1. BEVEZETÉS. 1.1. A témaválasztás indoklása

1. BEVEZETÉS 1.1. A témaválasztás indoklása Európa egyetemei, különösen a német egyetemek, a W. von Humboldt-i 1 reform (1810) alapján a 19. század közepétől az 1930-as évek elejéig a világ élvonalát képviselő elit felsőoktatási intézményekként komoly szerepet játszottak a kontinens életminőségének és gazdasági teljesítményének javításában. Ugyanakkor az akkori világ tudományos eredményeinek döntő részét is adták. E szerepkörük ma is nélkülözhetetlen lenne. Ennek felismeréséig mára valamennyi európai ország kormánya és maga az Európai Unió is eljutott, jóllehet nem a józan előrelátás, hanem inkább a változás/változtatás kényszerének belátása okán. Az 1960-as évektől a nyugati fejlett országokban meginduló hallgatói létszámnövekedés következtében tömegessé vált a felsőoktatás. A tömegessé válással egyidejűleg megváltozott a felsőoktatás fő aktorainak egyetemek (akadémiai szféra), állam (kormányzat) és a piac (gazdaság) egymáshoz viszonyított súlya. A szakirodalomban leginkább elfogadott tipológia szerint a közöttük lévő kapcsolat alapján a tömegessé válás előtt jól kirajzolódó három felsőoktatási alapmodell különböztethető meg (Hrubos, 2004.): - a brit modell (amelyben a főhatalom az akadémiai oligarchia kezében van, nincs verseny és állami kontroll), - a kontinentális európai modell, melynek két modellje a humboldti és a napóleoni (az állam finanszíroz és kontrollál, nincs verseny), - valamint az amerikai modell (nem értelmezhető az állami kontroll, a piaci verseny a fő mozgatórugó). 2 1 Wilhelm von Humboldt (1767 1835), német államférfi, a német művelődésügy egyik úttörője, nyelvtudós. Mint államférfi a felvilágosodás szellemében főként kulturális reformok megvalósítására törekedett. 1810-ben az ő kezdeményezésére hozták létre Berlinben a később róla elnevezett Humboldt Egyetemet. Ez volt az első olyan ún. modern egyetem, mely ötvözte az oktatást és a kutatást (a tradicionális ismerethalmaz konzerválása helyett). Az egy tárgyban kiemelkedő tudást mutató professzor alkalmazását tekintette elsődlegesnek, ezzel (szakosodás, munkamegosztás) jelentős hatékonyságnövelést érve el. Az eredmény az olyan szakemberek megjelenése, akik nem csak magas fokon képzettek, hanem szakterületeiken aktív újítók is. A humboldti egyetem a legmagasabb tudásszint (Wissenschaft) elérését tűzte célul ki, mely az oktatás és tanulás (beleértve a kutatást is, mint a tudásszerzés alapvető módszere) abszolút szabadságával párosult. 2 Hrubos Ildikó: A gazdálkodó egyetem. Felsőoktatási Kutatóintézet. Új Mandátum Könyvkiadó, 2004.,15.o. 1

Az 1970-es évek végétől egyre inkább szembetűnővé vált az európai kontinens nemzetközi gazdasági versenyképességének számos gyengesége. A szakirodalomban közmegegyezés van abban, hogy ezek egyike a felsőoktatással kapcsolatos. Az 1980-as évek közepétől fokozatosan kialakult a nyugat-európai kormányok, a felsőoktatási intézmények és az üzleti szféra érdekközössége a nemzeti felsőoktatási szektorok nemzetközi versenyképességének növelésében (Bologna-folyamat beindulása). A közép- és kelet-európai országok is ugyanerre a felismerésre jutottak, mintegy 20 évvel később. Az utóbbi másfél évtizedben a felsőoktatási szektorra vonatkozó reformelképzeléseket közös problémák motiválták. Nevezetesen: Megváltoztak a környezeti feltételek: a globalizáció hatására strukturális átalakulás kezdődött el a gazdaságban és a technológiai rendszerekben, a társadalom a felsőoktatási intézmények működésével szemben új követelményeket fogalmazott meg, megnőtt az intézmények társadalmi-regionális szerepe. Fordulat történt az állami oktatáspolitikában: a tömeges felsőoktatás bevezetése, az intézményi önállóság és felelősségvállalás növelése, valamint a finanszírozás racionalizálása. Egyre erősödő verseny alakult ki magában a felsőoktatásban nemzeti és nemzetközi színtéren egyaránt. Mindezek a komoly kihívások nem maradtak válasz nélkül. Általános és országspecifikus megoldási javaslatok, elképzelések és ötletek sokasága született meg, nagy részük a végrehajtási szakaszig is eljutott (törvények, jogszabályok, rendelkezések formájában). A problémamegoldási szándékok ellenére a felsőoktatási szektorról szóló szakértői vitákat mégsem a best practice típusú elemzések, hanem inkább a szektor és annak intézményei változatlanságát, tehetetlen sodródását kritizáló tanulmányok uralják. Úgy tűnik, jogosan. Meghökkentő ugyanis az a tapasztalati tény, hogy a felsőoktatási intézmények eddig komolyabb következmények nélkül (intézmény-bezárás, gazdasági ellehetetlenülés, piaci kiszelektálódás ) elkerülhették a megváltozott társadalmi-gazdasági körülményekhez való érdemi alkalmazkodást, sőt számuk szüntelenül növekszik. 2

Magyarországon a felsőoktatási szolgáltatást kínáló intézmények jelentős részének fenntartásában és működtetésében az állam kisebb-nagyobb mértékben részt vállal. Vannak egyrészt olyan egyetemek és főiskolák, amelyek költségvetésének meghatározó részét az állam biztosítja, vagyis az állam kvázi tulajdonosként, fő fenntartóként van jelen (jelenleg 18 egyetem és 12 főiskola 3 ). Másrészt, léteznek állam által akkreditált intézmények, amelyek tulajdonosa és fő finanszírozója valamely egyház, alapítvány, vállalat vagy magánszemély. Fenntartásukat döntő részben tényleges tulajdonosuk biztosítja, ugyanakkor feladataik ellátásához részben az állam is hozzájárul (jelenleg 7 egyetem és 34 főiskola). Egy harmadik csoportba pedig azokat a felsőoktatási szolgáltatásokat nyújtó intézményeket sorolhatjuk, amelyek fenntartója és finanszírozója nem az állam, állami akkreditációval nem rendelkeznek és így értelemszerűen állami támogatást sem kapnak. 4. A felsőoktatási szektort Európa-szerte érintő (finanszírozási, gazdálkodási, demográfiai és társadalmi-gazdasági) kihívások, fenntartótól függetlenül, valamennyi, a felsőoktatási piacon működő intézményre hatást gyakorolnak. Jelen kutatás azonban kizárólag a magyar állami felsőoktatási intézményekre (31) irányul 5. A hazai és nemzetközi szakirodalomban egyetértés mutatkozik abban, hogy az állam anyagi, jogszabályi és más jellegű védőhálóját élvező állami felsőoktatási intézmények válaszadási képessége a másik két csoporthoz képest általában gyengébb, ugyanakkor működési mechanizmusuk, valamint a környezeti kihívásokra adott reakcióik, nevezzük így, sajátosak. Ezen intézmények tényleges (folyamatos) működése azonban, paradox módon, eddig nem igazolta a gyakran számadatokkal is alátámasztott pesszimista szakértői előrejelzéseket. Jogosan merül fel a kérdés, hogyan lehetséges ez? Az érdemi válasz megadásának kiindulópontjául egy helyzetfelmérés szolgált arra vonatkozóan, hogy a magyar állami felsőoktatási intézményrendszer jelenleg milyen módon, mennyire sikeresen alkalmazkodik a környezetéből érkező kihívásokhoz. A kutatás során a fő hangsúlyt az intézmények társadalmi-gazdasági körülményeinek folytonos változására és az arra adott intézményi válaszokra helyeztem. A kutatás alapgondolata szerint az ún. vállalkozó egyetemi működési módra való áttérés egyfajta túlélési alternatívát, a hosszú távú fennmaradás és a tartósan sikeres működés lehetőségét jelentheti a magyar állami felsőoktatási intézmények számára is. 3 2008. február 1-jei állapot szerint. 4 Ezen intézmények számáról pontos adatok nem állnak rendelkezésre. 5 Az empirikus kutatáshoz szükséges dokumentumok begyűjtése idején (2006-2007) összesen 31 állami felsőoktatási intézmény (18 egyetem és 13 főiskola) működött. 3

