(ö s s z e á l l í t o t ta: Jel i n k ó Món i k a) w w w.n y i c i ta.hu



Hasonló dokumentumok
2016. január 1-je után érettségiz diákok kötelez en teljesítend 50 órás közösségi szolgálattal Arra is lehet

2005. évi LXXXVIII. törvény a közérdekű önkéntes tevékenységről (kivonat)

Jelentkezési lap iskolai közösségi szolgálatra

REGISZTRÁCIÓS LAP FOGADÓ SZERVEZETEK RÉSZÉRE

HÁLÓZAT. Nemzetközi mobilitási információk fiataloknak

Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések

Hogyan adjuk, és hogyan fogadjuk az önkéntes tevékenységet? Önkéntes motivációk és önkéntes menedzsment elemek. Groska Éva mentor

Közérdekű önkéntes munka. Batta Zsófia Századvég Politikai Iskola Alapítvány

4. (13) bekezdés: A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között

Nyíregyháza, március 27. Szabó István Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet

Önkéntesség. Önkéntes Törvényrıl a teljesség igénye nélkül

KÉPZŐI FELHÍVÁS. I. A felhívás célja:

Önkéntes hálózat kialakítása az áldozatsegítésben, az önkéntes munka jellemzői Magyarországon

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM

Az Európai Bizottság javaslata az egész életen át tartó tanulást szolgáló Európai Képesítési Keretrendszer létrehozására

EFOP ÖNKÉNTESSÉG SZEMÉLYRE SZABVA

Segédlet önkénteseknek jogaikról és kötelezettségeikrõl

Iskolai közösségi szolgálat

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása.

Az egészségügyi tevékenység végzésének speciális jogi formái I. A működési engedélyhez nem kötött jogi lehetőségek 1

Foglalkoztass okosan A szervezetek foglalkoztatási lehetőségeiről

E l ő t e r j e s z t é s

A MAGYAR ÖNTÖZÉSI EGYESÜLET ÖNKÉNTES MUNKAVÉGZÉSRE VONATKOZÓ SZABÁLYZATA

KÖZVETLEN BRÜSSZELI FORRÁS PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ

Tájékoztató a közösségi szolgálatról diákoknak, szülőknek

Összeállította: Kiss Zoltánné koordinátor az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet közös kiadványa alapján.

Amit tudni érdemes az ÖNKÉNTESSÉGRŐL a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló évi LXXXVIII. törvény alapján

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK I HATÁLLYAL

KÉPZİI FELHÍVÁS. Cím: 1134 Budapest, Tüzér u Tel.: +36 (1) Fax: +36 (1)

GO-HUMAN. Cégbemutató. A humánerőforrás a mi szakterületünk.

RIVER projekt. A projekt bemutatása

Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában

Iskolai közösségi szolgálat megszervezése

EUROPASS PORTFOLIÓ. Mobilitás az Európai Unióban. Kerekes Gábor Nemzeti Europass Központ igazgató

Milyen tevékenységre vonatkozik (I.)

A munkahelyi biztonság és egészségvédelem mindenkit érint. Jó Önnek. Jó a vállalkozásoknak.

ZA4893. Country Specific Questionnaire Hungary

A szociális problémák megjelenésének összefüggései

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA

Az Európai Unió oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja között december 13.

Közalkalmazotti besorolás, minősítés, illetmények, bérezés 2014 és 2015 évben!

Tájékoztató a programról

Közösségi szolgálat. Tájékoztató a szülők részére

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

A azonosító számú Foglalkoztatás II. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Foglalkoztatás II. tantárgy

START+ INFORMÁCIÓS NAP

Az élet egyik legszebb jutalma, hogy miközben az ember másokon segít, egyben önmagán is segít. (Ralph Waldo Emerson) Napló

Felnőttképzési tájékoztató

Önkéntesség. amit tudni érdemes, mielôtt belevágsz vagy ha már csinálod egy ideje. Önkéntes Központ Alapítvány Budapest,

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

TANMENET. Készült: a 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendeletben kiadott szakmai és vizsgakövetelmény szerint.

Kérje meg a pályázókat, hogy az Europass önéletrajzot használják, így Ön világos képet kaphat készségeikrõl és szakértelmükrõl!

