A GYİRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS



Hasonló dokumentumok
T P. Győrzámoly. Véleményezés. Településfejlesztési koncepció. Munkaszám: /K us

GYŐRI JÁRÁSI ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERV

Ikrény Mikrotérség Gyermekjóléti Szolgáltatást Ellátó Intézménye Ikrény, Vasútsor utca 6. Szakmai Program február 7. Kocsisné Gerencsér Ildikó

TATABÁNYAI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE

Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés ELNÖKE

KULBERT ZSÓFIA 1 Dr. EGYED KRISZTIÁN 2. A Nyugat-dunántúli régió kistérségeinek fejlettsége 3

BALATONFÜRED VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA JÚNIUS 12.

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP /

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének március 23-i ülésére

Tapasztalatok a tervezés során

NYÍRMADA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

ÉSZAK-ALFÖLDI STRATÉGIA

Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata. Mátraterenye Község Önkormányzata

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Aszód Város Önkormányzata

Munkaügyi Központja. Gyır, május

EuRégiós Marketingstratégia Régión kívüli szakértői lekérdezések. Kutatási jelentés

ELŐTERJESZTÉS. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 12-ei ülésére

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK ÉVI FELÜLVIZSGÁLATA

ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN!

Nógrád megye szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata (elsı forduló)

Vasvári Kistérség Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója

BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve november

Hajdúhadház Város Polgármesterétől 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 1. Tel.: 52/ Fax: 52/

Munkaügyi Központja I. NEGYEDÉV

DÉVAVÁNYA-ECSEGFALVA INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLİSÉGI HELYZETELEMZÉS

A NAGYKÁTAI KISTÉRSÉG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS PROGRAMJA I. kötet

3. számú napirendi pont előterjesztése Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 24.-i ülésére

PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE

KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS GAZDASÁGI ÉS MUNKA PROGRAMJA

Tartalomjegyzék. Közép magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis évre

DÉVAVÁNYA-ECSEGFALVA INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS FEJLESZTÉSI TERVE

E L T E R J E S Z T É S a Képvisel -testület november 29-i ülésére

Vörösmarty Mihály Általános Iskola

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének április 25-i ülése 23. számú napirendi pontja

A SZEKSZÁRD-TOLNAI KISTÉRSÉG KULTURÁLIS ÉS KÖZMŐVELİDÉSI STRATÉGIÁJA ÉS RÖVIDTÁVÚ OPERATÍV PROGRAMJA

A é v v é g é i g s z ó l ó

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága június 22-i ülésére

I. kötet: Megalapozó vizsgálat

HH gyermekek száma. Barcs ,2 1 3 Barcs Komlósd, Péterhida. Barcs , sz. Tagóvoda. Barcs , sz.

A Deák Ferenc Többcélú Térségi Oktatási Központ MIN SÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA 2012.

VESZPRÉM MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA

NÓGRÁD MEGYE AZ EZREDFORDULÓ UTÁN

BABÓT E G Y E Z T E T É S I D O K U M E N T U M HOSSZÚ TÁVÚ TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA MEGBÍZÓ:Babót Önkormányzata

Helyi Esélyegyenlőségi Program. BOZZAI Község Önkormányzata

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés február 16-ai testületi ülésére

SOMOGY MEGYE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK FELÜLVIZSGÁLATA 2010.

Munkaerő-piaci helyzetkép

Intézmények Gazdasági Szolgálata SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

TÁMOP 5.6.1C-11/ azonosítószámú. Ne legyél áldozat! című projekt KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS ZÁRÓTANULMÁNY

TISZALÖK VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (ITS)

Hajdúsági Kistérség Területfejlesztési Koncepciója és Programja HELYZETÉRTÉKELÉS 2005.

Helyi Esélyegyenlıségi Program 1. sz. felülvizsgálata

Integrált Városfejlesztési Stratégiája

MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT AJAK VÁROS 2016.

ELTE GYETYÁNFFY ISTVÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség. Jóváhagyta: TÁJÉKOZTATÓ

Szervezeti és Mőködési Szabályzat

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

Fejér Megyei Önkormányzat évekre szóló. Megújított. Gazdasági Programja és Fejlesztési Elképzelései

KERKAFALVA TELEPÜLÉS ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA

Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Radnóti Miklós Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Mővészetoktatási Intézménye

Erkel Ferenc Általános Iskola

TERÜLETFEJLESZTÉSI STRATÉGIA ÉS OPERATÍV PROGRAM

Balkány Város Megalapozó Vizsgálat és Településfejlesztési Koncepció

Elıterjesztés. Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének szeptember 20-i ülésére

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata évi költségvetéséről (Biatorbágy Város Önkormányzata évi költségvetésének indokolása)

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT DOROG PF.:43. TF.: FAX.: PMESTER@DOROG.

A MAGYARORSZÁGI NATÚRPARKOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK /2007.(VI. 11.) számú. h a t á r o z a t a. a 169/2006. (VI. 28.) számú határozat visszavonásáról

Helyi Esélyegyenlőségi Program

Mosonszentmiklós Község Esélyegyenlőségi Helyzetelemzése és Intézkedési Terve

Egységes szerkezetbe foglalt területi kohéziós útmutató

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

M E G H Í V Ó. Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete. k ö z m e g h a l l g a t á s t

4. NEMZETI KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAM

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2004. (III.1.) rendelete Dévaványa Környezetvédelmi Programjáról. Bevezető rendelkezések

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

Helyi Esélyegyenlőségi Program Aszófő Község Önkormányzata

SÁRVÁR VÁROS ÉS KISTÉRSÉGE TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAM STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAM

KERTVÁROS" GYÁLI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA

Jászsági fejlesztési koncepció, stratégiai és operatív program

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: /2010.

FADD TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Tarcal község Önkormányzata Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója. Bevezetés

K I V O N A T. A Tolna Megyei Közgyűlés 13/2013. (II. 15.) közgyűlési határozata a Tolna Megyei Területfejlesztési Koncepció tárgyában:

Huszárné Lukács Rozália Anna Polgármester Asszony részére

10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás

I. Bevezetés. II. Általános rendelkezések

MEGÁLLAPODÁS A BÉKÉSI KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS LÉTREHOZÁSÁRÓL

EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG március 13.

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete április 30-i ülésére

Jármi Község Onkormányzata Képviselő-testülete június 26.-án tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ II. kötet

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Dorogháza Község Önkormányzata

PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE

FERENCZY IDA ÓVODA Szervezeti és Működési Szabályzata

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ

Átírás:

A GYİRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI INTÉZKEDÉSI TERVÉNEK FELÜLVIZSGÁLATA KÉSZÍTETTE: Széles Imre, pedagógiai elıadó 2010

TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETİ 3 II. A TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS BEMUTATÁSA 5 II.1. Jogszabályi háttér, a többcélú kistérségi társulás megalakulása, alapadatai 5 II.2. A társulási megállapodásban vállalt feladatok 7 III. HELYZETELEMZÉS 11 III.1. A kistérség földrajzi elhelyezkedése 11 III.2. A kistérség gazdasági, infrastrukturális és társadalmi helyzete 12 III.3. Demográfiai tendenciák a kistérségben 15 III.4. A közszolgáltatások ellátásának formája a kistérségben 19 IV. A KÖZOKTATÁSI FELADATELLÁTÁS JELLEMZİI A KISTÉRSÉGBEN 21 IV.1. Az óvodai és általános iskolai feladatellátás formája a 2007/2008. nevelési/tanévben 21 IV.2. A gyıri többcélú kistérségi társulás településein mőködı alapfokú nevelési-oktatási intézmények 22 IV.3. Az óvodai feladatellátás intézményi és szervezeti keretei a kistérségben 26 IV.4. Az általános iskolai feladatellátás intézményi és szervezeti keretei a kistérségben 57 IV.5. A 2007. évi országos kompetenciamérés eredményeinek elemzése a kistérségben 94 IV.6. A kistérség településeinek óvodai és általános iskolai feladatellátásra vonatkozó pénzügyi adatai (2004 2007) 99 IV.7. A pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátása a kistérségben 104 V. A HELYZETELEMZÉS ÖSSZEGZÉSE 109 V.1. Óvodai SWOT-elemzés 109 V.2. Általános iskolai SWOT-elemzés 110 V.3. Fenntartói SWOT-elemzés 111 V.4. A közoktatási esélyegyenlıségi helyzetelemzés összegzése 112 VI. A KISTÉRSÉG TELEPÜLÉSEINEK A KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYRENDSZER MŐKÖDTETÉSÉVEL, FENNTARTÁSÁVAL, ÁTSZERVEZÉSÉVEL ÖSSZEFÜGGİ ELKÉPZELÉSEI 117 VII. FEJLESZTÉSI JAVASLATOK 118 VII.1. Óvodai ellátás 118 VII.2. Általános iskolai ellátás 126 VII.3. Pedagógiai szakszolgálati ellátás 130 MELLÉKLETEK A GYİRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS ESÉLYEGYENLİSÉGI INTÉZKEDÉSI TERVE GYİR MEGYEI JOGÚ VÁROS ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA 2

