Téglás Városi Önkormányzat 2/2003. (I. 28.) TÖ sz. rendelete a közterületek használatának rendjéről és a köztisztaság fenntartásáról A 21/2005. (IX. 30.), a 28/2005. (XII. 22.) és a 27/2006. (XII. 21.) rendelet és a 12/2012. (V.31.) önkormányzati rendelet módosításával egységes szerkezetben 2012. 05.31-től hatályos szöveg - Téglás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében, valamint a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 31. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény, és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény rendelkezéseire a település közterületeinek használatának rendjéről és a köztisztaság fenntartásáról az alábbi rendeletet alkotja. A rendelet hatálya 1. A rendelet hatálya kiterjed Téglás város közigazgatási területén minden magánszemélyre, jogi személyre, jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetre és egyéni vállalkozóra. A közterület használata 2. (1) A közterületet rendeltetésének megfelelő célra a hatályos jogszabályok keretei között bárki szabadon használhatja. A rendeltetésszerű használat mások hasonló célú jogait nem csorbíthatja. (2) A közterület rendeltetésétől eltérő használatához engedély szükséges. Az engedély megadásáról, illetve megtagadásáról szóló hatósági jogkört a polgármester látja el. (3) Közterület-használati hozzájárulás adható: a.) közterületbe nyúló üzlethomlokzat, kirakatszekrény, védőtető, ernyőszerkezet, átfeszítő kötél, cég- és címtábla elhelyezéséhez; b.) hirdető-berendezés és reklámhordozó elhelyezéséhez (ideértve a választási kampányt szolgáló önálló hirdető-berendezés elhelyezését is, továbbá a közterületre jogszerűen hozzájárulás alapján kihelyezett bármilyen építményre vagy tárgyra, különösen pavilonra, nyílt szerkezetű elárusítópultra, vagy építési, illetve egyéb célt szolgáló állványzatra felszerelt reklám elhelyezését); c.) árusító és árusítással kapcsolatos, felépítmények (szolgáltató fülke, pavilon, épület, üzlet stb.) létesítéséhez, mozgó árusításhoz, továbbá egyéb turisztikai, kereskedelmi, vendéglátó-ipari hasznosításhoz (vendéglátó-ipari előkert); d.) építési munkával kapcsolatos létesítmények (építési állványzat, munkaterület körülhatárolása stb.), valamint építmények és törmelékek elhelyezéséhez, tárolásához; e.) járművek, gépjárművek, különleges járművek és vontatmányaik tárolásához (értve alatta a közlekedésben való részvétel feltételével nem rendelkező üzemképtelen, illetve a közlekedésben részt nem vevő reklámhordozó által elhelyezett járműveket is) maximum 30 napra, az (5) bekezdésben foglalt korlátozással; f.) kiállítás, vásár, sport- és kulturális rendezvények, valamint mutatványos tevékenység folytatásához, valamint az ezekhez kapcsolódó ideiglenes parkolók létesítéséhez; g.) közhasználatra még át nem adott közterületek ideiglenes hasznosításához és használatához. (4) Nem kell közterület-használati hozzájárulás (azonban a polgármesteri hivatalhoz írásban be kell jelenteni, a közterület-használat céljának és időtartamának megjelölésével): a.) közterületen, illetve az alatt vagy felett elhelyezett közművek, kábelek meghibásodása esetén végzett munkálatokhoz; b.) magántulajdonú ingatlan előtti közterületi rész rendezéséhez, parkosításához; c.) az önkormányzat által saját hirdetések elhelyezését szolgáló valamint a lakossági igények kielégítését segítő egységes hirdetési felületek, hirdetők kialakításához;