A felsőoktatás-kutatók az 1990-es évek közepén figyeltek fel arra, hogy egyes európai egyetemek működési filozófiájában és gyakorlatában gyökeres fordulat állt be. E jelenség hátterének szisztematikus feltárásához B. Clark öt egyetemen (az angliai Warwick-i Egyetem, a holland Twente-i Egyetem, a skóciai Strathclyde Egyetem, a svédországi Chalmers Műszaki Egyetem, a finn Joensuu Egyetem) végzett kutatásokat. Clark egyik legfontosabb és legérdekesebb következtetése szerint olyan egyetemekből lesznek nagyobb eséllyel vállalkozói egyetemek, amelyek perifériális/szorult helyzetükből éppen kitörni készülnek (Hrubos, 2004.). Érdekesnek tartom ezért megvizsgálni a vállalkozó típusú egyetem esélyeit Európában és különösen Magyarországon. A helyzet meglehetősen ellentmondásos. A 21. század kezdetén az egyetemi rendszereket a diverzifikáltság jellemzi. A clarki vállalkozó egyetem egy eleme ennek a diverzifikált világnak 6. Kutatásai alapján Clark kísérletet a vállalkozó egyetemi modell megrajzolására: az intézményt professzionális menedzsment irányítja, jövedelme különböző forrásokból származik, a költségvetési intézmények elszámolási rendje alól kivont ún. fejlesztő perifériákat épít ki, melyek egyértelműen vállalkozásként működnek, erős akadémiai hátországgal rendelkezik és az egyetem egészét (valamennyi egység és dolgozó vonatkozásában) áthatja a vállalkozó szemléletet (Hrubos, 2006.). Az egyetemi működésnek ma alapvetően három fő vonulata van: az akadémiai (az oktatás szakmai, tartalmi kérdései és a kutatás), a bürokratikus (intézményi-irányítási), valamint a gazdasági-gazdálkodási dimenziók. A megváltozott társadalmi-gazdasági körülmények között az egyetemekre hagyományos missziójukon (tiszta akadémiai értékek követése) túl komplex feladatok megoldása hárul. Az állam kényszerűségből lemond befolyásának egy jelentős részéről és átadja azt a piaci erőknek. Az egyetemnek nemcsak a saját tevékenységének finanszírozása érdekében kell vállalkoznia, hanem a gazdaság motorjaként kell fellépnie (egyúttal a hallgatónak is át kell adnia a vállalkozói szemléletet). Úgy tűnik, ez az erősen fiskálisnak tűnő szemlélet az említett három egyetemi dimenzió presztízsküzdelméhez vezet. Clark azonban éppen azt hangsúlyozza, hogy ez a modell bizonyos esélyt ad a háttérbe szorított akadémiai értékek érvényesülésére. Nagy hangsúlyt kapnak ugyanis a másodlagos, de főleg a harmadlagos finanszírozási források. A több lábon állás pedig döntő eleme az egyetem gazdálkodásának Ebben a 6 Hrubos, 2004., 32. o. 4

környezetben az egyetemi autonómia lényege abban rejlik, hogy nem függ az intézmény egyetlen (vagy kevés számú) fenntartótól, támogatótól 7. Éppen a sokféle forrás és azok belső újraelosztása biztosítja, hogy a csökkenő állami támogatás és a bizonytalan piaci körülmények ellenére a tudomány követhesse saját logikáját a maga helyén, miáltal az akadémiai szabadság fontos elemei teret kaphatnak (Clark, 1998). A vállalkozó egyetem az intézmény egészét egy egységként ( üzletként ) kezeli. Hosszú távban, szélesebb spektrumban képes gondolkodni, ezért bizonyos egységeket akkor is megtart, ha azok önmagukat nem képesek fenntartani. Jóllehet a vállalkozó magatartás egyre erősödik Európa felsőoktatási intézményeiben, arról azonban szó sincs, hogy a modell jelenleg domináns lenne, vagy belátható időn belül azzá válna. Itt tartom fontosnak utalni arra, hogy a felsőoktatás különböző aktorainak álláspontja távolról sem egységes ez ügyben. Az egyetemek felől érkező egyik legfontosabb üzenet, hogy az Európában szükséges hatókörű reformokat a (célzott) friss források nélkül nem lehet fenntartható módon véghezvinni. A kiegészítő finanszírozásnak elsősorban ösztönzőket és eszközöket kellene biztosítania azon (minden rendszerben megtalálható) egyetemek, illetve azon csoportok/személyek számára, akik részben képesek az újításra, a reformokra és a magas szintű minőség biztosítására a tanításban, a kutatásban és a szolgáltatásban. Ez a kutatásban hangsúlyosabban a versenyen alapuló finanszírozást, míg az oktatásban erősebben teljesítményhez között finanszírozást tesz szükségessé (Európai Bizottság, 2005.). Az Európai Bizottság Európa szellemi tőkéjének mozgósítására vonatkozó közleményében az egyetemek több támogatás iránti kérésére válaszolva leszögezi, hogy a reform és a finanszírozás a nemzeti kereteken belül elsősorban az állam, a régiók és az egyetemek felelősségi körébe tartozik. A Bizottság hangsúlyozza, jelentős közfelelősséget jelent azt biztosítani, hogy Európa felsőoktatási rendszereinek egyike se maradjon le az elégséges források hiányában. Három fő kihívással kell szembenéznie az európai felsőoktatásnak: a világszínvonalú minőség elérése, az irányítás javítása, valamint a finanszírozás növelése és sokoldalúvá tétele. A Bizottság az európai egyetemek gyengeségei között említi, hogy az intézmények nagy mértékben elszigeteltek az ipartól, korlátozott tudásmegosztás és mobilitás mellett. Továbbá, a legtöbb egyetem erősen függ az államtól, és kevéssé felkészült a tehetségek, presztízs és az erőforrások megszerzéséért 7 Hrubos, 2004., 22. o. 5

