Pápa és Vidéke 2008. június 19. Közéleti hetilap VI. évfolyam 24. szám Pápa Város Napja A pálos szerzetesek Pápa városában történt letelepedésének 370. évfordulójára emlékezve ünnepeltük Pápa Város Napját június 16-án. A hétfõi ünnepségsorozat a Polgármesteri Hivatal nagytermében vette kezdetét, mely zsúfoltságig megtelt érdeklõdõkkel. Dr. Áldozó Tamás alpolgármester köszöntõjében elmondta, 1848. június 16-án volt elõször lehetõsége a pápaiaknak arra, hogy községtanácsot, mai szóval helyi önkormányzatot válasszanak. A kilencvenes évek közepén a város önkormányzata úgy döntött, hogy ennek a napnak az emlékére Pápa Város Napját, minden év június 16-án ünnepeljük. A korábbi városnapi rendezvényeink során megemlékeztünk már polgármestereinkrõl, a városépítészetrõl, tavaly pedig a református oktatás két kiemelkedõ személyiségérõl. Folytatás a 2. oldalon Nagykorú a Játékfesztivál Pápa város testvérvárosainak képviselõi anyanyelvükön köszöntötték pénteken délután a Fõ téren a 18. Pápai Nemzetközi Játékfesztivál ünnepélyes megnyitóján megjelenteket. Valamennyi vendég kiemelte a nemzetközi kapcsolatok jelentõségét, a játék, a sport fontosságát. Játékban és sporteseményekben nem is volt hiány a hétvégén a városban. Péntektõl vasárnap estig egymást érték a szórakoztató, játékos és sportprogramok a Fõ téren, a Várkertben, a Fesztiválsátorban, valamint a Városi Sportcsarnokban és környékén. A megnyitón dr. Kovács Zoltán Pápa polgármestere, országgyûlési képviselõ is hangsúlyozta, hogy a tanév utolsó tanítási napján kezdõdõ programmal három nap játék vette kezdetét. - Aki elindul a játékok dzsungelében, az könnyen eltéved!- mondta Kóka Rozália énekes, mesemondó a fesztivált megnyitó beszédében. Hiszen ezer meg ezer játék létezik, s egy rövid beszédben nem lehet megfogni a lényeget. Bõvebben a 3. oldalon Anna könyvesbolt Könyv, kazetta, CD, videokazetta Pápa, K ossuth u. 5. Tel.: 89/ 311-290 Pápai Hús Zrt. Megérett az idõ az eladásra A 2006 decembere óta felszámolás alatt álló, de azóta is változatlan létszámmal termelõ Pápai Hús Zrt-t 5 milliárd forintos kikiáltási áron meghirdette eladásra a felszámolást végzõ Vectigalis Zrt. A cég június 30-ig várja az ajánlatokat. Ezzel párhuzamosan a Vectigalis Zrt. az 1370 fõs létszámra vonatkozóan csoportos létszámleépítésrõl tájékoztatta a pápai munkaügyi központot. A Vectigalis Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: nincs szó a teljes létszám, az 1370 dolgozó elküldésérõl, de az bizonyosra vehetõ, hogy egyetlen befektetõ sem veszi át a céget ezzel a felduzzasztott dolgozói létszámmal. Részletek a 2. oldalon
2 Pápa és Vidéke 2008. június 19. Pápa Város Napja Megérett az idõ az eladásra Folytatás az 1. oldalról Már akkor felmerült az, hogy ezt az esztendõt a pálos rend történetének szenteljük. Ebbõl az alkalomból kapott meghívást Török József egyháztörténész, aki a pálos szerzetesek életérõl és tevékenységérõl tartott elõadást. A múltat felelevenítve szólt a pápai pálos rend megalakulásáról és mûködésének közel másfélszázados történetérõl. Az ünnepség a bencés templomban folytatódott tovább, ahol Mezei Zsolt, a Református Gyûjtemények fõkönyvtárosa ismertette a templom mûvészettörténeti érdekességeit. Mint mondta, a mai templom elõdje 1638 környékén épült és 99 évig szolgálta a pápai pálosatyáknak a lelkipásztori tevékenységét. Az 1730-as években azonban olyan rossz állapotba került, hogy nem volt érdemes felújítani és Orosz Ferenc a tudós történész perjel leromboltatta a düledezõ templomot. Az új templom 1742-ben készült el, és augusztus 18-án Zichy Ferenc gróf, segédpüspök szentelte fel. A jelenlegi berendezést több évig készítették ismeretlen szerzetesek. A délelõtti program a 11 órás szentmisét követõen, Acsády Ádám püspök emléktáblájának a megkoszorúzásával fejezõdött be. A délután a hagyományokhoz hûen a Szûkebb pátriánk honismereti vetélkedõjének díjátadásával folytatódott. Ezután dr. Mail József apátplébános mondott szentmisét a városépítõ gróf Eszterházy Károlyért a Nagytemplomban, majd a püspök szobránál mécsest nyújtottak, és elhelyezték a megemlékezés virágait. A város napja a késõ esti órákban ért véget az 1956-os kopjafánál, ahol az önkormányzat képviselõi és a résztvevõk közösen emlékeztek Nagy Imrére és a forradalom mártírjaira. M.A. Értesítjük Pápa város lakosságát, hogy az alábbi napokon a felsorolt utcákban kéményseprõink megjelennek az esedékes kéményseprési munkák elvégzése céljából. Kérjük, hogy a kémények tisztítását, illetve gázüzemû kémények használata esetén azok évenkénti felülvizsgálatát, szükség szerinti tisztítását tegyék lehetõvé. A munka elvégzését a sormunkakönyvben aláírásukkal igazolni és az éves díjat megfizetni szíveskedjenek. Június 23 27. Második utca, Gróf út, Aradi utca, Nagyváradi utca. Hold utca, Nap utca, Fûtõház utca, Fecske utca, Göncöl utca, Kazinczy utca, Fonoda utca, Textiles utca, Szövöde utca, Úrdomb utca, Avar utca, Külsõ-Gyõri út, Hadnagy utca, Apród utca, Kõrösi utca. Közszolg Kft. kéményseprõ részleg A Gróf Esterházy Kórház és Rendelõintézeti Szakrendelõ ellátási területe változott, Pápa város és kistérsége mellett fül-orr-gégészet és urológia vonatkozásában kiterjed Ajka városra és kistérségére, ezért szükséges a felügyelõ tanács újraszervezése. Kérem az egészségügy területén mûködõ társadalmi szervezeteket, melyek a kórház ellátási területén tevékenykednek és bírósági nyilvántartásba bejegyzettek, hogy az újonnan megalakuló felügyelõ tanácsba tagjaik sorából tagjelölteket delegálni szíveskedjenek. A jelöltek nevét 2008. június 30-ig az alábbi címre kérjük eljuttatni: Gróf Esterházy Kórház és Rendelõintézeti Szakrendelõ 8500 Pápa, Jókai u. 5-9. Fax: 89/313-653 Folytatás az 1. oldalról - Most jött el az ideje, hogy az éveken át több száz milliós veszteséget termelõ Pápai Húst a legoptimálisabban tudjuk eladni. A cég felszámolása másfél éve zajlik, és valójában egy év múlva szerettem volna értékesíteni, de a piacon drasztikus változások következtek be. Januárban például 