1 Móricz Zsigmond (1879-1942) Tiszacsécsén, Szatmár megyében született, 1879-ben. Édesapja, Móricz Bálint feltörekvő kisparaszt, édesanyja, Pallagi Erzsébet szegény, de művelt nő volt. Móriczék kilencen voltak testvérek, de édesapjuk mindent megpróbált előteremteni iskoláztatásukhoz. A legidősebb fiú, Zsigmond hat éves koráig éltek Tiszacsécsén, amikor a családfő sikertelen vállalkozásainak eredményeképpen elvesztették földjüket és házukat. Prügyre költöznek; Móricz 1890-től Debrecenben, 1892-től Sárospatakon tanul. Rengeteget olvas (és keveset tanul), nyelvekből megbukik, végül Kisújszálláson érettségizik le. Mindig is író akart lenni; először a jogi, majd a bölcsészkarra iratkozik be Budapesten, 1903-ban bekerül az Újság c. lap szerkesztőségébe. Vidékre indul népdalgyűjtő körútra, népmeséket és egyéb alkotásokat gyűjt; saját bevallása szerint számára ez volt az igazi egyetem (a pesti egyetemet végül nem fejezte be). 1905-ben Holics Eugéniát veszi feleségül, akit Jankának hív. Eleinte boldog a házasságuk, de később gyötrelmessé válik, mindketten szenvednek benne, mivel két igen erős akaratú ember találkozása; Janka állandó rajongást igényelne, melyet Móricztól nem kap meg; féltékeny mindenkire Móricz körül, néha még Móricz sikereire is, aki számára így börtön a házasság (de egyben ihlető forrás is: fő témájává válik a házasság, kétféle nőtípus létezik műveiben, a szépasszony és a boldogasszony; Móricz e kettő között hánykódik). Többször megcsalja feleségét, amiért az 1925-ben, másodszorra sikeres öngyilkosságot követ el, Móricz egyedül marad bűntudatával (időközben meghalt első gyerekük is; e kettő tragédia nagy hatással van Móricz írói hangjára). 1908-ban írja Hét krajcár c. novelláját, melynek óriási sikere van, Ady is felfigyel rá, meleg szavakkal üdvözli. Ezen művével talál rá Móricz saját írói hangjára, ezzel kezdődik első írói korszaka (1908-19), melyből leghíresebb műve a Sárarany c. kisregénye, melyben a magyar falu is kisváros világát mutatja be, mindaddig szokatlan szemszögből. További műveivel (Az Isten háta mögött [ez a magyar Bovaryné ], A Kerek Ferkó) ez a korszak meghozza számára az írói sikereket, Leányfalun házat vesz, ahová alkotni jár ki. 1913-ban feleségével Olaszországba mennek, itt találkozik Babitscsal is, itt kezdődik jó viszonyuk. 1914-ben ezen olaszországi élményeiből írja Nem élhetek muzsikaszó nélkül c. kisregényét. Lelkesen fogadja a Világháború kitörését, melyet egyfajta tisztítótűznek tekint, beáll haditudósítónak; innen való visszatértekor már nem annyira lelkesedik a háborúért. Ekkor írja meg Szegény emberek c. novelláskötetét, melynek azonos című novellájában a kulcsmondat: a túloldalon a gazdagok vannak; ez a háború a nagyhatalmak háborúja. Fáklya c. regénye a vidéki értelmiség útkeresését (és útvesztését) mutatja be. A református lelkész története a kor egyházi és társadalmi problémáira, a parasztok irtózatos szegénységére hívja fel a figyelmet. 1918-ban Móricz üdvözli az őszirózsás forradalmat és a létrejött Tanácsköztársaságot is, a megalapuló Vörösmarty Akadémiának (amely a baloldali írók tömeggyűlése) Móricz lesz az elnöke. A forradalom leverése után Móricz még hisz a nemzeti függetlenség, a szabadság, egyenlőség társadalmi jólét valóra válásában.
