KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA"

Átírás

1 ÉRETTSÉGI VIZSGA május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint írásbeli vizsga I. összetevő

2 Fontos tudnivalók Az írásbeli vizsga során két feladatlapot kell kitöltenie. Az I. részfeladatlap megoldására felhasználható időkeret 20 perc, ebben a részben a középiskolai atlasz, illetve egyéb segédeszköz nem használható. Az idő letelte után a megoldott feladatlapot adja át a felügyelő tanárnak! A feladatokat tetszőleges sorrendben oldhatja meg. Először figyelmesen olvassa el a feladatokban megfogalmazott kérdéseket, majd gondolja át válaszát, és azt tintával (tollal) írja be a megfelelő helyre! Ha szükséges, a megoldást javíthatja, de a nem egyértelmű áthúzás, javítás, valamint ceruzával történt beírás esetén az adott feladatrészre pontot nem kaphat. Az egyes feladatok megoldásával elérhető maximális pontszámról, illetve részpontszámokról a feladatok mellett/után feltüntetett pontok tájékoztatnak. Kérjük, hogy a szürke négyzetekbe semmit ne írjon! írásbeli vizsga, I. összetevő 2 / május 15.

3 1. rész A feladatlap-rész megoldásához atlasz nem használható! 1. Oldja meg a térképvázlathoz kapcsolódó feladatokat! a) Nevezze meg a térképvázlaton számokkal jelölt városokat, illetve városállamot! pont b) Mely országokat jelölik a térképvázlat nagybetűi? A. B. 2 pont 8 pont írásbeli vizsga, I. összetevő 3 / május 15.

4 2. Tanulmányozza a térképvázlatot, majd oldja meg a feladatot! Mely városokat jelölik a térképvázlatba írt számok? pont írásbeli vizsga, I. összetevő 4 / május 15.

5 3. Tanulmányozza a térképvázlatot, majd oldja meg a feladatokat! a) Nevezze meg a térképvázlaton A betűvel jelölt (kis)tájat!.. 1 pont b) Mely folyónkat jelöli a b betű a térképvázlaton?.. 1 pont c) Nevezze meg a térképvázlaton számokkal jelölt városokat! Milyen idegenforgalmi jelentősége van a 4-es számmal jelölt településnek? 8 pont 10 pont A feladatlap-résszel elérhető összes pontszám: 25 pont írásbeli vizsga, I. összetevő 5 / május 15.

6 írásbeli vizsga, I. összetevő 6 / május 15.

7 írásbeli vizsga, I. összetevő 7 / május 15.

8 I. Topográfiai ismeretek, készségek feladatsor feladat sorszáma maximális pontszám ÖSSZESEN 25 elért pontszám javító tanár Dátum:... I. Topográfiai ismeretek, készségek feladatsor elért pontszám egész számra kerekítve programba beírt egész pontszám javító tanár jegyző Dátum:... Dátum:... Megjegyzések: 1. Ha a vizsgázó a II. írásbeli összetevő megoldását elkezdte, akkor ez a táblázat és az aláírási rész üresen marad! 2. Ha a vizsga az I. összetevő teljesítése közben megszakad, illetve nem folytatódik a II. összetevővel, akkor ez a táblázat és az aláírási rész kitöltendő! írásbeli vizsga, I. összetevő 8 / május 15.

9 ÉRETTSÉGI VIZSGA május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00 II. Időtartam: 100 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint írásbeli vizsga II. összetevő

10 Fontos tudnivalók Az írásbeli vizsga során két feladatlapot kell kitöltenie. A II. részfeladatlap megoldására felhasználható időkeret 100 perc. Ebben a részben a megoldáshoz használhatja a középiskolai atlaszt. Amennyiben indokolt, használjon zsebszámológépet, de a feladatlapban minden esetben tüntesse fel a megoldás menetét is. Ha szükséges, használhat körzőt és vonalzót is. A feladatokat tetszőleges sorrendben oldhatja meg. Először figyelmesen olvassa el a feladatokban megfogalmazott kérdéseket, majd gondolja át válaszát, és azt tintával (tollal) írja be a megfelelő helyre! Ha szükséges, a megoldást javíthatja, de a nem egyértelmű áthúzás, javítás, valamint ceruzával történt beírás esetén az adott feladatrészre pontot nem kaphat. Mindig a feltett kérdéseknek megfelelően válaszoljon! Az elvártnál több válasz (pl. kettő helyett három példa megnevezése) nem jár többletponttal. Az egyes feladatok megoldásával elérhető maximális pontszámról, illetve részpontszámokról a feladatok mellett/után feltüntetett pontok tájékoztatnak. Kérjük, hogy a szürke négyzetekbe semmit ne írjon! írásbeli vizsga, II. összetevő 2 / május 15.

