Tisztelt Partnereink! Hosszabb szüntetet követıen ismételten szeretnénk felhívni figyelmüket néhány aktuális pályázati felhívásra. Tájékoztatjuk Önöket, hogy megkezdıdött és hamarosan befejezıdik a Határmenti Regió Fejlesztéséért Alapítvány és a BOVAP Polgári Társulás közös a Határmenti Projektek Háza- Vállalkozásfejlesztési Inkubátorház Balassagyarmaton címő projektjének szerzıdéskötési folyamata. A szerzıdés közel jövıbeni aláírását követıen rövidebb idıközönként tudjuk partnereinket tájékoztatni az aktualitásokról! Felhívjuk figyelmüket, hogy irodánk közremőködésével Nógrád megyében is elérhetı az Új Magyarország Mikrohitel Program, mely kezdı és mőködı mikro-vállalkozásoknak nyújt kedvezményes finanszírozási forrást! HAMAROSAN MEGHIRDETÉSRE KERÜLİ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS: Mikro-kis és középvállalkozások technológiai fejlesztése, GOP-2009-2-2.1.1/A Ha az Ön vállalkozása mikro-vállalkozás Nógrád megyében továbbra is Balassagyarmat, Bátonyterenye, Pásztó, Szécsény és Salgótarján területén megvalósuló beruházások kaphatnak támogatást. (Mikro-vállalkozásnak minısül az a vállalkozás az alkalmazotti létszám 1-9 fı és az árbevétel vagy mérleg fıösszeg kevesebb, mint 2 millió euro.) Az évek óta kedvelt támogatási konstrukció ismételten pályázható, megújult, kibıvített formában, 2009-tıl 40 %-os mértékő elıleg biztosításával. A pályázaton azok a vállalkozások indulhatnak, amelyek teljesítik többek között a következı feltételeket: - a vállalkozás mikro, kis- és középvállalkozásnak minısül, - legalább 2 lezárt üzleti évvel rendelkeznek, - legalább 1 fı alkalmazottjuk van - az 1 alkalmazottra jutó árbevétel eléri a 4 millió forintot - a nettó árbevétele nem csökkent a legutolsó lezárt üzleti évben az azt megelızı évhez képest o 15 %-nál nagyobb mértékben (Balassagyarmat és Rétság térségében) o 20 %-nál nagyobb mértékben (Salgótarján, Szécsény és Pásztó térségében) o 25 %-nál nagyobb mértékben (Bátonyterenye térségében) A támogatás a következı fejlesztésekre használható fel: - új vagy 3 évnél nem régebbi használt eszköz beszerzésére használható fel. (azaz az eszköz gyártási éve nem lehet korábbi, mint a pályázat benyújtását megelızı harmadik év). - információ technológia (hardver, szoftver) beszerzése - azon ügyfelek, melyek még nem rendelkeznek saját honlappal kötelezı tevékenység a honlapfejlesztés, de ez elszámolható, az ehhez kapcsolódó domain név regisztrációval és a hozzá tartozó webtárhely egyszeri díjjal együtt. - Minıség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsíttatása Az igényelhetı támogatás összege: 1-20 millió forintig terjedhet. Az igényelhetı támogatás mértéke térségenként eltérı. A Bátonyterenyei kistérségben megvalósuló fejlesztések esetében a támogatás mértéke 50 %-is lehet, ha a következı feltételek teljesülnek: - a közösségi értékhatárt nem meghaladó értékő fejlesztést valósít meg (jelenleg 206.000 Euro) - mikro vagy kisvállalkozásnak minısül a pályázó A Salgótarjáni, a Szécsényi és a Pásztói kistérségben a támogatás mértéke 40 %, míg a Balassagyarmati és a Rétsági térségben 35 %.
