Virág, Napraforgó, Moha és a forradalmi gondolatok



Hasonló dokumentumok
I.fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A szabályzat célja és hatálya

Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.)

Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével.

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

JEGYZŐKÖNYV. készült Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 12-én megtartott üléséről.

ORSZÁGOS ALAPELLÁTÁSI INTÉZET VIZITDÍJ ÚTMUTATÓ

A SZERKESZTÕSÉG POSTÁJÁBÓL

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére.

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül Szerző: Szimpatika

A projekt során megvalósult akkreditált pedagógus továbbképzésekről

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

Akikért a törvény szól

Napirend: Előadó: Napirend után: Polgármesteri tájékoztató. Napirend előtt:

2008. április, II. évfolyam 3. szám INTERJÚ HR CSEMEGÉK. belülrôl

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7. Dávid István polgármester Dr. Herczegné Ruszkai Edit képviselõ

Datum= ; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1;

T Á R G Y S O R O Z A T A. 2./ A 4/2011.(III.21.) önkormányzati rendelet módosítása (előirányzat módosítás)

Cigánypénzek, káoszprojektek March 05.

J e g y z ő k ö n y v

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/ sz. ülés)

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/ Fax: 36/

Meghívottak: Vörös Attila FEV IX Zrt. elnök-vezérigazgatója, dr. Kovács József FESZ Kft. igazgatója, Szilágyi Zsolt képviselő.

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal Kissomlyó

Jegyzőkönyv. Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Már újra vágytam erre a csodár a

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Göd Város Önkormányzat Környezetvédelmi Bizottság december 9.-én megtartott üléséről

J e g y z ő k ö n y v

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Dr. Vas Károly. akadémikus. Dr. Kiss István. Dr. Vas Károly

Szám:... /2014. Jelen vannak: Kiss László polgármester Varga-Dénes Zsuzsanna alpolgármester

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/ sz. ülés)

Aktív állampolgárság az iskolában és azon túl A kutatási eredmények összefoglalása munkaanyag

AKárpát-medencében élõk munkaerõpiaci helyzete és az õket érõ

"Örömmel ugrok fejest a szakmába" - Interjú Őze Áronnal

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT január 30-án megtartott ülésének

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet.

,,Tele vagyunk fiatallal,,

Kamasz vagyok. Mindenem változik: a testem is, és az is, ahogy gondolkodom.

Pécs-Pécsbánya Településrészi Önkormányzat Jegyzőkönyv április ,00 Pécsbányatelep, Közösségi Ház Pécs, Gesztenyés u.17.

Tisztelt Olvasó, Kedves Tagtársam!

2016. február INTERJÚ

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet?

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

Világjátékok Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games The World Games 2009

Cukimami én idős motiváció:

Interjú Gecsényi Lajossal, a Magyar Országos Levéltár fõigazgatójával

Együttes Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve május 21.

március 15-én az es forradalomra és szabadságharcra

Reisinger Adrienn: Oktatás és egészségügy. 1. Bevezetés Problémafelvetés

Hector közelebb jut a boldogsághoz

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester

JEGYZŐKÖNYV. soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme

Dr. Kutnyányszky Valéria

Az ügyeleti ellátás szervezésének kérdései a Misszió Egészségügyi Központban

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u fsz. 2.

FOGOM A KEZED Összefogás a Parkinson betegekért tavasz

Szeretet volt minden kincsünk

Pszichoterapeuták a homoszexualitásról. Válaszok egy körkérdésre

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete május 3-án megtartott üléséről.

Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület május 25-i rendes ülésére

Az út elején járunk Mi, a Kós Károlyok nyomában címû rendezvény

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése március 23-án (Péntek) órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

J E G Y ZİKÖNYV. Készült: Vasmegyer Önkormányzat Képviselıtestületének február 24-én órai kezdettel megtartott ülésérıl

6/2013.(IX.26.) ÖKT. Zákányszék Község Önkormányzatának Képviselő-testülete szeptember hó 26. napján megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve.

Bevezetés. MV szerelem 135x (6) press.indd 11

JEGYZŐKÖNYV. készült Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 19-én megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

tovább örökítő város legyen!

JEGYZŐKÖNYV. mely készült a Szeghalom Kistérség Többcélú Társulás november 23- án. Füzesgyarmaton megtartott ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015.szeptember 29-án megtartott üléséről.

Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására az amerikai filmtörténetben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Érsekvadkert Községi Önkormányzat Képviselő-testület december 7-én, 18,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

2. A lakosság és a helyi szervezetek közérdekű bejelentéseinek, javaslatainak, előterjesztése

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének szeptember 6- ai rendkívüli üléséről.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

JEGYZŐKÖNYV. Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete február 25-i üléséről 3/2015.

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága február 12. napján tartott ülésérıl

Testületi Krónika március 6-án megtartott telefonon történõ megkeresésrõl: március 13-án megtartott testületi ülésen:

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

Vas Károly meghatározó szerepe a MÉTE Mikrobiológiai Szakosztály létrehozásában és működésében

SORSZÁM: OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET 1051 Budapest, Dorottya u. 8. Kérdőív végzős szakiskolások számára 2010

J e g y zőkönyv EL-2/2011. (EL-2/ )

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA március 5-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J e g y z ő k ö n y v

4. Talajterhelési díjról szóló 29/2006.(XII.14.) önk. rendelet módosítása. Előadó: jegyző

J E G Y ZŐKÖNYV. 97/2010.(III.09.) számú határozat. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja:

Tisztelt Kamarai Tagtársaim!

Jegyzőkönyv /2011. (II.23.) OB sz. Határozat

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében

Átírás:

2015.4. SZÁM A LAP INGYENES TERJESZTÉSÛ A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT HAVONTA MEGJELENÔ HÍRLAPJA XXVI. ÉVFOLYAM Copfos, szôke, csupa mosoly, okos-huncut kislány a 3. a-ból. Fogadjunk, minden fiú szerelmes belé az osztályból! De az ô gondolatai a túrákon járnak, a lovakon, a méheken, a néptáncon. Aki nem látta még kirándulásokon elöl menetelni Koricsánszky Virágot, édesanyja, Hajnal mellett, vidáman róva a kilométereket, el sem hinné, hogy a törékenynek látszó leányka fáradhatatlan. A március 15. alkalmából szervezett emléktúrán a 48 km-es távot választottad. Miért a legnehezebbet? Koricsánszky Virág: Kíváncsi voltam, mennyit bírok. Szeretek menni. Nem volt biztos, hogy bírni fogod? KV: De. Csak szerettem volna azon menni. Már tavaly mondtam anyának, hogy idén ezen szeretnék elindulni. A 250 túrázóból csak 18-an vágtak neki a legnehezebb távnak, végül két idôsebb fiúval hárman értetek célba a felnôttekkel. Mit gondoltál, mikor sorra feladták melletted? KV: Jó érzés volt! Hogy írjam le a nevetésed, amikor válaszoltál? Gyöngyözô? Mennyire fáradtál el? KV: Érdekes, hogy nem fáradtam el... Koricsánszky Hajnal: Ezt meg tudom erôsíteni bólogat az édesanya. Másnap visszamentünk leszedni az útvonaljelzô szalagokat. Mikor indultatok? KV: Reggel hatkor, és este hatkor érkeztünk meg, Kétszer 12 órán át dombra mentél, völgybe hágtál: meg sem érezted. Biztosan gyerekbôl vagy?...megint kinevetsz! KV: Ezt Csaba bácsi is megkérdezte, azért nevetek. (Turóczi Csaba, a Maglódi Szabadidôsport- és Természetjáró Egyesület, a MASZAT alelnöke a szerk.) Az emléktúrát a 48-as forradalom ihlette. Gyaloglás közben gondoltál rá? KV:...kicsit. Már tanultunk róla. Egy 3 gyermekes anyuka gondolkozik a hazaszeretetre nevelésrôl, a honleány-nevelésrôl? Véletlen, hogy a gyermekek neve Virág, Katica, Csillag? KH: A honleány-nevelés valóban fontos szempont nálunk. A férjem partner ebben, így nem véletlen esett a választásunk ezekre a szép nevekre. Igyekszünk bejárni az országot, minden oldaláról megismerni a határainkon kívüli terü- Virág, Napraforgó, Moha és a forradalmi gondolatok leteteket is. Igyekszünk emberi és természeti oldaláról is megszerettetni Magyarországot. Itt érezzék otthon magukat. Ezt adják majd át az ô gyermekeiknek is, akiket gyakran szeretnék látni. Nem csak ezért indultunk el a 48-as távon, de mindez szépen összecseng. A haza- és természetszeretet közötti hidat a családban a MASZAT veri? Kezdettôl tagja vagy, Virág, a csapatnak? KV: Igen. Nagyon szeretem a természetet. Egy kiránduláson nem voltam eddig, egy verseny miatt. A Fáy-tanya környékén közel is laksz a természethez. Azt csiripelik a verebek, lovagolsz is. KV: Igen. A lovamat Eperkének hívják. Két lovunk van, legtöbbször apa eteti ôket, de én is szoktam segíteni. Miért van az, Virág, hogy Pécelen laktok, mégis Maglódon élsz? KV: Pécelen nem tetszett az iskola. Voltunk ott is bemutatón. Maglódon viszont lehet túrázni is. KH: Szétnéztünk a környéken, a péceli iskolákat hamar kizártuk. Végül is az ottani távolabbi iskola olyasmi távolságra van tôlünk, mint a maglódi. A túraegyesületnek pedig tényleg komoly szerepe volt a választásban. Igaz, 3 gyermeket hozni-vinni Maglódra, már erôs szervezést igényel. Virág, te is részt veszel a családi méhészkedésben? Mi a szereped ott? KV: Segítek apának elhozni, amit szeretne. Füstölöm a méheket, a pergetésnél is segítek és a kóstolásnál is. Méhész leszel, ha nagy leszel, vagy túravezetô? KV: Mindkettô! És gazda is. És lovász! Akad egyéb hobbid is: szépen szerepelsz a mesemondó versenyeken. KH: Szeretem a versmondó versenyeket is! Anya is nevet most már? Miért? KH: Virág sosem azért indul a versenyeken, hogy nyerjen, hanem mert szereti megtanulni a verseket, a meséket, és mindenkinek el is mondja azokat, aki csak jön hozzánk. Melyiket szereted a legjobban az eddig tanultakból? KV: Mindegyiket! Mindenkinek van egy kedvence! Melyik mesekönyvet szereted legjobban? KV: Jó, akkor A téli tücsök meséit és az összes Wass Albert-mesét. Ismered mindet? KV: Talán nem, de a Tavak és erdôk könyvét igen. Ismét a természetszeretetnél tartunk? KH: És a honleány-nevelésnél... A Petôfi-szobornál tartott ünnepi beszéd a 48-as szabadságharc hôs nôirôl szólt, akkor jutott eszembe, Virág, hogy veletek kellene beszélgetni. Hallottál már Mária fôhadnagyról, Bánfi Júliáról? KV: Róluk nem, de a kôszívû ember fiairól igen Máris szerényen tereled a szót a hölgyekrôl. Amikor azon gondolkoztál, mi a csudát fogok majd kérdezni, mire jutottál: mit üzensz a forradalmároknak, a túrázóknak? KV: Legközelebb Napival, Mohával és Eperkével fogok jönni kirándulni... Kikkel?! KH: Napi, ô Napraforgó, a csodabirka... KV:...és az ô kislánya Moha. Anyai végszó is lesz? KH: Mindenkit biztatok: vegyen részt a MASZAT túráin! De legalább a gyerekeket engedjék el! Itt mindenki megtalálhatja, amit szeret, hiszen szinte mindenki másért jár: társaságért, a természet miatt, sportból, szórakozásból stb. Egy biztos: sokkal jobb elfoglaltság, mint egész nap a számítógép, a tévé elôtt zsibbadni. Gyalogolni fárasztó is lehetne, de ezt csak rövid ideig érezzük. Minden egyes sejtünk feltöltôdik oxigénnel és minden porcikánk a természeti szépségekkel. Ez a valódi kikapcsolódás. A Koricsánszky Méhészet és a városi könyvtár Méhecske Játszóházat tart április 25-én 10 órától a Halmos Béla Családi Táncház keretében a MagHázban.

2 VÁROS Tavaszi zsongás L A tavasz beköszöntével új lendületet kapott az önkormányzat városfejlesztési tevékenysége. Az elôkészítô munkálatokat tervezési és engedélyezési folyamatokat, közbeszerzési eljárásokat, szerzôdéskötéseket több helyszínen felváltotta a kivitelezési fázis. Márciusban elkezdôdött az elsô és a város gazdasági potenciálját jelentôsen erôsítô beruházás a 31-es út mellett. A 40 hektáros Országúti dûlô fejlesztési területre az elsô fecske egy japán sas képében érkezett meg. Egy japán tulajdonú multinacionális társaság magyar leányvállalata az Eagle Industry Hungary Kft. zöldmezôs beruházás keretében építi fel új, maglódi telephelyét. A több nyugati autógyárral szerzôdéses kapcsolatban álló cég Pécelrôl települ át városunkba, ahol fejleszteni kívánja eddigi tevékenységét. A 1,5 milliárd forintból 8000 m 2 -en megvalósuló gyártóüzem felépítését az év végére vállalta a kivitelezô. 2016 elsô felében, a gépek áttelepítését követôen kezdôdhet a különféle gépjármûüzemanyag-rendszerek alkatrészeinek gyártása. Az ipari fejlesztés mintegy 15%-kal emeli meg az önkormányzat iparûzésiadóbevételét. Április elején lezárta az önkormányzat a Lövéte utcai óvoda építésének közbeszerzését. A nyertes a nyíregyházi székhelyû RTN Plusz Kft. lett. A kivitelezônek 5 hónap áll rendelkezésére, hogy felépítse a klenovai városrész elsô közintézményét. Az új óvoda építéséhez a kerítésen kívül további fejlesztések is kapcsolódnak. Az épület melletti parkolón túl szilárd burkolatot kap a Hargita és Torockó köz, melyek ezt követôen az óvoda felôl egyirányúak lesznek. Az intézmény jobb megközelíthetôségének érdekében leaszfaltozzuk a Szurony közt is a Gábor Áron és a Lövéte utca között. Terveink szerint szeptember végén birtokba vehetik az apróságok az új óvodát. Elindult a nagyállomás melletti P+R parkoló építése is, melynek fôvállalkozója a KÉSZ Építô Zrt. A Nemzeti Infrastruktúra Zrt.-vel és a MÁV-val kötött megállapodás alapján az új létesítmény üzemeltetôje is az önkormányzat lesz. A Bellus téren másik helyre kerül a buszöböl, és az építési szakasz hosszában újraaszfaltozzák a teret. Fedett kerékpártároló is tartozik majd a 60 személyautó befogadására képes parkolóhoz. Az építkezés befejezését a nyár közepére ígérte a kivitelezô. Kezdetét vette a város térfigyelô kamerarendszerének kiépítése is. A kivitelezô több ponton elhelyezte a kép továbbítását elôsegítô antennákat, beszerezte a kültéri kamerákat, melyek az ELMÜ engedélyének kiadását követô egy-két héten belül felkerülnek az közvilágítási oszlopokra. Az év elején az önkormányzat közszolgáltató cégei birtokba vették a Polgármesteri Hivatal bôvítéseként kialakított új, közös ügyfélszolgálat épületét. Az önkormányzat a DPMV Viziközmû Szolgáltató Zrt.-vel együttmûködve kulturált, nemcsak a szolgáltatók, hanem az ügyfelek számára is komfortosabb körülményeket teremtett a városközpontban. A nyertes energetikai pályázatnak köszönhetôen megújul a Városháza épülete is. A külsô hôszigeteléssel, nyílászáró- és tetôhéjazat-cserével megfiatalodó épület visszakapja eredeti stílusjegyeit is. A város házának szürke, jelleg- A Városháza látványterve Az Eagle Industry Hungary Kft. tervezett maglódi épületkomplexumának egyik nézete (képriport a 20. oldalon a szerk.) telen tömbjébôl a tervezôk szándékai szerint egy, a városképet meghatározó, a múlt hangulatát idézô esztétikus épület születik, amely valóban méltóvá válik a Városháza elnevezésre. Idén Maglód területén a közszolgáltató cégek több helyszínen terveznek felújítást, bôvítést. Kisebb kellemetlenséggel jár majd a Kepler és Mendel utcákban megvalósuló infrastruktúra-bôvítés, melyet a TIGÁZ szakemberei végeznek. Egy új gázvezeték lefektetésével kívánják ellátni a fejlesztési területeket, egyúttal növelik a környék háztartásai gázellátásának színvonalát. A József Attila körúton az ELMÜ kezd hálózatfejlesztési munkába, melynek révén a Fô utca és az Ady Endre utca között földkábellel helyettesíti a jelenlegi légvezetéket. Jó hír a Krisztina-telep felsô részén lakóknak, hogy egy víztorony rendszerbe állításá- Az új ügyfélszolgálat átadási ünnepségén részt vett dr. Szûcs Lajos országgyûlési képviselô is val normalizálódik a környék ivóvíz ellátása. A vasúton túli terület csatornahálózata, a gépészeti kialakítást követôen, a nyár közepére mûködôképes állapotba kerül. A város új szerkezeti tervének és építési szabályzatának elkészítésével megbízott tervezô cég a vállaltak szerinti ütemezésben végzi a tervezési feladatokat. Az év végére kitûzött rendeletalkotás révén egy, a jelenlegi társadalmigazdasági környezethez és a város teljesítôképességéhez jobban igazodó fejlesztési koncepciót fogadhatunk el, így szigorúbb feltételek mellett, ellenôrzött módon, a közérdeket még inkább szem elôtt tartva folytatódik a városépítés. Tabányi Pál polgármester Köszönet a 2 4. fotóért dr. Móczár Istvánnak

