V. 10. 2005. október ingyenes



Hasonló dokumentumok
VI január. történő változások fő időbeni mértékegységét a napokat, heteket, hónapokat összefogó évek jelentik. Mindenki életében voltak,

Házunk tája. Saláta (apró-ságok és miegymás) V november ingyenes. 2. oldal. 3. oldal Agrárfórum. 4. oldal. 5. oldal. 6. oldal. 7.

VI május. Május 3-án 18 órától falugyűlésnek évi költségvetési teljesítését ismertette. Ebből kiderült,

Forráskúton, melyre ezúton szeretettel meghívjuk Önt és Kedves Családját! A Művelődési Háznál lesz a gyülekező órától,

VII július. Jeles eseménynek adott otthon községünk június 9-én. a Csongrádi Borvidék

VII szeptember

VII augusztus. Nagyboldogasszony a legrégebbi Mária-ünnepünk. Ezen a napon Mária Mennybementelét ünnepli az egyház. Nekünk magyaroknak

Ma, amikor egyre nagyobb terhek nehezednek ránk, úgymint személyekre, családokra, vagy akár úgymint önkormányzatra,

Önkormányzati hírek. Testületi tájékoztató. 2. oldal

V július ingyenes

Házunk tája. Saláta (apró-ságok és miegymás) 2. oldal. 3. oldal. 4. oldal. 5. oldal. 6. oldal. 7. oldal

A lengyelországi Charsznica község szeptembere óta Forráskút testvértelepülése. Augusztusban, a XVI. Forráskúti

Házunk tája. Saláta (apró-ságok és miegymás) VII június. 2. oldal. 3. oldal Agrárfórum. 4. oldal. 5. oldal

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

Önkormányzati hírek. Tisztelt Forráskútiak! 2. oldal. Dudásné Gábor Tünde

Házunk tája. Agrárfórum. 10. október. Tisztelt Forráskúti Lakosok!

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI TÁJÉKOZTATÓ

Polgármesteri Hírek május 14.

LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL. Családszinódus után

kereplõ III. évfolyam 3. szám március

Beszámoló a lejárt határidejű határozatokról a Képviselő-testület február 26 - i ülésére

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

Dél-Komárom/Koppánymonostor, Mag - ház, Csendes u. 8.

VIII szeptember-október

2016. április. Nagypalli Hírhozó. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Együtt ünnepeltünk március 15-én

2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám. Mindenki Karácsonya 2015

K Á R Á S Z I független havilap ÖNKORMÁNYZAT HÍREK

Növekvő gyermeklétszámok

Csengelei. hírek. Önkormányzati hírek. "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye

két, kerekesszékkel is használható az épületben, egyik Tájékozódást segítő információs tábla

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ


Februári Hírlevél 2009.

Egészség-ábécé. Kalendárium. Zöld mozaik. Tudod-e? Mese. Információk. - A láb és a lábbelik. - A Rákellenes Világnap. - Az uhu

Önkormányzati hírek VÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ. Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendje. 2. oldal

Házunk tája Testületi tájékoztató

Börcsi Hírmondó. Ingatlan, gépjármű és iparűzési adó

az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Baranya Megyei Szervezetének évi tevékenységéről

Települési Információs Hírlevél

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete Abony, Kossuth tér 1. 2/16/2007. Tárgy: jkv-i kivonat

2014. február. Beled Város Önkormányzatának hírei P Á L Y Á Z A T

AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK PARTNERSZERVEZETEI

KRÓNIKA TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola

XXI. ÉVFOLYAM 10. SZÁM október

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: Gémes László polgármester Lukács Istvánné képviselő R. Nagy Mihály képviselő Szabó Tibor képviselő Tóth Péter képviselő

2012. január XXII. évfolyam 1.szám JANUÁRI JELES NAPOK A BAJÓ TI ÖNKO RMÁNYZAT LAPJA. 1 Bajóti Kisbíró. Január 6. Vízkereszt

Adhatna-e ennél szebb gyermeknapi

ÚJLENGYELI ÚJ SZÓ. Adó 1% Idén is sok szeretettel várunk minden kedves újlengyeli lakost! Mozogjunk együtt újra! május 25.