265 forint volt egy kilogramm élõ sertés, ma pedig 341 forintot kell érte fizetnünk, ugyanakkor a nyershús és a húskészítmények ára semmit nem emelkedett. Ez persze jó a vásárlóknak, a fogyasztóknak, de a húsipari cégek ennek nem örülnek. Ezáltal nemcsak a pápai cég, hanem az egész magyar húsipar veszteségesen mûködik mostanában. Olyan nagy cégek is, melyek mindig is nyereségesen mûködtek. A pápai húsgyár nem az élenjáró technikával felszerelt üzemek közé tartozik, évek óta elmaradtak itt a fejlesztések. Azonban rendelkezik egy magas fokú sertéshús-feldolgozási kultúrával, talán ennek köszönhetõen jobb minõséget produkál, mint más húsipari cégek. Mindenki tudja, hogy Pápán tradíciója van a húsipari termékek elõállításának, de sajnos ma a jobb minõségû hurkát, kolbász, parizert is ugyanannyiért lehet eladni, mint a kevésbé jót. Ezen körülmények miatt kellett elõbbre hozni az eladás idõpontját, mert ha sokáig várunk, a veszteség pusztít el minket. Hogy ne olcsón kelljen eladni a céget, a legoptimálisabb, a legjobb idõpontot kell kiválasztanom, az eladás pillanatára nekem elõre készülnöm kell részletezte a felszámoló biztos. Varga Jenõ azt mondta, a jelenleg zajló gazdasági folyamatok a nagyobb húsipari cégek gazdaságos mûködésének kedveznek, az olyan kicsik, mint a Pápai Hús nem nagyon maradnak életben. Valószínûsíthetõ, hogy a pápai céget is majd egy nagyobb vállalat fogja megvásárolni, olyan, amely számviteli, kereskedelmi, szállítási és egyéb rendszerekkel rendelkezik, amelybe majd bevonja a pápait is. - Az összevonás miatt esetleg kevesebb igazgatóra, kevesebb könyvelõre, munkásra lesz szükség, de ezt elõre pontosan nem lehet megmondani. Ha a bejelentést, illetve az egyeztetést a szakszervezetekkel, az üzemi tanáccsal, a munkaügyi központtal nem kezdem el idõben, elõfordulhat, hogy több hónapig úgy kell bért fizetnem, hogy már állásidõ fordul elõ, ezt a plusz terhet már lehet, hogy nem bírja senki elviselni. Most minden azért történik, hogy a Pápai Hús ne szûnjön meg, és a cégnél megmaradjon a foglalkoztatás. Egyetlen dolog motivál, hogy ebben a szituációban a lehetõ legtöbb embernek megmaradjon a munkahelye. Két évvel ezelõtt itt már mindenki bevásárlóközpontot álmodott a húsgyár helyére, most ezt akarom elkerülni. Ezen a szakadékon, amin a magyar húsipar van, a pápai húst egy vékony padlón 1400 emberrel vagy esetleg plusz pár hónapi felmondási idõvel nem tudom átvinni, de a célom az, hogy a lehetõ legtöbb munkahely megmaradjon, és a foglalkoztatást az új tulajdonos a legmaximálisabb szinten tudja biztosítani részletezte a Vectigalis Zrt. vezérigazgatója, aki a tervekrõl egyeztetett a cég szakszervezetével és az üzemi tanáccsal is, a múlt héten pedig munkásgyûlésen tájékoztatta a húsgyári dolgozókat. A program rendben lezajlott. - Konzultáltunk a felszámoló biztossal, aki mindenben partnernek mutatkozik. Jelenleg egy megállapodást próbálunk létrehozni, és már most több pontban megegyezés van közöttünk, ez mindenképpen pozitívum a mostani helyzetben. Azt szeretnénk, ha esetleges létszámleépítés esetén tudnánk segítséget nyújtani azoknak, akik kikerülnek a cégtõl nyilatkozta újságunknak Harkai Attila,ahelyi szakszervezet elnöke. - Jogos, hogy a szakszervezet aggódik a munkahelyekért, de az érdekképviseleti szerveknek is meg kell érteniük, hogy mennyi munkahely a realitás. Ebben a helyzetben igénylem a politikusok támogatását is, Pápa város polgármestere és az FVM államtitkára is a támogatását ajánlotta fel mondta Varga Jenõ. - A létszámleépítés soha nem jó dolog, mert ezáltal emberek egzisztenciája rendül meg, de ez a gazdaságban több esetben is arról szól, hogy néhány ember elbocsátásával sokak munkahelye megmarad. Fontos, hogy a cég értékesítésre kerül, mert remélhetõleg ez azt jelenti, ha megvásárolják, akkor mûködni fog a továbbiakban. A városnak most az a feladata, hogy megpróbáljunk segíteni azoknak, akik kikerülnek errõl a munkahelyrõl. A C17-es program és az ipari park bõvülése most nyújthat ehhez segítséget, de nyilván szükség lesz átképzõ tanfolyamokra is, ha egyáltalán sor kerül a létszámleépítésre. Ha nagyobb arányú lesz esetleg az elbocsátás, kormányzati segítségre is szükség lesz, amire én számítok is, hiszen egy ekkora város azt már nem bírja el, ehhez központi programokra volna szükség. Bár kevés lehetõségünk van rá, de minden tõlünk telhetõt megteszünk a munkahelyek megvédése érdekében. A felszámoló biztossal többször tárgyaltam, a regionális munkaügyi központ igazgatójával is fel kívánom venni a kapcsolatot, és természetesen az ország vezetésével is, akik között két kormánytag is van, aki pápainak vallja magát. El kell mondanom, hogy az önkormányzat most is segíti a húsgyárat: hogy jobban értékesíthetõ legyen a cég a lejárt ingatlanszerzõdésüket meghosszabbítottuk, illetve a helyi adó befizetéséhez részletfizetési lehetõséget kaptak a jegyzõtõl. Ezek a korszerûsítést is lehetõvé teszik, egyébként az üzem korszerûsítése, a termelés szervezése Lóránth Tibor vezérigazgató feladata nyilatkozta dr. Kovács Zoltán, Pápa polgármestere. Varga Jenõ úgy fogalmazott, eddig szolid érdeklõdések voltak a Pápai Hús Zrt.-re, de ebbõl nem érdemes semmiféle következtetést levonni. A felszámoló biztos szerint feltehetõen a második meghirdetés jár majd eredménnyel. (Az ügyben megkerestük a cég vezérigazgatóját is, de a felszámoló biztos kérésének megfelelõen lapunkba az õ nyilatkozata került.) Varga Bea Internetes hírforrások szerint - melyet Varga Jenõ is megerõsített - a jelenleg évi 200 milliós veszteséget termelõ Pápai Hús Zrt. 4,9 milliárd forintos adósságot halmozott fel az elmúlt években. 1,3 milliárddal tartozik három banknak, nagyságrendileg ugyanennyivel számos beszállítónak az állattenyésztõktõl a telefonszolgáltatóig. Nem kevés az állammal szembeni adóssága sem: 750 millió forintot a FVM-nek kellene visszafizetnie, és 100 millió körüli APEH-tartozás is terheli a céget. Ezek a legnagyobb tartozások, a maradék további 330 hitelezõ között oszlik szét.
