Matthias Platzeck Elemzés Budapest 2012. január
Nagyon kemény időket élünk. A világgazdaság megingott. Teljesen bizonytalan, hogy sikerül-e az USA-nak hosszú távon talpon maradnia. Mindeközben az egyesült Európa egy súlyos az Európai Unió megalapítása óta legsúlyosabb válságot él át. Ennek a válságnak a kimenete gazdasági, szociális és társadalmi szempontból 2011 végén még teljesen nyitott. Pillanatnyilag egy számos alkotóelemből álló válság-szindrómával állunk szemben. Ennek része a pénzügyi válság, a bankválság, a növekedési válság, az államadósság-válság, de összességében a jelenlegi liberális kapitalizmus is válságban van. Ehhez társul egy összes közül talán legsúlyosabb: a morális válság is. Súlyos válságban van az embereknek a demokrácia teljesítőképességébe vetett bizalma, a demokratikus politika azon képességébe vetett bizalom, hogy képes érvényesíteni elsőbbségét a pénzpiacokkal szemben. Európa válaszút előtt áll Első pillantásra paradoxnak tűnik a helyzet. Németország gazdasága minden tekintetben kedvezően alakult az utóbbi években: a gazdaság erőteljesen növekedett és csökkent a munkanélküliek száma. Lengyelország és néhány észak- és közép-kelet európai ország is jól teljesített. Ennek ellenére elképzelhető, hogy súlyosan tévedtek azok, akik azt hitték, hogy már magunk mögött hagytuk a legrosszabb időket. Semmiképpen sem zárható ki, hogy tovább fog élesedni a helyzet. 1931-ben is voltak optimisták, akik azt gondolták, hogy két évvel a fekete péntek után most már végre jön a fellendülés. Tudjuk, hogy nem volt igazuk. Akkor kezdődött csak el igazán a válság. Az Egyesült Államok annak idején a Franklin D. Roosevelthez kötődő new deal által példátlan és sikeres állami beavatkozási politikát folytatott, ami visszaállította a demokráciába és annak intézményeibe vetett bizalmat. Németország és Európa nagy része egy másik utat választott, és belesüllyedt a fasizmusba és a háborúba. A történelmi analógiák soha nem igazán pontosak. Napjainkban azonban egyre világosabb, hogy ismét döntő útelágazás felé haladunk, egzisztenciális próbatétel előtt állunk, ahogy azt a Financial Times Deutschland is írja. Ez egyrészt Európa és közös pénzének jövőjét, másrészt piacgazdasági rendszerünk jövőjét is érinti. Angela Merkel német szövetségi kancellár már 2010 májusában figyelmeztetett: Európa válaszút előtt áll és felhívta a figyelmet arra, hogy Európának cselekvőképesnek kell mutatkoznia. Ez már csaknem másfél évvel ezelőtt történt. Időközben további mentőcsomagok és ernyők után erősödik a kétely: Európa valóban cselekvőképességet tanúsít-e a válság közepette. Milyen döntés előtt állunk? Jacek Rostowski lengyel pénzügyminiszter nemrég azt mondta: Választhatunk az eurózónán belüli sokkal mélyebb makrogazdasági integráció, vagy annak összeomlása között. Harmadik út nincs. Egyet kell értenünk ezzel az értékeléssel. A kiskaliberű technokrata megoldások már nem elegendőek. Az európai valuta és az Európai Unió szétesése mindannyiunk számára szörnyűséges lenne. Ha meg akarjuk akadályozni, akkor most kell megtennünk az Európai Gazdasági és Pénzügyi Unió felé vezető nagy lépést. Ha ez viszont így van, akkor a mostani helyzetben határozottan kell ebbe az irányba haladnunk. A válságkezelés napirendje világos és a gazdasági kormányzás, az adósság megfékezése, továbbá a tranzakciókat terhelő adó szerepel benne. Európának bátorságra és az európai projekt továbbvitele melletti világos kiállásra van szüksége a válságban. Ez egyébként azt is jelenti, hogy a Gazdasági és Pénzügyi Unió mellé ugyanazzal a hangsúlyossággal fel kell zárkóznia az európai Szociális Uniónak is. Budapesti Iroda 2