2015. 4. SZÁM ÖNKORMÁNYZÓ 3 Kikelet havi testületi ülés L A 2015. évi költségvetésben 5 millió Ft keretösszeg áll rendelkezésre a helyi önszervezôdô közösségek pályázati támogatásához. Idén egyes jelentôs, városi rendezvényekre, feladatokra az elmúlt évek tapasztalatai alapján biztosít forrást a testület, míg a támogatási keret felosztására a Kulturális, Oktatási és Ifjúsági Bizottság a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsággal tett javaslatot. 19 szervezet nyújtott be kérelmet: a Vörös Oroszlán Lovagrend Közhasznú Egyesület; a Nagycsaládosok Maglódi Egyesülete; a Maglódi Amatôrök a Kultúráért Egyesület; a Maglódi Nyugdíjas Közhasznú Egyesület; a Maglódi Polgári Kör; a Napsugár Óvoda Gyermekeit Segítô Alapítvány; a Magdala kórus; a Maglód Város szociálisan rászoruló gyermekeiért és családjaikért Alapítvány; a Sziluett Mazsorett; a Roszicska Hagyományôrzô Egyesület; az Életet az Éveknek Alapítvány; a Vadkörte Alapítvány; a Maglód Testvértelepüléseiért Közalapítvány; a Maglódi Nôklub; a Tamási Áron Erdélyi Kör; a Maglódi Szabadidôsportés Természetjáró Egyesület és a Vermesy Péter Fúvószenekar. A bizottságok megfontolt javaslatait ezúttal vita nélkül, fl 2 kivétellel az eleve kért összeg jóváhagyásával fogadta el a testület. A sürgôsségi ügyelet beszámolóját 1 tartózkodással szavazták meg, a fontosabb problémákat a lapunk 4 5. oldalán dr. Papp Lászlóval közölt beszélgetés részletezi. A mikrotérségi szenvedélybeteg-ellátásról szóló beszámoló kulcsmondata: az elmúlt évtizedekben jellemzôen idôskorú, többnyire férfi alkoholistákkal foglalkoztak, ám ez a tendencia a droghelyzetre tekintettel várhatóan lényegesen meg fog változni a közeljövôben. Maglódon 2014-ben 35 fôt gondozott a szolgálat. Tabányi Pál polgármester a beszámoló elfogadásakor megköszönte a Tavaszi tarkaság jellemezte a március 12-i képviselô-testületi ülés napirend-kínálatát. Elôételként rendeletalkotást szolgáltak fel: a képviselôk elfogadták az önkormányzat munkájának keretet adó Szervezeti és Mûködési Szabályzatot, majd a nyári igazgatási szünet idôtartamát július 2 31., a téliét december 28 31. közöttre állapították meg, amikor is a Városházán csak ügyeletet biztosítanak. Hosszú Tibor iskolaigazgató az új ügyfélszolgálati iroda átadási ünnepségén, mellette dr. Szûcs Lajos országgyûlési képviselô, Tabányi pál polgármester és Horváth Zoltán fôépítész beszélget növekvô létszámmal, de szûkülô keretek között végzett áldozatos munkát. A Gyömrô és Környéke Szociális Szolgáltató Központ beszámolóját is elfogadta a testület. A házi segítségnyújtás maglódi kapcsolattartója Slezákné Szabó Tímea. A gondozotti létszám 2014 decemberében 15 fô volt (Gyömrôn 30, Ecseren 6). A jelzôrendszeres házi segítségnyújtást Maglódon 8-an veszik igénybe (Ecseren 25, Gyömrôn 45 fô), ez az aránytalanság a képviselô-testületnek is szembeötlô volt. A szociális étkezés és az idôsek nappali ellátása tartozik még ehhez a területhez, az utóbbinál 20 ellátottat engedélyeznek a központ számára. Közbeszerzést kell kiírni az augusztusban lejáró közétkeztetési szerzôdés kapcsán. A jogilag szabályozott egészséges és helyes táplálkozás, valamint a megszokott ízvilág és a jó minôség viszonylag alacsony áron olyan feltételrendszer, amelyrôl a testület is csak vitatkozni tudott elôzetesen. A só- és fûszermentes ételek és a gyümölcs nagyobb arányú (kötelezô) biztosítása eleve drágítani fogja az étkezési díjakat. Hosszú Tibor iskolaigazgató felvezetôjében kiemelte a hasznos tej- és gyümölcsprogramot, miközben az ebéd 50 60%-a a moslékba kerül. Elismerte, különösen a visszafogott fûszerezésû ételek ehetetlenek sokak számára. (Viszont a diákok 2/3-a nem az iskolában étkezik, a büfék kínálatának megítélése ehhez képest nagyon eltérô. Ennek kapcsán a szülôi felelôsséget is hangsúllyal említették a képviselôk.) Elfogadta a testület a 2015. évi közbeszerzési tervet, amely a Polgármesteri Hivatal épületenergetikai fejlesztését, a központi házi orvosi ügyelet ellátását és az új óvoda eszközbeszerzését tartalmazza. A maglódi óvodák alapító okiratainak ügyét azért kellett újra napirendre venni, mert az Államkincstár a korábban elfogadott és hozzá benyújtott dokumentumok kisebb pontosítását, javítását írta elô. Gönczyné Szabó Judit, a Lövéte utca új intézmény vezetôje, a Szivárvány Óvoda elnevezés elfogadását fogja javasolni a testületnek. Az óvodai beiratkozási idôpontok, illetve egy önkormányzati lakás átalakítása szerepelt végezetül az önkormányzat márciusi napirendjén. Fogadóórák A Baráti Jobb Maglódért, azaz a Maglódi Polgári Kör és a Fidesz KDNP képviselôi szívesen állnak a lakosság szolgálatára: elôzetes egyeztetéssel, bejelentkezés után fogadóórát tartanak a Városházán. 1. vk.: Pavlovics Lászlóné, 20/945-5796, pagamarika@freemail.hu 2. vk.: Falusi-Tóthné Koller Ilona 29/740-304, 30/684-8932 ftki61@gmail.com 3. vk.: Kérges László, 29/326-216 70/337-2745 kerges.laszlo@maglod.hu (szerdán és pénteken 8 12 óráig) 4. vk.: Jenei Péter, 20/495-6972 jeneipeter88@gmail.com 5. vk.: Remport Csaba, 20/460-8920 remcsaba@gmail.com 6. vk.: Lévai Atilla, 20/514-0686 levaiattiladenes@gmail.com (hétköznap 14 16 óráig) 7. vk.: Vanczák Csilla, 20/465-6943 vanczak.csilla@freemail.hu; 8. vk.: Hosszú Tibor, 29/326-215 hosszut.kepviselo@autlook.hu Horváthné Kertész Erzsébet (30/940-7054) és Turcsány Zsolt (30/550-1207), az MSZP és a DK képviselôi, május 12-én 18 19-ig tartanak fogadóórát a régi mûvelôdési házban. Marton Gábor, a Jobbik képviselôje, telefonegyeztetés után csütörtökönként tart fogadóórát: 30/632-74481. Országépítô(k) A Kós Károly Egyesülés folyóirata, az Országépítô, idei elsô számában 20 oldalt kapott Horváth Zoltán, Maglód fôépítésze. A 38 43. oldalon interjúban vall hivatásáról, hitvallásáról, elképzeléseirôl. A 44 47. oldalon pedig Tabányi Pállal olvasható beszélgetés Maglód múltjáról és lehetôségeirôl. A tervek szerint a lapot a MagHáz a majálison árusítani fogja.

