hegyvidéken a távlati terv szempontjából általában figyelmen kívül hagyjuk, mivel a feltárást e területeken sokkal gazdaságosabb erdei úthálózattal megoldani. Az erdei vasutak, noha a múltban igen hasznos szolgálatokat tettek, ma már több helyen a további feltárás gátjává váltak. Az ez ideig feldolgozott területek bizonyítják, hogy domb- és hegyvidéki erdőterületeink feltárását úthálózatokkal, a közelítési problémákat pedig elsősorban az ehhez csatlakozó közelítőnyom-hálózattal kell megoldani. Az úthálózat belső térbeli elrendezése szempontjából a domborzat a legjelentősebb tényező mind a vonalvezetést, mind az úthoz történő közelítés eszközét és módját tekintve. Tervezett feltáró útjaink emelkedési viszonyait általában 6% alatt igyekszünk tartani. Célunk ezzel az, hogy biztosítsuk megfelelő forgalmazhatóságukat és csökkentsük az útfelületen fellépő erózióveszélyt. Az emelkedő felső határértéke több országban 10-14%. Ennek egyik oka a lényegesein meredekebb terepben, másik oka pedig abban keresendő, hogy a téli szállítások sok helyen szünetelnek. A közelítést 30 35%-nál enyhébb lejtőjű terepeken területeink zömén fogatokkal terveztük. A jövőt tekintve számolnunk kell azzal, hogy a csökkenő lólállomány szerepét sok helyen át fogják venni a speciális erdőgazdasági vontatók. Ezek alkalmazása közel a fenti lej t-határértékig lehetséges, illetve gazdaságos. A 30 35%-on felüli lejtőkön a közelítést rövidpályás kötéldarukkal tervezzük. Ennek a kíméletes közelítési módnak alkalmazása a jövőben feltétlenül növekedni fog, azonban semmi esetre sem olyan mértékben, mint a magas hegységekkel rendelkező országokban. Ennek egyik fő oka a lejtviszonyokon kívül az, hogy viszonylag keskeny, meredek hegyoldalainkon az átlagnövedéknek általában a fele, de nem egyszer egyharmada a más országokban hasonló terepen található növedékértékeknek. Nagyobb hatósugarú kötéldaruknak, kötélpályáknak a távlati feltárásban, erdeinkben nem lesz szerepük, átmenetileg azonban esetenként hasznos szolgálatot tehetnek. Az erdőterületek technológiai tipizálása az alkalmazandó közelítő eszközök szerinti osztályozása új tervezési szempont. Első alapterveinkben ezzel az elvvel még nem foglalkoztunk, elsősorban a közelítő eszközök alkalmazásával kapcsolatos paraméterek ismerete hiányában. Ujabb terveink készítése során már tekintetbe vesszük a különböző közelítési módokat kívánó területek elhelyezkedését és a vonalvezetéssel igyekszünk megteremteni a legkedvezőbb feltételeket közelítő eszközeink munkájához. Sok esetben nehéz ezeket biztosítani a domborzati viszonyoknak mozaikszerűen változó elhelyezése miatt. Munkánk eredményességének fokozására még további kutatásokra, ellenőrzött üzemi tapasztalatokra, részünkről az eddig elkészített alaptervek ilyen irányú kiértékelésére van szükség. A hálózat térbeli elrendezésében erdőgazdasági szempontból elsősorban a növedékviszonyoknak van hatása a kiépíthető útsűrűségre. A növedék-ténye-