11 1. Mi a következménye az alábbi tényeknek, jelenségeknek? Írja a megfelelő következmény sorszámát a jelenség mellé! Jelenség, tény A következmény sorszáma 1. A Föld gömb alakja 2. A Föld keringése a Nap körül változatlan irányú és mértékű tengelyferdeséggel 3. A Föld tengely körüli forgása 4. A Föld Hold rendszer közös tömegközéppont körüli keringése 1. A tenger szintjének 6 óránkénti emelkedése és süllyedése. 2. A nappalok és az éjszakák váltakozása. 3. A négy évszak kialakulása a mérsékelt övezetben. 4. A napsugarak hajlásszögének (beesési szögének) változása az Egyenlítő és a sarkpontok között. 5. A Nap látszólagos járása keletről nyugatra. 6. Ellentétes évszakok kialakulása az északi és a déli félgömbön. 6 pont 2. Mekkora annak a térképnek a méretaránya, amelyen a valóságban egymástól 120 km-re fekvő két város távolsága 8 cm? A számítást itt végezze! A térkép méretaránya:... 2 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 3 / május 15.

12 3. A térképvázlaton a számok a vulkánosság három jellegzetes helyszínét jelölik. Tanulmányozza a térképet, és oldja meg a feladatokat! a) Milyen mozgást végeznek egymáshoz viszonyítva a kőzetlemezek az 1. és a 3. számmal jelölt helyen? Az 1-es számmal jelezett helyen:... A 3-as számmal jelzett helyen:... 2 pont b) Mely kőzetlemezek között alakultak ki a számmal jelölt vulkáni területek? Írja a kőzetlemezek nevét a sorszámok után! Sorszám Kőzetlemezek neve pont c) Mely fogalmak kapcsolódnak az 1. számmal jelölt lemezhatár vulkánosságához? Írja a két jellemző fogalom betűjelét a négyzetekbe! A) Rétegvulkán B) Párnaláva C) Vulkanikus szigetív D) Bazaltos vulkanizmus E) Andezites vulkanizmus 2 pont 10 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 4 / május 15.

13 4. Válaszoljon a kérdésekre! a) Hogyan kell változnia a levegő hőmérsékletének, hogy megindulhasson a felhőképződés?... 1 pont b) Mi az azonosság és a különbség a felhő és a köd között? Azonosság: Különbség: pont c) Mi a hasonlóság és a különbség a harmat és a dér kialakulása között? Hasonlóság: Különbség: pont 7 pont 5. Melyik közlekedési ágra vonatkoznak az egyes megállapítások? Írja a megfelelő közlekedése ág betűjelét a megállapítás sorszáma elé! A) Vasúti közlekedés B) Közúti közlekedés C) Vízi közlekedés D) Légi közlekedés Az ércek és a kőolaj legnagyobb szállítója Drágaságát gyorsasága ellensúlyozza Legnagyobb forgalmú európai központjai Frankfurt és London Járműveinek károsanyag kibocsátása, zaj- és porszennyezése jelentősen károsítja a környezetet A nagysebességű, korszerűsített járatoknak köszönhetően a távolsági személyszállításban betöltött szerepe az elmúlt időszakban ismét nőtt. 5 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 5 / május 15.

14 6. Döntse el, hogy mely földrajzi övezetre igazak az állítások! Írja a megfelelő halmazba az állítások sorszámát! hideg övezet mérsékelt övezet forró övezet 1. A sarkkör által határolt övezet. 2. Egy évben kétszer is delelhet merőlegesen a Nap ebben az övezetben. 3. Ebben az övezetben alakult ki a tajga. 4. Ebben az övezetben alakult ki a tundra. 5. Ebbe az övezetbe tartozik a mediterrán éghajlat. 6. A szavanna éghajlat ennek az övezetnek egy részén jellemző. 7. Csernozjom talaj (mezőségi talaj, feketeföld) is kialakult ebben az övezetben. 8. Az övezet egyik jellemző talajtípusa a podzol. 9. A passzát szélrendszer uralma alatt áll. 10. A nyugatias szelek alakítják az övezet nagy részének éghajlatát. 10 pont 7. Olaszország gazdaságát a nagy területi fejlettségi különbség jellemzi. Az alábbi táblázat néhány olasz tartomány két jellemző gazdasági mutatóját hasonlítja össze. Tanulmányozza a táblázatot, majd oldja meg a hozzá kapcsolódó feladatokat! A) Calabria B) Campania C) Lombardia D) Piemonte E) Szicilia F) Veneto Az iparban dolgozók aránya (%) A munkanélküliségi ráta (%) < 25 % > 35 % > 10 % < 5 % a) Döntse el a táblázat adatai alapján, hogy a felsoroltak közül melyek tartoznak a déli tartományok közé! Írja a megfelelő tartományokat jelölő betűket a négyzetekbe! Pontot csak a teljesen hibátlan választás esetén kaphat. 1 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 6 / május 15.

