ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. október 14. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. október 14. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli vizsga 1911 I. összetevő
Fontos tudnivalók Az írásbeli vizsga során két feladatlapot kell kitöltenie. Az I. feladatlap megoldásához a középiskolai atlasz, illetve egyéb segédeszköz nem használható. Az idő letelte után a megoldott feladatlapot adja át a felügyelő tanárnak! A feladatokat tetszőleges sorrendben oldhatja meg. Először figyelmesen olvassa el a feladatokban megfogalmazott kérdéseket, majd gondolja át válaszát, és azt tintával (tollal) írja be a megfelelő helyre! Ha szükséges, a megoldást javíthatja, de a nem egyértelmű áthúzás, javítás, valamint ceruzával történt beírás esetén az adott feladatrészre pontot nem kaphat. A lehetséges helyes válasz számánál több beírása pontlevonással jár. Az egyes feladatok megoldásával elérhető maximális pontszámról, illetve részpontszámokról a feladatok mellett/után feltüntetett pontok tájékoztatnak. Kérjük, hogy a szürke négyzetekbe semmit ne írjon! 1911 írásbeli vizsga, I. összetevő 2 / 8 2019. október 14.
1. Tanulmányozza a térképvázlatot, és oldja meg a hozzá kapcsolódó feladatokat! a) Nevezze meg a térképvázlaton számokkal jelölt topográfiai fogalmakat! 1.... - iparvidék 2.... (ország) 3.... - hegység 4.... (város) 5.... - tenger 6.... (folyó) 7.... (csatorna, tengerszoros) 7 pont b) Az Egyesült Királyság melyik (tag)országát (országrészét) jelöli a térképvázlaton az A betű?... 8 pont 1911 írásbeli vizsga, I. összetevő 3 / 8 2019. október 14.
2. Tanulmányozza a térképvázlatot, majd nevezze meg a számokkal jelölt földrajzi fogalmakat! A térkép forrása: https://commons.wikimedia.org/wiki/file:southern_hemisphere_lamaz.png#/media/file:southern_hemisphere_lamaz.png 1.... (ország) 2....- óceán 3.... (ország) 4.... (sziget) 5.... (földrész) 6....- óceán 7.... (ország) 8....- óceán 8 pont 1911 írásbeli vizsga, I. összetevő 4 / 8 2019. október 14.
3. Nevezze meg a térképvázlaton számokkal jelölt álló- és folyóvizeket, majd válaszoljon a kérdésre! A térkép forrása: https://d-maps.com/carte.php?num_car=2286&lang=en 1....(tó) 2....-tó 3....-tó 4....(tó) 5....-tó 6....(folyó) 7....(folyó) 8....(folyó) Milyen szerepet játszik a 7-es számmal jelölt vízfolyás a Balaton vízháztartásában, vízszintjének szabályozásában?... 9 pont A feladatlappal elérhető összes pontszám: 25 pont 1911 írásbeli vizsga, I. összetevő 5 / 8 2019. október 14.
1911 írásbeli vizsga, I. összetevő 6 / 8 2019. október 14.
1911 írásbeli vizsga, I. összetevő 7 / 8 2019. október 14.
I. Topográfiai ismeretek, készségek feladat sorszáma pontszám maximális elért 1. 8 2. 8 3. 9 ÖSSZESEN 25 dátum javító tanár I. Topográfiai ismeretek, készségek pontszáma egész számra kerekítve programba elért beírt dátum dátum javító tanár jegyző Megjegyzések: 1. Ha a vizsgázó a II. írásbeli összetevő megoldását elkezdte, akkor ez a táblázat és az aláírási rész üresen marad! 2. Ha a vizsga az I. összetevő teljesítése közben megszakad, illetve nem folytatódik a II. összetevővel, akkor ez a táblázat és az aláírási rész kitöltendő! 1911 írásbeli vizsga, I. összetevő 8 / 8 2019. október 14.
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. október 14. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. október 14. 14:00 II. Időtartam: 100 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli vizsga 1911 II. összetevő
Fontos tudnivalók Az írásbeli vizsga során két feladatlapot kell kitöltenie. A II. feladatlap megoldásához használhatja a középiskolai atlaszt. Amennyiben indokolt, használjon zsebszámológépet, de a feladatlapban minden esetben tüntesse fel a megoldás menetét is. Ha szükséges, használhat körzőt és vonalzót is. A feladatokat tetszőleges sorrendben oldhatja meg. Először figyelmesen olvassa el a feladatokban megfogalmazott kérdéseket, majd gondolja át válaszát, és azt tintával (tollal) írja be a megfelelő helyre! Ha szükséges, a megoldást javíthatja, de a nem egyértelmű áthúzás, javítás, valamint ceruzával történt beírás esetén az adott feladatrészre pontot nem kaphat. Mindig a feltett kérdéseknek megfelelően válaszoljon! Az elvártnál több válasz (pl. kettő helyett három példa megnevezése) nem jár többletponttal, sőt a lehetséges helyes válaszok számánál több beírása pontlevonással jár. Az egyes feladatok megoldásával elérhető maximális pontszámról, illetve részpontszámokról a feladatok mellett/után feltüntetett pontok tájékoztatnak. Kérjük, hogy a szürke négyzetekbe semmit ne írjon! 1911 írásbeli vizsga, II. összetevő 2 / 16 2019. október 14.