folyó világszintű versenyre. Az egyetemek nagyobb autonómia iránti igénye ugyanakkor nem az állam kivonulását jelenti. Éppen ellenkezőleg, abban a kérdésben már-már európai szintű az egyetértés, hogy az államnak fenn kell tartania, vagy akár meg is kell erősítenie a felsőoktatásért vállalt felelősségét, az egyetemekkel kötött egyfajta új egyezség alapján. A Bizottság becslései szerint a tudásintenzív gazdaság érdekében még egy modernizált egyetemi rendszer esetében is legalább a GDP kb. 2 %-ának megfelelő teljes befektetésre van szükség. Az állam és a magán-, illetve az alap-, a versengő és a teljesítményorientált finanszírozás keveréke azonban országonként változó marad, tekintettel a kultúrák, gazdaságok és az egyetemi hagyományok nagyfokú változatosságára. Az Európai Bizottság a jelenlegi rendszerbe való befektetést terméketlennek ítéli meg. Az egyetemeknek, ahhoz, hogy nagyobb mértékű finanszírozást tudjanak magukhoz vonzani, először meg kell győzniük az érdekelt feleket a kormányzatokat, a vállalatokat és háztartásokat a meglévő források hatékony felhasználásáról, illetve arról, hogy az újabb források számukra is hozzáadott értéket termelnének. Az egyetemeknek az ipar szemében is vonzóbb partnerekké kellene válniuk (Európai Bizottság, 2005.). Az európai felsőoktatás átfogó reformját célzó bolognai folyamatba az Európai Bizottságon túl bekapcsolódott az Európai Hallgatói Szervezetek képviselete (National Unions of Students in Europe ESIB) is, megjelenítve a (sokszor radikális) hallgatói véleményeket a reform egészét illetően. Többek között a felsőoktatás átalakításának társadalmi hatásaira hívták fel a figyelmet (Hrubos, 2007.). Az Európai Egyetemi Szövetség (European Universities Association EUA) szorgalmazza a kormányzatokat, erősítsék meg, hogy a felsőoktatás alapvetően közjó ( commons ). Ugyanakkor, a tömegessé válás okozta finanszírozási gondokra tekintettel, az EUA fontosnak tartja folytatni a magánforrások bevonásának lehetőségeiről szóló vitákat (Hrubos, 2007.). A vállalkozói modell terjedésére és európai relevanciájára utal, hogy az akadémiai értékek legfőbb védelmezőjének tekintett EUA a vállalkozói egyetem modellt már mint általánosan ajánlott megoldást említi (Hrubos, 2006.) Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága az oktatás és a kutatás állami felelősségére vonatkozó ajánlást fogalmazott meg. A Bizottság hangsúlyozza, a közhatalmat gyakorló intézményeknek fel kell ismerniük, hogy a felsőoktatás és a kutatás stratégiai befektetés, ezért azokat döntően közösségi (költségvetési) forrásokból kell finanszírozni. Másrészt ki kell dolgozni a megfelelő jogi és politikai kereteket, amelyek az intézményeket és a kutatókat más támogatási források keresésére ösztönöznek. Az ilyen forrásokból érkező 6

összegeket kiegészítő támogatásnak kell tekinteni (Recommendation of the Committe of Ministers, 2007/6). Kutatásom során kétféle szervezeti típust különböztetek meg. A hagyományos gazdálkodási feltételek között működő felsőoktatási intézményeket költségvetési egyetemeknek (főiskoláknak), az új piaci feltételekhez sikeresen igazodó intézményeket pedig vállalkozó egyetemeknek (főiskoláknak) nevezem. A kétféle elnevezéssel elvi síkon, szélsőségekként, demonstrációs célból állítom szembe egymással a kétféle szervezeti típust, azok működési módjának és társadalmi-gazdasági környezetének eltérései alapján. A tipikus vállalkozó egyetemi működés olyan autonóm intézményi üzleti stratégián alapul, amelyben az egyetemi szervezet mint piaci vállalkozás, és nem mint szociális funkció jelenik meg. A vállalkozó egyetem bizonytalan jövőbeli körülmények között, tagjai (oktatók, kutatók, hallgatók és más dolgozók) szubjektív várakozásainak megfelelően, világos célkitűzéseket és részletes cselekvési terveket dolgoz ki arra vonatkozóan, hogy a hazai és nemzetközi versenyben mely piacokon, milyen kínálatot szükséges nyújtania tartós fennmaradása érdekében. A kutatás során a sikeres vállalkozó egyetemi működés számos kulcstényezője közül az intézményi működés és az emberi erőforrás gazdálkodás szervezeti szintű intézkedéseire helyeztem a hangsúlyt. Természetesen a két terület elválaszthatatlanul összefügg a finanszírozás kérdésével, amely jelentőségét tekintve önálló kutatási témának tekintendő. Ezért a finanszírozási vonatkozásokat, részletes elemzés helyett, lényegretörően, röviden jelzem a két fő vizsgálati tényező mentén. Alapvetően két fő kérdésre kerestem a választ: Hogyan tudnának jobban alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez a magyar állami felsőoktatási intézmények? Melyek a legfontosabb intézményen belüli teendők az említett két fő területen? A Miskolci Egyetem alkalmazásában eltöltött több mint tíz év és az itt végzett közgazdasági tanulmányok alapján vállalkoztam egy szakmailag megalapozott válasz megfogalmazására. Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik az elmúlt évek során szakmai, anyagi és erkölcsi támogatásukkal segítették munkámat. 7

1.2. Fő célkitűzések és kutatási kérdések Az elmúlt két-három évtizedben világszerte megváltozott a felsőoktatási szektor működésének feltételrendszere és társadalmi-gazdasági környezete. Mindez a szektor számára olyan új kihívásokat jelentett, amelyek elsősorban a fokozott versenyben fejeződtek ki, mindenekelőtt a hallgatókért, az oktatókért, más erőforrásokért, valamint az intézmények szakmai hírnevéért. A verseny három globális, nemzeti (szektorális) és szervezeti szinten jelent meg. A társadalmi-gazdasági környezet és a megváltozott működési feltételek új követelményeket támasztanak az intézményekkel szemben. Az egyetemi működésnek a már említett három fő dimenziója (akadémiai, az intézményi-irányítási, gazdasági-gazdálkodási területek) közül jelen kutatásban az egyetem belső irányításának kérdéseit, valamint az emberi erőforrás gazdálkodás területét vizsgálom. A kutatás fő célja annak feltárása, hogy - az egyes magyar állami felsőoktatási intézmények tartós fennmaradása, illetve versenyképes jövőbeni működése szempontjából melyek a legfontosabb és legsürgetőbb szervezeti szintű intézkedések /INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉS/, - valamint a folytonosan változó társadalmi-gazdasági környezetből érkező új kihívásokra hogyan tudnak az intézmények adaptív alkalmazkodási képességeket (tulajdonságokat) kifejleszteni, különösen az emberi erőforrás kapacitások fejlesztése területén /EMBERI ERŐFORRÁS GAZDÁLKODÁS/. Feltételezésem szerint a mindenkori túlélési követelményeknek a felsőoktatási intézmények tartósan csak akkor tudnak megfelelni, ha a szervezeten belül olyan új működési módot (stratégia, struktúra, menedzsment, kultúra, egyéni és csoport-viselkedés tényezők összhangja) képesek kialakítani, amely mintegy leképezi az állandóan változó külső társadalmi-gazdasági környezet gazdasági logikáját. Az új kihívásokra adandó releváns választ elsősorban új intézményi stratégiaként értelmezem. A stratégia fő alkotóelemeinek részletes meghatározásánál abból a feltételezésből indulok ki, hogy az csak akkor lehet sikeres és célravezető, ha az intézmények két kulcsterületen intézményi működés és emberi erőforrás gazdálkodás mielőbb változásokat eszközölnek. Az új intézményi stratégia alapja a teljes szervezetet átfogó szemléletváltás és a korábbi intézményi cselekvési módról (költségvetési) való áttérés egy új típusú cselekvési módra. 8