Jóváhagyott támogatási kérelem esetében a fejlesztéshez 40 %-os mértékő elıleg is igényelhetı. A korábbi évektıl eltérıen, ha az igényelt támogatási összeg meghaladja az 5 millió forintot, akkor lehetıség van több kifizetési kérelem benyújtására (a fejlesztés szakaszolása), azzal a feltétellel, hogy egy kifizetési kérelem összege el kell, hogy érje az 5 millió forintot. Keretösszeg: 2009-2010 évben: 15 milliárd forint! Várható beadási határidı: 2009. november 23. 2010. december 31. További információk: www.nfu.hu ; www.magzrt.hu GOP-2009-2.2.1. Vállalati folyamatmenedzsment és elektronikus kereskedelem támogatása A konstrukció fı célja a hazai kis- és középvállalkozások jövedelemtermelı képességének erısítése az információs és kommunikációs technológiai megoldások hatékony alkalmazása révén mind a belsı vállalati és mind pedig a vállalatközi üzleti folyamatokban. Pályázók lehetnek: Kettıs könyvvitelt vezetı gazdasági társaságok; Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkezı kettıs könyvvitelt vezetı gazdasági társaságok fióktelepei; Szövetkezetek; SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók; Magyarországi székhelyő gazdasági kamarák (a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény alapján) közül: o Magyar Kereskedelmi és Iparkamara; o területi kereskedelmi és iparkamarák. Vállalkozások érdekképviseleti szervezetei, ha megfelel a következıknek: o A szervezet az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján mőködı társadalmi szervezet, kivéve politikai pártokat és szakszervezeteket; o A szervezet bírósági nyilvántartásba vételére legalább 2 évvel a pályázat benyújtását megelızıen került sor; o A szervezet alapszabálya rögzíti, hogy a szervezet vállalkozások érdekképviseletét látja el. A pályázat keretében a modern vállalat/szervezet irányítási és termelési környezet kialakításához kapcsolódó komplex vállalati és szervezeti infokommunikációs fejlesztések valósíthatóak meg: 1. Vállalati CRM, értékesítés terület; 2. Gyártási terület; 3. Humán erıforrás menedzsment és bérszámfejtés; 4. Kontrolling és döntéstámogatás; 5. Beszerzési, logisztikai terület; 6. Táv- és csoportmunka támogatás; 7. Pénzügyi, számviteli terület; 8. Internetes megjelenés (Vállalati portál); 9. Internetes értékesítés (Vállalati webáruház) A pályázatokra rendelkezésre álló keretösszeg : 2.500.000.000,- Ft A támogatás mértéke: 50 % A Támogatás összege: 1.000.000,- Ft - 10.000.000,- Ft A pályázatokat 2009. augusztus 31-tıl 2009. december 31-ig lehet benyújtani. További információ: www.magzrt.hu ; www.nfu.hu
Hazai roma mikrovállalkozások mikrohitellel megvalósított beruházásainak támogatására KKC-2008-R-2 A hazai roma mikrovállalkozások piaci esélyeit javító fejlesztések és beruházások támogatása, az Új Magyarország Mikrohitel Program és az Országos Mikrohitel Program keretében felvett hitelekkel finanszírozott projektek megvalósításának segítése. Az elnyerhetı támogatás mértéke: a projekt elszámolható költségének legfeljebb 40%-a, illetve amennyiben a program a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (IX. 17.) Korm. rendelet 2. melléklete szerint komplex programmal segítendı 33 leghátrányosabb helyzető kistérségben valósul meg, legfeljebb 50%-a (Nógrád megye esetében Bátonyterenye térsége). A támogatás maximális összege mind a két esetben: 4 millió Ft. A pályázat keretében elszámolható költségek: az Új Magyarország Mikrohitel Program vagy az Országos Mikrohitel Program keretében nyújtott beruházási hitellel finanszírozott projekt költségei. A korábbi évek pályázati felhívásaihoz képest történt alapvetı változások: - Eddig nem volt semmilyen megkötés a finanszírozási forrásokra vonatkozóan, most viszont a források között mikrohitelnek lennie kell. - A pályázók köre a csak mikrovállalkozásokra terjed ki, a korábbi pályázatokon részt vevı mikro-, kisés középvállalkozások helyett. - A roma vállalkozás minısítését eddig az Országos Cigány Önkormányzatnak, vagy a területileg illetékes Cigány kisebbségi Önkormányzatnak kellett támogató levelével igazolnia. Az új pályázat esetében a pályázónak nyilatkozatot kell tennie, hogy romának vallja magát vagy a vállalkozás roma munkavállalókat foglalkoztat, és tudomásul kell vennie, hogy adatait helyi szinten is nyilvánosságra hozzák, a támogatásban részesültek országos szinten történı közzétételén túlmenıen (pl.: a helyi önkormányzati, finanszírozói, vállalkozói és roma sajtóban, Internet honlapon). - A támogatás maximális mértéke 65-80 %-ról 40-50 %-ra, maximális összege 5 millió