2008. június 19. Pápa és Vidéke 3 Nagykorú a Játékfesztivál Folytatás az 1. oldalról Kifejtette, a játék egyidõs az emberiséggel, és azóta folyamatosan fejlõdik az emberrel együtt. Napjainkban azonban a különféle technikai eszközök egyre inkább háttérbe szorítják az emberek igazi játékait mondta, így az együtt játszás élményét veszíthetjük el. Ezért az ilyen fesztiválok, mint a pápai, kísérletet tesznek arra, hogy visszaadják a játék igazi értékeit kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az ünnepélyes megnyitót követõen a hagyományos fesztiválmenet - görkorcsolyások, kerékpárosok, a mûvészeti csoportok és testvérvárosok képviselõi - a Fõ térrõl a Gróf úton, majd a Várkert úton át a Perutz pályán kialakított görkorcsolya pályához ment. Zene és tánc több helyszínen A háromnapos fesztivál idején rengeteg zenei és táncos program várta az érdeklõdõket, mindenki találhatott ízlésének megfelelõ programot a kínálatban Pápa Város Fúvószenekarának térzenéjétõl a Musical Stúdión át egészen Márk, Balázs Pali, Zoltán Erika, Delhusa Gjon koncertjéig. A Játékfesztiválon nagy sikert aratott többek között a a Casalecchio di Reno-i tánccsoport, az örmény zenét játszó Arai trió és a pápai hastánccsoport is. Gyermekparadicsom a Várkertben Három napra igazi vidámparkká változott a Várkert. A Játékváros szombati programjainak egy részét a Nyugat-Magyarországi Egyetem szociálpedagógus hallgatói szervezték. Molnár Katalin fõiskolai docenstõl megtudtuk, idén a hallgatók önkéntesként vettek részt a programokban ötféle tevékenységgel várva a gyerekeket. Molnár Katalin szerint ma is népszerû a fesztivál a városban, sokan ellátogattak Játékvárosba, de a gyerekek nehezen ültek le az egyes helyszíneken. A Kópé-Vár munkatársai is évrõl évre megjelennek a Játékvárosban. Mezõné Takács Andrea, a játszóház vezetõje elmondta, nyolc foglalkozással vettek részt a fesztiválon. Nagyon népszerûek voltak a reneszánsz jegyében megálmodott foglalkozásaik. Többek közt kis szütyõket, iniciálét, nemezkarkötõt készíthettek a gyerekek, de a vállalkozó kedvûek a kötélveréssel is megismerkedhettek. A programok szervezésében részt vettek még a Pápa Város és Vonzáskörzete Óvodapedagógusainak Egyesülete óvónõi, valamint a Pápa és Környéke Természetvédelmi Egyesület tagjai. Nagyon sok gyermeket és felnõttet vonzottak a régi korok játékai is. Rengetegen próbálkoztak a furfangos diótöréssel, a falovon egymást váltották az apró vitézek, a gólyalábak sem pihentek szinte soha, a hordólovaglással is sokan próbálkoztak, csakúgy, mint a sajtlabirintussal vagy a repülõ plüssállatkák elkapásával. A várkerti Zenepavilon több gyermekprogram helyszíne is volt a három nap alatt. Szombat délelõtt a SZÓ és KÉP Színpad bohócmûsorát, délután pedig gépcsodák Kóka Rozália Mátyás királyról szóló meséjét élvezhették az apróságok, majd a Fabula Bábszínház elõadásában színre lépett Vitéz László is, aki nem hazudtolta meg önmagás, és palacsintasütõjével leckéztette meg az ördögöt. Vasárnap délután Ricsi Bohóc szórakoztatta a gyerekeket, aki elmondta, nagy örömmel jött a pápai játékfesztiválra, hiszen négy évvel ezelõtt már fellépett itt. A bohócmûsort követõen a JMK Szeleburdiák Színpada Mátyás királyról szóló történetekkel szórakoztatta a közönséget. A játékfesztivál ideje alatt harmadik alkalommal rendeztek Jótékonysági motoros napot a Bakonyi Betyárok Motoros Baráti Kör szervezésében. Az idei évben a Zárda utcai Kópé-Vár új fészekhintájának beszerzéséhez gyûjtöttek adományokat. A rendezvényen a csodajárgányok bemutatóin túl sok érdeklõdõt vonzott a balesetmegelõzõ szimulátor és az amatõr szkander verseny is. Nagy tömmeg várta a hagyományos motoros felvonulást, melynek során a végigdübörögtek a város utcáin. Kiállítások és sok-sok érdekesség A Játékfesztivál ideje alatt az állandó kiállításokon túl a Pedagógus Mûvelõdési Házban Somodi Zsolt fotómûvész tárlata, a JMK elõadótermében gyermekrajzkiállítás és vasúttörténeti kiállítás, a Várkastélyban pedig bélyegkiállítás várt mindenkit. Szombaton és vasárnap a kellmefestés világába nyertek bepillantást a Kékfestõ Múzeumba látogatók. Immár hagyományos fesztiváli programnak mondható a Pápai Anime Manga és Képregény Találkozó is, amely szombaton és vasárnap sok érdeklõdõt vonzott a Pedagógus Mûvelõdési Házba. A programok közül nem hiányozhatott a Népmûvészeti kirakodóvásár, ahol a Bakonyalja Népmûvészeti Egyesület népmûvészeinek alkotásait csodálhatták meg a Várkertbe látogatók. Nézz az ég felé! Koncert és tûzijáték A háromnapos móka és kacagás zárásaként vasárnap este Charlie adott koncertet a Fõ téren, remek hangulatot teremtett. Nehéz dolga volt hát dr. Áldozó Tamás alpolgármesternek, aki a több mint másfél órás koncert után lépett a színpadra, de mint mondta, minden jónak vége szakad egyszer, így a Játékfesztiváltól is búcsúzni kellett. A rendezvény zárásaként köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a fesztivál sikeres lebonyolításához, majd kezdetét vette a hagyományos tûzijáték, mellyel a város elbúcsúztatta a 18. Pápai Nemzetközi Játékfesztivált. Papp Eszter Stop az állami termõföldek kiárusításának A Kisgazda Polgári Egyesület Kisgazda Polgári Szövetségpárt június 7-én regionális vezetõi értekezletet tartott Gyõrben, tájékoztatta lapunkat Papp Tamás, a KIS- GAZDÁK Veszprém megyei elnöke. A Gyõr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megye kisgazdáiból megalakult regionális szervezet legfontosabb feladatának tartja, hogy gátat vessenek az állami termõföldek kiárusításának. Véleményük szerint a Bábolnai Állami Gazdaság felszámolása során a kormány saját köréhez tartozó nagybirtokosoknak kívánja juttatni a termõföldet és az eszközöket. Dr.Turi-Kovács Béla, a KISGAZDÁK országos elnöke az értekezleten úgy fogalmazott, a mezõgazdaság és a vidék jövõje döntõen attól függ, hogy a termõföld kinek a tulajdonában van, s hogy a jövõben milyen birtokszerkezet alakul ki. Ezért annak érdekében, hogy a kisbirtokosok továbbra is munkalehetõséghez jussanak, meg kell állítani a nagybirtok terjeszke- Az aratás idõszakában bekövetkezõ száraz, meleg idõjárás esetén a tarló, avar és lábon álló gabonatábla tûzesetek veszélye jelentõsen megnövekedhet. A kalászos termény betakarítását lehetõleg a közút, illetõleg a vasútvonal mentén kell elõször elvégezni. Gabonatáblán dohányozni még a jármûvek, erõ- és munkagépek vezetõ fülkéiben sem szabad. A tervezett égetés helyét, idõpontját és terjedelmét a megkezdés elõtt legalább 24 órával az illetékes hivatásos önkormányzati tûzoltóságnak írásban be kell jelenteni. Tarló- vagy a növényi hulladékégetés csak úgy végezhetõ, hogy az a környezetére tûz- és robbanásveszélyt ne jelentsen. A mezõn (határban) dését. A polgári kormány környezetvédelmi minisztere azt is kijelentette, hogy a külföldiek földszerzése is elutasítandó. Az értekezleten elhangzott még, hogy a szervezet mindenképpen fellép az ellen, hogy a vasúti szárnyvonalak megszüntetését követõen