Kérdőív - 50 év feletti álláskeresők munkaerő piaci helyzete Európában

Ajánlások. az 50 év feletti potenciális önkénteseket célzó általános képzések kidolgozásához

30/ , 30/

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM

Az Ifjúsági Garancia Rendszer és programjainak bemutatása

INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN

TÁMOP /

Tájékoztató a közösségi szolgálatról diákoknak és szülőknek. Iskolai koordinátor: Vallus Éva tanár,

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

VII. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ. Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP

Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP

A projekt részcéljai:

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT

A közösségi szolgálat ( ) szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi

EURÓPA A POLGÁROKÉRT

Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton...

T/ számú törvényjavaslat. a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló évi LXXXVIII. törvény módosításáról

SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP B

ÖNKÉNTESSÉG, MINT ÉLETÉRZÉS. kisokos az önkéntességhez

Iskolai közösségi szolgálat

Jean Monnet támogatás egyesületeknek

Támogatások. Ha nem sikerül elhelyezkedni, állami támogatásra lehet jogosult annak érdekében, hogy a munkavállalási esélyei javuljanak

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EACEA 04/2018

A Szervezeti és Működési Szabályzat és a Házirend kiegészítése. A közösségi szolgálat megszervezése intézményünkben

TÁMOP /1/ KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT

Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ

EURES. Biztonságos külföldi munkavállalás. Horváth Máté EURES társhálózati koordinátor PM EURES Nemzeti Koordinációs Iroda október 17.

Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL

Budai Nagy Antal Gimnázium Budapest A közösségi szolgálat szervezésével kapcsolatos szabályzat

Mobilitás. Dr. Nyéki Lajos 2018

HELYI FOGLALKOZTATÁS- FEJLESZTÉS

ISKOLAI CSOMAG DIÁKOKNAK ÉS TANÁROKNAK. Mit kínál az AFS a középiskoláknak?

Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP projekt keretében)

Az iskolai közösségi szolgálat bevezetése

Az élet egyik legszebb jutalma, hogy miközben az ember másokon segít, egyben önmagán is segít. (Ralph Waldo Emerson) Napló

Tantárgyi követelmény. Szakközépiskola 11/Sz évfolyam

Nemzeti alaptanterv kiadásáról és bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012. (VI.04) Korm. Rendelet Nevelési-oktatási intézmények működéséről és

Az Európai Unió oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja között

Volunteering is a lifestyle. Önkéntes Kézikönyv

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA

Tegyük együtt! A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Helyzetkép a foglalkoztatási együttműködésekről a évi adatfelvétel alapján

AZ IFJÚSÁGI GARANCIA RENDSZER ÉS A KERETÉBEN MEGVALÓSULÓ GINOP PROGRAM EREDMÉNYEI, LEHETŐSÉGEI ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA

A Nonprofit Szövetség szerepe a gazdaságfejlesztésben

Átírás:

Képzési füzetek 5. Az önkéntességről (ö s s z e á l l í t o t ta: Jel i n k ó Món i k a) w w w.n y i c i ta.hu 2011

Az önkéntességről 3 Amit az önkéntességről tudni érdemes... Nem kapsz munkát tapasztalat nélkül, tapasztalatot pedig nem szerezhetsz munka nélkül. ÖNKÉNTESKÉNT mindezt megkaphatod. Angela Murray, angol önkéntes I. Az önkéntességről általánosságban Mi az önkéntesség? Az önkéntesség olyan tevékenység, melyet egyénileg vagy csoportosan, rendszeresen vagy alkalmanként, belföldön vagy külföldön a közös jó érdekében személyes akaratból végezhetünk anyagi ellenszolgáltatás nélkül. Melyek az önkéntesség típusai? 1. Az új típusú önkéntesség elsősorban tudás megszerzésére (nem for mális, informális úton), a szabadidő hasznos eltöltésére, az önismeret fejlesztésére szolgáló tevékenység, 2. míg a régi típusba azokat a tevékenységeket soroljuk, amelyek a hagyományos polgári értékekhez, szolidaritáshoz, családi indíttatáshoz, esetleg vallásos háttérhez köthetők Ki lehet önkéntes? Az önkéntesség egy magunk által vállalt, kiegészítő jogviszony az alap jogviszonyunkhoz, azaz ha valaki munkavállaló, nyugdíjas, kismama, álláskereső stb. bármely esetben lehet önkéntes. A saját döntése, hogy mire fordítja szabadidejét. Ma Magyarországon közérdekű önkéntes tevékenységet a törvény alapján gyakorlatilag minden 10. életévét betöltött személy végezhet.. Jó önkéntesnek lenni? Önkéntesnek lenni jó, mert egy alapvető emberi késztetést, az önzetlen segítést, az adást, a jótékonyságot élheted meg általa, miközben TE magad is sok mindent kaphatsz: újabb ismereteket szerezhetsz; olyan területeken szerezhetsz munkatapasztalatot, melyre talán a lelked mé-