Ft-ról 4 millió Ftra csökken. További feltételek: A támogatás elnyerésének (pályázat benyújtásának) feltétele: - a pályázó rendelkezzen az Új Magyarország Mikrohitel Program vagy az Országos Mikrohitel Program keretében felvehetı hitelígérvénnyel vagy - A pályázati úton elnyerhetı támogatást olyan projekthez igénylik, amely bıvítı vagy kiegészítı jelleggel kapcsolódik egy 2008. július 1-e után folyósított mikrohitellel finanszírozott, a pályázat befogadása elıtt megkezdett projekthez. Ezzel a lehetıséggel nem élhetnek azok a vállalkozások, amelyek a KKC-2008-R kódjelő konstrukció keretében benyújtott pályázatukkal támogatásban részesültek. - Legalább 10%-os mértékő saját forrással kell rendelkeznie. A támogatási szerzıdés megkötésének feltétele: - a pályázó rendelkezzen az Új Magyarország Mikrohitel Program vagy az Országos Mikrohitel Program keretében megkötött hitelszerzıdéssel. (4 millió támogatás esetében minimum 4 millió forint összegő mikrohitel) - A pályázati úton elnyerhetı támogatást olyan projekthez igénylik, amely bıvítı vagy kiegészítı jelleggel kapcsolódik egy 2008. július 1-e után folyósított mikrohitellel finanszírozott, a pályázat befogadása elıtt megkezdett projekthez. Ezzel a lehetıséggel nem élhetnek azok a vállalkozások, amelyek a KKC-2008-R kódjelő konstrukció keretében benyújtott pályázatukkal támogatásban részesültek. A pályázat benyújtása 2009. február 16-tól 2009. november 13-ig lehetséges, illetve a keret kimerüléséig. A felhasználható forrás összege : 383 millió forint. További információ: www.magzrt.hu ; www.nfgm.gov.hu
Munkahelymegırzı támogatás munkaidı-csökkentéssel és képzéssel kombinálva TÁMOP-2.3.3.A-09/1 Fontosabb pályázati feltétek: azoknak a munkáltatóknak nyújtható támogatás, akik az átmeneti gazdasági visszaesésbıl adódó foglalkoztatási nehézségeik kezelése és a munkaviszony megszüntetésének megelızése érdekében munkaszervezési intézkedések bevezetésével az általuk meghatározott munkavállalóiknak - a munkavégzés alóli részleges felmentése révén - képzést biztosítanak. Képzéssel kapcsolatos részvételi feltételek A képzésbe bevont munkavállalók számának minimálisan el kell érnie a 2 fıt. A munkaszerzıdésben rögzített munkaidı minimum 20%-át képzésben kell töltenie a munkavállalónak. Egy résztvevı több képzésben is részt vehet, de ugyanazon a képzésen kizárólag egy alkalommal. Teljes munkaidıben foglalkoztatott munkavállaló képzésben (kontaktórán való részvétellel) töltött idejének el kell érnie a 60 órát. Részmunkaidıben (legalább átlagosan napi 4 órában foglalkoztatott munkavállaló esetén a képzésben töltött idıt arányosan kell kiszámítani. (Napi 6 órás részmunkaidı esetén a 45 órát, napi 4 órás részmunkaidı esetén a 30 órát el kell érnie a képzésben töltött idınek.) Az egy munkavállalóra elszámolható közterhekkel együtt számított bérköltség a képzés kontaktóraszámának 1,6-szerese. Az elszámolható bérköltség legfeljebb a kötelezı legkisebb minimálbér kétszerese lehet. Elszámolható közterhek: társadalombiztosítási járulékok (jelenleg 29%), munkaadói járulék (jelenleg 3%), továbbá a tételes egészségügyi hozzájárulás (EHO), jelenleg 1950 Ft/hó (a továbbiakban közterhek). Nem számolható el a szakképzési hozzájárulás (bérköltség 1,5%-a). A támogatás 1 fıre jutó maximális összege 1,3 millió Ft lehet. Képzések súlyozott átlagos óradíja legfeljebb nettó 1200 forint. Tankönyvekre, jegyzetekre maximum nettó 10 000 Ft/fı számolható el. Vizsgadíjra, bizonyítvány kiállításra maximum 16 000 Ft/fı/képzés számolható el. Pályázók köre: legalább 5 fıt foglalkoztató mikro,- kis- és középvállalkozások Minimális támogatási összeg: 2.000.000,- Ft Támogatás mértéke: 60 100 %. Beadási határidı: 2009. május 28. 2009. december 31. További információ és részletes kiírás: www.nfu.hu illetve a www.esza.hu oldalon érhetı el. Az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ pályázati felhívása Álláskeresık vállalkozóvá válását elısegítı támogatás Támogatás formája: Vállalkozóvá válás támogatása, legfeljebb 6 hónapra, az érvényben lévı legkisebb minimálbér (jelenleg: 71.500,- Ft) összegének megfelelı vissza nem térítendı támogatás. Tıkejuttatás: minimum 500.000,- Ft, maximum 1.500.000,- Ft összegő vissza nem térítendı támogatás. Új tárgyi eszközök, szoftverek, kis értékő tárgyi eszközök, ingatlan vásárlása, ingatlan fejlesztés valósítható meg 80 %-os mértékő vissza nem térítendı támogatásból. A támogatási formákat rehabilitációs járadékban részesülık illetve legalább 3 hónapja regisztrált álláskeresık vehetik igénybe.