I. BEVEZETİ A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 85. -ának (4) bekezdése alapján A helyi önkormányzat önállóan vagy más helyi önkormányzattal közösen köteles a közoktatási feladatai megszervezéséhez szükséges önkormányzati döntés-elıkészítést szolgáló feladatellátási, intézményhálózat-mőködtetési és -fejlesztési tervet (a továbbiakban: önkormányzati intézkedési terv) készíteni. Az önkormányzati intézkedési tervnek figyelembe kell vennie a fıvárosi, megyei fejlesztési tervet. Az önkormányzati intézkedési tervnek tartalmaznia kell, hogy az önkormányzat a kötelezı feladatait milyen módon látja el, illetıleg milyen nem kötelezı feladatokat kíván a helyi önkormányzat ellátni. Tartalmaznia kell továbbá az intézményrendszer mőködtetésével, fenntartásával, fejlesztésével, átszervezésével összefüggı elképzeléseket. Az önkormányzati intézkedési tervnek tartalmaznia kell a gyermekek, tanulók esélyegyenlıségét szolgáló intézkedéseket. Nem kell a helyi önkormányzatnak intézkedési tervet készítenie, ha tagja a többcélú kistérségi társulásnak, feltéve, hogy a többcélú kistérségi társulás önálló intézkedési terve - települések szerinti bontásban - tartalmazza mindazt, amit az önkormányzati intézkedési tervnek tartalmaznia kell. 89/A. (5) A többcélú kistérségi társulás az általa ellátott feladatokra - az e törvény 85. -ának (4) bekezdése szerint - önálló intézkedési tervet készít. 89/A. (12) A hazai és nemzetközi forrásokra kiírt közoktatási célú pályázatokon való részvétel feltétele, hogy az e törvény 89/A. -ának (5) bekezdése alapján készített intézkedési terv tartalmazza a gyermekek, tanulók esélyegyenlıségét szolgáló intézkedéseket. A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetésérıl szóló 2007. évi CLXIX. törvény 8. számú mellékletének IV., A többcélú kistérségi társulások támogatásáról pontja Kiegészítı szabályok 1. Általános szabályok része további feltételeket fogalmaz meg a TKT-k számára: 1.4. A 2.2. pontban szereplı feladatok támogatásának további feltétele, hogy a többcélú kistérségi társulás legkésıbb 2008. szeptember 1-jéig fogadja el a Közokt. tv. 85. (4) bekezdése szerinti önálló intézkedési tervét, mely a közoktatási feladatok ellátásában részt vevı településenkénti bontásban tartalmazza mindazt, amit az önkormányzati intézkedési tervnek tartalmaznia kell. A Gyıri Többcélú Kistérségi Társulás kistérségi intézkedési tervének elkészítésével a Gyır- Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézetet bízta meg. 3

Az MPI a községeket érintı kistérségi intézkedési tervet készítette el. Ehhez kerül csatolásra (hasonlóan, mint a Gyır-Moson-Sopron megyei közoktatási, feladat-ellátási, intézményhálózatmőködtetési és fejlesztési terv felülvizsgálata 2006 2012 c. dokumentum esetében) a város által a kistérség számára rendelkezésre bocsátott formában Gyır Megyei Jogú Város Közoktatásfejlesztési Terve. Természetesen az MPI által készített kistérségi intézkedési terv a szükséges érintkezéseket (pl. bejárók, eljárók, szakszolgálati ellátás) tartalmazza. Köszönetünket fejezzük ki a kistérség polgármestereinek, jegyzıinek, a Polgármesteri Hivatalok érintett munkatársainak, ill. közoktatási intézményvezetıinek, hogy írásos, továbbá személyes adatszolgáltatásukkal, véleményük kifejtésével segítették az MPI szakértıi teamjének munkáját. 4

II. A TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS BEMUTATÁSA II.1. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR, A TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS MEGALAKULÁSA, ALAPADATAI A gyıri statisztikai kistérség [a 244/2003. (XII. 18.) Korm. rendeletben meghatározott] települési önkormányzatai a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. évi törvény 41. (1) bekezdésben foglalt felhatalmazás, valamint a helyi önkormányzatok társulásáról és együttmőködésérıl szóló 1997. évi CXXXV. törvény 16. -a, a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 1. (1) bekezdése, továbbá a 1996. évi XXI. törvény 10/A. (1) bekezdése alapján kistérségi fejlesztési elképzeléseik összehangolása, a kistérségi területfejlesztési feladataik minél hatékonyabb és optimálisabb ellátása, továbbá az önkormányzati közszolgáltatások színvonalának kiegyenlített emelése érdekében társulási megállapodást kötöttek. A Gyır és Kistérsége Területfejlesztési Társulás Tanácsa 2005. május 9-én tartott Tanácsülésén alakult át Gyıri Többcélú Kistérségi Társulássá, melynek alapdokumentumát 1/2005. (V. 9.) sz. Tanács Határozatával fogadta el. A társulás megnevezése: Gyıri Többcélú Kistérségi Társulás. A társulás rövidített neve: Gyır TKT. Az alapítás idıpontja területfejlesztési feladatok ellátására: 2004. július 19. A többcélú kistérségi társulássá alakulás idıpontja: 2005. május 9. A társulás mőködési területe: a gyıri statisztikai kistérséghez tartozó települési önkormányzatok közigazgatási területe. A társulás székhelye: 9021 Gyır, Városház tér 1. 5

A TÁRSULÁS TAGJAINAK, SZÉKHELYÉNEK ÉS ÁLLANDÓ NÉPESSÉGÉNEK SZÁMA Település Székhely Állandó népesség száma (2010) Abda 9151 Abda, Szent István u. 20. 3177 Bıny 9073 Bıny, Rákóczi F. u. 10. 2220 Börcs 9152 Börcs, Erzsébet tér 4. 1292 Dunaszeg 9174 Dunaszeg, Országút u. 6. 1992 Dunaszentpál 9175 Dunaszentpál, Iskola tér 1. 750 Enese 9143 Enese, Szabadság u. 25. 1792 Gönyő 9071 Gönyő, Kossuth u. 67. 3192 Gyır 9021 Gyır, Városház tér 1. 126 422 Gyırladamér 9173 Gyırladamér, Szent István u. 41. 1583 Gyırújbarát 9081 Gyırújbarát, Liszt F. u. 9. 5887 Gyırújfalu 9171 Gyırújfalu, Ady E. u. 7. 1391 Gyırzámoly 9172 Gyırzámoly, Rákóczi u. 45. 2359 Ikrény 9141 Ikrény, Gyıri u. 66. 1826 Kisbajcs 9062 Kisbajcs, Kossuth u. 1. 835 Koroncó 9113 Koroncó, Rákóczi u. 48. 2006 Kunsziget 9184 Kunsziget, József A. u. 2. 1241 Mezıörs 9097 Mezıörs, Fı u. 105. 992 Nagybajcs 9063 Nagybajcs, Kossuth u. 67. 952 Nagyszentjános 9072 Nagyszentjános, Vasút u. 1. 1869 Nyúl 9082 Nyúl, Kossuth u. 46. 4104 Öttevény 9150 Öttevény, Fı u. 100. 2906 Pér 9099 Pér, Szent Imre u. 1. 2396 Rábapatona 9142 Rábapatona, Kossuth u. 18. 2508 Rétalap 9074 Rétalap, Széchenyi u. 68. 577 Töltéstava 9086 Töltéstava, Petıfi u. 123. 2190 Vámosszabadi 9061 Vámosszabadi, Szabadi u. 57. 1528 Vének 9062 Vének, Petıfi u. 3. 196 6

II.2. A TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSBAN VÁLLALT FELADATOK A Gyıri TKT feladatai: - területfejlesztés - közoktatási feladat - gyermekjóléti alapellátás - szociális alapellátás - egészségügyi alapellátás - belsı ellenırzési feladatok - kistérségi ügyintézési korszerősítési feladatok - közös közútkezelıi feladatok - mozgókönyvtári feladatellátás - közös sporttevékenység és szabadidıs tevékenység koordinálása - közmővelıdési és humán feladatok koordinálása - közfoglalkoztatási feladatok összehangolása A Gyıri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának 2.2.2. pontja alapján: A közoktatási feladat keretén belül a Társulás ellátja: a) a közoktatási intézményi feladatot, amelynek keretében gondoskodik a közoktatási feladat ellátásában részt vevı önkormányzatok fenntartásában mőködı, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: közoktatási törvény) 20. (1) bekezdése a) és b) pontja szerinti intézmények hatékonyabb mőködésének szervezésérıl, az intézményekben folyó nevelés-oktatás színvonalának javításáról. Az a) pontban megjelölt feladatellátást a Társulás a 4. számú mellékletben felsorolt mikrotérségi intézményi társulások, valamint a települési önkormányzat által önállóan fenntartott intézménye útján biztosítja. b) a pedagógiai szakszolgálatok kistérségi szintő mőködtetését az alábbiak szerint: logopédiai és gyógy-testnevelési ellátás a tagönkormányzatok, illetve azok fenntartásában lévı intézményein keresztül szervezı tevékenységével; valamint Gyırújbarát község fenntartásában lévı II. Rákóczi Ferenc ÁMK Egységes Pedagógiai 7

Szakszolgálat intézményén keresztül szervezı tevékenységgel: - logopédiai - gyógy-testnevelési - nevelési tanácsadási és - pályaválasztási feladatokat; valamint a Gyır Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott pedagógiai szakszolgálati intézményén keresztül szervezı tevékenységgel az - oktatási, nevelési, diagnosztikai és tanácsadási feladatokat (logopédiai tanácsadás, konduktív tanácsadás, gyógytestnevelési tanácsadás, tanácsadás beilleszkedési zavarokkal küzdı gyermekeknek és szüleiknek, tanácsadás tanulási zavarokkal küzdı gyermekeknek és szüleiknek, tanulási képességek vizsgálata) - iskola és pályaválasztási tanácsadást, - tehetséggondozás, tehetségfejlesztı tanácsadást továbbá a Gyır-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat fenntartásában mőködı Gyógypedagógiai Szolgáltató Központon keresztül a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 86. (3) bekezdés f) pontja, valamint a 87. (1) bekezdés f) és g) pontjában meghatározott pedagógiai szakszolgálati feladatok - logopédiai ellátás - gyógypedagógia tanácsadás, korai fejlesztés és gondozás - fejlesztı felkészítés ellátásának biztosítása. c) a Társulás valamennyi önkormányzatára kiterjedıen - a közoktatási törvény 89/A. - ának (5) bekezdése szerint - a közoktatási feladatra vonatkozóan kistérségi intézkedési tervet készít. A társulás a közoktatással összefüggı feladatokat kivéve az intézkedési terv elkészítését, amelyet valamennyi önkormányzatra nézve lát el a 4. Számú mellékletben megjelölt önkormányzatokra látja el. 2.2.2. A gyermekjóléti alapellátási feladat keretén belül a Társulás intézményfenntartóként biztosítja a gyermekjóléti szolgáltatás integrált formában történı ellátását, továbbá a gyermekek napközbeni ellátását (családi napközi feladat.) 8