d.) úttartozékok és a közúti közlekedési szervezésének és irányításának céljait szolgáló berendezések elhelyezéséhez. (5) Nem adható engedély a városközpontban teher és különleges gépjárművek, valamint ezek vontatmányainak elhelyezésére. (6) A közterületen szeszesital fogyasztása tilos, kivéve rendezvények idején és helyén, az engedélyben meghatározott feltételekkel. A közterület-használat időtartama 3. (1) Közterület-használati hozzájárulás csak ideiglenes jelleggel meghatározott időtartamra vagy meghatározott feltétel bekövetkeztéig adható. (2) Az építési munka végzésével kapcsolatos tevékenységre állvány, építőanyag, törmelék elhelyezésére közterület-használati hozzájárulás csak az építési munka végzésének tartalmára adható. A közterület-használati hozzájárulás 4. (1) A közterület-használati hozzájárulást az 1. sz. melléklet szerinti kérelmen kell kérni. (2) A közterület-használati hozzájárulás nem pótolja a jogszabályokban előírt egyéb hatósági illetve szakhatósági engedélyek (pl. építésügyi, egészségügyi, rendészeti szakhatóságok engedélyei) beszerzését. (3) A közterület-használati hozzájárulási kérelem elbírálása során figyelembe kell venni az építésügyi szabályokat, a városrendezési tervet, a városképi követelményeket, műemlékvédelmi-, helyi értékvédelmi-, köztisztasági előírásokat, továbbá az érintett szakhatóságok véleményezésében foglalt egyéb előírásokat, követelményeket. (4) A közterület-használati engedélynek tartalmaznia kell: a.) a kérelmező adatait; b.) a közterület-használat időtartamát (pontos időintervallum megjelöléssel) vagy a feltétel megjelölését, aminek bekövetkeztéig a közterület-használat engedélyezett; c.) a közterület-használat célját; d.) a közterület-használat pontos helyét és használni kívánt terület nagyságát m 2 -ben; e.) feltételeket a közterület-használat módjára vonatkozóan (esztétikai követelmények, áruféleségek köre, szemétgyűjtőedény szükségessége stb.); f.) munka-, baleset-, egészségvédelmi óvó rendszabályokat, amennyiben indokolt; g.) az engedély megszüntetése, megszűnése, visszavonása esetén az eredeti állapot visszaállítására vonatkozó kötelezettséget; h.) közterület-használati díj fizetési kötelezettség esetén a díj mértékét, fizetésének módját, valamint a díj meg nem fizetése vagy a fizetés késedelme esetén fellépő jogkövetkezményeket. (5) Az elutasító határozatnak tartalmaznia kell az elutasítás indokát szükség szerint alátámasztva vonatkozó rendszabályokkal, valamint az eljárásban közreműködő szakhatóságok véleményével. (6) A közterület-használati hozzájárulás eredeti példányát, vagy hiteles másolatát a tevékenységet folytató személy köteles a helyszínen magánál tartani és az ellenőrzésre jogosult személy felhívására felmutatni. A közterület-használati hozzájárulás érvényének megszűnése 5. (1) A közterület-használati hozzájárulás érvénye megszűnik: a) hozzájárulásban meghatározott idő elteltével, illetve meghatározott feltétel bekövetkeztével; b) a közterület-használatát és rendjét érintő jogszabályok megváltozása miatti visszavonással;
c) a hozzájárulásban vagy a közterület-használattal kapcsolatos jogszabályokban foglaltak megsértése miatti rendkívüli visszavonással; d) városképi, városrendezési vagy közérdekből történő rendkívüli visszavonással; e) ha a jogosult bejelenti az önkormányzatnak, hogy a közterület használatával felhagy. (2) Ha a közterület-használati hozzájárulás érvényét veszti, a jogosult kártalanítási igény nélkül köteles a közterület eredeti állapotát különösen annak tisztaságát haladéktalanul helyreállítani. Ez a kötelezettség a jogosultat építési engedély alapján végzett munka esetében csak akkor terheli, ha az eredeti állapot helyreállítását a hozzájárulás megadásának feltételeként előírták. (3) A közterület tulajdonosa az eredeti állapot helyreállítására vonatkozó kötelezettség teljesítésére a közterület-használat jellegéből függő, de legfeljebb 15 napos halasztást adhat a jogosult kérelmére. A közterület-használati díj 6. (1) A közterület rendeltetésétől eltérő használatáért az 2. sz. mellékletben meghatározott díjat kell fizetni. A díjat a jogosult a közterület tényleges használatára, illetve a közterületen elhelyezett létesítmény tényleges üzemeltetésére tekintet nélkül köteles megfizetni. (2) Kiemelten fontos lakossági ellátási-szolgáltatási érdekből a díjfizetés alól részben vagy egészben felmentés adható. (3) Ha az engedélyes megváltozott körülményre tekintettel az engedélyben megjelölt terület mértékétől eltérő (nagyobb vagy kisebb) területen kíván használni, úgy azt köteles az önkormányzatnak előre, az