A gazdasági liberalizmus mélyreható válsága Egy másik, sokkal tágabb értelemben vett útelágazás előtt is állunk. Szociáldemokrata szemszögből örvendetes lehet, hogy manapság már a konzervatívok és a szabad piac régi követői is elgondolkodnak azon, hogy van-e még jövője ennek a rendszernek. Ez viszont másrészről nézve teljesen riasztó. Nemrég nagy feltűnést keltett Charles Moore befolyásos brit publicista egy tanulmánya. Moore Margaret Thatcher hű követője volt és ő írta az önéletrajzát is. Most azt írja: Több mint harminc évig tartott, hogy újságíróként feltegyem magamnak ezt a kérdést, de ezen a héten muszáj megtennem: Végül nem a baloldalnak van-e mégis igaza? Igaz lehet-e a baloldal érve, hogy a jobboldal által annyira ünnepelt szabad piac csak egy fikció Moore válasza: Igen, ez így van! Kiderült ugyanis, írja, hogy igaz az, amit a baloldal mindig hangoztatott: az a rendszer, ami azt állítja magáról, hogy sokaknak előnyös, annyira perverzé vált, hogy már csak kevesek meggazdagodását szolgálja. Az emberek, véli Moore, elvesztették hitüket a szabad piacban és a nyugati demokráciában. Hála Istennek, még nem fordultak egy új hit felé, ahogy az a harmincas években történt, amikor a totalitarizmus rabjává váltak. Egyelőre csak aggódnak és bizalmatlanokká váltak. De felteszik maguknak a valódi kérdést: Mi marad nekem? Én nem kapnak rá jó választ. Legalábbis nem fognak jó választ kapni azoktól, akiknek az elszabadult pénzkapitalizmus romjait köszönhetjük. Ezek ez emberek ma tanácstalanok és nem tudnak tájékozódni. Már senki sem igazán kíváncsi a receptjeikre, ahogy azt a piaci liberalizmus iránt elkötelezett FDP katasztrofális eredményei is mutatják Németországban. A szociáldemokrácia válaszai De vajon az európai szociáldemokráciának vannak-e jó válaszai? Vannak-e nekünk ötleteink és tudunk-e mi irányt mutatni egy jobb és fenntarthatóbb gazdaságpolitika felé? Olyan szociáldemokrata gazdaságpolitikát fogalmazunk-e már meg, ami világosan különbözik a bukott gazdasági liberalizmustól, de nem süllyed vissza a múlt bágyadt baloldali dogmákba? Elengedhetetlen, hogy a demokratikus politika előnyt élvezzen a piacokkal szemben. Ez legkésőbb a 2008-as nemzetközi pénzügyi válság idején bizonyosodott be ismét. Vissza kell tehát nyernünk a demokrácia alakító erejét. A politika biztosan lassabb, mint a piacok. De legalábbis elvileg még mindig a demokrácia van előnyösebb helyzetben. A következőkben ezért megpróbálunk címszavakban öt, ránk progresszívokra és szociáldemokratákra érvényes gazdaságpolitikai irányvonalat és elvet felvázolni: Budapesti Iroda 3
1. A progresszív gazdaságpolitika alakító erejű politika és előre néz. A progresszív gazdaságpolitika ösztönzi a vállalatok jövőbeli beruházásait, és maga is forrásokat fektet a képzésbe, kutatásba és az infrastruktúrába. Manapság a szakképzettség és az innovációs képesség, a szociális összetartás és az általános érdekű szolgáltatások jelentik egy nemzetgazdaság fő versenyelőnyét. Ezért főleg a képzésbe, kutatás-fejlesztésbe, valamint a közinfrastruktúrába kell befektetni. Ez nem lehetséges nemzeti szinten. Ehhez egy egységes és cselekvőképes Európára van szükséges. Mi mindannyian csak akkor leszünk sikeresek országainkban, ha az EU cselekvőképes globális szereplőként sikeresen összekapcsolja a piacgazdaság, a szociális államiság és a demokrácia céljait. 