A Társulás a feladat ellátásáról intézményfenntartóként, továbbá Gyır Várossal és Dunaszentpállal kötött külön megállapodás útján - a 5. számú melléklet szerint az ott megjelölt önkormányzatokra vonatkozóan gondoskodik. Az alapítói jogokat, valamint az intézmény vezetıjének kinevezési jogát a tanács, míg az egyéb munkáltatói jogokat a társulási tanács elnöke gyakorolja. 9

Társulási Megállapodás 2. számú melléklet: Az egyes közszolgáltatásban részt vevı tagok jelölése* Település Terület- Alapfokú oktatás Háziorvosi Szociális Belsı Gyermekjóléti alapellátás Közútkezelés fejlesztés intézményi szakszolgálat ügyelet alapellátás ellenırzés Mozgókönyvtár Abda X mikrotársulás Börcs X X X X X Bıny X X X X X X X Börcs X mikrotársulás Abda X X X X X X Dunaszeg X mikrotársulás Dunaszentpál X X X X X X Dunaszentpál X mikrotársulás Dunaszeg X X X X X X Enese X mikrotársulás Fehértó, Kisbabot, X X X X Rábaszentmihály Gönyő X X X X X X X Gyır X X X X X X X Gyırladamér X mikrotársulás Gyırújfalu X X X X X X Gyırújbarát X X X X X X Gyırújfalu X mikrotársulás Gyırladamér X X X Gyırzámoly X X X X X X X X Ikrény X X X X X X X X Kisbajcs X mikrotársulás Nagybajcs, X X X X X Vámosszabadi, Vének Koroncó X X X X mikrotársulásban Téttel X X X Kunsziget X X X X X Mezıörs X X X X X X X Nagybajcs X mikrotársulás Kisbajcs, Vámosszabadi, Vének X X X X X X Nagyszentjános X X X X X X X Nyúl X X X X X X X X Öttevény X X X X X X X X Pér X X X X X X X Rábapatona X X X X mikrotársulásban Téttel X X Rétalap X X X X X X Töltéstava X mikrotársulás Gyırság X X X Vámosszabadi X X X X X X X Vének X mikrotársulás Kisbajcs, Vámosszabadi, Nagybajcs X X X X X 10

III. HELYZETELEMZÉS III.1. A KISTÉRSÉG FÖLDRAJZI ELHELYEZKEDÉSE A Gyıri kistérség keletrıl a Komáromi, délkeletrıl a Kisbéri, délrıl a Pannonhalmi és Téti, nyugatról a Csornai, északnyugatról a Mosonmagyaróvári kistérséggel, északról pedig Szlovákiával határos. A Gyıri kistérség Gyır-Moson-Sopron megye 7 kistérsége közül területi nagyság viszonylatában a második, területe 743 km 2. A kistérség 27 település társulásából jött létre: Abda, Bıny, Börcs, Dunaszeg, Dunaszentpál, Enese, Gönyő, Gyır, Gyırladamér, Gyırújbarát, Gyırújfalu, Gyırzámoly, Ikrény, Kisbajcs, Koroncó, Kunsziget, Mezıörs, Nagybajcs, Nagyszentjános, Nyúl, Öttevény, Pér, Rábapatona, Rétalap, Töltéstava, Vámosszabadi, Vének. A kistérség központja: Gyır. A kistérség 27 települése közül 1 városi rangú település található, Gyır. A kistérség térképe: 11

III.2. A KISTÉRSÉG GAZDASÁGI, INFRASTRUKTURÁLIS ÉS TÁRSADALMI HELYZETE* A Gyıri kistérség társadalmi, gazdasági és kulturális életében Gyır jelenléte egyértelmően meghatározó. A kistérség az ország egyik legfontosabb, Északnyugat-Magyarországon meghatározó súlyú városi agglomerációja, melynek központja a 130 ezer lakost meghaladó Gyır, a Nyugatdunántúli régió legnépesebb, hazánk 6. legnagyobb városa. A Rábca, a Rába, a Mosoni- és a Nagy-Duna összefolyásánál fekvı térségben hagyományosan a mezıgazdaság és a kereskedelem játszották a meghatározó szerepet, az iparosodás a XIX. század második felében indult meg. A Budapest és Bécs között félúton található kistérség a rendszerváltás után Budapest és Székesfehérvár mellett a legjobb gazdasági teljesítményt nyújtotta, különösen a gépipar és az autóipar tekintetében. A fejlıdés hamarosan túllépett Gyır határain, amely különösen a sugárirányú fıutak, kiemelten az M1 autópálya környezetében érezteti hatását. A kistérség központja, a megyeszékhely a kistérség valamennyi településérıl jól megközelíthetı. A közlekedés és annak úthálózata Gyırhöz kapcsolódik, többségében sugaras rendszerő. A sugár irányban összefutó úthálózat észak felıl Szlovákiát, nyugatról Ausztriát, délrıl a Balatont, keletrıl pedig Budapestet köti a Kisalföld szívéhez. A közelmúltban megnyílt Gyır Pér repülıtér légi úton is elérhetıvé teszi a kistérséget. A kistérség falvai jellemzıen a közepes és nagyfalvak kategóriájába esnek, kisebb településeket az északi, északnyugati területeken, a Mosoni- és a Nagy-Duna térségében találunk. A kistérség legkisebb lélekszámú települése Vének (193 fı), a falvak körében a legnagyobb népességgel Gyırújbarát rendelkezik (5998 fı). Mind a kisebb, mind a nagyobb településekre jellemzı az alvótelepülés jelleg. A Gyıri kistérség a foglalkoztatottság szempontjából kedvezı helyzetben van, a munkanélküliek aránya országos és regionális viszonylatban is a legalacsonyabbak között van; néhány területen szakemberhiány jelentkezik. A kistérség településein a helyi foglalkoztatás néhány kivételtıl eltekintve alacsony szintőnek mondható, az aktív népesség fele kétharmada Gyırben, illetve más környezı városokban (pl. Csorna) talál megélhetést. Gyır és térsége gazdasági sikereit ipari és kereskedelmi hagyományainak és kedvezı földrajzi elhelyezkedésének köszönheti. Az M1 autópálya mentén, Közép-Európa két fontos fıvárosa között, egyik legelsı haszonélvezıje volt a rendszerváltás utáni idıszak gazdasági fellendülésének. A betelepülı vállalkozásokat több ipari park, logisztikai bázisok és komplex szolgáltatások várják, ezek azonban elsısorban Gyır városára koncentrálódnak. A vállalkozásokat segítı közlekedési infrastruktúra az elmúlt években tovább fejlıdött, kiépítésre került a gönyői kikötı, valamint a Gyır Pér repülıtér, melyek további fejlesztése fontos feladat a gazdasági, szolgáltatási szerepkör további erısítéséhez. 12

A térség hazánk egyik gazdaságilag legfejlettebb területe. Teljesítményét alapvetıen a bruttó hozzáadott értékkel tudjuk mérni, ha összevetjük azt az országos, regionális és megyei adatokkal. A kistérség gazdaságát talán leginkább a termelékenységgel és a jelentıs arányú külföldi mőködı tıke jelenléttel jellemezhetjük. A rendszerváltás után a beáramló külföldi tıke a fıváros mellett elsıként ezt a térséget célozta meg, elsısorban földrajzi elhelyezkedése, gazdasági hagyományai, és az országban elsıként kiépülı ipari parknak köszönhetıen. A külföldi tıke aránya a gazdaságban ma is magas. A külföldi tulajdoni hányad Gyırben 66% a gazdasági vállalkozásoknál, de több környezı településen is jelentıs hányadot ér el, különösen ott, ahol egy-egy külföldi cég megtelepült a helyi kisvállalkozók mellett (pl. Börcs, Gyırladamér), de a térségben sok kisebb településen történtek külföldi beruházások. Ugyanakkor jelentıs ma már a hazai tıke jelenléte is, pl. Kunszigeten vagy a Gyıri Ipari Parkban, így elmondhatjuk, hogy kezd kialakulni egy egészséges egyensúly a térségben. A Gyıri kistérségben három mikrokörzeti társulás mőködik: Az Alsó-Szigetközi Önkormányzatok Térségfejlesztési Társulása, amely 11 település összefogásával jött létre: Dunaszeg, Dunaszentpál, Gyırladamér, Gyırújfalu, Gyırzámoly, Kisbajcs, Kunsziget, Nagybajcs, Vámosszabadi, Vének, illetve a Mosonmagyaróvári kistérségbıl Mecsér. Központ: Polgármesteri Hivatal, 9174 Dunaszeg, Országút u. 6. Elnök: Babos Attila Tel./fax.: 96/581-030 Honlap: www.also-szigetkoz.hu E-mail: info@also-szigetkoz.hu Rábcatorok településeinek LEADER Fejlesztési Társulása jelenleg 7 községet tömörít: Abda, Börcs, Enese, Ikrény, Öttevény, Rábapatona, illetve a Csornai kistérségbıl Kóny. Központ: 9141 Ikrény, Gyıri u. 66. Elnök: Gergó András Tel.: 96/542-119, fax: 96/542-051 Honlap: www.rabcatorok.hu E-mail: rabcatorok@rabcatorok.hu A Bakonyér Térségi Önkormányzati Társulás tagjai: Gönyő, Gyırszentiván, Bıny, Rétalap, Mezıörs, Pér, Nagyszentjános. Központ: 9071 Gönyő, Kossuth L. u. 67. Elnök: Major Gábor Tel.: 96/353-143, 96/353-107, fax: 96/544-091 E-mail: polgarmester@gonyu.hu 13