4 Képzési füzetek 5. lyén mindig vágytál; egy jó csapatba tartozva kapcsolatokat építhetsz, barátokat szerezhetsz és teljesebb életet élhetsz. Hol lehet önkénteskedni? Elsősorban olyan közhasznú tevékenységeket ellátó szervezeteket ajánlunk, melyek maguk is elköteleződtek az önkéntesség mellett és hirdetik önkéntes programjukat, melyhez csatlakozni lehet. Civil szervezetek, önkormányzatok, intézmények is lehetnek önkéntest fogadó helyek, saját elhatározásukat követően. Önkéntes helyekről a www.onkentes.hu illetve www.nyicita.hu honlapon is találhatsz információkat. A fogadó szervezetek sokféleképpen nyújthatnak tájékoztatást arról, milyen jellegű tevékenységet végezhetnek náluk önkéntesek, hogyan lehet csatlakozni, egy-egy toborzási időszakban pedig konkrét felhívással keresik az érdeklődőket. Mit lehet csinálni, mint önkéntes? Az adott szervezet tevékenységétől függ, hogy milyen önkéntes feladatokat kínál fel. A földrajzi elhelyezkedésed is meghatározza, hogy hány megfelelő szervezetet találsz a közeledben, de önkénteskedhetsz távmunkában is (pl kisfilm készítése, plakát tervezése). Dolgozhatsz fiatalokkal, idősekkel, szervezhetsz szabadidős programokat, kézműveskedhetsz, sportolhatsz, kirándulhatsz, tervezhetsz plakátot vagy honlapot, írhatsz cikket vagy fotózhatod az eseményeket, szóval rengeteg helyen, rengeteg dologban segíthetsz, ahol úgy érzed, hasznos lehetsz. Az önkéntességhez tulajdonképpen csupán magadra van szükség, azokra a képességeidre, tudásodra, ismereteidre, melyekben jónak érzed magad, és szívesen adsz belőle másoknak. A legtöbb önkéntes tevékenységnek nincs speciális feltétele, másokhoz viszont képesítési, egészségügyi alkalmasság szükséges, illetve van, amikor a fogadó szervezet speciális képzést nyújt az önkéntes tevékenység megkezdése előtt. Jogviszony: Ez egy kiegészítő jogviszony, amit saját döntésed alapján vállalsz. Nem jár vele TB-biztosítottság illetve nem számít bele a nyugdíjba vagy a munkaviszonyba.

Az önkéntességről 5 Miért jó önkéntesnek lenni? Fiataloknak: gyakorlatot szerezhetsz szélesítheted az ismereteidet új tapasztalataid révén könnyebben juthatsz munkához új ismerősökre tehetsz szert Idősebbeknek: hasznosan töltheted a szabadidőd, hasznosnak érezheted magad tapasztalatoddal segítheted mások munkáját egy csoport tagjává válhatsz, új embereket ismerhetsz meg Munkanélkülieknek: hasznosan töltheted azt az időt, amíg újra munkát nem találsz akár maga az önkéntes tevékenység is hozzásegíthet egy új munkahelyhez Miért jó fogadószervezeteknek önkénteseket fogadni? bővíthetitek a szervezet tevékenységét új szolgáltatásokat biztosíthattok a célközönségnek új színt hozhatnak az önkéntesek a szervezet életébe pozitív irányba befolyásolhatja szervezetetek megítélését a célközönségénél TÉNY: 2009-ben 427 ezer regisztrált önkéntes összesen 60 millió órát teljesített. Ez körülbelül 28 ezer főállású foglalkoztatott munkaidejének felel meg, munkájuk becsült értéke 56 milliárd forint. Van-e Magyarországon Önkéntes törvény és annak mi a célja? Igen, van. A közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi LXXXVIII. törvény célja: A közérdekű önkéntes tevékenység mint jogviszonyt szabályozása és intézményesítése a magyar jogrendszerben. Az önkéntesek és a fogadó szervezetek védelme tisztázott feltételek mellett. A közérdekű önkéntes tevékenység támogatása és ösztönözése.