2. A progresszívek számára a gazdasági és a szociális ügyek nem ellentétei egymásnak. A gazdasági siker és a társadalmi összetartás az érem két oldala. Gazdaságilag nem engedhetjük meg magunknak teljes népcsoportoknak a munkából, a képzésből és a tulajdonból való kizárását. Ugyanígy nem engedhetjük meg a nacionalista bornírtságot és a világra való nyitottság hiányát. Richard Florida-nak igaza van, amikor a Három nagy T -ről beszél: a tehetség, a technológia és a tolerancia döntő szerepet játszik abban, hogy a tudásgazdaság korában sikeres lesz-e egy társadalom. A politikának, a gazdaságnak, a munkavállalóknak és az egyesületeknek a közös cél érdekében egy hajóban kell evezniük és erre képesek is. Szükséges, hogy a gazdasági szereplők között minden legitim érdekellentét mellett alapvető konszenzus legyen a társadalom központi gazdaságpolitikai feladatai és céljai tekintetében. Csak így fedezhetjük a szakmunkások iránti keresletet, csak így tudunk fordulatot elérni az energia-kérdésben, csak így szerezhetünk társadalmi beleegyezést a szükséges nagy infrastrukturális projektekhez. 3. A progresszív gazdaságpolitika a megbízható és felelős gazdaságpolitikában hisz. Egyszerre van szó konszolidációról, beruházásról és alakításról. Ehhez olyan fiskális politikára van szükség, ami támogatja a gazdaság dinamikáját, lehetővé teszi az állami költségvetések szanálását, és ily módon teremt mozgásteret a jövőbeli beruházások számára. Ennek során nem helyénvaló csak egyes érdekcsoportok támogatása és a hitelre történő adócsökkentés. A progresszív gazdaságpolitika e helyett mindig arra koncentrál, hogy minden polgár és minden vállalkozás a teljesítőképességének megfelelően vegyen részt az állam finanszírozásában, és hogy ezért cserébe bízhasson az állam teljesítőképességében. Ma is érvényes az SDP 1959-es godesbergi programjában megfogalmazott elv, mely szerint: annyi piacot, amennyi lehetséges, annyi államot, amennyi szükséges. A progresszív gazdaságpolitika vállalja a piacgazdasági elveket, és nem álmodozik politikai mindenhatóságról és irányításról. Ugyanakkor ragaszkodik ahhoz, hogy a piacoknak világos szabályokra van szükségük ahhoz, hogy működhessenek. Ha sok polgár veszti el a meglévő gazdasági, társadalmi és demokratikus rend jövőképességébe vetett bizalmát, akkor reagálnunk kell. Különben ez a bizalomvesztés veszélyezteti a gazdaságot, a társadalmat és a demokráciát. Budapesti Iroda 4
4. A progresszív gazdaságpolitika rendet kíván a piacokon. A piacokat úgy kell alakítani, hogy megfeleljenek a nemzetgazdaságunkat szolgáló funkciójuknak. Ezzel a feladattal sem nemzetközileg, sem az EU-ban, sem Németországban nem jutottunk lényegesen előrébb. A politikai napirend első felében szerepelnek ezért a minősítő intézetek, a pénzügyi felügyelet, az adócsalás és kedvezményezés elleni harc, de az is, hogy a pénzgazdaság a pénzügyi tranzakciókat terhelő adón keresztül vállaljon részt a válság leküzdésének költségeiből. Ennél a szabályozásnál a polgári szabadságjogok szociális polgárjogokkal való összekapcsolásáról is szó van. A szabadság nem csak az ember állam előtti szabadságát jelenti. A szabadsághoz azok a szociális feltételek is hozzátartoznak, melyeket az államnak kell megteremtenie ahhoz, hogy az emberek önrendelkezési jogukat gyakorolva élhessenek. Ehhez megbízhatóan fedezni kell a nagy életkockázatokat, ehhez meg kell lennie a képzésben, munkában és egészségügyi ellátásban való részesedés, illetve az ezekhez való hozzáférés