A Pannontáj-Sokoró Natúrpark LEADER Akciócsoport 29 településébıl is 5 a Gyıri kistérséghez tartozik: Gyırújbarát, Nyúl, Koroncó, Pér, Töltéstava. Honlap: www.sokoro.hu A kistérség egyik fejlıdı gazdasági ágazata a turizmus. Gyır hazánk egyik legértékesebb barokk belvárosával büszkélkedhet, és több országos, sıt nemzetközi hírő rendezvénynek is otthont ad. A kistérség többi települése elsısorban az aktív és falusi turizmus területein mutat eredményeket. A Mosoni-Duna és a Rába kedvelt víziturisztikai célpontok, a Duna menti kerékpárút a nemzetközi kerékpárturizmus fontos útvonala. A Nagy- és Mosoni-Duna térsége bár az ismert okok miatt egyre égetıbb rehabilitáció még várat magára a Fertı-Hanság Nemzeti Park, a Szigetközi Tájvédelmi Körzet keretében védelem alatt áll, természeti kincsei az ökoturizmusnak teremtenek lehetıségeket. A vizekben gazdag térségben, a horgászturizmus és a vadászturizmus is kedvezı feltételekre talál, a kistérség kiemelkedı turisztikai attrakciója a gyıri Rába Quelle Gyógy-, Élmény- és Termálfürdı. Gyır, mint a tágabb régió legnagyobb városa komplex képzési kínálattal rendelkezik, a további fejlıdés, a korszerő tudás alapú gazdaság megteremtése szempontjából kiemelkedıen fontos a Széchenyi István Egyetem szerepének erısítése mind az oktatás, mind a kutatás-fejlesztés területein. A folyamat a közelmúltban megindult a jármőipari tudásközpont kialakításával, együttmőködésben a térség vállalkozásaival. A térség ipari centruma a kistérségi székhely, Gyır Megyei Jogú Város, így a térségben az ipari foglalkoztatás nagy része Gyırben koncentrálódik. Az ipari park jó munkalehetıséget biztosít. A kistérség közoktatásának fontos feladata, hogy megfelelı szakmai és tárgyi feltételeket biztosítson az óvodáknak, iskoláknak ahhoz, hogy a munkaerıpiac számára megfelelı kompetenciákkal rendelkezı fiatalokat neveljen, oktasson. * A III.2. fejezet a TKT honlapján www.gyorikisterseg.hu található szöveg felhasználásával készült. 14

III. 3. DEMOGRÁFIAI TENDENCIÁK A KISTÉRSÉGBEN A Gyıri kistérség 27 települése lakónépességének száma Gyır lakosságával együtt 183385 fı, a város lakosságát leszámítva 51339 fı. Település Lakónépesség száma Állandó népesség száma Abda 3159 3177 Bıny 2164 2220 Börcs 1285 1292 Dunaszeg 1980 1992 Dunaszentpál 734 750 Enese 1772 1792 Gönyő 3120 3192 Gyır 132046 126 422 Gyırladamér 1581 1583 Gyırújbarát 5876 5887 Gyırújfalu 1370 1391 Gyırzámoly 2317 2359 Ikrény 1852 1826 Kisbajcs 824 835 Koroncó 2006 2006 Kunsziget 1202 1241 Mezıörs 973 992 Nagybajcs 932 952 Nagyszentjános 1845 1869 Nyúl 4107 4104 Öttevény 2906 2906 Pér 2360 2396 Rábapatona 2483 2508 Rétalap 593 577 Töltéstava 2182 2190 Vámosszabadi 1528 1528 Vének 188 196 Összesen 183385 178183 Forrás: MPI adatgyőjtés 2010 15

Lakónépesség száma: 7000 6000 5000 4000 3000 2000 1000 0 Dunaszentpál Gyırzámoly Gyırújbarát Gyırladamér Nyúl Gönyő Ikrény Börcs Bıny Abda Enese Gyırújfalu Dunaszeg Nagybajcs Kunsziget Rétalap Koroncó Kisbajcs Mezıörs Öttevény Nagyszentjános Pér Töltéstava Rábapatona Vének Vámosszabadi A Gyıri kistérséghez tartozó települések lakosságszáma (2010.) A Gyıri kistérség 27 településén 2010-ben mintegy 184 ezer fı lakik (183385), a megye népességének közel felét (41%-át) tömöríti a kistérség. A lakosság közel 72%-a Gyırben él. A táblázatok a társulás demográfiai helyzetérıl adnak áttekintést a statisztikai adatok alapján. Megállapíthatjuk, hogy az 1980 óta Magyarországon jellemzı népességcsökkenı tendencia a társulásra egyáltalán nem jellemzı. Az elmúlt 16 évben nıtt az állandó népesség a társulásban. Gyır nélkül vizsgálva a térség településeit, az országos átlagnál lényegesen nagyobb növekedésrıl számolhatunk be. Gyır lakosságának száma az utóbbi években ki mértékben emelkedett. A korábbi évekre jellemzı kiköltözés a környezı, elsısorban a közeli településekre, falvakba lelassult, ellentétes irányú mozgás is megfigyelhetı, elsısorban a népességüket vesztı távolabbi községekbıl, országrészekbıl települnek pl. a munkalehetıségek, a gyermekek iskoláztatásának biztosítása miatt a megyeszékhelyre. A megye más térségébıl, az ország különbözı részeibıl is szívesen választják Gyırt ill. Gyır térségét lakhelyül az emberek. A Gyır közvetlen közelében lévı településeken jelentısen nıtt a lakosok száma, ahol az önkormányzatok építési telkeket alakítottak ki, és kedvezı áron juthattak hozzá a megyeszékhelyrıl kitelepülni vágyók. Elsısorban a Szigetköz települései vonzóak a gyırieknek. Vámosszabadi lakossága 40,5%-kal, Gyırzámoly 36,2%-kal, Gyırújbaráté 29,5%-kal, Gyırújfalué 27,7%-kal nıtt. Néhány településen csökkent a lakosok száma. Érdekes tendencia tehát, hogy a növekedés alapja a keleti országrészekbıl betelepülı lakosság, továbbá a Gyırbıl kiköltözı családok nagy száma, és a növekedés nem a születések számának növekedésével függ össze. 16

Az évenkénti születések száma Gyır adatain kívül 1997-ig nem csökkent 500 fı alá, sıt 1990-ben érte el a csúcsot, amikor 634 kisgyermek született. 1997-tıl azonban 4 esztendıben is 500 alatt volt a születések száma, a legkedvezıtlenebb mutató 2007-ben 461 fı (bár Kisbajcs, Vámosszabadi és Vének erre az évre nem adott meg születésszámot). A születések számának alakulása azonban csökkenı tendenciát mutat az egyes intézménytípusok között, így az óvoda, általános iskola és középiskola között. Az óvodai korosztály esetében az évenkénti születések száma átlag 518 fı, az általános iskolai korosztály esetében 575 fı, a középiskolásoknál 591 fı. A KSH Népességtudományi Kutató Intézetének Elıreszámítási adatbázisa (2003) a kistérség vonatkozásában 2006 2021 között 2,31%-os népességnövekedést prognosztizál. Kistérségi népesség-elıreszámítás Mutató 2001 2006 2011 2016 2021 Népesség száma 175552 178058 180849 182311 182273 férfiak 84117 84954 86296 87087 87229 nık 91435 93104 94553 95224 95044 0-4 évesek 7681 8348 8780 8659 8226 5-9 évesek 9384 7914 8635 9035 8870 10-14 évesek 10450 9724 8263 8972 9345 15-19 évesek 13085 11812 11021 9346 10016 20-24 évesek 16048 12698 11422 10540 8863 25-29 évesek 14559 16669 13197 11768 10750 30-34 évesek 12443 15034 17149 13535 12002 35-39 évesek 10134 12636 15253 17290 13632 40-44 évesek 11824 10149 12666 15231 17198 45-49 évesek 14653 11645 10061 12526 15026 50-54 évesek 12225 14171 11316 9803 12190 55-59 évesek 10873 11681 13617 10914 9479 60-64 évesek 8539 10241 11130 13013 10475 65-69 évesek 7602 7764 9395 10293 12077 70-74 évesek 6663 6608 6864 8343 9213 75-79 évesek 5215 5314 5392 5683 6937 80-84 évesek 2316 3651 3820 3956 4231 85+ évesek 1858 1999 2868 3404 3743 0-19 évesek 40600 37798 36699 36012 36457 20-64 évesek 111298 114924 115811 114620 109615 65+ évesek 23654 25336 28339 31679 36201 0-19 évesek (%) 23,1 21,2 20,3 19,8 20,0 20-64 évesek (%) 63,4 64,5 64,0 62,9 60,1 65+ évesek (%) 13,5 14,2 15,7 17,4 19,9 Átlagos kor 38,5 39,6 40,6 41,6 42,6 Forrás: KSH Népességtudományi Kutató Intézet, Elıreszámítási adatbázis, 2003. Megjegyzés: Az elıreszámítást az NKFP 5/175/2001. sz. kutatási program támogatta. 17