4 ÉP TESTBEN A tökéletesen mûködô ügyelet Az orvosi munka mindig a figyelem középpontjában áll: az egészség drága kincs. Legendák, pletykák, fél- és egész információk keringenek a maglódi éterben is. A betegek ilyen az emberi természet! gyakran panaszkodnak, és gyakrabban panaszkodnak, mint dicsérnek. Hallgattassék meg a másik fél is! Dr. Papp László, a maglódi gyömrôi ecseri sürgôsségi ügyeletet szervezô vállalkozás cégvezetôje magabiztosan és lendületesen kalauzol az éjszakai élet e kevéssé ismert tájain. Mi a fontosabb egy ügyelet munkájának megítélésénél: az önkormányzat vagy a lakosság elégedettsége? A betegek oldaláról óhatatlanul a kritika, a panasz hangjai hallatszanak mindig erôsebben, az önkormányzat azonban a legutóbbi éves beszámolót különösebb vita nélkül elfogadta. Dr. Papp László, a sürgôsségi ügyelet vezetôje: A legfontosabb, hogy rendet tegyünk végre a fejekben. Sajnos sokan összemossák a sürgôsségi ügyeletet a házi orvosi ellátással, pedig a kettô nem ugyanaz! Az elégedetlenkedôk véleménye ebbôl az egyetlen körülménybôl származik? PL: Igen! Milyen kritériumoknak kell megfelelnie egy sürgôsségi ügyeletnek ahhoz, hogy azt jól mûködônek lehessen tekinteni? PL: Az én szememben ez egy tökéletesen mûködô ügyelet. Régóta vagyok itt, Maglódon, ezért az igényekhez alkalmazkodva olyan csapatot szedtem össze, amely megérti a vidéki emberek problémáit, és nem felületesen kezeli azokat, adódjanak bár a munkanélküliségbôl, az anyagi helyzetbôl vagy a kisemberek más körülményeibôl. Csak mentôs múlttal rendelkezôket vagy intenzív terápiával foglalkozókat vettem fel. Minden orvosunk aktív, valamennyinek van szakvizsgája. Nagyon körültekintôen szerzôdtetem le a kollégákat, ennek ellenére eddigi mûködésünk alatt sok orvost lecseréltem a minôség érdekében. Munkatársaimat kommunikációs tréningre küldöm, hogy a konfliktushelyzeteket meg tudják oldani. Nemzetközileg elismert újraélesztés-programban vesznek részt, a továbbképzések kötelezôek. Mindezt a cég fizeti. A környékhez képest 30 40%-al magasabb fizetést kínálok. Olyan helyi nôvéreket alkalmazok mellettük, akik jól ismerik a betegeinket. Sokszor már hang alapján meg tudják ítélni, hogy ki az, aki tényleg sürgôsségi ellátásra szorul, vagy csak megrémült egy láztól esetleg ki akarja tölteni az idôt éjszaka, és valakivel beszélgetni szeretne. Magam is dolgoztam sürgôsségi ügyeletben, látva az összes hibáját, így megfelelô szakmai szempontok alapján állítottam össze a maglódi ügyeletet. Miben különbözik tehát a sürgôsségi ügyelet a többi orvosi ellátástól? PL: Én már azzal is megelégednék, ha annyit sikerülne megértetni az emberekkel, hogy a láztól ne ijedjenek meg! Sokan azt sem tudják, hogy 38,5 C alatt csak hôemelkedésrôl beszélünk. Ráadásul még jó is, ha van láz, mert azt mutatja, hogy az immunrendszer mûködik. Ezért automatikusan csillapítani sem kell, mert az a logika, hogy a lázat az immunrendszer indítja be. Ez természetes reakció: a szervezet így öli meg a vírusokat. Ha csillapítom a lázat, a vírusok még jobban elszaporodnak, és hosszabb lesz a tünetegyüttes. Már az is jó lenne tehát, ha a lázcsillapítással nem fordulnának a betegek a sürgôsségi ügyelethez. Természetesen el tudjuk mindenkinek mondani, hogy egy 38,2-es lázzal mi semmit nem tudunk kezdeni. Nem érdemes ugyanis injekciót adni, viszont alkalmazhatnak hûtô fürdôt vagy C-vitaminos kezelést csak amíg errôl beszélgetünk, a tényleg sürgôsségi esetektôl vehetjük el az idôt. A szülôknek tudniuk kell, hogy legyen otthon kúp, és semmi nem fog történni, ha a gyermek nem kap 36 órán belül antibiotikumot. Vírusra amúgy is nagyon nagy dôreség antibiotikumot adni. Pedig ebbôl is származnak konfliktusok: Miért nem írt fel receptet az ügyelet?! Ez azonban a háziorvosok dolga. Ki sem megyünk ilyen esetekhez, mert nem gondolom, hogy egy 30 éves fiatalember 38,2-es lázzal ne tudna lesétálni... Sôt, a friss levegôn jobban fogja érezni magát. Sajnos az emberek egyszerûen elvárják, ha már van ügyelet, akkor az menjen ki hozzájuk, mert az nekik jár... Ezzel a tévedéssel küszködünk jelenleg leginkább. A rend kedvéért csak mondja el, kérem, mivel forduljunk a sürgôsséghez! PL: A krónikusan fennálló panaszok, amelyek hetekig, napokig tartanak, legyen az ízületi probléma vagy láz, a házi orvosokra tartoznak. De az ránk tartozik, ami hirtelen, most kezdôdött, pl. 2 perce rám tört egy mellkasi fájdalom... De hiszen a hirtelen kezdet nem zárja ki, hogy valami krónikus legyen, késôbb. Ahogy a láz is jöhet gyorsan. PL: Ha az ember olyan mellkasi nyomást érez, amilyet még soha életében, azonnal szólnia kell! Egyébként pedig azért vannak a nôvérek, illetve azért van kiépítve az általuk elvégzendô protokoll, hogy eldöntsük, ki kell-e menni, riaszszunk-e mentôt: van-e eszméletzavara, tudatzavara, milyen a mellkasi fájdalom? Viszont ne tôlünk kérdezzék hajnali fél 3-kor, hogy be kell-e menni a házi orvoshoz vagy fel vennénk-e mi is táppénzre az influenzás beteget. A sürgôsségi ügyelet nem vesz fel táppénzre, nem ad igazolást, nem ír receptet, hiába voltak esetleg túl sokan napközben a házi orvosi váróban Pedig rengeteg konfliktust szül, hogy azt mondják, nem fért bele az idejükbe megvárni a sort. De nem tud a sürgôsségi ügyelet mit kezdeni a székrekedéssel, a 2 órája tartó köhögéssel vagy a horkoló a férjekkel Ha végighallgatná az üzenetrögzítôinket, nagyon csodálkozna. Mindent üzenetrögzítôre veszünk egyébként, mert az önkormányzattal kötött szerzôdés alapján valamennyi panaszt ki kell vizsgálunk. Az 5 évig tárolt hanganyagot vissza lehet hallgatni. Viszont csak az írásban, az idôpont és az eset megjelölésével beadott panaszt lehet érdemben kezelnünk. A márciusi önkormányzati ülésnek is az volt az ügyeleti beszámolóval kapcsolatos tanulsága, hogy hiába számol be egy képviselô arról, a fogadóóráján