esélyének. Ma világosabban látszik, mint eddig bármikor, hogy a szociális állam nem gazdasági probléma, hanem a gazdasági problémák megoldásának döntő alkotóeleme. Pont a gazdasági válság alatt tapasztaltuk meg Németországban azt, hogy a szociális állam anticiklikus mechanizmusainak pozitív hatása van a konjunktúrára. A gazdasági Nobel-díjas amerikai Paul Krugman nemrég megjegyezte, hogy a jól kiépített jóléti rendszerrel rendelkező európai államok gazdaságilag lényegesen jobban vészelték át a válságot, mint azok, amelyekben csak kezdetleges a szociális rendszer: A köztudottan magas szintű szociális ellátást nyújtó Svédországnak kitűnően megy; ez az ország egyike azon keveseknek, melyekben a GDP ma magasabb, mint a válság előtt volt. A jóléti állami ráfordítások nemzeti jövedelemhez képesti százalékos aránya a válság előtt minden jelenleg rendkívül nehéz helyzetben lévő országban alacsonyabb volt, mint Németországban, és főleg Svédországban. Ez nem jelenti azt, hogy a meglévő jóléti állami szerkezetek nem szorulnak reformra. Megelőzőbb, előgondoskodó szociálpolitikára van szükség. Olyan szociálpolitikára, ami nem csak akkor avatkozik közbe, amikor a gyermekek támogatás hiányában már jelentős esélyektől estek el; olyan szociálpolitikára, ami nem csak akkor avatkozik közbe, amikor a fiatalok már félbehagyták az iskolát. Olyan politikára van szükség, ami kezdettől fogva megakadályozza, hogy az emberek hosszú évekre munkanélküliségbe süllyedjenek. A progresszív politika a jó munkáról, a teljesítményarányos bérről, a tisztességes érdekkiegyenlítésről, a szociális biztonságról és beleszólásról, a szociális biztonság és a munka világának rugalmassága közti helyes egyensúlyról szól. Az egyik felmerülő probléma a munkaerő-piac alakulása: a Németországban is egyre inkább bizonytalan foglalkoztatási feltételek szörnyű gazdasági, pénzügyi és társadalmi károkat okoznak. A munkaerő-piac tisztességes rendjéhez tartoznak ezért a minimálbérekkel, a kölcsön- és részmunkaidővel való visszaélés ellen hozott intézkedések, de a szakszervezetek és egyesületek felelősségteljes béralku-partnersége is. Budapesti Iroda 5
5. A progresszív gazdaságpolitika az intelligens politikai mixet célozza meg Az ajánlati és kínálati politika értelmes kombinációjára van szükség. Nemzetközi versenyképességre és erős belső piacra van szükség, nem pedig csak az egyikre vagy csak a másikra való dogmatikus beszűkülésre. Európa nemzetgazdaságai csak akkor fogják tudni megőrizni jólétüket, ha kiváló minőségű termékekkel, eljárásokkal és szolgáltatásokkal sikeresek maradnak a világpiacokon, és egyidejűleg erősítik a belső piac belföldi keresletét és a foglalkoztatási potenciált. Eközben Németország elmúlt évekbeli exportsikerei még valamire rávilágítanak. Míg Nyugat-Európa különböző államai az elmúlt évtizedekben főleg a szolgáltatásokra (ezen belül is főleg a pénzügyi szolgáltatásokra) építettek, addig Németország szándékosan nem mondott búcsút az ipari értékteremtésnek. Ma megmutatkozik, hogy ez helyes döntés volt. Egyidejűleg ugyanakkor felfejlődtek a világ más tájainak országai is. Ezért a jövőben is okos strukturális politikára lesz szükség, aminek központjában a biztonságos és megfizethető energiaellátásnak, a jobb anyag-, nyersanyag- és energiahatékonyságnak, a szakmunkások iránti kereslet fedezésének, és az innovációs képesség biztosításának kell állnia. Fontos azonban az erős belpiaci kereslet is. Ennek döntő tényezői a minimálbérek, a termelékenységhez igazodó