a kormány a Volán vállalatokat is magánkézbe juttassa, ugyanis ennek következtében a kistelepüléseken élõk számára elérhetetlenné válna a tömegközlekedés. Papp Tamás lapunk kérdésére elmondta, a három megye kisgazdái a jövõben nagyobb hangsúllyal kívánnak megjelenni a közéletben, és politikai szövetségeseikkel együtt az egyre inkább az elszegényedõk, a falvakban, kistelepüléseken élõk érdekeit kívánják képviselni. pe Felhívás tûzesetek megelõzésére összerakott szálastakarmány-, szalma-, rostnövény- stb. kazlakat legalább 3 méter széles védõszántással kell körülvenni. Hulladékok nyílt téri, illetõleg háztartási tüzelõberendezésben történõ égetése tilos. Engedély nélküli nyílt téri égetésnek minõsül, ha a hulladék - elemi kár kivételével - bármilyen más okból eredõen kigyullad. Erõ- és munkagépen, gépjármûvön olyan karbantartás, javítás, amely nyílt láng használatával jár, vagy üzemanyag elfolyással járhat, a gabonatáblán, szérûn és a rostnövénytároló területén nem végezhetõ. Arató-cséplõgépet hajlékony földelõvezetékkel, akkumulátorát pedig legalább nehezen éghetõ, villamosságot nem vezetõ anyagú védõburkolattal kell ellátni. Gyermekek felügyelet nélkül szérûn, gabonatáblán, majorokban, istállókban nem tartózkodhatnak. Szülõk, nevelõk kísérjék figyelemmel a gyermekek játékát, a gyújtóeszközöket tartsák olyan helyen, hogy ahhoz gyermek ne férhessen. Németh Tamás tûzoltó alez. parancsnok
4 Pápa és Vidéke 2008. június 19. Száz éve született Wass Albert Június 20-án, pénteken délután négy órakor a csókai körforgalomnál lévõ Széles víz parkban Wass Albert tiszteletére emlékkövet állít a Pápai Polgári Kör. Sok-sok kisebb-nagyobb magyar településhez csatlakozik ezzel Pápa, hiszen az erdélyi író emlékét egyre több szobor, dombormû õrzi idehaza s határainkon túl. Nem árt hangsúlyoznunk: joggal. Az író ugyanis mind életével, mind mûvészetével rászolgált arra, hogy a magyar hazafiság jelképes alakjává emelkedjék. Magas kort ért meg: 1908-ban született, s 1998- ban hunyt el. Kilencven éve alatt megtapasztalta mindazt a megpróbáltatást, amellyel a huszadik század sújtotta a magyarságot. Erdély egyik legrégibb arisztokrata családjából származott, de amikor eszmélkedni kezdett már Romániában találta magát, s itt kellett helytállnia gazdálkodóként, íróként szerkesztõként, az erdélyi magyar református egyházkerület fõgondnokaként. A világháború alatt az erdõmérnök és vadgazdálkodó végzettségû író erdészfelügyelõként, lapszerkesztõként tevékenykedett, majd magyar katonaként a keleti fronton harcolt. 1945-ben Észak-Erdély román megszállását már nem várta meg. Az emigrációt választotta, elõbb Németországba, majd 1952-ben az Egyesült Államokba távozott, ahol nyugdíjazásáig a floridai egyetem nyelvi laborjában dolgozott. Széles körû nyelvtudásával kereste kenyerét, tartotta el családját (öt fia közül négy ment vele az USA-ba), sorsa azonban továbbra is a magyarsághoz kötötte. Akár Márai Sándor, õisépítette tovább életmûvét; írta a regényeket, novellákat, meséket, verseket, még ha azoknak nem is nagyon volt olvasójuk. A rendszerváltoztatás után Magyarországon õt is újra fel kellett fedezni. Ekkor kezdték kiadni mûveit, amelyek egyre népszerûbbek lettek. Beszédes, hogy 2005-ben, a Nagy Könyv magyarországi szavazásán A funtineli boszorkány címû alkotását az olvasók a 12 legkedveltebb magyar regény közé választották, s további két mûve került be az elsõ ötvenbe (Adjátok vissza a hegyeimet!, Kard és kasza). Párját ritkító tehetségét már Babits Mihályék felismerték, s Baumgarten-díjjal jutalmazták. Ezt fõként elsõ jelentõs regényéért, a Farkasveremért (1936) kapta, amely a Mezõség úri középosztályának egyensúlyából kilendült, célját nem lelõ életét rajzolja meg feledhetetlenül. Kétségtelenül ez az egyik legmélyebb alkotása. Legtöbb mûvében az erdélyi magyarság életét mutatja be. Rendszerint egy jól körülhatárolható tájegység néhány emberalakját állítja a középpontba, de úgy, hogy sorsuk az erdélyi, sõt az egész magyarság sorsprobémáit fölvillantja. Az Adjátok vissza a hegyeimet! egy árva fiú élményvilágába sûríti bele mindazt a rettenetet és eufóriát, amelyet a második világháború jelentett az erdélyi magyarok számára. A Kard és kasza címû kétkötetes regényfolyam szinte az egész magyar történelmet számba véve, a Mire a fák megnõnek a 48-as szabadságharc utáni évtizedekre koncentrálva néz szembe a magyarság múltjával, jelenével s jövõbeni lehetõségeivel. Többen az erdélyi románság népi eposzaként tartják számon A funtineli boszorkány címû regényt. Nem alaptalanul, hiszen ez költõien idézi meg a román nép kimeríthetetlenül gazdag világát. Mivel magyarázható Wass Albert népszerûsége? Szerintem legalább három okkal. Egyrészt stílusával. Legjobb mûveiben, legszebb részleteiben nyelve rendkívül kifejezõ; gyönyörû, jelképekben gazdag tájleírásaihoz fogható például nem sok akad a magyar prózaepikában. Másrészt mûveinek hangulatával, az elbeszélõnek a magyar sorshoz való viszonyával. Nézõpontjában s modalitásában érhetõ ugyanis leginkább tetten hazaszeretete; az a nemzetféltés, amelyben magától értetõdõ természetességgel ölelkezik az ostorozó indulat és a honfiúi büszkeség, ha úgy tetszik az Ady s a Jókai képviselte magyarságtudat. S hamadikként: kétségtelenül az is Wass Albertre irányította a figyelmet, hogy a neoliberális baloldal számos tollforgatója elõszeretettel nevezi õt dilettánsnak, s keveri a háborús bûn gyanújába. Mindkét vád teljességgel alaptalan, ám nem tanulság nélkül való. Hiszen épp arra figyelmeztet: tán még soha nem volt akkora szükségünk arra a felemelt fejû, egyenes gerincû hazaszeretetre, amelyet Wass Albert élete s mûvészete jelképez. S amelyre mostantól a tiszteletére emelt emlékkõ is felhívja majd a figyelmünket. Hauber Károly Ifjú mazsorettek fesztiválja Negyedik alkalommal adott otthont Pápa az Országos Ifjúsági Mazsorett Fesztiválnak, melyet június 15-én, vasárnap rendeztek a városi sportcsarnokban. A találkozó a csoportok bevonulásával indult délután fél háromkor, majd dr. Áldozó Tamás alpolgármester ünnepi megnyitójával folytatódott, aki köszöntöttek a fesztivál díszvendégét, Dohos László ezredest, Liszt-díjas karnagyot, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnökét, valamint a zsûri elnökét dr. Tóthné Rozsályi Juditot, a Mazsorett Szekció vezetõjét. Ezt követõen jó szórakozást és sok sikert kívánt a csoportoknak. -Két évente rendezi meg a Jókai Mór Mûvelõdési Központ a mazsorett fesztivált, melyet Szabadkai Verita mûvelõdés-szervezõ indított útjára hagyományteremtõ szándékkal. Idén 16 mazsorett csoport érkezett a találkozóra az ország különbözõ részébõl. Három korcsoportban léptek Elégedett a Játékfesztivál programkínálatával? Közel két évtizede, hogy Pápa városa a Jókai Mór Mûvelõdési Központtal közösen megrendezi a Játékfesztivált. Így az elmúlt hétvége immáron 18. alkalommal telt a játék jegyében. A szeszélyes idõjárás nem szegte senki kedvét, sokan kilátogattak a