engedélytől eltérő mértékű közterület-használat megkezdése előtt legalább 15 nappal bejelenteni és az engedély módosítását kérni. (4) Az engedély módosítására vonatkozó szabályok megegyeznek az engedélyezés szabályaival. (5) Közterület-használati díjat csekken vagy banki átutalással lehet megfizetni Téglás Város Önkormányzatának költségvetési elszámolási számlájára. Fizetési kötelezettség teljesítésének elmulasztása 7. (1) Aki a számára megállapított közterület-használati díjat az engedélyben megjelölt módon és határidőn belül nem fizeti meg, attól a közterület-használati engedélyt meg kell vonni. (2) A fizetési határidő elmulasztása esetén az engedélyes a díjat a törvényes késedelmi kamattal együtt köteles megfizetni. Az ingatlanok és közterületek tisztántartása 8. (1) Az önkormányzat tulajdonában levő közterületek és az azokon elhelyezett műtárgyak rendszeres tisztántartásáról, az ott keletkezett hulladék összegyűjtéséről, elszállításáról az önkormányzat a Városellátó Szervezet útján gondoskodik. (2) Az (1) bekezdés alá nem tartozó ingatlanok tisztántartásáról az ingatlan használója köteles gondoskodni. Vita esetén a tulajdonost kell használónak tekinteni. (3) A közterület-használati hozzájárulással érintett területek tisztántartásáról az engedélyes köteles gondoskodni. (4) A tulajdonos köteles gondoskodni : a) az ingatlan előtti járdaszakasz, illetve ha a járda mellett zöldsáv is van, az úttestig terjedő teljes terület, a járdaszakasz melletti nyílt árok és annak műtárgyai, továbbá a tömbtelkeken a külön tulajdonban levő egyes épületek gyalogos megközelítésére és körüljárására szolgáló területek tisztántartásáról, a csapadékvíz zavartalan lefolyását akadályozó anyagok, hulladékok eltávolításáról;
b) az épület tetőzetéről az esővíz, hólé közterületi járdára való csorgásának, illetve a hó lecsúszásának megakadályozásáról; c) az ingatlanon keletkező csapadékvíz, hólé saját területre való vezetéséről, elhelyezéséről, illetve kiépített csapadékcsatorna esetén, az abba történő bevezetéséről; d) a gyalogos járdára kinyúló ágak, bokrok megfelelő nyeséséről, az épület előtt levő fák lehullott lombjának takarításáról, illetve az épület tetőcsatornájának tisztításáról. (5) Amennyiben az ingatlant a tulajdonoson kívül mások is használják, úgy az ezen rendeletben foglalt kötelezettségek a tulajdonost terhelik. (6) A szomszédos ingatlanok közötti területsávok, vagy átjárók esetén a tisztántartási kötelezettség a tulajdonosok között egyenlő arányban oszlik meg. 9. A közterületek használata során mindenki köteles olyan magatartást tanúsítani, hogy azzal a környezetet ne szennyezze, ezért különösen tilos a.) az olymódon való szállítás, tárolás, stb., amely során közterületre szennyeződés kerül; b.) közterületen levő felszerelési tárgyak, építmények szennyezése falragasszal, mázolással, falfirkával; c.) közterület emberi és állati ürülékkel vagy vizelettel való szennyezése; d.) szemét felhalmozása, nyitott tartályban történő tárolása; e.) eldugulást, vagy rongálást okozó anyagot szennyvízcsatornába vagy csapadékcsatornába elhelyezni. 10. (1) Az építési területen és az építés környékén a 8. (4) bekezdés előírásait figyelembe véve az építést végző köteles biztosítani a tisztaságot, és gondoskodni az úttesten, járdán a sárfelhordás folyamatos megszüntetéséről. (2) A kivitelezés megkezdésétől a használatbavételig a terület tisztántartásáról, elkerítéséről, az építéssel kapcsolatban keletkezett elváltozások és károk helyreállításáról a tulajdonos köteles gondoskodni. (3) Építési, bontási, tatarozási munkákat, valamint minden közműépítéssel kapcsolatos burkolatbontási, talajfeltárási tevékenységet úgy kell elvégezni, hogy az annak során keletkezett hulladék, vagy a kitermelt anyag a környezetet ne szennyezze, és a csapadékvíz elvezetését ne akadályozza. A földmunkák befejezése után a terepet az eredeti állapotnak megfelelően helyre kell állítani. (4) A város belterületén bontási törmeléket az ingatlan előtti közterületen csak engedéllyel, közterület használati díj megfizetése mellett, lehet tárolni. (5) A közterületen tárolt építési, bontási törmeléket, és a munkavégzés során keletkezett egyéb hulladékot a munkavégzés befejezését követő 48 órán belül el kell szállítani a városi kommunális hulladéklerakó-helyre. 11. (1) A kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó és szórakozó helyek (továbbiakban: üzletek) előtt a bejárat közelében és a közvetlen megközelítési útvonalon az üzemeltető köteles köztéri hulladékgyűjtő edényt és csikktartót elhelyezni, és annak rendszeres ürítéséről gondoskodni. (2) Az üzemeltető köteles gondoskodni az üzemeltetés során keletkező hulladék elszállításáról, elhelyezéséről. (3) Az üzletekben forgalmazott áruk göngyölegei közterületen még átmenetileg sem tárolhatók. (4) Utcai árus, mutatványos, stb. köteles az általa bérelt területet, valamint annak közvetlen környékét állandóan tisztántartani, a tevékenység során keletkező hulladékot összegyűjteni, és annak elszállításáról, elhelyezéséről saját költségén gondoskodni. (5) Ha közforgalmú jármű üzemeltetése során a közterület beszennyeződik a jármű üzembentartója haladéktalanul köteles a szennyeződés eltávolításáról gondoskodni, és az ezzel kapcsolatban felmerült költségeket viselni.
(6) A közterületen szennyező anyagot csak úgy lehet szállítani, hogy a szállítmányból semmi ne hulljon ki, por és csepegés ne keletkezzen. (7) Ha bármilyen szállítmány fel- és lerakásánál köz- vagy magánterület beszennyeződik, a szennyeződés előidézője köteles a megtisztításáról gondoskodni. Téli síkosság mentesítéssel összefüggő előírások 12. (1) A város közterületein az önkormányzat kezelésében levő közutak téli síkosság mentesítését az önkormányzattal szerződésben levő szolgáltató végzi. (2) Az ingatlan előtti, illetve az ingatlan megközelítését szolgáló járdák, járdaszakaszok, lépcsők síkosság mentesítéséről az ingatlan használója, ha szükséges naponta többször is, köteles gondoskodni. (3) A járdáról eltávolított havat a közút és a járda között úgy kell elhelyezni, hogy az sem a gyalogos-, sem a járműforgalmat, sem pedig a vízelvezetést ne akadályozza. (4) Az országos közutak belterületi szakaszainak tisztántartása az azt végzők tekintetében a közúti közlekedésről szóló szabályok előírásai szerint történik. A köztisztasággal összefüggő egyéb rendelkezések 13. (1) Vásárok, sport- és egyéb rendezvények tartása esetén a rendezvény szervezője köteles gondoskodni a várható forgalomnak megfelelő számú illemhely és szeméttároló biztosításáról, illetve a rendezvény alatt és azt követően a terület tisztántartásáról, szükség esetén a fertőtlenítéséről. (2) A város területén átfolyó vízfolyásokba, belvízelvezető csatornákba, árkokba szennyvizet, trágyalevet bevezetni, partjait szemét vagy egyéb hulladék lerakásával beszennyezni tilos. (3) Közterületen az állatok által okozott szennyezés eltakarításáról az állatok gazdája-, illetve az állat felügyeletét ellátó személy köteles gondoskodni. (4) Az (1) és (2) bekezdés rendelkezései nem érintik az ÁNTSZ és a rendőrség általános feladat- és hatásköréből fakadó ellenőrzési és intézkedési jogkörét. Közterület felügyelet 14. (1) A közterületi rend és tisztaság védelméről az önkormányzat a polgármesteri hivatalban alkalmazott közterület-felügyelő útján gondoskodhat. (2) A képviselő-testület a szervezeti és működési szabályzatában, illetőleg a hivatali ügyrendben határozza meg a felügyelet szervezeti formáját illetőleg a felügyelő feladatait. A köztisztasági rendelkezések betartásának ellenőrzése 15. (1) A köztisztasággal kapcsolatos kötelezettségek teljesítésének ellenőrzésében, szükség esetén az érdekelt szakhatóságok együttműködésével, az önkormányzat jegyzője intézkedik. (2) Ha alaposan vélelmezhető, hogy valamely ingatlan nem lakás céljára használt helyisége, a hozzá tartozó területtel, a tisztántartási követelményeknek nem felel meg, azt a területileg illetékes tisztiorvos megszemlélheti és intézkedést kezdeményezhet.
