meték számához viszonyítva maximálisan 30% volt. A 15 perces szkarifikálással elért átlagos kelést (49%) 30%-kal csökkentve 35,3%-ot kapunk, vagyis a jelen esetben megvizsgált 79%-os csírázóképességű magból 35% csemetét nevelhetünk. Hazai magkészleteink azonban a vizsgáltnál sokkal jobbak, úgy hogy országos átlagban 85%-os csírázóképességgel, azaz 40%-os növényszázalékkal bátran számolhatunk. A tisztaság átlagosan 95%. Vagyis a távlati tervekben előírt évi 115 millió akáccsemetét a keményhéjúság korszerű kiküszöbölésével az alábbi mennyiségű magból nevelhetjük meg: _ 10 000 000-115 000 000 K a i n n i n, Q = = 5 710 019 gramm = 57.1 mázsa. 53 000.40-95 Csemetetermelési utasításunk szerint folyóméterenként 60 db csírázóképes magot kell elvetni ahhoz, hogy 12 db csemetét nevelhessünk. 12-100-100 O 1 0 / 60 =, ebből x = 21% ÍC-95 Azaz az utasítás 21%-os növény százalékot tételez fel, vagyis a 115 millió csemetéhez 106,7 mázsát ír elő. A 60 mázsa körüli szükségletünket jórészt a kijelölt magtermő állományok feltétlenül biztosítják. Fenti mennyiséget három gép egy hónap alatt teljes biztonsággal előkészítené, hiszen a szkarifikátor egynapi teljesítménye 1 mázsa körül van (óránként 4.4=16 kg, 6 órai üzemeltetés mellett 96 kg). Gondolatok hegyvidéki erdeink feltárásához* P A N K O T A I GÁBOR A feltártság fokát a hektáronkénti úthosszal (m/ha) szokás kifejezni. A szakirodalomban erre a legkülönbözőbb számadatok jelentek meg, melyek közül egyesek a kőalapú erdei úttól a bejáró ösvényig mindent magukba foglalnak, mások csak a gépjármű üzemre alkalmas hosszakat tárgyalják. Következő okfejtésünkben csak a gépjárművel üzemeltethető (vontatók, tehergépkocsik által járható) utakról lesz szó. Az útsűrűség és a közelítési távolság között az alábbi mennyiségtani viszony állítható fel: i, + \ 1 0 0 0 0 h (méter) = -T? (1) ahol k" az átlagos közelítési távolság, l" (m) útsűrűség egy hektárra és rj a közelítési rendszertől és terepadottságoktól függő tényező, melynek kiszámításánál tekintetbe kell venni azt, hogy az útra két, vagy egy oldalról közelítünk. Amennyiben a közelítés két oldalról történik, a túloldali ábrák alapján 'Megvitatás céljából közli a szerk. biz.
a. ábra b ábra egy oldali közelítés esetén pedig ahol 10 000 a" = (2) l átlagos úttávolság. Mivel a terepalakulat miatt a szabályos, sematikus állapotnál valójában nagyobb úthosszuság szükséges, az így kapott eredményt középhegységnél 1,2 1,5-del, erősebb tagoltság mellett 1,3 2,0-vel kell megszorozni, így a hazai átlagos hegyi terepnek megfelelően a tényező 1,3-nek feltételezve, a közelítési távolságok az alábbiak szerint alakulnak: Egyoldali közelítés esetén : azaz r]i = 0,92, illetőleg v l2 = 0,46. fc 1 = 12^0.0,92 v k 2 = = 0,46 9200 ~T~ 4600 Hegyvidéki erdőgazdaságainknál, melyek 45%-át teszik ki hazánk erdőterületének, a feltártság a legújabb leltározás eredményeképpen az alábbi: (3a) (36)
Erdei vasút 369,2 km Kőpályás út 412,7 km Feltáró út jellegű közút (beesült adatok) 250,0 km Szilárd feltáró pálva összesen 1031,9 km Gyűjtő út. " 651,9 km Összes feltáró pálya 1683,8 km Mivel az összes erdőterületből, mintegy 510 000 ha jut hegyvidékeinkre, a feltártság szilárd pályás berendezés tekintetében 2 m/ha, összes berendezést számításba véve pedig 3,3 m/ha. Ha kétoldali közelítést tételezünk pl., ami gyakorlatunknak a jövőben meg fog felelni, az átlagos közelítési távolság a 3/b. képlet alapján: fe = í f f = 1400m. Ez a távolság igen jelentős, mivel a terepalakulatok okozta nehézségen kívül túlhaladja a modern gépi közelítő eszközök (rövidpályás kötéldaruk) alkalmazási távolságát és ezzel a gépesítés erdőművelési szempontokat is kielégítő végrehajtása akadályokba ütközik. Ha ehhez fontolóra vesszük, hogy hegyvidéki tölgyes-bükkös üzemeink nagyobbrészt természetes felújítással dolgoznak, melynél fő szempont az újulat kímélése, valamint hegyvidékeinken legveszedelmesebbb a kíméletlen közelítés okozta talajerózió, belátható, hogy ezeknek az erdőgazdaságoknak feltárására alapos megfontolással, komoly erőfeszítést kell fordítanunk. Feltárási elgondolásaink elbírálásánál elsősorban figyelmet kell fordítanunk az anyagmozgatást befolyásoló tényezőknek az utolsó évtizedben bekövetkezett változásaira. A változás szülte új helyzet, új munkamódszereket követel, az új munkamódszerek pedig befolyással bírnak az anyagmozgatási ebből következőleg a feltárási beruházások technikai kivitelére és gazdaságosságára. Változások következtek be a faállomány összetételében, az erdőgazdasági üzemmódban, a választékokban, a mezőgazdaság szocialista átalakulása következtében a rendelkezésre álló emberi és fogaterő mennyiségében és á fogyasztó helyek arányában és összetételében. A faállomány összetételében bekövetkezett változások eredményeképpen ma már a vágásra kerülő állományok általában az egész erdőterületen elosztva jelentkeznek. Ezt fokozza az a szándék is, mely a rontott erdők mielőbbi átalakítását, a természetes felújítást és az előhasználatok fokozottabb gyakorlását tűzte ki célul. Ennek következtében ma már kevés helyen lehetne feltáró berendezést építeni úgy, hogy az kizárólag pár éven belül vágásra érett állományokat tárjon fel. A belterjességre törekvő üzemmódok következtében az egész növedéktermő terület csaknem évről évre szolgáltat hozadékot, amelyek korszerű eszközzel történő kiszállításáról gondoskodni kell. A belterjessé váló erdőgazdálkodás különösen a hegyvidéki tölgyes, bükkös területeken a közelítési munkákban fokozottabban kihangsúlyozza a talaj és újulat 'kíméletét, különösen ezeken a helyeken élesebben elválasztja a közelítési munka jellegét az egyéb anyagmozgatási munkáktól (1). így a közelítés itt az egyéb anyagmozgatási műveletekkel közösen
(azonos eszközzel) semmiképpen el nem végezhető szakasszá válik, annál is inkább, mert lökésszerű (idényszerű) elvégzése is erdőgazdasági érdek, A választékok aránya is jelentősen megváltozott. Míg 1945 előtt az iparifa kihozatal 14% körül mozgott, addig ma 39% faanyagot ad át az erdőgazdaság ipari célra (2). Ez a szállítások időrendbeli eltolódására és a szállítási irányok megváltozására van komoly hatással, ami a múltban alkalmazott szerkezeti felépítést teljesen felborítja, annál is inkább, mert a távolsági értékesítést illetőleg ez a változás a feltüntetettnél jóval nagyobb arányú. A választékok arányában bekövetkezett változás jelentőségével részletesebben kell foglalkoznunk. Míg felszabadulásunk előtti időben a 86% tűzifa forgalomba hozatala zömmel (65 70%) az őszi félévre esett, a jelenlegi távolsági forgalomba kerülő, mintegy 40% ipari fát az üzemek technikai okokból egyenletes elosztásban kívánják (3). Innen ered anyagmozgatási munkáinkban fellelhető ellentmondás: míg 1945 előtt tarvágásos üzemmód miatt a közelítés tetszőleges időpontban, lényegében az idegen fogaterő kínálathoz alkalmazkodó elosztásban történt, a távolsági értékesítés pedig az őszi félév középső négy hónapjában lökésszerűen, addig ma az erdőművelés lökésszerű közelítést, az értékesítés egyenletes szállítást követel. Ennek következtében világos, hogy míg a múltban a tűzifát a tarvágásokban a közvetlen úton történő szállításig tartalékolták, ma az egyenletes kiszolgálás és a lökésszerű közelítés követelménye miatt az anyagnak legalábbis egy részét valahol a vasúti vagon és a vágásterület között az ellentétes kívánalmak kiegyenlítése érdekében tartalékolni kell. Meg kell állapítanunk, hogy erre a célra a legkevésbé sem alkalmasak a feladóállomási rakodók. Az ország iparosodása következtében a vasútáuomások környékén a szabad hely egyre szűkült és ma a legtöbb rakodónk csak néhány napi készlet tárolására alkalmas; azon a néhány helyen pedig, ahol terület állna rendelkezésre, műszaki kialakítása olyan költséges, hogy a belőle származó előny nem áll arányban a várható leírási terhekkel. Nagy befolyással bír anyagmozgatásunk átalakulására a rendelkezésre álló fogaterő. Gazdasági életünk szocialista átalakulása következtében szállításunkat erősen gépesíteni kellett. Míg az 1949 50. évben a távolsági értékesítésre kerülő anyag 78%-át szállítottuk igaerővel, ma alig 21% esett a fogatos szállításra. Az alkalmazott szállítóeszközök megoszlását az 1. sz. táblázatban foglaltuk össze: Az erdőgazdasági szállítás gépesítésének fejlődése 1949 1956. érek között 1. táblázat 1949/50. gazd. év 1955/56. gazd. év Eszköz neve szállított famennyiség a megoszlás aránya szállított famennyiség a megoszlás aránya m 3. % m' % 1 528 000 281 000 149 000 78,0 14,4 7,6 457 035 1 154 000 270 000 287 000 14 000 Összesen 1 958 000 100, 0 2 182 035 100,0 20,9 52,9 12,3 13,3 0,6 Megjegyzés: A mennyiségi adatok távolsági értékesítésre kerülő anyagra vonatkoznak.
Fentiekből kitűnik, hogy míg a múltban a mezőgazdaságból idényszerűen rendelkezésre álló fogatokkal dolgoztunk, most a szállításainkra rendelkezésre álló gépállományt nagyjából egyenletesen kell foglalkoztatnunk. Ebből következik az, hogy a fentemlített kiegyenlítő tárolóhelyeket a szállítási szakasz elé kell helyeznünk. Mielőtt a végső következtetésre jutnánk, foglalkoznunk kell az anyagmozgatásnál alkalmazott és alkalmazandó technológiák kérdésével is. A múltban a tarvágásos üzemmód, a választékok eloszlása és a kíméletlen közelítés lehetővé tette,, hogy a fogatok a könnyen ellenőrizhető koncentrált tarvágásokban az anyagot közvetlenül a tő mellől a feladóállomásig mozgassák. Alátámasztotta ezt a gazdaságosság látszata is. A nehéz terepen rongálódó eszköz és elhasználódó igaerő leírási terheit a mezőgazdaság viselte. Amennyiben a fogat nem dolgozott az erdőgazdaságban, otthon állt. így inkább tényleges- költségen alul kínálkoztak az erdei munkára, hogy alapköltségeiknek legalább egy részét megosszák az erdőgazdasággal. Mivel a talaj- és állománykárokkal mitsem törődtek, a fogat a száraz időben a nehezebb terepen is alkalmas volt közvetlen szállításra, annál is inkább, mert könnyen felterhelhető választékokról (tűzifa) volt főleg szó. Mindez nem érvényes a gépi munkára. A gépek teljes leírási terheit az erdőgazdaság viseli és a különböző gépek különböző pályaviszonyok között gazdaságosak. Szállító gépeink közül a zömmel alkalmazott tehergépkocsik és erdei vasutak (66%) költségesen előállítható pályafeltételeket követelnek, ezeknek a pályáknak kiépítése az erdőrészletig lemenőén már csak a leírási terheket is tekintetbe véve lehetetlen. Ezekkel tehát csak bizonyos határig hatolhatunk be az erdőtestbe, innen pedig a merőben erdőművelési szempontból megszervezendő közelítésig még jelentős a távolság. Ezt a szakaszt kisebb költséggel, előállítható, tehát kisebb és elviselhető leírással terhelő úthálózattal, a gyűjtő út hálózattal hidaljuk át és a rajta lebonyolódó kevésbé időjárásbiztos ún. kiszállítást vontatókkal oldjuk meg. A vontató több pótkocsis szállítás esetén, a rakodási idő lerövidítése következtében, rövidebb úton a tehergépkocsinál gazdaságosabb (4). Most választhatunk a kiegyenlítő rakodó helyét illetőleg. Vagy a vágásterület szélére telepítjük, vagy a kiszállítás és szállítás szakasza közé tervezzük. Mindegyik megoldásnak vannak előnyei és hátrányai is. Ha a kiegyenlítő rakodó (készlet) az erdőrészlet szélén foglal helyet, a kiszállítási és szállítási munka egyaránt egyenletessé tehető, de a tényleges hozamterületet erősen igénybevesszük, lemondunk az anyagkoncentráció biztosította gépesítési és önköltségcsökkentési lehetőségekről és ennek ellenére csupán az átrakás céljaira a kiszállítás és szállítás művelete közé mégis kell valami berendezés. Ha a kiegyenlítő rakodó a szállítási szakasz elé kerül, a kiszállítás a közelítéssel egy ütemben lökésszerű, vagyis az eszköz 'kihasználás nem látszik gazdaságosnak, de a rakodó kialakítása és a rakodási munkák megszervezése az anyagkoncentráció következtében előnyösen megoldható. A jó eszköz-kihasználásról azonban más úton gondoskodhatunk. A kiszállítást végző erőgép e munkáján kívül az útépítés különböző mun-
iáiban, talaj előkészítésben és végső esetben magában a szállításban is alkalmazható. Igen jól beválnak így a kiszállításban a többcélú erőgépek. A szakaszos anyagmozgatás kétségtelen rakodási munkatöbbletet jelent. Ennek költségei azonban bőven megtérülnek a jobb eszközkihasználásban, a kisebb beruházási költségekben és főleg az anyagtorlódás okozta többletkiadások megtakarításában. Az anyagmozgatási körülmények változását az elmondottak alapján, a jobb áttekinthetőség kedvéért a 2. sz. táblázatban foglaltuk össze. A 7, anyagmozgatási körülmények változásának áttekintése 2. táblázat Művelet helye Tényező vagy művelet neve 1945. előtti helyzet 1956. körüli helyzet Vágástér Anyagmozgatási útvonal Fatömeg Koncentráltan jelentkezik, nagyobb ha-kénti fatömeggel Szétszórtan, kisebb ha-kénti fatömeggel Üzemmód Tarvágás, kevés előhasználattal Fokozatos felújítás, sok előhasználattal Választékok 14% ipari fa, főleg méretes 39% ipari fa, vegyes Közelítés Kíméletlen, mezőgazdasági fogatoktól függő időpontban Kiszállítás Közelítéssel összekapcsolt fogatos művelet, rossz erdei csapákon Kíméletes, gépi- és az erdőgazdasági követelményeknek megfelelő Külön szakasz, kiépített gyüjtőúton, gépi erővel Kiegyenlítő rakodó Csak az erdei vasútnál Mindenütt kialakul Szállítás. 80%-ban fogat, 20%-ban erdei vasút Rakodás Emberi erővel, mivel elegendő munkaerő olcsón rendelkezésre áll 80%-ban gépi, időjárástól független Kevés a munkaerő, több a nehezebb választék Felvevő helyek Jelentős arányban a közvetlen felhasználóhoz Főként távolsági forgalomban, na Feladó kerül az anyag gyobb összevont telephelyekre állomás Rakterűiét Elegendő Iparosodás miatt legtöbbnyire kevés a hely 1 1 Eldöntendő kérdés marad, milyen sűrűre építsük ki az úthálózatot, mennyi legyen ebből az időjárásbiztos feltáró út és mennyi a gyűjtő út, valamint milyen legyen a megvalósulási sorrend? Mivel az úthálózat a tartamos erdőgazdálkodás keretében folyó munkák kiszolgálására épül, anyagi terheit nem egy-egy vágás, vagy vágássor, hanem az egész feltárt üzemtest terméke, a növedék viseli. Nagyobb növedéket szolgáltató terület nagyobb beruházást, gondosabb vagy sűrűbben kiépített úthálózatot bír el. A legkedvezőbb útsűrűséget a közelítési és útátépítési ráfordítások figyelembevételével, a növedék függvényeképpen Soom (5), Volkert (6), Flaaren (7) és Strehlke (8) okfejtésének nyomán, az alábbiak szerint számíthatjuk ki hegyvidéki tölgyes-bükkös üzemegységeink részére. A közelítési ráfordítások a távolság függvényében nagy általánosságban egyenletesen növekednek. így a közelítés egyenletét az alábbiak szerint írhatjuk fel: X [Ft/m 3 ] = r, + k-r 2 (4) ahol ri és r 2 a közelítés módszerére jellemző számok (r, = alapköltség, r 2 ráfordítás folyóméterenként és m n -enként). Az útépítés költségei arányosak az építendő úthosszal, azaz 7J [Ft/ha] = Z-M (5)
ahol, mint tudjuk 1 a hektáronkénti úteűrűség, u az út évi leírása és karbantartása [Ft/m]. Ha a növedék N [m 3 /ha], az összes évi ráfordítás lesz W [Ft/ha] = A"..V+ U (6> Ebbe az egyenletbe helyettesítsük be az 1, 4, 5 egyenleteket és az alábbi összefüggést nyerjük: 10 000 _\ l u 7) / 10 000 \, Az összes ráfordítások minimumának megállapítására differenciáljuk a 7. sz. egyenletet és tegyük egyenlővé zérussal: l"-re kifejtve, az optimális ha-kénti úthosszúság for Az egyenletet muláját nyerjük. -^L = u v, r s.$. io 000 ~ = 0 dí ' í 2 I ri-n-n -10 000.. -' [m/ha] (8> Az egyenletből kitűnik, hogy az útsűrűség függ a tereptől, közelítési módtól és költségektől, a növedéktől és az útépítési, valamint az útfenntartási kötségektől. Megállapítható, hogy az útépítési és fenntartási költségek összegének csökkenésével magasabb útsűrűség válik ésszerűvé. A kérdés itt ismét bonyolódik, mert bizonyos határon alul az építési költségek csökkenésével a fenntartási költség annyira emelkedik, hogy lerontja a leírási terhek csökkenésének hatását. Hogy a kedvező határ hol van, az üzemi eredményeink fokozatos kiértékelésével tudjuk majd meghatározni. A karbantartási terhek csökkentését illetőleg komoly eredmény várható az alsóbbrendű utak fenntartási munkájának gépesítésétől. Meg kell jegyeznünk, hogy az alsóbbrendű útjaink szakszerű fenntartása egyébként is csak akkor jöhet szóba, ha a szokványos gazdasági szekerek forgalmát teljesen kiküszöbüljük és a többi járműre nézve is szabályos üzemi fegyelmet léptetünk életbe, mely az időjárási elemek hatását a helyenként kialakuló gyakorlat szerint tekintetbe veszi. Természetesen a sűrűbb úthálózat közvetlen pénzügyi eredményein felül más gyümölcsöző hatásokat sem szabad figyelmen kívül hagyni. Ilyenek a közelítési károk csökkenése, minőségi állományápolás bevezetése, szakszerűbb felügyelet, stb. Ezeknek egyelőre még számokba nem foglalható eredményei számításaink biztonságául szolgálhatnak. Az előadottak alapján kíséreljük meg hegyvidéki tölgyes-bükkös üzemeink legkedvezőbb útsűrűségét számszerűen meghatározni. Egyoldali közelítés esetén -r^ = 0,92 lásd 3. a. Kétoldali közelítés esetén ~q 2 = 0,46 lásd 3. b. A növedék tölgyes^bükkös természetes felújításos üzemmódot feltételezve: 3 [m 3 /na]. A közelítési költség lovas vontatást feltételezve 0,251 0,500 m'-es keményfa rönk esetén átlagos hegyi terepet figyelembe véve, méterenként: r 2 = 0,04 (Ft/m 3 ).
