Kovács Lajos. A közigazgatás egyes elemeinek összehasonlítása a magyar és az azeri államberendezkedésben



Hasonló dokumentumok
A GLOBÁLIS MILITARIZÁCIÓS INDEX

MUNKABALESETEK ALAKULÁSA AZ EURÓPAI UNIÓS CSATLAKOZÁST KÖVETŐEN

Románia nemzeti védelmi stratégiája

Részfejezetek egy Nemzetbiztonsági Stratégia elkészítéséhez (forrásmunkák felhasználásával összeállította Várhalmi Miklós, 2001)

A HONVÉDELMI TÁRCA KÖLTSÉGVETÉSE A SZÁMOK TÜKRÉBEN ( ) MINISTRY OF NATIONAL DEFENCE S BUDGET IN THE MIRROR OF THE NUMBERS ( )


AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2009/81/EK IRÁNYELVE

Az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződés

KATONAI BESZERZÉS II. A KÖZBESZERZÉS, (KÖZ)BESZERZÉS, BESZERZÉS RENDSZERE

THE RELATIONSHIP BETWEEN THE STATE OF EDUCATION AND THE LABOUR MARKET IN HUNGARY CSEHNÉ PAPP, IMOLA

Együttes javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Téma Megjegyzés Tanszék Konzulens Fogyasztóvédelem az Európai Unióban Alapszakosoknak. Európai Köz- és Magánjogi Tanszék Dr. Bóka János Az Európai

Dr. Kónya László Dr. Farkas Zsolt Dr. Pusztai Adél Dr. Tózsa István Dr. Simon Barbara Tóth Ferenc AZ ÖNKORMÁNYZAT JOGÁLLÁSA ÉS DÖNTÉSI KOMPETENCIÁJA

Szociális párbeszéd a helyi és regionális önkormányzati ágazatban: áttekintés

A javaslatról általában

Gyakran ismételt kérdések

EURÓPAI PARLAMENT. Plenárisülés-dokumentum B6-0413/2008 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY. a Tanács és a Bizottság nyilatkozatait követıen

A MAGYAR KÜLÖNLEGES ERŐK LOGISZTIKAI TÁMOGATÁSA

H A D T U D O M Á N Y I S Z E M L E

Tájékoztatások és közlemények

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

A VILLAMOSENERGIA-KRÍZIS KEZELÉS SZABÁLYOZÁSA MAGYARORSZÁGON

TIT HADTUDOMÁNYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI EGYESÜLET BIZTONSÁGPOLITIKAI FÜZETEK. Dr. Héjja István MAGYARORSZÁG EURO-ATLANTI CSATLAKOZÁSA BUDAPEST 1998

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Vidékfejlesztési sajátosságok, adaptálható megoldások a svájci vidékfejlesztési gyakorlat alapján

9.3. Részfejezetek egy Nemzetbiztonsági Stratégia elkészítéséhez (forrásmunkák felhasználásával összeállította: Várhalmi Miklós, 2001.

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Tapolca Város Önkormányzata Felülvizsgálva: 2015.

Székelyföld autonómia-statutúma írta Dr. Csapó I. József (Tervezet)

Lakossági és közigazgatási

VIETNAM - A MAGYAR FEJLESZTÉSI EGYÜTTMŰKÖDÉS ÁZSIAI

Székelyföld autonómiastatútuma. Székely Nemzeti Tanács, [

Tatai Kistérségi Többcélú Társulás Esélyegyenlőségi Programja

Magyarország katasztrófavédelme

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSI KONCEPCIÓJA (2015. január december 31. közötti időszakra vonatkozólag)

TERÜLETI EGYÜTTM KÖDűST SEGÍT PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA A BICSKEI JÁRÁSBAN JEP

A BÜKKI KARSZTVÍZSZINT ÉSZLELŐ RENDSZER KERETÉBEN GYŰJTÖTT HIDROMETEOROLÓGIAI ADATOK ELEMZÉSE

Szatmári László alezredes, a ZMNE doktorandusza

C.) EGYÉB JOGSZABÁLYI VÁLTOZTATÁSOK

P7_TA-PROV(2010)0490 Az Afganisztánra vonatkozó új stratégia

NEGYEDIK ÉRTÉKELÉSI KÖR. A parlamenti képviselőket, bírákat és ügyészeket érintő korrupció megelőzése ÉRTÉKELŐ JELENTÉS MAGYARORSZÁG

LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA

MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA október 3., hétfõ. Tartalomjegyzék

HELYI KONFLIKTUSOK AZ ÍROTT MÉDIÁBAN

XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE. Állami támogatási értesítő. Jelentés az uniós tagállamok által nyújtott állami támogatásokról

A katasztrófavédelem egységes nemzeti rendszere. Védelmi Felkészítés

EGÉSZSÉGÜGYI KÖZBESZERZÉS 2014 MEDICAL PROCUREMENT IN 2014

Szabó Beáta. Észak-Alföld régió szociális helyzetének elemzése

Gyermekjóléti alapellátások és szociális szolgáltatások. - helyzetértékelés március

