MEZÕGAZDASÁGI BIOTECHNOLÓGIÁK Biotechnikai fejlődés és fenntartható mezőgazdaság Tárgyszavak: hagyományos mezőgazdaság; fenntartható mezőgazdaság; géntechnika; agrár-biotechnika. Abban a vitában, amely tudományos, kormányzati és társadalmi szinten változatlan intenzitással folyik a géntechnika vállalható, ill. megengedhető szerepéről a fenntartható mezőgazdaságban, az e téren egyik vezető világcég, a Monsanto képviselője úgy foglal állást, hogy a célzott géntranszfer nem pusztán hasznos, hanem a fenntartható fejlődés elengedhetetlen feltétele. A géntechnikai módosítások ugyanis megháromszorozhatják a terméshozamokat új területek művelésbe való bevonása nélkül, megmentve az esőerdőket a további irtástól, csökkentik a földművelés környezetet mérgező vegyszerezését, segítenek megőrizni értékes talajokat és talajvizet. Az ellenzők nagy és harcias csoportjai tagadják, hogy a genetikailag módosított élelmiszerek összeegyeztethetők a fenntartható mezőgazdasággal. Pl. az Egyesült Királyságból kiindult A Föld barátai környezetvédő mozgalom meghirdetett programjában a táplálék érintetlenségét és biztonságát támogatja a multinacionális biotechnikai társaságok termesztési módszerével, termékeivel szemben, keresve a fejlett és a fejlődő régiók gyakorlatának egyensúlyát. A hagyományos és a fenntartható mezőgazdaság szembenállása Egy amerikai egyetemi szociológus szerint a fenntartható mezőgazdaság alapvetően más módon viszonyul a növénytermesztéshez és állattartáshoz, mint a hagyományos, amely eljárásainak mai skáláját a géntechnikára is kiterjeszti. A hagyományos mezőgazdaság azt a kísérleti biológiában gyökerező tudományos mintát követi, amely a haszonnövények és -állatok kedvező jegyeinek továbbfejlesztésére összpontosít. A kapitalizmus gazdasági rendszerében az immár géntechnikával (is) előállított tulajdonságok (termékek) átalakulnak eladható, forgalmazható áruvá válnak. A kísérleti biológia redukcionisztikus (szűkítő, egyszerűsítő), jegyeket felismerő, kiszűrő természete így ponto
san illeszkedik a neoklasszikus gazdaságtanba, amely struktúrát is kínál jegyek tulajdonná való átalakításához. A fenntartható mezőgazdaság ökológiaiként jellemezhető biológiai paradigmához kötődik, és mint ilyen, nem alkalmas redukcionista tudományból fejlődött technikák befogadására. Így a fenntartható mezőgazdaság mindaddig nem helyettesítheti a hagyományos, termelési mintául szolgáló mezőgazdaságot, amíg a társadalomtudomány nem fogad el egy új (vagy módosított) termelési mintát. Ennek kiindulása lehet egy közösségközpontú problémamegoldás perspektívája. A közösségi tömörüléseket, szövetkezéseket mint a társadalmi problémák köztük a szegénységgel összefüggő megoldását kezdeményező, majd segítő gócokat, a 19. század közepe óta (Tocqueville) tartja számon a szociológiai szakirodalomban. A hagyományos mezőgazdaság jellemzése A hagyományos mezőgazdaság az iparilag fejlett országok termelési rendszere, amely a növénytermesztés és az állattartás leghaladóbb módszereivel kapcsolatban felhalmozott elméleti és gyakorlati tudást alkalmazza. Elsődleges célja a lehető legtöbb élelmiszer és rost termelése a lehető legkisebb költséggel. Fő mutatói a termelékenység és a hatékonyság, megszervezésének alappillérei a kísérleti biológia és a neoklasszikus gazdaságtan. A kísérleti biológia parancsa: próbálkozások és kudarcok sorozatából okulva létrehozni a legnagyobb hozamú haszonállatokat és a legtöbbet termő növényeket. Ennek a termelési modellnek az irányítói a felsőoktatási intézmények, kutatóintézetek, valamint a tantermek és kísérleti laboratóriumok tudását és tapasztalatait összesítő mintagazdaságok, újabban pedig a multinacionális agrár-üzlethálózatok. Az elmúlt 120 évben az agrárgazdálkodási ( farmer -) képzés agronómiai, növénykórtani, állategészségügyi, állatorvosi, növénynemesítési és rovartani diszciplínákra szétválva töltötte ki az egyre-másra felismert hézagokat. Mindegyikben megmaradtak azonban az eredeti közös célok: a növényekkel kapcsolatos tudományos és gyakorlati tananyag a terméshozamot növelő talajerőt, betegségek csökkentését és ellenálló genetikai változatok létrehozását, az állatorvoslás a takarmányozást és a tenyésztő fogásokat vette célba. A közölt tudományos eredményeket a gazdaságok felelősei a legjobb irányítási gyakorlat (best management practice) szűrőjén át alkalmazzák a legnagyobb hasznot ígérő eljárásokban. A neoklasszikus gazdaságtannal összhangban a mezőgazdasági termelés optimális hatékonyságának és várható legnagyobb profiljának eléréséhez
egyensúlyban kell lennie az elmélet termelési függvényében szereplő négy tényezőnek: a termőföldnek, a munkának, a tőkének és az irányításnak ( vállalkozásnak ). A mezőgazdasági termelési modell középpontjában a megfigyeléssel, kísérletekkel, beavatkozásokkal támogatott nagytételű termelés áll. A kisebb gazdálkodók (farmerek) ebből a nézőpontból csupán munkások, akiknek feladata a fentről jövő tanácsok, ha ugyan nem utasítások szerint tenni, dolgozni. Egy ilyen agrármodell mozgatóereje az iparosítás, amelynek hatására a mezőgazdasági termelés mára kereskedelmi tevékenységgé vált. Kezdete a 20. század elején megindult nagyarányú gépesítésre tehető, amelyet ugyanilyen fokú intenzifikálás, koncentrálás és specializálódás követett. A gazdaságok területe megnőtt, számuk csökkent, a második világháború után pedig elkezdődött a hagyományos földművelésre mindennél jellemzőbb kemizálás. A hozamok drámaian megnőttek, a gazdaságokba fektetett tőkével együtt. A fenti átalakulást az elmúlt 25 év alatt fokozódó gondok kísérik, amelyek a hagyományos agrármodellt környezetvédelmi és társadalmi szempontból jellemzik. Kiderült ugyanis, hogy a legtöbb hagyományos mezőgazdasági technika kimeríti a talajt, szennyezi a vizet és igen sok energiát fogyaszt. Emellett a hagyományos mezőgazdaság a legkevésbé sem törődik a gazdaságok és a vidéki közösségek életképességével, a termelés és hatékonyság mint központi cél mellett a családok, háztartások megélhetésével. Ennek a jelenségnek ismert példája az észak-amerikai farmkrízis, amelynek jellemzői az alacsony gabonaárak, a piacok hiánya és a kormányzat kivonulása a farmerek boldogulása iránti kötelességvállalásból. A fenntartható mezőgazdaság kérdései A fenntartható mezőgazdaság fogalmát a legtöbb nyugati országban a tradicionális agrártermelésnél környezeti szempontból egészségesebb, társadalmilag felelősebb rendszer megjelölésére vezették be. A szakirodalomban százával megfogalmazott meghatározásai közül a legszélesebb körben elfogadott az USA szakminisztériumáé. Eszerint a fenntartható mezőgazdaság a növénytermesztés és az állattartás helyi alkalmazású módszereinek olyan összevont rendszere, amely hosszú távon kielégíti az emberiség élelem- és rostszükségletét, javítja, gyarapítja azon környezeti minőségeket, természeti erőforrásokat, amelyektől a mezőgazdaság függ,
a leghatékonyabban használja a nem megújuló készleteket, és ahol ez célszerű, beépít biológiai ciklusokat és szabályozásokat, megtartja a kisgazdaságok tevékenységének jövedelmezőségét, végül javítja a gazdálkodóknak és a társadalom egészének életminőségét. Fontos, hogy a fenti definíció magába foglalja a fenntartható mezőgazdaságnak mindhárom, azaz gazdasági, ökológiai és társadalmi dimenzióját, és az ezekben lezajló folyamatok kölcsönhatásait, és ezáltal korszerű holisztikus szemléletet közvetít. Fenntartható mezőgazdaság és agrár-biotechnika Az elmondottak alapján a fenntartható és a hagyományos mezőgazdaság lényegük szerint összeegyeztethetetlenek egymással. Még ha az alapjukat képező kísérleti és ökológiai irányultságú biológiának vannak is érintkezési pontjai, az előbbi a faji változatokra, s bennük jegyekre jellemző vonásokra figyel, az ökológia a lejátszódó folyamatok és a kapcsolódások foglalata. A hagyományos mezőgazdaság redukcionizmusa specializálódásra törekszik, a fenntartható mezőgazdaság pedig, problémamegoldó késztetése folytán a diverzitást hangsúlyozza (1. táblázat). A különbség társadalomtudományi alapját a verseny és a közösség ellentétpárja képezi. A hagyományos mezőgazdaság meghatározó kategóriái a sebesség, a mennyiség és a profit, a fenntartható mezőgazdaság az együttműködéshez, a tartóssághoz, a minőséghez, sőt a szépséghez is ragaszkodik. Egy 2000. évi közlemény bevezeti a polgári mezőgazdaság fogalmát, olyan közösségi alapú mezőgazdaságot és élelmiszer-termelést értve azon, amely nemcsak a friss, megbízható és helyben előállított élelmiszerek iránti fogyasztói igényeket elégíti ki, hanem munkahelyeket is teremt, bátorítja a vállalkozó kedvet és erősíti a közösségek identitástudatát. A polgári mezőgazdaságban a közösségeken belül egymásra találnak a termelői és fogyasztói érdekek és tevékenységek, a fogyasztó nem szorul az agrárnagyipar és üzlethálózat egyedüli kínálatára. A biológia évszázadának nevezett 21. században a biológiai alapú iparágak és szolgáltatások valóban a gazdaság motorjai lehetnek, különösen az iparilag fejlett régiókban. Ezzel párhuzamosan, ugyanezen országokban megjelennek a bioirányzatot kísérő forradalmi átalakulások az élelmiszerkínálatban, annak származásában, a táplálkozási szokásokban, az étel és az étrend egészségmegőrző, sőt gyógyító funkcióiban. A genomika hatásai pedig a mezőgazdaságra és az élelmiszer-termelésre, valamint ember és állat egészségére még csak ezután kezdenek megmutatkozni gazdasági, társadalmi, demográfiai, és ezáltal politikai téren is a fejlett és fejlődő világban egyaránt. A fenntartható mezőgazdaság kihívást jelent mind a hagyományos mezőgazdaságnak, mind a hozzá idomuló agro-géntechnikának. A mezőgazda
ságban hosszú idő óta uralkodó produkcionista szemléletnek legalábbis meg kell tűrnie maga mellett a fenntartható változatba beépülő környezeti, de még a társadalmi dimenziót is. 1. táblázat A két szembenálló mezőgazdaság legjellemzőbb elemei Hagyományos mezőgazdaság A természet különállása az ember mintegy a természeten kívül él a természet elsődlegesen felhasználható javakból, erőforrásokból áll lezáratlan életciklusok, hulladékhasznosítás hiányában előálló veszteségek, ember alkotta rendszerek rátelepednek a természetre a termelés fenntartása vegyszerekkel erősen feldolgozott, dúsított élelmiszerek Specializálódás szűk genetikai bázis számos monokultúra egymást követő egynemű termesztések termények és háziállatok elkülönítése egységesen szabályozott termelőrendszerek specializált, redukcionista tudomány és technológiák Verseny együttműködés hiánya, önérdek túlhaladott gazdálkodási hagyomány kis gazdálkodási közösségekre nincs szükség a mezőgazdasági munka lélekölő, minimálisra csökkentendő a gazdálkodás csupán üzletág fő a tempó, a mennyiség és a haszon Fenntartható mezőgazdaság Harmónia a természettel az ember része a természetnek a természet önmagában és önmagáért értékes teljes életciklusok, növekedéssel kiegyenlített veszteségek természetes ökoszisztémák utánzása a termelés fenntartása egészséges talaj létrehozásával kevéssé feldolgozott, természetesen tápláló élelmiszerek Diverzitás széles genetikai bázis többnyire polikultúrák többféle termény egymást kiegészítő vetésforgók növények és állatok közös tartása helyhez alkalmazott termelőrendszerek interdiszciplináris rendszer-orientált tudomány és technika Közösség mind szorosabb együttműködés a gazdálkodási hagyományok és a falusi kultúra megőrzése a kis gazdaságok nélkülözhetetlenek a mezőgazdasági munka értékes, ésszerűen végzendő a gazdálkodás üzlet, de létforma is fő az állandóság, a minőség és a szépség (Dr. Boros Tiborné) Lyson, Th.: Advanced agricultural biotechnologies and sustainable agriculture. = Trends in Biotechnology, 20. k. 5. sz. 2002. p. 193 196. Gura, T.: The battlefields of Britain. = Nature, 412. k. 6849. sz. 2001. aug. 23. p. 760 763.