Település A KISTÉRSÉG TELEPÜLÉSEINEK DEMOGRÁFIAI MUTATÓI Születés éve 2008 2007 2006 2005 2004 2003 2002 2001 2000 1999 1998 1997 1996 1995 1994 1993 1992 1991 1990 1989 Σ Állandó népesség száma Lakónép. száma Állandó népességszám változása 1990-2006 (-/+) Abda 8 26 26 28 29 24 27 33 34 30 30 32 36 43 41 30 41 33 38 30 619 3121 3096 (+) 211 Bıny 9 20 24 11 22 19 21 20 23 24 30 23 27 40 22 27 36 32 29 26 485 2232 2204 (+) 154 Börcs 5 11 17 17 11 9 18 16 9 12 13 14 14 18 23 18 9 10 24 18 286 1196 1201 (+) 286 Dunaszeg 5 18 25 20 26 24 21 15 21 14 29 17 22 26 25 29 26 29 21 29 442 1909 1882 (+) 414 Dunaszentpál 8 6 7 9 7 13 7 4 8 5 13 11 6 13 12 6 9 8 9 11 172 712 703 (+) 147 Enese 9 18 21 10 18 17 15 20 17 15 14 11 14 25 28 26 20 29 30 28 385 1750 1734 (-) 26 Gönyő 5 20 37 41 29 40 35 25 29 40 34 40 38 41 33 33 35 34 35 42 666 3187 3146 (+) 531 Gyır* 126 322 130 116 (-) 3236 Gyırladamér 6 20 22 25 13 18 13 22 17 17 15 24 32 18 23 19 17 21 20 15 377 1386 1386 (+) 214 Gyırújbarát 16 58 80 82 57 72 78 66 66 74 63 72 68 83 83 47 67 68 70 77 1347 5480 5651 (+) 1620 Gyırújfalu 3 13 22 11 13 15 18 12 15 11 16 16 11 12 21 21 17 18 13 11 289 1279 1285 (+) 356 Gyırzámoly 6 31 39 43 29 31 29 28 30 22 23 22 21 23 23 27 28 29 33 29 546 2039 2089 (+) 756 Ikrény 2 12 30 20 20 30 25 23 20 30 17 24 16 20 28 20 30 28 30 22 447 1837 1821 (+) 416 Kisbajcs n.a. n.a. 4 9 8 4 3 6 1 5 8 7 7 7 9 16 11 8 13 11 137 811 810 (+) 147 Koroncó 4 17 13 18 19 29 13 21 20 16 16 18 20 25 32 22 22 27 35 26 413 1955 1934 (+) 120 Kunsziget 5 13 15 11 20 15 8 13 11 12 20 14 15 9 25 17 13 19 11 13 279 1209 1204 n.a. Mezıörs 3 8 12 10 11 10 10 10 9 12 6 10 13 10 9 5 15 12 14 13 202 969 955 (+) 49 Nagybajcs n.a. 4 5 7 8 7 6 13 n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. 50 937 931 n.a. Nagyszentjános 6 21 15 18 20 20 24 20 19 15 24 21 16 19 30 27 28 29 26 22 420 1893 1868 (+) 17 Nyúl 12 40 42 62 36 36 41 31 30 25 28 32 31 37 34 42 35 26 41 35 696 3985 3961 (+) 441 Öttevény 8 30 32 33 31 28 29 27 23 26 32 20 37 34 37 32 48 36 25 31 599 2863 2866 (+) 216 Pér 7 20 28 26 20 22 16 23 22 20 24 24 39 18 31 27 26 27 36 37 493 2414 2427 (-) 582 Rábapatona 22 30 21 23 22 20 25 28 14 23 19 26 26 21 30 26 29 31 30 26 492 2524 2499 (-) 82 Rétalap 1 5 11 8 9 5 7 8 8 3 4 10 8 5 9 6 7 9 15 4 142 574 578 (+) 70 Töltéstava n.a. 20 23 18 22 18 25 27 25 23 15 26 30 32 26 35 26 22 23 19 455 2107 n.a. n.a. Vámosszabadi n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. 1 n.a. n.a. 1 n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. 2 1460 1481 (+) 600 Vének n.a. n.a. 0 0 2 2 1 1 2 1 0 1 1 1 0 2 3 1 0 2 20 168 166 (+) 8 Összesen 150 461 571 560 502 528 515 513 473 475 494 515 548 580 634 560 598 586 621 577 10 461 176 319 177 994 A 2008-ban születtek száma január április hónapokra értendı. * Forrás: Gyır Megyei Jogú Város Települési Közoktatási Esélyegyenlıségi Programja 2007. Az 1996 2006 közötti idıszakra vonatkozóan a népességfogyás mértéke. A további adatokat lásd Gyır Megyei Jogú Város Közoktatás-fejlesztési Tervében. 18

III.4. A KÖZSZOLGÁLTATÁSOK ELLÁTÁSÁNAK FORMÁJA A KISTÉRSÉGBEN Település Óvodai nevelés Általános iskolai oktatás Iskolai napközi Alapfokú mővészetoktatás Gyógypedagógiai tanácsadás Korai fejlesztés és gondozás Fejlesztı felkészítés Nevelési tanácsadás Logopédiai ellátás Továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás Abda 3 3 3 2 4 4 4 4 4 4 4 4 1 1 0 0 Bıny 1 3 3 0 4 4 4 4 4 4 4 4 1 1 0 0 Börcs 3 3 3 2 4 4 4 4 4 4 4 4 0 1 0 0 Dunaszeg 1 3 3 2 4 4 4 4 4 4 4 4 0 1 0 0 Dunaszentpál 1 3 3 2 4 4 4 4 4 4 4 4 0 1 0 0 Enese 3 3 3 2 4 4 4 4 4 4 4 1 0 1 0 0 Gönyő 1 1 1 2 4 4 4 4 4 4 4 4 0 1 0 0 Gyır 1,6 1,6 1,6 1,2,6 4 4 4 4 4 4 4 4 1 1 0 1 Gyırladamér 1 3 3 2 4 4 4 4 4 4 4 4 1 1 0 0 Gyırújbarát 1 1 1 2 4 4 4 4 4 4 4 4 0 1 0 0 Gyırújfalu 3 3 3 2 4 4 4 4 4 4 4 4 0 1 0 0 Gyırzámoly 1 1 1 1 4 4 4 4 4 4 4 4 1 1 0 0 Ikrény 3 1 1 1 4 4 4 4 4 4 4 4 0 1 0 0 Kisbajcs 3 3 3 3 4 4 4 4 4 4 4 4 0 1 0 0 Koroncó 3 1 1 0 4 4 4 4 4 4 4 4 0 1 0 0 Kunsziget 1 6 6 2 5 5 1 5 1 5 5 4 0 1 0 0 Mezıörs 1 3;6 3;6 6 4 4 4 4 4 4 4 4 0 0 0 0 Nagybajcs 1 3 3 3 4 4 4 4 4 4 4 4 1 1 0 0 Nagyszentjános 1 1 1 2 4 4 4 4 4 4 4 4 0 1 0 0 Nyúl 1 1 1 2 4 4 4 4 4 4 4 4 0 1 0 0 Öttevény 1 1 1 6 4 4 4 4 4 4 4 4 0 1 0 0 Pér 1 1 1 2 4 4 4 4 4 4 4 4 0 1 0 0 Rábapatona 3 1 1 2 4 4 4 4 4 4 4 4 0 1 0 0 Rétalap 1 3 3 0 4 4 4 4 4 4 4 4 0 1 0 0 Töltéstava 3 3 3 0 4 4 4 4 4 4 4 4 0 1 0 0 Vámosszabadi 1 3 3 3 4 4 4 4 4 4 4 4 0 1 0 0 Vének 3 3 3 3 4 4 4 4 4 4 4 4 0 1 0 0 Gyógytestnevelés Gyermekjóléti szolgáltatás Bölcsıde Családi napközi Házi gyermekfelügyelet Családok átmeneti otthona 0: a szolgáltatás ellátatlan 1: önkormányzat saját fenntartású intézménye vagy gazdasági társasága 2: kiszervezett formában: nonprofit, civil szervezet vagy gazdasági társaság 3: intézményfenntartó társulás 4: többcélú kistérségi társulás 5: megyei önkormányzat 6: egyéb: alapítványi, egyházi 19