További aktuális információk és részletes pályázati felhívás a http://emrmk.afsz.hu oldalon érhetıek el. Beadási határidı: 2009. október 30. Vidékfejlesztési pályázatok Megjelent a 122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet az Európai Mezıgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes feltételeirıl. A támogatás célja, a helyi igényekhez és sajátosságokhoz igazodó, a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiákban meghatározott LEADER fejlesztések megvalósításának elısegítése érdekében meghirdetésre kerülı LEADER pályázati feltételeket és támogatási célokat határozza meg, amelyek hatékonyan hozzájárulnak a vidéki területeken az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (a továbbiakban: ÚMVP) IV. intézkedéscsoportja keretében megfogalmazott célok eléréséhez a fenntarthatóság és esélyegyenlıség elveinek figyelembevételével. A pályázatok 2009. október 1. és 2009. október 31. között, nyújthatóak be az MVH által rendszeresített formanyomtatványon, postai úton kell benyújtani az illetékes LEADER HACS munkaszervezeti irodájába. Emlékeztetıül a Nógrád megye területét érintı HACS-ok elérhetıségei, támogatható területek: Cserhátalja LEADER Nonprofit Kft. - 3053 Kozárd, Külterület 095. hrsz (www.cserhatalja.eu) Térségek közötti és nemzetközi együttmőködések támogatása Örökség megırzés támogatása Feldolgozási tevékenység bıvítése Képzések megvalósításának támogatása Állattartás tárgyi feltételrendszerének fejlesztése Kereskedelem és szolgáltatásfejlesztés Sport- és szabadidıs tevékenységek tárgyi feltételrendszerének fejlesztése Biztonságtechnikai beruházások támogatása Turisztikai és helyi rendezvények támogatása Térségen belüli együttmőködések támogatása Megalapozó tervek, tanulmányok létrehozása Sport és szabadidıs tevékenységek tárgyi feltételrendszerének fejlesztése Ipoly-menti Palócok Térségfejlesztı Egyesülete - 2699 Szügy, Rákóczi út 99-101. (www.palocok.com) Helyi termékeket elıállító és feldolgozó több funkciós modell gazdaságok létrehozásának és fejlesztésének piacra jutásának támogatása. A népi hagyományokra, kulturális és természeti értékekre épülı rendezvények, fesztiválok szervezésének, rendezésének támogatása. Képzések szervezése a gazdasági potenciál növelése érdekében. Kulturális és szakmai együttmőködés támogatása. Telekommunikáció fejlesztésének támogatása. Hátrányos helyzető csoportok hagyományainak ápolása, képzési és foglalkoztatási tájékoztatók szervezése. Hátrányos helyzető csoportok képzési lehetıségeinek megteremtetése Hátrányos helyzető csoportok integrációjának elısegítése, támogatása. Sport tevékenységekre alkalmas infrastruktúra fejlesztésének támogatása. Térségi fejlesztıközpontok létrehozása. Helyi termékek elıállításának, feldolgozásának és piacra jutásának támogatása
Mikrotérségi és település szintő turisztikai és egyéb szakmai együttmőködések támogatása. 30 fı alatti Ifjúsági szálláshelyek és erdei iskolák kialakításának támogatása. Közbiztonság feltételrendszerének támogatása. Települések kulturális örökség megırzésének támogatása. 36 Jó Palóc Közhasznú Egyesület - 3127 Kazár, Diófa út 13. (www.36jopaloc.hu) A térség bemutatását szolgáló eszközök beszerzése. Fesztiváltér kialakítása. Horgásztó és környezetének kialakítása. A lovas szolgáltatások feltételeinek javításához szükséges fedett tér kialakítása és ahhoz kapcsolódó eszközbeszerzések. Tanulmány elkészítése a helyi termékek elıállításának lehetıségei és marketingje témában. Legalább kétnyelvő, az egész térséget bemutató színes útikönyv elkészítése. Térségi online turisztikai rendszer kialakítása Programok, rendezvények megvalósításához szükséges eszközök beszerzése. Erdei termékeket feldolgozó és pálinka lepárló helyek kialakítása, valamint a meglévık technológiai fejlesztése. A térség természeti-, kulturális és épített értékeit bemutató ismeretterjesztı film elkészítése. Egy speciális térségi turisztikai és képzési szervezet létrehozása, a mőködéshez szükséges épület kialakítása, feltételek megteremtése. Helyi termékek bolthálózat létrehozása Mővészeti és kulturális alkotóközpontok létrehozása. Kézmőves- és hagyományırzı képzés megvalósításához szükséges költségek támogatása. Civil szervezetek által közösen megvalósított programok és tapasztalatcserék támogatása. Közösen elkészített és végrehajtott tevékenységek, akciók, tapasztalatcserék megvalósítása Palóc gasztronómiai bemutatóhely kialakítása. Térségi megvalósíthatósági tanulmány elkészítése fenntartható fejlıdés témában. A lovas kultúra- és lovasterápia fejlesztése érdekében szakemberek képzése. Falusi vendéglátók, turisztikai szolgáltatók részére idegen nyelvi és informatikai képzések. DIPO Duna-Ipoly Határmenti Együttmőködés Helyi Közössége Khe. 2600 Vác, Dr. Csányi László krt. 47. (www.dipo.hu) A térségi együttmőködést, összefogást erısítı társadalmi tevékenységek támogatása A kisebbségek, hátrányos helyzetőek identitásának erısítése és integrációjának elısegítése Helyi termékhez kapcsolódó együttmőködések kialakítása Szervezetek határon átnyúló és térségek közötti együttmőködésének támogatása a térségek fejlesztése érdekében Az esélyegyenlıség fenntartása érdekében a közösségi tevékenység fejlesztése, a humán szolgáltatásokban közremőködık részére képzések szervezése Az egyházak közösségfejlesztı tevékenységének segítése Civil, non-profit szervezetek mőszaki fejlesztésének támogatása További információ és a pályázat benyújtáshoz szükséges adatlapok a www.umvp.eu ; www.fvm.hu ; www.mvh.gov.hu illetve a HACS-ok honlapjain érhetıek el.