programokra. A gyerekek önfeledten játszottak a várkert árnyas fái alatt és a parkolóban felállított vidámparkban. A felnõttek a fesztiválsátorban múlatták az idõt, ahol operettest, könnyûzenei koncertek és amatõr népi együttesek gondoskodtak a jó hangulatról. Körkérdésünkben arról érdeklõdtünk, elégedettek-e Önök a fesztivál programkínálatával. fel a lányok, óvodástól a középiskolásokig. Kötelezõen két show-táncot mutattak be, valamint egy pomponosat. Az utóbbi választható volt, így nem minden csapat adta elõ. Ez a nap nem a versenyzésrõl szólt, mivel nem voltak helyezettek. A zsûri arany, ezüst, bronz és kiemelt arany oklevélben részesítette a csapatokat. Két csoportvezetõ különdíjat kapott a legjobb, illetve a legötletesebb koreográfiáért. Szintén különdíjban részesült egy-egy tambur major - õk azok a lányok akik elõl álltak és vezették a többieket - a három korcsoportból. A hazai színeket ez alkalommal nem képviselte senki, ugyanis mazsorettcsoportunk nemrég alakult. Bár a fesztiválra nem nevezetek be, ennek ellenére õket is láthatta a közönségtudtuk meg a részleteket Tompa Péterné Tóth Katalin mûvelõdés-szervezõtõl. A különbözõ korcsoportok bemutatói között a fesztivált a Rebel-Lion Táncsport Egyesület, a Crazy Dance Tánccsoport, a JMK mazsorettcsoportja, valamint Pápa Város Fúvószenekarának mûsora színesítette. Az ifjú mazsorettek találkozója késõ délután fergeteges fináléval ért véget. Meleg Andrea Varga Jánosné - A fesztivál elsõsorban gyerekprogramokra épült. Kilencéves unokám nagy örömére, aki a három napban sok játékot kipróbált a játékvárosban. A vidámparkban a dodzsem volt az egyik kedvence. Természetesen a Márk-koncertet sem hagytuk ki. Engem elsõsorban a népmûvészeti bemutató és kirakodóvásár érdekelt, valamint részt vettem az egészségmegõrzést szolgáló vizsgálatokon. A programkínálat nem sokat változott az évek során, ennek ellenére minden alkalommal jól érezzük magunkat. Makai Anna - Nálunk a fesztivál családi program, már hosszú ideje. Minden alkalommal kö- Varga Jánosné zösen kiválasztjuk, melyik rendezvényre szeretnénk elmenni. Természetesen a fiam kívánságai teljesülnek elsõsorban. Így volt ez most is. Délelõttönként valamilyen gyerekprogramon voltunk, délután pedig megnéztük a többi helyszín rendezvényeit. A fiúknak nagyon tetszett a motoros felvonulás, az amatõr szkander és az erõs emberek versenye. Idén több újdonságot is felfedeztünk, így kicsit színesebbé váltak az elmúlt évek szokásos eseményei. Mi elégedettek voltunk a programkínálattal. Molnár Éva - Hosszú ideje úgy intézem a látogatásaimat, hogy a Játékfesztivál ideje alatt érkezzek Pápára. Régóta Washingtonban élek, de 18 éve szinte rendszeresen hazajövök. Minden évben alig várom, hogy a rokonaimtól Makai Anna Máltai tábor A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Pápai Csoportja az idei évben is megszervezi hagyományos nyári táborát, tájékoztatta lapunkat Szita Tamásné, a csoport vezetõje. Az Eötvös utcai Ifjúsági Centrumban június 30. és augusztus 20. között megrendezendõ táborba elsõsorban 6 és 10 év közötti gyermekeket várnak. A szeretetszolgálat önkéntesei a közel két hónap alatt a hétköznapokon vállalják, hogy felügyelik a gyermekeket, akiknek nyári elhelyezésérõl a szülõk másként nem tudnak gondoskodni. A felügyelet mellett a hagyományokhoz hûen különféle érdekes elfoglaltsággal is várják a vakációzó diákokat. Így lesz filmvetítés, kézmûves-foglalkozás, számítógépes játék és sok más érdekes program. Az ingyenes táborozási lehetõségrõl bõvebb felvilágosítást a 30/985-4395-ös számon kérhetnek. pe megtudjam a fesztivál idõpontját és a programokat. Tegnap az operettszínház elõadásán voltam. Az itt elhangzott dalok lánykoromra emlékeztettek. Régebben a gyerekeimet is elhoztam. Nagyon tetszett nekik a tûzijáték és az a barátságos, családias hangulat, amit a Fõ téren láttak. A rendezvényen gyerek, fiatal és idõs egyaránt talált magának való programot. Szerintem ez fantasztikus! Jó volt látni a régi ismerõsöket és azt a sok tehetséges fiatalt, akik felléptek. Én csak gratulálni tudok mindenhez! Meleg Andrea Molnár Éva
2008. június 19. Pápa és Vidéke 5 Napvágás Ez a címe annak a rendezvénynek, melyet az Edvy Malom Fogadóban tartanak június 21-én, 16 órától egész hajnalig. A szervezõk a misztériumok világába invitálják mindazokat, akiket érdekel az asztrológia, a természetgyógyászat, a numerológia vagy a jóslás - tudtuk meg Sántha Csabától, az Edvy Malom Fogadó tulajdonosától. - Az idei nyári programsorozatnak ez a második rendezvénye, melyet a Camelot Rendezvényszervezõ Irodával közösen szervezünk. A Szent Iván-nap nálunk már három éve a hagyományõrzés napja. Ilyenkor különbözõ népszokásokat elevenítünk fel: komázás, mátkázás, tûzugrás. E mellé olyan programokat társítunk, ami a magyarság hagyományait tovább ápolja. Kiss Zoltán asztrológus segítségével a csillagok állásából vonunk majd le következtetéseket a jövõre nézve. Horoszkópokat tanulmányozunk, és jósolunk belõle. Paksi Zoltán csillagász, a Titkok kertje a csillagos égen címmel tart elõadást, de Varga Tibor történész is a csillagok között fog kalandozni. Lazításképp a magyarság történetéhez kapcsolódó megzenésített verseket hallhatnak az érdeklõdõk. Az éjszaka vidám virrasztással, fáklyás felvonulással, máglyagyújtással és mulatsággal zajlik majd. Szeretnék egy olyan kulturális értékeket képviselõ rendezvénysorozatot létrehozni, ami maradandó, ezzel is tisztelegve õseim emléke elõtt, mivel a malom a nagyapámé volt tette hozzá Sántha Csaba. M.A. A Pápai Szegfû Klub (a Civil Háló Szövetség tagja) szeretettel meghívja Önt és családtagjait, ismerõseit június 28-án, szombaton a Malom-tónál szervezett Vidám Családi Napra. 8 órától Szegfû Barátság Kispályás Labdarúgó Kupa felnõttek részére. Eredményhirdetés: 14 órakor. (A kupára jelentkezni lehet a 30/267-46-42 és a 89/324-115-ös telefonszámokon június 24-ig.) 14.30-15.15 Heller Ferencné és Tóth László bordalokat és nótákat énekel, Némethné Kovács Magdolna nótaénekes magyar nótákat és slágereket énekel, a Nyugdíjas Egyesület Tánckara a Kán-Kánt adja elõ. 15.20 órától a TÖRPE HRT szórakoztatja a közönséget, majd a MEGAFON Zenei Egyesülettõl hallhatunk népszerû slágereket. 