2015. 4. SZÁM ÉP TESTBEN 5 A sürgôsségi orvosi ügyelet feladata a veszélyes, sürgôs szükség körébe tartozó állapotok ellátása, ellátásának megkezdése, illetve az Országos Mentôszolgálattal együttmûködve az intézménybe szállítás megszervezése. Az 52/2006 (XII. 28.) EüM rendelet melléklete tételesen felsorolja, milyen esetben kell azonnal megkezdeni az ellátást: 1. Életet veszélyeztetô vagy maradandó egészségkárosodás veszélyével járó (külsô vagy belsô) vérzés. 2. Átmeneti keringés- és/vagy légzésleállással járó állapotok (pl. embolia, Adams-Stokes-Morgagni szindróma, syncope, fulladások, életet veszélyeztetô ritmuszavarok, klinikai halál állapota). 3. Életveszélyes endokrin- és anyagcsere állapotok, a folyadék- és ion-háztartás életveszélyes zavarai. 4. Központi idegrendszeri kompreszszió veszélyével járó kórképek (pl. agyödéma, fejfájás, szédülés, tumor, gyulladás, fejlôdési rendellenesség, trauma). 5. Eszméletlen állapotok. 6. Status epilepticus és tüneti görcsrohamok. 7. Hirtelen fellépô látászavar, látásvesztés, vörös szem, szemsérülés. 8. Szepszis. 9. Magas halálozású vagy súlyos szövôdmények kialakulásának veszélyével járó hirtelen fellépô vagy progrediáló, nem-sebészeti betegségek és érkatasztrófák ellátása. 10. Szülés, koraszülés, lepényleválás, súlyos terhességi toxémia, eclampsia újszülött ellátása, akut nôgyógyászati vérzés. 11. Sokk megelôzô és sokkos állapotok, életveszélyes allergiás és anaphylaxiás állapotok, szisztémás és poliszisztémás autoimmun betegségek krízis-állapotai. 12. Az immunrendszer fokozott vagy kóros mûködésén, illetve a csontvelôi vérsejtképzés elégtelenségén alapuló heveny vérsejthiány-állapot. 13. Veleszületett vagy szerzett véralvadási zavar alapján létrejövô heveny életveszély. 14. Akut légzési elégtelenség, légút szûkület (pl. gégeödéma, asthmás roham, idegentest, fulladás). 15. Mérgezések. 16. Akut hasi katasztrófák és azok képében jelentkezô, nagy fájdalommal, görcsökkel járó kórképek (pl. bélelzáródás, appendicitis, perforatio, méhen kívüli terhesség, petefészek ciszta megrepedése, tuboovarialis tályog, kocsánycsavarodott cysta, kizárt sérv, epegörcs, vesegörcs, vérvizelés). 17. Égés-fagyás (III IV. fokú és nagykiterjedésû I II. fokú és/vagy az életminôség szempontjából különösen veszélyeztetett testtájat vagy a légutakat érintô). 18. Elsôdleges sebellátás. 19. Testüregek (koponya, mellkas, has) és parenchymás szervek (szív, tüdô, lép, máj, vese) sérülése. 20. Compartement szindrómák. 21. Nyílt törések és decollement sérülések. 22. Amputációk (replantációs lehetôségekkel vagy azok nélkül). 23. Súlyos medencegyûrô törések. 24. Politraumatizáció, többszörös sérülések. 25. Búvárbalesetek, magassági betegség, keszonbetegség, barotrauma. 26. Áramütés, elektrotrauma. 27. Hô- és hidegártalom, kihûlés, hypothermia, hyperthermia, napszúrás, hôguta. 28. Súlyos akut sugárártalom és sugárbetegség. 29. Öngyilkossági kísérlet és szándék, mentális állapottal összefüggô közvetlen veszélyeztetô állapot. 30. Heveny pszichés zavarok, pszichózisok. 31. Infektológiai kórképek, melyek önmagukban vagy szövôdményeik révén az életet veszélyeztetô állapotot idéznek elô. A maglódi sürgôsségi orvosi ügyeletben dolgozó orvosok szakképzettsége: Dr. Nádor István: sebész, aneszteziológia-intenzív Dr. Tomonkó Magdolna: háziorvostan, hematológia Dr. Kôhalmi Zoltán: belgyógyászat, kardiológia Dr. Gürtler Zsuzsanna: oxyologia Dr. Petky Ferenc: háziorvostan Dr. Révész Judit: belgyógyászat, gyermekgyógyászat Dr. Berla Zita: gyermekgyógyászat A maglódi sürgôsségi orvosi ügyeletet Rescue-Med Kft. látja el. Az ügyelet közösségi oldalának címe Ügyelet: Maglód, Gyömrô, Ecser, kezelôje dr. Gürtler Zsuzsanna, az ügyelet szakmai vezetôje. Az oldal lehetôséget ad arra, hogy kérdésekre, problémákra is válaszoljanak az orvosok. Ügyeleti rend: Maglód (Rákóczi u. 7.) Hétfôtôl Csütörtökig: 18.00 08.00 Pénteken: 16.00 08.00 Szombat Vasárnap: 08.00 08.00 Gyömrô (Szent István u. 55.) Hétfôtôl Péntekig: 18.00 22.00 Szombat Vasárnap: 08.00 20.00 Telefon (ügyeleti idôben): 06/29/332-233 06/29/526-140 E-mail: rescueugyelet@gmail.com (észrevételt, panaszt, építô kritikát várnak ide) kb. ezt és ezt panaszolták a betegek szóban, mert nem ez a megfelelô, illetve elegendô eljárás az esetleges ügyek alapos kivizsgálásához. Mekkora nagyságrendû az írásbeli panasz? PL: Büszke vagyok arra, hogy 1 sincs: 2 éves fennállásunk alatt 4 panaszos levél érkezett, miközben az éves betegforgalmunk 2000 fô, amiben még nincs is benne a házhoz hívás. A konkrét eseteket kivizsgáltuk, visszahallgattuk, és a panaszosok bocsánatot kértek, miután kiderült, ki mit mondott a telefonba. Haláleset miattunk nem történt, sikeres újraélesztésünk viszont volt. Kollégáim profi kardiológusok, oxiológusok, sebészek, intenzív szakorvosok, így kiszûrnek olyan eseteket, amire máshol nem is gondoltak volna. Dicséretet viszont még soha nem kaptunk, köszönömöt sem. A MagHázban évente tartott Egészségnap jó alkalom arra, hogy egy másik dimenzióban találkozzon orvos és beteg, oldódjanak az esetleges feszültségek is. Idén el fognak jönni? PL: Azt vettem a fejembe, hogy országos szinten a mienk legyen az egyik legjobb ügyelet, és jelen pillanatban el is mondhatom, hogy ez az egyik legjobban felszerelt rendelô, ahol a legjobb kvalitással rendelkezô orvosok dolgoznak. Ha a betegek Maglódon tudnák azt, hogy kik azok az orvosok, akik itt dolgoznak, milyen szakmai múltjuk van, és megnéznék a szomszédos városokat, csak azt mondanák: köszönjük szépen az önkormányzatnak, hogy így meg tudta szervezni az ügyeletet. Ezért aztán mindenképpen ott szeretnék lenni az Egészségnapon, hogy közelebb kerüljön egymáshoz az ügyeleti munka és az emberek gondolkodásmódja.