Mezıgazdasági pályázatok Fiatal mezıgazdasági termelık támogatása 68/2009 (VI.11.) ; 67/2007. (VII. 26.) FVM rendelet alapján Az elızı kérelemhez képest kicsit változtak a feltételek. Most már azok is pályázhatnak, akik az elmúlt 12 hónapban valamilyen gazdálkodást folytattak, illetve gazdasággal már rendelkeznek. Változik továbbá a pontrendszer is, elsısorban azokat a pályázókat részesítik elınyben, akik vidéken élnek, felsıfokú végzettséggel rendelkeznek valamint 25 és 29 év közötti gazdálkodók. A jelentkezık közül elınyben részesítik a hátrányos helyzető térségben élıket és a 4000 fı alatti településen lakó fiatal gazdákat. A fiatal mezıgazdasági termelı e rendelet alapján a mezıgazdasági tevékenység megkezdéséhez egy alkalommal jövedelempótló támogatást vehet igénybe. A támogatás összege maximálisan 40 000 eurónak megfelelı forintösszeg. Támogatási kérelmet az a fiatal gazdálkodó nyújthat be, aki: a támogatási kérelem benyújtásakor elmúlt 18 éves, de a támogatási kérelem benyújtásának évében 40. életévét még nem töltötte be; mezıgazdasági üzem vezetıjeként elsı alkalommal kezd gazdálkodni, új gazdaságot hoz létre, vagy gazdaságot vesz át; az Európai Mezıgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 13.) FVM rendelet 5. számú mellékletében felsorolt képzettségek legalább egyikével, vagy felsıfokú agrár végzettséggel rendelkezik, ideértve a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismerésérıl szóló 2001. évi C. törvény szerint honosított külföldön szerzett bizonyítványokat és okleveleket is; gazdálkodási tevékenysége fejlesztésére vonatkozó üzleti tervet nyújt be. Beadási határidı: 2009. október 31. Részletek és további információk: www.fvm.hu ; www.mvh.gov.hu ; www.umvp.eu ÉMOP-2009-4.2.2. - Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Pályázatot azon szervezetek nyújthatnak be, amelyek által fenntartott, fejleszteni kívánt intézmény az alábbi szolgáltatások valamelyikét látja el: óvoda, alapfokú iskola, középfokú iskola, szociális-, gyermekvédelmi alap- és szakellátás, egészségügyi szakellátás, önkormányzati ügyfélszolgálat. (Az egészségügyi alapellátást nyújtó intézmény akadálymentesítése viszont nem támogatható.) helyi önkormányzatok, kisebbségi önkormányzatok, illetve ezek társulásai Jogi személyiséggel rendelkezı, közös fenntartásra létrejött önkormányzati társulások esetén maga a társulás 2008. július 1-je elıtt létrehozott jogi személyiségő non-profit szervezetek A pályázat elıkészítése és a megvalósítás folyamatába kötelezı a fogyatékossággal élık mozgás-, látáshallássérült, értelmi fogyatékosok, autisták legalább 3 helyi (települési vagy megyei) érdekvédelmi szervezetének bevonása, melyet a pályázó mindkét fél eredeti aláírásával ellátott együttmőködési megállapodással igazol. Támogatás mértéke: 90 % Igényelhetı támogatás összege: 5-30 millió Ft. Keretösszeg: 1.740.000.000,- Ft Pályázatokat 2009. július 1. és 2009. november 30. (módosított határidı) között lehet benyújtani. Részletek és további információ: www.nfu.hu és a www.vati.hu oldalon szerezhetı be.
KEOP-2009-6.2.0. A illetve B komponens Fenntartható életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, terjedésüket elısegítı mintaprojektek A konstrukció célja hozzájárulni ahhoz, hogy a különbözı érintettek (gazdasági szféra, civil szféra, oktatás, tudományos szféra, tanácsadók és lakosság) együttmőködésének eredményeként a társadalom minél szélesebb körében tudatosuljon a fenntarthatóság mint értékrend, ismertté váljanak a fenntartható alternatívák használatának módjai és a fogyasztás környezeti hatásai, valamint javuljon a különbözı fenntartható fogyasztási alternatívák ismertsége, elérhetısége és használata. Az A komponens támogatható tevékenységei: Az A komponens keretében a I.