1144 Budapest, Vezér u. 28/b. Tel.: Fax: Cégjegyzék szám: Adószám:

T estüle ti Hírek. Mindenkit szeretettel várunk az idei Falunapra! Részletek a 2. oldalon. Studer Imre polgármester

Házunk tája Testületi tájékoztató Bursa Hungarica

A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a 2011/2012. tanévre

Beszámoló az Önkormányzat fenntartásában működő tanyagondnoki szolgálatok évi működéséről

XVII. évfolyam 3. szám február 1. Szűcs Erik szüleivel. Az új polgárőr bébiről szóló írásunk a 36. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály)

Házunk tája. Saláta (apró-ságok és miegymás)

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ

POLGÁRMESTERI HIVATAL HÍREI

Családsegítő és gyermekjóléti ellátás a Homokháti Kistérségben

KAPCSOLATOK 9. A települési munka során létrejött helyi szakmai, szervezési kapcsolatok leírása:

VárosKépviselő-testülete

2016. január péntek-vasárnap

Esemény Időpont Helyszín

BÓBITA ÓVODA Köznevelési intézmények közzétételi listája os nevelési évre. Bóbita Óvoda

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében május 5-én 15,00 órakor megtartott képviselő-testületi ülésen.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK TARTALOM. Képviselő-testületi határozatok és rendeletek A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA

Mit tehetnek a munkaerő kölcsönző és közvetítő vállalkozások a kormány foglalkoztatási céljainak előmozdítására?

Felkészülve a belvízre

HÁZIREND Készítette: Göncző Tiborné tagóvoda vezető

Vértes-Gerecse Közösség Helyi Vidékfejlesztési Stratégia LEADER jogcímek felülvizsgálata

Gyermekjóléti Szolgálat Vép

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, július 31-én tartott rendkívüli ülésérıl.

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

KERESZTÚRI KISOKOS. Közérdekű adatok, címek, telefonszámok

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI AUTÓBUSZ-KÖZLEKEDÉSÉNEK MENETRENDJE

DÓCZY GIMNÁZIUMA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ LAPOK

J e g y z ő k ö n y v

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében november 27-én megtartott képviselő-testületi ülésén.

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Jegyek elõvételben március 7-ig Nagy Mihálynál, és a Faluházban 4800 Ft/fõ áron kaphatók.

2015. november. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Kedves Nagypalliak!

Taksonyi Hírharang. Ünnepnap-tár február-március MEGHÍVÓ KÖZMEGHALLGATÁSRA

X. évf. 1. sz március.

Faluújság Bakonypéterd II. évfolyam 1. szám január

FALU - KÉP. Falunap JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

A évi Tanyafejlesztési Program keretében támogatást nyert pályázók listája

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

Beszámoló a Képviselő-testület május 26- i ülésére

TÁJÉKOZTATÓ. a szeptember 15. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről

Kedves Forráskútiak! Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag, boldog, új esztendőt kívánok magam és képviselőtársaim nevében!

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15.

Horváth Lajos polgármester

2016. JANUÁR. Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja. Tisztelt magyarcsanádi lakosok!

Új játszótér épült községünkben

H Á Z I R E N D. Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulás Tanács. Kiskőrösi és Császártöltési Idősek Otthona - módosításokkal egységes szerkezetben-

HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ (FELÜLVIZSGÁLAT-TERVEZET) 2015.

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft második félév

/2014. ikt.sz. 14/2014.

POLGÁRAINAK LAPJA MEGJELENIK KÉTHAVONTA Ára: 50 Ft.

Egy csepp ZÖLD - Friss hírek, programajánlók

Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a MOHAI HÍRMONDÓ IV. évfolyam 3. számának megjelenése alkalmából!

Átírás:

V. 10. 2005. október ingyenes Házunk tája Testületi tájékoztató 2. oldal Óvodabáli meghívó Polgárőrbál 3. oldal Agrárfórum Októberi aktualitások Szakképzések felnőtteknek 4. oldal Saláta (apró-ságok és miegymás) Nyugdíjasok találkozója 5. oldal Lábunk egészsége II. Olvasói levél 6. oldal Anyakönyvi hírek Apróhirdetés 7. oldal Orvosi ügyelet Moziműsor Vásárnaptár Közérdekű telefonszámok Buszmenetrend 8. oldal Felvonulás, szüret, borkóstolás Az idei szüreti mulatságnak is elengedhetetlen kellékei voltak a címben említettek. Október 1-jén került megrendezésre az idei szüreti mulatság, ahol a forráskúti lovasok, lovaskocsisok mellett - akik összeszervezésében Lajkó Karcsi bácsi vállalt komoly szerepet, köszönjük neki -, a környező településekről is érkeztek fiákerekkel, lovasfogatokkal a felvonulásra - akik meghívásában Németh Zoltán nyújtott segítséget, neki is köszönjük. A majd negyven kocsin minden érdeklődőnek jutott hely, hogy a hegybíróval Kovács Istvánnal, a tavalyi borkirálynővel Horváth Katalinnal, a szüretelő FIKUSZosokkal és a rezesbandával tartson a Molnár család szőlőültetvényébe. Azonban már kifelé menet vendégül látott bennünket Czékus József és családja a József Attila utcán egy kis borral, pogácsával, így igazán jó hangulatban indulhatott meg a szüret. Bár az idei év nem volt túl kegyes a szőlészgazdákhoz sem, a FIKUSZos banda meg tudta tölteni kosarait a finom vörösbornak való kékfrankos szőlővel, melyet Szögi János pincéje kincseinek kóstolása után a Művelődési Háznál préseltek finom musttá. Az rendezvény folytatásaként megválasztásra került a 2005. évi Borkirálynő Lajkó Gabriella személyében, akinek udvarhölgyei Lajkó Nikolett és Kovács Mónika lettek. A Borkirálynő és udvarhölgyei számára a virágcsokrokat Csúri Anikó a Vadvirág virágüzlet tulajdonosa ajánlotta fel, köszönjük. A hölgyek versenye után a délelőtt zajlott borverseny eredményeit hirdetett ki a zsűri melynek tagjai voltak: Géczi Lajos, Sándor Alajos és Fodor Imre. Összesen 14 borral neveztek az idén a termelők: Szögi János, Rácz Márk, Czékus József, Sándor Alajos, Pálnik Zoltán és Monostori Tibor. Aranyéremmel lett jutalmazva Czékus József 2004- es évjáratú lakhegyi mézes bora, valamint Szögi János 2005-ös irsai olivérje és 2004-es évjáratú kövidinkája, mely a Forráskút Bora 2005-ben kitüntető címet is elnyerte. A legjobb borok termelőit az elismerő oklevél mellett ajándékkal is jutalmazták a szervezők, melyeket helyi vállalkozók ajánlottak fel: a CBA forráskúti üzlete, Pintér Elek, Gyarmati Árpádné, a Forráskúti Gazdaszövetkezet és a Forráskúti Hegyközség. Itt emelném ki id. Soós Mátyás szervezésben nyújtott segítségét és felajánlását, mely a kocsisok vendéglátását szolgálta. Köszönjük mindannyiuknak! Mindezek után kezdődött a szüreti bál, ahol idén egy régi hagyományt a csőszjátékot is felelevenítettük. A bálon vacsorával is vártuk vendégeinket, melyet a Borostyán Étterem dolgozói, valamint Vörös Gyula készítettek. Az immár harmadik alkalommal megrendezett szüreti mulatság iránti nagy érdeklődés bebizonyította, hogy egy szép hagyományt sikerült megteremtenünk Forráskúton. Kovács Mónika 2005. évi Borkirálynő Lajkó Gabriella, udvarhölgyeivel