6 ÉP TESTBEN Másfél éve a maglódi betegek szolgálatában Jó kezekben a fogorvosnál Mit néz meg, doktornô, elôször egy idegenen? A mosolyát, azaz a fogait? Van ilyen szakmai ártalom? Dr. Szabó Ilona, fogszakorvos: Oktattam higiénikusokat, fogászati asszisztenseket, nekik is mindig azt mondtam, amikor találkozunk valakivel, elôször is a szemébe nézünk. Közvetlen ezután viszont, akaratlanul is azt figyeljük, ahogy beszélni kezd. Nem a mosolyát tehát, de a száját. A fogorvosok tekintete pedig még inkább, mint másoké, óhatatlanul rávetül a fogakra. Ezzel a férfi fogorvosok is így vannak? Sz. I.: Biztosan, mert nálunk ez valóban szakmai ártalom. Így a beszélgetô partnerünkrôl szinte már azelôtt megvan az elsô benyomásunk a fogai kapcsán, amit látunk, hogy megszólalt volna. Nehéz elképzelni egy kislányról, hogy arról álmodozik, ha megnô, fogorvos lesz. Világéletében erre vágyott? Sz. I.: Nem mondhatom, hogy óvodás korom óta fogorvos akartam volna lenni. Szerintem még 16 18 éves korukban is nagyon kevesen tudják, hogy mit szeretnének. (Sokan még nyugdíjas korukban sem ) Én pedagógus szerettem volna lenni, de mindig vonzódtam az egészségügy felé is. Tulajdonképpen családi hatásra jelentkeztem végül az egyetemre. A családban egyébként nincs orvos, akitôl kedvet kaptam volna, vagy aki miatt elment volna a kedvem. Bejutni biztosan könnyebb a tanárképzôbe, mint a fogorvosi karra, az orvosi egyetemen. Talán egyszerûbb is lett volna a pedagógusi pálya, hiszen az én szakmám a fizikai és lelki helytállást egyaránt nagyon igényli, de ma már tudom, valószínûleg nem lettem volna jó tanár. Viszont fogorvosként már szívesen oktattam. 37 éve rendelek, de az élettôl így azt is megkaptam, hogy betekinthettem a pedagógiába. Mindehhez képest hogy került Maglódra? Sz. I.: Szerintem szinte semmi sem véletlen és semmi sem tudatos. Több helyen is megfordultam már az elmúlt évtizedekben, de soha nem dolgoztam ez elôtt OEP-szerzôdéses fogorvosi rendelôben, ezért körülnéztem ebben a tekintetben a környéken. A XVII. kerületben lakom, és amikor tájékozódtam, Balogh doktor itt éppen el kívánta adni a praxisát. Véletlenszerû volt-e akkor ez, vagy mondhatjuk tudatosnak? A képviselô-testület mindenesetre egyhangúan elfogadta a jelentkezésemet másfél évvel ezelôtt. Másfél év alatt fel lehetett azt térképezni, hogyan néz ki Maglód fogászati szempontból? Sz. I.: Egyértelmûen. A tavalyi betegeimnek, illetve az ellátott eseteknek a száma 2900 volt (ebbe a visszajáró páciensek is beletaroznak). Az ellátást korcsoportokra osztjuk: gyerekekre, ifjúságra, felnôttekre és idôs korosztályra. Általában az alsó tagozaton még nem, de a felsôben már elég nagy számban látok nem gondozott, nem karbantartott fogazatot. Értem ez alatt a szájhigiéniának a hiányát és az ellátatlanságot. Mi ugyan évente végzünk szûrôvizsgálatot, és írásban értesítjük a hozzátartozót a szükséges teendôkrôl, de ezt sokan egyszerûen nem veszik figyelembe, azaz nem jönnek vissza. Az ifjúsági korcsoportból (a 14 és 18 19 év közöttiek) szinte egyáltalán nem járnak Maglódon fogászatra. Talán, mert a középiskolával máshova tartoznak, hiszen ott is kötelezô a szûrôvizsgálat, és praktikusabb odamenni. A felnôttek viszont mintha nem lennének tisztában azzal, mi a szûrôvizsgálat értelme és jelentôsége, milyen elônyökkel jár számukra az alapellátás. Talán az állandó változások következménye is ez. De még a nyugdíjasok sem tudják, mikor mi jár nekik, bár esetükben is lehet anyagi oka a negatív hozzáállásnak. Bár az én 2900 fôm megcáfolni látszik, amit mondtam, mégis, általában azt látom, hogy nincs lehetôségük a fogaikat megcsináltatni. Rengeteg húzást kell végeznem, rengeteg szájsebészeti beutalót kell adnom, és kevés helyreállító munkáról tudok beszámolni. Azt nem tudom megmondani, hogy mindez országos viszonylatban átlagos vagy sem. Egy vidéki kisvárosban még mindig élhetnek a gyerekkori, sôt szinte ôsi félelmek a fogorvossal szemben, amit aztán felnôtt korban sem feltétlenül cáfolnak meg a fogászaton. Hiszen itt határozottak, kemények még a nôk is, és belenyúlnak az egyik legintimebb részünkbe, a szánkba. Sz. I.: Nem hiszem, hogy így lenne, mert a félelemre nincs alap. A félelem és a szorongás nem feltétlenül reális, racionális alapra épül. De ha létezik, esetleg tehetünk ellene. Miért nem barátságos például a fogászati rendelô? Sz. I.: Ha bárhol létezik félelem, az majdnem mindig az elsô benyomásra épül. Amikor idejöttem, azonnal mentem is a polgármesteri hivatalba, és lehetôséget kértem arra, hogy a rendelôt szépítsem. A páciens azonban szerintem nem figyeli, hogy az én asztalomon sorban állnak a mûszerek, neki teljesen mindegy, lóg-e a falon egy-egy jópofa karikatúra, mint az én magánrendelômben. Ha bemennék egy rendelôbe, én biztosan azt venném elôször észre, hogy tisztaság és rend van, a mûszerasztalon katonásan állnak az orvos mûszerei. Számomra ez azt a benyomást keltené teljesen mindegy, tettek-e képet a falra!, hogy olyan helyre jöttem, ahol biztonságban érezhetem magam, és az összbenyomásom az, hogy jó helyen vagyok. Én még nem láttam olyan rendelôt, kivéve a gyerekfogászatot, ahol feszültségoldó képek lennének. Szerintem a felnôttek pszichéjével is érdemes volna foglalkozni, mert bennük is kell oldani az elôítéleteket, bennük is lehet oldani az akár tudat alatt mûködô ellenérzéseket. Sz. I.: De nem így! Olyan fogorvost kell találni, aki nemcsak szimpatikus, hanem, akinél azt érzem, hogy jó kezekben vagyok. Az orvosnak pedig meg kell találnia a páciensekkel a megfelelô kontaktust, hangot. Persze ez nem mindig sikerül, hiszen a munkatempó valóban nem mindig engedi meg, hogy másról is legyen szó, mint a szuvas fogakról. Akihez például én járok, tudom, ha bármit csinál, jól csinálja. Ha másfél órát kell várnom, akkor is tudom, hogy a dolgát végzi, és megéri rá várni. Milyen visszajelzéseket kap a betegektôl? Sz. I.: Természetesen magam is hallottam már vissza ilyet is, olyat is. A páciensek esetleg érezhetik, hogy keményebb és határozottabb vagyok, de emberséges. Úgy gondolom, hogy a dinamikus, jó és hatékony rendelés csak határozott tempóban mehet. Én naponta érzem a páciensek bizalmát, naponta érzem a szeretetet. Nincs olyan rendelés, hogy valaki hálásan ne ölelne meg és köszönné meg, hogy itt vagyok.