6 Képzési füzetek 5. Mit várhatok a fogadó szervezettől? A fogadó szervezet feladata, hogy szervezett formában, megfelelő keretet biztosítson számodra az önkéntes tevékenység végzéséhez. Ezen kívül biztosítania kell, hogy a tevékenységet biztonságosan, egészséget nem veszélyeztető módon végezhesd, melybe beletartozik az is, hogy a munkád közben pihenőidő álljon rendelkezésedre. A szervezet feladata, hogy gondoskodjon arról, hogy megkapd a tevékenység ellátásához szükséges irányítást, tájékoztatást, megszerezhesd a szükséges ismereteket. Továbbá szerződést köthet veled,, melyben pontosan lefekteti a munkavégzés helyét, idejét, mit vár el, mi a feladat, és az esetleges juttatásokat Mit várhat tőlem a fogadó szervezet? Első és legfontosabb, hogy a szervezet joggal számíthat arra, hogy a vállalt feladatokat személyesen elvégzed. Sokan nem érzik az önkéntesen vállalt feladatokkal járó felelősség súlyát. Emellett a biztonságos munkavégzés érdekében be kell tartanod a fogadó szervezet utasításait. Azonban meg kell tagadnod azokat, ha végrehajtása más személy életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül veszélyeztetné és figyelmeztetned kell az utasítást adót, ha az utasítás teljesítése kárt idézhet elő. Milyen juttatásokat kaphatok? Az önkéntesség lényege, hogy a munkát ellenszolgáltatás nélkül végzed, ám a törvény (Közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi LXXXVIII. törvény) lehetőséget biztosít arra, hogy a közérdekű önkéntes tevékenység során felmerülő költségeidet a szervezet adó- és járulékfizetési kötelezettség nélkül megtérítse számodra, illetve csekély összegű jutalomban részesítsen. Ez viszont minden esetben megállapodás kérdése, vagyis a törvény erre nem kötelezi a szervezetet, ám szándékához, lehetőségeihez mérten biztosíthatja, vagy megtérítheti számodra a tevékenységed ellátásához szükséges eszközöket, költségeket.

Az önkéntességről 7 Szervezetembe önkénteseket szeretnék fogadni, hogyan lehet regisztrálni az önkéntes törvény hatálya alá? A szervezet egyszeri regisztrációja szükséges az illetékes minisztérium felé, melynek részleteiről a törvény 11. paragrafusából tudhat meg többet, illetve az illetékes minisztérium honlapján. Miért érdemes regisztrálni a törvény hatálya alá? A törvény alkalmazásával nyilvánossá válik a szervezet elköteleződése az önkéntesség iránt az érvényes jogszabályokat figyelembe véve kedvezményes adózás alá eshet az önkéntesek esetleges költségeinek megtérítése munkaügyi szempontból áttekinthető lesz a szervezet Azon szervezetnek érdemes regisztrálni, amely rendszeresen tud feladatot biztosítani önkénteseknek van kapacitása az önkéntesek koordinálására II. Ön k é n t e s m e n e d z s m e n t f o ly a m a t a, avagy röviden az önkéntesek fogadásának menetéről 1. Szükségletfelmérés a célcsoportban, Stratégiai projekt-tervezés Szükséglet-analízis készítése (Módszerek: SWOT-analízis, Portfólió analízis) A szervezet vagy a programkezdeményezők lehetőségeinek felmérése Projektterv űrlap elkészítése (MIÉRT?-probléma megfogalmazása; MIT? Célok megfogalmazása; KINEK? Célcsoport meghatározása HOGYAN? Módszerek; MIKOR? Időpont; HOL? Helyszín; MIVEL? Eszközök; KIVEL? Humán erőforrás; Mennyiért? Költségek; MI- BŐL? Bevételek; KI? Felelős kiválasztása)

8 Képzési füzetek 5. 2. Előkészítés: feladatok kidolgozása, leírása, körülírása, kit és milyen feladatra keresünk? Ebben a fázisban kell nagyon pontosan meghatározni és leírni(!), hogy milyen tevékenységre szeretnénk önkénteseket bevonni a program megvalósításába. valaki(k)nek koordinálnia kell, felelősséget kell vállalnia az egész programért, akár fizetett alkalmazott, akár önkéntes. Javasolt feladatleírás: feladat címe, neve; célja; tevékenységek, melyekkel jár; az elvégzéséhez szükséges tudások, képzettségek, készségek; időhatárai; helyszínei; beszámolási formái, ideje; vele járó elismerések 3. Önkéntes-toborzás Tervezéskor figyelembe kell venni: A program időtartamát (rövid távú hosszú távú, alkalmi vagy rendszeres) A program célcsoportját A toborzandó önkéntesek számát A toborzásra szánt időkereteket A toborzás célcsoportját A toborzásra szánt anyagi kereteket A toborzási akcióban résztvevő segítségek (kollégák, meglévő önkéntesek) számát A toborzáshoz alkalmazott módszereket Egyéb speciális körülményeket A TOBORZÁS FŐBB MÓDSZEREI például: szórólap; hirdetés; újságfelhívás; telefonbeszélgetés; szóróanyagos megkeresés; személyes toborzás; stand; rendezvények; közösségi oldalak

Az önkéntességről 9 A TOBORZÓ-KÖR 1. CÉL meghatározása (miért akarunk önkéntest fogadni?) 2. CÉLCSOPORT meghatározása (milyen típusú önkénteseket keresünk?) 3. ÜZENET (Mit kívánunk? Mit tudunk felajánlani?) 4. ESZKÖZ (Hol vannak az önkéntesek? Milyen úton érhetjük el őket?) 5. SZERVEZET/KÖLTSÉGVETÉS (Hogyan szervezhetjük meg a toborzást?) 4. Találkozó és beszélgetés az önkéntesekkel: elvárások és amit kínálunk A kiválasztásnál és a tájékoztató beszélgetésnél nem állásinterjú készül. Figyelembe kell venni, hogy az önkéntesnek is megvannak a maga motivációi, hogy miért szeretne részt venni a programban. Ezek feltérképezése kulcsfontosságú a motiváció folyamatos fenntartása, az önkéntesek megtartása végett. 5. Az önkéntesek bevezetése a szervezetbe, képzés, közös tervezés A sokszor felmerüli kérdésre, hogy számonkérhető-e az önkéntes, a válasz: igen, számonkérhető. Ennek legjobb keretet egy szerződés, megállapodás adhat, amely lehet szóbeli vagy írásbeli. Attól függően, hogy mit kíván meg az adott tevékenység, fontos, hogy meghatározzuk a tevékenység tartalmát, az azzal járó feladatok és felelősségek, a tevékenység időtartama, a költségtérítés módja (ha van ilyen), az ellenőrzés és visszajelzés formája és gyakorisága, valamint minden olyan konkrétum, amely a tevékenység során fontos szerepet játszik.