15 b) Támassza alá két indokkal az a) kérdésre adott válaszát a táblázat két adatsora alapján! pont c) Olaszország regionális különbségeit szemléletesen írja le a belső gyarmat kifejezés. Milyen értelemben használják ezt? Egészítse ki az alábbi mondatot a szókészlet felhasználásával! Nem tud minden szót felhasználni! északi, mezőgazdasági üzemeinek, déli, nyersanyag, munkaerő, ipari termékeinek Az ország része a/az országrész piacává és -ellátójává vált. 4 pont d) Mely belföldi természeti erőforrásokra támaszkodhat Észak-Olaszország energiagazdasága? Írja a megfelelő természeti erőforrások betűjelét a négyzetekbe! A) feketekőszén, B) kőolaj, C) földgáz, D) szélenergia, E) vízenergia 2 pont 9 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 7 / május 15.

16 8. Egy üzletember áttekintette az előző évek valutapiaci eseményeit bemutató diagramot, amely a svájci franknak (CHF) a magyar forinthoz (HUF) viszonyított árfolyamváltozását mutatja a es években. Tanulmányozza a diagramot, majd válaszoljon a kérdésekre! Ft 210 B 190 A a) Mi történt 2008 szeptember-októberében a forinttal a svájci frankhoz képest? Egészítse ki az alábbi mondatot! A forint.. a svájci frankkal szemben. 1 pont b) Az üzletember a grafikonon A-val jelölt időpontban 100 ezer forintért vásárolt svájci frankot, és ezt az összeget átutaltatta a bankszámlájára. Hány frankot utaltak át a bankból az üzletember bankszámlájára? Az eredményt egész számra kerekítse! A számítást itt végezze! Az átutalt összeg:..chf Mi a neve annak a lakossági folyószámlatípusnak, amelyre átutalták az üzletember pénzét?... 3 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 8 / május 15.

17 c) Az üzletember a grafikon B-vel jelölt pontjában eladott 100 CHF-ot. Melyik számítási módszert követve kalkulálta ki, hogy ezért hány forintot kap majd? Írja a feladat melletti négyzetbe a megfelelő válasz betűjelét! 210 A) B) C) D) pont d) Sokan vettek fel kedvező kamatozású hitelt svájci frankban 2008 júliusában, de a részleteket forintban kellett törleszteniük. A szerződésben az is szerepelt, hogy a havi törlesztőrészlet mértékét mindig az aktuális frank/forint árfolyam aránya határozza meg. Mi történt a törlesztőrészlet összegével 2009 februárjában az előző hónaphoz képest? Húzza alá a helyes választ! Nem változott az összeg. Csökkent az összeg. Nőtt az összeg. 1 pont 6 pont 9. Melyik városra jellemzőek az alábbi gazdasági tevékenységek? Írja a tevékenység sorszámát a megfelelő város neve elé! Nem tud minden városhoz tevékenységet kapcsolni. Egy tevékenység több helyre is írható. A lehetséges válaszok számánál több bejelölése pontlevonással jár. Százhalombatta 1. Kőolaj-feldolgozás. Debrecen 2. Autógyártás. Ajka 3. Vas- és acélgyártás. Győr 4. Gyógyszergyártás. Gyula. Tiszaújváros. Dunaújváros 5 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 9 / május 15.