2015. 4. SZÁM ÉP TESTBEN 7 Iskolapszichológus óriás batyuval Nevedben végzeted mondták a rómaiak (nomen est omen). A latin eredetû Angelika név jelentése: angyali, angyalhoz hasonló. Kire is bíznánk szívesebben gyermekeink lelkét, mint egy angyalra? Aki szerint pedig a pszichológus is hétköznapi ember. Kiss Angelika másfél éve költözött párjával Maglódra. Koránál fogva szívesen fordulnak hozzá a gyermekek. Ha pimaszul, hát pimaszul. Kiss Angelika: Idén januárban döntött úgy a tankerület, hogy iskolapszichológust szervez. A vecsési tankerülethez öt iskola tartozik. Elôször mindennap máshol voltam, így Maglódon is csak heti egy napot töltöttem. Ez változott meg márciusban, most már hetente 3 alkalom áll rendelkezésre. Eleve alábecsülték a szükségleteket vagy rövid idô alatt ennyire megnövekedett az igény? K.A.: Vannak tankerületek, amelyek fontosnak tartják ezt a területet, mások viszont nem tudnak annyira reagálni az igényekre. Azt érzékelem, amióta itt dolgozok, hogy ez egy nagyon felvilágosult tankerület. Az iskolavezetéssel együtt nagyon jól látták az igényt, hogy iskolapszichológusra van szükség. 500 fô felett igényelhetnek az iskolák félállású pszichológust. Az év elején tehát felmérte az igényeket, és kiderült, hogy heti 1 alkalommal szemben 3 napban oldhatók meg a pszichés panaszok? K.A.: Maglódon majdnem 1000 diák tanul, ami egy teljes állást ki tudna tölteni. Így lehetne az iskolapszichológia minden területén tényleg minôségi módon reagálni. Törvényszerû, hogy ennyi gyermek között egyállásnyi pszichológiai probléma adódik? Vagy inkább Parkinson törvénye érvényesül: a munka mindig kitölti az elvégzésére szánt idôt? K.A.: Nem feltétlenül a pszichológiai problémák oldaláról fognám meg a kérdést. Az iskolapszichológus arra is lehetôség, hogy a legkülönfélébb csoportok szervezôdhessenek egy iskolában, amelyek hangsúlyt fektethetnek az önismeretre és a társismeretre, az énhatékonyság érzésének fejlesztésére, a kommunikációra, a konfliktuskezelésre. Rengeteg olyan készséget fejleszthetnek a diákok egy-egy ilyen csoportban, ami a továbbiakban hasznosítható. Minél több idôt tudnék eltölteni egy-egy iskolában, annál több lehetôséget használhatnék ki. (folytatás a következô oldalon) A fogorvoslás szépségei Maglódon él, doktor úr? Dr. Verasztó Dávid, fogszakorvos: Nem, nem vagyok maglódi, pomázi lakosként járok be a rendelésre. Így ez elég nagy távolság. Miért pont Maglódra esett mégis a választása? V.D.: Kézenfekvô volt, ugyanis édesapám itt, a szomszédban, Ecseren fogorvos, és helyettesítô viszonyban volt elôdömmel, Balogh doktorral is. Úgy gondoltam, ha édesapámmal helyettesítjük egymást, jobban átlátjuk a helyzetet. Amikor jött ez a lehetôség édesapám is bátorított: azt mondta, hogy ez egy jó hely. Milyen szempontból jó? V.D.: Nagyobb, mint Ecser, de a betegkör hasonló. Abból a szempontból, hogy itt sok a rossz fogú ember, vagy épp ellenkezôleg, abból a szempontból, hogy nem olyan nehéz velünk? V.D.: Itt nincsenek nagy gondok. Eredetileg azzal a pimasz kérdéssel akartam letámadni, hogy vajon mikor döntötte el, fogorvos lesz, és milyen indíttatásból. Hiszen a fogorvosoktól többnyire rettegô földi halandó nehezen képzeli, hogy valaki eleve ilyen hidegnek-ridegnek tetszô rendelôbe képzeli el magát gyermekkorában. Most, hogy elárulta az édesapja hivatását, már nem is olyan jópofa ez a nyilvánvalóan elôítéletes kérdés. V.D.: Pedig én édesapámtól függetlenül döntöttem el, hogy valamilyen egészségügyi szakmát fogok választani. 15 16 évesen baleset ért sportolás közben: fociztunk, és összefejeltem egy társammal. Eltört az orrom, és az orvos lelkiismeretesen segített rajtam. Soron kívül és nagyon lelkiismeretesen ellátott, és ez akkor különösen szimpatikus volt. Amikor pedig azon gondolkoztam, milyen területet is válasszak, akkor jött az ötlet, hogy ha már édesapám is fogorvos, akkor megnézem ezt az oldalt. Nem úgy néz ki, mint aki megbánta ezt az ifjonti választást. V.D.: Valóban nem. Dehogyis! Pedig azt hinné a továbbra is elôítéletes laikus, hogy túl sok szépséget nem lehet ebben a hivatásban találni. V.D.: De ez nem igaz! Sokan esetleg ijesztônek vagy netán undorítónak találják ezt a szakmát, és nehéz nekik vele azonosulni, de a gyógyászat túlmutat az ilyen apróságokon. Nekem efféle problémáim sosem voltak. Sôt szerintem ebbôl a szempontból sokkal nehezebb szakmák is akadnak az orvosláson belül. De még szépségei is vannak. Bár még az egyetemi évek alatt gondolkoztam azon, hogy esetleg ne a klinikumban, hanem a kutatásban helyezkedjek-e el, azonban aki, mint én is, a közvetlen gyógyításban dolgozik, az egyrészt közelrôl látja is a munkája eredményét, másrészt rengeteg visszaigazolást is kap róla. Aki tehát jól dolgozik, azt megbecsülik és szeretik, és sok pozitív visszajelzést adnak neki.