Véleményünk szerint az erdőgazdasági anyagmozgatásból a fogatok kiküszöbölése a közel jövő ven nem lehetséges, de nem is kívánatos. Foglalkoznunk kell azonban a fogaterő racionálisabb kihasználásával, melynek alaptételeit az alábbiakban látjuk: a) A fogatoknak a közelítési munkákra való korlátozása és általában 800 m-ig terjedő felhasználása. b) Fogatok korszerű eszközökkel való felszerelése, úm. rönk és tűzifa közelítő kocsik stb. c) A fogatok munkájának a gépi technológiával való összehangolása. Az útépítés és fenntartás költségei a következőkre tervezhetők: u [Ft/m] = leírás + fenntartás = 1,40 -f- 3,00 = 4,40 [Ft/m] a számadatokat a 8. sz. egyenletbe helyettesítve. illetőleg 0,942-0-0-3-10000 i r Q r _ = 15,8 [m/ha], / 0,46-0-04-3-10 000 = 1,11 [m/ha] értéket nyerünk. 4,40 Ha átlagos hegyvidéki helyzetünket vesszük tekintetbe és kétoldali közelítéssel számolunk, a szükséges útsűrűség kereken 11 [m/ha]-ra tervezhető. A meglévő 3,3 [m/ha]-t alapul véve az annyit jelent, hogy hegyvidéki úthálózatunk 2/3 része hiányzik a tökéletes feltártság elérésére, ami kereken három és fél ezer kilométer új erdei út építését jelenti. Ez a szám alig egy évtizeddel ezelőtt elérhetetlennek látszott, ma azonban és ezt bevezetett kísérleti munkáink eredményei is igazolják - elérhető valóság. A tolólemezes gépekkel folytatott munkáink már ez évre 120 km 3 m széles korszerű gyűjtőút építését teszik lehetővé. Az eredményeket az OEF a helyszínen be fogja mutatni az ezzel foglalkozó szakembereknek. A tervezés' és kivitelezés módszereiről később fogunk beszámolni, a munka jelentőségére még csak azzal kívánunk rámutatni, hogy az eddig elért maximális útépítési eredményünk évi 80 km, melyben azonban a kavicsolt utak is benne vannak, a tervezett 120 km pedig csak gyűjtő út. Természetesen a program megvalósítása a műszaki erőink széleskörű összefogását tételezi fel. A fő feltáró utaknak a gyűjtő utakhoz viszonyított hossza még nem teljesen eldöntött kérdés. A gyakorlat és a szakirodalom alapján 2/3-ra tervezhető. Szabatos kiszámítása külön tanulmány tárgya lehet. Az arányra befolyással bír a helyileg gazdaságosan kihasználható szállító gép-kapacitás, az útépítési és fenntartási költségek alakulása, a feladó állomások felvevőképessége és a fülledékeny anyag aránya. Bizonyos határon túl ugyanis a nem időjárás-biztos utak hosszának növekedése nagyobb gépkészültségi fokot tesz.szükségessé, ami leírási és járulékos terheivel az olcsóbb útépítés eredményeit leronthatja. Végezetül a kiépítési sorrenddel kell foglalkoznunk. Míg az utak sűrűségét a növedékviszonyok szabják meg, addig a kiépítés sorrendjében a hozadék is szerepet játszik. A hozadék voltaképpen a realizálható növedék, vagyis az szabja meg a realizálható útsűrűséget. A beruházások gazdaságos szétosztásánál követendő sorrendet az illető üzemtestre vonatkozatott növedék és hozadék viszony szabja meg. Természetesen közrejátszanak még erdőművelési követelmények is. (rontott erdők átalakítása, túltartott állományok, elmaradt áuomány-ápolások,