18 10. Tanulmányozza a grafikont és a szövegrészleteket, majd válaszoljon a kérdésekre! Nyolcszáz embert telepítettek ki szerdán reggel Izland déli részén még mielőtt az Eyjafjallajökull jégmezőn kitört a vulkán. A környező folyók vízszintje három méterrel megemelkedett, így a gyéren lakott környéket víz árasztotta el. A kráterből több mint hatezer méter magasságig füst gomolygott. Számos földmozgást is észleltek a térségben óta a múlt hónapban tört ki az első vulkán az Eyjafjallajökull jégmezőn: akkor is ugyanez a vulkán kezdett működni, és akkor hatszáz embernek kellett rövid időre kiköltöznie lakóhelyéről. Az izlandi vulkánkitörés okozta roppant méretű hamu- és gázfelhő egyelőre túl kicsi ahhoz, hogy akár csak késleltesse is a globális fölmelegedést, mint ahogy azt 1991-ben a fülöp-szigeteki Pinatubo vulkán kitörése tette, állítják szakértők. Forrás: Ma nagy esés bontakozott ki a világ tőzsdéin, a lejtmenetet a légitársaságok részvényei vezették, a hétvégén pedig újabb hamufellegeket eregetett magából az izlandi vulkán. Ha a légtérzár sokáig elhúzódna, a múlt héten még ártalmatlannak tűnt szigetországi vulkán romba dönthetné a végre magára találni kezdő európai gazdaságot, de a ma reggeli borongós pénzpiaci hangulatért csak részben felelős. A Malév egymilliárd forintot bukott, a turizmus veszteségeiről még nincsenek hazai becslések. Forrás: id red-latest.html a) Miért emelkedett meg a kitörés hatására a folyók vízszintje?... 1 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 10 / május 15.

19 b) Milyen gazdasági hatásai voltak a vulkánkitörésnek? Nevezzen meg hármat! pont c) Hány százalékkal csökkent a légi járatok száma április 17-én április 14-éhez viszonyítva? Kerekítsen egy tizedesjegyre! A számítást itt végezze! A csökkenés % 2 pont d) Miért okozhat hőmérsékletcsökkenést a vulkánkitörés? pont 8 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 11 / május 15.

20 11. Mely nagyrasszokra/emberfajtákra vonatkoznak az alábbi állítások? Írja az állítások sorszámát a megfelelő emberfajta neve utáni négyzetbe! 1. A nagy földrajzi felfedezések után benépesítették Észak-Amerikát, Dél-Amerikát, Ausztráliát. 2. A túlnépesedés miatt sokan vándorolnak el eredeti lakóhelyükről. Közösségeik ma már a fejlett országok népességében is megtalálhatók. 3. Nagy számban hurcolták el egykor rabszolgának az ültetvényekre a nagyrasszhoz tartozókat. 4. Zömében az e nagyrasszhoz tartozó népesség alkotja az észak-amerikai atlanti partvidék népességtömörülését. 5. Csak egy kontinensen élnek, és számuk folyamatosan csökken. 6. A negyedik népesedési szakaszba tartozó országok népessége döntően ehhez a nagyrasszhoz tartozik. 7. Szervezetük az evolúció során az erős napsugárzáshoz és a nagy meleghez alkalmazkodott. EMBERFAJTÁK Europid Mongolid Negrid Ausztralid 7 pont A feladatlap-résszel elérhető összes pontszám: 75 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 12 / május 15.

21 írásbeli vizsga, II. összetevő 13 / május 15.

22 írásbeli vizsga, II. összetevő 14 / május 15.

23 írásbeli vizsga, II. összetevő 15 / május 15.

24 maximális pontszám elért pontszám I. Topográfiai ismeretek, készségek feladatsor II. Földrajzi ismeretek, 5. 5 képességek feladatsor Az írásbeli vizsgarész pontszáma: 100 javító tanár Dátum:... (I. Topográfiai ismeretek, készségek feladatsor II. Földrajzi ismeretek, képességek feladatsor) Az írásbeli vizsgarész pontszáma elért pontszám egész számra kerekítve programba beírt egész pontszám javító tanár jegyző Dátum:... Dátum:... írásbeli vizsga, II. összetevő 16 / május 15.

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 15. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 14. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 14. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 16. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 16. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz írásbeli

Részletesebben

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 1112 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 1. FELADAT 1. Calcutta / Kalkutta

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 15. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 13. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 13. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. október 16. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. október 16. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 19. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 19. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz írásbeli

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. október 14. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 14. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 14. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 14. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 12. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 12. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 16. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 16. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 13. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 13. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 25. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 25. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 14. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 14. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 15. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. október 21. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. október 21. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint

Részletesebben

FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 1912 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 17. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a javításhoz Ha egy feladatnak olyan

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 20. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 20. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 16. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 16. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Földrajz

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 16. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2005. október 25., 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Földrajz középszint írásbeli

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 18. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 18. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz írásbeli

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 13. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 18. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 18. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 19. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 19. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 13. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 13. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 20 perc EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 20 perc EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 15. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz írásbeli