2 A Tanácsköztársaság leverése után őt is meghurcolják, így születik Légy jó mindhalálig c. regénye, saját elmondása szerint csak egy kisgyerek képében tudta leírni mindazt, amin átment (tehát nem saját debreceni diákéveiről szól a könyv). 1922-ben jelenik meg az Erdély c. novella első kötete, a Tündérkert, mely Báthory és Bethlen jellemét állítja szembe, de párhuzamot húz saját korával is. 27-ben jelenik meg következő kötete, A Nagy Fejedelem, majd 34-ben A Nap árnyéka. Második alkotói korszakában (a 20-as években) a dzsentri témája felé fordul, az elszegényedő nemesek problémájával kezd foglalkozni. Első regénye a Kivilágos kivirradatig egyetlen átmulatott éjszaka történetét írja le, az idősek és a fiatalok erkölcsi felfogását állítja szembe. Úri muri c. regénye is ekkor íródott. Forr a bor címmel jelenik meg a Légy jó mindhalálig folytatása, Nyilas Mihály és felszínes osztálytársainak a története. 1925-ben több külföldi utazást is tett. 1929-ben a nagy gazdasági világválság idején írja Móricz Rokonok c. regényét. 1926-ban ismét megnősül, Simonyi Mária színésznőt veszi feleségül, őt is megcsalja, majd 1937-ben elválnak; Móricz végleg visszavonul Leányfalura, 29-től 33 -ig Babitscsal együtt szerkesztik a Nyugatot. Harmadik korszaka: A 30-as években visszakanyarodik a pusztai élethez, a tanyasi világhoz, a babonás falusi népvilágot mutatja be, a nyomasztó és megalázó nyomort. Mikszáthoz képest ő tényleg a nyomort mutatja be, az embereket megnyomorító szegénységet. A 30-as években jelenik meg Barbárok c. novelláskötete kilenc novellával; jellemző novelláira a balladai tömörség, sűrű párbeszédek. Következő műve A boldog ember (regény), Életem regénye (saját önéletrajza, regény és szociográfia). Móricz a 30-as években kerül kapcsolatba a népi írókkal, akik a nép életének, nyomorának bemutatását tűzték ki célul szociográfiák formájában. (A szociográfia irodalmi eszközökkel mutatja be egy népcsoport, egy tájegység életét. Leghíresebb ebből az időből: Illyés Gyula: A puszták népe, mely saját szülőfalujának világát, hétköznapjait mutatja be). A népi írók kutatják a nép életét, népszokásokat, balladákat, meséket gyűjtenek, céljuk, hogy a parasztság nyomorára felhívják a közvélemény figyelmét. Népi írók: Illyés Gyula, Veres Péter, Szabó Zoltán, Féja Géza; általában maguk is paraszti származásúak. Lapjuk a Kelet népe c. folyóirat, melyet 1939-től Móricz szerkeszt. Népi-urbánus vita: irodalmi vita, mely ekkoriban kezd kibontakozni a vidéki és városi írók között arról, hogy az irodalom politikai szerepvállalással rendelkezzen-e. 1936-ban Móricz megismerkedik egy falusi árvalánnyal, Littkey Erzsébettel, akit az öngyilkosságtól (hídról ugrás) mentett meg egy sétája során. Beszélgetni kezd vele, majd gyámja lesz; később született egy gyereke, Móricz Imre, akit Móricz örökbe fogadott hivatalosan, de azt, hogy vér szerinti gyereke lenne, soha nem ismerte el. Árvácska c. regénye (1941) ill. több novellája (Csibe-novellák, mivel Littkey Erzsébetet csibének hívta) Littkey Erzsébet elmesélt élettörténetéből származnak.