A kistérség 27 települése közül a kötelezı közoktatási feladatokon belül 11 településen intézményfenntartó társulásban oldják meg az óvodai nevelést [Abda Börcs-Ikrény; Enese Rábaszentmihály (Téti kistérség)- Kisbabót (Téti kistérség)-fehértó (Csornai kistérség); Kisbajcs Vének; Rábapatona Koroncó; Töltéstava Gyırság (Pannonhalmi kistérség) Gyırladamér- Gyırújfalu]. Gyır településen nem önkormányzati fenntartású óvodák is mőködnek. Az általános iskolai nevelést-oktatást intézményfenntartó társulásban biztosítják a gyıri kistérség 15 településén [Abda Börcs; Bıny Rétalap, Mezıörs Rétalap; Dunaszeg Dunaszentpál; Enese Rábaszentmihály, Kisbabot (Téti kistérség), Bezi, Fehértó (Csornai kistérség); Gyırladamér Gyırújfalu; Kisbajcs Vámosszabadi Nagybajcs Vének; Töltéstava Gyırság (Pannonhalmi kistérség)]. Gyır, Kunsziget és Mezıörs településeken nem önkormányzati fenntartású általános iskolák/tagiskolák is mőködnek. Az iskolai napközi otthonos feladatellátás fenntartói háttere megegyezik az általános iskolai nevelésnél-oktatásnál leírtakkal. Az alapfokú mővészetoktatást 3 település [Gyır (nem önkormányzati fenntartású alapfokú mővészetoktatási intézmények is mőködnek a városban), Gyırzámoly, Ikrény] oldja meg önállóan, saját fenntartású intézménye által; 4 település intézményfenntartó társulásban (Kisbajcs Vámosszabadi Nagybajcs Vének); 15 település ezt a közoktatási feladatot kiszervezte (Abda, Börcs, Dunaszeg, Dunaszentpál, Enese, Gönyő, Gyır (nem önkormányzati fenntartású alapfokú mővészetoktatási intézmények is mőködnek a városban), Gyırladamér, Gyırújbarát, Gyırújfalu, Kunsziget, Nagyszentjános, Nyúl, Pér, Rábapatona]; 3 településen (Gyır, Mezıörs, Öttevény) pedig alapítványi, egyházi feladatellátóval kötött a fenntartó megállapodást erre a közoktatási feladatra. Az alapfokú mővészetoktatás ellátatlan Bıny, Koroncó, Rétalap és Töltéstava településeken. A szakszolgálati feladatok ellátását Kunsziget település kivételével a Társulási Megállapodásban foglaltak alapján a többcélú kistérségi társulás szervezi. Bölcsıdét 5 településen (Gyır, Abda, Bıny, Gyırladamér és Gyırzámoly) saját fenntartású intézményként mőködtetnek. 20

IV. A KÖZOKTATÁSI FELADATELLÁTÁS JELLEMZİI A KISTÉRSÉGBEN IV.1. AZ ÓVODAI ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLAI FELADATELLÁTÁS FORMÁJA A 2009/2010. NEVELÉSI/TANÉVBEN Település Mely településekkel együtt látja el 21 Óvodai nevelés 86. (1) Általános iskolai oktatás 86. (1) Abda Börcs Ó+I Ikrény Ó 2 2 Bıny Rétalap I 1 2 Börcs Abda Ó+I, Ikrény Ó 2 2 Dunaszeg Dunaszentpál I 1 2 Dunaszentpál Dunaszeg I 1 2 Enese Rábaszentmihály, Fehértó Ó+I 1-8. Kisbabot I, 1-8. o. 2 2 Gönyő 1 1 Gyır lásd Gyır Megyei Jogú Város Közoktatásfejlesztési Tervében Gyırladamér Gyırújfalu Ó+I 2 2 Gyırújbarát 1 1 Gyırújfalu Gyırladamér I+Ó 2 2 Gyırzámoly 1 1 Ikrény Abda Ó, Börcs Ó 2 1 Kisbajcs Vének Ó+I, Nagybajcs I, Vámosszabadi I 2 2 Koroncó Rábapatona Ó, 2 1 Kunsziget 1 3 Mezıörs Rétalap I 1 2, 3 Nagybajcs Kisbajcs I, Vének I, Vámosszabadi I 1 2 Nagyszentjános 1 1 Nyúl 1 1 Öttevény 1 1 Pér 1 1 Rábapatona Koroncó Ó, 2 1 Rétalap Mezıörs I, Bıny I 1 2 Töltéstava Gyırság Ó+I 2 2 Vámosszabadi Kisbajcs I, Vének I, Nagybajcs I 1 2 Vének Kisbajcs Ó+I 2 2 Alkalmazott kódok és rövidítések: Ó = óvodai nevelés, I = általános iskolai nevelés-oktatás 1 a települési önkormányzat által önállóan fenntartott nevelési-oktatási intézmény 2 intézményi társulási formában ellátott feladat 3 alapítványi feladatellátás (Vocational Academy, Gyır: Kunsziget; Magyar Mőhely: Mezıörs) Félkövér bető: a településen önállóan és/vagy intézményfenntartó társulásban és/vagy közoktatási megállapodás keretében mőködtetett közoktatási intézmények; dılt bető: a településen mőködı tagóvoda és/vagy tagiskola; félkövér és dılt bető: a településen önállóan mőködtetett óvoda ill. tagóvoda és/vagy tagiskola.

IV.2. A GYİRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS TELEPÜLÉSEIN MŐKÖDİ ALAPFOKÚ NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK ÓVODÁK Feladat-ellátási hely Abda Börcs Bıny Dunaszeg Dunaszentpál Enese Rábaszentmihály (Téti kistérség) Fehértó ( Csornai kistérség) Gönyő Gyır Gyırladamér Gyırújfalu Gyırzámoly Ikrény Kisbajcs Kunsziget Óvoda neve, címe, OM azonosítója Mézeskalács Körzeti Napközi Otthonos Óvoda 9151 Abda, Szent Imre u. 2. 030370 abdai óvoda tagóvodája: Pitypang Napközi Otthonos Tagóvoda 9152 Börcs, Erzsébet tér 4/A Szivárvány Óvoda 9073 Bıny, Ady Endre u. 3. 030372 Napközi Otthonos Óvoda 9174 Dunaszeg, Ifjúság u. 1/A 030373 Duna-Gyöngye Óvoda 9175 Dunaszentpál, Iskola tér 2. 030374 Tündérkastély Óvoda 9143 Enese, Petıfi u. 26. 030375 enesei óvoda tagóvodája: Tündérkastély Óvoda Tagóvodája 9135 Rábaszentmihály, Kossuth L. u. 13. enesei óvoda tagóvodája: Tündérkastély Óvoda Tagóvodája 9163 Fehértó, Zrinyi u. 55. Kék Duna Óvoda 9071 Gönyő, Bem J. út 6-8. 030378 lásd Gyır Megyei Jogú Város Közoktatás-fejlesztési Tervében Bóbita Óvoda 9173 Gyırladamér, Petıfi tér 1/a. 030381 gyırladaméri óvoda tagóvodája: Vadvirág Óvoda 9171 Gyırújfalu, Mártírok u. 5/B 030385 Napközi Otthonos Óvoda* 9172 Gyırzámoly, Szent István u. 11. 030386 abdai óvoda tagóvodája: Napsugár Napköziotthonos Tagóvoda 9141 Ikrény, Széchenyi u. 16 030370 Nefelejcs Óvoda 9062 Kisbajcs, Kossuth L. u. 19. 030389 Tündérvár Óvoda 9184 Kunsziget, Petıfi tér 12. 030391 22

Feladat-ellátási hely Nagyszentjános Nyúl Öttevény Pér Rétalap Vámosszabadi Óvoda neve, címe, OM azonosítója Tarka Lepke Óvoda 9072 Nagyszentjános, József A. u. 6. 030394 Aranykapu Óvoda 9082 Nyúl, Kossuth u. 50. 030395 Mackókuckó Napközi Otthonos Óvoda 9153 Öttevény, Fı u. 105. 030396 Napközi Otthonos Óvoda 9099 Pér, Szent Imre u. 11. 030399 Napközi Otthonos Óvoda* 9074 Rétalap, Széchenyi u. 129. 200831 Napközi Otthonos Óvoda 9061 Vámosszabadi, Szabadi u. 53. 030410 ÁLTALÁNOS ISKOLÁK Feladat-ellátási hely Abda Börcs Bıny Dunaszeg Dunaszentpál Enese Gönyő Gyır Gyırladamér Iskola neve, címe, OM azonosítója Zrínyi Ilona Általános Iskola 9151 Abda, Dózsa Gy. u. 1. 030581 abdai iskola 1 4. évfolyamos tagiskolája: 9152 Börcs, Erzsébet tér 4. Szent István Király Általános Iskola 9073 Bıny, Ady Endre u. 5. 030583 Körzeti Általános Iskola 9174 Dunaszeg, Ifjúság u. 1. 030584 dunaszegi iskola 1 4. évfolyamos tagiskolája: 9175 Dunaszentpál, Iskola tér 2. Általános Iskola 9143 Enese, Petıfi u. 24. 030585 Széchenyi István Általános Iskola 9071 Gönyő, Kossuth L. út 65. 030588 lásd Gyır Megyei Jogú Város Közoktatás-fejlesztési Tervében Községi Általános Iskola 9173 Gyırladamér Petıfi tér 1. 030624 23

Feladat-ellátási hely Gyırújfalu Koroncó Nagyszentjános Nyúl Öttevény Pér Iskola neve, címe, OM azonosítója gyırladaméri iskola 1 4. évfolyamos tagiskolája: 9171 Gyırújfalu, Táncsics M. u. 2. II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 9113 Koroncó, Rákóczi u. 41. 030598 Hunyadi Mátyás Általános Iskola 9072 Nagyszentjános, Árpád u. 11/A 030601 Pilinszky János Általános Iskola 9082 Nyúl, Jókai u. 21. 030602 Általános Iskola 9153 Öttevény, Fı u. 143. 030603 Öveges József Általános Iskola 9099 Pér, Szent Imre u. 7. 030606 Feladat-ellátási hely Gyır Gyırladamér Gyırújbarát Gyırzámoly Kisbajcs Vámosszabadi Kunsziget TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNYEK Intézmény neve, címe, OM azonosítója lásd Gyır Megyei Jogú Város Közoktatás-fejlesztési Tervében Bóbita Óvoda és Bölcsıde 9173 Gyırladamér, Petıfi tér 1/A 030381 II. Rákóczi Ferenc Általános Mővelıdési Központ 9081 Gyırújbarát, Veres P. u. 98. 030592 Petıfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény* 9172 Gyırzámoly, Iskola u. 1. 030594 Vörösmarty Mihály Általános és Alapfokú Mővészetoktatási Iskola 9062 Kisbajcs, Arany J. u. 20. 030597 kisbajcsi iskola 1 4. évfolyamos tagiskolája: 9061 Vámosszabadi, Szabadi u. 57. Vocational Academy Óvoda, Általános Iskola, Kéttannyelvő Általános Iskola, Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, Kéttannyelvő Szakközépiskola, Szakiskola, Gimnázium, Diákotthon és Felnıttképzı Intézmény (Gyır, OM: 101333) Kunszigeti Tagiskolája** 9184 Kunsziget, Petıfi tér 12. Weöres Sándor Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda*** 9097 Mezıörs, Fı út 83. 030600 Mezıörs Magyar Mőhely Általános Mővelıdési Központ** 9097 Mezıörs, Fı u. 64. 102290 ** A kunszigeti intézmény és a mezıörsi Magyar Mőhely ÁMK alapítványi fenntartásúak. 24