1. Válassza ki azokat az állításokat, amelyek a megadott három bolygóra vonatkoznak, és írja ezeknek az állításoknak a betűjelét megfelelő bolygó neve után a táblázatba! Nem minden állítást tud elhelyezni. A) A Naptól számított 4. bolygópályán kering. B) A legmelegebb felszínű kőzetbolygó. C) Tévesen Esthajnal csillagnak is nevezik. D) Ehhez a bolygóhoz van legközelebb a Szaturnusz pályája. E) Belsejében (a magjában) legfőbb összetevőinek, a hidrogénnek és héliumnak egymásba történő átalakulása zajlik. F) A Naphoz legközelebb keringő kőzetbolygó. G) Gázbolygó. H) A Naprendszer központja. I) Rendkívül vékony, ritka légköre van. Állítás betűjele Jupiter Mars Vénusz 6 pont 2. Olvassa a következő leírást, és oldja meg a hozzá kapcsolódó feladatokat! Egy térképen a távolságokat a valósághoz képest 2500-szor kisebbnek ábrázolták. A térképlap oldalai 25 centiméteresek. a) Adja meg, hogy mekkora a térkép méretaránya.... b) Számítsa ki, hány méter hosszú a valóságban az a kerítés, amellyel bekeríthető a térképlapon ábrázolt terület! A számítást itt végezze! A kerítés hossza:... m 2 pont 3 pont 1911 írásbeli vizsga, II. összetevő 3 / 16 2019. október 14.
3. Oldja meg a talajjal kapcsolatos feladatokat! a) Nevezze meg az egyes talajszinteket és az azokban lejátszódó jellegzetes, a talaj szempontjából fontos folyamatokat! (O = avarszint) A szint jellemző folyamata.......... B szint jellemző folyamata.......... C szint neve:... 3 pont b) Melyik talajszintben a legmagasabb a humusztartalom? Válaszoljon a megfelelő betűjellel!... c) Karikázza be azt a talajtípust, amelynek legmagasabb a humusztartalma! barna erdőtalaj; szürke erdőtalaj; mezőségi talaj; trópusi vörösföld d) Fogalmazza meg, hogy mi a különbség a zonális és az azonális talaj között!...... e) Miért fontos a talajok védelme? Fogalmazzon meg egy indokot! 2 pont...... 8 pont 1911 írásbeli vizsga, II. összetevő 4 / 16 2019. október 14.
4. Oldja meg a feladatot a szemelvény alapján! 2018. október közepén elindult a világ leghosszabb légi útjára a Singapore Airlines Airbus A350-ese, a járat Szingapúrból New York-Newark repülőterére közlekedik. A Flightradar24.com radarképe szerint a gép helyi idő szerint csütörtökön 23 óra 35 perckor szállt fel Changi repülőteréről. A menetidő New Yorkba 17 óra 25 perc, a repült útvonal hossza 15 336 kilométer, a jelenlegi útvonalak közül ez a leghosszabb a világon. A repülőgép utazómagassága 10 11 ezer méter között volt. Forrás: foldrajzmagazin.hu Forrás: A repülés útvonala (Flightradar24.com) a) Döntse el, hogy melyik állítás helyes! Karikázza be az egyetlen helyes állítás betűjelét! A) Alaszka fölött az északkeleti sarki szél nehezítette a repülőgép útját. B) A nyugatias szélrendszer szelei különösen a troposzféra felső részén segítik a repülőgépet, hatásukra akár kevesebb üzemanyag fogy. C) A passzátszél-rendszer segítette a repülőgép útját. 1911 írásbeli vizsga, II. összetevő 5 / 16 2019. október 14.
b) Válaszoljon a kérdésekre az ábra alapján! 1. A légkör melyik rétegében tette meg az utat az Airbus? Nevezze meg a réteget, majd azonosítsa az ábrán! A légköri réteg neve:... Betűjele az ábrán:... 2. Repülhetett-e az Airbus abban a magasságban, ahol a legsűrűbb az ózon?... Indoklás:......... 3. Keletkezhetnek-e felhők a C betűvel jelölt levegőréteg felső részében? Indokolja a válaszát!... Indoklás:......... 7 pont 6 pont 1911 írásbeli vizsga, II. összetevő 6 / 16 2019. október 14.