A szakirodalomból (ld. J. A. Schumpeter: A gazdasági fejlődés elmélete 8 ) ismeretes, hogy a vállalkozó személynek három markáns jellemzője van: újító készség, kockázatvállalási hajlandóság és profitorientáltság. Gazdaságtörténetileg fokozatosan fertőződtek meg ezekkel a jellemzőkkel egyes gazdasági szervezetek, melyeket innovatív, nyereségorientált vállalatoknak szoktak nevezni. Mennyire alkalmazhatók ezek a jellemzők olyan intézménytípusra (állami egyetem és főiskola), amely alapvetően nem profitorientált, hiszen fő tevékenysége közszolgáltatás (oktatás és alapkutatás), fő finanszírozója az állam, és a piac bizonytalanságaiból fakadó anyagi kockázatokat nem vállal? A válasz egyértelmű: semennyire. A jelenlegi hazai társadalmi-gazdasági körülményekhez való alkalmazkodás követelményei azonban egyre sürgetőbben kényszerítik a felsőoktatási intézményeket a működési módjuk megváltoztatására. A mai viszonyok közepette a vállalkozó egyetem fogalmának tisztázásán túl indokoltnak tartottam a különböző szervezeti típusok (forprofit, nonprofit, stb.) főbb jellemzőinek (szervezeti orientáció, működési jelleg, fő piacok, cselekvési szabadság és tulajdonosi struktúra) rövid bemutatását (ld. 2.2. fejezet, 2. sz. táblázata). Vizsgáltam továbbá, hogy a környezeti változásoknak és az új működési feltételeknek való megfelelés követelményei hogyan jelennek meg szervezeti szinten, különös tekintettel az emberi erőforrás kapacitások (hallgatók, oktatók, dolgozók) fejlesztésére. Az elemzés során az intézményi működés fő területeire és tényezőire koncentráltam: stratégia (célkitűzés, stratégiakészítés, operatív tervezés, monitoring, ösztönzők rendszere), struktúra (szervezeti hierarchia, oldalágak, egyéb egységek), kultúra, irányítás/menedzsment, finanszírozási kérdések, valamint egyéni és csoportviselkedés. A szervezeti alkalmazkodás fő tényezőinek bemutatását a költségvetési és a vállalkozó típusú felsőoktatási intézményi jellemzők összehasonlítása keretében végzem el. Ezen keresztül kívánom bemutatni a tényállapottól (költségvetési működés) egy perspektivikus jövőbeni állapothoz (vállalkozó jellegű működés) utat. Az új működési módra való sikeres átállás alapvető feltételének tekintem az intézmény társadalmi-gazdasági környezetében érvényesülő gazdasági játékszabályokhoz való alkalmazkodást. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy szerintem a felsőoktatási szektor nagyobb versenyképességét, az egyes intézmények jobb túlélési kilátásait kizárólag közgazdasági eszközökkel lehet megteremteni, de kutatásomban az ilyen eszközökre helyezem a hangsúlyt. 8 Először 1911-ben jelent meg, németül. 9

Meggyőződésem, hogy az intézményi működés eredményes átalakításában kitüntetett szerepe van az emberi erőforrás kapacitások megfelelő szervezeti fejlesztésének. Vizsgáltam ezért az emberi cselekvések sajátos típusát, a gazdasági cselekvés folyamatát. Konkrétan pedig arra kerestem a választ, hogy az egyetemeknek milyen adaptív alkalmazkodási képességeket kell (ki)fejleszteniük tartós túlélésük és a társadalmigazdasági környezetükből folyamatosan érkező kihívásoknak való megfelelés érdekében. A választ abból a nézőpontból közelítem meg, hogy a szervezet működésébe beépített gazdasági automatizmusok és mechanizmusok egy ún. társadalmi-gazdasági evolúciós folyamatot képeznek/szolgálnak. Ismeretes, hogy a gazdasági cselekvés alanyainak tapasztalatai és más múltbeli jellemzői határozzák meg a jövőre irányuló várakozásaikat, az ezek alapján születő kalkulációikat és az azokat megvalósító tetteiket. Ez utóbbiak a mindenkori társadalmigazdasági környezet (elsősorban a piac) értékítéletének vannak alávetve. Vagyis az adott társadalmi-gazdasági környezet folytonosan szelektálja az egyedeket (tetteik és bizonyos tulajdonságai alapján) és ezen keresztül azonnal befolyásolja várakozásaikat, gazdasági kalkulációikat (pozitív visszacsatolás elve) és hosszabb távon pedig személyes jellemzőiket is. A szelekció révén sokan eltűnnek a gazdasági színtérről és új egyének és szervezetek jelennek meg, megfelelő új tulajdonságokkal, várakozásokkal, kalkulációkkal és tettekkel a megváltozott társadalmi-gazdasági környezetben. A kutatás során azt vizsgálom, hogy ezeket az új tulajdonságokat milyen gazdasági mechanizmusok erősítik meg. Az elérendő szervezeti tulajdonságokat (vállalkozó egyetemi jellemzők) megerősítő közgazdasági mechanizmusokat, automatizmusokat az intézményi működés már említett tényezői (stratégia, struktúra, kultúra, irányítás/menedzsment, finanszírozás, egyéni és csoport-viselkedés) mentén tekintem át. A kutatás valamennyi fázisában visszatérő kérdésként fogalmazom meg, hogy mindez mit jelent a magyar felsőoktatási intézmények számára? Mindenekelőtt igyekszem meghatározni azokat az új követelményeket, amelyekkel a magyar felsőoktatási intézményeknek a megváltozott környezeti feltételek, a módosult állami oktatáspolitika és az egyre erősödő hazai és nemzetközi verseny miatt kell szembenézniük. Egyidejűleg pedig annak részletes elemzésére kerül sor, hogy az új követelményekre véleményem szerint milyen szervezeti szintű (intézményi működés és emberi erőforrás gazdálkodás) választ kellene adniuk az intézményeknek. A kutatás végső céljának tekintem, hogy a kutatási eredmények gyakorlati hasznosításra is alkalmasak legyenek. Erre három fő területen látok lehetőséget. Egyrészt 10