zőt feltárási terveinkben az üzemtervek termőhelyi adatai alapján három termőhelyi csoport (plusz véderdők) alakításával vesszük figyelembe 1. A túlzott pontosságnak e téren nincsen jelentősége. A gyakorlati tervezés bebizonyította, hogy nehéz betartani az előre meghatározott úttávolságokat. Ennek oka egyrészt az, hogy a különböző termőképességű területek ugyancsak sokszor mozaikszerűen helyezkednek el, a másik ok pedig az, hogy az utak hálózatszerű kiépítése a domborzati viszonyok miatt sok vonalvezetési megkötöttséget jelent. Az útsűrűség egyébként az erdőfeltárás egyik legvitatottabb kérdése. Az elfogadott alapelv: olyan sűrű úthálózatot kell kialakítani, amelynek építéséből és fenntartásából származó terhek kisebbek, mint a hálózat kiépítésével az erdőgazdálkodásban elérhető megtakarítások mégpedig Úgy, hogy a fenti terhekből és az anyagmozgatásból származó költségek összege a lehető legkisebb legyen. A gazdaságossági számítások kérdése meglehetősen bonyolult. Ezért még sok kutató, rendszerező, értékelő munkára van szükség a teljesen megnyugtató megoldás érdekében. A pénzügyi megtakarításokat ez ideg sajnos csak az anyagmozgatással kapcsolatban tudjuk megbízhatóan meghatározni, pedig a feltáró hálózatok ezen túlmenően sok előnyt jelentenek az erdőművelés, erdővédelem számára s lehetővé teszik a szakszerű kezelést, ellenőrzést. ma pontos választ adni, milyen sűrű úthálózat gazdaságos. Feltárási alapterveink 16 26 fm/ha útsűrűség kiépítését tűzik ki távlati célként. fahasználat, Nehéz Számításaink szerint ez az útsűrűség gazdaságos egyedül az anyagmozgatásban elérhető megtakarításokat tekintve is, az átlagnövedéket, mint tartamos hozamot véve sízámítási alapul. Külföldön a szakemberek által megadott optimális útsűrűség 12 35 fm/ha értékek közt változik. A tervezett útsűrűség 400 600 méteres úttávolságot ad, amelynek körülbelüli átlaga sok szakember szerint optimális értéknek tekinthető. Ez az úttávolság egyrészt kellő vázat nyújt az egyes völgyekben, hegyoldalakban, tetőkön elterülő állományok közelítő nyomvonalakkal történő további megközelítésére, másrészt megfelelő a rövidpályás kötéldaruk kedvező alkalmazásához. Eddigi tervezéseink során az erdőművelésnek az egyes erdőrészletekre korlátozott érdekeivel nem foglalkoztunk. Ennek oka elsősorban az, hogy a feltárási alaptervek csak az állandó jellegű feltáró vonalakat tárgyalják, az erdőművelés érdekeit viszont csak a vágástéri úthálózattal, a közelítő nyomokkal együtt lehet helyesen figyelembe venni. A jövőben feltétlenül célszerű lenne ezzel a kérdéssel bővebben foglakoznunk, kiterjesztve a munkát, kutatást a tipológia területére is. Ez a kérdés részben már átvezet az üzemtervek és a feltárási tervek közötti kapcsolathoz. Nyilvánvaló, hogy az egyre sűrűbb úthálózat döntő befolyással lesz az üzemtervek kialakítandó tag- és erdőrészlet határaira egyrészt mint a természetben megtalálható határozott vonalak, másrészt mint a technológiai tipizálás választó vonalai. Ezért a jövőben a kapcsolódásokat tisztázni kell és az egyes szempontokat egymással a lehetőségek belül össze kell hangolni. határain ket átszelő Az üzemek mindennapos életének könnyítésére összekötő, az erdőterülete utakat tervezünk és biztoscítjuk valamennyi üzemi objektum bekötését. Ebből a szempontból célszerűen fel tudnók használni a még hiányzó távlati erdőgazdasági telepítési terveket. Feltáró hálózatainkban a várható forgalom nagyságához és időszakához igazodva, három típusú utat tervezünk. Az I. és II. o>. utak felépítménnyel rendelkeznek. A III. a. utak általában csak egyszerű földutak (kivétel a somogyi és a zalai dombvidék), használhatóságuk időtartamának megnövelésére termé^ szetesen célszerű az útfelület megjavítása a közelben található helyi anyagokkal.