10 Képzési füzetek 5. 6. Motiváció, ellenőrzés Egy speciális ismereteket megkívánó tevékenység esetében természetesen elengedhetetlen, hogy az önkéntes megfelelő képzést kapjon: ez történhet a szervezeten belül és kívül is. Vannak azonban olyan tevékenységek, amelyek elvégzéséhez nem kell külön képzést tartani, elegendő, ha az önkéntes koordinátor felkészíti az önkénteseket az adott feladat elvégzésére. Az önkéntesek és a fizetett alkalmazottak kapcsolatát gyakran misztikus konfliktusok övezik. Ez leginkább a szerepek tisztázatlanságából adódik. Jó előre le kell fektetni az idevonatkozó elveket, megelőzendő a bizonytalanságot. Ezzel párhuzamosan az önkéntes koordinátornak is figyelnie kell a felelősségek és feladatok megfelelő arányára. Fontos, hogy az alkalmazottak köre fogadja el és tartsa szükségesnek az önkéntesek jelenlétét. A koordinátor az önkéntes menedzsment kulcsa. Fontos, hogy ő adja ki a feladatot, kérdéseivel, észrevételeivel hozzá fordulhat az önkéntes, emellett híd szerepet is betölt a szervezet és az önkéntesek között. 7. Értékelés Az értékelés módja is az önkéntes program jellegétől függ, lehet folyamatos vagy periodikus, írásos vagy szóbeli, csoportos vagy személyes stb. Akármelyiket is alkalmazzuk, lényeges pont, hogy az önkéntest nem lehet kihagyni az értékelés folyamatából. 8. Elismerés, köszönetnyilvánítás Az önkéntesek elismerése, jutalmazása és a köszönetnyilvánítás is fontos a motiváció fenntartásában, nem szabad azonban összekeverni vele. Számos formája és eszköze lehet: csoportos, egyéni, nyilvános vagy négyszemközti. Itt is annak az aranyszabálynak kell érvényesülnie, hogy a programmal és az önkéntes tevékenységével releváns formát kell választani.

Az önkéntességről 11 III. Ha s z n o s i n f o rm á c i ó k é s ö n k é n t e s p r o g r a m o k i t th o n é s k ü l f ö l d ö n Önkéntesség Európai Éve 2001-et az ENSZ az önkéntesek nemzetközi évének nyilvánította, így az EU év ennek a kezdeményezésnek a 10. évfordulója. 2011. Önkéntesség Európai Éve, melynek során az önkéntesség kerül a középpontba az unió mind a 27 országában. Nagyszabású rendezvénysorozatok és intézkedési tervek által igyekeznek felhívni az európai polgárok figyelmét az önkéntesség fontosságára. 2011-ben megszülethet egy civil szervezetek, kormányzat, üzleti szféra és az egyházak által létrehozott Nemzeti Önkéntes Stratégia, amely az önkéntesség fejlesztésének hosszú távú terve. Ezáltal megvalósulhat az önkéntes tevékenységhez szükséges megfelelő jogszabályi háttér, és könnyebbé teszi az anyagi támogatások felhajtását. Önkéntesként itthon... Önkéntesség Európai Éve 2011 Információs Pont Az Önkéntesség Európai Éve Információs Pontjai olyan, pályázat útján minden megyében kiválasztott civil vagy egyházi szervezetek, melyek elsősorban magával az évvel, annak célkitűzéseivel, másodsorban magával az önkéntességgel kapcsolatban áll az érdeklődők rendelkezésére. Érdekel? http://www.onkentesseg2011.hu/infopontok.shtml Önkéntes Központ Alapítvány Az Önkéntes Központ Alapítvány célja a magyarországi önkéntesek és az őket foglalkoztató szervezetek munkájának támogatása információval, tanácsadással és képzéssel; az önkéntesség kultúrájának terjesztése, s annak integrálása a hazai társadalmi környezetbe magánszemélyekkel, társadalmi szervezetekkel, intézményekkel és vállalkozásokkal végzett konkrét tevékenységeken keresztül. Érdekel? www.oka.hu