a törvényhozásban, amely az intézmények működési kereteit, cselekvési szabadságát és felelősségét nagyban meghatározza. Másrészt magában a felsőoktatási szektorban, főként a felsőoktatási vezetők képzése és továbbképzése révén, tekintettel a vállalkozó egyetemi vezetőktől elvárt új humán kompetenciákra. Harmadrészt pedig az intézmények külső (üzleti, társadalmi, helyi) kapcsolatainak terén, azok új alapokra helyezése és bővítése révén. Jelen fejezet zárásaként az alábbiakban foglalom össze azokat a felvetődött legfontosabb kérdéseket és problémaköröket, amelyekre kutatásom eredményeképpen remélek választ kapni. A kutatást motiváló kérdések és jelenségek A szakirodalomban egyetértés van abban, hogy a magyar állami felsőoktatás több vonatkozásban is reformra szorul. Mindenekelőtt azért, mert a folyton változó társadalmigazdasági kihívásokkal szemben elégtelen az intézmények válaszadó képessége. Röviden összefoglalva, kutatásom során mindenekelőtt azt vizsgálom: - Mely területeken jelentkeznek a legsürgetőbb intézményi teendők? - Milyen cselekvési javaslatok, elmozdulási irányok és módszerek fogalmazhatók meg ezen problémákra vonatkozóan? A kutatás konkrétan az alábbi jelenségek vizsgálatára irányul: * A magyar felsőoktatásban domináns állami intézmények jelenlegi működésére, a tapasztalatok szerint, egyrészt az állandó funkcionális zavarok (torz kínálat, csökkenő képzési színvonal, szerény kutatási eredmények, állandó finanszírozási gondok, stb.), másrészt pedig az egyes intézményeken belül, a tartósan ható mechanizmusok kiépítése helyett, sokkal inkább a diszkrecionális (eseti, ún. kiigazító) intézkedések alkalmazása jellemző. Szerintem ez utóbbi az egyik oka annak az alapvető problémának, hogy ezek az intézmények valójában nem, vagy csak részlegesen és jelentős időbeli késedelemmel tudnak alkalmazkodni a változó társadalmi-gazdasági környezethez. * Mégis mitől maradnak fenn (és szaporodnak) ezek az intézmények a változó társadalmi-gazdasági környezetben? Vélelmezem, hogy sajátos, hallgatólagos érdekközösség létezik mind a fő külső stakeholderek (állam, felsőoktatási intézmények és családok), mind pedig a szervezeten belüli érintett felek (oktatók, 11

hallgatók, dolgozók, testületek és szervezeti egységek) között a tömeges felsőoktatás bevezetése óta. * A hivatalos dokumentumok (kutatási jelentések, statisztikai kimutatások, elemzések) tanúsága szerint az állami felsőoktatási intézmények azonos külső (jogi, szabályozási, finanszírozási) keretfeltételek és hasonló belső irányítási rend (intézkedések, szervezeti működési szabályok, erőforrás-allokáció) szerint működnek. A működés körülményeinek és feltételeinek minél teljesebb körű leszabályozásával mind a fenntartó (állam), mind a szervezetek fő célja a többékevésbé kiszámítható intézményi és szervezeti működés megteremtése és ezáltal a társadalmi-gazdasági környezet változásából fakadó bizonytalanságok mérséklése. Ez azonban gátja lehet a hosszú távú versenyképességnek, melynek egyik elvi alapfeltétele az intézmények és szervezetek bizonyos fokú heterogenitása, a különbözőségből fakadó előnyök kiaknázása, valamint a heterogenitásból eredő hátrányok kockázatának és következményeinek felvállalása. * Az egyetemek és főiskolák hosszú távú szakmai és gazdálkodási stratégiája ténylegesen többnyire nem a szervezet egészének, hanem a legerősebb érdekérvényesítő képességgel rendelkező szervezeti egységeinek és személyeinek célkitűzéseit jeleníti meg. Ezek viszont elsősorban hagyományokon, megrögzült szokásokon, egykori sikerekhez társított múltbeli érdemeken, és gyakran látszólagos, nem valódi (piaci) teljesítményeken alapulnak. * A sikeresen alkalmazkodó, versenyképes szervezet megfelelő egyéni és csoportteljesítmények, kompetenciák, készségek és képességek összességét jelenti. A szakirodalom szerint hazánkban a felsőoktatási intézmények rugalmatlan szervezeti működése mögött jelentős egyéni és csoportszintű problémák (motiváció, viselkedés, teljesítmény) húzódnak. Úgy vélem, hogy ezek oka elsősorban a szervezet emberi erőforrás gazdálkodási stratégiájának gyengeségében vagy annak hiányában keresendő. 12

1.3. A kutatás módszertana A felsőoktatási jelenségek, események és folyamatok leírását és magyarázatát közgazdasági fogalmi apparátussal, konkrétan az evolúciós közgazdaságtan keretei között, főleg mikroökonómiai megközelítésben végeztem. Feldolgoztam a vállalkozó egyetem témaköréhez tartozó releváns hazai és külföldi szakirodalmakat, amelyek kiválasztásában elismert külföldi és hazai felsőoktatásban jártas szakemberek véleményére is támaszkodtam. A jelenlegi állami felsőoktatási rendszer működési modelljének kritikai értékelését követően állítottam fel az új magyar egyetemi működési rend modelljét. A hipotéziseim empirikus teszteléséhez egyrészt a jövőre vonatkozó hivatalos, szöveges dokumentumokat (magyar állami egyetemek és főiskolák Intézményfejlesztési Tervei), másrészt statisztikai dokumentumokat (gazdasági beszámolók és felsőoktatási statisztikák) elemeztem. A kutatás elemzési egységeinek a magyar állami egyetemek és főiskolákat (1.sz. melléklet) választottam. Ezen intézmények vállalkozó készségének felmérését, vállalkozó egyetemi működésüknek a megfigyelését a közelmúltban kidolgozott Intézményfejlesztés terveik (IFT 2007-2011), 2006. évi gazdasági beszámolóik (megfigyelési egységek), valamint statisztikai dokumentumok alapján végeztem el. Empirikus kutatásomhoz az alábbi megfontolások miatt választottam az Intézményfejlesztési Tervek elemzését: - A dokumentumok az intézmények legfrissebb, legaktuálisabb adatait és jövőbeli fejlesztési elképzeléseit foglalják össze. - Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a dokumentumok összeállítására és az egyes fejezetek tartalmára vonatkozóan útmutatót dolgozott ki, amely nyilvánosan hozzáférhető az OKM honlapján. Az OKM útmutatóhoz igazodó hasonló szerkezeti felépítés és az elképzelések azonos időtávja (2007-2011) nagyban segítik a dokumentumok egységes szempontok szerinti elemzését. - Előzetes tájékozódás alapján reális lehetőséget láttam arra, hogy a többnyire nem publikus dokumentumokhoz, kutatási célból, hozzáférési lehetőséget kapjak az intézmények vezetőitől. - Ezen dokumentumok kutatási célú elemzésére, ismereteim szerint, elsőként vállalkoztam. 13