A forgalom nagyságát tekintve legdöntőbb faanyagforgalmat távlati szempontból a növedék szerint értékelt gravitációs területek alapján állapítjuk meg. A faanyagforgalom mennyiségén kívül figyelembe vesszük annak minőségét is. A súlyos gondot okozó fülledékeny iparifa-anyag időbeni elszállítása érdekében elsősorban a bükkös területeinken növeljük az időjárásbiztos úthálózat sűrűségét, főképpen könnyű felépítményű, II. o, utak építésével. A faanyagforgalmon túlmenően külön gondot fordítunk az erdei utakon szükséges személyszállítás, géppark felvonultatás zavartalan lebonyolításának lehetővé Ez utóbbi utaknak pénzügyi előnyei nehezen értékelhetők. A tervezési tételére. szempont helyességét azonban mi sem bizonyítja jobban, mint az a, tény, hogy egyre több erdőgazdaságunk kéri ilyen utak építésének engedélyezését, felismerve a feltárásnak a faanyagmozgatáson kívüli nagy jelentőségét. Az I. és II. o. utak terveinkben az egész erdőterületre kiterjedő összefüggő hálózatot alkotnak. Hosszuk valamennyi úthoz viszonyítva 10 14%, illetve 16 20%, a rajtuk lebonyolódó forgalom azonban az összes erdőgazdasági utakon végbemenő forgalomhoz képest kb. 75%. Ugyanez az érték az utakon történő összes erdészeti faanyagmozgatáshoz viszonyítva 90% körül van. Tervező munkánk második lépcsője építési terv összeállítása az 1975. évig terjedő időszakra. Ennek során a teljes hálózatból kiemeljük azokat az utakat, amelyek megépítése a reájuk ez időszak alatt gravitáló fatömegek, vagy különleges üzemi érdekek alapján indokolt és gazdaságos. Az építési tervben sok esetben ideiglenesen III. o. útként tervezünk megépíteni- plyan I. vagy II. o. utakat, amelyeken a faanyagforgalom 1975-ig a távlati forgalomhoz képest lényegesen kisebb lesz. Az általános nyomvonalvezetéssel természetesen eleve biztosítjuk, hogy ezek az utak későbbi időpontban magasabb rendűvé kiépíthetők legyenek. Ez a megoldás rugalmasan alkalmazkodik a ma követelményeihez, s ugyanakkor eleget tesz a távlati érdekeknek is. Az 1975-ig építésre tervezett utak mennyisége 0,4 0,5 fm/ha/év, 90 120 Ft/ha/év építési költséggel. Az építési terv megvalósítása esetén a jelenlegi, átlagosan 3,3 fm/ha-os útsűrűség tizenöt év alatt 9 10 fm/ha értékre emelkedik. Az építési terv szabad kezet ad az erdőgazdaságoknak az évenként építendő útvonalak kiválasztásához, nagyon célszerűnek látszik viszont az, hogy az erdőgazdaságok az alaptervek építési tervére támaszkodva saját maguk számára 5 5 éves építési részlettervet dolgozzanak ki, összhangban az ez idő alatt foganatosítandó fahasználatokkal. A leghelyesebb megoldás természetesen az lenne, ha az üzemtervek használati előírásai és az útépítések ütemezése között tudnánk kialakítani a megfelelő összhangot. Ennek a munkának a célja az lenne, hogy az anyagmozgatási, a fahasználati és az erdőművelési érdekeket együttesen értékeljük. Az összehangolás eredménye okvetlenül a fatermeléseknek bizonyos mérvű koncentrálásához vezetne. Ez a koncentrálás azonban nem az erdei vasutakkal kapcsolatos nagy tarvágásokhoz való visszatérést jelentené, hanem csupán gazdaságossági szempontból nem egyszer indokolatlanul szétszórt véghasználati területeknek ésszerű redukálását. A belterjes erdőgazdálkodás folytatására garancia maga az út, hiszen az nem helyezhető át, nem szedhető fel, mint a vasutak sín- vagy talpfaanyaga. Igen sok esetben sokkal kisebb az a veszteség, ami abból adódik, hogy egyes állományokat nem az optimális vágáskorban termelünk le, mint az a költségcsökkenés, amelyet a kitermelések és útépítések célszerű összehangolásával az anyagmozgatásban elérhetünk. Az építések további ütemezésével kapcsolatos tervünk az, hogy az elkészített alapterveket az építési ütemtervek lejárta előtt az ütemtervek revíziójához hasonló módon megújítjuk, s ennek során a megváltozott vágásérettségi és fel-
tárási viszonyokhoz alkalmazkodva új építési tervet állítunk össze, összhangban az eredetileg megtervezett teljes feltáró hálózattal. Tudjuk, hogy tervezési módszerünket tovább kell tökéletesíteni, a továbbfejlesztést egyrészt az ezután készülő új alaptervekben, zömét pedig a feltárási alaptervek tervezett revíziója 'során fogjuk megvalósítani. Erdőgazdasági feltáróutak vízáteresztő műtárgyai LÁNG ELEMÉR Az Erdőterv a kiviteli tervek elkészítésében a lehető leggazdaságosabb megoldás javaslatba hozását tekinti feladatának. A műtárgyak tervezése során a következő szempontok szerint veszi megfontolás alá az egyes megoldásokat: végett. 1. Hídnyilások hidraulikai vizsgálata az optimális nyílás megállapítása 2. Helyszínen fellelhető, tartós építési anyagok felhasználása. 3. Előregyártható elemek alkalmazása. 4. Szerkezeti megoldásokban az egyszerűségre való törekvés. 5. Az egyes építési elemek olyképpen való kiválasztása, hogy az építés közbeni hiba a minimumra csökkenjen. 6. Egy munkahelyen belül lehetőleg kevés elem többszöri alkalmazása az anyagbeszerzés egyszerűsítése érdekében. A felsoroltak céltudatos alkalmazásával lehetővé válik a gyors anyagbeszerzés és annak munkahelyi elosztása; kiküszöbölhető az elhelyezési és szerelési hibák jelentős része, ami által az építkezés meggyorsítható, illetve nagyobb mennyiségű munkavégzés biztosítható. Utóbbi szempont igen jelentős a tervhitelek megfelelő időben való felhasználása érdekében. Továbbá egyszerűbb lesz a kivitelezés, mert az előregyártott elemek az erdei útépítések gyakran kedvezőtlen vizonyai közt csak elhelyezést igényelnek, gyártásuk megfelelő telephelyen szakszerűen, gyorsan és anyagtakarékosan megoldható. Erdőgazdasági útjainkon a következő híd-típusok kerülnek alkalmazásra: 1. csőáteresztők., 2. fedlapos áteresztők, 3. boltozatok, 4. vasbeton lemezhidak, 5. vashidak. Csőáteresztőként általában körkeresztmetszetű típusokat alkalmazunk 40 60 80 100 cm előregyártott és 150 200 cm nyílású, helyszínen betonozott kivitelben. Alapozásuk megfelelő altalaj esetén tömörítésen kívül mást nem igényel. Ha az altalaj nem kellően teherviselő, avagy felülete nedves és ezáltal felpuhult, 20 cm vastag homokos-kavics ágyazatba, illetve 20 50 cm vastag B 50 betonalapra kerül. Felfagyási veszély itt nincs, mert a cső takarva van. A régebben szokásos előfejalap helyett, ma a tömbalapot tervezzük meghonosítani, mert ugyanazon cél elérésére kevesebb anyagot és munkát igényel (1. ábra). A helyszínen betonozott csőáteresztőket békaszáj-szelvény szerint képezzük ki, betonalapon, 2 4 m-enkénti építési hézagokkal ellátva, egybe betonozott előfejjél. Általános tapasztalat, hogy a helyszíni betonozás erdőgazdasági viszonylatban nehézkes, ezért a nagy nyílású csövek helyett inkább 2 vagy 3 nyílású csőáteresztő-rendszer alkalmazása kívánatos. A csőáteresztők lezárása