Közlekedéssel összefüggő tűzoltósági feladatok és a fejlesztés lehetőségei

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: A TANÁCS RENDELETE

H A D T U D O M Á N Y I S Z E M L E

MEZŐGAZDASÁGI HULLADÉKOT FELDOLGOZÓ PELLETÁLÓ ÜZEM LÉTESÍTÉSÉNEK FELTÉTELEI

Az ún. státustörvényrõl 1

Tudományos önéletrajz. József Attila Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Szeged Ideje Diploma. Jogász

Ombudsmani intézmény az új rendszerben

DEVELOPMENT OF HUNGARIAN AND AUSTRIAN ORGANIC FARMING. By: KOLTAI, JUDIT MAZÁN, MÁRIÓ CSATAI, RÓZSA

COOPERATION IN THE CEREAL SECTOR OF THE SOUTH PLAINS REGIONS STRÉN, BERTALAN. Keywords: cooperation, competitiveness, cereal sector, region, market.

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

Somlyódyné Pfeil Edit: Közigazgatási eszközök a szuburbanizáció hatásainak kezelésére a Pozsonyi agglomeráció területén

Társadalmi szükségletek szociális védelmi rendszerek

CIG 87/04 ADD 2 REV 2

MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT SZÉCSÉNY VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJÁHOZ ÉS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁHOZ

VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA. Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens

AZ ERDÕ NÖVEKEDÉSÉNEK VIZSGÁLATA TÉRINFORMATIKAI ÉS FOTOGRAMMETRIAI MÓDSZEREKKEL KARSZTOS MINTATERÜLETEN

A POLGÁRI VÉDELEM KIALAKULÁSA, SZEREPE A KATASZTRÓFAVÉDELEM EGYSÉGES RENDSZERÉBEN

NOTE Hungarian delegation Delegations Decisions of Supreme Courts and Constitutional Courts concerning the European Arrest Warrant

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Csanádpalota Város Önkormányzata

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1314/2013. számú ügyben

E L Ő T E R J E S Z T É S

MAGYAR KÖZLÖNY. 47. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA április 19., csütörtök. Tartalomjegyzék évi XXXVI. törvény Az Országgyûlésrõl 8364

DOKUMENTUMOK. (Részlet)

BOLYAI SZEMLE KÜLÖNSZÁM

Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK november

A 21. század hadviselésének néhány fõbb jellemzõje

Az új és azóta visszavont minimumfeltétel rendszer anomáliáiról

Kisújszállás Város Önkormányzata

Az Országgyûlés 1993 júniusában közel 100%-os többséggel

A romániai Székelyföld autonómia statútuma Preambulum

AZ ÖNKORNÁNYZATI VAGYON ÁLLAMI HASZNÁLATBA VÉTELE. A közoktatás és a köznevelés rendszerének összevetése

A Mensa alapszabálya

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK. A schengeni rendszer helyreállítása - ütemterv

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Salgótarjáni Katasztrófavédelmi Kirendeltség

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FEJLESZTÉSÉRE

Szándékos károkozás elleni védelem sajátosságai a súlyos balesetek elleni szabályozás területén

A Magyar Honvédség hírrendszerének továbbfejlesztése

Régiók Bizottsága. 9. szakbizottsági ülés szeptember 19. A Külkapcsolatok és decentralizált együttmûködés szakbizottság VÉLEMÉNYTERVEZETE

KISVÁLLALATOK KOMMUNIKÁCIÓS SAJÁTOSSÁGAI NEMZETKÖZI ÜZLETI TÁRGYALÁSOK TÜKRÉBEN SZŐKE JÚLIA 1

A BIZTONSÁGTECHNIKAI SZAKEMBER HELYE ÉS SZEREPE IPARI LÉTESÍTMÉNYEK TERVEZÉSÉNÉL

Helyi Esélyegyenlőségi Program. VASASSZONYFA Község Önkormányzata november 12. Felülvizsgálva: november 30.

A z olyan nemzetközi szervezetek, mint az EBESZ, az ENSZ és különösen

Latorcai Csaba. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. (Szent István király intelmei Imre herceghez)

Oktatási kézikönyv a diszkriminációról

CSIMA BEÁTA. Reintegrációs tevékenység a büntetés-végrehajtásban. Reintegration activities in the Hungarian penitentiary service

Az értékpapír fogalma a régi és az új magyar Ptk.-ban

JAVASLAT. a TÁMOP /K kódjelű pályázathoz kapcsolódóan a Nógrád Megyei Humán Fejlesztési Stratégia elfogadására

Az EU választási megfigyelési küldetései: célok, gyakorlati lépések és a jövőbeni kihívások

KAI SKOGSTROM AZ EURÓPAI UNIÓ RENDİRI MISSZIÓJÁNAK FELADATA BOSZNIA- HERCEGOVINA HATÁRİRSÉGÉNEK FEJLESZTÉSÉBEN. 1. Bevezetés