* hatályon kívül 16. Záró rendelkezések 17. (1) E rendelet 2003. február l-jén lép hatályba, és egyidejűleg hatályát veszti a "település közterületeinek rendjével összefüggő tevékenységről" szóló 9/1997. (II. 20.) TÖ. sz. rendelet. (2) Az e rendeletben meghatározott szabálysértési rendelkezéseket a hatályba lépés után elkövetett cselekményekre lehet alkalmazni. (3) A rendelet alkalmazása során: a) közterület: a közhasználatra szolgáló minden olyan magán-, állami vagy önkormányzati tulajdonban álló terület, amely mindenki számára korlátozás nélkül igénybe vehető, ideértve a közterületnek közútként szolgáló és a magánterületnek a közforgalom elől el nem zárt részét. Közterület rendeltetése különösen: a közlekedés biztosítása (utak, terek), a pihenő és emlékhelyek kialakítása (parkok, köztéri szobrok stb.), a közművek elhelyezése. b) városközpont: a Dégenfeld Iskola Domb Akácos Tóalj Nádas Nyíl Sipos S. utcák által bezárt terület. C s o b á n József polgármester V a t a i Imréné jegyző
KÉRELEM 1. sz. melléklet KÖZTERÜLET RENDELTETÉSTŐL ELTÉRŐ HASZNÁLATÁHOZ Kérelmező neve: Születési helye, ideje:. Anyja neve:.... Munkáltatója (neve, címe): Állandó lakóhelye (illetve székhely és telephely):.... Adószáma (gazdasági társaság esetén):..... A közterület-használat célja:......... A közterület-használat időtartama: 20 -tól 20 -ig, illetve -ig A közterület-használat helye (út, utca, tér megnevezésével, illetve a házszám feltüntetésével):.... A használni kívánt területnagyság:. m 2 Hirdetőtábla esetén annak szövege:...... Színe, anyaga, valamint a hirdetés elhelyezésének módja:....... * Az eljárás megindításáról szóló értesítésemet a Ket. 29. (9) bekezdésének megfelelő adattartalommal 5 napon belül: KÉREM NEM KÉREM Kelt: A kérelemhez mellékelni kell: - tulajdonosi hozzájárulást (ha az nem az önkormányzat). * Kívánt rész aláhúzandó! aláírás
2. sz. melléklet A közterületek használatának céljai és azok díja Közterület-használat célja a.) A közterületben 10 cm-en túl benyúló üzlethomlokzat, ernyőszerkezet, védőtető, hirdető berendezés, cég- és címtábla; Hirdető-berendezés és reklámhordozó: b.) Árusító és árusítással kapcsolatos felépítmények (szolgáltató fülke, pavilon, épület, üzlet stb): c.) Vendéglátóipari előkert: d.) Idény jellegű árusítás, alkalmi és mozgó árusítás (dinnye, fenyő stb.) max. 30 napra 2 napig: 2 napon túl: e.) Sorsjegyárusítás: f.) Taxi állomás, géperejű bérkocsi helye (gépkocsinként): g.) Gépjárművek (üzemképtelen, és reklámhordozó is) max. 30 napra; Teher és különleges gépjárművek, valamint ezek vontatmányainak elhelyezése a városközpontban tilos! h.) Építési munkával kapcsolatos (állvány, építőanyag, törmelék stb.) első hónapban: minden további hónapban az alapdíj havonként 10,-Ft/m 2 -el emelkedik i.) Kiállítás, vásár, sport- és kulturális rendezvények, cirkusz, mutatványos tevékenység: j.) Közhasználatra még át nem adott terület ideiglenes hasznosítása: Közterület-használat díja (megkezdett m 2 -enként ÁFA-nélkül) 5050 Ft/m 2 /év 505 Ft/m 2 /hó 2520 Ft/m 2 /év 255 Ft/m 2 /nap 200 Ft/m 2 /nap 1000 Ft/m 2 /nap 4000 Ft/év 400 Ft/m 2 /hó 80 Ft/m 2 /hó 70 Ft/m 2 /nap 40 Ft/m 2 /év