TISZTELT ÜGYFELEINK, KEDVES BARÁTAINK!



Hasonló dokumentumok
A január 1-től érvényes legfontosabb adó- és járulék szabályok

A számvitel és az adózás időszerű kérdései 2014

Nagyberény Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 9/1991. (XII. 23.) számú rendelete

HÍRLEVÉL ADÓTÖRVÉNY VÁLTOZÁSOK 2013

HASZNOS TUDNIVALÓK. a január 1-től érvényes egyes fixösszegű ellátásokról, adó- és tb-törvények fontosabb változásairól

Adótörvények 2016 évi változásaiból

Tehergépjárművek casco biztosításának

2012 évközi változások II. Az adózás rendje (Art) módosításai

Tájékoztató a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról

Jogszabályváltozások 2015

Tájékoztató. egész életre szóló befektetési életbiztosításokra, illetve a kockázati biztosításokra

Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyezı Egyesületének módosított ügyvédi felelısségbiztosítási feltétele (biztosítási feltételek)

Jogszabályváltozások 2015

Ügymenetleírások melléklete. Kiskunmajsa Város Polgármesteri Hivatala számára

I. Fejezet Az adómegállapítás joga és az adókötelezettség

10.1. A biztosítási összeg a biztosított vagyontárgynak / vagyontárgyaknak a szerződő fél által a biztosítási szerződésben megjelölt értéke.

Ingatlanok bérbeadásának, egyéb hasznosításának alapvető szabályai 2016.

Adótörvények 2015 évi változásaiból

2003. évi XCII. törvény

Vad- és háziállatkár kiegészítő casco biztosítás különös feltételei (VKBKF)

A SZÉCHENYI LÍZING Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen működő részvénytársaság

Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-492/2016. számú ügyben (Előzmény: AJB-4069/2014.)

Egyszerűsített foglalkoztatás

2003. évi XCII. törvény

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

I. FEJEZET Általános rendelkezések 1.

Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 17/2009. (XII.28) Önk. rendelete. a helyi adókról

2015. évi törvény. a cégek működése feletti állami felügyeleti eljárások erősítésével összefüggő egyes törvények módosításáról

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség

T/ számú törvényjavaslat. a fémkereskedelemről

Az egyszerűsített vállalkozói adó évi legfontosabb szabályai

Személyi jövedelemadó és családi kedvezmény 2014

Előterjesztés. a Képviselő-testület szeptember 25-én tartandó ülésére. Beszámoló az adóhatósági tevékenységről. Tisztelt Képviselő-testület!

A Kollektív Szerződés hatálya Nem terjed ki a Kollektív Szerződés hatálya az Mt (1) (2) bekezdései szerinti vezető állású munkavállalóra.

Az öröklési illeték I. Általános szabályok. Az öröklési illetékfizetési kötelezettség tárgyi, területi és személyi hatálya 1

A társadalombiztosítási jog 2012

1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról

VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS ALAPJAI

1991. évi XLIX. törvény

A Genertel Biztosító Zrt. Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási Feltételei és Ügyféltájékoztatója (Feltételek)

Az adóeljárási törvény évi főbb módosításai

Pannonhalma Város Önkormányzat.../2010. ( II...).rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről I.

BESZÁMOLÓ A ÉVI HELYI ADÓ BEVÉTELEKRŐL

ERGO Klasszikus életbiztosítások. Ügyféltájékoztató. ERGO Klasszikus Életbiztosítások Általános Feltételei

ÚTMUTATÓ. Újdonság a adóévtől!

K i v o n a t. a Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testület július 9-i ülésének jegyzőkönyvéből

Végelszámolási időszak első üzleti éve augusztus július 31.

Generali Munkáltatói Egészségprogram szolgáltatásfi nanszírozó egészségbiztosítás általános szerződési feltétele (GMEP14) Hatályos: március 15.

Általános Biztosítási Feltételek

I. Fejezet Alapelvek

8003/2002. (AEÉ. 14/2002.) APEH tájékoztató az állami adóhatóság részére történő évi adatszolgáltatásról

IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 4/2006. (II. 24.)KT r e n d e l e t e. - a helyi adók bevezetéséről - I. FEJEZET. Általános rendelkezések 1..

Hírlevél. Változások A cikkben összefoglalva megtalálhatók a civil szervezeteket érintő jogi és számviteli változások.

1990. évi XCIII. törvény

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 4. (T/10537) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata.

1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról 1

Külföldi és belföldi kiküldetések és béren kívüli juttatások. Horváthné Szabó Beáta

GB398 JELŰ E-CASCO BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ


113/1998. (VI. 10.) Korm. rendelet

Vezetı tisztségviselık és felügyelıbizottsági tagok felelısségbiztosítása Általános szerzıdési feltételek

Jogszabályi háttér. Általános tudnivalók

CIB LÍZING ZRT. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEKET TARTALMAZÓ ÜZLETSZABÁLYZATA SZEMÉLY- ÉS KISHASZON-GÉPJÁRMŰVEK VÁSÁRLÁSÁHOZ NYÚJTOTT KÖLCSÖN

Genertel Lopás Casco biztosítás ügyféltájékoztató és feltételek

1990. évi XCIII. törvény az illetékekről évi XCIII. TÖRVÉNY

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a 1012-es számú bevalláshoz

AutósTárs jogvédelmi. kiegészítő biztosítás különös feltételei (GJBK) Hatályos: március 15. Nysz.: 16437

TELJES ELLÁTÁS ALAPÚ VILLAMOSENERGIA-SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS TERVEZET

Egyes adótörvényi előírások módosítása a évi XXXVII. törvény alapján

2005. évi XVIII. törvény. a távhőszolgáltatásról 1. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Csesznek Községek Körjegyzősége

09T113 KÉRELEM a csoportos adóalanyiság választásra és a képviselő személyében bekövetkezett változás bejelentésre

CIB LÍZING ZRT. Érvényes: október 12. napjától I. A HITELEZŐ MEGHATÁROZÁSA, ENGEDÉLYE, FELÜGYELETE

A végrehajtási eljárás alapvető szabályai 2016.

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének 49/2005.(12.20.)sz. rendelete a távhőszolgáltatásról

A GÉPJÁRMŰ ÉS PÓTKOCSI MEGSZERZÉSÉRE VONATKOZÓ ILLETÉKSZABÁLYOK

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal Elnöke által kiadott. 2003/2011. számú útmutató

Személyi jövedelemadó elszámolása. Forrása: - munkabér - személyes közreműködés - tényleges jövedelem kivét - megbízási jogviszony

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉS. A rendelet hatálya Onga közigazgatási területére terjed ki. KÜLÖNÖS RENDELKEZÉSEK AZ ADÓKÖTELEZETTSÉG, AZ ADÓ ALANYA

A szociális ellátások helyi szabályozásáról. Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2009. (IV.10.) rendelete

Tájékoztató Értékpapír számlavezetés

Kitöltési útmutató a 1693 jelű bevalláshoz A évi pénzügyi tranzakciós illeték, valamint a évi illetékfizetési kötelezettségről

TARTALOMJEGYZÉK EL SZÓ...7 GYAKRABBAN HASZNÁLT RÖVIDÍTÉSEK ÉVI XCIII. TÖRVÉNY AZ ILLETÉKEKR L...9

A foglalkoztatást előseg. Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Székesfehérvár, március

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Termékismertető. OTP Jelzálogbank Zrt Bp Nádor utca 21. OTP Bank Nyrt Bp Nádor utca 16.

AZ ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓRÓL SZÓLÓ TÖRVÉNY EGYSÉGES SZERKEZETBEN, MAGYARÁZATOKKAL 2014

ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

11/2000.(VII.20.), 12/2003.(XII.17.), 21/2004.(XII.22.)

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 14/2004. (IV.30.) rendelete. a közterületek használatáról és a közterületek rendjéről

1) Régiós átalakulás regionális szervezeti felállásban

VICTORIA Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás

ADÁSVÉTELI KERETSZERZŐDÉS

Balatonlelle Város Önkormányzata 6/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZİDÉS

Tartalomjegyzék Bevezetés évi III. törvény (Szociális törvény) ellátásai 2. I. szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások 2.

H I R D E T M É N Y K I V O N A T

262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet. a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól

A VISSZTERHES VAGYONÁTRUHÁZÁSI ILLETÉK. I. Általános szabályok

Számviteli törvény változásai

Átírás:

TISZTELT ÜGYFELEINK, KEDVES BARÁTAINK! Ismét megkezdődött egy új, változásokkal teli esztendő. E változások leginkább az adózással összefüggő szakterületeket érintették. A 2013-ra bevezetett új jogszabályok mintegy 500 paragrafusát képtelenség részletesen bemutatni. Tájékoztatónkban is csupán arra törekedhetünk, hogy legalább az érdeklődésüket felkeltsük a változások megismerése iránt. Az egyes adónemeket érintő, 2013-tól hatályos változásokat dőlt betűkkel szedve olvashatják. Ha olyan változásról olvasnak a kiadványunkban, ami Önök szerint érintheti a vállalkozásukat, kérjék azonnal munkatársaink véleményét és tanácsát a konkrét következtetések levonása érdekében. Mit hoz 2013? Jönnek az új adónemek, elvonások és új adózási választási lehetőségek: Január 1-től él a közműadó (távvezeték, cső-és csatornahálózat, ill. a telefonálás után), a tranzakciós illeték a pénzforgalmunk után, a biztosítási adó, az energia-szolgáltatók 50%-ra emelt nyereségadója, a legkevesebb 10-15%-kal megemelt jövedéki adó, az újraszabályozott illetéktörvény. Az Áfa-ban bővül a fordított adózás alá tartozó termékek és szolgáltatások köre, ugyanakkor az egy adóalanytól 2 millió forint feletti Áfa-levonás számlaadatait tételesen le kell jelenteni. A pénzforgalmi számla nyitására kötelezettek között a készpénzben teljesíthető kiegyenlítések felső határát 1,5 millió forintra korlátozták. (Átlépésekor mindkét fél 20% mértékű bírság megfizetésére kötelezett.) A kereskedelem és vendéglátás területén a második félévig meg kell teremteni a pénztárgépek elektronikus összekötését a NAV által kezelt állami szerverrel. Gyakorlatilag is egy kulcsossá válik a személyi jövedelemadó, ami a havi 202.000 felett keresőknek jelent újabb nettó jövedelememelkedést. Ezzel egyidejűleg megszűnik a nyugdíjjárulék levonási felső határa és a teljes bruttó bérük után kell megfizetniük a 10%-os járulékot. A ténylegesen kisvállalkozóknak (6 millió forint alatti árbevételű vállalkozásoknál) újabb választási lehetőséget kínál KATA, azaz a Kisadózók Tételes Adója, ami főállású kisadózónál havi 50.000,- forint, míg mellékfoglalkozású kisadózónak csak havi 25.000,- forint adóterhet jelent és ezzel kiváltható a saját SZJA, SZOCHO, és egyéni járulékkötelezettsége, az érintett társaság Tao fizetési kötelezettsége. Ugyancsak bevezetésre kerül a pénzforgalmi eredmény után fizetendő 16% mértékű KIVA a Kisvállalati Adó a 25 főnél kevesebb főt foglalkoztató, 500 millió forint árbevételt és mérlegfőösszeget el nem érő vállalkozások számára. 2013. évi Adóhírlevél 1. oldala összesen 91-ből

A kormány által tervezett adóbevételek beszedése érdekében az adózás rendjéről szóló törvényt ismét több helyen szigorították, új bejelentési kötelezettségeket írtak elő. Nem lehet kétséges, hogy egyre nagyobb erővel folyik majd az adók behajtása, a feketegazdaság elleni, illetve az adó- és járulékfizetés elkerülésének megakadályozását célzó fellépések sorozata. A nemzetgazdaságban várható változásokat ismét nagyon nehéz megjósolni. Az sajnos nem túlságosan bíztató, hogy a gazdaság zsugorodása még mindig nem állt meg, az infláció nő és a versenyszférában foglalkoztatottak száma pedig kissé csökken, a külföldi befektetések volumene pedig jelentősen elmarad a korábbi évekétől. A hosszan sorolható negatív tényezők ellenére azt javasoljuk és kérjük, hogy azzal foglalkozzunk, mi mit tehetünk a helyzet megváltoztatása érdekében. Szerintünk elég volt az elmúlt 5 évben arra hivatkozni, hogy válság van, ezért nem lépünk, nem beruházunk, nem hajtjuk végre a már így is veszélyesen hosszú ideje halogatott fejlesztéseket. A kizárólag költségcsökkentésre és tartalékolásra alapozott óvatos vállalati filozófia ma már nem segíthet. Dale Carnegie mondásával értünk egyet: Általában az az ember jut a legmesszebb, aki hajlandó merni és csinálni. Egy óvatos hajó soha nem jut messze a parttól. A közös gazdasági feladataink megoldásához a 23. életévébe lépett irodánk valamennyi munkatársával és a UHY nemzetközi hátterével (www.uhy.com) áll rendelkezésükre. Ezúton is megköszönjük bizalmukat, kitartásukat, a további munkájukhoz, közös hajózáshoz sok sikert, erőt és egészséget kívánunk! Kiváló tisztelettel: Bergmann Erzsi és Bergmann Péter 2013. évi Adóhírlevél 2. oldala összesen 91-ből

TARTALOMJEGYZÉK RÉSZLETES TARTALOMJEGYZÉK ADÓ- ÉS ILLETÉKRENDSZER 2013. JANUÁR 1-JÉTŐL... 8 I. AZ ADÓZÁS RENDJE...12 I.1. Célja 12 I.2. Adózó kötelezettségei...12 I.3. Bevallási határidők...14 I.4. Ellenőrzés...14 I.5. Az ellenőrzés jogkövetkezményei...14 I.6. Hatósági eljárás...15 I.7. Jogorvoslatok...16 I.8. Végrehajtási eljárás...16 II. FOGLALKOZTATÁS - MUNKAÜGY...17 II.1. Munkaviszony...17 II.2. Megbízás (Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony)...20 II.3. Egyszerűsített foglalkoztatás...20 III. A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ...23 III.1. Egykulcsos Szja...23 III.2. Adóalanyok...23 III.3. A jövedelem meghatározása a bevételből...23 III.4. Kedvezményes adózású juttatások...24 III.5. Az SZJA alapja...25 III.6. A fizetendő adó meghatározása...25 III.7. Adóbevallás és az adó megfizetése...27 III.8. Reprezentáció, üzleti ajándék, és a csekély értékű ajándék...27 IV. TB, EHO, NYUGDÍJ ÉS A REHABILITÁCIÓS HOZZÁJÁRULÁS...29 IV.1 Munkavállalók részére fontos információk...29 IV.2 Munkáltatók számára fontos információk...30 IV.3. EHO Egészségügyi hozzájárulás...31 IV.4. Rehabilitációs hozzájárulás...32 V. SZAKKÉPZÉSI HOZZÁJÁRULÁS...33 V.1. Hozzájárulásra kötelezettek köre:...33 V.2. Hozzájárulás alapja és mértéke:...33 V.3. Elszámolás, a hozzájárulás teljesítése:...33 VI. EGYSZERŰSÍTETT VÁLLALKOZÓI ADÓ...35 VI.1. Adóalanyiság feltétele...35 VI.2. Eljárási szabályok...35 VII. TÁRSASÁGI ADÓ...37 VII.1. Adó alanya...37 VII.2. Adó mértéke...37 VII.3. Adóalap meghatározása...37 VII.4. Adó összege...37 VII.5. Adókedvezmények...38 VII.6. Adóelőleg...38 VII.7. Feltöltés...38 VII.8. Speciális adóalanyok...38 VII.9. Transzferár és a kapcsolódó új szabályozás...39 VIII. ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ...41 VIII.1. Adóalany...41 VIII.2. Fő jellemzője...41 VIII.3. Csoportos adóalany...41 VIII.4. Alapfogalmak...41 VIII.5. A teljesítés helye...41 VIII.6. Adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontja...43 VIII.7. Az adó alapja...43 2013. évi Adóhírlevél 3. oldala összesen 91-ből

TARTALOMJEGYZÉK VIII.8. Az adó mértéke...43 VIII.9. Fordított adózás...44 VIII.10. Adólevonási jog...45 VIII.11. Adó visszaigénylése...45 VIII.12. Összesítő nyilatkozatok...45 VIII.13. Belföldi összesítő jelentés...46 VIII.14. Pénzforgalmi Áfa elszámolási módszer választása (ÚJ!)...46 VIII.15. Változások a számlázásban...47 VIII.16. Egyéb változások...47 IX. ILLETÉKEK...48 IX.1. Visszterhes vagyonszerzési illetékek:...48 IX.2. Öröklési és ajándékozási illetékek:...48 IX.3. Eljárási illetékváltozások:...48 X. PÉNZÜGYI TRANZAKCIÓS ILLETÉK...49 X.1. Alanyi, tárgyi hatálya...49 X.2. Mértéke...49 X.3. Mentességek...49 XI. HELYI ADÓK...50 XI.1. VAGYONI TÍPUSÚ ADÓK...50 XI.2. HELYI IPARŰZÉSI ADÓ...52 XII. KÖZMŰVEZETÉKEK ADÓJA (ÚJ!)...55 XII.1. Az adókötelezettség...55 XII.2. Az adó alanya...55 XII.3. Az adó tárgya...55 XII.4. Az adó alapja...55 XII.5. Az adó mértéke...55 XII.6. Az adómentesség...55 XII.7. Fogalmak...55 XIII. A CÉGAUTÓ ADÓ...56 XIII.1. Adó alanya...56 XIII.2. Adófizetésre kötelezettek, az adó alanya fogalmának pontosítása...56 XIV. A GÉPJÁRMŰADÓ...57 XIV.1. Adóköteles...57 XIV.2. Adókötelezettség keletkezése és megszűnése...57 XIV.3. Az adó alanya...57 XIV.4. Az adó mértéke...57 XIV.5. Mentes...58 XV. A KÖRNYEZETVÉDELMI TERMÉKDÍJ...59 XV.1. Termékdíj köteles termék:...59 XV.2. A termékdíj fizetésre kötelezettek:...59 XV.3. Termékdíj alapja...59 XV.4. Bevallás...59 XV.5. A termékdíj-fizetési kötelezettség időpontja:...59 XV.6. Termékdíj előleg...59 XV.7. Termékdíj átalány...60 XV.8. Számlán történő feltüntetési kötelezettség...60 XV.9. Mentesség, visszaigénylés...60 XVI. A KÖRNYEZETTERHELÉSI DÍJ...61 XVI.1. Levegőterhelési díj...61 XVI.2. Vízterhelési díj...61 XVI.3. Talajterhelési díj...61 XVII. A REGISZTRÁCIÓS ADÓ...61 XVIII. AZ ENERGIAADÓ...62 XVIII.1. Adóköteles...62 2013. évi Adóhírlevél 4. oldala összesen 91-ből

TARTALOMJEGYZÉK XVIII.2. Az adó alanya...62 XVIII.3. Az adó alapja és bevallása...62 XIX. AZ ENERGIAELLÁTÓK JÖVEDELEMADÓJA (ROBIN HOOD ADÓ)...63 XIX.1. Az adó alanya...63 XIX.2. Adóalap...63 XIX.3. Az adó mértéke...63 XIX.4. Mentesség...63 XIX.5. Feltöltési kötelezettség...63 XX. JÖVEDÉKI ADÓ...64 XX.1. Adókötelezettség keletkezése...64 XX.2. Az adó alanya:...64 XX.3. Adófizetési kötelezettség keletkezése...64 XX.4. Adóalapok, adómértékek, bevallás...64 XX.5. Engedélyezés, nyilvántartás, ellenőrzés...65 XXI. AZ INNOVÁCIÓS JÁRULÉK...66 XXI.1. Adóalany...66 XXI.2. A járulék alapja:...66 XIX.3. A járulék mértéke:...66 XXI.4. Bevallás, előlegfizetés...66 XXI.5. Feltöltési kötelezettség...66 XXII. NÉPEGÉSZSÉGÜGYI TERMÉKADÓ...67 XXII.1. Adó alanya...67 XXII.2. Adókötelezettség...67 XXII.3. Adó alapja...68 XXII.4. Adó mértéke...68 XXII.5. Adómentességek...68 XXII.6. Adó nyilvántartása, bevallása, befizetése...68 XXIII. AZ EGYES ÁGAZATOKAT TERHELŐ KÜLÖNADÓ (VÁLSÁGADÓ)...69 XXIV. HITELINTÉZETEK ÉS PÉNZÜGYI SZERVEZETEK KÜLÖNADÓJA (BANKADÓ)...70 XXIV.1. Adóalany...70 XXIV.2. Adóalap és adómértékek...70 XXIV.3. Előleg, bevallás, fizetési kötelezettségek...70 XXV. BIZTOSÍTÁSI ADÓ (ÚJ)...71 XXV.1. Az adó alanya...71 XXV.2. Adóalap...71 XXV.3. Adómérték...71 XXV.4. Az adó megállapítása...71 XXV.5. Ágazati különadó megszűnése...71 XXV.6. A lakás- és CASCO biztosítások differenciált adózása...71 XXVI. A SZÁMVITELI TÖRVÉNY...72 XXVI.1. A törvény hatálya...72 XXVI.2. A Vállalkozó számviteli törvény által előírt kötelezettségei...72 XXVI.3. Euróban, illetve eurótól eltérő devizanemben való könyvvezetés...74 XXVI.4. Üzleti év...74 XXVI.5. Napi készpénz záró állomány...74 XXVI.6. Könyvvizsgálat...74 XXVI.7. 2013. január 1-jétől életbe lépő további fontosabb változások, melyek korábbi alkalmazása megengedett a 2012-ben induló üzleti évre....75 XXVI.8. 2013. január 1-jétől életbe lépő további fontos változás, melynél korábbi alkalmazás nem megengedett....76 XXVII. KISADÓZÓ VÁLLALKOZÁSOK TÉTELES ADÓJA, AZAZ A KATA (ÚJ)...77 XXVII.1. Ki választhatja?...77 XXVII.2. Mennyit kell fizetni?...77 XXVII.3. Mit nem kell az eddigiekhez képest megfizetni?...77 XXVII.4. Mit nem vált ki a Kata megfizetése?...77 2013. évi Adóhírlevél 5. oldala összesen 91-ből

TARTALOMJEGYZÉK XXVII.5. Alkalmazott fogalmak...77 XXVII.6. További választási feladat: ÁFA körbe tartozás vagy ALANYI adómentesség?...78 XXVII.7. Bejelentkezési határidő Kata hatálya alá...78 XXVII.8. Bejelentendők köre és a bejelentés adattartalma...78 XXVII.9. Bizonylatolás-nyilvántartási, nyilatkozattételi kötelezettség...78 XXVII.10. Áttérés utáni adófizetési kötelezettség...78 XXVII.11. KATA mellett fizetendő egyéb kötelezettség...79 XXVII.12. Adatszolgáltatási kötelezettség...79 XXVII.13. Számszaki Példa...79 XXVII.14. Hol billen a mérleg a KATA felé, ha nem EVÁS a vállalkozás?...79 XXVII.15. Megszűnik a KATA alanyiság és kikerülést követő 24 hónapon belül nem is választható...80 XXVIII. A KISVÁLLALATI ADÓ, AZAZ A KIVA (ÚJ)...81 XXVIII.1. Ki választhatja?...81 XXVIII.2. Mennyi adót kell fizetnie?...81 XXVIII.3. Mit nem kell az eddigiekhez képest megfizetni?...81 XXVIII.4. Mit nem vált ki?...81 XXVIII.5. Alkalmazott fogalmak...81 XXVIII.6. Bejelentkezési határidő KIVA hatálya alá...82 XXVIII.7. Adóelőleg...82 XXVIII.8. Elhatárolt veszteség...82 XXVIII.9. Iparűzési adó...82 XXVIII.10. Az alábbi esetekben megszűnik a KIVA alanyiság...82 XXVIII.11. Akiknek a KIVA-t ajánljuk...82 XXVIII.12. Akiknek a KIVA-t nem ajánljuk...83 MELLÉKLETEK...84 CAFETERIA RENDSZER ELEMEI...84 EGYÉNI VÁLLALKOZÓ ADÓZÁSA...88 SZÁMLAADÁSI KÖTELEZETTSÉG...89 SZÁMLAKORREKCIÓK...90 KÜLÖNLEGES ADÓZÁSI FORMÁK...91 2013. évi Adóhírlevél 6. oldala összesen 91-ből

SZERZŐK Szerzők: Bergmann Péter Előszó peter.bergmann@bergmann.hu Kiss József XX., VII.9. jozsef.kiss@bergmann.hu Kovács Krisztina VII. krisztina.kovacs@bergmann.hu Korpásné Juhász Sarolta ADÓ- ÉS ILLETÉK- RENDSZER. XXVI., sarolta.korpas@bergmann.hu Kiss Anita VIII., 3. sz. melléklet anita.kiss@bergmann.hu dr. Báló Rita III., VI., 1-2. sz. melléklet rita.balo@bergmann.hu Szeredi Pál XVIII-XIX., XXIII-XXIV. pal.szeredi@bergmann.hu Somkutiné Kontyi Réka I., XVII., reka.kontyi@bergmann.hu Soltész Sándor II., IV., sandor.soltesz@bergmann.hu Kosik Péter XI., XII., XXII. peter.kosik@bergmann.hu Czuczi Dalma IX., X. dalma.czuczi@bergmann.hu Gódor Attila V., XIII., XIV. attila.godor@bergmann.hu Mágó Sándor VIII., XV., XVI., XXI., XXV., 3. sz. melléklet sandor.mago@bergmann.hu Tóth-Balogh Mónika XXVII, XXVIII. monika.balog@bergmann.hu 2013. évi Adóhírlevél 7. oldala összesen 91-ből

ADÓ- ÉS ILLETÉKRENDSZER 2013. JANUÁR 1-JÉTŐL ADÓ- ÉS ILLETÉKRENDSZER 2013. JANUÁR 1-JÉTŐL MEGNEVEZÉS MÉRTÉK Társasági adó: (a korrigált adózás előtti eredmény után) 500 millió Ft adóalapig (alkalmazása nem kötődik feltételek teljesítéséhez)... 10% 500 millió Ft adóalap felett... 19% Osztalékadó a magánszemély tulajdonos esetében: Az osztalékból, osztalékelőlegből származó jövedelem után...szja 16% és... EHO 14% max. 450.000,-Ft Osztalékadó gazdasági társaság tulajdonos esetében: Ha az osztalékra jogosult Közösségen belüli székhelyű adóalany, vagy belföldi gazdasági társaság, nem kell az osztalékadót Magyarországon megfizetni... 0% EVA (Egyszerűsített vállalkozói adó) alapja az elért tárgyévi - max.30 M/Ft-bevétel... 37% KATA (Kisadózók Tételes Adója) (ÚJ!) Főállású kisadózó esetében... havi 50e Ft/fő Mellékállású kisadózónál..havi 25 eft/fő a 6 millió bevétel feletti részre..40 % KIVA (Kisvállalati Adó) (ÚJ!) mértéke... az adóalap 16%-a, A minimálbér összege 2013. január 1-jétől:. 98.000,-Ft/hó; a garantált bérminimum:.. 114.000,-Ft/hó Szociális hozzájárulási adó mértéke:... 27% A kifizetőt vagy a természetes személyt szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség terheli. EHO százalékos egészségügyi hozzájárulás mértéke... 14% vagy 27% A béren kívüli juttatások után a kifizetőt 14%-os mértékű egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség terheli. 27%-os EHO terheli az egyes meghatározott juttatásokat (Szja tv. 70. (4) bek.) Egyéni egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulék mértéke... 8,5% 3% pénzbeli egészségbiztosítási járulékból, 4% természetbeni egészségbiztosítási járulékból és 1,5% munkaerő-piaci járulékból áll. Heti 36 órás munkaviszony melletti további jogviszonyok után is kell a biztosított magánszemélynek 3 százalék pénzbeli egészségbiztosítási járulékot fizetni. Egyéni nyugdíjjárulék fizetési felső határ 2013. január 1-jétől megszűnik. A munkaviszonyból származó jövedelemből:... 10% Egészségügyi szolgáltatási járulék... A nem biztosítottak és a nyugdíjas vállalkozók fix összegű egészségügyi szolgáltatási járuléka.. 6.660,-Ft/hó. Szakképzési hozzájárulás alapja azonos a szociális hozzájárulási adó alapjával... 1,5% Rehabilitációs hozzájárulás: a 25 főnél több alkalmazottat foglalkoztató cégek a létszám 5%-át alapul véve kötelesek fizetni negyedévenként:... 964.500,-Ft/fő/év Személyi jövedelemadó egységesen... 16% 2013. évi Adóhírlevél 8. oldala összesen 91-ből

ADÓ- ÉS ILLETÉKRENDSZER 2013. JANUÁR 1-JÉTŐL EKHO (Egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás) a kifizetőt terhelő adómérték:... 20% magánszemélyt terhelő, kifizető által levonandó adómérték:... 15% nyugdíjas magánszemély nyilatkozat esetén:... 11,1% Általános forgalmi adó:... 27% 18% 5%; Innovációs járulék: az iparűzési adó alapja után fizetendő, közép- és nagyvállalkozások esetében:... 0,3% A járulék alapja megegyezik az iparűzési adó alapjával. K+F tevékenység közvetlen költsége már nem csökkenti az innovációs járulékot. Az innovációs járulék alanyának nem minősülő mikro és kisvállalkozási kategória meghatározása során a konszolidált adatokból kell kiindulni. Energiaadó: (termelőt, importálót terhelő adó) az adó mértéke: A szén fajtájától függetlenül... 2.390 Ft/tonna Villamos energia... 295 Ft/MWh Földgáz:... 88,50 Ft/GJ 2013. január 1-jét megelőző időszakra vonatkozó energiaadó bevallásokat (ideértve a bevalláspótlást és az önellenőrzést is) és a befizetéseket 2013. február 14-éig a vámhatósághoz kell benyújtani. Ezt követően az energiaadó bevallásokat (bevalláspótlást, önellenőrzést) és befizetéseket az állami adóhatósághoz kell teljesíteni. Robin Hood adó: A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tétele érdekében 2009-2010 évekre bevezetett, majd 2011-2012 évekre kiterjesztett jövedelemadó 2013-ban is hatályban marad, amit a szénhidrogén kitermelők, kőolaj, földgáz és villamos energia termelők, illetve kereskedők kötelesek az adózás előtti eredményük után fizetni. Mértéke az adóalap korrigált értéke után... 31% Az egyes ágazatokat terhelő különadó: adó mértéke ágazatonként eltérő kulcsok és adóalap alkalmazásával számítható. Hitelintézetek és pénzügyi szervezetek különadója: adó mértéke a XXII. fejezetben leírt - az egyes adóalanyok esetén eltérő - kulcsok, és adóalap alkalmazásával számítható 98 százalékos különadó mértéke... 98% 2010. január 1-jétől megszerzett, a különadó alapjába tartozó bevételekre kell alkalmazni. Különadó fizetésére kötelezett az országgyűlési képviselő, a polgármester, a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke, az alpolgármester, a főpolgármester-helyettes, a megyei közgyűlés alelnöke, továbbá az európai parlamenti képviselő is, ha jogviszonya megszűnésével összefüggésben a rá vonatkozó jogszabály alapján vagy más jogcímen különadó-köteles bevételt szerez. Környezetterhelési díj: Levegő,- víz,- és talajterhelés miatt díjat kell fizetni. Szabályai a XIV. fejezetben található. Iparűzési adó... 2% Az adóalap számításánál az eladott áruk beszerzési értéke és a közvetített szolgáltatások értéke bizonyos esetben csak korlátozottan számolható el. 500 millió Ft nettó árbevételig az árbevételhez kapcsolódó teljes összeg elszámolható csökkentő tételként, míg az e feletti árbevétel-részre sávosan, 70-85% közötti hányadban számolható el az eladott áruk beszerzési értéke és a közvetített szolgáltatások együttes összege. Magánszemély kommunális adója mértéke meghatározott adótárgyanként, illetőleg lakásbérleti jogonként legfeljebb 17.000 Ft Építményadó felső határa... 1.100 Ft/m² vagy a korrigált forgalmi érték... 3,6%-a 2013. évi Adóhírlevél 9. oldala összesen 91-ből

ADÓ- ÉS ILLETÉKRENDSZER 2013. JANUÁR 1-JÉTŐL Telekadó felső határa... 200 Ft/m² vagy a korrigált forgalmi érték... 3%-a Közművezetékek adója (ÚJ)... 125 Ft/m² Vagyonszerzési illeték általános mértéke:... 2%, vagy 4% Öröklési, ajándékozási illeték általános mértéke egységesen... 18% Lakástulajdon és lakástulajdonhoz kapcsolódó vagyonértékű jog ingyenes szerzése esetén, megtartva a vagyontárgy szerinti differenciálást az illeték mértéke... 9% Az örökhagyó egyenes ági rokona, valamint túlélő házastársa által megszerzett örökrész az öröklési illeték alól.mentes Bírósági eljárási illeték cégjogi körben a cégformától függő tételes mértékű. Pénzügyi tranzakciós illeték általános mérték 0,2% készpénzfelvételre....0.3% Felső határa mindkét esetben 6 ezer Ft. Gépjárművek megszerzése után fizetendő illetéket a jármű hajtómotorjának a hatósági nyilvántartásban feltüntetett kilowattban kifejezett teljesítménye és a gyártástól számított kora alapján kell meghatározni. Környezetvédelmi termékdíj: A termékdíj fizetési kötelezettség a csomagolószerek első forgalomba hozatalával illetve saját célú felhasználásával összefüggésben keletkezik. 2013. 01. 01-től a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos adóztatási feladatokat a NAV adóztatási szerve veszi át. 2012.12.31-ig ezt a feladatot a NAV vám-és pénzügyőri szerve látta el. Az illetékességi változások miatt a VPID szám helyett az adószámot kell használni. Változtak a termékdíj fizetési kötelezettség átvállalásának jogcímei is. Jövedéki adó a jövedéki termékek ásványolaj, alkoholtermék, sör, bor, pezsgő, köztes alkoholtermék és dohánygyártmány után fizetendő. Részben bővül az adóhatóság jogköre a jövedéki adó kötelezettség tekintetében, hiszen a vámazonosító szám megállapításával kapcsolatos nyilvántartásba vétellel és nyilvántartással kapcsolatos ügyekben a jövőben az adóhatóság jár el a vámhatóság helyett. Gépjárműadó mértéke a motor teljesítménye és a beszerzés éve alapján140-345ft/kilowatt A forgalomba helyezést követő hónap 1. napján, használt gépjármű esetén a tárgy évet követő január 1. napján kezdődik az adókötelezettség. Cégautó adó: A cégautó adót környezetvédelmi osztály és kilowattban kifejezett teljesítmény szerinti differenciált mértékkel kell megfizetni A törvény három környezetvédelmi és négy kilowatt-kategória kombinációja eredményeként - 12 adótételt tartalmaz. Regisztrációs adó a személygépkocsi, lakóautó és motorkerékpár Magyarországon történő forgalomba helyezésekor fizetendő a jármű motorjának köbtartalma és környezetvédelmi osztályba sorolása szerint:... Kulturális adó mértéke... 25% Az adó alanya a pornográf tartalmú termékek és szolgáltatások értékesítését, valamint az erotikus telefonszolgáltatást végző személy, szervezet, valamint azon televíziós kábelszolgáltatók, amelyek - az általuk nyújtott műsorszolgáltatás keretén belül - pornográf tartalmú csatorna hozzáférését teszik lehetővé; az adó alapja pedig az adóköteles tevékenységből származó árbevétel, a számviteli törvény hatálya alá nem tartozó adóalanyok esetén a bevétel. Népegészségügyi termékadó mértéke a XX. fejezetben leírt az egyes termékenként eltérő. 2013. évi Adóhírlevél 10. oldala összesen 91-ből

ADÓ- ÉS ILLETÉKRENDSZER 2013. JANUÁR 1-JÉTŐL Baleseti adó mértéke... az adóalap 30%-a, de legfeljebb napi 83 Ft/gépjármű, 12 hónapra legfeljebb gépjárművenként 30.295 Ft. Az adó alanya a gépjármű üzembentartója, az adó alapja a fizetendő kötelező gépjármű felelősségbiztosítás éves díja. Biztosítási adó (ÚJ) mértéke CASCO biztosítás esetén....az adóalap 15%-a Vagyon- és balesetbiztosítás esetén az adóalap 10%-a 2013. évi Adóhírlevél 11. oldala összesen 91-ből

I. AZ ADÓZÁS RENDJE I. AZ ADÓZÁS RENDJE (2003. évi XCII. tv.) I.1. Célja Az adózók és adóhatóságok jogainak és kötelezettségeinek szabályozása, egységes normák alkalmazása minden adónemre. I.2. Adózó kötelezettségei I.2.1. Bejelentkezés, nyilatkozattétel és bejelentés I.2.1.1 Bejelentkezés, bejelentés Adóköteles tevékenységet folytatni kívánó adózó köteles az Adóhatóságnál (NAV) bejelentkezni a következő adatokkal: o Név, cégnév o Cím, székhely, telephely, iratőrzés helye o A cégbíróságon be nem jelentett és a társasági szerződésben nem jelölt telephelyek bejelentése is kötelező o Létesítő okirat kelte, száma o Tevékenység megkezdésének időpontja o Képviselő adatai o Könyvvizsgáló adatai o Fő- és egyéb végzett tevékenység o Üzleti év fordulónapja o Nyilvántartási szám (közhasznú szervezet, alapítványok esetében) Ezen felül bejelenteni köteles: o A végelszámolás kezdő és záró időpontját o Adóköteles tevékenység megszűnését o Kapcsolt vállalkozásait o Jegyzett tőke összegét o Kft. és Zrt. esetén azt a tényt, ha a tag/részvényes 50 %-ot meghaladó szavazati joggal, vagy minősített befolyással rendelkezik o Fióktelep esetén a külföldi vállalkozás adatait o Több tagállami illetőség esetén a tényleges üzletvezetési helyet o a kölcsönvevő a munkaerő-kölcsönzés keretében foglalkoztatott személyek adatait o Mo-n kiküldetésben lévő külföldi magánszemély adatait, ha magyar Szja fizetési kötelezettsége keletkezik Az adatokban történő változást adózó 15 napon belül köteles az Adóhatósághoz (NAV) bejelenteni. A helyi iparűzési adóval és az idegenforgalmi adóval kapcsolatos bejelentési (változásbejelentési) kötelezettségeket az Önkormányzatok felé egységes nyomtatványon kell teljesíteni. I.2.1.2 Nyilatkozattétel Az ÁFA alanyok tevékenységünk megkezdésekor nyilatkoznak arról, hogy o adómentes tevékenységet végeznek, o adómentes tevékenység esetén az adókötelességet választják, o alanyi adómentességet választanak, o az adó-megállapítás különleges módját választják, o EU tagállamban illetőséggel bíró adóalannyal kereskedelmi kapcsolatot kívánnak létrehozni, 2013. évi Adóhírlevél 12. oldala összesen 91-ből

I. AZ ADÓZÁS RENDJE o az általános forgalmi adó általános szabályai szerint kívánnak adózni. I.2.1.3. Az adószám Az adószám kiadásának megtagadása A NAV megtagadja a tevékenység megkezdéséhez szükséges adószám kiadását abban az esetben, ha a leendő adózó vezető tisztségviselője illetve tagja a korábbi cégei alapján kockázatosnak minősül, azaz ha az előző cég: o 15M Ft-ot elérő adótartozással rendelkezik, vagy o az elmúlt 5 évben 15M Ft összegű adótartozással jogutód nélkül szűnt meg, illetve o az adószámát fiktivitás miatt törölték. Az adószám törlése 2012. január 1-jétől a NAV az adószám felfüggesztése nélkül azonnal töröli, amennyiben: o az adózó bejelentett székhelye nem valós cím, o az adózó képviselőjét nem jelentette be, o a bejelentett képviselő nem valós személy. Adószám felfüggesztés változó határidők Jövőben 180 napra függeszti fel az adószámot az adóhivatal a korábbi határozatlan időre szóló felfüggesztés helyett -, amennyiben az adózó bevallási vagy adófizetési (előleg is) kötelezettségének határidejétől számított 365 napon belül adóhatóság felszólításának ellenére nem tesz eleget. Ha az erről szóló jogerős határozatot követő 180 napban sem pótolja a mulasztását, úgy az adóhatóság törli az adószámot. Az adóhatóság elektronikus úton értesíti a cégbíróságot az adószám jogerős törléséről, majd az értesítést követő 15 munkanapon belül a cégbíróság megszűntnek nyilvánítja a céget. I.2.1.4. Kockázatelemzés és fokozott adóhatósági felügyelet A NAV az adószám megállapítását követően kockázatelemzés céljából kérdőívet küldhet az adózónak. Az adózási szempontból kockázatosnak ítélt adózók működésük első időszakában folyamatosan adóhatósági felügyelet mellett működnek majd, mely során a NAV: o vizsgálhatja az adózó által bejelentett adatok valóságtartalmát, o az adózót a rá egyébként irányadó Áfa bevallási gyakoriságnál gyakoribb bevallás benyújtására kötelezheti, o az adózót kötelezheti adóbevallásának adótanácsadóval történő ellenjegyeztetésére, o továbbá kötelezheti, hogy nyújtsa be a bevallás alapjául szolgáló bizonylatok másolatát. Korábban kiadott hírlevelünkben már tájékoztatást nyújtottunk arról, hogy 2012. január 1-je óta az újonnan alapított cégek, illetve vezető tisztségviselő, többségi tulajdonos változás esetén az adóhivatal kockázatelemzési eljárást folytat le. A hivatal a vizsgálatot 2012-ben az adószám-megállapítást, illetve a változást követően haladéktalanul foganatosította, míg jövőre ezt követő 1 éven belül, ill. éves áfa bevallásra kötelezett adózó esetén a benyújtás határidejét követő 30 napon belül folytatja le. A jelenlegi szankcióként alkalmazott adószám törlése nem áll arányban a kérdőív visszaküldésének mulasztásával okozott adóérdek 2013. évi Adóhírlevél 13. oldala összesen 91-ből

I. AZ ADÓZÁS RENDJE sérelmével, ezért 2013. január 1-től első körben bírság kiszabására kerül sor, majd amennyiben ezt követően sem pótolja a mulasztását az adózó, úgy válna indokolttá az adószám törlése. I.2.2. Adó-megállapítás önadózással történik I.2.3. Adóbevallás benyújtása elektronikusan I.2.4. Adó- és előlegfizetés I.2.5. Bizonylat kiállítása, megőrzése I.2.6. Nyilvántartás vezetése (könyvvezetés) I.2.7. Adatszolgáltatás I.2.8. Adólevonás, adóbeszedés I.2.9. Pénzforgalmi számlanyitás I.3. Bevallási határidők Főbb adófizetési határidők: - munkabéreket érintő járulékok, adók: tárgyhót követő 12. - áfa: tárgyidőszakot követő 20. - helyi adók (ipa, építményadó, telekadó, gépjárműadó): - március 15. - szeptember 15. - december 20. (feltöltésre kötelezett cégek esetén) - társasági adó (előző évi társasági adó mértékétől függ): - tárgyidőszakot követő 20-a - december 20. (feltöltésre kötelezett cégek esetén) - szakképzési hozzájárulás: - 1-11. hónap esetén a tárgyhót követő hó 12-e - 12. hónap és az éves elszámolás tárgyévet követő február 25-e I.4. Ellenőrzés Fajtái: 1. Bevallások utólagos vizsgálata 2. Állami garancia beváltásához kapcsolódó 3. Egyes adókötelezettségek teljesítésére irányuló 4. Adatok gyűjtését célzó 5. Illetékkötelezettségek teljesítésére irányuló 6. Ismételt ellenőrzés 7. Felülellenőrzés 8. Egyes gazdasági események valódiságának vizsgálatára irányuló ellenőrzés Az adóellenőrzés alá vont adónemre és időszakra vonatkozó önellenőrzés csak abban az esetben minősül az adóellenőrzés megkezdését megelőzően elvégzettnek, ha azt az Adózó legkésőbb az adóellenőrzést bejelentő értesítés vagy a megbízólevél kézbesítését megelőző napon leadta. I.5. Az ellenőrzés jogkövetkezményei Késedelmi pótlék A késedelmi pótlék mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része. A késedelmi pótlék után késedelmi pótlékot felszámítani nem lehet. Késedelmi pótlék az adó késedelmes megfizetése esetén számítható fel. Önellenőrzési pótlék Az önellenőrzési pótlékot a késedelmi pótlék 50%-ának, ugyanazon bevallásnak ismételt önellenőrzése esetén 75%-ának megfelelő mértékben kell felszámítani. Adóbírság Adóbírság adóhiány esetén fizetendő, mértéke az adóhiány 50%-a. Az adóbírság mértéke az adóhiány 200 %-a is lehet, ha az adóhiány a bevétel eltitkolásával, a 2013. évi Adóhírlevél 14. oldala összesen 91-ből

I. AZ ADÓZÁS RENDJE bizonylatok, könyvek, nyilvántartások meghamisításával, megsemmisítésével függ össze. Mulasztási bírság A magánszemély adózó 200 ezer forintig, más adózó 500 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható többek között: ha nem tesz eleget vagy hibásan, valótlan adattartalommal teljesíti bejelentési, adatszolgáltatási kötelezettségét, nem vezeti nyilvántartásait, valótlanul nyilatkozik, iratmegőrzést elmulaszt, utas valótlan nyilatkozatot ad az utazásszervezőnek, éves beszámolója nem felel meg az Sztv. előírásainak. Az adózó 1M Ft-ig terjedő mulasztási bírsággal sújtható: amennyiben elmulasztja számla-, egyszerűsített számla-, nyugta kibocsátási kötelezettségét ill. nem a megfelelő összegről állítja ki a bizonylatot, vagy be nem jelentett alkalmazott foglalkoztat. 1M Ft összegű mulasztási bírsággal sújtható az adózó, ha beszámoló-közzétételi kötelezettségének, vagy iratmegőrzési kötelezettségének nem tesz eleget. Adóellenőrzések során az iratok, nyilvántartások, bizonylatok pótlásának határidőre történő teljesítésének elmulasztása 1 millió forintos mulasztási bírsággal sújtható. Az adózó nyilvántartásonként 2M forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható: ha a szokásos piaci ár meghatározásával összefüggő nyilvántartási kötelezettségének nem tesz eleget. Ismételt jogsértés esetén a bírság 4 millió forintig, ugyanazon nyilvántartás vezetésének ismételt elmulasztása esetén pedig akár az első esetben kiszabott mulasztási bírság mértékének nyolcszorosáig is súlyosbítható! Az adózó 20%-ig terjedő mértékű bírságot fizet többek között: az adóelőleg feltöltési kötelezettség megszegése, jogosulatlan adóelőleg mérséklés esetén. Az adózó 40%-ig terjedő mértékű bírságot fizet: igazolatlan eredetű áru forgalmazása esetén Készpénzfizetési korlát 1,5 millió forint a maximum 2013. január 1-től a készpénzben történő ellenérték kiegyenlítést szerződésenként és havonta bruttó 1,5 millió forintban maximálják. Egy szerződés alapján teljesített készpénzszolgáltatásnak kell tekinteni az egyes szerződéseket abban az esetben, ha kétséget kizáróan megállapítható, hogy a felek azért kötöttek több szerződést, hogy elkerüljék a korlátot. Ha valaki megszegi a készpénzfizetés korlátozásával kapcsolatos előírást, borsos összegű büntetésre számíthat, ugyanis minden 1,5 millió forint fölötti készpénzben kifizetett összeg után mindkét félnek 20 százalékos mulasztási bírságot kell fizetni. Üzletlezárás Az adóhatóság mulasztási bírság kiszabása mellett az adóköteles tevékenység célját szolgáló helyiséget 12 nyitvatartási napra lezárhatja, ha az adózó be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat vagy foglalkoztatott, igazolatlan eredetű árut forgalmaz, egy éven belül második alkalommal mulasztotta el számla- vagy nyugtaadási kötelezettségét. I.6. Hatósági eljárás A hatósági eljárás hivatalból vagy az adózó kérelmére indul. Elsősorban a következőkre irányul: adóalap, adó, adómentesség, kedvezmények, fizetési kötelezettség vagy jogkövetkezmények, támogatási jogosultság, adó-visszaigénylés, adó-visszatérítési igény megállapítása. Eljárások: 1. Hatósági adó-megállapítás bejelentés, bevallás alapján (kivetéses adózás, kiszabás) 2. Utólagos adó-megállapítás o Végelszámolás esetén is elrendelhető új adó-ellenőrzési eljárás. 2013. évi Adóhírlevél 15. oldala összesen 91-ből

I. AZ ADÓZÁS RENDJE o A cégbíróság külföldi vállalkozás belföldi fióktelepét mindaddig nem törli a cégjegyzékből, amíg a fióktelep ellen adóigazgatási eljárás folyik. 3. Adó soron kívüli megállapítása (pl. adózó halála esetén) 4. Adó feltételes megállapítása 5. Szokásos piaci ár megállapítása o A kapcsolt viszonyban álló, társaságnak nem minősülő felekre tehát magánszemélyekre is vonatkoznak az eljárás szabályai. 6. Fizetési halasztás, részletfizetés, adómérséklés - egyszerűsödő szabályok Az adóhatósági igazolások kiállításának határideje 8 napról 6 napra csökken. Fizetési könnyítés, adómérséklés kérése esetén, ha az adózó szerepel a minősített adózói adatbázisban és a kérelem benyújtásával együtt kéri a sürgősségi eljárásban való elbírálást, annak határideje 30-ról 15 napra csökken. I.7. Jogorvoslatok Észrevétel: az ellenőrzésről készült jegyzőkönyv átvételét követő 15 napon belül (illetékmentes) Fellebbezés: az adózó az ügy érdemében hozott első fokú határozat ellen az átvételtől számított általában 30 napon belül fellebbezhet. Illetéke: a vitatott összeg minden megkezdett 10.000,-Ft-ja után 400 Ft, de legalább 5.000,-Ft és legfeljebb 500.000,-Ft. Felügyeleti intézkedés: a felettes adóhatóság, illetve az adópolitikáért felelős miniszter kérelemre felügyeleti intézkedést tesz, ha az ügyben eljárt adóhatóság határozata jogszabálysértő. A kérelem illetéke a fellebbezés illetékével megegyezik, de ha az eljárást az adópolitikáért felelős miniszter folytatja le, az illeték legalább 50.000,-Ft. I.8. Végrehajtási eljárás A végrehajtásnál a bírósági végrehajtásról szóló jogszabályokat kell alkalmazni. Végrehajtható: a jogerős határozat (végzés)/önadózó bevallása/behajtást kérő megkeresése/az adózóval közölt adóhatósági adó-megállapítás (pótlék és kamat is)/eljárási illeték-fizetési kötelezettséget megállapító határozat. Eljáró hatóság: az elsőfokú adóhatóság. 2013. évi Adóhírlevél 16. oldala összesen 91-ből

II. FOGLALKOZTATÁS - MUNKAÜGY II. FOGLALKOZTATÁS - MUNKAÜGY 2012. július 1-jei hatállyal életbe lépett az új munka törvénykönyve a 2012. évi I. törvény. Az Mt-t a 2012. évi LXXXVI. törvény léptette hatályba amely alapján néhány rendelkezést 2013. január 1-jétől kell alkalmazni. Az új Mt. szerkezetében teljes körűen eltér a korábbitól, esetenként új definíciókat alkalmaz, illetve átvesz elemeket a Ptk-ból, de néhány esetet kivéve lényeges tartalmi változást álláspontunk szerint nem jelent. Alábbi összefoglalónkkal a fontosabb 2013. évi szabályokkal kapcsolatban hívjuk fel szíves figyelmüket. II.1. Munkaviszony Munkaviszony keletkeztetésének fontosabb szabályai: - Munkaszerződés megkötése, módosítása, megszűntetése továbbra is kizárólag írásban történhet. (42 ) - Új elem, hogy a munkaszerződésnek csak az alapbér és a munkakör kikötése szükséges. (45 ) Külföldi munkavégzés esetén a munkabér forinttól eltérően is megállapítható, fizethető. A munkavégzés helyének kikötése immáron nem szükséges, ekkor a munkavégzés helyének azt kell tekinteni, ahol a munkavállaló munkáját szokás szerint végzi. - A felek maximum 3 hónap próbaidőt köthetnek ki. Ennél rövidebb próbaidő kikötése esetén a próbaidő 1 alkalommal meghosszabbítható, de ebben az esetben sem haladhatja meg a 3 hónapot. (45 ) - A munkáltatónak a szerződés megkötésétől számított 15 napon belül írásban kell tájékoztatni a munkavállalóját. (46 ) o Napi munkaidőről, o Alapbéren túli munkabérről és egyéb juttatásokról, o Munkabér elszámolásának módjáról, munkabérfizetésről, o Munkakörébe tartozó feladatokról, o Rendes szabadság mértékéről, kiadási módjáról o Felmondási idő számításának szabályairól, o A munkavállaló kollektív szerződés hatálya alá tartozik-e, o Munkáltatói jogkör gyakorlójáról. - A tájékoztatás a munkaszerződésbe is belefoglalható (Irodánk nem javasolja) Munkavégzés fontosabb szabályai - Az új Mt. szerint a munkáltató munkavállalóját 44 napon (352 órán) túl nem foglalkoztathatja munkaszerződésétől eltérő munkakörben, megszűnt a kirendelés, átirányítás, kiküldetés jogintézménye. (53 ) - Azonban ebben a 44 napban idegen (nem kapcsolt) társasághoz is átirányítható a munkavállaló Munkaviszony megszűntetésének fontosabb szabályai - Az új Mt. szerint a munkaviszony megszűntethető (65 ) o Közös megegyezéssel o Felmondással csak a munkáltató részéről indoklásköteles, indok csak képesség, magatartás, vagy munkáltató működésével összefüggő ok lehet o Azonnali hatályú felmondással (re ndkívüli és azonnali hatályú felmondás próbaidő alatt felmondás jogintézmény helyett (66-67 ) - Felmondási tilalom továbbra is él: o Várandósság, szülési szabadság esetén, o Gyermek gondozása miatti fizetés nélküli szabadság esetén, (kiemelendő azonban, hogy a tilalom kizárólag a fizetés nélkül szabadság lejártáig szól, nem pedig a gyermek 3 éves koráig. Amennyiben az anya döntése értelmében megszűnteti a fizetés nélküli szabadságát gyermek 3 éves kora előtt visszatér a munkahelyére a tilalom már nem áll fenn) 2013. évi Adóhírlevél 17. oldala összesen 91-ből

II. FOGLALKOZTATÁS - MUNKAÜGY o Nő jogszabály szerinti emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelések esetén (kezelés kezdetétől maximum 6 hónap) o Önkéntes tartalékos katonai szolgálat teljesítése esetén. - A táppénz ideje kikerült a felmondási tilalmak közül (!) A felmondási idő betegség miatti keresőképtelenség de maximum 1 év lejártát követően kezdődik, valamint 2012.07.01-től nem jár fizetés nélküli szabadság a beteg gyermek ápolására (68 ) - Munkavállaló felmondása esetén a felmondási idő 30 nap függetlenül az eltöltött munkaviszony hosszától egyéb esetben a felmondási idő számítása nem változott. A felek azonban előre kiköthetnek legfeljebb fix 6 havi felmondási időt. (69 ) - Határozatlan idejű munkaszerződés a felek megállapodása alapján immáron oly módon is megköthető, hogy az fix 1 évig ne legyen felmondható.(65 ) - Végkielégítés ideje számításának szabályai nem változtak, azonban a végkielégítés szempontjából már nem kell figyelembe venni a munkavállaló egybefüggően 30 napot meghaladó táppénzét, fizetés nélküli szabadságát kivéve, ha azt szülés, vagy tartalékos katonai szolgálat miatt vette igénybe. (77 ) - Végkielégítés esetén a munkáltató a korábbi átlagkereset helyett távolléti díjat (nem tartalmazza a nem rendszeres juttatásokat) fizet a kilépő munkavállalónak. (77 ) - A munkavállaló rá irányadó nyugdíjkorhatár betöltését megelőző 5 évben továbbra is védettséget élvez, azonban felmondás esetén a többlet végkielégítés nem automatikusan 3 hónap, hanem figyelembe veszi a munkáltatónál eltöltött munkaviszony hosszát is. (1-3 hónap lehet) (77 ) Munkaidő beosztása - Általános munkarendnek nevezi az új Mt. ha a munkaidőt heti öt napra hétfőtől péntekig kerül beosztásra. (97. ) - Munkaidőkeretet maximum 4 hónapra lehet meghatározni, de az új Mt. szerint o Megszakítás nélküli, o Többműszakos o Idényjellegű tevékenység keretében akár 6 havi is lehet. (94 ) - Munkaidőkeret (vagy elszámolási időszak) alkalmazása esetén a munkaidő a hét minden napjára vagy az egyes munkanapokra egyenlőtlenül is beosztható (egyenlőtlen munkaidő-beosztás). (97. ) - A munkaidő munkaidőkeret hiányában úgy is beosztható, hogy a munkavállaló a napi munkaidő és az általános munkarend alapulvételével megállapított heti munkaidőt a munkáltató által meghatározott hosszabb, az érintett héttel kezdődő időtartam (elszámolási időszak) alatt teljesítse. (97 ) - A munkaidőkeret lejárta előtti munkaviszony megszűnés esetén a munkavállalóval történő elszámolásra új szabályok vonatkoznak (95 ). o Ha az általános munkarendhez viszonyítva a ledolgozott munkaóráinak száma több rendkívüli munkavégzés (túlóra fizetés) o Ha az általános munkarendhez viszonyítva a ledolgozott munkaóráinak száma kevesebb állásidő megfizetése o Ha az általános munkarendhez viszonyítva magasabb összegű munkabérben részesült előlegnyújtásból eredő követelésként kell kezelni, 100%-ban visszavonható Rendkívüli munkaidő - Rendkívüli munkavégzést (túlóra) ezentúl rendkívüli munkaidőnek nevezi a törvény, - Túlóra éves korlátja 200 óráról 250 órára változott. Bérpótlékokra vonatkozó fontosabb szabályok - Vasárnapi rendes munkaidőben történő munkavégzés esetén 50%, ha a dolgozó o a több műszakos tevékenység keretében, o a készenléti jellegű munkakörben, o kereskedelmi törvényhatálya alá tartozó cégnél dolgozik. - Munkaszüneti napon, vagy húsvét/pünkösd/vasárnapon dolgozó esetében e pótlék mértéke: 100% 2013. évi Adóhírlevél 18. oldala összesen 91-ből

II. FOGLALKOZTATÁS - MUNKAÜGY - Ha a munkavállaló beosztás szerinti napi munkaidejének kezdete rendszeresen változik, a 18-06 óráig ledolgozott óráira 30% bérpótlék (műszakpótlék) jár. A változást rendszeresnek kell tekinteni, ha havonta a beosztás szerinti napi munkaidő kezdetének időpontja a munkanapok legalább egyharmada esetében eltér, valamint a legkorábbi és a legkésőbbi kezdési időpont között legalább négy óra eltérés van. - Egy órán túli éjszakai munkavégzés esetén 15% bérpótlék jár, ha műszakpótlékra nem jogosult. - 50% bérpótlék vagy megállapodás esetén szabadidő jár, ha a munkavállaló: o a napi munkaidő beosztáson túl o a munkaidőkereten felül o az elszámolási időszakon felül dolgozik - A munkavállaló beosztása szerinti pihenőnapon (időre) elrendelt rendkívüli munkaidőre 100% pótlék jár, szabadidőben elrendeltre 50% - Készenlét esetén 20%, ügyelet esetén 40% pótlék jár. - Ügyelet esetén, ha a munkaidő nem mérhető, akkor az előbbi helyett 50% pótlék jár. - Az alapbérbe beépíthető a vasárnapi, a műszak és az éjszakai pótlék. - A munkaszerződésben a bérpótlék helyett, a készenlét és ügyelet helyett a munkavégzés díjazását és a bérpótlékot magába foglaló havi átalányban állapodhatnak meg a felek. Pótlékok neve % Régi Mt. % Új Mt. Megjegyzés Vasárnapi pótlék 50% 50% 3 v. több műszak esetén, vagy munkaidők, nem jár: megszakítás nélküli. idénymunka. hétvégi részmunkaidő. Éjszakai pótlék 15% 15% Éjszakai munkavégzés esetén Éjszakai pótlék 30% 30% többműszakos munkarendűek Éjszakai pótlék 40% 30% megszakítás nélküli munkarendben fogl.18-06ig Délutáni pótlék 15% --- többműszakos munkarendűek Délutáni pótlék 20% --- megszakítás nélküli munkarendben fogl. Készenlét 20% 20% Ügyelet 40% 40%- 50% 50% ha az idő nem mérhető Szabadság (2013. januártól alkalmazandó) val amint a napi pihenőidőre vonatkozó fontosabb szabályok - A többműszakos munkarend és megszakítás nélküli munkarend esetén napi pihenőidő az eddigi minimum 11 óráról 8 órára csökken, vagyis ennyi időnek kell eltelnie két munkavégzés között, - Az alapszabadság mértéke 20 nap. (115 ) - Az új Mt. szerint életkori sávok alapján jár pótszabadság, amely mértéke azonos a korábbi Mt. 20 nap feletti szabadságéval.(117. ) - Nem jár szabadság az évi: o 30 napon túli keresőképtelenség esetén annak első napjától, o tartalékos katonai szolgálat 3 hónapon túli idejére, - A fogyatékos gyermekek után 2 nap pótszabadság is jár - A napi munkaidőtől eltérő beosztású dolgozók szabadságát a beosztásnak megfelelő órára kell kiadni. Náluk a nyilvántartás is órára történik.(124. ) - A ki nem vett időarányosan járó szabadságot munkaviszony megszűnése esetén pénzben meg kell váltani. (125. ) 2013. évi Adóhírlevél 19. oldala összesen 91-ből

II. FOGLALKOZTATÁS - MUNKAÜGY Betegszabadságra vonatkozó fontosabb szabályok - 2013. januártól alkalmazandó - A keresőképtelenség évi első 15 napja betegszabadság szabályt az új Mt. szerint munkáltatónként kell értelmezni. - Évközi belépés esetén nem kell vizsgálni a munkavállaló által addig igénybevett napjait, időarányos mértékben ugyan de a számítás tekintetében újraindul. Új jogviszonytípusok az új Mt-ben - Munkavégzés behívás alapján Részmunkaidő esetén lehet alkalmazni, a munkáltató a munka függvényvényében hívja be munkavégzésre a munkavállalót. Nem készenléti jellegű munkakör (!) (193 ) - Munkakör megosztás Egy munkáltató több munkavállalóval köt munkaszerződést egy munkakörre. (194 ) - Több munkáltató által létesített munkaviszony - Egy munkavállalónak 2 egyidejű munkáltatója van, megosztva alkalmazzák. Nem kölcsönzés (!) (195 ) - Távmunkavégzés (196 ) - Bedolgozói jogviszony (198 ) - Köztulajdonban álló munkáltatóval fennálló jogviszony (204 ) Egyéb fontosabb rendelkezések - A jogalap nélkül kifizetett béreket 07.01-től az előlegnyújtás szabályai szerint lehet visszakövetelni, így az a munkavállaló előzetes értesítése/hozzájárulása nélkül is levonható annak béréből. - A munkavállaló a munkaviszonyából származó kötelezettségének megszegésével okozott kárért az új szabály szerint maximum 4 havi távolléti díjának megfelelő összeggel felel. Szándékos, vagy súlyosan gondatlan károkozásért teljes felelősséggel tartozik. (179 ) - A munkáltató bizonyos munkakörökben pénzbeli biztosítékot kérhet munkavállalójától. (189 ) - Borravaló/hálapénz munkavállaló, alkalmazott általi elfogadása csak a munkáltató kifejezett engedélyével történhet. - Munkaerő kölcsönzésre kapcsolt vállalkozások között is van lehetőség. - Az új Mt. immáron (a Ptk -ból átvéve) szabályozza a versenytilalom jogintézményét. (228 ) II.2. Megbízás (Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony) A munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony a megbízás, amely kimondottan nem fizikai jellegű munka ellátásra vonatkozik, s amely során nem utasíthatja a megbízó közvetlenül a megbízottat, azaz pusztán egy feladat ellátására vonatkozik. Ezáltal felelősségi kérdésekben, valamint munkaeszköz, munkavégzés helye és munkavégző személye stb. tekintetében eltér az előzőekben tárgyalt jogviszony(ok)étól. Megbízási szerződést tipikusan az előadók, oktatók (saját tematikával és oktatási anyaggal), külsős szakértők és tanácsadók alkalmazása (azaz egy szigorúan körülhatárolható célfeladat elvégeztetése) esetén használják. A megbízott ráfordításai ellentételezéséhez eldöntheti, hogy 10%-os költséghányaddal vagy tételes költségelszámolással kívánja csökkenteni megbízásából származó jövedelme adóalapját (kivéve: választott tisztségviselők tiszteletdíja). E jogviszonyt az a dóalap csökkentés lehetősége, valamint a munkaviszonyra vonatkozó szigorú (bejelentés, végkielégítés, szabadság stb.) szabályok miatt előszeretettel használják a munkaviszony elkerülésére. II.3. Egyszerűsített foglalkoztatás Az 2010. augusztus 1-je óta az egyszerűsített foglalkoztatás intézménye hivatott könnyíteni a munkavállalók és a munkáltatók adminisztrációs-, és járulékterhein bizonyos munkák ellátása és elláttatása esetén. 2013. január 1-jétől betartandó néhány új szabályra (változásra) szeretnénk felhívni figyelműket. 2013. évi Adóhírlevél 20. oldala összesen 91-ből

II. FOGLALKOZTATÁS - MUNKAÜGY II.3.1. Egyszerűsített foglalkoztatás alkalmazási köre Mezőgazdasági idénymunka - növénytermesztési, erdőgazdálkodási, állattenyésztési, halászati ágazatban 120 napig Alkalmi munka - határozott idejű munkaviszony, legfeljebb 5 egymást követő naptári napig, és egy hónapon belül összesen legfeljebb 15 naptári napig, és egy éven belül összesen legfeljebb 90 naptári napig. Az ekképp foglalkoztatható napi létszámkeret meghatározásához 2013. január 1-jétől a munkáltatónál a tárgyév első és hetedik hónapját megelőző hat havi, ha ennél rövidebb ideje működik, akkor a működésének egész hónapjaira eső átlagos statisztikai állományi létszámot kell alapul venni. 0 főt foglalkoztatónál maximum 1 fő/nap 1-5 fő között maximum 2 fő/nap 6-20 fő között maximum 4 fő/nap 20 felett maximum a létszám 20%/nap Alkalmi munka Turisztikai idénymunka kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató munkáltatónál. 120 napig Filmipari statiszta alkalmi munkára irányuló egyszerűsített foglalkoztatása esetén a fenti korlátok nem vonatkoznak II.3.2. Egyszerűsített foglalkoztatás fontos szabályai E munkaviszony keletkeztetésekor is kötelező az írásbeliség (törvény mellékletében található blanketta szerződéssel), továbbá bejelentési kötelezettség van érvényben: - ügyfélkapunk keresztül ( Bergmann Iroda közreműködésével) - telefonon (belföldi, helyi tarifával hívható 185-ös telefonszám) A munkavállaló nem minősül a Tbj. szerinti biztosítottnak. Kizárólag baleseti egészségügyi szolgáltatásra, valamint álláskeresési ellátásra szerez jogosultságot. II.3.3. Munkáltató közterhe egyszerűsített foglalkoztatás esetén - mezőgazdasági és turisztikai idénymunka esetén: 500,- Ft/ nap munkavállalónként - alkalmi munka esetén: 1000,- Ft / nap munkavállalónként - filmipari statiszta alkalmi munka esetén: 3000,- / nap munkavállalónként 2013-ban az egyszerűsített foglalkoztatással maximálisan kifizethető (nettó) napi munkabér: - minimálbér 85%-ának napi összege, (órabéres megállapodás esetén: 479 Ft/óra), szakképesítést követelő munkakörben a garantált bérminimum 87%- ának napi összege (órabéres megállapodás esetén: 571 Ft/óra), de maximum 9020 Ft/nap/fő - filmipari statiszta alkalmi munka esetén maximum 12.500 Ft/nap. 2011.08. 01-jétől bővült a mezőgazdasági idénymunka köre és változott az egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazható munkavállalók 6 havi átlagos létszámhoz kötött - száma. Egyszerűsített foglalkoztatás esetén nem kell alkalmazni az Mt-nek a szabadság kiadására vonatkozó rendelkezését. Nem kell alkalmazni továbbá a betegszabadságra, egyéb munkaidő-kedvezményekre vonatkozó Mt. előírásokat sem, illetve a munkaidő-beosztás az egybefüggő munkavégzés első napján is közölhető. Egyszerűsített foglalkoztatás esetén a munkáltató munkaidőkeret hiányában is elrendelhet egyenlőtlen munkaidő-beosztást és nem kell alkalmaznia a munkaviszony megszűnése esetén a munkaviszonyra vonatkozó és egyéb jogszabályokban előírt igazolások kiadására vonatkozó előírásokat. Amennyiben a 2013. évi Adóhírlevél 21. oldala összesen 91-ből