-IV. pont alatti mintaprojekt típusokból legfeljebb egy választása lehetséges, a kapcsolódó tevékenységek megjelölésével. I. A hivatásforgalmú kerékpáros közlekedés infrastrukturális feltételeinek javítása az alábbi elemekkel: 1. Kerékpártároló, parkoló építése, kapcsolódó anyag és eszközbeszerzés 2. Kerékpártároló megközelítését biztosító építés, kapcsolódó anyag és eszközbeszerzés 3. Öltözı építése, kapcsolódó anyag és eszközbeszerzés 4. Zuhanyzó építése, kapcsolódó anyag és eszközbeszerzés További támogatható projektek : II. Házi és közösségi komposztálást népszerősítı mintaprojekt III. Lakásfelújítással és építéssel kapcsolatos fenntartható megoldásokat népszerősítı demonstrációs központ fejlesztése IV. Kommunikációs projektelem (minden projektnél kötelezı!) V. Projekt elıkészítés (az I. és II. projektelemnél kötelezı!) A B komponens támogatható tevékenységei: I. Középületek és más nagy látogatottságú építmények komplex környezetbarát (hulladékmegelızı, víztakarékos, energiatakarékos) átalakítása II. Fenntartható életmóddal kapcsolatos non profit információs központok fejlesztése III. Környezetbarát, helyi élelmiszerek piacának fejlesztése IV. Biotermékek, ill. környezetbarát termékek és szolgáltatások minısítı vagy hitelesítı rendszerének fejlesztése, a rendszerek népszerősítése V. Kommunikációs projektelem (minden projektnél kötelezı!) VI. Projekt elıkészítés Igényelhetı támogatás összege: A komponens esetében: 3 10 millió forintig. B komponens esetében: 20 200 millió forintig. A támogatás mértéke: A komponens esetében: 90 % B komponens esetében: 95 % (bizonyos esetekben 100 %) A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: A komponens esetében: 300.000.000,- Ft B komponens esetében: 700.000.000,- Ft Pályázatot nyújthatnak be a vállalkozások, intézmények, kisebbségi önkormányzatok köztestületek, alapítványok, egyesületek stb. A pályázatok benyújthatóak 2009. április 1-tıl folyamatosan a pályázat felfüggesztéséig. További felvilágosítás 40-40-638 telefonszámon kérhetı, a pályázati dokumentáció a www.nfu.hu és www.fi.kvvm.hu honlapokról tölthetı le.
KEOP-2009-5.3.0/A Épületenergetika fejlesztések és közvilágítás korszerősítése A pályázati konstrukció célja az energiahatékonyság és az energiatakarékosság fokozása az energetika teljes vertikumában, azaz az energia termelése, elosztása, szállítása és a vertikum legkritikusabbnak ítélhetı szegmense a végfelhasználás területén. Az energetikai hatékonyság fokozása hozzájárul az energiaellátás biztonságának a növeléséhez, az igen magas (75%-ot is meghaladó) energiaimport-függıség mérsékléséhez és a környezeti ártalmak csökkentéséhez, ezzel pedig az ország nemzetközi kötelezettségvállalásainak teljesítéséhez. Támogatást igényelhetnek : - Jogi személyiségő vállalkozás; - Jogi személyiség nélküli vállalkozás; - Költségvetési szerv és intézménye; Jogi személyiségő non-profit szervezet; - Egyéb gazdasági szervezet; - Valamint: - Közoktatási feladatok ellátásában közremőködı intézmények: A 20/1997 II.13 Korm. rendelet alapján közoktatási intézménytörzs, amely OM azonosítóval rendelkezik - A felsıoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. Törvény 1. számú mellékletében felsorolt felsıoktatási intézmények Támogatható tevékenységek: - Az épületek hı-technikai adottságainak javítása, hı-veszteségének csökkentése a felújításban érintett épület, épületek, vagy egymással érintkezı épületekbıl álló épületcsoport egészén. - Intézmények főtési, hőtési és használati melegvíz rendszereinek korszerősítése - Világítási rendszerek korszerősítése - A közvilágítás energiafelhasználásának csökkentése - Komplex, több energiahatékonyság-növelési tevékenységet magukban foglaló beruházások. Támogatás összege: 1 500 millió forint Támogatás mértéke : max. 70 %, (de Központi költségvetési szerv és intézménye 100 %) A konstrukció elsısorban kis-közepes méretı projekteket támogat, az adott projekt és projektgazda jellegétıl függıen 25-80 % (ún. jövedelemtermelı projekt esetében 10-80%) mértékben. Beadási határidı: 2009. március 20. - 2009. december 31. Keretösszeg: 6 milliárd forint. További információ az Energia Központ Kht. elérhetıségein és honlapján érhetı el. www.energiakozpont.hu KEOP - 2009-5.3.0./B - Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva A pályázati konstrukció célja az energiahatékonyság, az energiatakarékosság valamint megújuló energiafelhasználás fokozása az energetika teljes vertikumában, azaz az energia termelése, elosztása, szállítása és a vertikum legkritikusabbnak ítélhetı szegmense a végfelhasználás területén.