Feladat-ellátási hely Nagybajcs Rábapatona Koroncó Töltéstava Gyırság (Pannonhalmi kistérség) Intézmény neve, címe, OM azonosítója Napsugár Óvoda és Bölcsıde 9063 Nagybajcs, Iskola u. 1. 030393 Petıfi Sándor ÁMK, Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda 9142 Rábapatona, Rákóczi u. 85. 030608 rábapatonai ÁMK tagóvodája: 9113 Koroncó, Rákóczi u. 39. Fiáth János Általános Mővelıdési Központ 9186 Töltéstava, Iskola u. 40 42. 030618 töltéstavai ÁMK tagóvodája: Gyırsági Óvoda 9084 Gyırság, Öreg u. 22. töltéstavai ÁMK 1 4. évfolyamos tagiskolája: 9084 Gyırság, Öreg u. 11. A többcélú intézmények körébıl a gyırzámolyi, az ikrényi és a kisbajcsi intézmények alapító okiratuk szerint alapfokú mővészetoktatási intézményként is mőködnek. 25

IV.3. AZ ÓVODAI FELADATELLÁTÁS INTÉZMÉNYI ÉS SZERVEZETI KERETEI A KISTÉRSÉGBEN A KÖTELEZİ FELADATELLÁTÁS BIZTOSÍTÁSÁNAK MÓDJA, FORMÁJA Intézményi társulásban mőködtetett óvodák 1. Mézeskalács Körzeti Napközi Otthonos Óvoda, Abda Tagóvoda: Pitypang Napközi Otthonos Tagóvoda: Börcs Tagóvoda: Napsugár Napközi Otthonos Tagóvoda: Ikrény 2. Tündérkastély Óvoda, Enese Tagóvoda: Rábaszentmihály és Fehértó 3. Napközi Otthonos Óvoda, Rétalap Tagóvoda: Mezıırs Önállóan mőködtetett óvodák 1. Szivárvány Óvoda, Bıny 2. Napközi Otthonos Óvoda, Dunaszeg 3. Duna-Gyöngye Óvoda, Dunaszentpál 4. Petıfi Sándor ÁMK, Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda, Rábapatona Tagóvoda: Koroncó 5. Bóbita Óvoda és Bölcsıde, Gyırladamér Tagóvoda: Gyırújfalu 4. Kék Duna Óvoda, Gönyő 5. II. Rákóczi Ferenc Általános Mővelıdési Központ, Gyırújbarát 6. Napközi Otthonos Óvoda, Gyırzámoly* 6. Fiáth János ÁMK, Töltéstava Tagóvoda: Gyırság 7. Tündérvár Óvoda, Kunsziget 8. Napsugár Óvoda és Bölcsıde, Nagybajcs 9. Tarka Lepke Óvoda, Nagyszentjános 10. Aranykapu Óvoda, Nyúl 11. Napközi Otthonos Óvoda, Öttevény 12. Napközi Otthonos Óvoda, Pér 13. Nefelejcs Óvoda, Kisbajcs 14. Napközi Otthonos Óvoda, Vámosszabadi 26

Gyır óvodáit lásd Gyır Megyei Jogú Város Közoktatás-fejlesztési Tervében. A Gyıri Többcélú Kistérségi Társulás területén Gyır óvodái nélkül 20 székhelyóvoda és 5 tagóvoda mőködik. Két intézmény, az enesei óvoda és a töltéstavai ÁMK tagóvodái (tehát további kettı) a szomszédos kistérségekben találhatóak, Rábaszentmihály (Téti kistérség) és Gyırság (Pannonhalmi kistérség) településeken, így a kistérséghez összesen 27 óvodai feladatellátási hely tartozik. A kistérség települései közül csak Vének településen nem mőködik óvoda. A kistérség településein (Gyır óvodái nélkül) felekezeti, alapítványi fenntartású óvoda nem mőködik. 27

A KÖTELEZİ FELVÉTELT BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNYEK KÖRE ÉS AZOK KÖRZETHATÁRAI Kötelezı felvételt biztosító óvodák Mely települések gyermekeit látja el? Mézeskalács Körzeti Napközi Otthonos Óvoda, Abda Tagóvoda: Pitypang Napközi Otthonos Tagóvoda: Börcs Tagóvoda: Napsugár Napközi Otthonos Tagóvoda: Ikrény Szivárvány Óvoda, Bıny Napközi Otthonos Óvoda, Dunaszeg Duna-Gyöngye Óvoda, Dunaszentpál Tündérkastély Óvoda, Enese Tagóvoda: Rábaszentmihály (Téti kistérség) Tagóvoda: Fehértó (Csornai kistérség) Kék Duna Óvoda, Gönyő Gyır Bóbita Óvoda és Bölcsıde, Gyırladamér Tagóvoda: Vadvirág Óvoda Gyırladamér tagóvodája II. Rákóczi Ferenc Általános Mővelıdési Központ, Gyırújbarát Napközi Otthonos Óvoda, Gyırzámoly Nefelejcs Óvoda, Kisbajcs Tündérvár Óvoda, Kunsziget Weöres Sándor Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda, Mezıörs (Rétalap tagóvodája) Napsugár Óvoda és Bölcsıde, Nagybajcs Tarka Lepke Óvoda, Nagyszentjános Aranykapu Óvoda, Nyúl Napközi Otthonos Óvoda, Öttevény Napközi Otthonos Óvoda, Pér Petıfi Sándor ÁMK, Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda, Rábapatona Tagóvoda: Koroncó Napközi Otthonos Óvoda, Rétalap Fiáth János ÁMK, Töltéstava Tagóvoda: Gyırság (Pannonhalmi kistérség) Napközi Otthonos Óvoda, Vámosszabadi Abda Börcs Ikrény Bıny Dunaszeg Dunaszentpál Enese Rábaszentmihály Fehértó Gönyő Gyır Gyırladamér Gyırújfalu Gyırújbarát Gyırzámoly Kisbajcs, Vének Kunsziget Mezıörs Nagybajcs Nagyszentjános Nyúl Öttevény Pér Rábapatona Koroncó Rétalap Töltéstava Gyırság Vámosszabadi 28

INTÉZMÉNYI STRUKTÚRA, FÉRİHELYEK, CSOPORTLÉTSZÁMOK, KIHASZNÁLTSÁGI MUTATÓK ÓVODAI MAXIMÁLIS FÉRİHELYEK SZÁMA Óvoda 29 Férıhelyek száma Abda 100 Börcs (Abda tagóvodája) 50 Bıny 70 Dunaszeg 75 Dunaszentpál 25 Enese 75 Rábaszentmihály (Enese tagóvodája) 25 Fehértó (Enese tagóvodája) 25 Gönyő 125 Gyır 5580* Gyırladamér 60 Gyırújbarát 250 Gyırújfalu 75 Gyırzámoly 100 Ikrény (Abda tagóvodája) 60 Kisbajcs 48 Kunsziget 50 Mezıörs (Rétalap tagóvodája) 50 Nagybajcs 25 Nagyszentjános 60 Nyúl 161 Öttevény 100 Pér 75 Rábapatona 100 Koroncó (Rábapatona tagóvodája) 75 Rétalap 25 Töltéstava 65 Gyırság (Töltéstava tagóvodája) 50 Vámosszabadi 50 Összesen 7629 * Önkormányzati és nem önkormányzati fenntartású összesen.

AZ ÓVODÁK CSOPORTSZERKEZET SZERINTI SZERVEZİDÉSE ÉS LÉTSZÁMADATAI A 2009/2010. NEVELÉSI NÉVBEN Csoport Csoport Összes Óvoda kis középsı nagy vegyes átlag Férıhely cs. lsz. cs. lsz. cs. lsz. cs. lsz. cs. lsz. létszám Abda 1 34 0 0 1 27 2 47 4 108 27 100 Börcs (Abda tagóvodája) 0 0 0 0 0 0 1 39 1 39 39 50 Bıny 0 0 1 27 1 25 1 18 3 70 23,3 70 Dunaszeg 1 27 1 25 1 24 0 0 3 76 25,3 75 Dunaszentpál 0 0 0 0 0 0 1 22 1 22 22 25 Enese 1 31 1 28 1 23 0 0 3 82 27,3 75 Rábaszentmihály (Enese 0 0 0 0 0 0 1 14 1 14 14 25 tagóvodája) Fehértó (Enese tagóvodája) 0 0 0 0 0 0 1 18 1 18 18 25 Gönyő 1 26 2 51 1 23 1 28 5 128 25,6 125 Gyır* 5580 Gyırladamér 0 0 0 0 0 0 2 64 2 64 32 60 Gyırújbarát 0 0 0 0 0 0 9 212 9 212 23,6 250 Gyırújfalu (Gyırladamér tagóvodája) 1 26 1 21 1 25 0 0 3 71 23,7 75 Gyırzámoly 1 30 1 29 2 48 0 0 4 107 26,75 100 Ikrény (Abda tagóvodája) 0 0 0 0 0 0 2 48 2 48 24 60 Kisbajcs 0 0 0 0 0 0 2 33 2 33 16,5 48 Kunsziget 1 33 0 0 0 0 1 27 2 60 30 50 Mezıörs (Rétalap tagóvodája) 0 0 0 0 0 0 2 50 2 50 25 50 Nagybajcs 0 0 0 0 0 0 1 26 1 26 26 25 Nagyszentjános 0 0 0 0 0 0 2 58 2 58 29 60 Nyúl 1 13 2 26 2 55 1 17 6 137 22,8 161 Öttevény 0 0 0 0 0 0 4 102 4 102 25,5 100 Pér 1 26 0 0 0 0 2 42 3 68 22,7 75 Rábapatona 1 21 0 0 1 25 2 47 4 93 23,25 100 Koroncó (Rábapatona tagóvodája) 1 17 1 21 1 17 0 0 3 65 21,73 75 Rétalap 0 0 0 0 0 0 1 22 1 22 22 25 Töltéstava 0 0 0 0 0 0 2 65 2 65 32,5 65 Gyırság (Töltéstava tagóvodája) 30 n.a. n.a. n.a. 50 Vámosszabadi 1 23 1 21 1 20 0 0 3 63 21 50 Összesen 12 307 11 249 13 312 40 981 77 1897 24,79 7604