8 ÉP TESTBEN Iskolapszichológus óriás batyuval (folytatás az elôzô oldalról) A kereteket az állam adja, én viszont inkább a helyi tartalomról kérdezném. Melyek a legsúlyosabb gondok gyermekeink között? K.A.: A leggyakoribb nehézség a szülôi jelenlét hiánya, mely szorosan összefügg rohanó világunkkal. A hétköznapi minôségi együttlét hiánya. Amikor odafigyelek rád, amikor meghallgatlak, amikor tudok rád idôt szakítani és nem ezer más dolgom van. Ezt az iskolapszichológus meg tudja oldani? Vagy szólnia kell, hogy felfedezte ezt a problémát? K.A.: Nagyképûség lenne azt mondani, hogy az iskolapszichológus ezt meg tudja oldani. A munkámat abban érzem fontosnak, hogy a jelenlétem és az, ahogy egy-egy gyerekkel foglalkozok, leülök vele beszélgetni, az valami pluszt adhat. Valami kis erôforrást. Azt tartom szem elôtt, amikor egy gyerekkel találkozok, hogy megtaláljuk azokat az erôsségeket, amelyek már ott vannak benne valahol, csak egyes területeken ki tudja azokat aknázni, máshová pedig át kell ezeket építeni. Meg kell találni az erôforrásokat azokhoz a helyzetekhez, amiket ô megél: ha a szülôk elválnak, ha sokat veszekednek, ha a társaival nem találja meg a hangot vagy a tanárokkal, vagy akár önmagával. Segíteni kell neki valamiféle hidakat képezni. Ilyen megoldásokat tudok, de a szülôi jelenlét hiányát nem feltétlenül tudom megoldani. Hogyan segít? K.A.: Velem mindenféle helyzetben találkoznak a gyerekek, a pedagógusok és a szülôk is. Konzultálok velük, és a pszichológia eszköztárával reagálok mind a három célcsoportnál. Ha a pedagógus fordul felém valamilyen problémával A sajátjával vagy egy gyermekével? K.A.: A sajátjával elméletileg nem fordulhat. A pedagógussal nekem azon a szinten kell dolgoznom, hogy mi foglalkoztatja ôt egy adott gyermekkel, kisebb közösséggel vagy az osztállyal kapcsolatban. Hogyan kell Önt elképzelni munka közben? Van díványa, mint a filmekben, csak kisebb? K.A.: Nincs díványom. Képzelje el, hogy van egy hatalmas batyum, és abban található mindenféle kincs meg eszköz. Utazó pszichológusi üzemmódra álltam, mert minden nap máshol vagyok. Ezt a batyut szoktam reggel kiteríteni. Hol székel? Kapott dívány helyett egy szobát? K.A.: Maglódon hétfôn és pénteken a felsôben, csütörtökön az alsó tagozaton biztosítottak helyet. Hogy lehet elérni, bejutni Önhöz? K.A.: Telefonon bárki felhívhat. Az iskola honlapján rajta van, hogyan lehet elérni. Amíg egy napot töltöttem a maglódi iskolában, lóhalálában szaladtam ide-oda-amoda. Most picit több az idô, amit arra is használok, hogy minden osztályba eljussak bemutatkozni. Mit mond ilyenkor a gyerekeknek? K.A.: Interaktívan oldom meg a helyzetet. Elôször azt szedjük össze, hogy ôk mit tudnak a pszichológusokról. Több célom is van. Az egyik az, hogy rólam legyen benyomásuk. A másik pedig az, hogy módosuljanak a hibás sztereotípiák, hogy finomítsak, a betegségközpontúnak beállított pszichológusképen. Minden korosztályban él még az a képzet, hogy csak az megy pszichológushoz, aki BETEG. Ezzel szemben...? K.A.: Ezzel szemben mindig azt mondom a gyerekeknek, hogy az is mehet pszichológushoz, akinek kérdése van önmagáról vagy a társairól, a kapcsolatairól. és nem tudja a választ? K.A.: És nem kapott még jó választ, pedig kérdezte itt, ott, amott. Ez is egy kérdezési lehetôség. A gyermek maga is bekopoghat? Akár titokban, hogy ne lássa senki? K.A.: Igen. Van is ilyen idôpontom a felsôben, hétfôn, az 5. óra után, a tanulószobáig. Tehát 12:50-tôl 14:00-ig. Ez a nyitott ajtók órája, ami két szünetet is magában foglal, és senkinek nem foglalom le az idôpontot, hogy bárki bejöhessen hozzám. Vezet statisztikát? Muszáj adminisztrálnia az eseteket? K.A.: Az adminisztráció most van születôben. Hiszen eddig nem volt a tankerületben iskolapszichológusi gyakorlat. Oda szeretnék még mindig kilyukadni, hogy a legfontosabb probléma gyökerét már említette, de hány gyermeknek kell megfordulnia Önnél, mikor mondhatja azt, hogy már ismeri a maglódi diákokat? K.A.: Megkockáztatom: soha Általános képet nem lehet ugyanis festeni. Válás például nagyon sok van. A hozzám járó gyermekek többségének elváltak a szülei. Mindenféle mozaikcsaládokban élnek, és arra, hogy anyának is van már egy új párja, apának is, nagyon sokféleképpen reagálnak. Volt már olyan esete, amikor sürgôsen és határozottan el kellett járnia valaki érdekében? Gyermekbántalmazás, veszélyeztetés, pedofília, erôszak, kiközösítés? Nem a szenzációhajhászás tört ki belôlem, hanem bár az országos sajtóban rendszeresen forognak számok az ilyen-olyan esetekrôl, szinte törvényszerûnek beállítva bizonyos arányokat, mégis elvétve találkozunk velük közvetlen közelrôl. Vagy csak nem ismerjük fel. K.A.: Az már elôfordult, hogy különbözô szervektôl hívtak fel engem, mert valamelyik gyerekkel S.O.S. -ben kellett foglalkozni. Olyan azonban még nem volt, amit ne tudtunk volna az iskola keretében megoldani. Nagyon értékelem, hogy itt, az alsóban és a felsôben egyaránt, az intézményvezetôk és a pedagógusok is igazán nyitottak felém. Amikor elkezdtem dolgozni, a pályatársaim azzal riogattak: a gyermekek, az semmi, na de a tanárok! Ez nem valósult meg. Tényleg befogadók. Fontos szemléleti elôrelépés, hogy el tudják fogadni, van egy pszichológus a közegünkben, aki egy kicsit másként néz a világra, és lehet fontos, amit mond. Nem ellenségként tekintenek rám, hanem partnerként. Nagyon sok idôt szánok ezért arra, hogy a tanárok is lássanak. Szünetekben bemegyek a tanáriba például, van ott egy tök jó kanapé, és ha látom, hogy jut hely, és nem zavarok, akkor egy picit ott maradok. Ha csak január óta lehet iskolapszichológus, mivel foglalkozott korábban? K.A.: A szenvedélybeteg-ellátásban dolgoztam két évig: drog, alkohol, játék, viselkedési szenvedélyekkel foglalkoztam. Az egészen más terület, de ott nem tudtam fejlôdni. Elakadtam egy ponton. Azt éreztem, hogy én azt nem akarom, nem látok ott perspektívát. Január óta viszont rohamosan több tudást sikerült szerezni. Elárasztott, ami itt van, és ez arra ösztökél, hogy haladjak elôre. Ez nekem nagyon fontos. Víz-, gáz-, központi-fûtésszerelés. Gázkészülékek javítása és karbantartása (típustól függetlenül) Gerhát Attila egyéni vállalkozó Hívható nonstop: 06/70/405-00-30 2234 Maglód, Thököly utca 13.

Patakparti 2015. május 1. A várost a Vermesy Fúvószenekar ébreszti Délelôtt 10 órától: Délután 14 órától: Kóruska Hétszínvirág Óvoda Napsugár Óvoda Gyermekgimnasztika Etka-jóga Hastánc Vermesy Fúvószenekar Domino rockzenekar Modern tánc E-dance Zumba Kacamajka Sziluett Mazsorett Nyugdíjas Klub Nôklub Roszicska Egyesület Kiddiwink Kungfu-bemutató Énekelnek: Fodor Liza és Fodor Erik Varga Richárd és Kérges Dániel Telek Zita és Telek Marcell Tóth Lili Sztárvendégek 18 órától: OSZVALD MARIKA és UDVARHELYI BOGLÁRKA 21 órától retro slágerparty Napközben: Fôzôverseny csapatoknak és egyénileg Tánc: táncház társastánc rock Vörös Oroszlán Lovagrend körhinta édesség vattacukor jégkása hamburger gyros

Könyvelés 5000, Ft-tól Személyi jövedelemadó bevallás elkészítése Vállalkozások könyvelés elkészítése visszamenôlegesen Adótanácsadás Adószakértôi ellenjegyzést is vállalunk Érdeklôdni lehet: 06-29-325-337 Végelszámolás és felszámolás esetén a számviteli, könyvelési feladatok elkészítése Hatóságok elôtti külön meghatalmazás alapján képviselet www.adotervezokft.hu Email-cím: a.prohaszka@adotervezokft.hu KUTYA-BAJA ÁLLATORVOSI RENDELÔ Rendelési idô: hétfôtôl péntekig 17 19 óráig Veszettség oltás akciósan tavasszal Dr.Téglás Csilla magán-állatorvos Maglód, Jókai u. 1. T 06-30/283-6947, 06-29/328-353 Széles körû állatorvosi ellátás: betegellátás, vakcinázások, chip-beültetés, útlevél. Kérésére házhoz megyek. Értesítem Önöket, hogy március május hónapban bármely napon normál rendelési idômben felvezetett kutya veszettség elleni oltása a tavalyi, csökkentett áron kerül felszámításra. Természetesen továbbra is lehetôségük van az év bármely szakában a normál rendelési idômben beadatni az oltást, valamint házhoz hívni, de ekkor más díjtételek érvényesek. Iskolánk járművezetői tanfolyamot indít moped, nagymotor, személygépkocsi és teherautó kategóriában 2015. május 4-én hétfôn, 17 órakor. Maglód, Fő utca 92. N.Z. Autósbolt Gyakorlati oktatás Budapesten is k Árgarancia k Részletfizetés k Ingyenes gyakorló CD Gyakorlati órák jogosítvánnyal rendelkezőknek is! Nálunk az utazási költéségét és idejét is megspórolhatja! FNYT-szám: 13-0976-04 Érdeklődni: Kiss Zoltán, 06.70.206-9202 Gyarmati Tanoda Kft. k www.gyarmati-tanoda.hu Veszettség elleni oltás csak mikrochippel megjelölt ebnek adható be. Rendelômben kutyakozmetika nyílt. Bejelentkezés: 06-30/835-6784