Az energetikai hatékonyság fokozása hozzájárul az energiaellátás biztonságának a növeléséhez, az igen magas (75%-ot is meghaladó) energiaimport-függıség mérsékléséhez és a környezeti ártalmak csökkentéséhez, ezzel pedig az ország nemzetközi kötelezettségvállalásainak teljesítéséhez. Támogatható tevékenységek: A. Energiahatékonyság javításra vonatkozó tevékenységek: 1. Az épületek hı-technikai adottságainak javítása, hı veszteségének csökkentése a felújításban érintett épület, épületek, vagy egymással érintkezı épületekbıl álló épületcsoport egészén. 2. Intézmények főtési, hőtési és használati melegvíz rendszereinek korszerősítése 3. Világítási rendszerek korszerősítése B) Megújuló energiafelhasználásra vonatkozó tevékenységek Az A) Energiahatékonyság javításra vonatkozó tevékenységek alfejezet 1) és 2) alpontjaiban felsorolt tevékenységek projekttípusai a következı megújuló energia technológiákkal kombinálhatók (akár több megújuló energia technológiával is): a) napkollektorok alkalmazása használati melegvíz-termelésre és/vagy főtésrásegítésre, b) biomassza, azon belül faapríték, fapellet, fabrikett, hasábfa tüzelı kazán használati melegvíz-termelésre, főtésre és/vagy főtésrásegítésre, c) geotermális energia hasznosítása d) geotermikus hıszivattyú alkalmazása használati melegvíztermelésre és/vagy főtésrásegítésre. Az A) Energiahatékonyság javításra vonatkozó tevékenységek alfejezet 3) alpontjában felsorolt tevékenység projekttípusai a következı megújuló energia technológiákkal kombinálhatók (akár több megújuló energia technológiával is): e) napelemek alkalmazása hálózati, vagy autonóm (hálózatra nem kapcsolódó) villamosenergia-termelés céljából, a fejlesztésben érintett épület villamosenergia-ellátásához. ii) Hálózatra kapcsolódó fotovoltaikus rendszerek. Támogatás mértéke: A konstrukció elsısorban kis-közepes méretı projekteket támogat, a kedvezményezetti célcsoport és a regionális térkép szerint 30-70 % (ún. jövedelemtermelı projekt esetében 10-70%) mértékben. Támogatás összege: 1 500 millió forint Beadási határidı: 2009. március 20. - 2009. december 31. Keretösszeg: 6 milliárd forint. További információ az Energia Központ Kht. elérhetıségein és honlapján érhetı el. www.energiakozpont.hu
KEOP-2009-3.3.0 Az erdei iskola és erdei óvoda hálózat infrastrukturális fejlesztése Az erdei iskolák és óvodák infrastrukturális fejlesztésével és a kapcsolódó képzés és tananyagfejlesztés támogatásával az erdei iskola és erdei óvoda szolgáltatás színvonalának emelése a cél. A pályázati kiírás fıbb céljai: I. A természetvédelem fontos stratégiai kérdésének, a környezeti nevelésnek a támogatása. II. A minısített erdei iskola és erdei óvodai szolgáltatás infrastrukturális hátterének javítása és tartalmi fejlesztésének támogatása a hatékonyabb környezeti nevelés érdekében. A pályázat keretében elszámolható költségek többek között: - Nem turisztikai célú épületrekonstrukció, felújítás - Meglévı létesítmények környezettudatos átalakítása; - Funkcióbıvítést szolgáló építési munka, ha az így létrejövı épület vagy helyiség nem jár a szálláshelyek bıvítésével (az új alapterület legalább 50%-a oktatási célokat szolgál) - Az erdei iskola és erdei óvoda épületébe szükséges bútorok beszerzése - Kötelezıen megvalósítandó tevékenységarányos - akadálymentesítés - Erdei iskola és erdei óvoda környezetének akadálymentesítése - Speciális, tematikus terepi bemutatóeszközök rendszerének kiépítése - Terepi laborfelszerelések beszerzése - A terepi megfigyelést könnyítı, nem motoros meghajtású közlekedési eszközök beszerzése - Beltéri foglalkozások eszköztárának fejlesztése térképek, népi hagyományırzı tevékenységek megismerését szolgáló interaktív foglalkozások eszközei, számítástechnikai eszközök - az erdei iskolában oktatók, terepi szakemberek képzése a szakmai tudásanyag továbbadásának lehetıségével - az akkreditált képzés akkreditációs költsége Pályázatot nyújthatnak be: alapítványok, Helyi, helyi kisebbségi önkormányzati költségvetési szerv és intézménye, egyesületek, egyház és egyházi intézmény, közhasznú társaság stb. Támogatás mértéke: 90 % Támogatás összege : 10.000.000,- Ft 80.000.000,- Ft 2009. évi keretösszeg : 1.460.012.445,- Ft További információ a következı honlapokon szerezhetı be: www.fi.kvvm.hu ; www.nfu.hu Beadási határidı: 2009. március 18. 2009. december 31.