A lehetséges megfigyelési módszerek közül a beavatkozás-mentes vizsgálatokat, ezen belül tartalom-elemzést és statisztikák elemzését választottam. Azt vizsgáltam, hogyan értékelhető a magyar állami felsőoktatási intézmények válaszadási képessége ( kommunikációja ) a folyton változó társadalmi-gazdasági környezetükből érkező kihívásokra? Ennek kiderítéséhez a tartalom-elemzés módszerét véltem a legalkalmasabbnak. A tartalom-elemzés a rögzített emberi vagy szervezeti kommunikáció tanulmányozását jelenti és elsődlegesen annak feltárását segíti, hogy mit közölnek a megfigyelési egységek (Babbie, 2003.). A miért és a milyen hatással kérdések megválaszolására pedig az összegyűjtött adatok elemzése alapján került sor leíró és magyarázó következtetések formájában. Az IFT-dokumentumok tartalmának elemzését 24 vállalkozó egyetemi jellemző alapján végeztem el. A dokumentumokból nyert információk kódolásához egy ötfokozatú (0-4) értékelő-skálát használtam. Az elemzés fő céljának a közlések latens (rejtett) tartalmának feltárását és ezen keresztül a vállalkozó egyetemi működés intézményen belüli folyamatainak, valamint az egyetemek vállalkozó készségét meghatározó kulcstényezőknek a megértését tekintettem. A kódolt adatokat egy ún. vállalkozó jelleg értékelő mátrixban összesítettem és ezt követően került sor azok elemzésére és értékelésére (a mátrixról bővebben ld. 4.2.1. alfejezetet). A kutatás 31 elemből álló alapsokaságra (magyar állami felsőoktatási intézmények) irányult. A teljes alapsokaság helyett 9 16 elemből álló mintát vizsgáltam kombinált mintavételi eljárás alkalmazásával (nem-véletlen és véletlen kiválasztás). Az adatok alapján kimutatható összefüggésekből elsősorban kvalitatív állításokat fogalmaztam meg a vállalkozó egyetem mibenlétére (jellemzők, mozgatórugók, sajátosságok) vonatkozóan. A mintába került intézményeket Intézményfejlesztési terveik (IFT) alapján, a kvalitatív tartalomelemzés módszerével vizsgáltam. A kvalitatív kutatások sajátosságainak megfelelően a statisztikai vizsgálatoktól eltérő eszközök álltak rendelkezésemre az érvényesség és megbízhatóság megvalósítására: Érvényesség: A vállalkozó egyetemi jellemzők listáját a releváns szakirodalom alapján állítottam össze. Részletesen meghatároztam az egyes jellemzők tartalmát. 9 A részleges megfigyelés (mintavétel) alkalmazásának okait és menetét a 3.1. alfejezetben fejtem ki részletesen. 14

Megbízhatóság: Az objektív elemzés érdekében előre rögzítettem az IFT-k elemzési és értékelési szempontjait és módját; a tartalom kódolását ötfokozatú értékelési skálán végeztem. Részletesen definiáltam az egyes skálaértékek jelentését (ld. 3. sz. melléklet). Az IFT-k elemzése alapján született megállapításokat gazdasági beszámolókból és statisztikai dokumentumokból nyert adatokkal vetettem egybe. A vizsgált dokumentumok alapján érvényes képet nyertem a magyar állami felsőoktatási intézmények vállalkozó aktivitásáról, ugyanakkor az IFT-k elemzéséhez használt kódolást mégsem tekinthetem teljes mértékben megbízhatónak, hiszen a kódolónak (kutatónak) szubjektív döntéseket is kellett hoznia. A kutatási eredményeimet hazai és nemzetközi konferenciákon tartott előadások, nyomtatott formában megjelent magyar és idegen nyelvű publikációk, valamint a munkahelyemen tartott intézeti értekezletek keretében folyamatosan hoztam nyilvánosságra. 15

2. AZ ELEMZÉS FOGALMI KERETE (SZAKIRODALOM ALAPJÁN) Közismert, hogy a klasszikus gazdaságelmélet szemlélete az alapos történeti és intézményi elemzések, illetve sokoldalú (filozófiai, irodalmi, jogi, stb.) megközelítések mellett elsősorban a klasszikus fizika hatására formálódott. Nem véletlenül jelentek meg tehát a közgazdaságtani terminológiában az olyan kifejezések, mint a munkaerő, az egyensúly, a rugalmasság vagy a pénz forgási sebessége. A newtoni mechanikát szem előtt tartó közgazdasági magyarázatok azt sugallták, hogy a világot determinisztikus törvények vezérlik. Az 1870-es években megszülető neoklasszikus gazdaságtan tartalmi és módszertani fordulatot hajtott végre. Egyrészt a történeti és intézményi elemzések helyett a gazdasági jelenségek magyarázatát lényegében egy elvont döntéselmélet szerint vezette le. Az új megközelítés az erőforrások szűkösségéből indult ki és egy olyan racionális ágens (homo oeconomicus) létezését tételezte fel, akit a szűkös erőforrások alternatív felhasználási lehetőségek közötti optimális allokálásra vonatkozó döntéseiben egyetlen cél vezérel, saját hasznának maximalizálása, változatlan preferenciák alapján. Másrészt pedig, a kalkulus segítségével formalizálta a közgazdaságtani kifejtést a klasszikus mechanika alapján (atomisztikus leírás). A 19. század végi, 20. század eleji evolúciós közgazdaságtan visszatért az alapos történeti és intézményi elemzésekhez. A darwini eszmék alapján sem a gazdasági döntés tárgyát, sem a döntéshozót nem tekinti adottnak. Sőt, kétségbe vonja a közgazdászok körében meghonosodott determinisztikus felfogás és atomisztikus leírás helyességét. Képviselői gyakran használnak biológiai metaforákat (mint az öröklődés, szelekció, adaptáció, variáció, mutáció, stb.) a gazdasági változás és dinamika egyes aspektusainak magyarázatára. Módszertanilag elutasítják az erőltetett formalizációt és a modernebb (statisztikus) mechanika megközelítését hangsúlyozzák. Az evolúciós közgazdaságtan gyökerei olyan közgazdászokhoz nyúlnak vissza, mint T. Veblen, J. Schumpeter, F. A. von Hayek, N. Georgescu-Roegen, G. Shackle. Az evolúciós közgazdaságtani irányzat születési dátumának rendszerint az 1982-es évet tekintik. Ekkor jelent meg ugyanis Richard Nelson és Sidney Winter munkája (AN EVOLUTIONARY THEORY OF ECONOMIC CHANGE), amely az evolúciós közgazdaságtan (evolutionary economics) fogalmát életre hívta. A két közgazdász számára kézenfekvőnek tűnt, hogy kutatási programjukat evolúciós közgazdaságtannak nevezzék. A tudományos közösség azonban, egyfajta szokásjog alapján, arra emlékeztette őket, hogy e fogalom 16