A Balatoni Múzeum Fenntarthatósági Terve (Local Agenda 21)

A DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ ALAPSZABÁLYA

Átírás:

Kovács Lajos A közigazgatás egyes elemeinek összehasonlítása a magyar és az azeri államberendezkedésben A demokrácia szintjei Rezümé A szerző a tanulmányban Magyarországot és Azerbajdzsán közigazgatási, államszervezeti rendszerét, valamint a honvédelmének, katasztrófavédelmének és polgári védelmének a felépítését hasonlítja össze. Azerbajdzsánban erős központi hatalom működik, amit a külföldi sajtó sokszor diktatúraként emleget. Azonban, mindezzel párhuzamosan meg kell említeni, hogy a politikai közvélekedés szerint Azerbajdzsán a világ muszlim országai közül az egyik legdemokratikusabb. Az országban szabad választásokat tartanak és működnek helyi önkormányzatok, független a bíróság, még ha nem is teljesen autonóm módon. Összességében működnek az alapvető demokratikus intézmények mind országos, mind helyi szinten is. Magyarországon egy sokkal inkább megszilárdult demokráciával találkozhatunk, melynek alapja az ország történelmi hagyományaiból és nemzetközi politikai környezetéből eredeztethető. Magyarország a NATO-és az EU tagjaként kollektív biztonságpolitikát folytat, a szomszédos államokkal időszakos politikai feszültségektől eltekintve, alapvetően rendezett a kapcsolata. Azerbajdzsánnak ellenben feszült viszonya van Örményországgal és Iránnal is, ezáltal jelentős összegeket kénytelen áldozni a hadiügyi fejlesztésekre. A rövid áttekintés a különbségek mellett a közös demokratikus értékeket is szeretné megvilágítani, már csak azért is, mert a közelmúltban a két ország között egyre szorosabb viszony alakult ki. Abstract The author reviews in his study two countries, Hungary and Azerbaijan briefly comparing administrative system of the state organization, national defense, disaster protection and civil protection. 1

In Azerbaijan the government is strongly centralized, which is often characterized as a dictatorship in the foreign press. However, it should also be noted that Azerbaijan is counted among the most democratic Muslim nation in the world. The country operates local government, the courts, even if not completely autonomous, but it is the people's right to have a say in local and national decisions. Although democratic elections are held in the country recently, some international organizations have real doubts about the purity of the elections. Hungary is operating "consolidated democracy" based on the country s historical traditions and international political environment. Hungary as member of NATO and the EU continues collective security policy and apart from the periodic political tension has organized relationship with all its neighbors. However Azerbaijan has a tense relationship with both Armenia and Iran, they spend huge part of the national GDP on national defense. One goal of this study is to highlight the common democratic values all the more because in recent years more and better relationship developed between the two Nations. Kulcsszavak: demokrácia, közigazgatás, államszervezet, önkormányzatok, katasztrófavédelem, polgárivédelem Keywords: democracy, public administration, state organization, local governments, disaster protection, civil protection Közigazgatás és államszervezet Azerbajdzsán és Magyarország között az elmúlt években kezdett szorosabbá válni a kapcsolat. Alábbi tanulmány röviden összefoglalja a két ország közigazgatási, államszervezeti rendszerét, valamint a honvédelmének, katasztrófavédelmének és polgári védelmének felépítését. A dél-kaukázusi Azerbajdzsán területileg és lakosság szempontjából is csak kicsivel marad el hazánktól; 86 600 km 2 -es területével a 113-ik, míg 9,590,159 fős népességével a 91- ik a világon. 1 1 Forrás: https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/aj.html (Letöltve: 2013-06-07) 2

A 9,5 milliós lélekszámból több mint 90% vallja magát azerinek, 2% körüli a lezgek aránya, valamint jelentősebb kisebbség az orosz és az örmény (ez utóbbiak főleg Hegyi- Karabahban élnek). 2 A hivatalos nyelv az azerbajdzsáni, de a múltból eredően sokfelé beszélik az oroszt is. Mindkét ország esetében megállapíthatjuk, hogy alapvetően nemzetállamokról van szó marginális nemzeti kisebbségekkel. Azerbajdzsán függetlenségét a volt Szovjetuniótól 1991. augusztus 30-án nyilvánította ki. Az ország hivatalos neve az Azerbajdzsáni Köztársaság (Azərbaycan Respublikası). Az alkotmányt 1995-ben fogadták el, azóta 2002-ben és 2009-ben módosították. Ennek 11. pontja kimondja, hogy Azerbajdzsán egyetlen, sérthetetlen és oszthatatlan. 3 Eltekintve a Nahicseván Autonóm Köztársaságtól, nincs más autonóm régió Azerbajdzsánban. 4 Magyarországgal ellentétben Azerbajdzsán elnöki köztársaság. Habár az alkotmány kimondja a hatalommegosztás elvét 5, Azerbajdzsán elnöke testesíti meg a nemzet egységét és Azerbajdzsán államiságának folyamatosságát, valamint garantálja az állam függetlenségét és a területi integritását. 2008-ig az alkotmány az elnök újraválasztását csak egyszer tette lehetővé, de 2012- ben a parlament elfogadta az indítványt, hogy az elnöki ciklusok számát nem korlátozzák. A hivatalban levő államfő Ilham Aliyev (İlham Əliyev), akit 2003 után 2008-ban is újraválasztottak. 6 Hazai és nemzetközi megfigyelők szerint egyik elnökválasztás sem felelt meg a szabad választások nemzetközi normáinak. 7 A 2010-es parlamenti választásokon már többezer külföldi és azeri nemzetiségű megfigyelő is jelen volt, hogy felügyeljék a választások tisztaságát. A választásokat a kormányzó Új Azerbajdzsán Párt (Yeni Azərbaycan Partiyası) nyerte, a parlamentben (Mili Majlis; Milli Məclis) a 125 képviselői helyből több mint hetvenet szereztek meg. 8 Azerbajdzsánban Magyarországhoz hasonlóan egykamarás parlament van, amely a törvényhozói hatalmat testesíti meg. A végrehajtói hatalmat viszont az elnök gyakorolja, aki kinevezi és felmenti a kabinet tagjait. Az elnök terjeszti elő az állami költségvetést a 2 Congress of Local and Regional Authorities Local and regional democracy in Azerbaijan [resolution, reccomendation]. https://wcd.coe.int/viewdoc.jsp?id=1982467&site=coe&backcolorinternet=c3c3c3&backcolorintranet=c ACC9A&BackColorLogged=EFEA9C (Letöltve: 2013-06-07). A továbbiakban: Democracy in Azerbaijan i. m. 3 Azerbajdzsán Alkotmánya. (Azərbaycan konstitusiyası) http://azerbaijan.az/portal/general/constitution/doc/constitution_e.pdf (Letöltve: 2013-06-07) 4 Az alkotmány 134. cikke (I és II) szerint Nakhchivan Autonóm Köztársaság autonóm terület az Azerbajdzsáni Köztársaságon belül. A Nakhchivan Autonóm Köztársaság az Azerbajdzsáni Köztársaság szerves részét képezi. 5 Azerbajdzsán Alkotmánya 7. cikk, III. bekezdés. 6 A 2003-as 76 százalékos támogatottság után 2008-ban már a szavazatok 88 százalékát kapta Aliyev. http://kitekinto.hu/europa/2010/11/06/azerbajdzsan_valaszt#.ubrqpl2ouyq (Letöltve: 2013-06-09) 7 Democracy in Azerbaijan i. m. 8 Forrás: http://www.ipu.org/parline/reports/2019_e.htm (Letöltve: 2013-06-09). 3

parlament elé jóváhagyásra. Ő hagyja jóvá az állami gazdasági és a szociális programokat úgy, hogy az ő döntései kulcsfontosságúak a helyi fejlesztések, és általában, a helyi közösségek számára. A miniszterek az elnöknek tartoznak felelősséggel a kormányprogram végrehajtásáért. 9 Az alkotmány értelmében a bíróságok és az Alkotmánybíróság gyakorolja a bírói hatalmat. Az Alkotmánybíróság kilenc bíráját a Mili Majlis nevezi ki az elnök javaslata alapján. 10 Az Alkotmány Bíróság vizsgálja a törvények, rendeletek és más normatív jogi aktusok összeegyeztethetőségét az Alkotmánnyal és más és törvényekkel, és biztosítja az Alkotmány és a törvények értelmezését. Az önkormányzatok Az azeri alkotmány elismeri az önkormányzatokat. A 124. cikk és a IX. fejezet szerint, a helyi szintű igazgatási és közszolgáltatási tevékenységet mind a központi kormányzat helyi végrehajtó hatóságai, mind az önkormányzatok is végzik. A helyi végrehajtó szervek igazgatóit az azerbajdzsáni elnök nevezi ki és menti fel tisztségéből, illetve ő határozza meg e szervek hatáskörét. A községi tanácsok tagjait közvetlenül választják a polgárok, azonban a tanácsok vezetőiről a megválasztott tanács tagjai döntenek (közvetett választás). 11 Magyarországon mind a képviselőket, mind a polgármestert közvetlenül a választópolgárok választják. 12 Az önkormányzati választások alapelvei ugyanazok a kaukázusi országban, mint hazánkban is; tehát általános, egyenlő, közvetlen, titkos és szabad választások vannak. 18 éves kortól lehet élni a szavazati joggal, és 21 évesnek kell lenni, hogy az ember választható legyen (valamint állandó lakhellyel kell rendelkezni a választókerületben). Magyarországhoz hasonlóan 5 éves mandátumot szereznek a helyi képviselők. 13 A községi tanácstagok száma 5 és 19 között változik, attól függően, hányan élnek az adott önkormányzat területén. 9 Tehát elmondható, hogy Magyarországgal ellentétben, ahol a köztársasági elnöknek jórészt reprezentatív feladatai vannak, Azerbajdzsánban az elnök központi szerepet tölt be. Democracy in Azerbaijan i. m. 10 Tehát itt is megfigyelhető az elnöki túlsúly. Azerbajdzsán Alkotmánya 130. cikk, I II. bekezdés. Magyarországon az Országgyűlés választja meg az alkotmánybírákat, az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával. Magyarország Alaptörvénye 24. cikk. http://www.kormany.hu/download/0/d9/30000/alaptörvény.pdf (Letöltve: 2013-06-09) (A továbbiakban: Alaptörvény) Democracy in Azerbaijan i. m. 12 2010. évi L. törvény a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról 12. és 13. paragrafus. http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a1000050.tv&celpara=#xcelparam (Letöltve: 2013-06-12) 13 Alaptörvény 35. cikk. Illetve Democracy in Azerbaijan i. m. 4

Összességében mintegy 20 ezer helyi tanácstagot választanak egy-egy önkormányzati választás során. Magyarországon az önkormányzati képviselőket a település lakosságszámától függően vegyes választási rendszerben választják. A 10 ezer, vagy annál kevesebb lakossal rendelkező településeken 2-től 8 képviselő alkothatja a képviselő-testületet, míg a 10 ezernél nagyobb lélekszámmal rendelkező településeken egyéni választókerületekből és kompenzációs listáról kerülhetnek be képviselők a város vezetésébe (11 és 34 között változik ezek létszáma). 14 Az első önkormányzati választásokat Azerbajdzsánban 1999-ben tartották, a legutóbbit pedig 2009-ben. A részvételi arány alacsony, mindössze 32% volt, amely jóval alacsonyabb, mint a magyarországi részvétel. 15 Azerbajdzsánban az 500-nál kevesebb lélekszámmal rendelkező településeken az önkormányzást részben a helyi népgyűlés szokta végrehajtani, ahol a helyi lakosok is beleszólhatnak a település irányításába az önkormányzati képviselők mellett. Az ezeken a gyűléseken hozott döntések akkor érvényesek, ha a választópolgárok legalább 25 százaléka jelen van. Ezen kívül a magyarországi rendszerhez hasonlóan a kaukázusi országban is létezik a helyi népszavazás intézménye. 16 Azerbajdzsán a Nahicseván Autonóm Köztársasággal együtt 66 adminisztratív régióra (rayon; rayonlar), 77 városra, 257 községre és 4260 kisebb falura oszlik. 17 A főváros Baku, amely 11 körzetre van osztva. Amíg Magyarországon létezik megyei (azaz területi) önkormányzati rendszer 18 (igaz jelenleg a területfejlesztésre korlátozódik a feladatköre), addig Azerbajdzsánban nincsen regionális önkormányzat. Minden körzet ügyeit központilag intézik, vagy pedig az állami adminisztráció körzeti megbízottjai. A Nahicseván Autonóm Köztársaságnak külön parlamentje van (Ali Majlis), 45 képviselővel. A kabinet elnökét a parlament választja, az azeri elnök javaslatára. 19 Honvédelem Azerbajdzsánban és Magyarországon 14 2010. évi L. törvény, II. fejezet. 15 Meg kell jegyezni, hogy hazánkban is viszonylag alacsony volt a részvételi arány a legutóbbi, 2010-es önkormányzati választásokon (47%). Bódi Ferenc Bódi Mátyás: Hol vannak a választók? In: Politikatudományi Szemle, XX/I., 69. o. 16 Democracy in Azerbaijan i. m. 17 Forrás: http://www.azstat.org/statinfo/demoqraphic/en/001_1.shtml (Letöltve: 2013-06-09). 18 Forrás: https://kozigazgatas.magyarorszag.hu/intezmenyek/450132/450154 (Letöltve: 2013-06-09). 19 Nahicseván helyzetét az azeri alkotmány VIII. fejezete tárgyalja. Democracy in Azerbaijan i. m. 5

A kaukázusi ország és hazánk honvédsége között lényeges eltérések mutatkoznak. Ezek elsősorban a környezeti, történelmi, politikai adottságokból fakadnak. Azerbajdzsán 2010-ben elfogadott új katonai doktrínájának központjában az ország területi integritásának helyreállítása áll. A doktrína magában foglalja, hogy az Örményország által elfoglalt területek ideiglenesen Azerbajdzsán kormányzati hatáskörén kívül állnak, amely nem csak a nemzetbiztonságban okoz károkat, hanem komoly negatív hatással van a regionális biztonságra. Ez a probléma egyre rosszabbá válik, ahogy a nemzetközi kísérletek nem vezetnek eredményre a válság megoldásában. A doktrínában szerepel, hogy Azerbajdzsán Örményország által elfoglalt részén nem működnek a demokratikus intézmények, Örményország agresszor és etnikai tisztogatást folytat. Az örmény megszállás fokozatosan erodálja a gazdasági és társadalmi infrastruktúrát, ami Azerbajdzsán nemzetbiztonságára veszélyt jelent. 20 Mindemellett az országnak a közvetlen szomszédságában nincs katonai szövetségese, nem tagja egyetlen katonai blokknak sem. 21 A doktrína azt is lefekteti, hogy az ország nem kíván agresszorként fellépni senki ellen, hacsak ellene nem intéznek fenyegetést illetve támadást. Habár Örményországot nem nevezi meg, mint ellenség, a doktrína szövegéből következtetni lehet a szomszédos országra. 22 Magyarország Nemzeti Biztonsági Stratégiájában viszont lefekteti, hogy egy országot sem tekint ellenségének, az esetleges vitás kérdéseket mindig békés úton próbálja meg rendezni. Hazánk biztonságpolitikájának alapvető keretét a NATO- és az EU-tagság jelenti. A kollektív védelem Magyarország biztonságának sarokköve. Az ország elsősorban a válságkezelő tevékenységben vállal szerepet. 23 Azerbajdzsán 1994-ben csatlakozott a NATO békepartneri programjához, majd két évvel később a Tervezési és Felülvizsgálati Folyamathoz. 24 Ennek megfelelően, NATOszabványok alapján alakították át haderejüket. A békemissziókban is egyre több szerepet vállal az ország, valamint a terrorizmus elleni küzdelem jegyében megnyitotta légterét a koalíciós erők számára. Mindemellett még mindig probléma az Örményországgal 1994-ben tűzszünettel lezárult konfliktus, még ma is rendszeresek a határmenti lövöldözések. 25 20 Gerencsér Árpád: A Kaukázus katonai viszonyai. http://oroszvilag.hu/?t1=elemzesek_interjuk&hid=3606 (Letöltve: 2013-06-09). (A továbbiakban: Gerencsér i. m.) 21 Forrás: http://milaz.info/en/news.php?id=6544 (Letöltve: 2013-06-09). 22 Azerbaijani Defense Policy and Military Power. http://www.sldinfo.com/azerbaijani-defense-policy-andmilitary-power/ (Letöltve: 2013-06-09). (A továbbiakban: Azerbaijani Defense Policy i. m.) 23 Magyarország Biztonsági Stratégiája. http://www.kormany.hu/download/f/49/70000/1035_2012_korm_hatarozat.pdf (Letöltve: 2013-06-09) 24 Planning and Review Process PARP. 25 Nagy László: Azerbajdzsáni helyzetkép. http://www.zmne.hu/kulso/mhtt/hadtudomany/2006/3/2006_3_8.html#4 (Letöltve: 2013-06-09). A továbbiakban: Nagy László i. m. 6

Hazánk és Azerbajdzsán hadereje között jelentős számbeli eltérések vannak. Az azeri haderő összlétszáma 381 940 fő (2010-es adat), ebből 66 940 fő aktív fegyveres létszám, 300 000 fő tartalék, 15 000 fő félkatonai szervezet tagja. A kötelező katonai szolgálat 18 hónap. 26 A Magyar Honvédség létszáma 17 757 fő, amelyből a hivatásos állomány létszáma 8571 fő. 27 Kötelező katonai szolgálat nincsen Magyarországon. A katonai célú kiadások az elmúlt évtizedben drasztikusan növekedtek Azerbajdzsánban. 2005 és 2011 között 375 százalékkal növelte kiadásait az ország, amelynek egy tekintélyes hányada hadianyagok importját jelenti. 2013 januárjában jelentette be Ilham Aliyev elnök, hogy az ország az előző évi 3 milliárd USD helyett ebben az évben 3,7 milliárdot fordít erre a célra. 28 Ezzel a GDP körülbelül 6%-át költi Azerbajdzsán a katonaságra. 1. ábra Azerbajdzsáni katonai kiadások és hadianyag import millió USD-ban 29 Magyarországon a katonai kiadások az utóbbi évtizedben alig, vagy egyáltalán nem haladták meg a GDP 1%-át, 2012-ben ez az adat mindössze 0,82%. 30 A Magyar Honvédség napjainkban elsősorban békemissziós tevékenységet lát el. Az Országgyűlés határozata szerint összesen maximum 1000 főt tud küldeni az ország a különböző missziókba. Az elsődleges célországok Afganisztán, Bosznia-Hercegovina, 26 Gerencsér i. m. 27 Válasz a K/7300. számú Mekkora a Magyar Honvédség tényleges létszáma? című írásbeli kérdésre. Honvédelmi Minisztérium, 2012. június 6. http://www.parlament.hu/irom39/07300/07300-0001.pdf (Letöltve: 2013-06-09). 28 Azerbajdzsán növeli katonai kiadásait. http://www.honvedelem.hu/cikk/35923 (Letöltve: 2013-06-09) 29 A diagram forrása: Azerbaijani Defense Policy i. m. 30 Forrás: 2011. évi CLXXXVIII. törvény Magyarország 2012. évi központi költségvetésérõl. http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a1100188.tv (Letöltve: 2013-06-09) 7

Koszovó és Ciprus. A különböző szerepvállalások mintegy 13 milliárd forintba kerültek 2012-ben. 31 Polgári védelem és katasztrófavédelem Azerbajdzsánban és Magyarországon Magyarországon a katasztrófavédelem a tűzoltóság és a polgári védelem összevonásával alakult meg 2011-ben. Jelenleg a 2011. évi CXXVIII. törvény szabályozza a katasztrófavédelmet hazánkban. 32 A Belügyminisztérium alá rendelt Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) alá 20 darab megyei igazgatóság, helyi szinten pedig 65 darab kirendeltség tartozik. Összesen mintegy 12 ezer ember dolgozik a kötelékében. 33 2012 januárja óta a teljes központosítás jellemzi a katasztrófavédelmet Magyarországon, a tűzvédelem, a polgári védelem és az iparbiztonság is a feladatai közé tartozik. 34 Mindemellett széleskörű nemzetközi kapcsolatrendszert is fenntart, az ENSZ-, a NATO- és az EU-kapcsolatok mellett több országgal is bilaterális kapcsolatot létesített az elmúlt években, többek között Azerbajdzsánnal is. 35 A magyar kormány 2011-ben kötött megállapodást a kaukázusi országgal a katasztrófák esetén történő együttműködésről és kölcsönös segítségnyújtásról. 36 A szerződés szerint a két ország kölcsönösen segítséget nyújt egymásnak egy esetleges természeti vagy civilizációs katasztrófa esetén, illetve annak megelőzésében. Ez többek között tudományos, technikai és gyakorlati tapasztalatok cseréjét jelenti, különféle tudományos konferenciák, tanulmányutak, tanfolyamok útján. A megállapodás végrehajtását a magyar részről az OKF, míg azeri részről a Veszélyhelyzeti Minisztérium (Azərbaycan Respublikası Fövqəladə Hallar Nazirliyi) végzi. 31 Válasz a K/7835. számú, Pontosan mennyibe kerülnek a Honvédség külföldi missziói? című írásbeli kérdésre. Magyar Honvédség, 2012. július 10. http://www.parlament.hu/irom39/07835/07835-0001.pdf (Letöltve: 2013-06-09) 32 2011. évi CXXVIII. törvény a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról. http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a1100128.tv (Letöltve: 2013-06-10) 33 Forrás: http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=szervezet_szervezeti_abra (Letöltve: 2013-06- 10). 34 Forrás: http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=szervezet_bemutatkozas (Letöltve: 2013-06- 10). 35 Forrás: http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=szervezet_nemzetkozi_ketoldalu (Letöltve: 2013-06-10). 36 238/2011. (XI. 18.) Kormányrendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és az Azerbajdzsáni Köztársaság Kormánya között a katasztrófák esetén történő együttműködésről és kölcsönös segítségnyújtásról. http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a1100238.kor&celpara= (Letöltve: 2013-06-10). 8

Azerbajdzsánban tehát a katasztrófavédelem miniszteriális szinten működik. Ez jelenti a központi szervezetet. Összesen 10 darab területi központra tagolódik a katasztrófavédelem 37, melyet az országban az 1998-ban meghozott Polgári Védelmi Törvény szabályozza. 38 Amíg Magyarországon elsősorban az árvizek, belvizek okoznak problémát, addig Azerbajdzsánban az árvizek mellett a földrengések és a szárazságok miatt kell többször is beavatkoznia a hivatásos szerveknek. A nagy esőzések gyakran tönkreteszik a termést, valamint földcsuszamlásokat okoznak. A gyakori földrengések miatt 2003 óta 30 földrengésmérő állomást állítottak fel az országban, amelyek érzékelik a legkisebb földmozgásokat is. 39 A legnagyobb földrengés az utóbbi 30 évben Azerbajdzsánban 2000-ben történt, amikor 31 ember hunyt el, míg a legpusztítóbb árvíz 1995-ben sújtotta az országot, ekkor több mint másfél millió embert érintett a katasztrófa. 40 Magyarországon a 2001-es beregi, a 2002- es dunai és a 2006-os dunai és tiszai árvíz okozta a legnagyobb károkat az elmúlt évtizedben, mint természeti katasztrófák. Ipari katasztrófák közül a 2010-es vörösiszap-katasztrófát kell kiemelnünk, melynek során 600-700 ezer m 3 vörösiszap öntötte el Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely településeket. Tíz ember elhunyt, a sérültek száma meghaladta a 150-et. 41 Az átszervezett katasztrófavédelmi rendszer a 2013-as dunai árvíz idején példaértékűen vizsgázott, így jelentősebb károk nélkül vonult le az árhullám. Összegzés Mint a fentiekben is láthattuk, Magyarország és Azerbajdzsán közigazgatása, államszervezete, honvédelme és polgári védelme között is sok az eltérés. Ennek elsősorban természetesen történelmi, kulturális, valamint aktuálpolitikai okai vannak. Azerbajdzsánban sokkal erősebb a központi hatalom, amelyet sokszor diktatúraként jellemez a külföldi sajtó. 42 Habár mint azt fentebb kifejtettük demokratikus választásokat tartanak az országban, a jelenlegi államfő, Ilham Alijev lényegében megörökölte a hatalmat 37 Forrás: http://euroeastcp.eu/en/national-civil-protection-authorities3.html (Letöltve: 2013-06-10). 38 Law of Azerbaijan Republic on Civil Defence. http://www.mia.gov.az/index.php?/en/content/29094/ (Letöltve: 2013-06-10) 39 Emin Nazarov: Azerbaijan Country Report, 14 15. o. http://www.adrc.asia/countryreport/aze/2011/fy2011a_aze_cr.pdf (Letöltve: 2013-06-10) 40 Forrás: http://www.preventionweb.net/english/countries/statistics/?cid=11 (Letöltve: 2013-06-10). 41 Forrás: http://vorosiszap.bm.hu/ (Letöltve: 2013-06-10). 42 http://my.telegraph.co.uk/hatefsvoiceofpeace/hatefsvoice/81/dictatorship-covered-in-oil/ (Letöltve: 2013-06- 19). 9