17 órakor a SZEPTIM Együttes operettekkel lép a színpadra. A nap zárásaként a Nyugdíjas Egyesület tánczenekarának zenéje buzdít táncra mindenkit. Június 28-án 13.30 órakor Malom-tó felirattal különjáratú autóbusz indul a tóhoz a Várkerti parkolóból. Visszaindulás 19.30 órakor, a busz minden útba esõ helyijáratú buszmegállóban megáll. Elsõ hely és két - Vörös Szilvia révén kerültem H. Eisenbeck Ágotához két évvel ezelõtt. Közel tíz éve zongorázom is, de az ének közelebb áll hozzám, jobban ki tudom magam fejezni általa fogalmazott lapunknak Göncz Renáta, akinek már korábban is voltak kisebb fellépései, templomi hangversenyei és karácsonyi koncerten is közremûködött. A szolnoki megyeháza dísztermében rendezett kétnapos országos énekverseny díszvendége Szokolay Sándor volt. A tehetséges fiatalokat rangos szakmai zsûri figyelte, amelyben többek között Sólyom-Nagy különdíj Hatodik alkalommal rendezték meg Szolnokon az Ádám Jenõ Országos Énekversenyt május második felében. A rangos eseményen részt vett Göncz Renáta, a pápai Bartók Béla Zeneiskola növendéke is, aki az elsõ korcsoportban indult, ahol negyvenegy résztvevõ énekelt. H. Eisenbeck Ágota zenetanárnõ tanítványa az ajkai Vörösmarty Gimnáziumban tanul, jövõre érettségizik. Sándor és Csengery Adrienn is helyet kapott. Szolnokon két dalt kellett énekelni, kötelezõ volt egy XX. századi népdalfeldolgozás, valamint egy szabadon választott zenemû. Az országos énekversenyen Göncz Renáta remekül szerepelt, hiszen sikerült az elsõ helyezést elhoznia, emellett két különdíjat is kapott: a vidék legeredményesebb versenyzõjének ítélték és a muzsikus fórum különdíját is megkapta, valamint a gálán is felléphetett, ahol csak a legjobbak kaptak lehetõséget. A szakmai grémium külön hangsúlyozta Göncz Renáta kisugárzását, tiszta és természetes elõadását. - Hiszek abban, hogy mindennek megvan az oka. Ez volt az elsõ komolyabb énekverseny, amelyen elindultam. Az eredmény azt mutatja, érdemes ezt folytatnom. Nagyon sokat számított H. Eisenbeck Ágota szakmai tanítása, a sok gyakorlás és daltanulás. Szeretnék a késõbbiekben zenei fõiskolán továbbtanulni, de a színészi pálya is közel áll hozzám, hiszen jól érzem magam a színpadon jegyezte meg Göncz Renáta. Polgár Szilárd Túl az Óperencián Programajánló Június 19-én, csütörtökön 17 órakor nyílik Dé Csaba A hetedik napon címû fotótárlata a Helyõrségi Mûvelõdési Házban. A kiállítást megnyitja: Kasza Viktória. Június 20-án, pénteken 16 órakor kezdõdik a Wass Albert emlékkõ avatása a Szélesvíznél (Csókai körforgalom). Június 21-én, szombaton Múzeumok éjszakája 18 órától a Somogyi József Galériában, 19 órától a Gróf Esterházy Károly Kastély- és Tájmúzeumban. Csoportos vezetéssel megtekinthetõ a kastély barokk pincéje és a kastély felújított padlástere. Egyénileg megtekinthetõ a Nádor-terem, a kastély reprezentatív termei és a nádor-termi Pápa-látkép. Június 21-én, szombaton 19 órától Várkerti Esték a reneszánsz jegyében a várkerti zenepavilonnál (rossz idõ esetén a JMK színháztermében). Program: az Erkel Kórus reneszánsz koncertje, illetve a JMK Sztornó csoport vásári komédiája. Június 26-án, csütörtökön 15 órakor kezdõdik Ihászon az ihászi csata 159. évfordulója alkalmából tartandó megemlékezés. A Petõfi moziban június 20-22-ig 19.30 órától a Streetdance, június 21-én 17.30 órától a Vigyázz, kész, szörf!, június 24-25-én 19.30 órától a Lepattintva, június 27-29-ig 17.30 órától a Kis Vuk,, 19.30 órától a Nyolc tanú címû filmett vetítik. A Somogyi József Galériában a Boldog az, aki olvassa címû bibliatörténeti kiállítás, a Hollósy Simon Galériában az Édesanya, boldoganya, veragszülõ Szûz Mária címû kiállítás, az A. Tóth Sándor Galériában pedig A. Tóth Sándor rajztanár, festõmûvész, bábmûvész emlékkiállítása látható. A Pegazus Színház a korábbi évek nagysikerû operett és régi dalok showja elõadásai után újabb zenés mûsorral kívánja szórakoztatni a pápai és környékbeli publikumot. A Túl az Óperencián címet viselõ színes, vidám operett elõadásban egy órára visszautazhatunk a fülbemászó melódiák és örökzöld slágerek világába, hiszen olyan közismert dalok csendülnek fel a tehetséges társulat jóvoltából, mint a Londonban sej, A régi mániám, Hajmási Péter, Cintányéros cudar világ vagyacímadó dal, a Túl az Óperencián. Az operett mûsorban Hegedûs Gabriella, Végh Zsolt, Velencei Klaudia, Meleg Gábor és Légmán Nikolett közremûködik, a jelmez és díszlet Sarkadi Nagy László munkáját dicséri, az elõadás rendezõje Sarkadi Nagy Antalné. A Túl az Óperencián címû operett mûsor nyári elõbemutatója június 29-én vasárnap 17 órakor lesz a Pegazus Színház Szent István úti színháztermében. P.Sz.
6 Pápa és Vidéke 2008. június 19. Napjaink morzsái Csikkhalmaz Európa szerte születnek határozatok, mi több, törvények a dohányzás korlátozásának reményében. Hogy mindezeknek milyen tapasztalható eredményei vannak, országa válogatja, vagy még inkább az állampolgárok fegyelmezettsége, illetve fegyelmezetlensége. Jutott mindez eszembe nemrég városunk egyik forgalmas helyén, az autóbuszvárónál, ahol a nyüzsgõ gépkocsiforgalomnak hátat fordítva, inkább a buszváró környezetét nézegettem, egyedül lévén mintegy múlatva az idõt. Hamar feltûnt, hogy a néhány négyzetméternyi területen mily sok cigarettavég van elszórva. Puszta kíváncsiságból úgy döntöttem: megszámolom. Ötvennél abbahagytam, s eltûnõdtem azon, hogy bizony jónéhányan elszívják cigarettájukat a nap folyamán ennél a buszvárónál is, földre taposva a maradványt. Pedig néhány lépésnyire ott van a könnyen elérhetõ szemétgyûjtõ. Az érdekelteknek csak észre kellene venni. EGY Magyar-szlovák tapasztalatcsere A JMK Kertbarát Népfõiskola és a Pozsonyi Fõvárosi Kertész és Kertbarát Szövetség képviselõi közös szakmai tapasztalatcserén vettek részt Pápán. Az egész napos program a Somogyi Galériában kezdõdött, ahol Veszpréminé Turtsányi Valéria köszöntötte a kertbarátokat. A szlovák delegáció tagja volt Juraj Korcsek, az Országos Kertész Szövetség fõtitkára, dr. Karol Tonka, afõvárosi Kertész Szövetség elnöke, Maria Kollarova, a szövetség titkárnõje és Lappi Tibor elnökségi tag. A szakmai megbeszélésen Fakras Tibor röviden értékelte az elmúlt két év közös munkáját, ismertette az elkövetkezendõ hónapok feladatait. Pontosították azt is, hogy Szlovákiából Anyakönyvi hírek Házasság: Princz Attila Tõke Barbara, Szabó Zoltán Vadász Krisztina, Tallér Roland Sütõ Veronika. Születés: Csatári Roland Lukács Zsuzsanna: Bence, Nagy József Nagy Éva: Kristóf, Kungl Attila Szabó Veronika: Zolta András, Borbély János Soós Nikoletta: Bianka, Sikos Attila Major Katalin: Evelin, Heizler Gyula Garab Hajnalka: Tifani, Papp János Baranyai Katalin: Lara és Dorina, Polauf Gyula Kovács Zsanett: Jázmin. Halálozás: Stankovics József, Szalai Józsefné sz. Lukács Mária, Gyenge Ferenc, Szekér Dénesné sz. Válint Katalin. augusztus 23-án 45 fõs kertész csoport érkezik Pápára, majd tovább indulva a Balaton-felvidékre látogat a népes küldöttség a magyar kertbarátok kalauzolásával. A megbeszélés után a XII. Mezõgazdasági Szakkiállításra és Vásárra látogatott a két vezetõség. Megtekintették a magyar-szlovák pavilont. Elismeréssel nyilatkoztak a látottakról. A közösen elfogyasztott ebéd hangulatát növelte, hogy dr. Kovács Zoltán polgármester is szakított idõt arra, hogy a szlovák kertbarátokkal szót váltson, illetve értékelje a két kertbarát kör munkáját és kapcsolatát. Ebéd után Solymosi János gyümölcsösének és szõlõjének megtekintése következett az Öreghegyen. Öröm volt végigsétálni a házigazda szépen gondozott kertjén. A szlovák vezetõk is elismerték, hogy itt szakavatott kezek dolgoznak. A szakmai nap fehér asztal mellett, vidám, nótás hangulatban, helyi ételek, kerti borok elfogyasztása után ért véget. Tomena György A Gannai Nemzetiségi Hagyományok Ápolása Közalapítvány közleménye a 2007. évi közhasznúsági jelentésérõl A Gannai Nemzetiségi Hagyományok Ápolása Közalapítvány (székhelye: 8597 Ganna, Fõ u. 52.) a közhasznú tevékenységérõl az alábbiak szerint teszi közzé a közhasznúsági jelentését. A közalapítvány 2007. évi mérlege (ezer Ft) Elõzõ év Tárgyév B. Forgóeszközök 232 249 IV. Pénzeszközök 232 249 Eszközök összesen 232 249 D. Saját tõke 232 249 I. Induló tõke 267 232 II. Tõkeváltozás -35 17 - ebbõl tárgyévi eredmény -35 17 Források összesen 232 249 A közalapítvány 2007. évi eredménykimutatása (ezer Ft) A. Összes közhasznú tevékenység bevétele 73 149 1. Közhasznú célra mûködésre kapott támogatás - 100 1. a. alapítótól - 50 1. b. Államháztartás más alrendszerétõl - 50 3. Közhasznú tevékenységbõl származó bevétel 72 48 5. Egyéb bevételek 1 1 C. Összes bevétel 73 149 D. Közhasznú tevékenység költségei 108 132 F. Összes tevékenység költségei 108 132 G. Adózás elõtti eredmény -35 17 I. Tárgyévi eredmény -35 17 Tájékoztató adatok (ezer Ft) A. Személyi jellegû ráfordítások 21 ebbõl személyi jellegû egyéb költség 21 B. Anyagjellegû ráfordítások 25 D. Egyéb költségek, ráfordítások 99 A közalapítvány 2007. évben SZJA 1 százalékos felajánlásból 48 ezer forint bevételt ért el. A közalapítvány kiadásai között a Gannai Asszonykórus mûködésével kapcsolatos kiadások szerepelnek. A közalapítvány pénzbeli támogatást nem nyújtott. A közalapítvány vezetõ tisztségviselõi semmilyen juttatásban nem részesültek, tevékenységüket társadalmi megbízatásban végzik.
2008. június 19. Pápa és Vidéke 7 Nemzetközi Ifjúsági Sporttalálkozó Az asztalitenisz a lányoknál elsöprõ magyar sikert hozott. A magyargencsiek élversenyzõje, Mógor Evelin nyerte a serdülõk versenyét, az ifjúságiaknál a szintén magyargencsi Fekete Zsuzsanna végzett az élen, s az elsõ hatba rajta kívül még négy klubtársa került. A fiúknál a kampeniek taroltak. A serdülõknél Ivan Hollander nyert, a legjobb hazai versenyzõ az 5. helyen végzett pápai Gáti László lett. Az ifjúsági fiúk versenyét Ton Ringenier nyerte Kampenbõl, az elsõ hatba összesen négy holland került. Atlétikában mindkét nem számára 7 versenyszámot hirdettek meg, 100 m, 200 m, 400 m síkfutás, 4x100 m váltó, távolugrás, kalapácsvetés és diszkoszvetés. A lányoknál Miniolimpia hat sportágban A pekingi olimpiára készülõ Mayer Szabina válogatott kerettag kézilabdázó és dr. Kovács Zoltán, Pápa polgármestere köszöntötte a Városi Sportcsarnokban a 17. Miniolimpia résztvevõit. A megnyitó ünnepségre a hazai sportolók mellett a partnervárosokból érkezett fiatalok is felsorakoztak. A magyarokra, valamint Kovászna, Kampen, Losonc és Leinefelde utánpótláskorú sportolóira hat sportág versengései vártak június 14-én. A sporttalálkozó programjában kosárlabda, sakk, asztalitenisz, tenisz, úszás és atlétika szerepelt. A Miniolimpia a Játékfesztivál kísérõrendezvénye, amely lehetõséget ad a fiatal sportolóknak a bemutatkozásra, a találkozásra. Losonc vitte a prímet, valamennyi futószámot a szlovákok nyerték, távolugrásban és a dobószámokban hagytak lehetõséget pápai diadalra. Távolugrásban Török Márta nyert (eredménye 4 méter), mögötte Gerse Luca (3,96) lett a 2., és Gerse Letícia (3,94) a 3.Kalapácsvetésben a serdülõ Szakács Eszternek, Teke Adélnak és Paál Petrának jutott egy-egy aranyérem. A fiúknál a futószámokban Losonc és Veszprém osztozott az elsõ helyeken, Pápa és Leinefelde - egy ezüst kivételével 200 m síkfutásban Koppány Gergely révén - a dobogó alsó fokáig jutott.a dobószámok a fiúknál is hoztak több pápai elsõséget. Bakos Benjamin, Árvai Krisztián, Varga Patrik és Óbis József kalapácsvetésben, valamint utóbbi kettõ diszkoszvetésben aranyérmes lett. A legjobb külföldi versenyzõnek a futóknál a losonci Kovács Martint választották, a legjobb pápai Koppány Gergely lett. A dobóatléták legjobbjai: Molnár Norbert (Losonc) és Varga Patrik (Pápa). Sakkban a marcalgergelyibõl érkezett Szabó Viktória és a herendi Tigyi Fanni nyerte korcsoportja versenyét. A fiú sakkozók közt az elsõ korosztályban a pápateszéri Aczél Gergely, a másodikban a kapuvári Kurcsics Máté lett elsõ helyezett. A legjobb magyar sakkozónak a pápai Kovács Benjamint választották, a legjobb külföldi Benjamin Hoffmeyer lett Leinefeldébõl. Teniszben a leányversenyben élen végzõ Váradi Barbara (Pápa), valamint Vágó Norbert lett a legjobb magyar, a legjobb külföldi címet a lányoknál Olga Modderkolk (Kampen), a fiúknál Sammie Lagerweij (Kampen) érdemelte ki. Kosárlabdában Pápa, Losonc, Kampen lett a sorrend a körmérkõzéses torna végén. A pápaiak mindkét mérkõzésüket megnyerték, a legtöbb pontot dobó játékos a hazai Rédei Viktor lett. A legjobb pápai játékos Fülöp András. Úszásban 17 csapat 291 versenyzõje indult. Az éremtáblázat élén a Budafóka XXII. SE végzett 27 arany, 17 ezüst és 16 bronzéremmel. A pápai úszók a harmadikak az összesített versenyben, 15 arany, 18 ezüst és 13 bronzéremmel. A Fradiról nemcsak fradistáknak Szurkolói ankét A Ferencváros jelenérõl és jövõjérõl kaphattak részletes tájékoztatást az FTC Baráti Körének tagjai azon a szurkolói ankéton, melyet a közelmúltban tartottak a Pedagógus Mûvelõdési Házban. A pápai szurkolóknak dr. Springer Miklós az FTC alapítójának unokája, illetve dr. Hélisz József, az országos FTC Baráti Kör titkára szolgált friss információkkal. A szokásos hétfõi összejövetelen közel negyven lelkes Fradi rajongó várta a legújabb híreket kedvenc csapatáról. Elsõként Kocsis Zoltánné, az FTC Baráti Kör vezetõje beszélt céljukról, hangsúlyozva annak fontosságát, hogy az FTC csak addig tud létezni, amíg támogatják az országban szurkolóik. Dr. Hélisz József beszámolt a klub 2008. évi közgyûlésérõl, melyet május végén tartottak a népligeti sportközpontban, valamint szólt az alapszabály módosításáról. Dr. Springer Miklós arról beszélt a rajongóknak, hogy az angol befektetõk rendezték a Fradi összes adósságát. A klub 95 százalékban angol, 5 százalékban magyar tulajdonban van. Mindenben, így a csapat összeállításában is az angolok döntenek. Munkájukat két magyar szakember segíti tanácsaival. Úgy hallották, az új tulajdonosok több száz millió forintot adnak játékosvásárlására, és 12 labdarúgót szeretnének igazolni. Ehhez jön még az utánpótlás, így alakul majd ki a végleges keret - tette hozzá az FTC alapítójának unokája. Mint mondta, a szerzõdésben kikötötték, hogy az angoloknak kötelességük a meglévõ Fradi-pályát az UEFA szabályainak megfelelõen átépíteni. Külföldi részrõl felvetõdött egy új stadion építése, mivel ez egyszerûbbnek tûnik, mint a régi helyrehozatala. A tájékoztató után feltehették kérdéseiket a szurkolók. Ezután dr. Springer Miklós a Ferencvárosi Torna Club emléklapjával tüntette ki azokat a tagokat, akik több évtizede lelkes szurkolói a Fradi csapatának. A legrégebbi drukkernek dr. Kocsis Zoltán bizonyult, aki immáron 35 éve hûséges a Zöld Sasokhoz.