5. Döntse el, hogy igazak vagy hamisak a következő megállapítások! Írjon I betűt az igaz, és H betűt a hamis megállapítások sorszáma elé!... 1. A szoláris éghajlati övek a napsugarak hajlásszöge alapján állapíthatók meg.... 2. A forró övezetben a csapadék eloszlása mindenütt a monszunszelekhez igazodik.... 3. A monszunvidék legfőbb gabonanövénye a rizs.... 4. Az egyenlítői öv élővilága a legfajgazdagabb a Földön.... 5. Sivatagok csak a térítőkörök mentén alakulhatnak ki.... 6. A sivatagok területén mállás a legfontosabb felszínformáló erő.... 7. A tengerek és óceánok hatással vannak a közelükben lévő területek éghajlatára. 7 pont 6. Egészítse ki az ágrajzot a megadott kifejezésekkel! falu, szórványtelepülés, város, tanya, csoportos település, farm 6 pont 1911 írásbeli vizsga, II. összetevő 7 / 16 2019. október 14.
7. Tanulmányozza a térképvázlatot, majd egészítse ki a világvallásokkal kapcsolatos táblázatot! Forrás: https://gis.stackexchange.com/questions/5116/free-mercator-vector-maps a) Nevezze meg a számokkal jelölt világvallási központokat, szent helyeket, majd írja be a hozzájuk kapcsolódó világvallás nevét is a táblázatba! A vallási központ, szent hely neve A világvallás neve 1....... 2............. 3....... 8 pont b) Mely vallás jellemző döntően az A betűvel jelölt országra?... 9 pont 1911 írásbeli vizsga, II. összetevő 8 / 16 2019. október 14.
8. Az alábbi háromszög-diagramon egy ország foglalkozási (foglalkoztatottsági) szerkezetét látja két különböző időpontban. A diagram értelmezéséhez megadjuk X pont adatait: a mezőgazdaságban dolgozók aránya 50%, iparban dolgozóké 30%, szolgáltatásokban dolgozóké 20%. a) Mi jellemezi az 1-es számmal jelölt ország foglalkozási szerkezetét? Karikázza be az egyetlen helyes válasz betűjelét! A) A mezőgazdaságban dolgozók aránya 20%, az iparban dolgozóké 60%, a szolgáltatásokban dolgozóké 20%. B) A mezőgazdaságban dolgozók aránya 70%, az iparban dolgozóké 30%, a szolgáltatásokban dolgozóké 20%. C) A mezőgazdaságban dolgozók aránya 40%, az iparban dolgozóké 20%, a szolgáltatásokban dolgozóké 40%. D) A mezőgazdaságban dolgozók aránya 70%, az iparban dolgozóké 20%, a szolgáltatásokban dolgozóké 10%. b) Melyik szám jelöli a fejlettebb gazdaságra utaló foglalkozási szerkezetet? Húzza alá a helyes választ! Indokolja a válaszát! 1. szám 2. szám Indoklás:...... 3 pont 2 pont 1911 írásbeli vizsga, II. összetevő 9 / 16 2019. október 14.
9. Oldja meg az egykori Jugoszlávia utódállamaival kapcsolatos feladatokat! a) Hasonlítsa össze a két országot, és egészítse ki a táblázat üres mezőit a megadott jellemzőkkel! Nem tud minden jellemzőt elhelyezni. latin betűs, római katolikus, 28 000 USD, mohamedán, 3 000 USD, ortodox, 11 000 USD, cirill betűs, Szlovénia Szerbia Vallás Írás GDP/fő (2017) 6 pont b) Mely jugoszláv utódállamokhoz kapcsolhatók a földrajzi fogalmak? Írja a fogalmakat a megfelelő ország neve alá a táblázatba! Nem tud minden fogalmat elhelyezni. Balkán-hegység, Vajdaság, Dalmácia, Podgorica, Szarajevó, Alpok Szlovénia Horvátország Szerbia 3 pont 9 pont 1911 írásbeli vizsga, II. összetevő 10 / 16 2019. október 14.
10. Az ábrán Ázsia Google Earth programmal készített domborzati keresztmetszetét látja észak-dél irányban a 80⁰ hosszúsági kör mentén. Tanulmányozza az ábrát, és oldja meg a feladatokat! a) Melyik hosszúsági kör mentén készült a keresztmetszet? Húzza alá a helyes választ! keleti hosszúság 80⁰ nyugati hosszúság 80⁰ b) Azonosítsa a nagybetűkkel jelölt nagytájakat, földrajzi képződményeket! Írja az ábra betűjelét a megfelelő helyre!... 1. Hindusztáni-alföld... 2. Tien-san... 3. Takla-Makán... 4. Nyugat-szibériai-alföld... 5. Himalája c) Nevezze meg a C betűvel jelölt táj éghajlatát!... Nevezze meg a C betűvel jelölt táj éghajlatát kialakító két tényezőt! 5 pont...... 9 pont 3 pont 1911 írásbeli vizsga, II. összetevő 11 / 16 2019. október 14.