Testvér-települési programok támogatása Számos Nógrád megyei település szerepelt eredményesen az Európai Bizottság Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) által kiírt testvértelepülési pályázaton az elmúlt évek során! Szeretnénk felhívni figyelmüket, hogy a pályázatok beadása 2009. júliusától már csak elektronikusan lehetséges, jelentısebb elıkészítési munkát igényel, ezért már most érdemes elıkészíteni a következı beadási határidıkre szóló pályázatokat! A program célja lehetıvé tenni a polgárok számára, hogy aktívan részt vegyenek egy hozzájuk közel álló, demokratikus, a világra nyitott kulturális sokszínőségében egységes Európa kialakításában. Ennek megvalósítására különbözı alprogramokra kerültek kiírásra pályázatok. Testvértelepülési programok: I./1.Testvértelepülések polgárainak találkozói I./2. Testvérvárosok tematikus hálózata Beadási határidık, pályázható idıszak 2010. február 1. (Megvalósítás ideje: 2010.06.01.- 2011.02.28.) 1-21 napos találkozók szervezési és utazási költségeire) 2009. február 1. (2010.06.01.- 2010.12.31. között kezdıdı tematikus konferenciák szervezési, utazási és kommunikációs költségeire igényelhetı. A megvalósítás ideje maximum 2 év!) Támogatási összeg, mérték 2.500-22.000 euró, 100% (legalább 10 település esetében a maximum 40.000 euró) 10.000 150.000 euró, 100% További információ az Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) következı oldalain: http://eacea.ec.europa.eu/citizenship/guide/documents/eacea_2008_0185_hu.pdf illetve http://ec.europa.eu/citizenship/index_en.html oldalon szerezhetı be. Hitel Mikrovállalkozásoknak! Irodánk a programot elsıként elindító Mikrofinanszírozó Pénzügyi Szolgáltató (MiFiN) Zrt.-vel kötött szerzıdésével bekapcsolódott az Új Magyarország Mikrohitel Program mőködtetésébe. 1. Beruházási hitel Az igényelhetı hitel maximuma: A hitel maximális futamideje: Türelmi idı: maximum 10.000.000.- Ft 10 év (120 hónap) 24 hónap A hitel kamata: 6,5%-tól a jegybanki alapkamat mértéke % (fix kamat, az ügyfél adósminısítése alapján kerül meghatározásra a kamat pontos mértéke). Jogosultsági korlát: kezdı és olyan mikrovállalkozások, melyek árbevétele nem éri el a 200 millió forintot. A vállalkozás nem rendelkezik pénzintézeti beruházási hitellel, vagy a hitelkérelem benyújtását megelızı 1 hónapnál régebben fizették vissza beruházási hitelüket. A vállalkozás rendelkezhet forgóeszköz vagy szabadfelhasználású hitellel. A hitelkérelem benyújtásakor fizetendı hitelképesség-vizsgálati díj összege: 25.000,- Ft.
2. Forgóeszköz hitel Az igényelhetı hitel maximuma: 6.000.000.- Ft A hitel maximális futamideje: 3 év (36 hónap) (2009. márciusától!!!) Türelmi idı: maximum 2 hónap A hitel kamata: 6,5%-tól a jegybanki alapkamat mértéke % (fix kamat, az ügyfél adósminısítése alapján kerül meghatározásra a kamat pontos mértéke). Jogosultsági korlát: kezdı és olyan mikrovállalkozások, melyek árbevétele nem éri el a 200 millió forintot. A vállalkozás nem rendelkezik pénzintézeti beruházási hitellel, vagy a hitelkérelem benyújtását megelızı 1 hónapnál régebben fizették vissza beruházási hitelüket. A vállalkozás nem rendelkezhet forgóeszköz vagy szabad-felhasználású hitellel. A hitelkérelem benyújtásakor fizetendı hitelképesség-vizsgálati díj összege: 25.000,- Ft. *** A MiFiN Zrt. aktuális feltételeit a www.mifin.hu oldalon ismerhetik meg az érdeklıdık! Várjuk érdeklıdését! HATÁR ST. Bt. 2660 Balassagyarmat, Rákóczi fejedelem útja 13. Telefon/fax: 35-301-731; Mobil: Ott Éva 06-30-599-2168; Mravcsik László 06-30-676-5835, E-mail: otteva@starjan.hu; postmaster@hatarst.t-online.hu; mravcsik@starjan.hu A HATÁR ST. Bt. a Mezısoft Kft-vel közösen végzi a megyei vállalkozások, mezıgazdasági termelık, önkormányzatok, intézmények és civil szervezetek részére információs és tanácsadó tevékenységét. Az irodák az alábbi szolgáltatásokkal várják az ügyfeleiket: - pályázatfigyelés - pályázati tájékoztatók szervezése - pályázat elıkészítés, források felkutatása - pályázatok készítése - üzleti tervezés (üzleti tervek, megvalósíthatósági tanulmányok készítése) - hitelkonstrukciók felkutatása - hitelkérelmek kidolgozása - Széchenyi-kártya ügyintézés elıkészítése - Vállalkozói klubok szervezése, mőködtetése - Információs rendezvények szervezése - könyvelési szolgáltatás nyújtása (Mezısoft Kft.) - mezıgazdasági szakmai tanácsadás (Mezısoft Kft.) További elérhetıségek: MEZİSOFT Kft. Agrár támogatások és pályázatok, könyvelés 3100 Salgótarján, Lıwy Sándor út 4. Telefon: 32-512-665; Fax: 32-423-091; Mobil: Liebmann-né Veres Éva 06-20-955-1142 E-mail: liebmann@starjan.hu Társaságunk a kiírásra kerülı pályázati felhívásokról folyamatosan, ingyenes szolgáltatásként kívánja ügyfeleit tájékoztatni. Kérjük, ha szolgáltatásunkat nem kívánja igénybe venni jelezzen vissza bármely fenti e-mail címre, s levesszük a listáról!