3 Utolsó nagy vállalkozása Rózsa Sándor a lovát ugratja c. kisregénye, melynek további kötetei (2.: Rózsa Sándor összevonja szemöldökét) már csak félig, ill. egyáltalán nem készültek el. 1942-ben agyvérzést kap, és meghal. Móricz Zsigmond parasztábrázolása Pályája kezdetén írja paraszt-novelláit; míg Jókaynál a parasztok még csak mellékszerepők, érintőleges szerepet kapnak, kedélyesek; Mikszáthnál romantikus bájjal jelennek meg, babonásak, általában személyes problémáik az érdekesek. A XIX. század második felében megjelent népszínművek kis történettel rendelkeznek, pl. egy parasztlakodalmat mutatnak be, melyben a jókedélyű, vidám parasztok mulatnak, nótáznak, szórakoznak, boldogok és szeretik egymást, így kialakul az a kép, hogy a falu egy boldog, idilli hely, ahol a parasztok boldogok, elégedettek, harmonikus életet élnek. Ezzel szemben Móricz bemutatja a parasztok életének nyomorúságát, szegénységüket, a faluban lévő társadalmi feszültségeket. 1908: Hét krajcár; az édesanya kisfiával keresi a mosószappanra való hét krajcárt, melyből végül az utolsót egy koldustól kapják meg, de a bolt már bezárt. (Móricz édesapja megkérdezte fiától, hogy a történet végén miért egy koldustól kapják meg az utolsó krajcárt.) Ebben a novellában idill és tragédia fonódik össze, a krajcárt versikékkel keresik, végül kiderül, hogy az édesanya tüdőbajos (mely a legszegényebb rétegek betegsége volt) ez a nyomor azon foka, mikor már a koldustól kapnak pénzt. Móricz novelláinak szereplőit tájszólásban beszélteti, ezzel is jellemezve őket; a különleges tájszavakat általában fonetikusan írja le. A Hét krajcárban a nyomor még csak a testet töri meg, későbbi novelláiban helyenként már a lelket is. Novelláiban megjelenik az ösztönvilág, a testiség, az erotika, melyekről igen naturalisztikus stílusban tud írni helyenként. Tragédia Műfaja novella (kis epikai műfaj, egy szálon fut, kevés szereplőt mozgat, általában egy helyszínen játszódik; a főszereplő életében valamilyen fordulópont következik be). A mű beszédes címmel rendelkezik, mely a végkifejletére utal; főszereplője Kis János, kisszerű, jelentéktelen, hétköznapi átlagember, akit hétköznapi, de túlzásba vitt vágyak hajtanak: enni akar, mely életcéljává válik; ez az állati ösztön, mely őt teljes egészében leköti. Annyira megnyomorodott már az állandó éhezéstől, hogy az evés vált minden vágyává. Szerkezeti felosztása (novella): Expozíció (bevezetés): megismerjük a szereplőket, a főhőst, körülményeiket, megtudjuk, hogy Kis János szűk körben mozog, és érdeklődése is elég szűk körű. Bemutatja a főszereplő torz lelki világát az ételeken keresztül, melyeket eszik. Míg a többiek a munka szünetében
4 társasági életet élnek, ő csak eszik és alszik; senki nem törődik vele: életében nem számít. Gyerekével sem foglalkozik, ételt sem hagy neki. Megismerjük célját: elhatározza, hogy a Sarudy lány lakodalmán jól fog lakni; Móricz leírja álmodozását, vágyait. Nem csak éhsége, de a bosszúállás is vezérli, hogy Sarudyt kiegye vagyonából. Így az ételeken keresztül kerül bemutatásra Sarudy gazdagsága is. Jellemzi Kis Jánost, aki a tökéletes jelentéktelenség, semmiben sem tűnik ki környezetéből. Minden konfliktus, ami az életében adódik, az ételekkel van kapcsolatban. Életében egyszer nevetett, mikor az apja meghalt. Bonyodalom: a lakodalom, melyre lelkiekben készülni kezd Kis János; egész éjszaka nem tud aludni, attól fél, hogy nem tud majd megfelelni a feladatnak, melyet maga elé kitűzött, hogy Sarudyt kiegye vagyonából. Megérezte, hogy roppant feladatot vállalt magára, megérteze emberi kicsinységét. Itt már sejthetővé válik, hogy a történet nem boldog véget fog érni. Számolgatni kezdi, hogy mi mindent enne meg, ellenségként kezeli az ételeket, amelyeket le kell győznie. Kis János bosszújában a szegénységet rúgja el magától, miközben lelkiekben a lakodalomra készül. Tetőpont: megkezdődik az esküvő, Kis János enni kezd, majd ráébred saját tehetetlenségére, hogy nem tud többet enni; gépiesen eszik, nem is érzi az ételek ízét. Megoldás: egy falat megakad torkán, melyet először még kihány, de újra akaratból lenyeli, ekkor torkán akad, és megfullad. Halálát senki sem veszi észre, ahogy azt sem, hogy élt. A nevetséges célért folytatott hatalmas küzdelem teszi groteszkké Kis János harcát. Úri muri Cselekménye a Millenium évében játszódik, 1896. körül. Az időpont megválasztása jelképes, a régi magyar életet ünneplik, de ugyanazt is élik; a régi, magyar, feudális, úri életmódot; a regény azonban valójában az 1920-as évek körülményeit idézi, a középbirtokok elmaradottságát, a dzsentri életét, melyet csak a mulatozás tölt ki (ezt mutatja a cím is). A helyszín az Alföld keleti részének, az ország legelmaradottabb régiójának egy faluja, ahol az emberek nem törődnek saját birtokaikkal sem, még feudális viszonyok uralkodnak. A mű főszereplője Szakhmáry Zoltán, aki kissé kitűnik ebből az elmaradottságból, nemesebb céljai vannak. Csörgheő Csuli, Lekencey Muki további szereplők. A társaságra a léha, temperamentumos, magyaros élet, mulatozás, semmittevés jellemző, a világon semmi sem érdekli őket, csak a szórakozás, a mulatozás, halogatják a nehéz ügyeket, eszükben sincs saját birtokaikat fejleszteni. A cselekmény 4 nap alatt játszódik le; egy könyvügynököt sétáltatnak körbe a városban; az emberek a társaságban gyakran adomáznak, történetekkel szórakoztatják egymást, előre várják, hogy ezt a történetet milyen jó lesz elmesélni egy következő mulatozáson. A zenetanárt akarják megtréfálni, aki a város egyetlen értelmiségije, külügyminiszterként hurcolják végig a könyvügynököt a városon. Állóképszerű jeleneteket villant fel Móricz a mulatozásból, a szórakozásból, jelezve ezzel azt is, hogy a dzsentri számára megállt az idő. Olyan ez kissé, mintha a dzsentri haláltáncát látnánk. Olyan, mintha a szereplők is egyformák lennének, üresek, gyanútlanok. Szakhmáry Zoltán kiválik ebből a társaságból, megpróbál kitűnni a többi ember közül, különb életre vágyik; nyugati mintájú, fejlett gazdaságot akar létrehozni, melyben parasztok helyett bérlők művelnek, kertet akar varázsolni a pusztából, de erre se pénze, se kitartása nem elég. Szerelmi életében is többre vágyik, mint a társai, érzelmei is gazdagabbak. Kitörési kísérleteiből kiderül, hogy már többször megpróbálta, a kudarcok
5 megtörték, inkább együtt mulat a többiekkel, de azért némi úri méltósággal teszi ugyanazt, mint a többiek. Kissé színpadias, mikor felgyújtja tanyáját és szíven lövi magát (a tűz Móricz más regényeiben is fontos szereppel bír). Szakhmáry Móricz vívódó hősei közé tartozik. Többi regényeiben is hasonló, vívódó férfihősök vannak. Szakhmáry is több tervvel rendelkezik, mint amennyit meg képes valósítani. A regény többi alakja a főszereplőhöz képest meglehetősen elnagyolt. Az író egyrészt saját szavaival jellemzi Szakhmáryt, másrészt a többi szereplő is méltatja őt. Elismerik, hogy Szakhmáry Zoltán messze kiemelkedik közülük. Harmadrészt tettein keresztül mutatja be Szakhmáry Zoltán leépülését. Vonzó példakép lehetne belőle, de mégsem lesz az, mert nem tud megfelelni az elvárásoknak, saját elképzeléseinek. Halála nem értékvesztés, nem tragédia; Móricz Szakhmáryt nem egyértelműen pozitív hősként állítja be. Szakhmáry egyszerre két asszonyt szeret, feleségét, Rédey Esztert, aki tiszta, hideg, tartózkodó, becsületes asszony, Zoltán tiszteli becsületességét, gerincességét, de nem szereti. Nagy konfliktus közöttük, hogy Eszter irígykedik, féltékeny minden tevékenységre, melyet férje csinál, otthon akarja tartani itt Móricz saját felesége jelenik meg. Eszter Zoltán Csuli-féle társaságát sem szereti, fokozatosan elhidegülnek egymástól. Így kerül a képbe Rozika, aki Rédey Eszter ellentéte; egy summás lány volt, akit Zoltán felemelt, ő vitte birtokára; a lány modora meglehetősen behízelgő, felfelé kapaszkodik, és egy férfin keresztül akar feljutni, hogy színésznő legyen; fényes, csillogó életet akar élni, tanulni akar, ki akar emelkedni a nyomorból. Zoltán ellenben rejtegeti, nem viszi társaságba, nem mutatja be, Rozika azonban nem tűri a bezártságot, egyetlen dolog, a férfiak foglalkoztatják, azért akar tanulni, hogy még módosabb férfiakat nyerjen meg magának, csak a csillogás és a gazdagság érdekli; bár múltját tekintve ez érthető. Zoltán a társat keresi benne, aki felnéz rá, aki érti, de fokozatosan ráébred arra, hogy Rozika mennyire felszínes, és fel sem merül benne, hogy feleségül vegye, pedig Rozika ezt szeretné. Zoltán végül felismeri, hogy csak ki akarják használni, így elhidegül Rozikától is; szerelmi életében sem sikeres. Napfogyatkozás jelenete (jelképes): a bukás kezdete; Eszter kimegy a tanyára, fülébe jut, hogy Rozika Zoltán belátja, hogy nincs más lehetősége, mint az öngyilkosság. Csődbement a magánélete, fizetésképtelen, nincs ereje és módja újítási terveinek véghezvitelére, folytatására. Móricz Szakhmáry Zoltán alakján keresztül a magyar dzsentrit mutatja be, az ő alakja a dzsentri jelképe. Lekenczey Muki, a könyvvigéc (könyvterjesztő) az egyetlen, aki valójában értékeli Zoltán mintagazdaságát és terveit. Jókay terjeszt, de a magyar uraknak eszük ágában sincs művelődni. Lekenczey Muki valószínűleg csak azért illeszkedik be ebbe a társaságba, hogy el tudjon adni; valószínűleg ezért egyezik bele abba, hogy külügyminiszterként vigyék végig a tanyavilágon. Bár csak üzleti érdekből megy bele, nagyon is passzol ehhez a környezethez. Wágner Szigfrid zsidó zenetanár az egyetlen valódi értelmiségi ebben a társaságban, a kultúra képviselője az Isten háta mögötti helyen; így ő az állandó nevetség céltáblája. Nem ez Móricz legjobb regénye, több probléma is van ábrázolásmódjával: szeretné példaképként állítani elénk Szakhmáry Zoltánt, de nem bízik abban, hogy azzá válhat, és így nem is válik azzá Szakhmáry elveit nem ő maga állítja, hanem rezonőrök segítségével írja le, mely érezhető az adott helyeken Barbárok 1931-es parasztnovella; Móricz a 30-as években újra a parasztság témája felé fordul, ennek egyik terméke a Barbárok. Legdrámaibb novellája Móricznak; drámai azért is, mert sok párbeszédet