11. Olvassa el az alábbi szöveget, és oldja meg a hozzá kapcsolódó feladatokat! Magyarországon a fogyasztói kosárban* 24 százalékos az élelmiszerek aránya, szemben az uniós 13 százalékos átlaggal. A mezőgazdasági termékek 70 százalékát feldolgozó élelmiszeriparban működő társas vállalkozások száma meghaladja az ötezret; ezen belül a nagyvállalkozások amelyek aránya nem éri el a tíz százalékot adják az ágazat teljes árbevételének 85 százalékát és az exportbevétel több mint 90 százalékát. A Magyarországon előállított élelmiszerek 60 százalékát belföldön, 40 százalékát külföldön értékesítik, az ágazat exportja 7,9 milliárd eurót tesz ki, emellett 4,6 milliárd eurónyi élelmiszeripari import érkezik az országba. * Egy átlagos jövedelmű és létszámú család által egy hónap vagy év alatt megvásárolt fogyasztási cikkeknek és igénybe vett szolgáltatásoknak a mennyisége. Forrás: www.hirado.hu, www.kislexikon.hu a) Mekkora a hazai élelmiszergazdaságban előállított érték aránya a bruttó hazai termék százalékában? Írja az egyetlen helyes válasz betűjelét a négyzetbe! A) 24% B) 60% C) 70% D) 85% E) a szöveg alapján ez nem állapítható meg. b) Mi jellemző az élelmiszeripari termékek külkereskedelmére Magyarországon? Írja az egyetlen helyes válasz betűjelét a négyzetbe! A) Az élelmiszeripari termék külkereskedelmi mérlege pozitív. B) Az élelmiszeripari termék külkereskedelmi mérlege negatív. C) A külföldön és a hazánkban értékesített élelmiszeripari termékek értékének aránya: 2:3. D) A hazánkban megtermelt élelmiszeripari termékek 13%-át az Európai Unióban vásárolják meg. E) A mezőgazdasági termékek exportértékének 90%-át élelmiszeripari nagyvállalkozások állítják elő. c) Nevezze meg, hogy a gazdaság mely ágához (szektorához) számolják a mezőgazdasági termékek feldolgozásával előállított termékek értékét!... 1911 írásbeli vizsga, II. összetevő 12 / 16 2019. október 14.
d) Olvassa el a halászlé hozzávalóinak listáját, majd oldja meg a hozzá kapcsolódó feladatot! 2 kg ponty, 1 kg törpeharcsa, 3 evőkanál napraforgó olaj, 2 nagy db vöröshagyma, 1 db paprika (nagyméretű), 1 db nagy paradicsom, só ízlés szerint, 2 kiskanál csípős fűszerpaprika, 4 l ivóvíz A felsorolt hozzávalókból kettőnek a csomagolásán a következőket látjuk: Kalocsa, Makó. Nevezze meg pontosan azt a két hungarikumnak is számító terméket, amely e két településről származhatott! Kalocsa:... Makó:... 5 pont 2 pont 12. Tanulmányozza a diagramot, és oldja meg a feladatot! Az energiatermeléshez kapcsolódó szén-dioxid kibocsátás alakulása (Forrás: IEA http://www.worldenergyoutlook.org/) a) Igazolja a diagram alapján, hogy a szén-dioxid kibocsátás alakulásában napjainkban már nem fejlett gazdaságú országok szerepe a meghatározó!...... 1911 írásbeli vizsga, II. összetevő 13 / 16 2019. október 14.
b) Tudjuk, hogy a CO2-kibocsátás növekedése hozzájárul a globális klímaváltozáshoz, és ennek következményeit már napjainkban is megtapasztalhatjuk. Nevezzen meg két ilyen következményt!...... 2 pont 3 pont A feladatlappal elérhető összes pontszám: 75 pont 1911 írásbeli vizsga, II. összetevő 14 / 16 2019. október 14.
1911 írásbeli vizsga, II. összetevő 15 / 16 2019. október 14.
I. Topográfiai ismeretek, készségek 25 1. 6 2. 3 3. 8 4. 7 5. 7 II. i ismeretek, képességek 6. 6 7. 9 8. 3 9. 9 10. 9 11. 5 12. 3 Az írásbeli vizsgarész pontszáma 100 pontszám maximális elért dátum javító tanár (I. Topográfiai ismeretek, készségek II. i ismeretek, képességek) Az írásbeli vizsgarész pontszáma pontszáma egész számra kerekítve programba elért beírt dátum dátum javító tanár jegyző 1911 írásbeli vizsga, II. összetevő 16 / 16 2019. október 14.