bérpolitika, valamint az okosabb adó- és járulékpolitika. Végül pedig olyan intézkedésekre van szükség, ami főleg a nők munkaerő-piaci részvételét erősíti. Pont a német belső piacon mutatkozik még jelentős foglalkozatási potenciál az iparhoz kapcsolódó szolgáltatások terén, de az emberekhez közeli szolgáltatások, az egészségügy, az ápolás, a képzés és nevelés terén is. A regionális politika szerepe A német szociáldemokrácia ezeknek az említett elveknek próbál megfelelni tartományi vagy európai fogalommal élve: regionális szinten is. Az Európai Unió egy tagországán belül működő szövetségi részállamnak természetesen nincs makrogazdasága, fiskális vagy kamatpolitikája. A nagy alapdöntések máshol születnek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a regionális politika szintjén nincsenek fontos állítócsavarok. Itt most csak két olyan központi stratégiai döntést említünk, ami jelentős kedvező hatással volt a brandenburgi régió fejlődésére az elmúlt években: Brandenburg a koncentrációban hisz: A tartomány 2004-ben búcsút mondott a locsolókanna elvű gazdaság-támogatási politikának, és áttért az erősségek erősítése elvére. A régió a már meglévő területi és szektorális erősségek további szisztematikus kiépítése mellett teszi le a voksát. Brandenburg megpróbál egy nemzetközileg versenyképes, tudásalapú társadalmat kiépíteni. Brandenburg szisztematikusan az innovációra, zöld technológiákra, a modern energiára és iparra, tudományra és kutatásra fókuszál. A régió ezzel a gazdaság- és strukturális politikával összhangban van azokkal a stratégiai célokkal, amelyeket az EU lisszaboni stratégiája, illetve az Európa 2020 stratégiája követ. Brandenburg tartomány az EU támogatásának is köszönheti sikerét, pontosabban annak, Budapesti Iroda 6
amilyen távlati stratégiai szemlélettel felhasználta az EU nyújtotta támogatási forrásokat. Az EU strukturális alapja nagyban hozzájárult Brandenburg (és a többi kelet-német tartomány) gazdasági fellendüléséhez. Brandenburg (Wales-szel és Litvániával közösen) 2011-ben megkapta az EU Bizottság Region of Excellence kitüntetését. A Régiók Bizottság (a spanyol Murcia és az ír Kerry megye) mellett ugyanebben az évben Brandenburgnak ítélte az Európai vállalkozások régiója 2011 címet. Ezzel a kitüntetéssel a különösen dinamikus és gazdaságilag példaértékű európai régiókat díjazzák. Nem kockára tenni Európát Ezekre a kitüntetésekre mindenképpen büszkék vagyunk egy kicsit. A sikerekre való büszkeségbe azonban mostanában aggodalom is vegyül. Aggódunk amiatt, hogy Európát könnyelműen és meggondolatlanul kockáztathatják. Aki követi a történéseket, az tisztában kell, hogy legyen azzal, hogy e nélkül a Brüsszel nélkül soha és semmikor nem jutottunk volna annyira előre, mint amennyire jutottunk. Az Európai Unió természetesen minden, csak nem tökéletes. Természetesen súlyos válságban van. És a felvázolt elvekkel összhangban - természetesen jobbítanunk kell majd a jövőben. De aki ma a fejlődésben bízik, annak először azért kell küzdenie, hogy ne veszítsük el megint azt, amit Európában már elértünk és felépítettünk. Azt, hogy mennyit veszíthetnénk, sokan csak akkor fognák fel, amikor már késő lenne. És pontosan emiatt nem szabad hagynunk, hogy ez bekövetkezzen. Matthias Platzeck Brandenburg tartomány miniszterelnöke és a SPD tartományi elnöke. Az eredeti német szöveg (Matthias Platzeck: Bausteine einer progressiven Wirtschaftspolitik, November 2011, Berlin) alapján fordította Fanton István. Budapesti Iroda 7