8 Pápa és Vidéke 2008. június 19. Toldi Miklós utódai Szánkóhúzás, rönknyomás, 100 kg-ot meghaladó kofferek cipelése, traktorkerékforgatás 320 és 480 kg-on és kiszolgált kis Polski elhúzása ez az öt szám alkotta a Pápán megrendezett másodosztályú magyar bajnokság feladatait. A Piac téren kilenc versenyzõ vette fel a küzdelmeket a többszázkilós súlyokkal. A legjobb teljesítményt a mosonmagyaróvári Winkler Ádám nyújtotta, aki az ötbõl három számot megnyert, s ezzel õ lett az idei bajnok. Második helyen Bartalos Tamás (Kiskunmajsa), a harmadikon Saliga Tamás (Komárom) végzett. Pápai és környékbeli induló nem volt a versenyen. Zirc, Várpalota és Pápa együttesei léptek pályára Öregfiúk mérkõzése a Stadionban Hagyománynak számít már a Pápai Nemzetközi Játékfesztiválon, hogy a színes és változatos sportprogramok között évrõl-évre megtalálható egy-egy öregfiúk labdarúgó mérkõzés. Nem volt ez másként az idei, tizennyolcadik Játékfesztiválon sem, ezúttal Zirc és Várpalota focicsapatai látogattak el a Perutz Stadionba június 14-én, ahol a házigazda pápaiakkal mérték össze erejüket. ellen döntetlent játszottak, Zirc csapatától azonban szoros mérkõzésen 2-1-es vereséget szenvedtek. Mivel Zirc nyerni tudott Várpalota ellen is, így az elsõ helyen a bakonyi kisváros Négy pápai a válogatott keretben Kocsis Martin, Pintér Péter, Kapcsándi Martin és Kovács Péter lett a magyar kung-fu válogatottkeret tagja a hétvégi országos bajnokságon elért eredményének köszönhetõen. A válogatási elvek szerint az évközi két forduló elsõ négy helyezettje jut a nyáreleji országos döntõbe, s akik itt elsõ helyezést érnek el az egyes versenyszámokban, azok a sportág válogatott keretébe kerülnek. Június 15-én Dunakeszin rendezték a 2008. évi light contact és full contact és formagyakorlat meghívásos magyar bajnokságot. A pápai Mantis Kung-Fu Egyesületbõl hatan vettek részt a végsõ bajnoki küzdelmen. Eredetileg nyolcan utaztak volna, Horváth Zoltán és Németh Marcell azonban betegség miatt elesett a lehetõségtõl. A hat induló versenyzõ hat elsõséget szerzett, úgy, hogy ketten, Pintér Péter és Kapcsándi Martin dupláztak. Elõbbi a felnõtt mezõnyben 65 kg-ban light contactban és full contactban, utóbbi a gyerekmezõnyben 35 kgban light contactban és csoportos formagyakorlatban szerzett magyar bajnoki címet. A további eredmények: Kocsis Martin serdülõ 80 kg light contact küzdelem 1. hely, Kovács Péter gyerek 45 kg light contact küzdelem 1. hely, Bíró Ádám junior 75 kg light contact küzdelem 2. hely, Rajnai Renáta pusztakezes formagyakorlat felnõtt kategória 3. hely, hosszú fegyveres formagyakorlat felnõtt kategória 3. hely, rövid fegyveres formagyakorlat felnõtt kategória 4. hely. Két elsõ helye mellé Kapcsándi Martin egy negyedik helyet is szerzett pusztakezes formagyakorlatban. A Mantis Kung- Fu Egyesület sportolóinak szereplését sikeresnek értékelte Pintér Péter, az egyesület vezetõje. Az edzõnek és tanítványaina k a következõ két hónapban az edzõtáborok jelentik a fõ elfoglaltságot sportágukban, a versenyszezon októberben indul. Görkorcsolyapálya lett Pápán A nagyobb gyerekek nagy örömére Pápán görkorcsolyázásra, gördeszkázásra és BMX-ezésre is alkalmas parkot avattak a Játékfesztivál nyitóünnesége után. A hazai csapatban szokás szerint pályára léptek a város vezetõi is, így ismét focimezt húzott dr. Kovács Zoltán polgármester és dr. Áldozó Tamás alpolgármester is. A szombati öregfiúk tornán a pápaiak Várpalota Dr. Kovács Zoltán a most kialakított pályán beszéde elején maga is deszkára állt, de úgy döntött, ezt a sportot egyelõre meghagyja a már szinte profi fiataloknak. Avató beszédében emlékeztetett arra, hogy az elmúlt évben a Játékfesztivál megnyitóján a kisebbeknek kedveskedtek a várkerti játszótér átadásával, most úgy döntöttek, a kicsit nagyobbaknak szeretnének valamit nyújtani, ami sport és játék egyben. Ezért alakították ki a gördeszkapályát ezen a helyen, ahol a lakosságot sem zavarják a fiatalok. A 8,4 millió forintból kialakított pályát az avató együttese végzett megelõzve a házigazda pápaiakat és a várpalotaiakat. Polgár Szilárd beszédet követõen azonnal birtokukba vették a gördeszkás, görkorcsolyás és kerékpáros fiatalok, s sok esetben profikat megszégyenítõ mutatványokkal szórakoztatták a nézõket. A pápai görkoripálya létrehozásáért ezúton szeretnénk köszönetet mondani dr. Kovács Zoltán polgármester úrnak, Pápa város vezetésének, és mindenkinek, aki a pálya létrehozásában közremûködött. Pápai görkorisok, deszkások és biciklisek Pápa és Vidéke Közéleti hetilap Megjelenik csütörtökönként. Kiadja: Pápa és Vidéke Lapkiadó, Hirdetésszervezõ Kft. Megbízott fõszerkesztõ: Németh Zsolt. Felelõs kiadó: Pápa és Vidéke Lapkiadó, Hirdetésszervezõ Kft. Nyomdai munkák: Antók Nyomdaipari Kft., Celldömölk A szerkesztõség címe: 8500 Pápa, Március 15. tér 4. Pf. 171. Telefon/fax: 89/324-557 e-mail: papailap@mail.globonet.hu web: www.papa.hu ISSN 1589-8288 Kéziratot nem õrzünk meg és nem küldünk vissza!