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 18. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Földrajz középszint írásbeli vizsga I. összetevő Földrajz

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. február 21. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. február 21. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Földrajz

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. október 18. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. október 18. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 14. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 20 perc EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 14. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 20 perc EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. október 14. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. október 14. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli vizsga

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 25. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia írásbeli

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 15. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 18. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 18. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz írásbeli

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Faipari

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. október 24. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Faipari alapismeretek

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 3. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 3. 8:00 I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Matematika középszint

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 12. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 12. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 20 perc EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 20 perc EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 17. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. május 17. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli vizsga 1913

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 26. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 26. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 24. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 25. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia írásbeli

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Közlekedési alapismeretek középszint

Részletesebben

KATONAI ALAPISMERETEK

KATONAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 25. KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 25. 14:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Katonai

Részletesebben

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 10. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. Időtartam: 45 perc OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 10. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. Időtartam: 45 perc OKTATÁSI MINISZTÉRIUM ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 10. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Matematika középszint írásbeli vizsga I. összetevő

Részletesebben

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz emelt szint 1512 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 13. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a javításhoz Ha egy feladatnak

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 3. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 3. 8:00 I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Matematika középszint

Részletesebben

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. FÖLDMÉRÉS ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 17. 8:00. Időtartam: 60 perc

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. FÖLDMÉRÉS ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 17. 8:00. Időtartam: 60 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. FÖLDMÉRÉS ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földmérés

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 18. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 18. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 18. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 18. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 12. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 12. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 5. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 5. 8:00 I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Matematika középszint

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 15. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 15. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 18. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 18. 8:00. Időtartam: 45 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 18. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 18. 8:00. Időtartam: 45 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. október 18. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. október 18. 8:00 I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Matematika középszint

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 23. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 23. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 23. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. május 23. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli vizsga

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 17. 8:00. Időtartam: 120 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 17. 8:00. Időtartam: 120 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pedagógia

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 8. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 8. 8:00 I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 14. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 16. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 16. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 15. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 19. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. október 19. 8:00 I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Matematika középszint

Részletesebben

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2009. május 14. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2009. május 14. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 14. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 14. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 24. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 24. 14:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK E TTSÉGI VIZSGA 2014. október 13. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 13. 14:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 0801 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. október 21. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. rész 1. FELADAT 1. Grönland

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. október 25. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. október 25. 8:00 I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Matematika

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 19. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 19. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia

Részletesebben

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 19. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 19. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 7. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 7. 8:00 I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Matematika középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 19. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. október 19. 8:00 I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Matematika középszint

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 0621 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM 1. FELADAT a) 1. Elba 2. Ostrava

Részletesebben

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 0803 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM 1. FELADAT A) Rajna B) Elba C)

Részletesebben

XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny FÖLDRAJZ 2015/2016.

XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny FÖLDRAJZ 2015/2016. FÖLDRAJZ 2015/2016. minden földrajzi tudománynak természetszerűleg a szülőföldés honismeret a kiindulása és kezdete. Egyént és népet egyaránt saját környezete érdekel legelőször /Fodor Ferenc / A csapat

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 17. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Rajz és vizuális

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 3. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 3. 8:00 I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Matematika középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 8. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 8. 8:00 I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Matematika középszint

Részletesebben

NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK

NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 25. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz emelt szint 1413 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 14. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 1. FELADAT a) Csak a helyes sorrend

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 25. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 0612 É RETTSÉGI VIZSGA 2006. október 25. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM 1. FELADAT I. rész 1. Adriai-tenger

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 6. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 6. 8:00 I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Matematika középszint

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 18. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. október 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 8. MATEMATIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 8. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Matematika

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Földrajz

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Földrajz OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Földrajz 9. évfolyam félévi vizsga A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 14. 8:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Faipari

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 15. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 14. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 14. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2015. október 13. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2015. október 13. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 13. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 13. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA É RETTSÉGI VIZSGA 2011. október 18. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. október 15. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. október 15. 8:00 I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Matematika középszint

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 20 perc EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 20 perc EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 17. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. május 17. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli vizsga 1912

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 8. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 8. 8:00 I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Matematika középszint

Részletesebben

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz emelt szint 1112 É RETTSÉGI VIZSGA 2011. október 18. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM 1. FELADAT 1. mag 2. sugárzási

Részletesebben

KATONAI ALAPISMERETEK

KATONAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 19. KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 19. 14:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Katonai

Részletesebben

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 16. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 010. október 8. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 010. október 8. 14:00 I. Dallamdiktálás Zenefelismerés Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben