Pannónia
Pannónia hadászati okok, védelmi rendszer, kereskedelmi út első virágzó szakasz: Traianus alatt (98-117), tartomány keleti és nyugati részre osztva Marcus Aurelius (161-180) alatt markomann-szarmata pusztítás Rend: idevezényelt légiók Septimius Severus császár (193-211), több város rang (pl Aquincumból colonia), keleti misztériumvallások 3. szdtól hanyatlása (barbárok betelepítése) 456: csapatkivonás
Brigetio Komárom városában, Szőny területén, a Duna jobb partján
Brigetio Komárom közelében, 2. szd A castrum, katonaváros, polgárváros egymás mellett katonaváros közepén Mithras-szentélye Gazdagabb épületek: mitológiai jelenetek falfestmény, mozaik Temető: jólét, sírban félméteres üvegedény
Szőnyben talált római szarkofág az i. sz. 3. századból
Mithras-szentély
Brigetióban is voltak úgynevezett insulák (lakótömbök). "Eddigi ismereteink szerint az insulák 50-szer 50 méteresek voltak, és 3 méter széles, kővel burkolt utak szegélyezték őket. Ezek szabályos, egymással párhuzamosan futó és egymást derékszögben metsző utcarendszert alkotnak. Az utcák által határolt területeken belül helyezkednek el a lakótömbök"
Aquincum három településből: 1. szd elején Gellérthegy oldalában élt a helyi lakosság katonai tábor (castrum), mellette katonaváros (canabae). Domitianus korában, Dunaparton, szabályos alaprajz római polgárváros, 1.5 km é, Dunapart, Traianus idejében Pannonia Inferior helytartói székhelye
Aquincum Fórum: capitoliumi triász (Jupiter, Juno, Minerva) temploma közfürdő (többhelyiséges, különböző vízű medencék, tornacsarnok) városháza (curia), vásárcsarnok vásárcsarnokban több tabernát és boltot azonosítottak: mécsesekre, galliai terra sigillatákra és terrakotta istenszobrocskákra szakosodott üzlet Keleten kikötő, mellette fazekasüzem
Aquincum 194-ben colonia rang (forum átépítés, oszlopcsarnok, oszlopfőn az egyiptomi Amon isten portréja!) kisebb fürdők (egyik padlóján birkózómozaik) temető (sírkövön nap, csillag, hold, elhunyt mellképe)
A castrum északi kapuja mögött szentélykörzet nagy római istenségek mellett keleti istenek épületei is 5. szd: védelmi harcok utolsó szakasza kikötő + amphitheatrum beépül az erődrendszerbe
castrum köré katonaváros szabályos utcahálózat lakóházak díszesek Freskók amphitheatrum nagyobb, mint a polgárvárosi
Derékszögű utcahálózat Városfal őrtornyokkal
:Aquincum-Fürdő-rekonstrukcio
Amphitheatrum: észak kőpadokba vésve tulajdonos neve
Aquaeductus, Hadrianus idejében ( 117-138)
A bezárt Hercules-villa részlete, az üvegfalon kívülről, mozaikok és freskók lelőhelye
Gorsium-Herculia
Tác-Gorsium Pannonia Inferior városainak évi gyűlései Villák, fogadó, tabernák Forum: díszkúton helyi viseletbe öltöztetett nimfák domborműve, capitoliumi triász temploma, gyűlésterem, Minerva-szentély, fogadó (padlófűtés, festett falak, fürdő)
Sopianae
Sopianae (Pécs) 500x400 m-es kiterjedésű település, katonai előzmények (jelentős részben a mai város alatt fekszik) több lakóépület, közfürdő, több temető, ókeresztény sírkamrák (világörökség)
Savaria (Szombathely) a legkorábban alapított pannoniai város, városi rang, 1. szd provincia főváros, kultuszközpont, szabályos insularendszerben, capitoliumi triász temploma, palota, theatrum v. amphitheatrum, közfürdő, Isis-szentély, városhatárban gazdag temetkezések nyomai: elefántcsontszobrocskák, borostyánfaragványok és üvegurnák
Ízisz templom 2010-es rekonstrukciója Savaria, mai Szombathelyen
Az Isis templom romjai Szombathelyen, az 1963-as rekonstrukció után
A szentély épülete
A templom anaglif képe sztereoszkopikus 3D-látvány
Az Ízisz-szentélykerület és a Borostyánút helyreállított szakasza
A vízvezeték helyreállított darabja Bucsu közelében
A Romkert háttérben a Székesegyházzal
Diadalív a Thököly utcában 2012-ben
és 2014-ben.
Scarbantia
Scarbantia kiszolgált katonák, kereskedők kistelepülése Borostyánút itt, ezért kiépült, 70-es években városi rang szabályos utcahálózat, capitoliumi triásznak szentelt templom (istenszobrok töredékei) Silvanus szentélye, közfürdő és amphitheatrum, Nemesis (sorsistennő)szentély (Diana és Nemesis dombormű ), sírépítményekben üvegek és illatszeres edények (jómód), kváderkő-falazású erődítés (Sopron)
Borostyánkőút kereskedelmi útvonal borostyánkő szállítás É-Európa Földközi-tenger Tiberius császár (14 37) mérföldkő
Nem ívben hajlik, hanem szögben törik 50 70 cm magas töltés 5 m széles Alapozás nélkül Nagyobb kövek Kavics, kőlap burkolat
Borostyán, fenyőgyanta Római elnevezése a sucus (=nedv) Görög neve elektron, mert dörzsölésre statikus elektromossággal töltődik fel Franciául ambre, angolul amber (ámbra szóból ered, égésekor érezhető illat) Magyar neve: Bernstein magyarított alakja (ónémet börnen, bernen =égni, égő kő )
Borostyánkő út útkereszteződése Szombathelyen, a Fő tér alatt
Borostyánkő út ma Szombathelyen a Romkertben
Kváderkő falazás
Fabrizius-ház