Önkormányzati hírek Testületi tájékoztató A Képviselő-testület 2005. szeptember 29-én tartotta soron következő ülését. A testület először is községünk szennyvízcsatornázásának és szennyvíztisztításának kialakítására vonatkozó előterjesztését tárgyalta meg, melyről Kiss István a Térségi Vízmű-üzemeltetési Intézmény igazgatója tájékoztatta a képviselő-testületet. Az Unióba való belépésünk kötelezővé teszi azt, hogy 2015-ig a településeknek a szennyvízcsatornázást és a szennyvíz tisztítását illetve kezelését meg kell majd valósítania. Azonban a szennyvízcsatornahálózat kiépítésének és üzemeltetésének illetve a korszerű szennyvíztisztításnak és kezelésnek a megszervezése és az erre rendelt infrastruktúra kiépítése az önkormányzatok számára pénzügyileg irreális célkitűzést jelentene. E helyzetet felismerve a Szeged kistérség és több Szeged környéki község önkormányzata is felvetette az együttműködés lehetőségét. Ezen együttműködés lehetőséget teremt olyan Európai Uniós, illetve kormányzati források igénybevételéhez, amelyre az önkormányzatok külön-külön nem pályázhatnak. A testület végül úgy döntött, hogy az előterjesztett megállapodást ezen az ülésen nem fogadja el, hanem a polgármester úr további tárgyalások útján igyekszik minél kedvezőbb feltételű megállapodást kötni községünk számára, illetve egyéb alternatívákat vizsgál meg. A következőkben szintén egy Európai Unió által elvárt témáról tárgyalt a testület, az ivóvízminőségjavító programról. Erről tájékoztatót szintén Kiss István igazgató úr tartott a testületnek. A képviselők egyhangúlag támogatták az ivóvízminőségjavító programot, azzal a kitétellel, hogy ha ismertetik, hogy milyen technikai feltételeket alkalmaznak az ivóvízminőség-javítás során. A továbbiakban Kisapáti Angéla belső ellenőr tájékoztatta a képviselőket a Polgármesteri Hivatal adóköteles tevékenységeinek felülvizsgálatáról. A Hivatal ÁFA köteles tevékenységeinek elemzése során megállapította, hogy befizető pozícióban van a Hivatal és az ÁFÁ-nak csak töredéke igényelhető vissza. E kedvezőtlen helyzet javítása érdekében a Hivatal ÁFA-köteles tevékenységeinek átszervezésével a hivatal adóköteles bevételeit minimalizálni kell olyan mértékig, hogy kikerülhessen az áfa körből. A képviselő-testület egyhangúlag támogatta az erre vonatkozó javaslatot. Majd Szilágyiné Darázs Krisztina gazdálkodási előadó számolt be az önkormányzat I-II. negyedévi gazdálkodásáról. Az önkormányzat kiadásai 176.643e Ft-ban (55,24%), bevételei 184.236 e Ftban (57,26%) teljesültek. Az önkormányzat 2005.06.30-ig a következő felhalmozási kiadásokat valósította meg, beruházások a településünk vonatkozásában: járdaépítés áthúzódó költségei: 1.214.200 Ft; fénymásoló gép: 377 ezer Ft; mezőőri szolgálat felszerelése 154.700 Ft; parkoló építési engedélye: 260.900 Ft; tűzoltó kismotorfecskendő: 99 ezer Ft; üdvözlőtáblák: 1.769.190 Ft; hangfal, erősítő a házasságkötő terembe: 91.245 Ft; ESZA-s motorok: 1.448.450 Ft; főtér munkálatainak egy része: 2.540 ezer Ft; építési telek kialakításának előkészülete: 296.250 Ft; telefonközpont felújítás: 135 ezer Ft. Beruházás az általános iskolánál: villamos-kemence: 279.133 Ft, a Családsegítő és Tanya-gondnoki Szolgálat beruházásai: mosógép: 63.488 Ft; bútor: 65 ezer Ft. Felújítások az Önkormányzatunknál: útfelújítás áthúzódó költségei: 1.928.350 Ft. Megállapítható, hogy az Önkormányzat az év adott időszakához tartotta az előirányzatait, mind a kiadás, mind a bevétel megfelelő szinten teljesült. Az első félév során a kiadások és pénzügyi finanszírozás is megfelelő ütemben történt. Összegezve az Önkormányzat 2005. évi első félévét pozitív egyenleggel, zavartalanul működő intézményekkel és folyamatosan induló, bővülő és befejeződő beruházásokkal és felújításokkal zárta. A testület egyhangúlag jóváhagyta az önkormányzat 2005. I- II. negyedévi gazdálkodásáról szóló beszámolót és a 20005. évi költségvetés módosítását. A testület arról is határozott, hogy az önkormányzat a főtér felújítási költségeinek fedezésére banki segítséget vesz igénybe az állami és uniós támogatás megérkezéséig, mivel a pályázat utófinanszírozású. A képviselők döntöttek arról, hogy az önkormányzat jogszabályokban rögzített munkaidőn túli sürgősségi feladatellátásáért Dr. Joó Andrásnak Dr. Vereczkey Csabának juttatást biztosít. Monostori Tünde intézményvezető előterjesztette a Családsegítő és Tanyagondnoki Szolgálat alapító okiratának, SZMSZ-ének, Szakmai Programjának illetve a helyi szociális rendeletének módosító javaslatát, melyre ez év elejétől induló, társulás keretében működő szociális ellátások bevezetése miatt került sor. A képviselő-testület egyhangúlag jóváhagyta a módosításokra irányuló javaslatot. Végül a képviselő-testület a közterületek használatáról és a közterületek rendjéről szóló 2/2002. (IV.01.) Ör. számú rendelet néhány pontját módosította a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivataltól érkezett iránymutatások szerint. Jenei Hajnalka 2. oldal

Meghívó Sok szeretettel meghívjuk Önt és Kedves Családját a Margarét Napköziotthonos Óvoda 2005. november 12-én 19 órakor kezdődő XII. Jótékonysági Óvodabáljára, Házunk tája melyet a Jerney János Művelődési Házban rendezünk meg. Kérünk minden szülőt, nagyszülőt, leendő és volt ovis szülőt, vállalkozót, ha módjában áll, akkor tombolatárgy felajánlásával tegye emlékezetessé, sikeressé bálunkat. Amennyiben felajánlást tesz, szíveskedjék azt november 11-ig az Óvodába behozni. Jegyek elővételben Ádám Illésnénél kaphatók. Köszönjük! Szülői Munkaközösség és az Óvoda dolgozói Művelődési Ház programajánlata Hétfőnként 17 órától Nyugdíjasklub 19 órától Őszirózsa Népdalkör próbái Pálnik András vezetésével. 19 órától Mozi Keddenként: 18 órától Kézimunka Szakkör Szerdánként 15 órától Baba-Mama klub Péntekenként 15 órától Kézműves Játszóház várja a gyerekeket 18 órától a FIKUSZ várja tagjait. Mentálhigiéné és jóga tanfolyam okt.14-én, 28- án, nov. 4-én, 18-án és 24-én 18 órától. A számítógépes internetes szoba nyitva tartása: hétfőn 13 19, kedden: 13 18, szerdán: 13 19, csütörtökön: 13 18, Szombat: 15.30 17.30 óráig. Pingpongozni egész héten nyitvatartási időben lehet. Kovács Mónika FELHÍVÁS Tájékoztatjuk a Tisztelt Forráskúti Lakosokat, hogy a Polgármesteri Hivatal Igazgatási Irodáján a következő ellátásokat lehet igényelni: - Közgyógyellátási igazolvány - Rendszeres gyermekvédelmi támogatás - Lakásfenntartási támogatás -Rendszeres szociális segély - Temetési segély - Ápolási díj - Első lakáshoz jutók támogatása - Időskorú járadék - Átmeneti segély - Egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság Bővebb tájékoztatást a feltételekről az ügyintézőtől kérhet. Mihálffyné Király Alexandra Bálaztak a polgárőrök Október 8-án került megrendezésre a II. Polgárőr Bál, melynek célja a Forráskúti Polgárőr Egyesület támogatása. A rendezvényen az egyesület tagsága, a polgárőr szolgálat aktív résztvevői illetve az ő vendégeik vettek részt. A jó hangulat ez évben sem maradt el, hisz hajnali fél ötig mulatott az idén még nagyobb vendégsereg. Ezúton is szeretném megköszönni a rendezvény támogatóinak a felajánlásaikat: a CBA üzletnek, a 17-es sz. ABC-nek, az Iparcikk Boltnak, a gyapjasi kisboltnak, a Zsomboys Butiknak, az RM Divatáru Üzletnek, a Borostyán Étteremnek, a győri DVM Kft.-nek, Virágnagyker Hatvan Kft.-nek. Köszönjük vendégeinknek a számtalan tombolafelajánlást, valamint egyéb támogatásukat mellyel még emelték bálunk színvonalát. Köszönjük!!! A Polgárőr Egyesület és a szervezők legnagyobb örömére bebizonyosodott, hogy egy hasznos és szép tradíció van kialakulóban, melynek örömeiben reméljük jövőre még többen részt óhajtanak venni, szeretettel várunk mindenkit a következő polgárőr bálra is! Köszönettel: Gilice Tibor, a Forráskúti Polgárőr Egyesület elnöke, a bál főszervezője A Szociális Bizottság következő ülésének időpontja: november 16. illetve december 7. A kérelmek leadási határideje az ülés előtt 3 munkanappal. Mihálffyné Király Alexandra 3. oldal

Agrárfórum Októberi aktualitások Falugazdász tájékoztatója Ezúton tájékoztatom tisztelt ügyfeleimet, hogy megváltozott a telefonszámom, ezentúl a következő: 06 70 / 948 00 13 -as mobiltelefonszámon tudnak elérni. Az ügyfélfogadási rend változatlan, az alábbiak szerint érhetnek el személyesen. Ügyfélfogadási órák: Tisztelettel: Géczi Lajos falugazdász Forráskút Üllés Zsombó Hétfő 8 00-16 00 Kedd 8 00-16 00 Szerda 8 00-16 00 Péntek 8 00-12 00 Gyuris Ferenc, kamarai tanácsadó ( tel: 06 20/80 23 153 ) fogadóórái Forráskúton Október hónapban szünetelnek. Szakképzés felnőttek számára Mórahalmon A mezőgazdaságban dolgozó, de mezőgazdasági végzettséggel nem rendelkezők számára szakmai képzést nyújtunk. Intézményünk 1997-ben kapcsolódott be a felnőttképzésbe, az intézmény akkreditációt 2003-ban szereztük meg. Az alább felsorolt szakmai képzéseket Uniós támogatással tesszük elérhetővé, így a képzések és a vizsgadíj 90%-ban támogatott. Az OKJ-s képzések költsége a vizsgadíjjal együtt legfeljebb 10.000 Ft, de ennek is 30%-a visszaigényelhető a személyi jövedelemadóból Képzések: Ezüstkalászos gazda OKJ-s képzés, Aranykalászos gazda OKJ-s képzés, Mezőgazdasági vállalkozó OKJ-s képzés, Mezőgazdasági gépkezelő OKJ-s képzés, Növényvédő és méregraktár kezelő OKJ-s képzés Növényvédő tanfolyam 80 órás /zöldkönyv II. kategóriájú növényvédő szerek megvásárlásához/. Falusi vendéglátó OKJ-s képzés Környezet- és természetvédelem, tanyaturizmus (falusi vendéglátóknak továbbképzés is) Kommunikáció a falusi vendéglátásban (falusi vendéglátóknak továbbképzés is) A szakképesítés/ek/ megléte lehetőséget nyújt pályázati források megszerzésére. A tanfolyamokat igény szerint /főként ősszel indítjuk/, 30 fő felett kihelyezett tagozat is lehetséges. A képzésbe azok is bekapcsolódhatnak, akik már valamelyik szakképesítést más képzőhelyen megszerezték, de tanulmányaikat tovább akarják folytatni. Az intézmény technikai adatai: OKÉV azonosító: 06 0005 02. Akkreditációs lajstromlista száma: 0511 Érdeklődni: Móra Ferenc Általános Művelődési Központ Mórahalom, Barmos György tér 2. Makra István Tel.: 62/ 281-059, 70/208-1065, 70/3321-182 Figyelem! A Művelődési Ház számítógépes-internetes szobájában - szolgáltató jelleggel - segítséget nyújtunk nyomtatványok, rendeletek letöltéséhez! EU-s regisztrációs számot kérjük, hozza magával! Valamint szintén szolgáltató jelleggel fénymásolást is vállalunk! Ördög Attila, informatikus 4. oldal

Nyugdíjasok találkozója Szeptember 21-én nagyon kellemes és jó hangulatú rendezvénynek adott otthont a Művelődési Ház, ugyanis ekkor tartotta a forráskúti nyugdíjasklub találkozóját az üllési és a bordányi nyugdíjasklubok tagjaival. A nyugdíjasklub nevében ezúton kívánunk köszönetet mondani minden kedves segítőnknek, akik hozzájárultak a találkozó szép sikeréhez. Köszönjük a polgármester úrnak és kedves feleségének, a képviselő-testületnek, hogy meghívásunkat elfogadták és velünk töltötték az estét. Külön köszönettel tartozunk id. Kocsis Ferencnek a segítségért és Kocsispéter Alajosné Arankának a nagyon szép virágdíszítésekért, valamint az előkészületekben aktívan részt vállaló klubtagoknak. Köszönjük! Mindhárom település nyugdíjasai egy felejthetetlen és vidám estét töltöttünk együtt, mely a hétköznapi gondokat, nehézségeket mindannyiunk számára feledtette e találkozó erejéig. Tisztelettel a Nyugdíjasklub vezetősége Saláta Helyesbítés! Előző számunkban helytelenül jelent meg a Lovasnapi versenyszámok beszámolója. Az I. Forráskúti Lovasnap fogathajtó versenyszámban harmadik helyezést Vass Zoltán (Forráskút) ért el. Elnézését kérjük figyelmetlenségünkért! Tisztelettel a Szervezők 5. oldal

Saláta Olvasói levél Felhívjuk Tisztelt Olvasóink figyelmét, hogy az olvasói levél rovatban megjelenő írásokat Szerkesztőségünk nem bírálja felül, illetve nem korrigálja azokat, tartalmukért felelősséget vállalni nem tudunk. Kocsispéter Pista bácsi a Petőfi u. 16-ból újabb gondolatok kíván megosztani Önökkel. Legnagyobb kincs, ami létezik a Földön, az Oltáriszentség. Bár nehéz emberi ésszel megérteni, de a Szentostya által Megváltónk közelebb van hozzánk, mint Szűz Máriához, vagy akik részesei voltak Krisztus csodáinak, mert a szentáldozásban az ő valóságos testét vesszük magunkhoz. Hitünk legcsodálatosabb titkát az évszázadok során sokan kétségbe vonták csakúgy vallásos, mint hitetlen emberek, ezért a Mindenható több alkalommal is csodásan bebizonyította, hogy a Szentostya valóban Jézus teste. Egy ilyen csoda esete 1330-ban történt, mikor egy olaszországi kis falu papját arra kérték, lássa el szentségekkel az egyik beteg gazdát. Magához vett egy szentostyát és tiszteletlenül betette a breviáriumának lapjai közé. A könyvet a hóna alá csapta, és ment a beteg házába. Miután meghallgatta a gyónást, a pap kinyitotta a könyvét, hogy elővegye a Szentostyát, ám ekkor észrevette, hogy az ostya eleven vértől piroslik, olyannyira, hogy átitatta azt a két oldalt, amelyek közé volt téve. A pap ekkor Sziénába ment, hogy közölje a történteket egy szentéletű szerzetessel. Az hallva a csodás élményt, elkérte, hadd tarthassa magánál a két vérrel átitatott lapot. Ezt követően egyiket Perugiába, másikat pedig Casciába vitte. Itt aztán a magasztos ereklyét évszázadokon át kiemelkedő tiszteletben részesítették a hívők, a pápák számos különleges búcsút engedélyeztek az ide zarándoklóknak. A csodás eseményről egyébként minden évben úrnapján emlékeznek meg. 1930-ban a csoda hatszázadik évfordulóján Casciában egyházmegyei eucharisztikus kongresszust tartottak, ekkor helyezték értékes szentségtartóba a relikviát. Meg kell még említenünk egy különleges jelenséget: ebben a vérfoltban sokan egy szenvedő emberi arc lenyomatát vélik látni. Következő számban egy ferrarai csodáról számolunk be. Katolikus Kalendárium 2001 évi számából Lábunk egészsége II. A lúdtalp felismerése és megelőzése A csecsemő lába még lapos, a boltozatok 3-5 éves korban jelentősen fejlődnek. Ebben az időszakban a sarokcsont helyzetét vizsgálják lúdtalpszűrés alkalmával. 5 éves kor után már kialakult lábboltozatnak kell lennie, ha ez nincs vagy alacsony, akkor a gyermek lúdtalpas. Kisdedkorúaknál "O"-láb, óvodáskorúaknál "X"-láb figyelhető meg, ami bizonyos határokon belül nem kóros, de az utóbbi kedvezőtlenül hat a láb boltozatainak teherbírására. Kisiskolás korban alakul ki a felnőttre jellemző térd-tengelyállás. A vizes láb talpnyomata alapján a kisebb fokú boltozatsüllyedés nehezen állapítható meg, de a belboka alatti belső talpív alacsonyabb volta, és az ívet megtörő kidomborodás jellegzetes. Inkább felnőtt korban jellemző (főleg a magas sarkú cipőt viselőknél) a lábfej szétterülése, ami gyakran bütyökdeformitással jár. A talp izmai gyengülnek. A lúdtalpas egyén panaszkodhat lábszárfájdalomra, boka alatti és talpi fájdalomra. A sarok érzékenysége és deréktáji fájdalom is megjelenhet. Gyakran előfordul, hogy a lúdtalpas gyermeknek nincs panasza, de a gyaloglókészsége csökken, nem bír sokáig állni, lába hamarabb elfárad. Mindezek tükrében érdemes odafigyelni erre a problémára és kialakulásának megelőzésére: - A csecsemő lába igen mozgékony, fogásra alkalmas. A talpi fogóreflex gyakoroltatásával, és azzal, hogy lehetővé tesszük számára, hogy szabadon mozgassa a lábát, játsszon vele, segítjük a talpi izmok megerősödését. - Járni tanuláskor csak annyit állítsuk, járassuk a gyermeket, amennyi neki jól esik, a kifáradás-pihenés önszabályozó mechanizmusára hagyatkozva, így elkerülhető a láb túlterhelése. - Jó, ha a kisded cipője puha talpú, így nem akadályozza a láb mozgásait. - A mezítláb járás ajánlható pázsiton, homokon, egyenetlen talajon, de kemény, merev aljzaton (beton, aszfalt) semmiképpen. - Érdemes kitolni a kúszó-mászó periódus idejét, ami nem csak a törzs izmainak megerősödését segíti, hanem lehetővé teszi, hogy a láb felkészüljön a felállásra. - A járni kezdő gyermek gyakran befelé fordítja lábfejét, ami természetes védekezés a lúdtalp kialakulása ellen, ezért ezt nem kell korrigálni. - Az elhízás kialakulásának megelőzésével, a testsúlyfelesleg csökkentésével a lábra ható terhelés mérsékelhető. Ne legyen túl nehéz a gyermek iskolatáskája. - A kisgyermeknek nagy a mozgásigénye, és jó, hogy ha ezt a későbbiekben is fenn tudjuk tartani testnevelés óra, vagy a neki megfelelő sportfoglalkozás keretei között. Belső igénye marad a mozgásos életforma, ami nem csak a lúdtalp, hanem számos más mozgatórendszeri elváltozás megelőzését is segíti. Bálint Rita Véradás 2005. NOVEMBER 24-én 9 00 14 00 óráig a Művelődési házban Kérünk mindenkit, aki csak teheti, jöjjön el, hisz életeket menthet meg! 6. oldal

minden, ami belefér Anyakönyvi hírek Gólyahírek Szalai Szilviának és Czékus Tamásnak Marcell Gyöngyösi Orsolyának és Hódi Sándornak Dániel Rácz Anitának és Lajkó Dánielnek Dániel Süveges Mónikának és Széll Attilának Szaffi Gyuris Editnek és Borbás Jánosnak Lorina Marion Sólyom Etelkának és Sárközi Tibornak Emília Panna László Ibolyának és Varga Mihálynak Petra Rácz Renátának és Pálnik Csabának Johanna Rabi Mártának és Nagy Zsoltnak Noé nevű gyermeke született. Gratulálunk! Házasság kötés Szeptemberben nem volt. Halálozás Balog Ilona (élt 88 évet) Vidéki István (élt 82 évet) Hozzátartozóik fogadják őszinte részvétünket! 7. oldal