szellemi tulajdonjoga az amerikai institúcionalistáké (T. Veblen, W. C. Mitchell és mások). Jóllehet, ez az iskola olyan módszertani nézeteken alapult, amelyek igencsak különböztek a Nelson és Winter által vallottaktól. Az evolúciós közgazdaságtan kifejezés először Veblen híres cikkében ( Why is Economics Not an Evolutionary Science?, 1898.) bukkant fel és bizonyos okokból az institúcionalista közgazdaságtan (institutional economics) szinonimájává vált, habár ez utóbbi irányzatnál igen ritka az intézmények evolúciójának explicit elemzése. Mindenesetre a Veblen-i tradíció fennmaradt egy közgazdasági szervezet (Association for Evolutionary Economics) folyóirata (Journal of Economic Issues) révén. A társaság azonban csak nevében utal Veblen vázlatos kutatásaira, munkájában viszont a tényleges kutatási gyakorlatnak megfelelően, hosszú ideje az intézmények összehasonlító elemzésére és az egyes intézményekre vonatkozó hipotézisek alapos empirikus tesztelésére koncentrál. Ennek tudható be, hogy sokak szerint az institúcionalizmus elveszítette az evolúciós közgazdaságtanra vonatkozó kizárólagos jogát, ha ilyen joga egyáltalán valaha is létezett. Azzal, hogy az evolúciós közgazdaságtan ezzel általánosabb fogalommá vált, természetes lett az is, hogy időnként új megközelítési módok és definíciók látnak napvilágot 10. Világszerte számos kutatócsoport és intézet jelent meg az evolúciós közgazdaságtan területén, továbbá több, kifejezetten evolúciós közgazdaságtani nézőpontú nemzetközi szakfolyóirat látott napvilágot, mint amilyen például a Schumpeter-i hagyományokat követő Journal of Evolutionary Economics (Springer Kiadó, Berlin/Heidelberg). A szakirodalomban többféle megközelítés található az evolúció fogalmának és folyamatának értelmezésére, amelyek annak más-más lényegi ismérveit emelik ki. Meyer Dietmar, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanárának értelmezése 11 szerint az evolúció olyan dinamikus folyamat, amelyben a mozgás jellegét endogén tényezők határozzák meg és a folyamat időhorizontja rendkívül hosszú; belső struktúrával rendelkező, nagy számú elemből felépülő (egész) rendszerek esetében beszélhetünk evolúcióról, amelyekben a részek mozgása és azok egymással való kölcsönhatása határozza meg végső soron a rendszer dinamikáját, a környezetre való reagálását; 10 11 Andersen, E.S.: Who has used the term EE? - Web site on Evolutionary Economics et al., http://www.business.aau.dk/evolution Meyer Dietmar: Evolúciós közgazdaságtan elmélettörténeti szemszögből vagy közgazdasági elmélettörténet evolúciós szemszögből in: Bekker Zsuzsa (szerk.): Tantörténet és közgazdaságtudomány, Aula Kiadó, 2003. (295-310. o.) 17

a rendszer belső dinamikája sztochasztikus jellegű, vagyis az elemek viselkedését leíró törvényszerűségek véletlenszerűségeket is tartalmaznak, az evolúciós rendszerek nyitottak, azaz a jövőbeli események bizonytalanok és a később bekövetkező fejlemények lehetőségei sem ismertek. Ezért minden evolúció, akár kulturális, akár biológiai, nem más, mint az előre nem látható eseményekhez való folyamatos adaptáció 12. Peter Weise német közgazdász 13 definíciója szerint az evolúció gazdaságilag irreverzibilis folyamat, amelyben a gazdaság újratermeli önmagát és megváltoztatja elemeit. Szerinte a gazdasági evolúció négy meghatározó erő kölcsönhatása közepette megy végbe. Ezek a következők: - a fluktuációs erő mutációkból, variációkból és innovációkból áll és szétrombolja az alapstruktúrát, így a rendetlenség felé vezet; - az önmegerősítő erő olyan interakciókból áll, amelyekhez pozitív visszacsatolás és konformitási folyamatok társulnak, és amely a struktúrák felépítése, valamint egy nagyobb fokú rendhez átvezető állapot irányába vezet; - a gátlóerőhöz kapcsolódó interakciókban a negatív visszacsatolás, valamint a nonkonform és súrlódási folyamatok a rendszerek korlátlan növekedését mérsékelik és az egyensúlyi állapot irányába mutatnak; - a segítő (támogató) erő pedig szelektál a növekedési és fejlődési utak között és egy meghatározott struktúrát részesít előnyben egy másikkal szemben. Carsten Herrmann-Pillath német közgazdász megközelítésében (Herrmann-Pillath, 2002.) az evolúció, a legelvontabb és legegyszerűbb megfogalmazásban, a tudás változását jelenti egy rendszeren belül. Ez összhangban van a kifejezés eredeti, biológiában használt fogalmával, ahol azt a genetikai anyagban lévő tudás változásaként értelmezik. Kicsit pontosabb megfogalmazással, az evolúció egy rendszer változása időben, amely valami új(szerű) megjelenéséhez vezet a struktúra, vagyis egy nemegyensúlyi állapot egyidejű fenntartása mellett. Az újdonságok szaporodása együtt jár a rendszer komplexitásának növekedésével. 12 Hayek, F. A. von: A végzetes önhittség, Tankönyvkiadó, Budapest, 1992., 32. o., Idézve: Meyer Dietmar fenti munkájában. 13 Ökonomische Evolution und Selbstorganisation, Berliner Debatte INITIAL: Zeitschrift für sozialwissenschaftlichen Diskurs. Vol. 6 (1997), Heft 1/2., pp. 69-84. 18

A gazdasági rendszerek számára az evolúció leglényegesebb mechanizmusai a kreativitás, a variáció/szelekció/fenntartás, valamint a tanulás. Az evolúció megértéséhez és az evolúciós változások végigkövetéséhez alapfeltétel a taxonomikus (osztályozástani) módszer, azaz az állapottér és annak változásai, valamint a struktúrák beazonosítása az egyes diakrón (fejlődési) és szinkrón (statikus) dimenziókban. A közgazdaságtanban ilyen kategorizálást jelent, pl. a szervezettípusok, a tulajdon különböző intézményei, az alaptechnológiák, stb. meghatározása. Herrmann-Pillath úgy fogalmaz, hogy az evolúciós közgazdaságtan a tudásmegosztás komplex rendszereinek evolúciójával foglalkozik. Mint általában, rendszer alatt ő is a környezettől lehatárolt egységeket érti, amelyek egymással kölcsönös kapcsolatban /kölcsönhatásban állnak. Meglátása szerint pedig e rendszer egységeinek meghatározásakor a tudás fogalmából indulhatunk ki. A tudás szabályokból tevődik össze, amelyek a rendszerben és a környezetben bizonyos funkcionális összefüggéseket ábrázolnak. A tudás önmaga is egyfajta funkcionális összefüggés. A tudás alapformája, logikai értelemben, egy ha akkor viszony, azaz ok okozati, ok következmény, feltétel konzekvencia kapcsolat. Az elem a rendszereken belüli tudás hordozója. A tudás a rendszernek a környezetében való fennmaradása és stabilitása szempontjából funkcionálisan meghatározó rendszer-környezet kapcsolatokat szabályozza. Az elemek maguk is további elemekből állnak. A rendszerek tehát elemekből álló rendezett hálózatok. Az aktor a cselekvés egysége. Az elemek aktorokból vagy aktorok sokaságából állnak. Az aktorok célirányos cselekvéseket hajtanak végre, az e cselekvések szempontjából releváns tudásuk alapján. A célorientáltság az aktorok kognitív folyamatai révén alakul ki. A hálózatok az aktorok cselekvésein keresztül változnak. Az aktorok populációkat képeznek és egymással kapcsolatban állnak. A populációk bimodálisak (kétalakúak): egyrészt elemek csoportjai, ezáltal hálózatok, másrészt aktorok csoportjai, amelyek elemekké rendeződése meghatározza a populáción belüli tudás megosztását. Az aktorok kognitív folyamatai ezt a megosztott tudást cselekvésekké alakítják és ezáltal az elemekben, és így a hálózatokban is változást generálnak. Az emberi társadalmak esetében értelemszerűen az egyéneket (individuum) tekintjük fundamentális aktoroknak. Az aktor fogalma alatt mindenesetre egy teoretikus egyén és nem szükségszerűen egy konkrét emberi individuum értendő. Léteznek továbbá a fundamentális aktorokból álló derivatív (származtatott, nem önálló) aktorok, ilyenek pl. a szervezetek. 19

A rendszer evolúciós közgazdaságtani értelmezését azért tartottam szükségesnek a fenti részletességgel kifejteni, mert a kutatás elemzési egységét képező vállalkozó egyetem maga is derivatív aktor. Kutatásom során elsődlegesen Herrmann-Pillath előzőekben bemutatott evolúciós közgazdaságtani rendszer-logikáját követve vizsgálom az egyetem mint derivatív aktor viselkedését és alkalmazkodását a változó társadalmigazdasági környezethez. Az eddigiekben bemutatott értelmezéseken túl az evolúció fő alapelveit és az azokhoz rendelhető tulajdonságokat az 1. sz. táblázat részletezi. 1. sz. táblázat: Az evolúció alapelvei Elv Eredményezett/létrejött tulajdonság Önszerveződés Áramlási egyensúly Információ-tárolás Ön-reprodukció Mutáció Szelekció Káosz felszámolására törekvés Standardizálás (szabványosítás) Komplexitás növelése Környezettel való kölcsönhatás Alkalmazkodás Önérzékelés Többszörös reflexió Új tulajdonságokkal rendelkező, komplexebb rendszerek kialakítása. A struktúra rendjének fenntartása szabad energia szállításán keresztül. A rendszer reprodukciós tervrajzának rögzítése. A rendszer másolása és sokszorosítása. A rendszersajátosságok/tulajdonságok véletlen változása. A kedvező mutációk kiválasztása, a kedvezőtlenek elfojtása. Az evolúció sebességének növelése. Önmagához hasonló, hierarchikusan strukturált rendszerek kialakítása. Információ-tárolók kialakítása és túldimenzionálása. Tanulási képesség és a külső világ belső leképezése. Túlélési képesség a környezeti feltételek megváltozása esetén. A rendszer önreflexiója és a környezettől való lehatárolása. Öntudat, együttműködés és fölöttes rendszerbe integrálódás képessége. Forrás: Grundprinzipien der Evolution c. táblázat (http://www.bertramkoehler.de/konomis.htm) Az evolúciós közgazdaságtan tárgya, a legtágabb értelemben véve, a gazdasági rendszerekben végbemenő átalakulás. Pontosabban fogalmazva, azt vizsgálja, hogyan megy végbe a gazdasági rendszerek önszervezett változása valami új felbukkanása esetén. Az evolúciós közgazdaságtan fontos további jellemzői: heterogén aktorok (reprezentatív aktorok helyett populációs megközelítés) és egy termodinamikai értelemben vett változatlan (stacionárius) állapot (egyensúly) feltételezése, a valós bizonytalanság figyelembevétele, továbbá az optimalizálás elvének feladása. A modern evolúciós biológia hagyományos központi elemének, a variáció-szelekció elvének az evolúciós 20

közgazdaságtanban is fontos funkciója van. Ez egyértelmű pl. az olyan nyilvánvaló analógiaképzésben, mint amilyen az innováció-diffúzió-verseny leírása. A közgazdaságtan elmélettörténetéből ismeretes, hogy A. Marshall (1842 1924), a modern közgazdaságtan nagy befolyású alakja is hangsúlyozta az evolúciósbiológiai gondolkodásmód fontosságát a gazdasági jelenségek magyarázatában. Ennek nyomán nem meglepő, hogy később az evolúciós közgazdaságtan helyet követelt magának az elméletek piacán. Az evolúciós közgazdaságtan az uralkodó neoklasszikus elmélet alternatívájaként egyike azon non-mainstream irányzatoknak, amelyen belül a legkövetkezetesebb elhatárolódást találhatjuk a neoklasszikus elvektől 14. Szakmai körökben mind nagyobb egyetértés mutatkozik abban, hogy az evolúciós közgazdaságtan a gazdasági rendszerekben (az emberi társadalmakban) megtestesülő tudás kibontakozásának, fejlődésének a tudománya. Az evolúciós közgazdaságtan nem tekinthető ugyanakkor csupán a közgazdaságtan egy speciális területének (mint pl. a külkereskedelem vagy a gazdasági szervezetek elmélete), ugyanis egy radikálisan új nézőpontból kezeli a gazdasági problémákat. A neoklasszikus definíció szerint a közgazdaságtan a szűkösen rendelkezésre álló erőforrások optimális allokációjával foglalkozik az alternatív felhasználási lehetőségek között. Az evolúciós közgazdaságtan szerint viszont az alapvető probléma a tudatlanság, illetve az, hogyan hozzuk létre és használjuk fel az emberi cselekvések irányításához szükséges tudást. Mivel a gazdaság nyitott és dinamikus rendszer, amely újdonságokban és meglepetésekben bővelkedik, nem egyszerű feladatról van szó (Herrmann-Pillath, 2002). Az evolúciós közgazdaságtan heterogén diszciplínának tekinti önmagát. A primer (elsődleges) gazdasági változók mellett olyan gazdaságilag releváns tényezőket is vizsgál, amelyek más társadalomtudományok (szociológia, antropológia, jog, politológia) elsődleges kutatási tárgyai. Az evolúciós közgazdaságtani irányzat követőit N. Foss, dán közgazdász három csoportba sorolja 15 : 1. a modern amerikai és európai iskolák, az ún. Italo-Wharton-Columbia csoport (Dosi, Marengo, Malerba, Orsenigo, Levinthal, Winter, Nelson); 2. a régi intézményi realista - evolúcionalisták elsősorban brit és amerikai képviselői (Hodgson, Lawson), valamint 3. a német evolúcionalisták (elsősorban Ulrich Witt 16 ). 14 15 16 Evolúció és közgazdaságtan, Tudományos füzetek 4., Széchenyi István Egyetem, Gazdaság- és Társadalomtudományi Intézet, Győr, 2003. 103-117. o. Foss, Nicolai (Copenhagen Business School, Denmark): Factions in evolutionary economics, http://organizationsandmarkets.com/2006/10/14/fractions-in-evolutionary-economics Prof. Ulrich Witt a jénai Max-Planck-Institut für Ökonomik keretében működő Evolúciós Közgazdaságtani Csoport (Evolutionary Economics Group) igazgatója. 21