6 tartalmaz. Az írói közlés a legminimálisabbra szűkül, ettől válik a mű balladaszerűvé. A szerző nem közöl sem helyet, sem időt, csak sejthető, hogy a XIX. század végéről, esetleg az író saját jelenéről van szó. Az elbeszélő nincs jelen a szövegben, kívülállóként mesél, nem magyarázza az eseményeket, szenvtelenül, szűkszavúan közli a tényeket. Olyan, mintha a mű egy tudósítás, egy riport lenne a pusztai a világról, melyet úgy mutat be, mint egy egzotikus helyet. Ez a barbárvilág egy egzotikus világ, a pásztorok rideg világa, amelyet egy kívülálló nem ismerhet, nem láthat; civilizációtól és kultúrától távol élnek, nem tanulnak meg alkalmazkodni, ez megkeményíti jellemüket; életterük egy kegyetlen, barbár világ olyannyira, hogy mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül gyilkolják le egymást; az egyik juhász nem a nyomor miatt akarja a másik nyáját megszerezni, hanem a vagyonszerzés primitív eszközei jelennek meg; a juhászok érzéketlen rablógyilkosok. A juhász és fiának eltemetése után a földkupac felett raknak tüzet és kezdenek el enni. Szekezetileg a novella három részre osztható, mindegyik rész egy-egy felvonásra hasonlít. Az első és az utolsó, harmadik rész pár óra cselekménye, a második kb. 1 év. Az első rész a juhász és a kutyájának párbeszédével indul, melyből kiderül, hogy sokkal jobban szót ért a kutyájával, mint az embertársával, gyermekével; szinte árnyalatokig megérti a kutya jelzéseit, és a kutya is az övét az emberek ezzel szemben csak hallgatnak egymás mellett, de néha ez a csend többet mond. Megérkezik a veres juhász, köszöntik egymást, majd hallgatnak; az ezután elhangzó párbeszéd talán a magyar irodalom legsűrűbb párbeszéde. Tömör, hiányos mondatokkal kommunikálnak, a kérdések és a válaszok egymást ismétlik. Nyilvánvaló, hogy nem a rézveretes szíj kell a veres juhásznak, ez csak ürügy; majd pillanatokon belül lezajlik a gyilkosság, ezután a kutyával kezdik el kikapartatni a gödröt. A második rész az asszony története, aki a férje keresésére indult. Egymagában elmegy keresni a Dunántúlra; ő a hűség megtestesítője, megformálása és története a népmesék stílusára emlékeztet: Haza sem nézett, csak elment; addig ment, addig ment, míg a puszta el nem nyelte. Végül télre hazamegy, de tavasszal újrakezdi a keresést. Nem tud szabadulni a helytől, ahol utoljára látta a férjét, odamegy, és a kutya elkezdi kikaparni a holttesteket, melyeket végül az asszony kapar ki a két kezével. A harmadik rész a vallatás története; formailag teljesen drámai, csak a párbeszéd olvasható, az írói kommentár hiányzik (ez csak akkor megengedhető, ha a történet maga drámai, és kommentár hozzá nem szükséges). Kiderül, hogy a gyilkosságokat a veres juhász követte el, mindent beismer, egyedül a Bodri juhász megölését nem vallja be, valószínűleg, mert ez volt legbarbárabb gyilkossága, másrészt erre nem volt bizonyíték. A vizsgálóbiztos ismeri a gyilkos nyelvezetét, ugyanazt a nyelvet használja, amit a juhász, és pontosan ismeri a pusztai népek hiedelemvilágát, ezért rakja a szíjat a kilincsre. Mikor a juhász ezt meglátja, mindent beismer, mert azt gondolja, hogy ha egy tárgy előkerül a sírból, azt a halott szelleme hozta fel, hogy vallomást tegyen gyilkosára. A novella utolsó szava: A bíró utána nézett, s eltűnődött: >> Barbárok! << Ebben benne van a hideg ítélet; a bíró ezt minden indulat nélkül mondja ki. A novella nyelvezete alapvető eszköze a jellemzésnek; Móricz tájnyelvet (nyelvjárást) használ, de nem kifejezetten a tiszai nyelvjárást, hanem egy általánosabb, népi nyelvezetet; a népi hangalakokat, szókincset (pl. darvadozik (=bambul), stb.) használja. Rövid, pergő párbeszédek, hiányos mondatok jellemzik, Kosztolányi mondta a novelláról, hogy csoda ez a nyelv.