12 Képzési füzetek 5. Önkéntes Centrum Az Önkéntes Központ Alapítvány által koordinált Önkéntes Centrumokkal az ország valamennyi megyéjében találkozhatsz. Veszprém megyében Csalán Egyesület nyerte el az Önkéntes Centrum létrehozásának lehetőségét, így ennek köszönhetően a program 2010 nyarától 2011 októberéig biztosít lehetőséget a vállalkozó szellemű, kellően nyitott önkénteskedni vágyóknak, valamint az őket fogadó megyei civil szervezeteknek, intézményeknek, hogy a projektidőn belül az egyesület közreműködésével egymásra találjanak. Érdekel? www.onkentescentrumok. hu Önkéntesség külföldön fiataloknak... Európai Önkéntes Szolgálat (EVS) Ha kalandra vágysz, szeretnél nyelvet tanulni és önkéntesként tapasztalatot szerezni...akkor az EVS neked szól! NEM KELL hozzá nyelvvizzsga, diploma, munkatapasztalat, igazolások, a részvétel ingyenes, MI KELL? 18-30 év közötti életkor, kalandvágy és vállalkozó kedv Amit az Európai Bizottság nyújt ezen pályázati program keretében: egyszeri oda-visszaút finanszírozása 90%-ban; teljes körű biztosítás, szállás, ellátás, helyi közlekedés, zsebpénz, képzések, személyes támogatás, nyelvi képzés, Youthpass tanúsítvány. Mindezért cserébe TE: önkéntes tevékenységet végzel egy másik országban (általában 2-12 hónapig) egy általad választott szervezetnél (www.evsdatabase.eu )-kulturális, környezetvédelmi, sport, média, szociális és más különböző területeken. Érdekel? www.mobilitas.hu/flp; www.eurodesk.hu

Az önkéntességről 13 és időseknek... Önkéntesség Európában 50+ A küldő és fogadó szervezetek együttműködésén alapuló projektek, melyek a nemzetközi önkéntességben rejlő tanulási lehetőségeket kínálják időskorú (50 év feletti) résztvevőknek. A partnerek két év alatt 2-6 önkéntest küldhetnek egymáshoz 3-8 hetes időtartamra. Az időkorú önkéntesek olyan tevékenységet végeznek, ami a számukra tanulási lehetőséget, a fogadó szervezet (illetve a tágabb közösség) számára pedig nem anyagi természetű hasznot jelent. A partnerek a projekt során egy hosszabb távú, időskorú önkéntesek cseréjén alapuló együttműködés alapjait is lefektethetik. A támogatás a következő elemekből áll: A mobilitás (önkéntesként külföldön töltött időszak) megszervezésének költségei; Nemzetközi utazás költségei; Megélhetési költségek (fogadott önkénteseknek); Önkéntes fogadásának költségei; Speciális igények miatt felmerülő költségek. Érdekel? www.tpf.hu Gruntvig/Időskorú Önkéntes Projektek

14 Képzési füzetek 5. IV. A n e m-f o r m á l i s ta n u l á s e l i sm e r é s e Az önkéntes tevékenység során megszerzett ismereteket, kompetenciákat egy, a projekthez kapcsolódó dokumentum igazolhatja. Ezt a nemformális úton megszerezett tudást igazoló dokumentumot az önéletrajzunkhoz csatolva nagyobb eséllyel pályázhatunk egy állásra. A nemformális tanulás elismerésének ma már több formája van, én az alábbiakban három típust szeretnék ismertetni: 1. Youthpass, mely közvetlenül a Fiatalok Lendületben Program néhány alprogramjához, jelen esetben az Európai Önkéntes Szolgálathoz kötődik. Ezt a dokumentumot, a fiatal a projektjének befejezte után, a fogadó szervezettel közösen tölti ki. Ez a dokumentum csatolható önéletrajzához álláskereséskor. www.mobilitas.hu www.youthpass.eu 2. Önkéntes portfolió, mely tulajdonképpen egy önkéntesen kitölthető dokumentum. Itt a fiatal saját maga dönti el, hogy milyen kompetenciái erősödtek az önkéntes tevékenységek során. www.onkentes.hu 3. Europass: egy személyi dokumentumcsomag, mely tájékoztat uniós szinten egységes formátumban összehasonlíthatóvá, megismerhetővé teszi az egyén szaktudását, végzettségét, nyelvtudását, szakmai tapasztalatait. Tájékoztat, információt ad a hazai képzésekről, a képzést és kompetenciákat érintő változásokról, valamint a külföldön megszerzett képesítésekről. www.europass.hu

Az önkéntességről 15 Forrás: Jelen kiadványban megjelent információk a megjelölt honlapokon kívül az Önkéntes Centrum, Önkéntes Központ Alapítvány és a Fiatalok Lendületben Program információs anyagaiból származnak.