stb.), bár ezek, mind a hozadékkal, mind a növedékkel szorosan összefügghetnek. A 'kiépítési sorrend körül kialakult viták úgy látjuk, hogy a megvalósulás ütemének növekedésével el fognak enyészni és a sürgető kívánságok helyett, közös erőfeszítéssel igyekeznek az erdőgazdaságok a feltárás művét, a modern erdőgazdálkodás alapját felépíteni. Okfejtésünkkel részben a most nagy megalapozottsággal folyó feltárási alapterv készítéséhez kívántunk néhány gondolatot szolgáltatni, részben a hároméves feltárási program megvalósításához véltünk hasznos támpontot adni. A kérdés korántsem, tekinthető lezártnak. Nagy szükségünk van szabatos közelítési és anyagmozgatási költség- és időtanulmányokra. Reméljük, a közeljövő módot ad ezek megszerzésére. I R O D A L O M 1. Szász Tibor: Néhány gondolat a közelítés és erdőművelés kapcsolatáról. Erdő, 1957. IX. hó. 2. Jérome Rene: A szerfakihozatal emelése. Erdő, 1957. X. hó. 3. Erdészeti lapok 1937. 2. füzet. Biró Z.: Krónika. A. Pankotai C: Szempontok a gépesített anyagmozgatás tervezéséhez. Erdő, 1956. VI. hó. 5. Soom, E.: Rückaufwand und Wegabstand. Schweizerische Zeitschrift für Forstwesen 1950. 6. Volkert, E.: Die Bringungstechnik als gemeinsames Problem von Forst und Holzwirtschaft. Verlag J. D. Sauerlanders 1956. Frankfurt/Main. 7. Haaren. A.: Moderner Waldstrassenbau. Göthingen 1956. «. strehlke E.: Holzbrigung und Wegebau. Forstarchiv 1957. 4. sz. A Bükkhegység fahasználati viszonyai S I T K E Y JÁNOS erdőmémök, Miskolc Cikkemben elsősorban helyi viszonyainknak megfelelően a fahasználat ós felújítás kapcsolatával kívánok foglalkozni. Fahasználaton a fának kitermelését, döntését, darabolását és a közelítését értjük. E munkák végrehajtása során a természetes újulat, vagy mesterséges alátelepítés megóvása azonos fontosságú feladat. Ebből következik, hogy a fahasználat végrehajtása egyben erdőművelés is. Ha a használatokban csak magát a kitermelést, annak minőségi kivitelezését néznénk figyelmen kívül hagyva az újulat megóvását akkor a kapitalista rendszer erdőgazdálkodási elveit követnénk. Nekünk a használati módokat és termelési technológiánkat úgy kell fejleszteni, hogy azok végrehajtása a szocialista erdőgazdálkodás elveinek megfeleljen. Erdőgazdaságunk összefüggő legnagyobb erdőkomplexumát a Bükkhegység alkotja. Fő fafaja közismerten a bükk. E fafaj életviszonyainak mind a tengerszint feletti magasság, mind a kitettség megfelel, csupán az évi csapadék kevés ahhoz, hogy optimumában lehessen. Bükköseink hazánk bükkös erdei között értékes helyet foglalnak el. A második világháború előtti években a régi kincstári erdőben bükk 43 /»-os elegyaránnyal szerepelt. A háborús termelések következtében az időszerű ápolások elhanyagolása csökkentette ezt az elegyarányt, viszont kedvezett a kőris, cser, gyertyán térhódításának. Nem kevésbé hozzájárult ehhez, hogy még a közelmúltban is eléggé öncélú fahasználati szemlélet érvényesült, melynek erőltetett tempója egyoldalúvá tette fakitermelésünket, mert figyelmen kívül hagyta a jövő állományt. Teljesen hű összehasonlítást nehéz tenni, mivel a rendelkezésre álló adatok az időközi területi változások miatt a képet bizonytalanná teszik. Bükki viszonylatban olyan használati módokat kívánunk alkalmazni, amely erdőgazdálkodásunkat belterjessé teszi. Így lesz a fahasználat művelés-jellegű, ami elő fogja segíteni a bükk elsőbbségét a felújulásban, ül. a felújításban. Nem volna