Az önálló ill. székhelyóvodákat félkövér, a tagóvodákat dılt betővel jelöltük. * Gyır adatait lásd Gyır Megyei Jogú Város Közoktatás-fejlesztési Tervében. Önkormányzati és nem önkormányzati fenntartású összesen. A kistérség területén a jelenlegi óvodások összlétszáma Gyır óvodás létszáma nélkül 1883 fı. A jelenlegi 1999 óvodai férıhelyre Gyır férıhelyei nélkül felvett gyermekek száma 1883 fı, tehát 116 nem kihasznált, üres férıhely van a kistérségben. Az óvodai férıhely-kihasználtság 94%-os. Az 1. számú diagram a gyıri kistérség óvodáinak férıhely-kihasználtságát mutatja. Az adatokat elemezve megállapíthatjuk, hogy a megyei átlag alatti férıhely-kihasználtsággal mőködik Kisbajcs, Börcs (tagóvoda), Rábaszentmihály (tagóvoda) Fehértó (tagóvoda) községekben az óvoda. 100% feletti kihasználtságú az óvoda Abda, Enese, Gönyő, Gyırladamér, Kunsziget, Nyúl, Vámosszabadi településeken. Közülük is kiemelkedıen magas, 126% kihasználtságú Vámosszabadi óvodája. Férıhely-kihasználtsági mutató a kistérségben %-ban 140 130 120 110 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 Abda Bıny Börcs Dunaszeg Dunaszentpál Enese Rábaszentmihály Gönyő Gyırladamér Gyırújbarát Gyırújfalu Gyırzámoly Ikrény Kisbajcs Koroncó Kunsziget Mezıörs Nagybajcs Nagyszentjános Nyúl Öttevény Pér Rábapatona Töltéstava Gyırság Vámosszabadi 1. számú diagram 31

Az óvodai csoportok Gyır adatai nélkül 53%-a vegyes életkorú csoport. A viszonylag magas arány oka, hogy a kistelepüléseken egy csoporttal mőködı intézményekben csak egy vegyes életkorú csoport indítására van lehetıség, de több nagy óvoda (pl. Öttevény, Gyırújbarát) is ezen korszerő óvodapedagógiai elvek szerint szervezett csoportformát helyezi elıtérbe. A kistérség csoportjainak átlaglétszáma Gyır adatai nélkül 25 fı, ami megfelel a jogszabályi elıírásnak. Kiemelkedıen magas Börcs községben, ahol az átlaglétszám 39 fı. A börcsi tagóvoda gyermeklétszáma túllépi a Kt.-ban rögzített 25 fıs maximális létszámot [amelytıl fenntartói és Oktatási Hivatal általi engedéllyel el lehet térni a Kt. 3. sz. melléklete II/7. pontjában és 95/A. (11) bekezdésében meghatározott mértékben]. A Kt.-ban meghatározott átlaglétszám alatti (16 fı) a csoportlétszám Enese rábaszentmihályi tagóvodájában, de a normatíva igényléséhez elıírt minimum létszám itt is biztosított. Az óvodák kihasználtságának egy másik releváns mutatója az egy óvodapedagógusra jutó gyermekek száma. A kistérség jellemzıit az alábbi diagram szemlélteti. Viszonyítási alapként táblázatba foglaltuk az országos, megyei, városi és az OECD országok átlagait. Egy pedagógusra jutó gyermekek száma a kistérségben 25 20 15 10 5 0 Abda Bıny Börcs Dunaszeg Dunaszentpál Enese Rábaszentmihály Gönyő Gyırladamér Gyırújbarát Gyırújfalu Gyırzámoly Ikrény Kisbajcs Koroncó Kunsziget Mezıörs Nagybajcs Nagyszentjános Nyúl Öttevény Pér Rábapatona Rétalap Töltéstava Gyırság Vámosszabadi Országos átlag Megyei átlag Városi átlag OECD országok átlaga 10,6 10,4 10,2 15,5 Az egy óvodapedagógusra jutó gyermekek száma Pér és Gyırzámoly községekben közelíti meg a legjobban az országos és a megyei átlagot. Az országos átlag körüli Abda, Gönyő és Ikrény községekben. Kiemelkedıen magas Börcs, Gyırújfalu, Rétalap községekben, aminek oka a magas létszámon túl a kellı számú óvodapedagógus alkalmazásának hiánya. 32

A BEJÁRÓ, AZ SNI, A HÁTRÁNYOS ILL. HALMOZOTTAN HÁTRÁNYOS HELYZETŐ GYERMEKEK SZÁMA A 2007/2008. NEVELÉSI ÉVBEN Óvoda Összes Ebbıl gyermek bejáró SNI hátrányos/halmozottan hátrányos helyzető Abda 102 14 1 5/3 Börcs (Abda tagóvodája) 39 0 0 6/1 Bıny 70 3 2 12/1 Dunaszeg 76 0 0 7/0 Dunaszentpál 22 1 0 1/0 Enese 82 7 1 2/6 Rábaszentmihály (Enese tagóvodája) Fehértó (Enese tagóvodája) 14 0 1 2/0 18 1 0 0 Gönyő 128 1 5 0/0 Gyır* Gyırladamér 64 10 0 4/0 Gyırújbarát 212 3 13 4/1 Gyırújfalu 71 6 0 3/0 Gyırzámoly 107 10 1 6/0 Ikrény 48 12 1 4/1 Kisbajcs 33 11 0 3/0 Kunsziget 60 2 4 4/0 Mezıörs (Rétalap tagóvodája) 48 2 0 5/0 Nagybajcs 26 3 0 0/0 Nagyszentjános 58 0 0 2/3 Nyúl 137 0 8 0/0 Öttevény 102 1 1 0/0 Pér 68 1 1 4/0 Rábapatona 93 0 0 11/1 Koroncó (Rábapatona tagóvodája) 65 1 2 4/5 Rétalap 22 1 0 9/0 Töltéstava 60 0 2 5/0 Gyırság (Töltéstava tagóvodája) 41 0 0 9/1 Vámosszabadi 63 0 0 0/0 Összesen 1929 90 43 112/23 Az önálló ill. székhelyóvodákat félkövér, a tagóvodákat dılt betővel jelöltük. * Gyır adatait lásd Gyır Megyei Jogú Város Közoktatás-fejlesztési Tervében. 33

A megyei fejlesztési tervvel összhangban a települések célja az óvodákat helyben megtartani és az óvodás gyermekek utaztatását a legminimálisabb szinten tartani. A Polgármesteri Hivatalok és az intézményvezetık adatszolgáltatása alapján a 2007/2008. nevelési évben Gyır adatai nélkül 1801 gyermek lakóhelyén veszi igénybe az óvodai nevelést, 89 gyermek társulási megállapodás vagy szabad óvodaválasztás alapján a 27 óvodai feladat-ellátási helyen bejáróként veszi igénybe az óvodai nevelést. A 89 bejáró gyermek közül tömegközlekedéssel 17 fıt, egyéni (szülıi személygépkocsival) megoldással 72 fıt utaztatnak. Iskolabusszal, falugondnoki szolgálattal senki sem utazik a kistérségben. A KISTÉRSÉG ÓVODÁIBA BEJÁRÓK KÖZLEKEDÉSÉNEK MÓDJA Település Bejárók összesen Tömegközlekedéssel 34 Egyéni (szülıi személygépkocsival) Abda 14 0 14 Börcs (Abda tagóvodája) 0 0 0 Bıny 3 1 2 Dunaszeg 0 0 0 Dunaszentpál 1 0 1 Enese 7 0 7 Rábaszentmihály (Enese tagóvodája) 0 0 0 Fehértó (Enese tagóvodája) 1 0 1 Gönyő 1 0 1 Gyır* Gyırladamér 10 0 10 Gyırújbarát 3 0 3 Gyırújfalu 6 0 6 Gyırzámoly 10 0 10 Ikrény 2 0 2 Kisbajcs 11 1 10 Kunsziget 2 0 2 Mezıörs (Rétalap tagóvodája) 12 12 0 Nagybajcs 3 0 3 Nagyszentjános 0 0 0 Nyúl 0 0 0 Öttevény 1 0 1 Pér 1 1 0 Rábapatona 0 0 0 Koroncó (rábapatonai ÁMK tagóvodája) 1 1 0 Rétalap 1 1 0 Töltéstava 0 0 0 Gyırság (töltéstavai 0 0 0 ÁMK tagóvodája) Vámosszabadi 0 0 0 Összesen 89 17 72