apró-ságok Mórahalom Ruzsa Kistelek Buszmenetrend Forráskút Szeged 4.35 Forráskút. Szeged 4.40 * Forráskút Szeged 5.50 Forráskút Szeged 5.55 Forráskút Szeged 6.15 Forráskút Szeged 6.30 * Forráskút Szeged 7.05 * Forráskút Szeged 7.38 Forráskút Szeged 7.40 Forráskút Szeged 7.59 Forráskút Szeged 7.59 * Forráskút Szeged 8.40 * Forráskút Szeged 9.30 Forráskút Szeged 10.10 Forráskút Szeged 11.06 * Forráskút Szeged 11.50 Forráskút Szeged 12.35 * Forráskút. Szeged 13.35 Forráskút Szeged 13.58 FM Forráskút Szeged 14.45 * Forráskút Szeged 14.55 Forráskút Szeged 15.55 * Forráskút Szeged 16.43 * Forráskút Szeged 18.05 * Forráskút Szeged 18.33 * Forráskút Szeged 19.12 JA Forráskút Szeged 19.15 * Forráskút Szeged 20.40 * Forráskút Szeged 21.18 JA Közlekedési jelek I iskolai elôadási napokon munkanapokon Vásártartások Október 16. Állat és kirakodó vásár, Október 23. Állat és kirakodó vásár, November 6. Állat és kirakodó vásár. munkaszüneti napok kivételével naponta Szeged Forráskút 5.20 * Szeged Forráskút 6.20 * Szeged Forráskút 7.00 Szeged Forráskút 7.10 Szeged Forráskút 8.00 Szeged Forráskút 9.00 Szeged Forráskút 9.50 * Szeged Forráskút 11.10 * Szeged Forráskút 12.00 * Szeged Forráskút 12.50 Szeged Forráskút 13.15 JA Szeged Forráskút 13.40 Szeged Forráskút 13.50 * Szeged Forráskút 14.20 I Szeged Forráskút 14.40 * Szeged Forráskút 15.30 Szeged Forráskút 15.40 * Szeged Forráskút 15.40 * Szeged Forráskút 15.40 * Szeged Forráskút 16.15 * Szeged Forráskút 17.00 JM Szeged Forráskút 17.15 Szeged Forráskút 18.25 Szeged Forráskút 18.50 * Szeged Forráskút 19.30 Szeged Forráskút 20.10 MI Szeged Forráskút 20.30 * Szeged Forráskút 22.30 Szeged Forráskút 22.45 szabad és munkaszüneti napokon * naponta JA a hetek utolsó tanítási napján és a hetek első tanitási napját megelőző nap JM tanév tartama alatt munkanapokon MI a hetek első tanítási napját megelőző munkaszüneti napon Orvosi ügyelet A központi orvosi ügyelet bevezetése után Üllés és Forráskút A RENDELÉSI IDŐN KÍVÜL AZ ALÁBBIAK SZERINT LÁT EL SÜRGÖSSÉGI KÉSZENLÉTET: Reggel 7 8 óráig Dr. Joó András Munkanapokon 16 17 óráig: Forráskúton (287-034, 06 30/99-52-023) Október 19, 21, 26, 28. Dr. Joó András (62/282-007, 06 30/9282-007) Október 17, 24, 27. Dr. Csonka Erika (62/582-417, 06 30/362-8459) Október 18, 20, 25. Az ügyeleti rendet keressék a rendelő ajtaján is! KÖZÉRDEKŰ TELEFONSZÁMOK: Polgármesteri Hivatal 287-222, fax 287-323 Fodor Imre polgármester 70 / 38 28 031 Polgárőrség 30 / 546 99 01 Monostori Zsolt KMB 30/29 34 701 és 20/209 53 15 Mórahalmi Rendőrőrs 581-040 fax:581-041 ORVOSI KÖZPONTI ÜGYELETEK: Ruzsai ügyelet 62/285-076 Ruzsa, Rózsa u. 2. Mórahalmi ügyelet 62/280-592 Mórahalom, Kölcsey u. 2. Szegedi ügyelet 62/474-374 Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. Nézünk, mint a moziban Hétfőnként este 19. órától Okt. 17. Világok harca ( amerikai film) Okt. 24. Viasztestek (feliratos, am. film) Okt. 31. Batman: kezdődik! (feliratos am. film) hír Forrás Forráskút község lapja Szerkesztőség: Jerney János Művelődési Ház Levél: 6793 Forráskút, Petőfi S. u. 3. Telefon/fax: 62/287-023 és 287-222/167 vagy110 E-mail: forraskut@axelero.hu vagy forraskut.muvhaz@freemail.hu Főszerkesztő: Kovács Mónika Megjelent: 2005. 10. 17. 1000 példányban Lapzárta: minden hó utolsó csütörtök. Az újság minden háztartás számára ingyenes, de a segítségnek akár anyagi, akár más jellegű nagyon örülünk. Amennyiben lapunkat nem kapta meg; kérjük, jelezze a Szerkesztőségben. 8. oldal