apjától, Hejdar Alijevtől (Heydər Əliyev). A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet szerint az országban még soha nem tartottak szabad és tisztességes választásokat, valamint rendszerszintű a korrupció. 43 Magyarországot ezzel szemben a megszilárdult demokrácia kategóriájába sorolta a Freedom House nemzetközi jogvédő szervezet legutóbbi jelentésében. 44 A legnagyobb különbséget az adja, hogy míg Magyarország a NATO- és az EU tagjaként kollektív biztonságpolitikát folytat, valamint minden szomszédjával rendezettnek mondható a kapcsolata, addig Azerbajdzsán feszült viszonyban van szomszédai közül mind Örményországgal, mind Iránnal. Előbbivel jelenleg is csak tűzszüneti megállapodás van érvényben, amely az 1988 és 1994 között lezajlott Hegyi-karabahi konfliktus, (amely 1992-re háborúvá fajult) hozadéka, és még mindig súlyos teherként nehezedik a két ország kapcsolatára. Mint azt fentebb is kifejtettük, az azeri vezetés éppen ezért jelentős összegeket áldoz honvédsége fejlesztésére, ellentétben a magyar kormánnyal. 45 Mindenesetre azt is meg kell jegyeznünk, hogy Azerbajdzsán számít az egyik legdemokratikusabb, legszekulárisabb muzulmán nemzetnek a világon. Az országban működnek a helyi önkormányzatok, bíróságok, még ha nem is teljesen autonóm módon, de mindenképpen van az embereknek beleszólási joguk a helyi- és nemzeti szintű döntésekbe. Azerbajdzsán emellett egyre több erőfeszítést tesz azért is, hogy előbb-utóbb a NATO, majd az EU tagja lehessen. 46 Mindezen különbségek ellenére Magyarország és Azerbajdzsán között az elmúlt években egyre jobb viszony alakult ki. Ennek történelmi előzményei is vannak 47, jelenleg pedig elsősorban gazdasági, politikai téren (de mint azt korábban kifejtettük például a katasztrófavédelem területén is) figyelhető meg ez a tendencia. 48 43 Az olaj csillogása takarja el az azeri rezsim sötét arcát. http://hvg.hu/vilag/20120903_ilham_aliyev_elnok_es_azerbajdzsan_valodi (Letöltve: 2013-06-19) 44 Freedom House: a magyar demokrácia utolsó a kategóriánkban. http://www.vg.hu/kozelet/politika/freedomhouse-a-magyar-demokracia-utolso-a-kategoriankban-406013 (Letöltve: 2013-06-19) 45 Nagy László i. m. 46 Azerbajdzsán: a szekuláris muszlim modell. http://schopflingyorgy.hu/hir/azerbajdzsan_a_szekularis_muszlim_modell/ (Letöltve: 2013-06-19) 47 Mint arról Azerbajdzsán budapesti nagykövete, Vilajat Gulijev is beszélt egy 2013. júniusi interjúban. http://www.origo.hu/itthon/20130607-interju-azerbajdzsan-magyarorszagi-nagykovetevel.html (Letöltve: 2013-06-19) 48 Erősödő magyar kapcsolatok Azerbajdzsánnal. http://www.magyarhirlap.hu/kulfold/erosodo-magyarkapcsolatok-azerbajdzsannal (Letöltve: 2013-06-10) 10